ÉVES BESZÁMOLÓ Üzleti jelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. Üzleti jelentés"

Átírás

1 Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára ÉVES BESZÁMOLÓ Üzleti jelentés A Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára 2014-ben az alapszabályában, a évi pénzügyi tervében megfogalmazott céloknak és a tagság érdekeinek megfelelő gazdálkodást folytatott. Ugyanakkor rendkívüli eseménnyel is szolgált a Pénztár életében: a decemberi küldöttközgyűlés a Pénztár beolvadással történő megszűnését határozta el, amelyhez a munkáltatói hozzájárulásnak a 2010 óta tartó folyamatos és nagymértékű csökkenése vezetett. A pénztártagoknak 2009-ig egységesen 10 ezer Ft összegben nyújtott munkáltatói hozzájárulás (amely a bevételek túlnyomó részét, kb. 75 %-át adta) 2010-től a cafetéria rendszer egy elemévé vált. A rendszer bevezetésével, de különösen a keretösszegnek (a nyugdíjbiztosítási ágazatban egyharmadára) zsugorodásával nagymértékben csökkent a munkáltatói hozzájárulás is: 2013-ra ez mindössze 8,8 %-át, 2014-re pedig 9,1 %-át tette ki a évinek. Ez egyben azt is jelentette, hogy a munkáltatói hozzájárulásnak a működés fenntartására fordítható része is ugyanilyen arányban csökkent. Ezt a nagymértékű csökkenést sem a tagok egyéni befizetésének emelkedése, sem a közepétől megemelt egységes tagdíj, sem pedig a bevezetett költségtérítések és a befizetések működésre fordítható részének megemelése sem tudta ellensúlyozni. Mindezeken felül, jogszabályváltozás következtében a Pénztár legnagyobb munkáltatói tagjainak, mint központi költségvetési szerveknek két éve nincs lehetősége adomány nyújtására sem. Nem járt átütő sikerrel a teljes közszféra felé történt évi nyitás sem, amely a taglétszám növelését célozta. A jelzett okok miatt a Pénztár kb. 31 mft összegű kiadásával szemben álló kb. 15 mft bevétel és a év végi 32 mft összegű tartaléktőke a Pénztár működésének fenntartását ugyan 1,5-2 évre még biztosítani tudja, de ennél hosszabb távon már nem. Mindezeket figyelembe véve és átgondolva, a decemberi Küldöttközgyűlés a beolvadás mellett döntött. 1. Az általános működés jellemzői A pénztár testületei a Küldöttgyűlés, az Igazgatótanács, az Ellenőrző Bizottság a törvényi előírások szerint működtek. Az Igazgatótanács törvényben előírt gyakorisággal tartotta meg üléseit, az Ellenőrző Bizottság éves vizsgálati program alapján végezte ellenőrzéseit a Pénztárnál. A pénztár a könyvvezetést, a tagi nyilvántartást és az ügyfélszolgálatot saját szervezettel látja el. A Pénztáriroda munkatársai rendszeresen részt vettek az év során a felügyeleti szerv, a Pénztárszövetség és más szakmai szervezetek által nyugdíjpénztárak részére (is) szervezett szakmai konferenciákon, oktatásokon. 1

2 A pénztár könyvvizsgálója a Virsik és Társa Adószakértő, Könyvvizsgáló és Szolgáltató Kft., a személyében felelős könyvvizsgálója Virsik Teréz. számlavezető bankja az OTP Bank Nyrt. vagyonkezelői az OTP Alapkezelő Zrt. és az ERSTE Alapkezelő Zrt. letétkezelője a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 2. Taglétszám A pénztár taglétszáma a nyitó és záró létszámadatokat tekintve ben 31 fővel, 1 %-kal csökkent - jóval kisebb mértékben, mint a megelőző évben, amikor is a csökkenés 4 %-os volt. A csökkenést alapvetően az idézte elő, hogy a szolgáltatás igénybevételekkel és más jogviszonymegszűnésekkel nem tudtak lépést tartani a belépések és a Pénztárba történő átlépések. A taglétszám csökkenését már a pénzügyi terv is előre jelezte, de ahhoz képest a tényleges csökkenés kedvezőbb lett amiatt, hogy a kilépők száma közel fele lett a tervezettnek, és a szolgáltatás igénybevétellel megszűnt jogviszonyok száma is a terv szerinti 84-hez képest csak 53 lett. A kilépettek száma (33 fő) kevesebb, mint a fele a évinek (84 fő). A szolgáltatás igénybevételek számát a mindenkori nyugdíjjogszabályok (pl. a nők 40 éves szolgálati idővel való nyugdíjba vonulási lehetősége) és a pénztár korösszetétele egyaránt meghatározza, illetve befolyásolja. A kilépések részben a cafetéria rendszer bevezetésével és a cafetéria keret alacsony szintjével függnek össze: akik nem tudják, vagy akarják a munkáltatói hozzájárulást igényelni és inkább a fogyasztási célra felhasználható juttatásokat választják, azok túlnyomó többsége a saját tagdíjfizetését is megszüntetve kilép a pénztárból (amennyiben rendelkezik 10 év várakozási idővel). Ebbe az irányba hat az is, hogy a tagság egy része a pótlólagos forrásigényét a nyugdíjpénztári megtakarítások terhére kívánja biztosítani. Így azok, akik a 10 év várakozási idő leteltével már korábban, de 3 éven belül kivették a hozamukat és a fenti okok miatt ismételten kifizetést igényelnek, azok részére az újabb kifizetés csak a jogviszony megszűnésével (kilépéssel) lehetséges. Ezek a tényezők különösen a években rekordszintre emelkedett szolgáltatás igénybevételek és kilépések számában tükröződnek, és ez évre tudott csak csillapodni a megelőző években a fenti okok miatt nagy számban történő megszűnések következtében. (Vagyis, akik ebben az időszakban el tudtak menni nyugdíjba azok éltek is a lehetőséggel, akik pedig nem tudták fizetni tagdíjukat és szükségük volt megtakarításaikra, azok kiléptek a Pénztárból.) A más pénztárba átlépők száma viszont a évi átlagos fős létszámhoz képest mindössze 3 volt. Összességében így a év végi fős taglétszám 1,0 %-kal kevesebb a év véginél és 1 %-kal haladta meg a pénzügyi tervben rögzített várakozásokat. 2

3 A taglétszám alakulása Nyitó létszám Új belépő Átlépő más pénztárból Szolgáltatásb an részesült Átlépő más pénztárba Elhalálozott Egyéb megszűnés 43* 38* (kilépés) Záró létszám Megjegyzés: 2002-ben és 2003-ban az egyéb megszűnés soron volt kimutatva a tagdíjfizetés nélkül bennhagyott számla 3. Gazdálkodás Bevételek, ráfordítások, eredmény A tagsági kör bővítése érdekében a pénztár 2011-ben nyitott a teljes közszféra felé, azonban a taglétszám és a tagdíjbevételek tekintetében a tárgyévben sem volt még érzékelhető változás ban is az ONYF és volt területi igazgatóságai, illetve a kormányhivatalok nyugdíjbiztosítási igazgatóságai mint a legjelentősebb tagdíj hozzájárulást nyújtó munkáltatók, és mint a pénztár működését korábban adományokkal is, valamint a tárgyi feltételek megteremtésével támogató intézmények, továbbá a 2010-től bevezetett cafetéria rendszer voltak a legnagyobb befolyással a Pénztár gazdálkodására. A tagdíjbevételek tekintetében azonban jelentősebb változást (növekedést) jelentett az év közepétől életbelépett egységes tagdíj Ft-ról Ft-ra történő emelése, valamint a költségtérítések bevezetése. Az összes munkáltatói hozzájárulás és a tagok által fizetett tagdíj 2013-ban érte el minimumát, majd 2014-ben az egységes tagdíj megemelésével és a költségtérítések bevezetésével már 9, ill. 16 %-os növekedés következett be. A munkáltatói hozzájárulás 2014-ben a cafetéria rendszer bevezetése előtti évinek mindössze 9,1 %-a, ami a megelőző évinél 8,9 %-kal lett több. Bár nem ilyen drasztikus mértékben, de azért folyamatosan csökkent és között a tagok által fizetett tagdíj és ezzel együtt a tagdíjbevételek is. Míg 2009-ben és az azt megelőző években a munkáltatói hozzájárulás az összes tagdíjbevétel %-át tette ki, addig 2013-ban mindössze 20,4 %-át, 2014-ben 18,9 %-át. Ezzel párhuzamosan a tagok által fizetett tagdíjnak a év előtti összes tagdíjbevételen belüli %-os aránya benban 82 %-ra emelkedett. Az arányok tehát felcserélődtek, a tartalékok céljára történt befizetések pedig összességében egy nagyon alacsony szintre kerültek 2013-ra, amely 2014-re az előző évhez képest 20,6 %-kal emelkedett a fentebbi intézkedések következtében. 3

4 A főbb bevételi tételek alakulása (%) (%) (%) (%) Munk.hozjár ,3 14,5 9,1 108,9 Tagok fiz.td ,2 89,6 89,6 116,3 Tagdíjbev.ö ,2 45,5 33,2 117,3 Tagi e. bef* ,0 67,7 194,3 150,0 Adóvisszau ,9 95,5 62,4 108,6 Műk. adom ,0 142,9 - - F,M,L ö ,4 52,6 44,1 120,6 * NAV visszautalás nélkül A tagok egyéb befizetése (az adóhatósági adó-visszautalással együtt) is növekedett az előző évihez képest, mégpedig jelentősen, 34,2 %-kal. A növekedés a megelőző évi tagi befizetések után visszaigényelt adóhatósági visszautalások 11,2 %-os csökkenéséből és a tényleges tagi befizetések 50 %-os növekedéséből adódott ben tehát a tagok egyéb tényleges befizetése, a tagok által fizetett tagdíj, a munkáltatói hozzájárulás és az adóhatósági adó-visszautalás is jelentősen növekedett, adományt a pénztár nem kapott, és így összességében 20, 6 %-os volt a bevételnövekedés az előző évhez képest. Az egyes befizetési tételek növekménye/csökkenése a tartalékok vonatkozásában meglehetősen kiegyensúlyozott képet mutat, hiszen a tagi és munkáltatói befizetések növekedése azonos módon érinti az egyes tartalékokat. (Kivétel ez alól az adomány, amely célzottan csak egy alapot érint, valamint a tagok egyéb befizetése tételsoron kimutatott adóhatósági adóvisszautalás, amely kizárólag a fedezeti tartalékot illeti.) A főbb bevételi tételek terv és tényadatait az alábbi táblázat tartalmazza: Működési tartalék Fedezeti tartalék Likvidit. Tartalék Tartalékok együtt tény (ezer Ft terv (ezer Ft) tény (ezer Ft) Tény/terv (%) 2014/2013 (%) Működési célú bevételek összesen, ebből: ,5 154,7 Tagdíjbevétel ,5 136,4 Tagok egyéb befizetése ,0 264,8 Adomány - Befek. Tev. eredménye ,0 21,5 Szolgáltatási célú bevételek összesen, ebből: ,8 118,9 Tagdíjbevétel ,9 116,3 Tagok egyéb befizetése ,8 131,7 Ebből adóhatósági visszautalás ,4 108,6 Adomány Befekt. tev. eredménye ,0 101,9 Likviditási célú bevételek összesen, ebből: ,9 158,9 Tagdíjbevétel ,0 134,0 Tagok egyéb befizetése ,4 800,0 Adomány Befekt. tev. eredménye ,8 44,7 Bevételek összesen, ebből: ,0 120,6 Tagdíjbevétel ,9 117,3 4

5 Tagok egyéb befizetése ,5 134,2 Ebből adóhatósági visszautalás ,4 108,6 Adomány Befekt. tev. eredménye ,0 101,5 Mivel a tartalékok céljára befizetett összegek növekedése (20,6 %) messze meghaladja a taglétszám csökkenését (1 %), így a tagdíj és egyéb befizetéseknek az átlagos taglétszámra vetített összege közel 23,8 %-kal növekedett. Év Átlagos havi befizetés Előző év = (Ft/hó/fő) 100 % , , , , , , , , , , , , ,8 A tartalékok összbevételén belül a befektetési tevékenység eredménye, a hozam forintban kifejezve összességében 1,5 %-kal növekedett az előző évhez képest, a tervezettnek viszont több mint kétszerese. Az előző évhez viszonyított átlagos 101,5 %-os index az egyes tartalékok vonatkozásában különböző képet mutat. A működési tartalék esetében ez az index 21,5 %, a fedezeti tartalék esetében 101,9 %, míg a likviditási tartaléké 44,7 %. A fedezeti tartalék és a másik két tartalék hozama közötti különbség a tartalékokhoz tartozó vagyonrészek eltérő eszközökben, eszközcsoportokban való befektetéseinek eredménye: a működési- és likviditási tartalékot képező vagyonrész az év során folyamatosan lekötött betétben volt elhelyezve, a fedezeti tartalék vagyona pedig pénz és tőkepiaci eszközökben. Az év során folyamatosan csökkenő jegybanki alapkamatot követve a lekötött betétek kamata is folyamatosan csökkent és ez egyaránt érintette a működési és likviditási tartalékot. A működési és likviditási tartaléknak a fedezeti tartalékhoz viszonyított korábban relatíve kiegyensúlyozott hozam-változását a két tartalékhoz tartozó lekötött betétek állományának a tagdíjbevételekből a működési tartalék esetében ezen túlmenően még az adományból származó folyamatos növekedése és a betéti kamatok relatív stabilitása eredményezte től azonban a bevételek jelentős csökkenése következtében e két tartalék hozamváltozása ellentétes irányúra változott. Míg a likviditási tartalék forintban kimutatott hozama továbbra is növekedett amiatt, hogy e tartaléknak gyakorlatilag csak bevétele van és kiadása nincs, s így egyre nagyobb összegű betétlekötés valósítható meg, addig a működési tartalék esetében éppen ellenkezőleg: a forintban kifejezett hozama csökkent, mert csökkent a tartalék befektethető/leköthető összege. 5

6 A működési tevékenységet részletesebben vizsgálva látható, hogy a pénzügyi (befektetési) eredmény nélküli, úgynevezett szokásos működési eredmény a es évek nyeresége után 2014-ben újra veszteséget mutat a bevételek drasztikus csökkenése miatt, bár a korábban ismertetett intézkedéseknek köszönhetően ez a veszteség jóval kisebb, mint 2013-ban volt. Év Szokásos működési tevékenység eredménye (eft) Működési célú bevételek összesen ebből: tagdíjbevételek Szokásos műk. tev. eredménye a működési bevételek %- ában Befektetési tevékenység eredménye (eft) Működési tev. mérleg szerinti eredménye (eft) , , , , , , , , , , , , , , A fedezeti tartalék esetében a forintban kimutatott, az előző évinél 1,9 %-kal több hozam és az ennél még nagyobb, 18,9 %-kal több szolgáltatási célú bevételek jelennek meg a hozamnak a fedezeti céltartalékképzésen és a tartalék záróállományán belüli, az előző évinél kisebb arányaiban is, és ez a fedezeti tartalék hozamtartalmát az előző évi 1,6 %-pontos növekedéssel szemben 2014-ben csak 0,9 % ponttal tudta növelni. Év A fedezeti tartalék befektetési tevékenységének eredménye (nettó hozam) Éves hozam Fedezeti tartalék záró állománya (ezer Ft) Éves hozam / fedezeti tart. Záró állománya Fedezeti céltartalékképzés (CT) ezer Ft Hozam / CT (%) Kumulált nettó hozam az év végén *A fedezeti tartalék hozamtartalma (%) , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,7 6

7 *A fedezeti tartalék hozamtartalma (%) = kummulált nettó hozam az év végén/fedezeti tartalék záróállománya Elsőként 2006-ban, majd utána 2009-ben és 2012-ben nyílt meg ismét a 10 év utáni kifizetés lehetősége, és ezzel a lehetőséggel a tagok nagy része mindhárom évben élt is, a közbülső években pedig az igénylés mindig kevesebb volt. Ez így volt 2014-ben is, amikor is 476 igénylés volt eft összegben. Az igénylő tagok 80 %-a (az előző évben 74,7 %-a) csak részösszegű, 8,4 %-a (az előző évben 7,7 %-a) jogviszony megszűnése nélküli teljes összegű kifizetést kért, 11,6 %-a (az előző évben 17,5 %-a) pedig kilépett a pénztárból. Az előző évekhez képest jelentős változás, hogy lényegesen csökkent a kilépők aránya. Év A 10 év kötelező várakozási idő leteltével történt kifizetések alakulása Kifiz. Jogviszony megszűnéssel (kilépés) Összeg Fő Teljes összeg kifizetése jogvisz. megszűnés nélkül Összeg Fő Részösszegű hozam és/vagy tőke kifizetés Összeg Fő Fő Összesen Összeg (eft) (eft) (eft) (eft) én a Pénztár Küldöttközgyűlése az 1/ sz. határozatával a Pénztárnak a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztárba történő beolvadásáról döntött. Ez az esemény azonban a mérlegben, az üzleti jelentésben és a kiegészítő mellékletben foglaltak megítélését jelentősen nem befolyásolja. Vagyon és befektetések A pénztár vagyona az előző évhez képest a mérleg-főösszeget tekintve 4,3%-kal, a pénztár befektetett pénzügyi eszközeinek és a forgóeszközök között kimutatott értékpapírjainak értékét tekintve 5,2 %-kal növekedett. Az értékpapírokénál kisebb mérlegfőösszeg növekedést a pénzeszközök és a követelések előző évhez képesti csökkenése indokolja. A 4,3 Md Ft-os mérleg-főösszeg 96,5 %-át a fedezeti tartalékhoz tartozó értékpapírok teszik ki, 3,5 %-át a működési és likviditási tartalékhoz tartozó pénzeszközök és az egyéb mérlegtételek (időbeli elhatárolás, tárgyi eszközök, követelések) összege. A tárgyévre vonatkozó befektetési politikát a fedezeti tartalék vonatkozásában ig a Küldöttközgyűlés által május 25-én elfogadott Választható portfoliós rendszer 7

8 szabályzata tartalmazza. A szabályzat értelmében a pénztár vagyona három portfolióban kerül befektetésre: a Klasszikus és Növekedési portfoliót az OTP Alapkezelő, a Kiegyensúlyozott portfoliót pedig az OTP és az Erste Alapkezelők megosztva kezelik. Az egyes portfoliók befektetési teljesítményének értékelése az adott portfolió és az alábbi összetételű referencia index hozamának összevetésével történik: Klasszikus portfolió: Referenciahozam: 50% RMAX + 50% MAX. Kiegyensúlyozott portfolió: Referenciahozam: 80% CMAX + 12,5% BUX + 2,5% MSCI World Free+ 5% BIX Növekedési portfolió: Referenciahozam: 53,50% MAX + 12,50% RMAX + 1,80% BUX + 7,20% CETOP20 + 7,50% MSCI EMU + 5,00% MSCI World + 7,50% MSCI MXEF + 5% Külföldi kötvények * * 40% LB Global Bond Index + 20% LB US Corporate High Yield Index + 20% US Corporate Master Bond Index + 20% JP Morgan Emerging Markets Bond Plus (EMBI+) Index A i Küldöttközgyűlés módosította a Kiegyensúlyozott portfolió befektetési politikáját, melyet a Felügyelet a H-EN-IV-5/2013. sz. határozatával jóváhagyott, és amely től került bevezetésre. A módosítás lényege, hogy a Pénztár csökkentette a magyar részvények arányát, és ezzel párhuzamosan növelte a feltörekvő, fejlődő országok részvényeinek arányát az alábbi referencia portfolió szerint: 80% CMAX + 5% BUX + 5% CETOP20 + 2,5% MSCI BRIC + 2,5% MSCI World Free+ 5% BIX. Földrajzi megoszlását tekintve év végén (könyv szerinti értéken számolva) a fedezeti tartalék befektetéseinek 96,2 %-a EU országokbeli, 3,8 %-a USA-beli befektetés: Az EU országokon belül Magyarország részesedése 96,2 %, a fennmaradó rész pedig Luxemburgé és Ausztriáé. Befektetések földrajzi megoszlása, ezer Ft Megnevezés Befektetésekből a Befektetések Befektetések részvények és egyéb időszak végi időszak végi értéke változó hozamú értéke könyv - piaci értéken értékpapírok piaci szerinti értéken értéken Összesen: Európai Gazdasági Térség összesen: EU tagországok összesen: Ausztria Luxenburg Magyarország Egyéb ország: Amerikai Egyesült Áll

9 A befektetések devizanemenkénti megoszlását tekintve év végén (könyv szerinti értéken számolva) a befektetett eszközök 80,3 %-a Ft-ban, 10,7 %-a Euróban, 8,9 %-a USD-ben eszközölt befektetés volt. Megnevezés Befektetések devizanemenkénti megoszlása, ezer Ft Befektetések időszak végi értéke - könyv szerinti értéken Befektetések időszak végi értéke - piaci értéken HUF EUR GBP USD CHF Összesen A likviditási és a működési tartalék számlalekötés, takarékszámla keretében kezelhető vagy hitelviszonyt megtestesítő eszközökbe fektethető be, referenciahozama: 100% RMAX index. A befektetések alakulása Eszközérték (MFt) A Pénztár eszközeinek értéke OTP A Pénztár eszközeinek értéke Erste A Pénztár eszközeinek értéke Összesen A KSH által közölt, évi fogyasztói árindex -0,2 % volt, melyet mindhárom portfolió teljesítménye messze felülmúlt összességében jó év volt a befektetők részére. Az egyes negyedévekre kivéve a második negyedévet - mindhárom portfolióra nézve kiegyensúlyozott, viszonylag azonos mértékű pozitív portfolió hozamok voltak a jellemzők - párhuzamosan az egyes portfoliókat jellemző benchmark elemek hozamának mozgásával. A klasszikus portfolió bruttó hozama negyedévenként 1,17; 3,02; 0,66; 1,47%, éves szinten 6,46%, a kiegyensúlyozott portfolióé 9

10 rendre 1,17; 4,84; 0,85; 1,85%, éves szinten 8,95%, míg a növekedési portfolióé rendre 2,08; 4,84; 1,18; 1,35%, éves szinten 9,75% volt. Az év egészének jó teljesítményéből kiemelkedik a második negyedév, melynek kimagasló teljesítményében a hazai és nemzetközi hatások egyaránt szerepet játszottak. A hazai kötvények vonatkozásában nevezetesen az, hogy az MNB ún. önfinanszírozási programjának meghirdetésével párhuzamosan az EKB is bejelentette, hogy újabb kamatcsökkentés és monetáris lazítás várható. Az MNB önfinanszírozási programja szerint az irányadó instrumentum, a kéthetes MNB kötvény kéthetes betétté alakul át. Ezáltal romlik a bankrendszer likviditási mutatója, és ennek helyreállítása állampapír vásárlásra késztetheti majd a bankokat. A devizalejáratokat is forint-kibocsátással finanszíroznák, de ehhez szükséges a bankok állampapír vásárlása, amit a fenti intézkedésekkel ösztönöznének. Mindez azt a célt szolgálja, hogy csökkenjen az államadósságon belül a deviza aránya, mérséklődjön a külföldi megújítási igény, és ezzel javuljon az ország kockázati megítélése, amely középtávon felminősítésekhez, és ezáltal további kockázati-felár csökkenéshez vezethet. Az EKB bejelentése is erősítette a kockázatvállalási kedvet, sőt az EKB bejelentett egy újabb mennyiségi lazító programot (TLTRO), amelynek részeként megfelelő eszközfedezet mellett hosszútávú hitelt vehetnek fel az euro-zóna bankjai az EKB-tól, várhatóan 400 md euró összegben. Az erős külső és belső támogató tényezők hatására júniusra a hozamok erős csökkenésnek indultak, az aukciókon rendszeresen nagy kereslet mutatkozott és ezzel párhuzamosan a hazai eszközárak a fejlett és a fejlődő piaci eszközökkel együtt emelkedtek. Ez a tendencia aztán év végéig megmaradt, és év végére jelentős hozamcsökkenést eredményezett a teljes hozamgörbén. A legnagyobb hozamesés (2,43%) a 15 éves, a legkisebb (1,24 %) pedig az 1 éves lejáratú állampapíroknál következett be. A részvénypiacok számára már nem volt ilyen egyértelműen kedvező év a 2014-es. A feltörekvő európai régióból egyedül a török piac tudott pozitív teljesítményt produkálni, a közép-európai piacok Magyarországot kivéve egyszámjegyű mértékű gyengülést éltek meg. Hazánk részvényindexe 10%-os gyengüléssel zárta az évet, amely zuhanás jelentős részét az utolsó negyedévben szenvedte el. Oroszország részvénypiaca a különleges politikai és gazdasági helyzet miatt óriási, 40 %-os zuhanást volt kénytelen elkönyvelni. Negatív teljesítményét egyébként teljes egészében az olajár csökkenéssel és az ukrán konfliktussal összefüggő rubel árfolyamcsökkenése okozta, helyi devizában számolva az orosz index nulla közeli teljesítményt hozott. Az orosz-ukrán szembenállás miatti szankciók nem kedveztek a befektetői bizalomnak, hiszen a gazdasági kapcsolatok megromlása egy jelentős külgazdasági partnerrel minden félnek rossz. Az orosz gazdaságot egyre jobban súlytották a szankciók, ami az olajárak összeomlásával december közepére egy erős rubelpánikban öltött testet. Az olajár gyengülése ugyanakkor rendkívül pozitívan hatott a török, indiai és kínai gazdaságra; ezeknek az országoknak az importszámlája nagy mértékben csökkent, és ez látványos folyó fizetési mérleg javulásban öltött testet. A fejlett piacok viszont nagyon jól teljesítettek, különösen az amerikai részvényindexek, amelyek új történelmi csúcs közelében zárták az évet, köszönhetően részben a kedvező makrogazdasági adatoknak, részben pedig a konstruktív monetáris politikának. A FED ugyan novemberben lezárta a mennyiségi lazítás néven ismertté vált kötvényvásárlási programját, de a decemberi jegybanki ülést követő közleményében biztosították a befektetőket, hogy egyelőre nem lesz kamatemelés. A főbb európai gazdaságok viszont érezhetően lelassultak az év folyamán, köszönhetően a belső strukturális gyengeségek mellett az ukrajnai beavatkozás kapcsán Oroszországgal kitört kereskedelmi háborúnak is. Így míg az MSCI World index látványos 26,08 %-ot ért el, addig az MSCI Europe csak 10,63 %-ot. 10

11 A klasszikus és növekedési portfoliót az OTP Alapkezelő egyedül, míg a kiegyensúlyozott portfoliót az OTP és az Erste Alapkezelő megosztva kezelik. Az OTP Alapkezelő által kezelt klasszikus portfolió hozama valamelyest elmarad a referencia portfolióétól, elsősorban a jobb (12,58%) teljesítményt elérő hosszúlejáratú kötvények alulsúlyozása és a kisebb (3,31%) teljesítményt elérő rövid lejáratú kötvények felülsúlyozása következtében. Bár a portfolió durationjét ugyan növelték folyamán, de a benchmarké a kibocsátások futamidejének növekedése miatt ennél nagyobb mértékben hosszabbodott, így a portfolió alulsúlyozása nagyobb volt az év végén, mint kezdetekor. A hozamcsökkenés és az alulsúlyozás eredményeként a hazai kötvényportfolió teljesítménye 2014-ben elmaradt a benchmarkétól. Ezt az elmaradást azonban mindhárom portfolióban nagymértékben ellensúlyozta a elején vásárolt OTP kötvények tartása és árfolyamemelkedése. A növekedési portfolió hozama is valamelyest elmaradt a benchmarkétól főleg amiatt, hogy a nem túl jól teljesítő orosz piacon tartott túlsúly az év vége felé negatívan hatott a teljesítményre. A vagyonkezelők azonban úgy vélték, hogy a historikusa rendkívül olcsónak számító árazási szintekből fakadó középtávú emelkedési potenciál ellenértéket nyújt a jelenlegi bizonytalan környezetért, így továbbra is indokoltnak tartják a felülsúlyozás fenntartását. A kiegyensúlyozott portfolió vonatkozásában az OTP által elért (bruttó) hozam 7,69%, míg az Erste által elért hozam 9,3% volt. A két vagyonkezelő eredményessége közötti különbség alapvetően az általuk kezelt portfolió eszközösszetételében, illetve az egyes eszközök alulfelül súlyozásában rejlik. Az OTP által kezelt portfoliószegmensben az Erste által kezelt eszközökhöz képest jóval nagyobb részarányt képviseltek a rövidebb lejáratú állampapírok, melyeknek teljesítménye 2014-ben jelentősen alulmúlta a hosszabb lejáratok teljesítményét, valamint a rosszabbul teljesítő közép-kelet-európai részvények aránya is nagyobb volt, az Erste portfolióban ezen kívül jelentős súllyal szerepeltek az euróban és dollárban denominált magyar állampapírok, valamint a fejlett piaci részvények is. A hozamráták alakulása Év Teljes pénztári vagyon bruttó nettó Fedezeti tartalék bruttó nettó referenciahozam Fogyasztói árindex (előző év=100) ,35 35,96 118, ,08 17,45 19,12 19,12 114, ,26 16,14 17,59 17,59 110, ,8 9,36 9,8 9,36 109, ,19 7,59 8,35 7,72 109, ,72 8,16 8,85 8,26 6,77 105, ,92 4,32 5,2 4,55 4,70 104, ,48 16,10 16,52 16,12 15,78 106, ,03 15,49 13,84 13,26 12,92 103, ,14 7, ,77 103, ,81 6, ,56 108, ,82-12, ,40 106, ,52 20, ,80 104, ,30 7, ,06 104, Klasszikus 3,84 3,47 3,23 103,9 Kiegyens.. 0,16-0,23-0,28 103,9 Növekedési -0,29-0,65 0,07 103, Klasszikus 14,73 14,42 15,07 105,7 Kiegyens.. 16,99 16,57 16,72 105,7 Növekedési 15,83 15,43 16,35 105,7 11

12 2013. Klasszikus 7,58 7,33 7,88 101,7 Kiegyensúly. 9,15 8,88 7,87 101,7 Növekedési 9,00 8,69 8,07 101, Klasszikus 6,46 6,16 7,88 0,998 Kiegyensúly. 8,95 8,55 9,22 0,998 Növekedési 9,75 9,36 11,56 0,998 Megjegyzés: 1./ A 2001-es évre vonatkozó hozamráták felülvizsgálatra kerültek, értékük eltér a évi beszámolóban megadottaktól. 2./ A hozamráta 2006-tól csak a pénztár egészére, 2011-től a fedezeti tartalékra kerül kiszámításra. Év OTP Alapkezelő Rt. Erste Befekt. Rt. Referenciahozam Referencia- Bruttó nettó bruttó nettó hozam ,59 8,10 7,24 9,51 9,28 6, ,50 4,92 5,36 2,54 2,33 2, ,17 15,55 14,66 17,81 17,47 18, ,56 13,06 12,74 12,99 12,67 13, ,06-8,86 8,29-8, ,04-6,75 6,22-6, , ,97-7, , ,60-23,21 19,92-20, ,02-9,64 5,65-6, Klasszikus 3,84-3, Kiegyens. 0, ,63 0, ,21 Növekedési -0,29-0, Klasszikus 14,73-15, Kiegyens. 15,18-16,67 17,44-16,73 Növekedési 15,83-16, Klasszikus 7,58-7, Kiegyens. 8,69-8,01 9,30-7,84 Növekedési 9,00-8, Klasszikus 6,46-7, Kiegyensúly. 7,71-9,37 9,30-9,18 Növekedési 9,75-11, Megjegyzés: 2006-tól a vagyonkezelők nettó hozamrátája nem kerül meghatározásra. Év 10 éves átlagos mutatók Vagyonnövek e-dési mutató Nettó hozamráta Referencia-hozam Fogyasztói árindex ,36 7,61 6,14 6, ,79 7,97 7,98 6, ,74 7,83 7,99 5, Klasszikus 7,03 7,41 7,51 5,13 Kiegyens. 6,71 7,02 7,13 5,13 Növekedés 6,75 6,97 7,24 5, Klasszikus 8,03 8,01 8,31 5,17 Kiegyens. 7,79 7,82 8,09 5,17 Növekedés 7,63 7,67 8,10 5,17 12

13 2013.Klasszikus 8,14 8,32 8,64 4,87 Kiegyens. 8,14 8,28 8,42 4,87 Növekedési 7,97 8,11 8,44 4, Klasszikus 7,40 7,36 7,87 4,16 Kiegyensúly 7,67 7,56 7,79 4,16 Növekedési 7,58 7,47 8,04 4,16 4. Szolgáltatások A szolgáltatást igénybevevők száma összhangban a pénzügyi tervek előrejelzéseivel a tagság korösszetételéből adódóan 2009-ben érte el csúcspontját. Akkor az igénybevételi hajlandóságot tovább erősítette a pénzügyi-gazdasági válság miatt elszenvedett évi negatív pénztári hozam, valamint az is, hogy azok a pénztártagok, akik az ONYF és igazgatási szerveitől korábban már nyugállományba vonultak, de a tagdíjukat továbbfizették, 2007-től kezdődően a korábbiaktól eltérően - nem kaptak adományt (amely személyenként a munkáltatói hozzájárulásnak megfelelő összeg volt), és így - támogatás hiányában - szolgáltatás igénybevétellel megszüntették tagságukat. A növekedés akkor az előző évhez képest 70 %-os volt, az előző évek ( ) átlagának pedig a kétszeresét érte el. Így 2010-re a nyugdíjkorhatárhoz közel állók száma jelentősen lecsökkent (ezt jelezte akkor az átlagéletkor csökkenése is), az igénybevételek száma 2010-ben az előző évinek csak 40 %-át érte el ben azonban ismét ugrásszerű növekedés történt, amit a 40 éves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba meneteli lehetősége és ezzel együtt a pénztári szolgáltatásuk igénybevétele indokol ben, 2013-ban és 2014-ben is folytatódott a 40 éves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba menetelével szolgáltatásuk igénybevétele, bár nem érte el a évi szintet, sőt 2014-ben az előző évinek már csak 61 %-át tette ki. A pénztártagság túlnyomó többsége ugyanis nő én a pénztártagság 78 %-a volt nő és csak 22 %-a férfi, ez az arány némileg javult (77,5 22,5 %-ra változott) végére és ra módosult végére a 40 éves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba menetelével, illetve szolgáltatás igénybevételével). Ezzel együtt tovább növekedett 2013-ban és különösen 2014-ben az átlagéletkor is, hiszen a társadalombiztosítás szerinti nyugdíjkorhatárnál alacsonyabb életkorban tudnak a 40 éves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba menni, másrészt ebből az is következik a fiatalabb korosztály belépése a Pénztárba messze elmarad a kívánatosnál. Év Átlagéletkor , , , , , , , , , , , ,07 13

14 Taglétszám koréves megoszlása taglétszám korév A szolgáltatások típusait vizsgálva látható, hogy az egyösszegű kifizetések még mindig dominálnak, a járadékosok száma messze elmarad mögöttük. Az egyösszegű szolgáltatások magas aránya megfelel a nyugdíjpénztári piac egészére jellemzőnek ez az összes szolgáltatásnak kb 98%-a. Továbbra is az határozza meg a pénztártagok döntését, hogy minél előbb teljes egészében a pénzükhöz jussanak, hacsak a személyi jövedelemadózás szabályai a legalább 3 éves tagsági viszony hiánya nem kényszerítik őket 3 éves járadék igénybevételére. Szolgáltatás típus A nyugdíjszolgáltatással kapcsolatos kifizetések alakulása: tagok száma (fő) Egyösszegű * Járadék Egyö.+járad Összesen * Akiknek a jogviszonya szolgáltatás igénybevétele miatt a tárgyévben megszűnt Szolgáltatás típus összeg (e Ft) Egyösszegű Járadék Egyö.+járad Összesen

15 Szolgáltat ás típus átlagos érték (e Ft/fő) Egyösszegű Járadék Egyö.+járad Összesen Az átlagos, 1 főre jutó értékek meghatározásában figyelembe vettük azon egyösszegű, ill. járadékszolgáltatást igénybevevő tagjainkat is, akiknek jogviszonya a tárgyévben még nem szűnt meg, de szolgáltatásban részesültek. (A tárgyévben 65 fő egyösszegű szolgáltatást igénylő pénztártagunk közül 53 főnek szűnt meg a tagsági jogviszonya évközben.) A nyugdíjszolgáltatások folyósításával kapcsolatban második felétől ellentétben a korábbiakkal - a pénztár Ft eljárási díjat és az utalás költségét a szolgáltatási számlák terhére felszámolja. 5. A pénztár tervei az elkövetkező időszakra vonatkozóan én a Pénztár Küldöttközgyűlése az 1/ sz. határozatával a Pénztárnak a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztárba történő beolvadásáról döntött. Ezzel a Pénztár 2015-ben megszűnik, jogutódja pedig a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár lesz. Az átalakulás tervezett időpontja Budapest, Keömley-Horváth Zsolt Igazgatótanács elnöke 15

ÉVES BESZÁMOLÓ 2013. Üzleti jelentés

ÉVES BESZÁMOLÓ 2013. Üzleti jelentés Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára ÉVES BESZÁMOLÓ 2013. Üzleti jelentés A Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára 2013-ban az alapszabályában, a 2013.

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Üzleti jelentés

ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Üzleti jelentés Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Üzleti jelentés A Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára 2010-ben az alapszabályában, a 2010.

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ 2007. Üzleti jelentés

ÉVES BESZÁMOLÓ 2007. Üzleti jelentés Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára ÉVES BESZÁMOLÓ 2007. Üzleti jelentés A Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára 2007-ben az alapszabályában, a 2007.

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

TARTALOM. Budapest, 2011. június 27. Ára: 6890 Ft 8. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI

TARTALOM. Budapest, 2011. június 27. Ára: 6890 Ft 8. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI Budapest, 2011. június 27. Ára: 6890 Ft 8. szám TARTALOM A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény

Részletesebben

OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár. 2005. december 31-i éves beszámolójához

OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár. 2005. december 31-i éves beszámolójához 1 Kiegészítő melléklet OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2005. december 31-i éves beszámolójához Az OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2005. évi Mérlege az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak beszámoló

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

ágazat Üzleti jelentés a évrõl

ágazat Üzleti jelentés a évrõl Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes nyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a 2009. rõl I. Pénztár szervezete és kapcsolatai Változások az Igazgatótanácsban Magyar István 2009. május 21-i hatállyal

Részletesebben

A évi biztosításmatematikai jelentés

A évi biztosításmatematikai jelentés A 2014. évi biztosításmatematikai jelentés A Pénztár tagdíjfizetőinek száma 2014. év elején 82.207 fő volt. Ehhez érkezett 870 új belépő, míg a tagsági viszony - kilépés, elhalálozás, nyugdíjba vonulás

Részletesebben

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára 2015. év 1. A pénztár 2015. év eleji és végi taglétszáma Megnevezés 2015. január 1. 2015. december 31. Taglétszám (fő) 3 165 3 257 2.

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS ÉV

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS ÉV TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS 2015. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS... 3 2. A TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA... 3 3. AZ ALAPOK ALAKULÁSA... 3 4. A

Részletesebben

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára 2016. év 1. A pénztár 2016. év eleji és végi taglétszáma Megnevezés 2016. január 1. 2016. december 31. Taglétszám (fő) 3 257 3 450 2.

Részletesebben

HONVÉD Önkéntes Nyugdíjpénztár. A Befektetési Politika kivonata

HONVÉD Önkéntes Nyugdíjpénztár. A Befektetési Politika kivonata HONVÉD Önkéntes Nyugdíjpénztár A Befektetési Politika kivonata 1. A Befektetési Politika főbb elemei 1.1. A Pénztár a legfontosabb céljának és kötelezettségének tekinti a tagi, munkáltatói tagi és támogatói

Részletesebben

az Életút Nyugdíjpénztár a 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza a 2016.

az Életút Nyugdíjpénztár a 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza a 2016. az Életút Nyugdíjpénztár a 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza a 2016. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2014. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az Önkéntes Nyugdíjpénztár működés megkezdésének időpontja: 1995. november 22. A pénztár tisztségviselőinek

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár évi Üzleti jelentése A Bizalom Nyugdíjpénztár 2006. évi Üzleti jelentése Budapest, 2007. április 24. Török László IT elnök 1. A 2006. év legfontosabb eseményei: A pénztár taglétszáma az előző, több éves időszak dinamikus növekedését

Részletesebben

Befektetési Politika Kivonata

Befektetési Politika Kivonata "H O N V É D" Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár 1135 Budapest, Aba utca 4. Tel/Fax: 329-6651, HM 269-77, 268-79, 269-37. www.hnyp.hu Befektetési Politika Kivonata Önkéntes Nyugdíjpénztár A Befektetési Politikát

Részletesebben

XI. Kerületi Polgármesteri Hivatal Munkavállalói Nyugdíjpénztára. Üzleti jelentés. a június 30-ai tevékenységet lezáró beszámolóhoz

XI. Kerületi Polgármesteri Hivatal Munkavállalói Nyugdíjpénztára. Üzleti jelentés. a június 30-ai tevékenységet lezáró beszámolóhoz XI. Kerületi Polgármesteri Hivatal Munkavállalói Nyugdíjpénztára Üzleti jelentés a 2013. június 30-ai tevékenységet lezáró beszámolóhoz Budapest, 2013. szeptember 12. Jogutód nyugdíjpénztár részéről: Beolvadó

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2017. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az Önkéntes Nyugdíjpénztár működés megkezdésének időpontja: 1995. november 22. A pénztár tisztségviselőinek

Részletesebben

Életút Nyugdíjpénztár

Életút Nyugdíjpénztár Életút Nyugdíjpénztár I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január 1. december 31. Taglétszám (fő) 16126 15912

Részletesebben

Az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár évi befektetéseinek összetétele, hozam és egyéb adatai

Az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár évi befektetéseinek összetétele, hozam és egyéb adatai Az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár 2015. évi befektetéseinek összetétele, hozam és egyéb adatai 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2015.január 1. 2015 december 31. Taglétszám

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2016. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az Önkéntes Nyugdíjpénztár működés megkezdésének időpontja: 1995. november 22. A pénztár tisztségviselőinek

Részletesebben

Danubius Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára évi Üzleti Jelentés 1/8. oldal. DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára

Danubius Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára évi Üzleti Jelentés 1/8. oldal. DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára 1/8. oldal DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára 1051 Budapest, Szent István tér 11. Üzleti jelentés 2008. Budapest, 2009. április 9. 2/8. oldal Általános rész A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés 2013 Általános rész A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szólótörvény hatálya alá tartozó egészségpénztár. A Pénztár alakulásának

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2007. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2007. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2007. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok I. A Pénztár egészére vonatkozó adatok 1. A pénztár tárgyév eleji

Részletesebben

VIT Nyugdíjpénztár Önkéntes ágazat 2008. év nyilvánosságra hozott adatai

VIT Nyugdíjpénztár Önkéntes ágazat 2008. év nyilvánosságra hozott adatai VIT Nyugdíjpénztár Önkéntes ágazat 2008. év nyilvánosságra hozott adatai 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2008. január 1. 2008. december 31. Taglétszám (fı) 32 696 31 928 2. A

Részletesebben

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok Artisjus Kardos Gyula Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék I. Általános rész...2 I. 1. Alapításra vonatkozó adatok...2 I. 2. Általános adatok...2

Részletesebben

ELSŐ ORSZÁGOS IPARSZÖVETSÉGI NYUGDÍJPÉNZTÁR

ELSŐ ORSZÁGOS IPARSZÖVETSÉGI NYUGDÍJPÉNZTÁR 1 ELSŐ ORSZÁGOS IPARSZÖVETSÉGI NYUGDÍJPÉNZTÁR Székhely: Budapest 1146. Thököly út 58-60. Az Első Országos Iparszövetségi Nyugdíjpénztár KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE a 2005.-ös évről Az Első Országos Iparszövetségi

Részletesebben

HONVÉD Magánnyugdíjpénztár. A Befektetési Politika kivonata

HONVÉD Magánnyugdíjpénztár. A Befektetési Politika kivonata HONVÉD Magánnyugdíjpénztár A Befektetési Politika kivonata 1. A Befektetési Politika főbb elemei 1.1. A Pénztár a legfontosabb céljának és kötelezettségének tekinti a tagi, munkáltatói tagi és támogatói

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2008. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2008. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2008. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok I. A Pénztár egészére vonatkozó adatok 1. A pénztár tárgyév eleji

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2015. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az Önkéntes Nyugdíjpénztár működés megkezdésének időpontja: 1995. november 22. A pénztár tisztségviselőinek

Részletesebben

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE 1 A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE Az Mpt. 70. (6)-(8) bekezdése, a 222/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése, a 223/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése,

Részletesebben

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE 1 A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE Az Mpt. 70. (6)-(8) bekezdése, a 222/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése, a 223/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése,

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés év

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés év DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés 2016. év Általános rész A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szólótörvény hatálya alá tartozó egészségpénztár. A Pénztár

Részletesebben

Befektetési Politika Kivonata

Befektetési Politika Kivonata Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely: 1135 Budapest Aba utca 4. Levelezési cím: 1397 Budapest, Pf.: 528. Befektetési Politika Kivonata A Befektetési Politikát a Honvéd Közszolgálati Önkéntes

Részletesebben

Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes nyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a 2012. évről

Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes nyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a 2012. évről Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes nyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a 2012. évről I. Pénztár szervezete és kapcsolatai Változások az Igazgatótanácsban és Ellenőrző Bizottságban Az Igazgatótanács

Részletesebben

AZ OTP EGÉSZSÉGPÉNZTÁR VAGYONKEZELŐJE, AZ OTP ALAPKEZELŐ ZRT. BESZÁMOLÓJA A PÉNZTÁR 2010. ÉVI

AZ OTP EGÉSZSÉGPÉNZTÁR VAGYONKEZELŐJE, AZ OTP ALAPKEZELŐ ZRT. BESZÁMOLÓJA A PÉNZTÁR 2010. ÉVI AZ OTP EGÉSZSÉGPÉNZTÁR VAGYONKEZELŐJE, AZ OTP ALAPKEZELŐ ZRT. BESZÁMOLÓJA A PÉNZTÁR 2010. ÉVI VAGYONKEZELÉSÉRŐL Dátum: Budapest, 2011. május 20. 1 Az OTP Alapkezelő Zrt. a 2004. november 15. napján kelt

Részletesebben

3. Pénztári hozamok, valamint a referenciaindexek hozamrátájának alakulása. hozamrátája

3. Pénztári hozamok, valamint a referenciaindexek hozamrátájának alakulása. hozamrátája Danubius Nyugdíjpénztár 2017. év 1. A pénztár 2017. év eleji és végi taglétszáma Megnevezés 2017. január 1. 2017. december 31. Taglétszám (fő) 3 450 3 671 2. A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti

Részletesebben

Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár

Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól szóló 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet (a továbbiakban: 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet)

Részletesebben

Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár Hirdetménye

Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár Hirdetménye Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár Hirdetménye Székhely: Budapest, XIII., Lehel utca 10/a 1540 Budapest Igazgatótanács Elnöke: Kövesdi Ferencné Ellenőrző Bizottság Elnöke: dr. Morvay Miklós Tagjai: Kállay

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának 2007. évi Üzleti jelentése Budapest, 2008. április 28. Török László IT elnök 1. A 2007. év legfontosabb eseményei: A pénztár taglétszáma az előző, több éves

Részletesebben

73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Nagyságrend: ezer forint

73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Nagyságrend: ezer forint Táblakód: 73OA 73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Előző évi beszámoló Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Tárgyévi felülvizsgált Sors zám 1 2 3 4 5 6 7 001 73OA01 Tagok által

Részletesebben

3. A mérleghez és az eredmény kimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések

3. A mérleghez és az eredmény kimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések HALADÁS REGIONÁLIS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR SZOMBATHELY KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET 1. A Nyugdíjpénztár bemutatása Név: "HALADÁS" Regionális Önkéntes Nyugdíjpénztár Alapítás: 1995. március 10. Taglétszám: 2005.

Részletesebben

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő)

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő) Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2016. január 1. 2016. december 31. Taglétszám (fő) 155 154 2. A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti megosztásának

Részletesebben

Postás ~ Kiegészítő Nyugdíj pénztár

Postás ~ Kiegészítő Nyugdíj pénztár Postás ~ Kiegészítő Nyugdíj pénztár Engedély száma: E-278196 2014.07.01-2015.06.30 időszak Elfogadó közgyűlés időpontja: 20 14.05.27 A pénztár közgyűlése által elfogadva: I ~MQÁd~ -t~~---~ 2014.05.27.

Részletesebben

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE 1 A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE Az Mpt. 70. (6)-(8) bekezdése, a 222/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése, a 223/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése,

Részletesebben

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő)

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő) Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2017. január 1. 2017. december 31. Taglétszám (fő) 154 159 2. A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti megosztásának

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2011. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2012. május 26. 1 (1) A TEMPO Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

Egyes választható portfóliókra vonatkozó prudenciális elvárások, befektetési előírások

Egyes választható portfóliókra vonatkozó prudenciális elvárások, befektetési előírások ARANYKOR ORSZÁGOS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR BEFEKTETÉSI POLITIKA (KIVONAT) A Pénztár a Befektetési Politika rendelkezéseit a következő vagyonkezelési irányelvekben rögzíti: A Pénztár elsődleges célja a befektetett

Részletesebben

OME Tagi kölcsön OME1224

OME Tagi kölcsön OME1224 73OME MÉRLEG-Eszközök Előző évi beszámoló záró Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált adatai eltérések (+, -) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2014. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2015. május 30. 1 (1) A TRADÍCIÓ kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok Artisjus Kardos Gyula Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra

Részletesebben

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE 1 A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE Az Mpt. 70. (6)-(8) bekezdése, a 222/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése, a 223/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése,

Részletesebben

Winterthur Nyugdíjpénztár, magánnyugdíjpénztári ágazat. D) Saját tıke

Winterthur Nyugdíjpénztár, magánnyugdíjpénztári ágazat. D) Saját tıke A Winterthur Nyugdíjpénztár az Mpt. 70. (6) és (8) bekezdésében valamint a 282/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 21. -ában foglalt rendelkezések alapján a magánnyugdíjpénztári tevékenységéről a következő

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Tájékoztató

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Tájékoztató 12. a) sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tájékoztató a Pannónia Nyugdíjpénztár 2012-2013. évi tevékenységéről, a Pénztár előtt álló 2013-2014.évi feladatokról

Részletesebben

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2016.

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2016. Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2016. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2014. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2015. május 30. 1 (1) A TEMPO Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR Ü Z L E T I J E L E N T É S 2018. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS... 3 2. A TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA... 3 3. AZ ALAPOK ALAKULÁSA...

Részletesebben

A Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár évi üzleti jelentése

A Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár évi üzleti jelentése A Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 2009. évi üzleti jelentése A Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár (továbbiakban: Nyugdíjpénztár) gazdálkodását az elmúlt üzleti évben is az érvényben lévő

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 18 825 028 0 18 825 028 21 129 682 0 21 129 682 002 73OME11 A) Befektetett

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) beszámoló záró eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 14 427 94 14 427 940 18 825 028 0 18 825 028 002 73OME11

Részletesebben

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 21 129 682 0 21 129 682 22 623 759 0 22 623 759 002 73OME11 A) Befektetett eszközök

Részletesebben

75EA1 Fedezeti tartalék

75EA1 Fedezeti tartalék 75EA1 Fedezeti tartalék I. negyedév II. negyedév III. negyedév IV. negyedév Összesen 2. év 3. év Összesen Mód 001 75EA11 Év 2018 2018 2018 2018 2019 2020 002 75EA12 Nyitó állomány 19 726 19 679 19 444

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 22 623 759 0 22 623 759 24 490 244 0 24 490 244 002 73OME11 A) Befektetett

Részletesebben

Kiegészítő melléklet A Vitalitás Egészségpénztár évi beszámolójához

Kiegészítő melléklet A Vitalitás Egészségpénztár évi beszámolójához Kiegészítő melléklet A Vitalitás Egészségpénztár 2006. évi beszámolójához 1. A Pénztár bemutatása Név: Vitalitás Egészségpénztár Székhely: 1068 Budapest, Benczúr u. 45. Adószám: 18177507-1-42 A pénztár

Részletesebben

2004. évi éves jelentés a Budapest Ingatlan Alapok Alapjáról

2004. évi éves jelentés a Budapest Ingatlan Alapok Alapjáról 2004. évi éves jelentés a Budapest Ingatlan Alapok Alapjáról Alap megnevezése: Budapest Ingatlan Alapok Alapja Típusa: nyíltvégű értékpapír, befektetési alapba fektető befektetési alap Futamideje: nyilvántartásba

Részletesebben

Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár magánnyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a évrõl

Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár magánnyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a évrõl Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár magánnyugdíjpénztári ágazat Üzleti jelentés a 2009. évrõl I. Pénztár szervezete és kapcsolatai Változások az Igazgatótanácsban Magyar István 2009. május 21-i hatállyal

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2017. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2018. május 30. 1 (1) A TEMPO Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Sorszám PSZÁF kód 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, - ) záró záró eltérések (+, - ) záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 149 644 815 0 149 644 815 163 549 667 0 163

Részletesebben

Az önkéntes nyugdíjpénztárak működése és sajátosságai

Az önkéntes nyugdíjpénztárak működése és sajátosságai MOTTÓ: MAGUNK FORMÁLJUK SZERENCSÉNKET, S ÚGY HÍVJUK SORS... Az önkéntes nyugdíjpénztárak működése és sajátosságai Előadók: Hanák Márta ügyvezető Jakab Ilona befektetési kontroller 2015. augusztus 31. TARTALOM

Részletesebben

DANUBIUS Szálloda és Gyógyüdülő Rt. Egészségpénztára

DANUBIUS Szálloda és Gyógyüdülő Rt. Egészségpénztára DANUBIUS Szálloda és Gyógyüdülő Rt. Egészségpénztára 1051 Budapest, Szent István tér 11. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2004. 1 Az EGÉSZSÉGPÉNZTÁR bemutatása A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös Biztosító Pénztárakról

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2016. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2017. május 29. 1 (1) A TRADÍCIÓ kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS ÉV BESZÁMOLÓJÁHOZ

ÜZLETI JELENTÉS ÉV BESZÁMOLÓJÁHOZ ÜZLETI JELENTÉS 2014. ÉV BESZÁMOLÓJÁHOZ Készült: Győr, 2015. április 20. Dr. Vasas István Igazgatótanács Elnöke 1 I. Gazdasági környezet 2014. év és 2015. évi várható alakulása 2014. január l-től érvényes

Részletesebben

Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Egészségpénztára

Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Egészségpénztára Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. Egészségpénztára KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2004. ÉVI ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ 1. Általános kiegészítések A pénztár működési formája: kiegészítő egészségpénztár. Alapítás

Részletesebben

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017.

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017. Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2015. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2012. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A Cseppkő Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár évi beszámolójához.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A Cseppkő Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár évi beszámolójához. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A Cseppkő Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2009. évi beszámolójához. 1. Mérlegtételek értékelése Befektetett eszközök A Pénztár befektetett pénzügyi eszközeinek értékelése

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Ü Z L E T I J E L E N T É S 2015. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS... 3 2. A TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA... 3 3. AZ ALAPOK ALAKULÁSA... 3 4.

Részletesebben

FŐGÁZ Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015.

FŐGÁZ Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. FŐGÁZ Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. re vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2014. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Budapest, 2012. június 27. Ára: 4935 Ft 6. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI

TARTALOMJEGYZÉK. Budapest, 2012. június 27. Ára: 4935 Ft 6. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI Budapest, 2012. június 27. Ára: 4935 Ft 6. szám TARTALOMJEGYZÉK A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII.

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2011. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Éves beszámolójának felülvizsgálatáról

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Éves beszámolójának felülvizsgálatáról DR FÁBIÁN ÉS TÁRSA Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft 2040 Budaörs, Szabadság u. 286. Kamarai nyilvántartási szám: 000120 FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS az ARTISJUS Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2005. Éves

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73E PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes kölcsönös egészség pénztár) Vonatkozási idő : 2 4 1 1 -tól (év / hónap / nap) 2 4 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma:

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet 1 Kiegészítő melléklet a Balzsam Egészségpénztár i éves beszámolójához A pénztár 2001. május 5-én alakult, tevékenységét az ország egész területén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyével

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2015. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2016. május 23. 1 (1) A TEMPO Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2013. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben

Vagyonkezelési irányelvek (Befektetési politika tartalmi kivonata) Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár

Vagyonkezelési irányelvek (Befektetési politika tartalmi kivonata) Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Vagyonkezelési irányelvek (Befektetési politika tartalmi kivonata) Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár 2014. augusztus 1. napjától Az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár a befektetések során az egyes

Részletesebben

TEMPO Önkéntes Nyugdíjpénztár

TEMPO Önkéntes Nyugdíjpénztár TEMPO Önkéntes Nyugdíjpénztár TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜZLETI JELENTÉS 2016. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS... 3 2. A TEMPO NYUGDÍJPÉNZTÁR BEVÉTELEINEK

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 163 549 667 0 163 549 667 182 816 373 0 182 816 373 002 73OME11 A) Befektetett

Részletesebben

Üzleti Jelentés Generali Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár 2013. év

Üzleti Jelentés Generali Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár 2013. év Teréz krt 42-44 Üzleti Jelentés Generali Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár 2013. év 1. A pénztár általános jellemzői A Generali Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár (rövidített nevén: Generali Egészségpénztár)

Részletesebben

Sorszám PSZÁF kód Megnevezés ISIN/ azonosító kód Tétel neve Ár (ezer Ft), illetve kötvény esetében árfolyam (%) Darab, illetve kötvény esetében név Könyv szerinti Piaci Darab, illetve kötvény esetében

Részletesebben

Működési alap 9.99% 5.99% 1.99% Fedezeti alap egyéni számlák 90.00% 94.00% 98.00% Likviditási alap 0.01% 0.01% 0.

Működési alap 9.99% 5.99% 1.99% Fedezeti alap egyéni számlák 90.00% 94.00% 98.00% Likviditási alap 0.01% 0.01% 0. A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár ezúton hozza nyilvánosságra a 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat a 2013. évre vonatkozóan: A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár (korábban

Részletesebben

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ

A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MÉRLEGBESZÁMOLÓHOZ 3M ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2010. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. PÉNZÜGYI TERV TELJESÍTÉSE... 4 2. CÉLTARTALÉKOK... 5 2.1. FEDEZETI CÉLTARTALÉK... 5 2.2. LIKVIDITÁSI

Részletesebben