2014. október Hangzhou Hangzhou. Peking

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. október 18-22. Hangzhou Hangzhou. Peking"

Átírás

1 北京 匈牙利教育联盟 EduHungary Chinese Partners Conference 杭州 október Peking, Hangzhou 上海 南京 Hangzhou Hangzhou Peking 北京

2 EduHungary Chinese Partners Conference 匈牙利教育联盟 Kedves Partnereink! Szeretnénk meghívni Önöket a október 18-án és 19-én, második alkalommal megrendezésre kerülő EduHungary Chinese Partners konferenciára, Pekingbe. A konferencia után egy workshop-on és FAMtrip-en is részt vehetnek Hangzhou-ban (2014. október ), ahol lehetőségük nyílik helyi ügynökségek képviselőivel találkozni és helyi egyetemeket meglátogatni. A korábbi évek rendezvényeihez hasonlóan a októberi Chinese Partners konferencia célja is a kínai egyetemek, valamint a kínai és nemzetközi diákközvetítő ügynökségek összekapcsolása magyar felsőoktatási intézményekkel. kínai egyetemek kínai média Rendezvényeinkről kapott pozitív visszajelzések alapján (tavalyi rendezvényünk beszámolója: október) kijelenthetjük, hogy ezen kapcsolatépítő események hatékonyak a tartós és gyümölcsöző együttműködések kialakítása szempontjából. magyar intézmények kínai közösségi média kínai ügynökségek nemzetközi ügynökségek EduHungary projektet a Nanjing Shuangri Information & Technology Co. Ltd - egy, a helyi kormányzat támogatását élvező vállalat hívta életre. Testvérprojektünk, az EduPRChina által szervezett Global Partners konferencia az EduHungary Chinese Partners konferenciával összekapcsolva kerül megrendezése, mely lehetővé teszi, hogy partnereink még több kínai felsőoktatási intézménnyel, és nemzetközi (főként ázsiai) ügynökségek képviselőivel is találkozhassanak. A személyes találkozók során minden feltétel adott, hogy a résztvevők megtalálják a hosszútávú közös munkára alkalmas új partnereiket. Lehetőségük nyílik továbbá többet megtudni az EduHungary projektről és tevékenységeinkről. Kérjük, részvételi szándékukat szíveskedjenek szeptember 15. előtt jelezni. Pozitív válaszukban bízva, tisztelettel: Az EduHungary csapata Szervező és kapcsolat: Nanjing Shuangri Information & Technology Co. Ltd B816, Software Park, No.9, Xinghuo Road, High-Tech Zone, Nanjing, P.R. China Julia Pielas Dobai Tibor Telefon: Telefon: julia.pielas@eduprchina.com info@eduhungary.com Skype: info_nanjing 南京双日信息科技有限公司 Nanjing Shuangri Information & Technology Co., Ltd

3 中 国 教 育 联 盟 ( A konferenciáról A Workshop és FAMtrip-ről Mikor? 2014 október Hol? Peking, Kína Résztvevők Kínai egyetemek Közép- és kelet-európai egyetemek Új! EduPRChina Art Diákközvetítő ügynökségek Pekingből és a kkörnyező régiókból Mikor? 2014 október Hol? Hangzhou, Kína Résztvevők Közép- és Kelet-európai egyetemek Kínai ügynökségek Zhejiang-ból és a ökörnyező tartományokból Két egyetem Zhejiang-ból Nemzetközi diáközvetítő ügynökségek Bevezető: A kínai diákokat fogadni óhajtó felsőoktatási intézmények törekvéseinek támogatasára az EduHungary konferenciát szervez, mely során a magyar egyetemek személyesen találkozhatnak kínai intézmények és kínai ügynökségek képviselőivel, valamint az EduHungary munkatársaival. A konferencia tehát minden olyan intézmény számára ideális, amely bővítené ismereteit a kínai oktatási rendszerről, a kínai kormányzat oktatási programjairól, magukról a kínai egyetemekről, a kínai ügynökséggel történő együttműködésről, valamint azokról a projektekről, melyet az EduHungary tervez, az ügynökségek és az egyetemek tartós közös kínai munkáját elősegítendő. A konferencián privát üzleti megbeszélésekre és kapcsolatépítésre is lehetőség nyílik. 南 京 信 息 工 程 大 学

4 Miért vegyen részt konferenciánkon? Előnyök a magyar egyetemek számára: magyar egyetemekkel együttműködni kívánó kínai egyetemekkel találkozhatnak a Közép- és Kelet-európai régióba diákokat küldő vagy küldeni szándékozó ügynökségekkel találkozhatnak Konferencia menetrend vázlat* Új! EduPRChina Art: művészeti és design kurzusokra specializálódott egyetemekkel és ügynökségekkel találkozhatnak megállapodásokat és szerződéseket írhatnak alá nemzetközi ügynökségek képviselőivel találkozhatnak más európai intézmények képviselőivel találkozhatnak hasznos információkkal gazdagodhatnak a kínai piac építéséről mindezt költséghatékony módon tehetik meg 1. nap 2014 október 18., Peking Délelőtt: megbeszélések az ügynökségekkel Délután: megbeszélések más egyetemekkel 2. nap 2014 október 19., Peking Délelőtt: megbeszélések a nemzetközi ügynökségekkel Délután: megbeszélések más egyetemekkel 2014 október 20. Városnézés Utazás Hangzhou-ba** 2014 október 21., Hangzhou 2014 október 22., Hangzhou Workshop Workshop a környékbeli ügynökségekkel FAMtrip Reggel: látogatás egy helyi egyetemen (1) Délután: látogatás egy helyi egyetemen (2) *Minta menetrend. **Az egyetemeknek maguknak kell fedezniük az utazás és városnézés költséget. Az EduHungary segít a repjegy kiválasztásában, amennyiben szükséges.

5 Részvételi díj július 15. előtt 2000USD szeptember 15. előtt szeptember 15. után 2200USD 2300USD A díj tartalmazza: az intézmény egy képviselőjének részvétele a 2014 októberi Chinese Partners Conference mindkét napján külön asztal az egyetem számára a pekingi konferencián és Hangzhou-i workshop-on egy pekingi egyetem meglátogatása a FAMtrip keretében egy Hangzhou-i egyetem meglátogása és workshop a FAMtrip keretében találkozó kínai ügynökségekkel Hangzhou-ban több egyetem meglátogatása Hangzhou-ban ebéd a konferencia napjain, illetve kávé és frissítők a szünetekben tájékoztató anyagok a rendezvények ideje alatt az intézmény bemutatása a rendezvényekről készülő promóciós kiadványokban érkezés előtti és Kínában tartózkodás ideje alatti támogatás A részvételi díj nem tartalmazza: a repülőjegyet kínai városok közötti utazást szállást vízumköltségeket biztosítást A második (és minden további) képviselő részvételi díja: 200 USD Bővebb információért vagy jelentkezéshez kérjük vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal: Julia Pielas Telefon: julia.pielas@eduprchina.com Dobai Tibor Telefon: info@eduhungary.com Skype: info_nanjing

6 Opcionális szolgáltatás! Fordítás kínaira Árainkról érdeklődjön munkatársainknál. Angol nyelvű anyagait csak azok fogják elolvasni, akik megértik azokat. Kínai nyelvű anyagait mindenki el tudja olvasni. Biztosra szeretné venni, hogy a kínai ügynökök megértik anyagait? Szeretné, hogy marketinganyagait a diákok szülei is el tudják olvasni? Szeretné, hogy azok természetes, anyanyelvi stílusban íródjanak? A kínaira történő fordítás nehézségei miatt, számos külföldi intézmény nem használ kínai nyelvű marketing anyagokat, a kínai partnerekkel való együttműködés során. Az EduHungary rendelkezésre bocsátja fordítási kapacitását annak érdekében, hogy a magyar egyetemek promóciós tevékenységét hatékonyabbá és színvonalasabbá tegye. Nem akar nehéz bőröndöket cipelni? Nyomtassa ki anyagait Kínában! Megkeressük Önnek a legmegfelelőbb nyomtatási és szállítási ajánlatot, segítünk a lebonyolításban, és ezért nem számítunk fel semmit.

7 EduHungary Chinese Partners Conference 匈牙利教育联盟 2. Global Partners Conference (2014. május) Az EduPRChina május 6-7. között tartotta 2. Global Partners konferenciáját Shanghaiban. Két napon keresztül, 30 kínai és külföldi egyetem, valamint mintegy 30 kínai és nemzetközi diákközvetítő ügynökség, egy közös célért dolgozott és tartott megbeszéléseket - hogy tovább növeljék Kína és a világ többi része közötti hallgatói mobilitást. A küldötteket az EduPRChina munkatársai és több résztvevő is köszöntötte Ms Chenzhi (EduPRChina), Ms Yao (Shanghai Lixin University of Commerce), Qiu Mingming (China Pharmaceutical University), Pawel Kowalski (University of Social Sciences and Humanities, Lengyelország), aki röviden kitért a lengyel felsőoktatásra, valamint Dr. Kozma László (Debreceni Egyetem), aki a Debreceni Egyetemről és Magyarországon folytatott tanulmányok lehetőségeiről beszélt. Megtisztelte a rendezvényt jelenlétével Révész Ágota, Magyarország Shanghaji Főkonzulátusának kulturális attaséja, aki remek prezentációt tartott Magyarországról. A közvetlen kommunikációt elősegítő privát megbeszéléseken kívül a résztvevőknek lehetősége volt csevegni és megismerni egymást a kávészünetek és ebédek alkalmával. A szünetek alatt kivetítőinkről a kínai oktatási rendszerről, valamint az EduPRChina Summer Study Tour nevű nyári programunkról tájékozódhattak. 南京双日信息科技有限公司 Nanjing Shuangri Information & Technology Co., Ltd

8 Mi volt Ön számára a konferencia leghasznosabb eleme? Getting to know partner agencies and universities, and lay foundation for further cooperation. Wu Yanping és Yan Min, Huayin Institute of Technology, Kína Meeting more agents from Asia and to get fresh ideas from them. Yu Kexian, Leshan Normal University, Kína Getting to know what international agencies look for and what improvements our university should make in international education. Jia Qiaoping, Yi Miao, Sanda University, Kína Opportunity to meet more agents. Zhang Xin, Sino-British College, Kína Being able to meet many agents within just one or two days. Radoslaw Stanczewski, Pawel Kowalski, University of Social Sciences and Humanities, Lengyelország Variety of courses offered by attending universities Rajesh Patel, Visa Access Point, India Meeting new schools with interesting programmes Haroon Rashid, SHEC, Malaysia

9 Új! EduPRChina Art Szeretne kínai diákokat fogadni művészeti képzéseire? Az EduHungary és az EduPRChina most lehetővé teszi az EduPRChina Art project életre hívásával, melyet a művészeti és design kurzusokkal rendelkező, vagy kifejezetten azokra fókuszáló, európai és kínai egyetemek igényei szerint alakítunk. A célunk nemcsak a kínai diákok számának növelése a külföldi művészeti iskolákban, és a nemzetközi diákok számának növelése a kínaiakban, hanem a hagyományos, és modern kínai művészet népszerűsítése is az intézmények nemzetközi fesztiválokra, workshopokra juttatásával. Finomságuk, szépségük és eredetiségük okán a kínai művészetek régóta ismertek és elismertek a világban. A nemzetközi közönséget lenyűgözik annak keleti vonásai. Ugyanakkor a kínai diákok körében egyre nagyobb igény jelentkezik az európai művészetek és aktuális trendek megismerésére. Reményeink szerint az EduPRChina Art projeken keresztül segíteni tudjuk az eszmecserét az európai és kínai diákok, oktatók között.

10 EduHungary Chinese Partners Conference 匈牙利教育联盟 Szabadidő eltöltése Pekingben Peking változatos történelemmel és csodás kulturális örökséggel bír. A város mintegy 3000 éves múltra tekint vissza, és az i.e ban, a Jin dinasztia alatti fővárossá tétele óta meghatározó szerepet tölt be az ország életében. Kulturális, közlekedési és gazdasági központ. Lakossága 20 millió körüli. Számos fontos és érdekes látnivalóval szolgál a látogatóknak: - a Kínai Nagy Fal legjobban megőrzött és felújított szakasza (Badaling), - a Tian'anmen tér, - a Tiltott Város, - az Ég temploma - a Nyári palota. Szabadidő eltöltése Hangzhou-ban Hangzhou Zhejiang tartomány fővárosa és legnagyobb városa 8.7 milliós lakosságával. Az utóbbi 1000 évben Hangzhou az egyik leggazdagabb és leghíresebb városa Kínán belül, köszönhetően a gyönyörű környezetnek és a szépséges Nyugati-tónak, mely Nyugatról és Délről határolja a várost. Egyéb látnivalók a Hu Xueyan Rezidencia, a Xixi National Wetland Park, He Fang utca melynek árusai változatos ajándéktárgyakat és a híres Longjing teát kínálják, és a Qiandao-tó egy szigetekkel tűzdelt mesterséges tó. 南京双日信息科技有限公司 Nanjing Shuangri Information & Technology Co., Ltd

11 Az EduPRChina projekt EduPRChina küldetése a hallgatói mobilitás növelése Kínába és Kínából. Olyan Európai és kínai felsőoktatási intézményekkel állunk kapcsolatban, melyek márkaépítésben és küföldi diákjaik számának növelésében érdekeltek. EduPRChina projektet a Nanjing Shuangri Information & Technology Co. Ltd - egy, az oktatási intézmények promóciójba új technológiákat és kreatív megoldásokat bevezető vállalat -indította. A Nanjing Shaungri a helyi kormányzat támogatását élvezi. Az EduPRChina projekt mellett párhuzamosan fut az EduHungary projekt, mely magyar felsőoktatási intézmények hálózatát segíti kínai jelenlétük növelésében. Irodánk a kínai Nanjingban, a Nemzeti Gaoxin Hi-Tech Zóbában, Pukou városrészben található. Hogyan csináljuk? Az EduHungary és az EduPRChina a következő entitásokkal működik együtt: Kínai egyetemek Külföldi (főként Közép-és Kelet-Európa) egyetemek Kínai és nemzetközi diákközvetítő ügynökségek Egyesületek, nyelviskolák, valamint az oktatás és kultúra területén tevékenykedő egyéb szervezetek. Legfőbb célunk az egyetemek új partnerekhez segítése, melyekkel való együttműködés jelentősen javíthatja az intézmény ismertségét és népszerűségét külföldön. Az online tevékenységen kívül lehetőséget biztosítunk konferenciákon FAMtrip-eken (familiarity trip) nyári programokon, kiállításokon, fesztiválokon, stb. való részvételre Bővebb információért rólunk és tevékenységünkről keresse fel hivatalos honlapjainkat, vagy közösségi média felületeinket. Facebook and LinkedIn. Partnereink ajánlásait a brossúra hátoldalán találja.

12 Dokumentumok 2012-ben, az EduPRChina projektet hivatalosan elismerte a helyi önkormányzat és támogatással jutalmazta. Cégtanúsítvány Nanjing Foreign Investment Promotion Board jóváhagyása

13 Néhány ajánlás 中国药科大学

14 中国药科大学

15 中国药科大学

16 网 址 : 电 话 : 地 址 : 南 京 市 浦 口 高 新 区 星 火 路 9 号 软 件 大 厦 B816

"You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor. Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You

You and Me in Beijing Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor. Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos You "You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor 2017 Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You and Me in Beijing" nyári tábor, amely során 3 kontinens diákjai gyűlnek

Részletesebben

Országpromóció, magyar felsőoktatás népszerűsítése, versenyképességének javítása;

Országpromóció, magyar felsőoktatás népszerűsítése, versenyképességének javítása; Országpromóció, magyar felsőoktatás népszerűsítése, versenyképességének javítása; FOI-k nemzetköziesítési folyamatainak támogatása: nemzetközi mobilitás ösztönzése, partnerkapcsolatok erősítése, nemzetközi

Részletesebben

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Campus Mundi program - felsőoktatási intézmények nemzetköziesítésének támogatása Cél: a hazai felsőoktatási intézményekben

Részletesebben

FELHÍVÁS III. LINYI VÁSÁR RÉSZVÉTEL AZ ÜZLETEMBER DELEGÁCIÓBAN

FELHÍVÁS III. LINYI VÁSÁR RÉSZVÉTEL AZ ÜZLETEMBER DELEGÁCIÓBAN JELENTKEZÉSI LAP - business CHINA LINYI MARKET TRADE FAIR 2012. SZEPTEMBER 6-9., LINYI, KÍNA Cég neve: Címe: Ügyvezető ig. Kapcsolattartó: Telefon(ok): E-mail cím: Alkalmazottak száma (2010; 2011): Fax:

Részletesebben

Bimbó István Elnök Úr részére. Tisztelt Elnök Úr!

Bimbó István Elnök Úr részére. Tisztelt Elnök Úr! Bimbó István Elnök Úr részére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési és Gazdasági Bizottsága Tárgy: Kínai nyelvű baranyai prospektus kiadásának támogatása Tisztelt Elnök Úr! A Baranya

Részletesebben

EduHungary Képviseleti Központ Kínában 匈 牙 利 教 育 联 盟

EduHungary Képviseleti Központ Kínában 匈 牙 利 教 育 联 盟 匈 牙 利 教 育 联 盟 EduHungary Képviseleti Központ Kínában 匈 牙 利 教 育 联 盟 Az EduHungary Képviseleti Központ A kínai EduHungary Képviseleti Központ az adott egyetemet nemcsak az EduHungary Magyar Egyetemi Hálózat

Részletesebben

A képzett munkaerő rendelkezésre állásának elősegítése műszaki és tudományos területen.

A képzett munkaerő rendelkezésre állásának elősegítése műszaki és tudományos területen. A képzett munkaerő rendelkezésre állásának elősegítése műszaki és tudományos területen www.take-tech.eu Háttér Magyarország jó úton halad afelé, hogy európai hightech régiójává váljon, az eddig már sikereket

Részletesebben

A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében

A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében TéT Konferencia, Felsőoktatás nemzetköziesedése: mobilitás és akadémiai együttműködések Budapest, 2016. július

Részletesebben

HÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM:

HÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM: HÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM: INTERKULTURÁLIS, INTERDISZCIPLINÁRIS NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS EGY MAGYAR ÉS KÉT AMERIKAI EGYETEM HALLGATÓI ÉS OKTATÓI KÖZÖTT INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLAT BEMUTATÁSA

Részletesebben

A nemzetköziesítés mint soft power: egyetemválasztás és elégedettség a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében

A nemzetköziesítés mint soft power: egyetemválasztás és elégedettség a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében A nemzetköziesítés mint soft power: egyetemválasztás és elégedettség a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében Dr. M. Császár Zsuzsa habil. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem A felsőoktatás mint

Részletesebben

Nemzetközi képzési környezet és nemzetközi marketing tevékenyég integrált fejlesztése AP

Nemzetközi képzési környezet és nemzetközi marketing tevékenyég integrált fejlesztése AP TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Nemzetközi képzési környezet és nemzetközi marketing tevékenyég integrált fejlesztése AP Negyedik projektszintű találkozó 2014. december 2. Losoncz Annamária SZTE NKI

Részletesebben

STUDY IN HUNGARY - CAMPUS MUNDI HALLGATÓ TOBORZÁS BRAINSTORMING Budapest, április 7.

STUDY IN HUNGARY - CAMPUS MUNDI HALLGATÓ TOBORZÁS BRAINSTORMING Budapest, április 7. STUDY IN HUNGARY - CAMPUS MUNDI HALLGATÓ TOBORZÁS BRAINSTORMING Budapest, 2016. április 7. Campus Mundi nemzetköziesítés 1. A hazai felsőoktatási intézményekben zajló nemzetköziesítési folyamat elősegítése;

Részletesebben

EMERALD Vezetői készségfejlesztő és üzleti kapcsolatépítő program Négy napos intenzív tanulmányút Írországban.

EMERALD Vezetői készségfejlesztő és üzleti kapcsolatépítő program Négy napos intenzív tanulmányút Írországban. EMERALD Vezetői készségfejlesztő és üzleti kapcsolatépítő program Négy napos intenzív tanulmányút Írországban. A Program Az EMERALD vezetői készségfejlesztő és üzleti kapcsolatépítő program egyedülálló

Részletesebben

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22.

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. 1.Mi is az a beiskolázási marketingtevékenység? A felsőoktatási

Részletesebben

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban Pénzes Erzsébet Turizmus Tanszék Pannon Egyetem, Veszprém Magyar Nemzeti Parkok Hete szakmai nap, 2013. június 7. Hortobágy

Részletesebben

A nemzetközi hallgatói mobilitás gátjai - egyéni, szocio-demográfiai és kulturális tényezők vizsgálata. Holicza Péter ÓE-BDI

A nemzetközi hallgatói mobilitás gátjai - egyéni, szocio-demográfiai és kulturális tényezők vizsgálata. Holicza Péter ÓE-BDI A nemzetközi hallgatói mobilitás gátjai - egyéni, szocio-demográfiai és kulturális tényezők vizsgálata Holicza Péter ÓE-BDI A kutatási téma aktualitása A nemzetközi mobilitási programok térhódítása, sokasodó

Részletesebben

Elégedettségmérési kérdőív COMENIUSPROJEKT GYŐR ( )

Elégedettségmérési kérdőív COMENIUSPROJEKT GYŐR ( ) Elégedettségmérési kérdőív COMENIUSPROJEKT GYŐR (2013.10.06. 2013.10.12.) I. ÜZEMLÁTOGATÁS 1. Megfelelőnek találod-e az üzem kiválasztását? 10 14 8 7 7 1 Átlag: 86,3 % 2. Megfelelő tájékoztatást kaptál-e?

Részletesebben

Vásárok Fesztiválok. A Full csoport regisztráció előnyei. (További részletek a honlapunk Regisztrációk oldalán.)

Vásárok Fesztiválok. A Full csoport regisztráció előnyei. (További részletek a honlapunk Regisztrációk oldalán.) Vásárok Fesztiválok A Full csoport regisztráció előnyei - Nem kell órákat ülnie a számítógép előtt, hogy rendezvényeket keressen, - Rendszeresen tájékoztató hírleveleket kap a vásárokhoz, fesztiválokhoz,

Részletesebben

A külföldi hallgatók motivációi és elégedettsége egy empirikus vizsgálat alapján. Dr. M. Császár Zsuzsa habil. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem

A külföldi hallgatók motivációi és elégedettsége egy empirikus vizsgálat alapján. Dr. M. Császár Zsuzsa habil. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem A külföldi hallgatók motivációi és elégedettsége egy empirikus vizsgálat alapján Dr. M. Császár Zsuzsa habil. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem A magyar felsőoktatás külföldi hallgatóinak származási

Részletesebben

HUDEC KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY. Sanghaji Hudec hírek Kiállítás, workshop és Hudec tárgyak adományozása

HUDEC KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY. Sanghaji Hudec hírek Kiállítás, workshop és Hudec tárgyak adományozása viragcsejdy@ SAJTÓKÖZLEMÉNY 2019-03-18 kiadja: A Hudec Kulturális Alapítvány Sanghaji Hudec hírek Kiállítás, workshop és Hudec tárgyak adományozása A 100 legismertebb sanghaji közé is beválasztott Hudec

Részletesebben

FELHÍVÁS I. EURÓPAI EGYETEMI RACKETLON BAJNOKSÁG ÜTŐS, HÁLÓNÁL ÉS FALNÁL JÁTSZOTT JÁTÉKOK I. SPORTTUDOMÁNYI VILÁGKONFERENCIÁJA

FELHÍVÁS I. EURÓPAI EGYETEMI RACKETLON BAJNOKSÁG ÜTŐS, HÁLÓNÁL ÉS FALNÁL JÁTSZOTT JÁTÉKOK I. SPORTTUDOMÁNYI VILÁGKONFERENCIÁJA FELHÍVÁS I. EURÓPAI EGYETEMI RACKETLON BAJNOKSÁG ÉS ÜTŐS, HÁLÓNÁL ÉS FALNÁL JÁTSZOTT JÁTÉKOK I. SPORTTUDOMÁNYI VILÁGKONFERENCIÁJA A nemzetközi események az először megrendezésre kerülő Net/Wall Games Festival

Részletesebben

Aktuális üzleti programok. ÜZLETI UTAZÁS: Dél-Afrika, Botswana

Aktuális üzleti programok. ÜZLETI UTAZÁS: Dél-Afrika, Botswana INNOVATION FOR AFRICA Aktuális üzleti programok ÜZLETI UTAZÁS: Dél-Afrika, Botswana 3 kiválasztható állomás: Durban Johannesburg Gaborone 2015. november 15-28. Kongói-Magyar Gazdasági Hét 2016. február

Részletesebben

Miért fontos, hogy lássanak engem? Hogyan mutassam meg magam?

Miért fontos, hogy lássanak engem? Hogyan mutassam meg magam? Miért fontos, hogy lássanak engem? Hogyan mutassam meg magam? Disszeminációs műhely Erasmus+ projekteknek Tempus Közalapítvány Dr. Kuráth Gabriella Pécsi Tudományegyetem Miért? Kötelező - vállaltuk Lehetőség,

Részletesebben

Nemzetközi megjelenések a Campus Mundi program keretében Intézményi fókuszú kiállítások. Mester-Takács Tímea Lillafüred, november 9.

Nemzetközi megjelenések a Campus Mundi program keretében Intézményi fókuszú kiállítások. Mester-Takács Tímea Lillafüred, november 9. Nemzetközi megjelenések a Campus Mundi program keretében Intézményi fókuszú kiállítások Mester-Takács Tímea Lillafüred, 2016. november 9. Nemzetközi megjelenések bemutatása Intézményi fókuszú kiállítások

Részletesebben

FairShares Lab NEWSLETTER

FairShares Lab NEWSLETTER 2. NEWSLETTER Kedves Olvasó! Örömmel mutatjuk be projektünk második számú Hírlevelét. Az elmúlt hat hónapban a projektpartnerek kétszer találkoztak nemzetközi meetingeken: Sheffieldben (UK) és Berlinben

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Melegh Attila László

Oktatói önéletrajz Melegh Attila László egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy 1982-1987

Részletesebben

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL) FIGYELŐ - 2017. 11. 09. (66,67. OLDAL) Dubéczi Zoltán Kamasz Melinda Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

Kreatív Európa Program (1.46 milliárd)

Kreatív Európa Program (1.46 milliárd) Kreatív Európa Program (1.46 milliárd) 2014-2020 Támogatást biztosít: Kulturális és kreatív szakemberek/művészek képzése Műfordítások Határokon átnyúló együttműködések Európai filmek, TV műsorok, videojátékok

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása: Szakmai beszámoló Az idei évben az ERASMUS+ adminisztratív dolgozói mobilitás keretében 2015.09.28. és 10.02. között szakmai úton vettem részt a portugáliai Portóban; a Portói Egyetem Sporttudományi Karán,

Részletesebben

HÍRLEVÉL II. kiadvány

HÍRLEVÉL II. kiadvány Projekt neve: Projekt leírás: OVOMAX Online szakmai továbbképző kurzus* orvosi implantátumok tervezői számára HÍRLEVÉL II. kiadvány Projekt száma: 2015-1-PL01-KA202-016969 Megvalósítási idő: 01-09-2015

Részletesebben

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat.

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat. Česká společnost pro osvětlováni, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, Slovenska Svetelnotechnická Spolocnost Polski Komitet Oświetleniowy SEP LUMEN V4 V. Konference Vyšegrádských

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS

Részletesebben

VoltTimer Tudományos Valóságshow

VoltTimer Tudományos Valóságshow VoltTimer Tudományos Valóságshow Mobilis Győr A Felfedezések Háza 1 Mi is a mobilis? A mobilis Európa első mozgásra, közlekedésre fókuszálótematikus tudományos játszóháza 74 interaktív eszköz, 1200 négyzetméteren

Részletesebben

MEGŐRZÉS - MEGOSZTÁS MEGÚJULÁS

MEGŐRZÉS - MEGOSZTÁS MEGÚJULÁS MEGŐRZÉS - MEGOSZTÁS MEGÚJULÁS. NOVEMBER a régió kiemelt szakmai konferenciája a jövő múzeumáról, a digitális kor kihívásairól és lehetőségeiről Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum Legyen a támogatónk! Öt

Részletesebben

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education TrEE Teaching recycling and Environmental Education 3 Hírlevél 2015 TrEE Hírlevél 3. A 3. HÍRLEVél mindazon tevékenységekről számolbe, amelyet a projekt 2. évében végeztek a partnerek. TrEE Hírlevelet

Részletesebben

International Visegrad Fund Mezinárodní visegrádský fond Nemzetközi Visegrádi Alap Międzynarodowy Fundusz Wyszehradzki Medzinárodný vyšehradský fond

International Visegrad Fund Mezinárodní visegrádský fond Nemzetközi Visegrádi Alap Międzynarodowy Fundusz Wyszehradzki Medzinárodný vyšehradský fond International Visegrad Fund Mezinárodní visegrádský fond Nemzetközi Visegrádi Alap Międzynarodowy Fundusz Wyszehradzki Medzinárodný vyšehradský fond 1335. november, Visegrád, királytalálkozó I. Anjou Károly

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0119 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Viareggio Luxusingatlan eladó Toszkánában a tengerparton

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató KépzésTér A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb állás és képzésvására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több

Részletesebben

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv Horvátország 5. projekttalálkozó téma: Mérési és értékelési módszerek a gyakorlócégek gyakorlatában A találkozó célja

Részletesebben

Volunteering is a lifestyle. Önkéntes Kézikönyv

Volunteering is a lifestyle. Önkéntes Kézikönyv Volunteering is a lifestyle. Önkéntes Kézikönyv BEVEZETŐ Tartalom Bevezető A nemzetközi YFU felépítése A magyar YFU felépítése Önkéntes feladatok A YFU egy önkéntes szervezet. Ez a füzet azért született,

Részletesebben

AZ ELŐZETES TUDÁS MÉRÉSÉNEK VIZSGÁLATA A MENEKÜLTVÁLSÁG TÜKRÉBEN

AZ ELŐZETES TUDÁS MÉRÉSÉNEK VIZSGÁLATA A MENEKÜLTVÁLSÁG TÜKRÉBEN AZ ELŐZETES TUDÁS MÉRÉSÉNEK VIZSGÁLATA A MENEKÜLTVÁLSÁG TÜKRÉBEN FELSŐOKTATÁS, ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS ÉS AZ ENSZ FENNTARTHATÓ FEJLESZTÉSI CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSA 13. NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI LIFELONG LEARNING

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

Kontinens Ország Country Intézmény neve angol. Szerződés kelte. Szerződés lejárta. United States of

Kontinens Ország Country Intézmény neve angol. Szerződés kelte. Szerződés lejárta. United States of Kontinens Ország Country Intézmény neve angol Szerződés kelte Szerződés lejárta Tudományterület Tartalom Amerika Amerikai Egyesült Indiana State 2016 2021 bármely tudományterület publikációk cseréje, kurzusleírások/tan

Részletesebben

Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017

Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017 Pályázati felhívás Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017 A Tempus Közalapítvány pályázati felhívást jelentet meg a Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj elnyerésére. A felhívás célja a hazai

Részletesebben

Vitéz Éva Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra

Vitéz Éva Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században KIINDULÓPONT: Harmadik generációs egyetemek / 3GE/ 3GU -

Részletesebben

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN Április 9. Konferencia és divatbemutató Helyszín: OLASZ KULTURÁLIS INTÉZET A Nemzeti Divat Liga Magyarország Egyesület (NDL) szeretné a kreatív

Részletesebben

Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében

Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében A Tempus Közalapítvány konferenciája a Campus Mundi program támogatásával Dr. Dezső Tamás elnök ELTE CEU SZTE DE PTE

Részletesebben

1 / :22

1 / :22 Ez május 4-re tevődött át, majd a köv http://www.nemzig.bme.hu/nki/hirlevel/nkhir806.htm 1 / 5 2012.06.15. 8:22 VII. évf. 6. szám 2006. július 31. BME Nemzetközi Igazgatóság Nemzetközi Kapcsolatok Irodája

Részletesebben

Bevándorlás Tanulás. Tanulás - Egyetem. Beiratkozás. Jelentkezés képzésre. Képzés típusa. Képzés típusa. Képzés típusa. Képzés típusa.

Bevándorlás Tanulás. Tanulás - Egyetem. Beiratkozás. Jelentkezés képzésre. Képzés típusa. Képzés típusa. Képzés típusa. Képzés típusa. - Egyetem Szeretnék beiratkozni egyetemre. Beiratkozás Szeretnék jelentkezni képzésre. Jelentkezés képzésre alapképzés mesterképzés PhD nappali tagozatos részidős online Szeretnék az egyetemen tanulni.

Részletesebben

U T I B E S Z Á M O L Ó D R. P O Ó R J Ó Z S E F G R A Z I K A R L F R A N Z S E G Y E T E M ( A U S Z T R I A ) 2 0 1 8. 0 3. 1 8-2 1. 2 0 1 8. M Á R C I U S 2 4. 2 T A R T A L O M 1 KARL FRANZS EGYETEM

Részletesebben

tel: +36 96 503-400 / 3315 fax: +36 96 414-654 pedit@sze.hu 2 SZAKMAI TAPASZTALATOK ÉS KOMPETENCIÁK

tel: +36 96 503-400 / 3315 fax: +36 96 414-654 pedit@sze.hu 2 SZAKMAI TAPASZTALATOK ÉS KOMPETENCIÁK Cím H-9024 Győr, Szent Imre u. 26-28. Postai cím H-9024 Győr, Szent Imre u. 26-28. Telefon +36 96 503-400 / 3315 Fax +36 96 414-654 E-mail pedit@sze.hu Web http://www.eszi.sze.hu/index_szm.html SZEMÉLYES

Részletesebben

Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése

Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése Megvalósulás Jó hírnév Rendezvény Új piac Egri bor Hagyományőrzés

Részletesebben

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok:

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok: Hirdetési lehetőségek: A programfüzetben a megjelenés az alábbi árak szerint : Borító, hátsó külső oldal: 60 000,- HUF + ÁFA Borító, hátsó belső oldal: 45 000,- HUF + ÁFA Belső oldalak: 35 000,-HUF + ÁFA

Részletesebben

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők:

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők: Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN Szervezők: 250 kiállító 10 különböző ország 10.000 látogató Mit kínál az AutomotiveHungary? 1 A

Részletesebben

2016. JANUÁR 28. LURDY KONFERENCIA-KÖZPONT*

2016. JANUÁR 28. LURDY KONFERENCIA-KÖZPONT* JÖN! JÖN! JÖN! 3. alkalommal Minden évben teltház! ISMERJE MEG A MAGYAR MARKETING FESZTIVÁLT! A Magyar Marketing Fesztivál az ország legnagyobb, év eleji üzleti- és marketing trendekkel foglalkozó szakmai

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének Továbbképző Konferenciája Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Időpont: 2016. január 16 17. (Szombat Vasárnap) KIÁLLÍTÓI

Részletesebben

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!

Részletesebben

PTE ALUMNI fejlesztések

PTE ALUMNI fejlesztések PTE ALUMNI fejlesztések TÁMOP 4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0019 Deliné dr. Győrmárton Rita alumni projektvezető ALUMNI PÁLYÁZATI ALMODULOK Nemzetközi Alumni Alumni Akadémia Mecenatúra Kampány Adatbázis, webfejlesztés

Részletesebben

Kereskedelmi Program Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara

Kereskedelmi Program Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara Kereskedelmi Program Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara A Kanadai Kereskedelmi Kamara úgy vállal felelősséget magyarországi jelenlétével, hogy felkészítő és képzési lehetőségeket nyújt, amelyek révén a

Részletesebben

Nyitott kapuk-tárt karok Hogyan segíti a TDM szervezetek munkáját a Magyar Turizmus Zrt.?

Nyitott kapuk-tárt karok Hogyan segíti a TDM szervezetek munkáját a Magyar Turizmus Zrt.? Nyitott kapuk-tárt karok Hogyan segíti a TDM szervezetek munkáját a Magyar Turizmus Zrt.? Katona Ilona Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság igazgató Budapest, 2011.03.04.

Részletesebben

Nagyköveti és egyéb protokolláris látogatások. Újonnan aláírt egyetemi szintű együttműködési

Nagyköveti és egyéb protokolláris látogatások. Újonnan aláírt egyetemi szintű együttműködési Ismét eltelt egy szép nyár a 2010-es évből, máris jelentősen benne vagyunk az őszben, a tanévkezdetben. Álljon itt tehát újfent az összegzése mindannak, ami külkapcsolati téren történt nálunk az elmúlt

Részletesebben

Piackutatás, marketingelemzés, szegmentálás, megcélzás, pozicionálás

Piackutatás, marketingelemzés, szegmentálás, megcélzás, pozicionálás Piackutatás, marketingelemzés, szegmentálás, megcélzás, pozicionálás Mi a marketing? Piacelemzés A piacelemzés beazonosítja a piacot ahhoz, hogy pozicionálni tudják a saját üzletüket, ahhoz, hogy részesedjenek

Részletesebben

Tempus konferencia műhelymunka

Tempus konferencia műhelymunka Tempus konferencia műhelymunka Dr Farkas Hilda TéT szakdiplomata Újdelhi Budapest, 2019. 07. 04. Együttműködés a diplomáciai hálózat és felsőoktatási intézmények között Szervezett együttműködések Tempus,

Részletesebben

Dr. Jarosievitz Beáta Főiskolai tanár Scientix nagykövet

Dr. Jarosievitz Beáta Főiskolai tanár Scientix nagykövet Dr. Jarosievitz Beáta Főiskolai tanár Scientix nagykövet E-mail: jarosievitz@gdf.com SEK Budapest Óvoda Ált. Isk. és Gimn. (1021 Bp. Hűvösvölgyi út 131.) és Gábor Dénes Főiskola (1119 Bp., Mérnök u. 39.)

Részletesebben

Pályaorientáció a szakképzésben

Pályaorientáció a szakképzésben Together for quality education Pályaorientáció a szakképzésben Siemens Képzési Központ Siemens egyike a világ vezető technológiai vállalatainak. Globális jelenléte közel kétszáz országra terjed ki A Siemensről

Részletesebben

Üzletember találkozó szeptember 12. Expo Arad. Szervező: Partnerek:

Üzletember találkozó szeptember 12. Expo Arad. Szervező: Partnerek: Üzletember találkozó 2014. szeptember 12. Expo Arad Szervező: Partnerek: Mezőgazdasági, élelmiszeripari és csomagolástehnikai nemzetközi vásár Állatkiállítás Hagyományos termékek szalon XXV. kiadás 2014.

Részletesebben

COMMUNICATING SCIENCE

COMMUNICATING SCIENCE COMMUNICATING SCIENCE Courses and Manuals for Teachers and Trainers 2008. OKTÓBER 1 2010. SZEPTEMBER 30. LLP-LDV-TOI-2008-HU-012 2. Monitoring beszámoló, ELTE TTK, 2010 július 7. Kárpáti Andrea, Bán László,

Részletesebben

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9.

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. A Blochamps Capital Kft. megalakulása óta igyekszik kiemelkedő szakértelmével és hozzáértésével támogatni, működésében segíteni a magyar privátbanki

Részletesebben

Konfuciusz Ösztöndíj 2018

Konfuciusz Ösztöndíj 2018 Konfuciusz Ösztöndíj 2018 Ösztöndíjak és pályázati feltételek: A pályázó nem kínai állampolgár, jó egészségi állapotnak örvend, elmúlt 16 éves, de még nem töltötte be 35. életévét. (Szeptember 1-ig betöltik

Részletesebben

A PALADIN projektrıl. 1

A PALADIN projektrıl. 1 A PALADIN projektrıl A PALADIN projekt (Promoting Active Learning and Ageing of Disadvantage Seniors 1 ) a hátrányos helyzető, 50 év fölötti, korszerő tudást megszerezni akaró emberek önképzését támogatja,

Részletesebben

Születési hely, idő: Keszthely, 1945. október 20.

Születési hely, idő: Keszthely, 1945. október 20. Dr. Nováky Erzsébet egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Tanszék 1093 Budapest, Fővám tér 8. Tel. +36-1-482-5319 és +36-1-482-5325 erzsebet.novaky@uni-corvinus.hu erzsebet.novaky@gmail.com

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE DDOP-2.1.3/A-12-2012-0001 HANDÓ JÁNOS SZEKSZÁRD, 2014.11.06. Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter Gesztor szervezet: Gyeregyalog.hu

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Külföldi hallgatók az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben

Külföldi hallgatók az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben Külföldi hallgatók az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben Sajtóanyag 2016 Milestone Institute 2015 info@msinst.org www.milestone-institute.org 1062 Budapest, Bajza utca 44. 1 Milestone Institute

Részletesebben

A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?!

A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?! A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?! Készítette:

Részletesebben

Oferte de turism Április Expo Arad.

Oferte de turism Április Expo Arad. Oferte de turism Flori și grădinărit Timp liber și relaxare 2016 Április 21-24 Expo Arad www.facebook.com/expo.arad 16. Virág és kertészeti kiállítás és vásár Nyugat Románia legnagyobb szakirányú kiállítása

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

ADAPTYKES A FINN MUNKAHELY-FEJLESZTÉSI PROGRAMRA ALAPOZOTT KÉPZÉSEK ADAPTÁCIÓJA 2012-2015

ADAPTYKES A FINN MUNKAHELY-FEJLESZTÉSI PROGRAMRA ALAPOZOTT KÉPZÉSEK ADAPTÁCIÓJA 2012-2015 ADAPTYKES A FINN MUNKAHELY-FEJLESZTÉSI PROGRAMRA ALAPOZOTT KÉPZÉSEK ADAPTÁCIÓJA 2012-2015 Csillag Sára PhD (tanszékvezető, BGF) Ordódy Viktória (értékesítési és marketing vezető, Főnix-MED Zrt) Együtt

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1604 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Siena Luxus apartman komplexum eladó Siena LEIRÁS A

Részletesebben

SCIENTIX SZEREPE A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSBAN

SCIENTIX SZEREPE A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSBAN http://scientix.eu SCIENTIX, közösség a természettudományos oktatásért Európában SCIENTIX SZEREPE A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSBAN The work presented in this document is supported by the European Commission

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI KINA KLASZTER KONCEPCIÓ

MAGYARORSZÁGI KINA KLASZTER KONCEPCIÓ MAGYARORSZÁGI KINA KLASZTER KONCEPCIÓ Kedves Leendő Klasztertársunk! Az alábbi összefoglalásban szeretnénk ismertetni Önnel/Veled az állami támogatással (ROP keretében) megvalósuló Kína Klaszter célját,

Részletesebben

Ne csak csináld, beszélj is róla!

Ne csak csináld, beszélj is róla! Ne csak csináld, beszélj is róla! TDM szervezetek kommunikációja a szaksajtóban Németh Andrea felelős szerkesztő, turizmus.com XVII. Országos TDM Konferencia Nagyatád, 2017. május 10-12. Látszani és láttatni

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1352 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Garda-tó Eladó modern luxusvilla a Garda-tónál LEIRÁS

Részletesebben

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap minimum tartózkodási idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben 2 lezárt félév a kiutazáskor

Részletesebben

MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE 2. számú módosítás

MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE 2. számú módosítás MAGYAR TURIZMUS ZRT 2015. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE 2. számú módosítás I. Szolgáltatás megrendelése Sorszám Turisztikai és Agrármarketing Vezérigazgatóság 1 Egyedi méretű kiadványok nyomdai kivitelezése

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0460 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Firenze - Hills Modern luxus villa eladó a Hills Firenze

Részletesebben

Tartalom SAJTÓKÖZLEMÉNY... 2

Tartalom SAJTÓKÖZLEMÉNY... 2 Tartalom SAJTÓKÖZLEMÉNY... 2 1. nyirhir.hu - Elmondták és megmutatták Nagy sikerrel zárult a Településfejlesztési Konferencia Nyíregyházán... 5 2. ipari.hu - Elmondták és megmutatták Nagy sikerrel zárult

Részletesebben

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra 1. Általános rendelkezések A pályázat elsődleges célja, hogy lehetővé tegye a BME Építészmérnöki Kar doktori képzésében résztvevő hallgatók, ill. a doktori

Részletesebben

MOME Nyílt Nap 2011. A MOME kancellárja üdvözli a Nyílt Nap látogatóit Információ az egyetemi előkészítőről, tanfolyamokról

MOME Nyílt Nap 2011. A MOME kancellárja üdvözli a Nyílt Nap látogatóit Információ az egyetemi előkészítőről, tanfolyamokról Központi programok Köszöntő PreMOME Szabadegyetem Tanulmányi, Információs és Oktatási Központ MOME Nyílt Nap 2011 A MOME kancellárja üdvözli a Nyílt Nap látogatóit Információ az egyetemi előkészítőről,

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSE HATÉKONY ESZKÖZÖKKEL. Szekció: A doktori iskolák nemzetköziesítése

A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSE HATÉKONY ESZKÖZÖKKEL. Szekció: A doktori iskolák nemzetköziesítése A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSE HATÉKONY ESZKÖZÖKKEL Konferencia a Campus Mundi program támogatásával Szekció: A doktori iskolák nemzetköziesítése Dobos Gábor egységvezető, Study in Hungary egység Tempus

Részletesebben

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás

Részletesebben

I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt

I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt Budapest, 2012. szeptember 18-21. KONFERENCIA TÁMOGATÓI ÉS KIÁLLÍTÓI CSOMAGOK http://www.eetc2012budapest.com Konferencia és a Kiállítás

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

A Közép-Európai Év Külpolitikai és Külgazdasági Prioritásai

A Közép-Európai Év Külpolitikai és Külgazdasági Prioritásai A Közép-Európai Év Külpolitikai és Külgazdasági Prioritásai KEK tagállamok Visegrádi Négyek Előzmények Közép-európai Kezdeményezés (KEK) o 1989. 11.11. Budapest, Ausztria, Jugoszlávia, Magyarország és

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 428. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-03-01 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben