TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN

Átírás

1 ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA TUDOMÁNYOS TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN KÖZLEMÉNYEK Vastagh Pál: Európai alkotmányozás, nemzeti alkotmányok Szakolczai György: Bretton Woods elõtt: a Keynes-terv kialakulása és tanulságok napjaink számára Bajor Tibor: A folyami szállítástól az autópályáig Kádas Csaba: Hol a Khmer-tenger a Thai-öbölben? Oroszlánkörmök SZEPTEMBER TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN

2 EDDIG MEGJELENT KÖTETEINK: 1. Globalizáció, átalakulás, vállalati környezet (2000) 2. Átmenet, felzárkózás, versenyképesség (2000) 3. Verseny Európa küszöbén (2001) 4. Nemzetközi kapcsolatok külgazdaság (2001) 5. Oktatás, kutatás, gyakorlat (2001) 6. Kis- és középvállalkozások Magyarországon (2002) Special issue: On the Way to the European Union (angol nyelven, 2002) 7. Információ, tudás, versenyképesség (2003) 8. Fiatal kutatók két nemzedéke (2003) 9. Európaizáció, globalizáció, reformok (2003) 10. A világ 2001 után (2004) 11. Számok Piacok Emberek (2004) 12. Az integráció társadalmi-gazdasági hatásai (2005) 13. Új Európa (2005) Kis és közepes vállalkozások Magyarországon az EU-csatlakozás után (2006) 16. Európai útelágazások (2006) 17. Tudástársadalom, vállalkozások, Európa (2007) 18. Tudás, tudat, hamis tudat (2007) 19. Kis- és középvállalatok mint a gazdaságélénkítés tényezõi (2008) 20. Gazdaság, jog, társadalom (2008) 21. Civil és nonprofit szervezetek szerepe a gazdaságban (2009) 22. Doktorok és doktoranduszok (2009) 23. E-világi trendek (2010) 24. Vállalkozás, személyiség, kultúra (2010) 25. Gazdaság és szociális demokrácia (2011) XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26

3 Tudósgenerációk az ÁVF-en TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA Budapest, 2011

4 Szerkesztette: G. Márkus György fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola Lektorálta: Hámori Balázs egyetemi tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola, Budapesti Corvinus Egyetem Olvasószerkesztõ: Andó Éva fõiskolai docens, Általános Vállalkozási Fõiskola Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Kiadványszerkesztõ: Németh Zsuzsa ISSN XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26

5 TARTALOM Elõszó 5 Vastagh Pál: Európai alkotmányozás, nemzeti alkotmányok 7 Szakolczai György: Bretton Woods elõtt: a Keynes-terv kialakulása 15 és tanulságok napjaink számára Bajor Tibor: A folyami szállítástól az autópályáig 47 A magyar közlekedés és a gazdaság kölcsönhatásai a középkortól az 1990-es évekig Kádas Csaba: Hol a Khmer-tenger a Thai-öbölben? Kambodzsa 65 és Thaiföld vitája tengerük határairól Hallgatóink írták Buda Zsófia: Az internet hatása a nyelvhasználatra. 89 Fiatalok fogalmazás- és kifejezõkészsége az internethasználattal összefüggésben (Tóth Antal Díj 2011) Díjnyertes OTDK-s dolgozatok 107 Fikó István Nacsó: Fúziók, felvásárlások sikerességének elemzése 109 eseményelemzés módszerével. Az OTP Bank akvizíciós tevékenységének elemzése Szakdolgozati annotációk 2011 válogatás 137 TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN 3

6 CONTENTS Editorial 5 Pál Vastagh: The making of constitutions 7 the European and the national level György Szakolczai: The emergence of the Keynes Plan prior 15 to Bretton Woods lessons for the present Tibor Bajor: From river navigation to highway traffic 47 The interdependence of traffic and economy in Hungary from the Middle Ages to the 90ies Csaba Kádas: Where is the Khmer Sea in the Thai Bay? 65 The debate between Cambodia and Thailand on the frontiers of their sea Written by our students Zsófia Buda: The effect of the internet on using the language. 89 The stylistic and phrasing ability of young people in connection with the internet (Antal Tóth Memorial Award) Students National Competition Our Prize Winners 107 István Nacsó Fikó: The assessment of fusions and procurements using 109 event analysis the case of the acquisition activities of OTP Bank Theses submitted for degree in 2011 a selection XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26

7 ELÕSZÓ Közleményeink 26. száma azt a szerencsésen kialakult és perspektivikusan rendkívül ígéretes összefüggést illusztrálja, támasztja alá, hogy fõiskolánk kollektívájának tudományos tevékenységében egymásra épülve, egymást megtermékenyítve van jelen az egyes nemzedékek kutatómunkája. Egymás mellett olvashatjuk a tapasztalt, beérett tudósok innovatív gondolatait, így Vastagh Pál rektorunk és Szakolczai György professor emeritus tanulmányait, a fiatal középnemzedéket reprezentáló Bajor Tibor és a PhD-tanulmányainak befejezése elõtt álló Kádas Csaba cikkeit, a záróvizsgázó Buda Zsófiának a társadalomtudományi témájú szakdolgozatok közül Tóth Antal Emlékdíjat kiérdemelt munkáját. Olvashatjuk azt a büszkeségre okot adó felsorolást, amely az OTDK-n díjazott diákjaink neveit tartalmazza. S ki tudja, hányan emelkednek ki tudományos területen azon hallgatóink közül, akiknek záródolgozat-annotációit beválogattuk összeállításunkba Vastagh Pál az alkotmányozás európai és nemzeti, jelesül magyar, szintjeit hasonlítja össze. Alaptézise, hogy az Európai Unió értékközösséget jelent, amibõl annak imperatívusza következik, hogy a tagállamok nemzeti szinten a közösen kialakított értékrendet érvényesítsék. Szakolczai György elmélettörténetileg Keynes elképzeléseihez visszafordulva a nemzetközi pénzügyi piacok keynesiánus szabályozásával tartja kivitelezhetõnek napjaink legsúlyosabb gazdasági, társadalmi és politikai problémáinak megoldását. Bajor Tibor azt hangsúlyozza: Magyarország alapvetõ érdeke a XIX-XX. században kialakított közlekedési hálózatának módosítása. Kádas Csaba bemutatja Thaiföld és Kambodzsa tengeri határvitáját, mely kõolaj- és földgázlelõhelyek birtoklásáról folyik. Buda Zsófia az internethasználat elméleti és gyakorlati kérdéseit vizsgálva arra következtet, hogy jelentõs mértékben romolhat a fiatalok fogalmazáskészsége. A díjazott OTDK-s dolgozatok közül Fikó István Nacsó elsõdíjas munkáját közöljük, amely az eseményelemzés módszerét példázza. G. Márkus György TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN 5

8 6 XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26

9 Vastagh Pál * EURÓPAI ALKOTMÁNYOZÁS, NEMZETI ALKOTMÁNYOK ** Kétségtelen, helytálló az a megállapítás, hogy az alkotmányok tartalmának kialakítása alapvetõen nemzeti kompetencia. Az alkotmányozó hatalommal felruházott testületnek joga, hogy szigorú eljárási szabályok alapján kialakítsa és elfogadja az alkotmány rendelkezéseit. Annak tartalmát igen sok tényezõ befolyásolja. Ezek sorában alapvetõ jelentõségû az alkotmányozó többség politikai nézetrendszere, társadalomképe, az ország alkotmányos hagyományai, jogi kultúrája stb. Az is gyakori jelenség, hogy a politikai célok és küzdelmek alkotmányjogi köntösben jelennek meg. Az utóbbi évtizedekben mindezek ellenére sem állíthatjuk, hogy a nemzeti keretek közötti alkotmányozás kizárólagosan csak a belsõ viszonyok által determinált. A belsõ feltételeket illetõen fontos követelmény, hogy az alaptörvény tartalmára vonatkozóan kialakuljon a társadalmi konszenzusnak az a minimuma, amely elõsegítheti és megkönnyítheti az alkotmánnyal való azonosulást mindenki számára, világnézeti és politikai hovatartozástól függetlenül. Ez az ésszerû követelmény kifejezõdik abban az igényben is, hogy az alaptörvény elfogadásához ne legyen elegendõ csak a minõsített parlamenti többség, azt népszavazás erõsítse meg. Ez az aktus mint a népszuverenitás világos kifejezõdése megszilárdíthatja az alkotmány legitimitását és ellenállóbbá teheti azt az aktuális jogalkotói nyomásnak, így az nem válhat a még oly jelentõs parlamenti többség kiszolgáltatottjává. A II. világháború befejezését követõ alkotmányfejlõdés fõ vonásai között az alkotmányjogi szakirodalomban az egyes alkotmányok összehasonlító elemzése alapján megállapították, hogy jelentõsen felerõsödtek az alkotmányozóra kifejtett nemzetközi hatások. Nemzetközi standardok alakultak ki az alkotmányok tartalmára vonatkozóan. Az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi szerzõdések jelentõs mértékben gazdagították az alkotmányokat és kiszélesítették a nemzetközi bíróságok joghatóságának alávetett államok körét. A bíróságok gyakorlata pedig befolyásolta az emberi jogok nemzeti keretek közötti szabályozását és érvényesülését. (Kukorelli, 2000: ) * fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola rektora ** A cikk 2011 áprilisában, a magyar Alaptörvény elfogadása elõtt íródott és elsõ változata az Egyenlítõ májusi számában jelent meg. TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN 7

10 A nemzetközi közösség által elfogadott elvek és egyezmények új átfogó rendszert alakítottak ki. Ettõl kezdõdõen az egyes államok alkotmányainak tartalmi meghatározására vonatkozó teljes szabadság már viszonylagossá vált. Ez azt eredményezte, hogy a huszadik század végén kialakult és általánosan elfogadottá vált a többszintû alkotmányosság (multilevel constitutionalism) terminológiája, amelyben pontosan kifejezõdik a nemzeti alkotmányok sokoldalú nemzetközi meghatározottsága. (Tóth Legény, 2006: ) Ezeket a nemzetközi hatásokat tovább erõsítették az európai integrációban keletkezõ folyamatok is. Az 1950-es évek elején kialakuló európai integrációs szervezet a világtörténelemben elõször új alapokra helyezte a nemzetközi együttmûködést. Ennek fundamentumát a tagállamok közös akaratából létrehozott sui generis jogrend és az annak védelmét és érvényesülését garantáló intézményrendszer teremtették meg. Mindez kihatott a nemzeti alkotmányos berendezkedésekre is. Az integráció elmélyülésével, annak kiszélesedésével a nemzeti jogrendszerekre gyakorolt hatás összetettebbé vált. Az Európai Unió és a közösségi / uniós jog már nem csupán az egyes jogágakat alakítja át, hanem a jogrendszer alapját képezõ alkotmányjogot és az ehhez kapcsolódó alkotmányjogi dogmatikát is. Sem az európai integráció közjoga, sem a tagállami alkotmányjog már nem értelmezhetõ egymás nélkül: egymással szoros kölcsönhatásban állnak (Chronowski, 2005: 11). *** Az európai kontinensen az Európai Unió mellett az Európa Tanácsnak is meghatározó a szerepe a többszintû alkotmányosság fejlesztésében és formálásában. A kormányközi szervezet legfontosabb célkitûzése az emberi jogok, a pluralista demokrácia és a jogállamiság védelme, a törvényhozási és az alkotmányos reformok támogatása. A demokratikus átalakulás idõszakában különösen figyelemreméltó segítséget nyújtottak a kelet-közép-európai országoknak az emberi jogok szabályozásában, a jogállam intézményrendszerének kiépítésében. E folyamat támogatására az Európa Tanács 1990 májusában létrehozta a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottságot (közismert nevén a Velencei Bizottságot). A testület olyan konzultációs fórum, amely segítséget nyújt a tagállamoknak ahhoz, hogy törvényeik megfeleljenek az Európa Tanács demokratikus normáinak. A Bizottság fõként az alkotmányozás, a közjog, az alkotmánybíráskodás, a választási rendszerekkel kapcsolatos ügyekkel foglalkozik. Legutóbb véleményt formált a magyar alkotmányozási folyamat kapcsán és várhatóan majd behatóan elemzi az új alkotmányt. A Bizottság ajánlásai és iránymutatásai, a vitás közjogi kérdésekben kialakított állásfoglalásai ugyan nem kötelezõ jellegûek, de a szervezet alkotmányvédõ tevékenységével nagy tekintélyt vívott ki és munkásságával tevékenyen hozzájárul a többszintû alkotmányosság európai fejlesztéséhez. Az a tény, hogy az Európai Unió egy sajátságos alkotmányos képzõdmény, egy korlátok között érvényesülõ alkotmányos közösség, a 90-es évtizedben nyert egyre erõsödõ elismerést. Az Unió alkotmányos alapjait jelentõ szerzõdések tipikus alkotmányos témákat és funkciókat tartalmaznak, a szervezet pedig olyan hatásköröket is gyakorol, amelyeket korábban kizárólag az egyes államok számára tartottak fenn (Häberle, 2001). Mindez kifejezõdött abban is, hogy az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerzõdés ratifikációja érdekében 8 XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26

11 több tagállamban is módosították a nemzeti alkotmányokat. Ezzel felgyorsult az európai integráció és a nemzeti alkotmányok közötti összhang megteremtése. *** Az Európai Unió értékközösséggé válásának folyamatában a 90-es évtized elején, éppen a keleti bõvítés kapcsán rajzolódtak ki még határozottabban azok az értékek és célkitûzések, amelyek befolyást jelentenek a tagállamok alkotmányos berendezkedésére és jogállami intézményeire júniusában az Európai Tanács koppenhágai ülésén a csatlakozásra váró országok számára egzakt felvételi követelményeket határoztak meg. Ezek elsõ csoportja kiterjedt az alkotmányossági kérdésekre is, miszerint a tagjelölt országoknak biztosítaniuk kell a demokráciát és a jogállamiságot garantáló intézmények mûködését és stabilitását, az emberi jogok, ezen belül a kisebbségek jogainak érvényesülését (a 90-es évek elején megkötött Európa Megállapodások ilyen követelményeket még nem tartalmaztak). A térségbeli országok második csoportjával 1994-ben megkötött Társulási Megállapodásokban külön, úgynevezett demokratikus klauzulát fogalmaztak meg, amelyben a demokratikus elvek és az emberi jogok tiszteletben tartását határozták meg. Az alkotmányos értékközösség fejlõdésének további fontos fejleménye volt az 1997-es Amszterdami Szerzõdés elfogadása, amelyben a jogállami mûködést az alapszerzõdésekben rögzített csatlakozási követelménnyé minõsítették. Az Európai Unió Alapvetõ Jogok Chartájának (alapjogi charta) elfogadása 2000 decemberében az alkotmányos vívmányok körének további bõvülését eredményezte. Ennek az erõsödõ értékszemléletnek másik fontos, jellegzetes dokumentuma az Európai Bizottság által 2001 júliusában közzétett Fehér Könyv az európai kormányzásról. Ebben a dokumentumban a jó kormányzás öt legfontosabb princípiumát: a nyitottság, a részvétel, az elszámoltathatóság, a hatékonyság és a koherencia elveit deklarálták. Az elveket nem csupán az Unió intézményeinek mûködésében kívánják érvényesíteni, ezeket iránymutatónak tekintik a nemzeti és a regionális kormányzatok, valamint a helyi önkormányzatok számára is. (European Governance, 2001.) *** Mindezek nyomán, különös tekintettel az európai alkotmányozást lezáró Lisszaboni Szerzõdés eredményeire, joggal beszélhetünk az Európai Unió alkotmányos vívmányainak szélesedõ körérõl. Ebben kifejezésre jut, hogy az Európai Unió egyben egy formálódó alkotmányos közösség is, amely a közös jogi kultúrára és az abból származó értékekre épül. Ezek érvényesítése alól nem vonhatja ki magát az az ország, amely a közösség tagjává kíván válni, vagy az akar maradni. Az alkotmányos vívmányok érvényesülése nem modellek, vagy intézmények kötelezõ átvételét jelenti, hanem olyan alkotmányos rendszer kiépítésérõl és mûködtetésérõl van szó, amelyben ezek az értékek meghatározó jelentõségûek (Czuczai, 2001: 47 56). Az alkotmányos vívmányok körének még nem alakult ki pontos körülhatárolása sem a régi, sem az új tagállamok szakirodalmában. A pontos fogalomalkotást megnehezíti, hogy a TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN 9

12 csatlakozási tárgyalások során ilyen tartalmú fejezetet nem világítottak át és a felek arról nem tárgyaltak. Többségében idetartozónak minõsítik az Unió alapítószerzõdéseinek alkotmányos jellegû rendelkezéseit, a tagállamok közös alkotmányos hagyományait, az Európai Emberi Jogi Egyezményt, az erre épülõ esetjogot, a másodlagos joganyag néhány elemét, például az EP és a Tanács dokumentumaihoz való hozzáférés jogát, az úgynevezett bírósági acquis számos részét (Czuczai, 2005: ). Az alkotmányos vívmányok köre tehát állandóan változik, szélesedik és fejlõdik (constantly evolving constitutional acquis of the EU). Az utóbbi idõszakban erre a legnagyobb hatást az alapjogi charta kidolgozása, az európai alkotmányozási folyamat, valamint annak lezárásaként, a Lisszaboni Szerzõdés elfogadása jelentette. A korábbiakban Alkotmányszerzõdésnek nevezett Lisszaboni Szerzõdésben újra definiálták az Európai Unió tevékenységét meghatározó értékeket és azokat új elemekkel egészítették ki. A módosított EU-szerzõdés 2. cikke leszögezi: Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlõség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok ideértve a kisebbségekhez tarozó személyek jogait tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nõk és férfiak közötti egyenlõség társadalmában (Horváth Ódor, 2008: 445). A Lisszaboni Szerzõdésben meghatározott értékek általános érvényûek, a tagállamok és az Unió intézményeinek tevékenységét meghatározó követelményeket fejeznek ki. Az alkotmányozási folyamat vitáinak eredményeként az értékek új elemekkel gyarapodtak. Új alapértéknek minõsülnek: az emberi méltóság tiszteletben tartása, a kisebbséghez tartozó személyek jogainak védelme (az Alkotmányozó Konventben, majd a kormányközi konferencián is Magyarország képviselõi igen határozottan kiálltak a kisebbségi jogok védelmének alkotmányos rögzítéséért) a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, valamint a nõk és férfiak közötti egyenlõség. Az alapértékek rendszerét egészítik ki az Unió célkitûzései (EU-szerzõdés 3. cikk). Legfontosabb célkitûzésnek a szerzõdésben megjelölt értékek érvényesítését tekintik. A rendszer központi eleme az európai szociális modell, a szociális piacgazdaság mûködésének biztosítása. Emellett a Lisszaboni Szerzõdés ezen túlmutató célokat is tartalmaz: a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozása, a személyek szabad mozgásának biztosítása, a társadalmi kirekesztés és a megkülönböztetés elleni küzdelem, a társadalmi igazságosság érvényesülése, a gyermekek jogainak védelme. Az uniós értékek és célok tartalmi elemzése alapján világosan kirajzolódik az alkotmányos vívmányok kemény magva. Ez a megállapítás két szempontból is megvilágítható. Egyrészt az EU-szerzõdés 49. cikke alapján bármely olyan európai állam kérheti felvételét az Unióba, amely tiszteletben tartja a szerzõdésben megjelölt értékeket és elkötelezett azok érvényesítése mellett. Tehát alapvetõ felvételi követelményekrõl van szó, ezen értékek érvényesülését biztosítani kell az adott állam alkotmányos berendezkedésében, intézményei mûködésében. Másrészt, az Európai Szerzõdés 7. cikke prevenciós és szankciós mechanizmust tartalmaz azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek tartósan és súlyosan megsértik az Unió alapértékeit. Az Európai Tanács döntésének alapján szigorúan szabályozott eljárás keretei között sor kerülhet a szerzõdés szegõ állam tagsági viszonyának felfüggesztésére. Az alapértékek gazdagodása egyben azt is eredményezte, hogy a tagsági jog felfüggesztésé- 10 XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26

13 nek feltételei is tovább bõvültek. Ennek alapján tehát az Európai Unióban a tagállamokkal szemben alkalmazható legsúlyosabb szankció éppen az alkotmányos vívmányok súlyos és tartós megsértéséhez kapcsolódhat. *** A nemzeti alkotmányok európaizálódása egy kölcsönhatáson alapuló folyamatban érvényesül. A nemzeti alkotmányok és az Unió alkotmányos vívmányaiban kifejezõdõ értékrend azonos. Az Unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, ennek elválaszthatatlan része a tagállamok politikai és alkotmányos berendezkedése, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is (EU-szerzõdés 4. cikk 2. bekezdés). Ugyanakkor, az Európai Unió és ez a tagsági viszony alapvetõ feltétele a nemzeti keretek között elvárja a közös alkotmányos értékrend érvényesítését. Az Európai Unió legutóbbi keleti bõvítése és az európai alkotmányozási folyamat tovább erõsítette ezt az egymásra hatást, amely a jövõben még kiterjedhet a nemzeti alkotmányok szerkezetére, az alkotmányos alapelvekre, az állami célmeghatározásokra és mindez változásokat eredményezhet az alkotmányértelmezésben is. (Petrétei, 2004.) Álláspontom szerint napjainkban sokkal fontosabb a közös jogi kultúrára épülõ európai értékrend érvényesülése, mint annak eldöntése, hogy az uniós jog és a nemzeti alkotmányok viszonyában melyik primátusa érvényesüljön. Ebben a kiszélesedõ kapcsolatrendszerben egyaránt meghatározóak a nemzeti alkotmányos tradíciókban kialakult értékek és az európai alkotmányfejlõdésbõl származó új impulzusok. Az Unió alkotmányos vívmányai közül nemzeti szinten is iránymutató jellegûek az uniós polgárok részvételi lehetõségeit biztosító új formák a Lisszaboni Szerzõdés alapján. Az uniós szintû polgári kezdeményezés intézményére vonatkozó szabályozás kidolgozása 2011 februárjában befejezõdött. Ennek alapján a tagállamok legalább egy negyedében, egy idõben, egymillió polgár közvetlenül kezdeményezheti uniós jogszabály megalkotását. Az Unió mûködése a Lisszaboni Szerzõdés alapján a képviseleti demokrácia elvére épül. Ugyanakkor a részvételi demokrácia új elemeként rögzítették, hogy az uniós intézmények nyílt, átlátható és rendszeres kapcsolatokat kötelesek kialakítani az érdekképviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal. Ezzel a rendelkezéssel egy új érdekegyeztetési formát hoztak létre, ily módon a Bizottságnak még a jogalkotási javaslatok kidolgozása elõtt széles körben konzultálnia kell. A döntési folyamat második szakaszában a Gazdasági és Szociális Bizottságban a kész tervezetet vitatják meg, ekkor már korlátozottabb az érdekérvényesítés lehetõsége. A társadalmi dialógus fontos fórumának minõsítették a Lisszaboni Szerzõdésben az uniós intézmények egyházakkal és világnézeti szervezetekkel intézményesített kapcsolatait. Az Európai Unió mûködésérõl szóló szerzõdés szociálpolitika fejezetében külön kiemelték a gazdasági növekedés és foglalkoztatás kapcsán a háromoldalú csúcs jelentõségét és fontosságát (152. cikk). A részvételi demokráciára vonatkozó új szabályok és intézmények jól tükrözik, hogy az Európai Unió különleges viszonyai között milyen fontosságot tulajdonítanak a társadalmi párbeszédnek. Ez a szabályozási tendencia egyben iránymutatást jelent a nemzeti jogalkotás számára is. TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN 11

14 Az alkotmányos vívmányok gazdagodásában a Lisszaboni Szerzõdésben foglaltak mellett jelentõs hatást eredményezett az alapjogi charta jogi erõvel történõ felruházása. A Chartát, amely az Európai Unió elsõ átfogó megnyilvánulása az emberi jogok terén, már 2000 decemberében megalkották. Sajátos inkorporálása az uniós jogba azonban csak a Lisszaboni Szerzõdésben történt meg. Az Alapjogi Charta címzettjei az uniós intézmények, a tagállamok központi, regionális és helyi hatóságai tevékenységüknek abban a körében, amikor az uniós jogot alkalmazzák. A Charta kidolgozása és beépítése az integráció alkotmányos szövetébe valóban történelmû jelentõségû ben a Hetedik Magyar Jogászgyûlésen Mádl Ferenc professzor, az akkori köztársasági elnök beszédében így fogalmazott: Az Európa szerte egyaránt védett és tiszteletben tartott alapvetõ jogok az európai integrációs folyamat legmeggyõzõbb eszközei lehetnek A Charta lesz az európai identitás letéteményese Elsõsorban az alapvetõ jogok európai chartáját tekinthetjük egy olyan Európa megalakulása kezdetének, amely nem csupán államokból és piacokból áll, hanem amelyet az állampolgárok és az õ jogaik alkotnak. A köztársasági elnök úr különösen példaadónak minõsítette a Charta Szolidaritás címet viselõ 4. fejezetét, amely a gazdasági és szociális jogok katalógusát tartalmazza: Ez a katalógus többet tartalmaz, mint sok nemzeti alkotmány megfelelõ felsorolásai. Idetartozik többek között a munkavállalók joga a tájékozódáshoz és a konzultációhoz, a kollektív tárgyalás és cselekvés joga, az indokolatlan elbocsátásokkal szembeni védelem, az igazságos és tisztességes munkafeltételek, a szociális biztonság és szociális segítségnyújtás, az egészségvédelem A szociális jogok jelenléte a Chartában fontos jelzése annak, hogy Európa alapvetõ értéknek tartja a társadalmi szolidaritást és errõl a globális gazdasági versenyben sem kíván lemondani (Mádl, 2004: 13 15). *** Az új alkotmány elõkészítésének folyamatában olyan törekvések is nyilvánosságra kerültek, miszerint célszerû lenne az Alapvetõ Jogok Chartáját teljes egészében beépíteni az új magyar alkotmányba. Ezt a törekvést a Velencei Bizottság kockázatosnak minõsítette. Elsõsorban annak alapján, hogy az Európai Bíróság és a nemzeti bíróságok gyakorlata és értelmezése a Charta alkalmazása körében ellentétes eredményhez vezethet és ebbõl inkább konfliktusok származhatnak. A Bizottság állásfoglalásában arra ösztönözte a magyar alkotmányozókat, hogy a Chartát az emberi jogok és alapvetõ szabadságokról szóló alkotmányos fejezet kidolgozásakor inkább kiindulópontnak, iránytûnek, ösztönzõ forrásnak tekintsék a tartalom kialakításában. (Opinion, 2011.). A Bizottság álláspontjában is kifejezésre jutott, hogy az Unió alapjogi rendszere mint a modern jogfejlõdés terméke elsõsorban orientációs pontot jelent a nemzeti jogalkotás számára az emberi és állampolgári jogok továbbfejlesztésében. A közzétett alkotmánykoncepció ismeretében a Charta rendelkezéseinek beépítése a tervezetbe, egészének hatása igen kritikusan értékelhetõ. Az ígéretek ellenére nem valósult meg a Charta teljes inkorporálása (az alkotmányozók még nem a Velencei Bizottság álláspontjának ismeretében alakították ki a tervezet szövegét). A legsúlyosabb fogyatékosságnak azt tekinthetjük (mellõzve az alapjogi fejezet átfogó értékelését), hogy bizonyos része- 12 XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26

15 ket az alkotmányozók ugyan átvettek a Chartából, de az azokhoz szervesen kapcsolódó fontos tartalmi és garanciális elemeket figyelmen kívül hagyták. Így például a véleménynyilvánítás szabadságának meghatározásában nem vették át e jog teljes tartalmát, miszerint az magába foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna. Azt a követelményt sem tartalmazza az alkotmány tervezete, miszerint tiszteletben kell tartani a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínûségét. Ebbõl a szempontból hasonlóan kritikusnak tekinthetjük a személyes adatok védelmének szabályozását is. Az adatvédelmi biztos intézményének megszüntetése már önmagában is súlyos visszalépést eredményez a védelmi szintben. A tervezetben ez esetben is hiányoznak a Chartában meghatározott adatkezelési garanciák. A legszembetûnõbb fogyatékosságokat a munkavállalói jogok kapcsán találhatjuk. A Chartában felsorolt fontos elemekbõl csupán néhányat ültettek át az alkotmánytervezetbe. Az nem tartalmazza a háromoldalú szociális párbeszéd intézményét, az indokolatlan elbocsátásokkal szembeni védelmet, a gyermekvállalással összefüggõ okból történõ elbocsátás esetében sem, a fiatalkorú munkavállalók védelmét a gazdasági kizsákmányolással szemben, valamint hiányoznak a tájékoztatáshoz, a munkaközvetítõ szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó jogok. A megfelelõ ügyintézéshez fûzõdõ alkotmányos joggal kapcsolatban sem találunk garanciális elemeket. Ezek a példák azt igazolják, hogy az alkotmányozási folyamatban az Alapvetõ Jogok Chartájára történõ hivatkozás sok esetben teljességgel formális és az alapjogi szabályozás egészében hiányzik a Charta tartalmi érvényesítésének szándéka. *** Összességében megállapíthatjuk, hogy az utóbbi évtizedekben bebizonyosodott: az Európai Unió erõsödõ értékközösség. Ezt egyértelmûen kifejezi az Európai Unióról szóló szerzõdés ünnepélyes bevezetõje: Ösztönzést merítve Európa kulturális, vallási és humanista örökségébõl, amelybõl az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlõség valamint a jogállamiság egyetemes értékei kibontakoztak (Horváth Ódor, 2008). Mindez, együttesen az Európai Uniós Szerzõdésben foglalt értékekkel és célokkal, az európai alkotmányos mércék alapját jelenti. Figyelemmel az alkotmányos vívmányok kiteljesedésére joggal tehetjük fel a kérdést: kivonhatja-e egy tagállam saját alkotmányos rendszerének formálását a közös értékek hatása alól? Ilyen helyzet természetesen kialakulhat, figyelemmel azonban a többszintû alkotmányosság meghatározó szerepére, ez azzal a következménnyel járhat, hogy a nemzetközi közösség ezt a gyakorlatot elutasítja. Az Európai Unióban a helyzet még egyértelmûbb, hiszen a tagállamok kötelessége, hogy a közösen kialakított alkotmányos értékrendet nemzeti szinten érvényesítsék, ebbõl következõen a nemzeti alkotmány tartalmát egyik tagállam sem formálhatja oly módon, amely ennek az értékrendnek a sérelmét eredményezi. Ez súlyos következményekkel járhat, végsõ soron a tagsági viszony felfüggesztéséhez vezethet. TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN 13

16 Felhasznált irodalom Chronowski Nóra (2005): Integrálódó alkotmányjog. Budapest Pécs, Dialóg Campus Kiadó. Czuczai Jenõ (2001): The legal alignment process with the constantly evolving constitutional acquis of the EU. In: The approximation of laws process at EU as well as at the Candidate Countries level. Budapest, Bibó István College of Law. Czuczai Jenõ (2005): Constitutional Preparation for EU Accession in Central and Eastern European New Member States. In: 30 years of European Legal Studies at the College of Europe. College of Europe Studies, No.2. European Governance. A White Paper. Brussels COM (2001) 428 final. Horváth Zoltán Ódor Bálint (2008): Az Európai Unió szerzõdéses reformja. Az Unió Lisszabon után. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Kukorelli István (szerk.) (2000): Alkotmánytan. Budapest, Osiris Kiadó. Mádl Ferenc (2004): Az Európai Unió Alkotmányszerzõdése és a Magyar Alkotmány. In: Hetedik Magyar Jogászgyûlés, Balatonfüred, május Budapest. Opinion on Three Legal Questions Arising in the Process of Drafting the New Constitution of Hungary. Opinion No. 614/ Peter Häberle (2001): Európa mint formálódó alkotmányos közösség. Jogtudományi Közlöny, október. Petrétei József (2004): Jog-összehasonlítás és összehasonlító alkotmányjog. Jura, 2. Tóth Judit Legény Krisztián (szerk.) (2006): Összehasonlító alkotmányjog. Budapest, Complex Walters Kluwer Kiadó. 14 XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26

17 Szakolczai György * BRETTON WOODS ELÕTT: a Keynes-terv kialakulása és tanulságok napjaink számára Ez a cikk egy nagyobb kutatási projekt elsõ eredményeit közli. E projekt célja a jelenlegi nemzetközi pénzügyi intézmények, elsõsorban a Valutaalap kialakulásának és az akkori vitáknak az ismertetése, mûködésük alapelveinek, az ezzel kapcsolatos tapasztalatoknak, valamint a mindebbõl levonható tanulságoknak és következtetéseknek a leírása és összefoglalása. A szerzõ már itt megjegyzi, hogy nézete szerint helyesebb lett volna ezen intézmények, elsõsorban a Valutaalap létrehozásakor Keynes elképzeléseinek és javaslatainak elfogadása és követése. Úgy véli, hogy ebben az esetben az azóta bekövetkezett pénzügyi válságok és ezek súlyosan káros következményei nagyrészt elkerülhetõk lettek volna. Ami talán a legfontosabb, hogy azt a véleményt képviseli, és annak bizonyítására törekszik, hogy ezek az elképzelések és javaslatok még ma is idõszerûek, és ma is alapjai lehetnének a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjának, ezáltal a pénzügyi válságok elkerülésének vagy enyhítésének és káros következményeik nagymértékû csökkentésének. Köztudott, hogy a világ pénzrendszerét és ezen keresztül nagyrészt a világgazdaság helyzetét mindmáig meghatározó Bretton Woods-i Egyezmény Keynes elképzeléseitõl eltérõen alakult, White javaslatainak felelt meg. Köztudott az is, hogy e rendszer egyik sarkköve, a dollár fix árfolyamon aranyra való átválthatósága megbukott és 1972-ben megszûnt, de az akkor létrehozott intézményrendszer ma is meghatározó szerepet játszik a világgazdaságban. Ez a tanulmány ismerteti az akkori helyzetet, érdekellentéteket és egyes fontos elõzményeket, valamint Keynes elképzeléseinek kialakulását és az ebbõl napjaink számára levonható következtetéseket és tanulságokat. Ennél több ebben a cikkben terjedelmi okokból nem tárgyalható. A White-terv kialakulásával, a további eseményekkel és a végkifejlettel, valamint az ebbõl napjaink számára levonható következtetésekkel és tanulságokkal késõbb fogok foglalkozni. Azt a végkövetkeztetést azonban már most leírom, hogy szerintem jobb eredményekre vezetett volna a keynesi elgondolás elfogadása és megvalósítása. Véleményem szerint ez esetben elkerülhettük volna az azóta bekövetkezett pénzügyi válságok nagy * Professor emeritus, Általános Vállalkozási Fõiskola TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN 15

18 részét, és a világgazdaság ma jobb helyzetben lenne. Ami ennél is fontosabb, szerintem a Keynes-terv alapelvei még ma is kiindulópontjai lehetnének a jelenleginél jobban funkcionáló nemzetközi pénzrendszer kialakításának. A tanulmány elsõdlegesen két forrásra támaszkodik. Az egyik Keynes összegyûjtött munkáinak XXV. kötete (Keynes, /1980), amely e sorozat többi kötetével együtt a Royal Economic Society kezdeményezésére jelent meg, és amely elsõsorban a Keynestervvel, a klíringunióval foglalkozik. Ehhez szorosan kapcsolódik Keynes összegyûjtött munkáinak következõ, XXVI. kötete (Keynes, /1980), amely a Bretton Woodsi és az ehhez kapcsolódó további tárgyalásokat mutatja be. E kötetek nyilván elsõsorban Keynes elképzeléseinek és álláspontjának megismerését teszik lehetõvé. Keynes levelezését is tartalmazzák, nemcsak az általa írt leveleket, hanem az e tárgyban kapott és a kötet szerkesztõje által fontosnak tartott leveleket vagy legalább az ezekre és az események menetére adott utalásokat. A másik forrás a Valutaalap évi történetérõl összeállított háromkötetes mû (Horsefield, 1969a), (Vries, de Horsefield, 1969) és (Horsefield, 1969b). E három kötet közül az elsõ az események leírását, a második a szerkesztõk által akkor legfontosabbnak tartott irodalmat, a harmadik pedig a legfontosabb dokumentumokat tartalmazza. Noha ez a háromkötetes mû félreérthetetlenül a White-tervhez és az IMF álláspontjához áll közel bár leírja, hogy a bennük közöltek nem feltétlenül felelnek meg az IMF hivatalos álláspontjának, közli a Keynes-tervvel kapcsolatos dokumentumok pontos szövegét is. Figyelemreméltó, hogy a Horsefield és de Vries által szerkesztett három kötet 11 évvel korábban jelent meg, mint a Moggridge által összeállított és Keynes munkáival foglalkozó, fent idézett két kötet. A továbbiakban elõször Horsefield (1969a) terjedelmes munkájának elsõ fejezetére támaszkodva a két tervezetet meghatározó alapvetõ helyzetkülönbségeket és érdekellentéteket, valamint az elõzmények egyes, ugyancsak meghatározó szerepet játszó elemeit tárgyaljuk. Ezt követõen a Keynes-terv kialakulásával foglalkozunk. A cikk befejezéseként térünk rá a következtetésekre és tanulságokra. A helyzetkülönbségek és érdekellentétek, valamint egyes fontos elõzmények Horsefield (1969a) elemzése gyakorlatilag azzal a következtetéssel kezdõdik, hogy mind White, mind Keynes õ, aki mindvégig félreérthetetlenül White, az amerikaiak és az IMF álláspontját képviseli, mindig ezt sorrendet alkalmazza egyaránt azt a nézetet képviselték, hogy a II. világháború utáni gazdasági problémák csak addig még soha meg nem kísérelt mértékû nemzetközi együttmûködéssel (i. m.: 3) oldhatók meg. Legyen szabad ennek a tanulmánynak az érdemi tárgyalását annak a meggyõzõdésemnek a leírásával kezdenem, hogy a jelenlegi gazdasági problémák is csak eddig még soha meg nem kísérelt mértékû a II. világháború utánit is messze meghaladó mértékû nemzetközi együttmûködéssel lennének megoldhatók. Horsefield elemzése szerint az amerikaiak és az angolok egyaránt féltek attól, hogy a II. világháborút gazdasági visszaesés fogja követni, és ezt akarták elkerülni, helyzetük és felfogásuk azonban különbözõ volt. Az Egyesült Királyságban az Egyesült Államokkal el- 16 XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26

19 lentétben sokkal nagyobb volt az export jelentõsége, és emellett, Keynes véleménye szerint, az I. világháború, pontosabban 1925 után túlértékelt volt a font, és ez vezetett az akkori angol gazdasági visszaesésre, illetve a már a nagy válság elõtt is tapasztalható munkanélküliségre. Ennek folytán Keynes szemében alapvetõ fontosságú volt az országoknak az a joga, hogy korrigálják valutájuk esetleges túlértékeltségét. Az Egyesült Államokban azonban még mindig megvolt az ellenérzés azzal szemben, ahogy Roosevelt elnök 1933-ban a neki adott felhatalmazást a dollár aranyban kifejezett értékének megváltoztatására használta fel, és ennek folytán az amerikaiak az angolokkal ellentétben a valutaárfolyamok stabilitásának, valamint a kompetitív leértékelések és a valutaátválhatóság-korlátozások megakadályozásának tulajdonítottak elsõdleges jelentõséget. Az alapvetõ szemlélet- és megközelítésmód tehát Horsefield szerint a Keynes- és a White-terv kidolgozása elõtt eleve megvolt. Ezt az eltérést tovább fokozta, hogy az amerikaiak bizalmatlanok voltak a nemzetközi pénzügyi rendszer fragmentációjával és övezetekre tagozódásával szemben, és mindig is ellenszenvvel nézték a sterlingövezetet, amelyet az angolok természetszerûen fenn akartak tartani. Ezek szerint tehát a Keynes- és a White-terv közti különbség nem e két ember koncepciójának, hanem az angol és amerikai helyzet és ebbõl adódó szemlélet eleve adott különbségének volt a következménye. Végül mások voltak a politikai adottságok is. Amint ezt rövidesen részletesen tárgyalni fogjuk, Keynes könnyen el tudta fogadtatni a tervét a pénzügyminisztériummal, majd ezután, a Pénzügyminisztérium segítségével, a kormánnyal, ami után aligha lehetett kétes, hogy a tervet a parlament is magáévá teszi. Az Egyesült Államokban viszont az izolacionista hajlamú kongresszussal és a konzervatív pénzügyi szemlélettel kellett megbirkózni egy ilyen terv elfogadtatásáért, s ez nem volt könnyû feladat. Ezek szerint tehát már további helyzet- és feladatkülönbségek is eleve adva voltak. Ami az elõzményeket illeti, itt elsõsorban azzal érdemes foglalkozni, hogy 1936-ban háromoldalú megállapodás jött létre az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország között a francia frank leértékelésérõl és az ebbõl származó zavarok csökkentésérõl. Ehhez a megállapodáshoz Belgium, Svájc és Hollandia is csatlakozott. Ezt követõen ebben a körben uralkodó szerepe volt az aranynak a fizetési forgalom terén kialakult egyenlõtlenségek tehát a folyó fizetési mérlegek hiányaiból és többleteibõl eredõ problémák megoldásában. Az Egyesült Államok ugyanilyen megoldást alakított ki a Brazíliával és Mexikóval kötött kétoldalú megállapodásokban is. A fix árfolyam fenntartására való törekvésnek és az arany nemzetközi forgalmának a domináns szerepe tehát ezekben a viszonylatokban és közvetlenül a II. világháború elõtt is fennmaradt. Mindez nagy hatással volt a nem sokkal késõbbi, a II. világháború utáni pénzügyi rendszerrel foglalkozó tárgyalásokra, valamint fõként az e tárgyalások folyamán képviselt amerikai álláspontra. A valuták aranyban kifejezett értékének és így a valutaárfolyamoknak a stabilizálása tehát az erre vonatkozó amerikai gondolkozás alapvetõ eleme maradt, ami voltaképpen nem volt más, mint az I. világháború elõtti aranyvaluta-rendszerhez való visszatérésre való törekvés. Véleményem szerint ezt a kérdést Horsefield helytelenül a White-terv kialakulásának elemeként tárgyalja, azért, hogy a szövegek értelmezése alapján idõbeli elsõbbséget próbáljon adni a White-tervnek. Az elõzmények között kell azonban tárgyalnunk az Amerikaközi Bank (Inter-American Bank) évi megalapítását. Azért is látszik indokoltnak ennek az elõzmények közé sorolása, mert maga Horsefield állapítja meg, hogy a bank csekély mértékben hasonlított a Nemzetközi Valutaalaphoz (Horsefield, 1969a: 11), tehát nem lehetett TUDÓSGENERÁCIÓK AZ ÁVF-EN 17

20 a Valutaalapnak az elõképe. Emellett csak egy régióra vonatkozott, tovább fokozva a nemzetközi valutarendszer fragmentációját, ami teljességgel ellentétes volt az amerikai alapfelfogással. E bank legfontosabb célkitûzése ismét a valutaárfolyamok stabilizációja volt az arany, sõt az arany mellett az ezüst forgalma útján. Ez az évi megállapodás nem sokkal elõzte meg a Bretton Woods-i tárgyalások szellemi elõkészítését, amelyben amerikai részrõl ismét a fix valutaárfolyamoknak és a nemesfémek forgalmának volt döntõ szerepe. Ez is világosan tükrözi tehát az akkori amerikai álláspontot és preferenciákat. Az Amerikaközi Bankra vonatkozó megállapodásnak azonban volt egy olyan kritikus fontosságú eleme, amely kissé eltérõ formában ugyan, de mégis döntõ fontossággal jelent meg a Bretton Woods-i intézmények döntési és vezetési struktúrájának kialakítása során. Minden résztvevõ országnak legalább húsz szavazata volt, ennél több akkor, ha részvényeinek száma meghaladta a húszat, és ekkor annak megfelelõ számú. A döntõ fontosságú kérdésekben négyötös többségre volt szükség. Noha a forrásmû nem közli a pontos számokat, és ezek megtalálására eddig nem volt lehetõség, nyilvánvalónak látszik, hogy az Egyesült Államok a szavazatok igen nagy hányadával rendelkezett, biztosan több, sõt sokkal több, mint 20%-ával, és ezért alapvetõ kérdésekben vétójoga volt. Rövidesen látni fogjuk, hogy az erre való és végül sikerre vezetõ törekvés alapvetõ eleme volt a White-tervnek. Az alapveto helyzetkülönbségek és érdekellentétek, valamint egyes fontos elõzmények tárgyalása után térjünk át a Keynes-terv kialakulásának leírására. A keynesi gondolatrendszer kialakulásának kezdetei Horsefield azt írja, hogy: Semmi szükség sincs arra, hogy áttekintsük [a terveknek] mindazokat a változatait, amelyekkel egymást követõen kísérleteztek. Elegendõ [ ] leírni a terveket úgy, ahogy akkor voltak, amikor a White-terv eljutott Londonba. Ami a Keynestervet illeti, ebbõl azt következik, hogy e terv negyedik változatának részleteit kell megadni, amelynek körözésére február 11-én került sor (Horsefield, 1969a: 18). Semmiképpen sem értek egyet ezzel a felfogással. A Keynes-terv kialakulásának körülményei ugyanis rendkívül érdekesek, már csak azért is, hiszen nemcsak az elsõ változat, hanem már Keynes elsõ levelei is, amelyekben még szó sem volt semmiféle terv vagy javaslat készítésérõl, pontosan kifejtik a keynesi álláspont alapjait és elméleti megalapozását, és ezért nagyon fontosak. Ez az elméleti megalapozás emellett nem ekkor alakult ki, hanem alapjait Keynes már 1930-ban, a Treatise on Money-ban (Keynes, 1930) lerakta, amikor fölvetette egy szupernacionális bank (Supernational Bank) gondolatát, amely a központi bankok központi bankjaként mûködne. A Keynes-terv kialakulásának leírását ezért csak Keynes összegyûjtött írásainak ezzel foglalkozó kötetére alapozhatjuk (Keynes, /1980), mert Horsefield errõl semmit sem ír, és a Horsefield által leírtakra csak a fenti negyedik változat tárgyalása során térhetünk ki. A kezdet érdekessége, hogy szinte véletlenszerû. Keynes november 20-i kelettel válaszolt Nicolson egy levelére. Sir Harold Nicolson 1935-tõl 1945-ig a Nemzeti Munkáspárt (National Labour Party) képviselõje. Egyike volt annak a kevés angol képviselõnek, aki már a harmincas évek második felében felhívta az ország figyelmét a fasizmus veszélyeire, és követelte az ország újrafelfegyverzését ben, Churchill háborús nemzeti egy- 18 XXI. Század Tudományos Közlemények 2011/26