SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2016

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2016"

Átírás

1 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ban, az elmúlt évhez hasonlóan nehéz feladat volt a versenynaptár összeállítása, hiszen az országos és nemzetközi viadalok mellett a korosztályos területi versenyekhez is igazodni kellett. A évben összesen 9 rendezvény színesítette a kínálatot évi Utánpótlás és Felnőtt Megyei Egyéni Bajnokság Március 6-án vasárnap nem nagy kockázatot vállalva egy napon került megrendezésre Andornaktályán a évi Utánpótlás és Felnőtt Megyei Egyéni Bajnokság. A versenykiírásban az utóbbi évek tapasztalataira tekintettel nyílt verseny került meghirdetésre minden versenyszámban, vagyis nem volt szükséges az induláshoz a MOATSZ versenyengedély (a felnőttek mezőnyében elegendő volt a HMATSZ kártya, az utánpótlás korúaknál még erre sem volt szükség). Ennek köszönhető, hogy a fiatalok délelőtti megmérettetésén több versenyszámra sor került, mint, ahogyan azt a szervezők remélték, bár azt nem lehetett mondani, hogy órákat kellett várni bárkinek is két meccs között. Az újonc lányoknál a visontai Bagi Kata egy még ifjabb reménységgel, Lipusz Rékával játszott az elsőségért. Az újonc fiú versenyszámban tízen (!!!) álltak asztalhoz. A két 5 fős csoportból az elődöntőbe az előzetes várakozásnak megfelelően az egri Csillik Márk, Hidvégi Zalán és Lamport Mátyás, valamint a hatvani Pál Balázs jutott. Az elődöntők a papírformának megfelelően zárultak, a döntőbe Csillik és Hídvégi került, előbbi könnyebben, míg utóbbi Pál ellenében valamivel szorosabb összecsapáson. A döntő jó játékot és Csillik Márk diadalt hozott. Az ifjúsági leányoknál öten körmérkőzéses lebonyolításban döntöttek az érmek sorsáról. A mezőnyből kiemelkedett az Egri ÁFÉSZ SC Tripa Alexandrája, aki már NB I-es mérkőzéseken is gyűjti győzelmeit. Az összevont párosok versenyében négy duó küzdött az aranyért. Az első elődöntőben a Csillik- Hídvégi kettős 3:1-re győzött Köles Noémi és Berecz Rebeka ellen, a másikon a besenyőtelki Halkó Valentina és Pál Balázs lépett döntőbe a Nagy László-Lamport Mátyás kettős ellen. A döntőben végül a papírforma megdőlt; a Halkó-Pál duó az összeszokottabb egriek felülmúlásával érdemelte ki a legfényesebb medált. A felnőttek mezőnye rég nem látott 48 főt számlált. A fél 12 magasságában kezdődő páros versenyszám egyenes kiesése rendszerben zajlott, a 16-os főtábla 8 kiemeltjéhez 8 bejátszó mérkőzés győztese jutott. A nyolc közé jutásért játszott mérkőzések legizgalmasabbja az andornaki Horváth Zsolt-Szeredi Zoltán és a domoszlói Sándor László-Vályogos Imre közötti összecsapás volt, ahol a döntő szettben hátrányból fordítottak Szerediék. A felső ágon Lipusz Péter és Penderik Gábor (Pegazus-Andornaktálya SE) a Gál Szabolcs-Tóth Gergely (Egri COOP SC), a Bondár-Dr. Tarsoly kettős a Bursai-Csikós (Kömlő SC) páros elleni győzelmével került az elődöntőbe, míg ez az alsó ágon Cseh Zoltánnak és Pataki Gábornak, valamint Banok Tamásnak és Zachar Márknak (mindannyian Egri COOP SC) sikerült. Előbbiek Horváthot és Szeredit, utóbbiak a Dr. Herczeg Béla- Nagy József kettőst búcsúztatták. kiváló mérkőzéseken a döntőbe Bondár és Tarsoly, valamint Banok és Zachar jutott. Az aranyérem végül az egri fiatalok nyakába került; Banokék magabiztos játékkal, 3:1 arányban győztek a boldogi-lőrinci kettős ellen. Az egyéni versenyszámok indulóit a versenybíróság 12 négyfős csoportba sorsolta. A selejtezők különösebb meglepetés nélkül zárultak, amennyiben a megyei II. osztályú Pál Attila Sztakó István elleni győzelmét nem tekintjük annak. A csoportokból három-három fő jutott tovább úgy, hogy az csoportok harmadik helyezettjei bejátszó mérkőzést játszottak a 32-es főtáblára. A főtábla első számú kiemeltje Banok Tamás, a második Tóth Gergely volt. Banok előbb a füzesabonyi Lassú Tibort, majd Nagy Józsefet győzte le magabiztosan, egy szettet veszítve a négy közé jutásért Sándort, majd az 1

2 elődöntőben szintén 3:1 arányban a boldogi Ausmann Miklóst. Tóth Gergő útja a döntőbe jutásért a visontai Novák Péteren (3:0), Vályogos Imrén (3:0), Horváth Zsolton (3:0), majd az elődöntőben Penderik Gáboron (3:1) át vezetett. A fél hét után kezdődő döntőben nagyszerű labdameneteket láthattak a kitartóbbak, ahol az egész nap magabiztos Banok Tamás megszerezte első megyei egyéni bajnoki címét. Újonc leány: 1. Bagi Kata (Visontai ASE) 2. Lipusz Réka (Pegazus-Andornaktálya SE) Újonc fiú: 1. Csillik Márk (Egri ÁFÉSZ SC) 2. Hídvégi Zalán (Egri ÁFÉSZ SC) 3. Lamport Mátyás (Egri ÁFÉSZ SC) és 3. Pál Balázs (Hatvani Econovum Akadémia SE) Ifjúsági leány: 1. Tripa Alexandra (Egri ÁFÉSZ SC) 2. Halkó Valentína (Besenyőtelek SC) 3. Köles Noémi (Domoszló-Visontai ASE) és 3. Bagi Kata (Visontai ASE) Összevont utánpótlás páros: 1. Halkó Valentína-Pál Balázs (Besenyőtelek SC Hatvani Econovum Akadémia SE) 2. Csillik Márk-Hídvégi Zalán (Egri ÁFÉSZ SC) 3. Lamport Mátyás-Nagy László (Egri ÁFÉSZ SC) és 3. Berecz Rebeka-Köles Noémi (Domoszló-Visontai ASE) Felnőtt páros: 1. Banok Tamás-Zachar Márk (Egri ÁFÉSZ SC) 2. Bondár Krisztián-dr. Tarsoly Dániel (Boldog SE Lőrinci AC) 3. Cseh Zoltán-Pataki Gábor (Egri COOP SC) és 3. Lipusz Péter-Penderik Gábor (Pegazus-Andornaktálya SE) Férfi egyéni: 1. Banok Tamás (Egri ÁFÉSZ SC) 2.Tóth Gergely (Egri COOP SC) 3. Ausmann Miklós (Boldog SE) és 3. Penderik Gábor (Pegazus-Andornaktálya SE) 2. Heves megyei veterán Bajnokság Május 15-én összesen 36 indulóval vette kezdetét a évi Heves megyei veterán Bajnokság Karácsondon. Ahogyan az elmúlt években is, most sem meglepően a legifjabb veteránok létszáma volt a legmagasabb (21), míg a II. kategóriában nyolcan, a hatvan év felettiek, pedig heten mérettek meg. A nap az összevont páros versenyszámmal vette kezdetét, aholis összesen 18 páros állt 2

3 asztalhoz. A két bejátszó mérkőzést követően alakult ki a tizenhatos főtábla mezőnye. A felső ágon az NB III-ban bronzérmes pegazusos Penderik Gabi és az újonc veterán Gönczi Gabi, alul a domoszlói Sándor Laci és Vályogos Imi számítottak a versenyszám esélyeseinek. A Gáborok előbb a bejátszóból érkező karácsondi Nagy Tomi-Tóth Tibi duót, majd a szintén hazai Mészáros Peti-Papp Pityu kettőst búcsúztatták meggyőző teljesítménnyel. Az elődöntőben szoros mérkőzésen 3:2 arányban múlták felül Bukta Zolit és Burai Janit (Kömlő SC). Sándorék előbb a szintén bejátszó mérkőzésből a főtáblára lépő Fehér Tibi-Peti Imi kettőst, majd Herczeg Bélát és Szőllősi Sanyit ejtették ki. Az elődöntőben a nagyon összeszokott Herle István-Nagy József pár jó játékkal 3:1 arányú győzelemmel búcsúztatta a domoszlóiakat. A döntőben végül a fiatalok magabiztos, 3:0 arányú győzelemmel érdemelték ki az aranyérmet a lőrinci gárda ellen. Az I. kategória résztvevőit 5 csoportba sorolta a versenybíróság. A csoportokból az első két-két helyezett jutott a főtáblára, míg a többiek a vigaszágon folytatták a csatározásokat. A selejtezőcsoportok küzdelmeiben különösebb meglepetés nem született, az előzetes kiemeléseknek megfelelően az esélyesebbek végeztek elől. A tíz továbbjutó az erősorrend figyelembe vételével került a tizenhatos kiesőre, ahol két mérkőzéssel alakult ki a negyeddöntő résztvevői köre. A felső ágon a tavalyi győztes Mohácsi Péter (Füzesabonyi SC) Papp Istvánt múlta felül és jutott elődöntőbe, aholis a jó mérkőzésen a Vályogost búcsúztató Horváth Zsoltival (Pegazus) került össze. Gönczi Burai Janit, Penderik, pedig Vasas Bencét győzte le és jutottak elődöntőbe. A végső győzelemhez Moha és Penderik Gabi került közelebb győzelmükkel, kettejük közül végül az andornaktályai örülhetett 3:0 arányú diadalát követően. A kategória vigaszágát Győri Karesz nyerte (Lőrinci AC) a döntőben Szőllősi Sanyi (Visontai ASE) felett aratott győzelmével. A II. kategória nyolc indulója két négyfős csoportba kerül, ahol a sorrendek a nyolcas főtábla kiemelési sorát határozták meg. A gyöngyöspatai Csupek Andrej papírformát borított azzal, hogy a Lőrinci AC színeit képviselő Nagy Józsefet legyőzte, míg a másik csoportban Sándor Dr. Herczeg Bélát előzte meg. Így a felső ágon már az elődöntőben összejött az előzetesen finálénak ígérkező Sándor-Nagy mérkőzés, amelyet Nagy Joci húzott be. A döntőben aztán ismét a jóval többet pihenő Csupival nézett farkasszemet, ám az elődöntőbeli diadala újabb impulzusokat adott számára, így nem ismétlődött meg a patai győzelem; az aranyérem Lőrincibe került. A III. kategória hét indulójára ugyanaz a lebonyolítású verseny várt, mint az közöttiekre; a négy, illetve háromfős csoportok végeredménye a nyolcas tábla besorolását alakította ki. Telekes Flóri, mint címvédő és a négyfős csoport győztese előnyerőként már az elődöntőben találkozott Fehér Tibi Bával és jó meccsen jutott döntőbe; az alsó ágon Herle Pista Bá csapattársát, Molnár Zoltánt követően Peti Imit fektette két vállra. A döntő a hatvaniak játékosának győzelmével ért véget, amellyel egyedüliként a kategóriák között címvédésre került sor. Páros: 1. Gönczi Gábor-Penderik Gábor (Pegazus Andornaktálya SE) 2. Herle István-Nagy József (Lőrinci AC) 3. Bukta Zoltán-Burai János (Kömlő SC) és Sándor László-Vályogos Imre (Domoszló SK) év közöttiek: 1. Penderik Gábor (Pegazus Andornaktálya SE) 2. Mohácsi Péter (Füzesabonyi SC) 3. Gönczi Gábor és Horváth Zsolt (mindkettő Pegazus Andornaktálya SE) 3

4 Vigaszág: 1. Győri Károly (Lőrinci AC) 2. Szőllősi Sándor (Visontai ASE) 3. Kovács István (Pegazus Andornaktálya SE) és Füleki Péter (Karácsond SE) év közöttiek: 1. Nagy József (Lőrinci AC) 2. Csupek Andrej (Gyöngyöspata SE) 3. Sándor László (Domoszló SK) és Dr. Herczeg Béla (Visontai ASE) 60 év felettiek: 1. Telekes Flórián (Hatvani ASE) 2. Herle István (Lőrinci AC) 3. Fehér Tibor (Visontai ASE) és Peti Imre (Pegazus Andornaktálya SE) 3. Megyei Amatőr Egyéni Bajnokság Először páros versenyszám 24 résztvevővel. Az erősorrendet figyelembe véve az első nyolc páros rögtön a tizenhatos táblán találhatta magát, míg a másik 16 duó bejátszó mérkőzést játszott. Ezeken jelentősebb meglepetés nem született, a főtáblára Bálint Sanyi-Lassú Tibi (Füzesabonyi SC-Hatvani ASE), Füleki Peti-Novák Peti (Karácsond SE-Visontai ASE), Pál Balu-Herczeg Tomi (Hatvani Econovum-Visontai ASE), Filkor Ágoston-Győri Karcsi (Lőrinci AC), Halkó Gergő-Takács Laci (Besenyőtelek SC), Kiss Bence-Molnár Zoli Bá (Lőrinci AC), Kovács Pisti-Szőllősi Sanyi (Pegazus- Visonta), valamint Pál Attila és Molnár Tomi (Hatvani Econovum) jutottak. A felső ágon Herle Pista Bá és Szabó Józsi (Lőrinci AC-Mátra SE) előbb a Bálint-Lassú, majd a Szeredi Zoli-Sztakó Pisti (Pegazus) kettőst búcsúztató Füleki-Novák párost legyőzve jutott elődöntőbe, ahol Csapó Dani és Halkó Sanyi (Kömlő SC) várt tájuk, akik szoros meccsen Kovácsot és Szőllősit, majd simább mérkőzésen a Dely Lacit és Gressai Ákost (Gyöngyöspata SE) győzték le. Az összecsapás kiélezett és nagyszerű labdameneteket hozott és végül kömlői győzelmet. Az alsó ágon Csupek Andrej és Vasas Bence (Gyöngyöspata SE) a Kiss-Molnár és a Perczel Zoli-Nagy Zsolti (Mátra SE) duón keresztül lépett az elődöntőbe. Itt Molnár és Pál sem okozott számukra megoldhatatlan feladatot, így következhetett a döntő, amelyen Csupekék jó játékkal 3:1 arányú győzelmet szereztek. Az egyéni versenyszámban, tehát negyvenkilencen kezdték a selejtezőmérkőzéseket 11 négy, illetve 1 ötfős csoportban. Innen a csoportok első két helyezettje jutott a 32-es főtáblára. Már itt is született néhány meglepetés, amelyek közül meg kell említeni Szabó Józsi fiaskóját a füzesabonyi Hídvégi Viktor ellen, illetve a tavaly hét év után újra ütőt fogó Molnár Tomi meggyőző teljesítményét a kellemetlen stílusú Halkó Sanyi ellen (3:0). Mindenképpen ide sorolandó Hídvégi Zalán (Egri ÁFÉSZ SC) Kovács Pisti feletti diadala, ami a csoportban körbeverést eredményezett (Győri Karcsi kontra Hídvégi Zalán kontra Kovács Pisti) és a szettek alapján a pegazusos harmadik helyét és így kiesését. A huszonnégy továbblépőből a bajnoki teljesítményt és a selejtező csoportbeli eredményeket figyelembe véve meghatározott nyolc legjobb nem kapott az első körben ellenfelet, a másik nyolc helyért a további tizenhat kieső táblára jutó küzdött. Itt Szeredi Zoli (Nagy Zsolti ellen), Herczeg Béla (Takács Laci ellen), Győri Karcsi (Bálint Sanyi ellen), Gressai Ákos (az egri Gál Szabi ellen), Perczel Zoli (az áfészos Csillik Márk ellen), Halkó Sanyi (Szakó Pisti ellen), Pál Attila (Lassú Tibi ellen) Novák Peti (Hídvégi Zalán ellen) léptek a nyolcaddöntőbe. A felső ágon Vasas Bence nem bírt a nem éppen 4

5 szokványos játékstílust képviselő Szeredi Zolival, viszont Molnár Tamás újabb kiváló játékkal lépett túl Dr. Herczeg Bélán. Dely Laci 3:0-ra győzött Győri Karcsi ellen, míg Csapó Dani szintén ilyen arányban Gressai Ákos ellen. Az alsó ágon Molnár Bálint (Visontai ASE) jó játékkal nyert Perczel Zoli, Halkó Sanyi Herle István ellen. Szabó Józsi megállította az addig jól teljesítő Pál Attilát, míg Csupi csak minimális különbséggel tudta felülmúlni Novák Petit. A negyeddöntőkben Molnár Tamás megismételte játékát Szeredi Zoli ellen is (3:0), Dely Laci, viszont papírformát döntött Csapó Dani feletti 3:2 döntő szett 17:15-ös diadalával. Alul Molnár Bálint nagyon simán húzta be Halkó Sanyi elleni meccsét, míg egy feszültebb mérkőzésen Szabó Józsi jutott elődöntőbe Csupek Andrejjel szemben. Az elődöntőkben a fiatalok akarata és talán frissessége érvényesült; Molnár Tomi Delyt 3:1-re győzte le, míg Bálint a napon legkiválóbb teljesítményét nyújtva 3:0-ra nyert a Mátra SE legjobbja ellen. A döntőben két fáradt, de elszánt versenyző találkozott és játszott hektikus mérkőzést; a két Molnár közül hol az egyik, hol a másik őrölt jobban, aztán a döntő 5. szettben Tamás 5:1-gyel fordult, 8:2-re vezetett és bár Bálint időt is kért, nem tudta megakadályozni az econovumos elsőségét. Páros: 1. Andrej Csupek-Vasas Benedek (Gyöngyöspata SE) 2. Dániel Csapó-Sándor Halkó (Kömlő SC) 3. Tamás Molnár-Pál Attila (Hatvani Econovum Ak. SE) és Herle István-Szabó József (Lőrinci AC-Mátra SE) Egyéni: 1. Tamás Molnár (Hatvani Econovum Ak. SE) 2. Bálint Molnár (Visontai ASE) 3. Dely László (Gyöngyöspata SE)és Szabó József (Mátra SE) 4. Kárpáti Kupa Emlékverseny Szépszámú mezőny, összesen 50 nevezés érkezett a Karácsondi Falunap programjaként immáron kilencedik alkalommal lebonyolított Kárpáti Kupára. A versenyre Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász- Nagykun-Szolnok, Pest, Nógrád megyékből, valamint a fővárosi játékosok is neveztek. Egyéni: 1. Salamon István (Szerva ASE Szécsény) 2. Bodnár József (Szerencsi VSE) 3. Sándor László (Domoszló SK) és Horváth Zsolt (Pegazus Andornaktálya SE) Páros: 1. Salamon István - Salamon Péter (Szerva ASE Szécsény) 2. Galáth Ferenc - Bodnár József (Mezőtúri AC-Szerencsi VSE) 3. Szántó Gyula - Tanyi György (Budapest 1/C Autóklub) és Bondár Krisztián - Penderik Gábor / Boldog (Pegazus Andornaktálya SE) 5

6 5. Pegazus-HMATSZ Kupa és Szabó József Emlékverseny A Szövetség legnagyobb léptékű versenyét immáron hatodik alkalommal rendeztük meg, amely fő szponzoráról ismét a Pegazus-HMATSZ Kupa nevet kapta. Mint, ahogyan korábban, erre az alkalomra is több, az országos ranglistán előkelő helyen álló asztaliteniszező nevezett. Ezúton az amatőr férfi és s női egyéni a Szabó József Emlékverseny versenyszámaiként tisztelegtek Józsi Bácsi előtt, aki mind játékosként, mind pedig edzőként nagyszerű eredményeket ért el Hatvan és Heves megye számára. Elsőként az összevont egyéni és a női egyéni versenyszámokra került sor. A női egyéni versenyszámban induló három hölgy körmérkőzés formájában döntött az érmek színéről. Elsőként a Szerva ASE Szécsény versenyzője, Elischer Boglárka végzett, megelőzve csapattársát Kuris Kittit, valamint a hatvani Túrmezei Bernadettet. Az összevont egyéni kategóriában 11 négy, illetve 5 háromfős csoportban kezdődtek el a küzdelmek, ahonnan a csoportoki első két helyezettje jutott a 32-es főtáblára, míg a többiek a vigaszágon vigasztalódhattak. Nem született komoly meglepetés a selejtezőkörben, bár meglepő volt a lőrinci Matalin Bogdán kiesése a csoportból, miután nemcsak a rendkívül erős Oroszkit (Gösi SE), de a nagyszerűen játszó pegazusos Kovács Istvántól is vereséget szenvedett. A főtáblán a felső ágon Katus Krisztián (TTC Altena) és Timafalvi Gergő (Egri COOP SC) jutott elődöntőbe, előbbi a lőrinci Kőrösi Gábort, a füzesabonyi Mohácsi Pétert és Oroszi Viktort, míg Timafalvi Bondár Krisztiánt (Maglód TC), Sramkó Lászlót és látványos és szoros mérkőzésen a szécsényi Salamon Istvánt legyőzve. Kettejük mérkőzése végül az első számú kiemelt 3:1 arányú diadalával ért véget. Az alsó ágon Bedő Zoltán (Szuperinfó CVSE) és az orosházai Németh János elődöntőzött. Bedő sorban Penderik Gábort (Pegazus Andornaktálya SE), dr. Tarsoly Dánielt (Lőrinci AC) és Banok Tamást (1. FC Bayreutrh), Németh Kovácsot, Horváth Zsoltot (Pegazus) és Nagy Balázst (Egri COOP SC) győzte le. Az elődöntő meggyőző orosházai győzelemmel zárult. A döntőben Katus Krisztián akarata érvényesült, és 3:0 arányban bizonyult jobbnak. A kategória vigaszágán Molnár Bálint (Visontai ASE) és Molnár Tamás (Hatvani Lokomotív Szabó József SE), valamint Matalin Bogdán és Vasas Benedek (Gyöngyöspata SzE) elődöntőzött és mindkét párharcból az előbbi győzött szoros meccseken. A döntőben aztán Matalin játszott fittebben és érvényesítette a papírformát. Az összevont páros kategóriában 32 duó kezdte a csatározásokat, akik az első fordulót követően a győztesek a 16-os főtáblára, a vesztesek vigaszágra kerültek. A Bodnár József-Salamon István kettős magabiztosan lépett döntőbe az elődöntőben a Nagy Józsefet (Lőrinci AC) és Takács Mártont (Gödöllői AC) felülmúlva. Az Orbán Zsolt (Maglód TC) és Oroszki Viktor hatalmas csatában lépett túl Cseh Zoltánon (Pegazus) és Németh Jánoson, majd ismét kiélezett mérkőzésen a Lipusz Péter- Penderik Gábor duón. A döntőt ennél könnyedebben hozták; 3:0-val szerezték meg az elsőséget. A vigaszági döntőt Csapó Dániel és Halkó Sándor (Kömlő SC) magabiztosan nyerte meg az egri Bogdán Vilmos-Gál Szabolcs ellen. A délutáni amatőr egyéni kategória szintén selejtezőcsoportokkal indult, ahol a nem várt eredmények közül megemlítendő Tóth Krisztián (Maglód TC) győzelme Penderik ellen, Józsa Tamás (Vámosgyörk SE) diadala Guth József (Szécsény) felett, Gál Szabolcs elsősége egy olyan csoportban, ahol Mohácsi Péter és ifj. Telekes Flórián (Hatvani ASE) szerepelt és Nagy Zsolt (Mátra SE) győzelme Pataki Gábor (Egri COOP SC) ellen. A harminckettes főtáblán a felső ágon Sándor László (Domoszló SK), és Matalin Bogdán jutott négy közé. Sándor legnehezebb mérkőzését minden bizonnyal Győr Róbert (Jánoshida SE) ellen játszotta; 3:2 arányú győzelme 0:2 szett-hátrányból született. Matalint, pedig Tóth Tamás (MEAFC) izzasztotta meg leginkább; itt is 3:2 lett a végeredmény. Az elődöntőben 6

7 a domoszlói akarata érvényesült (3:1). Az alsó ágon Penderik Sramkó László ellen biztosította helyét az elődöntőben, míg Tasroly Tóbik Józsefet (Domoszló SK) utasította maga mögé 3:0 arányban. Az elődöntő lüktető, küzdelmes meccset hozott és az andornaki minimális győzelmével végződött. Ahogyan ez az utóbbi időben már többször is előfordult, Sándor-Penderik döntő kezdődött fél 9 magasságában. Penderik kezdte jobban a finálét, majd Sándor egyenlített. Ekkor már sejteni lehetett, hogy a kettejük meccsein leggyakrabban előforduló végeredményre nagy az esély, és aki ezt jósolta, nem is tévedett. Az aranyérem Sándor László nyakába került. Női egyéni: 1. Elischer Boglárka (Szerva ASE Szécsény) 2. Kuris Kitti (Szerva ASE Szécsény) 3. Túrmezei Bernadett (Hatvani Lokomotív-Szabó József SE) Összevont férfi egyéni kategória: Főtábla: 1. Katus Krisztián (TTC Altena) 2. Németh János (Eötvös DPSE Orosháza) 3. Timafalvi Gergő (Egri COOP SC) és Bedő Zoltán (Szuperinfó CVSE) Vigaszág: 1. Matalin Bogdán (Lőrinci AC) 2. Molnár Bálint (Visontai ASE) 3. Vasas Benedek (Gyöngyöspata SzE) és Molnár Tamás (Hatvani Lokomotív- Szabó József SE Összevont páros versenyszám: Főtábla: 1. Orbán Zsolt (Maglód TC) - Oroszki Viktor (Gödi SE) 2. Bodnár József (DVTK Sport Kft.) - Salamon István (Szerva ASE Szécsény) 3. Lipusz Péter - Penderik Gábor (Pegazus Andornaktálya SE) és Nagy József (Lőrinci AC) - Takács Márton (Gödöllői EAC) Vigaszág: 1. Csapó Dániel-Halkó Sándor (Kömlő SC) 2. Bogdán Vilmos-Gál Szabolcs (Egri COOP SC) 3. Kovács István-Lendvay Albert (Pegazus Andornaktálya SE) és Győri Levente-Németh Zoltán (Hévízgyörk SE) Amatőr egyéni: 1. Sándor László (Domoszló SK) 2. Penderik Gábor (Pegazus Andornaktálya SE) 3. Matalin Bogdán (Lőrinci AC) és dr. Tarsoly Dániel (Lőrinci AC) 7

8 6. Diákolimpia 2016 Heves megyei Döntő december 17-én, szombaton Andornaktályán került lebonyolításra a 2016-os diákolimpia megyei döntője. A versenyre a nevezők létszáma az előző évekhez képest rekordot döntött, a kategóriákban összesen 33-an álltak asztalhoz. Az előző évek szabályrendszerétől eltérően a csapatok dolgát megnehezítették: azonos iskolából, azonos kategóriában három fő alkothatott csak csapatot. Ez meg is látszott a nevezéseken, egyetlen leány csapat volt képes teljesíteni a feltételeket, így megmérettetés nélkül szerezhették meg az aranyat. Leány Csapat III-IV: 1. hely: Bagi Kata, Harangozó Dorina, Király Bernadett Az egyéni versenyszámokra jellemző volt az előző évek analógiájában, hogy a létszám és az életkor párhuzamosan viszonyul egymáshoz. A lányoknál a legfiatalabbak közt ketten, a fiúk pedig négyen küzdöttek az országos döntőbe jutásért. Az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskolából Lipusz Réka (Pegazus-Andornaktálya SE) döntő szettes mérkőzésen győzte a Gyöngyösorosziból érkező Farkas Martinát. Leány egyéni I-II: 1. hely: Lipusz Réka, 2. hely: Farkas Martina A legkisebb fiúk Gyöngyösoroszi és Andornaktálya színeiben körmérkőzésekkel döntötték el, ki képviseli Heves megyét a Karcagon megrendezésre kerülő országos döntőben. Juon Ádám (Egri Kemény Ferenc Sportiskola) Kovács Mártont (Gyöngyöstarjáni Általános Iskola) legyőzve bronzérmet szerzett, míg az első két hely sorsát Lipusz Dávid (Egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola Pegazus-Andornaktálya SE) és Baranyi Krisztián (Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskola) döntötték el. Dávid az összes mérkőzését szett vesztés nélkül nyerte, így Krisztián ezüsttel gazdagíthatta éremgyűjteményét. Fiú egyéni I-II: 1. hely: Lipusz Dávid, 2. hely: Baranyi Krisztián, 3. hely: Juon Ádám A III és IV korcsoportban induló lányok hárman küzdöttek egymással, itt is körmérkőzések döntötték el az érmek színét. Farkas Rebeka Király Bernadettet legyőzve szerezte meg az ezüstöt, míg Bagi Kata szett vesztés nélküli, stabil játékkal érdemelte ki az aranyat. Leány egyéni III-IV: 1. hely: Bagi Kata, 2. hely: Farkas Rebeka, 3. hely: Király Bernadett A III-IV kategóriában szereplő fiúk esetében jóval népesebb mezőny indult. Itt már érvényesült a klasszikus versenyrendezési elv két csoportban, a sorrendet eldöntve a továbbjutók főtáblára kerültek, ahol már egyenes kieséses rendszerben folytatták. A csoportok élén Nagy Kristóf (Hatvan, Kossuth Lajos Általános Iskola) és Pál Balázs végeztek, a 8-as főtáblán ők indíthatták a felső illetve az alsó ágat. Meglepetés nem született az egyenes kieséses szakaszban, így ők meneteltek el a döntőig, melyet Pál Balázs (Hatvan, Szent István Általános Iskola) nagyon stabil teljesítménnyel nyert meg. A bronzmérkőzést is le kellett játszani, melyet az elődöntőig menetelő Rab László és Harmos Imre vívtak. A bronzérem nagyon szoros, döntő szettes mérkőzést követően Rab László (Hatvan, Kossuth Lajos Általános Iskola) nyakába került. Fiú egyéni III-IV: 1. hely: Pál Balázs, 2. hely: Nagy Kristóf, 3. hely: Rab László Az V-VI korcsoportban, vagyis a legnagyobbak között meglepetés volt, hogy a lányok csak ketten neveztek, így gyorsan, egy mérkőzés döntött: Köles Noémi (Gyöngyös, Berze Nagy János 8

9 Gimnázium) magabiztos játékkal győzte le Kalmár Andreát (Hatvan, Széchenyi István Rámai Katolikus Gimnázium), hogy az országos döntőben mutathassa meg tudását. Leány egyéni V-VI: 1. hely: Köles Noémi, 2. hely: Kalmár Andrea A legnagyobb fiúk közt, a legnépesebb mezőnyben csoportmérkőzések döntötték el, kik juthatnak a 8- as főtáblára. Az egyik csoportban Kiss Bence (Hatvan, Egri SZC Damjanich János Szakgimnázium Lőrinci AC) és Lőrincz Roland döntő szettes rangadót vívtak, melyet Bence nyert meg, így csoportelsőként került kiemelt pozícióba. A másik csoportban Madácsi Tamás (Eger, Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola) ellentmondást nem tűrően mindenkit nullára legyőzve került kiemelésre a főtábla alsó ágára. Az elődöntőben Lőrincz Rolanddal találkozva azonban elfogyott a tudomány, így Tomi a bronz mérkőzésen győzelmet behúzva Gazsúr Domonkos (Hatvan, Széchenyi Gimnázium) ellen megszerezte a harmadik helyet. A döntőben Lőrincz Roland (Mátrafüred, VM-ASZK Mátra Szakképző Iskola) jobban bírta idegekkel, az ezüst Kiss Bencét gazdagítja Roland pedig ahogy tavaly is, képviselheti Heves Megyét az országos döntőben. Fiú egyéni V-VI: 1. hely: Lőrincz Roland, 2. hely: Kiss Bence, 3. hely: Madácsi Tamás évi Heves megyei DC bajnokság December 18-án, szokásos helyszínen, Visontán került megrendezésre a évi Heves megyei DC bajnokság, amelyen 22 csapat állt asztalhoz. A versenybíróság a nevezőket 2 három, valamint 4 négy fős csoportba sorolta a selejtezőkörben, ahol rövidített DC rendszerben dőlt el a továbbjutás a főtáblára. A háromfős csoportok kiemeltjei idény az NBII-ben szereplő Lőrinci AC csapatából Ausmann Milkós és Matalin Bogdán, valamint a tavalyi DC-ezüstérmes, az Észak-Magyarország B csoportjában érmes reményeket dédelgető Pegazus-Andornaktálya SE képviseletében Lipusz Péter és Penderik Gábor voltak. Ezekben a csoportokban az előzetes erőviszonyoknak megfelelően alakultak a sorrendek, bár nem volt várható a Csillik-Gál (Egri COOP SC) kettős 3:0 arányú győzelme a hazai Herczeg-Herczeg duó ellen. A négyfős csoportokban szintén a magasabban rangsorolt csapatok jutottak tovább. A selejtezőkört követően a 12 továbbjutóból, az 1-4. csoport győztesei (Ausmann- Matalin, Lipusz-Penderik, Pataki-Tóth, Sándor-Vályogos) közvetlenül a kieső táblán találták magukat, míg az 5-6. csoport győztesei és a 6 csoportmásodik bejátszó mérkőzésekkel döntötték el, hogy ki kerül a legjobb nyolc közé. Ezeken az összecsapásokon magabiztosan lépett tovább a Burai-Csikós (Kömlő SC), a Gönczi-Horváth (Pegazus-Andornaktálya SE) és a Bukta-Palla (Kömlő SC) kettős, szorosabb mérkőzésen Mészáros Peti és Papp Pisti (Karácsond SE) Nagy Józsi (Lőrinci AC) és Petővári Attila (Füzesabonyi SC) ellen. A főtáblán a felső ágon a Lőrinci AC első számú alakulata 3:0 arányú győzelmet szerzett Bukta Zolti és Palla Miki ellen, míg izgalmas meccsen 3:1-es végeredmény született a Pataki Gabi-Tóth Geri vs. Gönczi Gabi-Horváth Zsolti összecsapáson. Az alsó ágon Sándor Laciék a Csikós Csabiék elleni 3:0- lal léptek a négy közé, míg Penderik Gabiék nehezen kezdve, végül felpörögve 3:1-re verték meg Mészárosékat (Papp Pisti megverte Penderik Gabit). Az elődöntő a felső ágon nagyon izgalmas összecsapásokat hozott; Tóth Gergő (Egri COOP SC) minden egyéni meccsét megnyerve a versenynapon túlórára kényszerítette Matalinékat, ám végül 3:2-re a lőrinciek diadalmaskodtak. Az alsó ágon a tavalyi döntő visszavágóján Penderik vezérletével 3:1-re győzve az andornakiak jutottak a döntőbe. Az estébe nyűló fináléban aztán Ausmannék egy meccset veszítve, végül 3:1 arányú sikerrel szerezték meg az aranyérmet. A vigaszági döntőben szintén Lőrinci AC elsőség született; Győri Karcsi és Filkor Guszti a Mátra SE-s nagy Zsoltit és Perczel Zolit múlták felül. 9

10 Végeredmény: 1. Ausmann Milkós-Matalin Bogdán (Lőrinci AC) 2. Lipusz Péter-Penderik Gábor (Pegazus-Andornaktálya SE) 3. Pataki Gábor-Tóth Gergely (Egri COOP SC) és Sándor László-Vályogos Imre (Domoszló SK) Vigaszág: 1. Győri Károly-Filkor Ágoston (Lőrinci AC) 2. Nagy Zsolt-Perczel Zoltán (Mátra SE) 3. Füleki Péter-Jáger József (Karácsond SE) és Pál Attila-Pál Balázs-Túrmezei Bernadett (Hatvani Lokomotív-Szabó József SE) Nemzeti és megyei CSB-k A 2015/2016. évi Nemzeti Bajnokságban egy női és tíz férfi együttes szerepelt. Az Egri COOP SC I. megnyerve a 2014/2015. évi bajnokság NB I. keleti csoportját, amellyel jogosulttá vált a 2015/2016. évben az Extra ligában való indulásra. A megyei bajnok Pegazus-Andornaktálya SE vállalta az NB IIIban való indulást. Végeredmények a 2015/2016. évi bajnokságokban: Férfi Extraliga (10 csapat): Egri COOP SC I. 8. hely Női NB I/B Keleti csoport (6 cs.): Egri COOP SC 2. hely Férfi NB II. Észak-kelet (9 cs.): Egri COOP SC II. 6. hely Férfi NB III. Észak-Magyarország A (9 cs.) Lőrinci AC I. 1. hely Domoszló SK I. 2. hely Boldog SE 5. hely Kömlő SC I. 7. hely Egri ÁFÉSZ SC III. 8. hely Hatvani ASE I. 9. hely Férfi NB III Észak-Magyarország B (9 cs.) Andornaktálya SE I. 3. hely Füzesabonyi SC 6. hely A 2015/2016. évi Heves megyei csapatbajnokság I. osztályában bajnok lett a Visontai ASE, megelőzve a Kömlő SC II. és a Lőrinci AC II. csapatát. A Megyei II. osztály bajnoka a Gyöngyöspatai SE a Besenyőtelek SC és a Hatvani Econovum Akadémia SE csapata előtt. A 2016/2017. évi Nemzeti Bajnokságban ismét egy női és tíz férfi együttes vesz részt. A Férfi NB I. Keleti csoportjában az Egri COOP SC I. csapata kellemes meglepetésre a favorit szécsényiek mögött a második helyen tanyáznak a téli szünetben, a Női NB I. Keleti régiójában az egri alakulat őszi bronzérmesként zárt. Az NB II. Észak-Keleti csoportban a COOP-os fiúk az 5., míg az újonc lőrinciek a 9. helyen állnak. Az NB III. Észak-Magyarország A szekciójában hét hevesi csapat is érdekelt. Őszi ezüstérmes a Domoszló SK, harmadik a Füzesabonyi SC I., negyedikek az első számú kömlői alakulat, 7. az újonc Kömlő SC II, 8.a Hatvani ASE I., 10. a szintén idén feljutó Visontai ASE, 11. az Egri COOP SC III. Egyedüli hevesi szereplőként a NB III. Észak-Magyarország B -ben a Pegazus- Andornaktálya SE I. csapata egymás elleni eredmény alapján szorul csak le az őszi szezon dobogójáról, így negyedikként harcolnak tovább az éremért. 10

11 A Heves megyei csapatbajnokságban ismét 20 együttes áll asztalhoz, így 10 és 10 csapattal indulhatott a megyei I. és a II. osztály küzdelemsorozata. A megyei I. osztály őszi bajnoka a Gyöngyöspatai SzE I., aki egy ponttal előzi meg a Lőrinci AC II., további eggyel a Pegazus- Andornaktálya SE III. csapatát. A második vonalban a félidőben első helyen áll az Ércbányász SE Recsk, két ponttal a Pétervására SE, hárommal az Egri COOP SC utánpótlás-csapata előtt. Utánpótlás, támogatások Eger régiós centrum státuszt kapott, amely megerősítheti az utánpótlás nevelés munkáját, és segítséget is adhat a megye klubjainak a szakmai útmutatásban. Szép egyéni sikerek is születtek, ezúton is gratulálunk Timafalvi Gergőnek az elért eredményekhez 2016 Hungarian Junior &Cadet Open, Ifjúsági csapatverseny: negyeddöntő, Vegyes páros OB: Ifjúsági: ARANYÉREM, U21: BRONZÉREM, U21-es OB egyéni: EZÜSTÉREM, Felnőtt TOP 12 résztvevő. Annak érdekében, hogy a megyei utánpótlás föllendüljön, 2016-ban is igyekezett részt vállalni Szövetésünk is. A nevelés elsőszámú központja továbbra is Eger, ahol a technikai és a személyi feltételek megfelelőek. Az országos szövetség tavaly indított eszköztámogatási pályázatokból közvetlenül több iskola, és közvetve több egyesület is profitálhatott, így a bajnokságokban több helyen professzionális felszerelések segítik az edzésmunkát, illetve a versenyek lebonyolítását. Saját hatáskörben, önálló költségvetésünkből növelni tudtuk az egyesületek támogatását, nagy hangsúlyt fektetve az utánpótlás nevelésre. Aki pályázott, mindenkinek elfogadtuk igényét, és Eger mellett, mint kiemelt támogatott, Andornaktályát és Pétervásárát is segítjük. Egyéb eszköztámogatásokkal is próbáltuk segíteni a klubokat, 300 db plasztik labdát osztottunk szét a csapatok közt, valamint 8-8 térelválasztó karámmal támogattuk Lőrincit és Karácsondot, megköszönve aktív segítségüket és munkájukat nagyobb versenyek lebonyolításában. Egyebek Harmincegy év után ismét rendezett hazánk Európa bajnokságot, amelyen megyénket Gulyás Vince, Katona Csaba és Petővári Attila (mindannyian Füzesabonyi SC) játékvezetőként képviselte, Füleki Péter, Herczeg Tamás és Jáger József, pedig szervezőként segítette az esemény lebonyolítását tehát igen mozgalmas év volt, bízunk benne, hogy 2016-ban már látszódni fog az utánpótlás nevelés eredménye, bízunk abban, hogy több utánpótlás versenyt is le tudunk bonyolítani és egyre több fiatal kezd el asztaliteniszezni valamelyik egyesületben akár a nyílt versenyek, akár az amatőr diákolimpia hatására. Lipusz Péter a HMATSZ elnöke Pálosi Balázs s.k. elnökségi tag Tóth Ádám főtitkár Andornaktálya, március 1. 11

JEGYZŐKÖNYV ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG ANDORNAKTÁLYA MÁRCIUS 6.

JEGYZŐKÖNYV ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG ANDORNAKTÁLYA MÁRCIUS 6. 05. ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG ANDORNAKTÁLYA 06. MÁRCIUS 6. FÉRFI PÁROS VERSENYSZÁM Bejátszó mérkőzések Horváth Zsolt Szeredi Zoltán Nagy József-Varga Gábor Vámosgyörk SE Csapó Dániel-Halkó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV HEVES MEGYEI DC BAJNOKSÁG Visonta december 27. SELEJTEZŐCSOPORTOK. 1. csoport GY V J. A. H

JEGYZŐKÖNYV HEVES MEGYEI DC BAJNOKSÁG Visonta december 27. SELEJTEZŐCSOPORTOK. 1. csoport GY V J. A. H SELEJTEZŐCSOPORTOK csoport GY V J. A. H Sándor László Vályogos Imre (Domoszló SK) Szerző Oszkár Telekes Flórián (Gyöngyöspata SKS Hatvani ASE) Mohácsi Péter Tóth Szilárd (Füzesabonyi SC ) 2 0 4:0 0:2 2:1

Részletesebben

Női egyes: 1. csoport 2. csoport Bagi Kata (Gyöngyöstarján SE) Király Bernadett (Gyöngyöstarján SE) Tripa Alexandra (Egri VSI-Pálosi AK) Elischer

Női egyes: 1. csoport 2. csoport Bagi Kata (Gyöngyöstarján SE) Király Bernadett (Gyöngyöstarján SE) Tripa Alexandra (Egri VSI-Pálosi AK) Elischer Női egyes: Bagi Kata (Gyöngyöstarján SE) Király Bernadett (Gyöngyöstarján SE) Tripa Alexandra (Egri VSI-Pálosi AK) Elischer Boglárka (Egri VSI-Pálosi AK) Pergéné Nagy Szilvia (Pétervására SE) Halmos Anna

Részletesebben

Összevont páros főtábla

Összevont páros főtábla .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... 66 BARI Csaba Egri ÁFÉSZ SC 67 PÁLOSI Balázs Egri ÁFÉSZ SC - 0 (6, 8, 9) 66 BARI Csaba CSAPÓ Pál Besenyőtelki Sport Club 67 PÁLOSI Balázs

Részletesebben

Összevont páros főtábla

Összevont páros főtábla .. 66 BARI Csaba 67 PÁLOSI Balázs / Összevont páros főtábla.. 5. 6. 7. 8. / 8 SULTISZ Péter Hatvani Asztalitenisz SE 6 TELEKES Flórián Hatvani Asztalitenisz SE 6 KOVÁCS Richárd Ausztria 7 ZACHAR Márk Zoltán

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015 SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015 2015-ben, az elmúlt évhez hasonlóan nehéz feladat volt a versenynaptár összeállítása, hiszen az országos és nemzetközi viadalok mellett a korosztályos területi versenyekhez is igazodni

Részletesebben

SZERENCSE-PATA KUPA 2009 HEVES MEGYEI DC-BAJNOKSÁG

SZERENCSE-PATA KUPA 2009 HEVES MEGYEI DC-BAJNOKSÁG SZERENCSE-PATA KUPA 2009 HEVES MEGYEI DC-BAJNOKSÁG - EREDMÉNYEK - Főtábla - a 16 közé jutásért: Hatvan III. - Laguna Kft. SC 0:3 Kutas Ödön - Bánkuti Gábor 0:3 Tóth Tamás - Lassú Tibor 0:3 Kutas Ödön -

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG EGER MÁRCIUS 22.

JEGYZŐKÖNYV ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG EGER MÁRCIUS 22. EGER 2015. MÁRCIUS 2 FÉRFI PÁROS VERSENYSZÁM Selejtező csoportok csoport GY V J. A. H Cseh Zoltán - Timafalvi Gergő Bondár Krisztián Dr. Herczeg Béla Lőrinci AC Visontai ASE Csapó Dániel Ferencz András

Részletesebben

III. HMATSZ KUPA GYÖNGYÖS, ÖSSZEVONT EGYÉNI - CSOPORTMÉRKŐZÉSEK. NEMES VINCE (Borsod Volán SE) 3/0 3/0 2 6:0 I.

III. HMATSZ KUPA GYÖNGYÖS, ÖSSZEVONT EGYÉNI - CSOPORTMÉRKŐZÉSEK. NEMES VINCE (Borsod Volán SE) 3/0 3/0 2 6:0 I. GYÖNGYÖS, 201 06. 2 Összevont egyéni csoport Győzelem NEMES VINCE (Borsod Volán SE) 3/0 3/0 2 6:0 I. PATAKI GÁBOR 0/3 3/0 1 3:3 II. BAKÓ ELVIRA Összevont egyéni csoport Győzelem SALAMON ISTVÁN 3/0 0 1:3

Részletesebben

FÉRFI EGYES FŐTÁBLA 3-0 (7, 9, 6) 3-0 (5, 0, 5) 3-2 (-9, 3, -5, 6, 5) 3-0 (8, 9, 7) 61 PÁLOSI Balázs 3-1 (9, -10, 9, 8) 3-0 (8, 9, 8)

FÉRFI EGYES FŐTÁBLA 3-0 (7, 9, 6) 3-0 (5, 0, 5) 3-2 (-9, 3, -5, 6, 5) 3-0 (8, 9, 7) 61 PÁLOSI Balázs 3-1 (9, -10, 9, 8) 3-0 (8, 9, 8) FÉRFI EGYES FŐTÁBLA. KRISTON Dániel Celldömölki Városi és Vasutas SE KRISTON Dániel. BURAI János Kömlő SC - 0 (7, 9, ) KRISTON Dániel. GÁL Szabolcs EVSI-Pálosi AK - 0 (, 0, ) GÁL Szabolcs. HORVÁTH Zsolt

Részletesebben

II. HMATSZ-EGER KUPA

II. HMATSZ-EGER KUPA EGER, 201 06. 18. Összevont egyéni - csoport Győzelem BARABÁS IVÁN (Pénzügyőr SE) 3/0 3/1 2 6:1 I. KISS SZABOLCS (HMÖ SE Eger) 0/3 3/2 1 3:5 II. BURAI JÁNOS (Kömlő SC) 1/3 2/3 0 3:6 III. Összevont egyéni

Részletesebben

VIII. Kárpáti Kupa Karácsond július 11.

VIII. Kárpáti Kupa Karácsond július 11. Karácsond 2015. július 1 PÁROS VERSENYSZÁM Bejátszó mérkőzések Friesz József Veress Barna ABC Centerline Bp. KIWI SE Bp. Lőrincz Róbert Nagy Tamás Papp Nándor Petővári Attila ABC Centerline Bp. Füzesabonyi

Részletesebben

III. HMATSZ KUPA GYÖNGYÖS, AMATŐR FÉRFI EGYÉNI - CSOPORTMÉRKŐZÉSEK. PENDERIK GÁBOR (Egri ÁFÉSZ SC) 1/3 3/0 1 4:3 II.

III. HMATSZ KUPA GYÖNGYÖS, AMATŐR FÉRFI EGYÉNI - CSOPORTMÉRKŐZÉSEK. PENDERIK GÁBOR (Egri ÁFÉSZ SC) 1/3 3/0 1 4:3 II. GYÖNGYÖS, 201 06. 2 Amatőr férfi egyéni csoport Győzelem PENDERIK GÁBOR 1/3 3/0 1 4:3 II. VASS IMRE (Szolnoki Honvéd SE) 3/1 3/0 2 6:1 I. PETRÓ LAJOS 0/3 0/3 0 0:6 III. Amatőr férfi egyéni csoport Győzelem

Részletesebben

HEVES MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG 2012/2013. ALAPSZAKASZ SORSOLÁS-TERVEZET

HEVES MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG 2012/2013. ALAPSZAKASZ SORSOLÁS-TERVEZET HEVES MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG 2012/2013. ALAPSZAKASZ SORSOLÁS-TERVEZET 1. forduló: Egri ÁFÉSZ SC III. - Lipusz Informatika-Andornaktálya SE II. Eger 09.09. 15:00 Kápolna SC-Konszenzus - Lipusz Informatika-Andornaktálya

Részletesebben

Bankszámlaszám: Adószám: SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Bankszámlaszám: Adószám: SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014 2014-ben, az elmúlt évhez hasonlóan nehéz feladat volt a versenynaptár összeállítása, hiszen az országos és nemzetközi viadalok mellett a korosztályos területi versenyekhez is igazodni

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014/2015. ÉVI HEVES MEGYEI ASZTALITENISZ DIÁKOLIMPIA VISONTA január 24. CSAPATVERSENY

JEGYZŐKÖNYV. 2014/2015. ÉVI HEVES MEGYEI ASZTALITENISZ DIÁKOLIMPIA VISONTA január 24. CSAPATVERSENY CSAPATVERSENY Leány csapatverseny I-IV. korcsoport (2000. január 1-én vagy később születettek) Domoszlói III. András Általános Iskola : Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskola Köles Noémi : Farka

Részletesebben

Az Elnökség évi szakmai beszámolója

Az Elnökség évi szakmai beszámolója Az Elnökség 2017. évi szakmai beszámolója 2017-ben, az elmúlt évekhez hasonlóan nehéz feladat volt a versenynaptár összeállítása, hiszen az országos és nemzetközi viadalok mellett a korosztályos területi

Részletesebben

Férfi egyes főtábla 3-1 (5, 8, -6, 3) 3-0 (7, 8, 18) 3-1 (-6, 6, 6, 7) 3-1 (5, -7, 10, 3) 3-0 (4, 8, 8) 3-0 (9, 10, 5) 15 DÁNIEL Gábor

Férfi egyes főtábla 3-1 (5, 8, -6, 3) 3-0 (7, 8, 18) 3-1 (-6, 6, 6, 7) 3-1 (5, -7, 10, 3) 3-0 (4, 8, 8) 3-0 (9, 10, 5) 15 DÁNIEL Gábor Férfi egyes főtábla. 09 5 SÁNDOR László Domoszló SK MOHÁCSI Péter. 88 MOHÁCSI Péter - (-9, 8, -7, 5, ) MOHÁCSI Péter. 66 TAKÁCS László Besenyőtelki Sport Club - (, -,, ) MOLNÁR Dániel. 957 MOLNÁR Dániel

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Kékedi Tibor főbíró

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Kékedi Tibor főbíró .... 5. 6. 7. 8. 9...... 5. 6. 7. 8. 9...... 5. 6. 7. 8. 9.... FAZEKAS Péter Celldömölki Városi és Vasutas SE 8 SZITA Márton Celldömölki Városi és Vasutas S - (-) FAZEKAS Péter x BYE 8 SZITA Márton - (,

Részletesebben

HEVES MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG 2009/2010. ŐSZ ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK*

HEVES MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG 2009/2010. ŐSZ ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK* ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK* Lejátszott csapatmérkőzések száma: 36 Lejátszott párosmérkőzések száma: 70 Lejátszott egyéni mérkőzések száma: 568 A legsimább győzelem: 18:0 (öt alkalommal) A legszorosabb győzelem:

Részletesebben

I. HMATSZ-EGER KUPA PÁROS

I. HMATSZ-EGER KUPA PÁROS 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. SALAMON ISTVÁN - TÓTH GERGELY (Tranzit-Tüzép - ÁFÉSZ SC Eger) SALAMON I. - TÓTH G. SALAMON I. - TÓTH G. 3/1 JENEY T. - PALYA M. JENEY TAMÁS - PALYA

Részletesebben

KARÁCSOND január 25.

KARÁCSOND január 25. CSAPATVERSENY Leány csapatverseny I-IV. korcsoport (1999. január 1-én vagy később születettek) Domoszlói III. András Általános Iskola Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Köles Noémi Meszesi Csenge 30

Részletesebben

3. A verseny támogatói: - Magyar Diáksport Szövetség - Magyar Asztalitenisz Szövetség - Andornaktálya Község Önkormányzata

3. A verseny támogatói: - Magyar Diáksport Szövetség - Magyar Asztalitenisz Szövetség - Andornaktálya Község Önkormányzata HEVES MEGYE 2 3 1. A verseny célja: - Az asztalitenisz sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. - Az asztalitenisz sportág utánpótlásbázisának szélesítése, minél több iskoláskorú versenyző

Részletesebben

HEVES MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG 2009/2010. ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK*

HEVES MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG 2009/2010. ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK* ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK* Lejátszott csapatmérkőzések száma: 72 Lejátszott páros mérkőzések száma: 141 Lejátszott egyéni mérkőzések száma: 1140 A legsimább győzelem: 18:0 (tizenkét alkalommal) A legszorosabb

Részletesebben

FÉRFI PÁROS

FÉRFI PÁROS .... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0... FAZEKAS Péter Celldömölki Városi és Vasutas SE 5 SZITA Márton Celldömölki Vá - 0 (0) FAZEKAS Péter x BYE 0 5 SZITA Márton - 0 (7, 5, 5) x

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA A Tollaslabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

30 LUNG Dániel. 47 GELLÉRI Zoltán

30 LUNG Dániel. 47 GELLÉRI Zoltán FÉRFI PÁROS... 7. 8. 9..... 9 8 LUNG Dániel Győri Elektromos Vasas SK 97 8 KATUS Krisztián Komló Sport Kft. - (-9,,, -8, 7) LUNG Dániel PÁLFY János Jakab BVSC-Zugló KATUS Krisztián 97 FARKAS Ezékiel BVSC-Zugló

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Kékedi Tibor főbíró

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Kékedi Tibor főbíró ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... FAZEKAS Péter Celldömölki Városi és Vasutas SE 7 SZITA Márton Celldömölki Városi és Vasutas S - 0 (-) FAZEKAS Péter x BYE 0 7 SZITA Márton - (,

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... TERÉK Norbert BVSC-Zugló KREBS Bálint BVSC-Zugló - (J.N.) 9 MOLNÁR Ádám 9 MOLNÁR Ádám Siófoki Asztalitenisz Klub BAUER Szilárd Miklós - (, 8, -7, 7) BAUER

Részletesebben

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11.

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Márki Ernő ügyvezető Asztalitenisz Sport Klub Szeged Székhely és PP. Terem: 6723 Szeged, Budapesti krt. 5-7.

Részletesebben

BÁN Gergely bye OLÁH Krisztián MOLNÁR Elek SALAMON István bye 0 0 0

BÁN Gergely bye OLÁH Krisztián MOLNÁR Elek SALAMON István bye 0 0 0 GROUP 1 1 2 3 4 P R BÁN Gergely VASS Mária 06.26. 0 0 1 016 BÁN Gergely BENCSIK Gergely bye 0 0 0 2 027 BENCSIK Gergely BÁN Gergely BENCSIK Gergely 06.26. 0 0 3 090 VASS Mária VASS Mária bye 0 0 0 4 BENCSIK

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 50 KATUS Krisztián Komló Sport Kft. LUNG Dániel Győri Elektromos Vasas SK - 0 (0) 50 KATUS Krisztián x BYE 0 LUNG Dániel - (-7, 7,, ) x BYE 0 975 / 059

Részletesebben

16 KRISTON Dániel. 40 SZABÓ Krisztián

16 KRISTON Dániel. 40 SZABÓ Krisztián FÉRFI PÁROS..... 6. 7. 8. 9. 0...... 6. 8098 6 6 KRISTON Dániel 066 6 7 SZITA Márton - 0 (-) 6 KRISTON Dániel 0 x BYE 0 7 SZITA Márton 0 x BYE 0 6 8098 / 066 6 KRISTON Dániel 7 SZITA Márton 88 8 7 NAGY

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... 9 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló BOTH Olivér BVSC-Zugló - (-) 9 ANDRÁS Csaba x BYE BOTH Olivér - (8,, -, ) x BYE / 9 ANDRÁS Csaba BOTH Olivér 9 KÁRPÁTI Ágoston

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

Ifjúsági fiú páros főtábla

Ifjúsági fiú páros főtábla ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... BÖHM Gábor TURRIS SE Sopron KOVÁCS Gábor BVSC-Zugló - (8, -,, ) BÖHM Gábor SABJÁN Gergely Komló Sport Kft. KOVÁCS Gábor - (,, ) FARAGÓ Barnabás Komló

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ EGYES FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ EGYES FŐTÁBLA IFJÚSÁGI FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 7 8 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. MOLNÁR István Patrik. 78 8 9 KREBS Levente BVSC-Zugló - 0 (8,,, ). 7 8 0 IVÁN Bertold Celldömölki Városi és Vasutas SE

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Férfi páros főtábla

Férfi páros főtábla .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... 8 JAKAB János Stockerau (AUT) KOSIBA Dániel Celldömölki Városi és Va - 0 (0,, ) 8 JAKAB János x BYE 0 KOSIBA Dániel - 0 (, 9, 7) x BYE

Részletesebben

Ranglista és Minősítési Szabályzat

Ranglista és Minősítési Szabályzat MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG Hatályos: 2013.január 1-től Az MTLSZ Elnöksége által elfogadva 2013.január 7-én Készítette: Bakó László és Borka György 1 1 Egyéni ranglista 1.1 Az MTLSZ minden Ranglista verseny

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... Ceglédi VSE 77 BÖHM Gábor TURRIS SE S - 0 (,, ) 69 LENGYEL Ádám Dunakes 77 BÖHM Gábor - 0 (5, 6, 5) 70 PÁVEL Attila Dunakes 6 9687 /

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. Asztalitenisz A és B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az asztalitenisz sportág népszerűsítése

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5. 6. 7. 8. 9...... 5. 6. 7. 8. 9...... 5. 6. 7. 8. 9.... KSI SE 68 UJVÁRI Máté KSI SE - (,, ) 5 GRIGOROPOULOS Péter Kispest SE 68 UJVÁRI Máté - (,, ) 5 KATONA Gábor Kispest SE 8 57 / 5 68 UJVÁRI

Részletesebben

FÉRFI PÁROS. ITTF ZB 2015 True information on at 18:

FÉRFI PÁROS. ITTF ZB 2015 True information on at 18: .... 5. 6. 7. 8. 9...... 5. 6. 7. 8. 9...... 5. 6. 7. 8. 9.... 8 VITSEK Iván Szegedi AC 8 MAGYAR László Szegedi AC - (J.N.) 8 VITSEK Iván x BYE 8 MAGYAR László - (-7, 5, 9, ) x BYE 6 76 / 79 8 VITSEK Iván

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 20. 21. 22. 24. 25. 26. 27. 28. 29.

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 20. 21. 22. 24. 25. 26. 27. 28. 29. ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... Stockerau (AUT) KOSIBA Dániel Celldömölki Városi és Vasutas - (8, SE8, 8) BANOK Tamás Egri ÁFÉSZ SCKOSIBA Dániel - (,, ) TIMAFALVI Gergő Egri ÁFÉSZ SC

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... 0 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló BOTH Olivér BVSC-Zugló - 0 (-) 0 ANDRÁS Csaba x BYE 0 BOTH Olivér - 0 (8,, 8) x BYE 0 / 0 ANDRÁS Csaba BOTH Olivér DURUCSKÓ

Részletesebben

Magyarország legeredményesebb csapata lett a Bonyhád BFC

Magyarország legeredményesebb csapata lett a Bonyhád BFC Magyarország legeredményesebb csapata lett a Bonyhád BFC Szerzõ Bölcsföldi Zoltán 2013. September 19, Thursday 12:11 Völgység Portál Sorozatban hét mérkõzést megnyerve, a bajnokság alapszakaszának gyõzteseként

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Karikás Gábor főbíró helyettes

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Karikás Gábor főbíró helyettes ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... 7 ECSEKI Nándor TTC Ober-Erlenbach (GER) BV Borussia Dortmund (GER) - () 7 ECSEKI Nándor x BYE - (,, 7) x BYE 8 8 / 7 ECSEKI Nándor IGAZ 7 KOVÁCS Gábor

Részletesebben

Ifjúsági fiú páros főtábla

Ifjúsági fiú páros főtábla .... 5.. 7. 8. 9...... 5.. 7. 8. 9...... 5.. 7. 8. 9.... ECSEKI Nándor Budaörsi SC 7 SZUDI Ádám Jászkun Volán Sport Club - (, 7, ) ECSEKI Nándor 8 NAGY Norbert Budaörsi SC 7 SZUDI Ádám - (, -7, 8, ) 9

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 8 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló ANDRÁS Csaba. 70 8 7 SÖVEGES Zalán TURRIS SE Sopron - 0 (,, ) ANDRÁS Csaba. 9 8 KISS Dániel TURRIS SE Sopron - 0 (7,, ) 9 BALOGH Bence. 8 8 9 BALOGH

Részletesebben

VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ. Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J1 JÁTÉKOS 1 J2 JÁTÉKOS 2 J3 JÁTÉKOS 3 J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5

VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ. Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J1 JÁTÉKOS 1 J2 JÁTÉKOS 2 J3 JÁTÉKOS 3 J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5 VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J JÁTÉKOS J JÁTÉKOS J JÁTÉKOS J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5 7 VÖRÖS Balázs 68 TÖRÖK Seiya Krisztián 6 KLAMPÁR Tibor z z OROSZKI Péter 4 SZLIVKA Norbert

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ..... 7. 8. 9. 0...... 7. 8. 9. 0...... 7. 8. 9. 0... 0 KREBS Bálint BVSC-Zugló BVSC-Zugló - 0 (,, ) 0 KREBS Bálint 8 VARGA Bence Tatai Atlétikai Club - 0 (, 7, 9) 8 VARSÁNYI Ferenc Dániel Tatai Atlétikai

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Fnyílt 2018/2019. TANÉVI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA A Tollaslabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel kötött

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0... 7 BALÁZS Bence Univer-Sport Kft. 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. - 0 (5, 8, ) 7 BALÁZS Bence 7 SZABALICS Tamás KSI SE

Részletesebben

XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo

XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo 2006.11.25 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (65 nevezés) Jurandori Mini Fiú (4 nevezés) I. Győrfi Tamás II. Kalmár József III. Dinnyés Roland IV. Szűcs Ferenc Jurandori Mini Leány (4 nevezés) I. Sőregi

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0. HUZSVÁR Erik Bendegúz KSI SE UJVÁRI Máté KSI SE - 0 (,, ) HUZSVÁR Erik Bendegúz 9 BABÓ Vilmos Gödöllői Sport Klub UJVÁRI Máté - (7, -8, 8, ) 7 MADARASI Tamás Gödöllői

Részletesebben

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2010-2011. évi, Budapest

Részletesebben

FÉRFI PÁROS 33 FAZEKAS Péter Celldömölki Városi és Vasutas

FÉRFI PÁROS 33 FAZEKAS Péter Celldömölki Városi és Vasutas ..... 7. 8. 9. 0...... 7. 8. 9. 0...... 7. 8. 9. 0... Celldömölki Városi és Vasutas SE 7 KRISTON Dániel Celldömölki Városi és Vasutas SE - 0 (0) x BYE 0 7 KRISTON Dániel - 0 (9,, 9) x BYE 0 80 / 8098 7

Részletesebben

2012. évi Utánpótlás Országos Bajnokság április 6. Serdülő fiú P Á R O S F Ő T Á B L A. Szabó II. László főbíró

2012. évi Utánpótlás Országos Bajnokság április 6. Serdülő fiú P Á R O S F Ő T Á B L A. Szabó II. László főbíró P Á R O S F Ő T Á B L A 1. 2.. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 1. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 2. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 0. 1. 2. 11 Majoros János Bence Nyírbátori ASE 12 Tóth Gábor Nyírbátori ASE

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló BOTH Olivér BVSC-Zugló - 0 (-) ANDRÁS Csaba x BYE 0 BOTH Olivér - 0 (,, ) x BYE 0 8 / ANDRÁS Csaba BOTH Olivér ÜRGE Krisztián

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY

PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY Országos felnőtt B, C kategóriájú tollaslabda ranglista verseny kiírása 2016. szeptember 24. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Zrínyi Miklós Laktanya, BUDAPEST 1. A verseny célja:

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

Férfi páros főtábla. Szabó II. László főbíró helyettes. Kékedi Tibor főbíró

Férfi páros főtábla. Szabó II. László főbíró helyettes. Kékedi Tibor főbíró .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... 8 LAKATOS Tamás KSI SE 5 PÁZSY Ferenc Wels Union SPG (AUT) - 0 (0) 8 LAKATOS Tamás x BYE 0 5 PÁZSY Ferenc - 0 (,, 9) x BYE 0 9079 /

Részletesebben

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2014-2015. évi, Budapest

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK [Ide írhatja a szöveget] RCSOPORT A kategória Nevezett csapatok: Ajka Bródy Imre Gimnázium és AMI. Türr István Gimnázium és Kollégium,Pápa Noszlopy Gáspár Gimnázium

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 9 HUZSVÁR Erik Bendegúz KSI SE 9 HUZSVÁR Erik Bendegúz. BALOGH András PTE PEAC - (,, ) 9 HUZSVÁR Erik Bendegúz. MOLNÁR Levente László A.S.E. Orosháza - (9,, ) MOLNÁR Levente

Részletesebben

A szezon utolsó versenye VII. Erzsébet kupa. Írta: Kis Virág május 27. vasárnap, 20:11 -

A szezon utolsó versenye VII. Erzsébet kupa. Írta: Kis Virág május 27. vasárnap, 20:11 - 2018. május 27-én ért nem a Zsongó Lillafüred programját színesítettük, mert Soroksáron a Sportcsarnokban vettünk részt a VII. Erzsébet kupa elnevezésű nemzetközi karate versenyen miskolci és debreceni

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Leány ifjúsági kategória ( 7 nevezés ): I. Morvai Tímea ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas ) II. Hegedűs Éva ( Tatami Centrum Ju-Jitsu Klub

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉG ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI FIÚ EGYÉNI, SPRINT ÉS ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKSÁG 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA A bajnokság kiírása a Magyar Bowling és Tekeszövetség Teke Szakági Szövetsége /továbbiakban: MATESZ/

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló. 32 BOTH Olivér BVSC-Zugló. 61 BALOGH Bence Fastron Asztaliten 0

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló. 32 BOTH Olivér BVSC-Zugló. 61 BALOGH Bence Fastron Asztaliten 0 SERDÜLŐ FIÚ PÁROS. 9 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló BOTH Olivér BVSC-Zugló... 6 BALOGH Bence Fastron Asztaliten KREBS Levente BVSC-Zugló 5. KREBS Bálint BVSC-Zugló BARTAL Tamás BVSC-Zugló 6. 7. 8. 5 ÓCSAI Máté

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: HEVES. Helyszín: GYÖNGYÖS. Időpont: EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: HEVES. Helyszín: GYÖNGYÖS. Időpont: EREDMÉNYEK /. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: HEVES Helyszín: GYÖNGYÖS Időpont:... EREDMÉNYEK A SÁRGA SZÍNNEL JELZETT SPORTLÖVŐK EGYÉNIBEN ÉS CSAPATBAN RÉSZT VESZNEK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐN Nyíltirányzékú

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.)

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG 2018. IDŐPONT: 2018. DECEMBER 20-21-22. HELYSZÍN: GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) IDŐREND: Fegyvernem, idő, terembeosztás.

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... FAZEKAS Péter Celldömölki Városi és Vasutas SE KOSIBA Dániel Celldömölki Városi és Vasuta - (, 8, 7) FAZEKAS Péter 78 BALÁZS Bence Univer-Sport Kft. KOSIBA

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... 7 HUZSVÁR Erik Bendegúz KSI SE 7 STRAUBINGER Balázs KSI SE - 0 (, 7, ) 7 HUZSVÁR Erik Bendegúz ANDRÓCKI Zalán Asztalitenisz SK Szeged 7 STRAUBINGER

Részletesebben

31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019.

31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019. 31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019. Verseny célja: A squash 2019. évi egyéni női és férfi bajnoki címének elnyerése. Versenyszámok: Női-és Férfi zárt verseny Versenyen indulhatnak: Azon magyar állampolgárok,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM MAGYARORSZÁG 2012. ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA Helyszín: Veszprém Stadion Időpont: 2012. március 11. A Versenybíróság elnöke: Szabóné Harlai Katalin 2010/2011. TANÉVI ATLÉTIKA JUNIOR TÉLI

Részletesebben

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2.

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2. EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 14:30 2. nap 2016-07-18 1 Sipos János 1991 Szolnoki MÁV-SE 4 10.54 2 Szabó László 1991 FTC 5 10.90 3 Orosz Zoltán István 1992 TFSE 6 11.12 4 Árpás Valentin 1989 BSC

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... 0 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló 05 BOTH Olivér BVSC-Zugló - 0 (,, ) 0 ANDRÁS Csaba 5 MÓCZÁR Bálint KSI SE 05 BOTH Olivér - 0 (,, 6) 6 NÉMETH

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI FIÚ EGYÉNI, SPRINT ÉS ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKSÁG 2014-2015. ÉVI V E R S E N Y K I Í R Á S A A bajnokság kiírása a Magyar Bowling és Tekeszövetség Teke Szakági Szövetsége /továbbiakban:

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. 9 BALÁZS Bence Univer-Sport K - 0 (-) 9 MOLNÁR István Patrik x BYE 0 9 BALÁZS Bence - 0 (,,

Részletesebben

alul maradt 160 kilós lengyel ellenfelével szemben

alul maradt 160 kilós lengyel ellenfelével szemben 2010. január 16. szombat FELNŐTT ORSZÁGOS RANGSORVERSENY Keresztes Krisztina (+78 kg) aranyérmes Ganter István (100 kg) hetedik 2010. január 23. szombat FELNŐTT MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KUPA Keresztes Krisztina

Részletesebben

U21 FIÚ PÁROS 3-2 (-7, -4, 2, 8, 11) 3-2 (-8, 5, -8, 5, 6) Szabó II. László Karikás Gábor 14 TERÉK Norbert BVSC-Zugló

U21 FIÚ PÁROS 3-2 (-7, -4, 2, 8, 11) 3-2 (-8, 5, -8, 5, 6) Szabó II. László Karikás Gábor 14 TERÉK Norbert BVSC-Zugló U FIÚ PÁROS... 7. 8. 9. 0. ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló BVSC-Zugló - 0 (7,, 8) ANDRÁS Csaba 0 FOLKMAYER Marcell KSI SE VÖRÖS Balázs KSI SE / ANDRÁS Csaba 8 BALOGH Bence 8 7 / 0-0 (8, 7, 7) KREBS Levente BVSC-Zugló

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló BOTH Olivér BVSC-Zugló - (,, ) ANDRÁS Csaba BABÓ Vilmos Gödöllői Egyetemi AC BOTH Olivér - (,, ) BABÓ Máté Gödöllői Egyetemi AC

Részletesebben

U13 FIÚ EGYES FŐTÁBLA

U13 FIÚ EGYES FŐTÁBLA U FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 56 88 HŐGYE Dániel PTE PEAC.. 4. 675 46 STRAUBINGER Balázs Fastron Asztalitenisz Clu 5. 686 8 FEHÉR Leó TURRIS SE Sopron 6. 7. 8. 84 78 MOLDOVAN Daniel ACS Dumbravita (ROU) 9. 54 76

Részletesebben

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2007.04.28 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (52 nevezés) Jurandori Mini Fiú (5 nevezés) I. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo II. Göbölyös Márk III. Göbölyös Ákos IV. Dobos István Jurandori Mini

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 89 ANDRÁS Csaba BOTH Olivér 7 JENEI Barnabás ISK Székelyudvarhely 7 MEDVES Antal NMSK Kézdivásárhely / FARKAS Dávid Eötvös Diák-Pedagógu / SZŰCS Sándor Békési Torna Egylet 8 BALOGH Bence Fastron Asztalitenisz

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft JUHÁSZ Patrik Wiener Neudorf 1947 (AUT) 3-0 (6, 3, 6)

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft JUHÁSZ Patrik Wiener Neudorf 1947 (AUT) 3-0 (6, 3, 6) IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS...... 7. 8. 9. 0....... 7 7 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. 9 7 JUHÁSZ Patrik Wiener Neudorf 97 (AUT) - 0 (,, ) 7 MOLNÁR István Patrik 7 0 SZABÓ Bence KSI SE 7 JUHÁSZ

Részletesebben