ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetbe foglalva. Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetbe foglalva. Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány"

Átírás

1 ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetbe foglalva Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetbe foglalva

2 Az alapítvány alapítója a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány alapító okiratát a május 11-i alapítói módosítással egységes szerkezetbe az alábbiak szerint fogadja el az évi IV. törvény 74/A. 74/F. -ainak, valamint a évi LXV. törvény 1. -ának rendelkezései alapján. 1. Alapító: Felsőtárkány Község Önkormányzata Képviselő-testülete Székhelye: 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Adószáma: Képviseli: dr. Juhász Attila Simon polgármester 2. Közalapítvány neve: Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány 3. Közalapítvány székhelye: 3324 Felsőtárkány, Fő út Közalapítvány célja: az évi LXV. tv. 8. (1) bekezdése alapján a helyi közfeladatok körében a közművelődési és művészeti tevékenység támogatása, a Felsőtárkányi Hagyományőrző Néptánccsoport támogatása, működésének elősegítése, egyéb hagyományőrzés, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés elősegítése, egyéb kulturális tevékenység 5. A Közalapítvány jellege: A Közalapítvány jogi személy, mely a Heves Megyei Bíróság által történő nyilvántartásba vétellel jön létre. A Közalapítvány saját bélyegzővel, önálló adószámmal, hitelesített naplófőkönyvvel és csekkszámlával rendelkező nyílt alapítvány. A Közalapítvány közhasznú szervezet. Közhasznú tevékenységként az évi CLVI. tv. 26. C/4. és C/5. pontjaiban meghatározott nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, valamint kulturális tevékenységet folytat figyelemmel a 4. pontban megjelölt közalapítványi célokra is. A Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A Közalapítvány céljai és feladatai elérése érdekében együttműködik minden olyan szervezettel, közösséggel vagy személlyel, amely, illetőleg aki az alapítványi cél elérésében munkálkodni hajlandó. A Közalapítvány működése nyilvános, munkájának, tevékenységének végzése során épít a nyilvánosság és a támogatók kezdeményezéseire, javaslataira. A Közalapítvány, mint közhasznú szervezet az évi CLVI. tv. 7. (2) bekezdése alapján az alábbiak (8. pont e) bekezdés) szerint működését és gazdálkodását ellenőrző, a vezetőszervtől elkülönült felügyelő bizottságot hoz létre az ott rögzítettek szerint. A Közalapítvány, mint közhasznú szervezet belső szabályzata rendelkezik: - a vezetőszerv döntéseit az érintettekkel 15 napon belül közli, illetve a helyi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján nyilvánosságra hozza, - a Közalapítvány, mint közhasznú szervezet működésének, szolgáltatási igénybevétele módját, beszámolóit, ugyancsak a Polgármesteri Hivatal hirdető tábláján nyilvánosságra hozza,

3 - a Közalapítvány, mint közhasznú szervezet a létesítő okirata szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi vagy az országos sajtóútján is nyilvánosságra hozza. 6. A Közalapítvány vagyona és bevételei: a) A Közalapítvány induló vagyona Ft azaz Ötszázezer forint, mely összeget az Alapító a Közalapítvány pénzforgalmát bonyolító pénzintézetnél nyitott bankszámlára, jelen alapító okirat aláírását követően köteles befizetni és a befizetés tényét a nyilvántartásba vételt végző bíróság felé a Közalapítvány bejegyzésével egyidejűleg hitelt érdemlően igazolni. Az Alapító tudomással bír az évi CLVI. tv. azon rendelkezéséről, mely szerint: ha az Alapítvány éves bevétele meghaladja az Ötmillió forintot, a vezetőszervtől elkülönült felügyelő szerv létrehozása kötelező. b) A Közalapítvány bevételeit képezi: az Alapító által a Közalapítvány céljára rendelt vagyon, illetve későbbi támogatás, a Közalapítványt támogatók befizetései, felajánlásai, jótékony célú rendezvényekből származó bevételek, pályázatok alapján megítélt juttatások, a Közalapítványnak adományozott vagyon, végrendeleti juttatás, egyéb támogatás, mindazon kamatbevételek, melyek a Közalapítvány számláján kerülnek jóváírásra, normatív támogatások, egyéb források. A Közalapítványt támogatók az adomány, felajánlás felhasználási célját ki is köthetik, az azonban soha nem lehet ellentétes a Közalapítvány célkitűzésével. Az Alapító és a támogatók az alapítvány befizetéseket és egyéb vagyoni hozzájárulásokat nem követelhetik vissza. 7. A Közalapítvány gazdálkodása: Az alapítványi vagyon rendeltetésszerű, az alapító szándéka szerint és az Alapítvány céljával összhangban levő felhasználásról a kuratórium gondoskodik. E vagyonból kell fedezni a Közalapítvány működéséből és fenntartásából származó költségeket is. A Közalapítvány számlájáról történő rendelkezéshez a kuratórium elnöknek és egy tagjának együttes aláírása szükséges. A Közalapítvány vagyonának, hozadékainak felhasználása és az abból történő fizetés csak és kizárólag a jelen okiratban foglalt célokra történhet, készpénz formájában vagy átutalással. A felhasználásnál figyelembe kell venni az egyes adakozók által esetlegesen meghatározott feltételeket. A Közalapítvány vagyona az alapítói vagyon tőkeösszegének 50 %-a alá nem csökkenhet. A Közalapítványnak juttatott vagyontárgy, amennyiben alkalmas a 4. pontban megjelölt cél közvetlen vagy közvetett eléréséhez, úgy az erre a célra felhasználható, más esetben értékesítendő vagy hasznosítható. A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A Közalapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt kizárólag az Alapító Okiratban meghatározott célokra, illetve tevékenységre fordíthatja.

4 8. A Közalapítvány kezelője: A Közalapítványt kezelő szerve az 5 tagú kuratórium. a.) A kuratórium tagjai: 18.) Sike Ágnes Szabó Dániel (sz: Eger, an: Bajzát Éva lakik: 3324 Felsőtárkány, Fő út 214.) (sz: Eger, an: Sike Katalin lakik: 3324 Felsőtárkány, Koronás út Suhajné Nagy Veronika (sz: Egercsehi, an: Melnik Veronika lakik: 3324 Felsőtárkány, Koronás u. 4.) A kuratórium elnöke: Farkas Erika Várhelyi Péter Várhelyi Péter (sz: Eger, an: Somogyi Sára lakik: 3300 Eger, Napsugár utca 27. 2/8. (sz: Eger, an: Tóth Aranka Katalin lakik: 3300 Eger, Szvorényi utca 16. (sz: Eger, an: Tóth Aranka Katalin lakik: 3300 Eger, Szvorényi utca 16. b.) A kuratórium tagjainak megbízatása május 09. napjától 3 éves határozott időre, azaz május 09. napjáig szól. A kuratóriumi tagság megszűnik: a tag halálával, önkéntes lemondással, a Ptk. 74/C. (6) bekezdésében foglalt esetben. A kuratórium tagjai tiszteletdíjban és költségtérítésben is részesülhetnek; az alapítványi cél elérése érdekében kifejtett működésükkel kapcsolatos, indokoltan felmerülő költségeiket és kiadásaikat számla ellenében meg kell téríteni. A Közalapítványt a kuratórium elnöke képviseli. A bankszámla feletti rendelkezési jog a kuratórium elnökét bármelyik kuratóriumi taggal együttesen illeti meg.

5 A Kuratórium tagjai nem lehetnek az Alapítóval sem közalkalmazotti, sem más szerződéses, illetve egyéb érdekeltségi viszonyban, illetőleg a Képviselő-testület tagjainak, a felügyelő bizottságnak és egymásnak hozzátartozói, illetve közeli hozzátartozói. A hozzátartozó, illetve a közeli hozzátartozó fogalmát a Ptk. Hatályos rendelkezései szerint kell értelmezni. A Közalapítvány vezető tisztségviselőinek összeférhetetlenségére a közhasznú szervezetekről szóló évi CLVI.tv. 8. (1) és a 9. (1) bekezdésének rendelkezései az irányadóak. c.) A kuratórium szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal ülésezik, az ülésekről jegyzőkönyv készül, melyet a kuratórium elnöke és a jegyzőkönyv vezetésével megbízott kuratóriumi tag ír alá. A kuratórium ülését a kuratórium elnöke hívja össze. A kuratórium üléseinek összehívása a tagoknak a megtárgyalandó napirendi pontokat feltüntető meghívó ajánlott levélként történő eljuttatásával történik. Az ajánlott levél helyett a meghívás más módon is történhet, azonban a meghívó kézbesítését hitelt érdemlő módon igazolni kell. A meghívókat olyan időpontban kell eljuttatni, hogy azokat a kuratóriumi tagok a megtartandó ülést megelőző 8 nappal előbb kézhez vegyék. A kuratórium ülései nyilvánosak, azonban a kuratórium elnöke figyelemmel az ülés napirendjére, kivételes esetben a kuratóriumüléseinek a nyilvánosság kizárásával történő megtartását indítványozhatja. A kuratórium határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a kuratórium ülését 15 napon belül, változatlan napirend mellett ismételten össze kell hívni. A kuratórium határozatait az ülésen jelen lévő tagok nyílt szavazásával, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a kuratórium elnökének szavazata dönt. A Közalapítvány éves tervének és költségvetésének elfogadásához, valamint az éves beszámoló elfogadásához a kuratórium legalább kétharmados szótöbbséggel hozott határozata szükséges. A Közalapítvány kuratóriumának Határozatok Könyvét kell vezetnie, amelyben a határozatokat sorszámmal ellátva kell feltüntetni oly módon, hogy a kuratórium döntéseinek tartalma, időpontja, hatálya, valamint a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges személye) megállapítható legyen. A Közalapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba az érdekeltség igazolásával a Közalapítvány székhelyén bárki betekinthet. Az iratokba való betekintés megtagadható, ha a betekintés a Közalapítvány szolgáltatásait igénybevevők személyi adatainak nyilvánosságra hozatalára irányul, illetve személyiségi jogok sérelmével jár. d.) A kuratórium feladatai: gondoskodik az alapítványi célok megvalósulásáról, gondoskodik a Közalapítvány vagyonának az Alapító okiratban céloknak megfelelő felhasználásról, annak gyarapításáról, évente köteles tevékenységéről tájékoztatni az Alapítót, különös tekintettel a Közalapítvány vagyonának kezelésére és felhasználására, javaslatot tesz az Alapító okirat esetleges módosítására, kiegészítésére, elkészíti és az Alapító elé terjeszti a Közalapítvány éves beszámolóját, vagyonmérlegét.

6 e.) Az Alapító akként rendelkezik, hogy a jelen Alapító Okiratban a kezelő szerv ellenőrzésére jogosult szervet, háromtagú Felügyelő Bizottságot hoz létre. A Felügyelő Bizottság jogosult és köteles megvizsgálni a kuratórium gazdálkodását, az alapítói vagyon célnak megfelelő felhasználását, valamint a számviteli szabályok és előírások betartását. A Felügyelő Bizottság szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal ülésezik, az ülésekről jegyzőkönyv készül, melyet a bizottság elnöke és a jegyzőkönyv vezetésével megbízott tagja ír alá. A Felügyelő Bizottság ülését annak elnöke hívja össze. A Felügyelő Bizottság üléseinek összehívása a tagoknak a megtárgyalandó napirendi pontokat feltüntető meghívó ajánlott levélként történő eljuttatásával történik. Az ajánlott levél helyett a meghívás más módon is történhet, azonban a meghívó kézbesítését hitelt érdemlő módon igazolni kell. A meghívókat olyan időpontban kell eljuttatni, hogy azokat a felügyelő bizottsági tagok a megtartandó ülést megelőző 8 nappal előbb kézhez vegyék. A Felügyelő Bizottság ülései nyilvánosak, azonban az elnök figyelemmel az ülés napirendjére, kivételes esetben az ülésnek a nyilvánosság kizárásával történő magatartását indítványozhatja. A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha tagjainak több, mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén az ülést 15 napon belül, változatlan napirend mellett ismételten össze kell hívni. A Felügyelő Bizottság határozatait az ülésen jelen lévő tagok nyílt szavazásával, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a Felügyelő Bizottság elnökének szavazata dönt. A Felügyelő Bizottság tagjai nem lehetnek az Alapítóval sem közalkalmazotti, sem más szerződéses, illetve egyéb érdekeltségi viszonyban, illetőleg a Képviselő-testület tagjainak, a kuratórium tagjainak és egymásnak hozzátartozói, illetve közli hozzátartozói. A hozzátartozó, illetve a közeli hozzátartozó fogalmát a Ptk. hatályos rendelkezései szerint kell értelmezni. 9. Csatlakozás a Közalapítványhoz: A Közalapítvány nyílt, ahhoz bárki csatlakozhat azzal, hogy a csatlakozás elfogadásához a kezelő szerv jóváhagyása szükséges. A Közalapítvány céljait ugyanakkor támogatásával bárki elősegítheti. A támogatók befizetései a Közalapítvány vagyonát növelik. 10. A Közalapítvány megszűnése: A Közalapítvány a Ptk. 74/E. -ban, illetve a évi LXV. törvény 1. (3) bekezdésében rögzítettek szerint szűnik meg. Az Alapító akként rendelkezik, hogy bármely megszűnés esetén a Közalapítvány hitelezők kielégítését követően megmaradó vagyona visszaszáll az Alapítóra, aki köteles azt a megszűnt Közalapítvány céljával hasonló célra fordítani (elsősorban hasonló célú Közalapítvány, illetve Alapítvány támogatására fordítani) és erről a nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni. 11. Egyéb rendelkezések:

7 Jelen Alapító Okiratban külön nem szabályozott kérdések körében a Ptk. és a LXV. törvény vonatkozó rendelkezései az irányadóak. Jelen Alapító Okiratot az Alapító, mint akaratával mindenben megegyezőt, elolvasás és értelmezés után helybenhagyva írta alá. Felsőtárkány, május 09. Felsőtárkány Község Önkormányzata Képviselő-testülete alapító képv. dr. Juhász Attila Simon polgármester

8 ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS Amely készült a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány alapítójának határozata alapján az alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: 1. Az alapító okirat 8. pont a.) pontjának és b.) pontjának helyébe az alábbi rendelkezés lép a kuratórium elnöke és tagjai személyében bekövetkezett változás alapján: 8. A Közalapítvány kezelője: A Közalapítványt kezelő szerve az 5 tagú kuratórium. a.) A kuratórium tagjai: Sike Ágnes (sz: Eger, an: Bajzát Éva lakik: 3324 Felsőtárkány, Fő út 214.) Szabó Dániel (sz: Eger, an: Sike Katalin lakik: 3324 Felsőtárkány, Koronás út 18.) Suhajné Nagy Veronika (sz: Egercsehi, an: Melnik Veronika lakik: 3324 Felsőtárkány, Koronás u. 4.) A kuratórium elnöke: Várhelyi Péter Farkas Erika Várhelyi Péter (sz: Eger, an: Somogyi Sára lakik: 3300 Eger, Napsugár utca 27. 2/8. (sz: Eger, an: Tóth Aranka Katalin lakik: 3300 Eger, Szvorényi utca 16. (sz: Eger, an: Tóth Aranka Katalin lakik: 3300 Eger, Szvorényi utca 16. b.) A kuratórium tagjainak megbízatása május 09. napjától 3 éves határozott időre, azaz május 09. napjáig szól. 2. Az alapító okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal érvényben maradnak. Jelen alapító okirat módosítás az alapító 70/2012. (V. 11.) és 92/2012. (VII. 5.) számú határozatával került elfogadásra. Jelen alapító okirat módosítást alapító, mint akaratával mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírta. Felsőtárkány, május 09. Felsőtárkány Község Önkormányzata Képviselő-testülete alapító képv. dr. Juhász Attila Simon polgármester

9 Ü G Y V É D I M E G H A T A L M A Z Á S..Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány (3324 Felsőtárkány, Fő út 101.). (Nyilv.sz: KA-888, képv: dr. Juhász Attila Simon) meghatalmazom a 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 1. II/5. sz.alatti Derda Ügyvédi Irodát (ügyintéző ügyvéd Dr. Derda Krisztina, krisztina.derda@chello.hu), hogy az Egerben napján létrejött megbízás alapján az Egri Törvényszék előtt.. alapító okirat módosítás nyilvántartásba vétele ügyben az ügyvédi törvényben meghatározott jogkörben képviseletemben teljes jogkörrel eljárjon. Alulírott Dr. Derda Krisztina, mint a Derda Ügyvédi Iroda képviseletében eljáró ügyintéző ügyvéd kijelentem, hogy a megbízást vállaltam. Helyettesítéssel megbízott: - Kelt Eger, napján Felsőtárkányi Hagyományőrző Derda Ügyvédi Iroda megbízott helyettesítő Közalapítvány képv. Dr. Derda Krisztina képv: Várhelyi Péter

10 Ü G Y V É D I M E G H A T A L M A Z Á S.Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány (3324 Felsőtárkány, Fő út 101.). (Nyilv.sz: KA-888, képv: dr. Juhász Attila Simon) meghatalmazom a 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 1. II/5. sz.alatti Derda Ügyvédi Irodát (ügyintéző ügyvéd Dr. Derda Krisztina, krisztina.derda@chello.hu), hogy az Egerben napján létrejött megbízás alapján az Egri Törvényszék előtt.. alapító okirat módosítás nyilvántartásba vétele ügyben az ügyvédi törvényben meghatározott jogkörben képviseletemben teljes jogkörrel eljárjon. Alulírott Dr. Derda Krisztina, mint a Derda Ügyvédi Iroda képviseletében eljáró ügyintéző ügyvéd kijelentem, hogy a megbízást vállaltam. Helyettesítéssel megbízott: - Kelt Eger, napján Felsőtárkányi Hagyományőrző Derda Ügyvédi Iroda megbízott helyettesítő Közalapítvány képv. Dr. Derda Krisztina képv: Virág Lászlóné Bakondi Ildikó

11 JEGYZŐKÖNYV Amely készült a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány székhelyén május 09. napján megtartott kuratóriumi és alapítói ülésén. Jelen vannak: Virág Lászlóné sz. Bakondi Ildikó a kuratórium elnöke Sike Ágnes a kuratórium tagja Szabó Dániel a kuratórium tagja Suhajné Nagy Veronika a kuratórium tagja Farkas Erika a kuratórium tagja Várhelyi Péter Felsőtárkány Község Önkormányzata Képviselő-testülete alapító képviseletében dr. Juhász Attila Simon Napirendi pontok: 1. Kuratóriumi tag lemondása, Kuratórium választása, 2. Alapító okirat módosítás 3. Egyebek Virág Lászlón sz. Bakondi Ildikó megállapítja, hogy az ülésen valamennyi érintett jelen van, így megtartásának akadálya nincs. Levezető elnökké Suhajné Nagy Veronikát, jegyzőkönyvvezetővé Farkas Erikát, jegyzőkönyv hitelesítőkké Sike Ágnest és Szabó Dánielt választották. 1. Napirendi pont: Virág Lászlóné sz. Bakondi Ildikó, mint a kuratórium elnöke kijelenti, hogy kuratóriumi tagi és elnöki tisztségéről május 09. napjával le kíván mondani, mert egyéb elfoglaltsága miatt ezzel kapcsolatos feladatait ellátni nem tudja és nem szeretné, ha az alapítványt e miatt hátrány érné. Kéri az alapítót, hogy lemondását fogadja el. Az alapító a lemondást elfogadja, ennek okából azonban szükséges a helyére új kuratóriumi tagot választani. A kuratórium elnöke bejelenti továbbá, hogy a kuratórium tagjainak határozott idejű megbízása lejárt, ezért szükséges új kuratórium választása. Erre tekintettel alapító új kuratóriumot választ mai naptól számított 3 évre, azaz május 09-ig tartó határozott időre. Ezt követően alapító meghozta az alábbi határozatot. 1/2012. (V. 09.) számú alapítói határozat Az alapítvány alapítója május 09. napjával elfogadja Virág Lászlóné sz. Bakondi Ildikó (anyja neve: Opprendek Rozália) lemondását a kuratóriumi tagi és elnöki tisztségről. Alapító megállapítja, hogy a kuratóriumi tagok határozott idejű mandátuma lejárt, ezért a mai nappal a kuratórium tagjait visszahívja és 3 év időtartamra, azaz május 09-től május 09-ig tartó határozott időtartamra új kuratóriumot választ. Ennek okából az alapítvány kuratóriuma a mai naptól az alábbi összetételben működik tovább: A kuratórium tagjai: Suhajné Nagy Veronika Farkas Erika Sike Ágnes Szabó Dániel

12 Várhelyi Péter Valamennyi kuratóriumi tag elfogadta a megbízást. Ezt követően az újonnan megválasztott kuratóriumi tagok egymás között megválasztották az elnököt, aki Várhelyi Péter lett. 2. Napirendi pont: Alapító bejelenti, hogy az alapítvány kuratóriumának változása okából szükséges az alapító okirat módosítása. Fentiekre figyelemmel alapító módosítja az alapító okiratot, és a kuratórium tagjaival egyetértésben meghozta az alábbi határozatot. 2/2012. (V. 09.) számú alapítói határozat Az alapító május 09. napjától kezdődően az alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja. 1.) 1. Az alapító okirat 8. pont a.) pontjának és b.) pontjának helyébe az alábbi rendelkezés lép a kuratórium elnöke és tagjai személyében bekövetkezett változás alapján: 8. A Közalapítvány kezelője: A Közalapítványt kezelő szerve az 5 tagú kuratórium. a.) A kuratórium tagjai: 18.) Sike Ágnes Szabó Dániel (sz: Eger, an: Bajzát Éva lakik: 3324 Felsőtárkány, Fő út 214.) (sz: Eger, an: Sike Katalin lakik: 3324 Felsőtárkány, Koronás út Suhajné Nagy Veronika (sz: Egercsehi, an: Melnik Veronika lakik: 3324 Felsőtárkány, Koronás u. 4.) Farkas Erika Várhelyi Péter (sz: Eger, an: Somogyi Sára lakik: 3300 Eger, Napsugár utca 27. 2/8. (sz: Eger, an: Tóth Aranka Katalin lakik: 3300 Eger, Szvorényi utca 16. A kuratórium elnöke: Várhelyi Péter

13 (sz: Eger, an: Tóth Aranka Katalin lakik: 3300 Eger, Szvorényi utca 16. b.) A kuratórium tagjainak megbízatása május 09. napjától 3 éves határozott időre, azaz május 09. napjáig szól. 3. Napirendi pont: Egyéb hozzászólás nem lévén levezető elnök a kuratóriumi ülést berekeszti. K.m.f. Suhajné Nagy Veronika levezető elnök Farkas Erika jegyzőkönyvvezető Sike Ágnes jegyzőkönyv hitelesítő Szabó Dániel jegyzőkönyv hitelesítő Virág Lászlón sz. Bakondi Ildikó lemondó elnök Várhelyi Péter új kuratóriumi tag Felsőtárkány Község Önkormányzata Képviselő-testülete alapító képv. dr. Juhász Attila Simon polgármester

14 NYILATKOZAT Felsőtárkány Község Önkormányzata (képviseli: dr. Juhász Attila Simon polgármester) 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. szám alatti Önkormányzat, mint a 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. szám alatti ingatlan tulajdonosa kijelentem, hogy jelen nyilatkozat aláírásával egyidejűleg hozzájárulok ahhoz, hogy a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány székhelyként használja a tulajdonomat képező ingatlant és székhelyeként azt a cégirataiban feltüntesse, a bíróságra bejelentse. Felsőtárkány, május 09. Felsőtárkány Község Önkormányzata képv: dr. Juhász Attila Simon polgármester Tanúk: 1. Név: 2. Név:

15 NYILATKOZAT Sike Ágnes 3324 Felsőtárkány, Fő út 214. szám alatti lakos, Szabó Dániel 3324 Felsőtárkány, Koronás út 18. szám alatti lakos, Suhajné Nagy Veronika 3324 Felsőtárkány, Koronás út 4. szám alatti lakos, Farkas Erika 3300 Eger, Napsugár utca 27. 2/8. szám alatti lakos, és Várhelyi Péter 3300 Eger, Szvorényi utca 16. szám alatti lakos, mint a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány kuratóriumának tagjai jelen nyilatkozat aláírásával egyidejűleg kijelentjük, hogy az alapító által az alapítvány alapító okiratában május 09. napján tett módosításokat és kiegészítéseket ismerjük, az alapító okirat rendelkezéseit magunkra nézve kötelezőnek fogadjuk el és az alapítvány tevékenységét a továbbiakban ezen módosításoknak megfelelően irányítjuk és látjuk el. Felsőtárkány, május 09. Sike Ágnes Szabó Dániel Suhajné Nagy Veronika Farkas Erika Várhelyi Péter Tanúk: 1. Név: 2. Név:

16 LEMONDÓ NYILATKOZAT Virág Lászlóné sz. Bakondi Ildikó (an: Opprendek Rozália, szül: Felsőtárkány, ) 3324 Felsőtárkány, Fő út 195. szám alatti lakos kijelentem, hogy a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány (3324 Felsőtárkány, Fő út 101.) kuratóriumi elnöki tisztségéről május 09. napjával lemondok. Előadom, hogy egyéb irányú elfoglaltságaim olyan mértékben megnövekedtek, hogy nincs lehetőségem a továbbiakban a tisztséget megfelelő módon ellátni. Ezért, hogy az alapítvány munkája emiatt hátrányt ne szenvedjen, kénytelen vagyok a tisztségtől megválni. Kérem az alapítvány alapítóját, hogy fenti döntésemet szíveskedjen tudomásul venni. A kuratóriumi tagsággal járó feladatokat az új kuratóriumi tag bejegyzéséig ellátom. Felsőtárkány, május 09. Virág Lászlón sz. Bakondi Ildikó Tanúk: 1. Név: 2. Név:

17 ELFOGADÓ NYILATKOZAT Sike Ágnes (an: Bajzát Éva, szül: Eger ) 3324 Felsőtárkány, Fő út 214. szám alatti lakos, kijelentem, hogy elfogadom a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány alapítójának kuratóriumi tisztségére szóló felkérést, kijelölését május 09. napjától számított 3 éves határozott időtartamra, azaz május 09. napjáig. Kijelentem, hogy a közügyektől való eltiltás hatálya alá nem esem. Az Alapítvány alapítójával nem állok munkaviszonyban, hozzátartozói vagy egyéb érdekeltségi, egyéb függőségi viszonyban, továbbá a kuratóriumi tagok között közeli hozzátartozóm nincs, a kuratóriumi tagokkal sem munkaviszonyban, sem egyéb függőségi viszonyban nem állok. Kijelentem, hogy az alapítvány alapítójának képviselőjével sem állok közeli hozzátartozói viszonyban, munkaviszonyban, vagy egyéb függőségi jogviszonyban. Kijelentem, hogy az előző három évben nem töltöttem be vezető tisztséget, olyan közhasznú szervezetnél, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Nyilatkozatommal egyidejűleg tájékoztatom jelen tisztségemről, az összes közhasznú szervezetet, ahol vezető tisztséget betöltök. Felsőtárkány, május 09. Tanúk: 1. Név: 2. Név: Sike Ágnes

18 ELFOGADÓ NYILATKOZAT Szabó Dániel (an: Sike Katalin, szül: Eger ) 3324 Felsőtárkány, Koronás út 18. szám alatti lakos kijelentem, hogy elfogadom a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány alapítójának kuratóriumi tisztségére szóló felkérést, kijelölését május 09. napjától számított 3 éves határozott időtartamra, azaz május 09. napjáig. Kijelentem, hogy a közügyektől való eltiltás hatálya alá nem esem. Az Alapítvány alapítójával nem állok munkaviszonyban, hozzátartozói vagy egyéb érdekeltségi, egyéb függőségi viszonyban, továbbá a kuratóriumi tagok között közeli hozzátartozóm nincs, a kuratóriumi tagokkal sem munkaviszonyban, sem egyéb függőségi viszonyban nem állok. Kijelentem, hogy az alapítvány alapítójának képviselőjével sem állok közeli hozzátartozói viszonyban, munkaviszonyban, vagy egyéb függőségi jogviszonyban. Kijelentem, hogy az előző három évben nem töltöttem be vezető tisztséget, olyan közhasznú szervezetnél, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Nyilatkozatommal egyidejűleg tájékoztatom jelen tisztségemről, az összes közhasznú szervezetet, ahol vezető tisztséget betöltök. Felsőtárkány, május 09. Tanúk: 1. Név: 2. Név: Szabó Dániel

19 ELFOGADÓ NYILATKOZAT Suhajné Nagy Veronika (an. Melnik Veronika, szül. Egercsehi ) 3324 Felsőtárkány, Koronás út 4. szám alatti lakos kijelentem, hogy elfogadom a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány alapítójának kuratóriumi tisztségére szóló felkérést, kijelölését május 09. napjától számított 3 éves határozott időtartamra, azaz május 09. napjáig. Kijelentem, hogy a közügyektől való eltiltás hatálya alá nem esem. Az Alapítvány alapítójával nem állok munkaviszonyban, hozzátartozói vagy egyéb érdekeltségi, egyéb függőségi viszonyban, továbbá a kuratóriumi tagok között közeli hozzátartozóm nincs, a kuratóriumi tagokkal sem munkaviszonyban, sem egyéb függőségi viszonyban nem állok. Kijelentem, hogy az alapítvány alapítójának képviselőjével sem állok közeli hozzátartozói viszonyban, munkaviszonyban, vagy egyéb függőségi jogviszonyban. Kijelentem, hogy az előző három évben nem töltöttem be vezető tisztséget, olyan közhasznú szervezetnél, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Nyilatkozatommal egyidejűleg tájékoztatom jelen tisztségemről, az összes közhasznú szervezetet, ahol vezető tisztséget betöltök. Felsőtárkány, május 09. Tanúk: 1. Név: 2. Név: Suhajné Nagy Veronika

20 ELFOGADÓ NYILATKOZAT Farkas Erika (an. Somogyi Sára, szül. Eger ) 3300 Eger, Napsugár utca 27. 2/8. szám alatti lakos kijelentem, hogy elfogadom a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány alapítójának kuratóriumi tisztségére szóló felkérést, kijelölését május 09. napjától számított 3 éves határozott időtartamra, azaz május 09. napjáig. Kijelentem, hogy a közügyektől való eltiltás hatálya alá nem esem. Az Alapítvány alapítójával nem állok munkaviszonyban, hozzátartozói vagy egyéb érdekeltségi, egyéb függőségi viszonyban, továbbá a kuratóriumi tagok között közeli hozzátartozóm nincs, a kuratóriumi tagokkal sem munkaviszonyban, sem egyéb függőségi viszonyban nem állok. Kijelentem, hogy az alapítvány alapítójának képviselőjével sem állok közeli hozzátartozói viszonyban, munkaviszonyban, vagy egyéb függőségi jogviszonyban. Kijelentem, hogy az előző három évben nem töltöttem be vezető tisztséget, olyan közhasznú szervezetnél, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Nyilatkozatommal egyidejűleg tájékoztatom jelen tisztségemről, az összes közhasznú szervezetet, ahol vezető tisztséget betöltök. Felsőtárkány, május 09. Tanúk: 1. Név: 2. Név: Farkas Erika

21 ELFOGADÓ NYILATKOZAT Várhelyi Péter (an. Tóth Aranka. szül:. Eger, ) 3300 Eger, Szvorényi utca 16. szám alatti lakos elfogadom a Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány (3324 Felsőtárkány, Fő, út 101.) alapítójának kuratóriumi tisztségre (elnök) vonatkozó felkérését, kijelölését május 09. napjától számított 3 éves határozott időtartamra, azaz május 09. napjáig és kijelentem, hogy a közügyektől való eltiltás hatálya alá nem esem. Az Alapítvány alapítójával nem állok munkaviszonyban, hozzátartozói vagy egyéb érdekeltségi, egyéb függőségi viszonyban, továbbá a kuratóriumi tagok között közeli hozzátartozóm nincs, a kuratóriumi tagokkal sem munkaviszonyban, sem egyéb függőségi viszonyban nem állok. Kijelentem, hogy az alapítvány alapítójának képviselőjével sem állok közeli hozzátartozói viszonyban, munkaviszonyban, vagy egyéb függőségi jogviszonyban. Kijelentem, hogy az előző három évben nem töltöttem be vezető tisztséget, olyan közhasznú szervezetnél, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Nyilatkozatommal egyidejűleg tájékoztatom jelen tisztségemről, az összes közhasznú szervezetet, ahol vezető tisztséget betöltök. Felsőtárkány, május 09. Tanúk: 1. Név: 2. Név: Várhelyi Péter

22 AZONOSÍTÁSI ADATLAP Az azonosítást végző: Derda Ügyvédi Iroda, dr. Derda Krisztina ügyvéd 3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 1. II/5. Tel: 36/ , 36/ , 30/ , fax: 36/ , Természetes személy ügyfél adatai: 1.) családi és utónév (születési név), amennyiben van házassági név: Sike Ágnes 2.) lakcím: Felsőtárkány, Fő út 214. tartózkodási hely külföldi személy esetén magyarországi tartózkodási hely, ha van: 3.)személyi igazolvány száma: lakcímkártya száma: LA UL 4.) születési hely és idő, személyi szám: Eger, , ) anyja neve: Bajzát Éva 6.) állampolgársága:. magyar 7.) adóazonosító jel: Jogi személy esetén 1. név, rövidített név: 2. székhely vagy külföldi székhelyű vállalk. esetén a mo-i fióktelep címe: 3. azonosító okirat száma: nyilvántartási szám: 4. fő tevékenységi kör: 5. képviseletre jogosultak neve, beosztása: Tényleges tulajdonosra vonatkozó adatok Alulírott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXVI. törvény 8. (1) bekezdése előírásainak megfelelően nyilatkozom, hogy az ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban 1. a saját nevemben járok el, illetve az általam képviselt ügyfél nevében járok el 2. más személy tényleges tulajdonos nevében járok el. Amennyiben az ügyfél más nevében jár el, a tényleges tulajdonos adatai: Név:.. Lakcím:.. Állampolgárság:.. Adatkezelési nyilatkozat Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról a megbízott ügyvéd másolatot készítsen, és adataimat a megbízás teljesítése keretében kezelje. Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt szerinti, más szolgáltató által végzett ügyfélátvilágításhoz a megbízott ügyvéd az átvilágítás során rögzített azonosító adatokat átadja. Eger, Telefonszám elérhetőség: ügyfél aláírása

23 AZONOSÍTÁSI ADATLAP Az azonosítást végző: Derda Ügyvédi Iroda, dr. Derda Krisztina ügyvéd 3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 1. II/5. Tel: 36/ , 36/ , 30/ , fax: 36/ , Természetes személy ügyfél adatai: 1.) családi és utónév (születési név), amennyiben van házassági név: Szabó Dániel 2.) lakcím: 3324 Felsőtárkány, Koronás út 18. tartózkodási hely külföldi személy esetén magyarországi tartózkodási hely, ha van: 3.)személyi igazolvány száma: lakcímkártya száma: MA WL 4.) születési hely és idő, személyi szám: Eger, , ) anyja neve: Sike Katalin 6.) állampolgársága:. magyar 7.) adóazonosító jel: Jogi személy esetén 1. név, rövidített név: 2. székhely vagy külföldi székhelyű vállalk. esetén a mo-i fióktelep címe: 3. azonosító okirat száma: nyilvántartási szám: 4. fő tevékenységi kör: 5. képviseletre jogosultak neve, beosztása: Tényleges tulajdonosra vonatkozó adatok Alulírott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXVI. törvény 8. (1) bekezdése előírásainak megfelelően nyilatkozom, hogy az ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban 1. a saját nevemben járok el, illetve az általam képviselt ügyfél nevében járok el 2. más személy tényleges tulajdonos nevében járok el. Amennyiben az ügyfél más nevében jár el, a tényleges tulajdonos adatai: Név:.. Lakcím:.. Állampolgárság:.. Adatkezelési nyilatkozat Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról a megbízott ügyvéd másolatot készítsen, és adataimat a megbízás teljesítése keretében kezelje. Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt szerinti, más szolgáltató által végzett ügyfélátvilágításhoz a megbízott ügyvéd az átvilágítás során rögzített azonosító adatokat átadja. Eger, Telefonszám elérhetőség: ügyfél aláírása

24 AZONOSÍTÁSI ADATLAP Az azonosítást végző: Derda Ügyvédi Iroda, dr. Derda Krisztina ügyvéd 3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 1. II/5. Tel: 36/ , 36/ , 30/ , fax: 36/ , Természetes személy ügyfél adatai: 1.) családi és utónév (születési név), amennyiben van házassági név: Suhajné Nagy Veronika 2.) lakcím: 3324 Felsőtárkány, Koronás u. 4. tartózkodási hely külföldi személy esetén magyarországi tartózkodási hely, ha van: 3.)személyi igazolvány száma: lakcímkártya száma: DA IL 4.) születési hely és idő, személyi szám: Egercsehi, , ) anyja neve: Melnik Veronika 6.) állampolgársága:. magyar 7.) adóazonosító jel: Jogi személy esetén 1. név, rövidített név: 2. székhely vagy külföldi székhelyű vállalk. esetén a mo-i fióktelep címe: 3. azonosító okirat száma: nyilvántartási szám: 4. fő tevékenységi kör: 5. képviseletre jogosultak neve, beosztása: Tényleges tulajdonosra vonatkozó adatok Alulírott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXVI. törvény 8. (1) bekezdése előírásainak megfelelően nyilatkozom, hogy az ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban 1. a saját nevemben járok el, illetve az általam képviselt ügyfél nevében járok el 2. más személy tényleges tulajdonos nevében járok el. Amennyiben az ügyfél más nevében jár el, a tényleges tulajdonos adatai: Név:.. Lakcím:.. Állampolgárság:.. Adatkezelési nyilatkozat Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról a megbízott ügyvéd másolatot készítsen, és adataimat a megbízás teljesítése keretében kezelje. Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt szerinti, más szolgáltató által végzett ügyfélátvilágításhoz a megbízott ügyvéd az átvilágítás során rögzített azonosító adatokat átadja. Eger, Telefonszám elérhetőség: ügyfél aláírása

25 AZONOSÍTÁSI ADATLAP Az azonosítást végző: Derda Ügyvédi Iroda, dr. Derda Krisztina ügyvéd 3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 1. II/5. Tel: 36/ , 36/ , 30/ , fax: 36/ , Természetes személy ügyfél adatai: 1.) családi és utónév (születési név), amennyiben van házassági név: Farkas Erika 2.) lakcím: 3324 Felsőtárkány, Napsugár köz 2. tartózkodási hely külföldi személy esetén magyarországi tartózkodási hely, ha van: 3.)személyi igazolvány száma: lakcímkártya száma: NA YL 4.) születési hely és idő, személyi szám: Eger, , ) anyja neve: Somogyi Sára 6.) állampolgársága:. magyar 7.) adóazonosító jel: Jogi személy esetén 1. név, rövidített név: 2. székhely vagy külföldi székhelyű vállalk. esetén a mo-i fióktelep címe: 3. azonosító okirat száma: nyilvántartási szám: 4. fő tevékenységi kör: 5. képviseletre jogosultak neve, beosztása: Tényleges tulajdonosra vonatkozó adatok Alulírott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXVI. törvény 8. (1) bekezdése előírásainak megfelelően nyilatkozom, hogy az ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban 1. a saját nevemben járok el, illetve az általam képviselt ügyfél nevében járok el 2. más személy tényleges tulajdonos nevében járok el. Amennyiben az ügyfél más nevében jár el, a tényleges tulajdonos adatai: Név:.. Lakcím:.. Állampolgárság:.. Adatkezelési nyilatkozat Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról a megbízott ügyvéd másolatot készítsen, és adataimat a megbízás teljesítése keretében kezelje. Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt szerinti, más szolgáltató által végzett ügyfélátvilágításhoz a megbízott ügyvéd az átvilágítás során rögzített azonosító adatokat átadja. Eger, Telefonszám elérhetőség: ügyfél aláírása

26 AZONOSÍTÁSI ADATLAP Az azonosítást végző: Derda Ügyvédi Iroda, dr. Derda Krisztina ügyvéd 3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 1. II/5. Tel: 36/ , 36/ , 30/ , fax: 36/ , Természetes személy ügyfél adatai: 1.) családi és utónév (születési név), amennyiben van házassági név: Szabó Dániel 2.) lakcím: 3300 Eger, Szvorényi út 16. tartózkodási hely külföldi személy esetén magyarországi tartózkodási hely, ha van: 3.)személyi igazolvány száma: lakcímkártya száma: PA YL 4.) születési hely és idő, személyi szám: Eger, , ) anyja neve: Tóth Aranka Katalin 6.) állampolgársága:. magyar 7.) adóazonosító jel: Jogi személy esetén 1. név, rövidített név: 2. székhely vagy külföldi székhelyű vállalk. esetén a mo-i fióktelep címe: 3. azonosító okirat száma: nyilvántartási szám: 4. fő tevékenységi kör: 5. képviseletre jogosultak neve, beosztása: Tényleges tulajdonosra vonatkozó adatok Alulírott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXVI. törvény 8. (1) bekezdése előírásainak megfelelően nyilatkozom, hogy az ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban 1. a saját nevemben járok el, illetve az általam képviselt ügyfél nevében járok el 2. más személy tényleges tulajdonos nevében járok el. Amennyiben az ügyfél más nevében jár el, a tényleges tulajdonos adatai: Név:.. Lakcím:.. Állampolgárság:.. Adatkezelési nyilatkozat Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról a megbízott ügyvéd másolatot készítsen, és adataimat a megbízás teljesítése keretében kezelje. Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt szerinti, más szolgáltató által végzett ügyfélátvilágításhoz a megbízott ügyvéd az átvilágítás során rögzített azonosító adatokat átadja. Eger, Telefonszám elérhetőség: ügyfél aláírása

27 AZONOSÍTÁSI ADATLAP Az azonosítást végző: Derda Ügyvédi Iroda, dr. Derda Krisztina ügyvéd 3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 1. II/5. Tel: 36/ , 36/ , 30/ , fax: 36/ , Természetes személy ügyfél adatai: 1.) családi és utónév (születési név), amennyiben van házassági név: 2.) lakcím: tartózkodási hely külföldi személy esetén magyarországi tartózkodási hely, ha van: 3.)személyi igazolvány száma: lakcímkártya száma: 4.) születési hely és idő, személyi szám: 5.) anyja neve: 6.) állampolgársága:. 7.) adóazonosító jel: Jogi személy esetén 1. név, rövidített név: Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány 2. székhely vagy külföldi székhelyű vállalk. esetén a mo-i fióktelep címe: 3324 Felsőtárkány, Fő út azonosító okirat száma: Kny /2004. nyilvántartási szám: KA fő tevékenységi kör: Az alapítvány célja szerinti besorolása: kulturális, művészeti tevékenység 5. képviseletre jogosultak neve, beosztása: Várhelyi Péter kuratóriumi elnök Tényleges tulajdonosra vonatkozó adatok Alulírott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXVI. törvény 8. (1) bekezdése előírásainak megfelelően nyilatkozom, hogy az ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban 1. a saját nevemben járok el, illetve az általam képviselt ügyfél nevében járok el 2. más személy tényleges tulajdonos nevében járok el. Amennyiben az ügyfél más nevében jár el, a tényleges tulajdonos adatai: Név:.. Lakcím:.. Állampolgárság:.. Adatkezelési nyilatkozat Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról a megbízott ügyvéd másolatot készítsen, és adataimat a megbízás teljesítése keretében kezelje. Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy a Pmt szerinti, más szolgáltató által végzett ügyfélátvilágításhoz a megbízott ügyvéd az átvilágítás során rögzített azonosító adatokat átadja. Eger, Telefonszám elérhetőség: ügyfél aláírása

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -

Részletesebben

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A 2011. július 18-i módosítással egységes szerkezetbe foglalva. Az alapító okirat módosítását a Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. Kovács Gábor Személyi szám: 1 591020 1141 Lakcím: 2854 Dad, Badacsonyi utca 14. Fülöp Pál Személyi szám: 1 610920

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2013 A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1173 Bp., Pesti út 117.) jelen

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű

Részletesebben

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A 2 A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola tartós, közérdekű célt szolgáló szociálpolitikai Alapítványt

Részletesebben

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány 1 15. 1 számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 117/1995. (V. 4.) számú határozatával

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) ALAPÍTÓ OKIRAT (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) Alulírott, Borka Gyula (8000 Székesfehérvár, Gyár u. 4.) számítva természetes és jogi személyek csatlakozására Székesfehérvár

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Módosított Alapító Okirata Amely abból a célból készült, hogy az I. pontban megjelölt alapítók az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv

Részletesebben

Alapító Okirat Módosítása

Alapító Okirat Módosítása Alapító Okirat Módosítása A Közalapítvány Alapító Okiratának egységes szerkezetbe hozott szövege az alábbi: (A dőlt betűs rész a módosításokat jelöli) Balatonszőlősi Faluházért Közalapítvány Alapító Okirata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint: ALAPÍTÓ OKIRAT Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint: 1. Az alapítvány neve: Simonyi Károly Szakközépiskola és

Részletesebben

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116 A Segíts!" Önkéntesek a Gyulai Kórház Gyermek Osztályáért Alapítvány Alapító Okirata Adószám: 18221479-1-24 Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116 2 Alapító Okirat, amelyben az 1./ alapító a Polgári

Részletesebben

Alapító okirat 2017.

Alapító okirat 2017. Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 2145 Kerepes, Gyulai Pál utca 20. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2017. A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona [elnevezése

Részletesebben

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben) Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben) A módosítások kerettel kiemelten szerepelnek. Az Alapító okirat módosításának időpontja: 2011.08.15. amely alapján az első pontban meghatározott alapítok

Részletesebben

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata Angyali Szolgálat Alapítvány Alapító Okirata tanítások átadása így hozzájárulva egy békésebb, szeretetteljesebb és boldogabb társadalmi élet kialakulásához. II.-6. Az alapítvány munkájában résztvev k

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre. MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről A 2008. január 03-i keltű alapító okiratot a következőképpen módosítom. A módosítás dőlt betűvel. A Széchenyi István Általános Iskola

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint: ALAPÍTÓ OKIRAT Kardhordó Kálmán (a volt 508-as Szakmunkásképző és Szakközépiskola 1958-tól 1996-ig tanára) ( új név: Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola) ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek

Részletesebben

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. Alapító okirat A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. 1./ A Közalapítvány neve: Családokért Közalapítvány 2./ A Közalapítvány

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY Az Alapító Okirat kelte: 2009. december 21. Egységes szerkezetbe foglalás időpontja: 2010. március 12. 1 ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT amely abból a célból készült,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalva) Amely abból az okból készült, hogy az 1./ pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. törvény 74/G -a alapján,

Részletesebben

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT I. Az Alapítvány neve, székhelye Az Alapítvány neve: PÉCSI TENISZÉRT Közhasznú Alapítvány Az Alapítvány székhelye: 7635 Pécs Kisszkókó dűlő 7. II. Az

Részletesebben

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása Az alapítói vagyont az alapító jelen okirat aláírásától számított tizenöt (15) napon belül nyitandó bankszámlán helyezi el és bocsátja az Alapítvány rendelkezésére egyösszegben, készpénzben. b. I Az Alapítvány

Részletesebben

Tagviszony-módosító nyilatkozat

Tagviszony-módosító nyilatkozat Tagviszony-módosító nyilatkozat A pénztártag azonosító adatai: (Az adatok kitöltése kötelező!) Név: Az alábbiak közül a megfelelő részt kérjük bejelölni. Tagviszony-módosítás Egyéni taggá válás Az általam

Részletesebben

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása Öttevény Községért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 1. Az alapító okirat preambuluma a következő bekezdéssel egészül ki: A létrehozott közalapítvány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosított, egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Preambulum Alulírott Alapítók 1989. január2-án létrehozták a Bíró Károly Alapítványt, amelyet a Fővárosi

Részletesebben

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE 2009. I. Általános rendelkezések A kuratórium az alapítvány vagyonának kezelője, általános ügydöntő, ügyvivő szerve. Kezeli az

Részletesebben

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA (Az 1997. január 23.-án, 2006. január 19.-én, 2006. február 6.-án, 2006. február 15.-én, 2006. április 19.-én, 2006. május 31.- én elfogadott

Részletesebben

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító) Alapító okirat amely abból a célból készült, hogy az 1) pontban megjelölt alapító, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-ei ülésére Tárgy: Az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. október 11. 1 Alulírott alapító a Ptk. 74/A-G -ai alapján a következők szerint rögzíti egységes szerkezetben 2012. október 11. a Sárospataki Theologiai

Részletesebben

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/314-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 26-i nyilvános ülésére

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/314-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 26-i nyilvános ülésére 14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/314-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 26-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A dr. Burján

Részletesebben

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre létrehozott

Részletesebben

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Alapító Okirat Ezen Alapító Okirat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi törvény IV.74/A paragrafusa alapján, önálló jogi személyként működő alapítvány létrehozása

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mint alapító (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A. -a alapján jogi személyiséggel rendelkező,

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/586-929 421-15/2014. KIVONAT Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! 19. NAPIREND Ügyiratszám: 1/314-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A dr. Burján Imre

Részletesebben

VEGYÉSZ KASSZA ALAPVÍTVÁNY. (székhely: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.) ALAPÍTÓ OKIRATA

VEGYÉSZ KASSZA ALAPVÍTVÁNY. (székhely: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.) ALAPÍTÓ OKIRATA VEGYÉSZ KASSZA ALAPVÍTVÁNY (székhely: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.) ALAPÍTÓ OKIRATA A Fővárosi Bíróság által a Pk.66.371 sz. ügyszámmal ellátott és 1991. augusztus 8. napján hozott 1. sorszámon hozott

Részletesebben

1. A Társaság alapadatai (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) Társaság neve

1. A Társaság alapadatai (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) Társaság neve AZONOSÍTÓ ADATLAP A 2017. ÉVI LIII. TÖRVÉNYBEN ELŐÍRT FELADAT VÉGREHAJTÁSÁHOZ JOGI SZEMÉLYEK, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ SZERVEZETEK RÉSZÉRE Fontos figyelmeztetések Az adatokat kérjük pontosan

Részletesebben

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya A Duna Charta Egyesület Módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A Duna Charta Egyesület (bírósági lajstromszáma: Pk.60830/2002) 2009. évi rendes Közgyűlésén 2009. január 21-én és a közhasznú

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések 1 ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N A jelen okiratban meghatározott alapító tag, mint alapítványtevő alapítvány létrehozását határozza el az ezen okiratban

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben - ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben - Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődés és sport jelenlegi hátrányos helyzetének megszüntetése, e tevékenységek

Részletesebben

Alapító Okirat 2012.

Alapító Okirat 2012. Kékes Kutató-Mentő Alapítvány Alapító Okirat 2012. ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító Okirat 2 amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt Alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015.(II. 12.) határozata

Részletesebben

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a 2007. július 9. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) PREAMBULUM Alulírott Alapítók, attól a felismeréstől vezérelve, hogy a

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében ALAPSZABÁLY Az egyesület neve: Állatvédő Egyesület Székhelye: a mindenkori elnök címe I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében a.) A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3. Vének községért Közalapítvány Alapító Okirata Vének község önkormányzata a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/A-G. -ai alapján létrehozza a jogi személyként működő alábbi közalapítványt.

Részletesebben

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata Kelt: Budapest, 2006.november 16. 2 Az Alapítvány adatai: Az Alapítvány cégneve: Alkalmazott Tudományért

Részletesebben

A Heves Megyei Bíróság Pk. 60.145/1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett. VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

A Heves Megyei Bíróság Pk. 60.145/1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett. VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA A Heves Megyei Bíróság Pk. 60.145/1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány 2014. május 14-i módosításokkal (dőlt) egységes szerkezetbe foglalta ALAPÍTÓ OKIRATA A Polgári

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) - 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) KÖZALAPÍTVÁNYT-t hoz létre. Az alapítvány neve: Egészséges

Részletesebben

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum Alulírott Alapító(k) a Ptk. 74/A F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/12/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 1-jei ülésére Tárgy: Az Eplényi Gyermekekért Alapítvány

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (a módosítással egységes szerkezetben) amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt alapítók a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/A. - 74/F. -ai és a közhasznú

Részletesebben

ÜGYFÉL NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL**

ÜGYFÉL NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL** Értékpapír-, és ügyfélszámla vezetéséről szóló számlaszerződéshez kapcsolódó azonosítási adatlap JOGI SZEMÉLYEK ÉS JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE Jelen Azonosítási adatlap

Részletesebben

TÓTH ANTAL ALAPÍTVÁNY A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT

TÓTH ANTAL ALAPÍTVÁNY A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT TÓTH ANTAL ALAPÍTVÁNY A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT 1 TÓTH ANTAL ALAPÍTVÁNY A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) Alulírott

Részletesebben

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A Tamási Város Önkormányzatának Képvisel -testülete /a továbbiakban: Alapító/ a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 E-mail:papj@bekescsaba.hu Ikt.sz.: I. 236/2004. NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje A döntéshozatal

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPÍTÓ OKIRAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapító abból a célból, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek neveléséhezoktatásához a városban megfelelő körülményeket biztosítson, létrehozza közalapítványt.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 74/G. -a alapján határozatlan időre

Részletesebben

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Alulírott - mint az etyeki Sportegyesület képviseletében eljáró elnök - alapító, a jelen okirattal, az ebben írt célok megvalósítása és az itt rögzített

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Alapító által alapított, a 2013. évi V. tv. (Ptk.), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.

Részletesebben

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra 1 RUMI RAJKI ISTVÁN ALAPÍVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16. MODERN GEOGRÁFUS ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Jelen okiratban az alapítók arra vállalnak kötelezettséget, hogy a felhasználási cél megjelölésével önálló vagyont hoznak létre

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) mely létrejött: Mátrai Károlyné (3580 Tiszaújváros, Bolyai J. köz 13. fsz. 3.), mint alapító által elkülönített vagyon terhére az alábbiak szerint: 1.

Részletesebben

Előterjesztés. Tag delegálása Gróf Batthyány Kázmér Műpártoló Közalapítvány Kuratóriumába és Felügyelő Bizottságába

Előterjesztés. Tag delegálása Gróf Batthyány Kázmér Műpártoló Közalapítvány Kuratóriumába és Felügyelő Bizottságába Előterjesztés Tag delegálása Gróf Batthyány Kázmér Műpártoló Közalapítvány Kuratóriumába és Felügyelő Bizottságába 1. előterjesztés száma: 5 /2015 2. előterjesztést készítő személy neve: dr. Bacsárdi József

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T Püspökladány Város Önkormányzata az 1990. évi LXV. törvény 88. -ában megfogalmazott jogosultságával élve közérdekű alapítványt hozott létre a város sportfeladatai ellátásának

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján, határozatlan időre a törvényben előírt követelményeknek is megfelelő KÖZALAPÍTVÁNY

Részletesebben

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben 2012. február 24. napjával)

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben 2012. február 24. napjával) BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (A módosításokkal egységes szerkezetben 2012. február 24. napjával) Bakonykúti Község Önkormányzata (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) mint alapító ( a továbbiakban:

Részletesebben

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, mint alapítók úgy határoznak, hogy a

Részletesebben

Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról

Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról ... (társaság neve)... (adószám) Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló

Részletesebben

Kitöltési útmutató a pénzmosás megelőzésével kapcsolatos Adatlap ügyfelek ismételt azonosításához című nyomtatványokhoz

Kitöltési útmutató a pénzmosás megelőzésével kapcsolatos Adatlap ügyfelek ismételt azonosításához című nyomtatványokhoz Kitöltési útmutató a pénzmosás megelőzésével kapcsolatos Adatlap ügyfelek ismételt azonosításához című nyomtatványokhoz Általános kitöltési szabályok Ez a kitöltési útmutató az alábbi nyomtatványok kitöltéséhez

Részletesebben

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT Alapító Okirat A 2.1 pontban meghatározott alapítók Jászkisér nagyközség tehetséges, vagy rászoruló gyermekei megsegítésére, támogatására, a gyermekek iskolához és a településhez kötődésének erősítése

Részletesebben

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg. Jegyzőkönyv, amely a Budai Polgárok Társasága 2010. március 30. napján 17 órakor tartott közgyűléséről készült. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint 13 fő: A közgyűlés egyhangú határozattal levezető

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás. A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT A DUNABOGDÁNY ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA PREAMBULUM Az alapító 2010. november 22-én írta alá a Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány alapító okiratát,

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete M á t r a m i n d s z e n t é r t K ö z a l a p í t v á n y A l a p í t ó O k i r a t a (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Pénztártag rendelkezése az egészségpénztári szolgáltatásra jogosult személyéről (Társkártya megrendelés)

Pénztártag rendelkezése az egészségpénztári szolgáltatásra jogosult személyéről (Társkártya megrendelés) Pénztártag rendelkezése az egészségpénztári szolgáltatásra jogosult személyéről (Társkártya megrendelés) A pénztártag azonosító adatai: Név: Adóazonosító: Email cím: Tagsági azonosító: Születési dátum:

Részletesebben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetben Alulírott alapító, az 1993. április 21-én kelt, Pk.60.159/1993/12. számú végzéssel 414. sorszám alatt bejegyzett, kiemelkedően

Részletesebben

Tatabányai Evangélikus Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. - többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan -

Tatabányai Evangélikus Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. - többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan - A Tatabányai Evangélikus Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA - többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan - A Tatabányai Evangélikus Egyházközség elnöksége az egyházközségi presbitérium felhatalmazása

Részletesebben

Kivonat a Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. február 24-i soros ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. február 24-i soros ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. február 24-i soros ülésének jegyzőkönyvéből: 30/2011. (II. 24.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Lakosságának Egészséges és Biztonságos

Részletesebben

A Vizuális Nevelésért Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A Vizuális Nevelésért Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Vizuális Nevelésért Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A jelen Alapító Okirat I. pontjában megjelölt Alapító a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

VITAMIN Egészségpénztár

VITAMIN Egészségpénztár VITAMIN Egészségpénztár Érkeztető bélyegző helye MNY_03_A AZONOSÍTÁSI ADATLAP a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. 7.. ban előírt

Részletesebben

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet 1. Lépés - Tényleges tulajdonos meghatározása Alapítvány jogi személy esetében

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete (cím: Kerekegyháza, Fő

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

Magyar Jogász Egylet Egyesületek Magyar Jogász Egylet 2016.02.25. Egyesületek Alapszabály kötelező tartalmi elemei: Ptk. 3:5. A jogi személy létesítő okiratában a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni

Részletesebben

ÁSOTTHALOM-ért KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ÁSOTTHALOM-ért KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA ÁSOTTHALOM-ért KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben) Módosítva: 2007. február 16-án 34/2007.(II.16.) KT határozat alapján 2007. szeptember 21-én 142/2007.(IX.21) KT határozat alapján 2009.

Részletesebben

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29. A GÖRÖGTŰZ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI (Személyes jogokra, való hivatkozásra, a kuratórium tagjainak személyes adatait nem áll módunkban közölni.) II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI

Részletesebben

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány A 2016. 08. 28 napján kelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat (A módosítások vastag dőlt betűvel kerültek kiemelésre.) 1./ Az Alapítvány megnevezése:

Részletesebben

MEDINA KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege)

MEDINA KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) MEDINA KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Medina Község Önkormányzata Képviselő-testülete, mint alapító Magyarország helyi önkormányzatairól szóló

Részletesebben

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye A Magyar Nemzeti Szívalapítvány alapító okiratának az alapítás által bekövetkezett módosításokkal, kiegészítésekkel és a jogi szabályozás aktualitásaiból eredő változásokkal egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben