HANSÁGI FERENC VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA SZEGED A 2010/2011-ES TANÉV PROGRAMJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HANSÁGI FERENC VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA SZEGED A 2010/2011-ES TANÉV PROGRAMJA"

Átírás

1 HANSÁGI FERENC VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA SZEGED A 2010/2011-ES TANÉV PROGRAMJA A KAPCSOLATTARTÁS FÓRUMAI - az iskolavezetıség ülései: minden héten kedden - a nevelıtestület tájékoztatása: minden héten kedden - nevelıtestületi értekezlet: félévente legalább egy alkalommal ill. szükség szerint (az értekezletekre kijelölt nap: kedd) - munkacsoportok megbeszélése: szükség szerint - az egyes iskolatípusokban tanítók megbeszélése (szakközépiskola, szakképzés): félévente egy-egy alkalommal illetve szükség szerint (osztályfınök vagy a vezetıség kezdeményezésére) - szülıi szervezet ülései: félévente egy-egy alkalommal, ill. szükség szerint - szülıi értekezlet és fogadóóra: félévente egy-egy alkalommal, ill. szükség szerint - diákönkormányzat ülései: a diákönkormányzat mőködési rendje szerint - diákparlament: félévente egy-egy alkalommal Szorgalmi idı: szeptember június 15. (a befejezı évfolyamon április 29.) Tanítási napok száma: 182 Tanítás nélküli munkanapok száma (pedagógiai célra): 5 ill. 6 munkanap: November 25. Egészségnap 1 nap Május Érettségi írásbeli vizsgák 3 nap Június 14. DÖK döntése szerint 1 nap Június 15. Osztályprogramok 1 nap Országos mérés-értékelés (Oktatási Hivatal szervezésében) - az anyanyelvi és a matematikai alapkészségek fejlődése: május 25. A tanulók fizikai állapotának felmérése (két alkalommal). A tanulók fogászati szőrıvizsgálata a tanév során beosztás szerint - folyamatosan.

2 AUGUSZTUS 23. Javítóvizsga írásbeli és gyakorlati (testnevelés) Javítóvizsga szóbeli és gyakorlati (szakmai) 26. Pótbeírás Tankönyvosztás a térítésmentes tankönyvre jogosultak Bérczi Mária számára Tankönyvosztás a térítésmentes tankönyvre nem Juhász Adrienn jogosultak számára 27. Felkészítés a digitális napló alkalmazására Vida Attila 31. Tanévnyitó értekezlet 1. SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepség Osztályfınöki órák (az osztályfınökök részére készített tájékozató anyag alapján) Pótlólagos tankönyvosztás Gyuricza Zsolt osztályfınökök Bérczi Mária, Juhász Adrienn 2-ig Ebédigény felmérése Osztályfınökök 2-5. Gólyatábor Szabó Krisztián 6-ig Osztálynaplók kitöltése, bizonyítványok beszedése Osztályfınökök (nappali tagozatos és a végzıs esti tagozatos osztályok) Diákönkormányzati ülés DMS tanár Tanulói adatlapok leadása Osztályfınökök 10. Bortúra 10.F,G osztfıi 13-ig Emelt szintő érettségire felkészítéssel kapcsolatos Osztályfınökök igények leadása 13. Elsısegélynyújtás világnapja Juhász Adrienn 18. Szakkörök meghirdetése, szakköri csoportok kialakítása 17-ig Bemeneti kompetenciák mérése és értékelése a 9. évfolyamon Csüllög Imre A tanulók szociális körülményeinek felmérése valamennyi évfolyamon, tanulási attitődjének felmérése a 9. évfolyamon Vágfalviné Kazy Eszter 27. Törzslapok kitöltése, valamint a törzslapok és bizonyítványok záradékolása, leadása Tanmenetek leadása 28. A pályaorientációs és szakiskolai évfolyamokon tanító tanárok megbeszélése: HEFOP, egyéni fejlesztés, szakmai projektek, modulrendszer tapasztalatai osztályfınökök szaktanárok

3 OKTÓBER 1. Központi és házi versenyek meghirdetése Megemlékezés az idısek világnapjáról Papós Zoltán 4. Írásbeli szakmai vizsga 5. A szakközépiskolai évfolyamokon tanító tanárok megbeszélése: HEFOP, egyéni fejlesztés, szakmai projektek, modulrendszer tapasztalatai 6. Aradi Vértanúk Napja Antal Csaba, Dénes Teodóra 15. Gyakorlati szakmai vizsga Papós Zoltán 18. Szóbeli szakmai vizsga 21. Földünkért világnap Szendrei Éva 22. Megemlékezés Október 23-ról 10.A osztf Pályaválasztási Vásár, 29. Megemlékezés Halottak Napjáról koszorúzás Hansági Ferenc sírhelyénél NOVEMBER Varga Marianna 2-5. Őszi szünet. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 29. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 8. (hétfő). 8. Az iskolai tisztaság, rend, értékek megóvására kiírt belsı pályázat határideje 9. Nevelési értekezlet óra: nyílt nap, óra 30: SZMK értekezlet 16 óra: szülıi értekezlet óra: fogadóóra Hansági Napok: november szakmai nap és egészségnap (tanítási szünet) november emlékverseny, végzett tanulók találkozója, minıségbiztosítási konferencia november Hansági Labdarúgó Kupa Varga Marianna, Juhász Adrienn,, Kárász Ágnes, Szabó Krisztián

4 DECEMBER 1. AIDS ellenes világnap Juhász Adrienn 3. A Fogyatékkal Élı Emberek Világnapjáról való megemlékezés Dénes Teodóra, Szabó Krisztián 15 óra: nyílt nap, Varga Marianna DECEMBER 7. Család modul zárása (9.F/9.G) Csüllög Imre 10 Szülık értesítése gyenge tanulmányi eredményrıl és a hiányzásról 14. Illik-nem illik modul zárása Kálmán Edina 21. Karácsonyi Parti Gyuricza Zsolt Téli szünet (szünet elıtti utolsó tanítási nap: december 21. kedd, a szünet utáni elsı tanítási nap: január 3. hétfı) JANUÁR 14. Az elsı félév zárása-osztályozó értekezlet 14. v. 21. v. 28. Szalagavató bál (Deák) Szabó Krisztián 21-ig A szülık értesítése az elsı félévi tanulmányi eredményekrıl 28. Diákparlament Szabó Krisztián FEBRUÁR óra 30: SZMK értekezlet 16 óra: szülıi értekezlet óra: fogadóóra, 8. Nevelési értekezlet: az elsı félév értékelése 15-ig Végzıs tanulók jelentkezése az érettségi és a szakmai vizsgára 24. Farsangifánk-sütés Dénes Teodóra 25. Emlékezés a kommunista diktatúra áldozataira Antal Csaba, Bérczi Mária

5 MÁRCIUS 1. A pályaorientációs és szakiskolai évfolyamokon tanító tanárok megbeszélése: HEFOP, egyéni fejlesztés, szakmai projektek, modulrendszer tapasztalatai 8. A szakközépiskolai évfolyamokon tanító tanárok megbeszélése: HEFOP, egyéni fejlesztés, szakmai projektek, modulrendszer tapasztalatai 14. Március 15-i ünnepség 10.F,G osztfıi 16. Beiskolázás ideiglenes felvételi jegyzék 22. A víz világnapja Szalmáné Kardos Beáta 25. Szülık értesítése a végzıs tanulók gyenge tanulmányi eredményérıl és a hiányzásáról ÁPRILIS 8. A költészet napja Gere Zsuzsa, Gyuricza Zsolt 15. Megemlékezés a holokauszt áldozatairól Kiss Gabriella, könyvtáros Szakmaválasztás és a 2. idegen nyelv véglegesítése a 10. osztályokban 18. Beiskolázás végleges felvételi jegyzék 19. Nevelési értekezlet Tavaszi szünet (szünet elıtti utolsó tanítási nap: április 20. szerda, a szünet utáni elsı tanítási nap: április 27. szerda) 27. Beiskolázás felvételi értesítések 28. Tanárok tanulók általi értékelése Csüllög Imre 28. Osztályozó értekezlet: végzıs osztályok 29. A szóbeli érettségi tételek leadása 17 óra: ballagás Szabó Krisztián, Gyuricza Zsolt

6 MÁJUS Közép- és emelt szintő érettségi írásbeli vizsgák (nappali tagozaton 2-4. között tanítási szünet) 6. Szülık értesítése gyenge tanulmányi eredményrıl és a hiányzásról 9-tıl Írásbeli szintvizsgák 13. Megemlékezés az Európai Unió ünnepérıl, plakátverseny Kiss Gabriella 16. Szakmai írásbeli vizsga, 17-tıl Gyakorlati és szóbeli szintvizsgák Papós Zoltán 25. Országos mérés-értékelés a 10. osztályokban Szalmáné Kardos Beáta 29. Szellemi projektek zárása (11.F, 11.G szellemi projektjeinek zárása november-decemberben?) Csüllög Imre, Kiss Gabriella 30-tól Szakmai gyakorlati és szóbeli vizsgák Papós Zoltán JÚNIUS 2-8. Emelt szintő érettségi szóbeli vizsgák (OH szervezi) 10. Osztályozó értekezlet 14. Aktív nap Szabó Krisztián 15. Osztályprogram osztályfınökök Középszintő érettségi szóbeli vizsgák 17. Bizonyítványosztás 29. Beiratkozás 30. Tanévzáró nevelıtestületi értekezlet

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. kedd Eseménytervezet Elsı tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség Munkavédelmi oktatás

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19 Augusztus 22-én (szerda) 8.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00 Különbözeti vizsga 29, 30-án 8 óra Javítóvizsga (külön kiírás szerint) 28-án (kedd) 9 óra Összevont

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 Augusztus 22-én (hétfő) 8.00 Alakuló értekezlet Helye tanári 23, 24-én 8 óra Javítóvizsga (kedd, szerda) (külön kiírás szerint) 26-án (péntek)

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2017/18

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2017/18 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2017/18 Augusztus 22-én (kedd) 8.00 Alakuló értekezlet 24-én (csütörtök) 9 óra Összevont értekezlet 28, 29-én 8 óra Javítóvizsga (hétfő, kedd) (külön kiírás szerint)

Részletesebben

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idı Elsı tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfı)

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2019/2020-as tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2019/2020-as tanévre ESEMÉNYNPTÁR a 2019/2020-as tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "" hét 2. hétfő 2. 3. kedd Eseménytervezet Első tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség nappali

Részletesebben

A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján SZEPTEMBER

A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján SZEPTEMBER 1. sz. melléklet: A tanév helyi rendje A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Utolsó

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2017/2018-as tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2017/2018-as tanévre ESEMÉNYNPTÁR a 2017/2018-as tanévre Hét szeptember Hónap, nap 1.hét 1. "" hét 1. péntek 2.hét 2. "" hét 4. hétfő Eseménytervezet Első tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2018/2019-es tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2018/2019-es tanévre ESEMÉNYNPTÁR a 2018/2019-es tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "" hét 3. hétfő Eseménytervezet Első tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség nappali tagozaton

Részletesebben

A végzősök 153 tanítási nappal, 31 hétre számoljanak Az alsóbb évfolyamok 179 ill. 180 tanítási napra és 36 hétre számoljanak. szeptember 15.

A végzősök 153 tanítási nappal, 31 hétre számoljanak Az alsóbb évfolyamok 179 ill. 180 tanítási napra és 36 hétre számoljanak. szeptember 15. Debreceni Szc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve a 2018/2019-es tanévre szakgimnázium 179 tanítási nap szakközépiskola 180 tanítási nap szakgimnázium 8 tanítás

Részletesebben

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2017/2018-as tanévre

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2017/2018-as tanévre Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2017/2018-as tanévre munkanap áthelyezések március 16. pihenőnap, helyette március 10. munkanap április 30.

Részletesebben

2018/2019. tanév ütemterve

2018/2019. tanév ütemterve 2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi

Részletesebben

A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek)

A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek) A tanítási napok száma: 180 2018. szeptember 3. (hétfő) 2019. június 14. (péntek) Tanítás nélküli munkanapok száma: 7 Felhasználásuk: 3 nap az írásbeli érettségi vizsgákra: 2019. május 6-7-8. h-k-sz. 2

Részletesebben

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019 A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019 2018. augusztus 22. (szerda) 9.00 alakuló értekezlet, munkaközösség vezetői értekezlet 2018. augusztus

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 26. 9.00 Munkaközösségi értekezletek iskolavezetés, munkaközösség-vezetők augusztus 26-szeptember 6. Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2016/2017-es tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2016/2017-es tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2016/2017-es tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. csütörtök 2. 2. péntek Eseménytervezet Els tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE Alakuló értekezlet 2012. augusztus 27. 9.00 Konzultációk 2012. augusztus 27. 10.00-13.00 2012. augusztus 28. 9.00-13.00 Osztályozó- és javítóvizsgák az esti tagozaton 2012.

Részletesebben

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma 3527 Miskolc, Latabár E. u. 1. 2018/2019. tanév MUNKATERV Jóváhagyta a nevelőtestület 2018. augusztus 31-én (.. iktatószámú jegyzőkönyv) 1 1. Feladatok,

Részletesebben

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2017/2018-as tanévre

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2017/2018-as tanévre Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2017/2018-as tanévre munkanap áthelyezések március 16. pihenőnap, helyette március 10. munkanap április 30.

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

Munkaprogram a 2015/2016-os tanévre

Munkaprogram a 2015/2016-os tanévre Munkaprogram a 2015/2016-os tanévre SZEPTEMBER A. HÉT (szept. 1-4.) Szept. 1. 8 óra Tanévnyitó (9. évfolyam) Szept. 2-4. 9-12 óra Diákgyűlések (évfolyamonként) 8-12 óra Osztályfőnöki órák (órarend, házirend,

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2018. szeptember 3. 2019. június

Részletesebben

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE Szorgalmi időszak: Szakközépiskola nappali tagozat: 9-11. osztályok 2012. szeptember 3. - 2013. június 14. 12.B, G és a 13. A osztályok 2012. szeptember 3. - 2013.

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 27. 9.00 Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes augusztus 28. 9.00 Tanévnyitó tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 30. 9.00 Fecsketábor

Részletesebben

8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és különbözeti vizsgák. Gólyatábor - Velence

8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és különbözeti vizsgák. Gólyatábor - Velence TANÉV RENDJE - GUNDEL 2016/2017-es tanév A hét betűjele Dátum A hét napja Események augusztus 24. szerda 8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és

Részletesebben

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre munkanap áthelyezések október 31 pihenőnap, helyette október 15. munkanap A végzősök 156

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2016. szeptember 1. 2017. június

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM Azonosító: 203056 H-5100 Jászberény, Hatvani út 2. Tel.: igazgatóság: 06-20/394-9349, gazdasági iroda: 06-20//393-8112

Részletesebben

Részletes programterv 2018/2019.

Részletes programterv 2018/2019. Részletes programterv 2018/2019. 2018. SZEPTEMBER TANÍTÁSI 3. hétfő 1. 1. 08:15 Tanévnyitó ünnepély, első tanítási nap 4. kedd 2. 2. 5. szerda 3. 3. 6. csütörtök 4. 4. 7. péntek 5. 5. 8. szombat -- --

Részletesebben

Munkaprogram a 2016/2017-es tanévre

Munkaprogram a 2016/2017-es tanévre Munkaprogram a 2016/2017-es tanévre SZEPTEMBER A. HÉT (szept. 1-2.) Szept. 1. 8 óra Tanévnyitó (9. évfolyam) 9-12 óra Diákgyűlések (évfolyamonként) 8-12 óra Osztályfőnöki órák (órarend, házirend, tűz-

Részletesebben

5. A szorgalmi idő rendje

5. A szorgalmi idő rendje 5. A szorgalmi idő rendje A 2013/14. tanév első tanítási napja: utolsó tanítási napja: az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: az I. félév: a félévi értesítők kiosztása: 2013. szeptember

Részletesebben

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Alakuló értekezlet Szabó Miklós augusztus 24. 9,00 Javító-és osztályozó vizsgák Szabó Miklós augusztus 27. 9,00 Munkaközösségi értekezletek munkaközösség-vezetők augusztus 27-31.

Részletesebben

aug. 17. hétfő 9.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése aug. 18. kedd Szabadság aug. 19.

aug. 17. hétfő 9.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése aug. 18. kedd Szabadság aug. 19. 2015/16. tanév Augusztus Időpontok nap óra Hamvas 2014/15. aug. 17. hétfő 9.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Tanév előkészítése aug. 18. kedd Szabadság aug. 19. szerda Szabadság aug. 20. csütörtök

Részletesebben

Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/2014.

Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/2014. Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/20 Az emberi erőforrások minisztere 47/20 (VII. 4.) EMMI rendelete alapján. augusztus 2 26. 27-28-29. 29. Orvosi vizsgálat

Részletesebben

A tanév ütemterve 2018/2019 Tanítási nap száma 2018.aug.27. hétfő Javítóvizsgák 8:00-, 14:30 konferencia 2018.aug.28. kedd 8 óra Nyitóértekezlet

A tanév ütemterve 2018/2019 Tanítási nap száma 2018.aug.27. hétfő Javítóvizsgák 8:00-, 14:30 konferencia 2018.aug.28. kedd 8 óra Nyitóértekezlet A tanév ütemterve 2018/2019 Tanítási nap száma 2018.aug.27. hétfő Javítóvizsgák 8:00-, 14:30 konferencia 2018.aug.28. kedd 8 óra Nyitóértekezlet 2018.aug.29. szerda Munkaközösségi értekezletek 2018.aug.30.

Részletesebben

Hó/nap Esemény Helyszín

Hó/nap Esemény Helyszín ok száma: 179 Tanítás nélküli munka: 6 Módosított Tanévtár 2013/2014. tanév 1 tanulmányi kirándulás: 2013. 09. 13. 1 Szalagavató (2013.12.27. helyetti munka): 2013. 11. 30 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ):

Részletesebben

Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája MUNKATERV as tanév AUGUSZTUS

Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája MUNKATERV as tanév AUGUSZTUS Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája MUNKATERV 2017-2018-as tanév AUGUSZTUS 21.-22. 8:00 Konzultáció 23.-24. 9:00 Javító vizsgák SZEPTEMBER 01. 8:00 Tanévnyitó ünnepség 01. 11:00

Részletesebben

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,

Részletesebben

Eseménynaptár tanév

Eseménynaptár tanév Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2016/17-es tanévre

Részletesebben

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV Péterváriné Kiss Sarolta mb. igazgató A tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 1. /kedd/n Utolsó

Részletesebben

E S E M É N Y N A P T Á R

E S E M É N Y N A P T Á R A 2013/2014. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2013. augusztus 31.(szombat) 2012-2013. tanév augusztus 22. csütörtök 9.00 Alakuló és évnyitó

Részletesebben

2017/2018. tanév MUNKATERVE

2017/2018. tanév MUNKATERVE A 2017/2018-as tanév MUNKATERVE 2017. AUGUSZTUS augusztus 21 9.30 Első munkanap, 10.30 Akuló értekezlet augusztus 22.- 25. 9.00 Felkészítő órák a javítóvizsgára, konzultáció az osztályoző vizsgára (szaktanárok)

Részletesebben

Munkaterv Tanévi feladatok 2017/18. tanév

Munkaterv Tanévi feladatok 2017/18. tanév Munkaterv Tanévi feladatok 2017/18. tanév K a r c a g i S Z C Mezőtúri Szakközépiskolája és Kollégiuma 5400 MEZŐTÚR, FÖLDVÁRI ÚT 8. esemény időpont felelős Tanévkezdő munkaértekezlet 2017. 08. 21. 9.00,

Részletesebben

Budapest Gépészeti Szakképzési Centrum Magyar Hajózási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve a 2018/2019. tanévre

Budapest Gépészeti Szakképzési Centrum Magyar Hajózási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve a 2018/2019. tanévre Budapest Gépészeti Szakképzési Centrum Magyar Hajózási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve a 2018/20 tanévre 179 tanítási nap szakgimnázium 180 tanítási nap szakközépiskola A 2018/20 tanév rendjéről

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u. 2.szám alatti telephelyen: A Sinay Miklós utcai telephely nyitvatartási ideje:

Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u. 2.szám alatti telephelyen: A Sinay Miklós utcai telephely nyitvatartási ideje: Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyitvatartási rendje, a 2016/2017-es tanévre tervezett jelentősebb események Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u.

Részletesebben

01. Tanévnyitó ünnepség. 18. Szülői értekezletek. 02. Nevelési értekezlet. 06. Aradi vértanúk emléknapja

01. Tanévnyitó ünnepség. 18. Szülői értekezletek. 02. Nevelési értekezlet. 06. Aradi vértanúk emléknapja szeptember 01. Tanévnyitó ünnepség 08. DÖK gyűlés 18. Szülői értekezletek október 02. Nevelési értekezlet 06. Aradi vértanúk emléknapja 09. Nyílt nap 17. Nyílt nap 20. Iskolai ünnepség 23. Nemzeti ünnep

Részletesebben

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir.

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir. szeptember csütörtök - 8 óra: tanévnyitó ünnepség első 1 1 szombat tanítási nap 4 ofi óra, tűzvédelmi oktatás 2 2 vasárnap október 3 szombat 3 4 vasárnap 4 5 5 6 6 csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

Munkaprogram a 2018/2019-es tanévre

Munkaprogram a 2018/2019-es tanévre Munkaprogram a 2018/2019-es tanévre SZEPTEMBER A. HÉT (szept. 3-7.) Szept. 3. 8 óra Tanévnyitó 9-12 óra Diákgyűlések (évfolyamonként) 9-12 óra Osztályfőnöki órák (órarend, házirend, tűz-- és munkavédelem)

Részletesebben

A ES TANÉV MUNKARENDJE

A ES TANÉV MUNKARENDJE A 2018-2019-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK FELADATOK Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség Tankönyvosztás Tanévnyitó ünnepség Első tanítási nap Tanulók fizikai

Részletesebben

2013 / tanév programjai

2013 / tanév programjai 2013 / 2014. tanév programjai Augusztus 26. hétfő Alakuló értekezlet 27. kedd Munkaközösségi értekezletek 29. csütörtök Osztályfőnöki értekezlet 30. péntek Nevelőtestületi értekezlet Szeptember 01. vasárnap

Részletesebben

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e 1. A 2 0 1 8 / 2 0 1 9 - e s t a n é v m u n k a r e n d j e Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma tanítási munka 2018. augusztus 21. kedd 22. szerda 23. csütörtök Munkaközösségi

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Feladat Határidő Felelős Javító- és osztályozó vizsgák augusztus 25. 8.00 Munkaközösségi értekezletek augusztus 26-27. Tanév-előkészítő nyitóértekezlet

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum i 2017. augusztus 2017. augusztus 28., hétfő hétfő Alakuló értekezlet Javító- és különbözeti vizsgák 9.00 13.00

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév ütemterve

A 2015/2016-os tanév ütemterve A 2015/2016-os tanév ütemterve Augusztus: - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára - KÖSSZ- tábor - javító-osztályozó vizsgák szervezése - Kollégiumi szokásrend kialakítása, szülői értekezlet,

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE 1. Tanév előkészítése: 2015. augusztus 21-től augusztus 31-ig 2. Alakuló-értekezlet: 2015. augusztus 25. 8.00 óra (kedd) 3. Iskolai javítóvizsgák lebonyolítása 2015. augusztus

Részletesebben

MUNKARENDJE. 2014/2015-ös tanév

MUNKARENDJE. 2014/2015-ös tanév KT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA Wattay Középiskola és Szakiskolája MUNKARENDJE 2014/2015-ös tanév Nevelőtestület által jóváhagyva: 2014. augusztus 28. Franczia László igazgató 2 I. félév 2014. szeptember

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2015/2016

ESEMÉNYNAPTÁR 2015/2016 ESEMÉNYNAPTÁR 2015/2016 augusztus 24. 8:00 Alakuló értekezlet augusztus 25-26. 8:00 Javító-, osztályozó és különbözeti vizsgák augusztus 27-28. 9:00 Csibe-tábor augusztus 31. 8:00 Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Tanév eleji feladatok; szakmai munkaközösségi értekezletek Tanévnyitó tantestületi értekezlet Tanév eleji feladatok, tanév előkészítése

Tanév eleji feladatok; szakmai munkaközösségi értekezletek Tanévnyitó tantestületi értekezlet Tanév eleji feladatok, tanév előkészítése Dátum Nap Iskolában eltöltött napok száma Esemény Felelős 25 26 27 28 29 30 31 csütörtök hétfő kedd szerda Alakuló Javítóvizsgák Tanév előkészítésével kapcsolatos feladatok Közismereti munkaközösségi ek

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET. Éves munkaterv formalap

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET. Éves munkaterv formalap Tanév: 2013/2014 2013 36. hét B hét Szeptember 9:00 02. Tanévnyitó ünnepély 02. Első tanítási nap 3-4-5. Tankönyvek kiosztása, tanmenetek áttekintése 8:00-tól 9:00-14:00 Bokor Fekete Lászlóné 6-8. Nyelvparádé

Részletesebben

Írásbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó vizsga Technikusi beiratkozás 11:00. Szóbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó értekezlet 12:00

Írásbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó vizsga Technikusi beiratkozás 11:00. Szóbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó értekezlet 12:00 Tanítási napok száma 2018. aug.. 22. szerda Alakuló értekezlet 9:00 Sze 2018. aug.. 23. csütörtök Tankönyvárusítás Cs 2018. aug.. 24. péntek Írásbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó vizsga Technikusi beiratkozás

Részletesebben

Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017

Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017 Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017 Készítette: Kovács Tibor intézményvezető helyettes Időpont Esemény Felelős 08.29. Vezetői értekezlet 08.30. Javítóvizsga

Részletesebben

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2012/2013. augusztus. szeptember

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2012/2013. augusztus. szeptember Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2012/20 Az emberi erőforrások minisztere 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelete alapján. augusztus 28-29-30. 30. 31.

Részletesebben

2016/17. aug. 23. szerda Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése. aug. 30. kedd Tanévnyitó értekezlet Grúber György

2016/17. aug. 23. szerda Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése. aug. 30. kedd Tanévnyitó értekezlet Grúber György 2016/17. tanév Augusztus Napló sorszám Időpontok nap óra 2016/17. RENDEZVÉNYEK 2016 FELELŐS Téma / Szervező / Egyéb aug. 23. szerda 10.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Tanév előkészítése aug. 27.

Részletesebben

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős Munkaterv a 2017-2018-as tanévre Augusztus Időpont Program Felelős 2017. augusztus 23. 8 óra Alakuló értekezlet 2017. augusztus 23. 8.30 Korrepetálások, tantermek-tanári rendezése 2017. augusztus 24-25.

Részletesebben

A ES TANÉV MUNKATERVE

A ES TANÉV MUNKATERVE SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZONDI GYÖRGY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2660 BALASSAGYARMAT, RÉGIMALOM ÚT 2. TEL: 35/501-600 WEB: www.szondi-bgy.sulinet.hu E-MAIL: szondi@szondi-bgy.sulinet.hu

Részletesebben

A tanév rendje 2017/2018

A tanév rendje 2017/2018 A tanév rendje 2017/2018 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. 14:00 Osztályfőnöki órák 2017. 09. 01. P. 16:00 Iskolai tanévnyitó 1. 17:30 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

A ös tanév ütemterve

A ös tanév ütemterve Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv Eseménynaptár 2017. augusztus 08.09. szerda Tankönyvek kiszállítása Balla-Mustos Mónika 08.23. szerda 8.30 Alakuló értekezlet

Részletesebben

2012/2013. tanév rendje (kivonat)

2012/2013. tanév rendje (kivonat) 2012/2013. tanév rendje (kivonat) Első tanítási nap: Őszi szünet: Téli szünet: Első félév: Tavaszi szünet: Utolsó tanítási nap: Tanítási napok száma: 2012. szeptember 3. /hétfő/ 2012. október 29-től november

Részletesebben

E S E M É N Y N A P T Á R

E S E M É N Y N A P T Á R A 2015/2016. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2015. augusztus 31.(hétfő) 2014-2015. tanév augusztus 24. hétfő 8.00 Alakuló és évnyitó értekezlet

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET. Éves munkaterv formalap

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET. Éves munkaterv formalap Tanév: 2014/2015 2014 36. hét B hét Szeptember 01. Tanévnyitó ünnepély 9:00 01. Első tanítási nap 8:00-tól 01-05. Gólyahét 02-05. Tankönyvek kiosztása, tanmenetek áttekintése 9:00-14:00, Bokor Fekete Lászlóné,

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium School of Business Tagintézménye

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium School of Business Tagintézménye Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium School of Business Tagintézménye (6727 Szeged, Lidicei tér 1.) OM-azonosító: 201410 Munkaterv a 2018/2019-es tanévre

Részletesebben

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet Tanév ütemterve 2015/2016 Tanítási nap száma 2015.aug.25 kedd 9 óra Tanévnyitó értekezlet 2015.aug.26 szerda 2015.aug.27 csütörtök 2015.aug.28 péntek 2015.aug.29 szombat 8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2015/2016-os tanévre Augusztus Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 24. (hétfő) 8.00 óra Helye: Trefort Ágoston

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézménye. Éves munkaterv 2018/2019.

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézménye. Éves munkaterv 2018/2019. 2018. SZEPTEMBER Első tanítási nap/tanévnyitó 8.00 3. H aznap 4 osztályfőnöki óra lesz Tűz-, baleset- és munkavédelmi oktatás a tanulóknak 4. K 5. SZ Veni Sancte szentmise 13:00 Szülői értekezlet 17:00

Részletesebben

2016/2017. tanév. készült: szeptember

2016/2017. tanév. készült: szeptember SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Székesfehérvár Prohászka Ottokár út 71. OM azonosító: 037857 KIK 072040 Telefon/fax: 22/312-969, 315-198 e-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu vasvarigimn@gmail.com

Részletesebben

Munkaterv havi bontásban

Munkaterv havi bontásban Munkaterv havi bontásban A 2016/2017-ES TANÉV FELADATAI HAVI LEBONTÁSBAN Időpont Feladat 2016.augusztus 25-31. A nyári gyakorlat igazolása, dokumentálása A javító vizsga lebonyolítása 2016. augusztus 30.

Részletesebben

óra osztályfőnöki órák

óra osztályfőnöki órák szeptember 1. csütörtök 8.00 majd 5. óra 5. óra 6. óra Első tanítási nap - TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2-3-4. óra osztályfőnöki órák angol nyelvi szintfelmérés az 9.A, 9.B, 9.D osztályokban tájékoztató a közösségi

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2016/2017-es tanév

Rendezvénynaptár 2016/2017-es tanév Rendezvénytár 2016/2017-es tanév Dátum Nap Tan. Óra Feladat Megjegyzés 31 Szerda 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Csütörtök 2 2 Péntek 3 Szombat 4 Vasár 5 Hétfő 3 4 6 Kedd Őszi érettségire jelentkezés határideje

Részletesebben

CEGLÉDI SZC NAGYKÁTAI IPARI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉVES MUNKATERVE 2016/17 TANÉV. igazgató

CEGLÉDI SZC NAGYKÁTAI IPARI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉVES MUNKATERVE 2016/17 TANÉV. igazgató Ceglédi Szakképzési Centrum Nagykátai Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM: 203068, Az:141103 2760 Nagykáta, Csonka köz 6. Tel: +36 (29) 440-254 Web: ipariszki.hu Email: ipariszki@ipariszki.hu

Részletesebben

Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan:

Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan: ok száma: 180 Tanítás nélküli munka: 6 Tanévtár 2014/2015. tanév 1 Szalagavató (2014.12.24. helyetti munka): 2014.11.22. 1 félévi osztályozó értekezlet: 2015.01.17. 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ): 2015.03.13.

Részletesebben