Opel Diesel Rally Team 2007, Sajtóanyag. Bessenyey Zoltán Papp György Opel Astra H GTC CDTI (N/4)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Opel Diesel Rally Team 2007, Sajtóanyag. Bessenyey Zoltán Papp György Opel Astra H GTC CDTI (N/4)"

Átírás

1 Opel Diesel Rally Team 2007, Sajtóanyag Bessenyey Zoltán Papp György Opel Astra H GTC CDTI (N/4) A hazai rali versenyzésben, 2007-ben mutatkozik be els ként a dízel kategória, amelyben az els futamon egyetlen nevez ként az Opel Diesel Rally Team vállalt szerepet. A csapat el élete 2005-re nyúlik vissza, amikor az Opel hazai import re, a General Motors Magyarország segítségével egy újságírókból álló egység nekivágott, hogy bizonyítsa a gyorsasági szakágban szerzett tapasztalatait a sokkal nagyobb kihívást jelent rali mez nyben. Az els év még b séggel a tanulásé volt, azonban 2006-ban az Opel Astra OPC versenyautó, négy alkalommal végzett az N/3-as kategória dobogós helyeinek valamelyikén komoly váltást hozott a csapat életébe, hiszen teljesen új autóval, új navigátorral és új technikai háttérrel vágnak neki a szezonnak. Bessenyey Zoltán mellett 2007-t l, a WRC autókat is megjárt Papp György fogja az itinert diktálni, akinek tapasztalata minden bizonnyal sokat segíthet az eredményes szereplésben. A technikai háttér biztosítását, valamint az autó építését és szervizelését is a miskolci székhely Hadik Rally Team vállalta fel, akik a névadó és csapatvezet révén több bajnoki címmel büszkélkedhetnek. A legfontosabb változás mégis az, hogy a csapat egy dízel H Astra GTC modellel kíván helytállni a 2007-es évadban. Bessenyey Zoltán (Bzzz) Driver (pilóta) Született: január 6., Budapest Lakhely: Budapest Foglalkozása: újságíró Családi állapota: n tlen Becenév: Bzzz Hobbi: autóversenyzés, modellezés, snowboard, wakeboard Kedvenc étel: pulykamell Kedvenc ital: narancslé A pilóta, Bessenyey Zoltán, kötödése az autósporthoz nem új kelet, gyerekkora óta a versenypályák mellett nevelkedett, miután édesanyja és mostoha apja is versenyzett, majd mindketten a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségben vállaltak szerepet. El ször amat r gokartversenyeken szerezett dics ségeket, majd 2002-ben a gyorsasági országos bajnokság Mobil 1 Opel Astra kupájában mutatkozott be, ahol élete els versenyét pontszerz

2 helyen fejezte be. Az Astrás év után 2003-ban a vadonatúj Shell V-Power Racing Renault Clio kupa következett, ahol 182 lóer s autókkal küzdöttek meg a versenyz k egymással. A 40 f s mez nyb l Zoltán az év végére az ötödik helyet érdemelte ki, és az év közben négy alkalommal is felállhatott a dobogóra, többek között a legértékesebb futamon is, amelyet a Formula 1-es Magyar Nagydíj betétfutamaként bonyolítottak le ben csapatváltás után maradt a Clio Kupa, amely azonban hangossá vált a csalásoktól, így Zoli is kissé hátrébb csúszott, az év végi nyolcadik helyre ben azután sikerült régi nagy szerelme, a rali mellett kikötni, s az els év több-kevesebb sikerrel zárult. A második évben Zoltán az N/3-as kategória meghatározó szerepl jévé n tte ki magát, amit a sorozatos dobogós eredmények is bizonyítanak. Zoltán civilben az AMS magazin vezet szerkeszt je, valamint a HírTV Garázs cím m sorának f szerkeszt je és egyik tesztpilótája is. Papp György (Papír) Co-driver (navigátor) Született: március 9., Szeged Lakhely: Budapest Foglalkozása: vállalkozó, síoktató Családi állapota: n tlen Becenév: Papír Hobbi: autóversenyzés, sí, vizisí, jetski Kedvenc étel: aranygaluska, olasz pizzák Kedvenc ital: almalé, tonic Gyuri Trabant-tól, WRC-ig minden autóban ült már, a 16 év alatt végigjárta a rali összes lépcs fokát. F képpen a navigátori helyet foglalta el, de próbálkozott már szlalomversenyeken, és el futóként ralikon is pilótaként. Legnagyobb sikere a 2000-res évben lebonyolított Budapest Rali, amely akkor az Európa-bajnoki sorozatba is beletartozott. Ezen a versenyen, Turi Tamás oldalán abszolút gy zelmet szerzett, egy Toyota Corolla WRC-vel. Ugyanebben az évben élte meg Gyuri a legnagyobb bukását is, félig hazai pályán: Miskolcon. A két fiatalt nagyon szoros baráti kapcsolat köti össze, több szabadid s hobbit znek együtt. Gyurinak új kihívást jelent dízel raliautóval versenyezni és bízik benne, hogy tapasztalataival sok segíthet Zoli és a csapat fejl désében. Célok: A csapattól profi hozzáállást várok el, amit ismereteim szerint képesek lesznek megadni nekünk, s így mi is maximálisan megfelelhetünk támogatóinknak. Tulajdonképpen úttör szerepet vállalunk most a hazai raliban életében, ezért eleve kiemelt figyelemmel kísérik majd idei évünket a pályák mellett álló néz k és a média egyaránt.

3 Versenyek: Miután Miskolcon n ttem fel, a szívem az aszfaltos Miskolc Ralihoz húz, egyébként pályák szempontjából is az a versenyen a legtechnikásabb, így azt nevezném favoritnak. A Fehérvár és Veszprém Ralik nem tartoznak a kedvenceim közé, nem a pályák jellege miatt, a hanem a kocsi túlzott terhelése okán. Természetesen ezeknek a nehéz versenyeknek is megvan a szépsége, és bízom benne, hogy az Opel bírni fogja. Csapatunk kiemelt figyelemmel készül ezekre a versenyekre, és ezen futamok el tt többet fogunk tesztelni a kocsival. A versenyautó Opel Astra GTC CDTi (N/4) A jelenleg futó Astrát 2006 nyarán homologizálta az FIA, így tulajdonképpen ez lesz az els teljes versenyéve a modellnek. A legújabb technikát képvisel autóban 1,9 literes CDTi er forrás dolgozik, amely szériában 150 lóer leadására képes. Ezt a számítógépes tuningolás, valamint a módosított kipufogórendszer segítségével jócskán megemelték. A kocsi nyomatéka az eredeti 360 Nm-r l szintén emelkedett, és 400 Nm-es álomhatár fölé emelkedett. Az Opel brit testvérmárkája a Vauxhall tavaly decemberben felvállalta, hogy ebb l a modellb l készíti el a jöv versenygépét, hiszen a világban egyre jobban dívik a dízel sportkocsik szerepe. Ha csak a LeMans-i vagy Nürburgringi 24 órás versenyre gondolunk (utóbbin kategória gy zelmet szerzett a dízel Astra), vagy az idei Dakar ralira, tisztán látszik a dízel motorok térnyerése. Nem véletlen, hogy a Vauxhall is dízel mellett döntött, hiszen a brit ralibajnokságban hasonlóan sok más Nyugat-európai országhoz idén kiírták a dízel kupát. A gyári Vauxhall versenyautó egyébként mindenben megegyezik a mi kocsinkkal, azonban árban igencsak eltér, hiszen a hivatalos ajánlaton a brit kocsi értéke: euró! Az Opel Diesel Rally Team kocsija itthon épült, a Hadik Rallye Team miskolci m helyében, és a csapat munkálkodása közben természetesen felhasználta több éves Opel tapasztalatát. A Hadik csapat például olyan apróságokkal egészítette ki a hazai import r versenygépét, mint a WRC autókból ismer s kevlár pótkeréktartó, a legmodernebb elektromos indítású alumínium palackos t zoltórendszer, vagy a fejprotektoros, HANS rendszer ülések. Ezen apróságok is mutatják, hogy a miskolci egység szeretne 110%-on együttm ködni az Opel Diesel Rally Team-mel, akik az els tesztek alapján nagyon elégedettek a kocsival. Opel Astra GTC CDTi (N/4) M szaki adatok Lökettérfogat: Motor: Teljesítmény: Váltó: 1898 cm3 soros, négyhengeres, turbófeltölt vel és tölt leveg -h t vel kiegészített, közösnyomócsöves dízelmotor ~ LE öt, vagy hatfokozatú, egyenes fogazású, kapcsolókörmös sebességváltó, áttételt l függ en

4 Hajtás: Kerekek: Saját tömeg: Fogyasztás: Ár: els kerekek 18 colos aszfaltra, és 15 colos murvára ~1200 kg ~23 l/100km ~15 millió Ft 2007-es tervek, versenyek Az év els versenye el tt néhány nappal egy komoly tesztet tervez a Hadik Rally Team csapata, amelyen természetesen az Opel Diesel Rally Team versenyautója és személyzete is jelen lesz. Az aszfaltos beállításokat lezárt szakaszon fogják próbálgatni, hiszen a teljesen új fejlesztés futóm vet még ki kell tapasztalni, ahogyan Zolinak még a turbófeltölt s dízelmotor karakterisztikáját is szoknia kell, hiszen ez lesz az els alkalom, hogy versenyben ilyen autót vezet. A Magyar bajnokság 2007-ben nyolc futamból áll, amelyek közül öt alkalommal kell majd a számunkra kedvez bb aszfaltos felületen közlekedni. Az egri nyitány után Miskolc következik, majd a fehérvári murvákra tesszük át székhelyünket. Ezek után Szombathely, és a világszínvonalú veszprémi l terek jönnek. Szeptemberben a híres pécsi versenyen gy lik újra össze a hazai rali elit mez nye, majd egy új színhely Kaposvár következik, hogy végül november közepén a zempléni tájakon hirdessenek bajnokokat. Célok 2007 A 2007-es évben az Opel Diesel Rally Team csapata els sorban a hazai bajnokságra fókuszál. Az év közben nyújtott teljesítményt l függ en, a csapatvezetés terveiben szerepel egy külföldi kirándulás is, valamint a Mikulás Kupa teljesítése. Természetesen az Opel Diesel Rally Team tervezi között, az idén els ízben kiírt Dízel Kupa megnyerése szerepel, valamint pontszerzés az N/4-es kategória küzdelmeiben. Támogatóink, akiknek köszönjük, hogy mellénk álltak General Motors Magyarország Az Opel hazai import re teljesen új hozzáállással, az eddiginél sokkal komolyabb háttérrel áll a csapat mellett. Technikai és erkölcsi segítségük nagyon fontos számunkra, valamint a fejlesztések beszerzéséhez elengedhetetlen a gyári háttér, nem is beszélve a brit Vauxhall kapcsolatokról. Defend-Lock (Marbo Kft.) Bessenyey Zoltánt, azaz Bzzz-t autósportos pályafutásának kezdete óta, 2002 óta támogatja a sebességváltó zárakkal foglalkozó Defend-Lock. A cseh illet ség cég hazai import re nem csupán szponzorként jelenik meg a versenyeken, hanem a cég szinte össze munkatársa a pályák mellett szurkol az Opel Diesel Rally Team párosának.

5 Motorpresse Budapest Kft. Az autómagazin újság, mint vezet hazai autós újság, szintén az Opel Diesel Rally Team-et választotta támogatottjának. A 2007-es évben több alkalommal olvashatnak majd érdekes interjúkat, beszámolókat a csapatról és különleges technikai részletekre is fényt derít majd az újság profi gárdája. Speedy Kft. A versenyautó technikai és biztonsági felszerelésit a budaörsi székhely Speedy Kft. biztosította, ahol többek között az utcai tuningoláshoz is lehet termékeket vásárolni. Hadik Rally Kft. A miskolci illet ség csapat 15 éves múltra tekint vissza, amely alatt több bajnoki címet is bezsebeltek a különböz kategóriákban. Idén is négy autóval vesznek részt az I. osztályú rali bajnokságban, segítésük és szakértelmük záloga lehet az Opel Diesel Rally Team jó szereplésének.

6

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. A Magyar AMSE keresi minden olyan partnerét, aki a sport és Magyarország legnépesebb autósportja, a

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9

OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 Tartalom: A következő pár slide-on szeretném bemutatni Oroszország és az autósport kapcsolatát világviszonylatban. Az FIA (Nemzetközi Autósport

Részletesebben

Mecsek Rali, hajdúságiakkal

Mecsek Rali, hajdúságiakkal 1. oldal, összesen: 6 2009. 07. 31. Péntek - Oszkár, holnap Kezdőlap Megyénk Sport Szerintem Kultúr Sport Mecsek Rali, hajdúságiakkal 2009-07-30 15:40 Debrecen A vb finnországi futamával egyszerre rendezik

Részletesebben

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely egy 15 éves fiatal tehetség, aki tavaly teljesítette élete legelső idényét az autósportban. Tanulóévében kis híján rögtön bajnoki címet szerzett,

Részletesebben

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012

Részletesebben

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 ex. WTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba Autóversenyző 2013 www.gasparmotorsport.hu Tisztelt támogatóink

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Első fejezet Kiss Ferenc tizenháromszoros Magyar Bajnok Hetedik fejezet Borsos Péter szerelő

Tartalomjegyzék. Első fejezet Kiss Ferenc tizenháromszoros Magyar Bajnok Hetedik fejezet Borsos Péter szerelő Tartalomjegyzék Első fejezet Kiss Ferenc tizenháromszoros Magyar Bajnok.... 11 Második fejezet Géczi Attila navigátor....37 Harmadik fejezet Német Szelep Péter navigátor.... 57 Negyedik fejezet Büki Ernő

Részletesebben

MGSZ Érted, Veled, Együtt.

MGSZ Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2019 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal.

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A Csapat A Csapat A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A csapat már első évadjában megszerezte a bajnoki címet a Formula 1.6 kategóriában. 2014ben 11

Részletesebben

RSB Határozatok. 2/2 019 Ral l ye Szakági Bizo tt sági el ektr oni ku s h atár oz at

RSB Határozatok. 2/2 019 Ral l ye Szakági Bizo tt sági el ektr oni ku s h atár oz at RSB Határozatok 1/2019 Ral l ye Szakági Bizo tt sági elektronikus h atár oz at 20 1 9.01.14. A Rallye Szakági Bizottság a 2018. évi díjátadó gála hivatalos fotós munkáinak elvégzésére felkéri és megbízza

Részletesebben

Versenyzői nyilatkozatok a gépátvételen:

Versenyzői nyilatkozatok a gépátvételen: Bara Gábor Kiss István (Opel Astra A7): Szerintem nagyon kemény a pálya, főleg az első gyorsasági, jó lenne még párszor ránézni, de sajnos ma már nem lehet. Megpróbálok végigmenni a versenyen, szeretnék

Részletesebben

RSB Határozatok. 2/2019 Rallye Szakági Bizottsági elektronikus határozat

RSB Határozatok. 2/2019 Rallye Szakági Bizottsági elektronikus határozat RSB Határozatok 1/2019 Rallye Szakági Bizottsági elektronikus határozat 2019.01.14. A Rallye Szakági Bizottság a 2018. évi díjátadó gála hivatalos fotós munkáinak elvégzésére felkéri és megbízza Kollár

Részletesebben

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Javában készülnek a Héraklész Bajnok Program versenyzői is a nyári megmérettetésekre. Szeretném megosztani a kedves olvasókkal

Részletesebben

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt.

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

A magyar Akropoliszon

A magyar Akropoliszon 1. oldal, összesen: 6 Kezdőlap Megyénk Sport Szerintem Kultúra Autó Sport Access denied for user 'UNKNOWN_USER'@'localhost' (using password: NO) A magyar Akropoliszon 2009-07-03 09:49 Debrecen Hőség, por,

Részletesebben

RSB Határozatok. 2/2019 Rallye Szakági Bizottsági elektronikus határozat

RSB Határozatok. 2/2019 Rallye Szakági Bizottsági elektronikus határozat RSB Határozatok 1/2019 Rallye Szakági Bizottsági elektronikus határozat 2019.01.14. A Rallye Szakági Bizottság a 2018. évi díjátadó gála hivatalos fotós munkáinak elvégzésére felkéri és megbízza Kollár

Részletesebben

MAGYARORSZÁG SALAKMOTOROS NYÍLT EGYÉNI MAMS KUPA

MAGYARORSZÁG SALAKMOTOROS NYÍLT EGYÉNI MAMS KUPA Utánpótlás sport MAGYARORSZÁG SALAKMOTOROS NYÍLT EGYÉNI MAMS KUPA ALAPKIÍRÁS 2013 Készítette: A MAMS Salakmotoros Szakága Jóváhagyta: A MAMS Elnöksége Kiadja: A MAMS Ttitkársága A MAGYARORSZÁG NYÍLT EGYÉNI

Részletesebben

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL Előadó: LÁZÁR Vilmos Ideje: 2016. február 20. Helye: Magyar Sport Háza, Konferenciaterem Budapest, Istvánmezei út 1-3. TESTÜLETI ÉLETÜNK

Részletesebben

MÉDIABESZÁMOLÓ 2012. Juhász Média Kft.

MÉDIABESZÁMOLÓ 2012. Juhász Média Kft. MÉDIABESZÁMOLÓ 2012. Juhász Média Kft. FRT futamok, Kiskunlacháza Az FRT Kupa futamain elhelyeztük a reklámfeliratokat a Mitsubishi EVO VI, illetve a Honda Civic FD2 versenyautón is. B.-A.-Z. Megyei Rallysprint

Részletesebben

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött 2013. október 11-13. Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság IX. - X. - XI. verseny - Hungaroring Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött A 2013-as Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó hétvégéje a Hungaroring-en

Részletesebben

Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011)

Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011) Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011) by Papp István - csütörtök, március 24, 2011 http://www.formula1tech.hu/technikai-kovetelmenyek-ausztral-nagydij-2011/ A 2011-es Formula-1-es világbajnokság

Részletesebben

Hallássérültek Felelős kiadó Kiadja a Siketek és Nagyothallók

Hallássérültek Felelős kiadó Kiadja a Siketek és Nagyothallók . Si Rö la da Világ ajno ság N m mu a ozha a si Óvodás O szágos lnö ségi lés... 32 6 Si Világna ja 4 14 Mi ll udni a ha ili áci s á yá l? Ella ici u ya, d iási s g ség 10 15 Baja Vá osi Sz v z év s 20

Részletesebben

Mi is a rallye? A futamok célja A cél a gyorsasági szakaszokon minél gyorsabban teljesíteni a megadott távot, a mért időeredmények

Mi is a rallye? A futamok célja A cél a gyorsasági szakaszokon minél gyorsabban teljesíteni a megadott távot, a mért időeredmények A sport különböző szakágai között egyre nagyobb és gyorsabb iramban követel magának helyet az autósport. Ezt a folyamatosan fejlődő sportágat, mely egyre nagyobb számú versenyzőt és versenyautót vonultat

Részletesebben

A MAGYAR AUTÓSPORT 2004. évi BAJNOKAI

A MAGYAR AUTÓSPORT 2004. évi BAJNOKAI A MAGYAR AUTÓSPORT 2004. évi BAJNOKAI RALLYE I. osztály Turi Tamás TP+2K Autó-Motorsport Kerék István Skoda Octavia WRC A CSOPORT "ASI" V-Max Asi Rallye Club "NÁNDI" N CSOPORT Spiztmüller Csaba Pacotti

Részletesebben

RSB Határozatok. 2/2019 Rallye Szakági Bizottsági elektronikus határozat

RSB Határozatok. 2/2019 Rallye Szakági Bizottsági elektronikus határozat RSB Határozatok 1/2019 Rallye Szakági Bizottsági elektronikus határozat 2019.01.14. A Rallye Szakági Bizottság a 2018. évi díjátadó gála hivatalos fotós munkáinak elvégzésére felkéri és megbízza Kollár

Részletesebben

[origo] autó>!alrovat_neve

[origo] autó>!alrovat_neve Page 1 of 8 [origo] címlaphírcentrum197.hu[freemail]videaiwiw keresés magyar web magyar web Kérdőív elküldése [origo] autó>!alrovat_neve Hírgarázs Teszt Autósmozi Veterán Motor Babetta-blog - új! Talmácsi

Részletesebben

Egy lépéssel a kortársak előtt

Egy lépéssel a kortársak előtt Egy lépéssel a kortársak előtt A nagy feltalálók mindig megelőzik saját korukat. A BÁNKUTI MotorSport 12 éves tehetsége, Vaskó Dominik egy nap versenymérnök, vagy feltaláló szeretne lenni. Ezt az álmát

Részletesebben

SALGÓ minirallye AMATŐR KUPA

SALGÓ minirallye AMATŐR KUPA SALGÓ minirallye AMATŐR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2006. MÁJUS 13-14. SALGÓTARJÁN IDŐBEOSZTÁS A kiírás elküldése (nevezések kezdete): 2006. április 9. Nevezési zárlat (postabélyegző kelte): 2006. április 25. Nevezések

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG HEGYI BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA 2008. évi ALAPKIÍRÁSA

AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG HEGYI BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA 2008. évi ALAPKIÍRÁSA AUTÓS GYORSASÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG HEGYI BAJNOKSÁG RENAULT CLIO KUPA SUZUKI KUPA SEAT LEON KUPA 2008. évi ALAPKIÍRÁSA Készítette az MNASZ Gyorsasági Szakági Bizottsága Jóváhagyta az MNASZ Intéző Bizottsága

Részletesebben

II. Szombathely Decathlon Grand Prix Gyorsasági görkorcsolyázó verseny

II. Szombathely Decathlon Grand Prix Gyorsasági görkorcsolyázó verseny II. Szombathely Decathlon Grand Prix Gyorsasági görkorcsolyázó verseny VERSENYKIÍRÁSA A Lángoló Kerekek Sport Egyesület ezúton meghirdeti a II. Szombathely Grand Prix versenyt. A Verseny a MOGSZ által

Részletesebben

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016 Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016 101/2016 Rallye Szakági Bizottság elektronikus határozat 2016.06.09. A Rallye Szakági Bizottság úgy határoz, hogy az RVSZ 12. oldal 35.5, és 35.6 bekezdéseket

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság / Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség / BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI III. osztályú BAJNOKSÁG Borsod-Abaúj-ú férfi nagypályás

Részletesebben

6/2004. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

6/2004. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Budapest, 2004. 12. 20 6/2004. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL A Szövetség szabályai, versenynaptára, versenyzők minősítése, stb. megtalálható az Interneten a www.mnasz.hu című WEB lapunkon. e-mail címünk: mnasz@mnasz.hu

Részletesebben

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2017

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2017 Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2017 1/2017 Rallye Szakági Bizottság elektronikus határozat 2017.01.10. A Rallye szakági bizottság, a Sporttanács 8/2017 számú határozata alapján, a következő

Részletesebben

Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval

Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval by Papp István - hétf?, szeptember 10, 2012 http://www.formula1tech.hu/csapatvezeto-es-pilota-egy-szemelyben-interju-csuti-laszloval/ Blog)

Részletesebben

A siker kulcsa az F1-ben: Az aerodinamika szerepe 2013-ban

A siker kulcsa az F1-ben: Az aerodinamika szerepe 2013-ban A siker kulcsa az F1-ben: Az aerodinamika szerepe 2013-ban by Papp István - szerda, május 22, 2013 http://www.formula1tech.hu/a-siker-kulcsa-az-f1-ben-az-aerodinamika-szerepe-2013-ban/ A tökéletesség érdekében

Részletesebben

HAJDÚ KUPA. Debrecen, 2016. május 14-15.

HAJDÚ KUPA. Debrecen, 2016. május 14-15. HAJDÚ KUPA Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Debrecen, 2016. május 14-15. Időfutam és mezőnyverseny Versenykiírás 1. A verseny védnökei: dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában Kérelem száma: KE00192/2013/MJSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Jégkorong

Részletesebben

A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02938/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola

Részletesebben

Balla Viktor Emlékverseny

Balla Viktor Emlékverseny Hajdú-Bihar Megyei Területi Évadnyitó Kerékpárverseny Debrecen, 2016. márc. 27. Balla Viktor Emlékverseny Versenykiírás 1. A verseny fővédnöke: dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere

Részletesebben

2010/07 690 FT 9 7 7 1 7 8 6 7 6 8 0 0 2 1 0 0 0 6

2010/07 690 FT 9 7 7 1 7 8 6 7 6 8 0 0 2 1 0 0 0 6 2010/07 690 FT 9 7 7 1 7 8 6 7 6 8 0 0 2 1 0 0 0 6 Ugrás a jövõbe A könnyû és kitörölhetetlen írás eszköze Szorzótábla Autósport magazin 2010/07 Munkatársak Dudás Endre, Grf, Grátz Kata, Juhász-Léhi István,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád Megyei Igazgatóság CSONGRÁD MEGYEI TÉLI MŰFÜVES BAJNOKSÁG Csongrád Megyei Téli Műfüves férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016. Tartalom 1.

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. Szlovénia, Maribor Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Negyedik helyen landoltunk 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. - Szlovénia,

Részletesebben

Versenyzés támogatási rendszer

Versenyzés támogatási rendszer Versenyzés támogatási rendszer Célunk a lehető legnagyobb támogatást nyújtani a versenysport számára. Az idei évben is az utánpótlás korosztályok minél magasabb szintű támogatását kívánjuk folytatni. Ezért,

Részletesebben

III.Lada és Bmw találkozó és Rally show

III.Lada és Bmw találkozó és Rally show III.Lada és Bmw találkozó és Rally show Latyak Ring - Kecskemét 2015. 09. 12-13. Versenyajánló Tisztelt versenyzők és autósportot kedvelők! Szeretnénk egy jó kis hétvégi csapatásra invitálni, ahol remek

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság VESZPRÉM MEGYEI II. OSZTÁLY Veszprém Megyei II. ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

A MAGYAR AUTÓSPORT 2006. ÉVI BAJNOKAI

A MAGYAR AUTÓSPORT 2006. ÉVI BAJNOKAI A MAGYAR AUTÓSPORT 2006. ÉVI BAJNOKAI ABSZOLÚT Benik Balázs Benik Motorsport Egyesület Varga István Ford Focus WRC A CSOPORT Bútor Róbert Bútor Rallye Team Tóth Vilmos Suzuki Ignis S1600 N CSOPORT SZUPER

Részletesebben

Rali- Túra Bajnokság 2011. évi 8. futama

Rali- Túra Bajnokság 2011. évi 8. futama Rali- Túra Bajnokság 2011. évi 8. futama A/H - LADA KUPA, H - BMW kupa NK-3 kupa, STK kupa A rendező különdíja Historic versenyautók részére meghívásos formában VERSENYKIÍRÁS MNASZ Országos Rali Utánpótlás

Részletesebben

T ú r a a u t ó E u r ó pa K u pa. E u r o p e a n To u r i n g C a r C u p

T ú r a a u t ó E u r ó pa K u pa. E u r o p e a n To u r i n g C a r C u p a verseny az auto A Túraautó Európa Bajnokság 50 éves múltra tekint vissza. Az első, FIA által Európa Bajnokságnak elismert versenyt 1963- ban rendezték. Azóta persze rengeteg átalakuláson ment keresztül.

Részletesebben

Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG

Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG A BAJNOKSÁG FUTAMAI Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG 2009. ÉVI ÁLLÁSA Sz. Időpont Elnevezés Gyorsasági szakaszok hossza /km/ I. 2009. 04. 03-05. Start-Autó Rallye 2009 Eger 160,5 km II. 2009.

Részletesebben

Eurosol Racing Team SE. Reklámtevékenységeink

Eurosol Racing Team SE. Reklámtevékenységeink Eurosol Racing Team SE Reklámtevékenységeink A rally versenyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, a hazai versenyzők sikereinek köszönhetően, a nézők több tízezres táborát vonzza egyegy futam. A

Részletesebben

REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS

REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS 38 RALLY CAFE/7 A porschés BMW-s Mindig egyedi utakat járt Rafael Tamás a ralibajnokságban, hiszen egy évtizedig építette BMW-it és nyert vele négyszer bajnokságot, az idén

Részletesebben

NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév

NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév SMANTE2202 Atlétika Magasugrás Koloszár Balázs I.évfolyam Testnevelő-egészségfejlesztő tanár Az átlépő magasugrás A magasugrás az ügyességi versenyszámokhoz

Részletesebben

Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG

Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG A BAJNOKSÁG FUTAMAI Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG 2009. ÉVI HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE Sz. Időpont Elnevezés Gyorsasági szakaszok hossza /km/ I. 2009. 04. 03-05. Start-Autó Rallye 2009 Eger

Részletesebben

Színpadon a 207 S2000 Evolution

Színpadon a 207 S2000 Evolution Színpadon a 207 S2000 Evolution A már jól ismert Peugeot 207 S2000-es versenyautóról beszélünk? Talán kívülről igen, de belülről egészen más. A Peugeot Sport mérnökei folyamatosan fejlesztették, aminek

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. Szakmai és pénzügyi terv

Magyar Labdarúgó Szövetség. Szakmai és pénzügyi terv Magyar Labdarúgó Szövetség Szakmai és pénzügyi terv 2016 Bevezetés Az Alapszabály értelmében az MLSZ köteles évente a Küldöttközgyűlésen tárgyalni a szövetség soron következő szakmai- és pénzügyi tervét.

Részletesebben

Magyarország Endurocross Bajnokságainak és MAMS Kupáinak Kiírása

Magyarország Endurocross Bajnokságainak és MAMS Kupáinak Kiírása Magyarország Endurocross Bajnokságainak és MAMS Kupáinak Kiírása 2016 Készítette: A MAMS Enduro Szakági Tanács Jóváhagyta: A MAMS Elnökség Kiadja: A MAMS Titkárság További szakági információk: www.mams.hu

Részletesebben

Új Mitsubishi Colt ClearTec. - 115 g/km -

Új Mitsubishi Colt ClearTec. - 115 g/km - Amszterdam, 2009. február 6. Új Mitsubishi Colt ClearTec - 115 g/km - A közvetlenül a teljesen új Lancer-család után bevezetett új generációs Colt tovább erősíti a Mitsubishi Motors stratégiai evolúcióját,

Részletesebben

TRAFIC TRAFIC. www.renault.hu. Renault Hungária Kft. Ügyfélszolgálat: 06 40 200 000 (helyi tarifával hívható)

TRAFIC TRAFIC. www.renault.hu. Renault Hungária Kft. Ügyfélszolgálat: 06 40 200 000 (helyi tarifával hívható) TRAFIC www.renault.hu Renault Hungária Kft. Ügyfélszolgálat: 06 40 200 000 (helyi tarifával hívható) FÉNYKÉPEK: RENAULT COMMUNICATION / DR / R. FALCUCCI, A. BERNIER, C. CUGNY, D. DUMAS, O. BANET, P. CURTET

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor KÖSZÖNTŐ Kedves Diákok, Testnevelők, Sportbarátok! Köszöntelek Benneteket a Magyar Diáksport Szövetség nevében a 2013. évi Atlétika Diákolimpia korcsoportos országos döntőjének alkalmából! Ettől a tanévtől

Részletesebben

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja Budapest, 2016. január előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató készítette: Patyi Melinda szabadidős szakmai koordinátor Tartalomjegyzék

Részletesebben

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

LA-URBE ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. : 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. : 06-46-504-338 Fax: 06-46-504-339 mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello.

LA-URBE ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. : 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. : 06-46-504-338 Fax: 06-46-504-339 mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello. LA-URBE ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. : 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. : 06-46-504-338 Fax: 06-46-504-339 mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello.hu GACSÁLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1. kötet TELEPÜLÉSSZERKEZETI

Részletesebben

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016 Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2016 20/2016 Rallye Szakági Bizottság határozat 2016. február 17 A Rallye Szakági Bizottság úgy határoz, hogy a MARB mindhárom régiójában felkéri a rendezőket,

Részletesebben

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ Az L Racing Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, a egység idén két fronton igyekszik helytállni, hiszen a magyar mellett

Részletesebben

MNASZ-OAGB 2013. évi Versenykiírás Utoljára módosítva: 2013.01.25

MNASZ-OAGB 2013. évi Versenykiírás Utoljára módosítva: 2013.01.25 MNASZ-OAGB 2013. évi Versenykiírás Utoljára módosítva: 2013.01.25 A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség /MNASZ/ 2013. évre kiírja a gokart szakág egyéni, Országos Amatőr Gokart Bajnokságát. A sorozat célja

Részletesebben

be/sfp-08089/2015/mlsz

be/sfp-08089/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Abaliget Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Abaliget Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3170 A kérelmező

Részletesebben

MURVA RALLYE KUPA 2012 ALAPKIÍRÁS

MURVA RALLYE KUPA 2012 ALAPKIÍRÁS MURVA RALLYE KUPA 2012 1. ÁLTALÁNOS EL ÍRÁSOK 1.1. Az ÖAMTC Zweigverein Baden (AUT) és a Marco Racing Team Kft. (HUN) (a továbbiakban: rendez ), 2012. évre Murva Rallye Kupa 2012 névvel versenysorozatot

Részletesebben

2015. év legjobb FÉRFI sportolói

2015. év legjobb FÉRFI sportolói AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A P O L G Á R M E S T E R 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/83/2016. Tárgy: 2015. év legjobb sportolóinak elismerése Készítette:

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

Mountain Bike Diákolimipa Megyei Döntő és nyílt verseny valamit Borsod Bajnoka 1. futam (Borsod-Abaúj-Zemplén, megye)

Mountain Bike Diákolimipa Megyei Döntő és nyílt verseny valamit Borsod Bajnoka 1. futam (Borsod-Abaúj-Zemplén, megye) Mountain Bike Diákolimipa Megyei Döntő és nyílt verseny valamit Borsod Bajnoka 1. futam (Borsod-Abaúj-Zemplén, megye) Bükkszentkereszt, Lapka Sportpálya 2016. május 21. Mountain Bike Megyei Diákolimpia

Részletesebben

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottságának 2018.évi beszámolója

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottságának 2018.évi beszámolója Az MNASZ Rallye Szakági Bizottságának 2018.évi beszámolója A Rallye Szakági Bizottság 2018-ban apró nehézségek árán kezdte meg munkáját. A ki nem nevezett bizottsági tagok a háttérből segítették a szakágvezető

Részletesebben

1 Hungary Superquad Championship

1 Hungary Superquad Championship M O T O R S P O R T QUAD SUPERMOTO BAJNOKSÁG 2007 1 Hungary Superquad Championship 2006 Kovács Krisztián 2006-ban a magyar superquad bajnokság abszolút első helyezettje. MOTORSPORT KFT. H - 1204 Budapest,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK:

VERSENYKIÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK: VERSENYKIÍRÁS A NYIRÁD RALLYE 2007 Versenykiírása az FIA Nemzetközi Sportkódex és Függelékei, valamennyi FIA Rallye Bajnokságra vonatkozó Általános Előírások és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által

Részletesebben

MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com

MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com r MŰSORFÜZET 2016 Kupáért április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com Tisztelt Versenyzők, Csapattagok, Kedves rallye Rajongók! Eger városa tizenegyedik alkalommal fogadja házigazdaként és igazi jó vendéglátóként

Részletesebben

Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG MURVA RALLYE KUPA ÉVI NEM HIVATALOS EREDMÉNYE

Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG MURVA RALLYE KUPA ÉVI NEM HIVATALOS EREDMÉNYE Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG MURVA RALLYE KUPA 2008. ÉVI NEM HIVATALOS EREDMÉNYE A KUPA FUTAMAI Sz. Időpont Elnevezés Gyorsasági szakaszok hossza /km/ I. 2008. 06. 06-08. Szombathely Rallye

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

1/2005. sz. TECHNIKAI KÖRLEVÉL

1/2005. sz. TECHNIKAI KÖRLEVÉL 2005.03.08 1/2005. sz. TECHNIKAI KÖRLEVÉL Legutóbbi frissítés: 2005-03-07 Mellékelve! A versenyzők felszerelése az Országos Bajnokságok futamain TARTALOMJEGYZÉK I. GÉPKÖNYVEZÉSI IDŐPONTOK... 1 II. NEMZETI

Részletesebben

1.5 A meghibásodott csavarmenetek új, az eredetivel azonos belső átmérőjű menetvágással javíthatók. (Helicoil rendszer)

1.5 A meghibásodott csavarmenetek új, az eredetivel azonos belső átmérőjű menetvágással javíthatók. (Helicoil rendszer) 252. fejezet Általános előírások a szériaautók (Gr. N), a túraautók (Gr. A), és a nagy túraautók (Gr. B) részére Megjegyzés! Lásd a dokumentum végén! Legutóbbi frissítés: 2005.09.13 1. ÁLTALÁNOS MEGJEGYZÉSEK

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2016 évi

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,

Részletesebben

VII. Széchenyi Futam Kiegészítő Szabályzat

VII. Széchenyi Futam Kiegészítő Szabályzat 2012 VII. Széchenyi Futam Kiegészítő Szabályzat 1. SZÉCHENYI FUTAM 1.1 Helyszínek Mobilis Interaktív Kiállítási Központ és parkolója (9026 Győr, Vásárhelyi Pál u. 66.) Nádor aluljáró és környéke (9023

Részletesebben

Az egész 200 quattro 20V ügy tulajdonképpen a Gabó miatt van :o) Na jó, ez persze nem teljesen igaz, de azért ő is benne volt egy kicsit...

Az egész 200 quattro 20V ügy tulajdonképpen a Gabó miatt van :o) Na jó, ez persze nem teljesen igaz, de azért ő is benne volt egy kicsit... Audi 200 quattro 20V Az egész 200 quattro 20V ügy tulajdonképpen a Gabó miatt van :o) Na jó, ez persze nem teljesen igaz, de azért ő is benne volt egy kicsit... Szóval, az egész úgy kezdődött, hogy Gabónak

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE03113/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE03113/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

LOVASTANÁR (HIPPOLOGUS) ÉS SZERVEZŐ SZAK 2016-17. CSAK NÁLUNK! EGYEDÜLÁLLÓ NEMZETKÖZI HÍRŰ OKTATÓKAR. Hatalmas szakmai tudásvagyon!

LOVASTANÁR (HIPPOLOGUS) ÉS SZERVEZŐ SZAK 2016-17. CSAK NÁLUNK! EGYEDÜLÁLLÓ NEMZETKÖZI HÍRŰ OKTATÓKAR. Hatalmas szakmai tudásvagyon! Magyar Lovassport Szövetség Egy kicsit több tudományt és ügyes, fényes végrehajtást. Gróf Széchenyi István Lovakrul, 1828 LOVASTANÁR (HIPPOLOGUS) ÉS SZERVEZŐ SZAK 2016-17. CSAK NÁLUNK! EGYEDÜLÁLLÓ NEMZETKÖZI

Részletesebben

A DDR 3D Bajnokság célja: Jellege: A DDR 3D Bajnokság rendezői: Helyszínek, időpontok: Korosztályok, javasolt nevezési díjak: Díjazás:

A DDR 3D Bajnokság célja: Jellege: A DDR 3D Bajnokság rendezői: Helyszínek, időpontok: Korosztályok, javasolt nevezési díjak: Díjazás: Dél-Dunántúli Régió 3D Bajnokság Versenyszabályzata 2016 1 A DDR 3D Bajnokság célja: - Magas színvonalú versenyzési lehetőség biztosítása az íjászok számára, - Felkészülési lehetőség a GP, OB és nemzetközi

Részletesebben

A POZITÍV KORREKCIÓ ELLENÉRE IS BORÚSAK AZ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (2013. ÁPRILISI FELMÉRÉSEK ALAPJÁN)

A POZITÍV KORREKCIÓ ELLENÉRE IS BORÚSAK AZ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (2013. ÁPRILISI FELMÉRÉSEK ALAPJÁN) 2006. I. A POZITÍV KORREKCIÓ ELLENÉRE IS BORÚSAK AZ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (2013. ÁPRILISI FELMÉRÉSEK ALAPJÁN) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó cégek (fejlesztők,

Részletesebben

Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete. Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete

Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete. Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete Bevezető Püspökszilágy Község Önkormányzata a sporttörvényben előírt kötelezettsége teljesítése céljából- az alapelvek érvényesítése, a társadalmi célok megvalósítása és megoldandó feladatok elvégzése

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE06284/2015/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE06284/2015/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

5/2002. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

5/2002. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Budapest, 2002-12-18 5/2002. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetői és dolgozói nevében, ezúton kívánunk boldog karácsonyt, békés és eredményekben gazdag újévet minden kedves

Részletesebben

A Bosch Hibrid-technológiája A vezetési komfort és a környezetvédelem kombinációja

A Bosch Hibrid-technológiája A vezetési komfort és a környezetvédelem kombinációja Sajtóinformáció A Bosch Hibrid-technológiája A vezetési komfort és a környezetvédelem kombinációja 2005 június hó RF 50606_EB Walter_MPK_hu.rtf Manfred Walter, a Robert Bosch GmbH Hibrid rendszerek Projektházának

Részletesebben

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2011-2012. évi, Budapest

Részletesebben

CÉLTRANS 97 Rally Bajnokság 2012. 3. FUTAM A. GENERALI BIZTOSÍTÓ Kupáért RÁBARING VERSENYKIÍRÁS. www.a-r-c.hu

CÉLTRANS 97 Rally Bajnokság 2012. 3. FUTAM A. GENERALI BIZTOSÍTÓ Kupáért RÁBARING VERSENYKIÍRÁS. www.a-r-c.hu CÉLTRANS 97 Rally Bajnokság 2012. 3. FUTAM A GENERALI BIZTOSÍTÓ Kupáért RÁBARING VERSENYKIÍRÁS www.a-r-c.hu 1 IDŐBEOSZTÁS 2012. Szeptember 2. Vasárnap 22:00 Nevezési zárlat 2012. Szeptember 8. Szombat

Részletesebben

MOTOCROSS LICENCIGÉNYLŐ ADATLAP 2016

MOTOCROSS LICENCIGÉNYLŐ ADATLAP 2016 MOTOCROSS LICENCIGÉNYLŐ ADATLAP 2016 VERSENYZŐ RÉSZÉRE Magyar Motorsport Szövetség A licencigénylő elválaszthatatlan részét képezi a technikai minimum vizsgalap 1. MAMS Licenc száma Beadás kelte Licencdíj

Részletesebben

MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG

MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG JEGYZŐKÖNYV amely készült a MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG 2014. évi rendes küldöttgyülésén 2015. március 1-én Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Budapest, XIV. Városligeti krt. 11. Dr. Reé András levezető

Részletesebben

Sport XXI. Országos Mini Kupa. 2014. május 1-4. és 10-11.

Sport XXI. Országos Mini Kupa. 2014. május 1-4. és 10-11. Sport XXI. Országos Mini Kupa 2014. május 1-4. és 10-11. A Magyar Röplabda Szövetség 2014. évi Országos Mini Kupa (OMK) versenye ismét hatalmas siker volt. A 2013-as rekord létszámot is felülmúlta a rendezvény.

Részletesebben

be/sfphpm01-09397/2015/mlsz

be/sfphpm01-09397/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Simontornyai Torna Club 22 A kérelmező szervezet rövidített neve STC 22 Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1738 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben