PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok vehetnek részt:

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok vehetnek részt:"

Átírás

1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapet Józefvároi Önkormányzat megbízáából a Kifalu Józefvároi Vagyongazdálkodó Kft. - a Budapet Józefvároi Önkormányzat Képvielő-tetületének 381/2013. (X.16) zámú határozata alapján a pályázat benyújtáakor lakáal nem rendelkező, 40. évüket be nem töltött, legalább nyolc általáno ikolai oztályt végzettek, a Józefvároban 3 éve állandó lakcímmel, vagy tartózkodái hellyel, valamint legalább egy éve munkavizonnyal rendelkezők rézére, a mellékelt táblázatban felorolt bérlakáok bérbeadáára LNR/2013 típuú nyílt pályázatot ír ki. 1.) A pályázaton azok vehetnek rézt: 1. akik a pályázat benyújtáakor a 40. évüket nem töltötték be, é 2. legalább 8 általáno ikolai végzettéggel rendelkeznek, é 3. legalább 12 hónapja bejelentett munkahellyel, vagy 4. rendzere jövedelemmel rendelkezik, továbbá 5. igazolja, hogy aját magának é a vele együttköltöző hozzátartozóinak az egy főre jutó havi nettó bevétele eléri a megpályázott laká lakbérének a kétzereét, 6. a Józefvároban 3 éve állandó bejelentett lakcímmel, vagy 3 éve bejelentett tartózkodái hellyel rendelkezik. Valamint: 7. aki aját maga, illetve a vele együttköltöző hozzátartozója lakóingatlan tulajdonjogával vagy hazonélvezeti jogával nem rendelkezik, vagy amennyiben legfeljebb ¼ arányú lakóingatlan tulajdonjogával, vagy hazonélvezeti jogával rendelkezik, de annak haználatában önhibáján kívül akadályoztatva van, 8. akinek a lakóhelye zerint illetéke önkormányzatnál ninc helyi adótartozáa, 9. akinek ninc az államháztartá felé tartozáa (NAV igazolá) 10. aki a pályázati hirdetményben külön jelölt é felorolt munkálatok elvégzéét vállalja. Nem vehet rézt a pályázaton: - aki a pályázat benyújtáára megállapított határidőtől zámított: a) 5 éven belül téríté ellenében zűntette meg az önkormányzati lakára zóló bérleti jogvizonyát, vagy azt magánforgalomban keveebb zobazámú, vagy alaconyabb fokozatú lakára cerélte, b) 5 éven belül önkormányzati lakáon fennálló bérleti jogvizonyával vizaélt é ezt jogerő bíróági ítélet megállapította, c) 10 éven belül az önkormányzattól váárolt lakáát eladta. d) önkormányzati bérlakáát az Önkormányzattól 3 éven belül váárolta meg. aki önkormányzati lakát jogcím nélkül haznál 2.) Megpályázható lakáok záma: - a pályázó legfeljebb özeen 3 laká bérbevételére, a orrend megjelöléével nyújthat be pályázatot 1

2 A pályázó pályázata ÉRVÉNYTELEN: 1. ha a pályázó az 1. pontban meghatározott feltételeknek nem felel meg, 2. ha a pályázó valótlan adatot közöl, 3. ha a pályázó (legkéőbb a hiánypótlái felhívában meghatározott határidőig) nem catolja a jelentkezéi lap mellé a zükége igazoláokat, melyek a következők: a) a pályázati feltételek megimerééről zóló nyilatkozat (1. zámú melléklet), b) a megpályázott laká felújítáára tett nyilatkozat (2. zámú melléklet), c) házaági anyakönyvi kivonat máolata, d) élettári kapcolatra vonatkozó nyilatkozat (3. zámú melléklet), e) a jelenleg haznált lakára vonatkozó zerződé máolata, illetve zálláadói igazolá (4. zámú melléklet), f) a pályázó lakóingatlan tulajdonjogáról, vagy hazonélvezeti jogáról zóló nyilatkozata (5. zámú melléklet) g) a pályázóval együtt költöző hozzátartozók lakóingatlan tulajdonjogáról, vagy hazonélvezeti jogáról zóló nyilatkozata (6. zámú melléklet), h) a pályázó é a vele együttlakó/együttköltöző zemélyek közötti rokoni kapcolat igazoláára zolgáló okiratokat máolatban, i) munkáltatói igazolá, mely a jövedelemre é a foglalkoztatá időtartamára vonatkozik, j) a pályázó é a vele együtt költöző házatárának, élettárának é nagykorú közeli hozzátartozójának a pályázat benyújtáát megelőző 1 havi nettó jövedelmére vonatkozó igazolá, k) ikolai bizonyítvány máolata, l) NAV igazolá EREDETI példányát, m) lakhely zerint illetéke önkormányzattól helyi adótartozáról zóló igazolá EREDETI példányát, 4. ha a pályázó a jelentkezéi lapot, vagy a kiíró által jóváhagyott tartalmú nyomtatványon kiadott nyilatkozatokat nem írja alá, illetve zükég eetén (iket, vak, írá tudatlan, tb.) a záradékot a tanuk nem írják alá. 5. ha az együttköltözők záma a hatályo rendeletben meghatározottak zerint a lakáigény mértékét, illetve a laká befogadóképeégét meghaladná, illetve nem éri el. 6. ha a pályázatot a pályázati felhívában meghatározott, illetve zabályzerűen meghozabbított pályázati határidő lejárta után nyújtotta be. 7. ha a pályázatot olyan pályázó nyújtotta be, aki az önkormányzattal, (helyi adó, bérleti díj tb.), illetve az államháztartáal zemben fennálló, korábbi fizetéi kötelezettégét nem teljeítette. 8. ha a pályázó/pályázóval együtt költözők külön-külön nyújtják be pályázatukat. 2

3 A pályázat kiíráának időpontja: A lakáok megtekintée: Benyújtáának határideje: október 28. (hétfő) az érdeklődők rézére a lakáok megtekintéét a mellékelt táblázatban meghatározott időpontokban biztoítjuk november 27. (zerda) óráig Benyújtáának helye: Kifalu Kft. Lakágazdálkodái Irodáján (Budapet VIII., Őr u. 8.) A pályázat zemélyeen benyújtható be: hétfőn: től óráig; zerdán: től óráig é tól óráig; pénteken: től óráig A jelentkezéi lap é dokumentáció ára: 500,-Ft + Áfa A pályázati anyag (pályázati feltételeket tartalmazó tájékoztató, jelentkezéi lap é mellékletei) a Kifalu Kft. Házipénztárában (Budapet VIII., Őr u. 8., Házipénztár nyitvatartái rendje: hétfőn: től óráig; zerdán: től óráig é tól óráig; pénteken: től óráig) váárolható meg, é Kifalu Kft. Lakágazdálkodái Irodáján (Budapet VIII., Őr u. 8., az ügyfélfogadá rendje: hétfőn: től óráig; zerdán: től óráig é tól óráig; pénteken: től óráig) vehető át. FIGYELEM! Szükég eetén a kiíró, a pályázatok átvételekor az ajánlat lényegét nem érintő technikai-formai kérdéekben hiánypótlái felhívát ad ki, annak előrebocátáával, hogy az ajánlattevő írábeli válaza emmilyen formában nem eredményezheti az ajánlat módoítáát! A pályázatok értékeléének zempontjai, illetve az elbírálánál alkalmazott pontrendzer: I. A pályázó Józefvárohoz való kötődééhez: pontozandó zempont a pályázó legalább 3 éve, a VIII. kerületben életvitelzerűen lakik é állandó lakcímmel, vagy bejelentett tartózkodái hellyel rendelkezik a pályázó legalább 5 éve, a VIII. kerületben életvitelzerűen lakik é állandó lakcímmel, vagy bejelentett tartózkodái hellyel rendelkezik a pályázó legalább 10 éve, a VIII. kerületben életvitelzerűen lakik é állandó lakcímmel, vagy bejelentett tartózkodái hellyel rendelkezik adható pont 1 pont 2 pont 4 pont II. A pályázaton elnyert lakába költözőkhöz: pontozandó zempont Az ingatlanba költöző pályázó: egy 18 éven aluli gyermeket nevel kettő 18 éven aluli gyermeket nevel Három, vagy több 18 éven aluli gyermeket nevel adható pont 1 pont 2 pont 3 pont 3

4 III. Ikolai végzettég: Az ingatlanba költöző pályázó: Nyolc általáno ikolai oztályt végzett Középfokú végzettégű Felőfokú végzettégű pontozandó zempont adható pont 1 pont 2 pont 3 pont A pályázat eredményének megállapítáa: A pályázatokat a Kifalu Kft. értékeli é ennek alapján a Várogazdálkodái é Pénzügyi Bizottág dönt arról, hogy a bérleti zerződét kivel köti meg a bérbeadó zervezet. Az azono pontzámmal rendelkezők közül a nyertet é a máodik helyre orolt pályázót nyilvánoág előtt, közjegyző jelenlétében a pályázati eljárát lebonyolító zervezet által jelölt 3 tagú bizottág orolja ki. A pályázat eredményhirdetéének időpontja: A pályázat eredményét legkéőbb január 27. (hétfő) ki kell hirdetni akként, hogy azt a Kifalu Kft. é a Polgármeteri Hivatal hirdetőtábláján, valamint az Önkormányzat internete honlapján legalább 10 munkanapra ki kell függezteni. A pályázat nyertee: a legtöbb pontot elérő pályázó A Kiíró a pályázat nyertee mellett meghatározza azt a orrendben következő pályázót i, akivel bérleti zerződét lehet kötni a nyerte vizalépée, vagy kieée eetén. Amennyiben a bérlőként kiválaztott zemély ideértve a orrendben következő pályázót i a bérbeadóval valótlan adatot közölt, akkor a bérleti zerződé megkötéére vonatkozó jogoultágát elvezíti. A Képvielő-tetület fenntartja a jogát arra, hogy az ajánlattételi határidőt indokolt eetben egy alkalommal meghozabbíta, az ajánlati felhívát az ajánlattételi határidő előtt vizavonja, a pályázati eljárát eredménytelennek nyilváníta, a nyerte pályázó vizalépée eetén, a oron következő pályázóval köön bérleti zerződét, az azono feltételekkel rendelkezők közül a nyerte é a máodik helyre orolt pályázót oroláal válaza ki. A pályázó az ajánlatát az ajánlattételi határidő lejártáig pályázatok beadáának határideje - módoíthatja, vagy vizavonhatja. Az ajánlati kötöttég az ajánlattételi határidő napjával kezdődik, mely 60 nap. A pályázaton elnyert lakáok bérbeadáa: 1 év határozott időre zóló bérleti zerződéel, a pályázati kiírában jelzett lakbér kétzereének megfelelő óvadékfizetéi kötelezettéggel, előbérleti jog biztoítáával történik. A nyerte pályázó kötele a Kifalu Kft. Önkormányzati Házkezelő Irodájával külön megállapodában rögzített felújítái munkálatokat legkéőbb a bérleti zerződé lejártának napjáig elvégezni. A határidő lejártát követően - a bérlő kérelmére - a bérleti zerződét a tulajdonoi jogokat gyakorló bizottág egy alkalommal egy évi időtartamra meghozabbíthatja. Az 1 év lejártát követően a bérleti zerződé, a bérlő kérelmére meghozabbítható legfeljebb özeen a már eltelt bérleti időzakot bezámítva - 5 évre zólóan, előbérleti jog biztoítáával, ha a bérlő, a bérleti zerződében foglalt öze kötelezettégének határidőn belül eleget tez. 4

5 FIGYELEM! A pályázaton elnyert lakáok 10 évig nem váárolhatóak meg. A nyerte pályázó a bérleti zerződé megkötééig kötele bérbeadónak az alább felorolt iratok eredeti példányát bemutatni: a) zemélyi igazolvány é lakcím kártyát, b) 30 napnál nem régebbi házaági anyakönyvi kivonatot, c) ikolai bizonyítványt, Amennyiben a nyerte pályázó a fenti (a-c pontig) okiratokat a bérleti zerződé megkötééig nem mutatja be, elvezti jogoultágát a bérleti zerződé megkötéére, é azt bérbeadó a orrendben következő pályázóval köti meg! Budapet, október 24. Kovác Ottó k. ügyvezető igazgató 5

6 S z * A lakbér mértékét bérbeadó évente felülvizgálja! Cím Bezerédi u. 6. A ép. 2. lh II. em. 29. (Hrz.: 34653/A/0) Fecke u. 18. A ép. fzt. 3. (Hrz.: 34994/A/0) Józef u. 47. A ép. II. em. 4.. (Hrz.: 35159/A/14) Lovay L. u. 4/b. A ép. fzt. 4. (Hrz.: 35160/2/A/0) Rigó u. 4. A ép. fzt. 1. (Hrz.: 35219/A/1) Vajdahunyad u. 11. A ép. fzt. 6. (Hrz.: 35599/A/0) Laká (m 2 ) Szoba.(m 2 ) 67,90 48,40 31,50 21,00 27,11 17,16 29,69 16,65 91, ,00 19,05 Szobazám é fokozat 2 zobá 1 zoba özo 1 zoba.fél 2+fél zobá Együttkölt özők záma (min.-max fő) max. 6 fő Megpályázható lakáok adatai Aktuáli bérleti díj (nettó)* 23,661, ,- min. 1. max. 2 fő ,- max. 2 fő min. 4 max. 7 fő 6.706, , ,- Felújítái feladatok Vakolatjavítá, feté, bejárati ajtó cere, parketta javítá, nyílázárók javítáa üvegezée, konyha burkolat cere, közművezetékek felülvizgálata javítáa Vakolat javítá, feté, aljzat, parketta, járólap cempeburkolatok javítá vagy cere, nyílázárók javítáa, berendezéi tárgyak pótláa, közművezetékek felülvizgálata, mérőórák vizakapcoláa Tiztaági feté, közművezetékek felülvizgálata Falzigetelé javítáa, lélegző vakolat kézítée, feté, mázolá, nyílázárók felújítáa, burkolatok ceréje, berendezéi tárgyak pótláa, ceréje, közművezetékek felülvizgálata A laká telje felújítára zorul, az öze helyiégben vakolatjavítá, feté, parketta cizolá lakkozá, hidegburkolatok pótláa, nyílázárók javítáa, elektromo, gáz é vízvezetékek felülvizgálata, berendezéi tárgyak pótláa, főzéi, fűtéi lehetőég kialakítáa Vakolatok javítáa, fetée, nyílázárók javítáa, mázoláa, burkolatok javítáa, pótláa, berendezéi tárgyak pótláa, ceréje, közművezetékek felülvizgálata, villanyóra pótláa Becült helyreállítái költég (nettó) , , , , , ,- Megtekinté időpontja (zerda) 9:00-9:15 (zerda) 9:45-10:00 (zerda) 10:15-10:30 (zerda) 10:45-11:00 (zerda) 11:15-11:30 (zerda) 11:45-12:00 6

7 S z Cím Sárkány u. 12/b. A ép, fzt. 10. (Hrz.: 35990/A/0) Dugonic u. 11. A ép. II. em. 30. (Hrz.: 36048/A/0) Dugonic u. 14. A ép. II. em. 36. (Hrz.: 36057/A/0) Kőri u. 4/a. A ép. fzt. 7. (Hrz.: 35874/A/0) Illé u. 19. A ép. fzt. 2. (Hrz.: 36103/A/0) Laká (m 2 ) Szoba.(m 2 ) 59,29 47,36 Szobazám é fokozat 2 zobá 56,47 29,78 2 zobá 27,70 18,30 43,84 31,30 60,61 38,30 fél 1 zoba + hall 2 zobá Együttkölt özők záma (min.-max fő) max. 6 fő max. 5 fő max.3 fő max. 6 fő Aktuáli bérleti díj (nettó)* 5.859, , , , ,- Felújítái feladatok Vakolat javítáa, fetée, padlóburkolatok javítáa ceréje, konyhában aljzatburkolat javítáa, kamrában mennyezet helyreállítáa, nyílázárók pótláa, javítáa, főzéi, fűtéi lehetőég kialakítáa, berendezéi tárgyak pótláa, kózmővezetékek felülvizgálata Vakolat javítáa, fetée, padlóburkolatok javítáa ceréje, hidegburkolatok javítáa, pótláa, ceréje, nyílázárók pótláa, javítáa, ceréje, berendezéi tárgyak pótláa, kózmővezetékek felülvizgálata, mérőórák vizakapcoláa Vakolat javítáa, fetée, padlóburkolatok javítáa ceréje, hidegburkolatok javítáa, pótláa, ceréje, nyílázárók pótláa, javítáa, ceréje, berendezéi tárgyak pótláa, villanyvezeték ceréje, gázvezeték ceréje, kózmővezetékek felülvizgálata Vakolat javítá, feté, padlóburkolatok javítáa ceréje, berendezéi tárgyak pótláa, nyílázárók javítáa, pótláa, kózmővezetékek felülvizgálata, javítáa Vakolat javítá, feté, padlóburkolatok javítáa ceréje, berendezéi tárgyak pótláa, javítáa, ceréje, nyílázárók javítáa, pótláa, kózmővezetékek felülvizgálata, javítáa Becült helyreállítái költég (nettó) , , , , ,- Megtekinté időpontja (cütörtök) 9:00-9:15 (cütörtök) 9:30-9:45 (cütörtök)) 10:00-10:15 (cütörtök) 10:30:10:45 (cütörtök) 11:00-11:15 7

8 S z Cím Tömő u. 23/b. A ép. fzt. 7. (Hrz.: 36193/A/0) Dobozi u. 19. A ép. fzt. 10 (Hrz.: 35376/35/A/0) Dobozi u. 19. A ép. I. em. 4. (Hrz.: 35376/A/0) Lujza u. 22. A ép. fzt. 2. (Hrz.: 35424/A/0) Dankó u. 40. A ép. IV. em. 2. (Hrz.: 35477/A/0) Dankó u. 30. A ép. III. em. 1. (Hrz.: 35472/A/0) Dankó u. 17. A ép. III. em. 28. (Hrz.: 35305/A/29) Dankó u. 16. A ép. I. em. 9. (Hrz.: 35316/A/0) Laká (m 2 ) Szoba.(m 2 ) 52,80 32,00 61,50 35,10 33,68 21,23 55,20 19,70 64,26 46,19 30,06 20,21 45,30 17,70 25,34 15,92 Szobazám é fokozat 2 é félzobá 2 zobá 1 zoba + hall, 2 zobá özo fél 1 zoba + hall özo Együttkölt özők záma (min.-max fő) min. 4 max. 5 fő max.. 6 fő max. 6 fő max. 2 fő max. 2 fő Aktuáli bérleti díj (nettó)* 7.730,- 12,055, ,- 12,883, , , , ,- Felújítái feladatok Vakolat javítá, feté, mázolá. padlóburkolatok, berendezéi tárgyak, nyílázárók javítáa, pótláa, kózmővezetékek felülvizgálata, Vakolatok javítáa, feté, mázolá,. padlóburkolatok, nyílázárók javítáa, berendezéi tárgyak, kózmővezetékek felülvizgálata, javítáa Vakolatok javítáa, feté, mázolá,. padlóburkolatok javítáa, berendezéi tárgyak felülvizgálata, nyílázárók javítáa, főzéi lehetőég kialakítáa, kózmővezetékek felülvizgálata, javítáa, villanyóra pótláa Vakolat javítáa, feté, mázolá, berendezéi tárgyak felülvizgálata közműhálózat felülvizgálata Vakolat javítáa, feté, mázolá, hideg-meleg burkolatok javítáa, ceréje, berendezéi tárgyak felülvizgálata közművezetékek felülvizgálata Vakolat javítáa, feté, mázolá, hideg-meleg burkolatok javítáa, ceréje,, a WC-t zerelt fallal el kell különíteni, berendezéi tárgyak közművezetékek felülvizgálata Vakolat javítáa, feté, mázolá, hideg-meleg burkolatok javítáa, ceréje, berendezéi tárgyak,, közművezetékek felülvizgálata Tiztaági feté, ajtólap é tok pótláa é javítáa, zuhanytálca javítáa, közművezetékek felülvizgálata Becült helyreállítái költég (nettó) , , , , , , , ,- Megtekinté időpontja (cütörtök) 12:00-12:15 (cütörtök) 13:00-13:15 (cütörtök) 13:00-13:15 (cütörtök) 13:30-13:45 (cütörtök) 14:00-14:15 (cütörtök) 14:30-14:45 (cütörtök) 15:00-15:15 (cütörtök) 15:30-15:45 8

9 9

1-1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

1-1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1-1. zámú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapet Józefvároi Önkormányzat megbízáából a Kifalu Józefvároi Vagyongazdálkodái Kft. - a Budapet Józefvároi Önkormányzat Képvielő-tetületének 219/2012.(VII.05.),

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok az ifjú házaspárok vehetnek részt:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok az ifjú házaspárok vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodó Kft. - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 463/2012. (XII.19.) számú

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. b) a Józsefvárosi Önkormányzat által fenntartott költségvetési szervek közalkalmazottja, illetve más dolgozója, vagy

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. b) a Józsefvárosi Önkormányzat által fenntartott költségvetési szervek közalkalmazottja, illetve más dolgozója, vagy PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodási Kft. - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 464/2012.(XII.19.) számú

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázó: a tulajdonos és a tulajdonostársak együtt. (Amennyiben a tulajdonostársak a pályázatot megnyerik bérlőtársak lesznek.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázó: a tulajdonos és a tulajdonostársak együtt. (Amennyiben a tulajdonostársak a pályázatot megnyerik bérlőtársak lesznek. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodási Kft. - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 282/2013.(VII.17.) számú

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - a finanszírozó pénzügyi intézménnyel a lakásközös értékesítésére megállapodást kötött,vagy

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - a finanszírozó pénzügyi intézménnyel a lakásközös értékesítésére megállapodást kötött,vagy PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodási Kft. - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság 344/2014.(III.28.)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok az ifjú házaspárok vehetnek részt:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok az ifjú házaspárok vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat, mint kiíró megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodó Kft., mint bonyolító - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási Pénzügyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázó: a tulajdonos és a tulajdonostársak együtt. (Amennyiben a tulajdonostársak a pályázatot megnyerik bérlőtársak lesznek.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázó: a tulajdonos és a tulajdonostársak együtt. (Amennyiben a tulajdonostársak a pályázatot megnyerik bérlőtársak lesznek. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodási Kft. - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 406/2013.(XI.6.) számú

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok az ifjú házaspárok vehetnek részt:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok az ifjú házaspárok vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodó Kft. - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 463/2012. (XII.19.) számú

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - A Bíráló Bizottság értékeli a pályázatokat, és az elért pontszámok alapján megállapítja az eredményt.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - A Bíráló Bizottság értékeli a pályázatokat, és az elért pontszámok alapján megállapítja az eredményt. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat, mint kiíró megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodó Kft, mint bonyolító- a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet aki:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet aki: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat, mint kiíró megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodó Kft., (JOGUTÓD 2015. július 1-től: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.) mint

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. vagy. - a finanszírozó pénzügyi intézménnyel a lakásközös értékesítésére megállapodást kötött, vagy

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. vagy. - a finanszírozó pénzügyi intézménnyel a lakásközös értékesítésére megállapodást kötött, vagy PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat, mint kiíró megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodási Kft., mint bonyolító- a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázó: a tulajdonos és a tulajdonostársak együtt. (Amennyiben a tulajdonostársak a pályázatot megnyerik, bérlőtársak lesznek.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázó: a tulajdonos és a tulajdonostársak együtt. (Amennyiben a tulajdonostársak a pályázatot megnyerik, bérlőtársak lesznek. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat, mint kiíró megbízásából a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., mint bonyolító- a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - A Bíráló Bizottság értékeli a pályázatokat, és az elért pontszámok alapján megállapítja az eredményt.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - A Bíráló Bizottság értékeli a pályázatokat, és az elért pontszámok alapján megállapítja az eredményt. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodási Kft. a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottságának 334/2013.

Részletesebben

Ügyiratszám : be/sfphp03-7048/2014/mlsz 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Encsencs Sportegyesület

Ügyiratszám : be/sfphp03-7048/2014/mlsz 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Encsencs Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Encenc Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Encenc SE. 2Gazdálkodái formakód: 521 3Tagági azonoítózám 216027 A kérelmező

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Egy pályázó (ideértve a pályázóval együttköltözőt is) legfeljebb 3 lakást jelöl meg bérbevétel céljára, a sorrend megjelölésével.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Egy pályázó (ideértve a pályázóval együttköltözőt is) legfeljebb 3 lakást jelöl meg bérbevétel céljára, a sorrend megjelölésével. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat kiíró megbízásából a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. bonyolító - a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Igénylôlap jövedelemigazolás nélküli ingatlanfedezetes hitelekhez KÖLCSÖN TÍPUSA

Igénylôlap jövedelemigazolás nélküli ingatlanfedezetes hitelekhez KÖLCSÖN TÍPUSA Raiffeien Bank Zrt. 054 Budapet, Akadémia u. 6. Raiffeien Direkt: (06-40) 48-48-48 Fôvároi Bíróág mint Cégbíróág Cégjegyzékzám: 0-0-0404 Igénylôlap jövedelemigazolá nélküli ingatlanfedezete hitelekhez

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Önkormányzati lakás bérbevételére. Igénylő neve:... (születési név)... (születési hely, idő)... (anyja neve)...

PÁLYÁZAT. Önkormányzati lakás bérbevételére. Igénylő neve:... (születési név)... (születési hely, idő)... (anyja neve)... 1. sz. melléklet PÁLYÁZAT Önkormányzati lakás bérbevételére Igénylő neve:......... (születési név).... (születési hely, idő).... (anyja neve)... Állampolgársága:.. amennyiben nem magyar állampolgár, tartózkodási

Részletesebben

LAKÁSPÁLYÁZATI ADATLAP (Szociális alapú)

LAKÁSPÁLYÁZATI ADATLAP (Szociális alapú) 1/12/ LAKÁSPÁLYÁZATI ADATLAP (Szociális alapú) (KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, TOLLAL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI!) 1) A MEGPÁLYÁZOTT LAKÁS CÍME: XV. kerület....... utca... sz.. emelet.. ajtó XV. kerület.......

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet, aki:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet, aki: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat, mint Kiíró megbízásából a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. mint bonyolító - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Városgazdálkodási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet, aki:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet, aki: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat, mint kiíró megbízásából a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. mint bonyolító - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Városgazdálkodási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet aki: A.) a 35. évüket be nem töltött egyedülállók esetén:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet aki: A.) a 35. évüket be nem töltött egyedülállók esetén: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat, mint kiíró megbízásából a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.) mint bonyolító - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi

Részletesebben

Jövedelemigazolással igényelt ingatlanfedezetes hitelek / OKOSkártya igénylôlap és OKOSkártya szerzôdés

Jövedelemigazolással igényelt ingatlanfedezetes hitelek / OKOSkártya igénylôlap és OKOSkártya szerzôdés Raiffeien Bank Zrt. 054 Budapet, Akadémia u. 6. Raiffeien Direkt: (06-40) 48-48-48 Fôvároi Törvényzék Cégbíróága Cégjegyzékzám: 0-0-0404 Jövedelemigazoláal igényelt ingatlanfedezete hitelek / OKOSkártya

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet

Pályázati Hirdetmény. Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet Pályázati Hirdetmény Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet költségalapon meghatározott lakbérű önkormányzati bérlakások határozott idejű bérleti jogának elnyerésére Pályázati

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet aki:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet aki: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat, mint kiíró megbízásából a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. mint bonyolító - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A NYOMTATVÁNYT NYOMTATOTT BETŰVEL, OLVASHATÓAN KELL KITÖLTENI!!

A NYOMTATVÁNYT NYOMTATOTT BETŰVEL, OLVASHATÓAN KELL KITÖLTENI!! A NYOMTATVÁNYT NYOMTATOTT BETŰVEL, OLVASHATÓAN KELL KITÖLTENI!! P Á L Y Á Z A T I N Y O M T A T V Á N Y a XIII. Kerületi Önkormányzat tulajdonát képező Budapest, XIII. kerület JÁSZ UTCA 91. szám alatti

Részletesebben

Pályázati felhívás. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások költségelven történő bérbeadására

Pályázati felhívás. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások költségelven történő bérbeadására Pályázati felhívás Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások költségelven történő bérbeadására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Magyaralmás Sportegyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Magyaralmás Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Magyaralmá Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Magyaralmá Sportegyeület 2Gazdálkodái formakód: 521 3Tagági azonoítózám

Részletesebben

A megpályázott lakás címe: Budapest VIII... utca..házszám emelet...ajtó

A megpályázott lakás címe: Budapest VIII... utca..házszám emelet...ajtó 1-2. sz. melléklet Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodó Kft. KSZ/2012 Lakásgazdálkodási Iroda 1082 Budapest, Őr utca 8. Ár: 500,- Ft + Áfa Pályázati jelentkezési lap (bérlakás pályázat a Józsefvárosi

Részletesebben

Fajszi SE. Szilágyi Csaba

Fajszi SE. Szilágyi Csaba 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Fajzi Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Fajzi SE 2 Gazdálkodái formakód: 113 Áfa levonára a pályázatban Nem jogoult

Részletesebben

A kérelmező szervezet rövidített neve: SRK DSE 2Gazdálkodási formakód: 001. Áfa levonásra a pályázatban igényelt költségek tekintetében

A kérelmező szervezet rövidített neve: SRK DSE 2Gazdálkodási formakód: 001. Áfa levonásra a pályázatban igényelt költségek tekintetében 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Sáropataki Reformátu Kollégium Diákport Egyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: SRK DSE 2Gazdálkodái formakód: 001 3Tagági azonoítózám

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet aki:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet aki: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat, mint kiíró megbízásából a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. mint bonyolító - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Városgazdálkodási

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pálháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (II. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről Pálháza Város Önkormányzat

Részletesebben

Pályázati adatlap. A pályázat benyújtásának határideje: január 31. nap óra

Pályázati adatlap. A pályázat benyújtásának határideje: január 31. nap óra Pályázati adatlap szociális bérlakás bérbevételi ajánlatához A pályázat benyújtásának határideje: 2017. január 31. nap 12.00 óra Megpályázni kívánt bérlakás címe: Kalocsa,.... ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Beledi Sportegyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Beledi Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Beledi Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: BSE 2Gazdálkodái formakód: 521 Tagági azonoítózám 707 Áfa levonára a pályázatban

Részletesebben

Raiffeisen Bank Zrt. 1054 Budapest, Akadémia u. 6. Raiffeisen Direkt: (06-40) 48-48-48 Fôvárosi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzékszám: 01-10-041042

Raiffeisen Bank Zrt. 1054 Budapest, Akadémia u. 6. Raiffeisen Direkt: (06-40) 48-48-48 Fôvárosi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzékszám: 01-10-041042 Raiffeien Bank Zrt. 054 Budapet, Akadémia u. 6. Raiffeien Direkt: (06-40) 48-48-48 Fôvároi Törvényzék Cégbíróága Cégjegyzékzám: 0-0-0404 Jövedelemigazoláal igényelt ingatlanfedezete hitelek HITEL típua

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: ŐCSÉNY SPORTKÖR

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: ŐCSÉNY SPORTKÖR 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: ŐCSÉNY SPORTKÖR A kérelmező zervezet rövidített neve: ŐCSÉNY SK 2Gazdálkodái formakód: 521 3Tagági azonoítózám 1725 Áfa levonára a pályázatban

Részletesebben

KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos

KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező és a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető

Részletesebben

Pályázati adatlap. önkormányzati bérlakás 5 év határozott időtartamú bérbevételére szociális alapon

Pályázati adatlap. önkormányzati bérlakás 5 év határozott időtartamú bérbevételére szociális alapon Pályázati adatlap önkormányzati bérlakás 5 év határozott időtartamú bérbevételére szociális alapon Felhívjuk a Tisztelt Pályázó figyelmét a kért adatok pontos, egyértelmű kitöltésére. Amennyiben a pályázat

Részletesebben

SZOCIÁLIS BÉRLAKÁS-PÁLYÁZAT

SZOCIÁLIS BÉRLAKÁS-PÁLYÁZAT Iktatószám: SZOCIÁLIS BÉRLAKÁS-PÁLYÁZAT Rádóckölked Község Önkormányzat Képviselő-testülete: szociális bérlakás-pályázatot ír ki önkormányzati szociális bérlakás bérleti jogának (továbbiakban: bérleti

Részletesebben

Madocsa Sportegyesület. Madocsa Sportegyesület. Madocsa. 7 0 2 6 Szállás (út, utca) 06209947460 Telefon: Honlap: www.madocsa.hu.

Madocsa Sportegyesület. Madocsa Sportegyesület. Madocsa. 7 0 2 6 Szállás (út, utca) 06209947460 Telefon: Honlap: www.madocsa.hu. 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Madoca Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Madoca Sportegyeület 2 Gazdálkodái formakód: 521 Áfa levonára a pályázatban

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Mezőfalvi MEDOSZ SE

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Mezőfalvi MEDOSZ SE 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Mezőfalvi MEDOSZ SE A kérelmező zervezet rövidített neve: Mezőfalvi MEDOSZ SE Gazdálkodái formakód: 51 3Tagági azonoítózám 78 Áfa levonára

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. A pályázaton részt vehet: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat, mint Kiíró megbízásából a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.) mint bonyolító - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Petőfi Sportkör Lipót

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Petőfi Sportkör Lipót 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Petőfi Sportkör Lipót A kérelmező zervezet rövidített neve: Lipót SE 2Gazdálkodái formakód: 521 Tagági azonoítózám 775 Áfa levonára a

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzata. Képviselő-testületének. r e n d e l e t e

Nagykálló Város Önkormányzata. Képviselő-testületének. r e n d e l e t e Nagykálló Váro Önkormányzata Képvielő-tetületének 3/2002. (III.13.) Kt. Számú r e n d e l e t e a várorendezéi feladatok megvalóítáát biztoító előváárlái jog megállapítááról Nagykálló Váro Önkormányzata

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 24/2015. (IX.11.) önkormányzati rendelete

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 24/2015. (IX.11.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/2015. (IX.11.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-22/2014/JT Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság PÁLYÁZATOT hirdet az alábbi KÖLTSÉGELVEN BÉRBE ADANDÓ lakások

Részletesebben

FIATALOK GARZONHÁZÁBAN TALÁLHATÓ LAKÁSOK BÉRBEVÉTELE IRÁNTI PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS PÁLYÁZAI ADATLAP

FIATALOK GARZONHÁZÁBAN TALÁLHATÓ LAKÁSOK BÉRBEVÉTELE IRÁNTI PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS PÁLYÁZAI ADATLAP 1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOCIÁLIS FŐOSZTÁLY LAKÁSÜGYI OSZTÁLY www.tuv.com ID

Részletesebben

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul:

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 5/2010. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006.(XII.13.)

Részletesebben

Raiffeisen Bank Zrt. 1054 Budapest, Akadémia u. 6. Raiffeisen Direkt: (06-40) 48-48-48 Fôvárosi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzékszám: 01-10-041042

Raiffeisen Bank Zrt. 1054 Budapest, Akadémia u. 6. Raiffeisen Direkt: (06-40) 48-48-48 Fôvárosi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzékszám: 01-10-041042 Raiffeien Bank Zrt. 054 Budapet, Akadémia u. 6. Raiffeien Direkt: (06-40) 48-48-48 Fôvároi Törvényzék Cégbíróága Cégjegyzékzám: 0-0-0404 Jövedelemigazoláal igényelt ingatlanfedezete hitelek HITEL típua

Részletesebben

2015. I. negyedévi szociális lakáspályázat érvénytelen pályázatai. Érvénytelenség Oka. Jövedelemigazolás hiánya

2015. I. negyedévi szociális lakáspályázat érvénytelen pályázatai. Érvénytelenség Oka. Jövedelemigazolás hiánya 2015. I. negyedévi szociális lakáspályázat érvénytelen pályázatai Pályázat sorszáma 2. 4. 5. 7. 10. 14. 18. 25. 33. 34. 36. 38. 40. 42. 50. Érvénytelenség Oka Jövedelemigazolás hiánya 1 főre jutó jövedelem

Részletesebben

Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő testületének 7/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1

Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő testületének 7/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1 Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő testületének 7/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1 Felsőlajos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

PÁLYÁZATOT. hirdet az alábbi PIACI ALAPON BÉRBE ADANDÓ lakások bérbeadására: Terület (m 2 ) Komfortfokozat

PÁLYÁZATOT. hirdet az alábbi PIACI ALAPON BÉRBE ADANDÓ lakások bérbeadására: Terület (m 2 ) Komfortfokozat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a Miskolc Holding Önkormányzati vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság PÁLYÁZATOT hirdet az alábbi PIACI ALAPON BÉRBE

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 29-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 29-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-17/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, 2092 Budakeszi, Fő u. 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ bontásához kapcsolódó építészeti-műszaki dokumentáció

Részletesebben

Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú lakások szociális alapon történő bérbeadására

Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú lakások szociális alapon történő bérbeadására Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú lakások szociális alapon történő bérbeadására Cím: lakás alapterülete : (négyzetméter) szobaszám: komfortfokozat: lakásfenntartás havi költségei: lakbér (szociális

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Herend Város Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Ügyek Bizottsága

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Herend Város Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Ügyek Bizottsága PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Herend Város Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Ügyek Bizottsága pályázatot hirdet szociális jellegű bérlakás bérbeadására A megpályázható lakás: Címe Szoba szám Egyéb helyiségek

Részletesebben

PISZKOZAT. Ügyiratszám : be/sfphp01-5852/2014 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Pannonhalma Sportegyesület

PISZKOZAT. Ügyiratszám : be/sfphp01-5852/2014 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Pannonhalma Sportegyesület Ügyiratzám : be/sfphp01-5852/2014 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Pannonhalma Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: PHSE 2Gazdálkodái formakód:521 3Tagági

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Cece Polgári Sport Egyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Cece Polgári Sport Egyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Cece Polgári Sport Egyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Cece PSE 2Gazdálkodái formakód: 521 3Tagági azonoítózám 695 Áfa levonára

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működééről zóló zerződé 107. é 108. cikkének a cekély özegű támogatáokra való alkalmazááról zóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság PÁLYÁZATOT hirdet az alábbi KÖLTSÉGELVEN BÉRBE ADANDÓ lakások

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Sportegyesület Bodroghalom Közhasznú Egyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Sportegyesület Bodroghalom Közhasznú Egyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Sportegyeület Bodroghalom Közhaznú Egyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Sportegyeület Bodroghalom 2Gazdálkodái formakód: 521

Részletesebben

I. A polgármester az alábbi komfortos és összkomfortos helyreállított lakásokat jelölte ki bérbeadásra:

I. A polgármester az alábbi komfortos és összkomfortos helyreállított lakásokat jelölte ki bérbeadásra: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szombathely Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot hirdet - helyreállított komfortos, vagy összkomfortos lakás és - komfortos, vagy összkomfortos lakás helyreállításának vállalásával

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és képviseletében eljárva a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság PÁLYÁZATOT hirdet az alábbi PIACI ALAPON BÉRBE ADANDÓ lakások

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Lakiteleki Torna Egylet

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Lakiteleki Torna Egylet 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Lakiteleki Torna Egylet A kérelmező zervezet rövidített neve: Lakiteleki Torna Egylet 2Gazdálkodái formakód: 521 3Tagági azonoítózám 21

Részletesebben

Mit keressek? Uccu! könyvtár. Teljes kiírás (hosszú!) L.nY..dEZ

Mit keressek? Uccu! könyvtár. Teljes kiírás (hosszú!) L.nY..dEZ Dugonic Andrá Piarita Gimnázium, Szakképző Ikola, Alapfokú Művézetoktatái Intézmény é Kollégium Az könyvtár haználati útmutatója 1. Az ikolai könyvtár feladatai: 1.1. Alapfeladatok: a gyűjtemény folyamato

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az SZSZBMK Pólus Tömbkórház C épületében lévő büfé üzemeltetési jogának megszerzése A Kiíró neve, címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)

Részletesebben

Kérelem nyilatkozat első lakáshoz jutók támogatásához (lakásvásárláshoz, lakásépítéshez)* *a megfelelő aláhúzandó

Kérelem nyilatkozat első lakáshoz jutók támogatásához (lakásvásárláshoz, lakásépítéshez)* *a megfelelő aláhúzandó 1. melléklet a 21/2012. (VIII.31.) önkormányzati rendelethez: Kérelem nyilatkozat első lakáshoz jutók támogatásához (lakásvásárláshoz, lakásépítéshez)* *a megfelelő aláhúzandó 1. A kérelmező feleség (

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. költségalapú lakás bérbeadására. pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. költségalapú lakás bérbeadására. pályázatot hirdet PÁLYÁZATI KIÍRÁS költségalapú lakás bérbeadására A Szerencsi Városüzemeltető Non - Profit Kft (3900 Szerencs, Eperjes út 9.), mint bérbeadó a Szerencs Város Önkormányzata (3900 Szerencs, Rákóczi út 89.)

Részletesebben

... utca/út/tér/park/köz/stny./rp./krt... házszám...ép./lph... em.,... ajtó

... utca/út/tér/park/köz/stny./rp./krt... házszám...ép./lph... em.,... ajtó BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI POLGÁRMESTERI HIVATAL Szociális és Köznevelési Osztály 1139. Budapest XIII., Béke tér 1. elektronikus elérhetőség: szoco@bp13.hu KÉRELEM Önkormányzati segély Elhunyt személy

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Nagyközségi Sportklub Sárosd

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Nagyközségi Sportklub Sárosd 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Nagyközégi Sportklub A kérelmező zervezet rövidített neve: NK SC 2Gazdálkodái formakód: 521 3Tagági azonoítózám 1039 Áfa levonára a pályázatban

Részletesebben

LAKÁSPÁLYÁZAT Lakáspályázati kiírás a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások piaci lakbérrel történő bérbeadására

LAKÁSPÁLYÁZAT Lakáspályázati kiírás a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások piaci lakbérrel történő bérbeadására LAKÁSPÁLYÁZAT Lakáspályázati kiírás a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások piaci lakbérrel történő bérbeadására A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat a tulajdonában

Részletesebben

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Kesztölci Sportegyesület

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Kesztölci Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Keztölci Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Keztölc SE 2Gazdálkodái formakód:521 3Tagági azonoítózám 1073 Áfa levonára

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Sárrétudvari Községi Sportegyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Sárrétudvari Községi Sportegyesület Érkezett :. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Sárrétudvari Közégi Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Sárrétudvari KSE 2Gazdálkodái formakód: 52 3Tagági azonoítózám 85

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Felsőpakony Községi Sportegyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Felsőpakony Községi Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Felőpakony Közégi Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Felőpakony KSE 2Gazdálkodái formakód: 521 Tagági azonoítózám 116

Részletesebben

K É R E L E M INGATLANVÁSÁRLÁSI TÁMOGATÁS (benyújtása tárgy év szeptember 15. napjáig)

K É R E L E M INGATLANVÁSÁRLÁSI TÁMOGATÁS (benyújtása tárgy év szeptember 15. napjáig) 8. melléklet a 3/2016. (II.23.) önkormányzati rendelethez 1. A kérelmező adatai: K É R E L E M INGATLANVÁSÁRLÁSI TÁMOGATÁS (benyújtása tárgy év szeptember 15. napjáig) Neve:... Születéskori neve:.... Anyja

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Téglás Városi Sportegyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Téglás Városi Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Téglá Vároi Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: TVSE 2Gazdálkodái formakód: 521 3Tagági azonoítózám 852 Áfa levonára a

Részletesebben

Pásztói Sport Klub PSK

Pásztói Sport Klub PSK 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Páztói Sport Klub A kérelmező zervezet rövidített neve: PSK 2 Gazdálkodái formakód: 521 Áfa levonára a pályázatban igényelt költégek

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere '!:;OJ,. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati

Részletesebben

(1) R 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) R 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete../2015. (.) rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló, 29/2009.( IX.30.) számú rendelet

Részletesebben

LAKÁSPÁLYÁZAT Lakáspályázati kiírás a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások piaci lakbérrel történő bérbeadására

LAKÁSPÁLYÁZAT Lakáspályázati kiírás a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások piaci lakbérrel történő bérbeadására LAKÁSPÁLYÁZAT Lakáspályázati kiírás a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások piaci lakbérrel történő bérbeadására A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat a tulajdonában

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2006. (III. 31.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2006. (III. 31.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2006. (III. 31.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről. (Egységes szerkezetben az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről

Részletesebben

PISZKOZAT. Ügyiratszám : be/sfphp01-5356/2014 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Izsáki Sárfehér SE

PISZKOZAT. Ügyiratszám : be/sfphp01-5356/2014 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Izsáki Sárfehér SE 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Izáki Sárfehér SE A kérelmező zervezet rövidített neve: ISSE 2Gazdálkodái formakód:521 3Tagági azonoítózám 5593 Áfa levonára a pályázatban

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. október 29 (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó képviselő-testületi ülésére

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. október 29 (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó képviselő-testületi ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. október 29 (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó képviselő-testületi ülésére 14. napirendhez. Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012. (IV.20.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012. (IV.20.) önkormányzati rendelet módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának

Részletesebben

LAKÁSPÁLYÁZAT. Félszobák száma

LAKÁSPÁLYÁZAT. Félszobák száma LAKÁSPÁLYÁZAT Lakáspályázati kiírás a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások piaci lakbérrel történő bérbeadására A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat a tulajdonában

Részletesebben

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet rövidített neve: CKSE 2Gazdálkodási formakód:521 3Tagsági azonosítószám 1322

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet rövidített neve: CKSE 2Gazdálkodási formakód:521 3Tagsági azonosítószám 1322 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: CEGLÉDBERCELI KÖZSÉGI SPORTEGYESÜLET A kérelmező zervezet rövidített neve: CKSE 2Gazdálkodái formakód:521 3Tagági azonoítózám 1322 Áfa

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. A bérlemény általános adatai: Dombóvár, Dombó P. u. 9. - Hrsz.: 1299/5/A/76 - Ingatlan megnevezése:

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2011. (XII.23.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2011. (XII.23.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2011. (XII.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról szóló, a 28/2006.

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója: Alsóörs Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati

Részletesebben

KÉRELEM Hulladékszállítási díj-kedvezményre

KÉRELEM Hulladékszállítási díj-kedvezményre Nádudvar Város Önkormányzat 4181 Nádudvar, Fő út 119. sz. Tel: 54/529-010 Fax: 54/528-551 E-mail: nadudvar@nadudvar.hu KÉRELEM Hulladékszállítási díj-kedvezményre Alulírott azzal a kéréssel fordulok Nádudvar

Részletesebben

1. A fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatása

1. A fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatása Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2010. (IV.23.) önkormányzati rendelete a lakásépítés és lakásvásárlás támogatásának szabályairól /egységes szerkezetben a 35/2010.

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Söpte Sportegyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Söpte Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Söpte Sportegyeület A kérelmező zervezet rövidített neve: Söpte SE 2Gazdálkodái formakód: 521 3Tagági azonoítózám 1879 Áfa levonára a

Részletesebben

Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Baj Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

Tuza Ferenc. elnök. Horváth László

Tuza Ferenc. elnök. Horváth László 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező zervezet telje neve: Egerzóláti Sportkör A kérelmező zervezet rövidített neve: Egerzóláti Sportkör 2 Gazdálkodái formakód: 521 Áfa levonára a pályázatban

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű

Részletesebben

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés az alábbi d) ponttal egészül ki és a jelenlegi d)-g) pontok számozása e)-h) pontokra változik:

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés az alábbi d) ponttal egészül ki és a jelenlegi d)-g) pontok számozása e)-h) pontokra változik: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 43/2007. (XI. 15.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló rendelet

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

A Rendelet 18/A. (1) bekezdés d) pontja az alábbiak szerint módosul: a) fennálló hátralékát a bérbeadó, vagy a szolgáltató felé rendezte,

A Rendelet 18/A. (1) bekezdés d) pontja az alábbiak szerint módosul: a) fennálló hátralékát a bérbeadó, vagy a szolgáltató felé rendezte, 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról

Részletesebben