Egy végvári közösség értékei Amerikában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egy végvári közösség értékei Amerikában"

Átírás

1 Egy végvári közösség értékei Amerikában Ostya, kenyér és bor együtt az Úr asztalán Miami város magyar református lelkésze, Lukácsi László úgy véli, hogy nem csak Amerikában, de az egész világon is ő az egyetlen, aki keresztet vet az istentisztelet végén. A szokatlan gesztusra a lelkész azért vállalkozik minden hétvégén, mert a gyülekezetet fele-fele arányban reformátusok és római katolikusok alkotják, s így László minden felekezet számára otthonossá teszi a református istentiszteletet től szolgál Floridában, ahol szintén lelkész feleségével, Évával egy széttagolt, pereskedő magyar közösséget talált, de eltökélt hittel, önfeláldozó munkával, viszonylag rövid idő alatt sikerült kibékíteni a honfitársainkat, akik mint említi azóta is békében és szeretetben élnek. Minden évben sok ezer dollár adományt tesz ki a Kárpát-medencei magyar missziójuk. Floridai látogatásunk során természetesen felkerestük Miamiban a magyar lelkészpárt, akik vallottak életükről, pályájukról és küldetésükről. Lukácsi László 1938-ban született a Tolna megyei Decsen, a Sárköz fővárosában. A származásomról annyit mondhatok, hogy egy 1948 után teljesen tönkretett kulákcsalád első gyermeke vagyok, ennek ellenére a két öcsémmel együtt mind a hárman egyetemet végeztünk. A debreceni református gimnáziumban tanultam tovább, mert a jeles bizonyítványom ellenére az ország egyetlen állami középiskolájába sem vettek fel. Az érettségi mellé kántori végzettséget is kaptam. A teológia elvégzése után előbb segédlelkész voltam Kunmadarason és Törökszentmiklóson, majd lelkipásztorkodtam Tiszacsécsén (Móricz Zsigmond szülőfalujában), utána pedig Gyügyén, Nyírbátorban és Dévaványán. Első házasságából három gyermeke, László, Ágnes és Erzsébet született ban került ki Amerikába, ahová a Princetoni Teológián tanuló lelkésznőt, Kádár Évát második feleségét követte. Éva Hódmezővásárhelyen született 1955-ben, és büszke arra, hogy a családban mind az öt testvér követte az apai példát: lelkipásztorok lettek. Édesapám huszonnégy órás keresztyén ember volt, aki a szerint élt, amit a szószéken hirdetett említi. Édesanyánkat sajnos hamar elveszítettük én nyolc-, a legkisebb öcsém féléves volt. Kaptunk egy új anyukát, akit édesanyánk jelölt ki a halálos ágyán. Neki

2 jó barátnője volt, és nekünk is jó anyukánk lett, s miután mi, testvérek, mind az öten lelkészek lettünk, ő is elvégezte levelezőn a kántorképzőt, majd a teológiát. Éva az irodalom szeretetét is apjától örökölte, akinek a vásárhelyi gimnáziumban Németh László volt a tanára. Nem csoda, hogy a gyerekek is a nagy író regényein, drámáin nőttek fel, és kitüntetésnek vették, amikor találkoztak Németh Lászlóval, aki a paraszti származású gyerekeket felkarolva hozta létre az első népi kollégiumot. Éva Debrecenben végezte el a teológiát, de nem szívesen emlékszik a protestáns Rómában eltöltött évekre. A debreceni öt évemet babiloni fogságként éltem meg említi, mert az ottaninál szabadabb szellemben képzeltem el a kereszténységet és az életet. Nemcsak a nagytemplomban, hanem a kisebb testvéri közösségekben is, gitáros fiatalok között kaptam indíttatást, akikre először kritikusan néztem, mert másféle kegyességet képviseltek. Azonban a biblia mérlegén megmérve: tisztának ismertem meg azt a tanítást és az életformát, amely karizmatikus mozgalom néven került be az egyháztörténetbe. Éva Berettyóújfaluban, majd Körösladányban szolgált tíz évig, mint felszentelt lelkipásztor. A nyitott lelki beállítottságú lelkésznőt tízévi hiábavaló kísérlet után végül 1988-ban, egy évre küldték ki a Princetoni Teológiára, ahol mesteri fokozatú diplomát szerzett. Amikor ellátogattam Nagytiszteletű Rőczei Barna New Brunswick-i templomába, s énekelni kezdték a régi zsoltárokat, elsírtam magam, mert rájöttem, hogy nem tudok élni a gyökereim nélkül. Az év letelte után, a jó héber- és az ószövetségi tudásomra való tekintettel, a professzorom felajánlotta, hogy maradjak Princetonban doktorálni, de a zsinat elnöke a kérelmemre azt felelte, hogy mindenki egy évre kap ösztöndíjat, velem sem tehetnek kivételt. A lelkésznő azonban nem tért haza Amerikából. Lukácsi Lászlóval összeházasodtak, és úgy gondolták, hogy új életük kezdete lesz az amerikai magyar szolgálat. Az indulásra László így emlékszik: New Jerseyben találkoztunk Harsányi András püspök úrral, aki elmondta, nagy szükségük volna két olyan aktív, mozgékony lelkészre, akik járják az amerikai magyar gyülekezeteket, s ha kell, New Brunswickban szolgálnak, de ha arra van szükség, elmennek Ohióba vagy éppen a connecticuti Bridgeportra. Hallgattunk a püspök úrra, és Amerikában maradtunk A Lukácsi házaspár a Connecticut állambeli Bridgeporton kezdte amerikai szolgálatát, ahol fél évet töltöttek. Ezután Clevelandba mentek, ahol fél évig a nyugati oldali református gyülekezetben, majd négy esztendeig egy kis evangélikus közösségben szolgáltak. Nagyon keserves volt az első öt év lelkészi szolgálat említi Éva, hiszen mindenhol egyesülni akartak az amerikai egyházzal, azt az előnyt hirdetve, hogy ahol többen vannak, ott a pénz is több, jobban telik mindenre. Megdöbbentett az a folyamat, ahogyan a magyarok között (is) teret hódított az angol nyelv, és perifériára szorult a magyar öröm és a magyar bánat. A többség mindig azzal hozakodott elő, hogy mit akarunk már itt magyarkodni, és a különböző időszakokban érkezettek között folytonos volt a háborúság. Egészen más volt a 45 után kivándoroltak és az 56-osok lelkisége, öröme, bánata, nosztalgiája, nem beszélve a később érkezőkről. Ha egy-egy mai művész vagy politikus látogatott a városba, és pártfogolni próbáltuk, könnyen ránk fogták, hogy kommunisták

3 vagyunk. Sajnos a magyarjaink túl sokfelé húztak, és a megbékélés szikrája sem látszott rajtuk. László viszont azt emeli ki, hogy nagyon megszerette a kis evangélikus gyülekezetet, és fájt a szíve értük, amikor 1994-ben elmentek Miamiba. Ott sem fogadták paradicsomi állapotok a Lukácsi házaspárt, akik éppen perben-haragban találták az ottani magyarokat.

4 Először én jöttem ide három hétre említi Éva, felmérni a körülményeket, s megbékéltető szolgálatot kezdtem a hívek között. A közösség történelmileg és földrajzilag is nagyon heterogén, a délvidékiek nem értették az anyaországiakat, a felvidékiek az erdélyieket és így tovább, s nem volt közös nevező, amely legyőzze ezt a sokféleséget. Az első perctől a megbékélésre törekedtünk, s a férjem erős kézzel, karizmatikus vezetőként, én pedig, mint a gyülekezet anyja, lelki szolgálattal voltam jelen. Még volt egy középkorú, agilis társaság, akikkel együtt vittük a zászlót. Sajnálatos, hogy 10 év alatt 45 embert eltemettünk, és 70-en elköltöztek. A lelkek kibékítése mellett Lukácsiék az elemekkel is hadakoztak. Mint László említi, az Andrew-hurrikán után szorult a templom és a Kossuth Ház javításra, de akkor még a biztosító kártérítést fizetett. Erre nem volt lehetőség tavaly, amikor bekövetkezett az újabb csapás. Talán sorsszerű, hogy a Budapesttől távoli Miamiban is október 23-án este kezdődött a vihar. De ez nem a Rákosi-rendszert sodorta el, hanem - kis híján - a magyar kolónia épületeit rombolta le. A Vilma-hurrikán ezer dollárnyi kárt okozott a magyar közösségnek, akik érdekes összetételű gyülekezetet alkotnak Miamiban. A lelki életükről annyit, hogy a gyülekezetünk fele-fele arányban protestáns és római katolikus említi László. Ez a békés együttélés tizenegy év óta szakadatlanul magas hőfokon van; szeretjük egymást. A szertartások alatt néhány elemet átplántáltam a római katolikus istentiszteletből, ami egyik fél számára sem bántó. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen olyan református lelkész, talán a világon is, aki keresztet vet az istentisztelet végén. Miamiban is probléma, hogy a tagság öregszik. Lukácsiék érkezésekor év között volt az átlagéletkor, amely ma már 70 év körüli. A lelkipásztor mégis derűlátó. Úgy véli, a következő időszakban gyarapodás várható, hiszen a 8-10 éve kiérkezett magyarok most jutottak el oda, hogy az éjjel-nappali gürcölés után rendezettebb körülmények között éljenek, s a lelki életükre is több gondot fordítsanak. A miami magyar egyház a tulajdonában lévő, hárommillió dollár értékű apartmentek révén szilárd anyagi háttérrel rendelkezik. Ennek ellenére nem mondanak le az adományokról sem, hiszen a befolyó összegből a rászorulókat így legutóbb az ázsiai szökőár túlélőit, az erdélyi, a székelyföldi és a louisianai árvizek károsultjait, valamint az erdélyi árvaházakat alapító Böjte Csaba atyát - segítik. Amióta Miamiba költöztek, a nagy távolság miatt megritkultak a találkozásaik a lelkésztársakkal, de a szeptemberi közgyűlések mindig megerősítik, hogy a baráti kapcsolatok töretlenek. Külön említik az idősebb és ifjabb Bertalan Imre nevét, s a püspökök mellett a nemrég hazatért Szűcs Zoltánt, a connecticuti Poznan Bélát, a frissen New Jerseybe érkezett Kocsis Attilát, a kaliforniai Nagy Bálintot, s Tóth Pétert, Lorain új lelkészét. Magyarországon a családommal tartom a kapcsolatot említi László. A három gyermekem nyolc unokával örvendeztetett meg. Minden nyáron hazalátogatunk, de hosszabb-rövidebb időre ők is voltak Amerikában, sőt az unokák közül is akadtak, akik itt tanultak. A lelkészi teendők mellett Éva fontos küldetésének tekinti a Wass Albert-kultusz szolgálatát. Wass Albert nevével még Clevelandban találkoztak, ahova régebben az író minden évben ellátogatott, később üzenetet küldött a magyar emigráció

5 csúcstalálkozójára, az Árpád Akadémia összejöveteleire. Életünkben először 1992-ben jutottunk el egy kis nyaralásra Floridába említi Éva. Tanakodtunk, milyen könyveket vigyünk az útra, és az általunk akkor még kevésbé ismert Wass Albert-műveket pakoltuk be. Aztán egymás kezéből kapkodtuk ki a könyveket; Az ember az országúton, A tizenhárom almafa és A funtineli boszorkány igazi remekművek! Hát hogyhogy nem ismertük ezeket? kérdezgettük egymástól, hiszen Wass Albert művei az emberi lélek rejtelmeit tárják elénk, s romantikusan beleszerettünk az általa ábrázolt székelyvilágba. Hazatérve minden fellelhető Wass Albert-könyvet beszereztünk, és elolvastunk. Így kezdődött a rajongás, amely mind a mai napig töretlen. A millecentenárium alkalmából 1996-ban szerettük volna Wass Albertet meghívni Miamiba említi Éva, de csak egy levelet kaptunk, amelyben közölte, a súlyos balesete óta nincs olyan állapotban, hogy előadásokat tartson, és minden jót kívánt. Ezt a levelet ma is őrzöm. Később a barátai révén követtük a sorsát. Halála megdöbbentett. Szép temetése volt, sokan lerótták a kegyeletüket, mégis fájt, hogy amerikai pap búcsúztatta, bár nyugdíjas magyar református püspök, barátai és fiai magyarul is búcsúztak tőle. A szertartás végén elénekeltük a székely és a magyar Himnuszt. Lukácsi Éva manapság a Wass-fiúk bizalmasaként intézi az írói életművel kapcsolatos ügyeket. A Kaliforniában élő költő, Szász Lóránt üzleti partnere, a Kráter Műhely adta ki az író műveinek nagy részét Magyarországon említi Éva, de sajnos jogilag szembekerültek a jogtulajdonos Czegei Wass Alapítványt alkotó Wass családdal. A Kráter újabban arra hivatkozva perel, hogy az író aláírása hamis azon a szerződésen, melyen életműve szerzői jogát a fiaira ruházta 1997 augusztusában. Nemcsak monopolizálni szeretnék Wass Albert műveinek a kiadását, de kiadói vetélytársukat, az erdélyi Mentort (a Czegei Wass Alapítvány kiadóját) is lehetetlenné akarják tenni. Az író fiai Czegei Wass Vid, Huba, Miklós, Géza és Endre viszont a szerződés aláírásakor jelen lévő hivatalos személyek tanúvallomásával igazolják, hogy nem hamisítvány az okirat, amelyet Wass Albert a kézjegyével ellátott. Mint Éva elmondta, a Wass-fiúk azt is nehezményezték, hogy a Kráter különböző forrásokból összegyűjtötte és kiadta Wass Albert idős korban, depressziós állapotában írt bizalmas magánleveleit, amelyekben úgy tünteti fel a fiúkat, mint akik nem beszélnek magyarul és nem törődnek az apjukkal. Wass Huba tábornok nyilatkozata szerint azonban apja harmadik felesége taszította el az írótól fiait és barátait. Azt pedig Éva tanúsítja, hogy a fiúk, ha nem is irodalmi szinten, de beszélik a nyelvünket, és változatlan szeretettel, mind nagyobb lelkesedéssel intézik a Wass-életművel kapcsolatos ügyeket. A Wass Albert-kultusz eddigi legnagyobb szabású eseménye történt február 19-én, amikor hét országban, tizenkilenc Kárpát-medencei és észak-amerikai helyszínen tartottak 24 órás felolvasást az író műveiből. A floridai Sarasotában tartott felolvasás megszervezéséből ifj. Szalay Róberttel karöltve Lukácsi Éva is tevékeny részt vállalt. B. R.

6

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I.

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I. Almáskamarás Város Megnevezés Utca Idősek Klubja Dózsa Gy. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Óvoda Dózsa Gy. Általános Iskola Szent I. Battonya Békés Békéscsaba

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről A verseny Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről Megrendezésének időpontja: 2017. február 24. Rendező intézményének neve: Iskola, Óvoda Szervezőjének neve, beosztása: Virágné

Részletesebben

Helyszín: Főemelet 11.

Helyszín: Főemelet 11. NYUGAT-EURÓPAI SZERVEZETEK REGIONÁLIS ÜLÉSE Elnök: Bihari Szabolcs KIM Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársai: Brendus Réka, Tóth László Helyszín: Főemelet 11. 1. Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

2015. Teológiai tárgyak. Nappali tagozat

2015. Teológiai tárgyak. Nappali tagozat ZÁRÓVIZSGAI TÉTELEK A HITTANÁR-NEVELŐ SZAKON 2015. Teológiai tárgyak Nappali tagozat 1. Pál apostol élete (tételgazda: dr. Peres Imre) Irodalom: Saffrey, H.-D., Pál apostol története, 2001; Tarjányi Béla,

Részletesebben

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született

Részletesebben

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5 Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél)

Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél) Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél) Románia határához érve, majd azt kevés várakozás után átlépve az első, amit jó

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon CE csendesnap Kolozsvár, 2016. április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A Libanoni CE a CEVSz-ben Raffi Messerlian lelkész a CEVSz választmányi tagja.

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

T. Ágoston László 70. születésnapjára

T. Ágoston László 70. születésnapjára T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a

Részletesebben

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron 2016. 11. 10. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A BBTE AULA MAGNA, FARKAS (KOGALNICEANU) UTCA 11. sz. II. Emelet 14.00 - Regisztráció 15.00-15.30 Köszöntések

Részletesebben

Emerson. (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára).

Emerson. (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára). (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára). Április 27-ikén volt 50 esztendeje, hogy Ralph Waldo Emerson, Amerika legkiválóbb gondolkodója 79 éves korában örökre lehunyta szemeit.

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének helye: Nyíregyháza A fénykép készítésének éve: n. a.

Fényképalbum. A fénykép készítésének helye: Nyíregyháza A fénykép készítésének éve: n. a. 1 Fényképalbum Meiszl Gizella főtestvér A fénykép készítésének helye: Nyíregyháza A fénykép készítésének éve: n. a. A fotón: Meiszl Gizella Már az 1930-as években voltak Nyíregyházán diakonissza testvérek

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2017. és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2017. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ RÁKOSLIGETI REFORMÁTUS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

"CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév

CSALÁDI HÁTTÉR felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév "CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola 9. évfolyama 214/215. tanév Kérdések - Válaszok - Alapadatok Ssz. Kérdés 9.a 9.b Gimnázium 9.c 9.d 9.e Szakiskola Iskolai

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid

Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Dr. Reichenfeld Zsigmond 1858 1933 Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) 1869 1944 Deutsch Dávid 1849 1903 Deutsch Dávidné (szül.

Részletesebben

Középméretű énekeskönyv

Középméretű énekeskönyv Az egyházi ének tanításához ajánlott énekeskönyvek és kórusgyűjtemények 1./ A Református énekeskönyv Magyarországon, 1948- ban jelent meg. Kiadja a Magyarországi Református Egyház. Több kiadást ért meg.

Részletesebben

ember együtt felépíti. Vagy azt is mondhatjuk, hogy a házasság olyan, mint egy műalkotás, amit két embernek együtt kell létrehoznia.

ember együtt felépíti. Vagy azt is mondhatjuk, hogy a házasság olyan, mint egy műalkotás, amit két embernek együtt kell létrehoznia. Éljen az ifjú pár! Ő és senki más. Ő az én társam. Felem. Feleségem. Férjem és uram. Ő lesz a jobbik felem. Nélküle már nem érezném egész embernek magam. (Gyökössy Endre) A boldogító IGEN-t korunkban sajnos

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon 2014. 09. 01. A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek

Részletesebben

Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya

Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz??? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921 Schlosz Bertalan?? Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926 Apa Szántó (Schwarz) Miksa 1880/82 1950

Részletesebben

AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS. MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság tér 6. magyar- romani nyelven

AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS. MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság tér 6. magyar- romani nyelven XX. NEMZETKÖZI JUBILEUMI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS R ÉS ZLETES P RO GRAMTERVEZET IDŐ : 2010. október 26-27. HELYSZÍN: MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság

Részletesebben

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta

Részletesebben

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz Mainz-i Magyar Református Gyülekezet Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz Istentiszteleteink Helye Altmünsterkirche, Münsterstraße 25 55116 Mainz - (bejárat a Walpoden utca felől): vagy Evangelische

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok)

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok) 1. szöveg Hallgassa meg a szöveget, és oldja meg az utána következő feladatokat! Maximális pontszám: 10 Feladatmegoldási idő: 15 perc Ha farsang, akkor természetesen bál. A farsangi bálok a XIX. század

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018 PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ISKOLAI FORDULÓ KÖZÉPISKOLA MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző! Köszöntünk

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

TANULMÁNYOK A SZENT IRATOK ÉRTELMEZÉSE: A BIBLIA. Dr. SZABÖ ÁRPÁD

TANULMÁNYOK A SZENT IRATOK ÉRTELMEZÉSE: A BIBLIA. Dr. SZABÖ ÁRPÁD TANULMÁNYOK Dr. SZABÖ ÁRPÁD A SZENT IRATOK ÉRTELMEZÉSE: A BIBLIA A vallások története nem csupán a vallás és kijelentés között mutat benső kapcsolatot, hanem a kijelentés és az írás között is. A vallás,

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

A II. Debreceni Székely Nap

A II. Debreceni Székely Nap A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes

Részletesebben

ÉLETÚTINTERJÚ. Készítette: Szászfalvi Boglárka 2011.11.23.

ÉLETÚTINTERJÚ. Készítette: Szászfalvi Boglárka 2011.11.23. ÉLETÚTINTERJÚ Készítette: Szászfalvi Boglárka 2011.11.23. Interjú Édesapámmal Az interjúmat édesapámmal, Szászfalvi Lászlóval készítettem. Makón született 1961. január 11-én. 1979-ben a Debreceni Református

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma

Részletesebben

A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére

A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére A gyűrű kora A jobb keze gyűrűsujján lévő karikagyűrűt nézegette. A házassági évfordulójuk közeledett. Hányadik is? Ki kell számolnia. Ha 52-ben házasodtak és most 2011-et írunk, akkor ez az 59. Nem kerek

Részletesebben

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ALAPADATOK ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ALAPADATOK ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE ZSKF TKK HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE KÉSZÜLT A PÁLYAKÖVETŐ KUTATÁSOK A ZSKF-EN KERETÉN BELÜL ZSIGMOND

Részletesebben

Határtalanul! HAT

Határtalanul! HAT Határtalanul! HAT-15-06-0017 2. előkészítő óra Kodály Zoltán és Galánta Kápolnásnyék, 2016. február 25. Határtalanul! HAT-15-06-0017 1. utazás: 2016. március 7-11. Galánta, Szlovákia életútja Kodály Zoltán

Részletesebben

24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: http://www.reformatus.hu/mutat/6957/; http://www.majus22.org/cikk.php?id_cikk=60

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica Tomus XVII., Fasc. 1. (2012), pp. 171 175. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Báró Eötvös József 1838-tól 1841-ig tartó Borsod

Részletesebben

Arany János emlékhelyek régiónkban

Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)

Részletesebben

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56 Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

December 28. Nőtt a felvételizők átlagpontszáma

December 28. Nőtt a felvételizők átlagpontszáma December 28. Nőtt a felvételizők átlagpontszáma http://www.nepszava.hu/default.asp?ccenter=onlinecikk.asp&articleid=1280582 Tízzel nőtt a felsőoktatási intézményekbe felvettek által elért átlagpontszám

Részletesebben

Reflexió a párizsi eseményekről (Jutta Hausmann)

Reflexió a párizsi eseményekről (Jutta Hausmann) Reflexió a párizsi eseményekről (Jutta Hausmann) A múlt heti párizsi merényletek világszerte döbbenetet váltottak ki és az áldozatokkal való szolidaritás nyilatkozatait, valamint a terrorizmus elutasítását

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

EGY FÖLÖSLEGES ÖÖ EMBER ÉLETE

EGY FÖLÖSLEGES ÖÖ EMBER ÉLETE Hadas Miklós-Zeke Gyula EGY FÖLÖSLEGES ÖÖ EMBER ÉLETE BESZÉLGETÉSEK VAZSONYI VILMOSSAL BALASSI KIADÓ BUDAPEST TARTALOM KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 5 AZ OLVASÓHOZ 7 REZEDA KAZMER ES OBLOMOV Ötvenhat őszén : 15

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947 Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN Bakos István (Budapest) elõadása a Trianon a magyarság tudatvilágában c. tanácskozáson Budapest Tóthfalu 2002. õszén Tisztelt Tanácskozás! Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy

Részletesebben

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése 2013. 10. 15. Közel 270 lelkipásztor részvételével kezdődtek el az Erdélyi Református Lelkészértekezlet

Részletesebben