Általános rendelkezések a takarékkönyvben elhelyezett bankbetétekre (Takarékbetétekre vonatkozó rendelkezések) Befizetések II.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Általános rendelkezések a takarékkönyvben elhelyezett bankbetétekre (Takarékbetétekre vonatkozó rendelkezések) Befizetések II."

Átírás

1 Általános rendelkezések a takarékkönyvben elhelyezett bankbetétekre (Takarékbetétekre vonatkozó rendelkezések) Érvényes 2013 októberétől I. Befizetések 1. A takarékbetétek nem a fizetési forgalom bonyolítására, hanem kizárólag pénzbeni megtakarítások elhelyezésére szolgálnak. 2. A takarékkönyveken keresztül csak tulajdonos/uk/aik pénze áramolhat. 3. A befizetéseket Euro-ban kell teljesíteni. Összegük nincs meghatározva. 4. A Bank fenntartja a jogot arra nézve, hogy, akár külön indoklás nélkül is, befizetéseket elutasítson. II. III. Takarékkönyvek 1. Betétes, az első befizetés alkalmával betétkönyvet kap, amely bizonyos elnevezéssel látható el illetve az azonosított ügyfél nevére szól. 2. A takarékkönyvre annak megnevezését illetve a Bank nevét fel kell tüntetni. A takarékkönyv tartalmazza továbbá kiállításának helyét, számát, a betétes által megadott elnevezést, valamint utalást egy esetlegesen megállapodott jelszóra és igazol minden befizetést, kamatjóváírást és kivétet. 3. Ha kivételes esetekben a bejegyzések nem bankterminál vagy könyvelőgép útján történnek, akkor azokat erre jogosult személy igazolja. 4. A takarékkönyvben szereplő utolsó egyenlegnek nem feltétlenül kell a számlaegyenleg tényleges nagyságával megegyeznie. Kamatozás 1. A takarékbetét kamatozása a banki beérkezést követő munkanapon lakossági ügyfeleknél a beérkezés napján kezdődik és a kifizetést megelőző naptári napig tart. A hónap 30 nappal, az év 360 nappal számítódik. Azok az összegek, amelyek a befizetésüket követő 14 napon belül ismét felvételre kerülnek, nem kamatoznak. A kifizetések mindig az utoljára befizetett összegek terhére lesznek elszámolva. 2. Eltérő megállapodás hiányában a takarékkönyv megnyitásakor bejegyzett kamatláb a megtakarítási formához tartozó és az okmányban feltüntetett indikátorhoz kötött és a naptárnegyedévhez tartozó indikátor változása szerint január, április, július és október utolsó munkanapján változik (emelkedik vagy csökken) annak függvényében, hogy az utoljára végrehajtott kamatkiigazítást megelőző negyedév indikátora az éppen letelt negyedév indikátorához képest milyen változást mutat. A betétkönyv megnyitását követő első kamatlábváltozás a betétkönyv megnyitása elötti negyedév indikátora és a betétkönyv megnyitására eső negyedév indikátorának összehasonlítása alapján történik. A kamatláb olyan mértékű százalékpontban változik amilyen mértékben az összehasonlítási időszakban az indikátor változott. 1/8-ad százalékpontos változás nem kerül figyelembevételre. Az érvényesítendő változások 1/8-ad százalékpontra kerülnek kerekítésre. A Bank az indikátorhoz kötött kamatlábcsökkentéseket teljesen vagy részben kihagyhatja és abban a későbbi időpontban érvényesítheti, amikor az utolsó változtatáshoz kapcsolódó indikátorérték a rákövetkezőhöz képest irányadó. A kamatláb változása és annak érvényességi napja a betétkönyv következő bemutatásakor kerül bejegyzésre. Amennyiben a betétkönyvben bejegyzett indikátor már nem helytálló, a helyébe lépő indikátor érvényes. Amennyiben ilyen nem létezik, a kamatlábváltozás meghatározásához a Bank szokásos indikátorát kell alkalmazni. 3. Az indikátor alakulása időnként fiktív, a báziskamatlábnál alacsonyabb illetve negatív kamatlábhoz vezethet. Ilyen időszakokban a takarékbetét kamatozása 1

2 az alapkamat szintjén történik. Az alapkamat a takarékkönyv megnyitásakor és az ügyféllel megállapodott változások alkalmával abba bejegyzésre kerül. Az alapkamatot meghaladó kamatozás ismételt alkalmazására akkor kerül sor, ha a fiktív kamatozáson alapuló indikátorváltozás alapkamat feletti értéket mutat. A kamatok tőkésítésére minden naptári év befejezését követően kerül sor. Ezen kamatok mint új betétek a tőkeösszeget növelik, a továbbiakban kamatoznak és a rákövetkező év január végéig felmondás nélkül felvehetők. IV. Visszafizetések 1. Amennyiben a betétkönyv bejegyzett lekötési határidőt nem tartalmaz, a visszafizetések mindenkor teljesíthetők. 2. Rögzített pénzfelvételi lehetőséggel (esedékesség/határidő) rendelkező takarékkönyv esetén minden befizetés és kamathozam a lekötött takarékkönyvekre érvényes kamatkondiciók értelmében könyvelésük időpontjától számít lekötöttnek. Büntetőkamatmentes pénzfelvételre a takarékkönyvben bejegyzett határnap lejáratát 7 nappal követő, a bejegyzett határidő egy- vagy többszörösét kitevő 29 napos időszakban van lehetőség. 3. Ezen időszakon kívül teljesített visszafizetések előlegnek minősülnek és kamatozni tartoznak. Ezen előlegek után a be nem tartott teljes lekötési hónaponként 1 ezrelék kerül felszámításra. Az előlegek utáni kamatfelszámítás nem haladhatja meg a befolyó összegek után számított összes kamatjóváírást, melynek keretében a már kifizetett előző évi kamatjóváírás a szükséges mértékben viszont elszámolható, amennyiben a folyó évi kamatjóváírások erre nem adnak fedezetet. A megállapodott lekötési időszaknál rövidebb időn belüli visszafizetés ugyanúgy kamatköteles. 4. Bank minden esetben jogosult arra, hogy a törvényes rendelkezések keretein belül, megtakarítási céllal vezetett betétszámlákat felmondjon. Kézbesítési címnek az ügyfél legutolsó, írásban leadott címét kell tekinteni. Felmondás közlése minden esetben a takarékkönyv bemutatásakor történhet. Amennyiben az ügyfél nem adta meg lakcímét, a felmondás a Wiener Zeitung mint hivatalos lapban közleményként jelenik meg. A kamatozás a felmondás hatályba lépésével szünik meg. Fel nem vett összegek, az ügyfél költségére és kockázatára, bírósági letétbe helyezhetők. 5. Be-és kifizetésekre csak a szokásos nyitvatartási időben a takarékkönyv bemutatása ellenében a Bank pénztárában kerülhet sor. Azon takarékkönyvek esetében, amelyek nem az igazolt ügyfél nevére szólnak és amelyek egyenlege EUR-t vagy annak ellenértékét nem haladja meg vagy a Pkt.IX.2. hatálya alá esnek, Bank jogosult, a legitimáció vizsgálatát nem korlátozva függetlenül attól milyen névre szól a takarékkönyv, a takarékköny bemutatója illetve a jelszó bemondója részére kifizetéseket teljesíteni. A takarékkönyv bemutatója köteles magát igazolni. Amennyiben erre kényszerítő jog nem áll fenn, takarékkönyvekről átutalás vagy csekk útján nem lehet rendelkezni, ugyanakkor takarékköny javára átutalás történhet. IVa. Díjak 1. A takarékbetétek esetében felszámított díjak minden esetben értékállóak. 2. A díjak (kamatok kivételével) a naptári év folyamán a Statistik Austria/Tabelle VPI Inflationsraten internetes portálon, az elmúlt év átlagos inflációs rátájaként megjelölt értékkel változnak. Ha tehát valamely év éves inflációs átlagértéke +1%, akkor a rákövetkező év díjai 1%-kal növekednek. Az éves infláció negatív átlagértéke a díjak annak megfelelő csökkenéséhez vezet. A változás mindig április 1-én történik. Ha a Bank a díjnövelést nem vagy csak részben alkalmazta, bár erre a fentiek szerint jogosult lett volna, úgy azt három éven belül pótlólag megteheti. 2

3 V. Jelszavas kifizetések, igazolt ügyfelek részére 1. Azon takarékbetétek esetében, amelyek nem az igazolt ügyfél nevére szólnak, a takarékbetét jogosultjának olyan fenntartással kell élnie, hogy a takarékbetét feletti rendelkezés kizárólag egy általa megadott jelszó bemondása esetén hajtható végre. Ha a takarékbetét az igazolt ügyfél nevére szól, a felek jelszóban állapodhatnak meg. Ez a fenntartás a takarékkönyvben bejegyzendő. Egy ilyen takarékkönyv tulajdonosának rendelkezés alkalmával meg kell adnia a jelszót vagy ha ez nem lehetséges, igazolnia kell a takarékkönyv feletti rendelkezési jogát. Olyan takarékbetétek esetében amelyek az igazolt ügyfél nevére szólnak továbbá azon takarékbetétek esetében, amelyek a EUR-t vagy annak ellenértékét meghaladják és nem az igazolt ügyfél nevére szólnak a bemutatónak, az igazolt ügyféllel egyező módon legitimitását igazolnia szükséges (amennyiben a Pkt. IX. 2. pontja ettől nem eltérően rendelkezik). Olyan takarékbetétek esetében amelyek nem az igazolt ügyfél nevére szólnak és amelyek egyenlege a EUR-t vagy annak ellenértékét nem érik el vagy amelyekre a Pkt. IX.2. pontja alkalmazható, jelszó ellenében a takarékkönyv igazolt bemutatójának kifizetés eszközölhető. 2. Jelszó megváltoztatása ugyanazon feltételekhez kötött mint a pénzfelvétel. Ugyanez érvényes egy nem igazolt ügyfél nevére szóló takarékkönyv igazolt ügyfél nevére szóló takarékkönyvvé történő átváltása esetén. VI. VII. VIII. Takarékkönyv elvesztése 1. Takarékkönyv elvesztése esetén károsulton múlik, hogy a takarékkönyv kibocsátójánál, a takarékkönyv fontos jellemzőinek valamint név, születési dátum, cím megadásával bejelentést tegyen. Ez a bejelentés a takarékkönyv terhére történő kifizetéseket a bejelentés napjától számított 4 hétre felfüggeszti; a károsulton múlik továbbá, hogy ezen határidő lejárata előtt kezdeményezze az érvénytelenítési eljárást, amelynek keretében bírósági kifizetési tilalom eszközölhető. 2. A károsult részére a takarékbetét kifizetésére vagy új takarékkönyv kiadására csak az elveszett takarékkönyv bírósági érvénytelenítése után kerülhet sor. Betét elévülése Betét elévülésére az általános törvényi rendelkezések érvényesek. Betétek kamatai akárcsak maguk a betétek elévülnek. Az elévülés minden betétkönyvben történő kamatjóváírással illetve be-és kifizetéssel megszakad. Záró rendelkezések 1. A takarékkönyv kibocsátójának üzleti helyiségei mindkét fél számára teljesítési helynek számítanak. A Bankon múlik, hogy más helyiségeiben is kifizetéseket teljesítsen és befizetéseket elfogadjon. 2. Amennyiben jogilag megengedett és jelen Takarékbetétekre vonatkozó rendelkezések -ben nem eltérően szabályozott, a takarékbetétekre vonatkozó hirdetmények, mindkét fél számára kötelező érvénnyel, a pénztárhelyiségben kerülnek kifüggesztésre. 3. Jelen Takarékbetétekre vonatkozó rendelkezések valamint a kamatláb változásában meghatározó indikátor megváltoztatható. A változás a takarékkönyv bemutatásakor szolgál tudomásul és kerül az ügyféllel egyeztetésre illetve ezen túlmenően a pénztári hirdetményből bármikor kiolvasható. 3

4 4. Kiegészítésképpen érvényes a BKS Bank AG általános üzleti feltételei - nek hatályos változata vagy az azt helyettesítő általános üzleti feltételek hatályos változata. 5. Takarékbetétekkel kapcsolatos felvilágosítás csak azon személyeknek adható, akik egyben a kifizetéssel kapcsolatos feltételeket teljesítik. IX. Külön rendelkezések bizonyos takarékkönyvekre vonatkozóan Bizonyos takarékkönyvekre pótlólag a következő külön rendelkezések érvényesek: 1. Takarékkönyv két vagy több tulajdonos számára is megnyitható (közösségi takarékkönyv). Ez nem érvényes azon betétkönyvek esetében, amelyek nem az igazolt ügyfél nevére szólnak. Bármelyik takarékkönyv tulajdonos egyedül jogosult más takarékkönyv tulajdonos halálát követően is a takarékbetét felett rendelkezni. A takarékkönyv átruházására, a jelszó megváltoztatására, zálogba adására és megszüntetésére csak valamennyi tulajdonos közösen jogosult. Egy tulajdonosnak a saját hányadára vonatkozó részleges átruházása és zálogba adása nem lehetséges. A takarékbetét pénzintézet általi felmondásakor valamennyi tulajdonos fogadásra jogosult. Bank jogosult, az egyik tulajdonos valamennyi, a közösségi takarékkönyvre érkező befizetését azon jóváírni. Ez a takarékkönyv társtulajdonosának elhalálozása esetén is érvényes. 2. Azon takarékbetétek esetében, amelyek nem az igazolt ügyfél nevére szólnak és amelyek egyenlege a takarékkönyv utolsó bemutatása óta kizárólag kamatjóváírás révén a EUR-t vagy annak ellenértékét eléri vagy meghaladja, az elérést vagy túllépést követő első bemutatáskor, jelszó megnevezése ellenében a takarékkönyv bekezdés szerint igazolt bemutatója részére kifizetés teljesíthető; kamatjóváírásból történő egyenlegelérés vagy túllépés esete akkor áll fenn, ha a takarékkönyv utolsó bemutatása óta átutalásokból adódó jóváírások, amelyek együttesen a nevezett határérték elérését vagy túllépését eredményezték volna, nem történtek. 3. Azon takarékbetétek esetében, amelyek az igazolt ügyfél(ek) nevére szólnak valamint amelyek egyenlege legalább EUR-t vagy annak ellenértékét eléri (a 2. pontban megjelölt takarékkönyvek kivételével), jogügyletszerű átruházás csak akkor tekinthető érvényesnek, ha az eddigi jogosult(ak) vagy a jogosultságba lépő(k) vagy ezek együttesen ezt az átruházást a takarékkönyv kiállítója felé írásban igazolják. 4. Más megtakarítási formák esetében az azok tárgyában kifüggesztett rendelkezések is érvényesek. X. Külön rendelkezések lekötött takarékkönyvekre vonatkozóan 1. Lekötött betétek esetében csak egyszeri befizetés lehetséges. 2. Lekötött betétként elhelyezett összegek visszafizetése a futamidő végén esedékes. 3. Kamatfelvétel csak a betét visszafizetésekor lehetséges. 4. A futamidő lejárata előtti visszafizetés esetén a kamat csak a tényleges lekötési időre számítódik és abból a takarékkönyvekben elhelyezett betétekre vonatkozó jelen rendelkezések IV. 3. pontja szerinti kamatelöleg levonásra kerül. 4a. A előtti lekötött takarékkönyvek kiadott Kamatozás lejárat előtti felvételkor rendelkezése helyett a jelen Általános rendelkezések a takarékkönyvben elhelyezett bankbetétekre IV. 3. pontja szerinti kamatelőleg elszámolás érvényes, kivéve, ha a betétkönyvbe nyomtatott kamatok az ügyfél számára előnyösebbek. 5. A futamidőn túl takarékkönyvben tartott betétek a mindenkori 1-havi betétlekötésre érvényes kamatlábbal kamatoznak. 4

5 6. A lekötött takarékkönyveket takaréklevélnek kell tekinteni. A III. 3. ponttól eltérően a kamatok tőkésítése a futamidő végén történik. 5

MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK

MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE A már nem értékesíthető betéti konstrukciók részben szereplő termékekre új betétlekötési megbízás nem adható. 1. Akciós 0,60%-os uró Betét

Részletesebben

MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK

MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE A már nem értékesíthető betéti konstrukciók részben szereplő termékekre új betétlekötési megbízás nem adható. 1. Standard lekötött forint

Részletesebben

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY I.Látra szóló kamatok FORINT BETÉT HIRDETMÉNY MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 1 1. Standard lakossági bankszámla, Komfort, Prémium számlacsomag (pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó látra szóló betét, forint

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT A LAKOSSÁGI TAKARÉKBETÉTEKRŐL III. 2007. november 1-étől nem értékesített konstrukciókra vonatkozó speciális rendelkezések

ÜZLETSZABÁLYZAT A LAKOSSÁGI TAKARÉKBETÉTEKRŐL III. 2007. november 1-étől nem értékesített konstrukciókra vonatkozó speciális rendelkezések ÜZLETSZABÁLYZAT A LAKOSSÁGI TAKARÉKBETÉTEKRŐL III. 2007. november 1-étől nem értékesített konstrukciókra vonatkozó speciális rendelkezések Érvényes: 2007. november 1-től TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3

Részletesebben

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY FORINT BETÉT HIRDETMÉNY MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 1 A hirdetmény módosítás oka: Bank@Work Komfort számlacsomag neve Komfort számlacsomagra, a Bank@Work Prémium számlacsomag neve Prémium számlacsomagra módosul.

Részletesebben

Vállalati forint- és devizabetétek kamatai

Vállalati forint- és devizabetétek kamatai Takarék Vállalati forint- és devizabetétek kamatai Hatályos: 2019. augusztus 01. napjától Közzététel napja: 2019. július 31. A Takarék Kereskedelmi Bank bankszámlák és betétek az Országos Betétbiztosítási

Részletesebben

Vállalati forint- és devizabetétek kamatai

Vállalati forint- és devizabetétek kamatai Takarék Pénzforgalmi Bankszámla Hirdetmény Vállalati forint- és devizabetétek kamatai Hatályos: 2018. augusztus 01. napjától Közzététel napja: 2018. július 31. A Takarék Kereskedelmi Bank bankszámlák és

Részletesebben

Vállalati forint- és devizabetétek kamatai

Vállalati forint- és devizabetétek kamatai FHB Pénzforgalmi Bankszámla Hirdetmény Vállalati forint- és devizabetétek kamatai Hatályos: 2017. október 01. napjától Közzététel napja: 2017. szeptember 29. Az FHB bankszámlák és betétek az Országos Betétbiztosítási

Részletesebben

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról Közzététel: 018. június 15. Hatályba lépés: 018. július. HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról A Hirdetmény hatálya az Vállalkozói

Részletesebben

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY I.Látra szóló kamatok FORINT BETÉT HIRDETMÉNY MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 1 1. Standard lakossági bankszámla, Komfort, Prémium számlacsomag (pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó látra szóló betét, forint

Részletesebben

Eger és Környéke Takarékszövetkezet

Eger és Környéke Takarékszövetkezet Eger és Környéke Takarékszövetkezet LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2016. június 2. Közzétéve: 2016. június 1. www.egertksz.hu Jelen hirdetményben szereplő betéti szolgáltatások feltételei

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. GRÁNIT Megtakarítási számla Havi számlavezetési díj Éves kamat az egyenleg 500 000 Ft alatti részére (2014. február 19-től) Éves kamat

Részletesebben

Betétek. Vállalatok részére Már nem értékesíthető betéti konstrukciók

Betétek. Vállalatok részére Már nem értékesíthető betéti konstrukciók Betétek Vállalatok részére Már nem értékesíthető betéti konstrukciók A már nem értékesíthető betéti konstrukciók részben szereplő termékekre új betétlekötési megbízás nem adható. 1. Akciós Vállalati Forint

Részletesebben

Közzététel napja: szeptember 2. Hatálybalépés napja szeptember 5. (B-16/07)

Közzététel napja: szeptember 2. Hatálybalépés napja szeptember 5. (B-16/07) HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére 2015. január 1-ét követően a Bank valamennyi lekötött betét lejárat előtti részleges/teljes

Részletesebben

56/2016. számú Igazgatósági szabályzat ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT. 5. számú melléklet TAKARÉKLEVÉL ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

56/2016. számú Igazgatósági szabályzat ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT. 5. számú melléklet TAKARÉKLEVÉL ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 56/2016. számú Igazgatósági szabályzat ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT 5. számú melléklet TAKARÉKLEVÉL ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos: 2016. március hó 21. napjától 2 TAKARÉKLEVÉL Általános szerződési

Részletesebben

MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK

MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE A már nem értékesíthető betéti konstrukciók részben szereplő termékekre új betétlekötési megbízás nem adható. 1. 2017. 12. 31. Tartós Lekötött

Részletesebben

H I R D E T M É N Y A

H I R D E T M É N Y A H I R D E T M É N Y A által természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott lakossági betétek kondíciói SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk Ügyfeleinket,

Részletesebben

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról Közzététel: 017. október 17. Hatályba lépés: 017. november. HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról A Hirdetmény hatálya az Vállalkozói

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) 1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Vállalkozói megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben Kiadás időpontja:2015.06.23. Hatályos: 2015.06.24. Indoklás:

Részletesebben

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény 2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény Lakossági forint és devizabetétek kamatai Hatályos: 2018. október 01. napjától visszavonásig A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt

Részletesebben

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény 2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény Lakossági forint és devizabetétek kamatai Hatályos: 2015. október 01. napjától visszavonásig Az itt feltüntetett OBA logó arról ad tájékoztatást, hogy

Részletesebben

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény 2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény Lakossági forint és devizabetétek kamatai Hatályos: 2018. augusztus 01. napjától visszavonásig A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt

Részletesebben

Közzététel napja: november 10. Hatálybalépés napja november 13. (B-17/05)

Közzététel napja: november 10. Hatálybalépés napja november 13. (B-17/05) HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hpt. 275. (5) bekezdése szerinti betétbiztosításra

Részletesebben

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról Közzététel: 2015. április 30. Hatályba lépés: 2015. május 18. HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról A Hirdetmény hatálya az Vállalkozói

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A jelen -ben szereplő ek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 213. -ában felsoroltak kivételével az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosítottak.

Részletesebben

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról Közzététel: 2015. július 21. Hatályba lépés: 2015. augusztus 12. HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról A Hirdetmény hatálya az Vállalkozói

Részletesebben

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. június 15-től visszavonásig

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. június 15-től visszavonásig Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. június 15-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820

Részletesebben

HIRDETMÉNY FORGALMAZHATÓ BETÉTEKRŐL, VALAMINT AZ ORSZÁGOS BETÉTBIZTOSÍTÁSI ALAP ÁLTAL NYÚJTOTT BETÉTBIZTOSÍTÁSRÓL

HIRDETMÉNY FORGALMAZHATÓ BETÉTEKRŐL, VALAMINT AZ ORSZÁGOS BETÉTBIZTOSÍTÁSI ALAP ÁLTAL NYÚJTOTT BETÉTBIZTOSÍTÁSRÓL HIRDETMÉNY FORGALMAZHATÓ BETÉTEKRŐL, VALAMINT AZ ORSZÁGOS BETÉTBIZTOSÍTÁSI ALAP ÁLTAL NYÚJTOTT BETÉTBIZTOSÍTÁSRÓL A hirdetmény érvényes: 2019. március 29-ig megkötött betéti szerződések esetén. Jelen hirdetmény

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) 1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Vállalkozói megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben Kiadás időpontja:2016.06.01. Takarékszelvény kamatok esetében

Részletesebben

HIRDETMÉNY Látra szóló és határidős betétek lakossági ügyfelek részére. Érvényes: 2014. április 2-től

HIRDETMÉNY Látra szóló és határidős betétek lakossági ügyfelek részére. Érvényes: 2014. április 2-től I. Akciós betétek I.1. Prémium betét A Hévízi Takarék 2014. április 2-től visszavonásig tartó időszakban 3 hónapos betétlekötési akciót indít. Az akcióban 3 hónapra, fix kamatozással, folyamatos, kamattal

Részletesebben

Érvényes: 2014. február 1-től

Érvényes: 2014. február 1-től I. Akciós betétek I. 1. Bankon kívüli forrásból származó betétekre vagy új betét Az akciós ajánlat a 2014. február 1 -től újonnan megadott 2 hónapos betétlekötési megbízásokra érvényes. A takarékszövetkezet

Részletesebben

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY

FORINT BETÉT HIRDETMÉNY I.Látra szóló kamatok FORINT BETÉT HIRDETMÉNY MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 1 1. Standard lakossági bankszámla, Komfort, Prémium számlacsomag (pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó látra szóló betét, forint

Részletesebben

Lakossági betéti termékek kamat hirdetménye (értékesített termékek)

Lakossági betéti termékek kamat hirdetménye (értékesített termékek) Lakossági betéti termékek kamat hirdetménye (értékesített termékek) Közzététel: 2017. október 27. napján Hatályos: 2017. október 30. napjától A Bank 2017. október 30-tól megszünteti a Tartós Megtakarítási

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) 1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Lakossági megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A kiadás időpontja: 2019.02.28. Hatályos: 2019.05.01. Indoklás:

Részletesebben

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról

HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról Közzététel: 016. szeptember. Hatályba lépés: 016. szeptember 5. HIRDETMÉNY - a vállalkozói és közszolgálati ügyfélkör forintszámlái tekintetében érvényes betéti kamatokról A Hirdetmény hatálya az Vállalkozói

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet. Hirdetmény Betét kamatok (éves %-ban) Kihirdetve: 2017 július 1. Érvényes: 2017 július 15-től

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet. Hirdetmény Betét kamatok (éves %-ban) Kihirdetve: 2017 július 1. Érvényes: 2017 július 15-től Betét ok ( -ban) A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó ozású betéti termékei esetében betéti változást tesz közzé, az állandó (fix) ozású betéti termékek esetében pedig a 2017.07.01-től lekötésre

Részletesebben

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: november 10-től visszavonásig

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: november 10-től visszavonásig Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2012. november 10-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820

Részletesebben

Hirdetmény A lakossági bankszámlák és betétek kamatkondícióiról Érvényes: tól. Tétel megnevezése Éves kamat EBKM

Hirdetmény A lakossági bankszámlák és betétek kamatkondícióiról Érvényes: tól. Tétel megnevezése Éves kamat EBKM 1. Fizetési számlák Érvényes: új szerződések esetén 2015.05.08-tól, meglévő szerződések esetén 2015.08.01-től Lakossági forint bankszámla 0,01% 0,01% Gyámhatósági számla 1,50% 1,52% A kamat látra szóló

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) 1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Lakossági megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A kiadás időpontja: 2018.05.04. Hatályos: Takarékszelvény kamatok

Részletesebben

Hirdetmény A lakossági bankszámlák és betétek kamatkondícióiról Érvényes: től. Kényszerhitel kamata Takarék Minimum Számla

Hirdetmény A lakossági bankszámlák és betétek kamatkondícióiról Érvényes: től. Kényszerhitel kamata Takarék Minimum Számla 1. Fizetési számlák Érvényes: új szerződések esetén 2015.08.07-től, meglévő szerződések esetén 2015.10.07-től Kényszerhitel kamata Takarék Minimum Számla 0,01% 0,01% 25 % Gyámhatósági Számla 1,35% 1,37%

Részletesebben

HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére

HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére 2015. január 1-ét követően a Bank valamennyi lekötött betét lejárat előtti részleges/teljes

Részletesebben

BETÉTI KERETSZERZŐDÉS. lakossági ügyfelek részére fizetési számlához tartozó lekötött betét számlához kapcsolódó betéti műveletek végrehajtásáról

BETÉTI KERETSZERZŐDÉS. lakossági ügyfelek részére fizetési számlához tartozó lekötött betét számlához kapcsolódó betéti műveletek végrehajtásáról III/9./A sz. melléklet BETÉTI KERETSZERZŐDÉS lakossági ügyfelek részére fizetési számlához tartozó lekötött betét számlához kapcsolódó betéti műveletek végrehajtásáról amely létrejött egyrészről a Szendrő

Részletesebben

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: június 17-től visszavonásig

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: június 17-től visszavonásig Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2013. június 17-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820

Részletesebben

Hatálybalépés napja augusztus 29. Érvényes a következő Hirdetmény hatálybalépéséig (B-18/11)

Hatálybalépés napja augusztus 29. Érvényes a következő Hirdetmény hatálybalépéséig (B-18/11) HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére AKCIÓS BETÉTEK A I. és II. pontok szerinti akciós betétlekötési megbízások kizárólag

Részletesebben

TAKARÉKBETÉTKÖNYV ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

TAKARÉKBETÉTKÖNYV ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK TAKARÉKBETÉTKÖNYV ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Meghirdetve: 2013. július 04. Hatályos: 2013. szeptember 02. 1 1. A Takarékbetétkönyv takarékbetét szerződésnek minősül. 2. A Takarékbetétkönyvben takarékbetétet

Részletesebben

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: július 3-től visszavonásig

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: július 3-től visszavonásig Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. július 3-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820

Részletesebben

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény 2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény Lakossági forint és devizabetétek kamatai Hatályos: 2018. május 01. napjától visszavonásig A TAKARÉK Kereskedelmi Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit,

Részletesebben

Betét Hirdetmény és kondíciós lista. Érvényes: január 1-től visszavonásig

Betét Hirdetmény és kondíciós lista. Érvényes: január 1-től visszavonásig Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2011. január 1-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820

Részletesebben

Hirdetmény kivonat a Citibanktól átvett lakossági ügyfelek betéti termékeire vonatkozóan

Hirdetmény kivonat a Citibanktól átvett lakossági ügyfelek betéti termékeire vonatkozóan Hirdetmény kivonat a Citibanktól átvett lakossági ügyfelek betéti termékeire vonatkozóan Hatályos: 2017. február 4-től Tartalmazza a Citibank lakossági állomány átruházása során átvett, továbbiakban nem

Részletesebben

Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. HIRDETMÉNY. Passzív üzletág kondíciói Számlán lekötött betétek és egyéb megtakarítások tekintetében

Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. HIRDETMÉNY. Passzív üzletág kondíciói Számlán lekötött betétek és egyéb megtakarítások tekintetében Érvényes: 2014.02.04-től Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. HIRDETMÉNY Passzív üzletág kondíciói Számlán lekötött betétek és egyéb megtakarítások tekintetében I. Fizetési számlákhoz kapcsolódó lekötések

Részletesebben

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. október 5-től visszavonásig

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. október 5-től visszavonásig Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2015. október 5-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820

Részletesebben

HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére

HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére 2015. január 1-ét követően a Bank valamennyi lekötött betét lejárat előtti részleges/teljes

Részletesebben

HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK

HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK UniCredit Takarékszámla Értékesítése 2012. április 6-al bezárólag megszűnt. kamatláb/ EBKM 0,01%

Részletesebben

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: december 25-től visszavonásig

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: december 25-től visszavonásig Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2013. december 25-től visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820

Részletesebben

Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet

Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet 4/2015. sz. igazgatósági Pénzforgalmi Üzletszabályzat S11.sz. melléklete Általános Szerződési Feltételek Fizetési számlához kapcsolódó lekötött betét Hatályos: 2015.július

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) 1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Vállalkozói megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A kiadás időpontja: 2018.05.04. Hatályos: Takarékszelvény

Részletesebben

Hatálybalépés napja június 2. Érvényes a következő Hirdetmény hatálybalépéséig (B-14/11)

Hatálybalépés napja június 2. Érvényes a következő Hirdetmény hatálybalépéséig (B-14/11) HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére AKCIÓS BETÉTEK A I. és II. pontok szerinti akciós betétlekötési megbízások kizárólag

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2015.07.28-tól lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Eger és Környéke Takarékszövetkezet

Eger és Környéke Takarékszövetkezet Eger és Környéke Takarékszövetkezet LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2015. augusztus 1. Közzétéve: 2015. július 31. www.egertksz.hu Eger és Környéke Takarékszövetkezet 2. oldal, összesen:

Részletesebben

HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK

HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK UNICREDIT LÉPÉSELŐNY MEGTAKARÍTÁSI PROGRAM - megszűnt. Minimális megtakarítás összege Lekötött betét

Részletesebben

BETÉT HIRDETMÉNY. LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól

BETÉT HIRDETMÉNY. LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól BETÉT HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól Meghirdetés: 2015. június 23. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától Jelen Hirdetmény változás közzétételének

Részletesebben

HIRDETMÉNY 200 millió Ft feletti nettó árbevételű vállalkozások részére

HIRDETMÉNY 200 millió Ft feletti nettó árbevételű vállalkozások részére HIRDETMÉNY 200 millió Ft feletti nettó árbevételű vállalkozások részére Az ERSTE BANK HUNGARY ZRT. hivatalos tájékoztatója a Vállalati ügyfelek betétei után fizetett kamatok mértékéről Érvényes: 2016.

Részletesebben

ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.

ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. Érvényes: 2014. augusztus 01-jétől Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. HIRDETMÉNY Forintban kezelt megtakarítások 1. Fizetési számlákhoz kapcsolódó lekötések 1.1. Lakossági forint folyószámlán történő

Részletesebben

HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére

HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére 2015. január 1-ét követően a Bank valamennyi lekötött betét lejárat előtti részleges/teljes

Részletesebben

Eger és Környéke Takarékszövetkezet

Eger és Környéke Takarékszövetkezet Eger és Környéke Takarékszövetkezet LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2015. július 07. Közzétéve: 2015. június 23. www.egertksz.hu Jelen hirdetményben szereplő betéti szolgáltatások feltételei

Részletesebben

MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY

MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY Meghirdetve: 2012. december 12. Hatályos: 2012. december 27. 1 I. Lakossági megtakarítások I.1. Látra szóló számlák I.1.1. Látra szóló számlák kamatozása Mecsek lakossági folyószámla

Részletesebben

a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Pay betét, 3 hónapra Akció ideje Betét típusa Éves kamat EBKM 2016.11.07-től

Részletesebben

A közzététel napja:

A közzététel napja: A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2016.12.21-től lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

(forint ügyletekhez) Hirdetménye. Érvényes: 2015. szeptember 01-től visszavonásig. Természetes személyek által nyitható takarékbetétek kondícióiról

(forint ügyletekhez) Hirdetménye. Érvényes: 2015. szeptember 01-től visszavonásig. Természetes személyek által nyitható takarékbetétek kondícióiról Érvényes: 2015. szeptember 01-től visszavonásig Természetes személyek által nyitható takarékbetétek kondícióiról KAMATMÉRTÉKEK 1. Könyves betétek a./ Kamatozó takarékbetétkönyv éves kamat EBKM - Látraszóló

Részletesebben

Közzététel napja: szeptember 15. Hatálybalépés napja szeptember 16. (B-14/12)

Közzététel napja: szeptember 15. Hatálybalépés napja szeptember 16. (B-14/12) HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére AKCIÓS BETÉTEK A I. és II. pontok szerinti akciós betétlekötési megbízások kizárólag

Részletesebben

Hatálybalépés napja január 16. Érvényes a következő Hirdetmény hatálybalépéséig (B-01/12)

Hatálybalépés napja január 16. Érvényes a következő Hirdetmény hatálybalépéséig (B-01/12) HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére AKCIÓS BETÉTEK A I. és II. pontok szerinti akciós betétlekötési megbízások kizárólag

Részletesebben

Lakossági számlabetét, takarékbetét HIRDETMÉNY. Általános Hirdetmény 1.9 pont: Betétbiztosítás figyelembevételével

Lakossági számlabetét, takarékbetét HIRDETMÉNY. Általános Hirdetmény 1.9 pont: Betétbiztosítás figyelembevételével Lakossági számlabetét, takarékbetét HIRDETMÉNY Általános Hirdetmény 1.9 pont: Betétbiztosítás figyelembevételével Lakossági számlabetét, takarékbetét Hirdetmény 1 TARTALOMJEGYZÉK Hatályos: 2014.04.01-től

Részletesebben

Közzététel napja: 2015. szeptember 30. Hatálybalépés napja 2015. október 1. (B-15/8)

Közzététel napja: 2015. szeptember 30. Hatálybalépés napja 2015. október 1. (B-15/8) HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére 2015. január 1-ét követően a Bank valamennyi lekötött betét lejárat előtti részleges/teljes

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) 1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Lakossági megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A termékkivezetés kapcsán a kiadás időpontja: 2016.02.16. Betéti

Részletesebben

H I R D E T M É N Y A

H I R D E T M É N Y A H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott betétek kondíciói. SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk

Részletesebben

Közzététel napja: október 28. Hatálybalépés napja november 2. (B-16/08)

Közzététel napja: október 28. Hatálybalépés napja november 2. (B-16/08) HIRDETMÉNY LÁTRA SZÓLÓ ÉS HATÁRIDŐS BETÉTEK az UniCredit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói lakossági ügyfelek részére 2015. január 1-ét követően a Bank valamennyi lekötött betét lejárat előtti részleges/teljes

Részletesebben

HIRDETMÉNY. az UniCredit Bank Hungary Zrt kondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK

HIRDETMÉNY. az UniCredit Bank Hungary Zrt kondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK BANKSZÁMLÁK, BETÉTI BANKKÁRTYÁK, HITELKÁRTYÁK UNICREDIT DUPLA SZÁMLACSOMAGRA VONATKOZÓ KONDÍCIÓK (2008.

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) 1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Lakossági megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben A termékkivezetés kapcsán: Kiadás időpontja: 2016.02.16. Betéti

Részletesebben

Lakossági számlabetét, takarékbetét HIRDETMÉNY. Általános Hirdetmény 1.9 pont: Betétbiztosítás figyelembevételével

Lakossági számlabetét, takarékbetét HIRDETMÉNY. Általános Hirdetmény 1.9 pont: Betétbiztosítás figyelembevételével Lakossági számlabetét, takarékbetét HIRDETMÉNY Általános Hirdetmény 1.9 pont: Betétbiztosítás figyelembevételével A változás oka a Mester Kurzus betétek kamatozásának javítása. A kihirdetés időpontja:

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Stabil betét, 2 hónapra Akció ideje Betét típusa GRÁNIT Stabil betét kamat

Részletesebben

IV. Betét kamatok lakosság részére Hatályos: december 01.

IV. Betét kamatok lakosság részére Hatályos: december 01. Hatályos: 2017. december 01. Hatályát veszti a 2017.11.01 -i fenti elnevezésű Hirdetmény 2017. december 01-től nem igényelhető! Hagyományos forint takarékbetétek Kamatozó takarékbetétkönyv Látra szóló

Részletesebben

BETÉT HIRDETMÉNY. LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE. Érvényes: 2015. június 01-től

BETÉT HIRDETMÉNY. LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE. Érvényes: 2015. június 01-től BETÉT HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. június 01-től A Takarékszövetkezet jelen Hirdetményben szereplő, változó kamatozású betéti termékei esetében betéti kamatváltozást

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Devizaszámla-vezetés és valutaváltás

HIRDETMÉNY. Devizaszámla-vezetés és valutaváltás HIRDETMÉNY számla-vezetés és valutaváltás Általános feltételek 1. A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett módon aláírt deviza átutalási

Részletesebben

Lakossági számlán lekötött fix kamatozású betét

Lakossági számlán lekötött fix kamatozású betét LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK Hatályos: 2013. június 7-től A 2013. június 7-től érvénybe lépő módosításokat dőlt betűvel jelöljük! Kamatváltozás a jegybanki alapkamat csökkenése miatt Lakossági látra szóló

Részletesebben

0,10%** ** érvényes: szeptember 9-től. Lakossági számlán lekötött fix kamatozású betét

0,10%** ** érvényes: szeptember 9-től. Lakossági számlán lekötött fix kamatozású betét LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK Hatályos: 2013. szeptember 2-től A 2013. szeptember 2-től érvénybe lépő módosításokat dőlt betűvel jelöljük! Kamatváltozás a jegybanki alapkamat csökkenése miatt Lakossági látra

Részletesebben

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: szeptember 30-tól visszavonásig

Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: szeptember 30-tól visszavonásig Betét Hirdetmény és kondíciós lista Érvényes: 2016. szeptember 30-tól visszavonásig Székhely:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Postacím:HU 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820

Részletesebben

4. számú melléklet Lakossági Tartós Befektetési Betétszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek

4. számú melléklet Lakossági Tartós Befektetési Betétszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek 4. számú melléklet Lakossági Tartós Befektetési Betétszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Érvényes: 2015. augusztus 24. napjától Az itt feltűntetett OBA logó arról ad tájékoztatást,

Részletesebben

HIRDETMÉNY 300 millió Ft feletti nettó árbevételű vállalkozások részére

HIRDETMÉNY 300 millió Ft feletti nettó árbevételű vállalkozások részére HIRDETMÉNY 300 millió Ft feletti nettó árbevételű vállalkozások részére Az ERSTE BANK HUNGARY ZRT. hivatalos tájékoztatója a Vállalati ügyfelek betétei után fizetett kamatok mértékéről Érvényes: 2017.

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT 4,5-es betét, 2 hónapra Akció ideje GRÁNIT 4,5-es betét 2014.08.08-tól

Részletesebben

Hirdetmény Vállalkozói pénzforgalmi számlavezetés díjairól, költségeiről Érvényes: 2015. január 05-től Közzétéve: 2014. december 19.

Hirdetmény Vállalkozói pénzforgalmi számlavezetés díjairól, költségeiről Érvényes: 2015. január 05-től Közzétéve: 2014. december 19. Hirdetmény Vállalkozói pénzforgalmi számlavezetés díjairól, költségeiről Számlanyitás díja 3.500 Ft Bankszámla megnyitásakor Számlavezetés díja 2.000 Ft, adott havi forgalom esetén Készpénz befizetése

Részletesebben

Kedvezményezett: az, aki a betét tulajdonosának nyilatkozata alapján, valamilyen feltétel teljesülése esetén a betét tulajdonosává válik.

Kedvezményezett: az, aki a betét tulajdonosának nyilatkozata alapján, valamilyen feltétel teljesülése esetén a betét tulajdonosává válik. BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET TAKARÉKSZELVÉNY ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Hatályos: 2015.07.23. napjától Jelen általános szerződési feltételek hatálya az Ügyfelek által a Borotai Takarékszövetkezetnél

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. GRÁNIT MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról Havi számlavezetési díj 100 Ft az egyenleg 500 000 Ft alatti részére aktuális MNB jegybanki alap 2,00%

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Stabil betét, 2 hónapra Akció ideje Betét típusa GRÁNIT Stabil betét Éves

Részletesebben

BETÉT HIRDETMÉNYE. Természetes és nem természetes személyek részére. Hatályos: július 12. Meghirdetve: július 11.

BETÉT HIRDETMÉNYE. Természetes és nem természetes személyek részére. Hatályos: július 12. Meghirdetve: július 11. BETÉT HIRDETMÉNYE Természetes és nem természetes személyek részére Meghirdetve: 2017. július 11. Tartalom TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 3 2. TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE... 6 2.1 SZERENCS

Részletesebben

HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK

HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK FORINT BETÉTEK Forint akciós betétek 9 hónapos akciós forintbetét Megbízási időszak: 2009. március

Részletesebben

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény

2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény 2. számú melléklet - Lakossági Bankszámla Hirdetmény Lakossági forint és devizabetétek kamatai Hatályos: 2018. február 01. napjától visszavonásig Az FHB Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Stabil betét, 2 hónapra Akció ideje Betét típusa GRÁNIT Stabil betét kamat

Részletesebben

JUBILEUM 2 BETÉT. Hatályba lépés, érvényesség: 2015. október 29-től visszavonásig Közzététel: 2015. október 29. FORINT BETÉTEK. HŰSÉG BETÉT Forintban

JUBILEUM 2 BETÉT. Hatályba lépés, érvényesség: 2015. október 29-től visszavonásig Közzététel: 2015. október 29. FORINT BETÉTEK. HŰSÉG BETÉT Forintban Hatályba lépés, érvényesség: 2015. október 29től visszavonásig Közzététel: 2015. október 29. FORINT BETÉTEK Feltételek: JUBILEUM 2 BETÉT minimum: 50 000 Ft maximum: 500 000 000 Ft nap Jubileum 2 Betétben

Részletesebben

Lakossági betéti termékek kamat hirdetménye (értékesített termékek)

Lakossági betéti termékek kamat hirdetménye (értékesített termékek) Lakossági betéti termékek kamat hirdetménye (értékesített termékek) Közzététel: 2017. április 21. Hatályos: 2017. április 24-től A Bank 2017. április 24-től módosítja az ismétlődő USD deviza betétlekötés

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Lakossági forint számlák, forint betétek kamatkondíciói A SZARVAS ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB

H I R D E T M É N Y. Lakossági forint számlák, forint betétek kamatkondíciói A SZARVAS ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB H I R D E T M É N Y Lakossági forint számlák, forint betétek kamatkondíciói A SZARVAS ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB Hatályos: 2017. január 01-től Tartalom: 1. Lakossági számlák

Részletesebben