Gyerekekről - szülőknek

Átírás

1 A XI. Kerületi Logopédia Intézet Lapja Gyerekekről - szülőknek Grafika: Gász Orsolya 1

2 Beköszönő Ha kismama bolt előtt haladok el, mindig megállok és megnézem a kirakatot. Tetszenek a babaruhák - szinte elképzelhetetlen, hogy az én iskolás gyermekeim is ilyen apró ruhákat hordtak valamikor-, és a kismama ruhákat is mindig megcsodálom. Az én időmben, mikor én vártam a gyerekeimet, még nem volt ennyi szépség és hasznos dolog a boltokban, mint most. Kicsit talán irigykedem is, de nem tudom pontosan, hogy a szép ruhák, vagy inkább a fiatalság, a babavárás számomra már elmúlt - izgalmai miatt?! A boltban található milliónyi színes játék, a változatos kiegészítő felszerelések, valószínűleg nehéz döntés elé állítják a szülőket. Vajon melyiket vegyék meg, melyik az, amelyik igazán hasznos lehet, amelyik valóban hozzájárul majd gyermekük megfelelő fejlődéséhez. Természetesen mindenki a legjobbat szeretné újszülött csemetéjének, így nehéz a választás a rengeteg könyvecske, játék, zenélő herkentyű és a hasznosabbnál hasznosabbnak mondott ( az eladók által felcímkézett), DVD-k, CD-k sokaságában. Három gyerekes anyukaként - azt gondolom - van némi jogosultságom leírni, hogy a legszínesebb játék sem helyettesíti az édesanyával való játszadozást, mint ahogy az édesanya éneklését sem pótolhatjuk babáknak szóló dalok CD gyűjteményével. A gyermekünk beszédészlelését, beszédfejlődését pedig nem a színes képeket felvonultató DVD-k vagy televíziós mesék, hanem a mindennapi, szemtől szembe történő beszélgetés, mondókázás fejleszti a legjobban. Intézetünk ezen kiadványában, a : című lapból válogattunk hasznos, megfontolásra érdemes cikkeket. A honlapjukon : mipszi.hu további érdekes és hasznos cikkeket olvashatnak. Tamás Eszter 2

3 Egyre többen készítenek babák számára fejlesztést és korai, s egyben életre szóló okosodást hozó eszközöket, mégpedig úgy, hogy a kor üzenetét is meghallva az agykutatás eredményeire hivatkoznak. A baj csak az, hogy nem jól, sőt időnként károsan leegyszerűsítve. Nem véletlen tehát, hogy az újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek fejlődésével foglalkozó szakmák képviselői ma már komolyan aggódnak emiatt. Mitől lett a világ ily fejlesztés-központú? Csupán attól, hogy gyermekeinknek, unokáinknak a legjobbat akarjuk? Lehet, de ahhoz elegendő lenne szeretetet és biztonságot adni, a gyerekek eltérő érési idejét figyelembe venni, fejlődésükhöz, képességeik és személyiségük kibontakozásához megfelelő körülményeket, feltételeket biztosítani. Fejleszteni, fejleszteni, fejleszteni Valóban ez lenne a cél? Vagy valami mást sejtsünk a videón, DVD-n, számítógépen és a babatelevíziókban sokasodó programok hátterében? Termékek születnek a gondolkodó ember által kikövetkeztetett, nem tudományosan igazolt, úgynevezett népi pszichológia, a lebutított agykutatási eredmények, a tudománynak látszó tanok, az áltudományosság talaján. Vegyük végre észre, hogy a fejlesztő módszerekhez nem elegendő csupán a jó szándék, a saját tapasztalat, a nekem is van gyerekem, tudom, mi a jó a kicsiknek típusú tapasztalat, hiszen mindez pszichológiai szaktudást igényel. A fejlesztés szakma, s itt az ideje, hogy mi szakemberek az eddiginél hangosabban szóljunk: ELÉG! Nézzük meg végre, hogy a babafejlesztő játékok, DVD-k, TVadások és számítógépes programok gyártói ismerik-e, s ha igen, jól értike a pszichológia tudományosan megalapozott ismereteit, a pszichológusok üzenetét? Avagy a babák fejlesztésének ígérete csupán máz, s a lényeg az üzlet? Bébi Einstein Csépe Valéria E cikk címe nem az én kreativitásom szüleménye, így akár tehettem volna idézőjelbe is. Amiért nem éltem ezzel a lehetőséggel, annak az a legfőbb oka, hogy csak kiindulásként kívánom bemutatni a hazánkban talán csak kevesek által ismert (statisztika persze nem áll rendelkezésemre), kicsik számára készített amerikai programot, s annak sokat vitatott hatását. A címnek ennél mélyebb az üzenete, többet szeretne sugallni, mint pusztán egy kereskedelmi forgalomban lévő termék címkéjét. A Bébi Einstein jó neve lehetne annak az attitűdnek, amely azokat az okos gyerekre vágyó szülőket jellemzi, akik már a baba megszületésekor azon izgulnak, hol lesz majd gyermekük helye a versenyre kihegyezett társadalomban. A baba fejlődéséhez optimális feltételeket adni jó cél, az erőszakos tanítás, fejlesztés, a kicsik választási és döntési képességét túlértékelő foglalkoztatás azonban már problematikus. Ideje lenne a babaokosítással kapcsolatban a pszichológusok és gyermekorvosok szakmai ellenállására odafigyelni. Ők ugyanis jól sejtik, hogy a hangzatos nevű, fejlesztést, okosodást ígérő programok célpontja nem csupán a gyerek, hanem annak a szülőnek az ambíciója és pénztárcája, aki a szakembereket felesleges akadályként kezeli, s aki a fejlesztésdivat boldog követője. Nem általában a fejlesztéssel van baj, hanem annak hamis ígéretével, s annak a határnak az elmosásával, ami a tipikusan fejlődő gyermek éréséhez és fejlődéséhez szükséges 3

4 környezeti feltételek kialakítása és az atipikusan fejlődők valódi, professzionális fejlesztése között van. Annak, hogy mégis a Baby Einstein program körüli viták bemutatásával kezdem cikkemet, egyik oka a figyelemfelhívás. Mindenekelőtt arra, hogy a Baby Einstein csupán egyike a fejlesztésdivat szaporodó jelenségeinek. A szűretlen, ám szakmainak tűnő információk továbbadásának kiváló terepe egy amúgy csodálatos kommunikációs felület, az internet. Itt egyre több diplomás,kisgyermekes anyuka osztja a tanácsot a többieknek. Nem pszichológus, nem fejlesztő pedagógus, nem a fejlődéstudományok szakembere, de ért hozzá, hiszen van gyermeke, naponta vele van, s amit megfigyel és amit abból következtet, az úgy is van. A lelkesedésből azonban nem lesz tudományosan megalapozott tudás. Idegtudomány és pszichológia sem. Nem vonom kétségbe persze a blogmamák jó szándékát, miközben missziójukat, melyet lelkesen teljesítenek, nemegyszer károsnak tartom. Növekvő aggodalommal követem s ebben nem vagyok egyedül azoknak a (nem pszichológus) diplomás szülőknek a tippjeit, kinyilatkoztatásait, nemegyszer neves szakembereket támadó honlapjait, blogjait, amelyekben a pszichológiát, az agykutatást, vagy az ezekhez tartozni látszó ismereteket szaktudás nélkül felhasználva félrevezetik a babájuknak jót akaró szülőket. Ehhez már csak egyfajta kegyelemdöfésként társul a tudomány oly kívánatosnak tűnő köntösében megjelenő üzlet, azaz az okosító termékek növekvő tárháza. Fejleszteni bármi áron! Ütközik a pszichológia tudásával? Vonjuk kétségbe, bizonyítsuk be, mutassuk meg, hogy a szakemberek maradiak, s nem értik a mi nagy felfedezésünket! Érveljünk amellett, hogy a babának minden jót tesz, ami iránt érdeklődik! Félreértés ne essék, nem a kisgyermek természetes érését, fejlődését segítő játékok ellen érvelek, hanem a csecsemők és tipegők természetes kíváncsiságára alapozó, a szülők okosság-elképzeléseit kielégíteni kívánó számítógépes programok, videók hirdetett hasznával, vélt hatásával szeretném szembesíteni mindazt, amit a pszichológia és az idegtudomány kutatói a fejlődésről ma tudnak. 4

5 Az első életév mítosza A korai tanulás és a babák minél korábbi fejlesztésének elhatalmasodó divatja leginkább a fejlődés-neurobiológiai kutatások három fő tudományos megállapításának leegyszerűsítéséből származtatható. A legfőbb érvek három fő felismerés, felfedezés köré csoportosíthatók. Az első érv az idegsejt-kapcsolatok korai igen gyors növekedésére (szinaptogenezis) vonatkozó eredményekre épít. Tudjuk, hogy az agy a születés kezdeteitől fogva új kapcsolatok (szinapszisok) kialakításába kezd, s ennek eredményeként a szinaptikus sűrűség (az agyszövet egységnyi térfogatára eső szinapszisok száma) erőteljesen növekszik. Megnő az idegsejteken a dendritek (rövid nyúlványok) száma, és ezeknek a más idegsejtekkel alkotott kapcsolata is drámaian megnövekszik. Ezt a fejlődést leginkább a fiatal növénykék hirtelen tavaszi növekedéséhez lehet hasonlítani. Ez a szinaptogenezisnek nevezett folyamat meglehetősen sokáig tart, s időtartama az egyes állatfajoknál igen eltérő lehet. Egy adott idő után azonban a növekedés megáll, s bekövetkezik a szinaptikus metszés, amelynek lényege, hogy a gyakran használt kapcsolatok megerősödnek, a ritkán használtak pedig gyengülnek, majd eltűnnek. Ezt az előbbi hasonlattal élve a fák tavaszi metszéséhez, a túl sok hajtást hozó növényeink visszavágásához lehet hasonlítani. Először 1975-ben sikerült macskákon, majd majmokon kimutatni, hogy az egy idegsejtre jutó szinapszisok száma milyen rendkívüli módon nő a születés utáni első hónapokban. A fiatal majmok a növekedést követő metszés után a felnőtt egyedekre jellemző szinaptikus sűrűséget hároméves korukra, a szexuális érettség idejére érik el. Hogy néz ki mindez az emberbabáknál? Az újszülött idegsejtjeinek kapcsolatai is azonnal szaporodni kezdenek, a kapcsolatok száma nő és változik. Az, hogy melyek maradnak és erősödnek meg, és melyek gyengülnek, majd szűnnek meg, két dologtól függ: a szülőktől öröklött genetikai programtól és a baba korai tapasztalataitól. Az következne ebből, hogy a babáknak annyi tanulási tapasztalatot kell szerezniük, amennyit csak lehet? Nem feltétlenül. Téves ugyanis az az elképzelés, hogy az embergyereknek is három év áll rendelkezésére. A mi gyerekeink 5

6 tovább gyerekek, az agyi fejlődésben követhető gyors fejlődés a majmokénál sokkal tovább tart, és a metszés is későbbi. A metszésnek nevezett folyamat lehet az oka annak, hogy az agykéreg vastagsága változik, azaz a kevesebb, de hatékonyabb kapcsolatok fennmaradása miatt a kéreg vékonyodik. Ennek mérésével követve a kérgi területek fejlődését, megállapítható, hogy egyes területek, így a beszédben és általában a nyelvhasználatban alapvetően fontos bal féltekei s persze igen sokáig változó hálózat hosszan fejlődik. Mindebből az is következik, hogy ez a hálózat a környezeti hatásokra sokáig érzékeny, nyitott rendszerként működik. Az idegtudomány újabb és újabb adatokkal szolgál arra vonatkozóan is, hogy a formális tréning, a tapasztalat, egy adott tevékenység gyakori művelése (pl. zene) agyunkat is specialistává teszi. Ez különösen jól mérhető a modern képalkotó eljárások segítségével. Gondoljunk a szakértőkkel, zenészekkel, többnyelvűekkel végzett kutatásokra, és azokra az adatokra, amelyek azt jelzik, hogy a kérgi területek kiterjedtebbek, differenciáltabbak lesznek, és egyes területek nagysága, agytekervények térfogata is növekszik a használattal. Azt jelentené ez, hogy az 1-2 éves kicsiket minden eszközzel specialistává kell nevelnünk, különben lekésünk valamiről? Nem! A babák viselkedését, képességeit, készségeit a pszichológusok is abban az életkorban tanulmányozzák, amikor a szinaptogenezist csúcsra járatja az agy. A vizuális kéregben a szinaptikus kapcsolatok erőteljes növekedése egybeesik a veleszületett, újszülöttkori reflexek eltűnésével. A három hónapos babák tekintetükkel fixálni tudják azt a tárgyat, amelyet meg szeretnének ragadni. A 4-5 hónaposak azonosítják és megkülönböztetik a tárgyakat, a színeket, és a mozgó tárgyakat az álló dolgoktól. Bár ezeknek a változásoknak a megjelenése egybeesik a vizuális kéreg átszerveződésével, mindez nem jelenti azt, hogy az utóbbi egyben az előbbinek az oka is lenne. Egyes képességek megjelenése valóban köthető a szinaptogenezishez, azonban további fejlődésük és finomodásuk nem. Mi a tanulság? Az, hogy a szinaptogenezis az embernél nem három év, s nem kell a babákat erőltetetten tanítani, s főleg nem erőltetni azoknak a készségeknek az alakítását, amelyek alapképességei még nem jelentek meg. 6

7 Kritikus vagy szenzitív periódus? A második fejlesszünk folyton-folyvást érv elterjedése a kritikus periódus fetisizálásához köthető. Tény, hogy legalább három évtizede tudjuk: az agy szenzoros (látás, hallás, stb.) és mozgásrendszereinek egyes funkciói csak az élet egy kitüntetett szakaszában fejlődhetnek ki, mégpedig akkor, ha a környezet meghatározott ingerei is jelen vannak. Ezt nevezzük úgynevezett kritikus periódusnak. A kifejezés az 1960-as évekre vezethető vissza, azaz annak a tudományos szenzációnak a megjelenésére, amely Torsten Wiesel és David Hubel nevéhez fűződik. A két felfedezésükért később Nobel-díjjal kitüntetett tudósnak azt sikerült bizonyítania, hogy a látás (a látókéreg) fejlődése megreked, ha a korai szakaszban a látási ingerek nincsenek jelen. Letakart szemű kismacskákat vizsgálva azt találták, hogy a korai ingerek hiányában a látókéreg nem fejlődik, a macskák tehát vakok maradtak. Az embernél azonban nagyon kevés olyan funkció van, ami csak és kizárólag egy adott életszakaszban fejlődhet ki, a többség olyan, hogy egy adott életszakaszban fejlődhet ki optimálisan vagy elég jól. Emiatt ma már az embernél nem beszélünk kritikus, hanem szenzitív, azaz érzékeny periódusról. Ez a szenzitív periódus pedig az egyes képességek tekintetében eltérő kezdetű és időtartamú. Ingergazdag környezet A harmadik fetisizált idegtudományi eredmény az ingergazdag környezetre vonatkozik. A félreértésnek, azaz a környezet szinte határok nélküli tárgyi gazdagításának kiindulópontjául az 1970-es évek patkánykísérletei szolgáltak. A kutatók azt találták, hogy a csak a legszükségesebb eszközökkel (etető, itató) felszerelt ketrecekben tartott patkányok az egyszerű tanulási (kondicionálási) helyzetben sokkal rosszabb teljesítményt mutattak, mint a játékokkal, mászókákkal felszerelt ketrecekben felnövő társaik. A tudományos szenzáció hamar bejárta a világot, s a fejlesztő programjaikat a többszörösen leegyszerűsített, kivonatolt, de mélységében meg nem értett pszichológiára, gyakran csak népi pszichológiára építők elárasztották a babaszobákat a zenélő, csilingelő, nyomkodható tárgyak ezreivel. Nem egy fejlesztő úgy talál ki új eszközöket, hogy a tudása, amire támaszkodik, csupán népi pszichológia, azaz az ember pszichés működéseire vonatkozó józan ész típusú tapasztalatok együttese, s ez többnyire köszönőviszonyban sincs a tudományos pszichológiával. 7

8 A biológiai érésről azonban tudjuk, hogy az egyes szakaszokban szüksége van a megfelelő ingerekre, azaz sajátos környezetelváró üzemmódban működik vagyis az újabb funkció megjelenéséhez szükségesek a tapasztalatok, s ennek részei a környezet ingerei is. Mennyi kell ezekből? Egész biztosan nem annyi, mint amennyivel a babák egy részét elárasztják az okosságért mindent megtenni kívánó szülők. Az ingergazdag környezet nem azt jelenti, hogy a babákat mindenfajta módon nyomkodós, folyton zenélő, villogó kütyükkel, videókkal, DVD-kkel ingerelni kell. Az ingergazdag környezet mindenekfelettiségére hivatkozók ugyanis megfeledkeznek egy nagyon fontos dologról: a kispatkányok nem a természetes, az optimális fejlődésükhöz szükséges ingereken felüli mennyiségben kapták az újakat, hanem a kiüresített, ingerszegény környezethez képest. Jó lenne, ha a fejlesztők elgondolkodnának ezen az apró különbségen Mi következik az idegtudomány félreértelmezéséből? Az előbbiekben felsorolt három igen jelentős idegtudományi eredmény, s az erre épülő, évvel ezelőtti pszichológiai elméletek lebutított továbbélése csak a jéghegy csúcsa. A végeredmény szempontjából szinte mindegy, hogy a fejlesztés az okos babát gyártani divatja vagy a képzett, ám a pszichológiát nem tudó, nem értő szülő aggódásából, segíteni akarásából táplálkozik vagy egyszerűen csak üzlet áll a hátterében. Olyan üzlet, amelynek nincs, vagy alig van szakmai kontrollja, a babavideókat gyártók pedig csupán egytől vannak eltiltva s ez sem mindenütt van így, attól, hogy a 2 éves kor alattiak számára pedagógiai célú fejlesztésként ajánlhassák portékáikat. A többi a szülő felelőssége. A szülők egy része tehát megelégszik a korai fejlesztést, mindenekelőtt okosítást ígérő, tudományosnak látszó köntösben megjelenő módszerek és tanácsok használatával, követésével. Az okosítás közben sokan mintha megfeledkeznének arról, hogy az embergyerek társas lény, s a szocializáció közegét a felnőttek és gyerekek közössége adja. A szülőkhöz való kötődése, érzelmei, empátiája, adekvát viselkedése a társas helyzetekben nem a videók, DVD-k és számítógépek világában alakul ki megfelelően. Mindezek pszichológiai és legújabb idegtudományi eredményeinek bemutatása alaposan meghaladná e tanulmányi terjedelmi határait. Ezért befejezésül két, tudományos meggyőződésem szerint káros, vagy legalábbis hatásában megkérdőjelezhető divatra szeretném az olvasó figyelmét felhívni. 8

9 Az olvasó baba A kicsiket olvasni tanító művelt anyukák gyakran úgy érzik, ők vannak az igazi tudás birtokában. Végzettségüket tekintve óvónők, tanárok, orvosok, nyelvészek, és közülük sokan úgy gondolják, a pszichológusok csak kerékkötők, amikor az ő fejlesztési vágyaikkal összeütközésben figyelmeztetnek. A Mindennapi Pszichológia egy korábbi számában részletesen bemutattam, hogy mit is tud ma a kognitív idegtudomány az olvasásról, milyen műveletek fejlettségét tartjuk elengedhetetlennek ahhoz, hogy a kisgyermek megtanuljon olvasni. A gyerekek egy részénél már akár 5 éves korban is el lehetne kezdeni olvasni tanítani, s ez néhány országban (Egyesült Királyság) így is van. A kisgyerekek többségénél azonban ekkorra még nem lehetséges igazán a szótagok szerkezetéhez, s az észlelés számára jól feldolgozható helyen a szó kezdetén és végén lévő beszédhangokhoz való hozzáférés. Nem a hallás fejlettségéről van csupán szó, hanem a beszédhangokhoz való hozzáférésről, s a beszédhang-eltérések megbízható megkülönböztetéséről. A szavak hangjaihoz való hozzáférés nem teljesen spontán folyamat eredménye, hanem az olvasástanulás következménye. A szavakat, számokat kiolvasó, valójában csak a mintázatfelismerésre és szóforma-szó asszociációra támaszkodó kicsik a szó igazi értelmében nem olvasnak. 4-5 éves kor alatt alig van valódi betűző és szóformára is épülő olvasás. Hiába gyötörjük tehát a 2,5-3 éves gyerekeket, memóriájukra támaszkodva olvasnak ugyan, de valójában nem azt teszik. Mikor olvasson a baba? Semmikor. Azaz ne tanítsuk olvasni, bármily csodát ígérnek a korai olvasás varázslói. Ez nem azt jelenti, hogy ne adjunk a babák, a tipegők és a nagyobb gyerekek kezébe az életkoruknak megfelelő könyvet. Olvassunk közösen, azaz mondjuk el együtt a verseket, meséket! A mese, a vers, a dal, a beszélgetés, a közös játék, az együttes élmény kell a gyerekeknek. Az óvodások betűk iránti spontán érdeklődését nyugodtan kielégíthetjük, hiszen többnyire nevük betűinek leírására vágynak. A hangjelölésig azonban hosszú út vezet, s a valódi olvasásig és írásig még hosszabb. Ne higgyük, hogy néhány nagybetű maga a valódi írás! Véletlenül se gondoljuk, hogy az írás spontán fejlődésének kezdete a nyomtatott nagybetű, s eszerint kell majd a nagyobbaknak szóló írástanítási módszereket is kialakítani. A népi pszichológia nem tudomány! Tán érdekes, de köszönőviszonyban sincs a tudományos pszichológia korszerű tudásával. Az agykutatási 9

10 adatokkal pedig akkor érdemes példálódzni, ha megértettük azok valódi komplexitását, az agyműködés és a megismerő folyamatok jelenleg ismert összefüggéseit. Érthető, hogy a tudománytól bizonyosságot vár a gyermekének csodás jövőt kívánó szülő, ez azonban nem vezethet a túlzó leegyszerűsítéshez, a fejlesztés divatjának kritikátlan követéséhez. Minden szülőnek, s az idegtudomány erősen szűrt megállapításaira kacsingató babaokosítónak azt javaslom, hogy figyeljen oda a kutatók örökös a fekete-fehér igazságokban hívőket olyannyira bosszantó kételkedésére, újat keresésére, a biztosnak tűnőt is újra vizsgálni kívánó törekvésére. A kutatók nem az új ellen szólnak, csak figyelmeztetnek, hiszen elég jól tudják, hogy mi mindent nem tudunk még (Mindennapi Pszichológia, sz old.) Prof. Csépe Valéria: 1976-ban szerzett pszichológusi diplomát. A humán kutatási irány első évtizedének eredményei közül a beszédészlelés és a diszlexia összefüggéseit elemzi az MTA doktora cím elnyeréséhez benyújtott disszertáció, amelyet 2002-ben védett meg. Főállású akadémiai vezetői munkája mellett változatlanul kutat, kutatást vezet az MTA Pszichológiai Kutatóintézetében, mint kutatóprofesszor Szakterülete a kísérleti és kognitív pszichológia, valamint a kognitív idegtudomány és a fejlődés-idegtudomány. Szerteágazónak látszó kutatásai ma ahhoz az új irányhoz köthetők, amely számos tudományterület ötvözete s a pedagógiai idegtudomány/idegtudomány a pedagógiában nevet viseli. Számos hazai szakmai szervezetnek volt vezetője, illetve tagja ma is, emellett több nemzetközi és hazai tudományos társaság, illetve hazai és nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Kutatói teljesítményének elismerését számos szakmai díj és állami kitűntetés jelzi. Az MTA Pszichológiai Kutatóintézet fennállásának 100. évfordulója alkalmából 2002-ben alapított Kardos Lajos-díjat elsőként kapta meg ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki; 2005-ben kapta meg az OTKA Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díját, 2006-ban a Magyar Pszichológiai Társaságtól a Társaságért Érdemérmet, 2007-ben pedig "Az olvasó agy" könyvéért az Akadémiai Kiadó Nívódíját. 10

11 GYEREKES-HÍREK A kétnyelvűség az anyaméhben kezdődik A magzat által a terhesség alatt hallott két nyelv hangjainak hatására már a születés után nem sokkal elkezdődik a kétnyelvű fejlődés állítja a Psychological Science tanulmánya. A kanadai Brit Kolumbia Egyetem pszichológus kutatói francia tudósokkal együttműködve két csoport újszülött szopómozgásait figyelték meg, ami az újszülöttek érdeklődését jelzi: az egyik esetben az anya kizárólag angolul beszélt, míg a másik csoportnál az anyák az angol mellett a Fülöp-szigetek egyik nyelvét, a tagalogot is használták. Kiderült, hogy az egynyelvű anyák gyermekei csak az angol nyelv hallatán fejeztek ki érdeklődést, míg a kétnyelvűek babái mindkét nyelv hatására. Egy másik vizsgálat azt mutatta, hogy a kisgyermekek is meg tudják mondani, mikor vált át valaki másik nyelvre, vagyis a kétnyelvű anyák gyermekei nem keverik össze a két nyelvet. A kutatók szerint az egynyelvű újszülöttek előnyben részesítik saját anyanyelvüket. Ezzel szemben a kétnyelvű babák mindkét nyelv iránt érdeklődést mutatnak, ez biztosítja, hogy később mindkét nyelvet el tudják sajátítani. Nem olvas jobban, aki korábban tanult meg olvasni Nem számít, hogy 5 vagy 7 éves korban tanul meg valaki olvasni, ettől még kiváló lehet később olvasási teljesítménye, állítják új-zélandi szakemberek. Sebastian Suggate, az Otagi Egyetem munkatársa doktori munkájához végzett kutatásokat Új-Zélandon. Összehasonlította a Rudolf Steiner iskola tanulóit akik hétévesen kezdenek el olvasni tanulni, azokkal, akik állami iskolába járnak, és már ötévesen 11

12 ismerkednek a betűvetés tudományával. Felfedezte, hogy 11 éves korukra könnyedén felzárkóztak a többiekhez azok, akik később kezdtek el az olvasással foglalkozni. Az egyik elképzelés szerint a korai kezdés azért nem vezet semmilyen előnyhöz, mert az olvasástanulás legfontosabb korai faktorai a nyelvi és tanulási élmények, melyeket az olvasás elsajátítása nélkül is megszereznek. Mivel azok, akik később kezdenek olvasni, még mindig a játékon, a nyelven és a felnőttekkel folytatott interakciókon keresztül tanulnak, így a hosszú távú olvasási képességeik nem szenvednek zavart. Sőt, ezek a tevékenységek nagyszerűen készítik elő a talajt az olvasás későbbi megtanulásához. Ez a kutatás a korai nyelvi készségek és a tanulás fontosságát hangsúlyozza, de az biztos, hogy az olvasás elsajátítását egyáltalán nem kell elkapkodni idézte Suggate-et az NZ Herald. Mit ér az oktató DVD? A hónapos gyerekek esetében nem mutatható ki semmilyen hatás, ami igazolná, hogy az oktató DVD-k elősegítenék fejlődésüket. Az Archives of Pediatrics & Adolescent Magazine című szaklap publikálja azt a jelentést, amely megállapítja: a kisgyermekek számára készült oktató DVD-k esetében nem sikerült megfigyelni, hogy azok elősegítenék a gyerekek nyelvi készségeinek fejlesztését. A Kaliforniai Egyetem kutatói azért vizsgálták a gyermekek esetében a számukra fejlesztett oktatótartalmak hatását, mert a felmérések szerint ma már a 2 évnél fiatalabb korosztály átlagosan 2 órát tölt a képernyő előtt médiafogyasztással, a kisgyermekek pedig a statisztikák szerint először 5 hónapos korukban kezdenek televíziót nézni. A gyártók úgy nyilatkoznak a kisgyermekeknek szánt programokról, hogy azok képesek a picik szókincsét és nyelvi készségeit fejleszteni. A kutatók 96, hónapos korú gyermek részvételével próbálták kideríteni, vajon ezek a műsorok tényleg segítik-e a gyerekek nyelvismeretének, kommunikációjának fejlesztését. A teszteket olyan speciális DVDtartalmakkal végezték, amelyekből a gyerekek különböző szavakat tanulhattak meg. Az eredmények azt mutatták, a DVD-k tartalmának semmi köze nem volt ahhoz, hogy a gyerekek milyen szavakat ismernek. Sőt, azok a gyerekek, akiknek a szülei úgy nyilatkoztak, hogy 12

13 gyerekükkel már nagyon kis korában elkezdtek ilyen DVD-ket nézetni, a társaikhoz képest rosszabbul szerepeltek egy szókincsfelmérő teszten. A szakemberek szerint a magyarázat az, hogy a gyerekek esetében a DVD-s tanulás ideje ebben a korban még nem lehet megfelelő, hiszen azt számos kognitív tényező befolyásolja, így például az érzékszerveik és az azokhoz kötődő bonyolult rendszerek is még fejlődésben vannak ebben az időszakban, de ugyanígy a szimbólumok értelmezésének képessége vagy az analógiák megértése is olyan tényezők, amelyek 2 éves kor alatt még formálódnak. (Mindennapi Pszichológia, sz old.) 13

14 A láthatatlan együttrezgés szintjei Kapcsolat a magzattal Rist Lilla Az ultrahang korában sok mindent tudunk az édesanyában fejlődő, még meg sem született magzatról. Látjuk, hogy fiú-e vagy lány, szenved-e valamilyen betegségben, szereti-e szopizni az ujját, talán még azt is, kire hasonlít. Fényképek, video-felvételek készülnek róla. De nem elégszünk meg annyival, hogy látjuk őt, beszélni is szeretnénk vele, mert már hallottunk az anya-magzat kommunikációról. Csakhogy rengeteg félreértés van akörül, mit is kell érteni ezen. Az anya-magzat kommunikáció egy mostanában keletkezett szakkifejezés kezdi Andrek Andrea pszichológus. Miközben maga a jelenség nem új, azóta van, mióta az anyák gyerekeket szülnek. De mivel ma már létezik ez a kifejezés, meg lehet kérdezni a várandósokat: Kommunikál Ön a magzatával? Sőt, mivel rengeteget lehet erről hallani, az anyában magában is felvetődhet, hogy neki beszélnie kellene a gyerekével. És bűntudata keletkezhet, ha ráébred, hogy ő nem kommunikál és ezzel biztosan majd elmulaszt valamit. Talán abból adódik a félreértés, hogy a köznyelvben kommunikáción elsősorban beszélgetést értünk. A kommunikáción az anya és a magzat közötti kapcsolatot kell érteni, és ennek a jelenlegi tudományos megközelítés szerint három szintje van. Az első a biológiai szint. Kevesen gondolnak rá, de az is kommunikáció, hogy az anya és a magzat élettanilag összeköttetésben áll egymással. A magzat számára üzenet például, hogy mennyi vér áramlik át a placentán. Ha az anya stresszt él át, akkor az erek szűkebbek lesznek, és kevesebb vér kerül a magzat keringésébe. Ma már rendelkezünk bizonyítékokkal arról, hogy ha folyamatosan stresszhelyzetben van, a magzata sokkal nagyobb valószínűséggel lesz kis súlyú és alultáplált. De itt is fontos megjegyezni, hogy ez csak folyamatos és feloldás nélküli stresszállapotra érvényes. A hétköznapi stressz egyáltalán nem káros, sőt! Ahhoz, hogy a baba alkalmazkodni tudjon a kinti körülményekhez, hasznos, ha már magzati korában kap egy 14

15 mintázatot arról, mi várja majd odakint. Egy patkánykísérletben is bizonyították ezt: a vemhes anyaállatokat teljesen stressz mentes környezetben tartották, aztán a megszülető kispatkányokat normál körülmények közé helyezték. Ezek a kölykök nehezebben tudtak megküzdeni az élettel, gyakrabban szenvedtek gyomorfekélytől, magas vérnyomástól, mint átlagos körülmények között fejlődő társaik. Ezért furcsa és életszerűtlen elvárás, hogy egy várandós nő üljön a felhők tetején, ne idegeskedjen és soha ne is szomorkodjon, mert mindez rossz hatással van a magzatára. Persze, hatással van rá, de miért baj az, ha megtapasztalja a problémákat? Hiszen ez lesz később is olykor sírunk, olykor nevetünk. A stressz elég erőteljes inger, de mi a helyzet az érzelmekkel? Az érzelmeknek is van egy hormonális mintázata, a kommunikáció biológiai szintjén ez is megjelenik a magzat számára. De amit ő kap ebből, az a placenta által megszűrt úgy szoktuk mondani, diszkrét mintázat. Olyan adagban jutnak el hozzá az érzelmeink, ami számára is feldolgozható. Nagyon érdekes például, hogy a magzathoz az ízmolekulák is átkerülnek: bejutnak a magzatvízbe és a baba megízleli őket. Az erős ízeket azonban, mint például a chilit, nem engedi át a placenta a fokhagymát vagy az ánizst viszont igen. Ez azt jelenti, hogy egy mexikói baba egész más ízvilághoz szokik hozzá, mint mondjuk egy svéd. Erről is születtek kutatások, és ezekből az derült ki, hogy sokkal nagyobb eséllyel fogadják el a megszületésük után azokat az ételeket, amelyekkel már magzati korukban megismerkedtek. Az édesanya életritmusát is átveszik. Ez már a kommunikáció második szintje, az úgynevezett viselkedéses szint. A magzat ugyanis érzékeli az anya mozgását, különbséget tud tenni az ébrenlét és az alvás állapota között. Előfordul persze, hogy ezek nincsenek szinkronban, tehát mondjuk a baba épp akkor ébred fel, amikor az anya lefekszik, vagy akkor alszik el, amikor az anya mozog, sétál például. De többnyire szinkronba kerülnek egymással. Ezt igazolja egy olyan vizsgálat, amelyben pék és kocsmáros asszonyok és babáik életritmusát követték nyomon a szülés előtti és utáni időszakban. A pékek gyerekei a korai keléshez és korai fekvéshez szoknak hozzá, és ezt a ritmust tartják inkább újszülött korukban is, míg a kocsmárosok gyerekei később alszanak el és később is ébrednek. Ez az összehangolódás különösen a várandósság végén, az utolsó hónapokban alakul ki, de itt sem célszerű csak azért lefeküdni az anyának este nyolckor, hogy majd az újszülött is ezt tegye, ha megszületik. Mert a gyerekek végső soron ahhoz alkalmazkodnak majd, ami ténylegesen fogadja őket. 15

16 Nagyon sokan beszélgetnek, énekelnek is a babájuknak. Ebből mi az, ami valódi kommunikáció? Mi az, amit ténylegesen megértenek a magzatok? A tudományos felosztás szerint a kommunikáció harmadik szintje az úgynevezett láthatatlan együttrezgési szint, ezt hívhatjuk akár lelki köldökzsinórnak is. A kapcsolatnak ez a módja tudományosan nehezen igazolható, hiszen ez egy intuitív, megérzéseken alapuló kommunikáció. És ez sem a hagyományos értelemben vett szavak szintjén zajlik. A magzat nem a szavakat érti, bár kísérletek bizonyítják, hogy felismeri az anyanyelvét, sőt azt a szöveget is, amit sokszor elmondanak neki. De a szavakat nem érti úgy, ahogy mi. És talán nem is az az igazán fontos, hogy a magzat mit ért, hanem az, hogy az anya mit ért vagy inkább érez meg a magzatából. Ez azért nagyon különös kérdés, mert az anyáknak tényleg vannak megérzéseik, amelyek aztán gyakrabban igazolódnak, mint azt a véletlen indokolná. Olyan vidékeken például, ahol nincs ultrahang, a várandósok a véletlennél nagyobb arányban találják el, hogy fiúk vagy lányuk születik majd. Sokszor hallani olyan történeteket is, hogy az orvosi vizsgálat fejlődési rendellenesség kockázatára hívja fel a figyelmet, de az anya pontosan érzi, hogy minden rendben van, sőt gyakran arról is beszámolnak, hogy ebben a nehéz, kételyekkel teli időszakban a magzat maga küld jelzéseket arról, hogy egészséges. A kommunikációnak ez a szintje azért rendkívül fontos, mert segíti az anyát a ráhangolódásban, hogy megértsen majd egy olyan valakit, aki nem képes szavakkal kifejezni a vágyait. Vagyis valójában az anya-magzat kommunikáció annak a fejlesztésére szolgál, hogy ez az intuitív kommunikáció erősödjön, hogy az édesanya minél inkább ráhangolódjon a kisbabájára és meg tudja majd érezni, hogy amikor sír, mire is van valóban szüksége. Ilyenformán nincs sok értelme annak, ha úgy énekelünk a pocakunkban a kisbabánknak, hogy közben furcsán érezzük magunkat. Semmi olyasmit nem kell tennie az anyának, amit nem érez magáénak. Persze, ha szeret valaki énekelni és ezt természetesnek tartja, akkor jó, ha énekel, de csak azért nem kell ezt tenni, hogy foglalkozzunk vele. Ahogy Mozartot sem kell hallgattatni, csak azért, mert vannak kutatások, amelyek azt mutatták, hogy a babák ezt különösen kedvelik. Legfőképp akkor nem, ha mi magunk a kemény rockot szeretjük 16

17 Közben rengeteg olyan program, tanfolyam van, ahol az anyáknak azt ígérik, felvehetik a kapcsolatot a babájukkal. Mikor érdemes ezekre elmenni? Gyakran meglepődöm, mi mindenért hajlandóak fizetni az emberek, hogy még tökéletesebbé vagy intenzívebbé tegyék a kapcsolatukat a magzattal. Mintha az került volna át a köztudatba, hogy ha ez nem történik meg, akkor nem adnak meg valamit a gyereknek, vagy lemaradnak valamiről. De ez nem igaz. Az anya-magzat kapcsolatanalízis terápiás módszere valóban létezik, aminek meg lehet a maga helye a készülődésben, ha valaki úgy érzi, ez az ő útja. De nem ez az egyetlen járható út. Egy háborítatlanul, örömmel várt gyerek esetén nincs szükség a magzat egészséges fejlődéséhez semmilyen plusz praktikára. Hallgassunk a józan eszünkre. Azért érzem ezt különösen jelentős problémának, mert az az elvárás, hogy kommunikálni kell már most, magzati korban, gyakran teljesítményhelyzetbe sodorja a szülőket. Holott erre ilyenkor még semmi szükség. Nem fogunk lemaradni semmiről, és a babának nem származik behozhatatlan hátránya abból, ha nem kommunikálunk vele, mert anélkül is kapcsolatban vagyunk egymással. Akkor tisztázzuk, mire való az anya-magzat kapcsolatot fejlesztő terápia? Amikor egy várandós azt kéri tőlem, segítsem őt abban, hogy kapcsolatba kerüljön a magzatával, akkor általában kiderül, hogy valójában ez egy fedőtörténet. Nem az a probléma, hogy nem tud kapcsolatba lépni a kicsivel. Inkább arról van szó, hogy az anyának valami más elrendeznivalója van önmagában, a saját életében. Például a saját anyjával való kapcsolatában lehetnek elvarratlan szálak, vagy problémák vannak a párkapcsolatában. Amikor ezek a gondok megoldódnak, másodlagos eredményként ellazult, relaxált állapotban, jóga vagy hipnózis közben, de gyakran minden célirányos segítség nélkül is egyszerre csak megtörténik a találkozás, vagyis a magzatra való mély ráhangolódás. 17

18 Ez túl vonzónak tűnik ahhoz, hogy ne vágyjunk rá... Nagy egyéni eltérések mutatkoznak abban, hogy ki, mikor, milyen úton tud kapcsolatba lépni a magzatával. Mert mint minden kapcsolatra, erre is jellemző, hogy különböző mélységi és minőségi szintjei vannak. Az, hogy egy anya hol tart ebben, nem minősíti az anyaságát. A várandósság kezdetén például teljesen természetes, hogy szinte alig tudja elképzelni születendő babáját. Ahogy telik az idő, és ahogy egyre érettebb lesz valaki az anyaságában, úgy jelenik majd meg a képzeletében egyre életszerűbben a kicsi. De hogy ez hogyan és mikorra alakul ki, az nagyon változó. Mi szakemberek pedig abban fogalmazunk egész különféleképp, hogy mivel vagy kivel is kommunikál az anya, amikor a magzatával beszélget. Én úgy vélem, nem konkrétan a magzattal, hanem a benne fejlődő anyai résszel veszi fel a kapcsolatot. De ezt akár magzatnak is hívhatjuk. Azért nem firtatjuk ez különösképpen, mert nem ez a lényeg, hanem sokkal inkább a ráhangolódás. Mindenkinek, aki szakemberként foglalkozik várandósokkal, éppen ezért arra kellene törekednie, hogy az anyát a saját útján segítse, és ne elvárásokat fogalmazzon meg vele vagy a babával szemben. Azok az ígéretek, hogy meg lehet határozni a szülés időpontját, el lehet érni, hogy a baba kedvező irányba forduljon, vagy hogy biztosan ne legyen szükség császármetszésre, nem teljesíthetőek. Azt ugyan lehet mondani, hogy az egymásra hangolódás pozitívan hat a szülésre és az azt követő időszakra, de nem védhet meg százszázalékosan, hiszen a szülés és az azt követő időszak lefolyását számos egyéb tényező is befolyásolja. Rist Lilla (Mindennapi Pszichológia, sz old.) 18