Jegyzőkönyv. Felvéve Felsőpetény Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-én órai kezdettel megtartott üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. Felvéve Felsőpetény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 14-én 18. 00 órai kezdettel megtartott üléséről"

Átírás

1 Jegyzőkönyv Felvéve Felsőpetény Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-én órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint Fedor István és 4 fő képviselő, Boróka László körjegyző valamint Holecné Gulyás Erzsébet jegyzőkönyvvezető. Fedor István köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ívből megállapította, hogy az 5 fős képviselő-testületből 4 fő jelen van, Rodák Tamás al igazoltan távol van. Az ülést határozatképesnek nyilvánította, azt megnyitotta. Javasolta a meghívóban szereplő napirendek tárgyalását, valamint napirendi kiegészítéssel él, miszerint 7. sorszámú napirendként, i előterjesztés alapján javasolja megtárgyalni Felsőpetény község Önkormányzat háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztató elfogadása tárgyú napirendet. Ezt követően a napirendi kiegészítést szavazásra bocsátotta. Felsőpetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az elhangzott napirendi kiegészítés tárgyalására tett javaslattal egyetértett, a képviselők a kiegészítést egyhangúlag elfogadták. Ezt követően Fedor István szavazásra bocsátotta a kiegészítéssel bővített napirendi előterjesztéseket. Felsőpetény község képviselő-testülete a nek a módosító indítvánnyal együtt a napirendekre vonatkozó előterjesztését 4 szavazattal 0 szavazat ellenében elfogadta és az alábbi napirendeket tárgyalta: Tárgya Napirendek Előadója 1. Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Fedor István Polgármester 2. Felsőpetény község Önkormányzat 11/2012.(XII.15.) rendelete Fedor István A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, és a közterületek tisztántartásáról szóló 2/2011.(I.27.) rendelet módosításáról 3. Az önkormányzat évi költségvetési koncepciója Fedor István 4. Önkormányzati adósságkonszolidáció végrehajtása Fedor István 5. Szándéknyilatkozat gyermekvédelmi és szociális alapfeladatok Fedor István ellátására 6. Magyar-Szlovák összekötő földgázszállító vezeték létesítéséhez Fedor István tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat, elhelyezési és kártalanítási megállapodás

2 7. Felsőpetény község Önkormányzat háromnegyed éves Fedor István gazdálkodásáról szóló tájékoztató elfogadása 8.Intézményi étkeztetéssel kapcsolatos feladatok Fedor István 9. Egyebek Fedor István Polgármester 10. Beszámoló a re átruházott hatáskörben hozott Fedor István döntésekről 11. Beszámoló Szociális- Művelődési és Sport Bizottság döntéseiről Petényiné Huszár Judit elnök 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Fedor István, szóbeli előterjesztésében ismertette a képviselő-testülettel a lejárt határidejű határozatokat és azok végrehajtására tett intézkedéseket, majd kérte azok elfogadását. Kérdés, hozzászólás: nem volt Ezt követően Fedor István szavazásra bocsátotta előterjesztését. A képviselő-testület 4 szavazattal 0 szavazat ellenében a jelentést elfogadta és az alábbi Felsőpetény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 55/2012.(XII.14.) számú határozata Felsőpetény község képviselő-testülete a nek a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentését elfogadja és a /2012.(X.25.) számú határozatok jelentési kötelezettségét megszünteti. 2. Felsőpetény község Önkormányzat 11/2012.(XII.15.) rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, és a közterületek tisztántartásáról szóló 2/2011.(I.27.) rendelet módosításáról Fedor István felkérése alapján, Boróka László körjegyző elmondta, hogy az önkormányzat működési területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos szolgáltatás megfelelő szinvonalú, továbbá megfelelő készültségű a szolgáltató, ami az önkormányzatnak előnyt jelent. Elmondta, tény, hogy a díj magas, viszont többek között a társulás vállalta a kettőszáz-millió forint összegű, az Ősagárdi volt hulladéktelep rekultivációs díjköltségét is. Tájékoztatásul elmondta, hogy 2013-tól a szolgáltató felé fennálló fogyasztói tartozás beszedése kikerül a körjegyzőség adóhatósága hatásköréből, azt a NAV fogja behajtani. A rendeletet elfogadásra ajánlotta a képviselő-testületnek. Ezután Fedor István átvéve a szót - felhívta a képviselőket hozzászólásaik megtételére. Kérdés, hozzászólás nem volt. Ezután a rendelet-tervezetet szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 4 szavazattal 0 szavazat ellenében a tervezetet elfogadta és megalkotta rendeletét:

3 Felsőpetény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (XII.15.) rendelete települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, és a közterületek tisztántartásáról szóló 2/2011.(I.27.) rendelet módosításáról Felsőpetény Község Önkormányzat (továbbiakban: önkormányzat) Képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény ában, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. 1., A köztisztasági közszolgáltatási díjat e rendelet 1. sz. melléklete határozza meg. 2.. Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, azonban rendelkezéseit január 1-től kell alkalmazni, s ezzel egyidejűleg a 2/2011.(I.27.) rendelet 1. sz. melléklete hatályát veszti. Felsőpetény, december 14. Fedor István Boróka László körjegyző Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetésének napja: december 15. Boróka László körjegyző A köztisztasági közszolgáltatási díj 1. sz. melléklet A Közszolgáltatót megillető komplex közszolgáltatás ( hulladékbegyűjtés, szállítás, lakossági szelektív gyűjtés, kezelés-ártalmatlanítás, lerakás) díja egytényezős, az egyes ürítések nettó (ÁFA mentes) díjtételei ( egységnyi díjtételek) a tárolóedény nagyságától függően: literes szabványos tároló 422 Ft / ürítés literes szabványos tároló 504 Ft / ürítés 240 literes szabványos tároló Ft/ ürítés Az éves szemétszállítási díjat a törvényben meghatározott mértékű ÁFA ( jelenleg 27% ) terheli.

4 3. Az önkormányzat évi költségvetési koncepciója Fedor István felkérésére Boróka László körjegyző ismertette a képviselőtestülettel, hogy a parlament még nem fogadta el a évi költségvetést, ezért a kiadott koncepció egy elképzelést takar. Elmondta, az önkormányzatnak 2013 évi költségvetését februárig kell elfogadnia. A napirend kapcsán fontosan ítélte elmondani, hogy a parlament döntött az önkormányzatok hitelállományának konszolidációjáról, kiadásra került az ezzel kapcsolatos banki igazolás, mely elektronikus valamint papír formátumban továbbításra kerül az adósságot rendező illetékesek felé. Fedor István szóbeli kiegészítőjében tájékoztatta a képviselő-testület tagjait, hogy napokon belül döntés várható az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatására kiírt, és az önkormányzat által negyvenhárom millió forintra benyújtott pályázatra, mely további segítség lesz az önkormányzatnak. Ezt követően kérte a kapcsolódó észrevételeket. Fedor István felhívta a képviselőket hozzászólásaik megtételére s mivel hozzászólás nem volt, előterjesztését szavazásra bocsátotta. 56/2012. (XII.14.) számú határozata Felsőpetény község Önkormányzatának képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetési tervkoncepcióját elfogadta. 4. Önkormányzati adósságkonszolidáció végrehajtása Fedor István figyelemmel a költségvetési tervkoncepció tárgyalásánál elhangzottra a rendelkezésre bocsátott, az önkormányzat adósságrendezési eljárására vonatkozó módosított változatának elfogadását kérte. Fedor István felhívta a képviselőket, hozzászólásaik megtételére, s mivel nem volt, így a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 57/2012. (XII.14.) számú határozata 1. Felsőpetény község Önkormányzatának képviselő-testülete a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CLXXXVIII. Törvény ( a továbbiakban: költségvetési törvény) 76/C. -ban foglaltakra figyelemmel kinyilvánítja, hogy a törvényben írt feltételekkel tartozásai megfizetéséhez igénybe kívánja venni az állam által biztosított egyszeri, vissza nem térítendő költségvetési támogatást, azon adósságelemek tekintetében, amelyekre a költségvetési törvény a támogatás igénybevételét lehetővé teszi. 2. A képviselő-testület kijelenti, hogy december 12-én adósságrendezési eljárás alatt nem áll.

5 3. A képviselő-testület a Polgári törvénykönyvről szóló évi IV. törvény 286. Alapján hozzájárul, hogy az 1. pontban megjelölt adósságelemek tőke és járulékrészét, valamint egyéb költségeit az önkormányzat helyett az állam közvetlenül megfizesse a hitelezőknek/kölcsönnyújtóknak. 4. A képviselő-testület felhatalmazza a t, hogy az önkormányzat nevében: a.) a hitelezők által az érintett adósságelemek tőke és járulékrészéről, valamint egyéb költségeiről kiállított nyilatkozatot aláírja, b.) a költségvetési törvény szerint határidőre szolgáltassa a szükséges adatokat a Magyar Államkincstár felé és ahhoz csatolja a szükséges nyilatkozatokat, igazolásokat, egyéb dokumentumokat, c.) a költségvetési törvény 76/C. (10) bekezdésében meghatározott megállapodást megkösse, amennyiben azt az államháztartásért felelős miniszter kezdeményezi. 5. A képviselő-testület kijelenti, hogy az önkormányzat nem rendelkezik olyan betéttel, vagy egyéb számlaköveteléssel, szerződéssel, ami kifejezetten a konszolidációval érintett adósságelemhez kapcsolódik, illetve annak fedezetére, vagy teljesítés biztosítékául szolgál. 6. A képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy 76/C.. Szerinti adósságkonszolidáció során a Magyar Államkincstár a banktitkot képező, az önkormányzatra vonatkozó, a törlesztéshez szükséges adatokat, információkat megismerje és kezelje. Felelős: Határidő: december Szándéknyilatkozat gyermekvédelmi és szociális alapfeladatok ellátására Fedor István tájékoztatta a képviselő-testület tagjait a Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Társulása felé tett előzetes szándéknyilatkozatáról, mely szerint a jelenlegivel azonosan, évben is a Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Társulásában kívánja az önkormányzat ellátni Felsőpetényben a kötelezően ellátandó gyermekvédelmi és családsegítő feladatokat. 6. Magyar-Szlovák összekötő földgázszállító vezeték létesítéséhez tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat, elhelyezési és kártalanítási megállapodás Fedor István szóbeli kiegészítéssel nem élt és kiadott előterjesztése elfogadását kérte. Felhívta a képviselőket, hozzászólásaik megtételére, s mivel nem volt, a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 58/2012. (XII.14.) számú határozata Felsőpetény község Önkormányzatának képviselő-testülete a Magyarország évi A Magyar Szlovák összekötő (Vecsés Balassagyarmat) DN800, PN75 földgázszállító vezeték létesítéséhez tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot ad. A CENTRAL GEO Kft által fizetendő, a vezeték elhelyezéséért azaz az építési jog megadásáért felajánlott kártalanítási összeget elfogadja.

6 A képviselő-testület megbízza a t, hogy az előterjesztésben jelzett és alább felsorolt ingatlanokra vonatkozóan az elhelyezési és kártalanítási megállapodást megkösse: Érintett ingatlanok: Hrsz Művelési Szolgalommal Tulajdoni A felajánlott Ág érintett terület m2 hányad kártalanítás összege Ft 068/2 kivett közut 146 1/ (5.000) 095 kivett közut 139 1/ (5.000) 086 kivett közut 131 1/ (5.000) 0103 kivett közut 126 1/ (5.000) 0124 kivett árok 223 1/ (5.000) 0111/14 kivett közut 385 1/ (5.000) 0132 kivett közut 110 1/1 880 (5.000) 0153 kivett közut 158 1/ (5.000) Határidő: értelemszerű Felelős: 7. Felsőpetény község Önkormányzat háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztató elfogadása. Fedor István a rendelkezésre bocsátott írásos előterjesztéshez kapcsolódó kérdéseket, hozzászólásokat várta a képviselőktől. Boróka László körjegyző hozzászólásában elmondta, hogy az önkormányzat intézményeinek nagy részében kikapcsolták a szolgáltatók a közüzemi szolgáltatást, mivel az önkormányzat nem tudta kifizetni a szolgáltatók felé fennálló tartozásait. Összességében elmondható, hogy a három negyedéves gazdálkodást a nehéz anyagi helyzet jellemzi. Fedor István megköszönte a hozzászólást, kapcsolódóan a napirendhez tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy átadásra került fenntartásra a magyar állam részére a Nőtincsi Körzeti Általános Iskola. Fedor István a tájékoztatót elfogadásra ajánlotta a képviselő-testületnek, azt szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület, 4 szavazattal 0 szavazat ellenében az előterjesztést elfogadta és az alábbi 59/2012. (XII.14.) számú határozata Felsőpetény község Önkormányzatának képviselő-testülete az önkormányzat 2012 három negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót elfogadta. 8. Intézményi étkeztetéssel kapcsolatos feladatok Fedor István felkérése alapján Boróka László körjegyző tájékoztatta a képviselőtestület tagjait, hogy a jelenlegi rendszerben működő szolgáltatás az óvodai és általános iskolai étkeztetés tekintetében meg fog szűnni. Elmondta, az önkormányzatnak kötelező feladata a jövőben is az oktatási intézményekben e feladat ellátása. A megoldás - mivel az önkormányzat biztonságos szolgáltatásra törekszik - egyszerűsített közbeszerzési eljárás indítása a szolgáltató kiválasztása érdekében.

7 Fedor István megköszönte a körjegyző napirendi tájékoztatását, hozzáfűzte, célszerű az érintett önkormányzatok képviselőjének a szükséges tárgyalások előkészítését megkezdeni. 9. Egyebek 9.1. Fedor István szóbeli előterjesztésében ismertette a képviselő-testület tagjaival, hogy a labdarugó pálya melletti játszótér bővítése, pályázat útján folyamatban van. A bővitéshez igénybe venni kívánt terület, nevezetesen a 183/1. hrsz-ú 659 m2 területű kivett, beépítetlen terület megjelölésű ingatlan 2/4 részben Kocsis Józsefné (szül:bahor Mária Felsőpetény An: Horhi Anna) Felsőpetény, Ady Endre utca 1. szám alatti lakos, valamint 1/4 részben Dulai Árpádné (szül: Bachor Zsuzsanna Balassagyarmat an:csókás Ilona) 2120 Dunakeszi, Iskola u. 5/8 34 sz. alatti lakos tulajdonát képezi. A javasolja, hogy az előzőekben jelzett tulajdonokat az önkormányzat Kocsis Józsefné esetében Ftért, Dulai Árpádné esetében Ft-ért vásárolja meg. Ezt követően kérte előterjesztése megvitatását és a kapcsolódó észrevételeket. Kérdés, hozzászólás: nem volt. Ezt követően a szavazásra bocsátotta előterjesztését. 60/2012. (XII.14.) számú határozata Felsőpetény község Önkormányzatának Képviselő-testülete a előterjesztését elfogadja, melynek alapján a felsőpetény 183/1. hrsz-ú 659 m2 területű kivett, beépítetlen terület megjelölésű ingatlanból: 2/4 részben Kocsis Józsefné (szül:bahor Mária Felsőpetény An: Horhi Anna) Felsőpetény, Ady Endre utca 1. szám alatti lakos tulajdonát Ft vételárért, valamint 1/4 részben Dulai Árpádné (szül: Bachor Zsuzsanna Balassagyarmat An:Csókás Ilona) 2120 Dunakeszi, Iskola u. 5/8 34 szám alatti lakos tulajdonát Ft vételárért megvásárolja. Utasítja a képviselő-testület a t, hogy az adásvétel lebonyolításáról és annak ingatlan nyilvántartáson történő átvezetéséről gondoskodjon. Határidő: január 31. Felelős: 9.2. A napirend e részénél Fedor István ismertette a képviselő-testület tagjaival, hogy a játszótér pályázat kapcsán bővíteni szükséges a játszótér területét a 183/1. hrsz-ú területtel, melynek 1/4 része öröklésről való lemondás következtében a Magyar Állam tulajdonába került. A hatályos jogszabályok alapján az önkormányzatnak közösségi cél megvalósítása érdekében lehetősége van a Magyar Állam tulajdonát, térítésmentesen önkormányzati tulajdonba kérni. Javasolja a képviselő-testületnek, hogy a felsőpetényi 183/1. hrsz-ú kivett, beépítetlen terület megjelölésű 659 m2 területű ¼ részben a Magyar Állam tulajdonát képező ingatlan önkormányzati tulajdonba adását kérje, játszótér bővítése céljából, és vállalja a tulajdon átruházással kapcsolatban felmerülő költségeket. Ezután kérte előterjesztése megvitatását és a hozzá kapcsolódó észrevételeket. Kérdés, hozzászólás: nem volt.

8 Ezt követően a szavazásra bocsátotta előterjesztését. 61/2012. (XII.14.) számú határozata Felsőpetény község Önkormányzatának Képviselő-testülete a előterjesztését elfogja, s a Nemzeti Vagyonról szóló évi CXCVI. Tv a valamint az Állami Vagyonról szóló évi CVI. Tv (2) bek. c.) pontja alapján figyelemmel az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007.(X.4.) Korm. rendelet rendelkezéseit térítés nélkül az önkormányzat tulajdonába kéri a felsőpetényi 183/1. hrsz-ú 659 m2 területű kivett, beépítetlen terület megjelölésű ¼ részben a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlant. A tulajdonba vétel célja: sport, ifjúsági célú hasznosítás, játszótér bővítés. A képviselő-testület vállalja, hogy a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségeket viseli. Megbízza a képviselő-testület a t, hogy a Magyar állam képviselőjével a tulajdon átruházás érdekében szükséges tárgyalásokat folytassa le, illetve felhatalmazza, hogy eredményes tárgyalás esetén, a vagyonátadásról szerződést kössön. Határidő: március 31. Felelős: 9.3. A napirend e részénél Fedor István átadta a szót Petényiné Huszár Judit képviselőnek, aki javasolta, hogy 2012 évben is falukarácsony. Az ünneplést december 23-án javasolta. A nemzetiségi önkormányzat elnöke vállalta hogy az önkormányzattal közös szervezésében a falu lakosságával közösen legyen az ünneplés. Petényiné Huszár Judit elmondta, hogy az ünnepen a Baptista Gyülekezet énekkara felajánlotta közreműködését. Fedor István egyetértett az elhangzottakkal, az ünneplést órára tűzte ki. Petényiné Huszár Judit képviselő célszerűnek tartaná az alsó tagozatos általános iskola udvari megvilágítását, időkapcsolós szerkezetűre változtatni, ezzel is a praktikus és energia takarékos változatot szorgalmazva. Fedor István megfontolásra érdemesnek ítélte a javaslatot, az ezzel kapcsolatos intézkedést felvállalva. Egyéb napirend a nyilvános ülés keretében nem volt, a megköszönte a megjelenést és a nyilvános ülést bezárta, majd a képviselő-testület a napirendek tárgyalását zárt ülésen folytatta. K.m.f. Fedor István Polgármester Boróka László körjegyző Petényiné Huszár Judit Képviselő/jegyzőkönyv hitelesítő

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 32/2012

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 32/2012 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 32/2012 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott, hangfelvétellel rögzített rendkívüli ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. NAPIREND 1./ Önkormányzati adósságkonszolidáció végrehajtása Előterjesztő: Kovács Gábor - polgármester 2./ Indítványok, javaslatok

JEGYZŐKÖNYV. NAPIREND 1./ Önkormányzati adósságkonszolidáció végrehajtása Előterjesztő: Kovács Gábor - polgármester 2./ Indítványok, javaslatok JEGYZŐKÖNYV Készült: Járdánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 17-én, 13.00 órától a Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester,

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete december 13-án 18,20 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi ülésről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete december 13-án 18,20 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi ülésről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. december 13-án 18,20 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Könyvtár Söréd 8072 Söréd Rákóczi u. 54. Jelen vannak: Végh Rudolf

Részletesebben

A december 14-én, pénteken kor tartott soron kívüli nyílt testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e

A december 14-én, pénteken kor tartott soron kívüli nyílt testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. december 14-én, pénteken 15.30 kor tartott soron kívüli nyílt testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1.)Javaslat feladat ellátási szerződés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Kaposmérő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete december 13-án megtartott soron következő üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Kaposmérő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete december 13-án megtartott soron következő üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kaposmérő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 13-án megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: : Pap József alpolgármester dr. Árva-Lóky Zsófia

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama. JEGYZŐKÖNYV Bari a h i d a Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év június hó 17. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszama Kódja 23/201 ő.fvi. 17.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Képviselő-testület 5 igen, 0 nem szavazattal, tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

Képviselő-testület 5 igen, 0 nem szavazattal, tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-16/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 11-én,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.) J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal /Kossuth u. 72./ hivatali helyiségében 2014. január 13-án, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester Boros Lajosné, Korcsmáros

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-1/2014. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 16-án

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. J e g y z ő k ö n y v

Ortaháza Község Önkormányzata. J e g y z ő k ö n y v 32/13/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata J e g y z ő k ö n y v Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31.- én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 96/2013.(X.31.)

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 10/2012. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 10/2012. (XI.19.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Lórév Község Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Lórév Község Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott üléséről Az ülés helye: Községháza Lórév, Dundity Alexa utca 43. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint J e g y z ő k ö n y v Lórév Község Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott üléséről

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M. /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 1/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. január 30-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 2/2011.jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 3-án megtartott képviselőtestületi ülésről.

Részletesebben

Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének november 29-én 17 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének november 29-én 17 órakor megtartott nyilvános üléséről. BODORFA TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 395-59/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 29-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 13-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 13-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-22/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 120-11/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 17,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület november 5-én órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület november 5-én órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 23/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének 13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének 5/2014. Napirend: Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2014. május 13-án (kedden) de. 10.00 órai kezdettel megtartott társulási ülésének Jegyzőkönyve 1. Gondozási Központ Rózsafüzér

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület JEGYİKÖNYV 2012. december 14. JEGYZİKÖNYV

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület JEGYİKÖNYV 2012. december 14. JEGYZİKÖNYV 1 JEGYZİKÖNYV Készült: Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. december 14-én 9 órakor megkezdett ülésén. Az ülés helye: Körjegyzıség, 8244. Dörgicse, Fı u. 16. Jelen vannak: Kis-Pál

Részletesebben

Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 12.-én 17 óra 45 perctől megtartott üléséről

Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 12.-én 17 óra 45 perctől megtartott üléséről 1 Kecskéd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2852. Kecskéd, Vasút u. 105. Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 12.-én 17 óra 45 perctől megtartott üléséről

Részletesebben

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről.

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről. 1 Noszlop-Oroszi-Doba Községek Körjegyzősége 8456.Noszlop, Dózsa Gy. u. 45. Tel./Fax: 88/505-820, 505-821 Mobil: 06/20-524-2323 E-mail: noszlop@ajkanet.hu Telephely: 8482 Doba, Kossuth u. 10. Tel: 88/502-920,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 7/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 24-én a bezi Községházban megtartott

Részletesebben

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-21/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. december 28. napján MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 98/2010. (XII.28.) Z1 99/2010.

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZOKONYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5.. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén. Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 16-17 /2012. (II. 20.) számú határozatok.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8293 Vigántpetend Száma: 270-6 /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 19-én (csütörtökön ) 18 órai

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: M.28- /2012. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Száma: 591-1/2014. Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2014. január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Határozat száma Határozat tárgya Kód 1/2014. (I. 14.)

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének 24. számú Jegyzőkönyv ének 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Előterjesztés az önkormányzatok

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I.

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 3/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 25. NAPJÁN MEGTARTOTT 5. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 25. NAPJÁN MEGTARTOTT 5. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 25. NAPJÁN MEGTARTOTT 5. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 25-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:23/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester. Mertusné Varga Katalin alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester. Mertusné Varga Katalin alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. szeptember 9-én, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 16/2012. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 21.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Az ülés napirendje: Jegyzőkönyve Jegyzői

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 3/2012. jkv. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. április 12-én megtartott képviselőtestületi ülésről.

Részletesebben

Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8446 Kislőd, Hősök tere 1. Tel/Fax: 88/246-001 Email: kislod@invitel.hu Szám: K.108-12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ják Község Képviselő-testületének május 27-én tartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ják Község Képviselő-testületének május 27-én tartott testületi üléséről JÁK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Ják Község Képviselő-testületének 2013. május 27-én tartott testületi üléséről Határozatok: 37/2013. (V. 27.) sz. határozat Jáki Közös Önkormányzati Hivatal SZMSZ

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV. N a p i r e n d

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV. N a p i r e n d JEGYZŐKÖNYV Szám: 15/2015. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. október 20-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben