A MAGYAR TISZTKÉPZÉS TÖRTÉNETE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAGYAR TISZTKÉPZÉS TÖRTÉNETE"

Átírás

1 A MAGYAR TISZTKÉPZÉS TÖRTÉNETE A török hódoltságot követően a XVIII. században, török seregekkel folytatott csaták tapasztalatai alapján szükségessé vált a reguláris tömeghadsereg létrehozása. Az új hadsereg olyan vezetőket, tiszteket követelt, akiknél nem elsősorban a származás, hanem a katonai, szakmai hozzáértés, a haza és a katonai hivatás iránti elkötelezettség volt a fő meghatározó. Ezek a követelmények jelentkeztek a magyar hadügyi gondolkozásban is, kibővülve azzal a követeléssel, hogy a jövőben a tisztek képzési nyelve az anyanyelv a magyar legyen. E gondolatok jegyében 1790-ben az Országgyűlés 7. Tudományos Bizottsága olyan határozatot hozott, hogy egy katonai akadémia állíttassék fel, a katonai nevelés érdekében, magyar nyelven. Ezt tovább erősítette az 1792-i VIII. Országgyűlés IX. törvénycikke, amely kimondotta, hogy a Hadbiztosi Hadiakadémián magyarok is tanuljanak. A két törvény kiadása egyben jelezte a magyar főnemesség követelésének teljesítését a magyarnyelvű tisztképzésben. Az 1802-es IV. törvény meghatározta a katonai akadémia felállítását Magyarországon. Amíg ez meg nem valósul, addig a pesti egyetemen egy tanszék szervezését rendelték el a katonai tudományok művelésére, előadások tartására. Mindezek az intézkedések és határozatok eredményeképpen az 1808-as VIII. törvény kimondotta, a katonai akadémia felállítását Vácott, a Teréziánum (ma börtön) épületében. Az épület átalakításához, szükséges pénzösszeghez Ludovika királyné aranyat ajánlott fel, amelyet más főnemesek és intézmények hozzájárulása követett, és mintegy arany gyűlt össze. A Napoleon-i hadjárat miatt az építkezés és az Akadémia megnyitása elmaradt, bár a főigazgatót, Petrich András ezredest és törzsét kinevezték. Az Akadémia 1808-tól 1828-ig névleg létezett, de tisztképzést nem folytatott, az épület rossz állapota miatt. (Ajtók, ablakok, tető hiánya, stb.)

2 2 Elkészítették az akadémia szervezeti és működési szabályzatát, a hallgatók és a tanárok jogait, és kötelezettségeit tartalmazó követelményrendszert. Az Országgyűlés hosszas vita után 1830-ban olyan határozatot hozott, hogy a Tisztképző Akadémiát Pesten kell létrehozni, amelyhez a szükséges területet Orczy báró adományozta. Az adományozott területen 1830-ban, ünnepélyes keretek között lerakták az Akadémia alapkövét. Pollach Mihály tervei szerint megkezdték az építkezést, amit 1836-ra fejeztek be. A Kormányzat különböző okokra hivatkozva az intézet megnyitását elhalasztotta és az épületegyüttest egyéb, más katonai célokra használták fel ban a Független Magyar Kormány elhatározta a magyarnyelvű tisztképzés megindítását és az oktatást, az elkészült épületegyüttesben kívánta megkezdeni Magyar Katonai Főtanoda címen, amelynek főigazgatójául kinevezte Lubberth János ezredest, aligazgatónak Petzelt József alezredest. Lubberth ezredes a szabadságharcban kialakult katonai helyzet, és a folyó hadjáratok miatt helyét nem tudta elfoglalni. A Főtanoda megnyitása napjául január 07-ét határozták meg, amelynek megnyitó beszédét, a főtanoda programját és szervezeti szabályzatát Petzelt József készített el. A Főtanoda tervezett megnyitása a háborús események következtében elmaradt, mert az osztrák hadsereg január 05-én bevonult Pestre. Az elkészült szabályzat és kiképzési terv azonban a későbbi Akadémia követelményszintjének meghatározásában alapul szolgált. A szabadságharc leverése után a magyarnyelvű tisztképzés fontossága nem került előtérbe, sőt a Kiegyezés megkötéséig erről a kérdésről az uralkodóház nem is volt hajlandó tárgyalni. A kiegyezés megkötése után ismét az Országgyűlés elé került a tisztképzés kérdése, a korábban felépített épületegyüttes hasznosítása. Hosszan elnyúló vita után, november 21-én az épületegyüttesben megkezdődött az alacsonyabb szintű tisztképzés, magyar nyelven a magyarhonos hallgatók részére, gyalogsági és lovassági szakon.

3 3 Az Akadémia megnyitása után az Országgyűlés több ízben is követelte a budapesti Ludovika Akadémia azonos szintre való emelését a bécsújhelyi Mária Terézia Akadémiával, amit végül is hosszas vita után 1887-ben az uralkodó teljesített. Jelentős eseménye volt a Ludovikának 1902-ben, amikor I. Ferenc József király zászlót adományozott. Az átadási ünnepségre hivatalos volt a korabeli katonai- és politikai vezetés, és érdekességként kell megemlíteni, hogy az es szabadságharcban részt vett, és még élő tisztek is meghívást kaptak az ünnepségre. Az akadémia képzését 1913-ig az jellemezte, hogy csak gyalogos és lovas tiszteket képzett a honvédség számára, de a nélkülözhetetlen technikai, fegyvernemi tisztképzés továbbra is Ausztriában, német nyelven valósult meg tól bevezették az Akadémián a tüzér tisztképzést is, de ezt nehezítette, hogy a szabályzatok német nyelvűek voltak, és a szakmai nyelvezetet az oktató tisztek németül ismerték december elején a különböző ausztriai akadémiákon (Taitschkirchen, Mődling) tanuló magyarhonos hallgatókat a megkötött fegyverszüneti egyezménynek megfelelően hazaküldték. A hazaérkező hallgatókat a Ludovika Akadémia vette fel, és a politikai helyzetre való tekintettel, az alacsonyabb évfolyamú hallgatókat szabadságolták, míg a felsőbb évfolyamúakat csapatszolgálatra, illetve a tanfolyam befejezésének folytatására osztották be. A Tanácsköztársaság kikiáltása és a választások megtartása után április 12-én a Ludovika Akadémiát feloszlatják és május 01-ei hatállyal felállítják a Parancsnokképző Tanfolyamot, 51 hallgatóval június 08-án Katonai Főiskolai Tanfolyam címmel felállítják a Felsőfokú Tisztképző Intézetet, de az oktatást a háborús helyzet alakulása miatt nem tudják megkezdeni. A Tanácsköztársaság bukása után az akadémia volt hallgatói igazoló bizottsági eljárás alá kerültek, és a bizottság döntése alapján folytathatták, illetve befejezhették tanulmányaikat.

4 ig az akadémia újabb hallgatókat nem vett fel ben a Trianon-i békeszerződés határozatának megfelelően megkezdte a tisztképzést a Ludovika Akadémia, évfolyamonként hallgatóval, de páncélos és repülő kiképzést nem folytathatott tól, amikor megkezdődött a magyar hadsereg fejlesztése, megnövekedett az akadémiára felvett hallgatók létszáma, és megváltozott a képzés szintje. Akadémia-I. elnevezéssel műszaki, páncélos és repülő kiképzést folytatott ben a Ludovika Akadémiából kivált az Akadémia-II. és önálló akadémia Bolyai János Műszaki Akadémia néven kezdte meg tevékenységét, majd 1940-ben Kassán felállításra került az önálló Horthy Miklós Repülő Akadémia. A világháború alatt az akadémiák növelték a hallgatók számát, csökkentették a kiképzési időt, hogy minél több tisztet tudjanak biztosítani a frontra. A hadműveletek alakulása miatt őszén a Ludovika Akadémiát Németországba telepítették át, hozzákapcsolva a Bolyai és a Horthy Akadémiát, a jutasi Kinizsi Tiszthelyettesi Iskolát, valamint a tartalékos tiszti tanfolyamokat, és mintegy 80 helyőrségben helyezték el a tiszteket, a hallgatókat és a parancsnokságokat. Ezzel valójában megszűnt az akadémiai képzés, a háború befejeztével pedig megszűnt a Ludovika Akadémia. Az I. Világháború után a Trianon-i Békeszerződés meghatározta az akadémia képzési szakait és létszámát. A változás 1928-tól kezdődött meg azzal, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság megszüntette a hadsereg ellenőrzését. Megkezdődött a hadsereg fejlesztése, létszámának növelése. A II. Világháború kirobbantását követően megnőtt az Akadémiával szemben támasztott követelmény, növelték a hallgatók létszámát és csökkentették a kiképzési időt. Magyarországgal a szövetséges csapatok január 20- án aláírták a fegyverszüneti egyezményt, amelynek külön rendelkezése intézkedett 8 hadosztály felállításáról, és a németek elleni harcbavetéséről a szövetséges csapatok oldalán. Ezt a kitételét a fegyverszüneti szerződésnek a magyar kormány csak részben teljesítette, mert mire a szervezés befejeződött, az eu-

5 5 rópai hadszíntéren a német csapatok feltétel nélküli kapitulációjával véget ért a háború. Így Magyarország részéről 2 gyalog hadosztály és műszaki ezred vett részt a németek elleni harcokban. A háború befejezése után tovább folytatódott az új helyzetnek megfelelően a demokratikus hadsereg szervezése. A hadsereg számára szükséges tiszti állomány biztosítása az igazolt tisztekből, a tiszti vizsgát tett tiszthelyettesekből, valamint a különböző partizán csoportokban harcoló volt tisztekből kerültek ki. A Honvédség vezetése kéréssel fordult a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz a tisztképzés megindításának engedélyezése ügyében, de ezt a kérelmet a bizottság elutasította azzal az indokkal, hogy Magyarországgal csak fegyverszüneti egyezmény van érvényben, és a hadsereg, valamint a szükséges tiszti állomány képzését csak a békeszerződés aláírása után, a szerződésben meghatározottak alapján lehet megoldani. E körülmények miatt a hadsereg vezetése megkezdte a tisztek átképzését, valamint a tiszthelyettesek közül a legjobbak tiszti vizsgára való előkészítését. Ezek az át- és továbbképző tanfolyamok 6-10 hónapos időtartamúak voltak, és a célja az volt, hogy a megszületőben lévő demokratikus hadsereg számára a követelményeknek megfelelő tisztek álljanak rendelkezésre. A tanfolyamok képzésük jellegének megfelelően Nevelőtiszti tanfolyam, Demokratikus átképző tiszti tanfolyam, Tiszti továbbképző tanfolyam, Hadbiztosi tanfolyam, Gazdász tiszti tanfolyam volt, amelyekre kizárólag tisztek jelentkezhettek, illetve vehettek részt. A tiszthelyettesek részére, akik négyéves csapatszolgálattal rendelkeztek és kiváló vagy igen jó minősítésük volt, és vállalták, hogy a tiszti vizsga letétele után tisztként teljesítenek szolgálatot szerveztek tiszti vizsgára előkészítő képzést február 10-én aláírták Magyarországgal a békeszerződést. A békeszerződés, a katonai vonatkozású rendeletében előírta, hogy Magyarország hadserege fő szárazföldi és 5000 fő légierő lehet. A békeszerződés meghatározásának

6 6 megfelelően lehetővé vált, hogy a hadsereg számára meginduljon a tisztképzés június 17-én jelent meg a toborzó felhívás a Honvéd Kossuth Akadémiára. A felhívás kimondja, hogy október 1-jével felállításra került a tiszt- és tiszthelyettesképző iskola, a Honvéd Kossuth Akadémia. Olyan tiszt- és tiszthelyettesi kar kiképzését tűzte ki céljául, amely Kossuth szellemében hű őre és harcos védelmezője a magyar népnek, a magyar demokráciának. Hallgatói sorába hívom mindazokat a paraszt, munkás és értelmiségi ifjakat, akik ebben a szellemben a katonai pályát élethivatásul választják (Honvédségi Közlöny június 17., 18. szám.). A felhívás egyben közli a képzés időtartamát és megosztását. Az első év a csapatoknál történik és tisztes képzést kapnak a jelöltek. A tisztes iskola sikeres elvégzése után, és a kötelező felvételi vizsgakövetelmények teljesítésével felvételt nyernek az egyéves tiszthelyettes képzésre, ez az akadémia első évfolyama. Az első évfolyam sikeres elvégzése után kerülhettek a hallgatók a II., illetve a III. évfolyamra, a tiszti tanfolyamra. Azok a hallgatók, akik a további tanulást nem vállalják vagy a tanulmányi eredményeik gyengék, tiszthelyettesként a csapatokhoz kerülnek hivatásos tiszthelyettesi beosztásba. A tiszti tanfolyamot elvégző hallgatók alhadnagyi rendfokozatban kerülnek tiszti avatásra. Az első induló iskolai hallgatói létszám 477 fő volt. A hároméves tagozaton kívül létrehozták az egyéves tagozatot, amelyre tiszthelyettesek kerülhettek be. Az előkészületek után, október 1-jén megindult a Honvéd Kossuth Akadémián a tisztképzés, az akadémia parancsnoka Révay Kálmán vk. ezredes lett. Az akadémiai képzésben a hadsereg számára szükséges fegyvernemi és szolgálati ágak ellátására készítették fel a hallgatókat. A Honvéd Kossuth Akadémián a képzés megindulását követően a változó belső- és külső politikai helyzet miatt az eredetileg meghatározott létszám kevésnek bizonyult. Megnőtt a hadsereg létszám igénye, ami fokozott szükségletet támasz-

7 7 tott a tiszti helyek betöltésére, így a tisztképzésre is. A hallgatói létszámot először 850 főről 1600-ra, majd 2410 főre emelték. Ezt a nagy létszámot már az akadémia épületeiben elhelyezni nem tudták, ezért az akadémia keretén belül 3 zászlóaljat szerveztek három elhelyezési körletben. Ez a széttagoltság nehezítette az akadémia parancsnokságát a vezetésben, de a tanári állomány sem tudott a minőségi követelményeknek eleget tenni a létesítmények közötti utazgatások miatt. A felmerült nehézségek, valamint a nemzetközi politikai helyzet éleződése miatt, a megnövekedett tiszti hiány kielégítése érdekében a hadsereg vezetése október 1-jével megszüntette a Honvéd Kossuth Akadémiát, és átmenetileg 1 éves képzési idővel felállította a fegyvernemi tiszti iskolákat. A felállított tiszti iskolák az utolsó elnevezésük szerint a következők voltak: Bem Légvédelmi Tüzér Tiszti Iskola (1949.X.1. Budapest) Dózsa Lövész Tiszti Iskola (1949.X.1. Pécs) Kilián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola (1949.X.1. Szolnok) Kossuth Tüzér Tiszti Iskola (1949.X.1. Budapest) Petőfi Politikai Tiszti Iskola (1949.X.1. Budapest) Rákosi Páncélos Tiszti Iskola (1949.X.1. Tata) Táncsics Műszaki Tiszti Iskola (1949.X.1. Szentendre) Vasvári Repülő Műszaki Tiszti Iskola (1949.X.1. Budaörs) Zalka Máté Híradó Tiszti Iskola (1949.X.1. Budapest) Ságvári Hadtáp Tiszti Iskola (1949.X.1. Budapest) Sport Tiszti Iskola (1950.XI.1. Budapest) Gépkocsi és Traktor Tiszti Iskola (1950.V.1. Budapest) Egészségügyi Tiszti Iskola (1950.X.15. Budapest) Tolmács Tiszti Tanfolyam (1950.XI.1. Budapest) Gábor Áron Tüzér Technikus Tiszti Iskola (1951.IX.15. Budapest) Térképész Tiszti Iskola (1951. Budapest) Az új tiszti iskolák személyi állományát egy hónapos időtartammal készítették fel azokra a teendőkre, amelyeket a tisztképzés érdekében végezniük kell. Az iskolák őszétől

8 8 kezdve folyamatosan fejlődtek, mindinkább nőtt a tanári, a parancsnoki állomány felkészültsége. Fejlődtek oktatási módszereik, és előtérbe került a minőségi tisztképzés feltételeinek megteremtése is től ismételten két évben határozták meg a képzést, ami már jobban felkészült tiszteket adott a hadsereg részére. A kezdeti szakaszparancsnoki feladatok ellátására való felkészítésről áttértek a század- és ütegparancsnoki feladatokra való felkészítésre őszén három évre növelték a tiszti iskola képzési idejét, ami már megfelelt az átlagosan elismert tiszti képzési időnek. A tiszti iskolák egységes irányításának megvalósítása érdekében a minisztériumban létrehozták a Tanintézeti Csoportfőnökséget, amelynek feladatául jelölték meg a képzési elvek, a főbb tantárgyak és a megvalósítási célok meghatározásának kidolgozását, valamint az iskolákon folyó képzési munka ellenőrzését és hatékony segítését. A fegyvernemi tiszti iskolákon a kiképzett tisztek létszáma tízszerese nőtt az 1948-as tanévhez képest, ami a hadsereg összlétszámának 17 %-a volt. Mindezek a tevékenységek megteremtették a feltételeit a tisztképzés színvonalának további javításának. A megváltozott nemzetközi helyzet lehetővé tette, hogy a hadsereg létszámcsökkentést hajtson végre őszétől több lépcsőben kezdetét vette a létszámcsökkentés, ami reális lehetőséget biztosított a tiszti iskolák összevonására, a fegyvernemi sajátosságok figyelembevételével ban felállításra került a Rákóczi Katonai Középiskola, amelynek feladatául jelölte meg a vezetés, hogy a tiszti iskolák hallgatóinak utánpótlását jelentős mértékben biztosítsa. A középiskolán jól felkészült katona- és polgári tanárok vezetésével végezték a középiskolai oktatást, amely kiegészült bizonyos katonai kiképzéssel is. (Alaki-, Szolgálati Szabályzat, stb.) A megváltozott kiképzési követelmények lehetőséget nyújtottak, hogy a tisztek egy része a katonai akadémiai képzésbe,

9 9 vagy más polgári főiskolákra, egyetemekre kerüljenek, ami már előre jelezte a hadsereg szakmai felkészülésének és felkészítésének várható jelentős minőségi változását. Ezt a változást tovább segítette, hogy ban a meglévő tiszti iskolákat összevonták az alábbiak szerint: A Gépkocsi és Traktor Tiszti Iskola beolvadt a Páncélos Tiszti Iskolába, majd ehhez csatlakozott a Dózsa Gyalogos Tiszti Iskola és Dózsa György Lövész és Páncélos Tiszti Iskola néven Tatán kezdte meg működését. A Tüzér Tiszti Iskola és a Tüzér Technikus Tiszti Iskola, valamint a Bem Légvédelmi Tüzér Tiszti Iskola Kossuth Lajos Tüzér Tiszti Iskola néven állt fel Budapesten. A Zalka Híradó Tiszti Iskola és a Táncsics Műszaki Tiszti Iskola Zalka Máté Műszaki és Híradó Tiszti Iskola néven Szentendrén kezdte meg működését. A Kilián Repülő Hajózó Tiszti Iskola és a Vasvári Repülő Műszaki Tiszti Iskola Kilián György Repülő Tiszti Iskola néven Szolnokon folytatta munkáját. Az így kialakított iskolák oktatásukat azonban nem tudták folytatni az októberében kirobbant forradalom következtében. Az iskolák hallgatóinak egy része (jelentős hányada) novembere után leszerelt. A megmaradt hallgatókat a katonai vezetés összevonta Budapesten, az Egyesített Fegyvernemi Tiszti Iskolában áprilisában kezdődött meg az oktatás az iskolában, és szeptemberében került sor az avatásra. Még ez év októberében megkezdődött a hároméves oktatás ban az iskola új nevet Egyesített Tiszti Iskola kapott, amelynek első parancsnoka Köteles Jenő vezérőrnagy lett. Az Egyesített Tiszti Iskolán lényegesen jobbak voltak a tisztképzés feltételei, mint a korábbi fegyvernemi iskolákon. Ez a különbség nemcsak a tárgyi, technikai feltételekben nyilvánult meg, hanem a parancsnoki és tanári összetételben is. Mind több olyan tanár végezte az oktató munkát az iskolán, akiknek katonai akadémiai (hazai és külföldi) szakmai képesítése volt, illetve az egyéb tárgyakat oktató tanárok egyetemi, főiskolai

10 10 szakdiplomával rendelkeztek. Ugyancsak a feltételek javítását jelentette, hogy a hallgatók most már kivétel nélkül, mindnyájan csak úgy nyerhettek felvételt az iskolára, ha középiskolai végzettséggel rendelkeztek. Ezeknek a lehetőségeknek a megteremtése, egy újabb minőségi változás létrehozását segítette elő ben határozat született a hadsereg minőségi fejlesztésének végrehajtására, ami kihatott a tisztképzésre is ban a 3 éves tisztképzés idejét 4 évre emelték, és a honvédelmi, valamint a művelődésügyi miniszter együttes rendelete alapján polgári főiskolai diplomát kapnak a kibocsátásra kerülő avatott tisztek. Így a katonai szaknak megfelelően a polgári diploma alakulása a következő volt: gépesített lövészszak, földraj tanári, illetve műszaki ismereti tanári, a tábori tüzéreknél matematika, a határőröknél német és orosz nyelvtanári, műszaki magas- és mélyépítő diplomát kaptak a hallgatók, amelyek azonos értékűek voltak a polgári főiskolák szakvégzettségével ben avatták az első olyan tiszteket, akik már két diplomával és főiskolai végzettséggel rendelkeztek. Az Egyesített Tiszti Iskola három bázison történő oktatása mind nehezebbé vált, valamint a minőségi tisztképzés is indokolttá tette az újabb módosítást. A változás lényege, hogy létre kellett hozni olyan katonai főiskolákat, amelyek azonos értékűek a polgári főiskolákkal ben az állami- és katonai vezetés határozatában kimondta, hogy az Egyesített Tiszti Iskola teljesítette azt a kötelezettségét, amelyet a felállításakor a katonai és társadalmi vezetés az iskolától elvárt. Az új körülmények azonban azt kívánják, hogy a profiloknak megfelelően olyan önálló katonai főiskolákat kell létrehozni, ahol a jövő tisztjeinek képzése mindenben megfelel a felsőoktatási követelményeknek ben az Egyesített Tiszti Iskola parancsnoki profiljába tartozó fegyvernemi hallgatókat a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola állományába helyezték. A technikai fegyvernemek, szolgálati ágak hallgatói a budapesti Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola állományába kerültek. A repülő kiképzést pe-

11 11 dig a szolnoki Kilián György Katonai Repülő Műszaki Főiskola folytatta. Az oktatás színvonalát növelte a 60-as évek tapasztalatai alapján kidolgozásra kerülő audio-vizuális programok elkészítése, a főiskola szintű nyílt órák megtartása, a rendszeres oktatói módszertani konferenciák megszervezése ban a vezetés elhatározta, hogy az eddigi különböző tanári és üzemmérnöki képzés helyett általános nevelő tanári, illetve a műszaki profilnál magas- és mélyépítő üzemmérnöki képzést folytat. Az eddigi két diploma helyett egy diplomát kaptak a hallgatók, amelyben a polgári szakképesítés is megnevezést kapott. A főiskola tanári állománya az évek folyamán mind magasabb képzettségre és gyakorlatra tett szert. A felsőfokú végzettség mellett több vezető és tanár tudományos fokozatot szerzett szakmájában (doktori, kandidátusi), ami az általa oktatott tantárgy követelményszintjét növelte. A katonai felső vezetés 1980-ban a hadsereg megváltozott technikai viszonyainak követelményeként utasította a főiskolát, hogy folyamatosan át kell térni a nevelő tanári képzésről az üzemeltető üzemmérnöki képzésre, a fegyvernemi szakterületnek megfelelően től a jelentkező tiszthiány megoldása érdekében átmenetileg a 4 éves tisztképzést 3 évre csökkentették. A főiskola létesítményei tovább bővültek, elkészült az úszás- és a sportoktatást szolgáló tornaterem és uszoda. A hallgatók és a személyi állomány kultúrált szórakozását, művelődését elősegítő Főiskola Művelődési Otthon, amelyben modern, 250 férőhelyes színházterem, korszerű könyvtár, olvasó- és különböző klubszobák szolgálják a művelődni és szórakozni vágyókat ben a művelődési és közoktatási miniszter, valamint a honvédelmi miniszter 1048/90. III. 21. MT határozata alapján a tisztképzés ismételten 4 éves időtartamban gépesített lövész, páncélos, rakéta-tüzér, felderítő, műszaki, és a Belügyminisztérium részére határőr szakokon folyik.

12 ben a főiskola megkapta a Ludovika Akadémia zászlóját, és egyben azt is, hogy a patinás iskola jogutódja lett ban a főiskolát integrálták a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetembe, mint annak Kossuth Lajos Katonai Főiskolai Kara ben kormányrendelettel az egyetem Hadtudományi Karaként működik tovább, és törölték a korábbi nevét. Az egyetemi kar feladata kibővült a biztonság- és védelempolitikus szakemberek képzésével.

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. JAKAB László. Fax(ok) E-mail(ek) jakab.laszlo@zmne.

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. JAKAB László. Fax(ok) E-mail(ek) jakab.laszlo@zmne. Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Fax(ok) E-mail(ek) Állampolgárság Dr. JAKAB László jakab.laszlo@zmne.hu magyar Születési dátum 1950. 03. 21. Neme férfi Szakmai tapasztalat Időtartam

Részletesebben

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987) Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.

Részletesebben

FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program

FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program A Magyar Honvédség 2011. évi Gyakorlatok, Kiképzések és Rendezvények terve alapján a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, az Osztrák Szövetségi Haderő Logisztikai

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon 1. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kancellára kiemelkedő közéleti tevékenysége és az egyetem kapcsolatrendszerének bővítése érdekében végzett munkája

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: 432-9000/29-357 Telefax: 432-9027 Szakok, képzési idő, vizsgatárgyak Képz. Választható szak, szakpár A N Biztonság-és védelempolitikai

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január

ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január ad. 40.964/2004. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2005. január 2 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: intézmény) részére az államháztartásról szóló, többször módosított 1992.

Részletesebben

Életpálya és mobilitás a honvédelemben

Életpálya és mobilitás a honvédelemben Életpálya és mobilitás a honvédelemben ÁROP 2.2.21 Tudásalapú közszolgálati előmenetel Mobilitás Társadalmi mobilitás Vándorlás Karriermobilitás Munkaerőáramlás Átjárhatóság Vándorlás lakhatási támogatás

Részletesebben

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig!

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! 1 Vezérőrnagy Úr! Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! Több, mint tíz hónappal ezelőtt ezzel a jelmondattal fogadott bennünket a vezérkari tanfolyam,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

A magyar katonai felsõoktatás 200 éve dióhéjban

A magyar katonai felsõoktatás 200 éve dióhéjban 76 NEMZET ÉS BIZTONSÁG l 2008. NOVEMBER Csikány Tamás A magyar katonai felsõoktatás 200 éve dióhéjban A magyar katonai felsõoktatás 2008 novemberében ünnepelte létrejöttének 200. évfordulóját. A Nemzet

Részletesebben

II. Főcsoportfőnök-helyettes "M" és Szervezési Csoportfőnök IV/I. Csoportfőnök I/II. Csoportfőnök

II. Főcsoportfőnök-helyettes M és Szervezési Csoportfőnök IV/I. Csoportfőnök I/II. Csoportfőnök 13-28/79/1975. BM BM. BM BM. II. Főcsoportfőnök-helyettes "M" és Szervezési Csoportfőnök IV/I. Csoportfőnök I/II. Csoportfőnök Szigorúan titkos! Jóváhagyom: Egyetértek: / Benkei András / belügyminiszter

Részletesebben

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzés célja Az iskolarendszeren kívüli rendőr szakképzés célja, hogy a rendőrség középfokú szakképesítéshez kötött beosztásaiba előírt szakképzettség megszerzését

Részletesebben

32/2002. (XII. 12.) BM

32/2002. (XII. 12.) BM 32/2002. (XII. 12.) BM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a tűzoltóságoknál, valamint az ez irányú szakágazatban foglalkoztatottak képesítési követelményeiről és képzési rendszeréről A

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA 2013. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szenátusa az Egyetem, valamint jogelőd intézményeinek hallgatói, oktatói, kutatói, az

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata Pécs 2007 A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a

Részletesebben

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

Károly Róbert Főiskola költségvetési alapokmánya

Károly Róbert Főiskola költségvetési alapokmánya Károly Róbert Főiskola költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási Minisztérium 2. A költségvetési szerv a) azonosító adatai: - törzskönyvi nyilvántartási száma: 597649000 - megnevezése:

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA Hatály: 2014. II. 20-tól A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA (EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 25/2014. (II. 19.) szenátusi határozat módosító rendelkezéseivel) 1 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Részletesebben

H a t á l y o n k í v ü l h e l y e z v e : 2 5 / 8 8. B M. p c s. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 18/1984.

H a t á l y o n k í v ü l h e l y e z v e : 2 5 / 8 8. B M. p c s. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 18/1984. H a t á l y o n k í v ü l h e l y e z v e : 2 5 / 8 8. B M. p c s. BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10 22/18/1984. No 0035 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 18/1984. számú PARANCSA Budapest,

Részletesebben

A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett létszámai

A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett létszámai A Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és közalkalmazotti állományának meghirdetett belső tanfolyamai. A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett

Részletesebben

CSÉMI KÁROLY KATONAI SZOLGÁLAT, BEOSZTÁSAI, FŐBB PÁRTTISZTSÉGEI RENDFOKOZATAI

CSÉMI KÁROLY KATONAI SZOLGÁLAT, BEOSZTÁSAI, FŐBB PÁRTTISZTSÉGEI RENDFOKOZATAI CSÉMI KÁROLY 1922. június 22. Tany, Csehszlovákia 1992. június 7. Diósd, Pest megye KATONAI SZOLGÁLAT, BEOSZTÁSAI, FŐBB PÁRTTISZTSÉGEI Honvéd Akadémia Páncélos Tanszéke, tanszékvezető 1953. május 1. 1956.

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

Azt, hogy a felsőoktatásban mi minősül felnőttképzésnek, legjobban a felnőttképzésről

Azt, hogy a felsőoktatásban mi minősül felnőttképzésnek, legjobban a felnőttképzésről Polónyi István DE Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Álkreditek áldiplomák? tanulmány A hazai felsőoktatási felnőttképzés lényegében háromnegyed évszázada súlyos ellentmondásokkal küzd. A felnőttképzésben

Részletesebben

A belügyminiszter. látta:

A belügyminiszter. látta: A belügyminiszter 1. melléklet a BM/11178. számú előterjesztéshez /2016. ( ) BM rendelete a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságoknál, az önkéntes tűzoltó

Részletesebben

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok

Részletesebben

Törekvések a szakoktatás fejlesztésére ( ) Dr. Nyéki Lajos 2016

Törekvések a szakoktatás fejlesztésére ( ) Dr. Nyéki Lajos 2016 Törekvések a szakoktatás fejlesztésére (1790-1867) Dr. Nyéki Lajos 2016 Tessedik szarvasi iskolája Négyévnyi szünet után, 1798-ban újraindult az iskola. Tanárai fizetést kaptak az államtól. A profil bővült,

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag

13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag Az emberi erőforrások miniszterének 13/2015. (III. 6.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

A szaktanácsadás szerepe ma

A szaktanácsadás szerepe ma A szaktanácsadás szerepe ma Az életpályamodell a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésére helyezi a hangsúlyt, és összekapcsolja a szaktanácsadást, az országos pedagógiaiszakmai ellenőrzést és a minősítési

Részletesebben

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. SZEKERES György alezredes Cím(ek) 1101Budapest, Hungária krt Vezetéknév / Utónév(ek)

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. SZEKERES György alezredes Cím(ek) 1101Budapest, Hungária krt Vezetéknév / Utónév(ek) Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Telefonszám(ok) SZEKERES György alezredes Cím(ek) Vezetékes: +36(1)432-9000/29-376 Mobil: +36-30-9194-918 Fax(ok) E-mail(ek) szekeres.gyorgy@uni-nke.hu

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE ának módosító határozataival)1-2007 -

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM TAPASZTALATAI A TANFOLYAMOK SZERVEZÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE

A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM TAPASZTALATAI A TANFOLYAMOK SZERVEZÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE 1 Dr. Jakab László Phd. alezredes Egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar Repülőműszaki Intézet Sárkányhajtómű Tanszék A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre

Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola OM: 202737 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 31. Tel.: 06 48 430035 Fax: 06 48 430035/27 E-mail: sbgmszk.putnok@gmail.com

Részletesebben

Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek

Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter tájékoztatója 2006. június 27. 1 A reformokat folytatni kell! Az elmúlt négy év eredményei: A Világ-Nyelv

Részletesebben

A 20/2012. EMMI rendelet változásai szeptember 1-től

A 20/2012. EMMI rendelet változásai szeptember 1-től A 20/2012. EMMI rendelet változásai 2016. szeptember 1-től Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása Melléklet a /2007. (..) HM rendelethez A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Az államtitkár közvetlen irányítása alatt működő

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA Hatály: 2015. II. 19- A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALUMNI SZABÁLYZATA (EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 25/2014. (II. 19.) szenátusi határozat, valamint a 29/2015. (II. 18.) szenátusi határozat módosító rendelkezéseivel)

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

Tüzér honvédtiszt-jelöltek éleslövészete a várpalotai lőtéren

Tüzér honvédtiszt-jelöltek éleslövészete a várpalotai lőtéren Tüzér honvédtiszt-jelöltek éleslövészete a várpalotai lőtéren A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Műveleti Támogató Tanszék III. és IV. éves tüzér honvédtiszt-jelöltjei

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 6. sz. melléklet a 1164/115 ZMNE számhoz 1. sz. példány A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA 2007 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok

Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2014/2015-ös tanév II. félév. Testnevelő tanárok Oktatói munka hallgatói véleményezése 2014/2015-ös tanév II. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye. Emellett

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

ON-LINE támogató képzés bevezetése a Dunaújvárosi Főiskolán

ON-LINE támogató képzés bevezetése a Dunaújvárosi Főiskolán ON-LINE támogató képzés bevezetése a Dunaújvárosi Főiskolán Dr. Keszi Szeremlei Andrea, Ph.D., tanszékvezető főiskolai tanár Dunaújvárosi Főiskola - Dr. Habil. Nádasdi Ferenc, Ph.D. főiskolai tanár, egyetemi

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben!

Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben! Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben! Többen jelezték, hogy véleményük szerint nem megfelelő a fizetési osztályba sorolásuk. Az alábbi cikk közérthetően magyarázza

Részletesebben

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék Az ÓBUDAI EGYETEMEN OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK és TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN

Részletesebben

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál 1., AZ ALAKULAT BEMUTATÁSA A honvédelmi miniszter 34/2007 (HK) 4 HM számú határozata költségvetési szerv alapításáról szóló határozata alapján:

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

FOLYAMATOS VÁLTOZÁSBAN A TISZTKÉPZÉS

FOLYAMATOS VÁLTOZÁSBAN A TISZTKÉPZÉS ÁLTALÁNOS DR. BERKES PÁL FOLYAMATOS VÁLTOZÁSBAN A TISZTKÉPZÉS Az elmúlt évtizedek viszonylagos biztonsága után újabb változás előtt áll a parancsnoki-vezetői tiszti felkészítés. Egyszerű helyváltoztatásnak

Részletesebben

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak

Részletesebben

NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI MŰVELETEIBEN

NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI MŰVELETEIBEN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Palik Mátyás őrnagy PILÓTA NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 31. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

A HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

A HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Nyt. szám: 34000/21/970/2018. ált. A HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2018-2020 BUDAPEST, 2018. Terület Ssz. Az intézkedés megnevezése Az intézkedés előzménye Az intézkedés

Részletesebben

Debreceni Egyetem Debrecen Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata

Debreceni Egyetem Debrecen Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata Debreceni Egyetem Debrecen Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata Debrecen, 2000. június 29. Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata I. Általános rendelkezések 1. (1) A

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 1. melléklet a BM/9751/2011. számú munkaanyaghoz A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a rendészeti szakvizsgáról és a rendészeti vezetőképzésről szóló 21/2011. (VII. 13.) BM rendelet módosításáról

Részletesebben

Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ

Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központ Általános szakvélemény a Romániában és a Szovjetunióban szerzett felsőfokú végzettséget tanúsító oklevelek magyarországi elismerhetőségéről Budapest,

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

../2006. (. ) BM rendelet

../2006. (. ) BM rendelet ../2006. (. ) BM rendelet a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó igazságügyi szakértői szakterületeken az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: A Szakképesítés (képzési program) Jelentkezés időtartama Ssz. kimenetelének határmegnevezése hónap

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja Javaslat közoktatási feladatellátási megállapodások megkötésére Előadó: dr. Puskás Imre,

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM. r e n d e l e t

A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM. r e n d e l e t A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM r e n d e l e t a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet és a honvédek illetményéről

Részletesebben

Tartalékos szövetségek a NATO-ban

Tartalékos szövetségek a NATO-ban TÉZISFÜZET Ujházy László sz. őrnagy Tartalékos szövetségek a NATO-ban Doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetője Témavezető: Dr. habil. Deák János ny. vezérezredes, PhD Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI ÚTMUTATÓ 2018/2019-ES TANÉV Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: Ssz. A Szakképesítés (képzési program)

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név Cím MÉSZÁROS JUDIT ALEZREDES 1186. Budapest Margó Tivadar u. 192. III/15. E-mail Állampolgárság Magyar Születési idő 1970. 05. 30. meszaros.judit@uni-nke.hu SZAKMAI TAPASZTALAT

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 21. SZÁMÚ MELLÉKLET ISKOLÁNKBAN AZ INGYENESEN IGÉNYBEVEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK SZABÁLYZAT 2013 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS

Részletesebben