CSOMÁDI szeptember. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért! III. évfolyam, 9.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CSOMÁDI. 2013. szeptember. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért! www.csomaditukor.hu. III. évfolyam, 9."

Átírás

1 CSOMÁDI Tükör Tükör III. évfolyam, 9. szám Mi folyik itt... CSOMÁDON?! Túl azon a mélységes felháborodáson, csalódottságon, amit az okoz, hogy nem tudjuk ezt a szívünkhöz közelálló sikeres rendezvényt tovább vinni és még színesebbé, tartalmasabbá tenni, át kellett engednünk annak, aki odáig züllesztette a hosszú évek alatt, hogy már a környékbeli fellépők el sem jöttek, ha meghallották, hogy ki szervezi, sőt, mint már említettem 2010-ben a rendezvény már meg sem lett tartva Testületi ülés szept. 16. Bíróság szerint a Harmadik Életkezdet Egyesület júliusa óta törölve van vagyis nem létezik hivatalosan. A jegyző asszony elmondta, hogy hivatalos vizsgálatot inditott ebben az ügyben és a vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozza, hiszen nem létező személynek, nem létező Egyesületnek nem lehet támogatást adni. Gyógynövények őszi fegyvertárunkban Mely gyógynövényeket ajánlhatjuk e kellemetlen panaszok enyhítésére, a gyorsabb gyógyulás érdekében, vagy éppen a szövődmények megelőzésére? Ismerkedjünk meg röviden néhány ilyen, általában közönséges növényfajjal, melyek gyógyhatású részét (szaknyelven: a "drogot") célszerű házipatikánkban is tartani. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért!

2 Almaszüret Pomázon a Fülemülékkel Szerkesztői levél Mi folyik itt... Csomádon?! Kedves Olvasóink! Kicsit nehezen kezdtem neki az e havi írásomnak, mert rengeteg élmény kavargott bennem, amelyek, hol szomorúsággal, hol méreggel, hol szánalommal, és megbocsátással töltöttek el. "Megépült a pajta, nem a galád helyi vállalkozók segítségével, mert valószínűleg ők pénzt kértek volna érte, és nem az ötletgazda szervezetekkel együtt, hanem vácrátóti polgárőrök ingyenes segítségével, habár a féléves beszámolóból az derült ki, hogy ez nekünk eddig, közel 2 millió forintunkba került " Mondandómat ezután két fő csoportba rendeztem, az egyik a minden a másik a más. Az első részben az elmúlt időszak történéseit vettem sorba, a teljesség igénye nélkül. A másik részben, csak egy, azóta lezajlott eseményről, illetve annak a megszületésének körülményeiről szól, amely számomra fájdalmas és egyben nagyon tanulságos is, és amely történéseket ajánlom figyelmébe, Matiscsák, Reményik és Nagy uraknak, és természetesen mindenki másnak is, akik valaha is úgy gondolták, hogy a jelenlegi vezetéssel lehet bármikor is korrekt párbeszédet folytatni és bármiben is együttműködni. De ne haladjunk ennyire előre! Nézzük az első részt, amelyben néhány olyan dolgot említenék meg, amelyet jártamban keltemben tapasztaltam, hallottam és úgy gondolom, esetleg másokat is érdekelhet. Az egyik ilyen dolog az igenigen viszontagságos körülmények között elkészült járda, amit én csak egy jó bikinihez tudok hasonlítani, ami sehol sem kezdődik, aztán hirtelen vége van. Azt persze nem tudjuk, hogy miért ezen az oldalon készítették el, az sem teljesen egyértelmű, hogy ha már évekig vártak vele, akkor miért nem várták meg az út felújítását (József Attila utca). Hiszen állítólag teljes útfelület csere lesz, amely komoly beavatkozásokat igényel, ami megemeli az út szintjét és a veresi elágazásnál még egy körforgalom is kialakításra kerül. Arról is csak sejtéseink vannak, hogy miért ennyiért, és miért nem helyi vállalkozó építette ezt a remekművet, munkát és bevételt adva sok-sok helyi munkavállalónak. Nem beszélve az örökös garanciáról, amely fogalmat csak félve merek leírni, mert akad olyan alpolgármester, aki ezt a szóösszetételt egyszerűen nem érti A műszaki tartalomról, az építés közbeni anomáliákról most nem is beszélnék. A lényeg, hogy elkészült, hozzá a két ideiglenes gyalogátkelőhely is. Örüljünk hát neki, és mindenki használja egészséggel, mert a járda mindenkié, akár gyütt rajta valaki, akár ment. Bár még egy kis hiányérzetem van ezzel a hullámvasúttal kapcsolatban, jelesül, ha már ennyit vártak rá főleg az ott lakók és ilyen sok milliót költöttünk rá néhány milliót akaratunkon kívül is -, miért nem volt, van, lesz, egy ünnepélyes átadás (szalagátvágás, jelenlegi polgármester beszéde, gyerekműsor stb.)? Vagy netán annyira nem vagyunk rá büszkék? Bezzeg a falumúzeum udvarán épített új pajta (fedett közösségi tér), ott lesz minden, ahogy mondani szokták, kaja, pia, olimpia. Hiszen úgy tűnik, ez lett az SKH Egylet, idei főműve Hogy miért az övék? Azt pontosan, talán csak ők tudnák megmondani, nekünk pusztán feltevéseink vannak. Hogy miért nem volt megfelelő számukra újfent a helyi vállalkozók, egyesületek, építőanyag, pénz, és fizikai munka felajánlásai? Persze ez a kérdés is pusztán költői. De hogyan is kezdődött? Valamikor réges-régen is a falumúzeumot és a hagyományokat addig is ápoló egyesületek (Fialka, Csomádi Polgárokért) és a Nemzetiségi Önkormányzat tagjai úgy gondoltuk, hogy építsünk közösen egy pajtát, mert, ha rendszeresen szeretnénk itt rendezvényeket tartani, akkor előbb-utóbb visszajönne a folyamatos sátorbérlés költsége. Az ötletet tett követte. Elindult a szervezés, ajánlatkérés egy igazán jutányos megépítésre, használt autentikus anyagok megvételére, szállítására, és a segítő csapat összeverbuválására. De miután a tulajdonos és főszponzor kellett az egész tervhez, így a Testület hozzájárulása és bizonyos anyagi forrás megszavazása, ezért eléjük vittük az ötletünket. Hogy mi történt ekkor? Nem fogják elhinni, akcióba lépett az SKH Egylet (Sógor, Koma, Haver), belsős és külsős, rendes és levelező tagozatának tagjaival egyetemben. stipka magátképviselő hosszan kifejtette, hogy nem új anyagból kell azt megépíteni, mert az nem illik a Falumúzeumhoz. Mondtuk nem is abból szeretnénk, de a helyi vállalkozó erre tudott csak árajánlatot adni, de ebből lehetne arányosítani. Nem született döntés, de a következőn igen. Miszerint, nincs itt szükség semmiféle széleskörű, helyi öszszefogásra, csak egy szűk elit rongyrázására. A felajánlás úgy szólt, hogy helyi Polgárőrség tagjai megépítik valamikor, valamiből és senki más segítsége, felajánlása nem kell. Ők ugyanis ingyen és társadalmi munkában ezt elvégzik. Nesze neked jó ötlet, nesze neked remek tervek, nesze neked közös munka. Megépült a pajta, nem a galád helyi vállalkozók segítségével, mert valószínűleg ők pénzt kértek volna érte, és nem az ötletgazda szervezetekkel együtt, hanem vácrátóti polgárőrök ingyenes segítségével, habár a féléves beszámolóból az derült ki, hogy ez nekünk eddig, közel 2 millió forintunkba került Egyébként is remek dolog ez az új polgárőr autó, mert sok mindenre jó Hiszen úgy használhatják néhányan, mintha a sajátjuk lenne, ráadásul ezt nem is ellenőrzi senki Ft üzemanyag keretből pedig így futhatja áru- 2 3

3 Szerkesztői levél Szerkesztői levél szállításra, piaci bevásárlásra, de lehet vele rokonokat látogatni, sőt el lehet ruccanni vele Üllőre is focimeccsre. Persze ebbe az utóbbi esetben nyilván attól tartottak a kiválasztottak, hogy biztosítaniuk kell a helyszínt ha csapatunk győzni fog, és valami atrocitás történik. Szerencsére csapatunk győzött az üllőiek méltósággal viselték a vereséget, így feleslegesnek bizonyult a nagyfokú polgárőri jelenlét. De jó ez a járőrautó kultúrházba is járni, hiszen, ha már egy polgárőr vezeti, valószínűleg az már járőrözés, bárhol is legyen az Egyébként is olyan felemelő érzés tudni, hogy a mi kis falunkban a kultúrház gondnoka is 4 milliós szolgálati autóval járhat dolgozni De térjünk vissza a pajtához. Amikor e sorok megjelennek, már túl lesznek az avatásán. Nem csak Csomádiak építették, nemcsak Csomádiaknak, nem hagyományőrző, nem is ingyen van, nem is annyira praktikus, de a miénk. A miénk? Mindannyiunké? Reméljük. Mi történt még a napokban? Történ még egy helyszíni egyeztetés, az Fővárosi Csatornázási Művek szakembereivel, amelyről a későbbiekben egy külön cikkben beszámolunk. Erre az egyeztetésre már nagyon régen vártunk, igaz, talán nem hétköznap, és nem délelőtt 10 órakor, és nem teljesen ebben a formában, és nem is ilyen titokban, de már ez is valami. Egyébként a Testület megjelent tagjai ismét brillíroztak, a lakosok viszont fantasztikusak voltak. De bővebben erről tényleg később. Fontosnak tartom e helyütt még megemlíteni, bár ez időrendben egy kicsit megelőzte az előbbi eseményt, azt is, hogy lemondott a polgármester. Na, nem a csomádi, bár oka neki is lenne rá bőven, hanem a fóti. Miért is lényeges ez? Több okból is. Többek között az egyik, hogy miután közös a hivatal, ezért az új polgármesterrel is ki kell alakítani a jövőben az együttműködés minden formáját, amely reméljük, szintén zökkenőmentesen fog sikerülni. Garancia lehet erre a jegyzőasszony személye, aki elődjeivel ellentétben valóban a Csomádi emberek és a törvény helyi őre, és reméljük ez így is marad. A másik, ami talán egy kicsit el is gondolkoztathat minket, hogy a híradásokból úgy tudjuk, hogy egy rosszul sikerült egészségügyi ellátással kapcsolatos testületi döntés következményeként - persze ez egyelőre csak találgatás miatt bekövetkezett haláleset, amely kiváltotta a polgármester asszony ezen döntését. Talán ez lehetett az utolsó csepp. Lehet, hogy egy tisztességes politikus így tesz, ha az általa irányított testület rossz döntéseket hoz és elfogy mögüle a támogatottság? Hogy? Mit kérdeznek? Mi van a foci öltözővel? Igen, erre is ki akartam térni természetesen. ÖLTÖZŐ, igen így csupa nagybetűvel. Úgy látszik, hogy ez a projekt ennek a gittegyletnek a státusszimbólumává vált. Valamiért annyira görcsösen ragaszkodnak a most, így és ennyiért dologhoz, hogy nem hajlandóak ebben semmi ellenvéleményt meghallani. Miről is van szó? Csak, ha valaki nem követte volna az eseményeket? A Csomádi KSK új vezetése, jó szándéktól és némi pályázati pénz lehetőségétől vezérelve, a testület és a 7.5 milliós polgármester támogatása mellett, belement egy számunkra, értsd Csomád, rossz konstrukciójú műfüves pályaépítési programba (MLSZ), úgy, hogy tudták, nem tudnak majd különböző tornákat szervezni, mert nincs hozzá megfelelő infrastruktúra, jelesül, öltöző. Hibás döntés, hiszen a kocsi előzte a lovat! Kialakult egy kényszerhelyzet, kell egy öltöző. Ekkor jött el az SKH Egylet ideje! Építkezés! Pénz! 70 millió forintot szavaztak meg, arra a szörnyszülöttre, amit a zseniális házi tervező lázálmában álmodott meg, a sportkör elnökével való hosszas egyeztetés után, bár ő folyamatosan egy jóval szerényebb bekerülési költségű, egyszerűbb, praktikusabb épületben gondolkodott. Hát, nagyjából ennyire hallgattak rá Mellékesen, a kivitelezőről és az összegről, úgy és akkor döntöttek, amikor ő ott sem volt A döntés megszületett. Önök is úgy gondolják, hogy "...egy gyulai céggel, mindannyiunk 98 millió forintjából. Ez ugyanis már a végleges, ezt már név szerinti szavazással, megszavazták Hogy mely képviselő, milyen indíttatásból szavazta meg, vagy szavazott ellene, ezt meg fogjuk tőlük kérdezni, és a következő számunkban erről is hírt adunk." egy 300 nm-es épületre ez indokolatlanul sok pénz? Igazuk van. Azt is gondolják, hogy helyi vállalkozó megint nem került ennek a munkának a közelébe? Megint jól gondolják. A nyertes pályázó első körben, az a cég lett, aki potom 200 millióval többért megépítette azt a valamit, amit iskolának próbálnak használni a benne tevékenykedők. A bölcs testület erre a legolcsóbb 142 milliós ajánlatra most valami furcsa belső vagy küldő indíttatástól vezérelve nem szavazta meg ezt a csekély 72 millió forintos különbséget, az eredetileg is jócskán túltervezett épületre. Új pályázat, akár új versenyzők, de még mindig nincsenek helyiek. Alapvető dolgok nem, csak a műszaki tartalom változik, mondta stipkapista, ami valószínűleg azt jelenti a gyakorlatban, hogy egy sallangmentes, egyszerű emeletes házat építtetünk, (bár a terveket továbbra is csak a kiválasztottak láthatták, nincs kirakva a makett mondjuk a Művelődési házban) egy gyulai céggel, mindannyiunk 98 millió forintjából. Ez ugyanis már a végleges, ezt már név szerinti szavazással, megszavazták Hogy mely képviselő, milyen indíttatásból szavazta meg, vagy szavazott ellene, ezt meg fogjuk tőlük kérdezni, és a következő számunkban erről is hírt adunk. Addig is számoljanak és legyen véleményük! De lehet, hogy nem csak bennem vetődik fel újra a kérdés, hogy itt megint ki, kit is néz hülyének? Ki, mikor, kinek is az érdekeit képviseli? Kérdem ezt úgy, hogy amatőr focista vér folyik az ereimben és évek óta mondogatom az ötleteim, aggályaim az egész falusi sportunkkal kapcsolatban, és tudom, hogy már sok-sok éve szükség van egy kulturált öltözőre. De azt vallom, hogy nem így Akkor most beszélnék a másról. Hogy miért is gondoltam úgy, hogy ennek az esetnek egy kicsit nagyobb teret szentelek és, hogy talán egy kicsit jobban ráirányítom a figyelmét minden jóakaratú embernek? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához egy kicsit megint visszább kell mennünk az időben, tehát röviden et írunk, a Művelődési ház gondnokának áldásos tevékenysége folytán ebben az évben már annyira elsilányodik a szüreti mulatság, hogy ebben az évben meg sem rendezik. A marinap színvonaltalan, szánalmas, 2 millió forintos vergődésén már túl vagyunk, de még a családi szilveszteri mulatság előtt. Nincs a Falunak egy épkézláb programja az évben, amelyen a Csomád aprajanagyja jól érezhetné magát. Ekkor dönt úgy néhány lelkes amatőr programszervező, pl. a CSPKE, Fialka, Szlovák Kissebségi Önkormányzat, hogy felajánlja az Önkormányzatnak (jelenlegi polgármester és testülete), hogy anyagi támogatásuk mellett a következő évben (majd utána minden évben) megszervezik és megrendezik a Csomádi Szüreti Vígasságot, immár a Falumúzeumban. Felvonulással, zenekarral, szőlőpréseléssel, illetve bárkinek ingyen étellel, itallal stb. Ezen kívül hagyományteremtő- és őrző módon, minden év januárjában feláldoznak egy nemes sertést, mindenki javára és okulására Az említett rendezvények remekül sikerülnek, a disznóvágáson és az azt követő toron közel százan vesznek részt, és az elmondásokból leszűrhető volt, hogy az eseményt valószínűleg csak az áldozat nem élvezte. Az első Csomádi Szüreti Vígasság pedig, hosszú évek óta először nyújtott igazi kikapcsolódást kicsiknek és nagyoknak, településünkön innen és túl. A fellépők, résztvevők, ahogy meghallották, hogy most az említett szervezetek, emberek szervezik ezt a rendezvény, örömmel jöttek, térítésmentesen, és most ők is remekük érezték magukat Újabb sikeres és már hagyományosnak mondható rendezvényeken vagyunk túl, ahol próbáltuk kiküszöbölni az elmúlt év szervezési hibáit, és igyekezni még színvonalasabb és mindenki számára kikapcsolódást nyújtó közös rendezvényt produkálni. A több száz elégedett vendég és meghívott mosolyából és szavaiból arra következtettünk, hogy ezt a célunkat maradéktalanul el is értük. Így érkeztünk el az idei évhez és az idei rendezvények megszervezéséhez, mely folyamatok természetesen már tavaly megkezdődtek. Nyáron azonban gyanúsan nagy csend jellemezte társszervezőinket (Önkormányzat, Nemzetiségi Önkormányzat, Fialka) és furcsa pletykák kezdtek keringeni, hogy az Önkormányzat az idén, talán egy kis szégyenérzettől vezérelten, nem a 2 millióból előállított marinapra, hanem a fele anynyiból sem, ámde sokkal sikeresebb, jobb hangulatú és színvonalasabb Szüreti Vigasságra hívná meg a szlovák testvér település vendégeit. Ezt természetesen a magunk részéről meg tudjuk érteni, és akceptáltuk is volna, ámde innentől kezdve a dolgok menete egy új irányt vett. Bólogató János, jelenlegi polgármester úgy gondolta, hogy az Önkormányzat első számú támogatóból előlép egyetlenné, és kihasználva a többi társszervező (Kisebbségi Önkormányzat és Fialka) pénzbeli- és jellembeli hiányosságait, valamint az önkormányzattól való függésüket és félelmüket, úgy kezdett velük tárgyalásokba, hogy a másik szervezőt a Csomádi Polgárokért Egyesület tagjait abból teljes mértékben kihagyta. Sőt, amikor az egyesületünk elnöke szeretett volna vele tárgyalást kezdeményezni, és a lebonyolításról egyeztetni, akkor minden felajánlott segítséget visszautasított, mondván, ők már mindent megszerveztek Túl azon a mélységes felháborodáson, csalódottságon, amit az okoz, hogy nem tudjuk ezt a szívünkhöz közelálló sikeres rendezvényt tovább vinni és még színesebbé, tartalmasabbá tenni, át kellett engednünk annak, aki odáig züllesztette a hosszú évek alatt, hogy már a környékbeli fellépők el sem jöttek, ha meghallották, hogy ki szervezi, sőt, mint már említettem 2010-ben a rendezvény már meg sem lett tartva Egy csomó kérdés merül fel bennem újra és újra amellett, hogy tudom, hogy a Csomádi Polgárokért Egyesülete több ok miatt is az Önkormányzat feketelistáján szerepel és ott próbálja ellehetetleníteni, ahol csak tudja (Csomádi Tükör és a benne megjelenő kritikus hangvételű cikkek, a honlap, a testületi üléseken történő állandó jelenlét stb.). Nem az lett volna-e a tisztességes, ha a jelenlegi polgármester az összes eddigi szervezővel ül le megbeszélni a szlovák testvérfalu látogatása általi plusz feladatok és költségek megoldásának és megosztásának mikéntjét? Ha nem ezt teszi, hanem sunyi módon, ahogy eddig is, csak "Mikor ezek a sorok megjelennek, már túl vagyunk azon a rendezvényen, amit erővel elvettek tőlünk, mindannyiunktól. Szerettük volna folytatni, de nem engedték, így tudnak mások fényében sütkérezni és a közpénzéből továbbra is mutyi falut építeni és a maguk szobrát polírozni." az egyik szervező oldallal kezd tárgyalni, nem az lett volna a tisztességes a többiektől (Fialka, Nemzetiségi Önkormányzat), hogy addig nem ülnek le tárgyalni, amíg a társrendező, Csomádi Polgárokért Egyesület képviselője ott nincs, és ha kell, ők értesítik őket? Persze lehet, hogy én vagyok naiv. De őszintén remélem, hogy a tisztesség, és nem csak a fogalom szintjén, nem veszett ki végérvényesen. Különben meg, és most mindenkihez szólok, akinek valaha is volt valamilyen illúziója, téves képzete arról, hogy lehet ezzel a mostani vezetéssel értelmesen, konstruktívan egymást egyenlő partnernek tekintve tárgyalni. Hogyan létezhet az egy működő demokráciában, ma Magyarországon, egy 1700 fős kis faluban, hogy a falu megválasztott vezetői erőből keresztülvihetnek mindent saját kényük-kedvük szerint büntetlenül, sok esetben a választóik megkérdezése és tudta nélkül? Hát kiket sikerült itt megválasztani drága Csomádiak? Csak önmagukat képviselő szájtépő, nagyképű bohócokat, vagy magukban motyogó mimózákat esetleg olyanokat, akik az egészből semmit nem értenek, így meg sem szólalnak? Az egyik kezükkel, mit a gép szavaznak, a másikkal pedig úgy szórják a közös pénzt, mintha sosem fogyna el Arról pedig, hogy hova hullik belőle, szó se essék.. Az egyik kezükkel pénzt, rendezvényeket, lehetőségeket vonnak meg, létező, bejegyzett, és a faluért sokat tévő egyesülettől CSPKE ( forint helyett, forint), ugye emlékeznek. A másik kezükkel pedig olyanoknak adnak, évente forintot, -ami hamarosan kiderülhet, hogy évek óta, teljesen szabálytalanul-, amelyek egyáltalán nem is léteztek, vagy már évek óta nem léteznek (Nyugdíjas Klub, Harmadik Életkezdet Egyesület), csak azért, hogy dicshimnuszokat zengjenek róluk, vagy humán díszletként szerepeljenek ott, ahol szükséges. Szánalmas és gyomorforgató. Sajnos a sok magátképviselő, élükön a jelenlegi polgármesterrel és stipka magátképviselővel, még mindig nem érti, hogy nem lehet csak úgy, közpénzt osztogatni, mintha a sajátjuk volna, minden kontrol és felelősség nélkül A jegyzőasszony részletes vizsgálatot ígért, érdeklődve és türelmesen várjuk az eredményét. Mikor ezek a sorok megjelennek, már túl vagyunk azon a rendezvényen, amit erővel elvettek tőlünk, mindannyiunktól. Szerettük volna folytatni, de nem engedték, így tudnak mások fényében sütkérezni és a közpénzéből továbbra is mutyi falut építeni és a maguk szobrát polírozni. Remélem a rendezvény jól sikerül, és nem rombolják le újfent e nap nehezen felépített presztízsét. Kedves Olvasóink! Elnézést kérek, ha esetleg néha egy kicsit indulatosabban fogalmaztam, de tudják be ezt kérem, felháborodásomnak és csalódottságomnak, hiszen megint erőszakkal vettek el egy gyermekünket, ötletünket, kezdeményezésünket, csak azért, mert nem szimpatikusak az általunk képviselt nézetek, kínosak a kérdésink, bosszantóak az általunk létrehozott nyilvános felületek. Olyan emberek várnak el másoktól, a KÖZ PÉNZÉBŐL szolgálatot, akiknek pont a KÖZ SZOLGÁLATA lenne a feladatuk és vindikálnak maguknak olyan jogokat, ami egyáltalán nem jár nekik. Kérem, olvassanak, támogassanak bennünket és legyen véleményük! Lássanak tisztán! Írjanak, hívjanak bennünket! Tisztelettel: Lepsényi László 4 5

4 Önkormányzati hírek Önkormányzati hírek Testületi ülés szeptember 9. Testületi ülés szeptember 16. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 45. -ára figyelemmel Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testületének ülését 9-én, (hétfőn) órai kezdettel összehívom. Az ülés helye: Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltsége, nagyterem 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Napirendek: Sportöltöző építése Csomádon tárgyú, megismételt közbeszerzési eljárást lezáró döntés Előterjesztő: Klement János polgármester A fenti meghívó jelent meg a Csomádi Önkormányzat honlapján néhány órával a testületi ülés előtt. Azt gondoltuk, hogy ez biztos rendkívüli ülés, de a meghívó ezt nem támasztotta alá. Mivel a napirendi pont számunkra is érdekes volt ezért mind a gazdasági és ügyrendi bizottság ülésén, mind a testületi ülésen részt vettünk. A tapasztalatainkat és az elhangzottakat most közreadjuk Önöknek. A gazdasági és ügyrendi bizottság ülésén illetve a testületi ülésen Tompa János képviselő úr nem jelent meg, de ezen nagyon nem is csodálkoztunk, hiszen tudomásunk szerint Tompa úr életvitel szerűen már egy jó ideje nem lakik Csomádon. Mind a bizottsági ülésen mind a testületi ülésen Szokolai László közbeszerzési szakértő és a bíráló bizottság tagja tájékoztatta a képviselőket a közbeszerzési eljárás során történtekről. Elmondta, hogy a gazdasági bizottság 9 építőipari céget hívott meg erre a közbeszerzési eljárásra. A megadott határidőig 6 jelentkező nyújtotta be ajánlatát. Miután mindnyájuknál voltak hiányosságok hiánypótlásra szólították fel őket. Határidőre 3 ajánlattevő pótolta az elmaradását. Azt megjegyezte Szokolai úr, hogy kiírt műszaki tartalommal nagyon hasonló összegű ajánlatok érkeztek, összesen kb.: nettó 6 millió Ft különbség volt a legolcsóbb és a legdrágább ajánlat között. A közbeszerzési törvény értelmében a hiányt nem pótló cégeket ki kell zárni a közbeszerzésből, tehát 3 cég ajánlatával lehet csak számítani. Miután a gazdasági bizottság meghatározta, hogy az építési költség ez elsődleges bírálati szempont ezért a rangsort is így állították fel. 1., Tildi Bau Kft. Nettó: Ft, Bruttó : Ft 2., Progress B90 Zrt. Nettó: Ft Bruttó: Ft 3., SKB-ESZ közös ajánlattevő Egyértelműen látszik, hogy a képviselő testület által előirányzott 70 millió Ft nem elég az építkezésre ezért ha meg akarja a testület építetni a sportöltözőt, akkor a tartalék keret terhére ki kell egészíteni kb.: 28 millió Fttal. A testületi ülésen először is el kellett dönteni, hogy érvényesnek ítélik-e a közbeszerzési eljárást. Ha azt szavazzák a képviselők, hogy igen akkor a 70 millió Ft-ot ki kell egészíteni akkora összeggel amit a legolcsóbb ajánlattevő árajánlatát lefedi. A testület név szerinti szavazással eldöntötte: 1., a közbeszerzési eljárásban három ajánlattevő érvényes ajánlatot nyújtott be, három ajánlattevő miután nem pótolta a hiányosságait érvénytelen ajánlatot nyújtott be. Ezt név szerint, de egyhangúan így ítélte meg a képviselő testület. 2., A közbeszerzési eljárás eredményes volt és kipótolják a hiányzó összeget vagy érvénytelen és vagy végképp eláll a megépítéstől vagy új közbeszerzési pályázatot ír ki. A testület egyhangúlag, de név szerinti szavazással eredményesnek ítélte a közbeszerzést. "Egyértelműen látszik, hogy a képviselő testület által előirányzott 70 millió Ft nem elég az építkezésre ezért ha meg akarja a testület építetni a sportöltözőt, akkor a tartalék keret terhére ki kell egészíteni kb.: 28 millió Ft-tal.." 3., Az általános tartalék terhére kipótolják a hiányzó öszszeget, amire szükség van az első helyezett ajánlatáig. Név szerinti szavazással 5 igen és Szőnyi Tamás nem szavazatával megszavazta a testület a plusz Ft-ot. 4., Az általános tartalék terhére kipótolják a hiányzó öszszeget, amire szükség van a második helyezett ajánlatáig. Név szerinti szavazással 5 igen és Szőnyi Tamás nem szavazatával megszavazta a testület a plusz Ft-ot. 5., A közbeszerzési eljárás győztese a Tildi Bau Kft. A testület 5 igen és 1 tartózkodással elfogadta a győztest. 6., A közbeszerzési eljárás második helyezettje a Progress B 90 Zrt. A testület 5 igen és 1 tartózkodással második helyezettet is hirdetett. Ennek akkor van jelentősége, ha az első helyezett valamilyen okból visszalép és hirdettek másodikat, akkor nem kell új közbeszerzést kiírni, hanem a másodikkal lehet szerződést kötni. Ezután a testület meghatalmazta a polgármestert, hogy a szerződést megkösse vagyis, hogy a kb.: 300 m 2 -es sportöltöző közel 100 millió forintból megépülhessen. Tisztelt olvasóink, felhívnánk a figyelmet egy apró ámde nem elhanyagolható tényre. A beruházás teljes öszszegét közel 100 millió Ft-ot a Csomádi önkormányzat saját erőből biztosítja. Sem pályázati pénzt sem más forrást nem vettek igénybe. Szerkesztők Napirendek: 1.,Beszámoló Csomád Község egészségügyi ellátásának tapasztalatairól Előterjesztő: háziorvos, gyermekorvos, védőnő Dr. Selmeczi Lia Diána háziorvos elmondta, hogy az elmúlt 8 hónapban az alábbi tapasztalatokat szerezte, mint önálló körzetet ellátó háziorvos. Újabb 80 Csomádi lakos adta le a beteg kártyáját, hiszen a napi 4 órás rendeléssel jelentősen csökkentek a várakozási idők és a főiskolát végzett szakasszisztens is nagyban segíti a munkáját. A járások kialakítása miatt a Váci ÁNTSZ-hez került Csomád, illetve a Váci kórház biztosítja a kórházi hátteret a beteg ellátáshoz. Az új műszerek vásárlása lehetőséget biztosítanak arra, hogy a krónikus betegek ellátása zökkenőmentesebb legyen és a vérhígítót szedőknek ne kelljen havonta vérvételre utazni. Beszerzésre került új hűtőszekrény, légtisztító berendezés, klíma berendezés. A doktornő elmondta, hogy néhány bútort is kapott az Önkormányzattól, de azokat helyhiány miatt majd csak az új rendelőben tudja használni. Nagyon reménykedik, hogy hamarosan megkezdik az új rendelő építését és kultúráltabb környezetben tudja folytatni a rendelést. Fontosnak tartja a megelőzést és ezt a fiatalok felé is ki szeretné terjeszteni. Két dologban kérte az Önkormányzat segítségét a Misszió Egészségügyi Központtal kapcsolatban. Elmondta, hogy minden településnek van saját napja a reumatológián csak Csomádnak nincs. Ezzel a fix nappal, ami a Csomádiaknak is járna, hamarabb beutalhatná a betegeket és csökkenne a várakozási idő a szakvizsgálatra. Azt is törvény írja elő, hogy 10 kezelés járna, a betegeknek házi gyógytornásztól amennyiben nem tudnak a kezelésre beutazni, de a Misszió Csomádon ezt sem oldotta meg. Kérte még az Önkormányzat segítségét a doktornő abban is, hogy a lakcímkártyát kérő esetleges új "2013-ban születettek száma 11 fő, ami messze elmarad az előző évektől, amikor is gyerek is született egy évben. A családok együttműködőek a gyermekek egészsége érdekében. A védőnő információja szerint 12 kisgyermek jár bölcsődébe más településekre és a szülők már nagyon várják a Csomádi bölcsőde felépülését... lakókat tájékoztassa az Önkormányzat arról, hogy saját, napi rendelési idővel rendelkező háziorvosunk van, és nem kell a régi orvosukhoz visszajárni. Dr. Selmeczi Lia megköszönte a lehetőséget, hogy Csomád háziorvosa lehet és elmondta, hogy úgy érzi, hogy a betegek is elfogadták őt és bizalommal fordulnak hozzá. Klement János polgármester megköszönte az eddigi munkáját a doktornőnek és megígérte, hogy beszél a Misszió vezetőjével a felvetett problémákkal kapcsolatban. Az új rendelővel kapcsolatban türelmet kért és elmondta, hogy figyelik a pályázatokat illetve az önerőből való építést is szóba jöhet. Tóth László képviselő úr pedig felajánlotta az Önkormányzat újságját a doktornőnek, hogy abban közzéteheti felhívását (ha megírja) a lakosság részére. A képviselő testület egyhangúlag elfogadta a doktornő beszámolóját. Dr. Kicsiny Emese gyermekorvos nem érkezett meg a testületi ülésre és arról sincs tudomásunk, hogy írásos beszámolót küldött volna. Nagy Anikó védőnő elmondta, hogy 126 családot gondoz, mint védőnő. A 0-6 éves korig 165 fő gyermek van a településen. Az óvodába beíratott gyermekek száma 81 fő az iskolába 173 gyerek jár ban születettek száma 11 fő, ami messze elmarad az előző évektől, amikor is gyerek is született egy évben. A családok együttműködőek a gyermekek egészsége érdekében. A védőnő információja szerint 12 kisgyermek jár bölcsődébe más településekre és a szülők már nagyon várják a Csomádi bölcsőde felépülését. Létrehozta a Baba-Mama klubbot, amelyet a nyár elmúltával újra folytatni kíván, mert a szülők nagyon szerették és érdeklődve látogatták a különböző előadásokat és foglalkozásokat. Az új iskola egészségügyi program új mementója lesz a védőnői tevékenységének. Szeptembertől már nem kell Őrbottyánba is dolgoznia ezért az összes idejét és energiáját a Csomádi gyerekekre és szüleire tudja fordítani. Tovább folytatja az ingyenes baba masszázst minden páratlan héten a Művelődési Házban. Csomádon jelenleg nincs olyan család, aki ne igényelné a védőnői gon- 6 7

5 Önkormányzati hírek Különvélemény dozást illetve ahol szükséges szakmai segítséget is felajánl a családoknak. Klement János polgármester megköszönte a munkát a testület pedig egyhangúlag elfogadta a beszámolót. 2., Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2013.(II.20.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Klement János polgármester A polgármester elmondta, hogy a képviselők az előterjesztést megkapták és a gazdasági és ügyrendi bizottság is tárgyalta. Stipka István, mint a bizottság elnöke elmondta, hogy megtárgyalták az előterjesztést és javasolják azt elfogadni. Az előterjesztésből anynyit sikerült megismernünk, hogy mind a bevételi, mind a kiadási oldalon történtek változások, amiért szükségessé vált a rendelet módosítása. A módosítást a testület 6 igen és Szőnyi Tamás ellenszavazatával elfogadta. 3., Beszámoló Csomád Község Önkormányzata költségvetésének I. félévi teljesítéséről. Előterjesztő: Klement János polgármester A polgármester úr elmondta, hogy a képviselők az előterjesztést megkapták és a gazdasági és ügyrendi bizottság is tárgyalta. Stipka István, mint a bizottság elnöke elmondta, hogy megtárgyalták és elfogadásra javasolják. Szőnyi Tamás képviselő úr megkérdezte Medovarszki Györgyné pénzügyi ügyintézőt, hogy a Harmadik Életkezdet Egyesület nevében ki vett fel az első félévben az előirányzott összegből Ft-ot. Medovarszkiné elmondta, hogy Editke vette fel a pénzt. Szőnyi Tamás megkérdezte, hogy milyen Editke? Medovarszkiné ezt nem tudta megmondani csak a polgármester úr segítségével mondta ki, hogy Gyurkovics Józsefné. Szőnyi Tamás elmondta, hogy ez azért furcsa az Ő számára mert a Bíróság szerint a Harmadik Életkezdet Egyesület júliusa óta törölve van vagyis nem létezik hivatalosan. A jegyző asszony elmondta, hogy hivatalos vizsgálatot inditott ebben az ügyben és a vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozza, hiszen nem létező személynek, nem létező Egyesületnek nem lehet támogatást adni. Stipka István hozzászólt, hogy a klub valós és létezik, mert a faluházban is a fészer építésénél ember volt segíteni, és ha eddig nem hivatalosan támogattuk őket, akkor tegyük ezt hivatalossá. Ezután a testület 6 igen és Szőnyi Tamás nem szavazatával elfogadta a beszámolót. 3.,/1. Napi rendi pont, amely a Fóti Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetés I. félévi teljesítése A jegyző asszony elnézést kért, amiért új napi rendi pont lett beiktatva, de a közös Hivatal miatt a Csomádi testületnek is meg kell ismernie az első féléves teljesítést. Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták és egyhangú szavazással elfogadták. 4., Közép- és felsőfokú továbbtanulók iskolakezdési támogatása (egyszeri) Előterjesztő: Klement János polgármester A képviselők az előterjesztést megkapták és a gazdasági és ügyrendi bizottság is tárgyalta. Stipka István a bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottság tárgyalta és a 2012-ben (Szőnyi Tamás javaslata alapján, 5000 Ft-ról Ft-ra emelték a támogatás mértékét /Szerk./) megállapított összeget: az az Ft/ fő támogatást javasolnak. A testület egyhangú szavazással megalkotta, a helyi szociális ellátásokról és szociális támogatásról szóló rendelet módosítását. /A támogatás igénybe vételéhez az Önkormányzat honlapjáról kinyomtatható vagy a hivatalban kérhető kérelmet kell kitölteni és csatolni a tanuló iskolalátogatási igazolását. /Szerk./ 5., Egyebek Klement János polgármester úr megkérdezte a képviselőket, hogy van-e valami kérdésük vagy bejelenteni valójuk. Miután nemleges választ kapott annyit mondott, hogy neki is csak annyi van, hogy szeptember 24-én lakossági fórumon találkozik az FCSM képviselőivel. (Ez után rákérdeztünk, hogy pontosan mikor és hol lesz ez a fórum, mert mindenkit érdekel a megbeszélés. Ez után tudtuk meg a jegyzőasszony közreműködésével, hogy szeptember 24-én órakor az FCSM telephelyén lesz a lakossági fórum. Az is kiderült, hogy akiket érint, azokat értesíti a polgármester úr. Szerintünk ez az egész falu érintő probléma és az egész falut meg kellene hívni, még ha ilyen rossz is az időpont. /Szerk./) A testületi ülést a polgármester bezárta. Szerkesztők Miért nincs megoldás a büdös életben? A bűz egyike a legszubjektívebb környezeti ártalmaknak, általában nem tartják számon: Ugyanis a szagok környezeti hatása a rossz közérzet, az idegesség, a stressz, vagyis a szaganyagok által okozott egészségkárosodás nem határozható meg pontosan. A bűz eredete ugyanúgy lehet szerves, mint szervetlen anyag. Esetünkben zömében szerves anyagokról beszélünk. Az emberhez méltó, nem szenynyezett, tiszta környezethez való jog: alapvető emberi jog. A jog által védett tárgy a tiszta környezet, s ezáltal a tiszta és bűzmentes levegő. Problémákról igen, de megnyugtató és eredményes megoldásról sajnos nem esett szó, a kedd délelőtt 10-órakor megtartott lakossági fórumon, melyet az F.CS.M. Csomádi telephelyén tartottak. Már az időpont a de. 10 óra sem volt túl szerencsés,(nem tudom kinek az eszement ötlete volt?) hiszen az emberek többsége ilyenkor a munkahelyén dolgozik. A megjelentek szerint, többen is eljöttek volna az eseményre ha (előre egyeztetve) megfelelőbb lett volna az időpont. Valószínűleg meglepné a polgármestert, hogy valójában hány embert is érint ez a régóta húzódó ügy. De így is legalább 25 fő a szagot a saját bőrén (és ruháján) megtapasztaló lakos jelent meg. Elmondták, az egyre gyakoribb bűz lehetetlenné teszi életüket, nyáron nem tudunk kimenni a kertbe, vendéget kerti partira lassan nem lehet hívni, mert sosem tudni mikor csap le a bűz. De még ablakot sem tudnak nyitni a legnagyobb hőségben sem, mivel az ember gyomra fel fordul a szagtól. A széliránytól függően, mindent átjár a bűz. A lakók elköltözni nem akarnak, hiszen nem azért telepedtek le Csomádon, bár ha tudták volna hogy ilyen probléma lesz valószínűleg más települést választottak volna. Több száz ember mindennapjait érinti ez a probléma, és a többségük tehetetlenül lenyeli a dolgot. A felháborodás mérhető volt a lakosok hozzászólásaiból. Bár az F.CS.M jelenlévő képviselői váltig azt bizonygatták hogy nincs bűz a jelenlévők egyértelmű határozott véleménye viszont ezzel ellentétes. IGENIS BÜDÖS VAN! Többen tettek fel kérdéseket az F.CS.M munkatársainak, akik válaszukban elmondták, a tervezett beruházásokkal vélhetően csökkenthető lenne a bűz. Bemutatták a felhasznált szagtalanító granulátumot amit belekevernek a komposztba. Becsületükre legyen mondva mindent megpróbáltak, érveltek, bizonygattak de oly kevés sikerrel, mint amikor a púpos elindul a szépség versenyen. Azt ugyan nem jelentették ki határozottan hogy a bűz megszűnik abban az esetben ha megépül a zárt komposzt keverő 100 millióért. Többen kérdezték, akkor mi értelme a 100 millió forintos beruházásnak? Még valami amire felhívnám a figyelmüket Tisztelt Olvasó, és ez pedig a tájékoztatás. Azt gondolom a bűz nem csak a levente földi lakótelepen érezhető, hanem most már egyre többször az akácos lakótelepre a napsugár utcába és a régi falu házainak ajtaján is bekopogtat. Sőt! A vikkendeken is érezhető néhanapján! Furcsa hogy a lakossági fórum -ról a polgármesteri hivatali értesítők, csak a leventeföldi házak postaládájába kerültek. Polgármester úr kérdem öntől, a többi bűztől szenvedő nem érdemli meg a tájékoztatást? Vagy esetleg túl sokan lettünk volna? Vagy oly mértékű már a bűz miatti háborgás, hogy ön személy szerint már nem tud vele mit kezdeni? Rajtam kívül ez alaklommal is többen érezték az ön érdektelenségét az ügy iránt. Az volt az érzésünk mintha ön nem képviselné megfelelően az embereket ebben az ügyben. Az okokat nem ismerjük, de feltételezem, Ön ezek szerint nem érzi a büdöset, hiszen csupán egy alakalommal ismerte el a bűz létezését, mégpedig akkor mikor elmondták, hogy a falu napon is elviselhetetlen volt a bűz. A határozottság szikráját sem láttam Önben, annak dacára hogy Ön a polgármestere a falunak. Harcosabb kiállást vártak volna az emberek, és jelzem jogos lett volna ez irányú igényük. Talán nem arra kellet volna összpontosítania mondandóját, hogy valaki másra kenje a dolgot, hiszen a bűz 2011-től okoz gondot. Nem visszatekingetni kéne, hanem határozott lépéseket tenni előre a Csomádiakért! Csak az nem világos számomra hogy miért hagyta idáig elfajulni a dolgokat az önkormányzat, és személy szerint Ön polgármester úr. Miért van az hogy megkötése után, több mint 15 hónappal később került nyilvánosságra a megállapodás? Talán nem volt elég ideje a testületnek arra, hogy rendezze ezt az ügyet? Talán utolsó mentségként, lehet hogy Klement János a szavát adta a vezérigazgató úrnak arra vonatkozóan hogy megpróbálja minél egyszerűbben megoldani a bűz problémát. De ez az ügy már túlmutat az adott szaván polgármester úr!! Külön köszönetem szeretném kifejezni Csikósné Zsuzsának aki felkészülten érkezett a fórumra. Szívügyének tekinti a problémát valamint mindent megtesz annak érdekében hogy végre valami történjen az ügyben. Minden tiszteletem az övé, mert megtapasztalja mennyi munka, kitartás és önfegyelem szükséges ma Csomádon egy egyszerűnek tűnő ügy megoldásához. Még valamit hozzá tennék, igen ilyen képviselőkre lenne szükség a testületben mint Ön kedves Zsuzsa. Külön köszönöm, hogy felvetette a jogorvoslat lehetőségét, mint végső megoldást. Hiszen a megkötött megállapodás megszegett pontjai szerint nem csak az F.CS.M.-et lehetne talán sikeresen perelni hanem akár a Csomádi Önkormányzatot is. Továbbra is kiemelt figyelemmel kísérjük az ügyet igyekszünk az eseményekről tájékoztatni a teljes lakosságot. Végezetül az önkormányzat és személy szerint Klement úr figyelmébe ajánlom az alábbi kormányrendeletet. A 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a levegő védelméről a következőképpen rendelkezik: 4. Tilos a légszennyezés, valamint a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelése, továbbá a levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezettséget okoz. 30. (1) Bűzzel járó tevékenység az elérhető legjobb technika alkalmazásával végezhető. (2) Ha az elérhető legjobb technika nem biztosítja a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelésének megelőzősét, további műszaki követelmények írhatók elő, például szaghatás csökkentő berendezés alkalmazása, vagy meglévő berendezés leválasztási hatásfokának növelése. Ha a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelésének megelőzése műszakilag nem biztosítható, a bűzzel járó tevékenység korlátozható, felfüggeszthető vagy megtiltható. Tisztelettel: Fejes Sándor 9

6 Különvélemény mit a tejbe aprítani, és állítása szerint egyszer a számlát mindenkinek ki kell fizetni. Vagy a ne foglalkozz vele, úgysem értik Lacikám képviselő. Az itteniek, már nem hatalomvágyban szenvedő képviselőkre vágynak. Jöhetne már egy testület váltás! És ezt vívja ki szülessenek, mindenki javára. egy olyan réteg aki elég felismétlem mindenki javára, készült és becsületes ahhoz, nem csak azoknak akik ebből hogy ezt a mostani köcsögöhasznot remélnek. Mert hogy ző, szárnyaló elitet elzavarremélnek az biztos! Kár, hogy ja a fenébe, persze abszolút egyéb feladatokat nem ilyen demokratikusan. Talán már vehemenciával kezelnek. A idén, de legkésőbb jövőre Ha nem így lesz, akkor még belviharok tépázta, az életben maradás kínjaitól nyögő tes- nehezebb napok fognak jönni. tület egy szükségtelen, és jelen És majd hoznak újabb és újabb pillanatban felesleges építke- határozatokat és saját magukat zésről döntött ezen a testüle- védő falusi törvényeket. Sok szürke eminenciásra van tin! Ez pedig sok rosszkedvű, kiábrándult, csalódott falubeli most égetően szükségünk, ahová jómagamat is sorolom. szavazót jelent. A többség igenis azt tapasztalja és érzi, hogy most nagy És hogy kik ők akik szükség van rájuk. Akik csak döntöttek? Az önkormányzat lapjában a dolgukat teszik. Akik csak az előtpózoló, az tük álló amerikai el"az idő soha soha meg nem áll, zavaros nököt majüg yeket az órák róják szüntelen az útjukat, moló képakarják viselő. Vagy s a pillanat úgy illan tova száll..." megoldaa rátarti, ni, hogy hencegő tisztán képviselő láthasakinek v a n A szürkék Na ide figyeljenek emberek! Alfonzó után szabadon... Vegyék tudomásul kisajátítjuk a köz pénzét vagyis a falu pénzét, sport öltöző építésre. Öten döntöttek így a képviselő testületből 1500 ember helyett. Én mondom igazi demokrácia! Száz millió forintot költenek el. Ennyibe kerül ugyanis, mert nem elég a betervezett csekélyke hetven millió. Ja hogy ezt nem tudták? Vagy talán nem hallottak róla netán nem is kérdezték meg Önöket? Hogy esetleg a többség ezt nem akarja, mert csak egy kis csapat érdekeit szolgálja ez a beruházás? Ugyan már jó emberek, maguk nem tudnak szárnyalni azokkal akik ezt megtanulták és mindent elkövettek hogy megépüljön. Mert értsék meg mi lesz Csomádból ha nem fejlődik a foci és mi lesz azokkal akik ebből remélnek bevételt. Hát valakiknek ez nagy biznisz, de arra mérget veszek hogy nem a többségnek, vagyis nekünk akik mondjuk más, sokkal égetőbb dolgokra költenénk ezt az írtózatosan sok pénzt. Tisztelt képviselő testület! Nos, lehet hogy a boldog békeidők nyugalmas állóvizének felkavarása szinte törvény szerű volt a faluban, és manapság minden másképpen van mint régen. De szálljanak már le a földre! Talán nem a rettenetes és furmányos belső ellenségről szóló dumákat kéne bevetni, és fennhangon köcsögözni, (ugye rátarti stipkapista?) hanem becsületesen és kevésbé kapzsi módon azon iparkodni, hogy a köz megelégedésére jó és felelős döntések sunk. Minél jobban, minél tökéletesebben. Azért az örömért, amit a közösségi és annak érdekeit védelmező munka adhat. És ezt nem áldozatként, nem teherként élik meg... Akik már nem zúgolódnak, nem panaszkodnak bár lenne rá okuk, hiszen nem elégedettek. Soha nem keresik a feladatokat, azok találják meg őket, erről gondoskodik az önkormányzat ők pedig lehetőségeikhez képest igyekeznek helytállni. Egyenlőre csak szűkebb környezetük ismeri és becsüli őket, hatásuk mégis előre mutató és visszatartó erejű. Példát mutatnak, erőt és hitet adnak, és ha kell segítenek. Én őket keresem az eminenciásokat. Sok-sok szürke eminenciást. Mondottam: nagy szükségünk van rájuk. Minél többen leszünk, annál rendezettebb, működőképesebb, ha úgy tetszik valóban demokratikusabb és remélem mosolygósabb lesz kis falunk és az életünk. Tisztelt Olvasók a végére pedig engedjenek meg egy szösszenetet. Nem én találtam ki, csupán a helyi viszonyokra alakítottam. A Csomádi öt törvény: Ne gondolkodj! Ha már gondolkodsz, ne beszélj! Ha gondolkodsz, és beszélsz, ne írj! Ha gondolkodsz, beszélsz és írsz, akkor ne írd alá! Ha gondolkodsz, beszélsz, írsz és még alá is írod, akkor ne csodálkozz ha a magasan szárnyalók ezt nem veszik jó néven! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Tisztelettel: Fejes Sándor Házunk tája Újra indul a Biztos Szikla Klub A Biztos Szikla Klub elsősorban egy jó hely, ahová érdemes eljönni, ahol jófej fiatalok várnak, és rengeteg kalandban, izgalomban lehet részed. Főleg csapatépítő játékok várnak rád, amely mozgásra és kreatív megoldásokra ad lehetőséget humorral megfűszerezve. A játékok mellett olyan témákkal foglalkozunk, amelyek a tinédzsereket érdeklik, így talán téged is, mint pl. a népszerűség, félelmeink, divat, zene, szerelem, önbecsülés és még sok más. Itt lehetőséged lesz olyan fiatalokkal ismerkedni és beszélgetni, akik megértenek téged. A közös alkalmak által életre szóló barátságokat szerezhetsz, és még egy nagyot mókázhatsz is velünk. Ezért hívunk Téged is, gyere el alkalmainkra, nem fogod megbánni! A foglalkozásokat minden hónap utolsó péntekén tartjuk órá- tól ig a Közösségi Ház tornatermében. Először tehát szeptember 27-én találkozunk! A Fiatalok Krisztuésrt Alapítványról, és a Biztos Szikla programról a és a oldalakon tudhatsz meg többet. Nemeshegyi Judit Szerkesztőségi elérhetőségek: cstukor2011@gmail.com, Telefon: 06-70/ Kiadó: Csomádi Polgárokért Közhasznú Egyesület Megjelenik havonta 650 példányban. ISSN A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött írásokat a tartalom lényegi megváltoztatása nélkül szerkesztett formában közölje. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A sajtónyilvánosság szellemében azon írásokat is közöljük, melyek tartalmával nem azonosul a szerkesztőség. Minden névvel aláírt írásért a szerző felel. A hirdetések valódiságát a kiadó nem vizsgálja, tartalmáért felelősséget nem vállal! A szerkesztőség a szellemi tulajdonát képező írások, képek felhasználását,másolását sem írott sem elektronikus formában nem engedélyezi. Támogatásaikat az alábbi számlaszámon szívesen fogadjuk:

7 Szól az Úr Szól az Úr Néha így szól... Minden egyes ember követ valakit, ha más nem, akkor saját magát (terveit, érzéseit, vágyait...). Mindenkinek vannak céljai. Mindenkinek van egyfajta életútja, de nem vezet minden út ugyanoda. Jézus csak két útról beszélt: Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják. (Máté 7,13-14) Az ember erőtlen és esendő, amivel Jézus is tisztában volt. Mindannyian elesettek vagyunk és tévelygünk, mint juhok a pásztor nélkül, míg teljes hittel oda nem fordulunk lelkünk pásztorához, és tiszta szívből segítségül nem hívjuk az Urat. A választás rajtunk áll. Istenhez nem jut el bárki bárhogyan. Ez az út maga Jézus, az igazság és az élet: Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (János 14, 6) Jézust kell követnünk kitartóan és hűségesen, hogy elérjük életünk igazi célját és beteljesedését. Az igaz ösvényen boldogan őt követve maga Jézus mutat nekünk mindig utat. Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. (János 10,1-5.27) Csak akkor követjük valóban Jézust, ha nemcsak halljuk, de meg is tartjuk igéjét. Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. (János 8,31-32) Az Úr nagyon szeret, éppen ezért akarja, hogy boldogan éljünk. A legjobbat kívánja nekünk, hogy értelmet nyerjen életünk. Az Ő nagy jóságából és irgalmából Igéjében kinyilatkoztatta önmagát. Jézus életét adta, és bemutatta, mit tesz értünk, ha szeretjük Őt. Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. (János 10,7-10) Jézus a vele való bővelkedő életre hív minket, hogy semmiben se szenvedjünk hiányt. Ha minden gondunkat Őreá vetjük, felüdíti lelkünket (Zsoltárok 55,23). Neki gondja van ránk, és törődik velünk. Ő az, aki betölti minden szükségünk, aki megelégíti a fáradt lelket. Azért hív minket magához, hogy ne hordozzuk egyedül terheinket. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű. (Máté 11,28-30) Isten parancsolatai nem nehezek (1 János 5,3), mert szeretetével közel von magához, hogy ismerjük akaratát. Bárhová is vezet utunk, Isten szeretete szüntelen körül vesz, megőriz, és vigasztal minket. Ő személyesen akar minket tanítani akarata betöltésére, ugyanis senki sem járhat Jézus nyomában, ha nem adta meg ezt neki az Isten. Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Aki az Atyától hallott és tanult, az mind énhozzám jön. Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van. (János 6,44-47) Egyedül Jézus által lehet örök életünk, és járhatunk az élet világosságában. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (János 1,9) Szembesülni önmagunkkal lehet nem könnyű, de a világosság jótékony. Nála nyugalomra talál lelkünk, mert Nála bűn nélkül megpihenhetünk. Bármily bűn terhel, ha a bűnnek meghalunk, megkönyörül rajtunk. Jézus rámutat a mi vétkeinkre, mert ő meg akar tisztítani minket minden bűntől (1 János 1,5-2,2). Ha ezt örömmel fogadjuk, akkor Isten világossága örvendezteti szívünket, és tölti be életünket. Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (János 8,12) Jézus ezt mondta nekik: "Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy." (János 12,35) Csak akkor tud Isten minket megőrizni a sötétség hatalmától, ha teljesen Jézusra bízzuk magunkat. Benne bízva győzhetünk bűneink felett, de csak úgy, ahogyan ő legyőzte a világot. Ha Jézussal járunk, akkor a vele való sorsközösséget is késznek kell lennünk minden nap felvállalni a világtól való megvetettségben és elhagyatottságban, a megaláztatásban, a megpróbáltatásban, a nyomorúságban, az üldözésben, a szenvedésben... Azután így szólt mindnyájukhoz: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?" (Lukács 9,23-25) Nem szerethetjük a világot, ha Jézussal együtt akarunk haladni (1 János 2,15-17). Jézus tanítványa csak az lehet, aki kész feladni érte mindent. Ahhoz, hogy Isten szeretete éltessen minket, mindenünket kell adnunk (Lukács 14,26-27), és napról napra le kell mondanunk mindarról, ami gátol annak elérésében. Isten folyamatosan megszentel minket Igéje által, de csak akkor, ha megmaradunk az Úrban, és Isten akaratában mindvégig kitartunk... Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik. Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. (János 15,1-8) Csak akkor állíthatjuk bizalommal, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha Őt tartjuk szívünk Urának, ha mindig alázatos lelkülettel és nyitott szívvel akarunk állni Előtte, ha egész életünket teljesen odaszánjuk Neki, ha Ő életünk tápláléka... Jézus azt mondta nekik: "Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el... (János 6,35-től) Jézus egyikőnket sem küld el, ha hozzá megyünk, mert Isten szereti mindazokat, akik megtartják az ő igéjét. Jézus így válaszolt: "Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem. (János 14,23-24) A szeretet útját alázatosan követve nekünk is úgy kell hűen szolgálnunk, mint Jézus is szolgált (János 13,13-17). Nagy öröm, hogy életünket minden nap megoszthatjuk, és mindenkor egymásért élhetünk. Egyikünk sem tökéletes. Jézus arra int, hogy senki se gondolja többnek magát másoknál: De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik. (Máté 23,8-12) Aki Jézusnak szolgál, annak úgy kell élnie, ahogyan ő élt: önzetlen szeretetben, Isten előtti feddhetetlenségben, teljes alázatban, Isten iránti feltétel nélküli bizalomban, tökéletes engedelmességben... Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt. (1 János 2,6) Gyászhír: Isten erőt ad nekünk az Úr iránti feltétlen engedelmességhez, ha nem nézünk hátra: Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: "Követlek, akárhova mégy." Jézus azonban így felelt: "A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania." Egy másikhoz pedig így szólt: "Kövess engem!" De ő ezt kérte: "Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat." Jézus így válaszolt neki: "Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" Egy másik is ezt mondta: "Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől." Jézus pedig így felelt: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára." (Lukács 9,57-62) Ne nézz hát hátra! Jézus tanítványait a valódi cél várja, hogy olyanok legyenek, mint Mesterük: alázatos, irgalmas, jóságos, igazságot szerető, istenfélő, türelmes, szelíd... A tanítvány nem feljebb való mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere. (...) Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok? Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult. (Lukács 6, ) Jézus azokra építi egyházát, akik őt követik, de csak akkor, ha hallgatnak is rá: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. (János 10,11-16) Jézust követni, ez a kereszténység alapja, nem több és nem kevesebb! Augusztus 16-án, pénteki napon Chlpkó Mihályné Sipiczki Zsuzsanna Testvérünket kísértük utolsó földi útjára, aki az Úr kegyeméből élt 93 évet. Isten igéje szólt vigasztalásul a gyászolók felé: Jézus megállt középen és ezt mondta: Békesség néktek! János evangéliuma 20,19 13-án, pénteken délután 16 órakor kísértük utolsó földi útjára Hajdu Tibor Testvérünket, aki Isten kegyelméből élt 47 esztendőt. Isten igéje szólt vigasztalásul a gyászolók felé: 90.Zsoltár 12 verse: Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Lajtos János 12 13

8 Felhívás FELHÍVÁS Időskorúak védelmében A bűncselekmények elkövetői az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények során rendszerint kihasználják, hogy az időskorú áldozatok szinte minden esetben jóhiszeműek, hiszékenyek, legtöbbször egyedül élnek. Az óvatlanság, túlzott bizalom még mindig gyakori áldozati magatartás. Az idős korú személyek korukból, egészségi állapotukból, életmódjukból, szokásaikból, adódóan könnyebben megtéveszthetőek, mint az átlagos középkorú személyek. A tanyavilágban élő idős emberek sajátos helyzetük miatt jobban igénylik a szolgáltató gondoskodást. Figyeljünk oda idős embertársainkra, legtöbbször a (szubjektív) biztonság megteremtése nem pénz, sokkal inkább az óvatosság, és odafigyelés kérdése! Az alkalmi, illetve a zseblopás, mint a legtöbb bűncselekmény megelőzhető, elkerülhető, de mit is tehetünk? Amikor bevásárlásra indulunk, figyeljünk oda, ne hagyjuk 14 személygépkocsink utasterében értékeinket, gépkocsink ajtaját és ablakait ne felejtsük el bezárni! Bevásárlásainkat lehetőség szerint a nappali órákban végezzük. Ideális elkövetési terepet jelentenek az alkalmi tolvajok számara a zsúfolt terek, a bevásárlóközpontok, a piacok, a tömegközlekedési eszközök, lehetőség szerint kerüljük el ezeket a helyeket, vagy legyünk sokkal elővigyázatosabbak a megszokottnál. Vásárlás alkalmával ne tegyük ki a táskánkat, vagy a pénztárcánkat a pultra. Értéktárgyainkat, bankkártyánkat, mobiltelefonunkat, iratainkat ne tegyük a bevásárló kosár tetejére. Értékeinket ne vigyük magunkkal sétáláskor, vagy bevásárláskor, ha mégis magunknál tartjuk, tegyük azokat a belső, lehetőleg zárható zsebünkbe, vagy a táskánk belső rekeszébe. Szorosan fogjuk táskánkat a testünk mellett, de inkább előttünk. Soha ne tartsuk bankkártyánk mellett a PIN azonosító kódot. Az elkövető akár a teljes hitelkeretünket is felveheti az ATM automatából! A pénzkiadó automata által kiadott kontroll szelvényt azért tegyük el, mert információkat tartalmaz folyószámlánkról! Idegen személy felkérésére ne váltsunk fel pénzt! 0 Amennyiben tetten értük a zsebtolvaj(oka)t hangosan kérjünk segítséget a közelben tartózkodó személyektől! Soha ne szálljunk szembe a támadó(k) val! Ha mégis, a legnagyobb odafigyelés mellett is áldozatok lettünk: Ha az irataink mellett a lakáskulcsukat is elvitték, azonnal cseréltessük le a zárakat! Ha bankkártyánkat vitték el, sürgősen tiltassuk le azt! Mit tegyünk lakásunk, birtokunk védelmében? A besurranásos lopásokat jellemzően földszinti lakásoknál, illetve családi házaknál követik el, érdemes befektetni a biztonság érdekében. Szereltessünk fel rácsot a földszinti ablakokra, a bejárati ajtót pedig tartsuk mindig zárva, még akkor is, ha ott- ELÉRHETŐ SEGÍTSÉG: 107, 112 hon tartózkodunk! Ne felejtsük az ajtó zárjában a kulcsot! Amennyiben elhagyjuk otthonunkat, ellenőrizzük szisztematikusan, a nyílászárókat, azokat mindig csukjuk be! A kulcsot pedig, ne rejtsük el a házunk, lakásunk közelében! Csengetéskor, még az ajtó kinyitása előtt ellenőrizzük le, a minket kereső személyt, szereltessünk a bejárati ajtóra, (vízszintesen felszerelt sínnel) láncot, illetve széles látókörű optikai kitekintő szemet. Ha bármely szolgáltatótól (kábel TV, elektromos, gáz szolgáltató, stb.) keresnek minket, kérjük el a hivatalos minőségét igazoló igazolványt. Kétség esetén kérjünk visszajelzést a szolgáltatótól arra vonatkozóan, hogy valóban küldtek-e munkatársat hozzánk! Ha ismeretlen személy rendőrnek illetve hivatalos személynek adja ki magát, minden esetben kérje el az arcképest igazolványát! Amennyiben anyagi lehetőségeink megengedik, szereltessünk több ponton záródó zárszerkezetet a megfelelő szilárdságú bejárati ajtónkra, valamint a lakásunk védelmét fokozzuk egy elektromos mozgás, illetve nyitásérzékelő riasztó berendezéssel. A bejárati ajtóra és a névtáblára ésszerű csak a vezetéknevünket kiírni. Ne nyissunk ajtót éjszaka, ha szokatlan zajt hallunk is, inkább hívjuk a Rendőrséget! Törekedjünk jó viszonyt, barátságos légkört kialakítani szomszédainkkal, ha kölcsönösen vigyázunk egymás tulajdonára, számos bűncselekményt előzhetünk meg. Ha mégis észleltük, hogy sérelmünkre lakásbetörés történt: Azonnal értesítsük a Rendőrséget, ne várjunk reggelig! A helyszínt ne változtassuk meg, ne takarítsunk, ne töröljünk le semmit! Váci Rendőrkapitányság Felhívás Bűnmegelőzési tanácsok az iskolakezdéshez Iskolák. Világítótornyok, barátom! A jövő fényjelei! Száz és száz kis magot tartalmazó gubók, belőlük fog megszületni az új, a jobb, a bölcsebb. Arthur Conan Doyle "A világítótorony az utolsó pont a szárazföld és a végtelen között. Utat mutat. Reményt ad. Egyszerre hív a szabadságba és a biztonságba. És közben ott áll erősen, rendíthetetlenül, mint Andersen ólomkatonája. Bárhogy támadja a szél. Bárhogy csapkodják a hullámok." A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Váci Rendőrkapitányság az iskolák mellett szeretne világítótoronyként irányt és útmutatást adni az iskolakezdéssel járó viharos forgatagban. Az ember sokszor azt érzi, mikor beköszönt a szeptember és újra becsengetnek az iskolákba, hogy az utak olyanná válnak, mint a tenger, hol nyugodt és csendes, de pillanatok alatt viharos, háborgó és veszélyekkel teli. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a közlekedésben, mindig figyelmesek és elővigyázatosak legyünk és minden esetben tartsuk be a közlekedési szabályokat, ezzel is példát mutatva a gyermekeknek. Reggelente érdemes mindig időben elindulni, a rohanás, kapkodás soha nem vezet jóra. A kisebb gyerekeket, főleg az elsősöket, ha lehetőség van rá, akkor egy biztonságos útvonalon kísérjék el az iskoláig, és közben hívják fel a figyelmüket a helyes közlekedési szabályokra, akár gyalogosan, autóval vagy kerékpárral közlekednek. Így később elkerülhetőek a balesetek. Ahogy beköszönt az ősz és a tél a nappalok egyre rövidebbek, így sokszor már sötétben kell hazajutniuk a gyerekeknek. Akik egyedül járnak haza azoknak fontos tudatosítaniuk magukban, hogy mindig csak a megszokott útvonalon közlekedjenek, ne válasszanak rövidebb, ám kihalt, elhagyatott, rosszul megvilágított útvonalat. A mai Y és Z generációs gyerekeknél szinte már elképzelhetetlen hogy valamilyen technikai csúcstalálmány (okostelefon, tablet, Ipod, Ipad, MP3 lejátszó stb.) ne lenne a birtokában. Azonban fel kell hívni a gyerekek figyelmét arra, hogy ezeket nem célszerű reklámozni, feltűnő helyen tartani, mert ezzel könnyen áldozattá válhatnak. Az iskolában és azon kívül is tartsák a fiatalok olyan helyen értékeiket, amely jól zárható vagy nehezen hozzáférhető. Sajnos a mai világban már az iskolákat sem kerüli el a kábítószerek világa. Abban az esetben, ha a gyereknek akár az utcán, az iskolában vagy annak közvetlen közelében ismeretlen eredetű, alakú, formájú tablettát, port, gyanús édességet ajánlanak kipróbálásra, azt haladéktalanul jeleznie kell egy ismerős felnőttnek. (pedagógus, rendőr, szülő stb.) Biztonságban otthon! Ha a gyerek/ek/ egyedül vannak otthon, emlékeztessék őket arra, hogy kinek nyithatnak ajtót, milyen információt oszthatnak meg egy idegennel akár saját magukról illetve szüleikről. Amennyiben van rá lehetőség és van egy megbízható szomszéd vagy egy közelben lakó ismerős meg lehet kérni, hogy időnként nézzen rá a gyerekre. Az is biztonságérzetet adhat, ha a gyermek ismer a lakókörnyezetében olyan felnőttet, akihez tudja hogy lehet fordulni ha baj van. A felügyelet nélkül otthon tartózkodó gyermek figyelmét fel kell hívni az Internet veszélyeire, a chat- és egyéb közösségi oldalak használatának szabályaira. Fontos, hogy idegeneknek SOHA ne adják meg a pontos nevüket, elérhetőségüket, személyes adataikat, ne küldjenek magukról vagy otthoni környezetükről fényképet és semmiképp ne beszéljen meg találkozót. Bővebb informá- ció és hasznos tanács található a oldalakon. Az iskolakezdéssel aktuálissá válik, hogy a gyerekek megismerjék a jogaikat és kötelességeiket, hogy alkalmazni tudják a mindennapjaikban saját maguk és iskolatársaik védelme érdekében. Felelősséggel legyenek társaik iránt, hogy segítsék a gyengébbeket vagy éppen az iskolába újonnan érkezőket. A gyerekek jogairól részletesebb tájékoztatás található a hu oldalán. ERŐSZAK! Tudatosítani kell a gyerekekben, hogy az erőszak egyetlen problémát sem old meg. Játékból, poénból vagy csak a barátok elismerésének kivívása miatt diáktársakat, tanárokat bántani, fájdalmat, sérülést okozni nem lehet mert annak súlyos következményei lehetnek. FONTOS! Az új Büntetőtörvénykönyv július 1-jével történő hatályba lépését követően egyes bűncse- lekmények kapcsán a 12. életévét betöltött kiskorú is büntethetővé vált. A büntethetőség alsó korhatára 14. életév maradt, azonban kivételesen súlyos bűncselekmény elkövetésekor felelősségre vonható a 12. életévét betöltött gyermek is. Ilyen bűncselekmény az emberölés, erős felindulásban elkövetett emberölés, életveszélyt vagy halált okozó testi sértés, rablás és kifosztás. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy ezekben az esetekben a év közötti elkövetőkre büntetés nem szabható ki, kizárólag csak intézkedés alkalmazható. A legsúlyosabb kiszabható szankció a 14 év alatti elkövetőknél a javítóintézeti nevelés. FONTOS TELEFONSZÁMOK Központi segélyhívó: 112 Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 SIKEREKBEN és ÉLMÉNYEKBEN gazdag idei tanévet kíván a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Váci Rendőrkapitányság 15

9 Olvasói levél Olvasói levél Biztos, hogy mi... II. Tisztelt Csomádi Tükör szerkesztősége! Olvastam a Csomádi Tükör 2013 augusztusi lapszámuk egyik cikkét, amire szeretnék reagálni! A cikk címe: Biztos, hogy mi...? Nem titkolom, hogy kissé háborogva olvastam végig a cikket, mert -elnézést, deszűk látókörűségre vall! Elejétől a végéig azt sugallja az iromány, hogy a mostani környezetvédelmi "lépések" feleslegesek, mert bezzeg régen... Azért háborogtam rajta egyébként, mert a nem is olyan régmúltból, de olyan példákat említ a cikk írója, amik az ő álláspontját támasztják alá. Tehát a teljesség igénye nélkül szeretnék pár dolgot említeni, ami a bezzeg régen milyen is volt másik oldala... Had kezdjem a cikkben említett szatyros témával elsőként: annak idején nem törődtek azzal, hogy a műanyag szatyrok lebomoljanak a környezetben pár év alatt, most elvileg igen. Anno nem érdekelt senkit, hogy mennyi műanyag szatyrot is visz el a TESCOból, hisz ingyen adták. Most jó esetben az emberek vászonszatyorral járnak bevásárolni. Most a fiatalok neveléséhez hozzá tartozik a környezetvédelem oktatása (jobb iskolákban!, még jobb esetben a gyerek nem a suliban hall ezekről először, hanem a szüleitől, ilyenkor jó esetben ez a szülőknek is fontos.) "zöld" dolog, az embereknek meg sem fordult a fejükben, hogy a hulladékot szelektíven is lehet gyűjteni, hanem minden ment a kommunális hulladékba vagy az erdő szélére (egy hasonlóság azért van a múlt és a jelen közt: az erdő széle még mindig a szemét eltüntetésének egyik kedvelt módja). A szelektíven gyűjtött anyagokból rengeteg újrahasznosított terméket lehet gyártani és ha az ember tájékozott/tájékozódik lehet is 16 ilyen termékeket vásárolni (pl takarítószerek, felmosóvödör stb., sok újság már újrahasznosított papíron adja ki az aktuális lapszámát, újrahasznosított papírból sok füzetet gyártanak stb.)! A híresztelések ellenére van értelme a szelektív gyűjtésnek! Így kevesebb hulladék kerül a nagy közösbe, kevesebb hulladékot kell erők, dombok alá ásni, sokkal kisebb lehet a környezetrombolás! Amikor nem volt még ez a "zöld" sokan használtak DDT permetezésre, ami felhalmozódott a rovarokban, az őket megevő madarakban, a természetes vizekben. Bár a fent említett permetszert már betiltották, de anno nem foglalkozott azzal senki sem, hogy a permetszerek minél kevésbé károsítsák a környezetet. Manapság, már pár nap alatt lebomló szereket használnak, ma már "természetes" (öko mezőgazdaság is létezik) permetszereket használnak. Manapság egyre gyakrabban ültetnek tönkölybúzát, amit nem kell gyomirtózni, hiszen olyan sűrűn nőnek egymás mellett a búza növények, hogy kiszorítják a gazt-egyébként ez ősi búzafajta, ellentétben a "hagyományos" búzával, ahol rengeteg gaz nő a növények közt. Bár az igaz, hogy a nagymamám és a nagypapám még úgy művelték a földjeiket, ami most az öko... (attól függ menynyit megyünk vissza az időben! Feltételezem, hogy a nagyáruházban vásárló illető kb 50 évet, merthogy emlékszik rá!!!) A nagymamámék még a háznál tartott tehén és lótrágyát használták fel földjeik trágyázására és nem a műtrágyát, őket nem jelentették fel, hogy büdös vagy hangos az állat, hiszen, akkor ez volt a természetes, mindenki ebből élt, állatokat tartottak. "zöld", nem lehetett környezetben lebomló mosószereket kapni, mindenki egységesen locsolta a TOMI-t a Hajdú mosógépbe. Ma, hogy van ez a "zöld" szerencsére egyre többen foglalkoznak azzal, hogy hol fognak élni a gyerekeik és unokáik- egyre többen használnak ilyen termékeket. "zöld" akkor az autók másfélszer-kétszer annyi üzemanyagot fogyasztottak, akkor még nem volt katalizátor, ami a kibocsájtott szennyezőanyagok egy részét megszűrte! Akkor a diesel autókban még nem volt részecskeszűrő és nem szűrte meg a port, ami bizonyítottan egészségre káros anyag. A hibrid és a más alternatív üzemanyagot használó autókról nem is beszélve. "zöld" sok ember panel házakban lakott, ami köztudottan energiapazarló, hiszen szigetelés nélkül rengeteg "meleg" távozott/távozik a lakásokból, mostanában sokat szigetelnek. Arról nem is beszélve, hogy a távfűtés a leginkább energiapazarló fűtési mód, hiszen a forró vizet szállítják nagy távolságokra! (a 80-as években nem használtak a tégla házaknál sem szigetelést a falakra! De a nagymamám háza az 1900-as évek elején 1 méter széles kövekből épült fel!, hát oda aztán nem kellett nyáron sem légkondi! Télen este befűtöttünk és reggelre hűlt csak ki a ház!) "zöld", senkit sem érdekelt, hogy mennyi vizet használ, hiszen a fogyasztást nem mérte vízóra, hanem a lakás légköbmétere szerint számolták! Manapság, már mindenki a saját pénztárcáján érzi az elfogyasztott víz mennyiségét! A vizeknél maradva: Amikor még nem volt ez a "zöld" az élelmiszeriparban felhasznált víz tisztítatlanul ömlött a Balatonba (és persze más természetes vizekbe is), vitt magával egy csomó szerves anyagot, amin elszaporodtak a baktériumok, az elszaporodott baktériumok miatt rengeteg nád és más vízinövény kezdte a korlátlan szaporodást, ezzel csökkentve a vízfelületet, ami manapság a Balaton legnagyobb problémája, bár mostanában ez megoldódni látszik, ugyanis most, hogy már van ez a "zöld" a Balaton környéki gyárakat kötelezték a vizük megtisztítására. "zöld" nem figyeltek arra, hogy a környezetszennyezéssel együtt pusztul az állatvilág! Nap, mint nap fedeznek fel új fajokat a biológusok, és sajnos naponta a környezetszennyezés miatt sok faj ki is pusztul! Néhány cikkben említett példához még szeretnék hozzászólni! A cikkben említett "számítógépes kütyükkel való önkiszolgáló étterem keresése": Amikor még nem volt ez a "zöld". Mindenki olvasta a Népszabadságot, Magyar Nemzetet és mindenféle napilapot. Ma az emberek, fiatalok többsége az Indexet és Origó oldalait lapozgatja! Bár az igaz, hogy akkor is volt újsággyűjtés, de milyen sok fát áldoztak be azért, hogy megjelenhessenek ezek az újságok, milyen sok energia, vegyszer és festék kellett az előállításokhoz! És mennyi hasonló dolog kellett az újra hasznosításukhoz! "zöld" mosták a pelenkát, ma eldobható pelenkák vannak. Kétségtelen, de ha valaki környezettudatosan próbál élni eldobható, környezetben lebomló pelenkát használ (bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy bizonyos elméletek és kutatások szerint a hagyományos pelenka mosása sok energiát, vizet és mosószert igényel, nem igaz teljesen, hogy az eldobható pelenka sokkal károsabb a környezetre! Forrás: C. Goodall How to Live a Low- Carbon Life - IPM Magazin) Az ivókúton gondolom az ásott kutat érti a cikk szerzője. Az is kimutatott tény!!!, hogy az elmúlt év alatt a földekre kiszórt műtrágya rengeteg nitrátot és foszfát vegyületet juttatott a talajba, talajvízbe és más élővizekbe, hogy gyakorlatilag ihatatlanná vált (főleg gyerekek számára veszélyes a nitrát, mint köztudott). Itthon már szinte teljesen áttértünk a kis magyar biogazdálkodók által megtermelt zöldségre, gyümölcsre, húsra (amit mi magunk nem 17 tudunk megtermelni ott veszszük meg). A legutóbb egy nagyon érdekes dolgot mondott a bácsi: a TSZ-től kapták vissza a földjüket, ahol most biogazdálkodást folytatnak kicsiben. 3-5 évbe telt mire visszatértek a földigiliszták a földjébe (a rengeteg, feleslegesen használt vegyszer miatt!) Ha valaki környezettudatosan él nem azért vásárol bio-t, mert most ez a divat!, hanem azért, mert a biogazdálkodások nem használnak korszerűtlen vegyszereket, műtrágyát, egyszerűen csak úgy termelnek, ahogy nagymamáink is csinálták! Azt gondolom, hogy nem korrekt ez így, hogy különböző időkből kiragadva említenek példákat (pl: palackos víz - a fű kaszálása, sarlózása)! A másik észrevétel: Ami nagyon nagyon dühít, hogy sajnos Magyarországon még mindig nagyon gyerekcipőben jár a környezetvédelem, és ez nemcsak pénz kérdés!!! ez nemtörődömség!!! Csomádról hiába viszik el szelektíven a szemetet elég kevesen gyűjtik így, mert kényelmesebb azt hinni, hogy mindez felesleges, utána úgyis összeöntik a különböző hulladékokat és megy a nagy közösbe! Hát ez NEM IGAZ!!! Ha az ember egy kicsit tájékozódik, akkor nem egy és nem két helyen lehet olvasni, hogy pl.: Mo. szelektíven gyűjtött hulladékát Ausztria felvásárolja, mert az osztrákok nem tudnak annyi hulladékot gyűjteni, amit újrahasznosítással ne tudnának feldolgozni és ez így még mindig olcsóbb, ha műanyag hulladékot vesznek, mint sosem használt nyersanyagot!!! Felháborít, hogy egy újságban ilyen cikket lehet olvasni, ami még inkább erősíti az emberekben, ezt a régimódi, elavult szemléletet! Azt gondolom, hogy mértékletességet kell/kellene tartani! Az emberek többsége reklámok alapján vásárol! Nem szükséges a palackos víz, hiszen Mo.-on kiváló minőségű ivóvíz folyik a csapokból! Nem kell géppel havat lapátolni, mert mert két kéz és egy hólapát is kiválóan működik. Nem kell köbcentis autókkal mászkálni, hanem legyen elég egy alacsony fogyasztású négykerekű. Rövid távolságokra gyalog kell menni, nem kell az erdőkbe hordani a szemetet, mert az olcsó. Kevesebb vegyszert kellene használni, ha lehet lebomlókat. Nem kell azért megvenni valamit mert épp akciós. Gondolkodó emberként kell élni! és megtanítani a gyerekeinknek, hogy ne tegyék tönkre a fát, bokrot, mert ő is él! Ne dobálják el a szemetet, mert azt a saját kertjében sem dobja el az ember! Nem pusztítjuk el pusztán brahiból vagy félelemből az állatokat, mert neki ugyanannyira fáj, mint nekem vagy neked (persze nem a szúnyogra és légyre gondolok)! Kevesebb szemetet termeljünk, mert az egy idő után a fejünkre dől! "A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön" Üdvözlettel: Busa Veronika

10 Életmódi Gyógynövények őszi fegyvertárunkban Így maradhat fitt és egészséges ősszel is A hűvös és borongós őszi napok könnyen elronthatják a hangulatunkat, ebben az időszakban gyakoriak a köhögéssel és náthával járó fertőzések. Adunk pár hasznos tippet, hogy Ön ősszel és télen is egészséges és fitt, immunrendszere pedig erős maradjon. A sport segít az immunrendszer egészségének megőrzésében: Sokan abba a hibába esnek, hogy az őszi időjárás beköszöntével lemondanak minden szabadidős sporttevékenységről. Pedig mind a testnek, mind a léleknek nagy szüksége van ilyenkor a friss levegőre és a mozgásra. A séta, a biciklizés, és a túrázás lendületben tartja az immunrendszert, és gondoskodik róla, hogy a légzőszervek hozzászokjanak a hidegebb levegőhöz. Előfordulhat, hogy a szervezet az edzést követő órában érzékenyebb a fertőzésekkel szemben. Ezért ne fusson vagy kocogjon minden nap, hagyjon időt szervezetének a pihenésre, és figyeljen oda arra, hogy bármit is sportol, ne izzadjon, mert a nedvesség és a hideg hatására nagyon könnyen megfázhat vagy akár tüdőgyulladást is kaphat, semmi estre se erőltesse túl magát! Egyen levest! Egy kis meleg húsleves vagy zöldségleves nagyszerű hatással van az egészségre, ha úgy érzi, meghűlt, vagy sokáig fázott odakint, semmiképp se hagyja ki! Szauna: A szauna nem csak a bőrnek tesz jót, de edzi az ereket és az immunrendszert is. Váltófürdő/ zuhany: A hideg és meleg váltakozása serkenti a vérkeringést, ami ellenállóbbá tesz a kórokozókkal szemben, és fokozza az anyagcserét. Kezdje mindig a meleg vízzel! Majd a lábaitól felfelé Életmódi A ködös, nyirkos, őszi napok visszatérő problémája a meghűlés, a nátha, pontosabban a felső légúti megbetegedések. Kellemetlen tünetei az ezzel járó rossz közérzet, fáradtság nemcsak hangulatunkat rontja, néhány napra ágyba is parancsolhat bármelyikünket. haladva váltson hideg vizes zuhanyra. Háromszor ismételje meg a meleg-hideg váltást. Mindig hideg vízzel fejezze be. Utána törülközzön meg, és öltözzön fel kellemes melegen. Vitaminok és ásványi anyagok: Különösen ősszel fontos odafigyelni a kiegyensúlyozott vitamin- és ásványi anyag bevitelre. Amilyen gyakran csak lehet, kerüljön az asztalra tipikus őszi zöldség, például tök és káposzta. A tök tele van fontos vitaminokkal, és egyes kutatások eredménye szerint még a dohányzásról és az alkoholról való leszokásban is segíthet. A káposzta pedig gazdag C-vitaminban. Igyon elegendő folyadékot! Annak ellenére, hogy hidegebbre fordult az idő, nem szabad elfelejtkezni az elegendő folyadékfogyasztásról! A fűtés miatt a levegő szárazabb lesz, ezért is fontos, hogy a száj- és garatüreg nyálkahártyáját ned- vesen tartsuk, és a kórokozók ne tudjanak megtelepedni rajta. Pihenés: A betegségek elkerülése érdekében időt kell adni szervezetünknek a pihenésre. Elegendő alvás nélkül az immunrendszer könnyen legyengülhet. Ha úgy érzi, alváshiánya van, egyszer feküdjön le korábban este! Fürdő: A kellemesen meleg fürdő nem csak a testnek tesz jót, hanem a lelket is megnyugtatja. Fürdősót vagy pár csepp illóolajat is tehet a vízbe, lazító hatású a levendula és a citromfű, a nátha és a meghűlés megelőzését szolgálja az eukaliptusz és a fenyő. Kézmosás: Ebben az időszakban hemzsegnek a vírusok az ajtókilincseken, a közlekedési eszközök kapaszkodóin, a lépcsőkorlátokon, és egy kézfogással is könnyen terjedhetnek. Ezért, ha haza érkezik mindig mosson kezet! Forrás: internet Mely gyógynövényeket ajánlhatjuk e kellemetlen panaszok enyhítésére, a gyorsabb gyógyulás érdekében, vagy éppen a szövődmények megelőzésére? Ismerkedjünk meg röviden néhány ilyen, általában közönséges növényfajjal, melyek gyógyhatású részét (szaknyelven: a "drogot") célszerű házipatikánkban is tartani. A rétek, útszélek, de akár még a parlagok egyik leggyakoribb gyomfaja a keskenylevelű (lándzsás) útifű (tudományos néven: Plantago lanceolata). Az évelő tőlevélrózsás növény levelei hosszúkásak, lándzsásak; míg szára tőkocsány, ami hosszú levél nélküli, csúcsán a virágzatot tartó szárat jelent. A levelek fő hatóanyagai: az iridoidok (aukubin), cseranyagok, nyálkaanyagok és C-vitamin; forrázatuk köhögéscsillapító, köptető hatású. Mélius Juhász Péter nevezetes Herbáriuma (Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól, 1579) szerint: a szájadat, torkodat gyógyítja, ha vizével mosod. Szintén tőkocsányos és igen gyakori, a kistermetű százszorszép (Bellis perennis). A néhány centiméteres tőkocsányon fejlődnek ki a kis fészekvirágzatok. A szélső, nagyobb virágok kissé vörösesek, a belsők fehéresek. A százszorszép üde, nedves gyeptársulások apró faja, amely hóolvadástól a következő fagyig virágozhat. A levelek főzete inulint, szaponinokat, cseranyagokat tartalmaz, s alkalmas légcsőhurut, köhögés tüneteinek enyhíté- sére. A Földközi-tenger medencéjéből származó, szárazságtűrő, fél évszázada termesztett gyógynövényünk az izsóp (Hyssopus officinalis). Az ajakosok családjába tartozó növény illóolajtartalmú virágai kékek, rózsaszínűek vagy fehérek lehetnek. Gyógyhatása a növény földfeletti részének, virágzó hajtásának van, amely akár egy százalék illóolajat is tartalmazhat. Az izsóp fő alkalmazási lehetősége köhögéscsillapító, antiasztmatikus teakeverékekben van, bár lehet alkotórésze étvágyjavító teakeverékeknek is. Az izsóp már az ókorban ismert gyógynövény volt, a Füveskönyv szerint: nehéz lélegzetvételt gyógyít, gilisztát megöl a gyomorban. A meghűléses megbetegedések egyik legáltalánosabb és joggal közismert gyógyszere a kis- és a nagylevelű hársfajok (Tilia cordata, Tilia plathyphyllos). A gyógy-hatású drog mindkét esetben a sárgásfehér, kellemes illatú virágzat, amelyben a néhány virág bogernyőt alkot, tengelyén a murvalevéllel. Mindkét fajjal, de különösen a kis levelű hárssal ültetett állományban is találkozhatunk (parkok, utak sorfája), míg a nagylevelű hárs a középhegységek mérsékelt vízellátású erdeiben elegyfaként tűnik fel. A két fafaj virágzáskor begyűjtött drogja főleg flavonoidokat (kvercetin), nyálkát, cseranyagokat, némi illóolajat tartalmaz. A virágzat teájának izzasztó, köptető, nyálkaoldó hatása van. A hársfatea e hatásait tovább javíthatjuk, ha mézzel ízesítjük. Az édesgyökér (Clycyrrhiza glabra) termesztett, ritkán termesztésből kivadult, pillangósvirágú növényünk. Az ötszáz évvel ezelőtt, Kínában kelt, Elsőrendű gyógynövényeink című munka kiemelt témája az édesgyökér. Az egyiptomi fáraósírokban is megtalálták a növényt, ami egyértelműen utal értékes voltára. Ma is igen kedvelt Kínában, a kínai orvosok főképp a torokfájás, a köhögés enyhítésére, légzőszervi problémák esetén javasolják. Igen erőteljes, többfejű gyöktörzsű, évelő, akár méteres cserje jellegű faj. A gyógyhatást főként gyöktörzse jelenti, ahol fő hatóanyagként egy triterpénvázas glikozid, a glicirrhizin található. Ehhez a feltűnően (a szacharóznál ötvenszer) édes vegyülethez flavonoidok, szaponinok, kevés illóolaj társul. E kémiai ös szetétel köptető, antibakteriális és antivirális, illetve gyulladáscsökkentő hatást garantál, amit már az egyiptomiak is felismertek. Az édesgyökér alkalmazása eltér a szokásostól, hiszen nem forrázzuk, nem készítünk belőle teát, hanem a gyökerek gumiszerű állagúra bepárolt kivonatát, a fekete színű medvecukrot fogyaszthatjuk. Galenus római orvos ajánlotta jó kétezer évvel ezelőtt a pemetefű (Marrubium vulgare) használatát. A növény lágyszárú, négyszögletes szárú, fehéren gyapjas, tojásdad levelei csipkés szélűek, fonáki részük ráncos. Virágai piszkosfehérek, melyek gömbszerű álörvöket képeznek. A Földközi-tenger vidékén és Közép-Ázsiában őshonos faj, hazánkban száraz, meleg területeken, gyepekben is megél, egyben termesztett gyógynövény. A pemetefű drogja a virág-zó hajtás, amely 0,3-1,0 százalék diterpén típusú keserűanyagot, 5-7 szá-zalék cseranyagot, nyálkaanyagokat, kevés illóolajat tartalmaz. Forrázata (teája) légúti megbetegedések (köhögés) esetén hasznos, de étvágyjavító hatása is közismert. Felhasználása nemcsak teaként lehetséges, hanem gyógy-cukorkák alkotórésze is lehet. A meghűlés, a köhögés és a nátha megelőzésének egyik feltétele a szervezet megfelelő vitaminellátása, különösen a vízoldékony, folyamatosan ürülő vitaminok elégséges szintjének biztosítása. Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozhatunk olyan termékekkel (szörp, lekvár, befőtt, stb.), amelyek a homoktövis (Hippophaë rhamnoides) álbogyóterméséből készülnek. Ez a növény tövisekkel borított, ezüstös szőrökkel fedett cserje vagy kistermetű fa. Az igénytelen, szárazságtűrő növényt a világ sok országában termesztik, hazánkban a Duna és Dráva mentén őshonosan is előfordul, bár ritkasága miatt flóránk védett fájává nyilvánították. Ültetett, termesztett állományával egyre több helyen találkozhatunk, hiszen a termés leve a C-vitamin mellett cukrot, szerves savakat, olajat, karotinoidokat, ásványi elemeket tartalmaz. Észak-Európában régóta használt, ízes vitaminpótló, nálunk most terjed használata. Az őszi nyirkos, hűvös idő beköszöntével is forduljunk a természethez, éljünk a növényvilág kincseivel, hiszen már őseink is ezt tették. Forrás: internet 19

11 Mesesarok Benedek elek: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak a királynak volt három igen szép leánya. Elindult egyszer országot járni, tudni akarta, elégedettek-e a népek. Álruhát öltött magára, de mielőtt elindult volna, azt mondja a lányainak: Na, lányaim, mit hozzak nektek ilyen hosszú útról? Szép öltözéket kért a legidősebb. Gyöngyöt, fülbevalót, nyakláncot, karperecet, mindenféle ékszert kívánt a középső. Hát neked mit hozzak, legkisebb leányom? Hozza el nekem, édesapám, a megszólaló szőlőt, a mosolygó almát meg a csengő barackot! Elindult a király, bejárt országot-világot. Összevásárolt a legidősebb lányának különbnél különb öltözéket, selymet, bíbort, bársonyt. A középsőnek csillogó drágaköveket, ékszereket vásárolt. De a legkisebbiknek nem talált se megszólaló szőlőt, se mosolygó almát, se csengő barackot. Hát, ahogy jött hazafelé, úgy belerekedt a hintója a sárba, hogy meg sem lehetett mozdítani. Mérgelődött a király a kocsisával, miközben mérgelődnek, egy hatalmas fehér disznó ugrik ki az erdőségből, s azt mondja a királynak: Mit adsz nekem, felséges királyom, ha kihúzom a hintódat a sárból? Mit adjak én neked, te disznó? A legkisebb lányodat! Úgysem mondja komolyan, gondolta a király. Isten neki! Itt a kezem, nem disznóláb! Erre a disznó odament a hintóhoz, és az orrával kiemelte a sárból. Hazaért a király, odaadta az ajándékot a nagyobbik meg a középső lánynak, s azt mondja a legkisebbnek: Látod, édes szép leányom, miért kívántál olyat, amit nem tudtam teljesíteni! De ahogy ezt mondja, egyszer csak röf- röf-röf, jön a disznó. És még egy taligát is hozott magával. Kinéz a király, s elszörnyülködik. Mi baja van, édesapám? Miért borult úgy el az arca? kérdezi a legkisebbik királykisasszony. Jaj, édes-kedves leányom, nézd, hogy jártam! Jön érted a disznó, de nem engedem, hogy elvigyen feleségül. Hamar felöltöztettek egy szolgálót, s odavitték a disznónak. De az kiborította a talicskából, s tovább röfögött az ajtónál. Sírt a királykisasszony, még földhöz is verte magát bánatában. Öltözz szegényes gúnyába, akkor biztos, nem tetszel neki mondta a király. Feladtak rá mindenféle rongyot, s leküldték az udvarra, erre megörvendett a disznó, röfögött örömében, hamar felültette a taligára, gyorsan tolta, vitte az erdőbe. Nemsokára egy fából épült disznóólhoz értek. Letette a lányt a piszkos szalmára, szénára. Sírt a királykisaszszony. Addig sírt, amíg el nem aludt. Mikor felébredt, hát uram-teremtőm, olyan gyönyörű szép palotában találta magát, hogy azt elmondani nem lehet. Gyémánt volt annak minden szeglete, még a lépcsője is drágakövekkel volt kirakva. A disznó meg eltűnt. Hanem helyette egy szépséges királyfi sétált föl s le. Odament a királykisasszonyhoz, megfogta a kezét, s azt mondta: Tudd meg, engem egy tündér elvarázsolt, hogy addig disznó képében legyek, míg egy királylány nem lesz a feleségem. Karon fogta, elvezette a palota kertjébe, tele volt az mindenféle gyümölccsel. Odamentek a szőlőhöz, amelyik megszólalt, mentek tovább, ahol mosolygott az alma, csengett a barack. Erre vágytál mondta a királyfi. És azt is mondta a tündér, hogy addig legyek disznó képében, amíg egy királylány ezekre nem vágyik. Te vágytál rá, s most mondd meg tiszta szívedből, akarsz-e a feleségem lenni? Nyakába ugrott a királykisasszony, összecsókolta. Aztán hintóba ültek, elmentek a királyhoz, nagy lakodalmat csaptak. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. Vegyeskosár Keressenek minket! Történeteiket, ötleteiket szívesen fogadjuk. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért! cstukor2011@gmail.com Apróhirdetés: Ajándéktárgy, kiadvány Cégünk több évtizedes tapasztalattal rendelkezik reklám és ajándéktárgyak készítése terén. Nálunk nincs lehetetlen, minden elképzelés megvalósítható! T.: 06-20/ Gyógymasszőr 06-20/ Varrást vállalok Vállalom férfi, női és gyermekruhák felvarrását, átalakítását, zipzárcserét, nadrág felszegést és egyéb, varrással kapcsolatos munkákat. 20 Gyorsan, precízen dolgozom, az árak és további információ tekintetében kérem, hívjon bizalommal: 06-30/ Minőségi, garanciális (10-30 év) svéd, osztrák, német laminált, fa és parafa padlók és kiegészítőik forgalmazása, ingyenes házhoz szállítással (Veresegyházon és 10 km körzetében). LAMINÁLT PADLÓ MINTABOLT Veresegyház Szadai út Szeretne megtanulni autót vezetni? Szeretné a már meglévő tudását csiszolni? Szeretne gyakorló órákat venni? HÍVJON MOST! Lepje meg önmagát vagy családtagját, keresse bizalommal szakoktatóját! Telefon: 06-20/ Eladó Csomádon egy 1410 m 2 -es telek a főúthoz közel, csendes környéken. Kiválóan alkalmas családi ház építésére. Irányár: 7,5 Millió Ft. Érdeklődni:

12 Rovat... KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK: április Betyár zöldbableves Csirke Gellért módra április Rovat... Felnőtt házorvosi rendelés: Dr. Selmeczi Lia H., Sz., P.: K., Cs.: Csomád, Kossuth u. 67. T.: 06-20/ Orvosi ügyelet: 18 órától másnap reggel 7 óráig a MISSZIÓ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT Veresegyház, Gyermekliget u. 30. Telefon: 06-28/ , mobil: 06-20/ GYERMEKORVOS Dr. Kicsiny Emese tanácsadás: csütörtök rendelés: hétfő 8-9, csütörtök Telefon: 06-28/ , 06-20/ Védőnői Szolgálat Nagy Anikó védőnő telefon: 06-20/ Várandós tanácsadás: hétfő Csecsemő- és kisgyermek tanácsadás: hétfő Fogorvos rendelési ideje: Dr. Patonai Imola körzeti fogorvos, telefon időpontfoglalalás: 06-28/ Rendelés helye: Őrbottyán, Rákóczi Ferenc u. 88/2. hétfő, csütörtök: óráig sürgősségi eset: óráig kedd, péntek 9-14 óráig, sürgősségi eset: 8-9 óráig POLGÁRMESTERI HIVATAL: Telefon/fax: 06-28/ , 06-28/ Csomádi körzeti megbízott: Dobos Máté r. őrm. Telefon: 06-70/ Őrbottyán Rendőrőrs Megbízott őrsparancsnok: Dr. Horváth Imre 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 78. Telefon: 06-28/ Váci Rendőrkapitányság elérhetőségei: Cím: 2600 Vác, Zrínyi utca 7 szám Telefon/fax: , Kapitányságvezető: Telefon: NagyLsz@pest.police.hu Bűnügyi osztályvezető: Telefon: latorovszkyg@pest.police.hu Tűzoltó Parancsnokság Telefon: 06-27/ Cím: 2600 Vác, Szilassy u Okmányiroda és fogadási ideje 2112 Veresegyház, Fő út Telefon: 06-28/ időpontfoglalás: ügyfélfogadás: H-K.: , Sz.: Cs.: , P.: Hozzávalók 4 főre: 10 dkg szalonna 1 fej vöröshagyma 50 dkg zöldbab 10 dkg tarhonya 20 dkg füstölt kolbász 2 db paprika 2 db paradicsom 2 dl tejföl só 2 ek liszt 2 szál petrezselyemzöld felaprítva Elkészítés: Egy lábosban a felkockázott szalonna zsírját kiolvasztjuk, megpirítjuk rajta a felkockázott hagymát, rátesszük a zöldbabot, a felszeletelt paprikát és a paradicsomot. Rövid ideig pároljuk, majd felöntjük 1,5 l vízzel. Felforraljuk, beletesszük a karikára vágott kolbászt és a tarhonyát, sózzuk, majd készre főzzük. A tejfölt kikeverjük a liszttel, és beleöntjük a levesbe. Petrezselymet szórunk a tetejére. Hozzávalók 4 főre: 80 dkg csirkemell 1 kisebb lilahagyma 20 dkg gomba 15 dkg sonkás szalámi 20 dkg főtt zöldborsó 1 csokor petrezselyem 2,5 dl tej 1 ek liszt kevés olaj bors ételízesítő annyi szelet sajt, ahány szelet hús lesz Elkészítés: A csirkemellett nagyjából egyforma szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, majd megszórjuk vegetával. Lisztben megforgatjuk, és forró olajban, oldalanként 3-3 perc alatt aranysárgára sütjük, majd tepsibe rakjuk. A hagymát felkarikázzuk, a sonkás szalámit felcsíkozzuk, a gombát szeleteljük. Ezután a hagymát a visszamaradt olajban megdinszteljük. A gombát és a sonkát hozzáöntjük, és 3-4 percig együtt pirítjuk. Megszórjuk borssal, és ha szükséges, vegetával. Hozzáadjuk a zöldborsót, petrezselyemmel meghintjük, majd 1 ek liszttel megszórjuk. Fél percig pirítjuk, majd hozzáöntjük a tejet, és kevergetve sűrűsödésig (1-2 perc) forraljuk. A masszát az elősütött húsokra halmozzuk, a húsokat 1-1 sajtszelettel befedjük. Forró sütőben 10 percig sütjük. 2, 3, 4 m 3 konténerek bérlése 22 Konténeres szállítás Csomádon és vonzáskörzetében. Használatbavételi engedélyhez szükséges hulladék elhelyezési igazolás kiadása! Szőnyi Group: 06-28/ , 06-30/ ,06-30/ Grízes-krémes süti Hozzávalók 10 főre: 2 cs háztartási keksz 1 l tej 10 ek búzadara 7 ek kristálycukor 2 cs vaníliás cukor 4 tojásfehérje Krémhez: 1 l tej 2 cs vaníliás pudingpor 7 ek kristálycukor 4 tojássárgája Tetejére: 2 doboz 33%-os tejszín 2 cs vaníliás cukor 2 cs habfix csokoládéreszelék Elkészítés: Egy mélyebb tepsi alját kirakjuk a háztartási keksszel. A grízes masszához a tejből, darából, kristálycukorból, vaníliás cukorból tejbegrízt főzünk. Míg a gríz forró, hozzákeverjük a 4 tojás felvert habját. Az elkészült masszát rákenjük a keksz tetejére. Amíg hűl, elkészítjük a krémet. A tejből, pudingporból, kristálycukorból és a tojássárgájából pudingot főzünk, melyet még forrón a kihűlt darakására simítunk. A süteményt pár órán keresztül hűtőben pihentetjük, hogy alaposan összeálljon. A tetejére a tejszínt vaníliás cukorral, habfix-szel habbá verjük, majd a sütemény tetejére simítjuk, és megszórjuk reszelt csokival. Diós -túrókrémes padlizsántekercsek Hozzávalók 4 főre: 1 db kb. 400 grammos padlizsán só 4 ek olívaolaj Krémhez: 125 g túró 60 g natúr krémsajt 60 g natúr joghurt 30 g durvára vágott dióbél 1 ek finomra vágott mentalevél csipet só Elkészítés: A megtisztított padlizsán végeit lecsapjuk és hosszanti irányban körülbelül 3-4 mm vastag szeletekre vágjuk a tojásgyümölcsöt. A szeletek mindkét oldalát besózzuk, szűrőbe tesszük és legalább fél órán át állni hagyjuk. 30 perc elteltével bő vízben lemos- suk a padlizsánt és konyhai törlővel meg- szárítjuk. Olívaolajjal megkenegetjük a szeleteket és kontakt grillsütőben vagy parázsló faszén felett pár perc alatt megsütjük. A krém elkészítése: a túrót finom lyukú szitán egy kanál segítségével áttörjük és egy tálban simára keverjük az összes többi hozzávalóval. A grillezett padlizsánszeleteket megkenjük az ízesített túrókrémmel és feltekerjük. 23

13 Rovat... Véget ért a nyár április A Mozdulj Anyu! csapata, ahogy egész nyáron heti 3-4 alkalommal, az augusztus utolsó szombat délutánját is a szabadtéri edzéssel töltötte. Sokan nem tudtak eljönni egyéb elfoglaltságuk miatt, de ez nem ment a hangulat kárára. Most sem jött senki üres kézzel, finom sütemények és pogácsák érkeztek az asztalra. A laza edzést, ami most csak 45 perces volt, délután 5 órakor kezdték. A nap sütött, felhő nem volt az égen, esőnek se híre, se hamva, közel 30 fokos, nyári melegben estek neki a padra fellépéseknek, a fekvőtámaszoknak, a haspréseknek. Az anyukák magukkal hozták az apukákat és a gyerekeket is, akik az edzés ideje alatt előkészítették a tüzet, illetve a háttérben zajló kutya agility showt nézhették. A mozgásba időközben kisebbek is bekapcsolódtak, és lelkesen csinálták végig a feladatokat. Mire végeztek a tűznél már ott ücsörögtek a gyerekek és sütögettek. Az este további része nagyon jól telt, a gyerekek a sportpályán futkároztak, este pedig élményekkel gazdagodva zuhantak az ágyukba. Ősztől várunk mindenkit, aki mozogni szeretne, most már a tornaterembe. Keresd a faliújságon az órarendünket! Sebeők Sarolta cstukor2011@gmail.com

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 14/2013. 14. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mocsáry Balázs polgármester Naszvadi Sándorné és Blahó Sándor képviselőket javasolja jegyzőkönyv hitelesítőnek.

Jegyzőkönyv. Mocsáry Balázs polgármester Naszvadi Sándorné és Blahó Sándor képviselőket javasolja jegyzőkönyv hitelesítőnek. Jegyzőkönyv Készült: A Csévharaszt Község Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2011. szeptember 22-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint.

Részletesebben

10. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

10. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 10/2013. 10. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS 4.7-16 Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell Nem arról beszélek...hogy a szeretet ne intené a másikat...hogy a tetteink ne árulkodnának szívünk állapotáról...hogy

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: Hetes, Csombárd és Várda Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek 2017. június 28-án 17 órai kezdettel a Hetesi Közös Önkormányzati Hivatalban (7432 Hetes, Rákóczi u. 34.) megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő.

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-4/2011. iktatószám 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő 29 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. február 23-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén TORONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének 2016. február 03-án megtartott közös testületi ülésén Helye: Torony Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának

Részletesebben

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE 10/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 02-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 52/2014. (VII. 02.)

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT Szám: V/2-14/2018. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én 17,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 23-án megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 23-án megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 23-án megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 92/2016.(VIII.23.) 93/2016.(VIII.23.) 94/2016.(VIII.23.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:2013. november 21-én Várgesztes, Községházán 19,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Menoni

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 6/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő- testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Zrinszki István B.Tóth Attila

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. május 26-án (csütörtök) 13.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Állandó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete és Szőlősgyörök Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 4. napján megtartott együttes ülésén Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Torony és Dozmat községek Önkormányzatai képviselőtestületeinek 2012.szeptember 12-én megtartott együttes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Torony és Dozmat községek Önkormányzatai képviselőtestületeinek 2012.szeptember 12-én megtartott együttes üléséről. Torony község Önkormányzata T o r o n y Dozmat község Önkormányzata D o z m a t 5/2012. jkv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Torony és Dozmat községek Önkormányzatai képviselőtestületeinek 2012.szeptember

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

27. s z á m ú. Készült a 2011. november 10-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről.

27. s z á m ú. Készült a 2011. november 10-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. 27. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. november 10-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/13/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. június 16-án 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Pásztor László Bakos István Béri Eszter

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Tardos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 20-i közmeghallgatásán, mely 18.00 órakor kezdődik a Községháza tanácstermében. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014.

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014. Psz/59/23/2014. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 19-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 92/2014. (XI.19.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Varsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 26-án (hétfő) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Burkus Imréné

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.

Részletesebben

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Rendkívüli Képviselő-testületi ülésről 2012. 07. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 198-37/2012. Jegyzőkönyv Inárcs Községi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 9-én (hétfő) órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 9-én (hétfő) órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 9-én (hétfő) 16.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Horváth Ottó polgármester Baka Istvánné Gyovai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Piliscsév község Képviselő-testületének 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Piliscsév község Képviselő-testületének 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Piliscsév község 2011. június 27-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal ülésterme Jelen vannak: Kosztkáné Rokolya Bernadett polgármester Dimitrov László

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-1 /2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 4 -én 16

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 19-i üléséről

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 19-i üléséről 122 Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 19-i üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Támba Borbála Buzák Zsolt Terdik Tibor képviselők Tanácskozási joggal

Részletesebben

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,

Részletesebben

12. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

12. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Oldal 1 / 9 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 12/2013. 12. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által május 4-én /szerdán/ 17 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről.

Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által május 4-én /szerdán/ 17 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről. Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Száma: 1099-3/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által 2016. május 4-én /szerdán/

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben