Adalékok Muraköz történetéhez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Adalékok Muraköz történetéhez"

Átírás

1 Vármegyék és szabad kerületek 313 Adalékok Muraköz történetéhez Vladimir Kalsan A tájnak, amelyikről beszélni fogok többnyire magyar közigazgatása volt, Zalaegerszeg székhellyel, de egyházi szempontból óta a Zágrábi püspökség alá tartozott és a lakossága mindig, több mint 90 százalékban horvát ajkú volt. A Muraközről a XIX. és a XX. százat elején magyar és horvát szerzők állandóan írtak. Sokszor szemben álltak egymással bizonyítva a Muraköz magyar, illetve horvát jellegét. Josip Bedekovics, pálos, az ismert Wiener Neustadtban ben nyomott, latin nyelven írt művével Natale solum sancti Hieronimi in ruderibus Stridonensis ocultatum, ebben, Muraközről irt első monográfiában nem foglalkozik evvel, hanem igyekszik bemutatni hogy egy nagy szent született Stridon, egy Muraközi mezővárosban. A magyar szerzőktől, akik Muraközről írtak, műveikből külön kiemelném Bátorfa Lajos, 1873-ban Nagykanizsán nyomtatott könyvét: Muraközi kérdés címmel, valamint Gönczy Ferenc, 1895-ben Budapesten nyomtatott könyvét: Muraköz és népe. Jellegzetes Hadrovicya László, 1934-ben Budapesten nyomtatott könyve: Muraköz helynevei címmel. Érdekes Laposa Haller Eugén, olasz nyelven írt, 1941-ben Budapesten nyomtatott könyve: La giustizia del Muraköz. Külön kiemelnék még két monográfiát, a 1905-ben Csáktornyán nyomtatott Zrínyi Károly Csáktornya monográfiáját és 1912-ben Eszéken nyomtatot Haller Jenő Légrád története című művét. Természetesen, sokkal több horvát szerző van, különösen az utóbbi ötven évben, de, mégis, kiemelném az első kettőt Rudolf Horvat: 1907-ben Varazsdon nyomtatott művét: Povijest Medjimurja A Muraköz története, és Ivan Novak, 1907-ben Zágrában nyomtatott könyvét: Istim o Medjimurju Igaz a Muraközről.

2 314 Vladimir Kalsan: Adalékok a Muraköz történetéhez Ilyen kevés időn belül nehéz beszélni a Muraköz gazdag és viharverte múltjáról. Ezért megpróbálom kiemelni csak a legfontosabbakat amelyek, ahogy a kezdetben már mondtam, egy részben közösek a magyar nép történetével, különösen a mai Zala megyével. Muraköz ma megye, amely státuszt csak 1993-ben kapott. Eddig, az egész történelmen keresztül, Muraköz vagy a magyar Zala megyéhez, vagy a horvát Varazsd megyéhez tartozott. Muraköz megye a Horvát köztársaság északi részében fekszik, a Mura és Dráva folyók között, Európa e részének, két nagy, morfológiai egysége érintkező pontján az Alpok és a Pannon síkság között. Muraköz legmagasabb pontja a Mohokosz, amelynek a tengerszinti magassága 344 méter. A keleti része síkság, amelyik enyhén lejtős, a vízfolyások irányában. A keleti és egy részében a északi oldalán a Magyar Köztársasággal határos, míg nyugaton és részben északon Szlovéniával. Muraköz 730 négyzetméter területen fekszik, 120 ezer lakosa és 126 települése van. Közigazgatási szempontból Muraköz megye 21 községre és 3 városra van osztva. A városok Cakovec - Csáktornya, Prelog - Perlak és Mursko Sredisce Muraszerdahely. 165 emberrel egy négyzetkilométerre, Muraköz Horvátország legsűrűbben lakott területe. Számos ásatás bizonyítja, hogy Muraközben a neolitikum és eneolitikumtól a bronz-korszakig éltek emberek. Számos névtelen etnikai csoportok változásokon mentek át és ki voltak téve különböző hódítók hatásainak. A rómaiak, lassan de biztosan, kibékítik ezeket a népeket az első század elején. Az V. században a rómaiak is szenvednek a Alánok, hunok, gótok, vizigótok és más népek betöréseitől, míg végre, a VI. században, saját középkori államokat alakítanak, de erőszakkal keresztelték meg őket a frankok a VIII. században. A horvát népi dinasztia alatt a X. és XI. században a Muraköz Horvátországhoz tartozott. Az első írott emlékek Muraközről a XIII. század elejéből származnak, pontosabban 1203-ból. Muraközbe akkor a német, a Buzád- Hahold nemes család érkezik, akikhez a Csáky és a Lindva családok csatlakoznak. Klasszikus nemes birtokokat képeznek és a legtöbb mai települést. Amióta a zágrábi érsekség létezik, 1094 óta, Muraköz hozzá tartozik, a Beksinkai szerpapsághoz. Muraköz legöregebb plébénia hivatalos jegyzéke 1334-ből származik, amikor Muraköz egységes nemesi birtokká válik ban amikor Muraköz a Zrínyi család tulajdona lesz, több nemes család

3 Vármegyék és szabad kerületek 315 birtokolta amelyek közül a leghíresebbek az erdélyi herceg Lackovics ( ), a Celyei grófok, ( ) majd a magyarosított svéd zsidó bankárok, az Ernustok ( ) A Lackovicsok ban pálos kolostort építenek Szenthonán, ma Senkovec, amely egészen 1786-ig a rend megszüntetéséig, Muraköz egyházi, művelődési és nemzeti központja volt. A Celyei grófok több gótikus templomot építettek Muraközben, az Ernustok pedig, felépítetik a csáktornyai erődöt. A Zrínyi grófok családja Muraköz tulajdonosa volt Ez volt Muraköz legfényesebb nemesi korszaka. A Zrínyiek, sorban, kiemelt hadvezérek, építészek, költők, horvát bánok és Zala megye főispánjai voltak. A család székhelyét átvitték Csáktornyára, a birtokuk legnagyobb és leggazdagabb központjába. A szigeti Zrínyi Miklós 1599-ben mauzóleumot épít családja részére a szentilonai pálos kolostorban. Csáktornyán erődítményt és kastélyt építenek, a Mura mentén pedig, több erődítményt, amelyeket sikeresen védekeztek a törökök ellen és meggátolták őket a horvát földek további meghódításától. Zrínyiek több évszázados véres harcot vívtak a törökökkel, valamint az osztrák önkényuralom és centralizálás ellen. A negyedik Zrínyi György idejébe ( ) vezető hit Muraközben a protestáns volt. Nedeliscében, Csáktornya melett, Hofllalter Rudolf nyomta a híres Pergosic fordítását a Verbőzci Tripartitumot. A Zrínyi- Frangepán felkelés, Magyarországon ismert mint Wesselényi felkelés, után Muraköz egy része a királyi kamara közvetlen igazgatása alá esik, a másik részt pedig megtartotta Zrínyi Ádám, Zrínyi Miklós híres költő és hadvezér fia. A királyi kamara Muraközt, illetve a csáktornyai birtokot ig bérletbe adja, később az Altányok, (cseh grófok) kapták, amit megtartottak egészen 1791-ig. Újraszervezték a birtok igazgatását és általuk megnőtt a községek száma is, amelyeknek ők voltak az uralkodói és védői. Muraköz utolsó feudális birtokosai a Festetics grófok voltak. Uralkodtak ig. Az ő uralkodásuk a feudális rendszer felbomlása és a polgári rendszer felépítése idejébe esik. Még 1579-ben a IV. Zrínyi György külön oklevéllel privilégiumot adott Csáktornya lakosainak, letéve így Csáktornya modern alapjait. Perlak mellet Csőtornya is központja a kisiparosok társadalmi rétegének, amelyek céhekben egyesültek. A kisiparosoknak állandóan erősödik a helyzetük és a kereskedőkel együtt nagy szerepük volt az új

4 316 Vladimir Kalsan: Adalékok a Muraköz történetéhez polgári gazdasági és társasági életben. Muraköz és Csáktornya különösen nagy jelentőséget kapott az első horvátországi vasútvonal kiépítésével. Ez a Budapest-Kotori-Csáktornya-Pregerszko-Trieszti vonal. Később kiépült a Csáktornya-Varazsd-Zapresics-Zágrábi vasútvonal is ben már működik a Csáktornya-Lendva - Zalaegerszegi útvonal is. Az országúti hálózat még a XVII-ik században épült. Még a XX. század elején rendszeres hajóútvonal is létezett a Dráván, Eszéktől Légrádig. A új, korszerű termelés 1855-ben kezdődik nagy cukorgyár kiépítésével a csáktornyai Öregvárban. A hetvenes években ez volt a legnagyobb cukorgyár az Osztrák-Magyar monarchia magyar területén. Kedvező alkalmak következtében és jó törvények alapján Muraközben már a hetvenes évek kezdetén jelentkeznek az első takarékpénztárak, mint a későbbi szolid pénzintézetek kezdetei. Az ő segítségükkel, egészen az első világháború kezdetéig, Muraközben élelmiszeripar indul malmok, húsipar, csokoládé és édességipar, valamint a textilipar. Még a XIX. század 70-es éveiben Szelnicén és Peklenicán kőolajat és szenet fejtettek. Közigazgatási és politikai szempontból Muraköz a magyar Zala megyéhez tartozott. A horvát bán, Josip Jelacsics hadjárata után, Horvátországhoz, illetve Varazsd megyéhez csatolják. A Bach abszolutizmus összeomlása után, 1861-ben, Muraköz ismét Zala megyéhez tartozik. Erős elnemzetietlenítési és magyarosítási eljárás ellenére ez az etnológailag legtisztább horvát terület megtartotta, a Horvát egyház segítségével, a nemzeti azonosságát ban, az Osztrák-Magyar monarchia szétesésével, a demarkációs vonal, a háborúban rész vett felek között a Dráva folyó lett. Muraköz pedig Magyarországon maradt. Nehéz körülményeik miatt, az I. világháború végen, a háborúból visszatérők felkelést szerveznek. Zala megye főispánja, Bosnyák Géza december 6-án 1918-ban kihirdette a statáriumot Muraköz és a Letenyei, Alsólendvai és a Novai járások területére. Muraközben 120 embert vagy agyonlőttek, vagy felakasztottak. Muraköz nemzeti tanácsa, Iván Novákkal az élén, mozgósította a horvát nyilvánosságot és a horvát önkéntes hadseregek 1918-ban, karácsony estéjén Muraközbe vonultak és azt az akkor már létező Szerb-Horvát és Szlovén királysághoz csatolták. A csáktornyai fő téren január 9-én a nagy nemzeti gyűlés határozatot hoz, amelyet elveti a magyar hatalmat és kilép a magyar államból, majd csatlakozik Horvátországhoz.

5 Vármegyék és szabad kerületek 317 A horvát hatalom Muraközben még csak mint provizotium létezik, várták a versaillesi békebizottság határozatát, de 1919 márciusában Magyarországon kitört a Kun Béla-féle forradalom. A béketárgyalások elhúzódtak. Komolyan csak a felkelés összeomlása után folytatódtak, Muraközben pedig nemzetközi hadi bizottság a határokról tárgyalt. Látva Muraköz horvát népét, követve az akkori amerikai elnök, Wilson elvét, a nemzetek önrendelkezési jogáról a békeértekezlet Muraközt a Szerb-Horvát-Szlovén királyságnak adja. A törököket aláírt békekötés alapján, június negyedikén, 1920-ban, a magyaroknak, ha tiltakozva is, le kellet mondani minden területről, amelyek a Szerb- Horvát-Szlovén királysághoz csatlakoztak, amikor lemondtak Muraközről is. Még egyszer, a második világháború alatt, 1941-től 1945ig Muraköznek megint magyar közigazgatása volt. Ugyanis, 1941-ben április 16-án a magyar hadsereg elfoglalta Muraközt. Muraközben június 12-én hadiigazgatás majd december 16-án polgári igazgatás volt kikiáltva. Titó jugoszláv hadserege április 2-án 1945-ben hatolt Muraközbe, és a Stridói csatában a Steier határon, és a szovjet és bolgár csapatokkal együtt kiverte április 12-én a német csapatokat. Ma Muraközt, ahogy már mondtam, mint megyét szervezték meg, Medjimurska zsupánfa megnevezés alatt. Kommunális és városrendezési szempontból Horvátország legszervezettebb megyéjének nevezhetjük.

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs Javítókulcs 1. a) Hamis b) Igaz c) Hamis 1 d) Hamis e) Hamis f) Igaz g)igaz h)hamis i)igaz j)igaz 10 pont 2. a) a horvátok aláhúzása, ők déli szlávok /a másik kettő nyugati szláv b) a consul aláhúzása,

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

javítóvizsga tételek tanév

javítóvizsga tételek tanév javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia

Részletesebben

Windsor-i kastély története

Windsor-i kastély története 2009 október 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A kastély 1000 éves története összeforrt a monarchia történetével, hiszen nem volt

Részletesebben

Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év

Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év VIII. Német támadás Belgium és Franciaország ellen VIII. osztrákmagyar támadás Szerbia ellen IX. 1. marne-i csata állóháború kialakulása

Részletesebben

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.

Részletesebben

Olaszország hadba lép

Olaszország hadba lép Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz

Részletesebben

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Nevezési lap Az intézmény neve és címe: (lehet az intézmény hivatalos bélyegzője is) A csapat neve:... A csapat tagjainak neve, évfolyama:

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

VÁZLATOK. VIII. Az alpi országok: Ausztria, Szlovénia és Svájc. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa középső részén helyezkedik el.

VÁZLATOK. VIII. Az alpi országok: Ausztria, Szlovénia és Svájc. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa középső részén helyezkedik el. VÁZLATOK VIII. Az alpi országok: Ausztria, Szlovénia és Svájc AUSZTRIA Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa középső részén helyezkedik el. Határai: É: Németország, Csehország K: Szlovákia, Magyarország

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról

PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43

Részletesebben

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok

Részletesebben

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus

Részletesebben

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható

Részletesebben

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22.

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. 1. A kenyér és cirkusz politika az ókori Rómában Megszerkesztettség, A diák a római szórakoztatás ír, kiemelve azok a politikában betöltött jelentőségét.

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,

Részletesebben

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

Közérthetően a változó közigazgatás nyelvezetéről

Közérthetően a változó közigazgatás nyelvezetéről Közérthetően a változó közigazgatás nyelvezetéről Előadásom témáját a közigazgatás nyelvezete adja, de tulajdonképpen az előadás címének minden egyes szava önállóan is értelmezhető. Közérthetően: Ahhoz,

Részletesebben

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/20376. számú törvényjavaslat az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai

Részletesebben

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban

Részletesebben

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Nyitra felől Turóc-völgyébe Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma

Részletesebben

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján (Kocsis Károly, Bottlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989 2002). CD változat. MTA Földrajztudományi

Részletesebben

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6, Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.

Részletesebben

A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8.

A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8. A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, 2019. május 8. KTE - BMGE Tartalom 1. Előzmények (1914-1916) 2. A Bruszilov offenzíva

Részletesebben

Történelem 7-8. osztály. 2. Kiegyezés. Állítsd időrendbe az eseményeket! Olvasd össze a betűket, és megtudod az egyik koronázás ajándék nevét!

Történelem 7-8. osztály. 2. Kiegyezés. Állítsd időrendbe az eseményeket! Olvasd össze a betűket, és megtudod az egyik koronázás ajándék nevét! OM 037757 NÉV: IX. Tollforgató 2017.04.01. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 419-113 : feketeiskola.monorierdo@gmail.com : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

Magyarország külpolitikája a XX. században

Magyarország külpolitikája a XX. században Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II. Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

Képeslapok a Dunáról

Képeslapok a Dunáról Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis

Részletesebben

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 15. július 21. FŐVÉDNÖK: P. DR. NÉMET LÁSZLÓ SVD NAGYBECSKEREKI MEGYÉSPÜSPÖK A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 17. 2012.

Részletesebben

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza

Részletesebben

Nagykövetségek March 13.

Nagykövetségek March 13. Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK 1. középkori kereskedelem (elemenként 0,5 pont) a. Champagne 4 b. Velence 6 c. Firenze 7 d. Flandria 3 e. Svájc 5 2. Angol parlament

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

A térképkészítő huszártiszt kiállítás

A térképkészítő huszártiszt kiállítás 2016/04/11-2016/07/09 250 évvel ezelőtt, 1766. április 10-én született Lipszky János huszártiszt, aki mégsem katonai hőstetteivel, hanem Magyarország-térképével írta be magát a magyar tudomány- és kultúrtörténet

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.11.25. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 185; Összesen: 465

Részletesebben

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége. Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában

Részletesebben

A közjogi kérdések az első világháború idején

A közjogi kérdések az első világháború idején A közjogi kérdések az első világháború idején Az Osztrák-Magyar Monarchia középcímere 1915 Kép forrása: Országos Széchényi Könyvtár http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/cd8/kep ek/tortenelem/to391ehh08bor.jpg

Részletesebben

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel

Részletesebben

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/20378. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.2.26. COM(2014) 101 final ANNEX 1 MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV a következőhöz: A Tanács határozata az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz

Részletesebben

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév I. ÉVFOLYAM (83 FŐ) BTTR212OMA Görög történelem 2 koll. 3 Forisek Péter H. 12-14 XII BTTR213OMA Római történelem 2 koll. 3 Szabó Edit Sze. 12-14 XII 2 gyj. 2 Forisek Péter-Bacsa K. 10-12 406 Az ókor nagy

Részletesebben

A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN

A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN 4. sz. melléklet A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN törzsszáma neve évköre rendezett mennyiség rendezést végezte ALAPSZINTŰ RENDEZÉS IV. 264. Kapornaki

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL. 2015. október 13. KPSZTI Gianone András

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL. 2015. október 13. KPSZTI Gianone András TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL 2015. október 13. KPSZTI Gianone András VÁZLAT Vizsgaleírás Kompetenciák Témakörök MIÉRT MÓDOSÍTOTTÁK AZ ÉRETTSÉGIT? Új NAT új kere;anterv A 10 év alatt összegyűlt tapasztalatok

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004

TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 MEGOLDÁSOK Tesztkérdések:. Drakón 5, 9 Szolón, 3 Peiszisztratosz 4, 0 Kleiszthenész 2, 8 Egyik sem 6, 7 Helyes válaszonként 0,5 2. Uralkodásának jellemzője

Részletesebben

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelemtanulás egyszerűbben Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek Tartalomjegyzék Elméleti szintézisek A románság római eredete a történészek szemszögéből... 2 Az elrómaiasítás (romanizare) lépései... 2 A római eredet a történelmi dokumentumokban... 3 Helyi autonómia

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló

Részletesebben

Ajánlott túraútvonalak Faluséta

Ajánlott túraútvonalak Faluséta MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a

Részletesebben

Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint

Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint A XIX. század végéig az a nézet uralkodott, hogy Egyiptom legrégebbi emlékei a piramisok, melyek az i.e. 2600 2500 körül épültek. Ma már régészeti leletek

Részletesebben

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása

Részletesebben

DEVÍN. Dévény. A vár

DEVÍN. Dévény. A vár 754 23 DEVÍN Dévény A vár HONISMERETI KISKÖNYVTÁR Dévény TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KISKÖNYVTÁRA A címlapon: Légifelvétel a középkori várról A hátlapon: A vár délkeleti hegyoldala Dévény (szlovákul Devín) ez

Részletesebben

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 323-327

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 323-327 Jeney János 1 A MAGYAR NÉPESSÉG FELTÉRKÉPEZÉSE A 19. SZÁZAD VÉGÉN/ 20. SZÁZAD ELEJÉN Magyarország területén élő népeket ábrázoló térképek készítése a történelem során a 19. század közepétől a 20. század

Részletesebben

Az Árpád-ház történelme

Az Árpád-ház történelme Az Árpád-ház történelme I. István 997-1000/100-ig fejedelem; 1000/1001-1038-ig király Intézkedései: - Leveri a pogánylázadásokat: 997-ben Koppányt (Veszprém mellett, Koppány veszít, felnégyelik) - 1003-ban

Részletesebben

AKNAVESZÉLY!!! Varga Norbert : Aknaveszély!!! GISOpen 2015. március 25 27.

AKNAVESZÉLY!!! Varga Norbert : Aknaveszély!!! GISOpen 2015. március 25 27. AKNAVESZÉLY!!! J u g o s z l á v i a k i a l a k u l á s a Szerb Horvát Szlovén Királyság 1918 1929 Jugoszláv Királyság 1929 1941 I. Sándor király (II. Péter, Pál herceg) Jugoszlávia felosztása 1941-1945

Részletesebben

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( ) Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

MAGYARORSZAG TÖRTENETE

MAGYARORSZAG TÖRTENETE Kristó Gyula-Barta János-Gergely Jenő MAGYARORSZAG TÖRTENETE Előidőktől 2000-ig RMNONÍCK KIADÓ TARTALOM 683 Tartalom ELŐIDŐK (1000-IG) A néppé válás évezredei (Kr. e. 6000-Kr. u. 855 körül) 5 Nyelvrokonság,

Részletesebben

Szabadka város kapcsolatai a határ túl oldalára került agglomerációval. Ricz András Regionális Tudományi Társaság, Szabadka

Szabadka város kapcsolatai a határ túl oldalára került agglomerációval. Ricz András Regionális Tudományi Társaság, Szabadka Szabadka város kapcsolatai a határ túl oldalára került agglomerációval Ricz András Regionális Tudományi Társaság, Szabadka Földrajz helyzet Trianon előtt Szabadka a monarchia jelentős városi funkciókkal

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Szent Cirill és Szent Metód Ünnepe.

Részletesebben

Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.)

Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.) Diktátorok 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.) Született Vladimir Iljics Uljanov, később veszi fel a Lenin nevet. 1906-ban bekerül az Orosz szociáldemokrata Párt elnökségébe.

Részletesebben

TestLine - annafarkasdy tesztje-01 Minta feladatsor

TestLine - annafarkasdy tesztje-01 Minta feladatsor Test Érettségi felkészítő jellegű kérdéseket tartalmaz Történelem tantárgyból. kérdések Ókor, Középkor Kora Újkor és Újkor témájával foglalkoznak főképpen. Sok sikert, és jó játékot! Szentszövetség megalakulásának

Részletesebben

TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA

TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA Tartalomjegyzék Hol található Tömörd? 3. oldal Információk... 4. oldal Története 5. oldal Nevezetességek... 6. oldal Szent Ilona-templom. 7. oldal Charnel-kastély

Részletesebben

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben