GÉNMEGŐRZÉS ÉS GAZDASÁGOSSÁG A MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHA TENYÉSZTÉSÉBEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GÉNMEGŐRZÉS ÉS GAZDASÁGOSSÁG A MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHA TENYÉSZTÉSÉBEN"

Átírás

1 GÉNMEGŐRZÉS ÉS GAZDASÁGOSSÁG A MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHA TENYÉSZTÉSÉBEN Béri Béla DE ATC MTK, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen Összefoglalás A piac és a termelési verseny sajátos körülményei között könnyen veszélybe kerülhetnek azok az értékmérők, vagy akár fajták, amelyek a jelenlegi igényeknek nem tudnak megfelelni. A veszélyeztetett állatfajták növekvő száma arra indította a világ és Magyarország egyes állattenyésztőit, hogy munkájukkal és az erre létrehozott intézmények segítségével foglalkozzanak a veszély-, vagy kritikus helyzetben lévő fajtákkal. A magyarországi szakemberek Bodó professzor vezetésével e munkában kiemelkedő szerepet vállaltak és remélhetőleg vállalnak a jövőben is. Az elmúlt évek során végzett eredményes munka a magyar szürke fajtánál lehetővé tette, hogy az állatlétszám ne akadályozza a génmegőrzést. A meglévő állami támogatás, amely a jövőben is akár nagyobb mértékben is rendelkezésre áll, lehetővé teszi, hogy a gazdaságosság szempontjait figyelmen kívül hagyva is, megőrizzük a fajta eredeti értékmérőit a maguk változékonyságában. Ugyanakkor a létszámnövekedés lehetőséget teremt a fajta hústermelő-képességének gazdaságos kihasználására, akár fajtatisztán, akár keresztezésben. A fajtatiszta tenyésztés során nagyobb árbevétel elérésére van lehetőség olyan termékekkel (hungarikum, biotermék), amelyek előállítására a fajtát a jelenlegi tartási, takarmányozási körülményei alkalmassá teszik és a fogyasztó azt külön is megfizeti. A különböző kultúrfajtákkal, illetve más hústermelésre szelektált podoliai fajtákkal végzett keresztezés a fajta versenyképességét e területen növelheti. Az állattenyésztők felelőssége a génmegőrzésben Az elmúlt évtizedek mezőgazdasága, ezen belül az állattenyésztés számára is az a legnagyobb kihívás, hogy tudja-e biztosítani a gyorsan növekvő népesség számára az élelmiszert. A nagy mennyiségű termék előállítás sajátossága, hogy kiemelkedő teljesítményre képes, bizonyos értelemben specialista egyedekkel állítják elő. A piac és a termelési verseny sajátos körülményei között a talponmaradás feltétele a mindenkori elvárásokhoz igazodó termék gazdaságos előállítása, amely háttérbe szoríthat minden, nem a cél elérését segítő értékmérőt. A specializált csúcstermelés jó példája az állományszinten 300 db-ot meghaladó tojástermelés vagy a tízezer kg feletti

2 átlagos tejtermelés. Ha az állatnemesítők és az állattenyésztők számára ezt a tenyészcél, könnyen veszélybe kerülhetnek azok az értékmérők, tulajdonságok, amelyek a termelés szempontjából érdektelenek, vagy kipusztulhatnak bizonyos fajták, amelyek e jelenleg meglévő igényeknek nem tudnak megfelelni. Különösen igaz ez azokra az esetenként kisebb jelentőségű zömmel helyi fajtákra, amelyeket a nagy nemzetközi fajták kiszoríthatnak a tenyésztésből. Ezt igazolja, hogy jelenleg Európában 877 háziállat-fajta valamilyen szinten veszélyeztetett, sőt ebből 158 helyzete kritikusnak tekinthető (Bodó, 1999). Annak érdekében, hogy ez a folyamat ne erősödjön fel, az kell, hogy a biológus és az állattenyésztő szemlélete közeledjen egymáshoz úgy, hogy a meglévő fajtáinknak biológiai értéke ne csökkenjen és a versenyszemlélet oltárán ne kelljen újabb fajtákat áldoznunk. Az állattenyésztő számára is elfogadható ez az álláspont annak ellenére, hogy csupán néhány évtizedes múltra tekint vissza a gazdasági állatok megmentésének igénye, sőt hivatalosan csak az 1992-es riói konferencia mondta ki, hogy a háziállatok is hozzátartoznak a világ biológiai sokféleségéhez. A mai tanácskozáson ünnepelt Bodó professzor érdeme az, hogy ez az értékmentés Magyarországon, és büszkén mondhatjuk, a világon is lendületet kapott és töretlen lelkesedése a biztosítéka annak, hogy a jövőben is lendületben lesz. Megnyugtató, hogy a világon (Rare Breeds International), Európában (Savegard of Agricultural Varieties of Europa) és közvetlen környezetünkben is (Dunamenti Állatfajták Génmegőrző Egyesülete) több olyan intézmény alakult - ez utóbbi Bodó professzor kezdeményezésére -, amely hivatott a veszélyeztetett fajták megőrzését segíteni és az ezért tenni akaró szakemberek, tudósok munkáját összehangolni. Ma, amikor a fajták megvédésének egész világot átfogó korszakát éljük, megállapíthatjuk, hogy a magyar állattenyésztők e munka fontosságát elsőként ismerték fel és élenjáróak a feladatok megoldásában. Míg Európában a 70-es évek elejétől foglalkoznak szervezett formában a géntartalékok megőrzésével, Hortobágyon 1961-ben már ilyen céllal jelölték ki az első fajtatiszta magyar szürke törzstenyészetet. Külföldön is elismerik a magyarok és Bodó professzor e munkában kezdeményező szerepét, nem véletlen, hogy 1990-ben az edinburgh-i világkonferencia megszervezésére is őt kérték fel. Veszélyeztetett-e a magyar szürke fajta? A hazai szarvasmarhatenyésztésben a génmegőrzés jelenleg a magyar szürke fajtára korlátozódik, bár egyes felvetések szerint a hagyományos

3 magyartarka nemsokára hasonló gondot fog jelenteni a szakemberek számára. Úgy gondolom, hogy ez utóbbi fajta tenyésztése és létszáma nem indokolja az aggodalmat, s a közeljövőben sem kell a fajta fennmaradásával foglalkoznunk. Veszélyt talán itt is a tenyésztőmunkában és a szelekcióban a gazdaságosság túlzott előtérbe kerülése és a versenyszemlélet eluralkodása jelentheti. Veszélyeztetettnek kell-e tekinteni jelenleg a magyar szürke fajtát és egyáltalán mit értünk veszélyeztetettségnél különböző kategóriákon? A szakirodalom a még fenntartható minimális létszám meghatározásánál eléggé eltérő álláspontot képvisel (Maijala, 1982., Alderson, 1981., AMBC, 1990.), melyek közül a FAO osztályozás fejezi ki legjobban talán egy fajta pillanatnyi helyzetét (1. táblázat). A FAO kategóriák és az effektív létszám 1. táblázat: Állapot(1) Normális (6) Sebezhető (7) Bizonytalan (8) Veszélyeztetett(9) Kritikus (10) Kihalt(11) Tenyésztésbe vont nőivarú állat(2) Átlagos effektív populáció-méret(3) 5:1 10:1 30:1 50:1 1000:1 ivar arány szerint(4) Fenntartható(5) > < 3636< 1289< 784< 40< Köztenyésztésben(12) < 1818< 645< 392< 20< Köztenyésztésben < 364< 129< 78< 4< Köztenyésztésben < 36< 13< 8< - Irányított tenyészetekben(13) < > 36> 13> 8> - Kísérleti farmokon (14) Mivel nem lehet föltámasztani, be kell vallani, hogy egy fajta kihalt(16) Nem tartható fent(15) (Bodó 1991.) Table 1: FAO categories and Ne category(1), breeding females(2), mean Ne(3), according to sex ratio(4), maintainable(5), normal(6), vulnerable(7), uncertain(8), endangered(9), critical(10), extinct(11), uncontrolled breeding(12), controlled breeding(13), experimental farms(14), not maintainable(15), it must be confessed, because the resuscitation is impossible(16)

4 Az említett rendszerek statikusnak nevezhetők, hiszen az egy időpontban meglévő létszámot veszi alapul és nem számol a tenyészutánpótlás helyzetével. Az 1995-ös kingstoni konferencián Bodó professzor felveti e szempontot, mely alapján már készítettek is veszélyeztetettségi kategorizálást a beállított nőivarú állatok száma alapján (Bodó, 1995). A magyar szürke fajtát jelenlegi létszámát tekintve egyik csoportosítás sem tekinti veszélyeztetettnek és helyzete az elmúlt évtizedekhez képest igen jónak nevezhető. Bizonyára sokan emlékeznek az 1960-as évek elejére, amikor a fajta létszáma valóban kritikus volt, hiszen 6 bika és 200 tehén jelentette az állományt. Ha ezt a létszámot vesszük alapul, akkor megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évtizedek összehangolt munkája - mely sok ember áldozatos tevékenységét jelentette - nem volt hiábavaló. Ha abban az időben nem lettek volna olyan szakemberek, akik - sokszor az állami tiltás ellenére is - odafigyeltek a fajtára, akkor most nem beszélhetnénk arról, hogy milyen kategóriába sorolható a fajta. Elmondhatjuk, hogy a Magyarországon tenyésztett fajták közül a magyar szürke az, amelynek tehénlétszáma az elmúlt évtizedben növekedett, annak ellenére, hogy a húshasznosítású állomány ugyanebben az időszakban ötödére esett vissza (2. táblázat). A magyar szürke tehénlétszám alakulása 2. táblázat: Év(1) Tehénlétszám(2) Table 2: Tendency of Hungarian Grey cow population year(1), number of cows(2) A folyamatosan növekvő tehénlétszám garanciát jelent arra, hogy a fajta biztonságos fennmaradása nem forog veszélyben. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a tenyésztők feladata annak a változékonyságnak a megőrzése,

5 amely a fajtát jellemzi és ez természetesen ellentmondásban lehet a mindenkori gazdaságos termeléssel. A tehénállomány egy részénél - amely akár több ezres létszámot is jelent - elképzelhetetlen, hogy az állam támogatása nélkül a fenntartás lehetséges lenne. Gondoljunk arra, hogy egy gazdasági állatfajtánál soha nem lehetne szelekciós szempont, pl. a szarv színe, mérete vagy alakja, nem játszana szerepet a kiválasztásnál az állat, vagy akár a szájpadlás színeződése és nem lehetne cél a különböző, esetenként gazdaságtalanul tartható típusok megőrzése. Márpedig a génmegőrzés során egy fajta esetében mindenre figyelnünk kell függetlenül attól, hogy a tulajdonságnak van-e gazdasági értéke. Csak jelentős állami támogatással lehet és kell biztosítani azoknak a géneknek a megőrzését, amelyek a fajtánál az elmúlt évszázadokban jelen voltak. A magyar szürke természetvédelmi területeken Magyarországon jelenleg 1,2 millió ha legelőterület van, amely az uniós csatlakozás után további néhány százezer ha-ral bővül, amelyet célszerű legeltetéssel hasznosítani. A jelenlegi, az elmúlt években megfeleződött állatlétszám ugyanakkor ezt nem teszi lehetővé, a legelőterületek elhanyagoltak, elgyomosodtak. Különösen igaz lehet ez a természetvédelmi területek, nemzeti parkok területén, ahol a legelő karbantartása az anyagi lehetőségeken túl a legelő eredeti állapotának megőrzése szempontjából is fontos lenne. Nem véletlen, hogy a magyar szürke fajta döntő többsége jelenleg nemzeti parkok területén található. Túl azon, hogy a szarvasmarha kíméletes legelésével biztosíthatja a legelő természetes állapotának megőrzését, az őshonos fajta megjelenésével is hozzájárulhat a táj szépségéhez, a természetvédelmi terület látványához. Tanszékünkön folyó kutatások éppen arra irányulnak, hogy e területeken a különböző intenzitással folyó legeltetés milyen hatással van a terület növényvilágára, talajára (3. táblázat). A kísérlet során a szabad legeltetés mellett a felvezető utak és a delelőhelyek, tehát a nagyobb terhelést kapott területek változását is elemezzük. Eddigi eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy a szakmailag megalapozott, megfelelő intenzitású szarvasmarha-legeltetés nem befolyásolja jelentős mértékben a vizsgált talajtulajdonságokat. Ügyelnünk kell ugyanakkor, hiszen a túllegeltetés környezetformáló hatása több paraméternél is jelentkezett az intenzitás függvényében. Amennyiben a legelőn túllegeltetés nem történik az állat jelenléte nem befolyásolja az éven belül az elemzett talajparamétereket. A legtöbb talajtulajdonság a vegetáció előrehaladtával a legintenzívebb állatterhelésnél változott meg (Czeglédi et al., 2002).

6 3. táblázat: A különböző intenzitású állatterhelés hatása a talajra Kezelés 0 0, (számosállat nap/m 2 )(1) átlag(2) Térfogattömeg (g/cm 3 )(3) 1,25 A 1,27 A 1,49 B 1,48 AB Arany-féle kötöttség(4) 44,50 C 42,20 C 28,50 A 36,00 B Oldh. összes-só %(5) 0,0072 A 0,0062 A 0,0081 A 0,0249 B ph H 2 O 6,20 ABC 5,55 A 6,21 B 7,21 C ph KCl 5,57 AB 4,69 A 5,09 AB 6,36 B Humusz %(6) 4,28 B 4,22 B 2,87 A 4,31 B NO 3 -N (mg/kg) 2,08 A 2,53 A 12,47 B 15,86 B Table 3: Effect of different animal intensity on soil treatment(1), mean(2), soil bulk density(3), plasticity accord. to Arany(4), extractable salt%(5), humus%(6) A természetvédelmi területen tartott magyar szürkék esetében a génmegőrzés és a tájvédelem érdeke találkozik úgy, hogy a fajta gazdaságos fenntartására is nagyobb az esélyünk, de a génmegőrzés speciális jellege miatt támogatás nélkül ez sem valósulhat meg. A támogatás alapjául ugyanakkor a génmegőrzésen túl a környezetvédelmi, természetvédelmi, esetleg idegenforgalmi szempontokat is figyelembe lehet venni. A magyar szürke, mint húsmarha Szarvasmarha-tenyésztésünkben a 72-es kormányprogram után megindult specializáció eredményeként, létrejött a húshasznosítású állomány, amelybe ha sajátos is a helyzete - a magyar szürke is beletartozik. A piacorientált húsmarhatartásban kettéválik a borjút előállító anyai vonal és a végtermék előállító apai vonal. A magyar szürke fajta típusában anyai vonalnak tekinthető olyan értékmérőkkel, amelyek bármely kultúrfajta becsületére válnának. Kiemelkedő a fajta termékenysége, borjúnevelő készsége, legelőkészsége, gulyakészsége és pozitívan említhetjük igénytelenségét, ellenálló-képességét és hasznos élettartamát is. Mind-mind olyan értékmérő, melyet a gazdaságos hústermelés alapjának tekintünk és elvárjuk a korszerű fajtáktól is. Bizonyított, hogy a magyar szürke e tekintetben felveszi a versenyt a többi fajtával. Tanszékünk közreműködésével végzett etológiai megfigyelések során (Motkó et al., 2001.) a fajta további előnyeként igazolódott, hogy a tehén-borjú kapcsolata sajátos, hiszen az a gondoskodás, féltés és állandó figyelem, amely e fajtára

7 jellemző, máshol nem tapasztalható. Megfigyelhető a nagy távolságról is érvényesülő, hanggal történő kommunikáció, a gulya esetében pedig a borját féltő tehén segítségére siető mintegy erőt demonstráló fellépése a gulyának. Legelési tulajdonságában a viszonylag hamar (1 hetes korban) jelentkező szálalás, valamint a kiváló válogató-képesség egyedinek mondható. Kultúrfajtákra nem jellemző módon nagyon hamar megtanulják elkerülni az ártalmas gyomokat. A kiváló anyai tulajdonságok alkalmassá tehetnék a fajtát, hogy húshasznosításban is gazdaságosan termeljen, de a jelenlegi árviszonyok ebben az ágazatban még a hústermelés terén kiváló fajták számára sem biztosítják a jövedelmet. Keresni kell tehát azokat a lehetőségeket, amelyek a fajtatiszta magyar szürke állomány húsmarhaként történő felhasználását jövedelmezővé tehetik. Megoldást jelenthet olyan termék előállítása, amelyet a piac az átlagosnál magasabb árral honorál. Próbálkozások történtek a magyar szürke húsának és a magyar szürke húsából készült termékeknek a hungarikumként történő értékesítésére. Remélhetőleg, különösen a tartós termékek területén a kereslet növekedni fog, biztosítván ezzel egy olyan extra bevételt, amely a fajtának is köszönhető. Bár hazánkban még nem jellemző a biotermékek fogyasztása, a külföldi tapasztalatok alapján várható, hogy az irántuk jelentkező igény növekedni fog. A magyar szürke fajta élőhelyét tekintve, tartástechnológiájából adódó előnyeit kihasználva alkalmas a biotermék előállítására. A műtrágyázatlan, növényvédőszert nem látott extenzív legelőterületek és a kiegészítő takarmányok minimális felhasználása garancia lehet a fogyasztó számára, hogy olyan terméket kap, melyben a korszerű növény- és állattenyésztés káros hatása nem érvényesülhet. Növeli a magyar szürke esélyeit, hogy múltját és jelenét tekintve is minimális az esélye arra, hogy a világszerte nagy gondot jelentő és a fogyasztókat a marhahústól távoltartó BSE prionnal kapcsolatba kerülhetett. Kitartó marketing munka szükséges ahhoz s ebben a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, a magyar szürkét tartó üzemekkel közösen már megtették az első lépéseket -, hogy e területen is kihasználható legyen a fajtában rejlő előny. Ha a génmegőrzéssel foglalkozó szakemberek a tenyésztést koordináló egyesület úgy ítéli meg, hogy a fajta fennmaradásához és minden változékonyságának megőrzéséhez elegendő létszám áll rendelkezésre, úgy a gazdaságos termelés érdekében szóba jöhet a keresztezés is. A jelenlegi létszám és a várhatóan növekvő érdeklődés a fajta iránt, egyre inkább lehetővé teszi, hogy azok a kísérletek, amelyek igazolták a fajta létjogosultságát a húsmarhatenyésztésben, nem csak kísérleti szinten, hanem a gyakorlatban is eredményt hozzanak. Álljon itt igazolásul különböző keresztezési konstrukciókkal végzett hízlalási, küllemi és vágási kísérletek eredménye (4,5. táblázatok).

8 4. táblázat: Hagyományosan hizlalt különböző genotípusú növendék bikák néhány fontosabb hizodalmassági mutatója Genotípus(1) Tömeggyarapodás(2) a hízlalás alatt(5) beállításig (4) egy életnapra (6) Takarmányhasznosítás(3) keményítő emészthető érték fehérje (g) (kg)(7) (8) (Mt x MSz) x Ch , (Mt x MSz) x Li , (TMB x He) x Ch ,4 878 Mt ,8 949 Forrás: Enyedi-Kovács, Mt = magyar tarka, Msz = magyar szürke, Ch = charolais, Li = limousine, He = hereford, TMB = tejelő magyar barna Table 4: Some important fattening indexes of young bulls with different genotypes in traditional feeding genotype(1), gain in weight(2), utilization of feed(3), till weaning(4), during fattening(5), life-day(6), starch value(7), digestible protein(8) Mt = Simmentali, Msz = Hungarian Grey, Ch = Charolais, Li = Limousine, He = Hereford, TMB = Hungarian Milking Brown 5. táblázat: Különböző genotípusú növendék bikák küllemi és vágási eredményei Paraméter(1) Magyar szürke MSz x Ch(3) MSz x Fkb(4) (2) Használati érték(5) 60,7 56,7 64,6 Hosszúság(6) 53,6 53,0 59,4 Szélesség(7) 39,8 46,7 55,9 Izmoltság(8) 33,6 46,1 53,3 Végpont(9) 46,9 50,6 58,3 Carcass súly(10) 262,4 327,3 360,1 Vágási %(11) 55,7 60,3 61,6 Csontos hús termelés (g)(12) Színhús %(13) 71,1 72,0 75,6 Forrás: Bölcskey et. al Msz = magyar szürke, Ch = charolais, Fkb = fehér-kék belga Table 5: Conformation and slaughtering values of young bulls with different genetical background parameter(1), Hungarian Grey(2), Hungarian Grey*Charolais(3), Hungarian Grey*White-Blue Belgian(4), utilization(5), length(6), width(7), musculation(8), final score(9), carcass weight(10), dressing percentage(11), meat and bone production(12), lean meat percentage(13)

9 Látható, hogy a magyar tarka x magyar szürke F 1 -es anyatehenektől származó végtermék utódok testtömeg-gyarapodásban és takarmány-hasznosításban felveszik a versenyt más genotípusú (TMB, He) tehenek utódaival. Terminál fajták felhasználásával pedig javul a növendékbikák külleme, valamint a vágási teljesítmény is. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez a lehetőség természetesen a génfenntartásra szükséges állományon felüli tehenek bevonásával történhet és az utódok haszonállat-előállító keresztezés végtermékeként vágóra kerülnek. A kísérlet során használt fajtákon túl egyéb, a magyar szürkéhez hasonló, de hústermelésben jobb eredményt elérő fajták felhasználása is lehetséges lenne. Gondolok itt elsősorban azokra az olaszországi podoliai eredetű fajtákra, amelyeket az olaszok szelekciós munkájuk eredményeként kiváló húsmarhaként tenyésztenek. E fajták közül szóba jöhet a romagnola, a marchigiana, a világ legnagyobb testű szarvasmarhájaként jegyzett chianina, vagy a nagyon jó húsformákat mutató piemontese. A jelenlegi állatlétszám és a várható tendencia egyre inkább lehetővé teszi, hogy a korábbiakban felvázolt keresztezésekben a magyar szürke az anyai vonal kialakító keresztezési partner lehessen, mintegy igazolva, hogy egy őshonos fajtának is lehetnek olyan értékmérői, amelyeket a gazdaságos termelés érdekében fel lehet használni. Az, hogy ez a lehetőség a szarvasmarhatenyésztők részére fennáll és a már nem a szorosan vett fajtafenntartással kell a szakembereknek foglalkozni, köszönhető mindazoknak a tenyésztőknek, akik az elmúlt évtizedekben a magyar szürke fennmaradásában és létszámának növelésében tevékenyen részt vettek, élükön Bodó professzor úrral, akinek további munkájához ezúttal is jó egészséget és sok sikert kívánok! Irodalom Alderson G.L.H. (1981): The conservation of genetic resources in United Kingdom. FAO. Animal Production and Health Paper AMBC (1990): The American Minor Breeds Conservancy Breeders dirextory Pittsboro NC 48. Bodó I. (1991): A géntartalékok megőrzése az állattenyésztésben. MTA Doktori Disszertáció. Bodó I. (1995): Minimum number of individuals in preserved domestic animal populations. RBI Canada. Kingston, Ontario Bodó I. (1999): A géntartalékok fenntartásának jelentősége a 21. században. Tiszántúli Mezőgazdasági Tudományos Napok. Debrecen Bölcskey K. Bárány I. Berta E. Bíró G. Bodó I. Bozó S. Györkös I. Lugasi A. Süth M. Székely-Körmöczy P. Szita G. Sárdi J. (2001): Magyar szürke tehenek haszonállat-előállító keresztezése charolais és fehér-kék belga fajtával. Állattenyésztés és Takarmányozás Czeglédi L.-Béri B.-Rátonyi T.-Mihók S. (2002): Szarvasmarha-legeltetés hatása a szikes talajra. EU Konform Mezőgazdaság és Élelmiszerbiztonság, Debrecen. p Enyedi S.- Kovács I. (1989): Különböző kombinációkból származó magyar szürke keresztezésű növendék bikák hizodalmassága. Állattenyésztés és Takarmányozás Maijala K. (1982): Preliminary report of the working party on animal genetic resources in Europe. EAAP Leningrad G Motkó B.-Béri B.-Czeglédi L.-Mihók S. (2001): Behaviour of Hungarian Grey Cattle on grassland. VII. Timis Academy s Days, Timisoara, Romania. pp. 7.

10 Summary Existence of values, qualities or breeds could be in danger because of the special circumstances of markets and production. The main threatening appears in case of breeds which are not able to supply new demands. Increasing number of endangered animal breeds made animal breeders of Hungary and the world to take care with the institutional background of these breeds which are in critical position. Prof. Bodó and other Hungarian professionals made and will make significant efforts in this work. Efficient works in last years made possible that noted the size of population is not a limiting factor for preservation of Hungarian Grey Cattle. Presently the financial state-aid which could be greater in the futuremakes the preservation of the special qualities with their variability of this breed possible without any consideration of economic aspects. Increasing population means the economical utilization of Hungarian Grey meat production, it could happen with pure breeding or crossing. Production of special goods which the breed is appropriate to produce as hungarikums and organic products, and the consumers pay for them more gives extra profit with pure breeding. Crossing with Podolian breeds selected for meat production is able to extend position in market-competition.

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA

Részletesebben

Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5)

Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5) Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5) Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén Kertész Tamás Báder

Részletesebben

Tenyésztési eljárások a szarvasmarha-tenyésztésben

Tenyésztési eljárások a szarvasmarha-tenyésztésben Tenyésztési eljárások a szarvasmarha-tenyésztésben Tenyésztési cél megválasztása Tenyésztési cél fogalma Tulajdonságok kiválasztása Tenyésztési eljárások Additív génhatásokat kihasználó Nem additív génhatásokat

Részletesebben

RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI

RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Tarka Marhafesztivál Bonyhád 2012. augusztus 10-11. A fajta szerepe a hazai mezőgazdaságban A

Részletesebben

Mangalica tanácskozás Debrecen 2014. Augusztus 18. Dr. Radnóczi László

Mangalica tanácskozás Debrecen 2014. Augusztus 18. Dr. Radnóczi László A minisztérium feladatai a védett őshonos állatfajták megőrzésével és genetikai fenntartásával kapcsolatban Mangalica tanácskozás Debrecen 2014. Augusztus 18. Dr. Radnóczi László Jogi szabályozás -az

Részletesebben

A korábban őshonosok közé sorolt magyar (parlagi) kecske onnan kiszorult.

A korábban őshonosok közé sorolt magyar (parlagi) kecske onnan kiszorult. Dr. Böő István: Őshonos nevezéktan változás Milyen gondolatokat ébreszt, milyen érzelmeket válthat ki az emberben egy tekintélyt parancsoló szürke marha gulya vagy egy békésen legelésző, nyugalmat árasztó

Részletesebben

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA Limousin tenyészüszők választási mutatóinak vizsgálata 1 () LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA KOVÁCS A. 1 -BÁDER E. 1 - MIHÁLYFI I. 2 -GYÖRKÖS I. 3 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-

Részletesebben

Dr. Kovács Attila Zoltán. Publikációs jegyzék

Dr. Kovács Attila Zoltán. Publikációs jegyzék Név: Beosztás: Dr. Kovács Attila Zoltán egyetemi docens Publikációs jegyzék ( 1.) Bíró, P. - Kovács, A. - Perényi, M.: A garda (Pelecus cultratus L.) populációdinamikája és tápláléka a Balatonban. 217-231.

Részletesebben

Hortobágyi fehér pecsenyelúd üzemi teljesítményvizsgálatának eredményei

Hortobágyi fehér pecsenyelúd üzemi teljesítményvizsgálatának eredményei Hortobágyi fehér pecsenyelúd üzemi teljesítményvizsgálatának eredményei 2011 1 Performance test results of Hortobágyi white geese 2011 2 Összeállította: Dr. Rácz Norbert tenyésztésvezető Hortobágyi Lúdtenyésztő

Részletesebben

1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések

1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések 4B. számú melléklet: Az egyes fajták tenyésztési program előírásainak meg nem felelése a súlyosság és tartósság szempontjából az ellenőri megállapítások elvégzéséhez 1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési

Részletesebben

Opponensi vélemény. A téma aktualitása:

Opponensi vélemény. A téma aktualitása: Opponensi vélemény Kiss Balázs: Kettős hasznosítású magyar tarka növendék bikák teljesítményvizsgálata, hústermelő képessége és húsminőségi tulajdonságai című doktori (PhD) értekezésről A Pannon Egyetem

Részletesebben

25 év a magyartarka tenyésztésben

25 év a magyartarka tenyésztésben 25 év a magyartarka tenyésztésben Regionális közgyűlések 2014. február 25. - március 6. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Az egyesület megalakulása és főbb állomásai 1989. június 16. Bonyhád, megalakult

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Regionális közgyűlések 2013. február 26. március 8. 19300 Bonyhádi Érmes

Részletesebben

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY

Részletesebben

FAJTATISZTA FEHÉR-KÉK BELGA SZARVASMARHA POPULÁCIÓK VIZSGÁLATA

FAJTATISZTA FEHÉR-KÉK BELGA SZARVASMARHA POPULÁCIÓK VIZSGÁLATA DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VESZPRÉMI EGYETEM GEORGIKON MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉSTANI TANSZÉK Készült a VE Állattudományi Doktori Iskolája keretében Témavezető Dr. SZABÓ FERENC egyetemi

Részletesebben

Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben

Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben Szalay István Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete

Részletesebben

IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A HÚSMARHATENYÉSZTÉSBEN. Dr. WAGENHOFFER ZSOMBOR ügyvezető igazgató

IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A HÚSMARHATENYÉSZTÉSBEN. Dr. WAGENHOFFER ZSOMBOR ügyvezető igazgató IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A HÚSMARHATENYÉSZTÉSBEN Dr. WAGENHOFFER ZSOMBOR ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu Globális kérdések Marhahús fogyasztás alakulása Összességében növekszik a világban Fejlett országokban

Részletesebben

A FAJTA ÉS TÍPUS SZEREPE A GENETIKAI SOKFÉLESÉG FENNTARTÁSÁBAN. Bodó Imre DE ATC MTK Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen

A FAJTA ÉS TÍPUS SZEREPE A GENETIKAI SOKFÉLESÉG FENNTARTÁSÁBAN. Bodó Imre DE ATC MTK Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen A FAJTA ÉS TÍPUS SZEREPE A GENETIKAI SOKFÉLESÉG FENNTARTÁSÁBAN Bodó Imre DE ATC MTK Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen Bevezetés A háziállat fajták élőlények is és emberi munka termékei

Részletesebben

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 4 Issue 2 Különszám Gödöllı 2008 137 HOL TART A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS; ERİSSÉGEK, FEJLESZTÉSI IRÁNYOK

Részletesebben

Szarv- és szőrszín-változatok a magyar szürke szarvasmarha fajtában

Szarv- és szőrszín-változatok a magyar szürke szarvasmarha fajtában AGRÁRTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK, 6/. KÜLÖNSZÁM Szarv- és szőrszín-változatok a magyar szürke szarvasmarha fajtában Radácsi Andrea Bodó Imre Béri Béla Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi

Részletesebben

Régi új csúcstenyészérték a magyartarka fajtában

Régi új csúcstenyészérték a magyartarka fajtában Régi új csúcstenyészérték a magyartarka fajtában - új tulajdonságokkal bővült a Kettőshasznú Termelési Index (KTI) - A kettőshasznosítású fajták tenyésztésének koncepciója A kettőshasznosítású fajták tenyésztésében

Részletesebben

Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád

Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád Miről szeretnénk ma konzultálni A magyartarka szerepének növelési lehetősége a tejfeldolgozásban. Szakosított tejtermelés A szakosított tejtermelésben

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztk Egyesülete

Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztk Egyesülete SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok: - Név: Dr. Bene Szabolcs Albin - Lakcím: 8649 Balatonberény, Ady E. u. 45. - Telefonszám: +36306333278 - E-mail: bene-sz@georgikon.hu - Születési hely, id: Marcali,

Részletesebben

A Kaposvári Egyetem nyúltenyésztési programja PANNON NYÚLTENYÉSZTÉSI PROGRAM. Anyai vonal. Pannon fehér. Nagytestű vonal

A Kaposvári Egyetem nyúltenyésztési programja PANNON NYÚLTENYÉSZTÉSI PROGRAM. Anyai vonal. Pannon fehér. Nagytestű vonal A HÁROM GENOTÍPUS FŐBB JELLEMZŐI: A Kaposvári Egyetem nyúltenyésztési programja PANNON NYÚLTENYÉSZTÉSI PROGRAM A Kaposvári Egyetem három állomány szelekcióját végzi Anyai vonal Pannon fehér Nagytestű vonal

Részletesebben

62/2016. (IX. 16.) FM rendelet a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről

62/2016. (IX. 16.) FM rendelet a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről 62/2016. (IX. 16.) FM rendelet a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés a) pont 3., 17. és 19.

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Dr. Béri Béla

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Dr. Béri Béla PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Dr. Béri Béla 1. Kiss I. - Mihók S. - Béri B. (1979): Különbözõ lúdfajták hústermelõképességének összehasonlító értékelése. Baromfitenyésztés és Feldolgozás. 26.évf 5.sz. 212-216.p.

Részletesebben

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TARTÁSTECHNOLÓGIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése A GAZDASÁGI ÁLLATOK LEGELTETÉSÉNEK TECHNOLÓGIÁJA I. - A legeltetés hatás a gazdasági állatok

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 3 Issue 1 Gödöllı 2007 102 ÉLETPÁLYÁK PATHS OF LIFE Dr. Szőcs Endre 1. Születés helye és ideje: Komádi,

Részletesebben

Tejtermelési adatok vizsgálata egy hazai magyartarka tenyészetben Analysis of milk production data in a Hungarian Simmental Cattle farm

Tejtermelési adatok vizsgálata egy hazai magyartarka tenyészetben Analysis of milk production data in a Hungarian Simmental Cattle farm Egri Edit 1, 2 - Holló István 2 - Húth Balázs 2 - Holló Gabriella 2 Tejtermelési adatok vizsgálata egy hazai magyartarka tenyészetben Analysis of milk production data in a Hungarian Simmental Cattle farm

Részletesebben

XXI. századi lehetőségek a húsmarhatenyésztésben. Dr. Komlósi István egyetemi tanár Debreceni Egyetem

XXI. századi lehetőségek a húsmarhatenyésztésben. Dr. Komlósi István egyetemi tanár Debreceni Egyetem XXI. századi lehetőségek a húsmarhatenyésztésben Dr. Komlósi István egyetemi tanár Debreceni Egyetem Tenyészcélok a húsmarhatenyésztésben Termelési Reprodukciós Vágási tulajdonságok Termelési tulajdonságok

Részletesebben

ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 %

ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 % PÁLYÁZAT, TANÁCSADÁS, INFORMÁCIÓ Partner tájékoztató ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) Szarvasmarha Borjú: születési tömeg: 35-40 kg/db föcstej itatás: 3-10 napig tejpótló-szer itatás: 60-100

Részletesebben

A földművelésügyi miniszter 62/2016. (IX. 16.) FM rendelete a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről

A földművelésügyi miniszter 62/2016. (IX. 16.) FM rendelete a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről A földművelésügyi miniszter 62/2016. (IX. 16.) FM rendelete a magyar ebfajták körének megállapításáról és genetikai fenntartásuk rendjéről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés

Részletesebben

AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJESZTÉSI SZEMLE A SZTE MGK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA 2. ÉVFOLYAM 2007/1. SZÁM

AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJESZTÉSI SZEMLE A SZTE MGK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA 2. ÉVFOLYAM 2007/1. SZÁM AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJESZTÉSI SZEMLE A SZTE MGK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA 2. ÉVFOLYAM 2007/1. SZÁM A TARTALOMBÓL: A víziszárnyasok töméses hizlalásának állatvédelmi kérdései Holstein-fríz állományok szaporasági

Részletesebben

A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON

A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON Bevezetés A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON Abayné Hamar Enikő Marselek Sándor GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös A Magyarországon zajló társadalmi-gazdasági

Részletesebben

93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet

93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet 93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet a védett őshonos állatfajták genetikai fenntartásának rendjéről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés a) pont 6., 7. és 8. alpontjaiban kapott

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 5. előadás A termelés környezeti feltételei A környezeti feltételek hatása Közvetlen Termék-előállítás

Részletesebben

Külföldi terjeszkedés, vagy a magyar piac visszahódítása? Éder Tamás elnök Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége 2012. május 24.

Külföldi terjeszkedés, vagy a magyar piac visszahódítása? Éder Tamás elnök Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége 2012. május 24. Külföldi terjeszkedés, vagy a magyar piac visszahódítása? Éder Tamás elnök Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége 2012. május 24. Az élelmiszer-előállítás gazdaságtörténete Egyéni önellátás Családi

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Dr. Béri Béla

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Dr. Béri Béla PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Dr. Béri Béla 1. Kiss I. - Mihók S. - Béri B. (1979): Különböző lúdfajták hústermelőképességének összehasonlító értékelése. Baromfitenyésztés és Feldolgozás. 26.évf 5.sz. 212-216.p.

Részletesebben

GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS!

GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS! GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS! Magyar szürke szarvasmarha Magyar szürke szarvasmarha Őshonos magyar fajta

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 5 Issue 4 Különszám Gödöllı 2009 12 MINİSÉGI VÁGÓMARHA-ELİÁLLÍTÁS TENYÉSZTÉSI ÉS TECHNOLÓGIAI KÉRDÉSEI

Részletesebben

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli

Részletesebben

Fajtatani ismeretek, típus kérdés 2. előadás Fontosabb fogalmak: Háziasítás és szakaszai Faj értelmezése Fajta értelmezése Az ún. rög szerepe Fajták csoportosítása Hasznosítási irány Színezet Szarv-szarvatlan

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

ELSŐ TERMÉKENYÍTÉS IDEJE TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOKNÁL

ELSŐ TERMÉKENYÍTÉS IDEJE TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOKNÁL Első termékenyítés ideje tejelő tehénállományoknál 1 (6) ELSŐ TERMÉKENYÍTÉS IDEJE TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOKNÁL BÁDER E. 1 - GERGÁCZ Z. 1 - GYÖRKÖS I. 2 - BÁDER P. 1 - KOVÁCS A. 1 - GYÖRFFY E. 1 - BOROS N.

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR VÁLLALKOZÁSI AKADÉMIA ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR VÁLLALKOZÁSI AKADÉMIA ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR VÁLLALKOZÁSI AKADÉMIA ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÁLLATTENYÉSZTÉSI TECHNOLÓGIÁK Technologies of Animal Husbandry Tantárgyi tájékoztató Érvényes a

Részletesebben

Gyakorló feladatok a Komplex elemzés tárgyhoz Témakör: Mezőgazdaság

Gyakorló feladatok a Komplex elemzés tárgyhoz Témakör: Mezőgazdaság 1. példa Az AgroHungária Rt. rendelkezésére álló terület nagysága 4.981 ha (1 ha = 10.000 m 2 ). A földterület művelési ágak szerinti csoportosítását az 1. táblázat szemlélteti. Művelési ág Terület (ha)

Részletesebben

T/9299. számú törvényjavaslat. az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról

T/9299. számú törvényjavaslat. az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9299. számú törvényjavaslat az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2016. február 2016. évi törvény

Részletesebben

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TARTÁSTECHNOLÓGIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése ÁLLATTARTÁSI TECHNOLÓGIÁK, BORJÚ-, NÖVENDÉKNEVELÉS ÉS HÍZLALÁS - Az állattartási technológiák

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrárgazdaságtan Alapfogalmak A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe 20.

Részletesebben

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Bioélelmiszerek Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Biotermék A valódi biotermék ellenőrzött körülmények között termelt, semmilyen műtrágyát és szintetikus, toxikus anyagot nem tartalmaz. A tápanyag-utánpótlás

Részletesebben

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen,

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, Lokális cselekvés Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, 2011. 05.27. Felvezető: Tiboldi Lajos Név: Ica Apja neve: 15548 SAPHIR-ET Eredményei: 2009 Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

Értékmérő tulajdonságok a szarvasmarha tenyésztésben. Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK

Értékmérő tulajdonságok a szarvasmarha tenyésztésben. Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK Értékmérő tulajdonságok a szarvasmarha tenyésztésben Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK A szarvasmarha legfontosabb értékmérő tulajdonsága a tej- és hústermelő képesség A szarvasmarha

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

T e n y é s z t é s i p r o g r a m A magyar szürke szarvasmarhafajta megőrzésére és fenntartására

T e n y é s z t é s i p r o g r a m A magyar szürke szarvasmarhafajta megőrzésére és fenntartására T e n y é s z t é s i p r o g r a m A magyar szürke szarvasmarhafajta megőrzésére és fenntartására 1 T e n y é s z t é s i p r o g r a m A magyar szürke szarvasmarhafajta megőrzésére és fenntartására A

Részletesebben

AZONOS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT HIZLALT, KÜLÖNBÖZÔ GENOTÍPUSÚ NÖVENDÉK BIKÁK HIZLALÁSI ÉS VÁGÁSI EREDMÉNYE*

AZONOS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT HIZLALT, KÜLÖNBÖZÔ GENOTÍPUSÚ NÖVENDÉK BIKÁK HIZLALÁSI ÉS VÁGÁSI EREDMÉNYE* ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS TAKARMÁNYOZÁS, 2008. 57. 6. 523 536. 523 AZONOS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT HIZLALT, KÜLÖNBÖZÔ GENOTÍPUSÚ NÖVENDÉK BIKÁK HIZLALÁSI ÉS VÁGÁSI EREDMÉNYE* SZABÓ FERENC FEKETE ZSUZSANNA FÖRDÔS ATTILA

Részletesebben

A DDGS a takarmányozás aranytartaléka

A DDGS a takarmányozás aranytartaléka A DDGS (Distillers Dried Grains with Solubles) magyarra fordítva szárított gabonatörköly, aminek az alapanyaga kukorica. Kevéssé ismert, hogy a kukorica feldolgozásával előállított bioetanol nem a folyamat

Részletesebben

Az egyetlen automatizált állományelemző program.

Az egyetlen automatizált állományelemző program. Az egyetlen automatizált állományelemző program. Bemutatkozás Peter van Beek, MSc Key Account Manager, Európa és Közel- Kelet Holland tenyésztői családból származom A Wageningen Egyetemen szereztem meg

Részletesebben

A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt

A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt Nagy László Komlósi István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést

Részletesebben

AZ ŐSHONOS KENDERMAGOS MAGYAR TYÚK TARTÁSA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI KARÁNAK TANÜZEMÉBEN

AZ ŐSHONOS KENDERMAGOS MAGYAR TYÚK TARTÁSA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI KARÁNAK TANÜZEMÉBEN AZ ŐSHONOS KENDERMAGOS MAGYAR TYÚK TARTÁSA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI KARÁNAK TANÜZEMÉBEN Főiskolai Karunk 1977 óta foglalkozik a kendermagos magyar tyúk fajtafenntartó

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUALITÁS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUALITÁS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUALITÁS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Regionális közgyűlések 22168 Kocséri Hortobágy Hofgut 2016. február

Részletesebben

PÁROSÍTÁS SZIMULÁCIÓJA NAGY POPULÁCIÓBAN. Komlósi István DE ATC MTK, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen

PÁROSÍTÁS SZIMULÁCIÓJA NAGY POPULÁCIÓBAN. Komlósi István DE ATC MTK, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen PÁROSÍTÁS SZIMULÁCIÓJA NAGY POPULÁCIÓBAN Komlósi István DE ATC MTK, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen Összefoglalás A szerző a szimulált tehénállományt és valós bikaállományt klaszteranalízissel

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

MAGYAR JUHTENYÉSZTŐK ÉS KECSKETENYÉSZTŐK SZÖVETSÉGE

MAGYAR JUHTENYÉSZTŐK ÉS KECSKETENYÉSZTŐK SZÖVETSÉGE MAGYAR JUHTENYÉSZTŐK ÉS KECSKETENYÉSZTŐK SZÖVETSÉGE Cím: 34 Budapest, Lőportár u. 6., Levélcím: 242 Bp. Pf. 365 Tel.: (06) 42-5030, Fax: (06) 42-503, E-mail: iroda@mjksz.hu www.mjksz.hu Beltenyésztettség

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztály Állategészségügyi Osztály 1135 Budapest, Lehel u. 43.47. SERTÉS HÍZÉKONYSÁGI ÉS VÁGÁSI VÉGTERMÉKTESZT

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek

Részletesebben

BIOTECHNOLÓGIAI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI INTÉZET

BIOTECHNOLÓGIAI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI INTÉZET D E B R E C E N I E G Y E T E M Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar ÁLLATTUDOMÁNYI, BIOTECHNOLÓGIAI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI INTÉZET Állattenyésztéstani Tanszék OPPONENSI VÉLEMÉNY

Részletesebben

A hazai export lehetőségek értékelése a húsipar területén. Hollósy Tibor Beszerzési igazgató Ügyvezető igazgató helyettes

A hazai export lehetőségek értékelése a húsipar területén. Hollósy Tibor Beszerzési igazgató Ügyvezető igazgató helyettes A hazai export lehetőségek értékelése a húsipar területén Hollósy Tibor Beszerzési igazgató Ügyvezető igazgató helyettes A világ népességének növekedése milliárd fő 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 Időzített populációs

Részletesebben

összefüggésben más haszonállat fajokkal Horn Péter

összefüggésben más haszonállat fajokkal Horn Péter Időszerű kérdések a baromfitenyésztés köréből, összefüggésben más haszonállat fajokkal Horn Péter Az egy főre eső évi GDP és az állati eredetű élelmiszerek aránya az összes energia-bevitelhez képest GDP

Részletesebben

Magyar merinó, ile de france F 1 és suffolk F 1 bárányok hizlalási és vágási teljesítményének vizsgálata

Magyar merinó, ile de france F 1 és suffolk F 1 bárányok hizlalási és vágási teljesítményének vizsgálata Magyar merinó, ile de france F 1 és suffolk F 1 bárányok hizlalási és vágási teljesítményének vizsgálata Póti Péter Pajor Ferenc Láczó Edina Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar,

Részletesebben

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT CEPO KONFERENCIA ÉS WORKSHOP, KESZTHELY, 2013. OKTÓBER 18 A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT FEJLESZTÉSI (TÚLÉLÉSI?) STRATÉGIÁJA Dr. Csorbai Attila Világ hústermelése Me.: millió t marha sertés baromfi 38,3 35,8 15,2

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 11 Issue 1 Gödöllő 2015 42 KÜLÖNBÖZŐ GENOTÍPUSÚ JUH FAJTÁK EGYES HIZLALÁSI TULAJDONSÁGAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 5 Issue 4 Különszám Gödöllı 2009 247 KÜLÖNBÖZİ SZARVASMARHA FAJTÁK HÍZÉKONYSÁGA ÉS VÁGÓÉRTÉKE Somogyi Tamás,

Részletesebben

A tejelő fajták hatása a magyar merinó gyapjútermelésére

A tejelő fajták hatása a magyar merinó gyapjútermelésére Nagy Zsuzsanna 1 Toldi Gyula 2 Holló István 3 A tejelő fajták hatása a magyar merinó gyapjútermelésére Effect of dairy sheep breeds ont he wool production of the hungarian merino anagyzsuzsanna@gmail.com

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

A GENOMIKUS TENYÉSZÉRTÉKEK ALKALMAZÁSA A HAZAI LIMOUSIN TENYÉSZTÉSBEN

A GENOMIKUS TENYÉSZÉRTÉKEK ALKALMAZÁSA A HAZAI LIMOUSIN TENYÉSZTÉSBEN A GENOMIKUS TENYÉSZÉRTÉKEK ALKALMAZÁSA A HAZAI LIMOUSIN TENYÉSZTÉSBEN Mottó: A GENOMIKA A LEGNAGYOBB HATÁSÚ FEJLESZTÉS A MÉLYHŰTÖTT SZAPORÍTÓANYAG BEVEZETÉSE ÓTA PIERRE LALIBERTÉ A SEMEX- ALLIANCE ALELNÖKE

Részletesebben

habilitált doktor (22/1999)

habilitált doktor (22/1999) SZEMÉLYI ADATOK KOVÁCSNÉ DR. GAÁL Katalin 9200 Mosonmagyaróvár, Várallyai u. 35. Magyarország +36 96 566 613 +36 20 5153591 gaal@mtk.nyme.hu gaalkati48@gmail.com Születési datum: 1948. 08.28. MUNKAKÖR

Részletesebben

ŐSHONOS TYÚKFAJTÁK A JÖVŐ MEZŐGAZDASÁGÁBAN. Ludrovszky Ferenc Állatorvostudományi Egyetem, Állattenyésztéstani Tanszék, Budapest

ŐSHONOS TYÚKFAJTÁK A JÖVŐ MEZŐGAZDASÁGÁBAN. Ludrovszky Ferenc Állatorvostudományi Egyetem, Állattenyésztéstani Tanszék, Budapest ŐSHONOS TYÚKFAJTÁK A JÖVŐ MEZŐGAZDASÁGÁBAN Ludrovszky Ferenc Állatorvostudományi Egyetem, Állattenyésztéstani Tanszék, Budapest Az állattenyésztési ágazatokon belül a baromfitenyésztés és tartás az elmúlt

Részletesebben

Állat- és Agrárkörnyezettudományi Doktori Iskola

Állat- és Agrárkörnyezettudományi Doktori Iskola DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR Állat- és Agrárkörnyezettudományi Doktori Iskola Doktori Iskolavezető: Dr. ANDA ANGÉLA egyetemi tanár Témavezető: Dr. SZABÓ FERENC egyetemi

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 7 Issue 4 Különszám Gödöllı 2011 273 ECONOMIC ANALYSIS OF HUNGARIAN GREY CATTLE KEEPING Nóra Gombkötı University

Részletesebben

A BREEDPLAN-t a nagy húsmarhatenyésztı országok széles körben használják Magyarország

A BREEDPLAN-t a nagy húsmarhatenyésztı országok széles körben használják Magyarország BSI.1 1 A BREEDPLAN-t a nagy húsmarhatenyésztı országok széles körben használják Magyarország BSI.2 2 MI A TENYÉSZÉRTÉK? Egy állat GENETIKAI ÉRTÉKÉNEK becslése egy adott tulajdonságban pl. 400-napos súlyban,

Részletesebben

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KARÁNAK TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA tisztelettel meghívja Önt a XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A konferencia időpontja: 2011. december 07. (szerda)

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK

MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

(telefon, e-mail, stb.)

(telefon, e-mail, stb.) I. Tanya paraméterei Címe: Tulajdonosa: Mérete, terület nagysága, épületei: Üzemeltető: Megközelíthetősége: Elérhetőségei: (telefon, e-mail, stb.) Lakott, ott élők száma: Infrastruktúra (internet, telefon,

Részletesebben