Kisjézus kopog a szíveken

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kisjézus kopog a szíveken"

Átírás

1 Közép-Zala Közép-Zala Didergetõ, sötét, csillagmintás paplan borul Betlehem városára. Éjszaka van, Mária és József, akik a nép császári rendelet szerinti összeírására érkeznek a városba, házról-házra járnak, hogy szállást keressenek maguknak. A városi fogadó már dugig van, s a magánházaknál sem akad egy kiadó vacok, ahol meghúzhatnák magukat éjszakára. Végül egy polgár, látva Mária elõrehaladott áldott állapotát, felajánlja nekik városszéli istállóját éjszakai oltalmul. k ö z é l e t i h a v i l a p VIII. évfolyam december Kisjézus kopog a szíveken Így indul a kétezer év elõtti történet, a megváltás misztériuma. Mária ott, a huzatos betlehemi istállóban hozta világra gyermekét. Távol a világ zajától, a város minden pompájától, barmok testmelege óvta a hidegtõl a megszületett Istengyermeket, a Kisjézust Didergetõ, sötét, adventi éjeinket éljük. Feszül bennünk a várakozás. A karácsonyvárás magyarázhatatlan, minden esztendõben újjászületõ, megunhatatlan izgalma eluralja szíveinket. Várjuk, hogy feltûnjön Teljes körû szájsebészeti, fogászati és fogtechnikai szolgáltatás EGY HELYEN saját fogtechnikai laboratóriummal! Implantátumok szájsebészeti mûtétek Röntgendiagnosztika Fogászati kezelések Fogpótlások a fogtechnikus közvetlen közremûködésével Újdonságok - Zirconium Rövid határidõ, magas minõség, megfizethetõ ár! Cím: Zalaegerszeg, Csendes u.34. Bejelentkezés: CZOTTER 2012-ben is teljes körû szolgáltatással várjuk pácienseinket. Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk! IRODATECHNIKA Zalaegerszeg, Gyimesi u. 36. Másológépek, egyéb irodagépek, Tec Ma és Samsung pénztárgépek, kellékanyagok értékesítése és szervize. Másológépek bérelhetõk. Tel.: 06-92/ ; 06-20/ lelkünk égboltján az a ragyogóan fényes csillag, amely minket, újkori pásztorokat elvezet a jászolhoz. Várjuk az éjféli misére hívó harang diadalmas kondulását, amely kétezer év múltán is A szerzõ illusztrációja. minden esztendõben hírül adja: megszületett a Megváltó! Valami megfoghatatlanul titokzatos, semmi más napon meg nem élt érzés tölti be szívünket. Alázatos lelkünk, kívül a világ hívságos zajából, mint akkoron a szalmával vetett betlehemi jászol, készen áll a befogadásra, ha a Kisjézus kopog. f.l. Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk olvasóinknak!

2 2 Közép-Zala december Az álmikulás és a valódi Hottón játszóházzal várták a Mikulást Az igazi, jóságos mikulás megajándékozott minden gyermeket. Az idén is nagy érdeklõdés mellett rendezte meg a hottói önkormányzat a Mikulás-napi ünnepséget. Ahogy az itt mostanában lenni szokott, ezúttal is kicsit többet kaptak a gyerekek Mikulás estéjén, mint ahogy általában. Ezúttal picit az életre nevelés jegyben zajlott a mûsoros est a faluházban. Boráros Szilárd báb-, díszlet- és jelmeztervezõ, párja, Milada és barátaik, a Ziránó Színház tagjai, Varga Péter és Pfeifer Zsófi ezúttal is az alkalomhoz illõ, hangulatos mûsort alkottak. A játszóházzal indult délutánon a Mikulás-várás közben ajándékokat, adventi-karácsonyi dísztárgyakat készítettek a nagy számban összegyûlt gyerekek. A hurkapálcák, almák, termések, szalagok, ágak sorra Ahol a gondolat testet ölt Az ügyvitel szinte minden területét segítõ programcsomagunk, az Ad-acta tartalmaz: - rendelés és szerzõdés nyilvántartási - számlázási - fõkönyvi könyvelési - készlet és befektetett eszköz nyilvántartási - pénzügyi - bérszámfejtési moduljain túl számos egyéb tevékenységet támogató rendszert is (például nemzetközi, belföldi fuvarozás; gépjármû értékesítés és szerviz; temetõi nyilvántartás; termelési elszámolás; általános kereskedelmi rendszer; nagykereskedelmi raktározás és kiszállítás; gáz- és vegyes háztartási gép szerviz, melyeket a felhasználó igényei szerint testre szabottan, gyorsan tudunk telepíteni, betanítani) formálódtak a pici gyerekkezek alatt igazi karácsonyi alkotássá. A nagy munka közepette két krampusz kíséretében megérkezett a Mikulás. Poénkodva dicsérgette és fényezte magát, masszíroztatta a lábát, s idõnként hálából látszat-ajándékokat pottyintott a gyerekeknek. Ez persze hamarosan feltûnt a jó és a rossz gyerekeknek egyaránt. Ám mielõtt még jól elagyabugyálták volna az álmikulást hisz' ez már ki is derült, hogy csaló toppant be a fekete ördögök kíséretében angyalok érkeztek a kultúrházba és rögvest elzavarták és mindenféle varázsszerrel megtisztították a csaló télapót. A karácsonyra való ráhangolódás jegyében november 26-án Kisbucsa Község Önkormányzata és a Kisbucsa Község Közalapítvány közös szervezésében került sor adventi koszorúkötésre a település tornatermében. A szükséges kellékeket a helyszínen jelképes összegért megvásárolhatták az érdeklõdõk és saját ízlésüknek megfelelõen készíthették el saját adventi koszorújukat. A Végre díszes ruhájában belépett az igazi Mikulás. Akkora hatalmas termetû volt talán pont akkora, mint a bábosmester Boráros Szilárd bácsi. Köszöntötte az aprónépet, majd megajándékozott mindenkit, így az est további része már felhõtlen örömben telhetett. Örülök, hogy ez a rendezvény is igazolta, egyre inkább közösséggé kovácsolódik Hottó lakossága. Hiszen meghívtuk a falu összes közel ötven 12 év alatti gyermekét, s közel negyvenen részt is vettek az ünnepségen osztotta meg velünk Vincze Ferenc polgármester. Farsang Lajos Ünnepvárás Kisbucsán szép számmal megjelent résztvevõk kreativitása határtalan volt. Több éves hagyomány, hogy Mikulás-nap alkalmából Kisbucsa Község Önkormányzata ünnepséget szervez a település gyermekei részére. A zsúfoltságig megtelt tornateremben Mutyi bohóc és a Manók vidám mûsorát követõen a Mikulás minden kisgyermeket csomaggal ajándékozott meg. Címünk: 8900, Zalaegerszeg, Mártírok u.1. I/1. Telefon: 92/ , fax: 92/ Web: pgsoft@pgsoft.hu Hirdetésszervezõket keresünk a megye minden részébõl! Érdeklõdni lehet: 92/ , 8-12 óráig, illetve 30/ Minden kisgyermek kapott csomagot. Pályázatokhoz kapcsolódó kiadványok, újságok készítése szerkesztése megbízhatóan, gyorsan! Érdeklõdni: 92/ ; 30/ zalataj@zelkanet.hu

3 2011. december Közép-Zala Hagyomány és önkéntesség Többszörös véradók elismerése Teskándon Hazánkban több, mint fél évszázada ismerik el és tüntetik ki a véradókat. A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére 1988-tól november 27.-ike e nap, a Magyar Véradók Napja. Ekkor erkölcsi és anyagi megbecsülést kapnak azok, akik fontosnak és kötelezõnek tartják az ily módon történõ segítségnyújtást. Teskándon ez év novemberében is, mint az elõzõ esztendõkben mindig, köszöntötte a falu véradóit a Vöröskereszt helyi szervezete, Teskánd Község Önkormányzata támogatásával. Ezen a napon hangsúlyt kap a véradás fontossága, amelyet személyes példamutatással is próbálok érzékeltetni, hiszen családommal együtt mi is a véradók táborához tartozunk. Teskándon sokan gondolják úgy van, aki már hosszú évek óta, hogy eleget tesznek e nemes kötelezettségnek. Így elmondhatom, hogy szeres véradókat is jegyezhetünk településünkön. Ez alkalommal, fehér asztal mellett egy Az advent jegyében köszöntötték az idõseket Tófejen Teltházas rendezvényen, terített asztal mellett ünnepelték Tófejen a település idõs lakóit, a bevált szokás szerint a karácsony elõtti ünnepélyes hangulatban. A Közösségi Házba mintegy százhúsz szépkorút hívott meg az önkormányzat a tiszteletükre rendezett zenés mûsorra. Az ünnepi programot Lakatos György, a teleház vezetõje konferálta fel, majd Horváth Zoltán polgármester köszöntötte a falu szépkorú lakóit, s mindazokat, akik nem vehettek rész a rendezvényen. Üdvözölte a meghívott vendégeket, Gál Lászlónét, Pusztaederics polgármesterasszonyát, Vigh László országgyûlési képviselõt és családját, s a Zalaegerszegi Kistérségi Társulás, valamint a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény megjelent vezetõit, akik a hétköznapokon azért dolgoznak, hogy az idõs emberek megfelelõ ellátásban részesüljenek. Minden évben megünnepeljük a szépkorúakat, hiszen kis beszélgetésre hívtuk meg õket, majd Ft közötti értékben vásárlási utalványok, valamint oklevelek átadásával köszöntük meg a több éves hozzáállásukat az ügyhöz hallottuk Tóth Istvánnétól, a község polgármesterétõl. A véradás önkéntességen alapul, így példamutató Teskánd véradóinak aktív részvétele, akik most egy kicsit nagyobb figyelemben részesültek, mint az év egyéb napjain. A falu többszörös donorainak névsora a következõ: Mester Zsolt (10), Megyesi János, Szabó Józsefné, Horváth Gusztáv (20), Zsoldos Attila (25), Balogh Szilvia, Horváth Ottóné (30), Fábián Istvánné (35), Fábián István, Juni Ferenc (40), Mester István (50), Nagy Tamás (70). Sikeresnek mondható a mai összejövetelünk, hiszen a meghívottak közül mindenki elfogadta az invitálásunkat. A falubeli véradók között akadt olyan, aki a mûszakját cserélte el, hogy itt lehessen velünk és A tófeji közösségi házban százhúsz szépkorút ünnepeltek adventi hangulatban. mindannyian tudjuk, mi mindent köszönhetünk önöknek mondta bevezetõjében a polgármester, majd felkérte Vigh László országgyûlési képviselõt ünnepi beszédének megtartására. Vigh László egy régi karácsonyi személyes emlékét osztotta meg a vendégekkel: egy szentesti áramszünet világított A többszörös véradó Nagy Tamást és Mester Istvánt köszönti a polgármester asszony. együtt ünnepeljünk, beszélgessünk a véradás fontosságáról tette hozzá elégedetten Felsõ Jánosné, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára, aki az összeszokott kis csapat munkáját segítve 1977-óta látja el ezt a szép és hasznos feladatot. A balesetek növekedésével az életmentõ mûtétekhez, kezelésekhez, egyre több vérre rá, mennyire fontos, hogy ne a tömegszórakoztató eszközök bûvöletében éljünk, hanem szánjunk több idõt egymásra, a családunkra. A köszöntõket követõen a gyertya fénye mellett az est résztvevõi és vendégei egyperces néma felállással emlékeztek meg azokról, akik már nem lehetnek velünk. 3 van szükségük a kórházaknak. Ez a tény az év minden évszakában igényli a vért adni kívánók közremûködését, tagtoborzás és egyéb agitálás formájában. Azok a véradók, akik viszszatérõen, többszöri alkalommal adtak már vért, véradói igazolvánnyal tudják igazolni magukat a véradás alkalmával. Török Irén AmûsortaSzivárvány Dalkör kezdte meg, örökzöld slágercsokorral örvendeztette meg a vendégeket Olasz Jánosné Bakonyi Éva vezényletével. Majd a Zalaapáti Harmonikások háromtagú együttese foglalta el a színpadot, rendhagyó kívánságmûsorával nótáskedvû hangulatot teremtett a nagyteremben. Végül a rendezõk ízletes vacsorával látták vendégül a meghívott szépkorúakat. Az est befejezõ programjaként Gergály Zsolt élõzenével szórakoztatta a vendégeket. Farsang Lajos Elérhetõségeink: Telefon: 92/ , fax: 92/ , cím: zalataj@zelkanet.hu

4 4 Közép-Zala december Alapítványi bálozók Gellénházán Szórakozva támogatták az iskolát A vendégek nagy figyelemmel kísérték a mûsort. A számos színes program egyikeként, a dr. Papp Simon Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány báli rendezvényére került sor a község mûvelõdési házában. Az aprófalvas településeknek köszönhetõen Gellénházán székhely iskola mûködik, kilenc falu gyermekei végzik itt tanulmányaikat. Iskolánk alapítványa 1993-ban jött létre, és a következõ évben került elsõ al- Közös adventi díszítésre gyûlt össze december harmadikán este Gombosszegen, szinte a fél falu. Helyes a megállapítás, hiszen a kisközség 39 fõs lélekszáma alig nagyobb, mint egy terebélyesebb családé, a hangulata pedig szintúgy nagyon családias. Török Zoltán polgármester elmondta, hogy a szép, felújított faluházban Tóth Gyöngyi virágkötõ kezdeményezésére elsõ ízben, hagyományteremtõ szándékkal szervezték meg a közös munkát, amelyre csakúgy, mint a legutóbbi társadalmi munkára szép számmal jelentkeztek. A gyerekek hamarosan adventi mûsort adnak, így az ünnepi estére már díszben áll a ház. Örömünkre szolgál, hogy a nemrég Gombosszegre költözött agilis fiatalasszony önkéntesen vállalta ezt a prog- kalommal megrendezésre a bál. Ilyenkor a szülõk, a helybéli és a környékbeli vállalkozók, a belépõ- és tombolajegyek megvásárlásával segítik hozzá az alapítványt ahhoz az összeghez, amely a célkitûzéseiknek megfelelõen kerül felhasználásra. Ily módon a tehetséggondozás, a hátrányos helyzetûek segítése, a nyári táboroztatás és az iskolai taneszközeinek beszerzése, kirándulások, valamint jutalomkönyvek vásárlása is e pénzbõl történik. Minden esztendõben sikeres szokott lenni, amit az is jelez, hogy visszatérõ vendégeink vannak hallottuk Horváth Lászlótól, a mûvelõdési központ igazgatójától. Horváth László üdvözölte a megjelent vendégeket, kiemelve Farkas László személyét, aki az iskola alapítványának kura-tóriumi elnöki tisztét tölti be, továbbá a falu plébánosát és Farkas Imréné polgármester asszonyt. Hangsúlyozta, hogy a bál alkalmat ad a szülõk és a pedagógusok, valamint egyéb támogatók közötti kötetlen beszélgetésre, arra, hogy szórakozva töltsék el e szombat esti órákat, szorosabbá fûzve ezáltal a meglévõ kapcsolatokat. Hangsúlyozta, hogy a befolyt összeg idén is, mint az elõzõ években mindig, a gyerekek és az oktatás javát fogja majd szolgálni, köztük a dr. Papp Simon Nap versenyeit. Köszönetét fejezte ki a támogatóknak a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlásáért, és a bál alkalmával történõ tárgyi és egyéb felajánlásokért, a szülõi munkaközösség munkájáért, említést téve Gál Józsefnérõl, aki a vacsora elkészítéséért volt felelõs. Az est folytatásaként az iskola két végzõs hallgatója vállalta fel a konferanszié szerepét. Az esten fellépõk sorát a helyi és vendég mûvészeti csoportok alkották, így a Galagonya Citerazenekar csallóközi dalokkal, majd Salamon Annamária, az iskola mesemondója állt a mikrofon elé. Õ a közelmúltban a megyeszékhelyen megtartott Libavarázs címû mesemondó verseny egyik gyõztese volt, és ez alkalommal a Vödör és madárka címû mesével érkezett. Zalaapátiból a 2000-ben alakult Boróka Néptáncegyüttes legényessel kápráztatva el a nagyérdemût. A fürgelábú táncosokat nagy lelkesedéssel tapsolta vissza a gellénházi közönség. Ezt követõen Nagy Evelin, Takács Ádám és a helyi iskola tantestülete lépett színpadra. A produkciók zárásaként a szülõk az Abba együttes slágereinek feldolgozásával lepték meg a vendégsereget. A színvonalas mûsorszámokat a vacsora elfogyasztása, majd a hajnalig tartó zene és tánc követte. Adventi díszítés forralt borral Ismét összefogtak Gombosszegen Készülnek a karácsonyi díszek a szorgos kezek munkája nyomán. ramot, amelynek során hangulatosabbá tesszük a kultúrházat és minden család otthonába készülnek karácsonyi dekorációk ismertette Török Zoltán, miközben a virágkötõk gyülekeztek. Képviseltette magát minden korosztály, lányok és aszszonyok, sõt, férfiak is bekapcsolódtak a munkába. Végh István jóvoltából illatozó forralt bor is került a kupába. Az asztalokon halmokba gyûltek a különféle fenyõágak, borostyán, a som, a kecskerágó, buxus, tujaágak, fagyögy, és mindenféle örökzöld, szalma- Török Irén koszorúalap, keretek, ezüst dió, szalagok, tobozok, gyertyák, javarészt a falu népe gyûjtésében, az egyéb hozzávalókat Gyöngyi asszony biztosította. Nemrég költöztünk ebbe a kedves kis faluba meséli az ötletgazda Tóth Gyöngyi, aki a Glória virágszalonban naponta gyakorolja a virágkötõ szakma fortélyait. Itt mindenki személyesen ismer mindenkit, tehát sokkal barátságosabb, személyesebb, emberibb a kapcsolat, mint egy városban. Mindenki hozott valamit, amit otthon talált és ki-ki vihet haza valamilyen kész díszt, adventi koszorút, fali és asztali díszt, ajtókopogtatót az otthona szépítésére. Egy jó ötlet, néhány vállalkozó szellemû jelentkezõ némi hozzájárulással és Gombosszeg karácsonyi díszbe öltözött. Farsang Lajos

5 2011. december Közép-Zala Merre tovább közigazgatás? Hasznos fórum Nagylengyelben A Zala Megyei Közmûvelõdési Intézmény (ZMKI) gyakran szervez összejövetelt a megye településvezetõinek, hogy azok tisztább képet kapjanak a változásokról, elmondhassák észrevételeiket. December 1-jén a nagylengyeli faluház adott otthont egy ilyen tanácskozásnak. Scheiber Ildikó, a falu polgármestere leszögezte, hogy jó lehetõség ez a változásokkal kapcsolatos információszerzésre. Konczér Katalin, a ZMKI igazgatója elmondta, hogy a három éve indult sorozatot melynek célja a helyi közösségek megerõsítése évrõl-évre nagy érdeklõdés kíséri. Dr. Pál Attila, a megyegyûlés alelnöke nyitóbeszédében összefogásra buzdított, hiszen a csökkenõ gyereklétszám, az elöregedõ falvak miatt a körjegyzõségek jelenthetik az intézmények fennmaradásának zálogát. Rigó Csaba kormánymegbízott, a Zala Megyei Kormányhivatal vezetõje kitért a 2010 tavaszán örökölt helyzetre, amikor egy kaotikus közigazgatású rossz államot kellett átvennie a mostani vezetésnek. Ebbõl a helyzetbõl csak hatékony átalakítással lehet kijutni. Az ún. Jó Állam fejlesztési koncepció a nagy reformprogramok, így az ÚMVP, Széll Kálmán Terv, Új Széchenyi Terv, Nemzeti Reformprogram mellett igazságszolgáltatási, önkormányzati és közigazgatási reformot jelent. Ez utóbbit a Magyary Program végrehajtásával lehet megvalósítani, ami nem más, mint az egész közigazgatás fejlesztése. Ennek részeként már mûködnek a kormányhivatalok, kormányablakok, 2012 elsõ napjától pedig a megyei önkormányzatok egyes feladatait, vagyonát a kormányhivatal mellé rendelt Megyei Intézményfenntartó Központ (MIK) veszi át július elsejével megtörténhet az új közigazgatási területek kijelölése, a járási hivatalok felállítása december 31. után pedig tovább szélesedik a kormányablakok mûködése. Állampolgár a kormányablaktól nem távozhat dolgavégezetlenül. Minden jövendõbeli járási székhelyen lesz kormányablak, indokolt esetben más településen is. Szeretnénk egyszerûsíteni többek között az építésügyi, földhivatali ügyintézést, információhoz jutást. A munkahelyteremtõ ügyintézések pedig soron kívül történhetnek tájékoztatott Rigó Csaba, aki ismertette a hivatalok feladatait, társadalmi szerepét is ben is mûködik az államigazgatási szervek koordináló testületeként a Zala Megyei Államigazgatási Kollégium, a katasztrófavédelem területén pedig változás lesz, hiszen a Megyei Védelmi Bizottságot a kormánymegbízott fogja vezetni. Vigh László országgyûlési Nagylengyel képviselõ, Felsõrajk polgármestere kifejtette, hogy a falvak vezetõi a lehetõségekhez mérten mindent megtesznek a településekért, de az államadósság csökkentéséhez változtatások szükségesek. A tájékoztató elõadás során szóba kerültek a polgármesteri fizetések, melyek a települések lélekszámához mérten alakultak. Így az 500 fõ alatti települések vezetõi bruttó 150 ezer, az 501 és 1500 közötti települések polgármesterei bruttó Hungarikum Bér- és kereskedelmi fõzés Palackozás Kis- és nagykereskedelmi értékesítés Igény szerint cefrebeszállítás Várom régi és leendõ ügyfeleimet! Telefon: 92/ , 30/ Minden kedves megrendelõmnek békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok! Sok információval gazdagodtak a polgármesterek. 300 ezer, az 1501 és közötti lélekszámú település vezetõi pedig bruttó 450 ezer forintot vihetnek haza, melyhez százalékos költségtérítés is elszámolható. Felvetõdött a körjegyzõ kijelölésének joga, a polgármesteri hivatal névváltozása. Szó esett arról is, hogy hány település, illetve összevont lélekszám szükséges a körjegyzõségbe tömörüléshez. Vigh László ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy céljuk tovább csökkenteni a lélekszám határát 2000-rõl 1500-ra, s ötre szûkíteni a települések számát. Rigó Csaba mindehhez hozzátette: jelenleg 82 polgármester ül a Parlamentben, 2014-tõl erre már nem lesz lehetõség. A járásokról még nem született döntés. A járási székhelyek és határok kialakításakor alapos, mindenre kiterjedõ vizsgálat alapján dönt majd a kormány. Ruzsics Ferenc, Keszthely vezetõje az új, polgármesterek nélküli Parlamentben az önkormányzatok érdekképviselete felõl érdeklõdött, és az intézményeknek inkább több támogatást, mintsem megyei irányítást javasolt. Pappné Varga Angéla, Tófej körjegyzõje aggodalmát fejezte ki, hogy adott esetben két társulásban levõ település különbözõ képviselõkhöz tartozhat, s hogy a létszámhatárok helyett inkább a feladatkörök alapján való csoportosulást látná ésszerûbbnek. Dr. Mészáros Levente a földhivatal képviseletében válaszolt a rendezetlen termõföldek, külterületek kérdésében, kihangsúlyozta, hogy nem céljuk minden esetben 5 bírságolni, különösen nem, ha a tulajdonos magatehetetlen. Dr. Sipos János, a kormányhivatal Törvényességi Ellenõrzési és Felügyeleti Fõosztályának vezetõje a polgármesteri illetménnyel, kötelezõ feladatokkal, iskoláztatással, hivatali létszámleépítéssel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Elhangzott, hogy körjegyzõ-választásnál a nagyobb lélekszámú települések vezetõinek szavazata súlyozottabban számít majd. Farkas Zsolt, Sümegcsehi polgármestere kifejtette, hogy a település jelenleg központi szerepet vállal a környéken, melyet nem szeretne elveszíteni, így többek között az iskolát is megtartaná. Németh Géza, Becsehely képviseletében elmondta, hogy térségük egy intézménye sem szeretne állami gondozásba kerülni, így a döntés meghozatalának körülményei érdekelték. Sifter Péter, Nagykapornak polgármestere a határozat életbelépésének ideje felõl érdeklõdött. Válaszában Vigh László kifejtette, hogy a törvényekrõl a fórum idõpontjában is vitáznak, melynek eredményét mindenki idõben megtudja. Törvény mondja ki, hogy mielõtt az intézmények átvételérõl döntés születne, a véleményüket ki kell kérni. A lélekszámmal kapcsolatban pedig valahol meg kell húzni a határt, de akad, ahol például 30 fõn múlik a 2000-es lakosszám. Pataki Balázs A képgalériájában további fotók láthatók az eseményrõl.

6 6 Közép-Zala december Jövõre a templomfelújítás következhet Megvalósult tervek a fiatalodó Ormándlakon Az esti járat ünnepi fénybe öltözött utcára érkezik ezekben a napokban Ormándlakra. Ormándlak, ez a kissé félreesõnek tûnõ, ám a várostól alig 10 kilométerre megbúvó kisközség a mai nehéz helyzetben is megtalálja az útját. Az esztendõ végéhez közeledve Múltidézõ karácsonyra Jövõre lesz 10 éve annak, hogy bajnokságot nyert a ZTE NB I-es labdarúgó csapata. Noha az utódok gyalázatosan szerepelnek a 2011/12- es bajnokságban, mégis jó érzés felidézni az egy évtizeddel ezelõtti sikertörténetet. Ebben segít a Megkoronázva címû kötet, amely számtalan riporttal, fotóval, statisztikai adattal állít emléket az elsõ, s mindmáig utolsó élvonalbeli aranyéremnek. A kötet megvásárolható szerkesztõségünk ügyfélszolgálati irodájában (Zalaegerszeg, Rákóczi u em. 25.), vagy utánvéttel megrendelhetõ. Ára: 2.500Ft. Érdeklõdni lehet: telefon: 92/ , fax: 92/ , mobil: 30/ , zalataj@zelkanet.hu Hagyományteremtõ Mikulás-ünnep Ormándlakon az idén elsõ ízben szervezte meg a képviselõ-testület, Méry Zoltán polgármester és a kisgyermekes szülõk a Mikulás közös ünneplését. Horváth Imréné alpolgármester elmondta, hogy már húsz 11 év alatti gyermek él a faluban, akik számára létrehozták ezt a családias kis ünnepséget. A Mikulás meg is érkezett a kultúrházba, és a szépen feldíszített fenyõ mellé telepedve sorra vette a picinyeket. Nagyon tájékozott volt, hiszen minden egyes gyermekrõl tudta, mit szeretne, miben volt jó, vagy mi nem éppen a legjobb tulajdonsága. Azt viszont õ sem tudta megmondani, hogy hova tûnt a polgármester bácsi pont az ajándékosztásról, de így is szépen lezajlott a közös ajándékozás. A gyerkõcök közül ki megilletõdötten, ki egészen magabiztosan, de mindenki igyekezett valamit a Mikulás bácsi kedvére tenni, ki énekelt, ki Méry Zoltán polgármestertõl kértünk rövid összegzést a falu Mikulás-ünnepét követõen, amelyen õ is együtt ünnepelt a szülõkkel és a legkisebbekkel. Kívülrõl is érzékelhetõ, hogy valami nagyon pozitív folyamat elkezdõdött ebben a választási ciklusban Nem csak ebben, de már korábban is, jól mûködik a képviselõ-testület és a falu népe jól mozgósítható a közös célok eléréséért. Minden fontos dolog megvalósult az idén, amit elterveztünk, csupán néhány apróbb beruházás nem, amelyek áthúzódnak a jövõ évre. Szerencsésen megtarthattuk a közösségi rendezvényeinket, az idõsek napját, a falunapot, sõt, ebbõl kettõt is, hiszen a Laki-hegyi búcsút is megtartjuk minden éven osztotta meg velünk a község elsõ embere. Az évi rendes közös kirándulás is kitûnõ jó hangulatban zajlott le. Az idén Szegedre és Ópusztaszerre látogattak el az ormándlakiak, a történelmi emlékhelyre nagyon sokan voltak kíváncsiak, minden korosztály képviseltette magát. A faluban nagyon jól mûködik a szociális háló, amely a mai idõben egyre nagyobb jelentõséget kap. Nem nagy az idõsek száma talán húszan, ha lehetnek, nekik sem elsõsorban ápolásra, hanem inkább némi segélyezésre és emberi törõdésre van szükségük. A rendszeres buszjárattal szervezett keretek közt juthatnak el orvoshoz, vagy a városba ügyeiket intézni. A munkanélküli-helyzet nem kritikus, s lehetõség adódik a közhasznú foglalkoztatásra is. Helyben nem túl változatos a munkalehetõség, hiszen az állattartó telep és a takarmánykeverõ jelenti a foglalkoztatást. Ám Egerszeg nem nagy távolság, megoldható a közlekedés hangzik, és igazolásaképp beszûrõdik az érkezõ esti busz hangja. A képviselõ-testület munkahelyte- Ormándlakon minden 11 év alatti kisgyermek ajándékot kapott a Mikulástól. versikét szavalt. A legügyesebbnek Gombos Zsófi és testvére Adrián, és Balassa Lázár, Hajas Barbara és Csilla, valamint Varga Ármin Zsolt bizonyultak. Rajzokat is kapott a jó öreg, hogy az ünnep elmúltával legyen majd miben gyö- remtõ programot is szeretne a jövõben megvalósítani. Keresik a lehetõséget és amint adódik alkalmas projekt, amely megfelel a település érdekeinek, s megvalósítható, azonnal dologhoz fognak. Ahogy ez a kis Mikulásrendezvény is bizonyítja, a lakosság több mint tizenöt százalékát teszik ki a 11 év alatti gyerekek, s vannak középiskolások és a fiatal felnõttek száma sem csekély Ezek az arányok azt bizonyítják, hogy egyáltalán nem elöregedõ, hanem fiatalodó község Ormándlak! Ezért az idén elindult az óvoda, amelyet közösen üzemeltetünk a szomszédos Nagylengyellel. Több utat felújítottunk, régi hiányt sikerült pótolni az internet helyi kiépítésével, korszerûsítettük a kábeltévé hálózatot... sorolja Méry Zoltán. Milyen feladatok maradnak a jövõ évre? Szeretnénk a templomot rendbe tenni, amelyhez pályázati forrást kívánunk igénybe venni. Ezen kívül egy árok kiépítése vált szükségessé a település keleti részén. Ezek a legfontosabbak és természetesen a közösséget, a családokat összetartó rendezvényeinket jövõre is megtartjuk. Farsang Lajos nyörködnie üres óráiban. Örült is neki nagyon, legjobban viszont a gyerekek örvendeztek, akik az ajándékon túl egy olyan élménnyel is gazdagodtak, amely talán felnõttkorukig is elkíséri õket. -farsang-

7 2011. december Közép-Zala A famatuzsálem sorsától az útfelújításig Közmeghallgatás Baktüttõsön Elérkezett az évi egy kötelezõ közmeghallgatás ideje Baktüttõsön is. Ahogy legtöbb ilyen alkalommal, ezúttal is akadt kákán is csomót keresõ felvetés, többségében azonban józan megfontolások kerültek elõtérbe az egyébként mérsékelt érdeklõdés mellett megtartott fórumon. Volt, aki a délután három órás idõpontot tette volna késõbbre, más szerint viszont mivel sok az idõs ember a faluban a késõbbi kezdésre még kevesebben érkeztek volna. Egyik felszólaló a lakossági tájékoztatást hiányolta, mondván, miért a körjegyzõség néhány kilométerre levõ épületében tartják a képviselõtestületi üléseket. Kámán Krisztián polgármester válaszában tájékoztatta a kérdezõt, hogy a fûtésköltség megspórolása miatt nem fûtik fel két óráért az épületet. Egyébként a község bármely lakója fordulhat akár hozzá, akár a képviselõkhöz. Az elhangzottakból ítélve nem lehet egyszerû dolog közfeladatot vállalni ott, ahol az elõfordul, hogy ha az idõs tehetetlen ember háza elõtt levágatják a füvet, abba másvalaki beleköt, hogy miért kellett ezt csinálni. No, de a lényegre, hiszen mint jeleztük, komoly téma is akadt bõven. Kámán Krisztián polgármester (középen) válaszol a lakossági felvetésekre. Kámán Krisztián polgármester a fõutcán, közterületen álló gesztenyefával kapcsolatban a képviselõ-testület dilemmáját ismertette. A 200 éves korhoz közelítõ famatuzsálem a település dísze. Ugyanakkor a tõle néhány méternyire álló ház tulajdonosa kérte a hatalmas fa kivágását, mert veszélyét érzi, hogy a hosszan kinyúló gyökerei, vagy ágai kárt tehetnek az épületében. Kámán Krisztián felsorolta a kivágás várható költségeit és annak lehetõségeit, hogyan lehet a károkra felkészülni a fa megtartása esetén. Eszerint védettség alá lehetne helyezni, ám ez nem kis költségekkel jár. Biztosítást is lehetne kötni, ez szintén az önkormányzat büdzséjét terhelné. A kérdésben a megjelentek véleményét kérte a képviselõ-testület. Akadt, aki kapásból azért ágált, hogy ilyen kis létszámmal nem lehet dönteni, mert utólag mit szólnak a többiek. Felvetõdik a nyilvánvaló kérdés, hogy aki nem nyilvánít véleményt akkor, amikor ott az ideje és lehetõsége, utólag ne ágáljon. A komolyabb érvek szóltak mellette is, ellene is. Íme néhány sarkos érv: Hagyjuk békében, amíg lehet! Hiszen még nem okozott kárt. Kicsavarhatja egy nagyobb szél, és akár emberéleteket is veszélyeztet! Egy káreset és az azzal járó pereskedés anyagilag tönkreteheti az önkormányzatot! Inkább állítsunk a helyére valamilyen emléket! hangzottak el e gondolatok. A józan érvelés végül a kivágás felé vitte a dolgot, annál inkább, mivel a fa melletti árok miatt csak a a ház irányba terebélyesedhetett a gyökérzet, így elõbb-utóbb mindenképpen kidõlne magától. Döntést ezután hoz a testület. A polgármesteri tájékoztatóban elhangzott az ÁFA-emelésbõl adódó 2 százalékos vízdíj emelés, valamint hulladékszállítás díjának emelése. Szóba került a több mint 20 éves közösségi TV antennarendszer újjal való felváltásának szükségszerûsége, amellyel kisebb felvetésektõl eltekintve egyetértettek a megjelentek. Majd a Zalaegerszegi Kistérségi Társulás éves tevékenységérõl szólt beszámoló. Kámán Krisztián röviden vázolta a polgárõrség jövõbeni mûködését is. Az új rendszerben az önkormányzatok hatáskörébe kerülõ csoportok nem csupán külsõségeikben az országosan Disznók elõjegyezhetõk Négyesmentes állományból, kitûnõ húsfajta kg-os süldõk eladók: 550 Ft/kg Zalaszentiván Érdeklõdni: 30/ azonos formaruha révén, de kötelezettségeiket illetõen is egységesebbé válnak. Jelentõs vitát váltott ki a Rózsa utca állapotát felvetõ hozzászólás. Az utcát, és több külterületi utat ugyanis a térség mezõgazdasági vállalkozásai használják az erõgépeikkel, ám a javításra csak alkalomszerûen költenek, amikor nekik szükségünk van rá. Javítsa meg, aki tönkreteszi hangzott el. Súlykorlátozás-tábla kihelyezése, úttorlasz és egyéb felvetések után végül a reális megoldás felé fordult az ügy. Mivel lehetõség nyílik a külterületi utak felújítására pályázni, célszerû lakossági fórumra hívni az érintett úthasználó cégek vezetõit a megoldás kidolgozására. Az illegális szemétlerakók és engedély nélküli trágyatárolók kérdése, az eboltás és nyilvántartás és más kérdések sora is szóba került a baktüttõsi közmeghallgatáson, Úgy tûnik, a faluközösség ügyei iránt legalábbis nyilvánosan kis számú falubeli érdeklõdik igazán, akik viszont igen, õk hajlanak a józan vitára. Farsang Lajos

8 8 Közép-Zala december Ezüsthajú aranyszívûek köszöntése Középpontban az idõsebb generáció A kisdiákok furulyával kísért dalokat adtak elõ. A tél elsõ vasárnap délutánja színes rendezvény kereté- közösségi ház elõnyét és szol- felavatásáról. Felvázolta az új ben telt el a Teskándon élõ gáltatását, jó szívvel ajánlva az idõs emberek számára. A község idõs helybéliek számára úgy is, önkormányzatának és a mint könyvtár, számítógép Vöröskereszt helyi szervezetének meghívására idõsek napi használatát és egy kötetlen társalgás, vagy hímzõ szakkör, valamint ünnepségére várták a szépkorúakat. kulturális programok A Csukás István Nevelési és Oktatási Gyermekközpont tárházát. Kedves ezüsthajú, aranyhont egyik terme adott ottszívû vendégek! Két nemes e kedves eseménynek. A fémbõl kellene ötvözni e mai, sokszínû programot Hatz Csaba, de nem mindennapi ünnep az intézmény igazgatója jelvényét. Aranyhoz hasonlí- nyitotta meg, hangsúlyozva a szeretet lényegét és fontosságát, tom szeretõ szívüket. Az arany fénye nem halványult a sok amely, mint mondta, a na- gondtól, megpróbáltatástól. pi fogyasztási örömök mellett kissé háttérbe kerül. A vendéglátó önkormányzat képviseletében Életüket hol boldogan, hol fáradtan élik. Valamikor nem hitték, hogy ilyen gyors járásúak Tóth Istvánné, a köz- az évek, szinte suhannak egy- ség polgármestere üdvözölte a más után. Az arany mellett szép számmal összegyûlt hölgyeket ezüstfény is csillan a mai nap. és urakat, Sütõ And- Ezüst hajukban a sok-sok tél rás gondolataival indítva beszédét. ottfelejtette fehérségét. Amint a természetben is van tavasz, Önmagát becsüli meg nyár, õsz és tél, az ember életében minden nemzedék azáltal, is ez a folyamat megy vég- hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdõdött majd így be. Az idõs kor az élet rendje, az éretté válás korszaka, életbölcsességgel, folytatta: A mi világunk gazdag tapaszta- Önökkel: apáink, nagyapáink életével, munkásságával kezdõdött. Nagyon sokszor és sok helyen elmondtam már, hogy latokkal. Kérjük a jó Istent, adjon még sok-sok lágy, simogató tavaszt! Köszönjük a példamutatást! Köszönjük az emberi ér- Teskánd népessége az elmúlt harminc évben megduplázódott, de hogy ez valójában mit is jelent, annak mélységébe talán még magam sem gondoltam bele. Akik ma 60 évesek, azok 30 éve feleannyi idõsen, azaz 30 évesen egy fõs, jóval kisebb községben éltek. S akkor õk a évesek voltak az aktív, tetterõs korosztály szóltak az ünnepeltekhez intézett szép szavak a polgármester asszony tolmácsolásában Örömmel és elégedetten tett említést a településükön a közelmúltban átadásra került középületekrõl. Így szólt a falu templomának és a számos igényt kielégítõ Kemence-ház tékeket, melyeket belénk csepegtettek. Szívbõl kívánjuk, továbbra is ragyogja be életüket a két nemes fém: az arany és az ezüst fénye zárta felemelõ szavait Tóth Istvánné. A köszöntõ beszédek mellett helyi és vendég elõadók mûsora tette színessé az ünnepi pillanatokat. A szórakoztatásról a szomszéd településrõl érkezett Hottói Népdalkör gondoskodott, a helyi iskola kisdiákjai pedig énekkel, furulyaszóval, valamint versekkel, többek közt József Attila: Mama címû költeményének felidézésével kedveskedtek. Évente visszatérõ momentuma e rendezvénynek a jelenlévõk közötti legidõsebb hölgy és úr tiszteletbeli taggá választása. Ez alkalommal Vass Imrénét, a Teskándi Nõklub, míg Felsõ Jánost, a Teskándért Egyesület tiszteletbeli tagjává fogadták. Végül Kónya Andrea szólt az ünnepeltekhez a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény képviseletében, aki rámutatott szolgáltatásuk lényegére, melyet szeretettel ajánlott a jelenlevõknek. Felhívta a figyelmet az idõs ember erõnlétében, egészségi állapotában bekövetkezendõ változásokra, amelyekre hatékony megoldást jelenthet a jelzõrendszerek igénybevétele, valamint a szakszerû személyi segítség lehetõsége is. Teskándon az õszhajúak köszöntését finom vacsora és harmonikaszó tette emlékezetessé a meghitt órákban, Márai Sándor szép sorainak kíséretében: Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és udvariassággal: tehát az ünneppel. Török Irén Fõzni jó! Csak egy jó konyha Ebben az évben elég sok ügyféllel találkoztam. A tervek és a költségvetések egyeztetése közben mindenfélérõl szoktunk beszélgetni. Elég gyakran megkérdezik tõlem: Tényleg szokott fõzni? Gyanakvásukat a mai világban tökéletesen megértem. Ezért el is szoktam magyarázni, nem olyan nagy dolog ez. El kell kezdeni és belejön az ember. Ilyenkor látom, csodálkoznak és mintha arra gondolnának, hogy mennyire megszállott és kitartó vagyok. Sokáig nem értettem, miért olyan nagy dolog ez. Aztán lassan rájöttem. Nem ugyanarról beszélünk! A fõzés alatt sokan a saját konyhájukból kiindulva egy végeláthatatlan küszködést értenek. Ami rendrakással, mosogatással, keresgéléssel kezdõdik, majd a folyamatos helyhiánnyal folytatódik. Valóban, akinek egy ilyen konyhában kell fõzni, annak megszállottnak és kitartónak kell lennie. Nekem viszont egy jó konyhám van. Egy jó konyhában mindig rend van, mert mindennek megvan a helye. Ezért nem kell rendrakással foglalkozni. Csak a fõzéssel, ami perc alatt megvan. Közben még arra is marad idõm, hogy átgondoljam a napot. A vacsora után a mosogatógépbe az edényeket 2 perc alatt berakom és majd elmosogat helyettem. Nekem, ezért jó fõzni! Csak egy jó konyha kell hozzá mxm lakberendezés: Miszori Imre

9 2011. december Közép-Zala Adósságrendezéstõl a pozitív jövõképig Bödén felélénkült a közösségi élet A jelenlegi önkormányzat nagy ambíciókkal és új tervekkel fogott munkához a legutóbbi választásokat követõen. Ujj Tibor polgármester az eltelt idõszakra visszatekintve nehézségekrõl és azok megoldásáról számolt be. Sajnos az elmúlt esztendõ az önkormányzat pénzügyi helyzetének a rendezésével telt el: rosszabb helyzetet örököltünk, mint amire számítottunk. Például több havi elmaradást tapasztaltunk a körjegyzõség és a közösen fenntartott iskola finanszírozásában. Szintén jelentõs volt az energiadíj hátralék. Ennek következtében másként alakultak a körülmények, mint ahogy elterveztük. Képviselõtársaimmal ugyanis akiknek ezúton is köszönetet mondok az áldozatvállalásukért elhatároztuk, hogy lemondunk a tiszteletdíjunkról. Ezt az éves szinten mintegy 2,5 millió forintot fejlesztési célokra felajánlottuk. Viszont az említett okok miatt ez a pénz elfolyt az elmúlt ciklus felhalmozott tartozásainak kiegyenlítésére. Ennek ellenére sikerült kisebb feladatokat elvégezni. A belvízveszélyes helyeken több, mint 300 ezer forintos költséggel árkokat tisztítottunk, a belsõ utakat javítására 500 ezer forintot fordítottunk. A hegyi utat is karbantartottunk, erre a fedezetet teljes egészében a hegyi gazdák befizetései teremtették meg. Mûködik a közmunka programunk is. Éves szinten 7 fõ vett részt 4 órás munkaidõben. Jelentõs nagyságú a közterületünk, amelynek karbantartását e módon végeztük el. Gondozták a patakmedret bár ez nem mindenütt önkormányzati kötelesség lenne kaszálták árokpartokat, valamint a temp- lom és a kápolna környékét is jól koordinált közmunkával tették rendbe a munkásaink. Jelenleg a faluház belsõ felújítása, festése is közmunkában valósul meg. A közösségi élet hogyan alakult? E területen nagyot léptünk elõre. Minden olyan rendezvényt megtartottunk, amelyre egy ilyen kistelepülésen igény mutatkozik: Mikulás, karácsony, idõsek napja, farsang, falunap, a Hottóval és Babosdöbrétével közösen megtartott szüreti felvonulás. E rendezvényekkel régi adósságot pótoltunk, hiszen már évek óta elmaradtak. Igazi kuriózum volt a hungarikumnak is tekinthetõ kutyafajta népszerûsítését szolgáló agármustra, amelyet a jövõben szeretnénk még magasabb szinten megrendezni. Mindezek a rendezvények elsõsorban közösségi összefogással, minimális költségbõl valósultak meg. Császár Jánosné Marcsi óvónõ vezetésével új gyermekcsoportunk is alakult Prücskök néven, amely nem csak a helyi rendezvényeken lép fel, de például a hottói falunapon is tapsolhatott nekik a közönség. Heti rendszerességgel összejár a lányok-asszonyok BÖTYE néven közismert kulturális csoportja, s fel-fellépnek a rendezvényeinken. Élet költözött tehát a kultúrházba, a fiataloknak is köszönhetõen: a 18 évüket betöltött fiataloknak ingyen bocsátottuk a rendelkezésére a faluházat. A futballcsapatunk kitûnõen szerepelt, tavaly szinte veretlenül nyerte meg a megyei III. osztályú bajnokságot, s feljutottak a II-be. Õket is szerény mértékben, 225 ezer forinttal támogattuk. Gondot okoz számunkra, hogy magánkézben MOSÓGÉP PORSZÍVÓ TÛZHELY HÛTÕGÉP BOJLER TV DVD LEJÁTSZÓ SZERVIZ HELYBEN ÉS VIDÉKEN ALKATRÉSZEK, TARTOZÉKOK ÉRTÉKESÍTÉSE FELÚJÍTOTT ÉS ÚJ KÉSZÜLÉKEK GARANCIÁVAL 8900, Zalaegerszeg, Mártírok útja 9. Hibabejelentés, alkatrészrendelés: 0692/ H.-P.: 8:00-17:00, Szo.-V.: zárva Keresse akcióinkat és rendeljen web áruházunkból! KÁVÉFÕZÕ VASALÓ MIKRO SÜTÕ ROBOTGÉP HAJSZÁRÍTÓ FÛNYÍRÓ A kupon felmutatásával dec. 31-ig, bruttó Ft feletti vásárlás esetén ajándékba adunk szagtalanítót hûtõszekrénybe, vagy mosózsákot (40x60 cm), vagy sót mosogatógéphez Élet költözött a bödei faluházba. van a futballpályánk területe, ám ennek megoldásán már dolgozunk. Nagy sikert hozott az általános iskolások számára meghirdetett Javíts a félévi bizonyítványodon programunk. A 3-8. osztályos évfolyamokban három kitûnõ tanulónak is örülhettünk a szüleikkel együtt, s nyáron mindazokat megjutalmaztuk, akik javítottak a bizonyítványukon. Hogyan tovább? A tiszteletdíjunk nélkül talán nem is maradt volna talpon a falu, ám a jövõben további megtakarításokat kell elérnünk. Ezért Hottóval együtt Babosdöbréte székhellyel körjegyzõséget alapítunk, amelytõl a hatékonyabb, színvonalasabb és olcsóbb mûködésen túl jövõre mintegy egymillió forintos megtakarítást várunk. A késõbbi években nyilván a törvényi változások határozzák 9 meg a lehetõségeket. A új körjegyzõség hetenként egy napon megteremti a teljeskörû helyi ügyintézést Bödén és Hottón is, erre az utóbbi húsz évben nem volt példa. Az új önkormányzati törvény következtében várhatóan a finanszírozás terén nem nyílik elõrelépés az önkormányzatok számára. Mégis megkísérlünk élni minden lehetõséggel. Négy pályázatot adtunk be, ezek közül egy elbírálás alatt van, egyet pedig nyertünk: a parlagfûirtáshoz vásárolhattunk bozótvágót. További belterületi utak felújítását tervezzük. Szeretnénk egy nyitott közösségi teret és szabadtéri színpadot építeni a rendezvényeink megtartására, s önkéntes munkával szeretnénk a feléledt közösségi életet továbbfejleszteni mondta bizakodva Ujj Tibor polgármester. Farsang Lajos TOP-KER Kft. Vas- és fémhulladék átvétele a legmagasabb napi áron. Megkezdtük hulladék akkumulátorok, katalizátorok, és papír felvásárlását a legjobb árakon, a lakosságtól és közületektõl is. Közületek részére ingyenes konténer kihelyezés. Zalaegerszeg, Bánya u. 2. Tel./fax: 92/ Nyitva: H-P: ig.

10 10 Közép-Zala december Mindenkit szeretettel hívunk Adventi hétvége rendezvényünkre! MINDENKI KARÁCSONYÁN december 17-én (szombaton) forralt borral, teával, punccsal, halászlével, pacallal, lángossal, hurkával, prószával, muffinnal, palacsintával kürtöskaláccsal és beiglivel kínáljuk 15 órától a reptérre látogatókat! Az este folyamán karácsonyi zene és adventi kirakódó vásár teremt ünnepi hangulatot! A mûsort maga a falu lakossága adja, hiszen bárki elmondhatja legkedvesebb karácsonyi versét, vagy elénekelheti a szívének legkedvesebb karácsonyi dalát! Kérünk mindenkit, aki ellátogat a rendezvényre, hogy hozzon magával egy karácsonyfa díszt és helyezze fel a mindenki fenyõfájára! 16 órától a Mûvelõdési Házban a 7mérföldes Gyermekszínház elõadásában a Bors néni címû darabot tekinthetik meg a gyerekek! December 18-án, vasárnap 18 órakor a Mûvelõdési Házban Karácsony váró mûsor zárja az ünnepi hétvégét A mûsorban a település csoportjai és az iskola diákjai lépnek fel. Szeretettel várunk mindenkit! TV- és Híradástechnikai híradástechnikai Szerviz - TV javítás - TV javítás - DIGI - DIGI TV TV zalaegerszegi forgalmazója forgalmazója - Mindig - Mindig TV TV digitális csatorna havidíj nélkül! -- Távirányítók forgalmazása - Digitális - Digitális mûholdas mûholdas televíziózás televíziózás Zalaegerszeg, Ady u. 31. Tel.: 92/ , 30/ / postmaster@elektroservice.t-online.hu HIRDETÉSÉT feladhatja a Közép-Zala havilapban. Telefon: (92) ; Fax: (92) zalataj@zelkanet.hu Gyûjtsünk szelektíven az ünnepek alatt is! Szakemberek számításai szerint egy fõ átlagosan 25 liter hulladékot termel hetente. Európai uniós környezetvédelmi elvárás a szelektív hulladékgyûjtés hatékony megszervezése és minél több hulladék lerakótól való eltérítése. Ennek megfelelõen a parlamentben folyamatban van a Hulladékgazdálkodási Törvény átalakítása. A Zala-Depo Kft. több megoldást is kínál a szelektív hulladékgyûjtésre. Szelektív szigetek Azokban a községekben, ahol a Zala-Depo Kft. a közszolgáltató a gyûjtõszigetek üzemeltetését is a társaság végzi. A mûanyag, papír, üveg és fémgyûjtõ konténereket telítõdés után a gyûjtõautók soron kívül ürítik, az összegyûjtött hulladékot pedig a Búslakpusztai Hulladékkezelõ Központba szállítják, majd az újrahasznosításhoz elõkezelik ben november végéig a szigetekrõl elszállított hulladék mennyiségek (kg) Papír Mûanyag Üveg Fém Házhoz menõ hulladékgyûjtés A Zala-Depo Kft. szakembereinek évek óta az a véleménye, hogy a gyûjtõszigetes szelektív hulladékgyûjtés mellett a háztartásokból házhoz menõen, szelektíven kell elszállítani a frakciónként szétválogatott hulladékot. Azokon a településeken, ahol eddig volt lehetõség a házhoz menõ sárga zsákos mûanyaggyûjtésre, a 2012-es évre felajánljuk a papír hulladékok kék zsákban való elszállítását is. Amelyik községben eddig nem volt, lehetõséget biztosítunk mindkét frakció szelektív gyûjtésére. A zsákos gyûjtés a lakosság részére plusz költséget nem jelent, és egyszerû megoldást kínál a kommunális hulladék mennyiségének csökkentésére. A zsákos gyûjtések feltételeirõl a közeljövõben értesítjük a lakosságot az illetékes önkormányzattal közösen. Hulladékudvarok Kisbucsa Nemeshetés Bak Sárhida Teskánd Babosdöbréte Boncodfölde Böde Csatár Hottó Bocfölde Nagykapornak A Zala-Depo Kft. által üzemeltetett 4 hulladékudvarból 3 Zala megyében és egy Vas megyében található. Zalaegerszegen a Parki úti és a búslakpusztai, Letenyén pedig a Csányi úti hulladékudvar változatlan feltételekkel várja a tisztelt lakosokat, szelektíven szétválogatott és gyûjtött hulladékaik átvételére. A hulladékudvarok minden héten keddtõl péntekig ig (letenyei ig), szombaton pedig ig tartanak nyitva. Ezúton szeretnénk megköszönni minden szolgáltatási területünkhöz tartozó lakosnak a szelektív gyûjtésben való egész éves részvételt. Minden kedves ügyfelének Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván a Zala-Depo Kft.! 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk utca info@zaladepo.hu, Tel.: 92/

11 2011. december Közép-Zala Egy jó közösség szerethetõ csapata Az öltõzõ felújítása régóta esedékes Petrikeresztúron a hatvanas évek elején alakult meg a település sportegyesülete, azóta a labdarúgócsapat folyamatosan részt vesz a megyei, egykoron járási bajnokság küzdelmeiben. A hetvenes években épült öltözõt már régóta szeretnék felújítani, amire az utóbbi években folyamatosan pályáztak ben készültek el elõször a felújítási tervek, melyeket rá két évre megújítottunk. Pályázati támogatás híján önerõbõl próbáljuk meg a csapatok körülményeit javítani. Tavaly õsszel elkezdõdött a pálya alácsövezése, ami idén tavasszal fejezõdött be, így esõzéskor már nem mocsárszerû a pályánk. A közmunkaprogramnak köszönhetõen pedig az öltõzõ külsõ festése, tetõfelújítása, pályát körülvevõ korlátok cseréje történt meg árulta el Gérczei Mónika polgármester az egyesület december 10-én tartott évzáró vacsorája elõtt. Az egyesület számára nagy segítség a bírói, nevezési költ- ségek csökkenése, s próbálják minél több fiatallal megszerettetni a sportágat. Többen járnak át Gellénházáról focizni, s a jó közösségi szellem, az összejövetelek elõtti fõzések még inkább összekovácsolják a társaságot. A felnõtt csapat a megyei III. osztály Északi-csoportjában öt pontra az ötödiktõl 11. helyen zárta az õszt, a fiatalok pedig 4. helyezettként várják a tavaszt. Az évzáró összejövetelen külön köszöntötték az elmúlt szezon gólkirályát, Füle Attilát, s elhangzott, akár ebben az idényben is adhat gólkirályt a csapat. A csapattagok által fõzött vacsora elfogyasztása elõtt Béres Norbert, megbízott egyesületi elnök köszöntötte az egybegyûlt játékosokat, szurkolókat, s foglalta össze az évet: Nagy munkákat végeztünk a pályánkon, melyhez még egy kis segítség kell. Idén a sportnap kivált a falunapból, amely talán mindenkinek tetszett. Õsszel, a bajnokság kezdete elõtt többen eligazoltak, Béres Norbert foglalta össze az évet. így csak a végére sikerült öszszeszoknia az újjáalakult társaságnak. Büszkék vagyunk a tartalékcsapat szereplésére, s köszönjük a szponzorok, szurkolók és az önkormányzat támogatását. 150 ezer forint körüli összeg gyûlt össze az adók egy százalékából, s felmerült, hogy a csapat egységes melegítõt kapjon számolt be a sportvezetõ. A meccsek közösségi színterei is a falunak, az önkormányzat pedig lehetõségéhez mérten támogatja az egyesületet. Focizzatok jól, s szerettessétek meg a fiatalokkal is a focit, hogy legyen mindig egy következõ generáció, akiknek meccseire majd ti is kijárhattok szólt Gérczei Mónika polgármester. A vacsora közben elhangzott, hogy fõként kapus és középpályás posztra szeretnének igazolni, és az elsõ 5 helyezett csapathoz szeretnének felzárkózni, a tartalékcsapatnak pedig a harmadik helyezés elérése lenne a siker. A felnõtt csapat edzõje, Kovács Róbert elárulta, hogy Közép-Zala Kiadja: Dél-Nyugat Kiadó Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler Elemér Szerkesztõség: 8901 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. Pf.: 381. Tel.: (92) Fax: (92) ; zalataj@zelkanet.hu ISSN X Készült: Göcsej Nyomda Kft. Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2. Tel./fax: (92) az õsszel a Pakod elleni mérkõzésük volt a legemlékezetesebb, de örömmel gondolnak vissza az erõs középpályássorral felálló Kávás idegenbeli legyõzésére. A két élbolyban található csapat, a Zalaszentgyörgy és a Csatár ellen pedig sajnos egyaránt a pontrúgások okozták a csapat vesztét. Az estet Éder Gábor sportbálja zárta, melynek bevétele az egyesület kasszáját gazdagítja majd. A településen december 18-án 16 órai kezdettel a helyi színjátszók tartanak karácsonyi koncertet, melyen az ünnepi hangulat mellett minden vendéget meglepetéssel várnak. Pataki Balázs Hirdetésszervezõket keresünk a megye minden részébõl! Érdeklõdni lehet: 92/ , 8-12 óráig, illetve 30/

12 12 Közép-Zala december Advent idején Elkészült a süni-süti. A karácsonyi ünnepkör adventi idõszakában számos alkalmat teremtünk Pusztaederics Község Önkormányzata nevében, hogy találkozzunk a gyermekekkel. Ezzel lehetõséget biztosítunk arra, hogy közösen teremtsük meg a karácsonyi hangulatot ebben a szeretetteljes várakozásban. Az Úr eljövetelét megelõzõ hetekben a hitre, a reményre, a szeretetre és a békére való törekvés rendkívül fontos. Mindezek megtapasztalásában igyekszünk segíteni a gyermekeknek. Tréning Folyamatosan készülünk az ünnepségekre. A Mikulás már tiszteletét tette nálunk, meglátogatta a nálunk élõ jó gyermekeket, akik szép mûsorral köszöntötték. A kicsik megkapták a kiérdemelt csomagokat, és megismerkedve Szent Miklós történetével, boldog mosollyal tértek haza. Egyik szombaton, december 3-án ismét összegyûltünk a kastélyban, hogy közösen alkossunk valamit. Ezúttal sütikészítés került porondra. Kisóvodások számára is könynyen elkészíthetõ süni-sütit választottunk megalkotásra. Egyszerû a recept: darált keksz, kakaó, tej, cukor, margarin szükséges hozzá. A hozzávalók öszszekeverése után gyurmakeménységû masszát kaptunk. Ezzel könnyen dolgoztak kiscukrászaink. Élvezettel gyúrták, alakították a kis süniket, és a díszítésben mutatkozott meg leginkább kreativitásuk. Tortadíszítõ csokit, smarties cukorkát, zizit használtak a tüskék, a szemek, illetve az orr megalkotására. Szép, színes, vidám és ízletes kisállatok születtek, melyeket meg is kóstoltak. Egy-egy gyermek többet is készített, meglepetés ajándékként szüleinek. Jó hangulatban telt a délelõttünk, a végén pedig már mindannyian érdeklõdtek, hogy legközelebb mit fogunk csinálni. Most egy ünnepi mûsorra készülünk, hogy szebbé, boldogabbá, reménytelibbé tegyük az emberek karácsonyát! Ó.J. Az ünnepvárás jegyében Szorgos hetésiek díszítették a fát A karácsonyi készülõdés jegyében november 26-án, szombaton került megrendezésre immár hagyományosan Nemeshetés községben az adventi koszorúkötés. A szükséges alapanyagokat az önkormányzat biztosította. A nemeshetési kultúrházba december 4-én délután érkezett a Mikulás, akit a község kisgyermekei hangos énekszóval vártak. Az ajándékcsomagokat az önkormányzat biztosította. December 10-én szombat délután került sor a községháza udvarán felállított fenyõfa díszítésére. A résztvevõket a Nemeshetésért Kulturális Munkacsoport forralt borral és meleg teával, harapnivalóval várta., s íme az eredmény! A Mikulás Petrikeresztúron is járt A keresztúri gyerekek levelet kaptak a Mikulástól. Azt írta, zett a Mikulás, feloldódtak a lurkók. hogy meglátogatja õket december A gyerekek is készültek, 6-án, és a nagyszakállú be is tartotta ígéretét. Este hat órára megtelt kíváncsi gyerekekkel és énekeltek, szavaltak a Mikulásnak, volt, aki saját rajzát hozta el. A nagyszakállú meg-megsimogatta szüleikkel a mûvelõdési ház a gyerekeket, beszélge- nagyterme. Az öreg Mikulás egy kicsit késett, de addig a nagyobbacska tett velük és természetesen kiosztotta az ajándékokat. A nagy gyerekek egy vi- munkában el is fáradt, de megtett dám jelenettel szórakoztatták a várakozókat, és mire megérkeígérte, hogy jövõre is eljön Petrikeresztúrra. Szeretettel várjuk. Rajz: Farkas László Értsd meg, Emõke, kell egy kis gyakorlás, amíg harapós ellenzéki képviselõbõl átlényegülök jóságos Télapóvá!... A gyerekek is készültek

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK május 16-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK május 16-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. május 16-ai ny i l v á n o s ülésének Szám: 78-7 /2012. Tartalom: j e g y z ő k ö n y v e KÓD HATÁROZATOK 25/2012.(V.16.) határozat

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem)

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem) 1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány Önkormányzat Képviselő-testületének, Almásháza Önkormányzat Képviselő-testületének, Tilaj Önkormányzat Képviselő-testületének és Ligetfalva Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 16. HÍRLEVÉL Oldal 2 RÉGMÚLT KARÁCSONYOK MESÉI Generációs-híd program beszélgetés a múltról tevékenység keretén belül 2016. december 08-án az Őszi Fény

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön ) 10,00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/59/25/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 111/2014. (XII.29.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017*

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* 2 Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* Adventi készülődés Készüljünk együtt a Karácsonyra! 2017.december 2-án szombaton, délután 13 30 órától díszítsük együtt a Pári

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÁPTALANTÓTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 286/7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 15-én 8.00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2014 Tartalom BEVEZETÉS... 2 1.1 Az 1%-os kampány és eredménye... 3 1.2 Rendezvények 2014-ben... 3 2. Az Alapítvány működési feltételei

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 01. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Roma Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér Szám: 1/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér Képviselő-testülete 2015. január 28- án 16 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Burkus Imréné

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 30. napján 10 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Baktüttös Község Önkormányzata. Képviselőtestületének július 2-án. 17 órakor tartott soros testületi üléséró1.

Jegyzőkönyv. a Baktüttös Község Önkormányzata. Képviselőtestületének július 2-án. 17 órakor tartott soros testületi üléséró1. Jegyzőkönyv a Baktüttös Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2018. július 2-án 17 órakor tartott soros testületi üléséró1. Jegyzőkönyv a Baktüttös Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2018.július

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a a Képviselő-testület 2013. november 25-i ülésére Tervezett döntés: 1 db határozat ELŐTERJESZTÉS Véleményező Biz.: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Döntés: Egyszerű többségi, nyílt szavazással Előterjesztő:

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 120-34/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. május 19-én 19.05 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés helye: Bazsi Község

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero. Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 1példányban

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült Endrefalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. március 30-án 17 00 órai nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: Csóri Péter polgármester, Papp Gábor alpolgármester,

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. november 24-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Csőgér Bálint polgármester, Dobos István alpolgármester, Tőzsér András képviselő, Nagy István képviselő Molnár Lászlóné

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete november 29-én órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete november 29-én órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-12/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2011. november 29-én 18.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. Tel, Fax: 22/417-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2017. április 19.-én (szerdán) 8.00 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 31. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 31. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. március 31. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 147/2018. (XI. 16.) BKt. határozat a közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9 Jegyzőkönyv

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! #

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! # ! # % # % & #( %! ) + + +,!. / 0 1 2 # 3 4 5 5 3 3 4 6,. ( 3 3 5! # %& %! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 5 3 4 + 8 + % ( 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! #! 5 < 9 6! #!3 = 9.! # 4 >!?+ ( 1 ?Α & Β5 5, 5 Χ3,

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. december 13-án a Mérges Községházban közmeghallgatással egybekötött testületi üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 7/2014. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Bevételek: Megnevezés Költségvetési támogatás Központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól Helyi önkormányzattól Kapott támogatás

Részletesebben

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV TARTALMI BESZÁMOLÓ A Zalaszentgyörgyi Ifjúságért Kulturális és Sport Közalapítványt 2001.

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án, 18 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án, 18 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án,

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/420-766, fax: 85/521-011, +3630/ 742-0232 e-mail:onkormanyzat@nemesvid.t-online.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.

Részletesebben

Előterjesztés. Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére

Előterjesztés. Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére Előterjesztés Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére Tárgy: közalkalmazottak és közfoglalkoztatottak kétheti jutalma Előterjesztő: Borza Bertalan intézményvezető

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.) J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,

Részletesebben

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19. ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 19. szám 2018. november 19. Csapatbál Egy rendezvény szervezése mindig izgalmas feladat, de ha az elsőről van szó, akkor végképp. Így voltak ezzel az első záhonyi VSZ-bál

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben