MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA"

Átírás

1 MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat Tisztelt Szülők! Kedves Leendő Tanítványaink, Hallgatóink! A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola a Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás tagja, egyben Balassagyarmat egyik legfiatalabb iskolája, mely két középiskola jogutódjaként jött létre augusztus 1-jei dátummal. Az egyik iskola a Mikszáth Kálmán KÉVIG volt, amely a kereskedelem, az élelmiszeripar, a közgazdaság, az idegenforgalom és a vendéglátás területén képzett szakembereket, de repertoárjában megtalálható volt a gimnáziumi és a rendészeti osztály is. A másik iskola a Bérczy Károly Középiskola volt, amely főleg gimnáziumi felnőttoktatással foglalkozott, de végzett szakmai képzést is, elsősorban az ügyviteli és az informatikai szakmacsoportokban és csak szakképző évfolyamokkal. A jogutódlással a két iskola alaptevékenységei és egyéb feladatai átöröklődtek az új intézményre. Az új iskola vonzáskörzete megnőtt, másik közigazgatási régióba is átnyúlik: a balassagyarmati képzés kiegészül a rétsági, a nagymarosi és a nógrádsápi tagozattal. Az oktatás-képzés során törekszünk arra, hogy a tanulókat használható tudással felvértezve, gyakorlatorientáltan oktassuk, hogy szakképesítésük megszerzése után megfeleljenek a munkaerő-piaci igényeknek. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Tanulóink egy részének a Leonardo da Vinci és a Szakiskolai Mobilitási Programok keretében - pályázat útján lehetősége nyílik külföldi szakmai gyakorlaton való részvételre Németországban, Észak-Írországban, vagy Olaszországban. A projektek megvalósítása az Európai Közösség támogatásával történik. Tájékoztatónk segítségével megismertetjük nevelési, oktatási célkitűzéseinket, valamint azokat a képzési formákat, amelyeket választhatnak a nálunk továbbtanuló diákok.

2 Á LTALÁNOS TUDNIVALÓK I SKOLÁNKRÓL NYĺLT NAPOK: november óráig vagy óráig Helye: Vármegyeháza (Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér 2.) Részvétel csak november 14-ig történő előzetes bejelentkezés alapján a 35/ os faxszámon a résztvevő tanulók és kísérők megnevezésével, valamint a választott időpont megjelölésével. Kérjük, hogy az iskolák összesítve küldjék el jelentkezésüket. Bővebb információ a 35/ vagy a 35/ es telefonszámokon kérhető Babcsán T. Andrásné pályaválasztási felelősnél. PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET: november Vármegyeháza díszterme F ELVÉTEL Felvételi vizsgát a szakközépiskolai osztályokba jelentkezőknek tartunk január 21-én 10 órakor az iskola A épületében. A szakiskolába jelentkezők részére felvételit nem tartunk. Az ide jelentkezők elbírálása az 5-7. osztály év végi tanulmányi eredmény alapján történik. Ugyanez vonatkozik a rétsági tagozatra jelentkezőkre is. A XXI. század új kihívásokkal szembesít bennünket. Életünk és környezetünk megváltozott, a jövőkép meghatározója a változás állandósága. A változásokhoz csak a széles bázisú általános és szakmai műveltséggel, az állandó tanulás készségével, motivációjával és képességével rendelkező ember tud alkalmazkodni. Ez elképzelhetetlen a kulcskompetenciák (szövegértésszövegalkotás, matematikai-logikai készség) megfelelő fejlettségi szintje nélkül. A társadalmi-gazdasági életviszonyok gyors változásával az életvitel hagyományos formái átalakultak és egyes elemei értékvesztetté váltak. Mindennapjainkat meghatározza a globalizáció, a multinacionális vállalatok szerepe és az általuk közvetített életforma, a multikulturális kihívások, információk mennyiségi robbanása az élet minden területén. Új tulajdonságokra van tehát szükségünk, megtartva mindazt, ami múltunkból a jövőt orientáló erő és érték. A jövő generációt oktató-nevelő intézményünk tevékenységét meghatározó legfontosabb értékek, célok és feladatok, amelyek a mindennapi munkában is irányt mutatnak: Iskolai nevelőmunkánk célja olyan értékek közvetítése, amelyek a tanulók személyiségére, tanulmányi eredményeire, jövőjére, a családra, a munkahelyre, a társadalmi környezetre is pozitív hatást gyakorolnak. Ezen értékek közvetítése a tananyagon, a személyes példamutatáson, az iskola egészén keresztül történik. Oktatási stratégiánk legfontosabb eleme az általános és a szakmai műveltségtartalmak egymást kiegészítő és megerősítő kapcsolata. Iskolánk a társadalmi és oktatáspolitikai változásokra nyitott. Az iskola dolgozói elkötelezettek a minőségi munka, a folyamatos intézményfejlesztés és partnerközpontú működés iránt. A tanulókkal szemben magas követelményeket támasztunk. Oktatásunk ugyanakkor tanulóközpontú és humánus. Alapvető feladatunknak tartjuk, hogy kellően motiváljuk a tanítás-tanulási folyamatot, s hogy kialakuljon az önképzésre való igény. Lehetőséget biztosítunk a szakképzésben résztvevő tanulóink számára, hogy tanulmányaik befejezése után felnőttképzés keretében érettségi vizsgát tehessenek. Fontos feladat a társas kompetenciák fejlesztése: a tanulók legyenek képesek érdeklődni és együttérezni más magatartások, életformák, szociális helyzetek,

3 meggyőződések iránt, és a tolerancia határozza meg viszonyukat minden, az átlagostól különbözőhöz, eltérőhöz. Céljaink eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy nyitottak legyünk a szakmai és társadalmi életben zajló változásokra, alakítsunk ki minél több kapcsolatot más intézményekkel, hogy velük együttműködve hatékonyabban és eredményesebben dolgozhassunk. Iskolánk széles körű bel- és külföldi kapcsolatokkal rendelkezik: Magyarországon: Balmazújváros, Csenger, Dunaújváros, Nyíregyháza, Pécs, Salgótarján, Székesfehérvár, Tatabánya, Zalaegerszeg, külföldön: Chemnitz (Németország), Lamezia Terme (Olaszország), Léva (Szlovákia), Londonderry (Észak-Írország), Pavia (Olaszország), Rimaszombat (Szlovákia), Somorja (Szlovákia), Zilah (Románia) oktatási intézményeivel, gyakorlati oktatást végző helyekkel. Intézményünkben minden diák számára biztosított az idegen nyelv tanulása és az informatikai alapismeretek megszerzése. Iskolánk szakmai fejlesztési stratégiáját meghatározó tényezők: elsősorban az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság (RFKB) által engedélyezett szakmák, továbbá a megye munkaerő-piacának várható alakulása; a szolgáltatásainkat igénybevevő tanulók, szülők, gazdasági kamarák és gazdálkodó egységek elvárásai, valamint a versenytárs iskolák és képző intézmények programjai. Kitűzött céljaink közé tartozik az értékes, érvényes, hasznosítható, piacképes tudás átadása, az új üzleti gondolkodásmód és szakmai elkötelezettség kialakítása, a vállalkozási kompetenciák fejlesztése. Törekszünk arra, hogy a tanulók megértsék, miért szükséges az etikai szabályok betartása az üzleti életben mind a vezetők, alkalmazottak, mind a termelők és fogyasztók részéről. A gyakorlati képzést végzők személyes példájukon keresztül rámutatnak arra, hogy az odaadással, sikeresen végzett munka örömforrás az ember életében. A szakmai gyakorlat megszerzését az iskola koordinálja. A képzés egésze során megragadunk minden alkalmat arra, hogy sikerélményhez juthassanak tanulóink, mert ez hozzájárulhat a szakmaszeretet kialakulásához. Iskolánk pedagógiai munkájának egyik alapvető célja a tanulók személyiségének minél teljesebb kibontakoztatása. Ennek érdekében a tanórai tevékenységen túl az intellektuális, esztétikai és érzelmi nevelés fejlesztésére lehetőséget nyújtunk a tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozásokkal, tanulmányi versenyekkel, színvonalas iskolai ünnepségekkel. Néhány, már hagyományosnak tekinthető programunk: gólyaavató, szalagavató, iskolanapok (Mikszáth-napok), közismereti játékos vetélkedők, Ki Mit Tud?, színházlátogatások, rendhagyó irodalom- és történelemórák. Iskolánk szervez iskolai, országos és nemzetközi szavalóversenyeket is. Igény esetén tanulmányi kirándulást szervezünk angol, német vagy olasz nyelvterületre,, illetve sítábort Szlovákiába. Mikszáth-emléktúra Szklabonya

4 F Ő BB KÍNÁLATUNK Szakiskola, 2 évfolyam + szakképzési évfolyamok Szakiskola, előrehozott szakképzés alapfokú végzettséggel rendelkezők részére, 3 évfolyam Szakközépiskola, 4 évfolyam, érettségit ad Szakközépiskola szakképzési évfolyamokkal A tanulók egyéni tanulását, önképzését szolgálja az iskolai könyvtár, amelyben könyv, 40 különböző folyóirat, CD-k, internetes hozzáférés található. Ezek a tanórai munkát segítik, és az érettségire, a felvételire, valamint a különböző szakmai versenyekre adnak sikeres felkészülési lehetőségeket. A városban egyedülálló lehetőségként iskolánk 2004-ben pályázat útján kialakította a Világ-Nyelv Tanulóközpont idegen nyelvi könyvtárrészlegét, melynek állományába integráltuk a szakiskolai pályázatok nyelvi szakkönyveit, CD, DVD és video anyagait is. Ezzel a könyvtárrészleggel részévé váltunk az országos hálózatnak, melyben hasonló könyvtárak alakultak, s ezáltal könyvtárközi kölcsönzés útján még nagyobb lehetőség nyílik a nyelvvizsgákra készülő tanulók folyamatos, magasabb szintű képzésére a városban és vonzáskörzetében. Vidéki hallgatóink igény esetén - két kollégiumban tudnak elhelyezkedni. KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK FÜGGVÉNYÉBEN MÓDOSULHAT! Tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel, tanulni kell (Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell ) A projekt megvalósítása az Európai Közösség támogatásával történik.

5 O KTATOTT IDEGEN NYELVEK Szakiskolai képzés esetén A 9. évfolyamtól angol vagy német nyelv tanulható. Szakközépiskolai osztályokban Főnyelv: angol és német Kötelező második idegen nyelv van a következő orientációknál: A közgazdasági szakmacsoportban francia vagy olasz, az (egyéb szakmacsoportban) rendészeti orientáción szlovák nyelvet tanulnak. Érettségire épülő szakmai képzéseknél Szakmai anyaggal bővített idegen nyelvi képzés folyik, a tanult nyelvre építve. Első nyelvként csak abban az esetben indul mindkét nyelvi csoport, ha a felvételizők közül a megfelelő létszám összejön. - módot adni arra, hogy felismerhessék a tanulók a szakmaválasztást befolyásoló képességeiket, illetve azok hiányát, - segítse a végleges pályaválasztási döntést. A 10. osztály befejezése után a tanulók szakképző évfolyamra jelentkezhetnek. SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMOK A szakmai alapozó képzés elvégzése után a tanulók választhatnak, mely szakmát szeretnék elsajátítani. A balassagyarmati képzőhelyen: OKJ száma Szakma Képzési idő Élelmiszer- és vegyiáru eladó 2 év Ruházati eladó 2 év Műszakicikk eladó 2 év Pék 2 év Pincér 2 év Szakács 2 év ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉS SZAKISKOLA évfolyam SZAKMAI ALAPOZÓ KÉPZÉS (kereskedelem és vendéglátó szakirány) Balassagyarmati képzőhelyen: Belső kód Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport 11 Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport 12 A szakiskola osztályaiban kötelező tanórai foglalkozások keretén belül az általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás mellett szakmai gyakorlat és szakmai alapozó ismeretek oktatása is folyik. Célja: - bepillantást adni a kereskedelem illetve a vendéglátás szakmai alapismereteibe, Balassagyarmati képzőhelyen: Belső kód o Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportban oktatott szakmák: Élelmiszer- és vegyiáru eladó Műszakicikk eladó Porcelán- és edényáru-eladó 23 o Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban oktatott szakmák: Szakács Pincér Vendéglátó eladó 26 A szakiskola ezen formájában az alapfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezhetnek. A képzés során három év alatt juthatnak szakmához.

6 SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS A szakközépiskolai képzés első szakaszának időtartama 4 év, amelynek során a tanulók felkészülnek az érettségi vizsgára. Az érettségi vizsga sikeres teljesítése után, jelentkezhetnek érettségire épülő képzéseinkre, valamint főiskolára illetve egyetemre. A balassagyarmati képzőhelyen: Szakmacsoport Belső kód Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 01 Vendéglátás-idegenforgalom 02 Közgazdaság 03 Egyéb szolgáltatások (rendészet) 04 Informatika 05 A rétsági tagozaton: Szakmacsoport Belső kód Közgazdaság 06 Informatika 07 ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ SZAKMAI KÉPZÉSEK, ISKOLARENDSZERŰ FELNŐTTKÉPZÉS Pénzügyi-számviteli ügyintéző 1,5 évv Cél: olyan ügyintézők képzése, akik közreműködnek a vállalkozások működésével kapcsolatos adminisztratív feladatok elvégzésében, valamint elvégzik a bankszámlákkal, házipénztárral, adókötelezettséggel összefüggő feladatokat IT-kereskedő 2 év Cél: olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak hardverek üzemeltetésére, szoftverek telepítésére, multimédiás- és kommunikációs alkalmazások kezelésére, projektfeladatok ellátására, valamint segítik az árubeszerzést; készletezési, raktározási, értékesítési tevékenységet végez, ellátja a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat. Amennyiben nem rendelkezik valaki érettségi vizsgával, úgy azt is megszerezheti iskolánkban a felnőttoktatás keretében. A balassagyarmati képzőhelyen, valamint a rétsági-, nagymarosi és nógrádsápi tagozatokon: Általános érettségi vizsgára felkészítő középfokú iskolarendszerű oktatás o 3 éves felnőttoktatás szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők részére Esti vagy nappali munkarend szerint szervezett oktatási formában a 16. életévüket betöltöttek számára. A balassagyarmati képzőhelyen: OKJ száma Szakma Képzési idő Kereskedő 2 év Cél: olyan szakemberek képzése, akik a kereskedelemben és a kereskedelemmel kapcsolatos gazdasági területeken vezetési, szervezési feladatokat látnak el Kereskedelmi ügyintéző 1 év Cél: olyan ügyintézők képzése, akik a vállalatok, vállalkozások exportimport ügyeinek az intézésével foglalkoznak Marketing- és reklámügyintéző 1 év Cél: olyan ügyintézők képzése, akik részt vesznek a vállalatok marketingmunkájában, stratégiák kidolgozásában, valamint közreműködnek az egységes vállalati/márka-arculat biztosításában Vendéglős 2 év Cél: olyan szakemberek képzése, akik a vendéglátó egységekben irányítják a beszerzési, termelési, értékesítési és raktározási tevékenységet, valamint kialakítják és ápolják a vállalkozás üzleti és vendégkapcsolatait.

7 ISKOLARENDSZEREN KÍVÜLI-, TANFOLYAMI KÉPZÉS Iskolánkban tudatosan tervezzük tanfolyami képzéseinket. A munkaerő-piacon jelentkező kereskedelmi és vendéglátós képesítések iránti érdeklődés megnövekedése alapozza meg az intézmény tanfolyam-indítási politikáját. A vállalkozások, mint munkaadók elvárják a szakmai ismeretek naprakészségét, gyakorlatorientáltságot, kommunikációs készséget, csoportban és emberekkel való együttműködési készséget, idegen nyelv ismeretét. A balassagyarmati képzőhelyen - igény esetén a következő tanfolyami képzéseket indítjuk: Nyelvi előkészítők Szakmai képzések: OKJ száma Szakma Élelmiszer- és vegyiáru eladó * Ruházati eladó* Vendéglátó eladó* Szakács** Marketing- és reklámügyintéző*** Kereskedelmi ügyintéző*** Banki befektetési termékértékesítő*** Külgazdasági ügyintéző* / * Kereskedelmi bolthálózat szervező * / ** * Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettségre épülő szakképesítések ** Iskolai előképzettség: tizedik évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettség, illetve szakmai előképzettség *** Iskolai előképzettség: érettségi vizsgára épülő szakképesítések */* Szakmai előképzettség: Kereskedelmi ügyintéző szakképesítés * / ** Szakmai előképzettség: Kereskedő szakképesítés A KÖZÉPFOKÚ ISKOLAI FELVÉTELI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 8. sz mellékletében meghatározott középfokú iskolai felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2011/12-es tanévben: A középfokú iskolák az OKM által közzétett közleményben foglaltak szerint meghatározzák tanulmányi területeik belső kódjait és elektronikus formában (fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy papíralapú megerősítéssel) megküldik a Felvételi Központnak A középfokú iskoláknak felvételi tájékoztatóban kell nyilvánosságra hozniuk a felvételi eljárásuk rendjét, és a felvételi tájékoztatót közzé kell tenniük a közoktatás információs rendszerében A tanulók jelentkezése a központilag, egységes követelmények szerint szervezett írásbelikre közvetlenül a vizsgát szervező intézménybe Az egységes írásbeli vizsgát szervező intézmények eddig az időpontig jelentik a Hivatalnak a hozzájuk az írásbeli vizsgákra jelentkezettek alapján a feladatlap-igényüket Az általános felvételi eljárás kezdete óra óra Egységes írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamos általános tantervű képzésre jelentkezők számára. Pótló írásbeli felvételi vizsga a kilencedik évfolyamos általános tantervű képzésre azok számára akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni Az egységes írásbelit szervező középfokú intézmény értesíti az írásbeli eredményéről a tanulókat Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában A Felvételi Központ elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek névsorát ABC sorrendben A Felvételi Központ a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti az ideiglenes felvételi jegyzékben közzétett névsort A középfokú iskola igazgatója a végleges felvételi jegyzéket (rangsor, felvehető létszám, a biztosan fel nem veendők listája) megküldi a Felvételi Központnak (elektronikus úton és írásban) A Felvételi Központ egyezteti az elektronikusan és levélben érkezett igazgatói döntéseket, kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján, és elküldi azt a középfokú iskolának (egyeztetett felvételi jegyzék) A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak Beiratkozás A tanköteles tanulók beíratása a kötelező felvételt biztosító iskolába.

8 SZERETNÉL ELJUTNI IDE? SZÍVESEN DOLGOZNÁL ITT? KEDVES ÉRDEKLŐDŐK! Reméljük, hogy tájékoztatónk megkönnyítette Önöknek az iskolaválasztást. Bízunk abban, hogy széles látókörű, művelt, önmagával és másokkal szemben igényes, az emberi értékeket megbecsülő, hasznos állampolgárokat nevelhetünk iskolánk falai között. Köszönjük megtisztelő figyelmüket! Neked is van lehetőséged eljutni ezekre a helyekre! GYERE HOZZÁNK, és TE is részese lehetsz izgalmas kalandoknak! VÁRUNK! Amennyiben iskolánk felkeltette érdeklődésüket, úgy további információ az alábbi elérhetőségeken szerezhető be: Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: Nappali képzésben: 2660 Balassagyarmat, Hétvezér út / , , Felnőttoktatásban: 2660 Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér / Fax: 06-35/ mkkevig@mkkevig.sulinet.hu Igazgató: Lavaj Árpád

MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA. ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat

MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA. ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2013 Tisztelt Szülők! Kedves Leendő Tanítványaink, Hallgatóink! A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola

Részletesebben

MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA. ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat

MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA. ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014 Tisztelt Szülők! Kedves Leendő Tanítványaink, Hallgatóink! A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola

Részletesebben

MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA. ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat

MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA. ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Balassagyarmat FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015 Tisztelt Szülők! Kedves Leendő Tanítványaink, Hallgatóink! A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA Tisztelt Szülők! A most végzős általános iskolai diákok életük egyik nagyon fontos döntése előtt állnak. Az

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

A Hivatal a honlapján közlemény formájában nyilvánosságra hozza a középfokú iskolák tanulmányi területeinek meghatározási formáját.

A Hivatal a honlapján közlemény formájában nyilvánosságra hozza a középfokú iskolák tanulmányi területeinek meghatározási formáját. 2. melléklet a 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelethez A középfokú iskolai, a kollégiumi, valamint a Köznevelési és a Szakképzési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2018/2019.

Részletesebben

TERVEZET! OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER OKM-11767/2006. Tárgy: a 2006/2007. tanév rendjéről szóló 4/2006. (II. 24.) OM rendelet módosítása

TERVEZET! OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER OKM-11767/2006. Tárgy: a 2006/2007. tanév rendjéről szóló 4/2006. (II. 24.) OM rendelet módosítása OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER OKM-11767/2006. TERVEZET! Tárgy: a 2006/2007. tanév rendjéről szóló 4/2006. (II. 24.) OM rendelet módosítása 2006. november Tartalmi összefoglaló A 2006/2007. tanév rendjéről

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM CENTRUM SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI. Tisztelt Szülők! ZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOL ÁJA ZAKISKOLÁJ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM CENTRUM SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI. Tisztelt Szülők! ZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOL ÁJA ZAKISKOLÁJ SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUM IMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA ZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOL ZAKKÖZÉPISKOLÁJ ÁJA ÉS SZAKISKOL ZAKISKOLÁJ ÁJA Tisztelt Szülők! A most végzős általános

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MIKSZÁTH KÁLMÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Tisztelt Szülők! A most végzős általános iskolai diákok életük egyik nagyon fontos döntése előtt állnak. Az elkövetkező

Részletesebben

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató A felvételi eljárás rendje, intézményi szabályai

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató A felvételi eljárás rendje, intézményi szabályai Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola cím: 2400 Dunaújváros, Kossuth Lajos u. 10/A. OM azonosító: 201471 Telefon/fax: 06/25/402-192 Email: igazgato@keri-duj.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2017/18-AS TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2017/18-AS TANÉVRE SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MIKSZÁTH KÁLMÁN GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/18-AS TANÉVRE Tisztelt Szülők! A most végzős általános iskolai

Részletesebben

A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák

A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák A 2016. évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák A B C 1. Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga 2. magyar nyelv és irodalom Középszintű érettségi írásbeli vizsga magyar nyelv és irodalom, magyar mint

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

Az általános felvételi eljárás kezdete.

Az általános felvételi eljárás kezdete. 2016.10.31. Az általános iskola tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről 2016.11.15. A Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgát szervező

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök).

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök). A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2017. június 15. (csütörtök). A tanítási napok száma száznyolcvankettő nap. A tanítási év

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezető és pedagógus

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2012/2013-es tanév

Felvételi tájékoztató 2012/2013-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános

Részletesebben

I. A tanév rendje. A felvételi eljárás és a beiratkozás rendje. I.1.1. A felvételi eljárás lebonyolítása. I.1.2. Beiskolázás

I. A tanév rendje. A felvételi eljárás és a beiratkozás rendje. I.1.1. A felvételi eljárás lebonyolítása. I.1.2. Beiskolázás I. A tanév rendje I.1. A felvételi eljárás és a beiratkozás rendje I.1.1. A felvételi eljárás lebonyolítása A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait a 20/2012.(VIII.31)

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János 8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu

Részletesebben

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ; Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008 Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak 2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján 2017. augusztus 24. csütörtök Gólyatáboros szülői értekezlet 2017. augusztus 28-30. h - k - sz Gólyatábor - Balatonrendes 2017. augusztus 24-28..

Részletesebben

1. Iskolánk OM azonosítója:

1. Iskolánk OM azonosítója: BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolája (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2015/2016.

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Belső kód Felvehető létszám ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA OM azonosító: 203067 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Báthory u. 58. Igazgató: Kónyáné Tömpe Lívia

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2016-2017. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2016.11.15. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató (A felvételi eljárás rendje)

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató (A felvételi eljárás rendje) Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 2400 Dunaújváros, Kossuth Lajos u. 10/A OM azonosító: 201471 Tel: 25/402-192, 25/410-254 Fax: 25/402-192 E-mail cím: igazgato@keri-dunaujvaros.hu

Részletesebben

2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet

2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet 2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján 2018. augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet 2018. augusztus 24-28. péntek ½ 9:00 15:00 hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9 10:00 13:00

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

[ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ ] ZSÁMBÉKI ZICHY MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA

[ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ ] ZSÁMBÉKI ZICHY MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSÁMBÉKI ZICHY MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA -. [ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ ] Összeállította: Kovács Mária igazgató a /. (VI..) EMMI rendelet alapján SZEPTEMBER ÖSSZESÍTETT NAPTÁR / OKTÓBER HÉTFŐ 3 1 6 HÉTFŐ 1 31 KEDD

Részletesebben

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek

Részletesebben

TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA

TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA Sátoraljaújhely, Fejes István u. 14. SZAKMAI PROGRAMJA Moduláris képzés 2008. Szakmai program A Trefort Ágoston Szakképző Iskola öt szakképesítés (Marketing és reklámügyintéző,

Részletesebben

Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:

Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: Intézmény neve: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: 031619 Igazgató: Rozmán Éva Pályaválasztási felelős: Pércsi Edit, igazgatóhelyettes Elérhetőségek:

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008 Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám: 62/540-272

Részletesebben

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó

Részletesebben

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9.

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9. Augusztus 2019/2020. tanév rendjéről a 11/2019. EMMI rendelete alapján 2019. augusztus 26. hétfő 16:00 Gólyatáboros szülői értekezlet 2019. augusztus 26-29. hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9:00 15:00 szerda

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2018-2019. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad:

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium School of Business Tagintézménye

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium School of Business Tagintézménye Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium School of Business Tagintézménye (6727 Szeged, Lidicei tér 1.) OM-azonosító: 201410 Munkaterv a 2018/2019-es tanévre

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2014/2015-ös tanévre jelentkezőknek Október 15. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. NYÍLT NAPOK

Részletesebben

A 2017/2018. tanévben a tanítási év

A 2017/2018. tanévben a tanítási év A 2017/2018. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A tanítási év első féléve 2018.

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

SZENT IMRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ KERESZTÉNY ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM 2017/18-AS TANÉVRE

SZENT IMRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ KERESZTÉNY ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM 2017/18-AS TANÉVRE SZENT IMRE KERESZTÉNY ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/18-AS TANÉVRE T I S Z T E L T SZÜLŐ! Az általános iskolai diákok életében is van néhány olyan időpont, amely

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2017-2018. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2018.01.20. (szombat) 10:00 Központi írásbeli felvételi vizsga a kilencedik évfolyamra jelentkezők

Részletesebben

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat 11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) alapító okiratának módosítása 1 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

Éves munkaterv 2017/2018. tanév

Éves munkaterv 2017/2018. tanév Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézménye 2017. SZEPTEMBER Első tanítási nap 1. P Tűz-, baleset- és munkavédelmi oktatás a tanulóknak 13.00

Részletesebben

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS A 2018/2019. TANÉVBEN

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS A 2018/2019. TANÉVBEN KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS A 2018/2019. TANÉVBEN A középfokú felvételi eljárást meghatározó legfontosabb jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

SZEPTEMBER ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA MŰVÉSZETOKTATÁS ÓVODA. Munkaidőnyilvántartó lapok, naplók ellenőrzése OKTÓBER. Munkaidőnyilvántartó lapok kiadása

SZEPTEMBER ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA MŰVÉSZETOKTATÁS ÓVODA. Munkaidőnyilvántartó lapok, naplók ellenőrzése OKTÓBER. Munkaidőnyilvántartó lapok kiadása SZEPTEMBER szeptember 1. Évnyitó szeptember 1. szeptember 2. szeptember 7. Angol nyelvi szintfelmérés a 9. nyelvi előkészítő évfolyamon, csoportbontások Művészetoktatás beindítása zongora, furulya, fuvola,

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 S Z A K G I M N Á Z I U M I O S Z T Á L Y O K Általános képzés (9-12. évfolyam) Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános

Részletesebben

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496 Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12.

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 203063 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz-szhely.hu

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

korrekciója szükség szerint, Munkaterv előkészítése 30. Tanévnyitó értekezlet Tankönyvosztás óra

korrekciója szükség szerint, Munkaterv előkészítése 30. Tanévnyitó értekezlet Tankönyvosztás óra 20 AUGUSZTUS 01. 04. hétfő 10. hétfő értesítés a pótvizsgáról hétfő Állami ünnep 22. 24. hétfő Tantestületi alakuló értekezlet 9 ó Szabóné Pótvizsgák 9 ó Munkaközösség vezetők Munkaközösségek megbeszélése,

Részletesebben

Figyelem! Tájékoztató

Figyelem! Tájékoztató Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre.

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre. tájékozató a 2017/2018-as tanévre. Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma: : 7960 Sellye, Zrínyi

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 46483/2010. J a v a s l a t a 2011/2012. tanévben indítható középiskolai és szakiskolai osztályok meghatározására

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2018/2019. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM:

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2018/2019. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM: FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 2018/2019. tanévre Kaposvári Szakképzési Centrum OM: 203027 Kaposvár 2017 I. A felvételi rendszer működési módját a következő jogszabályok írják elő: 2011. évi CXC. törvény a köznevelésről

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány

Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány Beiskolázás Dátumok Dátumok Dátumok Jelentkezési lapok kitöltése Jelentkezési lapokról Adatlapokról Módosítás Elbírálás 2015. október 20. Minden középfokú iskola

Részletesebben

12. Az érettségi vizsgák és szakmai vizsgák átlageredményei. Érettségi vizsgák átlageredményei

12. Az érettségi vizsgák és szakmai vizsgák átlageredményei. Érettségi vizsgák átlageredményei 12. Az érettségi vizsgák és vizsgák átlageredményei Érettségi vizsgák átlageredményei 2014 2015 2016 2017 2018 Átlag Tantárgy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy Magyar nyelv és irodalom 50,54 3,13

Részletesebben

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mail: eotvos@hiszk.hu

Részletesebben