WOSSALA GYÖRGY Kékmadár: SOPONYAI GÉZA Hajóépítő mester:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "WOSSALA GYÖRGY Kékmadár: SOPONYAI GÉZA Hajóépítő mester:"

Átírás

1

2

3 WOSSALA GYÖRGY Kékmadár: Számunkra meghatározó élmény volt, az év egyik legemlékezetesebb versenye nemcsak a jó borok, a jó társaság, de a jó szél okán is. Természetesen amennyiben valamelyik nemzetközi programunk nem akadályoz meg benne, mindenképpen ott leszünk jövőre is Malatinszky Csabával együtt. A Borregattát ajánlanám mindenkinek, aki szereti a bort és a vitorlázást és ez valamennyi barátomra és ismerősömre jellemző. SOPONYAI GÉZA Hajóépítő mester: A Borregatta egy olyan kiváló társasági esemény, ahol vitorlázni is lehet. Bár nagyon komoly hajók és csapatok vannak mindig a mezőnyben, mégsem a győzelemért folytatott verseny a legfontosabb. A vitorlázás, a borok és a Balaton szeretete, az egymás iránti érdeklődés értékes közösséget kovácsol a résztvevőkből. Különleges lehetőség arra, hogy megismerjem az embert a boroscímke mögött, hogy felfedezzek új neveket, fajtákat, évjáratokat. Számomra a Casablanca legendás mondatát idézve egy gyönyörű barátság kezdete volt mindkét Borregatta ben itt szállt versenybe először a saját építésű Nautic 370-es versenyhajónk, mellyel 2012-ben a Garamvári szőlőbirtok zászlaja alatt 2. helyezést értünk el. Azt gondolom, hogy eredménylistától függetlenül ezen a prémium rendezvényen mindenki nyertes, de egészséges versenyszellemmel szólva: 2013-ban az abszolút győzelemre megyünk. 1 DR. LŐRINCZ GYÖRGY St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet: Jól éreztem magam. Nekem újdonság volt ez a vitorlás élmény. Kalandos, családias rendezvény volt. A borászoknak alapvetően nagyon jó volt ez a környezetváltozás. Teljesen más élményeket nyújt egy ilyen verseny, mint az év többi részében a szőlő vagy a pince. Szép helyen, jó környezetben, széles szortimentet kóstolhattak a Bormóló vendégei. A magyar borvidékek jellegzetes borai mind megtalálhatóak voltak a kínálatban.

4 Borregatta 2 Amire csak a legszebb szavak illenek. Amire mindig szívesen emlékezünk. Amire szeretettel készülünk. Amit örömmel várunk. Amire boldogan érkezünk. Ahol elégedettek vagyunk. Balatonfői Yacht Club, reggeli kávé a teraszon, délelőtti vitorlázás, délutáni visszatérés, bormóló, finom zenék, jó társaság, naplementében összecsendülő poharak, közös borkóstolás, vidám esti beszélgetések, jóízű ételek, hangulatos koncertek, ízléses szórakozás, méltó környezet. Rangos borászok, legendás hajósok, válogatott résztvevők, smart casual. Semmi túlzás, semmi fölösleges, semmi pánik. Az első és egyetlen rangos társasági esemény vitorlázó borászok és borkedvelő hajósok részvételével. Tradíció és innováció Múlt és jövő legendái Wossala György Kékmadár cirkálójától a Gardazzurán át Soponyai Géza Evolution versenyhajójáig. Generációk, hagyományok, újítások szárazon és vízen, vitorlások és borok a kézműves klasszikusoktól a megbízható exportminőségig. Ízes sonkák, házi sajtok, kemencés kenyér. Úszó színpad, rendezvénysátor, porcelántányér. Mérték és egység Két verseny, keresőtalálat. Két év alatt közel 100 egység, 500 elégedett versenyző, 48 elégedett borász, 800 elégedett vendég, 20 elégedett szponzor, 4 boldog szervező. Tartozzon Ön is közéjük!

5 Lendület és egyensúly Visszatérő támogatóink mellé keressük azokat a partnereket, akik értéket képviselnek tevékenységi területükön, és fontos számukra, hogy termékük, szolgáltatásuk megfelelő környezetben kerüljön az érdeklődők elé. Ez az ajánlat nem szól mindenkinek, mint ahogy az esemény sem. Viszont lehetőséget kínál arra, hogy egy sehol máshol el nem érhető közönséget szólítson meg könnyedén, közvetlenül, konkurenciamentesen úgy, hogy közben Ön is jól érzi magát. Egyensúlyt teremtünk a támogatók között, hogy mindenki osztozzon a sikerben. Jövőre velük ugyanitt 2013-ban is Borregatta/Borászregatta a Balatonfői Yacht Clubban. A borászok és hajósok már beírták a naptárba, a médiatámogatók már idén jelezték szádékukat a következőre. És Ön? Képzelje el cége nevét a headline-okon, logóját több száz hajós és borász versenypólóján Munkatársait valamelyik Kékszalag-győztes vitorlás fedélzetén. Lássa csapatát önfeledten szórakozni a rendezvény páratlan hangulatú zenés vacsoraestjein. Hallja vissza másoktól is, milyen kiváló a cégének nevével fémjelzett esemény. Olvassa el a cikkeket, és érezze azt, hogy Önnek is itt a helye! 3

6 4

7 2013. június 28. péntek Vendégfogadás 16:00 Helyszíni regisztráció megkezdése 16:00 Érkező hajók, vendégek fogadása, 16:00 Kóstolójegyek értékesítése hosztesz pultoknál 18:00 Bormóló ünnepélyes megnyitása/ Farkas Gabriella, Kamocsay Ákos, Ember Sándor, 18:30 Bormóló legjobb borának eredményhirdetése (előzetes zsűrizés alapján) 19:30 Vacsora 19:30 Gájer Bálint és Zenekara 24:00 Záróra június 29. szombat Versenynap - Túraverseny 7:30 Megkezdődnek a nevezések 7:15 Rendezvénysátor fogadja reggelizőket, térítés ellenében reggeliző jegy vásárolható 9:15 Ünnepélyes Borregatta zászló felvonás/köszöntőt mond BFYC Tiszti Club 9:45 Kapitányi értekezlet 10:00 Versenyszervezők kiépítik a pályát 10:30 Kihajózás a rajtra 11:00 Verseny rajt 11:00 Kóstoló sátrak megnyitása 15:00 Érkeznek vissza versenyhajók / szabad program 17:00 Sabrina Soli és Héjja Katalin hangulat zenéi 18:00 Prestige Reserve díjátadó 19:30 Díszvacsora 20:45 Bestiák Showband koncert 23:59 Záróra június 30. vasárnap Versenynap - Pályaverseny 7:15 Rendezvénysátor fogadja reggelizőket, térítés ellenében reggeliző jegy vásárolható 9:30 Kapitányi értekezlet 10:00 Versenyszervezők kiépítik a pályát 11:00 Pályaverseny rajt 11:00 Kóstoló sátrak megnyitása 12:30 Érkeznek vissza versenyhajók / szabad program 12:30 Rendezvénysátorban térítés ellenében egytálétel várja a vendégeket 13:30 Értékelés/Díjkiosztó /Díjátadás-támogatók

8 Corso Vino Kft. Borregatta vitorlásverseny nevű rendezvényre. A rendezvény támogatása lehetséges pénzben és/vagy természetbeni segítség formájában. Névadó szponzor A legmagasabb pénzösszeggel támogatja a Borregatta versenyt. Legmagasabb szintű támogató, s mint ilyen, minden szempontból megkülönböztetett figyelemmel kezeltetik. Valamennyi promóciós és reklámanyagon kiemelt helyen biztosítjuk megjelenését. Értéke: Ft + 27% Áfa Kiemelt Támogató I. Az esemény második szintű támogatója. Kommunikációs és promóciós lehetősége a versenyszervezés és a verseny időtartama alatti időszakra terjed ki. Értéke: Ft + 27% Áfa 6 Kiemelt támogató II. Az esemény második szintű támogatója II. fokozat a kommunikációs és promóciós lehetősége a verseny időtartamára terjed ki. Értéke: Ft + 27% Áfa Klasszikus támogató Az eseményt nem pénzeszközzel támogató cégek, akik a saját vállalkozásuk eszközeivel segítik a verseny zökkenőmentes lebonyolítását. Eszközeik rendezvényre bocsátásáért cserébe a normál piaci értéknek megfelelő kommunikációs lehetőséget kapnak Bartermegállapodás keretében. Értéke: Ft + 27% Áfa

9 Miért jó támogatni a Borregatta Társasági esemény programot? mert a támogató cég neve presztízst ad az eseménynek. célközönség közvetlen kapja a támogató aktivitását egy sportesemény támogatásának keretein belül. előnyős lehetőség az írott, valamint az elektronikus sajtóban való megjelenéshez a kiemelt szakmával való közös kommunikációban. a lógója mindenhol látszódik, és ha beszélnek a Borregattáról, akkor cégéről is beszélnek. Ui.: Szponzori és támogatói szerződések egyénre szabhatók, és minden promóciós és médiamegjelenés rögzítésre kerül. Média partnerek 7

10 Résztvevők (Borregatta) A Borregattára akár több hajót is nevezhet minden olyan cég, szervezet vagy magánszemély, amely tevékenységében a borhoz kötődik (termelő, kereskedő, borászati anyaggyártó, vendéglátó, média). A hajók a nevező szervezet nevében versenyeznek, azon a versenyen legalább 1 főnek a szervezet képviseletében részt kell venni. A hajókon a nevező szervezet reklámmegjelenése nincs korlátozva. A hajók kormányosára vonatkozik a Magyar Vitorlás Szövetség versenyekre vonatkozó előírása (hajóvezetői engedély, versenyengedély), a legénység tagjaira ez a megkötés nem vonatkozik. A versenyen részt vevő hajóknak érvényes felelősségbiztosítással kell rendelkezni. 8 Résztvevők (Borászregatta) A Borászregatta a Borregatta mezőnyével együtt rajtol, ugyanazon a pályán versenyez, de külön értékelésre kerülnek azok a hajók, amelyeknek kormányosa borász. Borásznak tekinthetők azok, akik valamely hegyközségi nyilvántartásban szerepelnek. A Borászregattára a nevezés a Borregattával egy időben, külön nevezési díj nélkül lehetséges. Írtak rólunk VinCE Magazin, Borászportál, Magyar Borutazó Gentlemen Magazin, Porthole, Haszon Nőknek Borigo Célcsoport Vitorlázni tudó borászok, a vitorlázást támogató borászatok, kereskedések, éttermek, szakmai szervezetek, borszakmához kötődő szakemberek, balatoni vitorlázók, akik kedvelik a versenyeket és a bort. Továbbá nyári hétvégét a Balaton e részén eltölteni kívánó nyaralók, utazók, akik a magyar borok népszerűsítésének ezen ünnepén vendégként kívánnak részt venni.

11 Farkas Gabriella Főszervező Telefon: Kamocsay Ákos Ötletgazda, szervező Telefon: Ember Sándor Ötletgazda, szervező Telefon:

12

(Etyek) (Balatonboglár) (Egerszalók) (Villány)

(Etyek) (Balatonboglár) (Egerszalók) (Villány) WOSSALA GYÖRGY - Kékmadár: Számunkra meghatározó élmény volt, az év egyik legemlékezetesebb versenye nemcsak a jó borok, a jó társaság, de a jó szél okán is. Természetesen amennyiben valamelyik nemzetközi

Részletesebben

Borregatta-Borászregatta 2011. július 29-31. Balatonkenese

Borregatta-Borászregatta 2011. július 29-31. Balatonkenese Borregatta-Borászregatta 2011. július 29-31. Balatonkenese Fővédnök: Főszervező: Versenyszervező: Helyszín: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Corso Vino KFT. BS Balatonfűzfői Vitorlás Klub Balatonfői Yacht

Részletesebben

IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port. SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas

IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port. SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas Ü Z L E T. É L M É N Y. B A L A T O N IDŐPONT: 2018.09.14-15 HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett

Részletesebben

IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port

IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port IDŐPONT: 2019. 09. 13-14. HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett létszám: 2019. szeptember 13-14. Kenese Marina-Port, Balatonkenese,

Részletesebben

Vitorlázás szélcsendben. Szerkesztő: Palla Zsófia - Módosítás: 2013. szeptember 10. kedd, 21:21

Vitorlázás szélcsendben. Szerkesztő: Palla Zsófia - Módosítás: 2013. szeptember 10. kedd, 21:21 A Magyar Épületgépészek Szövetsége idén 4. alkalommal vett társszervezőként részt (a Lellei Vitorlás Egylet mellett) a Közmű és Épületgépész Kupa megrendezésében. A program szeptember 6-án, pénteken a

Részletesebben

ÜZLET. ÉLMÉNY. BALATON.

ÜZLET. ÉLMÉNY. BALATON. ÜZLET. ÉLMÉNY. BALATON. 2017. szeptember 15-16. Balatonkenese A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett létszám: 2017. szeptember 15-16. Kenese Marina-Port, Balatonkenese, Kikötő

Részletesebben

2018. ÉVI KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS NEMZETKÖZI VERSENY. Balatonfűzfő, augusztus 29.- szeptember 2 VERSENYKIÍRÁS

2018. ÉVI KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS NEMZETKÖZI VERSENY. Balatonfűzfő, augusztus 29.- szeptember 2 VERSENYKIÍRÁS 2018. ÉVI KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS NEMZETKÖZI VERSENY Balatonfűzfő, 2018. augusztus 29.- szeptember 2 VERSENYKIÍRÁS Rendező szervezet: BS Fűzfő VK, együttműködve a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Pannonhalmi Borvidék Márton napi pincejárás 2013. november 09-10.

Pannonhalmi Borvidék Márton napi pincejárás 2013. november 09-10. Márton nap apropóján újra pincejárást szervezünk a Pannonhalmi Borvidéken! November 9-én és 10-én a borvidék 9 borásza, borászata várja szeretettel a borkedvelő közönséget! A Pannonhalmi Borvidék mintegy

Részletesebben

A Verseny. Helyszín: Balatonfüred

A Verseny. Helyszín: Balatonfüred A Verseny Jelentős mérföldkő volt a hazai assozás történetében, amikor a Detre testvérek 2008. októberében a németországi Chiemseen rendezett Asso Európa Bajnokságon 22 hajó közül bizonyultak a legjobbnak.

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

VIII. ÉPÍTÉSZ-KÉSZ REGATTA ÉPÍTÉSZTALÁLKOZÓ ÉS VITORLÁSVERSENY

VIII. ÉPÍTÉSZ-KÉSZ REGATTA ÉPÍTÉSZTALÁLKOZÓ ÉS VITORLÁSVERSENY VIII. ÉPÍTÉSZ-KÉSZ REGATTA ÉPÍTÉSZTALÁLKOZÓ ÉS VITORLÁSVERSENY A V4 Építészeti Alapítvány által szervezett VIII. ÉPÍTÉSZ-KÉSZ REGATTA építésztalálkozó és vitorlásverseny bemutatása 2008-ban, amikor az

Részletesebben

MVM ASSO 99 MAGYAR BAJNOKSÁG ÉS EURÓPA KUPA MVM MELGES 24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG. Balatonfüred-Koloska Marina 2012. 08.21-26.

MVM ASSO 99 MAGYAR BAJNOKSÁG ÉS EURÓPA KUPA MVM MELGES 24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG. Balatonfüred-Koloska Marina 2012. 08.21-26. MVM ASSO 99 MAGYAR BAJNOKSÁG ÉS EURÓPA KUPA MVM MELGES 24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Balatonfüred-Koloska Marina 2012. 08.21-26. PROGRAMFÜZET Versenyek kiírója: Magyar Vitorlás Szövetség Rendező egyesület:

Részletesebben

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA.

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA. Sisi Alapítvány Székhely: 2344 Dömsöd, Dabi krt. 30/a. Telefon:+36 24 434 412 Mobil:+36 70 332 8852 Bankszámlaszám: 51700272-10013711 IBAN: HU19 5170 0272 1001 3711 0000 0000 www.sisibal.hu Felhívás A

Részletesebben

Pannonhalmi Borvidék Vince-napi pincejárás 2016. január 22-24.

Pannonhalmi Borvidék Vince-napi pincejárás 2016. január 22-24. Ha január vége, akkor Vince-nap, ha Vince-nap, akkor nyitott pincék és pincejárás a Borvidéken! Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince tartja a közmondás. Az előző években igazi kemény, téli időben zajlottak

Részletesebben

Siófok, június 1-2.

Siófok, június 1-2. Szponzori kiajánló Siófok, 2019. június 1-2. Balatoni Hajózási Zrt. 1.250.000 komputas 750.000 személyhajó utas 2.000 vitorláshely bérlő 22 személyhajó kikötő 11 vitorláskikötő A Balatoni Hajózási Zrt.

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

XI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság. Adria, Primosten 2015. október 10-17.

XI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság. Adria, Primosten 2015. október 10-17. XI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság Adria, Primosten 2015. október 10-17. 1. A verseny kiírója: Magyar Vitorlás Szövetség 1.1. Szervező és lebonyolító: SAIL-ING Kft. és VAL Sibenik Yacht Club 1.2. A

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

www.villanyiborvidek.hu www.borzsongas.hu Programfüzet 2014. május 1-4.

www.villanyiborvidek.hu www.borzsongas.hu Programfüzet 2014. május 1-4. www.villanyiborvidek.hu www.borzsongas.hu Programfüzet 0. május -. 0. 0. 0. péntek 7.00 -.00.00 -.00.00 -.00.00-7.00 7.00 -.00.00-.00.00-0.00 0.00-.00.00-.00.00-.00 Asztalfoglalás: +-0-- Asztalfoglalás:

Részletesebben

PLASTIK REGATTA OPEN és MATCH RACE Versenykiírás

PLASTIK REGATTA OPEN és MATCH RACE Versenykiírás PLASTIK REGATTA OPEN és MATCH RACE Versenykiírás A verseny helye: Balatonfűzfői öböl, Fűzfő Marina A verseny ideje: 2017. szeptember 09. 09:00-tól -10. 19:00 A verseny rendezője: Második Hullám Hajózási

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

0,75 bistro 1051 Budapest, Szent István tér 6. a Bazilikánál

0,75 bistro 1051 Budapest, Szent István tér 6. a Bazilikánál 1051 Budapest, Szent István tér 6. a Bazilikánál +36 70 370 74 74 Történetünk A Budáról már jól ismert Palack borbár vezetői és tulajdonosai álmodtak egy nagyot és nullhetvenöt néven megalkották a Palack

Részletesebben

Versennyel kapcsolatos tudnivalók

Versennyel kapcsolatos tudnivalók Versennyel kapcsolatos tudnivalók - Az V. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság Versenykiírása ITT letölthető - A III. Adriatic Challenge Utánpótlás Kupa Versenykiírása ITT letölthető - Nevezéssel kapcsolatos

Részletesebben

Nemzeti Regatta Siófok, június 1-2. Versenykiírás. Balatoni Hajózási Zrt. és a Magyar Vitorlás Szövetség

Nemzeti Regatta Siófok, június 1-2. Versenykiírás. Balatoni Hajózási Zrt. és a Magyar Vitorlás Szövetség Nemzeti Regatta Siófok, 2019. június 1-2. Versenykiírás Rendező: Versenyvezető: Balatoni Hajózási Zrt. és a Magyar Vitorlás Szövetség Sipos Péter 1 A verseny célja A verseny, egy olyan speciális amatőr

Részletesebben

I. Ótapolca - Menti Lovas Napok

I. Ótapolca - Menti Lovas Napok Az idei évben,..-án kerül megrendezésre a I. Ótapolca - Menti Lovas Napok Az Ótapolca mentén, Pápa és Győr között, egyesületünk első, hagyományteremtő alkalommal, rendezi meg a Kulturális és Lovas Napokat,

Részletesebben

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő Rendezvény központ Üdvözöljük A Római-part legújabb gyöngyszeme, ahely, csodálatos dunai panorámával várja kedves vendégeit. Hatalmas kertünkben közvetlenül a folyóparton gyönyörködhet a Dunában egy pohár

Részletesebben

CSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁL BORÁSZ KIAJÁNLÓ 2013

CSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁL BORÁSZ KIAJÁNLÓ 2013 CSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁL BORÁSZ KIAJÁNLÓ 2013 1/8 Kedves Borászok! Az immáron 18. alkalommal megrendezésre kerülő Csabai Kolbászfesztivál hazánk egyik legrangosabb gasztrokulturális rendezvénye. Az évről-évre

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

Hungarian IOM Open és Magyar IOM Flottabajnokság

Hungarian IOM Open és Magyar IOM Flottabajnokság Hungarian IOM Open Magyar IOM Flottabajnokság Orfű, Pécsi-tó - 2015. október 24-25. A verseny megnevezése: A rendező szervezet: Társrendező: Versenyvezető: Versenybíróság elnöke: Pályarendező: A verseny

Részletesebben

Nu Skin Balaton Tour

Nu Skin Balaton Tour A versenyről A Nu Skin Balaton Tour egy öt sportágból álló versenysorozat, amelyben öt fős csapatok versenyeznek Közép-Európa legnagyobb és legszebb tava, a Balaton partján. A cél, hogy olyan sportágakban

Részletesebben

MIT KELL TUDNUNK A BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁSRÓL? PARTNEREINKTŐL TUDJUK: 2016-BAN A KIÁLLÍTÁSHOZ KÖTHETŐEN SZÁMOS HAJÓ ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLT

MIT KELL TUDNUNK A BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁSRÓL? PARTNEREINKTŐL TUDJUK: 2016-BAN A KIÁLLÍTÁSHOZ KÖTHETŐEN SZÁMOS HAJÓ ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLT A Balaton Boat Show csupán egy órányi autóútra Budapesttől, Magyarország legmeghatározóbb vízi hajókiállításaként széles hajókínálattal, változatos hajózáshoz kapcsolódó kiállítói körrel, izgalmas és színes

Részletesebben

Média ajánlat. RTL Klub. műsorszponzorációs megjelenések. Barátok közt Reflektor magazin Reggeli Mozikvíz Fókusz F1

Média ajánlat. RTL Klub. műsorszponzorációs megjelenések. Barátok közt Reflektor magazin Reggeli Mozikvíz Fókusz F1 Média ajánlat RTL Klub műsorszponzorációs megjelenések Barátok közt Reflektor magazin Reggeli Mozikvíz Fókusz F1 RTL Klub Barátok közt A Barátok közt hosszú évek óta Magyarország legnépszerűbb sorozata,

Részletesebben

rendezvények rendezvények Médiaajánlat

rendezvények rendezvények Médiaajánlat Médiaajánlat Bemutatkozás A magyar bor iránt elkötelezett szervezetként fontosnak tartjuk ráirányítani a figyelmet azokra a borfajtákra, amelyek mind belföldön, mind külföldön méltán képviselhetik hazánkat.

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember

Részletesebben

KEREKED KLASSZIKUS KUPA Csopak, július VERSENYKIÍRÁS

KEREKED KLASSZIKUS KUPA Csopak, július VERSENYKIÍRÁS KEREKED KLASSZIKUS KUPA Csopak, 2014. július 26-27. VERSENYKIÍRÁS Pályaverseny a 75-ös, 70-es, Összevont (+40/2 és 40/4), 50-es, 30-as és 22-es cirkáló Európa 30-as, Dragon, 25-ös és 15-ös túrajolle, valamint

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

2014. február 13-16. www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow. programod van

2014. február 13-16. www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow. programod van 2014. február 13-16. www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van 2014-ben újra BUDAPEST BOAT SHOW, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT. Sárkányhajó Kupa 2016.

TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT. Sárkányhajó Kupa 2016. TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. Fadd-Dombori, 2016. szeptember 09-11. TÁJÉKOZTATÓ a VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. évi találkozójáról A találkozó rendezője: ATOMERŐMŰ SPORTEGYESÜLET Levélcím:

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 2013 JANUÁR MKKSZ SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 SZERVEZŐ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Cím: 1138 Budapest, Latorca u.2 Email: info@mkksz.hu

Részletesebben

A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2015.

A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2015. A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2015. Időpont: 2015. március 28. április 12. közötti időszak. Lehetséges versenynap, megfelelő időjárás esetén: 2015. március 28.

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

Főszervező Zólyomi Andrea

Főszervező Zólyomi Andrea Kiajánló Ahol a kapcsolat érték. Meghatározó vállalkozók. Közéleti személyiségek. Tettrekészség, inspiráció. Borkóstoló, gasztronómiai különlegességek, kötetlen networking. Üzleti lehetőség és információ.

Részletesebben

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010.

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. november 10. Termék/Filozófia/Megjelenéssel kapcsolatos elvárás

Részletesebben

CRUISER WEEKEND 2018

CRUISER WEEKEND 2018 CRUISER WEEKEND 2018 2018. évi Magyar Cruiser Flottabajnokság 2018. szeptember 20-21. Az Orfűi Vitorlás Egyesület és a Magyar Cruiser Osztályszövetség rendezésében, együttműködve a Magyar Vitorlás Szövetséggel.

Részletesebben

KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010

KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010 2010 KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010 A közelgõ karácsony alkalmából engedje meg, hogy szíves figyelmébe ajánljuk a Balaton Borgaléria ünnepi borkínálatát. Kérjük, tekintse meg összeállításunkat és válassza ki

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

Versenykiírás 2014. 1/b. A verseny abszolút, ennek megfelelően a helyezés a befutás valóságos sorrendjével megegyező.

Versenykiírás 2014. 1/b. A verseny abszolút, ennek megfelelően a helyezés a befutás valóságos sorrendjével megegyező. Versenykiírás 2014 1, A verseny 1/a. A Keszthely Kenese Szóló arra alapított egyszemélyes vitorlásverseny, hogy hazai és külföldi vitorlázóknak lehetőséget biztosítson a vitorlázó technikai és taktikai

Részletesebben

szter_szabalykonyv4.indd 1 2013.02.19. 12:10:18

szter_szabalykonyv4.indd 1 2013.02.19. 12:10:18 szter_szabalykonyv4.indd 1 2013.02.19. 12:10:18 Festetics Hajós Klaszter A Festetics Hajós Klaszter megalakítására a Magyar Vitorlás Szövetség által meghirdetett Festetics György Program fontos elemeként

Részletesebben

Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23.

Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23. Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, 2018. június 23. A Vásárosnaményi Roadshow állomás Időpont: 2018. június 23. Helyszín: Vásárosnamény Gergelyiugornya Tisza - part Kapcsolattartó: Lévai Csaba Elérhetőség:

Részletesebben

fajtajelleges illat termőhelyi jegyek sav-alkohol egyensúly ízben és illatban ne legyen tolakodó illat, idegen fajta jegyek

fajtajelleges illat termőhelyi jegyek sav-alkohol egyensúly ízben és illatban ne legyen tolakodó illat, idegen fajta jegyek A Hegybor Olaszrizlingből készül, tartalmas balatoni bor, ami a VineaBalaton második szintje elsősorban a gasztronómia és a régiós értékesítés számára. A HegyBor a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös

Részletesebben

Élvezze a finom fogásokat és mulasson velünk a Villányi Borvidéken! Márton Napi Libavacsora és Táncos Mulatság 2018

Élvezze a finom fogásokat és mulasson velünk a Villányi Borvidéken! Márton Napi Libavacsora és Táncos Mulatság 2018 Élvezze a finom fogásokat és mulasson velünk a Villányi Borvidéken! 1/7 Márton Napi Libavacsora és Táncos Mulatság 2018-ban! Időpont: 2018. november 10. szombat 18:00. Vacsora: 19:00. Helyszín: Mokos Pincészet

Részletesebben

Vízitúra Kupa sorozat VI. forduló Tokaj Olimpiai Ötpróba

Vízitúra Kupa sorozat VI. forduló Tokaj Olimpiai Ötpróba Természet közeliség, harmónia, szabadság. Garantált érzések azok számára, akik tavasztól őszig vízre szállnak, s csatlakoznak a vízitúrázók népes táborához. Számos felfedezésre váró, vadregényes, gyönyörű

Részletesebben

Erzsébet királyné 175. születésnapi évfordulója alkalmából megrendezésére kerülő esemény Sisivel Dámanyeregben

Erzsébet királyné 175. születésnapi évfordulója alkalmából megrendezésére kerülő esemény Sisivel Dámanyeregben Erzsébet királyné 175. születésnapi évfordulója alkalmából megrendezésére kerülő esemény Sisivel Dámanyeregben Tisztelt leendő Partnerünk! A 2012-es évben Sisi 175. születésnapjának megemlékezése mellett,

Részletesebben

SZPONZORI KIAJÁNLÓ és VERSENYISMERTETŐ 42. KÉKSZALAG NAGYDÍJ ÉS FESZTIVÁL

SZPONZORI KIAJÁNLÓ és VERSENYISMERTETŐ 42. KÉKSZALAG NAGYDÍJ ÉS FESZTIVÁL SZPONZORI KIAJÁNLÓ és VERSENYISMERTETŐ 42. KÉKSZALAG NAGYDÍJ ÉS FESZTIVÁL Magyar Vitorlás Szövetség 2010 A Magyar Vitorlás Szövetség 1929 óta szervezi és irányítja a magyar vitorlássportot. Az általa rendezett

Részletesebben

Németh Ferenc beszámolója

Németh Ferenc beszámolója Németh Ferenc beszámolója Szeptember első hétvégéje idén sem hazudtolta meg önmagát, az őszi balatoni szezon rendezvénydömpinggel rajtolt. Volt úszóverseny és hajókiállítás valamint legalább hat regatta,

Részletesebben

VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2016. június 17-19. Tüske uszoda Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Lehetőség biztosítása

Részletesebben

V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3.

V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3. V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3. Hajdúböszörményben megrendezésre kerül a Bezermeni Vigasságok gasztronómiai főzőverseny, melyet a Hajdúböszörményi

Részletesebben

maximum 1,5-2 kg/tőketerhelés és nem lehet több mint 9 t/ha csak egészséges szőlőből készülhet (botritisz kerülendő) 1 / 7

maximum 1,5-2 kg/tőketerhelés és nem lehet több mint 9 t/ha csak egészséges szőlőből készülhet (botritisz kerülendő) 1 / 7 A hegybor A Hegybor Olaszrizlingből készül, tartalmas balatoni bor, ami a VineaBalaton második szintje elsősorban a gasztronómia és a régiós értékesítés számára. A HegyBor a Balatoni Kör és a Rizling Generáció

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság

VERSENYKIÍRÁS. 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság VERSENYKIÍRÁS 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság 2018. október 6-7. Old Lake Golf Klub, Tata A verseny rendezője: Szabályok: Magyar Golf Szövetség, Old Lake Golf Club, Tata A verseny az R&A Rules Limited

Részletesebben

A Magyar Dragon Szövetség Versenyszabályzata 2012. január 1-től érvényes változat

A Magyar Dragon Szövetség Versenyszabályzata 2012. január 1-től érvényes változat A Versenyszabályzata 2012. január 1-től érvényes változat Budapest, 2011. október 31. A Elnökségének elhatározott szándéka, hogy - a tagság által kidolgozott és elfogadott osztályfejlesztési stratégiával

Részletesebben

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT 2017 NEM CSAK HORGÁSZOKNAK!!! Szenvedély, Kaland, Halak Balaton Fishing Kft. AJÁNDÉKKÁRTYA családodnak, barátodnak, főnöködnek, baráti társaságnak, születésnapra, karácsonyra, esküvőre,

Részletesebben

29. BUDAPEST FÉLMARATON. 2014. szeptember 14.

29. BUDAPEST FÉLMARATON. 2014. szeptember 14. 29. BUDAPEST FÉLMARATON 2014. szeptember 14. ESEMÉNYTÖRTÉNET 1984-ben került először megrendezésre a Budapest Félmaraton, 1984. és 1993. között a Budapest Maraton keretében. 1994-ben és 1995-ben szünetelt

Részletesebben

Rogozinca NoR - Szabványos verseny. 13. ROGOZNIČKI KUP NYÍLT HORVÁT NEMZETKÖZI VERSENY IOM osztály

Rogozinca NoR - Szabványos verseny. 13. ROGOZNIČKI KUP NYÍLT HORVÁT NEMZETKÖZI VERSENY IOM osztály Rogozinca 2019 - NoR - Szabványos verseny ÜRES Horvát Vitorlázó Szövetség Vitorlásklub «Val», Šibenik 13. ROGOZNIČKI KUP NYÍLT HORVÁT NEMZETKÖZI VERSENY IOM osztály Rogoznica, január 18-20. 2019. 1. Szervező

Részletesebben

Mottó Esküvő után keresztelünk

Mottó Esküvő után keresztelünk A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola 2010. évi gasztronómiai versenyének programja Mottó Esküvő után keresztelünk 2010. április 15-17. BUDAPESTI Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA Debrecen, 2016. július 24. vasárnap 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Polony István, MKSZ elnök Dr. Papp László, Debrecen polgármestere 2. A verseny

Részletesebben

Köszöntünk a fedélzeten!

Köszöntünk a fedélzeten! Köszöntünk a fedélzeten! Tartalom - Miért jó a vitorlázás? - Procelero SE. működése és céljai - Utánpótlás eredményeink - 2015 évi Utánpótlás célkitűzéseink - Ajánlatunk leendő Partnereinknek Miért jó

Részletesebben

IV. MAGYAR SAKKVILÁG KUPA 2016 Részletes versenykiírás

IV. MAGYAR SAKKVILÁG KUPA 2016 Részletes versenykiírás 01. A verseny célja IV. MAGYAR SAKKVILÁG KUPA 2016 Részletes versenykiírás A sakk sportág népszerűsítése és a sakkbarátság ápolása, hagyomány teremtő szándékkal a régi Szabad Föld Kupák és falusi szpartakiádok

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ FIESZTA 2014. Balatonfüred, 2014. június 7-8.

SÁRKÁNYHAJÓ FIESZTA 2014. Balatonfüred, 2014. június 7-8. SÁRKÁNYHAJÓ FIESZTA 2014 Balatonfüred, 2014. június 7-8. SZERVEZŐK Balatoni Kajak Kenu Evezős és Vitorlás SE H-8230 Balatonfüred, Arácsi u. 4. Házi Zsuzsanna +36-70-369-6743 sari.hzsuzsi@gmail.com www.balatoni-sarkanyhajo.hu

Részletesebben

2SZALAG Katamarán Regatta 2014 Nemzetközi távolsági verseny BALATONFÜRED, JÚLIUS 12.

2SZALAG Katamarán Regatta 2014 Nemzetközi távolsági verseny BALATONFÜRED, JÚLIUS 12. 2SZALAG Katamarán Regatta 2014 Nemzetközi távolsági verseny BALATONFÜRED, JÚLIUS 12. VERSENYKIÍRÁS A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2014 július 12. A verseny rendezője: Magyar Vitorlás Szövetség

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.

Részletesebben

A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA

A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA EFOP-3.6.2-16-2017-00017 Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA ÉLMÉNYPONTOK HARGITAI DÁVID MÁTÉ A SZABADIDŐS

Részletesebben

Az ingatlan.com Zrt. Ingatlan.com Regatta Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF)

Az ingatlan.com Zrt. Ingatlan.com Regatta Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) Az ingatlan.com Zrt. Ingatlan.com Regatta Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 1. Érvényes: 2017. május 01-től a 2017. szeptember 15-16. között az ingatlan.com Zrt. mint szervező és bérbeadó (továbbiakban

Részletesebben

P A R T N E R I K I A J Á N L Ó

P A R T N E R I K I A J Á N L Ó PARTNERI KIAJÁNLÓ 2 NAP 1000+ RÉSZTVEVŐ 100+ ELŐADÓ 100+ INFLUENCER 100+ PROGRAM 10+ WORKSHOP 1 MARKETING SAFARI ÉS FELEJTHETETTLEN KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK SZPONZORI ÉS PARTNERI LEHETŐSÉGEK 01 02 03 04 05 06

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Nyílt Kempo Világkupa

Nyílt Kempo Világkupa E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2017 március 3-5. INFO: A Világkupán 8 éves kortól vehetnek részt a nevezők. A FULL A és a Kevert Küzdelem szabályrendszerben csak a már 18. életévüket

Részletesebben

IV. Osjecko Pivo LVE OD Kupa. A ONE DESIGN TROPHY II. fordulója. Siófok, május VERSENYKIÍRÁS

IV. Osjecko Pivo LVE OD Kupa. A ONE DESIGN TROPHY II. fordulója. Siófok, május VERSENYKIÍRÁS IV. Osjecko Pivo LVE OD Kupa A ONE DESIGN TROPHY II. fordulója Siófok, 2013. május 25-26. VERSENYKIÍRÁS Rendező szervezet: Lellei Vitorlás Egylet Versenyvezető: Dániel Gábor VB elnök: Kerekes Kázmér Versenyorvos:

Részletesebben

halasi média és kultúra nonprofit kft. rendezvényei

halasi média és kultúra nonprofit kft. rendezvényei halasi média és kultúra nonprofit kft. rendezvényei Támogassa rendezvényeinket, és tegye sikeressé vállalkozását! Rendezvénytámogatás esetén a médiamegjelenéseket automatikusan biztosítjuk. Helyszíni megjelenések:

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

VII. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

VII. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny VII. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2017. június 23-25. Városligeti- tó- mobil uszoda komplexum Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja:

Részletesebben

gazdasági, diplomáciai, kulturális és közélet prominens személyiségei. exkluzív közönséget

gazdasági, diplomáciai, kulturális és közélet prominens személyiségei. exkluzív közönséget m é d i a a j á n l a t Bemutatkozás A Magyar Borok Bálja a báli szezon meghatározó eseménye és egyben a magyar bor ünnepe, amelyen az Év Bortermelői, a borszakma jeles képviselői mellett jelen vannak

Részletesebben

II. Novo-Parts nemzetközi csocsóverseny

II. Novo-Parts nemzetközi csocsóverseny A Szegedi Csocsó Sportegyesület bemutatja: HIVATALOS VERSENYKIÍRÁS II. Novo-Parts nemzetközi csocsóverseny 1 Helyszín: Gold Crown Szabadidőközpont 1110 - Budapest Budafoki út 111/113. http://www.kifor.hu/squash/goldcrown.jsp

Részletesebben

1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), Magyar Dragon Szövetség (MDSZ), Balatonfüredi Yacht Club (BYC) és Hungária Yacht Club (HYC).

1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), Magyar Dragon Szövetség (MDSZ), Balatonfüredi Yacht Club (BYC) és Hungária Yacht Club (HYC). Nemzetközi Dragon Országos Bajnokság 2014 Sonnenschein Kupa VERSENYKIÍRÁS 1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), Magyar Dragon Szövetség (MDSZ), Balatonfüredi Yacht Club (BYC) és Hungária

Részletesebben

KENESEI SZEZONNYITÓ és TAVASZI REGATTA a Peugeot Hungária támogatásával

KENESEI SZEZONNYITÓ és TAVASZI REGATTA a Peugeot Hungária támogatásával KENESEI SZEZONNYITÓ és TAVASZI REGATTA a Peugeot Hungária támogatásával A ONE DESIGN TROPHY I. fordulója Balatonkenese, 2013. április 27-28. VERSENYKIÍRÁS MÓDOSÍTOTT 2013. április 23. Rendező szervezet:

Részletesebben

Az eddig látottak felülmúlják a várakozásainkat

Az eddig látottak felülmúlják a várakozásainkat https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/315/az-eddig-latottak-felulmuljak-a-varakozasainkat Az eddig látottak felülmúlják a várakozásainkat 2017.02.22. 20:10 CET A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) Budapesten

Részletesebben

Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN

Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a Magyarországon elérhető legjobb téli vezetéstechnikai tréning. Ugyanis nem mesterséges műgyanta

Részletesebben

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Nyílt torna női, férfi és vegyes párosok részére Amatőr versenyzők és szállóvendégek is jelentkezhetnek 2010. július 31.-augusztus 1. (szombat-vasárnap) Versenykiírás

Részletesebben

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT TESZÜNK KIÁLLÍTÓINKÉRT, KIÁLLÍTÁSI RÉSZVÉTELÜK SIKERESSÉGÉÉRT? Több 10 000 e-dm-et küldünk ki adatbázisunkra a potenciális

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

Legyen részese a magyar vitorlázás legnagyobb eseményének!

Legyen részese a magyar vitorlázás legnagyobb eseményének! hunsail.hu Legyen részese a magyar vitorlázás legnagyobb eseményének! MVSz - Kékszalag együttműködési javaslat 1 Balatonkenese A KÉKSZALAG ÚTVONALA Balatonfüred 2 Siófok N Keszthely 3 15 km MVSZ - KÉKSZALAG

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

NÉPSZERŰ, MINT A FOCI, ELEGÁNS, MINT A GOLF EZ A FOOTGOLF

NÉPSZERŰ, MINT A FOCI, ELEGÁNS, MINT A GOLF EZ A FOOTGOLF NÉPSZERŰ, MINT A FOCI, ELEGÁNS, MINT A GOLF EZ A FOOTGOLF Lendület, csapatjáték, családi együttlét, exkluzív környezet, felhőtlen szórakozás, gyermeki felszabadultságtság. Ezek jellemzik az egyik legszebb

Részletesebben

TECON KUPA. Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS. Balaton Kupa 5. futama szeptember 10.

TECON KUPA. Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS. Balaton Kupa 5. futama szeptember 10. TECON KUPA Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS Balaton Kupa 5. futama szeptember 10. A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2016. szeptember 10-11. A verseny rendezője: Versenyvezető:

Részletesebben