2. Szerelési ismeretek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. Szerelési ismeretek"

Átírás

1 Rézcsövek alkalmazástechnikai kézikönyve 2. Szerelési ismeretek Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az épületgépészeti szerelésekhez kizárólag csak installációs célra gyártott csöveket használjanak fel, mert egyes kereskedésekben kínálnak olcsóbb, de nem ilyen szerelési célra gyártott csöveket, melyeknek felhasználása után hamarosan garanciális problémák lépnek fel. A rézvezetékek szerelése lényegesen egyszerőbb és könnyebb az acélcsövekhez viszonyítva. Kevesebb szerszám és kisebb felszerelés elegendı hozzájuk. A szállításuk is lényegesen könnyebb Általános ismeretek Vakolat alatti, vagy padozatban történı szereléshez a mőanyagbevonatos lágy rézcsöveket célszerő használni. A tekercsben szállított csöveknél mindig akkora hosszúságot tudunk levágni amekkora szükséges, és hulladék nem lesz - illetve csak a tekercs legvégénél, de még azt is könnyen fel lehet használni. Falon kívüli szerelésekhez a félkemény, illetve kemény rézcsöveket ajánlatos felszerelni. A falon kívüli szereléseknél a tekercsben szállított lágy rézcsöveket egyengetni kellene, s ez biztosan nem sikerül teljesen, tehát esztétikailag lenne kifogásolható. Itt már többször akadhat hulladék, mert a csöveket 5 m szálhosszúságban szállítják, de ezek a hulladékok is felhasználhatók. Bármilyen szerelési technológiát alkalmazunk, a következıket mindig el kell végezni: Darabolás Sorjátlanítás Kalibrálás Csıkötés Tisztítás Öblítés Nyomáspróba Utószigetelés Darabolás A csıvezetéket minden esetben a szükséges hosszra le kell vágnunk. Bármilyen darabolási technikát választunk, a vágási felületnek a csı tengelyére merılegesnek kell lennie. Ha nem merıleges a vágási felület, akkor kedvezıtlen vezeték-elhelyezés esetén elıfordulhat, hogy a forraszanyag befolyik a csı belsejébe, s ott eróziós korrózió okozója lesz (2.1. ábra)

2 2.1. ábra Helytelen darabolás következménye A darabolást többféle szerszámmal végezhetjük. Mindegyiknek vannak elınyei és hátrányai. a.) Keretes fémfőrész A legismertebb és legelterjedtebb darabolási eljárás (2.2. ábra). Vigyázni kell arra, hogy ne acél darabolásához alkalmas főrészlap legyen a keretben, mert ezzel ugyan nagyon gyorsan lehet elvágni a csövet, de rendkívül erıs sorja marad utána és a gyors vágás miatt a vágás nem biztos, hogy merıleges lesz. Amennyiben aprófogú főrészlapot teszünk a keretbe, akkor a vágási idı megnövekszik, de a sorja képzıdése kisebb lesz és pontosabb lesz a vágási felület ábra Keretes fémfőrész b.) Görgıs csıvágó Nagyon kedvelt darabolási eljárás, és egyre jobban elterjed. A vágás ideje kicsivel megnövekszik, de tisztább, és biztos, hogy merıleges felületet kapunk. A sorja szempontjából viszont a legrosszabb ez a vágás, mert egy összefüggı, vastag sorját kapunk, melynek eltávolítása sokkal nehezebb, mint a többié. A hagyományos sorjátlanító szerszámokkal nem is lehet eltávolítani ezt, hanem ehhez hántolókés szükséges (sauber). Lágy rézcsövek darabolásához nem megfelelı, mert ha nem megfelelı elıtolást végzünk, a csı beroppanhat.

3 2.3. ábra Görgıs csıvágó c.) Gyorsdaraboló (sikító) Ezzel a vágási eljárással biztosan derékszögő lesz a vágás, de vigyázni kell arra, hogy ne túl gyorsan végezzük el, mert a csı nagyon felmelegedhet, s ekkor a felmelegedett résznél megindul a fém kristályszerkezetének átalakulása, mely az eróziós korrózió elıidézıje lehet. Sorja szempontjából kedvezı a vágás, mert vékony összefüggı hártya alakul ki, melyet könnyő sorjátlanító szerszámmal eltávolítani ábra Gyorsdaraboló d.) Körfőrész Az elızıhöz hasonlóan jó lesz a vágás, s a főrésztárcsa fogainak nagyságától függıen kapunk kisebb, vagy nagyobb sorját. Ugyanúgy néz ki mint a gyorsdaraboló, csak a gépbe nem korong van befogva, hanem körfőrész lap. e.) Bolygófőrész A lehetı legjobb vágási felületet kapjuk e szerszámmal. A darabolási idı is csekély. A szerszám úgy néz ki, mint egy fúrógép (2.5. ábra), melynek végén a tokmány helyén, egy körbe fordítható körfőrészlap található elfedve. Ezzel a szerszámmal szinte sorjamentes felületet kapunk és a vágási felület is biztosan merıleges lesz. Egyetlen hátránya a gép ára, mely miatt hazánkban nem terjedt el széles körben ez a módszer ábra

4 Bolygófőrész Sorjátlanítás A darabolás után kivétel nélkül minden esetben el kell távolítani a csı végérıl a keletkezett sorját. Ezt el kell végezni a csı külsı- és a belsı felületén is. A legegyszerőbb sorjátlanító szerszám a 2.6. ábrán látható, melynek segítségével a külsı- és a belsı sorja is eltávolítható ábra Sorjátlanító A sorjátlanító használata egyszerő, néhányszor meg kell forgatni a szerszámot a csı végénél (2.7. ábra) 2.7. ábra A sorjátlanító szerszám használata Kalibrálás A kalibrálás a csı végének a szabályos kör keresztmetszetre alakítását jelenti. Fıleg a lágy csöveket szükséges kalibrálni, mert amikor a tekercsben szállított csövet letekerjük és kiegyenesítjük, akkor a hajlítás miatt a csı keresztmetszete deformálódik (deformálódhat a darabolásnál is). Az idomokba illesztésnél ez az alakváltozás problémát jelenthet. A legnagyobb gondot kapilláris forrasztásnál jelentheti, mert ott a kapilláris forrasztási rés nagyságának nagyon fontos jelentısége van (errıl majd késıbb részletesen lesz még szó). A kalibráláshoz két szerszám szükséges, a kalibráló tüske és kalibráló győrő (2.8. ábra).

5 2.8. ábra Kalibráló szerszámok Arra mindig vigyázni kell, hogy elıször a tüskét kell beverni a csıbe (2.9.ábra), majd azt kihúzva a győrőt kell ráütni a csı végére. A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy fordított sorrendben nem lesz megfelelıen elıkészített a csıvég. A két szerszám egyszerre történı használata a csıvéget deformálja (megfolyik a csı), s nem kapjuk meg a várt kialakítást ábra Kalibráló tüske használata Csıkötés A csövek szerelésénél - mindegy, hogy toldásról, vagy idom beépítésrıl van szó - elkerülhetetlen a csövek összekötése. A gyakorlatban a leggyakrabban használt csıkötési mód a forrasztásos kötés, de ezzel messze nem merítettük ki a lehetıségeket, lényegesen nagyobb paletta áll rendelkezésünkre, mint az acélcsöveknél. A forrasztásos kötés sokkal kevesebb idıt igényel, mint az acélcsı hegesztése, de sokszor elıfordul, hogy még ez is sok idıbe telik, például meglévı hálózatok javításánál, amikor kényszerőségbıl el kell zárnunk az elzárót. Ha elıre gondolkozva megválasztjuk a megfelelı csıkötést, akkor a lezárást csak másodpercekre, vagy maximum egy-két percre kell fenntartanunk. Természetesen új szerelésnél is használhatjuk a többi csıkötési módot, hisz ott sem mindegy milyen gyorsan készülünk el a kivitelezéssel. Nézzük át a rézcsı kötésének lehetıségeit! A csıkötési módokat alapvetıen két nagy csoportba soroljuk: a.) oldható kötések b.) nem oldható kötések Oldható kötések Azokat a csıkötéseket tekintjük oldhatónak, melyeket a vezeték károsítása nélkül tudunk

6 szétbontani, valamint ugyanilyen módon ismét össze tudunk kötni. Például acélcsöveknél a normál karmantyús csıkötés nem tekinthetı oldhatónak, mert azt csak akkor tudjuk szétbontani a csı károsodása nélkül, ha azt a végpontjától kezdve az adott karmantyús kötésig visszabontjuk. Az oldható csoporton belül további három csoportot különböztetünk meg: menetes kötések, karimás kötések, bilincses kötés. a.) Menetes kötések A menetes kötéseknél vannak olyanok, melyeket forrasztással kell kombinálnunk és olyanok, melyeknél forrasztás nélkül, tömítıgyőrő segítségével oldjuk meg a csıkötést. Mindegyik kötéshez vörösöntvény, vagy más néven bronz idomokat használunk. Lehetnek sárgaréz idomok is, de azokat ivóvíz hálózatoknál kerülni kell, mert abból kioldódhat cink, mely mérgezı hatású. Hollandi anyás kötések: Két megoldása lehetséges, de mindkettınél forrasztással kell az idomokat a csıvezetékhez rögzíteni. Mindkét esetben óvatosan kell meghúznunk a hollandi anyát, nehogy eltekeredjen a rézcsı. 1.) Kúpos-kúpos, vagy kúpos-gömbfelülető kötés (2.10. ábra): ábra Kúpos-kúpos csatlakozás A menetes idomokat keményforrasztással a rézcsövek végeihez erısítjük, majd a hollandi anyát rátekerjük a menetes csavarra. A tömítést a két kúpos felület, illetve a kúpos és gömbfelület találkozása biztosítja. A tömítés biztonsága miatt vigyáznunk kell a csıvezetékek egytengelyőségére. Vigyázni kell arra is, hogy keményforrasztásnál a csı anyaga kilágyul, s emiatt a csı könnyen elcsavarodik, tehát a kötés mindkét végét fogóval, vagy villáskulccsal kell megfogni. 2.) Lapos tömítéses kötés (2.11. ábra):

7 2.11. ábra Lapos tömítéső kötés A csavarzatot itt is forrasztással erısítjük a csı két végéhez, majd a lapos tömítést közbeiktatva rátekerjük a hollandi anyát a menetes csavarra. A csövek egytengelyőségére itt is nagyon kell vigyáznunk. Szorítógyőrős kötések: E kötésfajtáknál nem forrasztjuk az idomokat a rézcsı végeihez, ezért itt gondolnunk kell arra, hogy nem szabad a csöveket tengelyirányú húzásnak kitennünk. 1.) Vágógyőrős kötés (2.12. ábra): ábra Vágógyőrős kötés A szorítócsavarral fémgyőrőt préselünk össze, s ez biztosítja a megfelelı tömítettséget. A fémgyőrő a rézcsövet is nyomja, ezért a csı védelmére egy belsı védıcsı is van az idomban (csıhüvely). E kötésnél problémát jelent, hogy a tömítés csak egy kötésre alkalmas, tehát ha meg kell oldanunk a kötést, akkor már csak új fémgyőrő beiktatásával kapunk biztonságos kötést. Ehhez viszont le kellene vennünk a vezetékrıl a csavarzatot, ami a vezeték károsodása nélkül nem oldható meg, ezért ezt a kötési módot lehetıleg kerüljük. További problémát jelent, hogy a belsı védıcsı csökkenti a csı szabad keresztmetszetét. 2.) Lágy tömítéső kötés (2.13. ábra): ábra Lágy tömítéső kötés Ez a kötésfajta nagyon gyakori, hiszen például a sarokszelepek a mosdók alatt hasonlóképpen néznek ki. E kötési módnak nagy elınye, hogy a tömítés többször is felhasználható. b.) Karimás kötések: A karimás kötések mindegyikét forrasztással, vagy hegesztéssel kell kombinálnunk. Mindegyik karimás kötésnél lapos tömítést teszünk a két karima közé, s anyáscsavarokkal húzzuk össze azokat. A csavarok rézbıl legyenek, nehogy elektrokémiai korrózió léphessen fel. Amennyiben acél csavarokat használunk, gondoskodnunk kell arról, hogy a két fém ne érintkezhessen közvetlenül egymással. 1.) Lapos karimás kötés (2.14. ábra):

8 2.14. ábra Lapos karimás kötés A karima vörösöntvénybıl, vagy bronzból készül, s ezt keményforrasztással kell a csıvezetékek végeihez erısítenünk. Ez a kötésmód nagyon biztonságos, mert nem kell félnünk a csı elcsavarodásától. 2.) Laza karimás kötés kiperemezéssel (2.15. és ábrák): 2.15.ábra Kézi peremezést ne használjunk

9 2.16. ábra Laza karima gyári peremezéssel Nagyon lényeges, hogy a kiperemezett rész gyárilag készített legyen, vagyis ne készítsük azt a helyszínen kézzel. A gyárilag készített peremezést legcélszerőbb hegesztéssel összekötni a csı végével. 3.) Laza karimás kötés kötıgyőrővel (2.17. ábra): ábra Laza karimás kötés kötıgyőrővel E kötésnél egy vörösöntvénybıl, vagy sárgarézbıl készült úgynevezett kötıgyőrőt kell a csı végéhez forrasztanunk. c.) Bilincses kötés: E kötésmódnak két fajtája van forgalomban: szorítóbilincses kötés, Victaulic kötés.

10 1.) Szorítóbilincses kötés (2.18. ábra): ábra Szorítóbilincses kötés Forrasztani ennél a kötésfajtánál nem kell. A kötési helyre gumigyőrőt és szorítóbilincset húzunk, majd meg kell szorítanunk a csavarokat. A lágy rézcsöveket deformálhatja a szorítás, ezért e kötésfajtánál csak félkemény, vagy kemény rézcsöveket használhatunk. 2.) Victaulic kötés E kötésmódhoz az elızıhöz hasonlóan gumigyőrőre van szükség, és a kötést a két fél-részbıl álló karimával hozzuk létre (2.19. ábra) ábra Victaulic kötés elemei A csı kötése elıtt a csı végére egy körkörös bemélyedést kell készíteni, amibe majd a karima bele tud kapaszkodni (2.20 és ábrák) ábra Bemélyedés a csövön

11 2.21. ábra A kötés tengelyirányú erıket is fel tud venni E kötési mód nagyon biztonságos, csak a hozzávaló anyagok ára magas, emiatt nem tud gyorsan elterjedni. Egy kész rendszert mutat a ábra ábra Kész szerelés Victaulic rendszerrel Nem oldható kötések Azokat a csıkötéseket nevezzük oldhatatlannak, melyeket csak a vezeték károsításával tudunk szétbontani. forrasztásos kötések, hegesztéses kötések, roppantógyőrős kötés, présidomos kötés, gyorskötı rendszer. a.) Forrasztásos kötések: Általában az 50 mm-nél kisebb átmérıjő csöveket kapcsoljuk össze forrasztással. E méret felett már inkább hegesztjük a csöveket. Kétféle forrasztást ismerünk: lágy forrasztás, kemény forrasztás.

12 A forrasztásos kötéseket részletesen taglaljuk egy késıbbi fejezetrészben, ezért itt nem foglalkozunk vele. b.) Hegesztéses kötés: A hegesztéses kötéseket általában 50 mm átmérı fölött használjuk. A hegesztés lehet: hagyományos, védıgázas. 1.) Hagyományos hegesztéses kötés: Ezt normál acetiléngázas (dissous) hegesztı-felszereléssel készítjük, mely hegesztési mód rézcsı esetében nagy gyakorlatot igényel, vagyis csak az próbálkozzon a rézcsı hegesztésével, aki már acélcsövön jól begyakorolta a hegesztést. A rézcsı falvastagsága sokkal kisebb az acélcsınél, valamint a réz jobb hıvezetı-képességő, mint az acélcsı, ezért nagyon gyorsan kilyukadhat a hegesztés helyén és körülötte a csı. A rézcsı hegesztését határozottan és gyorsan kell végeznünk. A csıvégeket az acélcsı hegesztésénél megismertek szerint képezhetjük ki (tompa; V; stb. varrat). Hegesztés közben a réz sok oxigént vehet fel, vagyis oxidálódik, ami káros a késıbbi üzemvitelre, ezért ezt a kötésmódot lehetıleg ne alkalmazzuk. Amennyiben elkerülhetetlen e kötés alkalmazása, úgy a legjobb, ha a csı belsején lassú áramlással védıgázt (nemesgázt) áramoltatunk keresztül, s így nem tud oxidálódni a csı belsı felülete, ahol majd a késıbb szállítandó közeg áramlik. A hegesztendı csı mindkét végére egy-egy gumitömlıt célszerő tenni. Az egyiken bevezetjük a védıgázt, a másikat egy vízzel teli vödörbe vezetjük, s így látható a lassú gázáramlás és levegı sem tud bejutni a csıbe. 2.) Védıgázas hegesztés: A védıgázas hegesztés több szempontból is jobb a hagyományosnál, mert a védıgáz két problémát is megold egyszerre: hőti a hegesztési felületet, távol tartja az oxigént a hegesztéstıl. Lényegesen gyorsabb és biztonságosabb kötést ad, mint az elıbbi, tehát ezzel a módszerrel a gyakorlatlan hegesztık is tudnak dolgozni. Kétféle védıgázzal dolgozhatunk: argon, CO 2. c.) Roppantógyőrős kötés: Németországban például tilos ezt a kötést alkalmazni, mert a csövet egy hornyolt idomra "rároppantjuk", ami nem mindig ad tökéletes tömítést. Egy kúpos belsı felülető hollandi anyával szorítunk egy felhasított győrőt a csıre, s ez ad egy oldhatatlan kötést. Néhány szerelvény csatlakozása ilyen, de ha lehet kerüljük ezt a kötést. d.) Présidomos kötés: Az egyik leggyorsabban elkészíthetı kötési mód, hiszen a teljesen tapasztalatlan szerelı is el tudja készíteni ezt a kötést 4-6 másodperc alatt. Speciális szerszám kell hozzá. A présidom tokjában van egy horony, s ebben egy gumigyőrőt találunk (2.23. ábra), mely győrőt az idom tokjával együtt a szükséges szerszámmal (2.24. ábra) rápréselünk a csıre.

13 2.23. ábra Présidomok ábra Préselı szerszámok Az ábra baloldalán lévı szerszám hálózati feszültséggel mőködik, így helyszíni szerelésnél kevésbé mozgékony. A másik szerszám akkumulátorról üzemel, így lényegesen mobilabb és a feje teljesen körbeforgatható, azaz minden helyszíni munkához alkalmazkodni tud. Nagyon kell vigyázni a ledarabolt csıvégek sorjátlanítására, mert a sorja megsértheti a gumitömítést, s ekkor már nem biztos a tökéletes kötés. A szerszám az idomra egy hatszöglető benyomást készít, ami elfordulás és tengelyirányú elmozdulás ellen is védi a kötést. A ábrán a karmantyú bal oldalán már kész a préselés, a jobb oldalán pedig látszik, hogy még ezután készül a kötés ábra Préskötés

14 Egy kész szerelést lehet látni a ábrán ábra Présidomos kazánházi szerelés Természetesen a csınek tiszta zsírmentesnek kell lennie a tökéletes tömítettséghez. A gép szorítópofái a csıméretnek megfelelıen cserélhetıek. e.) Gyorskötı rendszer Ehhez a kötési módhoz speciális idom szükséges (2.27. ábra), mely nem olcsó, viszont a kötés szinte pillanatok alatt kész ábra Gyorskötı idomok Az idom belülrıl úgy van kiképezve (2.28. ábra), hogy középen egy mőanyag ütközıt találunk a bedugás mélységének érzékeléséhez. Egy-egy gumigyőrő biztosítja a tömítést és az idom

15 mindkét oldalán egy-egy rozsdamentes acélból készült "farkasfog" akadályozza meg a csı kicsúszását, miáltal ez a kötés oldhatatlanná válik ábra Gyorskötı idom felépítése Tisztítás A csıvéget tisztítani, azaz a felületet oxidmentesíteni, csak a forrasztásos kötéseknél szükséges. A tisztítást külön végezzük a csı külsı- és belsı felületén. A külsı felülethez fémmentes tisztítót (pl. gyapotkendıt ábra) használunk ábra Gyapotkendı Az idomok belsejének tisztításához tisztítókefét használunk (2.30. ábra). Tisztítókefébıl lehetıleg rézszálast kell választani ábra Tisztítókefe A rézszálas tisztítókefe nagyon gyorsan kopik, s az ára sajnos nem alacsony. Emiatt a kopott kefét nem szokták eldobni a szerelık, hanem arra tekernek gyapotkendıt és úgy tisztítják meg vele az idom belsejét. Kis gyakorlattal ez a mővelet tökéletes lehet.

16 2.31. ábra A csı külsı felületének tisztítása Öblítés Az elkészült hálózatot át kell öblíteni, hogy eltávolítsuk a csı belsejébıl a benne maradt szennyezıdéseket és az esetlegesen bennlévı folyasztószert (forrasztásos kötés esetén). A folyasztószer megakadályozza a csıben a nemes oxidréteg kialakulását, s így lehetıséget teremt az eróziós korrózióra, ha abban víz közeg áramlik. A folyasztószer eltávolítása ivóvíz vezeték esetén a legfontosabb, mert abban mindig oxigéndús víz áramlik, ami elısegíti a rézionok leválasztását a csı faláról. Ivóvíz és főtési víz szállításánál az öblítést szőrt vízzel oldjuk meg. Ha lehetséges, akkor keverjük nagynyomású levegıvel az öblítıvizet, mert a keverék intenzívebben tudja a szennyezıdéseket eltávolítani. Fagyveszély esetén az öblítést levegıvel végezzük, de az elsı lehetıségnél mossuk át a rendszert vízzel. Gázellátásnál, olajellátásnál, klímarendszereknél, préslevegınél az öblítést nagynyomású levegıvel kell elvégezni és hagyni kell, hogy a csı nyitott végén a szennyezıdések eltávozhassanak Nyomáspróba Minden elkészült hálózatot ellenırizni kell, hogy jól sikerült-e a szerelés. Az ellenırzéshez szükséges nyomás minimum 10 bar legyen, de ha ezt megközelíti, vagy meghaladja az üzemi nyomás, akkor legalább az üzemi nyomás 1,5- szerese legyen a próbanyomás. Olyan helyeken, ahol az elkészült hálózat esetleges sérüléseknek van kitéve (pl. padozatban, vakolat alatt) a további munkák során, a veszély idejére (pl. betonozás, vakolás) a nyomást rajta kell hagyni a rendszeren, hogy azonnal észre lehessen venni, ha baj történik. Például betonozáskor történt sérülést még a betonozás közben ki lehet javítani. Ha ezt nem tesszük meg menet közben, csak a betonozás végén vesszük észre a hibát, akkor szinte lehetetlen megtalálni a hiba helyét és fel kell bontani a teljes betonozást Utószigetelés A falban, vagy padozatban haladó vezetékek mindig szigeteltek legyenek. A kötések helyén a szigeteléseket pótolni kell. Falon kívüli szerelésnél is szigetelt vezetéket kell használni, ha a csıben hideg közeg áramlik, ugyanis a levegı nedvességtartalmából kicsapódik egy rész a csı felületére (izzad a csı, ábra) ábra A hideg csövek izzadása A szigetelés szakszerő eltávolítását speciális késsel kell végezni (2.33. ábra), mert ha hagyományos késsel tesszük ezt, akkor könnyen megsérthetjük a csövet. A rézcsı a sérüléseknél könnyen törhet.

17 2.33. ábra Szigetelésbontó kés A kötés elkészülte után a hiányzó szigetelést pótolni kell úgy, hogy a pótlás minısége megközelítse az eredeti szigetelés jóságát (2.34. ábra) ábra Szigetelés pótlása 2.2. Forrasztásos kötés készítése Forrasztásos kötés készítésénél a csıvégek és idomok forrasztási felületei fémtiszták (oxid és szennyezıdésmentesek) legyenek. A rézcsövek és idomainak lágy és kemény forrasztásánál a kapilláris forrasztási eljárást kell alkalmazni. Azaz a forrasztási hézag egyenletes és olyan kicsi legyen, hogy a kapilláris hatás létrejöjjön és a forrasz a nehézségi erı ellenére a résbe bejusson (2.35. ábra). Az EN 1057 szabványnak megfelelı csövek ill. az EN 1254 szabvány 1. része szerinti forrasztott szerelvények alkalmazása esetén az egymáshoz igazodó méret tőrések miatt ez a követelmény teljesül.

18 2.35. ábra A kapilláris rés és szívómagasság összefüggése A belsı és külsı forrasztási végek közti átmérı különbség legalább 0,02 mm és legfeljebb 0,3 mm értékő az 54 mm-es külsı átmérıvel bezárólag, e feletti méreteknél legfeljebb 0,4 mm. A centrikus helyzetbıl adódóan a forrasztási hézag 0,01-0,2 mm. A megfelelı kapilláris rés miatt fıleg a lágy rézcsöveket kalibrálni kell. Amennyiben ez nem történik meg, akkor nem lesz jó a kötés (2.36. ábra). Két oldalt nincs kapilláris rés, így oda nem tud bejutni forraszanyag. Alul és felül pedig túl nagy a rés, így nem biztos, hogy megfelelı magasságig fel tud szívódni a forraszanyag. Ez a forrasztás biztosan nem lesz tömör ábra Kalibrálás nélküli lágy rézcsı A forrasztási helyzetet a csıtengelyhez viszonyítva nem szabad áthelyezni és a teljes átfedési hossz mentén egyenletes forrasztási hézagot kell biztosítani. A forrasztás szakszerő elıkészítése és elvégzése alapvetı fontosságú a berendezés késıbbi üzembiztonságához. A gyárilag köpennyel ellátott vagy hıszigetelt rézcsövek összekötésénél a gyártók utasításait kell betartani. Az összekötési helyeket a nyomáspróba után utólag szigetelni kell. Forrasztásos kötésnél kétféle megoldás lehetséges: Lágyforrasztás, Keményforrasztás.

19 A két forrasztási módszer között két lényeges eltérés van. Az egyik a forrasztási hımérséklet, a másik a munka menete. Megegyezés született arról, hogy a 450 C-t tekintjük a határnak. Az ez alatti hımérsékleten történı forrasztást lágy forrasztásnak nevezzük, e felett pedig kemény forrasztásnak. Természetesen a két forrasztási hımérséklet ettıl nagyon messze van. A lágyforrasztás C h ımérséklet környékén történik, a keményforrasztás pedig C körül. A kívánt hımérséklet mindig az alkalmazott anyagoktól függ. A forrasztásokat alacsonyabb hımérsékleteknél egyszerő PB gázzal üzemelı forrasztópisztollyal végezhetjük, de a magasabb hımérsékleteknél célszerőbb az acetiléngázzal üzemelı forrasztópisztoly használata. A lángot minden esetben szórtra (nem szúró) és semlegesre (se nem oxidáló, se nem redukáló) kell beállítani. Meglévı épületeknél a lakásokban történı munkáknál nagyon hasznos az elektromos forrasztó használata, mert ott nincs nyílt láng, így kisebb a tőzveszély. Vízvezetéki és főtési rendszer szerelésénél használhatunk helyszínen készített karmantyút, szőkítést és elágazást. A helyszínen készített elágazást viszont csak keményforrasztással lehet kötni, ezért ivóvíz rendszereknél 28 mm külsı átmérı alatt ne használjuk ezt. Gázvezetékek szerelésénél T és ferde leágazások valamint szőkítések kialakítása csak az EN 1254 szabvány szerinti kapillárisan forrasztható idomok alkalmazásával lehetséges (helyszínen elıállított GW 2 munkalap szerinti karmantyús csatlakozások engedélyezettek). Folyékonygáz és olajvezeték szereléseknél minden forrasztásos összekötést az EN 1254 szabvány szerinti kapillárisan forrasztható idomokkal kell elvégezni. Csapadékvíz, iparivíz és hőtıvíz rendszereknél a csatlakozások vonatkozásában úgy kell eljárni, mint az ivóvízrendszereknél, a napenergiás berendezéseknél pedig mint a főtési rendszereknél Lágy forrasztás Lágy forrasztásos kötéseket hideg és melegvizes valamint főtési vezetékekben 110 C üzemi hımérsékletig lehet alkalmazni. Gáz, folyékonygáz és olajvezetékeket nem szabad lágy forrasztással összekapcsolni. A gyártók elıírása szerint a felületfőtéseknél alkalmazott rézcsöveket kemény forrasztással kell összekötni. Lágyforrasztásnál a következı méreteket be kell tartani (2.1. táblázat): 2.1. táblázat: Legkisebb benyúlási hossz és legnagyobb forrasztási hézag lágy forrasztásos összekötéseknél (EN 1254, 1. rész)

20 A lágy forrasztásos összekötéseknél minden esetben folyasztót kell alkalmazni (2.2. táblázat). Kerülni kell a forrasztás során a folyasztó túlhevítését, mert hatását elveszti. Fontos, hogy a folyasztó vékonyan kerüljön a csı vagy idom forrasztási felületére annak érdekében, hogy csak a mőszakilag elkerülhetetlen mennyiségő hidegvízben oldódó folyasztó anyag kerüljön a vezeték belsejébe. Legjobb az, ha a folyasztószert a csı külsı felületére visszük fel, mert a felesleges mennyiséget az idom felhelyezése a csövön kívülre juttatja. Ezt a felesleges folyasztó anyagot öblítéssel el kell távolítani. A külsı felületekrıl a folyasztó maradványát optikai okokból kell a forrasztás után eltávolítani, hogy elkerüljük a zöld korróziós termékek képzıdését. Lágy forrasztásos folyasztó esetén egy puha nedves ronggyal lehet ezt eltávolítani táblázat A lágyforrasztáshoz alkalmazott folyasztók A lágy forrasztó paszta alkalmazása (por alakú lágy forrasz és folyasztó keveréke) egyszerősíti a folyasztó helyes adagolását és a paszta színváltozása (szürkétıl ezüstig, a forrasz olvadása) jelzi a felhasználónak a helyes üzemi hımérsékletet. A folyasztóhoz hasonlóan a lágy forrasztó pasztát is vékonyan kell felvinni a külsı forrasztási végre (és nem az idomba). A hımérséklet elérése után a pasztához forraszanyagot kell még adagolni azonos összetételben mint a pasztában lévı forrasz, annak érdekében, hogy a kapilláris hézagban biztosítsuk a megfelelı töltöttséget. A lágyforrasztó paszták por alakú lágyforrasz összetevıt, folyasztót valamint kötıanyagot tartalmaznak, így egy krémszerő paszta keletkezik, amely legalább 60 tömeg% mértékben tartalmaz forraszanyagot. Ivóvizes rendszereknél csak az EN szerinti lágyforraszokat szabad alkalmazni, melyeknek az összetételét a 2.3. táblázat tartalmazza. Az egyéb szereléseknél (pl. főtés) az egyszerőség kedvéért ezen forraszok alkalmazása igen ajánlott táblázat Lágy forraszanyagok összetétele rézcsı szereléshez A lágy forraszt közvetlen láng alkalmazása nélkül kell megolvasztani a forrasztási helyen. Elıször felmelegítjük a forrasztási helyet, majd a lángot elvesszük és úgy adagoljuk a forraszanyagot. A megolvasztáshoz elegendı hımérsékletet ad a forrasztási hely melege (2.37. ábra).

21 2.37. ábra Lágyforrasztás lánghatás nélkül Végezetül a forrasztási hely lehőlése után egy nedves ruhával a folyasztószer maradékát el kell távolítani (2.38. ábra). Tapasztalat szerint az el nem távolított folyasztó nem jelent káros befolyást a szerelés biztonságára, de a szerelés esztétikáját rontja ábra A forrasztási hely megtisztítása Kemény forrasztás Az elızıekben lehetett látni, hogy gázvezetékeknél, olajvezetéknél, 110 C hımérséklet feletti főtésnél, vagy felületfőtéseknél csak kemény forrasztást szabad alkalmazni. A kemény forrasztásos összekötéseket ivóvizes rendszerekben csak 28 mm-nél nagyobb csıméret esetén lehet alkalmazni (nem kötelezı). A kemény forrasztáshoz nem minden esetben kell folyasztószert használni. A vörösréz vörösrézzel történı kemény forrasztásakor, réz-foszfor forraszanyag alkalmazásánál folyasztó nem szükséges, mivel a foszfor folyasztóként viselkedik. Amennyiben vörösréz egységeket sárgarézzel vagy vörösöntvénnyel kell forrasztással összekötni, akkor kemény forraszanyagot kell alkalmazni (lásd 2.4. táblázat). A 2.4. és 2.5. táblázatokban zárójelben láthatók a régebbi jelölések.

22 2.4. táblázat A GW 2 DVGW (Német víz- és gázipari egyesülés) munkalap szerinti engedélyezett, vízben oldódó folyasztók és a különbözı forraszanyagok A kemény forraszanyagok összetételét a 2.5. táblázat tartalmazza táblázat Kemény forraszanyagok a rézcsı szereléshez Rezgésnek kitett forrasztási helyeken inkább az ezüst-tartalmú forraszanyagokat kell használni, mert a foszfor-tartalmúak rideg kötést eredményeznek. A foszfor-tartalmú forraszanyagokat nem szabad a lánghoz túl közel tartani, mert zöldes lángképet adva kiég belılük a foszfor. Kéntartalmú közeget szállító vezetékeknél (légnemő gáz, folyékony gáz, olaj) sem szabad foszfortartalmú forraszanyagot használni. Keményforrasztásnál a forrasz hozzávezetése a cseresznyepirosan izzó munkadarab szórt lángjában történik (2.39. ábra). Vannak még olyan ezüsttartalmú keményforrasz pálcák, amelyeket folyasztó szerrel vonnak be. Ez a folyasztó mennyiség nagyobb csıméreteknél nem elegendı. Az ilyen pálcákkal végzett szakszerő keményforrasztásos csıkötéseknél pótlólag kell a folyasztót vékonyan felvinni a csıvégre ábra Keményforrasztás közvetlen lánghatással A keményforrasztás után is el kell távolítani a maradék folyasztószert, valamint a képzıdött revét. A keményforrasztásos folyasztó esetén annak glazúros jellege és a keletkezett reve

23 miatt pl. sárgaréz kefével kell a tisztítást végezni. Tapasztalat szerint az el nem távolított folyasztó itt sem befolyásolja a szerelés üzembiztonságát, csak a szerelés esztétikumát rontja A csıvezetékek további megmunkálása A vezetékek összekötésén kívül szükség lehet még csıhajlításokra, tok készítésére és elágazás készítésére is. A megmunkálások lágy rézcsınél egyszerőek, félkemény és kemény rézcsınél már nehezebbek. Ez utóbbiakat ki szoktuk lágyítani az egyszerő megmunkálás végett. A lágyítás a rézcsı sötétvörös izzításáig és hirtelen lehőtésével történik (az acél lágyításával ellentétesen). Ivóvizes rendszereknél tilos az izzításos kilágyítás és nyakkihúzás a 28x1,5 mm méretig Rézcsövek hajlítása A tekercsben lévı rézcsöveket, amelyek szilárdsági állapota R220 (lágy), szerszámokkal vagy anélkül is lehet hajlítani. A szerszám nélküli hajlítási sugár tapasztalat szerint a csı külsı átmérıjének 6-8-szorosa lehet. A hajlítási sugár megválasztásánál döntı, hogy a hajlítási tartományban ne keletkezzen megengedhetetlen keresztmetszet-csökkenés, győrıdés ill. törés. Ez alapjában véve a szerszámmal történı hajlításra is vonatkozik. A mőanyag bevonatú vagy gyárilag szigetelt tekercsben lévı rézcsöveket ugyanígy lehet hajlítani, ugyanakkor különös gonddal kell eljárni, hiszen a köpeny alatt lévı törés nem mindig felismerhetı. Kisebb mérető csöveket belsı rugó segítségével kell hajlítani (2.40. ábra), így elkerülhetı a csı deformálódása (12 mm külsı átmérıig) ábra Hajlítás rugó segítségével Ha lágy csöveknél az említett 6-8-szoros külsı átmérınél kisebb hajlítási sugarat szeretnénk elérni, vagy félkemény, illetve kemény csövet kell hajlítani, akkor azt szerszámmal kell végezni. Lehetıség van arra, hogy a félkemény, vagy a kemény csövet is kézzel hajlítsuk, de ekkor ki kell a csövet lágyítani. Ivóvíz vezetéknél ezt ne tegyük, mert eróziós korrózióhoz vezet. Hajlításhoz igénybe kell vennie a gyártók által felkínált megfelelı hajlító szerszámokat. A szerszámmal történı hajlításnál általában a külsı átmérı 4- szerese a hajlítási sugár, de ez szerszámonként változó. Ezen szerszámok némelyikét a gyártók alkalmassá tették a mőanyag köpenyő csövek hajlítására is. Fontos, hogy a köpeny a hajlításnál ne szakadjon el. Az ilyen alkalmazásoknál csak olyan szerszámot lehet alkalmazni, ahol a vezetı sín nem tartalmaz éles széleket, amely a köpenyt károsítaná. A tekercsben lévı hıszigeteléssel ellátott csöveknél a hajlítás elıtt a hajlítási tartományban a szigetelıköpenyt néhány hajlító-szerszámnál el kell távolítani, melyet aztán pótolni kell. Gyártanak kézi és gépi hajlító-szerszámokat is. Különbözı kézi hajlítókat láthatunk a ábrán, melyek alkalmasak bármilyen állapotú csövek hajlítására.

24 2.41. ábra Kézi hajlító-szerszámok A lágy, vagy kilágyított csöveket egyszerő, racsnis szerszámmal is lehet hajlítani (2.42. ábra) ábra Egykezes hajlító A kilágyítást a csıre jelölt hajlítási tengelyvonaltól visszamérve 1 hajlítási sugárnyi hossznál kell kezdeni és a tengelyvonal utáni 1 hajlítási sugárnyi hosszig kell végezni. A szálban gyártott csöveket, amelyek szilárdsága R250 (félkemény) és R290 (kemény) 18x1,0 mm méretig az EN 1057 szabvány elıírásainak megfelelı hajlítási sugárral lehet hajlítani megfelelı szerszámok segítségével. A legkisebb hajlítási sugarakat a 2.6. táblázat tartalmazza táblázat Félkemény, illetve kemény csövek hajlítási sugara Itt is fontos, hogy az ívekben ne legyen törés, hajlítás és szakadás. Az R250 (félkemény) és az R290 (kemény) szilárdságú egyenes rézcsövek 28x1,5 mm méretig egyformán hajlíthatók (GW 392 munkalap függeléke szerint). Hajlító- szerszámokból gyártanak a kézi hajlítókon kívül gépi hajlítókat. Ezek lehetnek helyhez kötöttek és hordozhatóak is (2.43. ábra).

25 2.43. ábra Hordozható gépi hajlító-szerszám A rézcsövek tokozása Elıfordul, hogy nincs megfelelı mérető karmantyúnk a további szerelésekhez, s ilyenkor készíthetünk tokot a csı végére, de csak ivóvíz, főtés (110 C-ig), és légnemő gáz vezetékeknél. Lágy csöveknél problémamentesen lehet tokozni, de a félkemény és kemény csöveknél ki kell lágyítani a csı végét (ivóvíznél 28 mm-ig nem szabad). A tok készítéséhez úgynevezett expandert kell használni (2.44. és ábra) ábra Kézi expander ábra Tokkészítés géppel Ivóvíz és főtésvezetékekben azonos átmérıjő karmantyús kötéseket és egylépcsıs szőkítést lehet alkalmazni kapillárisan forrasztható idomok alkalmazása nélkül lágyforrasztással. Fontos megjegyzések:

26 A helyszíni tokkészítést (karmantyúkészítés) megfelelı szerszámokkal kell elvégezni. A szerszám és a csı közti kenıanyagról minden esetben le kell mondani. A csı anyagának izzításos feltágítása ivóvizes rendszereknél nem megengedett. (lásd GW 2 munkalap 4. szakasz). Karmantyúk és egylépcsıs szőkítéseknél alkalmazott lágy forrasztásos kötéseknél a forrasztási hézag és benyúlási mélység méreteinek a 2.1. táblázat szerinti értékeknek kell lenni. Keményforrasztásos kötéseknél a GW 2 szerint a benyúlási mélység a csıfal vastagságának háromszorosa, azonban legalább 5 mm. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az optimális benyúlási mélység 7-10 mm. Pontosabb szabályozást a GW 2 munkalap ad (96/01 kiadás) Elágazás készítése rézcsıre A T és ferde leágazások helyszíni elıállítása a csıfalba készített átmenı furattal kezdıdik. Ezután a furat környékén az anyagot kilágyítják, majd ezt követıen kézi nyakkihúzóval és különleges szerszámokkal 1 vagy 2 munkamenetben úgy peremezik ki, hogy a leágazó csı falvastagságának legalább háromszorosa legyen az átfedési hossz, azaz minimálisan 5 mm. A leágazó csı legalább 1 mérettel kisebb legyen, mint a fı vezeték (2.46. ábra) ábra Helyesen készülı nyakkihúzás Ha nem megfelelıen készítjük az elágazást (2.47. ábra), akkor a belógó csı miatt örvénylések keletkeznek, s ez eróziós korrózióhoz vezet, valamint megnövekszik az áramlási ellenállás ábra

27 Helytelen kialakítás Ivóvízvezetékeknél a nyakkihúzás elıállításánál használt szerszámok esetén le kell mondani a szerszám és a csı anyag közti kenıanyag használatáról, mert korróziós jelenségeket okozhat. A leágazó csı illesztésénél arra kell ügyelni, hogy a fıvezeték keresztmetszete a leágazó csı bevezetésével szőküljön (lásd ábra). A forrasztás elıtt a nyakkihúzást kalibrálni kell és a csatlakozási helyet rendezni kell, hogy az elvezetı csı egyenesen álljon. Az illeszkedı részek tompa illesztése forrasztásos összekötéseknél nem megengedett. Helyszínen készített leágazásoknál nem szabad lágyforrasztást alkalmazni. Ezeket keményforrasztással kell összekötni, azonban ivóvizes szereléseknél 28x1,5 mm méretig tilos a keményforrasztás alkalmazása. A leágazásnál elıször egy furatot kell készíteni a csıre, majd a csatlakozó csı méretének megfelelıen kell a nyakkihúzást elvégezni. Ez történhet kézi szerszámmal (2.48. ábra) és gépivel (2.49. ábra) egyaránt ábra Kézi nyakkihúzás ábra Gépi nyakkihúzás A nyakkihúzás elkészülte és a kalibrálás után a csatlakozó csı behelyezése történik, melynél meg kell akadályozni, hogy a csı túl mélyen menjen az elágazásba, ezért egy pontozófogóval egy felütközést készítünk (2.50. ábra). Ez megakadályozza a csı mélyebbre csúszását a kívánt szintnél.

28 2.50. ábra Pontozófogó használata A helyszínen készített elágazást csak a legszükségesebb esetben használjuk, mert elkészítése hosszadalmasabb egy T idom beépítésénél és kevésbé biztonságos. Ezt inkább csak meglévı rendszereknél alkalmazzuk utólagos elágazás készítésénél Egyéb munkálatok A csıvezetékeket a szerelés során még rögzíteni és esetlegesen hıszigetelni kell, valamint gondoskodni a hıtágulás felvételérıl. A szabadon szerelt csupasz csıvezetékeket lehet festeni is a rézre nem agresszív festékkel Csırögzítések A vakolat alatt, valamint a padozatban haladó vezetékeket csak ideiglenesen kell rögzíteni, mert a vakolás, vagy betonozás után a rögzítésre már nincs szükség. A szabadon szerelt vezetékeket viszont esztétikus rögzítı-elemekkel kell ellátni. A rézcsı hıtágulása durván duplája az acélcsıének, ezért a rögzítéseknek olyanoknak kell lenniük, amelyek fixen is meg tudják fogni a csövet, vagy megengedik az elmozdulást. A rögzítéshez leginkább csıbilincseket használunk, melyek készülhetnek: acélból, rézbıl, mőanyagból. Az acélbilincseknél vigyázni kell arra, hogy az acél ne érintkezhessen közvetlenül a rézcsıvel, mert elektrokémiai korrózió indulhat meg és ez az acélból készült bilincs tönkremenetelét okozza. Ilyenkor a csı és a bilincs közé mőanyag, vagy gumi csíkot kell tenni (2.51. ábra).

29 2.51. ábra Acélbilincs gumigyőrővel csupasz csınél A gumigyőrő egyben a zajcsillapító szerepét is betölti, tehát nagyon hasznos a beépítése (2.52. ábra). Mőanyag szigeteléső csınél nem kellene gumigyőrő ábra Acélbilincs gumigyőrővel szigetelt csınél A rézbıl készült bilincseknél nem lép fel semmi probléma, mert azonos anyagú a csıvel, így korróziós hatások nem léphetnek fel (2.53. ábra).

30 2.53. ábra Bilincs rézbıl A mőanyag bilincsek általában megengednek hosszirányú elmozdulást és a szerelésük is egyszerő. Léteznek egyes- és ikerbilincsek, valamint bepattintós és lezárható kivitelő bilincsek ( és ábrák) ábra Bepattintható egyes mőanyag bilincs ábra Bepattintható, iker mőanyag bilincs ábra Lezárható, mőanyag bilincs A rézcsövek falvastagsága lényegesen kisebb az acélcsıénél, ezért az önhordóképességük is kisebb. Ez azt jelenti, hogy a rögzítéseket kisebb távolságokban kell beépíteni táblázat Rögzítési távolságok vizet szállító rézvezetékeknél (DIN rész, 2. táblázat) Amennyiben a csıben szállított közeg, valamint a csı önsúlya mellett még más terhelés is lehetséges, úgy a megadott távolságokat csökkenteni kell. Ha a csıben légnemő közeg áramlik, akkor a megadott távolságot kicsivel növelni lehet.

31 Rézcsövek hıszigetelése Már korábban szó volt róla, hogy a hideg közeget szállító csıvezetéket védeni kell az izzadástól. Erre megfelelı a mőanyag burkolattal ellátott csı (EUROSAN). Amennyiben a csıben melegített közeg áramlik, úgy védeni kell a lehőlés ellen. Ehhez kaphatók a rápattintható csıhéjak és a csıre húzható szigetelések (2.57. ábra) ábra Csıre húzható szigetelések A lehőlés elleni védelem nem csak energiatakarékosságot jelent, hanem az épület

32 használhatóságát is javítja. Egy padlóban vezetett, hıszigetelés nélküli főtési vezeték rendkívül felmelegítheti a padlót, ami már nem kellemes (a padlófőtéseknél C-nál magasabb hımérsékletet nem engedünk meg, mert a padló túlmelegedne, így a 90/70 C hımérséklető főtıvíz is káros lenne). Vagy nyáron a szigeteletlen melegvíz vezeték nagyon meleggé teheti az amúgy is meleg lakást. A vakolat alatti, illetve a padlóba szerelt vezetékeknél igyekezni kell a jó hıszigetelési hatásfokkal rendelkezı anyagokat használni, mert különben ugyanazon hıszigetelés eléréséhez esetleg sokkal vastagabb réteget kell beépíteni, ami növeli a költségeket (2.58. ábra) ábra A hıszigetelés hatásossága és a beépítési méret kölcsönhatása Táguláskiegyenlítés A rézcsı hıtágulásának felvételérıl minden esetben gondoskodni kell, különben károsodások léphetnek fel. Például vakolat alatt, vagy padozatba szerelt vezetéknél ledobhatja a vakolatot, vagy megemeli a betont a csı. Ha a burkolat erısebb, akkor a csı deformálódik (2.59. és ábrák) ábra Helytelen vakolat alatti szerelés

33 2.60. ábra Helyes vakolat alatti szerelés Szabadon szerelt csıvezetéknél is gondolni kell a hıtágulás felvételére (2.61. és ábrák) ábra Helytelen falon kívüli szerelés ábra Helyes falon kívüli szerelés Mindenképpen meg kell oldani két fix megfogás között a tágulási lehetıséget (2.63. ábra).

34 2.63. ábra Két fix pont közötti táguláskiegyenlítı Többféle táguláskiegyenlítés lehetséges, de a legolcsóbbak a legegyszerőbbek is és a legmegbízhatóbbak is (2.64. ábra). Az ábrán balról jobbra haladva a következı lehetıségeket látjuk: tömszelencés kompenzátor, hullámlemez kompenzátor, "U" alakú kompenzátor elhúzás, líra alakú kompenzátor ábra Táguláskiegyenlítési lehetıségek A tágulás felvételére a legegyszerőbb az elhúzás (2.65. ábra). A mőanyag szigeteléső vezeték 5 méter hosszúságig fel tudja venni a benne lévı csı hıtágulását. 5 méter után egy elhúzás beiktatásával kezdıdik újra a hıtágulás ábra Egyszerő elhúzás

35 2.8. táblázat Elhúzás mértéke a tágulás függvényében Viszonylag egyszerő a líra alakú kompenzátor, melyet a vezeték meghajlításával érhetünk el (2.66. ábra és 2.9. táblázat) ábra Líra alakú kompenzátor 2.9. táblázat Líra alakú kompenzátor méretei (nagyobb hajlítási sugárnál nagyobb tágulások felvételére alkalmas) "U" alakú kompenzátort idomok segítségével készíthetünk a helyszínen (2.67. ábra), melynek méreteit a táblázat mutatja.

36 2.67. ábra "U" alakú kompenzátor táblázat Kompenzátor R mérete rézcsı esetén különbözı külsı átmérınél a hosszváltozás függvényében A hullámcsöves kompenzátor egy jó megoldás, mert az nem csak tengelyirányú elmozdulás felvételére alkalmas, viszont az ára lényegesen magasabb az eddigi megoldásokénál (2.68. ábra) ábra Hullámcsöves táguláskiegyenlítı A tömszelencés kompenzátor beépítése nagy odafigyelést igényel, mert ezt állandóan karban kell tartani. A tömszelence a sok elmozdulástól idınként elveszíti tömörségét, s ilyenkor meg kell húzni a tömszelencét. Ezt jól látható és könnyen hozzáférhetı helyre kell beépíteni. A

37 tömszelence kialakítása pont olyan, mint bármelyik strangelzáró szelepé Rézcsövek festése A szabadon szerelt csupasz csöveket néhány helyen esztétikai okokból le kell festeni. Ezt nem korrózió elleni bevonatként visszük fel a csıre, mint az acélcsınél. Nagyon ritkán (savas levegıjő helyiségben, pl. akkumulátortöltı) szükséges a védımázolás. A festést mindig a csı zsírtalanításával kell kezdeni, majd jöhet az alap és fedımázolás. A festékek kiválasztásánál arra kell ügyelni, hogy az rézcsıre jó legyen (nem minden festéket lehet rézcsıhöz használni) Hálózatok kiépítése Mint azt már korábban ismertettük, a rézcsövet az épületgépészet minden területén fel lehet használni. Az a néhány kivétel is szerepelt, amikor korlátozva van a felhasználás. A hálózatok kiépítésénél kitérünk a: vízvezetékek, főtési vezetékek, gázvezetékek, olajvezetékek szerelésénél betartandó szabályokra. Ha szerelésnél ezekre figyelünk, a vezetékek élettartama szinte korlátlan lesz, vagyis biztosan kibírja azt az élettartamot, amit az épület. A mai épületekben korábban beépített acélcsövek élettartama év, az állagmegóvás függvényében. Ez azt jelenti, hogy az ilyen vezetékeket évenként ki kell cserélni. A munka nem csak a vezetékek cseréjének a költségét fogja jelenteni, hanem a járulékos dolgokét is (pl. vakolat, vagy beton bontása a burkolatokkal, festés, mázolással együtt). A nem említett szereléseknél hasonlóan kell eljárni, mint azt a felsoroltaknál látni fogjuk. A rézcsövek kis átmérıje és idıtakarékos szereléstechnikája nem csak új szerelésekhez jó, hanem különösen alkalmas felújításokra vagy meglévı berendezések bıvítésére. A falsík elıtti szerelés gyakran megkönnyíti a vonatkozó rendeletek betartását különösen az épületstatika, a hı és zajvédelem valamint a tőzvédelem vonatkozásában, mivel a fal továbbra is érintetlen marad. A vakolat alatti utólagos elhelyezés ezzel szemben sok ráfordítást igényel a szabályzatok betartása miatt és gyakran egyáltalán nem is lehetséges ez. A tekercsben lévı csövek különösen alkalmasak a lakásokon belüli utólagos beépítésre, mivel könnyen hajlíthatók és könnyen hozzáilleszthetık a meglévı épület adottságaihoz. Könnyen eltakarhatók, pl. szegélylécek segítségével. Az egyenes szálcsövek felszálló és elosztóvezetékként alkalmazhatók elsısorban meleg közeg szállításakor különösen akkor, ha azok gyárilag köpennyel ellátott vezetékek és így kis külsı átmérıjük miatt csekély a helyigényük. Szerelıfal létrehozásánál a rézcsövek igen elınyösek kis külsı átmérıjük és jó hajlíthatóságuk miatt Vízvezetékek szerelése Új vezetékhálózatnál, amikor az egész rendszert rézcsıbıl készítjük, nincs semmi probléma. Azonban meglévı hálózatoknál rézcsövek és horganyzott acélcsövek egyidejő alkalmazásakor az anyagok különbözı viselkedése (elektrokémiai potenciálja) miatt ügyelni kell az alábbi szempontokra. Az ivóvízben - a főtési vízzel ellentétben - mindig nagyságrendekkel nagyobb az oxigéntartalom. A réz reagál erre, jóllehet normál esetben egy rézoxid védıréteg alakul ki. Általában egy fedıréteg jön létre, leggyakrabban bázikus kémhatású réz-karbonból. Az ilyen rétegképzıdés közben kis mennyiségben mindig oldódik réz a vízben (késıbb, a patina kialakulása után, már teljesen elhanyagolható lesz). Amennyiben az oldott réz (rézion)

38 érintkezésbe kerül a horganyzott acéllal, akkor az ott cementálódik, míg a nem nemes horgany, vagy vas oldatba megy. A cementálódó réz révén az azután következı vezetékekben vagy készülékekben pontkorrózió jöhet létre, amelyet a réz vált ki. Ezért az ivóvízvezetékekben az ún. "folyásszabályt" be kell tartani. A folyási szabály: a rézcsöveket a víz folyási irányából nézve mindig a horganyzott acél egységek után kell beépíteni ábra Réz- és horganyzott acélcsı összeépítése A rézcsövekbıl valamint a rézbıl készült részegységekbıl és készülékekbıl a víz visszaáramlását a horganyzott vezetékekbe megfelelı intézkedésekkel kell megakadályozni, pl. csıhurkok, visszaáramlást gátlók beépítésével (2.69. ábra). Hidegvíz vezetékeknél ezt a "folyásszabályt" mindig be lehet tartani. Pincében elhelyezett horganyzott acélcsıbıl készült elosztó és felszálló vezetékek esetén az ágvezetékeket lehet például rézbıl készíteni.

39 Melegvizes rendszereknél, ahol a hidegvíz, a becsatlakozás és a vízmelegítı horganyzott acélból készült, az ezután következı csövek lehetnek rézcsövek, ha nincs cirkuláció (a cirkulációt a fentiek szerint kell megakadályozni) (2.70. ábra) ábra Melegvíz vezetékek és a tárolók kapcsolásai Amennyiben a vízmelegítı acélból készült és ehhez rézbıl készült cirkulációs vezeték és szerelvény csatlakozik, akkor az úgynevezett folyásszabály sérül. Ilyen esetben a vízmelegítıt védeni kell a korrózió ellen. A védelmet bevonattal lehet elérni (pl. zománc, vagy mőgyanta), míg az állandóan fennálló veszélyt a védıréteg hibája miatt további anódos védelemmel kell

40 biztosítani. Ezt az anódot a készülék gyártójának elıírása szerint kell karbantartani ill. felújítani. Amennyiben különbözı korróziós potenciálú anyagokat építenek össze - mint pl. réz és horganyzott acél - és ezek közvetlenül érintkeznek, akkor a nem nemes anyagnál - például a horganyzott acélnál - kontaktkorrózió lép fel. A gyakorlatban a kontaktkorróziónak nincs jelentısége. Évtizedeken keresztül beépítettek szerelvényeket, mint pl. szelepeket, vízórákat, stb. horganyzott acélcsövekbe úgy, hogy a bekövetkezı korróziós károkról érdemben nem lehetett hallani. Ebben szerepet játszanak a kialakítási viszonyok is, különösen az elektrokémiailag nemesebb és kevésbé nemesebb anyagok felületének viszonyai. Minél kisebb ez az arány, annál kisebb a károsodás valószínősége. Nagyon sokba kerülı tapasztalatot szerzett az egyik hazai szállodánk, hogy a horganyzott acélcsı hálózatba réz hıcserélıs melegvíz-termelıt építtetett be (a betervezett acél hıcserélı helyett). Négy éves használat után a melegvíz alapvezeték olyan lett, mint a zuhany, apró tőhegynyi lyukakkal. Hibás volt a szerelı cég is, akik nem hívták fel a szálloda figyelmét a helytelen anyagválasztásra. Az alap- és felszállóvezeték kialakítása rézcsıbıl, hasonló az acélvezetékéhez. Az ágvezeték kialakítás viszont több lehetıséget kínál (2.71., és ábrák) ábra Hagyományos "T" idomos szerelés A hagyományos megoldás elınye, hogy kisebb az anyagfelhasználás, de a rendszer nem annyira stabil, mert egyszerre több helyen történı felhasználásnál már nyomásesés következhet be ábra Egyedi vízellátásos szerelés Ha több fogyasztó egyidejő használata lehetséges, akkor jobb megoldás az egyedi vízellátás szerelése egy központi osztóról. Ekkor minden berendezési tárgy külön vezetékrıl kapja a vízellátást, ami egyenletesebb nyomású üzemet jelent. Természetesen ez a megoldás nagyobb anyagfelhasználással jár együtt.

41 2.73. ábra Körvezetékes szerelés A nyomás egyenletesebb a körvezetékes megoldásnál is, sıt még a víz mozgása is megoldott a teljes ágvezetéki részben, mert egy csapoló kinyitásakor mindkét irányból megindul a víz áramlása, azaz kevesebb lesz a pangás a vezetékben. Az elıbbi megoldáshoz képest ez akkor jobb, ha az ágvezeték nagyobb hosszúságú Főtési vezetékek szerelése A hagyományos főtések tervezésénél a rézcsı kisebb súrlódási tényezıjét kell figyelembe venni, vagyis kisebb csıátmérıkkel lehet számolni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden acélcsı méretnél egyel kisebb rézcsı méretet lehet választani, hanem azt, hogy az ellenállások kisebbek és az egész hálózaton belül lesznek az acélcsınél kisebb mérető rézcsıbıl készült szakaszok (nem az összes). A csıkötési módok bármelyike használható főtési rendszereknél, mert itt nincs állandó friss oxigén-utánpótlás mint az ivóvíznél. Ennek ellenére ha forrasztásos kötést választunk, akkor a lágyforrasztás olcsóbb. Falon belül illetve padozatban történı vezetésnél az eltakart helyeken nem szabad bontható csıkötést alkalmazni. Főtési rendszerekben nem kell figyelni a vízellátásnál megismert folyási szabályra, vagyis vegyesen lehet szerelni acél és réztermékeket (2.74. ábra), mert a jól szerelt hálózatnál egy felfőtés után kiválnak a vízbıl a gázok, nem marad szabad oxigén a rendszerben, s ezután nem válik le a rézcsı faláról rézion, s így nem kerül az acélhoz, vagy az alumíniumhoz korróziót kiváltó rézion. Arra viszont figyelni kell, hogy réz és acél, vagy réz és alumínium közvetlenül ne érintkezhessen egymással, mert ez korróziót okoz. Réz-acél csatlakoztatásánál az elemek közé sárgaréz-, vagy nikkelezett sárgaréz idomot kell beépíteni. Réz-alumínium csatlakoztatásánál az elemek közé sárgaréz-, vagy kadmiumozott sárgaréz idomot kell beépíteni. Lehetıleg zárt főtési rendszert kell kiépíteni, hogy ne juthasson be oxigén a rendszerbe.

34 582 09 KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANTÁRGYI SEGÉDLET. KÖVETELMÉNYMODUL 10209-12 Épületgépészeti csővezeték-szerelés

34 582 09 KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANTÁRGYI SEGÉDLET. KÖVETELMÉNYMODUL 10209-12 Épületgépészeti csővezeték-szerelés INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 34 582 09 KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANTÁRGYI SEGÉDLET KÖVETELMÉNYMODUL 10209-12 Épületgépészeti csővezeték-szerelés

Részletesebben

Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos lényeges jellemzők kiemelésére!

Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos lényeges jellemzők kiemelésére! 1 5 ) M u t a s s a b e a v ö r ö s r é z c s ő v e z e t é k k é s z í t é s é t a z a l á b b i v á z l a t f e l h a s z n á l á s á v a l Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával

Részletesebben

Huszár Tibor: Gázszerelés rézcsôvel Lektorálta: Sáfár Gyula Hungarian Copper Promotion Centre, átdolgozott kiadás 2001

Huszár Tibor: Gázszerelés rézcsôvel Lektorálta: Sáfár Gyula Hungarian Copper Promotion Centre, átdolgozott kiadás 2001 Huszár Tibor: Gázszerelés rézcsôvel Lektorálta: Sáfár Gyula Hungarian Copper Promotion Centre, átdolgozott kiadás 2001 A kiadvány megjelenését az International Copper Association támogatta 3 4 A nemzetközi

Részletesebben

Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos lényeges jellemzők kiemelésére!

Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos lényeges jellemzők kiemelésére! 1 6 ) M u t a s s a b e a s á r g a r é z c s ő v e z e t é k k é s z í t é s é t a z a l á b b i v á z l a t f e lh a s z n á l á s á v a l Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos

Részletesebben

MUNKAANYAG. Budavári Zoltán. Tömített csőkötés készítése. A követelménymodul megnevezése: Általános csőszerelési feladatok

MUNKAANYAG. Budavári Zoltán. Tömített csőkötés készítése. A követelménymodul megnevezése: Általános csőszerelési feladatok Budavári Zoltán Tömített csőkötés készítése A követelménymodul megnevezése: Általános csőszerelési feladatok A követelménymodul száma: 0095-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-42

Részletesebben

Felületjavítás görgızéssel

Felületjavítás görgızéssel Felületjavítás görgızéssel A görgızés mőködési elve A görgızés egy felületjavító eljárás, ahol a polírozott acélgörgık nyomást gyakorolnak a kisebb szilárdságú munkadarab felületére. Ha a görgık által

Részletesebben

IpP-CsP2. Baromfi jelölı berendezés általános leírás. Típuskód: IpP-CsP2. Copyright: P. S. S. Plussz Kft, 2009

IpP-CsP2. Baromfi jelölı berendezés általános leírás. Típuskód: IpP-CsP2. Copyright: P. S. S. Plussz Kft, 2009 IpP-CsP2 Baromfi jelölı berendezés általános leírás Típuskód: IpP-CsP2 Tartalomjegyzék 1. Készülék felhasználási területe 2. Mőszaki adatok 3. Mőszaki leírás 3.1 Állvány 3.2 Burkolat 3.3 Pneumatikus elemek

Részletesebben

MŐSZAKI LEÍRÁS BK01427

MŐSZAKI LEÍRÁS BK01427 MŐSZAKI LEÍRÁS BK01427 Lábonálló 2 személyes ivókút idızített nyomógombos fejjel BK01427 9/1 11.07.21 BEFOGLALÓ MÉRETEI: Típus BK01427 Medence belsı méret: 210x74 mm Magasság (A): 1060 mm Kút átmérı: 365

Részletesebben

Nyomóvezeték. Beépítési mélység (m)

Nyomóvezeték. Beépítési mélység (m) Nyomóvezeték A nyomócsıvezeték kiválasztása több tényezıtıl függ: Nyomómagasság és a beépítés mélysége. A talajvíz keménysége. A rendelkezésre álló választék és annak árszintje. A beszerzési költségek

Részletesebben

Sárgarézből készült szorítógyűrűs csatlakozók

Sárgarézből készült szorítógyűrűs csatlakozók Komplett termékprogram Külsőmenetes, sárgarézből készült szorítógyűrűs csatlakozó vörösréz csövekhez: A sárgaréz 15-54 mm külső csőátmérőhöz kaphatók és ivóvíz, fűtővíz, ill. sűrített levegő közegekhez

Részletesebben

Csővezeték-technika vörösréz/vörösöntvény

Csővezeték-technika vörösréz/vörösöntvény Forrasztható idomok Csővezeték-technika /vörösöntvény R4 HU 2/16 Árlista 2016 Műszaki változtatások joga fenntartva! Idomok vörösöntvényből a DVGW GW 6 munkalap és idomok ből a DVGW GW 8 munkalap szerint

Részletesebben

Attól, hogy nem inog horizontális irányban a szélességi- és hosszúsági tengelye körül sem.

Attól, hogy nem inog horizontális irányban a szélességi- és hosszúsági tengelye körül sem. Konkrét tanácsok a Salgó-dexion polcrendszer összeszereléséhez Vásárlásunk során a Salgó-dexion polcokat, polcrendszereket sokféle módon állíthatjuk össze az igénybe vételnek, felhasználásnak, valamint

Részletesebben

Forrasztható idomok. Csővezeték-technika. HU 2/19 Árlista 2019 Műszaki változtatások joga fenntartva!

Forrasztható idomok. Csővezeték-technika. HU 2/19 Árlista 2019 Műszaki változtatások joga fenntartva! Forrasztható idomok Csővezeték-technika HU 2/19 Árlista 2019 Műszaki változtatások joga fenntartva! Idomok vörösöntvényből a DVGW GW 6 munkalap és idomok ből a DVGW GW 8 munkalap szerint a DVGW GW 392

Részletesebben

Vízellátás, fûtéstechnika

Vízellátás, fûtéstechnika Vízellátás, fûtéstechnika Vízellátás, fûtéstechnika A nagy szabadságfok: A RAUTITAN épületgépészeti csõvezetékrendszer a kivitelezés során felmerülõ összes követelménynek eleget tesz. A rendszer univerzálisan

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK GRAVITÁCIÓS SZENNYVÍZELVEZETİ RENDSZEREK LÉTESÍTÉSÉNÉL

KÖVETELMÉNYEK GRAVITÁCIÓS SZENNYVÍZELVEZETİ RENDSZEREK LÉTESÍTÉSÉNÉL KÖVETELMÉNYEK GRAVITÁCIÓS SZENNYVÍZELVEZETİ RENDSZEREK LÉTESÍTÉSÉNÉL SOPRONI VÍZMŐ ZRT. Sopron, 2013. 04. Tartalomjegyzék 1. VEZETÉKEK 1.1. Gerincvezeték 1.2. Bekötıvezeték 2. AKNÁK, TISZTÍTÓ NYÍLÁSOK

Részletesebben

Modell 12 Modell 18 Modell 25 Modell 57 Modell 100

Modell 12 Modell 18 Modell 25 Modell 57 Modell 100 Konstrukció és mûködési elv: a forrasztott lemezes hõcserélõ préselt mintázatú, rozsdamentes lemezekbõl áll, melyek vákuumkemencében rézzel vannak összeforrasztva. A két közeg két külön áramlási térben

Részletesebben

Forrasztható idomok. Csővezeték-technika. HU 2/18 Árlista 2018 Műszaki változtatások joga fenntartva!

Forrasztható idomok. Csővezeték-technika. HU 2/18 Árlista 2018 Műszaki változtatások joga fenntartva! Forrasztható idomok Csővezeték-technika HU 2/18 Árlista 2018 Műszaki változtatások joga fenntartva! R4 Idomok vörösöntvényből a DVGW GW 6 munkalap és idomok ből a DVGW GW 8 munkalap szerint a DVGW GW 392

Részletesebben

AGR/EGR-szelepcsere 1.4 16V (X14XE) motoron

AGR/EGR-szelepcsere 1.4 16V (X14XE) motoron AGR/EGR-szelepcsere 1.4 16V (X14XE) motoron A Corsa B X14XE DOHC motorján elég mostoha helyre került az AGR (Abgasrückführung), vagy más nevén EGR (exhaust gas recirculation) szelep. Az AGR szelep biztosítja

Részletesebben

1.10 VL. Négyszög légcsatorna. Légcsatorna rendszerek. Alkalmazás: A VL típusjelû, négyszög keresztmetszetû

1.10 VL. Négyszög légcsatorna. Légcsatorna rendszerek. Alkalmazás: A VL típusjelû, négyszög keresztmetszetû Alkalmazás: A VL típusjelû, négyszög keresztmetszetû l é g c s a t o r n a e l e m e k a l k a l m a z á s á v a l a nyomáskülönbség, a légsebesség és a szükséges légtömörség tekintetében többféle igény

Részletesebben

Épületgépészet bevezetı elıadás

Épületgépészet bevezetı elıadás Épületgépészet bevezetı elıadás Szikra Csaba www.egt.bme.hu max. 2m Kémények: Nyitott égésterő falikazánok kéményei Kéménytest min. 2m Füstcsı Gázberendezés Kémények: Zárt égésterő fali kazánok kéményei

Részletesebben

Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés-szerelő 4. 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték- és vízkészülékszerelő

Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés-szerelő 4. 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték- és vízkészülékszerelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MUNKAANYAG. Budavári Zoltán. Tömített csőkötések szerelési ismeretei. A követelménymodul megnevezése: Általános csőszerelési feladatok

MUNKAANYAG. Budavári Zoltán. Tömített csőkötések szerelési ismeretei. A követelménymodul megnevezése: Általános csőszerelési feladatok Budavári Zoltán Tömített csőkötések szerelési ismeretei A követelménymodul megnevezése: Általános csőszerelési feladatok A követelménymodul száma: 0095-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

Tömített csőkötések szerelési ismeretei

Tömített csőkötések szerelési ismeretei Budavári Zoltán Tömített csőkötések szerelési ismeretei A követelménymodul megnevezése: Általános csőszerelési feladatok A követelménymodul száma: 0095-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

Beépítési útmutató, általános információk

Beépítési útmutató, általános információk Beépítési útmutató, általános információk A Lexan Thermoclear Plus üregkamrás polikarbonát lemez könnyő, ütésálló, kétoldali UV védelemmel és kiváló hıszigetelési tulajdonsággal rendelkezik. Alkalmazási

Részletesebben

Tipp_fuzet_csapszereles_csapszereles 2010.10.07. 11:58 Page 1 TIPPEK ÉS ÖTLETEK. Vízvezeték szerelés Csap javítása

Tipp_fuzet_csapszereles_csapszereles 2010.10.07. 11:58 Page 1 TIPPEK ÉS ÖTLETEK. Vízvezeték szerelés Csap javítása Tipp_fuzet_csapszereles_csapszereles 2010.10.07. 11:58 Page 1 TIPPEK ÉS ÖTLETEK Vízvezeték szerelés Csap javítása Régi csap leszerelése Új csap felszerelése Tömítés cseréje a mosdókagyló és a csap között

Részletesebben

Általános jellemzők. Szélesség: 135 és 200 mm-es mérettartományban. Burkolat /szorító héj/ Saválló acél AISI 304L vagy 316L

Általános jellemzők. Szélesség: 135 és 200 mm-es mérettartományban. Burkolat /szorító héj/ Saválló acél AISI 304L vagy 316L Általános jellemzők Burkolat /szorító héj/ Saválló acél AISI 304L vagy 316L Szélesség: 135 és 200 mm-es mérettartományban Méret tartomány: Szélesség: 135 mm vagy 200 mm Zár: 1 vagy 2 zár új szereléshez

Részletesebben

A hegesztési eljárások áttekintése. A hegesztési eljárások osztályozása

A hegesztési eljárások áttekintése. A hegesztési eljárások osztályozása A hegesztési eljárások áttekintése A hegesztés célja két vagy több, fémes vagy nemfémes alkatrész között mechanikai igénybevételre alkalmas nem oldható kötés létrehozása. A nem oldható kötés fémek esetében

Részletesebben

Gázelosztó vezetékekrıl készített szakértıi vélemények tanulságai

Gázelosztó vezetékekrıl készített szakértıi vélemények tanulságai Gázelosztó vezetékekrıl készített szakértıi vélemények tanulságai Gázláng Mérnökiroda Szeged Aszódi János DUNAGÁZ Szakmai Napok Visegrád, 2010. április 7.-8. 1 A Bányatörvény által meghatározott eljárás

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 09 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

19. hét- Költségkalkuláció, használati- kezelési útmutató, összeszerelési útmutató. Kalkulációs lap. Termék: Alkatrészszám: Megnevezés: Darab/Termék:

19. hét- Költségkalkuláció, használati- kezelési útmutató, összeszerelési útmutató. Kalkulációs lap. Termék: Alkatrészszám: Megnevezés: Darab/Termék: 19. hét- Költségkalkuláció, használati- kezelési útmutató, összeszerelési útmutató 1. Költségkalkuláció Kalkulációs lap Termék: Alkatrészszám: Megnevezés: Darab/Termék: Nyersanyag Cikkszám Mennyiség Egység

Részletesebben

Padlófőtéshez használható diagramok Prandelli 16x2 (17x2, 18x2, 20x2) csövekhez

Padlófőtéshez használható diagramok Prandelli 16x2 (17x2, 18x2, 20x2) csövekhez Padlófőtéshez használható diagramok Prandelli 16x2 (17x2, 18x2, 20x2) csövekhez Amikor a Prandelli csı ha 17x2-es, akkor a padló hıleadása 4 %-kal nagyobb lesz, ha 18x2-es, akkor a padló hıleadása 8 %-kal

Részletesebben

Mőködési elv alapján. Alkalmazás szerint. Folyadéktöltéső nyomásmérık Rugalmas alakváltozáson alapuló nyomásmérık. Manométerek Barométerek Vákuummérık

Mőködési elv alapján. Alkalmazás szerint. Folyadéktöltéső nyomásmérık Rugalmas alakváltozáson alapuló nyomásmérık. Manométerek Barométerek Vákuummérık Nyomásm smérés Nyomásm smérés Mőködési elv alapján Folyadéktöltéső nyomásmérık Rugalmas alakváltozáson alapuló nyomásmérık Alkalmazás szerint Manométerek Barométerek Vákuummérık Nyomásm smérés Mérési módszer

Részletesebben

HERZ Teplomix. HERZ Armatúra Hungária Kft. Budapest, 1106 Keresztúri út 39-41. e-mail: office@herzarmatura.hu * www.herzarmatura.

HERZ Teplomix. HERZ Armatúra Hungária Kft. Budapest, 1106 Keresztúri út 39-41. e-mail: office@herzarmatura.hu * www.herzarmatura. HERZ Teplomix Termosztatikus háromjáratú szabályozószelep a kazán visszatérı ági hımérsékletének emeléséhez Normblatt 7766 2007. jan. kiadás Beépítési méretek, mm kvs (m3/h) kvs (m3/h) Rendelési szám Méret

Részletesebben

MAXI 3 3 oldalon feszített mérettartomány víz gáz mérettartomány víz gáz mérettartomány víz gáz 48-102 16 5 88-282 16 4 270-460 10 3

MAXI 3 3 oldalon feszített mérettartomány víz gáz mérettartomány víz gáz mérettartomány víz gáz 48-102 16 5 88-282 16 4 270-460 10 3 katalógus UNIFIX MAXI palástjavító Felhasználási terület: Csővezetékeken keletkezett lyukak, repedések és porózusos csőszakaszok tömítésére alkalmazható, a Maxi típusok ezen kívül csövek összekötésére

Részletesebben

Beépítési útmutató Enkagrid georácsokra

Beépítési útmutató Enkagrid georácsokra Enkagrid georácsokra Colbond Geosynthetics GmbH 1. Alkalmazási terület 2. Szállítás és tárolás 3. Altalaj előkészítés 4. Georács fektetése 5. Feltöltés készítése 6. Tömörítés, és tömörségellenörzés 7.

Részletesebben

Öntözırendszerek tervezése

Öntözırendszerek tervezése Öntözırendszerek tervezése Egy öntözıberendezés megtervezése, kivitelezése gyakorlott szakembert kíván, de az emberek barkácsolási kedve és a rosszul értelmezett spórolás miatt gyakran találkozunk rosszul

Részletesebben

PANTANET és FORTINET kerítés

PANTANET és FORTINET kerítés PANTANET és FORTINET kerítés Szerelési útmutató BETAFENCE Sp. z o.o. Kotlarnia 47-246, ul. D bowa 4, Poland tel. +48 77 40 62 200 faks. +48 77 48 25 000 or + 48 77 48 25 007 www.betafence.com Kerítésrendszerek

Részletesebben

Tömítő- és megfúróbilincsek acélcsövekre

Tömítő- és megfúróbilincsek acélcsövekre Tömítő- és megfúróbilincsek acélcsövekre tö mítőbilincsek és megfúróbilincsek Komplett termékprogram Tömítőbilincsek Az acélból készült klasszikusunk 17,2 114,3 mm-es vízvezetékcsövekben keletkezett lyukak,

Részletesebben

FALFŐTÉSI RENDSZER. Kapcsolattartó: Halász Krisztina Tel.: 06-30-254-48-58 www.ziment.hu E-mail: krisztina@ziment.hu. Az Ön forgalmazója:

FALFŐTÉSI RENDSZER. Kapcsolattartó: Halász Krisztina Tel.: 06-30-254-48-58 www.ziment.hu E-mail: krisztina@ziment.hu. Az Ön forgalmazója: FALFŐTÉSI RENDSZER Kapcsolattartó: Halász Krisztina Tel.: 06-30-254-48-58 www.ziment.hu E-mail: krisztina@ziment.hu Az Ön forgalmazója: 2 TARTALOMJEGYZÉK Néhány szó a falfőtési rendszerrıl Általában a

Részletesebben

www.biztonsagautosiskola.hu A GUMIABRONCS

www.biztonsagautosiskola.hu A GUMIABRONCS A GUMIABRONCS A gumiabroncs felépítése futófelület mintaárok mintaelem övbetétek védıbetét peremvédı légzáró réteg peremhuzal-karika A gumiabroncs szerkezete és használata GUMIABRONCS RADIÁL (R) DIAGONÁL

Részletesebben

Csővezeték-technika acél

Csővezeték-technika acél Megapress Csővezeték-technika acél F2 HU 2/15 Árlista 2015 Műszaki változtatások joga fenntartva! Présidomrendszer ötvözetlen 1.0308 anyagszámú acélból készült présidomokkal, DIN EN 10255 (régi: DIN 2440,

Részletesebben

PN100 leágazás minimum 50 éves élettartamra. - RUHRGAS megfúrási technológia Magyarországon is

PN100 leágazás minimum 50 éves élettartamra. - RUHRGAS megfúrási technológia Magyarországon is PN100 leágazás minimum 50 éves élettartamra - RUHRGAS megfúrási technológia Magyarországon is A RUHRGAS Konszern elvei: -minimális költség és maximális haszon, nem a rövid távú hanem hosszú távú, - nem

Részletesebben

Páraelszívó Használati útmutató CTB 6407 CTB 9407

Páraelszívó Használati útmutató CTB 6407 CTB 9407 Páraelszívó Használati útmutató CTB 6407 CTB 9407 Javaslatok Üzembehelyezés A gyártó nem vállal felelősséget a helytelen vagy nem megfelelő üzembehelyezésből adódó károkért. A minimális biztonsági távolság

Részletesebben

CAD-CAM-CAE Példatár

CAD-CAM-CAE Példatár CAD-CAM-CAE Példatár A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: CAx rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag: A feladat rövid leírása: Mőanyag alkatrész fröccsöntésének szimulációja ÓE-B09 alap közepes

Részletesebben

Akciós úszókapu vasalat szett!

Akciós úszókapu vasalat szett! Bemutatóterem és raktár: 1183 Budapest, Akadály u. 15 Bejárat a Nefelejcs u. felől! Telefon: +36 1 297 33 96 info@polswat.hu Nyitva: H-Cs: 8-17:00 Magyarország Kft. Mobil:+36 30 633 21 60 www.polswatbolt.hu

Részletesebben

A LÉGPÁRNÁSHAJÓTEST TERVEZÉSE

A LÉGPÁRNÁSHAJÓTEST TERVEZÉSE A LÉGPÁRNÁSHAJÓTEST TERVEZÉSE Fordította: Németh Richárd 2004. november 11. Tartalomjegyzék 1 AZ ALSÓ HAJÓTEST TERVEZÉSÉNEK ALAPJAI 3 1.1 AZ ALSÓ HAJÓTEST KIALAKÍTÁSÁNAK ALAPKÖVETELMÉNYEI 3 2 AZ ALSÓ HAJÓTEST

Részletesebben

Vekotrim. Szelepek beépített szelepes radiátorokhoz Csatlakozó csavarzat gömbcsappal, beépített szelepes radiátorokhoz

Vekotrim. Szelepek beépített szelepes radiátorokhoz Csatlakozó csavarzat gömbcsappal, beépített szelepes radiátorokhoz Vekotrim Szelepek beépített szelepes radiátorokhoz Csatlakozó csavarzat gömbcsappal, beépített szelepes radiátorokhoz IMI HEIMEIER / Termosztatikus fejek és Radiátor szelepek / Vekotrim Vekotrim A Vekotrim

Részletesebben

Celsius Plussz Kft Termelı Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Celsius Plussz Kft Termelı Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Celsius Plussz Kft Termelı Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Kezelési utasítás Celsius P-V típusú szilárdtüzeléső kazánokhoz Alkalmasak családi házak, kis lakások, fólia és üvegházak, kisebb üzemcsarnokok

Részletesebben

HU Tanácsok és javaslatok A használati útmutató a készülék

HU Tanácsok és javaslatok A használati útmutató a készülék HU HU Tanácsok és javaslatok A használati útmutató a készülék - olyan leírások, amelyek az Ön által választott típusra nem vonatkoznak. esetleges károkért. elszívó közötti biztonsági távolság minimum 650

Részletesebben

ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ. MC Vario Összecsukható állvány

ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ. MC Vario Összecsukható állvány Lapszám: 1/6 ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ Termék: MC Vario Összecsukható állvány Cikkszám: 92020007 Gyártó: METALCONSTRUCT Zrt. 6000. Kecskemét, Főzfás köz 3. Lapszám: 2/6 Az ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ az MC Vario összecsukható

Részletesebben

FELSZERELÉS 1. ÁBRA. ➁ Hideg víz jobbra. ➀ Meleg víz balra. ➂ Szűrő

FELSZERELÉS 1. ÁBRA. ➁ Hideg víz jobbra. ➀ Meleg víz balra. ➂ Szűrő 2 3 FELSZERELÉS 1. ÁBRA ➀ Meleg víz balra ➁ Hideg víz jobbra ➂ Szűrő 4 FELSŐ ELZÁRÓ RENDSZER 2. ÁBRA ➀ Dugattyú ➁ Tömítőgyűrű ➂ Csap ➃ Elzárószelep ➄ Csúszásgátló alátét ➅ Rögzítőlemez 5 VÍZTAKARÉKOSSÁG

Részletesebben

KÁBELEK ÉS KÁBELCSATLAKOZÓK

KÁBELEK ÉS KÁBELCSATLAKOZÓK KÁBELEK ÉS KÁBELCSATLAKOZÓK Kábelek és kábelcsatlakozók A Kábelek kiválasztása A következı táblázat jól használható, praktikus áttekintést nyújt a különbözı kábeltípusokról. Pozíció/Kábeltípus TML-A TML-B

Részletesebben

Vízellátás, fûtéstechnika

Vízellátás, fûtéstechnika Vízellátás, fûtéstechnika Vízellátás, fûtéstechnika A nagy szabadságfok: A RAUTITAN épületgépészeti csõvezetékrendszer a kivitelezés során felmerülõ összes követelménynek eleget tesz. A rendszer univerzálisan

Részletesebben

Épületgépészeti szaktanácsok

Épületgépészeti szaktanácsok - Padlófőtés Épületgépészeti szaktanácsok Az energia árak növekedése miatt az utóbbi néhány évben rohamosan növekedett az alacsony hımérséklettel mőködı főtési rendszerek, mint a padlófőtési rendszerek

Részletesebben

4. Biztonsági elıírások. 1. A dokumentációval kapcsolatos megjegyzések

4. Biztonsági elıírások. 1. A dokumentációval kapcsolatos megjegyzések 1 Tartalomjegyzék 1. A dokumentációval kapcsolatos megjegyzések 3 2. EU tanúsítvány.. 3 3. Az SD 201 felszerelése 3 4. Biztonsági elıírások. 3 5. Szállított anyagok listája.. 3 6. A berendezés felszerelése..

Részletesebben

A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek

A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek A mezıgazdasági vontatóból vagy lassú jármőbıl és egy pótkocsiból álló jármőszerelvény hosszúsága a 18,00, a mezıgazdasági vontatóból és két

Részletesebben

Csővezeték-rendszerek és csőkötéstechnika G2 Sanpress Inox G SC-Contur-ral (biztonsági kontúr)

Csővezeték-rendszerek és csőkötéstechnika G2 Sanpress Inox G SC-Contur-ral (biztonsági kontúr) Árlista 201 Csővezeték-renszerek és csőkötéstechnika Sanpress Inox G SC-Contur-ral (biztonsági kontúr) Csövek és présiomok rozsamentes acélból a DVGW-TRGI 2008 szerinti gázszereléshez, DVGW vizsgálati

Részletesebben

Általános csőszerelési előkészítő és kiegészítő feladatok-ii.

Általános csőszerelési előkészítő és kiegészítő feladatok-ii. 8 ) M u t a s s a b e a s z e r e l é s e l ő k é s z í t ő m u n k á i t a z a l á b - b i v á z l a t f e l h a s z n á l á s á v a l Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos

Részletesebben

Csővezeték-technika acél

Csővezeték-technika acél Megapress Csővezeték-technika acél F2 HU 2/16 Árlista 2016 Műszaki változtatások joga fenntartva! Présidomrendszer ötvözetlen 1.0308 anyagszámú acélból készült présidomokkal, DIN EN 10255 és DIN EN 10220

Részletesebben

Primus Line technológia

Primus Line technológia Primus Line technológia Alkalmazási terület A Primus Line technológia új eljárás a nyomás alatti közművezetékek kitakarás nélküli felújításához. Előnyösen alkalmazható minden nyomás alatti vezeték-rekonstrukciónál

Részletesebben

HERZ Armatúra Hungária Kft. G 3/4" belső kónusszal. Réz- és acélcső. Csőcsatlakozások. Műanyagcső. Normblatt. HERZ 7688 7788 2004. okt.

HERZ Armatúra Hungária Kft. G 3/4 belső kónusszal. Réz- és acélcső. Csőcsatlakozások. Műanyagcső. Normblatt. HERZ 7688 7788 2004. okt. Normblatt Konvektorcsatlakozó készletek termosztát- és kézi szabályozó üzemhez HERZ 7688 7788 2004. okt. kiadás 1 7788 21 1 7688 21 Egycsöves Kétcsöves G 3/4" belső kónusszal Csőcsatlakozások Műanyagcső

Részletesebben

SZERELÉSI UTASÍTÁS Piknik asztal lócával

SZERELÉSI UTASÍTÁS Piknik asztal lócával SZERELÉSI UTASÍTÁS Piknik asztal lócával Gyártó: POLYDUCT ZRt. 4181 Nádudvar, Kabai út 62. Piknik asztal lócával fő egységei: Felületkezelt vázszerkezet Felületkezelt fa asztalrész és lócarész Felületkezelt

Részletesebben

Mûanyag szorítógyûrûs csatlakozók

Mûanyag szorítógyûrûs csatlakozók Teljes termékskála Szorítógyûrûs és megfúró nyeregidomok: A Gebo Plast mûanyag szorítógyûrûs és megfúró nyeregidomok 16-110 mm-es méretben az alábbi kivitelben kaphatók: Belsô- és külsômenetes csatlakozással

Részletesebben

Hegesztett alkatrészek kialakításának irányelvei

Hegesztett alkatrészek kialakításának irányelvei Hegesztett alkatrészek kialakításának irányelvei. A hegesztend alkatrész kialakításának az anyag és a technológia kiválasztása után legfontosabb szempontja, hogy a hegesztési varrat ne a legnagyobb igénybevétel

Részletesebben

Membrános ipari gázmérık G40 - G65 - G100. adattárolós kivitelben is, A termokorrektoros változat elıkészületben

Membrános ipari gázmérık G40 - G65 - G100. adattárolós kivitelben is, A termokorrektoros változat elıkészületben Membrános ipari gázmérık G40 - G65 - G100 adattárolós kivitelben is, A termokorrektoros változat elıkészületben Membrános ipari gázmérı G100 A G40, G65, G100 gázmérık A G40, G65 és G100 típusú membrános

Részletesebben

CSAVAROK. Oldal 477 Univerzális csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid

CSAVAROK. Oldal 477 Univerzális csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 477 Univerzális csavar rövid Oldal 477 Univerzális csavar hosszú Oldal 478 Gyors szorítócsavar rövid rövid Oldal 478 Gyors

Részletesebben

THESI KONYHAI RENDSZEREK

THESI KONYHAI RENDSZEREK KONYHAI RENDSZEREK THESI TELEPÍTÉS ELŐTTI INFORMÁCIÓK A méretek mm-ben értendők Telepítés és üzembe helyezés előtt Figyelem! A keverőcsaptelep telepítése előtt a bekötő csővezetékeket át kell öblíteni,

Részletesebben

BoxMaker Kezelési útmutató. V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10

BoxMaker Kezelési útmutató. V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10 BoxMaker Kezelési útmutató V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10 BoxMaker alkalmazása A BoxMaker-t arra terveztük, hogy hullámpapírból lehessen vele a Paraméterek bekezdésben leírt dobozokat készíteni. A Paraméterek

Részletesebben

HASZNÁLATI MELEGVÍZTARTÁLY

HASZNÁLATI MELEGVÍZTARTÁLY Kezelési útmutató HASZNÁLATI MELEGVÍZTARTÁLY R2GC 200, R2GC 250, R2GC 300, R2GC 400 HU 1 - Leírás Az R2GC használati melegvíztartály (továbbiakban tartály) belső felületén zománcozott, kéthőcserélős G1

Részletesebben

Kábeldob hordozható lámpával - 24 V. Használati útmutató GD024

Kábeldob hordozható lámpával - 24 V. Használati útmutató GD024 Kábeldob hordozható lámpával - 24 V Használati útmutató GD024 GD024 használati útmutató Az alábbi használati útmutatót figyelmesen olvassa el. A használati útmutató előírásainak a be nem tartása súlyos

Részletesebben

MICHAEL KFT Gyömrői út 150. 1103 Budapest Fax:06/1/260-36-46 CSISZOLÓSZERSZÁMOK

MICHAEL KFT Gyömrői út 150. 1103 Budapest Fax:06/1/260-36-46 CSISZOLÓSZERSZÁMOK MICHAEL KFT Gyömrői út 150 Csavar és kötőelem szaküzlet Telfon:06/1/4310170 1103 Budapest Fax:06/1/260-36-46 CSISZOLÓSZERSZÁMOK 1. NYELES,FONATLAN KEREK KEFÉK Drótszál Kefe Szersz. Szabad Teljes Csap vast.

Részletesebben

Radiátor visszatérő szelepek

Radiátor visszatérő szelepek 7 EN - Egyenes kivitel (ADN ) Sarok kivitel (AEN ) Radiátor visszatérő szelepek ADN AEN csöves rendszerekhez Nikkelezett sárgaréz szeleptest DN, DN és DN0-as méretek Beépített előbeállítási lehetőség a

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 09 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

www.perfor.hu Használati utasítás

www.perfor.hu Használati utasítás Használati utasítás Tartalomjegyzék Fontos munkavédelmi tudnivalók Fontos munkavédelmi tudnivalók...3 Ismerkedés a Drill Doctorral...5 Tudnivalók a fúrókról...6 A fúró anatómiája...6 Fúróélezés Drill Doctorral...7

Részletesebben

SZERELÉS ELŐTTI INFORMÁCIÓK A méretek mm-ben értendők MAX.

SZERELÉS ELŐTTI INFORMÁCIÓK A méretek mm-ben értendők MAX. HU PLANARIO TOWER SZERELÉS ELŐTTI INFORMÁCIÓK MAX. 360 2 SZERELÉS ELŐTTI INFORMÁCIÓK SZERELÉS ÉS ÜZEMBE HELYEZÉS ELŐTT Figyelem! A keverőcsap beszerelése előtt a bekötő csővezetékeket át kell öblíteni,

Részletesebben

GFN szilárdtüzelésű, öntöttvas tagos kazán

GFN szilárdtüzelésű, öntöttvas tagos kazán GFN szilárdtüzelésű, öntöttvas tagos kazán Használati - kezelési utasítás, gépkönyv A tiszta égboltért Magyarországi képviselő és forgalmazó: Két Kör Kft. 2051 Biatorbágy, Felvég u. 3. Tel/fax: (23) 530-570,

Részletesebben

6301 6897 02/2001 HU Szakemberek számára. Szerelési utasítás. Twin Tube DN 20 csatlakozó készlet. A szerelés előtt kérjük gondosan átolvasni

6301 6897 02/2001 HU Szakemberek számára. Szerelési utasítás. Twin Tube DN 20 csatlakozó készlet. A szerelés előtt kérjük gondosan átolvasni 01 897 02/2001 HU Szakemberek számára Szerelési utasítás Twin Tube DN 20 csatlakozó készlet A szerelés előtt kérjük gondosan átolvasni Tartalomjegyzék 1 Szállítási terjedelem..........................................

Részletesebben

CSAVAROK. Oldal 685 Univerzális csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid

CSAVAROK. Oldal 685 Univerzális csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid 680 CSAVAROK Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 685 Univerzális csavar rövid Oldal 685 Univerzális csavar hosszú Oldal 686 Gyors szorítócsavar rövid rövid

Részletesebben

PEHD BORDÁZOTT KÁBELVÉDŐ CSÖVEK

PEHD BORDÁZOTT KÁBELVÉDŐ CSÖVEK KÁBELVÉDŐ CSÖVEK PEHD BORDÁZOTT KÁBELVÉDŐ CSÖVEK A csöveket a Szerb Nyersanyagellenőrző Intézet, valamint a Nikola Tesla elektrotechnikai intézet vizsgálta be, valamint rendelkeznek a PTT unió nemzetközi

Részletesebben

HASZNÁLATI MELEGVÍZTARTÁLY

HASZNÁLATI MELEGVÍZTARTÁLY Kezelési útmutató HASZNÁLATI MELEGVÍZTARTÁLY RGC 200, RGC 250, RGC 300, RGC 400 HU 1 - Leírás RGC használati melegvíztartály (továbbiakban tartály) belső felületén zománcozott, egyhőcserélős G1 -os csatlakozásokkal

Részletesebben

Szerelési és karbantartási utasítás

Szerelési és karbantartási utasítás Szerelési és karbantartási utasítás Tároló-vízmelegítő Logalux S120 Szakemberek számára Szerelés előtt kérjük figyelmesen átolvasni 6 720 617 534-11/2001 HU Impresszum HASZNÁLATI TUDNIVALÓ A fűtési rendszer

Részletesebben

Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet Gépgyártástechnológiai Szakcsoport

Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet Gépgyártástechnológiai Szakcsoport Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet Gépgyártástechnológiai Szakcsoport Forgácsolás és szerszámai 6. Esztergálás sajátosságai,

Részletesebben

Alámetszés. Mőanyag fröccsöntı szerszámok tervezése és gyártása. Alámetszett alkatrészek gyártása

Alámetszés. Mőanyag fröccsöntı szerszámok tervezése és gyártása. Alámetszett alkatrészek gyártása Dr. Mikó Balázs miko.balazs@bgk.bmf.hu Mőanyag fröccsöntı szerszámok tervezése és gyártása Alámetszett alkatrészek gyártása Alámetszés 2 A nyitás / kilökés irányából takart felületek Méret / Jelleg / Zárás

Részletesebben

Multitop-Bituplan típusú fedlapok beépítése Pécs

Multitop-Bituplan típusú fedlapok beépítése Pécs ACO MULTITOP-BITUPLAN aknafedlapok EN 124 szerint Önszintezı fedlapok Gyors beépíthetıség Minimális üzemeltetési, karbantartási költségek GGG fedlap, GG keret D400 terhelési osztály Nincs cement habarcs

Részletesebben

Szerelési - beépítési termékek

Szerelési - beépítési termékek Szerelési - beépítési termékek 5 próságok okos megoldásokhoz 85 Telepítési elemek 87 Táguláskiegyenlítők - H 6, SI 10, U 88 Kereszt idomok a vízszintes hálózati szerelvényekhez 89 Visszacsapó szelepek

Részletesebben

!!!!! SABIANA. SKYSTAR kazettás fan coil berendezések. airtronics. 1. oldal

!!!!! SABIANA. SKYSTAR kazettás fan coil berendezések. airtronics. 1. oldal SABIANA SKYSTAR kazettás fan coil berendezések airtronics 1. oldal 2. oldal ALKALMAZÁS: FONTOS: A berendezés telepítése előtt gondosan olvassa el ezt a kézikönyvet A SkyStar berendezéseket kereskedelmi

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0095-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartam: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata

A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata A szerkezeti anyagok tulajdonságai és azok vizsgálata 1 Az anyagok tulajdonságai fizikai tulajdonságok, mechanikai, termikus, elektromos, mágneses akusztikai, optikai 2 Minıség, élettartam A termék minısége

Részletesebben

Szerelési kézikönyv. 2 utas szelepkészlet/3 utas szelepkészlet klímakonvektor egységekhez EKMV2C09B7 EKMV3C09B7

Szerelési kézikönyv. 2 utas szelepkészlet/3 utas szelepkészlet klímakonvektor egységekhez EKMV2C09B7 EKMV3C09B7 utas szelepkészlet/ utas szelepkészlet klímakonvektor EKMVC09B7 EKMVC09B7 EKMVC09B7 EKMVC09B7 utas szelepkészlet/ utas szelepkészlet klímakonvektor A felszerelés előtt olvassa el figyelmesen ezt a kézikönyvet.

Részletesebben

Mikrotherm. Kézi radiátorszelepek Kézi radiátorszelep előbeállítással

Mikrotherm. Kézi radiátorszelepek Kézi radiátorszelep előbeállítással Mikrotherm Kézi radiátorszelepek Kézi radiátorszelep előbeállítással IMI HEIMEIER / Termosztatikus fejek & Radiátor szelepek / Mikrotherm Mikrotherm A Mikrotherm kézi radiátorszelep szivattyús melegvíz,

Részletesebben

Profipress. Csővezeték-technika. ZM_A1_hu_ _061832_9.pdf :53:41

Profipress. Csővezeték-technika. ZM_A1_hu_ _061832_9.pdf :53:41 A1 Profipress Csővezeték-technika ZM_A1_hu_20190327_061832_9.pdf 1 28.03.2019 09:53:41 Présidomrendszer vörösrézből, vörösöntvényből vagy szilíciumbronzból* készült présidomokkal a DVGW W 534 számú munkalap

Részletesebben

Ø mm. KAN-therm RENDSZER. Press LBP. Innovatív és egyedi - egy rendszer, hat funkció A SIKER TECHNOLÓGIÁJA ISO 9001

Ø mm. KAN-therm RENDSZER. Press LBP. Innovatív és egyedi - egy rendszer, hat funkció A SIKER TECHNOLÓGIÁJA ISO 9001 Ø 14 63 mm KAN-therm RENDSZER Press LBP Innovatív és egyedi - egy rendszer, hat funkció A SIKER TECHNOLÓGIÁJA ISO 9001 Tartalomjegyzék KAN-therm Press / Press LBP rendszer - termékcsalád...3 Menetes csatlakozások...17

Részletesebben

Csô külsô átmérô [mm] menet

Csô külsô átmérô [mm] menet katalógus Általános tájékoztató Bevizsgálások: Műanyag idomaink DIN 8076 T3, PE csőre DIN 8074, valamint EN 12201 szabványok alapján kerültek bevizsgálásra. Minden elem, amely ivóvízzel érintkezik, megfelel

Részletesebben

10) Mutassa be az acélcsővezeték készítését az alábbi vázlat felhasználásával

10) Mutassa be az acélcsővezeték készítését az alábbi vázlat felhasználásával 10) Mutassa be az acélcsővezeték készítését az alábbi vázlat felhasználásával Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos lényeges jellemzők kiemelésére! Az információtartalom

Részletesebben

H Használati útmutató LED panelek üzembe helyezésére és kezelésére Cikk sz , , , , , ,

H Használati útmutató LED panelek üzembe helyezésére és kezelésére Cikk sz , , , , , , H Használati útmutató LED panelek üzembe helyezésére és kezelésére Cikk sz. 1460476, 1460474, 1436525, 1436526, 1460477, 1460475, 1463527 Ez a használati útmutató kizárólag ezekhez a termékekhez tartozik.

Részletesebben

KULCS_TECHNOLÓGIA MUNKATERÜLET: GÉPÉSZET ÉS FÉMMEGMUNKÁLÁS OKTATÁSI PROFIL: KAROSSZÉRIA_LAKATOS

KULCS_TECHNOLÓGIA MUNKATERÜLET: GÉPÉSZET ÉS FÉMMEGMUNKÁLÁS OKTATÁSI PROFIL: KAROSSZÉRIA_LAKATOS KULCS_TECHNOLÓGIA MUNKATERÜLET: GÉPÉSZET ÉS FÉMMEGMUNKÁLÁS OKTATÁSI PROFIL: KAROSSZÉRIA_LAKATOS 1. Egy vagy több nagyság összehasonlítását egy másik azonos nagysággal, a következő képen nevezzük: 2 a)

Részletesebben

Ipari Lézerek és Alkalmazásaik

Ipari Lézerek és Alkalmazásaik Ipari Lézerek és Alkalmazásaik A lézer LASER: Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation vagyis: fény erısítése sugárzás stimulált kibocsátásával Lézerfény tulajdonságai: monokromatikus, egyszínő

Részletesebben

Szerelési kézikönyv. 2 utas szelep készlet hőszivattyú-konvektorhoz EKVKHPC

Szerelési kézikönyv. 2 utas szelep készlet hőszivattyú-konvektorhoz EKVKHPC utas szelep készlet hőszivattyú-konvektorhoz utas szelep készlet hőszivattyú-konvektorhoz Üzembe helyezés előtt olvassa el figyelmesen ezt a kézikönyvet. Ne dobja el! Őrizze meg, később még szükség lehet

Részletesebben

02 széria: DN40 és DN50 01 széria.: DN65...DN150

02 széria: DN40 és DN50 01 széria.: DN65...DN150 4 241 02 széria: 40 és 50 01 széria.: 65...150 3-járatú keverőcsapok PN6 VBF21... 3-járatú keverőcsapok, PN6, karimás Szürke vas öntvény GG-25 40... 40 mm k vs 25... 820 m 3 /h Elfordulás mértéke 90 Karimás

Részletesebben