XXIV. évf. 14. szám VÁROSUNK LAPJA július 12.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXIV. évf. 14. szám VÁROSUNK LAPJA 2012. július 12."

Átírás

1 XXIV. évf. 14. szám VÁROSUNK LAPJA július 12. A Fazekasmesterség továbbéltetője Fehér Tibor munkásságát bemutató kiállítás nyílt a Város Napján A szennyvízberuházásról Tállai András A vagyon elleni bűnesetek felderítéséről dr. Ongai Péter Az első nyári fitness napról Kiss Anikó Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a oldalon.

2 2 Szakmaszeretet és tenni akarás Három évtized fazekas munkásságát mutatja be Fehér Tibor kiállítása, amely június 22-én nyílt meg a II. Matyó Expo és Fesztivál keretében a Matyó Múzeumban. Fehér Tibor mintegy 34 éve döntött úgy, hogy a kézműves mesterségek közül a fazekasságot választja. Az érettségit követően két évig dekoratőrként dolgozott, majd pedig 1978 óta készíti a különböző, szebbnél szebb agyagedényeket. A választás során a kézműves szakmák közül olyat szerettem volna csinálni, amelyben egyszerre van fizikai és szellemi munka is. Ezért döntöttem a fazekasmesterség mellett. Nem volt rossz választás, azóta is ezzel foglalkozom. Mindent megtaláltam benne, amit szeretek: a lendületes, az aprólékos munkát, a díszítést. Minden nap új dolgokat készítek, ezért nem teher a munka, minden nap szívesen megyek a műhelyembe, hogy újabb és újabb edények kerüljenek ki a kezeim közül. A tevékenységem során a környékbeli, főként a közép-tiszavidéki fazekasság stílusjegyeiből táplálkozom és fejlesztettem ki a saját stílusomat. A hagyományos mintakincsből a lendületes írókázást, az öntést, de szívesen korongozok is. Egy aprólékos munka, mint a miskakancsó után szeretek lendületes mintákat festeni. emelte ki Fehér Tibor. Az évtizedek alatt a szakma iránti alázatának, a kitartó munkájának eredményeképpen az ország kiemelkedő népi iparművészévé nőtte ki magát. Ma már nem csak szakmai körökben unikumnak számít, ha valaki Fehér Tibor által készített fazekas termék tulajdonosa. A három évtized alatt számos kiállításon szerepelt munkáival, jelentős szakmai elismerésekben részesült, amelyek mind-mind csak előrevitték az úton, arra sarkalták, hogy még termékenyebb legyen. Alkotásaira az alapos kidolgozottság, a változatos, de mégis a hagyományokból táplálkozó motívumkincs jellemző. Fehér Tibor munkái a fazekasmesterség remekei. ezt már Csupor István, a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa mondta megnyitó beszédében. A szakember kiemelte, hogy Fehér Tibor tevékenysége, szakmaszeretete, alkotásainak kidolgozottsága példaértékű lehet a ma tevékenykedő népművészek, népi iparművészek, illetve fazekasok előtt. A kiállítás október 15-ig tekinthető meg a Matyó Múzeumban. Város Napja A II. Matyó Expo és Fesztivál keretében június 23-án megrendezett Város Napi ünnepségen elsőként Mezőkövesd Város Önkormányzata koszorút helyezett el Mátyás király szobránál. Dr. Hajdu András A program a Közösségi Ház színháztermében folytatódott, ahol a Szent László Ifjúsági Kamarakórus által adott kulturális műsort követően dr. Hajdu András alpolgármester mondott köszöntőt. Dr. Hajdu András beszédében elmondta, hogy az elmúlt tíz esztendőben jelentős változáson, fejlődésen ment át Mezőkövesd. Az alpolgármester ennek kapcsán a Kő, papír, olló játék hasonlatával élt, hiszen a településen évekkel ezelőtt elindult a tervezési munka, a pályázatok elkészítése, az elképzelések papírra vetése. Ezt követte az alapkő lerakása, az építkezés ideje, amelyet az olló követett, hiszen az elkészült beruházásokat ünnepélyes szalagátvágással átadták. Dr. Hajdu András hozzátette, hogy a városvezetés jelenleg és a jövőben is azon dolgozik, hogy ez az építkezés ne álljon meg. Kiemelte, hogy a fejlesztések mellett fontos, hogy legyenek olyanok, akik kulturális, művészeti, sporteredményekkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ezeket az épületeket megtöltsék tartalommal, hogy legyenek olyanok, akik továbbépítik településünket. Ebben a munkában pedig kiemelkedő szerepet töltenek be a diákok, a fiatalok. Az alpolgármester gondolatai után adták át az Év köztisztviselője elismerést, amelyet 2012-ben Vargáné Mezei Erzsébet kapott meg. Elismerték a diákok kimagasló teljesítményét Vargáné Mezei Erzsébet január július 12. Vargáné Mezei Erzsébet 1974-ben végzett az I. László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában gyors-, gépíró, általános ügyviteli szakon. Az érettségit követően a mezőkövesdi Kismotor- és Gépgyárban helyezkedett el gyors- és gépíró munkakörben tól szociális gondozónőként, majd a Városi Tanács Igazgatási Osztályán adminisztrátorként, 1977-től az államigazgatási ismeretekből történő sikeres vizsgája után igazgatási ügyintézőként végezte munkáját ban teljes anyakönyvi szakvizsgát tett, melynek során házasságkötéseknél anyakönyvvezetőként is közreműködött ben közigazgatási alapvizsgát tett, 2003-ban pedig szociálpedagógus diplomát szerzett től szociális ügyintézőként végzi munkáját. Jelenleg a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű, aktív korú személyek és családok ellátásával kapcsolatos feladatokat látja el. Mindig pontos és megbízható, kitartó és precíz. Munkáját az igényesség és pontosság jellemzi. Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, mert úgy érzem, ezzel a közszolgálatban végzett több évtizedes munkám elismerést nyert. Munkavégzésem során mindig is fontos volt számomra az emberekkel való kapcsolat, fontosnak éreztem, hogy segíteni tudjak az arra rászorulóknak a szociális gondok enyhítésében. A hivatali munkám során fontos a szociális érzékenység, az empátia, a problémák bizalmas kezelése. Köszönetemet fejezem ki kollégáimnak, feletteseimnek, vezetőimnek és mindazoknak, akik e megtisztelő elismerés odaítélésében támogattak, a jövőben is igyekszem, hogy méltó legyek erre a címre. mondta el könnybe lábadt szemmel Vargáné Mezei Erzsébet. Ezután átadták a városban tanuló diákoknak a munkájukat elismerő okleveleket. A díjazottak névsorát a hu oldalon olvashatják. Az Önkormányzat újonnan megalapított díjakat is átadott az ünnepség keretében ben az Év legjobb tanulója kitüntető címet adományozta Valkó Boglárkának, míg az Év ifjú művésze kitüntető címet a felterjesztett diákok közül Kaló Vencel Konrád vehette át. Az Év ifjú sportolója kitüntető címet idén Kós Nikolettának ítélték oda. A Városomért kitüntető cím díjazottja pedig Gereben Eszter lett. Az Év ifjú szakmunkása kitüntető címet a Széchenyi István Szakképző Iskola felterjesztése alapján Lénárt Gábor diák nyerte el. A legnagyobb elismerést, az Év diákja kitüntető címet Hegedűs Lili kapta meg. M. Zs. Kövessen minket a Facebookon! Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a oldalon!

3 2012. július Kitüntették dr. Dunai Kovács Évát Dr. Dunai Kovács Éva vehette át a Dr. Szűcs Géza-díjat ebben az esztendőben. A házi gyermekorvos a Semmelweis Nap alkalmából megrendezett városi ünnepségen kapta meg a kitüntetést június 28-án. Dr. Dunai Kovács Éva 1959-ben szerzett orvosi diplomát, majd Kiskunhalason, Egerben és Borsodivánkán dolgozott. A szakember 1967 óta dolgozik Mezőkövesden körzeti orvosként, míg 1973-tól a körzet mellett három éven keresztül gyermek szakorvosi rendelést is végzett. A gyermekorvosi körzetek 1976-ban alakultak meg és dr. Dunai Kovács Éva azóta is a III. számú gyermekorvosi praxisban dolgozik. A szakember munkásságát empátia, együttérzés, türelem és kitartás jellemzi. Városunk képviselő-testülete az egészségügyi és szociális területen elvégzett kiemelkedő munkájáért adományozta a rangos elismerést dr. Dunai Kovács Évának. A díjat dr. Fekete Zoltán polgármester adta át az ünnepségen. Bevallom, egyáltalán nem számítottam arra, hogy nekem fogják megítélni a kitüntetést. A díj természetesen nem csak nekem jár, hanem az asszisztensemnek, a védőnőknek, a laborosoknak, a Rendelőintézet dolgozóinak, a röntgeneseknek és minden munkatársamnak, aki segítséget nyújt a betegek ellátásában. hangsúlyozta dr. Dunai Kovács Éva. Az egészségügyi dolgozók ünnepségén Petrán Vilmos, a Dr. Dunai Kovács Éva Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megye területi szervezetének alapellátásért felelős alelnöke szintén megosztotta gondolatait a résztvevőkkel. Petrán Vilmos elmondta, hogy hazánkban mintegy szakember dolgozik ezen a területen, melyből hozzávetőleg fő tevékenykedik közvetlenül a betegek mellett. Az alapellátásért felelős alelnök arról is beszámolt, hogy a finanszírozás átalakítása kedvezően érintette az egészségügyi szakdolgozói területet. A rövid tájékoztatás és köszöntés után a Konczné Boldizsár Katalin, a Városi Rendelőintézet laboratóriumának vezető szakasszisztense vehette át a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara díját az alelnöktől. Az ünnepség keretében dr. Fekete Zoltán polgármester szintén köszöntötte az egészségügyi dolgozókat, aki beszédében kiemelte, hogy a szakemberek a nehéz anyagi körülmények ellenére lelkiismeretesen végzik a hivatásukkal járó feladatokat, amiért dicséret illeti őket. Városunk első embere hozzátette, hogy Mezőkövesd Önkormányzata minden eszközzel és lehetőséggel igyekszik segíteni az egészségügy működését, illetve fejlődését, majd köszönetet mondott a munkájukért. Az ünnepséget Ökrös Ilona énekes, továbbá Tóth István prózai előadása színesítette. B. Krisztián TARTALOM Szakmaszeretet és tenni akarás Kitüntették dr. Dunai Kovács Évát Gasztronómia, kiállítás, könnyűzenei programok Megkezdődött a szennyvízberuházás Megérkezett az első kosár zöldség az élelmezési közbontba Jubilálnak a nagymamák Kedvező HPV oltás Születésnapján köszöntötték Szent Lászlóra emlékeztek Lezárult a TDM Mágnesesség a gyógyításban Bűnözőket fogtak Közlekedik a család Ismerjük őt? Kulturális Melléklet Közhírré Tétetik Sport az egészségért Bronzérem a Rexroth-kupán Elfogadták a nevezést Kézilabdás sikerek Mezőkövesdi Újság Kiadja: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. Megjelenik: 2 hetenként, példányban ingyenesen, illetve olvasható a és a honlapokon. Következő számunk július 26-án jelenik meg, lapzárta július 16-án. Felelős kiadó: a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. mindenkori vezetője Felelős szerkesztő: Szabó Gergely Tördelés: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. A szerkesztőség címe: 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 17. Tel.: 49/ Fax: 49/ info@kovesdimedia.com ISSN Nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd, 48-as Hősök u. 2. Felelős vezető: Pető György. Tel.: 49/ A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza. Közérdekű olvasói leveleket a lap lehetőségeihez igazítva, szerkesztve, rövidítve közlünk. Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a oldalon

4 4 AKTUÁLIS január július 12. Gasztronómia, kiállítás, könnyűzenei programok Ezek jellemezték a II. Matyó Expo és Fesztivált június között. A rendezvényre több száz érdeklődő látogatott ki. A II. Matyó Expo és kiállításon idén mintegy cég, vállalat mutatta be kínálatát. Idén a központi szerep a hazai ízeké volt, így több standon kóstolhattak az érdeklődők hazai kolbászt, hústermékeket, vagy magyar borokat, pálinkákat. A hazai íz világot felvonultató standok mellett háztartási gépeket, játékokat, bútorokat, textileket kínáló cégek is bemutatták portékájukat. Idén is elismerték az Expo legjobbjait. A díjátadón dr. Fekete Zoltán polgármester mondott köszöntőt és adta át Mezőkövesd Város Különdíját az Érv Zrt. számára, aki egyben a rendezvény egyik fő támogatója. Fontos a társaságunknak, hogy jelen legyen a település nagyobb rendezvényein. Egyrészt, mert a cégvezetés számára egyik irányelv a hagyományőrzés. Másrészt társaságunk ivóvíz- és szennyvízszolgáltatóként jelen van a térségben, ezért támogatási oldalon is meg kívánunk jelenni. Második alkalommal vettünk részt ezen az expón támogatóként, kiállítóként. Az, hogy megkaptuk Mezőkövesd Különdíját, számunkra egy pozitív visszacsatolás, amely azt üzeni, hogy érdemes tenni a hagyományokért, a közösségért. fűzte hozzá Ritter Géza, az Érv Zrt. vezérigazgatója. A II. Matyó Expo vásári nagydíját az Agrármarketing Centrum HAZAI ÍZEK Magyar Élelmiszerek kollektív standja kapta meg, a Vásárdíjat pedig a tahitótfalui Epermester Pincészet. A B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját vehette át a Chocolino Bonbonok. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a HITA különdíját pedig a Grappa Kft. Matyó Pálinka termékcsaládjának ítélték oda. Kilenc csapat vett részt a főzőversenyen Gasztronómia a Fesztiválon Június 23-án reggel Tállai András, a Belügyminisztérium ÖnkormányzatI Államtitkára nyitotta meg a Matyó Hagyományos Ételek Főzőversenyét, aki kiemelte, hogy a gasztronómiai témájú rendezvények mindig nagy sikert aratnak a településeken, megmozgatják az embereket. A főzőversenyen a kilenc résztvevő csapat matyó ételeket, például Tisza menti sertéspörköltet burgonyával, Libazúzát gazdagon, illetve tűzről pattant gulyást készített. Az esemény egyik leglátványosabb állomása a Matyó Kertbarát Klub és a Matyó Porta közös munkája, a 600 adagos töltött káposzta volt. A főzőverseny győztese a tardi hagyományőrzők csapata lett, akik babgulyást készítettek reszelttel. Idén is megszervezték a pálinkamustrát, amelyre 82 pálinkát neveztek be. A nedűket szakmai zsűri értékelte. A pálinkák közül 11 elismerő minősítést, illetve 17 bronz, 23 ezüst, 19 arany, 4 Nagy arany minősítést kapott, valamint 8 pálinka az Év Matyó Pálinkája címet is elnyerte, köztük volt Gubicz András ágyas szilvapálinkája. Több mint tíz éve főzetek, főzök pálinkát a 20 fámon megtermett gyümölcsökből. A mustrára három féle pálinkát, egy Gubicz András 2010-es szilvapálinkát, egy 2011-es ágyas szilvapálinkát, valamint egy, az idén elsőként készített tölgyfahordóban érlelt szilvapálinkát hoztam. Nagyon örülök, hogy az én nedűmet választották meg az Év Matyó Pálinkájának. Ez erőt ad, hogy folytassam e nemes ital készítését. A jó pálinka titka a cefrénél kezdődik, mert azt vallom, hogy csak az egészséges, tiszta gyümölcsöt szabad felhasználni. mondta a Jászkisérről érkező Gubicz András. Emellett Orosz János számára a es őszibarack pálinkája nyerte el Tállai András államtitkár által felajánlott különdíjat. Dr. Fekete Zoltán polgármester tetszését és különdíját pedig Ficzere József Birs pálinkája nyerte el. Az Év Matyó Pogácsája elismerő címet a szakmai zsűri értékelése alapján a mezőkövesdi Mezei Imréné és Tepliczky Györgyné által készített krumplis, kapros, sajtos pogácsa kapta meg. Zene, tánc, szórakozás A hivatalos program, a kiállításmegnyitók, a díjátadások mellett könynyedebb programokkal is készültek a rendezvény szervezői a három napos fesztiválra. Szombaton és vasárnap egész nap mezőgazdasági gépbemutatóval, gyermek játszóházzal, valamint kirakodóvásárral várták az érdeklődőket. Az egyik támogató, az OTP Bank Zrt. játékos sátrat állított fel, ahol óriás társasjátékkal, kirakóval játszhattak a gyerekek. Tállai András különdíját Orosz János vehette át Emellett a színpadon folyamatosan kulturális, zenés, táncos produkciót láthatott a közönség. Szombat kora délután zumba bemutatón vehettek részt a mozogni vágyók, majd pedig a legkisebbeket a Tekergő Bábszínház szórakoztatta. A délután következő részében a fúvószenekaroké és a mazsoretteké lett a főszerep. Idén a hazai, mezőkövesdi fúvósok és táncosok mellett Egerből, Szihalomról, Emődről érkeztek vendégcsapatok, akik elsőként felvonultak a Szabadidőparkban, aztán pedig átvették a színpadot, ahol felváltva láthatta a közönség a mazsorettek produkcióit és hallgathatta meg a zenekarok játékát. A szombat estét Somló Tamás koncertje zárta, amelyre sokan kilátogattak, megtöltve a Szabadidőparkot. Vasárnap is kora délután indult a program a zumba bemutatóval. Ezt követően a színpadon a Matyó Nagymama Klub, a Matyó Néptáncegyüttes, a Matyó Népi Együttes, valamint a gyermek néptánccsoport váltotta egymást. A programok során a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a Maszk Egyesület, valamint a Mezőkövesdi Hangstúdió Egyesület is bemutatkozott. Ihos József humorista műsora után olyan sztárok, tehetségek szórakoztatták az akkora már több százra duzzadt közönséget, mint Baricz Gergő, az Appril Projekt, Tóth Gabi, valamint Tarány Tamás. A háromnapos rendezvényt a hagyományokhoz hűen tűzijáték zárta. Rossz idő miatt elmaradt a Jazz est A Freezio, az Agria Swing Band és a Bohém Ragtime Jazz Band lépett volna színpadra június 22-én a Jazz est keretében a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban. A rendezvényt a hirtelen jött rossz idő, eső miatt elhalasztották. A szervezők arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy bár most elmaradt a Jazz est, de néhány héten belül újra megrendezik. Az új időpontról a későbbiekben értesítjük az érdeklődőket. M. Zs. Kövessen minket a Facebookon! Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a oldalon!

5 2012. július 12. Megkezdődött a szennyvízberuházás VÁROSHÁZI KÖRKÉP 5 Mintegy kétmilliárd forintból épül meg a csatornarendszer befejező üteme Mezőkövesden. A városközpontot érintő beruházásnak köszönhetően 100%-os lesz a szennyvízrendszer kiépítettsége településünkön, hiszen a Keleti és a Nyugati területek teljes kiépítése után most már a középső régióban is elkezdődhettek a munkálatok. Mezőkövesd Önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán sikeresen szerepelt 2007-ben, így városunk az Ft összértékű fejlesztéshez Ft-ot nyert el támogatásként az Európai Uniótól. A projekt az EU támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. A szennyvízberuházás ünnepélyes megnyitóját június 22-én rendezték meg. Az eseményen elsőként Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára mondott köszöntőt, aki kiemelte a fejlesztés jelentőségét. Örülök annak, hogy az öt évvel ezelőtt megnyert projekt munkálatai hosszas előzmények után végre megkezdődhetnek és Mezőkövesden is teljes egészében kiépülhet a szennyvízhálózat. Külön öröm számomra, hogy a városban zajló csatornázással párhuzamosan a Zsóry üdülőterületén önerőből valósul meg a szennyvízrendszer kiépítése. mondta Tállai András. Ezt követően dr. Fekete Zoltán polgármester osztotta meg gondolatait a projekttel kapcsolatban. Városunk első embere beszámolt a fejlesztés előzményeiről, továbbá ismertette a fejlesztés legfontosabb műszaki paramétereit. A beruházás során összesen 2265 ingatlan szennyvíz bekötése valósul meg, amihez a kivitelező cég szakemberei közel 30 km gerincvezetéket és több mint 24 km házi bekötővezetéket fognak megépíteni. A projekt keretében mintegy 725 db akna, valamint 6 db új szennyvízátemelő létesül. A hálózat biztonságos üzemeltetése érdekében a már meglévő szennyvízátemelőket is korszerűsíteni fogják. A nyitó ünnepség zárásaként Sál László, a Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyettese mutatta be a beruházás menetét a jelenlévőknek, aki egyebek mellett kiemelte, hogy a projekt helyi vállalkozók bevonásával valósul meg. A fejlesztés munkálatait 2013 nyarának végére, legkésőbb ősz elejére szeretnék befejezni, melyhez véleménye szerint minden feltétel adott. A Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyettese hozzátette, hogy a csatornázott utcákat a lehető leggyorsabban rá fogják kötni a már meglévő hálózatra. Az útburkolat helyreállítása során először egy ideiglenes speciális réteget terítenek le, míg a végleges burkolat a projekt befejező fázisában készül majd el. Sál László a projekttel kapcsolatban felmerülő kellemetlenségek miatt a lakosság türelmét és megértését kéri. B. K. Megérkezett az első kosár zöldség az élelmezési központba Elindult a betakarítás az önkormányzati földeken. A közfoglalkoztatottak a hagymát június 26-án adták át a település élelmezési központjának. Az Önkormányzat 3,5 millió forintot nyert a Wekerle Sándor Alapkezelőn keresztül a szociális földmunka mintaprogram megvalósítására. A program résztvevői 1 hektárnyi földterületen különböző zöldségeket ültettek el tavasszal. A program célja, hogy az így megtermelt alapanyagokkal csökkentsék a település közétkeztetésre fordított kiadásait, valamint, hogy munkát adjon a hátrányos helyzetűek, a tartós munkanélküliek számára. Úgy gondolom, hogy ez is egy bizonyítási lehetőség arra, hogy ezek az emberek is jól tudnak dolgozni, meg tudják termelni mindazt, amelyet a város fel tud Farkas Félix használni közintézményeiben. Számomra a résztvevő dolgozók kiválasztása volt fontos feladat, hiszen egy újonnan induló program sikere nagyban függ az abban dolgozók személyétől, hozzáállásától, példamutató tevékenységétől. Szerencsére, már az első alkalommal a legjobb, lelkes embereket találtuk meg erre a munkára. tette hozzá Farkas Félix, a Megyei Közgyűlés Foglalkoztatási és Közrendvédelmi Bizottság elnöke. A vetés, ültetés után a dolgozók feladata volt az ültetvény rendben tartása, gazolása, kapálása. Az elmúlt napokban pedig már elkezdődhetett a felnevelt termés betakarítása. A hagymát június 25-én kezdték el kiszedni, amelyet aztán kosarakban szállítottak az Élelmezési Központba. A 8 kg dughagymából eddig 100 kg megtisztított hagyma lett, pedig még nem fejezték be a betakarítását. A programban résztvevők lelkiismeretesen dolgoztak a programban, élvezték, hogy folyamatosan nyomon követhették munkájuk gyümölcsét. Nagyon örülök, hogy ilyen lehetőséget adtak nekem, nekünk, hogy effajta munkában is részt vehettünk, új ismereteket szerezhettünk. Örülök, hogy bizalmat szavaztak nekünk, hogy részt vehessünk ebben a programban, úgy gondolom, hogy igyekeztünk legjobb tudásunk szerint megfelelni az elvárásoknak. Külön köszönet illeti Hajdú Erzsébetet, hogy megtanított bennünket az ültetés, a növénygondozás fortélyaira. fűzte hozzá Paczók Zoltánné. Ez a munka nemcsak kereseti lehetőséget jelentett a résztvevők számára, hanem sokuknak új információszerzést is. Sok mindent termeltünk, például hagymát, borsót, krumplit, uborkát, fokhagymát. Nagyon jó ez a program, mert amellett, hogy munkához, jövedelemhez jutunk, hozzájárulunk a település közétkeztetéséhez, valamint megismerjük a zöldségféléket, azok gondozását. mondta Kovács Lászlóné. A munka nem áll meg az önkormányzati földeken, hiszen a lelkes, aktív dolgozók tovább folytatják a zöldségfélék ápolását, illetve betakarítását. A Kormány országosan is kiemelt támogatást biztosít a mezőgazdasági jellegű közfoglalkoztatásra. Országszerte tapasztalom a közmunkaprogram sikerét. Az emberek kezdik felfedezni, milyen nagy kincs a termőföld és milyen bűn ezt kihasználatlanul hagyni. A pozitív változást a dolgozókon is látom, hiszen egyre többen azonosulnak a Kormány azon üzenetével, hogy a megélhetés elsődleges forrása a munka. Gratulálok a dolgozóknak és bízom benne, hogy sikerük mások számára is példa lesz!" emelte ki Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára, a térség országgyűlési képviselője. M. Zs. A földeken dolgozók egy része a megtermelt hagymával Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a oldalon.

6 6 AKTUÁLIS MOZAIK január július 12. Jubilálnak a nagymamák Megalapításának 30 éves évfordulóját ünnepli idén a Matyó Nagymama Klub Egyesület. A jubileumi ünnepséget a Táncpajtában rendezték meg a közelmúltban. A szervezet megalapításának gondolata Zelei Istvánné nevéhez fűződik, aki 1981 decemberében vonult nyugdíjba. A klub megszervezésének igényét Bajor Nagy Ernő előadása indította el ben. A Magyar Televízió nyugdíjasoknak szóló műsorvezetője Mezőkövesden megrendezett előadása közben merült fel a klub alapításának az ötlete. A tagok a klub működésének első időszakában teadélutánokat szerveztek, majd a későbbiekben már szakembereket is meghívtak a foglalkozásokra, akik időseket érintő témákban tartottak előadásokat. Az összejöveteleinkre meghívtuk a polgármestert, emellett többek között orvosok és gyógyszerészek is tájékoztattak bennünket az aktuális eseményekről és legfontosabb témákról. A klub életét a későbbiekben kirándulások és színházlátogatások is színesítették. emelte ki Zelei Istvánné, a klub alapítója, aki ig irányította a szervezetet. Varga Józsefné 2007-ben lépett be az egyesület tagjai közé és alig egy évvel később megválasztották a klub elnökének. Varga Józsefné számára sokat jelent a nagymama klub. Nagyon szeretem összefogni és összetartani az embereket, éppen ezért a lehetőségekhez mérten igyekszem mindenkinek segíteni. Úgy gondolom, hogy a klub tagjai viszonozzák ezt a törődést és egy nagyon jó közösséget alkotunk. emelte ki Varga Józsefné, elnök. A Nagymama Klub tagjai az összejövetelek mellett rendszeresen fellépnek a városi rendezvényeken, ahol színvonalas produkciókkal színesítik a kulturális eseményeket. A szervezet jubileumi ünnepségén Varga Józsefné elnök köszöntötte a résztvevőket, aki röviden összefoglalta a szervezet elmúlt 30 évét, majd dr. Fekete Zoltán polgármester mondott köszöntőt. Városunk első embere kiemelte többek között, hogy a klub, a mezőkövesdi civil szervezetek között az egyik legaktívabb és jelenlétük, valamint fellépéseik színesítik városunk kulturális életét. Zelei Istvánné, a klub alapítójának ünnepi gondolatai után dr. Fekete Zoltán polgármester tortával köszöntötte a három évtized óta működő szervezet tagjait. Az ünnepség keretében a Matyó Nagymama Klub Egyesület, illetve a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület prózai, énekes és táncos műsorát nézhették meg a vendégek. A jubileumi rendezvény ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult. Bódi K. Tortával köszöntötték a jubiláló nagymamákat Születésnapján köszöntötték Kedvező HPV oldás Zenés, verses esttel köszöntötték fel a 80. születésnapját ünneplő, mezőkövesdi születésű Bíró József színészt, költőt. A Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete és a Mezőkövesdi Közkincs-tár Nonprofit Kft. által szervezett eseményen Pap Pál, a MAME elnöke köszöntötte az ünnepeltet. A program ezt követően zenés, verses összeállítással folytatódott, amely keretében többek között Sebe Tamás, Tomsics József szavalta el Bíró József alkotásait, valamint Tóth János István gitárkísérettel adta elő a művész megzenésített költeményeit. Ezután Pap Pál beszélgetett az ünnepelttel életútjáról. Bíró József járta az országot, így játszott például a szolnoki Szigligeti Most kedvező áron juthatnak hozzá a fiatalok, a felnőttek a HPV elleni védőoltáshoz. A méhnyakrák okozója legtöbbször a HPV, azaz a humán papilloma vírus. A HPV ellen védőoltás segítségével tudnak a kislányok, a fiatal felnőttek védekezni. Jelenleg, egy akció keretében oltásonként forintért hozzá lehet jutni. A kedvezőbb áron történő védőoltáshoz elsőként a Deák Ferenc úti gyermekorvosi rendelőben egy regisztrációs lapot kell igényelni és kitölteni, melyet a recepttel együtt elküldenek a forgalmazónak. A vakcinát gyártó cég pedig futárpostával elküldi az oltást, amelyet a háziorvos ad majd be az igénylő számára. További információ a Deák Ferenc úti gyermekorvosi rendelőben kérhető dr. Pap János gyermekorvosnál. -os- Színházban, a békéscsabai Jókai Színházban és a Déryné Színházban. Főszerepet alakított például a Liliomfiban, vagy a Kakukk Marciban. Az ünnepség végén tortával és ajándékkal lepték meg a 80 éves színészt. -os- Pap Pál köszöntötte a 80 éves Bíró Józsefet Kövessen minket a Facebookon! Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a oldalon!

7 2012. július 12. AKTUÁLIS MOZAIK 7 Lezárult a TDM Szent Lászlóra emlékeztek A hagyományokhoz híven ebben az esztendőben is megrendezték Szent László király ünnepét városunkban. A templom névadójának tiszteletére a Szent László Búcsú és Körmenettel rótták le kegyeletüket a hívek június 27-én. Szent László király 1077-től 1095-ig uralkodott. Az ő nevéhez fűződik a magyar állam megszilárdítása, a hatalomért folytatott belviszályok megszüntetése. Uralkodása idején visszaverte az országra támadó kunokat, de hadjáratot vezetett többek között a cseh király ellen, valamint Lengyelországba Ulászló Hermann fejedelem támogatására. Szent László elévülhetetlen érdemeket szerzett a római katolikus vallás elterjesztésében. Nevéhez fűződik például a somogyvári apátság és a zágrábi püspökség megalapítása, továbbá az első magyarországi szentek avatása. Szent László élete végéig tanúbizonyságot tett hitéről és hirdette a római katolikus vallás gyakorlásának fontosságát. Mágnesesség a gyógyításban Regionális klubnapot szervezett a Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesületének SM klubja. Az összejövetel keretében a mágnesesség gyógyhatásait ismerhették meg az érdeklődök június 16-án. A Rózsa Panzióban megrendezett eseményen Gáspár Lászó, az SM klub vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd Dr. Guseo András ideggyógyász és pszichiáter előadását hallgathatták meg a résztvevők, aki az elektromágnesesség gyógyászatban betöltött szerepéről osztotta meg gondolatait. A szakorvos a mágnesesség története mellett beszámolt azokról a kutatási tapasztalatokról és eredményekről is, melyeket az elektromágneses gyógyítás területén végzett. Az előadásból kiderült, hogy az elektromágneses energia számos betegségnél hatékonyan segíti a gyógyulást és miután a kezeléseknek nincsenek mellékhatásai egyre szélesebb körben alkalmazzák. Az uralkodó tiszteletére megrendezett ünnepség szentmisével kezdődött a Szent László templomban. A nagyszabású eseményen az Egri Főegyházmegye képviselő-testülete és a Szent László Egyházközség vezetői, valamint tagjai mellett részt vett többek között Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, dr. Fekete Zoltán polgármester, továbbá a képviselő-testület tagjai. Az ünnepi Szentmisét Czibere Zsolt atya celebrálta, akit Ternyák Csaba érsek szentelt pappá az egri Bazilikában június 23-án. Az első miséjét tartó atya egyebek mellett Szent László király életét és az uralkodó szellemiségének napjainkra vonatkozó mondanivalóját méltatta. A Szentmisét követően zarándoklattal folytatódott a Szent László Búcsú és Körmenet. A menetet alkotó több száz zarándok az elmúlt évekhez hasonlóan a Varga Pál út, Gaál István út, Mátyás király útvonalon rótta le kegyeletét Szent László király emléke előtt. B. Krisztián Dr. Guseo András után dr. Kiss Katalin, mozgásszervi rehabilitációs szakorvos számolt be a Magneter készülékekkel végzett terápiás kezelések eredményeiről. A Mezőkövesden kifejlesztett eszközt a Rehabilitációs Központban használják. A készüléket általában három hétig tartó kezelések keretében fizikoterápia, vagy gyógytorna kiegészítésére alkalmazzák A betegek szubjektív tapasztalatai szerint a kezelések elsősorban porckorongsérv, ideggyulladás, illetve idegbénulás esetén válnak be a legjobban, de a váll, könyök és nagyízületi problémákat is eredményesen kezeli. emelte ki dr. Kiss Katalin szakorvos. A cukorbetegség mellett, a magas vérnyomásban, a depresszióban és a Sclerosis Multiplex-ben szenvedő betegek állapota döntőrészben szintén javult az a kezelések után. A mágneses készülék a kemo- és a sugárkezelések mellékhatásait is jelentősen csökkenti. A regionális klubnapot Jambrovics László előadása zárta, aki a Magneter készüléket mutatta be a jelenlévőknek. B. K. Számos turisztikai attrakcióval, vendégcsalogató eszközzel bővült településünk a most lezáruló, úgynevezett TDM pályázat révén. A Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület két évvel ezelőtt nyerte el az ÉMOP as, a turisztikai desztinációs menedzsment kialakítását szolgáló pályázatot. A két éves projekt június 30-ával a véget ért. Az egyesület 45 millió forintot nyert a szervezet működtetésére, illetve a turisztikai attrakciók létrehozására. A két év során számos újdonság valósult meg, amelyről a június 26-ai ünnepi közgyűlésen Kazárné Kalber Nikolett, az Egyesület elnöke számolt be. Hőmérős órákat, touch infokat, útjelző táblákat helyeztünk el a város több pontján. Kialakítottuk a TDM háttérirodát, egységesítettük a település kiadványainak arculatát. Beszereztünk 10 faházat is, amely a városi rendezvényeken, a nyári Matyó korzón, illetve az animációs programok során kap szerepet. GPS alapú Összefoglalták a projekt eredményeit elektronikus idegenvezető-készüléket is vásároltunk, amelyeket a turisták új szolgáltatásként vehetnek igénybe. Vásároltunk egy Pop Up falat, amely a település attrakcióit mutatja be. Mindemellett lengyel nyelvi, illetve ügyfélszolgálati képzésen is részt vettek a TDM szervezet tagjai. emelte ki Kazárné Kalber Nikolett. A projekt fenntartási ideje 5 év, így az Egyesület az elkövetkezendő esztendőkben is gondoskodik a bevállalt szolgáltatások megtartásáról. N. E. Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a oldalon.

8 8 SZIRÉNA január július 12. Bűnözőket fogtak Több vagyon ellen elkövetett bűncselekményt göngyölítettek fel eredményesen a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai a közelmúltban. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság illetékességi területén két jelentős betöréses sorozat ügyében jártak el sikeresen a bűnügyi osztály munkatársai. Az első esetnél illetéktelen behatolók több mint tíz zártkertes ingatlanba tettek kárt Mezőkövesd és Szomolya között, így a rendőrség betöréses lopás vétségének gyanúja miatt indított eljárást. Hosszú nyomozás végén eredményesen zárult az ügy, ugyanis a nyomozás során ismertté vált adatok segítségével fény derült annak a négy füzesabonyi és mezőszemerei lakosnak a kilétére, akik a bűncselekményeket elkövették. A gyanúsítottak kihallgatása és beismerő vallomása után két személy már előzetes letartoztatásba került. emelte ki dr. Ongai Péter rendőr alezredes, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A másik esetben három mezőkövesdi családi házba törtek be az elkövetők, ahonnan többek között aranyékszereket, digitális fényképezőgépet és egyéb értékes tárgyakat tulajdonítottak el. A rendőrség munkatársai itt is eredményesen derítették fel a bűncselekményt. Ebben az ügyben két erdőtelki személy került a látótérbe, akik a kihallgatás során beismerő vallomást tettek, így őrizetbe vételük mellett folyik ellenük a büntetőjogi eljárás. A rend őreinek a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények mellett Szentistvánon kábítószerrel való visszaélés miatt kellett intézkedniük. Lakossági bejelentés alapján jutottunk el egy helyi lakoshoz, aki saját fogyasztásra vadkendert termesztett a kertjében. A helyszíni szemle keretében lefoglaltuk a kábítószert. A tulajdonos beismerte tettét, ellene kábítószerrel való visszaélés vétségében folyik a büntetőjogi eljárás. mondta dr. Ongai Péter. A rendőrség szakemberei a bűnesetek mellett egy június 27-én történt közlekedési baleset ügyében is eljárást folytatnak. A baleset szerdán délután a Városi Galéria előtt lévő gyalogos-átkelőhelyen történt, ahol egy autó és egy kerékpáros ütközött össze. A kerékpáros 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított az ügyben. A helyszíni szemle alapján a kerékpáros felelőssége is felmerült, de a baleset körülményeire és a vétkes kilétére csak az eljárás lefolytatása után derül fény. A szakemberek mindenkinek szeretnék felhívni a figyelmét az óvatos és körültekintő közlekedésre, hiszen egy pillanatnyi figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat. B. Krisztián A balesetben a kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett Közlekedik a Család Ezzel a címmel hirdették meg országosan azt a közlekedésbiztonsági vetélkedőt, amelynek a megyei fordulója augusztusban Miskolcon lesz. Ennek az eseménynek is az a célja, hogy felhívja a szülők, a gyerekek figyelmét a helyes közlekedés szabályaira. Az Országos Rendőr-főkapitányság korábban, néhány évvel ezelőtt szervezett egy ilyen vetélkedőt. Idén ünnepli működésének 20. évfordulóját az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és ennek alkalmából rendezik meg a Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőt augusztus 11-én 9 és 16 óra között Miskolcon a TESCO par- kolóban (Szentpéteri kapu). A nyár beköszöntével egyre több gyerek biciklizik A vetélkedő célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek - gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas - figyelmét egy időben ráirányítsuk a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. Célunk továbbá a szülői példamutató magatartás fontosságára és a család közösség nevelő erejére való figyelemfelhívás. A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel, és két 6-18 év közötti gyermeket nevelnek. Nem kizáró ok, hogy a család három vagy több gyermeket nevel, de a vetélkedősorozaton csak két 6 és 18 év közötti gyermekkel lehet részt venni, és továbbjutás esetén a csapat összetételén nem szabad változtatni. ismertette a vetélkedő részleteit Varga János rendőr alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető. A miskolci verseny győztes családja részt vehet a budapesti döntőn és ott is megmérettethetik magukat. További információ a vetélkedőről a www. kreszvaltozas.hu honlapon kapható. E vetélkedő is arra szolgál, hogy a szülők példamutatással felkészítsék a gyerekeket a vakációi veszélyeire. A nyári hónapok során felszabadultabbak, szertelenebbek, néha figyelmetlenebbek is a gyerekek, ennek következtében megnő a veszélyeztetettségük mind a közlekedés, mind az egyéb szabadidős tevékenységek terén Meleg időben szívesen tartózkodik mindenki víz közelében, legyen ez strand vagy tópart. Oda kell figyelniük arra, hogy felhevült testtel soha ne ugorjanak a vízbe, valamint csak fürdésre kijelölt helyen menjenek be a vízbe. Ha a gyermek egyedül vagy a barátokkal görkorcsolyázni, deszkázni, kerékpározni vagy akár robogózni, minden esetben tartsd be a közlekedés szabályait, mert egy kis hiba is súlyos következményekkel járhat. Fontos, hogy a szülők felkészítsék gyermeküket a közlekedésre, megtanítsák nekik, mit szabad és mit nem, hogy an viselkedjenek az utakon. Azonban a gyerekek mellett a személygépkocsi és egyéb jármű vezetőitől is fokozott figyelmet kérünk az utakon, főként a játszóterek, parkok közelében. emelte ki Varga János. Az elmúlt két hónapban végzett kerékpár- és motoros ellenőrzés hatására az elmúlt időszakban kevesebb közlekedési baleset történt településünkön. A kerékpárok, a motorok, illetve azon közlekedők fokozott ellenőrzését a május és június hónapot követően a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság az egész nyárra kiterjesztette, hogy a tőlük telhető legtöbbet megtegyék azért, hogy elkerülhetőek legyenek a balesetek. N. E. Kövessen minket a Facebookon! Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a oldalon!

9 2012. július 12. PORTRÉ 9 ISMERJÜK ŐT? Dorogi Ferenc Miklós akiért múzsák versengenek Már a térképen sincs nyoma annak a patakmedernek, melyben anno, az enyészetnek odadobott vízimalomtól északra, a Lehel utcában gyalogolva tavaszonként hömpölygött a víz, s mely kedves emlékként marad meg gyermekkoromból, amikor édesapámmal Balogh Ernő bácsit, a nótaszerző öreg cigányt, első hegedűtanáromat meglátogattuk. Pedig most, nyugdíjas koromban igazán szükségem van a homályos képek kitisztázására, hiszen ebben a koromban ismerkedtem meg (sajnos, hogy ilyen későn csak!) kortársammal, a Lehel utcában sokgyerekes családban, tizedikként született Dorogi Ferenccel. Az olvasni szeretők ismerhetik már, mivel versei, az agyagplasztikáiról készített képek, valamint Takács István festőművész templomfreskóiról szóló írásai többször megjelentek a kövesdi médiumokban. Írásomra a végső indítékot az Árpádföldi kötődések című kötetben megjelent hatoldalas riport adta, mely megerősített abban a tudatomban, hogy a Mezőkövesdről fiatalon elkerült elektromérnökben érett korára kibontakozott művészi adottsága és méltó arra, hogy az országos hírnevet elért matyók között ŐT is bemutassam. Az február 23-án született Dorogi Ferenc Miklós hosszú utat tett meg, míg félárvaként (édesapja 1944-ben halt meg), majd 1961-től (édesanyja halála után) teljes árvaként eljutott oda, mely eredmények méltóvá teszik ismertté tételére. Mezőkövesden a Régi Városháza, majd Sörház Iskolában végezte általános iskolai tanulmányait, osztályfőnöke Póta István (nekem egyik kedves tanárom) énektanár volt, de Feri a reáltantárgyakhoz vonzódott. Fürj Ferenc tornatanár megszerettette vele a szertornát, melynek komoly szerepe lett további életében. A miskolci Villamosenergiaipari Technikumban folytatta tanulmányait és a tornát, harmadik-negyedikes korában beválogatták az ifjúsági válogatott keretbe. A technikum elvégzése urán Egerben dolgozott az ÉMÁSZ-nál fél évig, majd a DVTK visszacsalogatta Miskolcra tornászni és biztosított munkahelyet is számára Diósgyőrben, ahol a tervezőknél kábelgyártó gépeket alkottak. A kecskeméti és budaörsi fél-fél év katonai szolgálat után a torna ismét csodákat tett, visszakerült szolgálni Miskolc mellé (Lillafüred-Szentlélekre). Leszerelése után Tiszaszederkénybe (később Leninváros, ma Tiszaújváros) ment 1964-ben. Elvégezte az Automatizálási Szaktechnikumot, melynek révén a Műszerautomatika Főosztályra került, ahol 11 évig dolgozott. Ebben az időszakban kétszer járt Szovjetunióban 2 majd 4 hónap betanulási időszakra Tula, majd Ufa városában től Dorogi Ferenc Miklós lehetővé vált számára a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar Műszerirányítástechnika Szak elvégzése levelezőként 6 év alatt. A munkája hozta Dorogi Ferencet Budapestre 1975-ben, mivel régi munkahelyén, a Tiszai Vegyi Kombinátnál nem volt több beruházási munka, s ekkor a beruházó cég, a Petrolkémia Beruházási Vállalat felajánlott számára fővárosi munkahelyet, mellyel nem volt gond, csak a lakhatással, hiszen akkor öt év helybenlakás szükségeltetett ahhoz, hogy valaki tulajdonos vagy bérlő lehessen, később cserével ez sikerült. Az akkori 3-as úthoz közel (a mezőkövesdi rokonok, ismerősök későbbi könnyebb meglátogatását szem előtt tartva) vettek telket, házépítést tervezve, melyhez a szükséges pénz előteremtése érdekében családostól (feleségével, a szintén matyó Kriston Margitkával és kislányukkal) kimentek az orenburgi munkára, kettő évre. Az 1979-es hazatérés után elkezdték az építkezést, melyet sikeresen befejeztek, s azóta sem bántak meg. Egy mozgalmas, dolgos élet után Dorogi Ferenc nem akart a gyorsan öregedő tétlenek sorába kerülni, megtalálta képességei kiteljesedésének igazi területét a művészetekben. Maurice Druon világhírű író a Zeusz emlékiratai című könyvében franciás könynyedséggel és históriai hiteleséggel írja le a több ezer éves álmából felébresztett Zeusz mondását sok gyermeke közül az Emlékezés istennőjének leányairól, a kilenc múzsáról: Megvizsgáltak benneteket apróra, a sorozó őrmester alaposságával, és akiket alkalmasnak találtak az ihletre és a magányra, azokat elcsábítják ezzel az ígérettel»úgy tömjéneznek majd benneteket, mint az isteneket«. A baj csak az, hogy a halandók nem istenek, hanem emberek csupán, akik isteni álmokat hordoznak. Így választották ki a múzsák Dorogi Ferencet is, közülük többen is: Kalliopé az epikus költészet, Euterpé a lírai költészet, Kleio a történetírás számára. Sajnos, a múzsák nem patronálták a művészetek valamennyi ágát, de a múzsák csókja nélkül is sikeresen művelte kortársam az agyagszobrászatot is. Fiatalos lendülettel, óriási energiával dolgozik szülőföldje, Árpádföld, és lakhelye, Mátyásföld lokálpatriótájaként. E rövid bemutatásban felsorolhatatlan rengeteg írása. Közülük kiemelkedik Takács István matyó festőművész templomfreskóiról készített fotógyűjteménye és írása, Matyó. Mit tudnak mások a Matyókról közvéleménykutatása, helyismereti, helytörténeti, egyháztörténeti munkái közül az Esztergom-Budapest Főegyházmegye kiadásában A Katolikus Budapest című könyv, melyben a szerzők közül ő 11 plébánia történetét írta meg, A viharűzte tűzmadár Szabó Lajos esperes című könyve és sok verse. Írásai megjelentek a Délibáb című irodalmi lapban, az Új Emberben, a Lyra antológiában, az Irodalmi Rádió különféle kiadványaiban, a Matyóföld periodikában, a Matyóföld Kultúrájáról sorozatban, a Mezőkövesdi Újságban, a Kláris című lapban, a Magyar Sion (Új Folyam)-ban. Megszámlálhatatlan agyag (kerámia) szobor alkotója, melyekből nagyszerű kiállításokat is szervezett Mezőkövesden, Budapesten, Miskolcon. 15 egyéni és mintegy 40 csoportos kiállításon vett részt. Jelentősek a matyó vonatkozású alkotások, a híres emberek mellszobrai, táblaképei, Edit Piaf kezei című sorozata, vagy a Szimbolikus Keresztút c. sorozata. Közcélú alkotása Hajós Alfréd portréja emléktábláján, a Bp. XVI. ker. Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör plakettje, az Irodalmi Rádió Díj szobra. Rendkívüli képességekről tanúskodnak a különböző rendezvények, kiállítások fáradtságot nem ismerő szervezései (Árpádföldön a Szabó Lajos Katolikus Közösségi Házban, a Civil Közösségi Házban megrendezett változatos témájú kiállítások). Nyugdíjas éveinek aktív, szerteágazó tevékenységét a legkülönbözőbb irodalmi díjjal (Cserhát-Kör pályázatán Batsányi Irodalmi Emlékdíj, Art-díj, a Boldog Jövőnkért Alapítvány Irodalmi Díj 2005-Nyár, Mécs László Irodalmi Díj, a Szögedi Szép Szó versíró pályázaton bronzfokozat díj, az I. Lidércfény Pályázat vers kategóriában III. helyezés) ismerték el, valamint Budapest Főváros XVI. kerületért kitüntetést vehette át 2010-ben, kiemelten Árpádföldért végzett munkásságáért. Dorogi Ferenc Miklós szerteágazó tevékenységét sokban segíti felesége, a szintén matyó és művészetpártoló Kriston Margit, aki saját készítésű matyó babákkal, azokból öszszeállított matyó életképekkel és egyre bővülő Nemzetek babái gyűjteményével vesz részt egy-egy közösen megrendezett kiállításon. Úgy gondolom, hogy a házcsináló Dorogi Jancsi fia méltó arra, hogy megismerjük és büszkék legyünk rá, mint ahogy ő munkásságával bizonyítja mindenhol a matyók tehetségét és népszerűsíti a Matyóföldet. Szedresi István Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a oldalon.

10 10 KULTURÁLIS MELLÉKLET január július 12. Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete Szerkesztette: Pap János Dorogi Ferenc Miklós művészete Kettőt, vagy hármat is ki kell emelnem. Az irodalom vers- és prózaírás és a szobrászkodás, a terrakotta alkotások sorozata. Először a versekről. Igaz, ritkán vesz tollat a kezébe a versírás miatt. Három új verset mellékelünk tőle. Néha úgy érzem, hogy rímei erőltetettek. Például a Forrai Sándorhoz címűből: fogadjuk meg a súlyos intelmét: /Ne feledd az ősök tiszteletét!. Azt azonban meg kell állapítanunk verseiről, hogy tartalmuk élők, maiak. A forma? Változik, de a a befutottak nem ezt csinálják? Próza, tanulmány írásában erőssége a helytörténet. Szabad idejében új hazájában, mert az eredetit ő is vallja, Mezőkövesdet nem hagyja megtapasztalhatja, hogy a helytörténetkutatás milyen időigényes. Már régen Budapesten él, a XVI. kerületben. Könyvek jelentek meg tőle Cinkota, Mátyásföld, Sashalom egyháztörténetéről. No meg az árpádföldi Szent Anna templom történetéről. Már ezekkel is beírta magát a helytörténetbe. És nem hiányozhat a híres mezőkövesdi Takács-freskó: Magyar szentek sem. Terrakottáiról most röviden csak annyit, hogy minden otthoni (mezőkövesdi), de országosan is híres emberről készített arcképet. Az igazi, részletes elemzést hagyjuk egy későbbi önálló esszére. Majd életrajzra? Dorogi Ferenc Miklós Kába tábor Kába tábor zajra ébredt: Ellopták az eleséget! Elrohantak négy égtájra, keresni az éléstárat. Rohantak is egyre-másra, sehol senki, üres tájak. Mi történt itt, ki a tettes? Gyanú ébred: Jaj, nem lehet! Köztük van tán aki tette? Mérges kígyót melengettek? Te jó ég! Most mit tegyenek? Igazságot? Vagy törvényest? Addig-addig tanakodtak - élelmüktől megfosztottan - mígnem bölcsen éhen haltak....majd a tolvaj tovább ballag, s kíván saját jó étvágyat. ( ) Dorogi Ferenc Miklós Forrai Sándor Szelíd szavak szelíd embere, szívében élt népe, nemzete. Értékünk volt Ő és marad is addig, míg csak lészen magyar itt. Róvó nemzete útját rótta, gyémánt dobokon pártus módra. Népének, ki volt szkíta, avar, fába rótta: Vigyázd a magyart! Szelíd ember szelíd szava él, szívét adta, most hogy hazatért. Fogadjuk meg súlyos intelmét: Ne feledd ősök tiszteletét! ( ) Dorogi Ferenc Miklós: Dajaszászyné Dietz Vilma Dorogi Ferenc Miklós: Széll Lálmán Dorogi Ferenc Miklós Vihar űzte Tűzmadár Szabó Lajos esperes ( ) emlékezetére A Vihar hirtelen kél és nem kímél. Sem embert, sem teremtést. Csak baj és rom marad utána. Ledönti mind, mit talpon találhat. Ritkán bár, de mégis van erős vár, ha le is döntik, ő újból talpra áll. Lehet, hogy végül ő is belepusztul, de mégis hagy valamit tanulságul. Tanulságot, mit megfogadni kell, mert ha nem teszed, a baj nem kerülhet el. Igaz ez rád, emberre, és igaz a nemzetre. Összefogni mind, soha nem engedve talmi fényeknek, hiú reménynek, reménytelenségnek. A Tűzmadár gyújt lelkekben nagy tüzet, sok tűz ha terem, eggyé forrasztja a lelkeket. A Tűzmadár, kit űznek mind, kik nem lelkek, csupán csak Vihar a lelkek helyett. A Tűzmadár, bár űzve, meg soha nem remeg, példájával gyújt, addig csak pislákoló, lelkeket. Sok-sok példáját adta a magyarság, évszázadok telve, annak is hogyan kell, és annak is hogyan nem. Talpra kell, hogy álljon, nincs más választása, kevés már az idő, hogy újra csak próbálja. A huszadik század magyarnak jót alig hozott, lassan szétszóratott és csak fogyottfogyott. Igaz mindez itt a maradék hazában, de fokozottan igaz a végeken, a Kárpát-honában. Ámde! Mindig és mindenhol termettek olyanok, kik példát mutattak, hogyan is kell, magyarok. Példájuk ismerni egyre fontosabb, sokuk példája eddig a homályban maradt. Fel kell tárni mind, tanulni belőle, töprengésnek pedig már rég nincs ideje. ( ) Kövessen minket a Facebookon! Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a oldalon!

11 2012. július 12. KÖZHÍRRÉ TÉTETIK 11 Harangszó Szent László Egyházközség Szentmisék: Hétfőtől csütörtökig: 6 óra 30, 7 óra Pénteken és szombaton: 6 óra 30, 7 óra, 19 óra Vasárnap: 7, 9, 11 és 19 óra Minden második vasárnap 15 óra 30: Simogató kéz sérült, fogyatékos gyermekek foglalkozása Minden első pénteken 11 óra: Szentmise a Mátyás király úti idősek otthonában Minden első pénteken 13 óra: Szentmise a Bogácsi úti idősek otthonában Minden hónap második és negyedik csütörtökön, 16 óra: Szentmise a Reumakórházban Szerdánként 17 óra 30: Bibliaóra Szombatonként 18 óra: Ifjúsági hittan Minden pénteken 17 órától 18 óra 30-ig (az első péntek kivételével): gitáros énekkar a hittanteremben Szent László Kamarakórus: szombatonként és első vasárnap a szentmise előtt: kóruspróba Minden hónap első vasárnapján, az esti szentmisén: liturgikus szolgálat Jézus Szíve Egyházközség Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 óra, 18 óra Vasárnap: 7 óra, 9 óra 18 óra minden hónap 13-án 12 óra: Engesztelő szentmise Református Egyházközség Szerdánként 17 óra: Bibliaóra Vasárnaponként 10 óra 30: Istentisztelet, ugyanekkor gyermek-istentisztelet Minden hónap első szerdáján 17 óra 30: Istentisztelet a Mátyás király úti Szociális és Gondozási Központban Minden hónap első és harmadik csütörtökön 18 óra: Istentisztelet a Reumakórházban Egri Görög Katolikus Szervezőlelkészség Szent Liturgia a Szent László templomban minden hónap negyedik vasárnapján májustól szeptemberig 17 órakor, októbertől márciusig 16 órakor. A következő alkalom: július 22. Honlap: Hívogató Július 15. (vasárnap) 10 óra 30 Orgonahangverseny a Szent László templomban Július 21. (szombat) 20 óra Republic élő koncert a Zsóry-fürdőben Július 22. (vasárnap) 10 óra 30 Orgonahangverseny a Szent László templomban Július 23. (hétfő) 17 óra Kertbarát Klub foglalkozása, a Közösségi Házban. Téma: itt a befőzés ideje. Július (hétfő-péntek) Egészséges életmódra hangoló, személyiségfejlesztő TÁBOR az ÉLETMÓD- VÁLTÓK szervezésében, szakképzett pedagógus és pszichológus vezetésével Mezőkövesden Július (hétfő-péntek) Hagyományőrzés-, Játék, Sport, Kirándulás tábor az Iskolatörténeti Gyűjteményben Anyakönyvi Hírek Városunkban a június 19. és július 3. közötti időszakban 3 házasságkötést és 11 halálesetet anyakönyveztek. Az alábbiak, illetve hozzátartozóik járultak hozzá a nevek közléséhez: Házasságkötés Jacsó Péter Zakár Kitti, Hajdu Gábor Ulvicki Beáta, Bán Lajos Tóth Judit. Haláleset Bíró Istvánné 86 éves, Varga Mátyás 73 éves, Farmosi Imréné 80 éves, Marton István 51 éves, Simkó József 92 éves mezőkövesdi lakos. Fogászati ügyelet Az ügyeleti sorrend változtatásának jogát fenntartják. július 14-én, 8 13 óráig Dr. Dabizs János, Kossuth u. 1. július 21-én, 8 13 óráig Dr. Heéger László, Bajcsy-Zsilinszky u 2. július 28-án, 8 13 óráig Dr. Kiss Ferenc, Kossuth u. 1. Gyógyszertárak ügyeleti - készenléti rendje július 8 14-ig VITALITÁS Gyógyszertár (a TESCO épületében) július ig FORRÁS Gyógyszertár (Mátyás király u. 75.) július ig SZENT LÁSZLÓ Gyógyszertár (Mátyás király u. 108.) Közérdekű telefonszámok Az alábbi telefonszámok Miskolcon, egy központi diszpécser-központban csörögnek, ezért arra kérnek mindenkit, hogy telefonhívásukat azzal kezdjék, honnan, melyik településről telefonálnak. Orvosi ügyelet: 06-46/ (Mezőkövesd, József Attila út 2.) Mentő: 104 Rendőrség: 107 Tűzoltóság: 105 Lakossági apróhirdetés A REDŐNYDOKTORT hívja : ha leszakadt, megakadt, nem tudja felhúzni! Régi- és új típusú redőnyök teljeskörű szervizelése, javítása, felújítása! Gurtnik, lamellák, automaták, lefutók cseréje anyagbiztosítással, vidéken is! Új redőnyök forgalmazása színválasztékkal, szakszerű felszerelése! Tüzifa az erdésztől Ár: Ft-tól Akác, tölgy, hasogatva, kalodába sorba rakva rendelhető kalodája! Házhozszállítva!!! Kaloda mérete: 1mx1,25mx0,80m (ez egy üzemi köbméter) Akció! HA MOST rendel 16 kalodával CSAK 15 Kalodáért Kell fizetnie EGY kalodával ingyen adunk!! Rendeljen MOST! Tel: 06 70/ Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a oldalon.

12 12 KÖZHÍRRÉ TÉTETIK január július 12. HIRDETMÉNY Mezőkövesd Város Önkormányzata pályázat útján történő bérbeadásra hirdeti meg a Mezőkövesd, Illyés Gyula út 8. sz. alatti 5 db garázst A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos helye: Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Polgármesteri titkárság A pályázatra vonatkozó írásbeli tájékoztató megtekinthető a Polgármesteri Hivatal földszinti hirdetőtábláján, a városi honlapon www. mezokovesd.hu-, illetve átvehető a Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. sz. fsz. 4. sz. irodahelyiségében ügyfélfogadási időben (tel.: 49/ ). dr. Fekete Zoltán polgármester A Matyó Kertbarát Egyesület köszöni mindazoknak, akik támogatták a II. Matyó Hagyományos Ételek Főzőversenyét és a III. Matyó Pálinkamustra és Pogácsasütő versenyt. Támogatóink: AGRÁR-COOP Húsfeldolgozó és Agrár Kereskedelmi Kft. Mezőkövesd, Árvarázs Csirmaz Józsefné, Mezőkövesd, Bakai Szerszámgép Szervíz Kft. Mezőkövesd, Bayer Róbert Városi Kollégium és Élelmezési Központ, Mezőkövesd, COPIX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Mezőkövesd, Fehér Tibor fazekas, népi iparművész, Mezőkövesd, Frézia Virágbolt, Mezőkövesd, Hajnal Hotel, Mezőkövesd, Kamilla Gyógynövénybolt, Mezőkövesd, Kiss & Társa Vas- és Fémipari Kft. Mezőkövesd, Kolping Ház, Mezőkövesd, Lázár 2000 Kft. Mezőkövesd, Margaréta Kisáruház Mezőkövesd, Mező Ferenc Általános Iskola Mezőkövesd, Mezőkövesdi Közkincstár Nonprofit Kft., Millennium Étterem Mezőkövesd, Nefelejcs Virágbolt, Mezőkövesd, Nyírzem Zrt. Mezőkövesd, Ostoros-Novaj Bor Zrt. Ostoros, Rédei Kertimag Zrt. Réde, Spórol6, Mezőkövesd, Szilvási Transz Kft. Mezőkövesd, TÍMEA Virágbolt Mezőkövesd. Köszönetnyílvánítás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Mezőkövesd Város Önkormányzatának tulajdonában álló Mezőkövesd, Anna köz 13. sz. alatti népi ház hasznosítására A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos helye: Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Polgármesteri titkárság A pályázatra vonatkozó írásbeli tájékoztató megtekinthető a Polgármesteri Hivatal földszinti hirdetőtábláján, a városi honlapon www. mezokovesd.hu-, illetve átvehető a Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. sz. fsz. 4. sz. irodahelyiségében ügyfélfogadási időben (tel.: 49/ ). dr. Fekete Zoltán polgármester A Matyó Kertbarát Egyesület nevében, köszönjük Mezőkövesd Város Önkormányzatának és a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft.-nek a versenyeinkhez való hozzáállását és önzetlen segítségét. Köszönjük a segítséget, Dobóné Erzsikének, Varga Józsefné Marikának és a Mezőkövesdi Nagymama Klub Egyesületnek és mindenkinek, aki részt vett a versenyek megrendezésében, lebonyolításában. Külön köszönjük Bán Csabáné Anitának, a Matyó Porta háziasszonyának, hogy megint kölcsönadta nekünk a matyó ruhákat, amibe beöltöztünk és büszkén viseltük a versenyek alatt. Köszönjük Anita édesanyjának, Tóth Lászlóné, Mariska néninek, hogy a főzőversenyen elvállalta a 600 adag töltött káposzta főzését. Köszönjük Bocsi Annának az Önkormányzati és Szolgáltatói Okmányiroda irodavezetőjének, hogy meghívta Lovász Sándor urat, a Magyar Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny ötletgazdáját és főszervezőjét, a Pálinka Lovagrend ceremóniamesterét erre az eseményre, így is segítve a III. Matyó Pálinkamustra színvonalának emelését. FELHÍVÁS ÖNKÉNTES MUNKÁRA A augusztus 3-5-én megrendezésre kerülő Matyóföldi Folklórfesztivál idejére önkéntes feladatok ellátására keressük a jelentkezőket. Mindenkit várunk, aki: Szívén viseli a matyó kultúra sorsát Szeret az idegen kultúrákkal megismerkedni Tapasztalatot akar szerezni a fesztiválszervezésben Egy vidám, kreatív csoportban dolgozna Választható feladatok: Hazai és külföldi együttesek kalauzolása A rendezvény népszerűsítésében való közreműködés Szervezési feladatok ellátása Népviseletben való megjelenés és reprezentáció Várjuk azok jelentkezését is, akik saját otthonukban szívesen adnának szállást 2-3 fő részére a fesztiválra érkező magyar vagy külföldi táncosoknak. Örülnénk, ha minél nagyobb számban vennének részt mezőkövesdiek a zenés-táncos felvonuláson saját vagy kölcsönzött népviseletben. Az önkéntes munkáért jövedelmet nem tudunk biztosítani, viszont a feladatokkal szorosan összefüggő költségeket (útiköltség, belépőjegyek, étkezési költség) megtérítjük. Jelentkezéseket személyesen (Népi Művészetek Háza Mezőkövesd, Kisjankó Bori u. 5.), telefonon (49/ ) vagy ben (info@matyofolk.hu) várjuk! Helyesbítés Lapunk előző számában megjelent Parkettafelújítás című cikkben a felújítást végző vállalkozó neve tévesen szerepelt. A munkát Nyikes István kisiparos végezte el. A tévedésért elnézésüket kérjük! Kövessen minket a Facebookon! Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a oldalon!

13 2012. július 12. KÖZHÍRRÉ TÉTETIK 13 A Mezőkövesdi Hang- Stúdió és Szent László Kórus Egyesület közhasznúsági jelentése A Mezőkövesdi Hang- Stúdió és Szent László Kórus Egyesület évben végzett kulturális közhasznú tevékenysége Szöveges beszámoló Egyesületünk az alapszabályban rögzített célkitűzéseinek megfelelően aktív kulturális tevékenységet folytatott Mezőkövesden és vidéken egyaránt. Fellépések 2011-ben Mezőkövesden Polgári bál- műsor, Dicsérjétek az Urat! kórustalálkozó, Matyó Expo- Mezőkövesd, Semmelweis-napi műsor, Zsóry- napok Mezőkövesd, Állampolgársági eskütételünnepi műsor, Hőenergetikai berendezés átadás- Zsóry, Kulturális műsor- Korall Lakáskerámia, Városi adventi gyertyagyújtás, Csillagfényes Karácsony- Mezőkövesd, Városi adventi gyertyagyújtás, Karácsonyi Hangverseny. Vidéken Magyar Kultúra Napja- Bogács, Falunap- Bükkábrány, Egyházi Kórusok Találkozója Miskolc, Augusztus 20-i kulturális műsor- Szentistván, Őszi Sokadalom- Kézdivásárhely, Idősek napja Vatta, Idősek napja- Tard, Idősek napja- Szihalom, Idősek Karácsonya- Tard. Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a oldalon.

14 14 KÖZHÍRRÉ TÉTETIK január július szept. 30.-ig tartjuk fenn az alábbi akciót: - Műanyag-, fa Nyílászárók 40 % kedvezménnyel! - Redőnyök 5500 Ft /nm - Reluxák 3500 Ft / nm - Szalagfüggönyök 2500 Ft / nm - Fix rovarhálók 3000 Ft/nm - lehúzható: 6500 Ft / nm - Ajtókra szerelhető -nyitható hálóajtó Ft / nm áraktól! Akciós, gyakran előforduló ablakméretek: x 140 (kétszárnyú, nyíló-bukó) már ft-tól x 140 már Ft-tól x 150 már Ft-tól - Kiváló minőségű- 5 ponton záródó bejárati ajtók már Ft-tól - díjmentes felmérés - rövid gyártási idő (egyedi méretben is) - DÍJMENTES házhoz szállítás - szakszerű bontás-beépítés -, falhelyreállító munkálatok - DÍJMENTES törmelékelszállítás és takarítás az Ön ajándéka 7 év gyári garancia Solarlux Design Kft. - Mezőkövesd Tel.: Amit a fokozott adóhatósági felügyeletről tudni érdemes január 1. napjától új jogintézményként bevezették az adóregisztrációs eljárással egyidejűleg a fokozott adóhatósági felügyeletet. A jogintézmény bevezetésének célja, hogy az adózási szempontból kockázatosnak ítélt adózók működésük első időszakában folyamatosan adóhatósági felügyelet mellett működjenek. Az adóhatóság az adószám megállapítását, illetve a cégbejegyzésre kötelezett adózók esetén a vezető tisztségviselő, illetve a tag személyében történt változással összefüggő vizsgálat lezárását követően haladéktalanul kockázatelemzési eljárást végez. Ehhez az adóhatóság kérdőívet küldhet az adózónak. A kockázatelemzés eredményeképpen az adóhatóság az adózót határozattal legfeljebb egyéves időtartamra fokozott adóhatósági felügyelet alá vonhatja, amennyiben megállapítja, hogy a vállalkozás gazdasági tevékenységének megvalósulása a cég tagjainak, vezetői tisztségviselőinek korábbi gazdasági tevékenységére, illetve adózói múltjára tekintettel kockázatot rejt magában, vagy a cég nem rendelkezik a gazdasági tevékenység végzéséhez szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételekkel, vagy ha a rendelkezésre álló személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek nem elegendőek a gazdasági tevékenység megvalósításához. A határozatban az adóhatóság az adózót a fokozott adóhatósági felügyelet következményeként: kötelezheti adóbevallásának adótanácsadóval, adószakértővel, vagy okleveles adószakértővel történő ellenjegyeztetésére, vagy kötelezheti, hogy az áfa bevallásával egyidejűleg nyújtsa be az adóhatósághoz a bevallás alapjául szolgáló bizonylatok másolatát; továbbá kötelezheti gyakoribb áfa bevallásra, összesítő nyilatkozat benyújtására. Amennyiben az adóhatóság a felügyelet tartama alatt a céggel szemben a törvényben tételesen felsorolt mulasztások valamelyikét megállapítja (pl. a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével összefüggő adóhiány alapján megállapított adóbírságot szab ki, vagy felszólítás ellenére nem teljesíti bevallási kötelezettségét és a mulasztását nem menti ki), az adószám felfüggesztés nélküli törlésének van helye. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Felhívás Mit jelent számomra a matyó kultúra örökösének lenni? A Matyó Népművészeti Egyesület Mérték Köre várja a matyóföldi települések polgárainak írásait, melyek a fenti címmel személyes gondolatokat, érzéseket, élményeket fogalmaznak meg. Életkori és műfaji megkötöttség nincs. Terjedelem: maximum 5 oldal (A/4-es méret, oldalanként max karakter) Kérjük, hogy a szerző nevét, életkorát, lakcímét szíveskedjenek feltüntetni az írásokon. A legsikeresebb alkotások a szerző hozzájárulása esetén a Mezőkövesdi Újságban és mezőkövesdi honlapokon folyamatosan megjelennek, ez év novemberében pedig egy díszelőadás keretében felolvasásra kerülnek. Az írásokat március 1. és október 31. között folyamatosan várjuk az alábbi címek egyikére: Népi Művészetek Háza 3400 Mezőkövesd, Kisjankó Bori u. 5. vagy ben az info@matyofolk.hu címre. Kövessen minket a Facebookon! Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a oldalon!

15 2012. július június SPORTKALAUZ 15 Elfogadták a nevezést Sport az egészségért A fitness mezőkövesdi rajongói vették birtokba a Kavicsos-tó és Szabadidőközpontot június 9-én. Kiss Anikó vezetésével először rendezték meg a Nyári Szabadtéri Fitness Napot városunkban. Új programmal színesedett városunk sportélete a közelmúltban. A fitness mezőkövesdi rajongói Kiss Anikó, Nemzetközi Okleveles Fitness edző vezetésével hódolhatnak a világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportágnak. Anikó célja, hogy az egészségmegőrzés területén szerzett tapasztalatait minél szélesebb körben megismertesse a város lakosságával. Úgy látom, a város lakóinak egyre nagyobb igényük van arra, hogy megismerjék azokat az egészségmegőrzési és prevenciós eszközöket, amellyel önmaguk, illetve családjuk egészségéért tehetnek. Az embereknek szükségük van az egészségmegőrző sportprogramokra és ezt alátámasztja, hogy sokan vettek részt a fitness napon. hangsúlyozta Kiss Anikó. Sokan tévesen értelmezik a fittség jelentését, amely lényegében az emberek Bronzérem a Rexroth-kupán Álló sor, balról: Szabó Viktor, Kovács Zsombor, Radócz Ákos, Orosz Róbert, Czövek Péter, Vizi Viktor, Kovács Zsolt edző Guggolnak: Jaksi Attila, Gáspár Milán, Pinczés Csongor, Csiba Kristóf, Kerékgyártó Csaba, Tuza Bálint egészségmegőrzésre való aktív törekvését jelenti és mindenkinek az egészségügyi állapotának, az alkatának, illetve lelki beállítottságának megfelelően kell kezelni. Anikó távolabbi tervei között szerepel többek között a hegyi fitnesz beindítása, valamint egy nagyszabású városi sportnap megrendezése Mezőkövesden. Ami a sportnapot illeti, a résztvevők gumiszalag és kézi súlyzók segítségével egészségmegőrző és alakformáló gimnasztikai gyakorlatokat végeztek. A bemelegítés után gyakorlatilag minden testrészt átmozgattak, végül az edzések fontos eleme, a nyújtás következett. Kiss Anikó vezetésével egy nagyon jól felépített, szakszerű edzést láthattunk, amely során az edző végig tájékoztatta a sportszeretőket a gyakorlatok helyes végrehajtásáról, illetve a nyújtás fontosságáról. A szabadtéri fitness folytatódik, melyre Kiss Anikó szeretettel várja a sportszeretőket. Érdeklődni, illetve jelentkezni, a 70/ on, vagy a superfogyi@ gmail.hu címen lehet. bokri Harmadik helyen végzett a Mezőkövesd Zsóry SE U10-es csapata a XIX. Rexroth nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornán. A nagy hagyományokkal rendelkező versenyen összesen 7 korosztályban mérték össze a tudásukat a résztvevő együttesek Egerben június 22-e és 24-e között. A Mezőkövesd Zsóry SE-t az U10-es és az U11-es korosztályú csapatok képviselték a viadalon. A kövesdi U10-es csapat nagyon nehéz csoportba került, hiszen a tavalyi győztes Sülysáp mellett a Kazincbarcika és az Eger szerepelt a csoportban. Együttesünk a nehéz feladat ellenére két győzelem mellett, egy vereséggel zárt, így a második helyen végzett a csoportban. A csapat nagy bravúrt hajtott végre a negyeddöntőben, miután 3-3-as döntetlent követően 5-4-re legyőzte a Grund FC gárdáját. Ezután a Debrecen Loki Focisuli együttese 5-2- re felülmúlta labdarúgóinkat, viszont a 3. helyért megrendezett Mezőkövesd Zsóry SE Tiszaújváros összecsapás 3-1-es kövesdi győzelemmel zárult. Labdarúgóink a harmadik hely mellett még egy komoly elismerésben részesültek, miután a mezőkövesdi Jaksi Attila lett a korosztály legjobb kapusa. Az U11-es csapat kikapott az Eger és a Tápiószentmárton ellen, majd legyőzte az Andornaktálya gárdáját, így végül a 3. helyet szerezte meg a csoportban, emiatt elbúcsúztak a torna további küzdelmeitől. bokri A Magyar Labdarúgó Szövetség elfogadta a Mezőkövesd Zsóry SE nevezését az NB IIes bajnokságra. A döntés értelmében városunk felnőtt labdarúgói a következő idényben is a másodosztályban lesznek érdekeltek. A Mezőkövesd Zsóry SE mellett további huszonhét labdarúgóklub, illetve sportszervezet nevezését fogadta el első körben a Versenybizottság, melyhez júlis 3-án további négy együttes csatlakozott. Az előző évben a Keleti csoportban szereplő gárdák közül közül 12 együttes indulhat biztosan az NB II-ben, köztük a megyei rivális Kazincbarcika, továbbá szintén elfogadták az NB III Mátra csoportjában bajnoki címet szerző Putnok nevezését. Mint ismert a bajnoki rendszer átalakítása miatt től egycsoportos lesz az NB II, így a másfél hónap múlva kezdődő pontvadászat befejezése után a Keleti és Nyugati csoportban egyaránt csak az első öt helyen végző gárda maradhat a másodosztályban. Felnőtt labdarúgóink július 9-én kezdik meg a felkészülést a as pontvadászat küzdelmeire. Bódi Krisztián Kézilabdás sikerek Nagyszerű eredményeket ért el a Mezőkövesdi KC U 9-es és U 13-as csapata a Kalocsán megrendezett XIII. Pünkösdi Kupa országos szivacskézilabda versenyen. Az MKC 9 éves gárdája bronzérmet szerzett, míg a 13 évesek az 5. helyen fejezték be szereplésüket. Az U9-es csapat nagyon jól kezdett, hiszen a Kecel, a Kalocsa és a Kecskemét ellen magabiztosan győzött, majd az országos bajnokság harmadik helyén záró Szentes gárdájával döntetlent játszott. Az utolsó találkozón a fővárosi Csanádi Árpád Általános Iskola csapata két góllal jobbnak bizonyult, viszont a torna bronzmérkőzésén fölényes, 16-9-es kövesdi győzelem született a Kecskemét ellen. A korosztály gólkirálya a kövesdi Tóth Alex lett 33 találattal. Az U13-as együttes hat mérkőzést játszott le a 12 csapatos tornán, és 4 győzelem mellett csak 2 összecsapáson maradt pont nélkül. A mieink a Kecskemét és az Ózd elleni vereség után a Vecsést 10 góllal, a Debrecent 1 találattal, míg a Csurgó fiataljait 4 góllal győzték le, így az 5. helyért léphettek pályára a Lajosmizse ellen. Együttesünk a Bács-Kiskun megyei gárdát 6 góllal múlta felül. A torna legjobb játékosa a kövesdi Rosta Miklós lett. bokri Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a oldalon.

16 Eger, Mezőkövesd és Emőd fúvósai július 12. A kövesdi és szihalmi táncosokra sokan voltak kíváncsiak Több, mint ötven kiállítóval találkozhattak az érdeklődők A szombat estét Somló Tamás koncertje zárta A kövesdi civil szervezetek is bemutatkoztak A gyerekek kipróbálhatták az óriás társasjátékot Nagy sikert aratott Tóth Gabi fellépése Kövessen minket a Facebookon! Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a oldalon!

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

ADVENTI KUCKÓ. A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira

ADVENTI KUCKÓ. A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira Adventi programok Gyermekkönyvtárban ADVENTI KUCKÓ A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira 2014. november 30. (szombat) 9 12 ÜGYES KEZEK

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Díszvendéghez méltó megjelenés

Díszvendéghez méltó megjelenés Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2016. ÉV 2016. január 27. (szerda) 1. Az önkormányzat 2016. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya

VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya {picshadow}{/picshadow} Hagyományõrzõ Cseresznyefesztivál - 2007. június 9-10., Szomolya Noszvajtól nem messze található Szomolya, ahol idén 6. alkalommal kerül megrendezésre

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A szavalóverseny eredményei a következők lettek:

A szavalóverseny eredményei a következők lettek: Szavalóverseny a Napja alkalmából Könyvtárunkban hagyományosan Költészet Napja alkalmából. Költészet szavalóversenyt tartunk a Idén 6 korcsoportban szerveztük meg a versenyt, külön az óvodásoknak (április

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Projektek A 2014-es év ismét számos élménnyel és eredménnyel járt a Zöldutak Módszertani Egyesület életében. Ebben az évben befejeztük

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Elnökségi értekezlet. Hírek

Elnökségi értekezlet. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A májusi értekezlet témái: A NESZ és Tagszervezetek belföldi- és külföldi kapcsolatrendszerének

Részletesebben

Augusztus MAGLÓD. Mint az új iránt fogékony pedagógus gondot fordított saját fejlődésére is, továbbképzések révén. Egyik

Augusztus MAGLÓD. Mint az új iránt fogékony pedagógus gondot fordított saját fejlődésére is, továbbképzések révén. Egyik MAGLÓD 4 Mint az új iránt fogékony pedagógus gondot fordított saját fejlődésére is, továbbképzések révén. Egyik fő feladatának a tanulók tanórán kívüli és iskolán kívüli foglalkozásainak tartalmas megszervezését

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás a zenés, táncos nyilvántart ásba vételi száma a kérelmező neve, székhelye a kérelmező cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

A verseny időpontja: március 23. (szerda)

A verseny időpontja: március 23. (szerda) Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap! Zsoltárok 96:2. Tisztelt Igazgató Asszony / Igazgató Úr! Tisztelt Énektanár Kolléganő / Kolléga! Örömmel értesítjük Önöket, hogy

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez 1 Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 10. (település, dátum) (P. H.)

Részletesebben

kattintson ide. Hírek

kattintson ide. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A NESZ közreműködésével s tagjai által felajánlott alkotásokból nyílt kiállítás a New Yorki Magyar

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A februári elnökségi értekezlet témái: Együttműködés lehetőségei a Nemzeti Parkokkal; A NESZ

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

2009. október 11.: Kalóz-party

2009. október 11.: Kalóz-party Kalóz-party 2009. október 11.: Kalóz-party A Közösségi Ház mellett lévő régi épületből a felnőtt részleggel egy épületbe költözött át a Gyermekkönyvtár. A hivatalos megnyitó ünnepségen Tállai András polgármester

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

Szakmai elismere sek az egyesü letben

Szakmai elismere sek az egyesü letben Szakmai elismere sek az egyesü letben 2015. június 4-én, Pedagógusnap alkalmából Dr. Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket adományozott pedagógusoknak. A díjak Egyesületünket nagy megtiszteltetés

Részletesebben

Tisztelt Jászkisériek!

Tisztelt Jászkisériek! A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány

Részletesebben

Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei

Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Mûvelõdési Központ Jan. 16. Derecske Város Bálja Jan. 21. A Magyar Kultúra Napja Jan. 23. Színház Febr. 6. "Hajdú Komák

Részletesebben

Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be

Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be Szerző: Zele Tímea Publikálva: 2019. jún 07. 19:25 Pedagógusnapi ünnepséget tartott Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Tankerületi Központ

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje 1. támogatási Egészségügyi Központ Mezőcsát 2009. évi működési támogatás Egészségügyi Központ Mezőcsát 3450 Hősök tere 33. Dr. Siska András Intézetvezető főorvos 2009. jan.01-2009. dec. 31. 700 000 Ft

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg, Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****

Részletesebben

Dr. Palich-Szántó Olga Alapítvány - ügyfélhívó rendszer kiépítésének támogatása 0 100

Dr. Palich-Szántó Olga Alapítvány - ügyfélhívó rendszer kiépítésének támogatása 0 100 3/2015. Ök. rendelet 8/a. melléklete Kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó működési és felhalmozási célú támogatások ai 1101-41 GESZ 10400 11020 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban.

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben