Augusztus 20. XXVI. évfolyam 8. szám augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: -

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Augusztus 20. XXVI. évfolyam 8. szám 2013. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf."

Átírás

1 Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 8. szám augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: Augusztus 20. Államalapító Szent István király napja

2 Százhúsz éves a HÉV-vasút Sokat utazunk a HÉV-en, de a múltjáról nagyon keveset tudunk. Tavaly volt 125 éve, hogy megépült a HÉV-vasút a Vágóhídtól Dunaharasztiig és augusztus 7-én beindult a közlekedés rajta. Öt év múlva 1892-ben megépült a vasúti híd Dunaharasztinál és vele együtt a HÉV-járat Ráckevéig. Kezdetben gőzmozdony járt naponta háromszor Ráckevéig, meg vissza. Tehát 120 éve szűnt meg a Csepel-sziget elzártsága. Bekerültek a sziget falvai a főváros vérkeringésébe. A másik nagy esemény volt 1892-ben a csepeli Weis Manfréd Gyár építése a János legelőn. Sokan lettek ezekben az években gyári munkássá. A reggeli vonattal mentek, az estivel jöttek haza és hozták magukkal a pesti híreket is. A Csepel-szigeten rohamosan beindult a háztáji kertészkedés, piacozás. Nagyszüleink a reggeli vonattal bevitték a háztáji termékeket a fővárosi piacokra, a déli vonattal jöttek haza. Magános a füstös vonatnak külön története van ben a munkásmozgalom emberei vörösre festették a mozdonyt május 1-re. Ez a vonat vitte az elvtársakat a ráckevei munkás találkozóra. A gőzmozdony üzemeltetésére 1892-ben 158 köbméter fa, 897 tonna szén és víz kellett. A vonal villamosítása 1942-ben történt Tökölig, a Dunai Repülőgépgyár beindulása miatt. Tigris-nevű villanymozdony járt a vonalon. A személyszállítás mellett igen nagy teherforgalmat bonyolítottak le a HÉV vasúton. Már 1918-tól a Kéktón bányászott sódert vagonokban szállították. Külön sínpárt is építettek a bányához. A lakihegyi uradalom a cukorrépa termését a szentmiklósi állomáson rakták vagonokba 1945-ig. A német katonák 1944 november végén felrobbantották a harasztinál lévő hidat. Szükség volt a vasútvonalra a háború után is, ezért május 12-én beindult a Csepelről átszállított MUKI nevű gőzmozdony. A hídnál átjövő MUKI-ra átszálltak az utasok és Ráckevéig mehettek. A hidat 1946-ban újjáépítették. Aztán november 18-án beindult a Csepel Autógyár, ahová sokan utaztak a HÉV-vasúton. A TÜZÉP telepek évtizedekig ezen a vasúton szállították anyagaikat. Az egész József Attila lakótelephez az építőanyagot is vasúton szállították. A kanyarban külön leágazott egy vasúti-sínpár és oda betolták a szerelvényt. A helyi Termelőszövetkezetek 1970 után évekig a szentmiklósi vasútállomáson pakolták vagonokba a sódert. A Csepel Autógyár alvázakat szállított a vonalon, de a szovjet katonai bázisra is külön sínpáron szállították a hadijárműveket. Sok változáson ment keresztül a 120 éves HÉV vasúti közlekedés. Több állomás létesült a vonalon, megnőtt az utasforgalom is. Szigetszentmiklósról 50 vasutas nevét írtuk össze az elmúlt időszakból. A szürke jubileumról a Honismereti Szakkörben is megemlékeztünk. Vöő Imre 2 MIKLÓSI ÚJSÁG augusztus

3 Bucka-csatorna aláírták a szerződést! Ünnepélyes keretek között írták alá Szigetszentmiklóson a Bucka városrész csatornahálózatának kivitelezési szerződését. A közbeszerzési pályázat sikeres volt, így július 19-én, pénteken 10 órától szignó került a dokumentumok végére. A munkálatokat a gödöllői Penta Általános Építőipari Kft. végzi. A cég valamivel több mint 1 milliárd 800 millióért vállalta a kivitelezést, ebből majdnem másfél milliárdot uniós és központi költségvetési támogatásból fedeznek. A csatornahálózat kiépítését és a bekötéseket 2015 májusáig fejezik be. Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere hangsúlyozta, a beruházás nagyon fontos lépés a Bucka városrész felzárkóztatásában. Nagy Gábor, a kivitelező cég ügyvezetője kiemelte, az önkormányzat kiváló munkát végzett, hiszen a minden engedély és minden feltétel adott, hogy a munkát elkezdhessék. Több mint 40 kilométernyi csatorna épül a szigetszentmiklósi Bucka városrészben. Három - ezernél is több háztartás kapcsolódhat a hálózatra. Erről a kivitelező cég vezetője beszélt a kivitelezési szerződés ünnepélyes aláírása kapcsán. Azt mondta: Szigetszentmiklós környéke nem ismeretlen számukra, hiszen a környező településeken már dolgoztak. Dunaharaszti és Dömsöd csatornázását ők végezték, de Soroksáron, Százhalombattán és több fővárosi kerületben is dolgoztak. Szigetszentmiklóson szeptemberben kezdik majd a munkát. Több mint 150 emberrel fognak dolgozni a csatornahálózat megépítésén. Nagy Gábor hozzátette: A Buckában a szűk utcák és a sok zsákutca okozhat majd nehézségeket az építkezésben. A lakóktól pedig türelmet és megértést kért. A kivitelezés pontos kezdési időpontja még nem ismert. Az az építési tervek jóváhagyásától függ, de a vállalkozó szerint legrosszabb esetben is szeptember második felében elkezdődhet a munka a Buckában. Nagy Gábor azt mondta: a tervek szerint 2015 májusában fogják befejezni a csatornahálózat kiépítést. Addigra az utak burkolatának helyreállítása is befejeződik. Lakossági fórumokat, fogadóórákat is tartanak majd a csatornaépítés kapcsán. Így a városrészben élők rendszeresen tájékozódhatnak a munkálatok aktuális állásáról és a legfontosabb tudnivalókról. lakihegyradio.hu Állapotfelmérés! Már járják a Buckát a csatornahálózat kivitelezői A szigetszentmiklósi városrészben várhatóan szeptemberben kezdődik a munka. Addigra elvégzik az érintett ingatlanok állapotának felmérését. A kivitelező Penta Általános Építőipari Kft. szakemberei most az építkezés ütemtervének kidolgozásával egyidőben a csatornázással érintett utcákban lévő ingatlanok állapotát rögzítik. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy kívülről lefotózzák a házat. Az állapotfelmérésre pedig azért van szükség, hogy később ne képezze vita tárgyát, a kivitelezési időszakban esetlegesen az ingatlanban keletkezett kár oka. Két éve a szomszédos Érden is hasonló módszerrel kezdték meg a csatornaépítést. Igaz ott más cég végezte a kivitelezést. A legfontosabb tudnivaló, hogy az állapotfelmérést végzők nem mennek be az ingatlanok területére és az épületekbe sem. Vagyis aki erre hivatkozva próbál bejutni valaki otthonába, akkor biztosan nem ebből a célból érkezett. Az állapotfelmérésben résztvevők egyébként fényképes, a kivitelező által kiállított megbízólevéllel rendelkeznek. Komplex igazgatási központ Szigetszentmiklósra költözik a Ráckevei Járásbíróság. Az ügyészséget is áthelyezik. Erről a kormány döntött nemrég (1431/2013. (VII. 10.) Korm. határozat). A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a költözésre 4,4 milliárd forintot szánnak. Ebből a pénzből pedig egy új, komplex igazgatási központot hoznak létre Szigetszentmiklóson. A tervek szerint a Járási Hivatal épületébe költöztetnék a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságot és a Kormányablakot is itt alakítanák ki. Emellett itt kapna helyet a bíróság és ügyészség is. A rendeletben a nemzetgazdasági minisztert a forrás rendelkezésre állításával bízták meg, de nem szabtak határidőt a költözésre. Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk megköszönni a szponzoroknak, akik a Szigetszentmiklósi országos maraton verseny, / /, sikeres lebonyolítása, érdekében támogatták a rendezvényt. Név szerint: Magyar Kajak Kenu Szövetség, Szigetszentmiklós Város Önkormányzata, Kövesdi László képviselő, Kerekes István Főnix ingatlaniroda, Bella Patricia fehérnemű bolt, Rukkel János waterpark, Pláza fagyizó, Tóth autósbolt, Lipóti pékség, Demián Bt, Hagonext, Jakab GmbH, Gazda bolt, Fehér méhészet, Clean Classic, Páratlan cukrászda, OMV benzinkút, Európa sport, Oázis, ROLLA, Jakab méhészet, TÜNDÉRVÍZ, Buszesz Zrt, Boltocska, Vitaminsziget, AMS reklám stúdió, Anno Ship Kft. Köszönettel: Szigetszentmiklósi Vizisport Egylet augusztus MIKLÓSI ÚJSÁG 3

4 RENDŐRSÉGI HÍREK Eredményes rendôrségi intézkedések Szigetszentmiklóson Erôszakkal elkövetett lopás ASzigetszentmiklósi Rendőrkapitányság eljárást folytat nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt Cs. Marcell gáborjáni lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított július 6-án 18 óra körüli időben benyomta egy taksonyi ingatlan ablakát, így bejutott a lakásba és onnan készpénzt, valamint műszaki cikkeket kísérelt meg eltulajdonítani. A bűncselekmény elkövetése közben azonban megzavarta a sértetthez látogatóba érkező édesapja, aki értesítette a rendőrséget. A férfit a taksonyi polgárőrök segítségével a szigetszentmiklósi rendőrök elfogták és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a további eljárást szabadlábon hagyása mellett a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. Biztonsági intézkedés ASzigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai július 10-én is eredményesen intézkedtek, ugyanis egy szigetszentmiklósi áruház parkolójában egy zavartan viselkedő, ismeretlen személyazonosságú férfivel szemben kellett biztonsági intézkedést végrehajtani. Az ismeretlen férfit zavart állapota miatt mentővel kórházba szállítatták, így a rendőri intézkedésnek köszönhetően megkapta a megfelelő ellátást. Végül a kórház segítségével a férfi személyazonosságát is sikerült megállapítani. Személyi szabadság megsértése ASzigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást magánlaksértés bűntett, valamint személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. János 34 éves, K. Tamás 28 éves és K. József 32 éves szigetszentmiklósi lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a három férfi július 19-én a délutáni órákban berúgták egy 25 éves szigetszentmiklósi férfi házának bejárati ajtaját és felszólították a sértettet, hogy menjen velük és vigye magával a kutyáját is. A férfit és az állatot K. János rokonának szigetszentmiklósi családi házának garázsába bezárták, ahol K. Tamás őrködött, ezért a sértettnek nem volt lehetősége arra, hogy a garázst elhagyja. A szigetszentmiklósi rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és így derült ki, hogy a garázsba bezárt kutya kb. 3 héttel korábban egy szórakozóhelyen megharapta K. János egyik hölgyismerősét, a sértett azonban nem adta át a kutya oltási könyvét, ezért így akarták erre rákényszeríteni. A beszerzett információk alapján a rendőrök megtalálták a garázsában a sértettet, K. Jánost és társait, pedig a helyszínen elfogták, és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra előállították. Mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon bocsátották. Hazatérését követően K. Jánost a szigetszentmiklósi rendőrök ismételten előállították, mivel közös lakásukban a válófélben lévő feleségét még ugyanezen a napon bántalmazta. A férfit súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az illetékes bíróság K. János távoltartását rendelte el. A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. Szigetszentmiklósi rendőröket jutalmazott a BKV KÖSZÖNET A REND ÔREINEK ASzigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának beosztottjai a BKV Zrt. sérelmére elkövetett HÉV kábellopásokkal kapcsolatban végzett eredményes felderítési munkájának elismeréseként részesült jutalmazásban július 7-én tartott sajtótájékoztatón Bolla Tibor a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta, ritka, hogy kábellopás ügyben pozitívan tud nyilatkozni, jelen esetben azonban köszönetet kell mondani a rend őreinek, hiszen segítségükkel sikerült a kábellopások mértékét visszaszorítani. Vitézy Dávid, a BKK Zrt. vezérigazgatója hozzátette, ez a legkárosabb bűncselekmény, hiszen az anyagi károkon túl, társadalmi kárt, kellemetlenséget is okoz. Üzemzavar ideje alatt az utasok közlekedését lassítja, vagy akár gátolja is. Továbbá veszélyhelyzetet idézhet elő, mert a leszakadt vezetékek áramütést is okozhatnak. Ezért a BKV preventatív célból, kísérleti jelleggel az anyagi lehetőségekhez mérten alkalmazni fogja az ún. mikro szemcsés azonosítást, mely alapján az elkövető beazonosíthatóvá válik. Idén már 80 millió forint kár keletkezett csak a kábellopásokból. Az elmúlt hónapokban a rendőrség részéről komoly felderítő munka folyt, melynek során több elkövetőt is előzetes letartóztatásba helyeztek. A felderítési munkában közreműködő rendőrök ezen alkalmon oklevelet vehettek át. Solti László r. főtörzs zászlós, Szabó Dávid r. törzsőrmester, Rusznák Zsolt r. százados, Hangyász Sándor r. törzszászlós, Hemző Károly r. törzszászlós és Gyulász Lőrinc r. hadnagy részesült a megtiszteltetésben. 4 MIKLÓSI ÚJSÁG augusztus

5 RENDŐRSÉGI HÍREK Nagy értékre elkövetett lopás ASzigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást dolog elleni erőszakkal nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt V. Tibor József 34 éves ceglédi, R. Dániel 24 éves ceglédi és J. Zoltán dunaharaszti lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak július 19-én 22 óra 30 perc körüli időben bementek egy dunaharaszti telephelyre és az épületből eltulajdonítottak 3 darab villanymotort a tartozékaival együtt, 7 darab villanymotor tekercset, valamint 150 méter gumírozott hálózati kábelt. A Dunaharaszti Rendőrőrs beosztottai a bűncselekmény helyszínének közelében, egy bokros részen elbújva állampolgári segítséggel elfogták az elkövetőket, akiknél hiánytalanul találták meg az eltulajdonított tárgyakat. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a három férfit. Ellenük a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. Tragikus baleset Halálos baleset történt Szigetszentmiklóson július 22-én. Egy kerékpáros egy a Bajcsy-Zsilinszky úton egy mozgó busz oldalának dőlt, majd felborult. A balesetben a 65 éves helyi férfi a helyszínen életét vesztette. A mentősök sokáig küzdöttek az áldozat életéért, ám végül nem sikerült megmenteni. A Szigetszentmikósi Rendőrség Közlekedésrendészeti Osztálya szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Jogsi nélkül ittasan Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Ügyeletére július 21-én az esti órákban érkezett állampolgári bejelentés, hogy Halásztelken egy rendszám nélküli személygépkocsi túl gyorsan hajt. A szigetszentmiklósi járőrök a helyszínre indultak, de időközben egy újabb bejelentés érkezett, hogy a gépkocsit vezető személy egy útkereszteződésben kiszállt és egy vendéglátóhely előtt megütött egy személyt. A járőrök, mikor megtalálták a keresett gépkocsit, megkülönböztető fény- és hangjelzéssel megpróbálták intézkedés alá vonni, azonban a gépkocsit vezető személy ezt figyelmen kívül hagyta. A felszólításnak végül eleget tett. A gépkocsit vezető B. Balázs 24 éves halásztelki lakossal szemben az intézkedés során alkoholszondát alkalmaztak, ami elszíneződött, továbbá a járőrök megállapították, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel. B. Balázzsal szemben a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatja járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A vendéglátóhely előtt bántalmazott személy nem kívánt magánindítvánnyal élni a sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt. Lövöldözés és TEK-es akció Szigetszentmiklóson Aterrorelhárítási Központ (tek) emberei szálltak ki Szigetszentmiklósra egy akcióhoz. Féltékenységi dráma és túszejtés zajlott egy zöldségesnél, a lövöldözésnek sérültje is van, de a csepeli sportlövő elkövetőt már elfogták. Feleségét túszul ejtő fegyveres férfihoz riasztotta csütörtökön reggel a Terrorelhárítási Központot a szigetszentmiklósi rendőrkapitányság. A TEK közlése szerint a sportlövő, és a pisztolyt jól kezelő férfi a Parabellummal több lövést adott le és egy személyt megsebesített. Úgy tudni, hogy egy 30 év körüli férfi ejtette túszul feleségét, akivel három éve külön élnek, és a napokban mondták volna ki a válást. Július 25-énCsütörtök reggel a férfi fegyverrel kényszerítve beültette autójába a nőt, majd több helyszínt követően Szigetszentmiklós határában, a Csepeli út egyik bekötő útján álltak meg. Itt a nő menekülni próbált. A férfi ekkor 6-8 lövést adott le, de a nőt nem találta el. A segítségére érkező férfi keze azonban megsérült. A terrorelhárítók megérkezésekor túsztárgyalójuk meggyőzése nyomán a férfi letette fegyverét és a nő nélkül autója felé indult, ekkor a TEK-esek életveszélyes sérülést nem okozó speciális felszerelésükkel a túszejtőt ártalmatlanná tették és átadták a helyszínen tartózkodó OMSZ munkatársainak. A túszejtő és felesége is csak kisebb hámsérüléseket szenvedett. A túszejtő egy 35 éves csepeli férfi, a felesége 33 éves, a nő segítségére érkező férfi 28 éves halászteleki lakos. HVG.hu Utolsó lehetőség a változások előtt! VAGYONVÉDELMI ORSZÁGOS KIKÉPZŐ KÖZPONT BIZtONSáGI ŐR testőr ÉS VAGYONŐR OKJ-s szakmunkás képzést indít augusztus 10-én SZIGEtSZENtMIKlóSON Hétvégén is hívható! Részletfizetési lehetőség! Várható változások: hosszabb tanfolyam (320 óra) szakmai gyakorlat nehezebb vizsga magasabb költségek Hölgyek, nyugdíjasok és pályakezdők jelentkezését is várjuk! Fegyvervizsga 1 nap alatt! Fnysz: augusztus MIKLÓSI ÚJSÁG 5

6 A N Y A K Ö N Y V I H Í R E K Akik július hónapban kötöttek házasságot Lochinger Éva Hajnal Zita Oláh Éva Pásztor Szilvia Szakácsi Szilvia Keller Ildikó Horváth Viktória Ming Meena Kósa Emese Fazekas Réka Gyuricza Eszter Dziubanek András Kovács Ferenc Repa Károly Ribári László Takács Zoltán Horkai Attila Dóri Ferenc Heller Erich Balla Mátyás Becskei Zoltán Kelemen Kálmán Sok boldogságot kívánunk! H I R D E T M É N Y Akik július hónapban eltávoztak Szabó Ferencné 91 Répás Béla 65 Vecseri Jánosné 84 Novák István 74 Márk Miklós 50 Kenderesi Istvánné 57 Nédó József 84 Talpai István 62 Simon Gábor 86 Szőke József 68 Nagy Antal 67 Péntek Zoltán 46 Ecsedi József 67 Szakolyi Zoltánné 93 Sotkó Istvánné 64 Róka Ferencné 88 Borbás Mihály 80 Nyugodjanak békében! Mondom Néktek, mi mindig búcsúzunk (Reményik Sándor) SZÍNVONALAS POLGÁRI BÚCSÚZTATÁS Temetőben, altemplomban, Háznál, családi környezetben Vagy a természet templomában. Tisztelettel értesítjük a Szent Miklós Temetkezési Emlékhelven (2310 Szigetszentmiklós, Szent Erzsébet tér 2.) urnafülkékbe elhelyezettek hozzátartozóit, ill. rendelkezési joggal lévőket, hogy a 145/1999. (X. 1.) Korm.rendelet a temetőkről és a temetkezésről szóló évi XLIII. törvény 18. és 145/1999 (X.l) Korm. r bekezdése előírásaihoz kapcsolódóan a Temetkezési Emlékhely tulajdonosa a december 17.-e előtti szerződésekhez adategyeztetést végez. Tisztelettel kérjük, hogy a 06-24/ telefonszámon időpontot egyeztetni szíveskedjenek. Az adategyeztetéshez hozni kell minden dokumentumot. Amennyiben a rendelkezési joghoz hiányos, vagy nincs meghatározott személy, úgy családjaikban egyeztessék, s az adategyeztetésen okmányaival szíveskedjen megjelenni, hogy nyilvántartásba vehessük. Az adategyeztetés október 30. napjáig hétfőtől - szombatig tart, így mindenkinek a legmegfelelőbb időpontban szeretnénk rendelkezésre állni. Szeretettel kérjük, hogy a Temetkezési Emlékhely működésével kapcsolatban észrevételeiket írásban hozzák magukkal, s igyekszünk javaslataikat összegyűjtve, értékelve, a szolgáltatás még jobbá tétele érdekében a Testület rendes ülésére továbbítani, döntésekhez módosításokhoz előkészíteni. Szigetszentmiklós, július 17. Köszönettel és tisztelettel az együttműködéséért: Szent Miklós Temetkezési Emlékhely Nagy Ferenc Szigetszentmiklós, Árpád út. 45. Tel.: 06-30/ A BáNKERtI JÉcSAI temetkezési ÉS SZOlGáltAtó KFt. tájékoztatója teljeskörű temetkezési SZOlGáltAtáS. Hagyományos (koporsós temetés) sírhely lejárati ideje: 25 év. Urnasírhely lejárati ideje: 10 év. Urnafülke lejárati ideje: 10 év. Szíveskedjenek a temető irodában érdeklődni és a lejárt sírhelyek, illetve urnafülkék újraváltásához befizetési utalványt, (csekket) kérni. Köszönettel: Szigetszentmiklósi Temető Üzemeltetője Bánkerti Jécsai temetkezési és Szolgáltató Kft. Szigetszentmiklós, temető u. 3. A temető Iroda nyitva tartása: Hétfő - Péntek: 8-15 óráig Telefon: 06-20/ (éjjel-nappal hívható) 6 MIKLÓSI ÚJSÁG augusztus

7 CHEVROLET MAJOSHÁZA 2339 Majosháza, 51-es út 31. km Tel.: 06-24/ Szkennelés, fax küldés, névjegykártya, szórólap ESKÜVÔSZERVEZÔ IRODA Szszmiklós, Árpád u. 45., Szi get szent mik lós, Szent Mik lós út 5/A. Nyitva tartás: hétfő , kedd - péntek 9-12 és , szombat 8-12 óráig telefon: Fotó-videó felvételkészítés Bárhol - Bármit - Bármikor KÕ MÛ VES MES TER Vál lal ja: kül sõ és bel sõ épí tõ mes te ri mun kák el vég zé sét. Te l.: I N G At l A N - K ö Z V E t Í t Ő É R t É K B E c S l Ő I R O D A 2310 Szi getszent mik lós, Szent Mik lós u. 12/2. Ügy in té zés: 7-20 órá ig Tel./fax: 7-16h- ig (24) h-ig: (30) (szom bat, va sár nap is!) Iro da ve ze tő: KE RE KES IST VÁN Ügy fe le ink meg bí zá sá ból el adás ra kí ná lunk - meg vé tel re ke re sünk: csa lá di há za kat, hét vé gi há za kat, vál lal ko zók ré szé re te lep he lye ket, épí té si tel ke ket, la ká so kat, iro dá kat, egyéb in gat la no kat (pl: szán tó föld). ADáS-VÉ tel, cse RE, BÉR BE ADáS tel jeskörű ügy in té zés sel! ÉR ték BEcS lés hangos hirdetés gépkocsival MIK LÓ SI ÚJ SÁG Kon zer va tív Pol gá ri Lap www. duna men tifo rum.hu f.hu Fõ szer kesz tõ: Nagy Fe renc Nyom dai elõ ké szí tés: West-Graph Kft. Ki ad ja: Csa lá di Ren dez vény szer ve zõ Iro da Szi get szent mik lós, Ár pád u mik lo siu jsag@vnet.hu Tel.: 24/ és 30/ ISSN

8 Új építésû, közmûvesített, 20m 2 -es, GARÁZS ELADÓ a Szent Miklós úti lakótelep mellett, a szánkózó dombnál. Tel.: m-es kombicirkós szuterén helyiség műhelynek, raktárnak KIADÓ! Szigetszentmiklós, Erkel F. 23. Tel.: Használt hûtõszekrények Ft-tól és fagyasztószekrény eladók! Telefon: BARKÁCSBOLT ragasztó, csavar, lamello, bútorpánt, fogantyú, élfólia, munkalap, állítható bútorláb, fióksín, szekrénybe szerelhető fémkosarak, tolóajtó szerelvény, barkácsléc, párkány, küszöb. LAPSZABÁSZAT bútorlap, MDF, rétegelt lemez, OSB, furnérozott forgácslap. Helyben élzárást is végzünk élfóliával, ABS-sel illetve élléccel. Igény szerint szállítást is vállalunk! EGYEDI BÚTORKÉSZÍTÉS konyhabútor, szobabútor, tolóajtós szekrények, irodabútor, lépcső. NYItVA tartás: hétfőtől - péntekig ig, szombaton óráig MENTSE MEG EMLÉKEIT! Régi VHS, Hi8 stb. videó felvételek, fotók digitalizálása DVD-re, CD-re másolása! ES KÜ VÕ SZER VE ZÕ IRO DA Szigetszentmiklós, Ár pád u. 45. Tel.:

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az elmúlt esztendő eseményei Az év múlásával az átlagember

Részletesebben

Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 1. szám 2014. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Részletesebben

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu BÚÉK 2013 Visszatekintő Gazdagodott városunk 2012-ben is Már

Részletesebben

TANÉVNYITÓ. Gyermekeink védelmében. rendôrökkel. Konzervatív Polgári lap. cikk az 5. oldalon

TANÉVNYITÓ. Gyermekeink védelmében. rendôrökkel. Konzervatív Polgári lap. cikk az 5. oldalon Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 9. szám 2013. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Gyermekeink védelmében TANÉVNYITÓ rendôrökkel cikk az 5.

Részletesebben

Államalapító Szent István király napja

Államalapító Szent István király napja Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 8. szám 2012. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Államalapító Szent István király napja Ünnepi részletes

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat!

Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat! Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 3. szám 2014. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat! Szabó Lôrinc - Tavasz

Részletesebben

Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 12. szám 2013. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves

Részletesebben

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Városunk első díszpolgára lett 1892-ben

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az 1848-as szabadságharcra emlékezve Petőfi és Kardos István

Részletesebben

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu ELBÚCSÚZTUNK Linde László plébánostól Nyugodjon békében!

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Tíz évenként szoktak népszámlálást tartani A népszámlálások

Részletesebben

Február, a bálok hava

Február, a bálok hava Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 2. szám 2014. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Február, a bálok hava (fotó Miklósi Bál 2013.) Ötvenkét éves

Részletesebben

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4.

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. Közös a gyász, közös a fájdalom. Ötven

Részletesebben

Téli látkép az épülô

Téli látkép az épülô Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 2. szám 2013. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Téli látkép az épülô katolikus templom tornyából Ez a mostani

Részletesebben

Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár

Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 7. szám 2012. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár A nap szerelmese Hetvenöt

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Negyven éve történt... József Attila szobor avatása 1973. június

Részletesebben

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 6. szám 2012. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar

Részletesebben

XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu VII. Szabacsi Nap 2013 képes beszámolónk az 5.oldalon II.

Részletesebben

Már nem áznak a harangok. Helyükre kerültek a toronysüvegek

Már nem áznak a harangok. Helyükre kerültek a toronysüvegek Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 11. szám 2013. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Már nem áznak a harangok. Helyükre kerültek a toronysüvegek

Részletesebben

12. Szigetszentmiklós Rendőrkapitányság. Körzeti megbízott neve, rendfokozata: Varga Zsolt r. főtörzsőrmester

12. Szigetszentmiklós Rendőrkapitányság. Körzeti megbízott neve, rendfokozata: Varga Zsolt r. főtörzsőrmester 12. Rendőrkapitányság 12.1. Délegyháza Körzeti megbízott neve, rendfokozata: Varga Zsolt r. főtörzsőrmester Délegyháza Fogadóóra ideje: Minden hónap első hét kedd 14-16 óra között. KMB települése(i): Délegyháza

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 5. szám 2012. május INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Harminc éve távozott

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az élők kötelessége az emlékezés Csepel-szigetiek az 1848-as

Részletesebben

Október: Hôseinkre emlékezünk

Október: Hôseinkre emlékezünk Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 10. szám 2012. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Október: Hôseinkre emlékezünk Közösségi ház épül a Kossuth

Részletesebben

cikk a 3. oldalon Konzerva tív Polgári lap

cikk a 3. oldalon Konzerva tív Polgári lap Konzerva tív Polgári lap XXVI. évfolyam 4. szám 2013. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Föld Órája Fővárosa lettünk cikk a 3. oldalon Harminc éve

Részletesebben

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát

Részletesebben

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének február 3-i ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének február 3-i ülésén. BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/21-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2014. február 3-i ülésén. Jelen vannak:, Tóth József és Varga Zoltánné

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. szeptember 30. TARTALOM UTASÍTÁSOK 20/2006. (ÜK. 9.) LÜ utasítás a vádelõkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti

Részletesebben

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01... 8 MTI...

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01... 8 MTI... Havi Sajtófigyelés Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01.... 8 MTI... 8 Több mint egymilliárd forint lehet az eltűnt pénzszállító autó sofőrjénél...

Részletesebben

SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. 0017. számú. B u d a p e s t, 1964. j ún i u s 1 - é n.

SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. 0017. számú. B u d a p e s t, 1964. j ún i u s 1 - é n. BELÜGYMINISZTÉRI UM 1024/17/1964 A SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. u t. MAGYAR N É P K Ö Z T Á R S A S Á G b e l ü g y m i n i s z t e r h e l y e t t e s é n e k 0017. számú U T

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions Tenor 1 Tenor 2 Bariton Bass Trumpet in Bb 1 Trumpet in Bb 2 Trombone Percussions Organ 136 Con Dolore Tube bell X. Nikodémus: Mer - re vagy, Jé - zus, hol ta - lál - lak? Mu-tass u - tat az út - ta- lan

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 12. szám 2012. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden

Részletesebben

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 7. szám 2011. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Fotó: Gere-Szabó Ágnes Kilencven éve született Emlékezés Molnár

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években A falu lakói A fa lu ban az 1800-as évek vé gé ig szin te csak a né met nem - ze ti sé gû õs la ko sok éltek. Az 1890-es évek vé gé tõl azon ban a bánya nyi tás ha tá sá ra na gyon sok bá nyász ér ke zett,

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. júni us 21. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/25. szám Ára: 345 Ft ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny bolt új hely re, a

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap

Konzervatív Polgári lap Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 5. szám 2013. május INGYENES A Mik lós i Ú j s á g in t ern et es h on lap j a : w w w.d u n am en t if o ru m. h u - w w w. d m f.h u Hetven éves a Hősök Háza és

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról Bányák Mi még úgy kö szön tünk az is ko lá ban, hogy: Jó sze ren csét! Most, 40 év vel az utol só bá nya be zá rá sa után, már szin te nyo ma sem ma radt an nak, hogy Pilisszentiván bá nyász fa lu volt

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

Vám- és Pénzügyőrség Sajtótájékoztató - Háttéranyag

Vám- és Pénzügyőrség Sajtótájékoztató - Háttéranyag 17 milliárdot mostak tisztára az adócsalók Vám- és Pénzügyőrség Sajtótájékoztató - Háttéranyag 2007. 06-40-FINANC november http://vam.gov.hu 26. 17 milliárdot mostak tisztára az adócsalók 17 milliárdot

Részletesebben

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto)

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) A borítóillusztráció Gruber Ferenc fotójának felhasználásával készült (Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) A borító Kiss László munkája. Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) Kiadja

Részletesebben

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -

Részletesebben

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22. Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év

Részletesebben

Ifjúkori balesetek epidemiológiai adatai

Ifjúkori balesetek epidemiológiai adatai Ifjúkori balesetek epidemiológiai adatai Dr. Páll Gabriella gyermekorvos, allergológus, epidemiológus Országos Gyermekegészségügyi intézet Vázlat Bevezetés 15-25 évesek baleseti halálozása Helyzetünk Európában

Részletesebben

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk!

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! A tech ni ka ro ha mos fej lô dé se szük sé ges sé te szi, hogy már egé szen ki csi kor ban in for - ma ti kai és szá mí tó gép-fel hasz ná lói is me re tek kel bô vít

Részletesebben

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat

Részletesebben

Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!

Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás! Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 9. szám 2011. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Hangosabbak ma az utcák, Gyerekektől népesek, Szalai Borbála:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 11. szám INGYENES A Mik lós i Ú j s á g in t ern et es h on lap j a : w w w.d u n am en t if o ru m. h u - w w w. d m f.h u Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz

Részletesebben

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. május 31., kedd 72. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: XXXVII. tv. Má jus 9-e Eu ró pa Nap já vá nyil vá ní tá sá ról... 3520 2005: XXXVIII. tv.

Részletesebben

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése 38 38A 238 278 279 280 938 Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése Új, korszerű, égszínkék, alacsonypadlós buszok Új, közvetlen járatok Sűrűbb közlekedés éjjel-nappal 2014. augusztus 23-ától átalakul

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 8. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/10. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...

Részletesebben

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/6350/1/2014.ált. 2014. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13.00-20.00 Zsámbék, Etyeki út 08.00-10.00

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.

Részletesebben

T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2006. május 12. 943 Ft. Szám Tárgy Oldal.

T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2006. május 12. 943 Ft. Szám Tárgy Oldal. CXXXIII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2006. május 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA 943 Ft T A R T A L O M Szám Tárgy Oldal Jog sza bá lyok 95/2006. (IV. 18.) Korm. ren de let 11/2006. (IV. 10.) HM ren

Részletesebben

október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe

október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 10. szám 2011. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu 1956 2011 október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe Adatok

Részletesebben

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 11., szerda 93. szám Ára: 588, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CIII. tv. A pénz mo sás meg elõ zé sé rõl és meg aka dá lyo zá sá ról szó ló 2003.

Részletesebben

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek 123. szám TARTALOMJEGYZÉK 241/2007. (IX. 21.) Korm. r. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szó ló 1992. évi XXXIII. tör

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 9. szám 2008. szep tem ber 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest,

Részletesebben

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda 38. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 79/2006. (IV. 5.) Korm. r. A fel sõ ok ta tás ról szóló 2005. évi CXXXIX. tör vény egyes

Részletesebben

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz

Részletesebben

Kösd össze az összeillı szórészeket!

Kösd össze az összeillı szórészeket! há tor gyöngy tás mor kás fu ház ál rom á mos sá rus szo dály moz szít szom széd ol vad pond ró dí ves da dony ned rál süly lyed tom na ka bog ge gár bál dol lo bol bun bát bár da bo be kar pa e ca koc

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap 128. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK 24/2008.

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény

Részletesebben

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000 Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ IV. év fo lyam 14. szám 1344 Ft 2007. december 31. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

KEOP-1.2.0/09-11-2011-0014

KEOP-1.2.0/09-11-2011-0014 LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ 2015. FEBRUÁR 19. LAKOSSÁGI BEKÖTÉSEK a "Szigetszentmiklós, Bucka városrész szennyvízcsatornázás és a szennyvíztisztító telep bővítése" tárgyú, KEOP-1.2.0/09-11-2011-0014 azonosító

Részletesebben

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30.

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Az előterjesztést készítette: Gállné

Részletesebben

160. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3801, Ft. Oldal

160. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3801, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek 160. szám Ára: 3801, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXXIII. tv. A bá nyá szat ról szóló 1993. évi XLVIII. tör vé ny mó do sí tá sá

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. szeptember 20. Megjelenik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/38. szám Ára: 315 Ft TARTALOM Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szervezeti hírek A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának

Részletesebben

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102.

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek védelmérõl A Kor mány a kör nye zet vé del

Részletesebben

Körzeti megbízott. A fogadóóra időpontja. Rendfokozata*

Körzeti megbízott. A fogadóóra időpontja. Rendfokozata* Körzeti megbízott Neve Asbolt Gábor Rendfokozata* r. főtörzsőrmester 06-70-489-35-86 Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda A körzeti megbízott A körzeti megbízott Mobiltelefonszáma

Részletesebben

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 III. Tár sa dal mi szem pon tok: 1. Az épí tett 3-x szo bás la ká sok ará nya az idõ szak végi la kás ál lo mány ból, % 2. A személygépkocsik kor szerint

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 15., hétfõ 169. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CI. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vé nyek mó do

Részletesebben

A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XX. évfolyam 1. szám www.domsod.hu A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2010. január Ára: 150.- Ft Új esztendõ új jót hozzon, régi jótól meg ne fosszon, S ha már több jót nem is hozhat, vigye el a régi rosszat.

Részletesebben

III. Az Alkotmánybíróság teljes ülésének a Magyar Közlönyben közzétett végzése

III. Az Alkotmánybíróság teljes ülésének a Magyar Közlönyben közzétett végzése III. Az Alkotmánybíróság teljes ülésének a Magyar Közlönyben közzétett végzése 31/2006. (VII. 5.) AB végzés 1021 31/2006. (VII. 5.) AB végzés Az Al kot mány bí ró ság al kot mány jo gi pa nasz és utó

Részletesebben

Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T 1 Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 92. (1) bekezdésében

Részletesebben

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal 2006/6. HATÁROZATOK TÁRA 51 Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ 6. TARTALOMJEGYZÉK 2019/2006. (II. 13.) Korm. h. Az Or szá gos Tu do má nyos Ku ta tá si Alap prog ra mok 2006. évi több - lettámogatához

Részletesebben

2007. évi CXXIX. tör vény

2007. évi CXXIX. tör vény 11156 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/156. szám 2007. évi CXXIX. tör vény a termõföld védelmérõl* I. Fejezet BEVEZETÕ RENDELKEZÉSEK A tör vény hatálya 1. (1) A tör vény ha tá lya ki ter jed a ter mõ föld

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ V. év fo lyam 5. szám 1575 Ft 2008. május 30. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Oldal Kormányrendeletek 57/2008. (III. 26.) Korm.

Részletesebben

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek 115. szám 1. kö tet* 1 2. kö tet ára: 5124, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet: 224/2007. (VIII. 31.) Korm. r. A köz al kal ma zot

Részletesebben