Figyeljünk a Jelekre, Önmagunkra és Egymásra!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Figyeljünk a Jelekre, Önmagunkra és Egymásra!"

Átírás

1 2012. AUGUSZTUS XVI. ÉVFOLYAM 8. SZÁM A Lapozó politika és vita-mentes újság, amely tájékoztat, felhívásokat közöl, programokról ad összefoglalót, híreknek és hirdetéseknek ad teret. - ÉLJÜNK BÉKÉBEN! Figyeljünk a Jelekre, Önmagunkra és Egymásra! Minap volt egy olyan vasárnapom, amikor kis idõt tudtam szánni arra, hogy a tévé elé üljek, és csatornaváltások közepette egymás utáni 2 nagyon érdekfeszítõ mûsornál táboroztam le, ami rengeteg gondolat indított el bennem. Világunk sokkal törékenyebb, mint sokan gondolnák azt! Rengeteg sebbõl vérzõ Bolygónk, Országunk és szûkebb Hazánk, mind telve van komoly, és jó megoldásra váró problémával, amik halogatása, még nagyobb bajokat idézhet elõ! Az elsõ helyen kell, hogy álljon az Ember, aki mindennek a mozgatórugója, és ha az Emberrel baj van, akkor körülötte elõbb-utóbb mindenre kiterjed a baj. Mindent az Ember kezdeményez, tesz, véghezvisz, jót és rosszat is, az Ember alkot. A megszületésünk pillanatától eredeti célunk, hogy jók legyünk, életküldetésünk hogy a világban rejlõ sok gonoszságot megtisztítsuk, és jóvá változtassuk. Minden gyermek jónak születik, és csak késõbb tapasztalja meg, a rengeteg csalfa és hazug dolgot maga körül. Az Édesanya ajándékba kapja a fájdalom közepette megszült gyermekét Istentõl, és ha ezt nem tudja, sosem fogja tudni átadni a Szeretetet, ami szintén ajándék az Emberiségnek! A gyermek felnõ, de nem mindegy hogyan, mit tanult meg, mennyire romlott el a külvilágtól, mert ezektõl függ, milyen felnõtt válik belõle. A felnõtté-válás folyamata nem megállítható, nem lehet visszatekerni, mint egy filmet, viszont mindig korrigálható, sosem késõ a rossz vágányról, a jóra áttérni. A Szeretet, ami mindent összetart, mozgat, és egységgé kovácsol. Sok fordulópont van az életben sok útelágazás, amikor a helyes és legjobb útra kell rálépni, és azon haladni elõre. Ha van a Családban Szeretet, akkor ezt az utat igyekszik egyengetni mindenki, mégha sokszor egyedül is kell azon haladni. Számtalan jelet kapunk, hogy ki milyen és honnan érkezõ jelnek tekinti, az már más kérdés, de a gond az, hogy nem mindig veszünk tudomást ezekrõl a figyelmeztetõ jelekrõl! Sokszor égbekiáltva meredezik elõttünk a figyelmeztetés, ne tedd ezt, vagy azt, és nem látjuk, vakok vagyunk rá! Eljön az idõ, amikor már semmi sem játék. A dolgok megváltoznak, és érezni, hogy komolyabban kell venni a dolgokat. Életek függnek, függhetnek tõlünk, és ez, egy kicsit sem könnyíti meg a dolgunkat. Végig gondolta már, ha mond, vagy tesz valakinek valamit, akkor milyen hatással lesz arra a személyre? Vajon hogyan érinti õt? Talán egész életére kihat, és emlékezni fog rá? Éreznünk kell, mikor lehet viccelõdni, illetve komolyan beszélni. A kommunikáció az, ami az emberek többségének bonyodalmat okoz. Tanuljunk meg beszélni! Az érzéseinkrõl, bánatról, örömrõl, az élet nagy dolgairól, bármirõl. Nem kell, és nem is szabad leélni az életünket csendesen! Ha nem tetszik valami? Mondd meg! Ha bánt valami? Mondd ki! Magányosnak érzed magad? Keress új embereket! Nem tetszik az életed? Változtass! Rajtunk is áll sok minden, jelen és jövõ. Formáljuk meg! Tegyük széppé, ha egyszer a jelenbõl múlt lesz, büszkén gondoljunk vissza rá. Van azonban pár pillanat, amit sajnos nem lehet visszafordítani. Bele is szakadhatunk, akkor sem fog menni. Apák és Fiúk egyre jobban nem értik egymást, nincs kipróbálva, hogy a felhalmozott technika, amivel rendelkezünk, mivé fajul az idõk során, a környezetünk kizsákmányolása és pusztítása, a világválság, amit érzünk, komoly probléma, nagy veszélybe került az emberi civilizáció! Elvesztettük azt a csodálatos élményt hogy megszülettünk! Lélektani része ez is az életünknek, a szorongás, szétszórtság, félelem, zaklatottság. Ezek mindegyike, az elrontott pár pillanat mûve alatt alakul ki bennünk, és nyomja rá bélyegét az egész lényünkre! A kérdés: Hagyod, hogy pár pillanat a múlt meghatározza jelenedet és jövõdet, vagy talpra állsz, és változtatsz! Ha megfogalmazódik benned, hogy attól félsz, hogy nem teljesíted azt a küldetést, amire teremtettél e Földre, - akkor jó úton jársz! A feladatunk nem más, mint az ÖNNEVELÉS -. A negatív folyamatot megállítani, csak saját magunk javításával lehet. Rémülten látjuk, hogy a világ farkasokkal van tele. Legyetek okosakmint a kígyó, és szelídek - mint a galamb! Rendelkezzél a kígyó erejével, és a galamb szelídségével. Nem a harsány, ordítva, és csatározva megtett dolgok lesznek a megoldások, hanem az önmagunkból kiáramló belsõ nyugalom sugallta tettek és szavak - a megoldások. A Szeretetben élõ Embernek, nincs szüksége a különbözõ mérgezõ szerekre, amiktõl minden csak rosszabb és kilátástalanabb lesz. Mindig vannak és lesznek a világban Pilátusok, Heródesek és Nérók. Meg kell tanulnunk Ésszel és Szeretettel élni, és ez csak az önmagunk nevelésével fog menni. Ha mindenki megteszi, a legjobb tudása szerint, ami telik tõle, akkor a nehézségekkel is bátrabban küzdünk meg, szembeállunk vele, és legyõzzük. Tudom, mindannyiunkat agyonnyom a sok gond, de hiszem és bízom benne, hogy mindig-mindenre van megoldás, csak Ésszel, a kígyó erejével, Szívvel, a galamb szelídségével, Szeretettel és józan fejjel kell a lehetõségeket feltárni, a megoldásokat megtalálni, és Embertársaikhoz közelíteni. Sok minden van, amit adhatnék Neked. Szeretnék Neked Bölcsességet adni, De azt csak a múló évek adhatják meg. Szeretnék Neked Sikert adni, De annak csak akkor van értéke, ha megdolgozunk érte. Szeretnék Neked Boldogságot adni, De az oda vezetõ utat mindenkinek magának kell megtalálnia. De van egy olyan ajándék, amit adhatok Neked, Ami mindig Veled lesz, és az nem más, Mint a SZERETET! Kívánok Neked Szeretõ Szívet, ami vezet azért, Hogy oda, ahol vagy Békesség költözzön!" TARTALOM Szt. István Király Ünnepe / Programajánló / Egészségünk érdekében Napraforgószirmok / Faluvilág / Lepsényi receptek Faluvilág / Mûvészet Sportélet Vallás / Gyászjelentés / Augusztusi gondolat Hírek / Hirdetések Németh Györgyi, fõszerkesztõ 2. oldal 3. oldal 4. oldal 5. oldal 6. oldal 7-8. oldal

2 SZT. ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE / PROGRAMAJÁNLÓ / EGÉSZSÉGÜNK ÉRDEKÉBEN augusztus 20-a alkalmából adott elismerések Díszpolgár: Borsos József - Takács Jánosné Lepsényért Emlékplakett Lepsény-Mezõszentgyörgy Sport Klub Talpalók Természetbarát Egyesület Oklevél: Becseicsné Kisteleki Ágnes, Bozsoki Ferenc, Erdélyi Attila, Horváth Imre, Husz Tamás, Kincsesné Kiss Ildikó, Kiss Balázsnéá, Kovács István, Kovács Péter, Kovács Ferencné, Kovácsné Szûcs Judit, Nagy Lászlóné, Németh Györgyi, Palló Mihály, Szenténé Vajda Klementina, Tóth György, Tóth Sámuel László, Tóth Viktória, Zsoldos Gábor, Zsuppán Csaba AUGUSZTUS SZEPTEMBER HAVI PROGRAMAJÁNLÓ Szeptember 22. szombat, 14 órától: Családi nap a Katolikus templomkertben Az Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Karitász Csoport idén is megrendezi a tavalyihoz hasonlóan, a Családi napot, amire szeretettel látunk mindenkit. A nap programjai, + az étel és ital, tehát minden ingyenes! Szeretnénk a Családokkal eltölteni ezt a délutánt, hogy Barátságunk erõsebb és Szeretettel telibb legyen. Szeptember hétfõtõl-csütörtökig: Magyar Népmese Hete Szeptember 29. szombat, 15 óra: Nemzetõr-ünnep Megemlékezés a pákozdi csatáról, és a lepsényi nemzetõrökrõl. (A programokban elõfordulhat változás!) Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselõ-Testület szeptemberi munkaterve: Gratulálunk minden díjazottnak, és kívánunk a további tevékenységeikhez kitartást, türelmet, békét, Egészséggel és Szeretettel teli Életet! (Szerkesztõség) Szeptember 25. kedd Az egészségügyi szolgálatok tájékoztatója Elõadó: Dr. Haraszti Dóra Anna háziorvos Dr. Zsoldos György háziorvos Dr. Raffai Imre fogorvos Szente Marianna körzeti védõnõ Az Aloe vera, mint gyógyító növény - Egészségünk érdekében A Santo Domingoban megjelenõ lap, a Listin Diario a minap arról számolt ként tíznapos kúrára van szükség. A készítmény egyetlen mellékhatásaként be, hogy egy brazíliai Ferences testvér, bizonyos Fray Romano felfedezte a piros foltok jelenhetnek meg a bõrön, de ezek teljesen veszélytelenek. rák ellenszerét. Egyébként az érdemes férfiú, a beléni (Brazília) szeminá- Bár Romano testvér kifejezetten a rák ellen dolgozta ki, a készítmény nemrium professzora. Amint fény derült szenzációs felfedezésére a sajtó megro- rég egy huszonkilenc éves, sclerosis multiplexben szenvedõ apácát is meghamozta a szemináriumot, ahol Romano testvér készségesen elmondta, gyógyított. hogy felfedezésében nincs semmi rendkívüli. Egyszerûen visszatért az õsi, a Mivel a segítség mindenkinek egyformán jól jön, rákbeteg embertársaimtermészetben fellelhetõ növényekre épülõ gyógymódokhoz. Azokhoz, me- nak különösképpen, így közzéteszem, hogy mindenki tudomást szerezzen lyeket a legnagyobb gyógyító, maga a teremtõ Isten bocsátott mindnyájunk errõl a tényrõl, és aki teheti, hasznosítsa. Jó egészséget adjon az Úr! rendelkezésére. Receptjéért, tanácsaiért természetesen nem kér pénzt, ahogy Ezt a cikket egy nagyon kedves, és igen nagyra becsült Barátnõmtõl kaptam, Jézus sem tette. A gyógyító szer jótékony hatása már az elsõ héten megmu- köszönöm Neki. Rákerestem a névre az Interneten, és mindenhol a fenti tatkozik, s mivel már eddig is nagyon sok ember egészségét visszaadta, cikket és receptet találtam. receptjét Romano testvér felrakta a világhálóra is, hogy mindenki számára Mióta a rák ellen küzd az orvostudomány, sokféle praktikáról olvashattunk hozzáférhetõ legyen. már, amelyek végül inkább csak részeredményeket hoztak. A csodarecep- Íme, a recept: teket nem árt körültekintõen megvizsgálnunk, mielõtt alkalmazni kezdjük Hozzávalók: fél vagy egy kilogramm virágméz, két nagy, vagy három õket. Ugyanakkor igaz az is, hogy aki a kórral küzd, sok esetben utolsó szalkisebb levél aloa vera, három evõkanál konyak, whisky, vagy pálinka. maszálként kapaszkodik minden gyógymódba. Orvos véleményét is kikérve Elkészítés: Törüljük le a port, és törjük le a töviseket az aloe vera levelekrõl annyit elmondhatunk: az alábbi recept nem árthat. Hogy csakugyan gyógyít- (de nehogy meghámozzuk!), majd késsel daraboljuk egészen apróra, aztán e, arra nincs kézzelfogható bizonyítékunk, de bízhatunk a Jóisten patikájáa mézet, az apróra vágott levéldarabokat és az italt öntsük egy mixerbe, és nak erejében. (Új Ember - katolikus hetilapból idézve) addig mixeljük, amíg krémszerû, olajos sûrítménnyé válik. Ezt töltsük egy Közöljük a történetet és a receptjét a készítménynek, viszont ez nem olyan, üvegbe és tegyük a hûtõbe, de akár szobahõmérsékleten is tárolhatjuk. amit az országunkban bevizsgáltak volna, vagy alátámasztották volna az Romano testvér szerint, naponta háromszor egy-egy evõkanálnyit igyunk eredményességét, tehát saját döntés alapján próbálható ki. Úgy gondolom meg belõle, legalább negyedórával a fõétkezések elõtt. Egy kúra tíz napig semmi veszélyes anyag, vagy kemikália nincs benne, tehát ezért írtuk le. tart. Utána célszerû orvoshoz fordulni, hogy megbizonyosodjunk arról, Nem célunk, a felesleges reménykeltés, de talán egy próbát megér. valóban csökkent-e a tumor. A teljes gyógyuláshoz általában négy, egyen- (Fõszerk.)

3 2012. AUGUSZTUS Óvodai Szülõi Munkaközösségi Hírek Sajnálattal kellet tapasztalnom-tapasztalnunk, hogy az áprilisban megrendezett "Locsoló-bál" nagyon kevés érdeklõdõt vonzott, mind a falu lakossága, illetve azok a szülõk részérõl, akiknek gyermekeik az óvodába járnak. Mindezektõl függetlenül egy nagyon jó hangulatú bál lett belõle. Ezúton szeretném megköszöni, annak a aktív Szülõi Munkaközösségi tagnak, akik a segítségünkre voltak mind a szervezésben, mind pedig a bál lebonyolításában. Köszönjük azoknak a szülõknek, nagyszülõknek, akik tombolatárgy felajánlásával, illetve támogatói jegy vásárlásával segítették az óvodát. Szeretném megragadni a lehetõséget, és köszönetet mondani azoknak a lepsényi illetve polgárdi vállalkozóknak és magánembereknek, akik tombolatárgy felajánlásával támogattak minket! Õk pedig a következõk: Kiss István polgármester, Havasi Gyopár Virágbolt, Popey Sörözõ, Gondán Gábor-Végh Ilona, Lánginé Kulifai Melinda, Daniné Kriszti, Farkastanya Pizzéria, Kovácsné Kovács Szilvia, Gyarmatiné Kalló Eszter, M.A.B. Bt., Szezám bolt, Zöldség-Gyümölcs bolt Fõ.u., Papír írószer, Peiso Kft (id. Pahola Géza), Pahola és Pahola Kft Polgárdi, Fém-Ker Kft., Fejes-Méry Kft., Nemesiné Palotay Andrea, Gera Tamás, Göblyös Optika, Némethné Hajni, Kõ- ÓVODAI HÍREK vári István, Durmics Imre 100 Ft-os, Tischler Mária, Lovas Faiskola, Dock Cukrászda Polgárdi, Szép Ablak Kft., Teveli Tímea, Vajda Vince, Backer StreetKft., Temetõ u. CBA, Zsoldos István, Sibo Bt., Fazekasné Zsiga Piroska, Stibiné Csalai Csilla, Sport Sörözõ, Pallas, Benkucs Lászlóné, B.&.I. Lux Kft. Polgárdi, Katus Beáta(Polgárdi), Óvodai Dolgozók, Szülõk. A köszönet, természetesen a zenésznek, Õrsi Péternek is jár! Köszönjük szépen! Juniális Nagyon örültem-örültünk annak, hogy az óvodában megren- dezett évzáró juniálisunkon sokan megjelentek. Egy nagyon jó hangulatban eltelt délutánt tudhatunk magunk mögött. Itt is szeretnék köszönetet mondani annak a aktív Szülõi Munkaközösségi tagnak, akik a lebonyolításban és a szerve- zésben részt vettek! Megköszönném a vezetõ óvónõ, Kin- csesné Ildikó, az összes óvónõ, dadusok és konyhai dolgozók közremûködését, a program megszervezésében és lebonyolításában. Köszönöm szépen minden aktív Szülõi Munkaközösségi tagnak, akivel az elmúlt négy évben együtt dolgoztam mindazt, amit tettek az óvodáért! Remélem, a kiscsoportos szülök, sokan vállalják ezt a szép feladatot, amit a gyermekeinkért teszünk, és tevékeny tagjai lesznek a Szülõi Mun- kaközösségi csapatnak! Üdvözlettel egy volt Szülõi Munkaközösségi tag! Márkusné Mészáros Erzsébet MEGHÍVÓ! Szeretettel várunk mindenkit SZEPTEMBER 15-én szombaton, az egész napos SZÜRETI MULATSÁGRA! Délelõtt 9 órától a Mûvelõdési Ház udvarán kézmûves kirakodóvásár veszi kezdetét! Kézzel hímezett ruhák, terítõk, vicces és kézzel faragott játékok, gyöngyök, lufik valamint különbözõ finomságok közül válogathatnak az érdeklõdõk. Régi hagyomány szerint nem marad el a gulyásleves fõzés sem. Délután 13 órakor indulnak el a szüreti felvonulók a kastélykert elõl! Este 21 órától SZÜRETI BÁL veszi kezdetét! A hangulatról Németh József gondoskodik! A belépõ ára változatlanul 500 Ft/ fõ. Tombolahúzás éjfélkor! Kérünk mindenkit, akinek lehetõsége van, támogassa a rendezvényt valamilyen tombolatárggyal! Minden segítséget köszönünk! Szüreti felvonulás útvonala: Indulás 13 órakor a Kastélykert elõl! Mártírok u.- Kossuth u.- Arany J. u.- Fõ u.- Vasút u.- Ifjúság u.- Jókai u.- Petõfi S. u.- Széchenyi u.- Rákóczi u.- Temetõ u.- Posta u.- Jókai u.- Ferenc u.- Szondi ltp.- Vasút u.- Mezõszentgyörgy Mûvelõdési Ház. Érkezés kb. 17 óra A szüreti felvonulás táncos megállói: Az elsõ tánc, indulás elõtt a Kastélykertnél lesz - Kossuth u. - Arany J. u. keresz-tezõdés - Ifjúság u. - Emlékmû - Petõfi S. u. - Temetõ u. keresztezõdés - Petõfi S. u. - Széchenyi u. keresztezõdés - Széchenyi u. - Posta u. keresztezõdés - Temetõ u.- Posta u. keresztezõdés - Posta elõtt - Szondi lakótelep - Mezõszentgyörgy - Mûvelõdési Ház Pallas Egyesület Könnyû étel FÛSZERES GRILLEZETT CSIRKECOMBOK NYÁRSON Nagyon finom, könnyû nyári étel, ez a grillezett csirkecomb. A combokat pácoljuk be órákkal a sütés elõtt, így a fûszer-kavalkád átjárja a húst, és elképesztõen finom íz világot kapunk. Még nyár van, és a szabadban, egy családias, kellemes beszélgetés mellett elkészítjük, majd elfogyasztjuk a grillezett csirkecombokat, ami feltétlenül jó diétázóknak is. Hozzávalók 4 személyre: - 8 kisebb felsõ csirkecomb, csonttal A páchoz: - 1 teáskanál cukor, - 1 teáskanál só, - 1 teáskanál paprika por, - 1 teáskanál bors - 1 teáskanál fokhagymapor, 1 mokkáskanál curry, - 1 evõkanál olívaolaj Elkészítése: 1. Elkészítjük a pácot, összekeverünk minden hozzávalót. A csirkecombokat egy lezárható tasakba helyezzük és leöntjük a páclével. Lezárjuk a tasakot, jól összerázzuk és 4 óráig a hûtõbe tesszük. 2. Mielõtt elkezdenénk a nyárson való sütést, elkészítünk egy nyári salátát, minden olyan zöld-félébõl, amit találunk otthon. Paradicsom, paprika, saláta, uborka, zeller és petrezselyemlevél, kukorica és bármilyen salátának valóból. Joghurtos, vagy készen kapható saláta öntettel leöntjük. Kedvünkre ízesítjük. 3. A combokat felhúzzuk egy nyársra úgy, hogy a csont mellett szúrjuk át. Parázson arany barnára sütjük kb perc alatt. Kinti vagy benti grillen is elkészíthetõ. Figyeljünk, hogy a grill ne égessen, mert így azt kockáztatjuk, hogy nem sül jól át, viszont nyers és jó fekete lesz. 4. Amikor kész, forrón tálaljuk, és a friss zöldségsalátával fogyasszuk. Jó étvágyat hozzá! Németh Györgyi

4 / MŰVÉSZET AUGUSZTUS LEPSÉNYI KULTURÁLIS ÉS MÛVÉSZETI HÉT JÚLIUS Képes barangolás az értékes és színvonalas eseményrõl Megnyitó, Kiss István polgármester Lepsényi fotókiállítás Sol y Sombra gitárestje Káliz Sajtos József és Bezzeg János Költõi Estje Androméda-Utazási totókitöltés Hollóének Hungarica Czédulás Felícia és Fehér Sándor Népzenei találkozó

5 2012. AUGUSZTUS Nagy érdeklődés és népszerűség! - LMSK hírek Miközben az LMSK játékosai a bajnokság tésekre lesz szükség, a körülmények pálya, száma általában eléri a fõt, de van, befejezését követõen a megérdemelt pár hét öltözõ, felszerelések tekintetében. A kibõ- hogy játékossal tudunk készülni. Ez a nyári pihenõjüket töltötték, a Vezetõség ad- vült csapataink utaztatása nagy terhet jelent, létszám edzésrõl-edzésre szinte álomba illõ, dig sem tétlenkedett. Az utánpótlás program továbbá a fenntartáshoz szükséges anyagiak és edzõnk számára is nagyon örömteli, csak beindítására irányuló és meghirdetett TO- elõteremtése is nehéz feladat. Az LMSK a mérkõzésekre való csapatösszeállítás okoz BORZÓ, a mai napig is rendkívül nagy ér- igazolt játékosainak száma megközelítõleg sokszor fejtörést, mivel a 25 fõs keretünkbõl deklõdést mutat! a háromszorosára növekedett. mérkõzésenként 18 játékos kerülhet a csa- A gyerekek és szülõk kihasználva a lehe- Az elmúlt szezonban nyújtott teljesítmé- patba. tõséget megrohamozták sportegyesületün- nyre alapozva felnõtt csapatunk a további- A bajnokságban egyhangúan ket és tömegesen jöttek, érdeklõdtek és ad- akban is Horváth Imre vezetõedzõ irányítása közös célul tûztük ki, hogy kiharcoljuk a ták le jelentkezési lapjaikat. A beindítandó mellett kezdte meg a felkészülést. A csapa- Megye II. osztályba való indulás jogát. foci-sulira még a szomszédos települések- tunknál minden téren a komoly munkának A legjobban talán a Megye I. osztályban szerõl is akadtak érdeklõdõk, jelentkezõk. Az köszönhetõen egyesületünk vonzóvá vált replõ Kisláng legyõzése, és a Magyar Kupáúj játékosok igazolásainak elkészítéséhez más településeken focizók számára is. Töb- ból való búcsúztatása mutatja azt, hogy csamegkezdtük a szükséges adatok begyûjté- ben jelezték, hogy az LMSK csapatában patunk fejlõdik és jó úton halad. sét, fényképek elkészítését, sportorvosi szeretnének focizni. Nem zártuk be senki Hazai és idegenbeli mérkõzéseinken is vizsgálat megszervezését és egyéb felada- elõtt az ajtót, és az elõrelépésünk érdekében nagy szeretettel várunk és fogadunk mintokat, melyek szükségesek ahhoz, hogy a mindenkinek megadjuk a lehetõséget, hogy denkit, és számítunk a szurkolásra, buzdígyerekek szervezett bajnokságokban játsz- erõsítsen bennünket. Nálunk mindenki a tásra! Az LMSK csapataival példát szerethassanak. Sok feladatot és munkát kellett játék szeretete miatt focizik, és a jó csapat- nénk mutatni mindenkinek, nemcsak az ahhoz elvégezni, hogy megkezdhessük a szellemen, hangulaton, jó eredményeken és eredményességben, sportszerûségben, hagyerekekkel való foglalkozásokat. erkölcsi elismerésen túl, többet nem tudunk nem, hogy összefogással és jó szervezéssel Az új bajnokságra a meglévõ felnõtt és ifi nyújtani. bármit el tudunk érni. (U-19) csapataink mellett, benevezésre ke- Ifjúsági csapatunknál Husz Tamás irányí- Sportegyesületünk fenntartása és elõrelérült az U-16-os korosztály, továbbá a Bozsik tásával szintén komoly munka folyik, és a pése érdekében, és többek kérésének eleget programban az U-7, U-9, és U-11-es csapa- tavalyi sikereket alapul véve, több új játéko- téve lehetõséget szeretnénk biztosítani tokkal is szeretnénk képviseltetni sportegye- sokkal megerõsítve célul tûzték ki a baj- mindazoknak, akik támogatnának bennünsületünket. nokság megnyerését. ket. A bajnoki szezonra 4000,- A Vezetõség az U-16-os csapat irányítá- A labdarúgó szövetségnél kezdeményez- Ft ellenében névre szóló támogatói kártyát sával, edzéseinek és foglalkozásainak meg- tük és kértük a közép csoportba való átsoro- készítünk, mely kártyák a hazai mérkõzétartásával Tombor Istvánt bízta meg, aki már lásunkat, amit elfogadtak, és így az új baj- seinken bérletként szolgálnak. A támogatói évekkel ezelõtt is örömmel és sikeresen fog- nokságban felnõtt csapatunk a Székesfehér- szándékot részemre személyesen, vagy telelalkozott a gyerekekkel. A 11 év alatti focis- vár környéki csapatokkal került egy csoport- fonon is van mód jelezni. tapalánták felkészítését, edzéseiket, és a Bo- ba, a tavalyi Dunaújvárosi csoport helyett. A Lepsény-Mezõszentgyörgy Sportkör zsik-programba való elindítását korosztá- Ebbe a csoportba kisebb távolságokra utaz- nevében elõre is nagyon köszönök minden lyonként megosztva Csóka Lajos, Teichel va Enying, Jenõ, Kõszárhegy, Szabadbaty- segítségét és támogatását. István, Csizmadia Róbert, Sütõ László és tyán, Tác, Videoton Baráti Kör stb. lesznek Balázs József vállalták fel. Sajnos nem teljes az ellenfelek. Mivel nem minden csapatnak Hajrá LMSK! az utánpótlás felépítése, mivel az U-13-as van ifi csapata, ezért az ifjúsági csapatunk korosztályt még egyelõre nem tudjuk be- külön bajnokságban szerepel, amivel az úti- Kovács István indítani, vállalni a véges kapacitás és tech- költségeink viszont növekednek. A megduz- LMSK elnök nikai háttér hiánya miatt. Ahhoz, hogy az zadt csapatlétszámnak köszönhetõen nagy Tel: 06-20/ újonnan elindított csapataink fennmaradja- versengés alakult ki a csapatba kerülésért. nak és sikeresek lehessenek, további fejlesz- A kemény edzéseken a felnõtt csapat lét- lmsk.elnok@gmail.com NYÁRI OLIMPIA - LONDON 2012 A londoni olimpia 17 éremmel - nyolc arany, négy ezüst és öt bronzéremmel gazdagította kis országunk sportban kivívott jó hírét. 205 Nemzetbõl, az egész olimpiai éremtáblázat 9-ik helyét érték el nagyszerû és kiváló Fiataljaink, ami fantasztikus helyezés! Úgy gondolom, itt nem a neveket kell felsorolni, azokat aki akarta látta, és tudja is kikre lehetünk büszkék. Méltán büszkék, mert ami egy-egy szép teljesítmény mögött van, az hatalmas munka, fáradtság, vérrel-verítékkel, lemondással, sírással és fájdalommal megszerzett végeredmény, amit sajnos néha a közvélemény úgy fogalmaz, hogy csak egy ezüst, csak egy bronz. Pedig mindhárom színû éremben benne van, a Sportoló egész lénye, szíve-lelke, és hosszú idõ kemény edzése. Nagy szeretettel gratulálunk Sportolóinknak, Edzõiknek, felkészítõiknek, Családjaiknak, és kívánunk Nekik sikeres és boldog életet! Szép volt London! Szép volt Magyarok! Németh Györgyi, fõszerk.

6 6 / GYÁSZJELENTÉS / NYÁRI GONDOLAT AUGUSZTUS Szent István Király, Magyarország fõvédõszentje ünnepe talmába ajánlotta augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott, az általa épített Nagyboldog- asszony Székesegyházban temették el. Szent László király avatta szentté augusztus 20-án. Ünne- pét szentté avatásának napján tartjuk, augusztus 20-án, amely napon az ünnepi Szent Jobb körme- nettel is emlékezik az országalapító Szent Királyra, a Magyar Egyház. Szent István Király remények és csalódások, örömök és fájdalmak, sikerek és kudarcok között élte küzdelmes, de vállalt életét. Állta az élet viharait, küzdelmeit, igazi férfi, vezér volt, hivatásnak élõ, küldetéses, népéért élõ ember. Igazodási pont, Õ minden Magyarnak, hívõnek és nem hívõnek egyaránt. Legfõbb csillagunk a Magyar Szentek sorában, akire méltán lehet büszke minden Magyar Ember! Most rajtunk a sor. Jövõ és jelen is azon múlik, hogy mi mit teszünk, és hogyan tesszük azt. Tanúságtevõ életre hív Szent István ünnepe. Esztergomban született 969 körül. A keresztény hitre térve Szent Adalbert püspök megkeresztelte. Atyjának, Géza Nagyfejedelemnek mûvét folytatva kereszténnyé tette nemzetét. II. Szilveszter pápától kért megerõsítést és koronát ben Magyarország királyává koronázták. Feleségével, Boldog Gizellával és fiával, Szent Imrével a magyar család elsõ szent példáját adták. Igazságos, békeszeretõ és szent életû király volt, aki az Egyház törvényeit megtartotta, és alattvalói igazi javát kereste. Országalapító királynak tartjuk, mert megalkotta a törvényeket, rendezte a magyarság életét, és megszervezte az egyházi életet is. Tíz püspökséget, több kolostort alapított, az egyházat messzemenõen támogatta. Az Intelmek megírásával fiát, Imrét készítette elõ az uralkodásra, aki azonban egy szerencsétlen vadászat alkalmával fiatalon elhunyt. A nehéz helyzetben sem esett kétségbe, halála elõtt országát a Boldogságos Szûz Mária, a Magyarok Nagyasszonya ol- Dózsa István kanonok, esperesatya ünnepi szentmiséjében kihangsúlyozta, hogy Szent István Király mint férfi, mint király, mint politikus, és mint a keresz- tény Magyarország meg- alapítója, egy földön járó, higgadt, értékekkel, esz- mékkel és elvekkel rendel- kezõ, bátor, és nem meg- alkuvó Ember volt, még ak- kor is amikor nagy nehéz- ségekkel kellett szembesül- nie. Az utókornak, nekünk, többek között átadta a bölcs küzdenitudás szelle- mét, a hit és ima erejét, és azt a tényt, hogy: Jó Magyarnak lenni, még akkor is ha nehéz! Németh Györgyi lelkipásztori munkatárs GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ALBERT JÁNOS, május 29-én 68 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól június 9-én vettünk búcsút a Katolikus temetõben. Emléke szívünkben örökké él. AUGUSZTUSI GONDOLAT Eljön egy pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy ki az, aki igazán számít; hogy ki az, aki sohasem számított, ki az, aki többé nem fog, és ki az, aki mindig is számítani fog! Ezért ne aggódj azok miatt, akik már a múltad részei, megvan az oka annak, hogy a jövõdben õk miért nem szerepelnek. Németh Györgyi, fõszerk. Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondok mindazoknak, akik megemlékeztek és megtisztelték jelenlétükkel ALBERT JÁNOS búcsúztatását, június 9-én a Katolikus temetõben, majd a Katolikus templomban megtartott gyászmisén. Albert Jánosné

7 2012. AUGUSZTUS HIRDETÉS 7 2 Lepsény zengõ dûlõben 2600 m szõlõ, pince, hétvégi ház, külön fürdõszobával eladó. Telefon: 06/ 20/ GÁZIPARI MŰSZAKI BIZTONSÁGI FELÜLVIZSGÁLATOT VÁLLALOK Turi László - VÁSÁROLOK! MINDENFÉLE RÉGISÉGET, HAGYATÉKOT VESZEK. MÉG A 70-es ÉVEKBELI MEGUNT TÁRGYAIT ÉS ESZKÖZEIT IS MEGVÁSÁROLOM. PÉNZT VISZEK A HÁZHOZ, HÍVJON BIZALOMMAL! Érdekelnek régi papír- és fémpénzek (német márka, osztrák schilling, monarchiás korona, pengõ, stb.), képeslapok, könyvek, iratok, képek, bútorok, edények, üvegek, teknõk, zsalugáterek, spaletták, kovácsolt vasak, kerti bútorok stb Lepsény, Jókai u. 14. (A régi iskola) Telefon: 06/20/ Gáz Szerelõ Mester Cím: Lepsény, Deák F. u. 3. Telefon:06/ 70/ Munkalehetõség a KATICA PÉKSÉGBEN! A cég ügyintézési feladataihoz informatikai tudással rendelkezõ felsõfokú, vagy legalább középfokú iskolázottsággal rendelkezõ munkatársat keres! Feladat részletei: - Adatbázis feltöltés illetve frissítés; - Cég ügyeinek intézése; - Elektronikus kereskedelem folyamatának felépítése és kidolgozása adott séma alapján; - Személyes kapcsolattartás résztvevõ partnerekkel; - A cég ügyeinek intézése További feltételek: - Önálló, magas szintû és lelkiismeretes munkavégzés; - Kiváló kommunikációs képesség; - Mobilitás, B -kategóriás jogosítvány; - Üzletkötõi tapasztalat elõny! Kiegészítõ információk: Cégünk egy forradalmian új értékesítési megoldáson dolgozik, mely megvalósítása elérkezett. Ennek kivitelezéséhez folyamatos munkalehetõségre van mód. Az ötlet oly sokoldalú és nagy lehetõségeket hordoz a kiskereskedelem területén, mely professzionális kivitelezése meghaladja a jelenlegi létszámunkat. Így a bõvítés ideje elérkezett.

8 AUGUSZTUS Nyitva tartás minden héten: Nyitható sarokgarnitúrák, franciaágyak, konyhabútorok, szekrénysorok, Lakástextíliák, matracok, paplanok, párnák. Ajándéktárgyak - Kisbútorok Lakásfelszerelési tárgyak széles választéka! Helyszíni hitel- ügyintézéssel!! Vásároljon közvetlenül a készítõtõl! Várjuk kedves vásárlóinkat! Ct: Göblyös Károly Fõszerkesztõ: Németh Györgyi, 06-30/ Szerkesztõ: Szabó Éva, 06-22/ (könyvtár telefonszáma) Kéziratok leadási, és hirdetési tarifák befizetési helye: Községi Könyvtár n.gyorgyi.001@gmail.com; szeva2011@gmail.com Készült: Szita Nyomdaipari Kkt. - best@szitanyomda.axelero.net Székesfehérvár, Major u Tel./fax: Cikkek leadási és en küldési határideje: MINDEN HÓNAP 12. Megjelenési idõpont: minden hónap utolsó hete.

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

2017. évi programjaink

2017. évi programjaink 2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket!

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A sport minden férfi és minden nő öröksége, és hiányát soha nem pótolhatja semmi. /Pierre de Coubertin/ 2001. Az EVSI

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero. Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 1példányban

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Karácsonyi reménnyel

Karácsonyi reménnyel RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

XIV. évfolyam - 9. szám 2013. Szeptember megoldásában, közben a gyerekek játszva fejlesztik saját képességeiket. A pedagógusok a tesztmegoldást követően azonnal megkapott viszszajelzések segítségével figyelemmel

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 2006 Kelt, Környe, 2006.04.21. - 1 - A KÖRNYEI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY (KKSZO) a KÖRNYEI SPORT

Részletesebben

Szakmai nap. Csákvár,

Szakmai nap. Csákvár, Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: 6-12. osztály 1. Mit jelent a boldoggá avatás (latinul: beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio)? 2. a, Ki volt Bódi Mária Magdolna?

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink!

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink! 1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - MMSz Kecskemét IV. évfolyam/6. szám Dél-Alföld 2008 szeptember Kedves Máltai Barátaink! Majdnem egy év telt el a legutóbbi hírlevelünk óta. Felsorolni is nehéz az

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5 Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

/2015. J E GYZŐ KÖNYV. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének március 26-ai rendkívüli üléséről.

/2015. J E GYZŐ KÖNYV. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének március 26-ai rendkívüli üléséről. 40284-5/2015. J E GYZŐ KÖNYV Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2015. március 26-ai rendkívüli üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dr. Fodor Tamás polgármester:

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! 2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi üléséről.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete: Dr. Homoki-Szabó

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás

Részletesebben

Ünnepnap-tár. szeptember október

Ünnepnap-tár. szeptember október 2015/19. szám (37. hét) 2015. szeptember 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda:

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Különböző adóterhekkel sokféle juttatást választhatnak a munkáltatók, amikor saját juttatási rendszerüket építik.

Különböző adóterhekkel sokféle juttatást választhatnak a munkáltatók, amikor saját juttatási rendszerüket építik. Különböző adóterhekkel sokféle juttatást választhatnak a munkáltatók, amikor saját juttatási rendszerüket építik. Az egyes speciális juttatások, a juttatások megvalósítási módja azonban más és más munkáltatói

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN 2013. MÁRCIUS II. évfolyam, 3. szám A tartalomból ÁLLÁSPONT 2 Videó üzenettel a jelentkezéshez ÁLLÁSPONT 2 Munkavégzés megváltozott munkaképesség mellett CIVILIZÁCIÓ 3 Gondolatok a civil létről SZIVÁRVÁNYHÁZ

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

XV évfolyam - 6 szám FALUNAPI FOZOVERSENY Keressük a falu legjobb szakácsát! 2014 július 13 (vasárnap) Jelentkezés és bővebb információ Csatordai Lajosnál kérhető (tel: 70/775-2672) Részvételi díj: 3 000

Részletesebben

Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom,

Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom, A TASSI ÉS A GYULAI SZERETETOTTHON 2004 2009 Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom, amelyet általában nem ismernek az emberek mivel nem találkoznak vele naponként, vagy téves elképzelésük van

Részletesebben

12 Tápiógyörgye 2007 március

12 Tápiógyörgye 2007 március 12 Tápiógyörgye 2007 március "# $% ) *+,,-,++./ 0 1 2 "% 3 4 4 5 1 1 1 ) $ *1 / "5% ) 5 *3 6 $ 5 $/ "# $# % "% *1 7/ 9 : : ") % # 2 2 +,,- +0 ; < ; < = 3 9 >? ) 7 : : @ A "% < 9 3 # B # C 1 B # C ) 6 D

Részletesebben

XIV. évfolyam - 10. szám 2013. Október II.Furioso Emlékverseny és szakmai nap 2013. szeptember 21. folytatásaz első oldalról Balról a művész úr, aki a kopjafát készítette. Gumis kocsik versenyében Banka

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás Egyházi Hírek Az Első Magyar Református Egyház (Kálvin, Vancouver 1955) lapja 2007. évi első kiadás Templom: Lelkipásztor: Nt. Szigeti Miklós Lelkészi hivatal: 2791. East 27 th Avenue Internet: http://members.shaw.ca/szigetim/index.htm

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014.

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014. Bikali Újság 2014. június Reviczky Gyula Nyári dal...vadvirágokat szedek S kötözöm füzérbe. Vagy a fűben heverek, S felnézek az égre. S haja hopp! A madárral dalolok... Szép világ, te, jó napot! www.bikal.hu

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Nemzetiségi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a Nemzetiségi Bizottság 2017. január 26-án 16:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Az ülésen megjelentek: Nem

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben