J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága május 17-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Kutyej Pál a bizottság elnöke Bálint Jánosné a bizottság képviselő tagja Tóth Károly - " - Buka Mihályné a bizottság külső tagja Marti Miklós -" - Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport, nemzetiségi referens Dr. Pomázi Orsolya Jogi, Önkormányzat és Szervezési Csoport, társadalmi kapcsolatok referense Dr. László Jenő Csaba Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport, István Anna Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége, alelnök Távolmaradását előzetesen jelezte: - Üdvözölte a bizottsági ülésen megjelenteket, megállapította az ülés határozatképességét. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena: Tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy három kérelem a bizottsági anyag postázása után került benyújtásra. Javasolta a meghívóban jelzett és kiküldött napirendi pontok elfogadását, továbbá a három helyszínen előterjesztésre kerülő kérelmet a bejelentések között tárgyalja meg a bizottság. A Bizottság 5 igen, egyhangú szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: 1. Nemzetiségi Oktatásért és Iskolai Kulturális Tevékenységért Közalapítvány évi beszámolójának véleményezése 2. Békéstáji Művészeti Társaság kérelme 3. Hősök temetőjének felújítása 4. Evangélikus Egyház kérelme

2 5. Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága Működési Szabályzata 6. Bejelentések, aktualitások Nagymegyer (Szlovákia) Békéscsaba Partnertelepülési Megállapodás Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület kérelme Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület kérelme Kutyej Pál bizottság elnök észrevétele a nemzetközi kapcsolatok költség kerettel kapcsolatban Turisztikai Kiállítás a Kolbászfesztivál keretén belül Operett Gála június 3. (vasárnap) óra, Hotel Fiume 1. napirendi pont: Nemzetiségi Oktatásért és Iskolai Kulturális Tevékenységért Közalapítvány évi beszámolójának véleményezése A beszámolót véleményeznie kell a bizottságnak. Röviden ismertette az előterjesztést. A közalapítvány megszűnőben van. Miért nem adták át az alaptőkét egy másik közalapítványnak? Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena: Elmondta, hogy a közalapítvány kuratóriuma azért nem akarta az alaptőkéjét átadni más közalapítványnak, mert amikor megalakult kimondottan a nemzetiségi oktatás és iskolai kulturális tevékenység támogatásának céljára jött létre. Az elmúlt évben úgy volt, hogy megszűnik a közalapítvány, mert a kuratórium semmilyen módot nem talált arra, hogy hogyan tudná a pénzt kezelni. Bevételük rendkívül kevés volt, még a könyvelőt sem tudták kifizetni. A megszűnésre vonatkozó indítványukat benyújtották a közgyűlésnek, ezt követően kérték, hogy az alaptőkét feloszthassák. A év során pályázat útján az alaptőke egy részét kifizették. Nem programok megvalósítására nyújtottak támogatást, hanem tárgyi eszközbeszerzésre (pl. citera, népviselet, fényképezőgép). A következőket javasolta és szavazásra bocsátotta: - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság 5 igen, egyhangú 20/2007. (V. 17.) sz. KÉK Biz. Hat. Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága megismerte és elfogadásra javasolja a T. Közgyűlésnek a Nemzetiségi Oktatásért és Iskolai Kulturális Tevékenységért Közalapítvány évi beszámolóját.

3 Határidő: június napirendi pont: Békéstáji Művészeti Társaság kérelme Részletesen ismertette az előterjesztést. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena: Elmondta, hogy Lonovics László művész úr szóbeli kérelme alapján és az alpolgármesterekkel történt egyeztetés után készült az előterjesztést. Röviden ismertette az előzményeket. Ebben az évben nagyon preferált testvérvárosi kapcsolat a lengyel, ez most így alakult, viszonylag magas összeggel támogatták a programokat. Véleménye szerint 90 E Ft-ból bőven megvalósítható a kiutazás. Buka Mihályné: Elmondta, hogy szinte minden KÉK bizottsági ülés napirendjén szerepelnek a lengyelekkel kapcsolatos kérelmek, amiket támogatott is a bizottság. Ez a kérelem nem a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat indítványa, hanem Békéscsaba és Tarnowskie Gory testvérvárosi kapcsolatához kötődik. Ennek ellenére megállapítható, hogy a lengyel kapcsolat ebben az évben sok támogatás kapott. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena: Javasolta a művészeknek, hogy esetleg a KIOS Bizottsághoz is nyújtsák be támogatási kérelmüket. Véleménye szerint a program legalább annyira érinti a nemzetközi kapcsolatot, mint amennyire a kultúrát. A nemzetközi kapcsolatokkal összefüggésben szeretne még elmondani néhány gondolatot a bejelentések napirendi pontnál. Szavazásra bocsátotta a következőket: - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság 3 igen, 1 nem szavazat, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta: 21/2007. (V. 17.) sz. KÉK Biz. Hat. Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága a 4/2007. (II.19.) sz. önkormányzati rendelet 7. sz. mellékletében foglalt hatáskörében eljárva, Ft-tal, azaz Húszezer forinttal támogatja a Békés Táji Művészeti társaság kiutazását Tarnowskie Goryba, valamint vállalja a kiállítás

4 anyagának hazaszállítását hivatali gépkocsival, a nemzetközi kapcsolatok költségkeret terhére. A támogatás felhasználásáról az elszámolás határideje: július 31. Amennyiben az elszámolás nem történik meg úgy, visszafizetési kötelezettség áll fenn. Határidő: július napirendi pont: Hősök Temetőjének felújítása Ismertette az előterjesztetést. Elmondta, hogy a Városvédő és Városszépítő Egyesület tagjai nagyon-nagyon sokat dolgoznak, szép dolgokat akarnak megvalósítani, de kérelmük elbírálása nem a KÉK Bizottság hatáskörébe tartozik. A következőket javasolta és szavazásra bocsátotta: - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság 5 igen egyhangú 22/2007. (V. 17.) sz. KÉK Biz. Hat. Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága elviekben támogatja a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület Hősök Temetőjével kapcsolatos indítványát, de kompetencia hiányában kezdeményezi a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságnál, hogy vizsgálja meg az Egyesület kérelmében foglaltakat. Határidő: május napirendi pont: Evangélikus Egyház kérelme Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena: Részletesen ismertette az előterjesztést. Elmondta, hogy az utóbbi években elég laza szálú kapcsolat van Békéscsaba és Trencsén között. Békéscsaba többször is próbálkozott, nem sok sikerrel. Ez a kérelem az első olyan megmozdulás, hogy Trencsén nyitni próbál. Elmondta, hogy a Békéscsabai Evangélikus Egyház a trencséni kórus szállás és étkezés költségeire Ft támogatást kér, ez az összeg megközelítőleg a költségek felét fedezi.

5 Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena: A Ft vagy a szállás költségeire lenne szűkösen elég, vagy az étkeztetés egy részére. A szállásnál legalább 2000 Ft-tal kell számolni, egy fő esetében. Buka Mihályné: Az Arany János Kollégiumban 1350 Ft-tól van szállás fő/éjszaka. Bejelentette, hogy a szavazásnál tartózkodik. A következőket szavazásra bocsátotta: - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság 4 igen szavazat, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta: 23/2007. (V. 17.) sz. KÉK Biz. Hat. Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága a 4/2007. (II.19.) sz. önkormányzati rendelet 7. sz. mellékletében foglalt hatáskörében eljárva, Ft-tal, azaz Egyszázezer forinttal támogatja a Trencsénből érkező egyházi kórus fogadását a nemzetközi kapcsolatok költségkeret terhére. A támogatás felhasználásáról az elszámolás határideje: július 31. Amennyiben az elszámolás nem történik meg úgy, visszafizetési kötelezettség áll fenn. Határidő: július napirendi pont: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága Működési Szabályzata Elmondta, hogy az előterjesztéshez van egy módosító javaslata, amely a helyszínen került kiosztásra. Az MSZ Tervezet 2. oldal 3. /1/ bekezdését az eredeti előterjesztésben úgy értelmezte, hogy a bizottsági ülésre bejövő önkormányzati képviselők is szavazati joggal rendelkeznek, holott ők csak tanácskozási joggal vehetnek részt az üléseken. Ismertette a módosító javaslatot. Szavazásra bocsátotta a következőket: - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság 5 igen egyhangú 24/2007. (V. 17.) sz. KÉK Biz. Hat.

6 Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága az előterjesztés mellékletét képező Működési Szabálytatot az alábbi módosítással fogadja el: 2. oldal, 3. /1/ bekezdés A bizottság ülésein a bizottság képviselő és külsős tagjain kívül, tanácskozási joggal állandó meghívottként részt vehet a polgármester, az alpolgármesterek, a tanácsnokok, a képviselők, a jegyző, a polgármesteri hivatal illetékes osztályvezetője, és munkatársa, továbbá részt vehet, akit a bizottság elnöke meghív (pl. kamarák, érdekképviseleti szervek képviselői.) A további témakörtől függő meghívottakat az éves bizottsági munkaterv tartalmazza. A Működési Szabályzat hatálybalépésének időpontja: június 1. Határidő: június 1. (Az elfogadott MSZ a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Bizottsági elnök-helyettes megválasztása Kutyej Pál a bizottság elnöke Az MSZ Tervezet 1. oldal 1. /2/ bekezdését ismertette. A bizottság elnökhelyettesének Bálint Jánosné képviselőt javasolta megválasztani. Szavazásra bocsátotta a következőket: - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság 4 igen szavazat, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta: 25/2007. (V. 17.) sz. KÉK Biz. Hat. Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága a 24/2007. (V.17.) sz. KÉK Biz. határozattal elfogadott Működési Szabályzat 1. /2/ bekezdés szerint Bálint Jánosné bizottsági tagot választotta meg elnök-helyettesnek. Határidő: május 17.

7 6. napirendi pont: Bejelentések, aktualitások Nagymegyer (Szlovákia) Békéscsaba Partnertelepülési Megállapodás Röviden ismertette Hricsovinyi Tamás önkormányzati képviselő levelét. A KÉK Bizottság ez ügyben csak állásfoglalást hoz. Beszélt a vezetőkkel, akik elméletileg támogatják a kezdeményezést. Elmondta, hogy azért is jó, hogy a képviselő úr megkereste a bizottságot, mert tavaly egy levélben fordultak a város különböző intézményeihez, civil szervezeteihez, amelyben kérték, hogy azok a külkapcsolatok, amelyek évek során létrejöttek, kerüljenek feldolgozásra. Egyfajta adatbázisba annak érdekében, hogy a bizottságnak tudomása legyen minden testvérvárosi kapcsolatról. Tehát ez a kérelem is ebbe a csoportba tartozik. Hricsovinyi Tamás: Békéscsaba VII. kerülete (Mezőmegyer) és a szlovákiai Nagymegyer között lévő kapcsolat eddig is létezett, de most azt szeretnék, hogy egy kicsit hivatalosabb legyen. Ebben az ügyben Polgármester úrral egyeztetett, aki azt mondta, hogy semmi akadályát nem látja az ügynek, akkor, ha a KÉK Bizottság támogatja, majd közgyűlés elé terjeszti. Reményei szerint a közgyűlés támogatni fogja a kezdeményezést. István Anna: Amennyiben ez a partnertelepülési megállapodás aláírásra kerül, úgy érzi, hogy más partnervárosi kapcsolatok súlytalanná vállnak. (Bálint Jánosné távozott az ülésről.) A következőket javasolta és szavazásra bocsátotta: - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság 4 igen egyhangú 26/2007. (V. 17.) sz. KÉK Biz. Hat. Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága támogatja, és elfogadásra javasolja a T. Közgyűlésnek a Nagymegyer (Szlovákia) Békéscsaba Partnertelepülési Megállapodás megkötését, azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben megalakul a Mezőmegyeri Részönkormányzat, az a kapcsolatot a Várostól átveszi. Felelős: Kutyej Pál, a bizottság elnöke

8 Határidő: május 31. (Hricsovinyi Tamás távozott az ülésről.) Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület kérelme Ismertette a helyszínen kiosztásra került Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívóegyesület levelét. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena: A zrenjanini vívóklub Szolnokra jön edzőtáborozni. Az utóbbi egy-két évben nagyon jó kapcsolat alakult ki Zrenjanin és Békéscsaba között. A Bábszínház is most készül kiutazni. Nem nagy összeget kérnek, de mint sportegyesület ők is pályázhatnának a KIOS Bizottsághoz. A következőket javasolta és szavazásra bocsátotta: - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság 4 igen egyhangú 27/2007. (V. 17.) sz. KÉK Biz. Hat. Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága a 4/2007. (II.19.) sz. önkormányzati rendelet 7. sz. mellékletében foglalt hatáskörében eljárva, a Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület részére a Szolnokon június között megrendezésre kerülő, edzőtáborba érkező Zrenjanini (Szerbia) Vívóklub vendéglátásának költségeire Ft, azaz Harmincezer forint támogatást biztosít a nemzetközi kapcsolatok költségkeret terhére. A támogatás felhasználásáról az elszámolás határideje: június 30. Amennyiben az elszámolás nem történik meg úgy, visszafizetési kötelezettség áll fenn. Határidő: június 30. Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület kérelme Röviden ismertette a helyszínen kiosztásra került Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület támogatási kérelmét. Örömmel jelentette be, hogy az

9 Evangélikus Egyház eltekint Rachl Mihály pedagógus sírhelyének Ft összegű sírmegváltási díjától. A következőket szavazásra bocsátotta: - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság 4 igen egyhangú 28/2007. (V. 17.) sz. KÉK Biz. Hat. Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága köszönettel tudomásul vette az Evangélikus Egyház képviselőjének helyszínen tett bejelenését, miszerint a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség Rachl Mihály pedagógus munkásságára való tekintettel eltekint a 25 éves sírmegváltás díjától. Határidő: május 31. Kutyej Pál bizottság elnök észrevétele a nemzetközi kapcsolatok költség kerettel kapcsolatban Elmondta, hogy továbbra is sok támogatási kérelem érkezik a bizottság elé. Véleménye szerint, a nemzetközi kapcsolatok költségkeret vészesen fog fogyni. Kérte a bizottsági tagokat gondolkozzanak el azon mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a keretösszeg elég legyen, mert a Kolbászfesztivál egy kiemelt program az éves teendők között, amire 5 M Ft-ot kellene elkülöníteni. Tájékoztatta a bizottság külsős tagjait, hogy a nemzetközi kapcsolatok költségkeretből utaznak külföldre a város vezetői, a képviselők, a hivatali apparátus tagjai és a Békéscsabára érkező hivatalos delegációk fogadásának költségei is ebből a keretből kerülnek kifizetésre. A KÉK Bizottság sokszor utólag szembesül arról, hogy fogy a pénz. A következő bizottsági ülésre egy tájékoztatást kért a nemzetközi kapcsolatok költségkeret aktuális helyzetéről. Mi történik akkor, ha elfogy a pénz? Tóth Károly: Elmondta, hogy amikor ő volt az elnök kikötötte, hogy csak az aláírásával lehet a kifizetéseket megtenni. Így pontos nyilvántartás készült, tudomása volt mindenről. Amennyiben a keretösszeg elfogyna, úgy a II. negyedév végén az általános tartalék keret terhére lehet kérni a visszapótlást. - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság a bejelentést egybehangzóan tudomásul vette. Turisztikai Kiállítás a Kolbászfesztivál keretén belül Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena: Elmondta, hogy a Kolbászfesztivál keretén belül kerül megrendezésre a Turisztikai Kiállítás, mindig meg szokták hívni a testvérvárosi

10 kiállítókat. Erre a programra is rendelkezésre áll egy elkülönített keretösszeg, ezzel kapcsolatban a következő ülésen már döntést kell hoznia a bizottságnak. Az elmúlt évben három város vett részt a Turisztikai Kiállításon: Tarnowskie Gory, Korompa és Székelyudvarhely. Trencsén város sajnos nem tudott eljönni, mert pont egy másik nemzetközi kiállításon vett részt. Általában 4-5 testvérváros jelenlétére számítani kell, ez is egy jelentős kiadás. - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság a bejelentést egybehangzóan tudomásul vette. Operett Gála június 3. (vasárnap) óra, Hotel Fiume Buka Mihályné: A helyszínen kiosztotta a Jaminai Nyugdíjas Klubban működő Andó Mihály Nótaklub szervezésében megrendezésre kerülő Operett Gála meghívóját. Bejelentette, hogy mindenkit szeretettel várnak június 3. (vasárnap) órakor a Hotel Fiumében kezdődő rendezvényre. - A Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság a bejelentést egybehangzóan köszönettel tudomásul vette. A Bizottság elnöke megköszönte a megjelenést, az ülést befejezettnek nyilvánította. Kmf. Kutyej Pál a bizottság elnöke

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 254-3/2008. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 220-2 /2010. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 220-7/2010. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 230-7/2009. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 254-14/2008. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága 2007. július 12-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Kutyej Pál

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I.230-5/2009. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66)

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 230-4/2009. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 254-11/2008. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 240-5/2012 Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága 2007. április 19-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Kutyej

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: 2008. november 12-én 15. 05 órától megtartott nyílt

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-9/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENŐRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 302-6/2014. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÉRDEKEGYEZTETİ, KÜLKAPCSOLATI ÉS EGYHÁZÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 986/2014. Postacím: 5601 Pf. 112.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kutyej Pál a bizottság elnöke Bálint Jánosné a bizottság képviselő tagja

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kutyej Pál a bizottság elnöke Bálint Jánosné a bizottság képviselő tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: A Kisebbségi és Külkapcsolati Bizottság 2007. február 13-án (kedd) megtartott nyilvános ülésén a Városháza I. emeleti, II. számú tárgyaló termében. Jelen vannak: Kutyej Pál a bizottság

Részletesebben

2008. január 14-én órától megtartott ülésén. székhelye, Békéscsaba, Szabadság tér a III. emeleti irodában

2008. január 14-én órától megtartott ülésén. székhelye, Békéscsaba, Szabadság tér a III. emeleti irodában Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. január 14-én 15.00 órától megtartott ülésén. Helye:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5/2015. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve 5 5 5

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottsága 2007. június 21-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Kutyej Pál

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 254-12/2008. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Buka Mihályné a bizottság külső tagja Marti Miklós -" -

JEGYZŐKÖNYV. Buka Mihályné a bizottság külső tagja Marti Miklós - - JEGYZŐKÖNYV Készült: A Kisebbségi és Külkapcsolati Bizottság 2006. november 9-án (csütörtök) megtartott nyilvános ülésén a Városháza I. emeleti, II. számú tárgyaló termében. Jelen vannak: Kutyej Pál a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 438 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. augusztus 5-én 14 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelentek: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző,

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelentek: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző, 1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-17/2014. Jegyzőkönyv Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt ülésén A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV

JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK LAKÁSÉPÍTÉSI ÉS FENNTARTÁSI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS Tárgy: Lakásépítési és Fenntartási Bizottság ülése Helyszín:

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

2010. június 28-án órától megtartott ülésén.

2010. június 28-án órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése Szám: 6-4/2013. JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok sorszáma Kódja 11 G8 12 G 2 13 G 2 14 G 2 15 G 2 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. szeptember 8-án 14.00 órától megtartott ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.../2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. augusztus 15-én (hétfő) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án 9

Jegyzőkönyv. Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án 9 Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án 9 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Csontos Máté polgármester Zöldág János alpolgármester

Részletesebben

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén. Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 4/2009. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án (csütörtökön) du. 16. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1) A Szent László Általános

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Nemzetiségi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a Nemzetiségi Bizottság 2017. január 26-án 16:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Az ülésen megjelentek: Nem

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2018. december 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 6/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelet Az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról B4 Határozatok:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. június 18. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-6/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. február 10. napján 11.05 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2008. április 15-én tartott munkaterv szerinti nyilvános üléséről Jelen voltak: Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke Mezei Zsolt bizottsági

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2011. december

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2007. június 18-án tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Lajos a bizottság elnöke Baji Lajos Pap János Aranyi Tímea Kovács Sándor Gergely

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2015. május 11-én tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Meghívottak: Benkő László Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-10/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti Bizottságának 2011. április 07-én (csütörtökön) 16.30 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-1/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsága 2009. augusztus 11-én tartott soron kívüli nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III számú tárgyalója Jelen vannak: Fodor Lajos bizottsági elnök Molnár

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey út 35.

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey út 35. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. május 29-i rendkívüli üléséről. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey út 35. Jelen vannak: Dömsödi Gábor polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 13-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-én megtartott üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 12-én de. 10.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor Katalin képviselő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság február 22-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében megtartott rendes üléséről.

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság február 22-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: V/48375-2/2010. Jegyzőkönyv Készült: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. február 22-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kistermében

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 1/2003. (II.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 1/2003. (II.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 1/2003. (II.1.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló, többször módosított

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. szeptember 5-én 14 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 26-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 26-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 7/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 26-án megtartott üléséről Határozatok száma: 33-38. 1 TARTALOMJEGYZÉK 33/2015.(V.26.) PBH.

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben