LIONS. We serve! HUNGARY. Lions Klubok Magyarországi Szövetsége 2014

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "LIONS. We serve! HUNGARY. Lions Klubok Magyarországi Szövetsége 2014"

Átírás

1 Lions Klubok Magyarországi Szövetsége 2014 LIONS HUNGARY We serve!

2 2 Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület 2014 Barnabás békéje Egy emberöltő, szoktuk mondani, éppen annyi idő, amennyi alatt egy gyerekből felnőtt lesz. Barátom, Barnabás is éppen ott tart korban, ahol a mozgalom. Túllépem az idén a negyedszázadot, mondja fennhéjázva, az egyébként tőle igen távolálló szerénytelenséggel. Rólunk, a mozgalomról sokat, tud. Nem mindent, mondja, de eleget ahhoz, hogy barátaimnak tekintsem a tagjait. Bárhol is vannak, a világ bármely pontján. Gyerekkora óta ismerem. Tudom, még kocsiban tolták a szülei, annyi idősen mint most ő,az első rendszert váltó tüntetésekre,az első olyan szavazásra, amikor szabadon országgyűlési képviselőket választhattunk. Aztán siettek haza, éppen Barnabás, az etetés vagy éppen a fürdetés miatt. Dehogyis foglalkoztak a fiatal szülők Melvin Jones chichagói üzletemberrel, a mozgalom megalapítójával, netán Dr. Czeglédi Lászlóval a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének első kormányzójával, hétköznapi dolgaikon túl egy személy fontossága lebegett előttük, Barnabásé. Akiből, miként ez már lenni szokott, bölcsődés, óvodás, kisiskolás emberke lett, majd szépen felcseperedvén gimnazista később főiskolás. A Lions mozgalom pedig, ahogyan egy jó talajra hullott növény magjából felszökkenő szár, megerősödött, egyre több baráti közösség vállalkozott az önkéntességre iratkozott fel, és egyre sokrétűbb lett jószolgálati munkájuk. S mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, szaporodtak a nemes célra adományozott forintok, meghaladva a milliókat, a tízmilliós szumma összegen igencsak elcsodálkoztunk, az ezredfordulót követő évtizedre, a százmilliós nagyságrenden már a szemünk se rebben. Így van jól, mondjuk. Hol fonódott össze a két huszonéves, egy mozgalom és egy fiatalember sorsának fonala? Egy hegyes vas, amibe Barnabás belelépett, és a fertőzés szövődménye, melynek következében a barátom már nem lát. Ez volt az a pont, ahol, annyi kínlódás, annyi váratlan helyzet, és keserűség után, Barna találkozott a segítő csapattal. Véletlenül. Kutyát vakvezető kutyát szeretett volna, s amikor gazdája lehetett egy kiválóan kiképzett Golden Retrievernek, az oktató iskola fiataljai mutatták be őket egymásnak: talán egymás hasznára lehetnek. Ma már ez utóbbi nem kétséges. Emberünk ahol csak lehet, a maga módján segít, legfőképpen azzal, hogy beszél, dehogy beszél, mesél, ahogyan ő mondja a Lionsról. Mondjuk a motoros jószolgálatról - mekkora élmény volt!- a csörgőlabda meccsekről, az előadásokról, a faültetésről. A pénz, az anyagi támogatás nagyon fontos, de van mellette még valami, ami legalább ennyire lényeges, a jó szó, a barátság. Barnabásnak, mint minden embernek sok története van, vidám és keserű. Mindkettő gyermekkori keltezésű. Az egyik: A legó vár mellett játszottunk fekve. Kérdezem, miért nem harcolnak a katonák? Pihennek vagy netán kiszállt belőlük a szusz? Nem mondja Barnabás- négy évesen - megtalálták a békét. Amint láttam, váron kívül és váron belül egyaránt. A másik, kicsivel későbbre datálódik, s hozzá tudni illik, hogy hősünk égetnivaló gyerek volt. Lehetett talán ötéves, amikor egy héten át álmodott azzal, hogy jön a Rossz bácsi, és elviszi a gyerekeket az utcájukból. Minden este egyet. Barna trasalt a dologtól. Szerencsére, az utca elején lakott, a Rossz bácsi pedig a végén kezdte. Ám, csak elért hozzájuk a hét második felére. A mit sem sejtő szülők ágyba parancsolták, bár sehogyan sem akart lefeküdni. Nem akart álmodni. Úgy tervezte, az asztal alá bújik az előszobában, de amint látta álmában, hogy jön a zsákos ember, úgy taktikát változtatott, és bebújt a fürdőszobában a kád hajlata és a fal határolta résbe. Az öreg fel a lépcsőn, a lakásban, a legrövidebb úton, egyenesen a fürdőszobába. Intett Barnabásnak, kifelé. Töltsön meleg vizet a kádba. Akkor látta közelről, ősz, fürtös haját, hullámos szakállát, kék szemét. Szóval, amikor tele lett a kád, mutatta, vetkőzni, majd szemérmesen elfordulva ő is levetett rongyos gúnyáját. S, beült Barnával szemben a vízbe. Majd elővették a hőmérőként szolgáló kis hajót, és egész éjszaka, nagy nevetések közepette, azt pöcögtették egymásnak. Csoda volt. Hogyan is vagyok én, hogyan is lehetünk mi, az előttünk álló, mondjuk huszonöt ismeretlen esztendővel, egy újabb emberöltővel? Most várakozom feszülten, mint Barnabás. Ám tudom, e műveletnek legfőbb lényegét a remény adja. Mögötte sok-sok munkával, szervezéssel, igyekvéssel, Lions szolgálattal. Hajnal József

3 LIONS MAGAZIN A magyarországi kormányzóság hírvivője 2014/1. szám Kiadó: Lions Klubok Magyarországi Szövetsége D Szeged, Fogarasi u.12/b Felelős kiadó: Magyar László Felelős szerkesztő: Hajnal József A kormányzóság bankszámlája: Adószám: LCI központi cím: nd Street Oak Brook Illionois USA Nyomdai előkészítés: Lánchíd Kiadó Kft. Nyomás: Gazdász- Elasztik Kft., Miskolc Terjeszti: a kiadó Kereskedelmi forgalomba nem kerülhet! Engedélyszám: B/SZI/2353/94. LIONS Lions magazin tartalom 2013-ban történt 4 Kormányzói beszámoló 5 Sikeres együttműködés Győrben 6 A sötétség elleni harc magyar lovagjai lehetünk 7 Lions Környezeti Fotópályázat 8 Jószolgálati munka, sok vidámsággal 9 Klauzál Lions Klub jótékonysági Katalin Bál 10 A Thököly Lions Club újabb nagy dobásra készül 11 Nyíregyházán is örömmel adnak 12 Örömfoci határon túli gyerekekkel 13 A jószolgálat, a bizalom és az együttműködés hídjait építjük 14 Lions hidak Közép-Európában 15 Pályázat és jószolgálat 16 Jánoki Márió nagy sikere 17 Karácsonyi vendégség kisiskolásoknak 18 Fellépők és nézők jól érezték magukat 19 Adventi áhítat Szikszón 20 Kocsordi családoknak gyűjtöttek 21 Soproni tervek 2014-re 21 Lions naptár soproni módra 22 Új barátságok, igazi csapat 24 Méltóak a Pro Urbe díjra 25 Lions-élet a Rába partján, a herceg-orvos városában 26 Láss a szíveddel! 27 Csendes építkezés helyett 28 A Világjátékok érmeitől a Mikulás ünnepségig 29 A zene segít, hogy a szegedi lionok segíthessenek 30 Csömöri anzix 31 3 A sötétség elleni harc magyar lovagjai lehetünk

4 4 Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület ban történt Tri-Jumelage zenei verseny és találkozó Kecskeméten Tavaly Magyarország adott otthont a Tri-Jumelage soros zenei versenyének. Kormányzónk, Magyar László jóvoltából Kecskemét városa és a kecskeméti Lions klubok vállalták a baráti találkozó, a munkaértekezlet és nem utolsó sorban a zenei verseny megrendezését, 43 francia és 20 német oroszlán részvételével. A velük folytatott megbeszélésen többek között beszámolót hallhattunk a tavalyi németországi ifjúsági találkozóról, előzetes tájékoztatót kaptunk az idei franciaországi ifjúsági találkozóról és a 2014 szeptemberében Németországban megrendezésre kerülő következő zenei versenyről, amelynek hivatalos hangszere a cimbalom lesz. Még két fontos esemény került napirendre a megbeszélésen: a 2007-ben aláírt Együt t - működési Charta megújí - tásának és aktualizálásának a jóváhagyása, valamint a szemszűrő busz témája, melynek kapcsán megállapodás született a támogatásról. A csellóversenyen a szakmai zsűri (Gregor Schmitt-Bohn, Francis Goic és Agócs Márta gordonka művész) végül úgy döntött, hogy nem ad ki 3. helyezést. A versenyt a francia Yannis Boudris (Franciaország) nyerte és a 2. helyet megosztva kapta Rebecca Falk (Németország) és Devich Gergő (Magyarország) Vakokkal együtt szüreteltek A Fehér Bot napja eseményeként az Első Miskolci Lions és a Lady Lions, Miskolc klubok tagjai a tokaji Disznókő borászattal közösen, egy nóvumnak számító programmal készültek, vakokkal és gyengén látókkal indultak, a szőlészet birtokára szüretelni. Csatlakoztak hozzájuk a nyíregyházi és a kassai Lions klubokból néhányan, s részesei lehettek egy kedves, kellemes, jó hangulatban eltöltött hegyaljai betakarításnak. Az október 19-én tartott szüret során összegyűlt szőlőből a vendéglátó borászat tradicionális tokaji bort készít, amelyet a klub jótékonysági árverésen fog értékesíteni. Beszélgetés a vakok mindennapjairól A Lions Klub Pestszentlőrinc Egyesület a Salvia Leo Klub tagjaival együttműködve szervezte meg a Fehér Bot Napjához kapcsolódóan október 15- én a találkozást, Tanay Csaba és Kovács Ferencné Korbely Kati, valamint a kutyáik érkeztek a Karinthy Frigyes Gimnáziumhoz. A gimnázium elsősei, mintegy fiatal előtt Gönczi Éva elnök Szüret a tokaji Disznókő borászatban asszony bemutatta a Lions mozgalmat, szólt a Lions Clubok Magyarországi Szövetségéről és klubról. Ezután Zatik Dóri, a Leo klub elnöke beszélt a klubjukról, majd ismertette: milyen lehetőségek vannak a Leo-mozgalomban a középiskolásoknak, az érettségihez szükséges 50 óra önkéntes közösségi munka teljesítéséhez. A diákok nagy figyelemmel hallgatták Tanay Csaba érdekfeszítő, a humort sem nélkülöző beszámolóját arról, milyen érzés a fehér bot után vakvezető kutya segítségével élni meg a mindennapokat, a munkát, a sétákat, a szabadidő eltöltését, a szórakozást.

5 LIONS 5 Kormányzói beszámoló Tisztelt Jubiláló Lionok! Még alig kezdődött el a 2014-es év és máris számtalan feladat áll előttünk. Először is meg kell húznunk a 2013-as év mérlegét, majd folytatnunk kell a 2014-es feladatok előkészítésével, illetve a konkrét első kis lépések megtételével. Nagy utat tettek meg klubjaink egy nagyon nehéz közgazdasági környezetben, s ez a menetelés egy klubunknak olyan nehéz volt, hogy kétséges, túl tudja-e élni ezt a krízist. A szövetség vezetői minden segítséget készek megadni, hogy a klub folytatni tudja tevékenységét. Ugyanakkor Székesfehérváron megalakult 20 fővel az Alby Klub és januárban tartja Charter Nightját. Gratulálunk nekik! A nyári dunai árvíz idején a győri lionok oroszlánként küzdöttek a gátakon, s víz nem tudott betörni. Máshol, amerre az ár vagy a belvíz kárt okozott, lions segélyt adhattunk, köszönet érte az LCIF -nek. Nemzetközi diáktáborunkból a Hódmezővásár - helyi klub jóvoltából, csodálatos élményekkel gazdagodva tértek haza a fiatalok, és elvitték jó hírünket. Hasonlóan élményekkel gazdagon tért haza az a 86 kiutazó magyar fiatal, akik megállták a helyüket a világ minden táján. Szeptemberben 80 külföldi lion kísérte el a német és francia cselló versenyzőt, hogy megmérkőzzön a magyar fiúval Kecskeméten a Tri-Jumelage zenei versenyen. Kárászy Szilvia, mint zenei vezető elégedett volt a magyar fiú 2. helyezésével. Német és francia disztriktek adományaiból előbb szemvizsgáló műszerparkot hoztunk létre, majd külföldi barátaink segítségével beszerezhettük a műszereket szállító mikrobuszt, mely klubjaink szemszűrő szolgálatát szolgálja. Elsőként a Savaria Lc Szombathelyen végzett nagy sikerű szűrést, majd a Normandia, Pécsen 46 embernek adta vissza a reményt, hogy lásson. A busz következő állomása Székesfehérváron az Első Lc a nagysikerű Vagyok rendezvényén volt, míg a Nyíregyháza Első Lc négy hátrányos helyzetű kis faluban, 86 emberből 36 súlyos és sürgős esetet irányított szakorvoshoz. A szemszűrés első akcióját a Miskolc Első Lc zárta Sajóecsegen, nagy sikerrel. Szövetségünk támogatásával a pécsi Normandia mutathatta be, az Isztambulban megrendezett Európai Fórumon, mire jutott az öt éve kapott LCIF támogatással. Beszámoltunk a Tri-Jumelage részt - vevő országaival közösen, a szemszűrő projekt eredményeiről Barry Palmer nemzetközi elnök előtt. A vak énekesek nemzetközi, Krakkóban megrendezett versenyére Jánoki Máriót vittük ki, akinek a Lions Díjas Benkő László és Bródy János által írt dalát a zsűri különdíjjal és egy olaszországi meghívással jutalmazta. Gratulálunk fiatal barátunknak a sikerhez! A koncertek sorát Soproni Lions barátaink nagyszabású Omega koncertje koronázta meg, akik megkapták a Város Legjobb Mecénásai címet. Kimagaslóan magas szintű volt a győri Első LC szponzori vacsorája valamint a 6 klubtagot avató Miskolc Lady Lc 15 éves Jubileumi Bálja, mely folytatódott a Klauzál Lc monumentális, 25 éves Nemzeti Múzeumi és a Bp. Első Lc 25 éves Szív utcai meghitt, baráti hangulatú báljával. Gratulálunk, így tovább 2014-ben. Budapest, 2014 januárja Magyar László kormányzó

6 6 Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület 2014 Sikeres együttműködés Győrben A beregszászi Arany Páva szálloda éttermében 12 új Lions klubtag tett fogadalmat és vállalt elkötelezettséget a Lions mozgalom mellett Minden évben, nyáron, kerékpártúrán vesznek részt a Fertő-tónál. Az egymás jobb megismerését, s a barátság elmélyítését segítő program augusztus 3-án zajlott, egy tartalmas túra keretében a Fertőtó partján Pamhagenből Potersdorfba kerekeztek a klub tagjai. Szeptember 28-án tizenegyedik alkalommal rendezték meg a jótékonysági sétát. A résztvevők nevezési díjjal, míg a szponzoraik étellel, itallal, pólóval támogatták a rendezvényt, a nevezési díjakat a Vakok és Gyengénlátók Győri Szervezete javára ajánlották fel. A Fehér Bot Napján a másik két győri Lions klubbal közösen jótékonysági koncertet szerveztek, szintén a vakok és gyengénlátók javára. Ugyanezen a napon, többéves projektjüket folytatva a gyalogátkelőhelyek hangjelzővel történő ellátása érdekében újabb 13 db kattogót adtak át rendeltetésének november 22-én sor került a szintén hagyományos Arrabona Lions Estre, ahol Gyöngyössy Katalin színművészt látták vendégül, az est bevételét de - cemberben a Radó iskola gyermekeinek támogatására fordították. November 29-én és 30-án Beregszászra látogattak. Nem csupán klubjuk, de a győri Patrónus Lions Club és az Országos Kormányzóság képviselői is részt vettek ezen a látogatáson, amelynek célja az Első Lions Club megalapítása volt, Beregszászon. Nem mentek üres kézzel: számítástechnikai eszközöket, számítógépeket, monitorokat, könyveket vittek. Megható és örömteli volt, amikor a helyi Arany Páva szálloda éttermében 12 új Lions Club tag tett fogadalmat. December 13-án jótékonysági kamara koncertet tartottak a Zichy-palotában. A koncert bevételét a Gyengénlátók Általános Iskolája kapta. December 14-én és 15-én forralt bort és forró csokit kínáltak a Baross út elején, ahogy évek óta teszik. Az izomsorvadásban szenvedő győri gyermekek javára gyűjtöttek. December 21-én és 22-én pedig a három győri klub közös munkájának eredményeként részt vettek a győri Patrónus Lions Club és az Első Győri Lions Club által szervezett forralt bor kínáláson is, mely szintén jó eredményt hozott. A decemberi klubülésükön két új tagot is felvettek, akik aspiránsként már egy éve részt vettek a klub munkájában. Az idei első félév legnagyobb eredménye mégis talán az volt, hogy a Győrben működő három Lions klub az előző éveknél is több esetben és sikeresen tudott együttműködni, együtt dolgozni.

7 LIONS A sötétség elleni harc 7 magyar lovagjai lehetünk Károly 22 éves, az egyik szemére szinte egyáltalán nem lát. A szemészek ezt tompa látásnak hívják. Ebben a történetben semmi rendkívüli nem lenne, ha ez a tény nem a Pécs Normandia Klub szemszűrő vizsgálatán derült volna ki. Hosszú út vezetett idáig. Két évvel ezelőtt már kormányzóvá avatásomkor felmerült bennem, hogy a magyarországi Lions mozgalomnak is szüksége lenne egy olyan programra, amely visszatér a nemzetközi mozgalom fő küldetéséhez és közös aktivitás lehetőségét adja a magyar kluboknak. A Lions Szemszűrő Programot ilyennek álmodtam meg. Szemész barátaimtól tudom, hogy nagyon sok honfitársunk veszíti el látását vagy él súlyos látás korlátozottsággal azért, mert nem ismerik fel időben a szembetegségét. Ezt a szomorú tényt mi Lion-ok nem nézhetjük tétlenül, hiszen mozgalmunk elsődleges küldetése a látásvédelem, a vakság megelőzése! Két év munkája meghozta a pénzt és a szűréshez szükséges eszközöket is. A szerencse is segített, hiszen az ötletet egy Tri-Jumelage találkozón megosztottam német és francia barátainkkal, akik azonnal mellénk álltak, úgy látták, ez egy több nemzet kormányzóságának közös, minta értékű projektje lehet. Közben szemészorvosok, optikusok szakértő segítségével összeállt a szükséges eszközök listája, és több nagysikerű kormányzói bálunk bevétele is gazdagította az indításhoz nélkülözhetetlen pénzforrást, s néhány klubunk további jelentős anyagi támogatást ajánlott fel. Szerencsére, a szemszűrő projekt ügyét Spissák István és Magyar László kormányzó urak is fontosnak tekintették, így az előkészületek lassan, de megállíthatatlanul haladtak előre júliusban kis magyar delegációnk személyesen vehette át a németországi Edingen-ben a német barátaink által adományozott 4 millió forint értékű vizsgáló eszközöket. A magyarországi kormányzóságunk pedig a rendelkezésre álló saját forrásból 2 millió forint értékű további műszerek megvásárlásáról döntött. Hozzáértő Lions barátaink kidolgozták a szűrések szabályzatát. Az igazi áttörést mégis a 2013 nyarán, Kecskeméten megrendezett Tri-Jumelage hozta meg. Magyar László kormányzó úr céltudatos, fellépésének köszönhetően, a tárgyalásokon végleges formát öltött a német és francia Lions barátaink szándéka: a francia D-103 Central 4000 EUR, a német D-111 SW és a német D-111 NW kormányzóság EUR pénzbeli támogatásáról írt alá megállapodást. Óriási lépés volt, aminek köszönhetően a projekt minden építőeleméhez rendelkezésre állt a pénz: megvásárolhattunk egy Renault Trafic típusú kisbuszt. Végre minden együtt volt, hogy elindíthassuk útjára a Lions Szemszűrő Programot! Felemelő pillanatokat éltünk át Magyar László kormányzó úrral, amikor október 1-jén, Szombathelyen, a Savaria LC tagjainak jelenlétében az Idősek Világnapján elsőként megnyithattuk a Lions szemszűrést. Dr.Czirfusz Szilvia, szemész főorvos asszony fáradhatatlanul végezte a vizsgálatokat, 7 óra alatt 63 jelentkező szemszűrése történt meg. Közülük 48-an további vizsgálatra, kezelésre szorultak. Szombathelyen Márkus Árpád régióelnöknek köszönhetően a Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége partnerséget vállalt a programban, amit együttműködési megállapodás aláírásával erősített meg Magyar László kormányzó úr november végén. A Lions Szemszűrő Program sikere ezután megállíthatatlanul folytatódott október 19-én a Székesfehérvári Első Lions Club "VAGYOK" rendezvényének kísérő programjaként vállalta a szemszűrés lebonyolítását október 26-án a Pécs-Normandia LC szervezett egész napos szemszűrést. Műszereink és a Lions logóval ellátott mikrobuszunk november 5-től már Hodászon, majd Kemecsén és Nyírtelken teljesített szolgálatot a Nyíregyházi Első Lions Club szervezésében. Az Első Miskolci Lions Klub november én, Sajóecsegen szervezett szűrést. Az első szemszűrő programok szinte mindegyikét magam is meglátogattam. Mindenütt komoly érdeklődést és megdöbbentő diagnosztikai eredményeket tapasztaltam. És mindenütt elkötelezett Lionsok és lelkes orvosok munkája tette valósággá a két évvel ezelőtti álmot. A Lions Szemszűrő Program működik. Biztatom klubjainkat, hogy éljenek minél többen a lehetőséggel, hogy a szűrőbusz használatával megszervezik a saját vizsgálati akciójukat, teljesítik jószolgálati küldetésüket. Így válhatunk Hellen Keller szavaival élve a sötétség elleni harc magyar lovagjaivá! Németh István

8 8 Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület 2014 LIONS környezeti fotópályázat Az évenként megrendezésre kerülő fotópályázat módot ad a Lions Klubok tagjainak arra, hogy megmutassák egy saját eredeti fotón keresztül büszkeségüket és elkötelezettségüket Lions klubjaik környezetének fejlesztésében, védésében és megőrzésében. Pályázási lehetőségek: A verseny nyitott minden Lions Klub-tag számára, akinek klubja tartozás és kizárásmentes. A pályázók saját eredeti, nem módosított, fekete-fehér vagy színes (kinyomtatva 8x10 collos, azaz 20,3x25,4 cm) fotóval jelentkezhetnek, melyek embereket nem ábrázolhatnak. Minden Kormányzóság nevezhet évente egy fotót legkésőbb március 1-jei határidővel (A hazai beadási határidő január 31.!) a következő 5 kategóriában: - Állati élet - Tájkép /városi vagy természeti/ - Növényi élet - Időjárási jelenség - Valamint az idei év speciális témája: Az egészséges környezet álma (Természeti környezetünk mai és jövőbeli értékeinek és szépségeinek bemutatása.) Szabályok (nemzetközi és hazai vegyesen, illetve értelemszerűen): Minden pályázatnak tartalmaznia kell a címet, a negatívot (digitális esetben EXIF* adatokat) és egy 25 szavas (vagy rövidebb) leírást** a fotóról és azt, hogy a megörökített környezetet fejleszteni, megóvni vagy védeni kell-e. //* Csak az eredeti EXIF adatokkal rendelkező képeket tudjuk elfogadni (részletekért érdeklődjön fényképezőgépe gyártójánál, ez alapértelmezésben minden digitális fotón eleve rajta van) Kérjük, a digitális képeket eredeti méretben őrizze meg, későbbi esetleges tulajdonjog-igazolás céljából. ** A hazai nyertestől fogjuk kérni a leírást és a címet angol nyelven is! Jelen pályázat hazai leadása során a leírás kétnyelvű megadásának hiánya nem kizáró ok.// A hazai nyertes fotó kiválasztását szakmai zsűri fogja elvégezni. A hazai nyertes pályamunkát a Lions Nemzetközi Konvenció mutatja be és a regisztrált résztvevők bírálják el a jelzett öt kategória szerint, illetve a Show legjobbja címmel. Minden szinten, minden indulót objektív elfogulatlan zsűrinek kell elbírálnia. A győztesek kiválasztásának fő szempontja az eredetiség, művésziesség és a környezet ábrázolásának minősége. A beérkező képeket a beérkező mennyiségtől függően vagy kiállításra bocsátjuk, vagy az interneten web-oldalunkon közzétesszük. A kategória-győztes hazai képeket a Lions konvención kiállítjuk. A hazai nyertes fotót, negatívot vagy file-t és a leírást a Nemzetközi Lions Klubhoz ig (nem az egyéni pályázót érintő határidő) kell eljuttatni postán és en keresztül. A jelentkezési lap teljességének feltétele a fotó csatolása. Azért, hogy az file elektronikusan megnyitható legyen, vagy a pályamunka sérülés mentesen eljusson az elbíráláshoz, a pályázót terheli a felelősség. A fotóknak eredetinek kell lennie, semmilyen módon nem hasonlíthat máshoz, kizárólag a verseny témájához kapcsolódhat. Az embereket ábrázoló fotókat a kiírás jellege miatt eleve kizárjuk. Egy fotót csak egyszer lehet nevezni. A Lions Klubok Nemzetközi Szövetsége ugyancsak fenntartja a jogot, hogy kizárja azokat a fotókat, melyek nem felelnek meg a verseny kritériumoknak. A fotók a Lions Clubok Nemzetközi szövetségének tulajdonává válnak. LCI felelőssége lesz a fotókat méretben keretezéshez igazítani és kiállítani. A pályázókat terheli a fotók elkészítésének és küldésének költsége. További részletek:

9 LIONS 9 Jószolgálati munka, sok vidámsággal A Miskolci Első Lady Lions Club kapcsolata a városban és környékén élő vak és gyengénlátó emberekkel nem új keletű, az elmúlt években számos jószolgálati akció szervezésével nyújtottak számukra segítséget. A klub életében a 2013-as évet a sűrű jószolgálati munka és sok vidámság jellemezte. Elkészült a klub honlapja is, ami napi frissítésben tájékoztat a klubról: Az egészségmegőrzés és stresszkezelés is kiemelt szerepet kapott tavaly a klub életében egy TÁMOP-os pályázat révén. A pályázatot a klub a Sorstárs klub tagjaival együtt valósítja meg. Tavaly havonta a Sorstárs klubbal az ÉM Látássérült-rehabilitációs Központ vak és gyengénlátó tagjainak, ismertető előadásokat, kulturális műsort, kirándulásokat szerveztünk. Június 1-jén az 1. Lady Lions-Telmon Csörgőlabda Kupa zajlott. A küzdelmekben a látássérült játékosok a látókkal együtt vettek részt, sötétített szemüvegben, egyenlő feltételekkel. Karácsony előtt adománygyűjtő akciót szerveztünk a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kutyakiképzésének támogatására az Első Miskolci Lions Klubbal közösen. Februárban ételt osztottunk otthontalan és szegénysorban élő embereknek. A miskolci adventi vásáron a Lions Kuckóban forralt bort, teát, zsíros kenyeret és süteményt kínáltunk az adományozóknak, együttműködésben az Első Miskolci Lions Klubbal. Az év folyamán több alkalommal, jó minőségű, tiszta, hajtogatott használt gyermek és felnőtt ruhákat, cipőket, tartós élelmiszereket, játékokat adományoztunk a Nagycsaládosok egyesületének. Mikulás és karácsonyi ajándékozást tartottunk vak és gyengénlátó gyerekek és felnőttek részére. Aktívan részt vettünk az Első Miskolci Lions Klub által a vak és gyengénlátó támogatottak számára szervezett Tokaj hegyaljai szüreten. JuhászRita klubelnök

10 10 Amikor 2012 no - vem berében Fo ga - rasi Kati a már közismertté vált Jövőre Önök - kel/veletek ugyanitt! mondattal búcsúzott a báli vendégseregtől a Hotel Héliában, még nem tudtuk, hogy az elköszönés szövegében rejlő változatlanságot már ami a helyszínt illeti be tudjuk, be akarjuk-e tartani. Teltek-múltak a hónapok, és egy szép késő nyári délutánon már azon kaptuk magunkat, hogy új helyszínt keresünk a Klauzál L.C. Katalin báljának. Úgy éreztük, a 25 éves fennállás ünnepélyesebb helyszínt kíván meg, mint a korábbi. Nosza, rajta, keressünk új lehetőséget! adtuk ki a jelszót. Megjártuk a Mezőgazdasági Múzeum összes termeit, végiglátogattuk a Városliget kies helyeit, már-már azon voltunk, hogy mégis visszaköltözünk a Héliába, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum jó tündére felajánlotta: beköltözhetünk Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület 2014 Klauzál Lions Klub jótékonysági Katalin Bál bálozni a patinás ház termeibe. A lenyűgöző múzeumi helyszínbe már az első bejáráskor beleszerettünk. Stukkó és aranyozás, kandeláber és kókusz-szőnyeg, díszterem és mo zaik borítás fogadott bennünket. No, meg a múzeum kedvesebbnél kedvesebb munkatársai, akik szinte lesték minden kívánságunkat. Nemcsak a helyszín lett új, de a báli program is. Gönczi Gáborék Smile Együttesét választottuk (fiatalítottunk), újdonság lett a pincéres, felszolgálós gála-vacsora, aztán, hogy a nagyérdemű kicsit se unatkozzon: kivetítőt működtettünk a bál alatt. Na, de mi is legyen a kivetítőn? Mi sem egyszerűbb annál, mint pár 10 év fotóanyagát áttekinteni, kiválogatni, úgy hogy mindenki számára érdekes legyen a vetítés. Több nap, több óra, és hipp-hopp, már kész is lett az összeállítás! Jöttek az új kiállítók: a szarvasgombás csoki, a NESPRESSO, a Royal-Sekt pezsgője, a francia makaron, és a régi: a BARAKA ékszer. Nagy meglepetés ért bennünket a szervezés közepette: kormányzónk, Magyar László felajánlásával segítette a hangulat fokozását: isteni pezsgőket kaphattak

11 avagy a Magyar Nemzeti Múzeum éjszakája LIONS A Thököly Lions Club újabb nagy dobásra készül 11 tőle a Katalinok. Ha már a búcsúajándéknál tartunk: az Operaház főigazgatója gyönyörű operaösszeállítást tartalmazó CD-vel járult hozzá az emlékezetessé tételhez. És mi az, ami nem változott? A jó hangulat, a finom ételek, italok kínálata, a lehetőség, hogy találkozhattunk egymással. No, meg Fogarasi Kati búcsúmondata: Jövőre Veletek/Önökkel ugyanitt! Kárpáti Kati, a krónikás A Thököly Lions Club 2014-es programja keretében készül az ízületi porckopásos betegségben szenvedők megsegítésére. A Thököly Lions Club fennállása óta több igen sikeres programon, rendezvényen van túl. Programjai közül a legsikeresebbnek a Lapról Hangra elnevezésű programja bizonyult, melynek keretében önkéntes felolvasók a sajtóban megjelenő, értékes információkat tartalmazó cikkeket felolvassák re a Thököly Lions Club két alapító tagja, egy újabb programtervet készített, amelynek keretében az ízületi porckopásos betegségben szenvedőknek nyújtanának segítséget. A két alapító tag vezetésével megalkotott Ízületi Porcépítő Program használatával lehetővé válik a beteg ízületekben, a lekopott porcréteg visszaépítése (visszahizlalása Ez az új technológia több helyen hat egyszerre, nincs lábadozási idő, idős korban is hatásos ezért képes valódi alternatívát kínálni bizonyos esetekben, mindazoknak, akik például valamilyen oknál fogva nem műthetők, vagy nem akarják a műtéttel járó kockázatokat, időkiesést vállalni. Mindezek alapján a Thököly Lions Club úgy gondolja, hogy ez az Ízületi Porcépítő Program alkalmas lehet arra, hogy a vakok és gyengén látók mellett, a porckopásban szenvedőknek is segítő kezet nyújthatnak általa, amire szükség is lenne, mivel az Ízületi Porcépítő Program még nem szerepel az állami finanszírozásban, ezért a betegeknek költséget jelent.

12 12 Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület 2014 Nyíregyházán is örömmel adnak Az Első Lions Tehetségnap Nyíregyházán Klubunk, az Első Nyíregyházi Lions Club és a TÉT Regionális Tehetségsegítő Tanács szervezésében egészséges és sérült gyerekek vettek részt a november 29-én megrendezett Első Lions Tehetségnapon. A tehetségnapon nem csak a tehetségek bemutatása és produkciók filmes rögzítése volt a célunk, hanem a közös művészeti cselekvés élményének megélése, egymás megismerése, elfogadása, tisztelete, az érték felismerése a másik emberben. Az Első Lions Tehetségnappal megmutattuk a városunkban tanuló tehetséges fiatalokat, akik normál oktatásban tanuló diákok, vagy sajátos nevelési igényű oktatásban tanuló diákok. Erősíteni bennük azt az érzést, hogy bár mindannyian mások vagyunk, a zene, a tánc, a kultúra képes közelebb hozni őket egymáshoz. A Lions Békeposzter pályázaton öt tehetséges fiatal alkotásával képviseltettük magunkat. December 5-én az Anyaotthonba látogatott a Lions Mikulás. Huszonkét gyermeknek vitt csomagot és ajándékot! Fiatalok kötelező közösségi szolgálatának segítésére több középiskolával kötöttünk szerződést, így az érettségi előtt álló fiatalok megismerhetik tevékenységünket és működési területünkön teljesíthetik kötelezettségeiket. Segítik a sajátos nevelési igényű fiatalokat a tanulásban. Tanulást segítő CD készítésében közreműködnek, segítenek a Tóth András szeretetotthonban. Decemberben, ünnepélyes keretek között adtuk át a megyei kórháznak adományunkat, ami az eddigi működésünk alatt már összesen elérte a kilencmillió forintot.

13 LIONS 13 A megyei kórháznak juttatott adományunkat átalakítottuk, így azokat az osztályokat segítettük, amelyekkel közös aktivitásaink voltak. A szemészeti osztálynak próbakereteket, a diabetológiai központnak korszerű vércukor mérő szenzorokat, a gégészet gyermekrészlegének televíziót és DVD lejátszót vásároltunk. Az ortopédiai osztályon, egy helyi vállalkozó támogatásával egy komplett fürdőszobát újítottunk fel. Fontos nyári feladatunk a csereprogram keretében városunkba érkezett fiatalok érdekes és színes programjainak összeállítása. Kapcsolatainkat, lehetőségeinket felhasználva többek között sétarepülést, bodrogi hajókirándulást, fürdőlátogatást szerveztünk. A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Egyesülete szeptember között, 9. alkalommal rendezte meg az Országos Braille Olvasóversenyt. Klubunk több éve támogatja az egyesületet, így szívesen fogadtuk a felkérést a zsűri tagjai közé. Jótékonysági bálunk minden évben a legfontosabb rendezvényünk, hiszen jószolgálati aktivitásaink nagyobb részét a bál eredménye biztosítja, ami ebben évben egymillió-egyszázezer forint volt. Klubunk négy, az Alfa Leo Club öt új taggal gyarapodott, akik ötleteikkel, munkájukkal új színt hoztak működésünkbe. Örömfoci határon túli gyerekekkel Klubunk a Kecskeméti Szent László Lions Klub az idén immár tizenötödször, minden évben alkalmat teremt arra, hogy határainkon belüli (három SOS Gyermekfalu Kecskemét, Kőszeg, Battonya lakói) és határainkon túli (erdélyi - Kalotaszentkirályi és vajdasági - Oromhegyesi) fokozattan hátrányos helyzetű éves fiataljai, mintegy 100 fő, találkozhassanak egymással. Az általunk rendezett Teremlabdarúgó Torna lehetőséget teremt a gyerekek számára, hogy kimozduljanak szűkebb környezetükből, hogy utazhassanak, találkozhassanak, ismerkedhessenek egymással és hazánkkal. Legtöbbjüknek erre, máskor egyáltalán nincs lehetősége. A gyerekek egész évben várják ezt az alkalmat, készülnek rá. A határon túli gyerekek a torna napjának előestéjén érkeznek, ismerkednek városunkkal és a fogadó kecskeméti SOS Gyermekfalu életével. A verseny, nemcsak a küzdelemről, a kitartásról, az ügyességről szól, hanem a sportszerűségről, a közösség építésről is. A torna keretén belül, az együttlét örömén túl, klubtagjainknak köszönhetően a közeli Mikulás nap kapcsán valamennyi résztvevő ajándékkal gazdagodva térhetett haza. A torna a Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában december 1-jén reggel 8 és du. 5 óra között került megrendezésre. A 17 órai kezdettel történő díjátadáson a rendező klub tagjain túl Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság igazgatója és Magyar László a Lions Klubok Magyarországi Szövetségének kormányzója is részt vett.

14 14 Klubunk, a Savaria Lions Club 22 éve ismerkedett meg a Lions nemes eszményével és küldetésével. Szombathely nemzetközi kapcsolata új területtel bővült, amikor az ausztriai Hartberg Lions Club patronálásával június 13-án megalakult a Savaria Lions Club. Klubunk jószolgálati és baráti közösségként azóta is egyedi színfoltot jelent a város életében. Kiemelt rendezvényeinken Karácsonyi hangverseny, Tavaszköszöntő bál gyűjtött adományokból (eddig kb. 15 millió Ft) támogatást adhattunk pl. a vasi mozgássérülteknek, a gyermekotthonok lakóinak, a Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület 2014 A jószolgálat, a bizalom és az együttműködés hídjait építjük meiséggel környezetünkben kiépítettük a jó - tékonyság hídját. Adtunk és természetesen kaptunk is: emberi köszönetet, hálás arcok mosolyát és felénk áradó szeretetet beteg gyermekektől, elesett emberektől, gyógyultaktól, intézményi közösségektől. A 22 év alatt sok kezet megfogtunk, szombathelyi Markusovszky Kórház osztályainak, családsegítő intézményeknek, reménytelen élethelyzetbe került egyé neknek. Hozzájárultunk autista gyermekek intézeti elhelyezéséhez, tehetséges fiatalok továbbtanulásához stb. Kiemelten támogatjuk a látássérülteket, a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézetben lakók és a családokban élő látássérültek életminőségének javítását. A civil összefogással és a karitatív esz - szorításukat éreztük, köszönetüket sokan - látás nélkül - így fejezték ki. Szolgálatunkkal megteremtettük a bizalom hídját is, amelyen kétirányú ma már a közeledés és a közlekedés, kölcsönösen értékké vált a másik iránti tisztelet és megbecsülés. A bizalom erősödését bizonyítja az is, hogy karácsonyi koncertünkön megkaptunk Szombathely Város Díszoklevelét, amellyel két évtizedes eredményes karitatív munkánkat ismerték el. Volt kormányzó klubtagunk és klubunk kezdeményezte, hogy április végén Szombathelyen szervezzük meg a Lions Klubok szövetségeinek közép-európai találkozóját, a térség 10 kormányzója és alkormányzójának meghívásával. Dr. Kneffel Pál elnök

15 LIONS 15 Lions hidak Közép-Európában A Savaria LC kezdeményezése a Közép-európai Lions Találkozó megtartására Kiindulva a lions missziójából, miszerint a lions küldetése: Képessé tenni magunkat közösségeink önkéntes szolgálatán keresztül, a humanitárius szükségletek kielégítésére, s a lions klubok működésével a béke támogatása, a nemzetközi egyet értés elősegítése, úgy gondoltuk, hogy jó lenne egy ilyen szellemiségű nemzetközi projektet elindítani térségünkben. A kezdeményezés célja, új impulzusokat adni a hazai és a tér - ségünkben lévő lions szervezetek munkájának, egymás megismerésén, a ta - pasz talatok kicserélésén keresztül. A projekt legfontosabb sajátossága, hogy az indító kormányzói konferencián túl, a fő hangsúly a klubok közötti találkozókon lesz. Az évente rotációs alapon szervezendő események reményeink szerint alkalmat adnak a térségek, klubok, emberek, jószolgálati projektek vagy éppen feladatok bemutatására, és főleg a találkozásra, a kapcsolatok kiépítésére. Nagy örömünkre szolgált, hogy Magyar László kormányzó és a kabinet felkarolta az elgondolást, és Isztambulban az Európa Fórumon megtette az első lépést azzal, hogy a gondolatot felvetette a Közép-Európában működő szövetségek kormányzói - nak, akik örömmel fogadták a kezdeményezést. Innentől kezdve rajtunk a felelősség a projekt beindítása, és a további folyamatos működésének fenntartása tekintetében. Úgy kell tehát kitalálnunk, megszerveznünk, hogy az önfenntartó legyen mind anyagilag, mind pedig a szándékot illetően. Az anyagi fenntarthatóságot az elfogadott lions-elv szerint a résztvevők hozzájárulása biztosítja. Ide szeretnénk beilleszteni egy olyan, itthon és a nemzetközi gyakorlatban is tapasztalható jószolgálati mozzanatot, hogy a részvételi díj tartalmazzon egy feltüntetett jószolgálati tételt, amit a rendező klub kap meg. A találkozó ezzel a megismerés és a kapcsolatépítés élményén túl, gyakorlati segítséget is nyújt egy-egy terület, szervezet vagy projekt karitatív céljainak megvalósításához, segítéséhez. Az ötlethez persze cselekvő, a szervezés és lebonyolítás munkáját felvállaló klub is kell. A Savaria LC 2014-ben szívesen vállalja az indító konferencia megszervezését, és keresi azt a klubot, aki 2015-ben az első, - példát adó - klubtalálkozót megszervezi. Őszintén reméljük, hogy kezdeményezésünk a magyar lions közvéleményben is támogatást nyer, s az előttünk álló szervezési időszak során a lions missziójához kapcsolódó nemes gondolatok tovább gazdagodnak, és jó szándékú cselekvéssé válnak. Hívunk mindenkit, gyertek velünk, menjünk együtt! Simon Zoltán PDG

16 16 Pályázat és jószolgálat Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület 2014 A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, Egyetlen titka: adni, mindig csak adni jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, sok-sok önzetlen, tiszta szeretet (Goethe) A pályázatos aktivitásunk keretében két alkalommal novemberben és decemberben tartottunk előadást a holisztikus gyógyászatról (homeopátia) és a színek szerepéről a táplálkozásban. November 23-án a hagyományosan Kaposváron szervezett LIONS 2. régió Dunántúli találkozó keretében láttuk vendégül a régió 17 klubjából 14 A Kaposvári Lions Club júniusban kapta az értesítést, hogy a TÁMOP pályázaton egészségvédelmi programokra Ft.-ot nyert. A nyári hónapok az adminisztratív feladatok mellett már a programok szervezésével teltek. Egészségnapok, kerékpár és gyalogtúra, tábor, szűrések szerepelnek az egy éves programban. Célunk, hogy elsősorban az aktív korú lakosság számára nyújtsunk többféle programot az egészségvédelemmel, egészségmegőrzéssel kapcsolatban. Ezen belül kiemelten foglalkozunk a KI-LÁTÁS alapítvány vak és gyengénlátó tagjaival, illetve hátrányos helyzetű embertársainkkal. Szeptemberben negyven fő számára szerveztünk egészségügyi szűrést. Minden részvevő személyre szabott egészségtervet is kapott. Október a látás hónapja, ennek apropóján október 19-én egész napos rendezvényt szerveztünk. Fő programja a zöld hályog szűrés volt, illetve ezzel kapcsolatban előadás a modern kori szembetegségekről. A programon továbbá részt lehetett venni meditáción /csakratisztitás + gyógyító meditáció/, volt latin tánc, spinning és szabad konditerem használat. Vendégül láttunk az Öreglaki Gyermekotthonból 12 kamasz fiatalt, akiknek nagy élmény volt egy modern, XXI. századi edzőterem, és a részükre szervezett sportprogramok. klub képviselőit. Magyar László kormányzó beszámolója után Simon Zoltán PDG tájékoztatta a tagokat Lions vezetők Kárpát-medencei ta lál - kozójának létrehozásáról. Németh István PDG a szemszűrő program gyakorlati megvalósulásáról beszélt, majd a klubok mutatták be jószolgálati tevékenységüket. A Kaposvári Lions Club vállalta, hogy minden évben megrendezi a 2. régió találkozóját. December 12-én az öreglaki Kuckó Lakóotthonba vittük adományt. Ebben a lakóotthonban 8 középsúlyos értelmi fogyatékos éves fiú él 5 felnőtt szerető gondoskodásával. December 14-én Borostyánvirág Anyaotthonba látogattunk, ahol mézeskalácsot sütöttünk, díszítettünk a gyerekekkel és az anyákkal közösen, majd a kis lakók külön-külön ajándékcsomagot is kaptak. Évek óta együtt ünnepeljük a karácsonyt az otthon lakóival. Klubunk folyamatos támogatást nyújt az anyaotthon lakóinak.

17 LIONS Jánoki Márió nagy sikere 17 Az Andrea Bocelli által létrehívott tehetségkutató verseny krakkói selejtezőjén, a Rákosszentmihályon élő Jánoki Márió hatalmas sikert aratott. Nyáron volt húsz esztendeje, hogy orvosi műhiba miatt egy koraszülött kisfiú elvesztette a látását. Azóta, hogy Márió tehetsége nyilvánvalóvá vált, egyre többen támogatják őket. Ennek ellenére nem egyszerűek a hétköznapjaik, édesanyjával havi 75 ezer forintból kell megoldaniuk az életüket. A kis Márió már két-három éves korában játszogatott szintetizátoron. Ötéves korában szintetizátoron tanult, nyolcévesen lépett fel először, mindjárt el is vitte a verseny különdíját. Jelenleg a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolába jár, továbbtanulását a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen képzeli. Mindketten nagyon hálásak Friedrich Attila igazgató úrnak és az osztálytársaknak, akik önzetlenül segítik mindennapjaikat. Két évvel ezelőtt történt egy komoly váltás Márió zenei fejlődésében: azóta egymást érik a fellépések, ami némi plusz bevételt is jelent. Hívják falunapokra, karácsonyi rendezvényekre, idősotthonokba, így még inkább megnyílik a világ, ismeretségek, barátságok szövődnek. Sajnos sok rendezvény-szervező a vakságot legyőzhetetlen akadálynak tekinti, így visszamondja a meghívást, amint tudomást szerez Márió állapotáról. De Márió és mamája boldogok a legfrissebb sikerrel, a balatonszárszói Balaton Hangja versenyen nyert különdíjjal, mely nem jöhetett volna létre Dorogi Sándor polgármester úr önzetlen segítsége nélkül. elérhetetlen, létfontosságú laptoppal ajándékozták meg őket. Kárászy Szilvia zongoraművésznő is sokat tesz értük, ő biztosította a feltételeit annak, hogy karácsonyra CD kerülhessen a boltokba Márió zongorajátékával. Márió november közepén, Krakkóban vett részt a hátrányos helyzetű zenészek számára rendezett fesztiválon. Az utazási költségeiket ezúttal is a Lions Club állta, míg a dalt az Omegás Benkő László és Bródy János írta, erre az alkalomra Máriónak. A fellépés teljes sikerrel zárult, hiszen egyedül őt, a magyar indulót hívták meg a rendezvénysorozat olaszországi fináléjára, amelyen Andrea Bocelli választja ki azokat, akik joggal mondhatják, az olasz világsztár nyomába lépnek. Hogy milyen a Jánoki Márió által kedvelt zenei világ?: - Legkedvesebb számomra Chopin lírai világa, de nagyon kedvelem Mozart sziporkázó műveit, operáit is. Számomra szinte mindegy, hogy mikori a zene, ezért szívesen hallgatok és éneklek Nat King Cole-t, Elvis Presley-t és Roy Orbison is tetszik. De nem áll távol tőlem a maiak közül David Guetta sem. Ha tehetem retro- és filmzenéket hallgatok. A karácsonyra elkészült CD-re azonban klasszikusokat válogattam, Chopin, Debussy és Sibelius műveit zongorázom. Köszönettel tartoznak a Lions Klubok Magyarországi Szövetségének, Magyar László kormányzó úrnak, a Soproni Lions Klubnak, az ALBA Lions Clubnak, valamint Paksi Zoltán és Major Zoltán uraknak, akik folyamatosan figyelemmel kísérik a sorsukat, állják az útiköltségeket és legutóbb egy egyébként számukra

18 18 Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület 2014 Karácsonyi vendégség újpesti kisiskolásoknak Az Újpest-Árpád Lions Club az Újpesti Önkormányzat támogatásával az idei évben 20. alkalommal rendezte meg az újpesti hátrányos helyzetű kisiskolások részére Jótékonysági Karácsonyi Délutánját. A rendezvény immár 20. alkalommal az Ady Endre Művelődési Központban került megrendezésre. karácsonyi ünnepkört és az ajándékokat. A rendezvényen köszönetet mondtunk hűséges támogatóinknak - a Kossuth Kiadó Zrt.-nek, a Szamos Marcipán Kft.-nek és az Újpesti Önkormányzatnak, akik ajándékaikkal és támogatásukkal minden évben mosolyt csaltak a gyerekek arcára. A műsort hagyományosan Novotny Zoltán klubtársunk vezette, a fellépők újpesti általános iskolák diákjai voltak, akik most is színvonalas zenével és színpadi előadással készültek. Jótékonysági Karácsonyi Délutánunkat meglátogatta Magyar László kormányzó úr is. Az eseményen - mint minden évben kisiskolást láttunk vendégül és ajándékoztunk meg. Évről-évre mindannyiunk számára ugyanolyan öröm látni a gyerekek csillogó szemét. Sokuknak egyedül ez az esemény jelenti a

19 Fellépők és nézők jól érezték magukat LIONS A Székesfehérvári Első Lions Klub 2001 nyarán alakult meg a Lions Klubok Magyarországi Szö vet - ségének ötvenedik tagjaként. Szoros kapcsolatot tart fenn a St. Pöltenben és Besztercén működő Lions Klubokkal. Évente többször találkoznak. Utolsó találkozójuk december 6-án és 7-én volt Székesfehérváron és St. Pöltenben, ahol részt vettek a város szokásos karácsonyi vásárán. Az évek óta műkö dő eredményes kapcsolatban sok tapasztalatot cserélünk és segítjük egymást október 19-én - a látás hónapja keretében- került megrendezésre a székesfehérvári KÖFÉM Oktatási és Közművelődési Klubházban, a Székesfehérvári Első Lions klub szervezésében a Vakok és Gyengénlátók Országos Kulturális bemutatója, immár hatodik alkalommal. Erre a rendezvényre az egész országból érkeznek látássérült emberek, akik e találkozó alkalmával mutathatják meg egymásnak tudásukat, felkészültségüket látássérült társaiknak és a szép számmal megjelent látók közönségének. A rendezvény négy részből állt. A Vagyok-nak nevezett rendezvény kézműves kiállítására az ország minden pontjából érkeztek pályázati tárgyak. A kiállítást szombaton délelőtt nyitották meg és 10 napig volt megtekinthető. A beérkezett pályaműveket - melyek között volt kerámia, gyöngyfűzés, festmény, fonás, szövés, fotó és még sok más termék - a Szent István Király Múzeum múzeumpedagógusa értékelte. A szervezők valamennyi részvevőnek oklevelet és ajándékot adtak át. A délelőtti órákban kezdődött és délután ért véget a Ki mit tud? vetélkedő, ahol a bemutatott több mint harminc produkció értékelésekor nem fukarkodott a dicséretekkel a zsűri két tagja. A szakemberek nem csupán elbírálták a kézműves munkákat és a fellépők előadásait, de útmutatást is adtak a látássérült embereknek ahhoz, hogyan tudják produkcióikat továbbfejleszteni. A szép számú közönség is jól szórakozott a főleg vers és próza, ének, hangszer és tánc kategóriákban bemutatott egyéni, vagy közösségi számokon. A kiemelkedő produkciók és a résztvevők büszkén vették át emléklapjaikat és jutalmaikat. A legsikeresebbek meghívást kaptak a november 15-én rendezett gála műsorba. A gála műsoroknak nagy hagyománya van, az eddigiekben már szerepelt a 100 tagú cigányzenekar, St. Martin is. Az idei évben Kövi Szabolcs Csillagok, csillagok című, vetítéssel egybekötött koncertjét láthatták az érdeklődők. A program első felében mutatkoztak be a Vagyok győztesei. A program negyedik részeként, minthogy idén a Lions Klubok Magyarországi Szövetsége létrehozott egy ingyenes szemészeti szűrőprogramot, elsőként Székesfehérváron, ezen a rendezvényen klubunk egyik optometristája végezte a vizsgálatokat, amelynek nagy sikere volt. 19

20 20 Lions Klubok Magyarországi Szövetsége Közhasznú Egyesület 2014 Adventi áhitat Szikszón A Szikszói Lions Club 13 fővel működik. Kis létszámú klub lévén tevékenységünket két fő területre koncentráljuk. Egyrészt a klub tagjainak és családtagjaiknak közösség összetartó programokat szervezünk (színházlátogatás, névnapok, közös kirándulások). Ezen rendezvények teremtik meg a közösség erejét az évente megrendezésre kerülő jótékonysági koncertünk szervezéséhez évben 16. alkalommal szerveztük meg koncertünket, melynek ez évi üzenete Adventi áhitat címet viselte. A fellépő művészek a Szent Efrém férfikar és Sebestyén Márta voltak. A koncert szponzori és jegy bevételéből a Szikszói Görög Katolikus Egyházközséget támogattuk templomuk építésében, valamint a szikszói Szociális Missziótársulat Bethánia Szeretetotthona lakói életkörülményeinek javítását szolgálandó nyújtottunk támogatást. Támogatással másolás kategóriában tizedik lett a világon Farkas Gábor A kecskeméti Szent István Lions Klub tevékenységei közé tartozik az elesettek megsegítése és a tehetségek támogatása egyaránt. Az idei év egyik kiemelkedő eseménye számunkra az volt, hogy Farkas Gábort, aki a kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskola tehetséges tanulója-klubunk támogatásával sikerült kijuttatni a 49.INTERSTENO világbajnokságra. Ez az esemény Belgiumban, Gentben került megrendezésre. Mintegy 30 országból érkeztek tehetséges versenyzők. Gábor a nemzetközi gépíró és gyorsíró szervezet rendezvényén másolás kategóriában 10. helyezést ért el. Az ősz folyamán édesapjával együtt ellátogattak klubülésünkre, ahol beszámolót hallottunk a verseny pillanatairól és a kellemes időtöltésről. Örült a lelkünk, hogy újból segíthettünk.

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

2013. Szeged, 2014.május 13.

2013. Szeged, 2014.május 13. Soroptimist Club Szeged Közhasznúsági beszámoló 2013. Szeged, 2014.május 13. A szervezet alapadatai: eve: Soroptimist Club Szeged Képviselő: Baranyi Irén Székhely/ Levelezési cím: 6721 Szeged, Pusztaszeri

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2011-2012 ROTARY ÉVRŐL

BESZÁMOLÓ A 2011-2012 ROTARY ÉVRŐL BESZÁMOLÓ A 2011-2012 ROTARY ÉVRŐL Elnökség átadása 2011.06.29. Várszínház és Mővészetek Háza Füzér 2011.07.02. Átadó-ünnepség, szülinap. Szeged-Sopron-Kisvárda Hármas-találkozó -I. Telkibánya 2011.07.03.

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Tepszis Barbara és Jáger Balázs tanulók jelenete egy hallássérült kislány és egy épp hallású fiú találkozását mutatta be.

Tepszis Barbara és Jáger Balázs tanulók jelenete egy hallássérült kislány és egy épp hallású fiú találkozását mutatta be. Tanulók produkciói: A programot a szervező iskolák az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola és a Dr. Török Béla Általános Iskola valamint a Benedek Elek EGYMI tanulóinak produkciói színesítették.

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

ÉRZÉKENYÍTŐ NAPOK Nyírségi Látássérültek Egyesületé Képek: Óda a fényhez látássérültek klub

ÉRZÉKENYÍTŐ NAPOK Nyírségi Látássérültek Egyesületé Képek: Óda a fényhez látássérültek klub ÉRZÉKENYÍTŐ NAPOK Iskolánk tanulói között van már alig- és gyengénlátó tanuló, ezért kapcsolatot létesítettünk két egyesülettel is. Célunk ezzel az volt, hogy az ép gyermekek betekintést nyerjenek a látássérültek

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

RC SÁTORALJAÚJHELY 2009/2010 éves beszámoló

RC SÁTORALJAÚJHELY 2009/2010 éves beszámoló Rotary Club Sátoraljaújhely RC SÁTORALJAÚJHELY 2009/2010 éves beszámoló 2009. június 29-én megtörtént az előző Rotary év értékelése, és a klubvezetőség funkciójának átadása. Az RC soros elnöke örömmel

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről. Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma

Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről. Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma Elnöki átadó 2012.06.21. kihelyezett ülés Színházi fesztiválon a régi és új Rotary kormányzókkal 2012. július Rövid

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Az III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál záró beszámolója III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 2015. május 23-31. A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a III. Pécsi Családi Fesztivál

Részletesebben

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM (köznevelési, közérdekű iskolai közösségi szolgálat) 2012. Előzmények, célok A ÉTA szövetség, mint fogadó szervezet 2011. második félévében kezdte meg a

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Év: 2009 Székhely:Kiskunfélegyháza Kapcsolattartó: Mészáros Gyuláné Közhasznúsági jelentés szövege: Darvas Iskola Diákjaiért Oktatási Alapítvány 2009. évi közhasznúsági jelentése

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Javaslat együttműködési megállapodás elfogadására a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetével

Részletesebben

Beadott pályázatok 2008. évben: NCA-Orsz-O8-0072 Működési költségre pályáztunk és nyertünk 300. 000 Ft- t.

Beadott pályázatok 2008. évben: NCA-Orsz-O8-0072 Működési költségre pályáztunk és nyertünk 300. 000 Ft- t. Zeneszalon Alapítvány 2008. évi szakmai beszámolója 2008-ban folytatódott a Chopin koncertsorozat az MTA-ban. A Zeneszalon Alapítvány közönségszervezésben segített biztosítani a koncertek látogatottságát.

Részletesebben

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Albert Schweitzer. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2014. Balatonföldvár, 2014. augusztus 28-29. 2014.09.02.

Albert Schweitzer. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2014. Balatonföldvár, 2014. augusztus 28-29. 2014.09.02. Balatonföldvár, 2014. augusztus 29. "Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is - valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted."

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot.

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot. Egressy Géniusz Tehetségnap 2011. április 7-én került sor az Egressy Géniusz Tehetségnapra, amelynek részét képezte a Fülemüle Országos Informatika Verseny díjkiosztója is. A Tehetségnap részletes programja,

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

2015-2016. évi 1. Hírlevél

2015-2016. évi 1. Hírlevél 2015-2016. évi 1. Hírlevél Kedves Lions tagok, kedves Oroszlánok! Köszöntök mindenkit az új Lions évben sok szeretettel. A megújult hírlevél max. hetente egyszer jelenik majd meg, és megpróbálja összefoglalni

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a a Képviselő-testület 2013. november 25-i ülésére Tervezett döntés: 1 db határozat ELŐTERJESZTÉS Véleményező Biz.: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Döntés: Egyszerű többségi, nyílt szavazással Előterjesztő:

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV TARTALMI BESZÁMOLÓ A Zalaszentgyörgyi Ifjúságért Kulturális és Sport Közalapítványt 2001.

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

Életjel Alapítvány 2006. évi

Életjel Alapítvány 2006. évi Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Szaktanácsadói Szolgálatának Június havi Beszámolója

Szaktanácsadói Szolgálatának Június havi Beszámolója ÁGOTA Alapítvány Csongrád Megyei Gyermekvédelmi Szakellátásának Szaktanácsadói Szolgálata ÁGOTA Szaktanácsadói Szolgálat Cím: 6726 Szeged, Bal fasor 6. I/18. Tel: 06-62/432-032 06-30/685-44-54 e-mail:

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Tisztelt Aljegyző Asszony!

Tisztelt Aljegyző Asszony! Felsőpakony Nagyközség Polgármesteri Hivatala 2363 Felsőpakony Petőfi S. u. 9. Itsz.: III 243 / 2015. Ügyintéző: Matisz Zsolt kuratóriumi elnök Langné Malecz Andrea aljegyző részére Tárgy: beszámoló az

Részletesebben

Időpontja: 2013. március 27-29.

Időpontja: 2013. március 27-29. AZ OSZMI szervezésében a közgyűjteményekben dolgozó múzeumpedagógusok részére múzeumpedagógia a társművészetek tükrében című szakmai továbbképzés című, az NKA által támogatott 3504/01374 azonosító számú

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus Alapítvány Budapesti Szervezete Határidő 2013. február

Részletesebben

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló Zöld Nap Egyesület beszámoló A Zöld Nap Egyesület pártpolitikától mentes, független nonprofit; jogi személyiséggel rendelkező; környezetvédelmi, szakmai-tudományos szervezet, amely a 26/2000.01.30-i kormányrendelet

Részletesebben

Határozatok tára 2010-2013 A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége Kabinetjének határozatai

Határozatok tára 2010-2013 A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége Kabinetjének határozatai Határozatok tára 2010-2013 A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége Kabinetjének határozatai HATÁROZATOK TÁRA oldal 1 A kabinet 1/2010.01.09. sz. Határozata A kabinet 12 igen egyhangú szavazattal elfogadja,

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a SZÉKESFEHÉRVÁRI OTTHON SEGÍTÜNK ALAPÍTVÁNY 2011. évi működéséről

Közhasznúsági jelentés a SZÉKESFEHÉRVÁRI OTTHON SEGÍTÜNK ALAPÍTVÁNY 2011. évi működéséről Közhasznúsági jelentés a SZÉKESFEHÉRVÁRI OTTHON SEGÍTÜNK ALAPÍTVÁNY 2011. évi működéséről ÁLTALÁNOS RÉSZ Az alapítvány neve: Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány Székhelye: 8000. Székesfehérvár,

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 1998. májusában jött létre az adonyi gyermekek nevelésének és oktatásának segítésére:

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2009. március 10. Főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 2008. évben

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2010. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2010. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2010. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2010. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt pszicho-szociális és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. november 6-án 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány "Ha úgy tűnik, nincs segítség, közelebb van, mint remélnéd." Unique 2010. május- június havi programajánlat 2800 Tatabánya, Kodály tér

Részletesebben