Gépjármű kiegészítő biztosítások kötésének menete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gépjármű kiegészítő biztosítások kötésének menete"

Átírás

1 Gépjármű kiegészítő biztosítások kötésének menete 1. Általános információk Statisztikáink szerint egyre több partnerünk használja ki a lehetőséget, hogy a casco, illetve kötelező gépjármű felelősség biztosítások mellé gyorsan és egyszerűen tudnak gépjármű kiegészítő biztosításokat kötni. Ezek a termékek nem csak egyszerűek, de magas jutalékot is biztosítanak a közvetítőknek. Partnereink kérésére egyszerűsítettük, és látványosabbá tettük ezeknek a termékeknek a megjelenítését, és kötésének lehetőségét a CKB rendszerben. A gépjármű kiegészítő biztosítások kétféleképpen érhetőek el a CKB rendszerben: Közvetlenül a megfelelő menüpontból; 1. ábra: Gépjármű kiegészítő biztosítások kötésének indítása a közvetlen módon a megfelelő menüpontokból. A KGFB, illetve a casco kötési folyamatba beépítve. A gépjármű kiegészítő termékek megjelenésének feltétele, hogy a termékek az adminisztrációs felületen aktiválásra kerüljenek. Ha ezt korábban nem kapcsolták be, akkor ezt most megtehetik, és azonnal elérhetővé, és köthetővé vállnak a termékek. Jelenleg az alábbi gépjármű kiegészítő biztosítások érhetőek el a CKB rendszerben: GAP biztosítás: o Számlaérték biztosítás; o Casco önrész biztosítás; (Mapfre, QBE biztosítók termékei) Assistance biztosítások: (Mapfre biztosító termékei) o Közúti segítségnyújtás biztosítás; o Gumiabroncs biztosítás; o Műszaki garancia biztosítás. A közvetlen menüpontból indítható folyamat nem változott. Az 1. ábrán látható módon a főmenüből történik.

2 2. A KGFB, illetve casco menüpontba beépített folyamat A gépjármű kiegészítő biztosítások minden esetben egy meglévő, vagy folyamatban lévő KGFB, illetve casco gépjármű biztosításhoz kapcsolódnak. Ennek fényében egyértelműnek tűnik, már az alapbiztosítás megkötése során rákérdezni a kiegészítő biztosításra vonatkozó igényre. A gépjármű kiegészítő biztosítások paraméter igénye szinte elhanyagolható. Az alapkérdések mellett mindössze a gépjármű bruttó értéke, és a gépjármű kategóriája (Alap, vagy Luxus) adatok megadása szükséges a szerződések megkötéséhez. Amennyiben Önnél be van kapcsolva valamelyik gépjármű kiegészítő biztosítás, akkor már az alapparaméterek között megjelenik ez a két kérdés. Ha nincs bekapcsolva, akkor természetesen nem jelennek meg ezek a paraméterek. 2. ábra: A KGFB folyamatban a gépjármű adatai blokkban jelenik meg a két plusz mező A sztenderd KGFB, illetve casco folyamatnak megfelelően, a tarifálási paraméterek rögzítése után, ki kell választani az alapbiztosítást (KGFB, vagy casco) a <<MEGKÖTÖM>> gombra kattintva. A következő oldalon a megjelennek az alapbiztosítás mellé köthető kiegészítő biztosítások. 3. ábra: A GAP számlaérték kiegészítő be van kapcsolva a többi termék pedig nem A megjelenő kiegészítő biztosítások bármelyik biztosító terméke mellé választhatóak. A kínálatban csak azok a termékek szerepelnek, amelyek az adott paraméterek és az alapbiztosítás függvényében megköthetőek.

3 3. A kiegészítő biztosítások megkötése Az oldalon öt doboz található, az öt jelenleg elérhető kiegészítő termék nevével, és ráutaló grafikai elemmel. Minden dobozon (a jobb alsó sarokban) elhelyezésre került egy jelölőnégyzet. Ez a jelölőnégyzet az adott termék kiválasztottságát, vagy éppen ki nem választottságát jelöli. 4. ábra: A terméket a jelölőnégyzet bekapcsolásával lehet aktiválni. Ha kíváncsi az adott termékre vonatkozó ajánlatokra kattintson a négyzetbe, ennek eredményeként egy felugró ablakban ki tudja választani a megfelelő módozatot. A kiegészítő gépjármű biztosítások díja mindig függ a biztosítás tartamától. A tartam mezőben válassza ki, hogy milyen időszakra kívánja megkötni a biztosítást, a beállított paraméter alapján a rendszer listázza, a választható módozatokat. 5. ábra: A tartam beállítása után megjelennek a díjak A módozat sorában található <<MEGKÖTÖM>> gombra kattintva kijelölésre kerül a kiválasztott termék. A felugró ablak automatikusan bezárul, és a főképernyőn a bekapcsolt állapotban lévő termékek esetén a doboz alsó részén megjelenik a kiválasztott biztosító neve, és a választott módozat díja is. 6. ábra: A doboz alján található a biztosítóra és a díjra utaló információ

4 Ha a megismert ajánlatok alapján, nem kíván gépjármű kiegészítő biztosítást választani, kattintson az ablak jobb felső sarkában lévő X ikonra. Ennek hatására az ablak bezárul, és a termék nem lesz kiválasztva. Ha kijelölte valamelyik terméket (zöld pipa van a jelölőnégyzetben) de mégsem kívánja megkötni, kattintson rá még egyszer a zöld pipával jelölt négyzetre, ezáltal inaktívvá teszi a termék kijelölését, így a kiegészítő termék ajánlata nem fog elkészülni.

5

ContractTray program Leírás

ContractTray program Leírás ContractTray program Leírás Budapest 2015 Bevezetés Egy-egy szerződéshez tartozó határidő elmulasztásának komoly gazdasági következménye lehet. Éppen ezért a Szerződés kezelő program főmenü ablakában a

Részletesebben

DebitTray program Leírás

DebitTray program Leírás DebitTray program Leírás Budapest 2015 Bevezetés Egy-egy kintlévőséghez tartozó határidő elmulasztásának komoly következménye lehet. Éppen ezért a Kintlévőség kezelő program főmenü ablakában a program

Részletesebben

ServiceTray program Leírás

ServiceTray program Leírás ServiceTray program Leírás Budapest 2015 Bevezetés szerviz munkalapok státuszai a Törölve és Lezárva státuszt leszámítva a munkalap különböző nyitott állapotát jelzik, melyek valamilyen tevékenységet jeleznek.

Részletesebben

ClicXoft programtálca Leírás

ClicXoft programtálca Leírás ClicXoft programtálca Leírás Budapest 2015 Bevezetés A ClicXoft programok bár önálló programok közös technológia alapon lettek kifejlesztve. Emellett közös tulajdonságuk, hogy a hasonló funkciókhoz ugyanaz

Részletesebben

Aktiválási segédlet a Partnercég opcióhoz. A TeleMátrix adminisztrációs felületének használata Partnercég opció igénybevétele esetén

Aktiválási segédlet a Partnercég opcióhoz. A TeleMátrix adminisztrációs felületének használata Partnercég opció igénybevétele esetén Aktiválási segédlet a Partnercég opcióhoz A TeleMátrix adminisztrációs felületének használata Partnercég opció igénybevétele esetén 1 Partnercég opció bemutatása 2009. január 1-jétől új taggal bővült a

Részletesebben

Csődfigyelő. Figyelje Ön is gazdasági partnerit!

Csődfigyelő. Figyelje Ön is gazdasági partnerit! Csődfigyelő Figyelje Ön is gazdasági partnerit! 1. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Bevezetés Regisztráció Kupon kód aktiválás Belépés az alkalmazásba Megfigyelt cégek listája Csődfigyelési beállítások

Részletesebben

Oszkar.com Android alkalmazás v1.2

Oszkar.com Android alkalmazás v1.2 Oszkar.com Android alkalmazás v1.2 Az 1.2 verzióban a következő funkciók érhetők el: Be- kijelentkezés Autós ajánlatok keresése, akár dátum intervallumra Pontos és közeli ajánlatok megjelenítése Autós

Részletesebben

Elmé léti vizsgajéléntő kia llí ta sa

Elmé léti vizsgajéléntő kia llí ta sa Elmé léti vizsgajéléntő kia llí ta sa 1. Az elméleti vizsga adminisztrációjának ügymenete A tanuló bankkártyával kifizeti a vizsgadíjat. Sikeres fizetés esetén az E-Edu bankszámláján jelenik meg a befizetett

Részletesebben

Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon:

Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: 1. Belépés a szerkesztőfelületre A következő webcímre belépve - http://www.zalaegerszeg.hu/licoms/login - megjelenik a szerkesztőfelület beléptető ablaka,

Részletesebben

Oktatás. WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken. SZTE Egyetemi Számítóközpont

Oktatás. WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken. SZTE Egyetemi Számítóközpont Oktatás WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken SZTE Egyetemi Számítóközpont WLAN kapcsolat beállítása 1 Tartalom Windows XP... 2 Tanúsítvány telepítése... 2 WPA2 védett

Részletesebben

O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások

O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások F E L H A S Z N Á L Ó I L E Í R Á S O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások BGF Informatikai Főosztály 2014. szeptember 24. H-1149 Budapest, Buzogány utca 11-13. www.bgf.hu

Részletesebben

TvNetTel Internet Kapcsolat Beállítása

TvNetTel Internet Kapcsolat Beállítása TvNetTel Internet Kapcsolat Beállítása A TvNetTel Kft internetes szolgáltatásának igénybevételéhez szükséges a hálózati csatlakozás beállítása a számítógépen vagy routeren. A beállításhoz szükség van a

Részletesebben

Diákigazolvány. Belépés> Adminisztráció> Iskolai oktatás képes menü> diákigazolvány> diákigazolvány igénylés

Diákigazolvány. Belépés> Adminisztráció> Iskolai oktatás képes menü> diákigazolvány> diákigazolvány igénylés Tartalom Új diákigazolvány igénylés folyamata... 2 1. IAR feltöltéshez szükséges jogosultságok beállítása... 2 2. Token kérés... 2 3. Új igénylés feladása... 2 Igénylések keresése, szinkronizálása... 4

Részletesebben

INFOtec. Magiszter.NET Óratervek 2009/2010 Óratervek rögzítése ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ÉS GIMNÁZIUMOK ESETÉN

INFOtec. Magiszter.NET Óratervek 2009/2010 Óratervek rögzítése ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ÉS GIMNÁZIUMOK ESETÉN Magiszter.NET Óratervek 2009/2010 Óratervek rögzítése Iskolai oktatás képes menü>oktatásszervezés> Óraterv - Új óratervet az ikonsoron található Új gombra kattintva tud regisztrálni. - A sárga mezők kitöltése

Részletesebben

Kezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához. vezetők számára. Tartalom

Kezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához. vezetők számára. Tartalom Kezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához vezetők számára Tartalom 1. Bejelentkezés... 2 2. Főoldal... 2 2.1. Jelszó szerkesztése... 3 2.2. Akadálymentesített nézet... 3 2.3. Kijelentkezés...

Részletesebben

Használati útmutató Szaktanácsadók számára NAK e-learning rendszerhez Bejelentkezés Moodle rendszerbe

Használati útmutató Szaktanácsadók számára NAK e-learning rendszerhez Bejelentkezés Moodle rendszerbe Használati útmutató Szaktanácsadók számára NAK e-learning rendszerhez Bejelentkezés Moodle rendszerbe 1 1. A belépés Nyissa meg a kepzes.nak.hu honlapot. A belépéshez tetszés szerint kattintson a honlap

Részletesebben

Óranyilvántartás (NEPTUN)

Óranyilvántartás (NEPTUN) Óranyilvántartás (NEPTUN) 1. NEPTUN web felületén az óranyilvántartás elérése Az óranyilvántartás adminisztrálására az oktatónak lehetősége van az oktatói weben az Oktatás / Kurzusok menüponton. A beállított

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1. Belépés a www.akademiai.hu-n vásárolt e-könyvek eléréséhez. 2. A könyvespolc. 3. Az olvasó nézet

Tartalomjegyzék. 1. Belépés a www.akademiai.hu-n vásárolt e-könyvek eléréséhez. 2. A könyvespolc. 3. Az olvasó nézet Tartalomjegyzék 1. Belépés a www.akademiai.hu-n vásárolt e-könyvek eléréséhez 2. A könyvespolc 3. Az olvasó nézet 3.1. A lapozás, a helyi menü megjelenítése 3.2. A helyi menü opciói 3.3. Hivatkozások és

Részletesebben

Partner adatainak betöltése a CKB Trend rendszerbe.

Partner adatainak betöltése a CKB Trend rendszerbe. Partner adatainak betöltése a CKB Trend rendszerbe. A partner adatok betöltése funkció A funkció használata lehetőséget teremt arra, hogy azok a partnerek, akik már korábban valamelyik szerződésben érintettek

Részletesebben

DOAS FORD garanciális munkalap formátum változások

DOAS FORD garanciális munkalap formátum változások DOAS FORD garanciális munkalap formátum változások Tartalomjegyzék 1 Az FKKE által meghatározott Ford munkalap formátum kezelése...3 1.1 A Ford munkalap legfontosabb jellemzői, és használata...4 1.2 Ford

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv - Android kliens

Felhasználói kézikönyv - Android kliens Felhasználói kézikönyv - Android kliens Tartalom Telepítés Indítás Fő képernyők Térkép Rétegválasztó ablak Kilépés Keresés Lista Részletek Telepítés Az Élő Berek Android alkalmazás letölthető a www.e-berek.hu

Részletesebben

VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv

VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv A kézikönyv használata Mielőtt elindítaná és használná a szoftvert kérjük olvassa el figyelmesen a felhasználói kézikönyvet! A dokumentum nem sokszorosítható illetve

Részletesebben

Gépjármű értékesítési akciók modul

Gépjármű értékesítési akciók modul Gépjármű értékesítési akciók modul 1. Bevezetés... 2 2. Új gépjármű értékesítési akció felvitele... 3 2.1. Gépjárműhöz tartozó értékesítési akciók... 5 2.1.1. Konkrét modellre történő értékesítési akció...

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv 1 A CKB4 rendszer Üzenetek funkciójához v1.0 2015.05.21. TARTALOMJEGYZÉK SK-Trend Kft- CKB4 Üzenetek funkció Felhasználói kézikönyv V 1.0 Bevezető... 3 A felhasználói leírásban használt

Részletesebben

Hallgatói segédlet a tananyag megjelenítéséhez

Hallgatói segédlet a tananyag megjelenítéséhez Hallgatói segédlet a tananyag megjelenítéséhez A Hunline rendszerbe a hunline.hu oldalon lehet belépni. Felhasználói névként a Neptun kódot, jelszóként a születési adatok nyolc számjegyét kell megadni.

Részletesebben

Vezeték nélküli hálózat

Vezeték nélküli hálózat Vezeték nélküli hálózat Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban elindult a WiFi szolgáltatás. Közösségi terekben, előadókban, könyvtárban érhető el a szolgáltatás.

Részletesebben

Levelező kliensek beállítása

Levelező kliensek beállítása Levelező kliensek beállítása Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...1 Bevezető...1 Eléréshez szükséges adatok...1 Mozilla Thunderbird beállítása...2 Microsoft Outlook 2013 beállítása...7 Bevezető A SinusLink

Részletesebben

NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET

NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET Felhasználói dokumentáció verzió 1.0 Budapest, 2015. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2015.07.05. Verzió: 1.6. Oldalszám: 2 / 12

Részletesebben

SQL Backup and FTP. A program telepítésének menete. A szoftvert a következő weboldalról ingyenesen tölthető le: https://sqlbackupandftp.

SQL Backup and FTP. A program telepítésének menete. A szoftvert a következő weboldalról ingyenesen tölthető le: https://sqlbackupandftp. SQL Backup and FTP A szoftvert a következő weboldalról ingyenesen tölthető le: https://sqlbackupandftp.com/ A program telepítésének menete A telepítő elindítása után megjelenő képernyő a Next > gomb megnyomásával

Részletesebben

Vodafone Mobile Connect telepítése

Vodafone Mobile Connect telepítése Vodafone Mobile Connect telepítése Kérjük ne csatlakoztassa a Vodafone Mobile Connect eszközt a Mac számítógépéhez. Ha esetleg már csatlakoztatta az adatkártyát vagy a modemet a Mac számítógépéhez, akkor

Részletesebben

Előleg számlák feladása RAXLA-ból NTAX rendszerbe

Előleg számlák feladása RAXLA-ból NTAX rendszerbe Előleg számlák feladása RAXLA-ból NTAX rendszerbe Adott előlegek Ahhoz, hogy a RAXLA-ban (Számlázási rendszer) kiállított adott előleg számlák, kiegyenlítésük és végszámlába történő beszámításuk átadásra

Részletesebben

Nevelési év indítása óvodák esetén

Nevelési év indítása óvodák esetén Nevelési év indítása óvodák esetén A LÉPÉSEK SORRENDJE NAGYON FONTOS, EZÉRT KÉRJÜK SZIGORÚAN BETARTANI! - Mielőtt elkezdi a nevelési év indítását, kérem, legalább egyszer olvassa át az egész segédletet,

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés

Részletesebben

Szaftex I. Felhasználói kézikönyv 1.0 Szakdolgozók részére

Szaftex I. Felhasználói kézikönyv 1.0 Szakdolgozók részére Szaftex I. Felhasználói kézikönyv 1.0 Szakdolgozók részére az egészségügyi szakdolgozók kötelező továbbképzési pontjait nyilvántartó rendszer 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 5 A rendszer elérése... 6 Regisztráció...

Részletesebben

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013 Tartalomjegyzék 1. Technikai információk... 2 2. Publikus felület... 2 2.1 Bejelentkezés... 2 2.2 Összesítés... 3 2.2.1 Statisztikai tábla megtekintése...

Részletesebben

Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP /B kiemelt projekt megvalósítása

Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP /B kiemelt projekt megvalósítása Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP 1.2.17./B kiemelt projekt megvalósítása Felhasználói kézikönyv ÉMO Területrendezési modul

Részletesebben

Integráció LadyBirddel

Integráció LadyBirddel Integráció LadyBirddel 1 A ShopRenter és a Ladybird integrációjához beállításokat kell eszközölnünk mind a ShopRenter, mind a LadyBird felületén. Elsőként a LadyBirdben kell elvégeznünk teendőinket, mert

Részletesebben

Egzinet Partner Portál

Egzinet Partner Portál Egzinet Partner Portál Adminisztrációs felület Oktatási segédanyag 1 Készítsd el saját weboldalad! I. Bejelentkezés Minden Egzinet Partner Portál a http://admin.egzinet.hu adminisztrációs felületen keresztül

Részletesebben

HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK 1. PÉNZÜGY KÖNYVELÉS... 2 1.1. Folyószámlakezelés... 2 1.2. Általános kimenő számlázás... 4 1.3. Pénztár... 6 1.4. Bank import... 7 2. SZERVIZ... 7 2.1. Munkalap...

Részletesebben

3. Ezután a jobb oldali képernyő részen megjelenik az adatbázistábla, melynek először a rövid nevét adjuk meg, pl.: demo_tabla

3. Ezután a jobb oldali képernyő részen megjelenik az adatbázistábla, melynek először a rövid nevét adjuk meg, pl.: demo_tabla 1. Az adatbázistábla létrehozása a, Ha még nem hoztunk létre egy adatbázistáblát sem, akkor a jobb egérrel a DDIC-objekt. könyvtárra kattintva, majd a Létrehozás és az Adatbázistábla menüpontokat választva

Részletesebben

Tartalom. Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8

Tartalom. Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8 Tartalom Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8 Bö ngé szö s Pérkapu haszna lata Bejelentkezés Jelentkezzen be az Ügyfélkapura felhasználói

Részletesebben

Levelezők szűrésének beállítása

Levelezők szűrésének beállítása Levelezők szűrésének beállítása Hogyan tudjuk szűrni a vevényeket és igazolásokat a levelezőben? Gmail levelező Nyissa meg a levelezőt. Válassza ki a jobb felső sarokban a Beállítás gombot. Válassza ki

Részletesebben

Modem telepítése Windows 98 alatt

Modem telepítése Windows 98 alatt A modem, legyen az külső kommunikációs portra köthető, vagy belső kártya, egy illesztő program által vezérelhető. A gyártók mindig mellékelnek az eszközhöz egy CD-t vagy floppyt, mely tartalmazza a szükséges

Részletesebben

Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP 1.2.17./B kiemelt projekt megvalósítása

Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP 1.2.17./B kiemelt projekt megvalósítása Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP 1.2.17./B kiemelt projekt megvalósítása Felhasználói kézikönyv ÉMO Mobil GUI Készítette a

Részletesebben

EDInet Connector telepítési segédlet

EDInet Connector telepítési segédlet EDInet Connector telepítési segédlet A cégünk által küldött e-mail-ben található linkre kattintva, a következő weboldal jelenik meg a böngészőben: Az EdinetConnectorInstall szövegre klikkelve(a képen pirossal

Részletesebben

1. Bevezetés. 1. ábra

1. Bevezetés. 1. ábra Utókalkuláció modul 1. Bevezetés... 2 2. Paraméterezési lehetőségek... 3 2.1. Új és használt gépjármű beszerzés számlája... 5 2.2. Új és használt gépjármű eladás számlája... 6 2.3. Belső szerviz számla...

Részletesebben

MÉRY Android Alkalmazás

MÉRY Android Alkalmazás MÉRY Android Alkalmazás Felhasználói kézikönyv Di-Care Zrt. Utolsó módosítás: 2014.06.12 Oldal: 1 / 7 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3 1.1. MÉRY Android alkalmazás 3 1.2. A MÉRY Android alkalmazás funkciói

Részletesebben

HONDA K2D webmodulok. Használati útmutató

HONDA K2D webmodulok. Használati útmutató HONDA K2D webmodulok Használati útmutató Tartalomjegyzék 1. ALKATRÉSZKERESKEDELEM, SZERVIZ... 3 1.1. ALKATRÉSZ WEBSHOP... 3 1.1.1. Bejelentkezés... 3 1.1.2. Keresés... 4 1.1.3. Rendelés... 6 1.1.4. Korábbi

Részletesebben

A számítógép beállításainak megváltoztatása

A számítógép beállításainak megváltoztatása Megjelenés és témák Először tekintsük át, hogy hogyan lehet a képernyőn megjelenő elemek küllemét módosítani. Válasszuk a Start menü Vezérlőpultban a Megjelenés és témák hivatkozást. Itt kattintsunk a

Részletesebben

Ismerkedés az új felülettel

Ismerkedés az új felülettel Ismerkedés az új felülettel A 2003-as verzióhoz képes változott a menüszerkezet. Az ablak tetején menüszalag található, amely előtérbe helyezi a legfontosabb parancsokat, így nem kell a program legkülönbözőbb

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv az eljárásrend-kezelő jelentkeztető felületéhez. Utolsó módosítás dátuma: 2015. május 4.

Felhasználói kézikönyv az eljárásrend-kezelő jelentkeztető felületéhez. Utolsó módosítás dátuma: 2015. május 4. Felhasználói kézikönyv az eljárásrend-kezelő jelentkeztető felületéhez Utolsó módosítás dátuma: 2015. május 4. Tartalom Tartalom... 2 1 Intézményvezetői jelentkeztető felület... 3 1.1 Regisztráció, belépés...

Részletesebben

Tanulmányi eredmények exportálasa (KIR)

Tanulmányi eredmények exportálasa (KIR) Tanulmányi eredmények exportálasa (KIR) A középiskola és a szakiskola minden évben értesíti az általános iskolát arról, hogy az ott végzett tanulók a középiskola, illetve a szakiskola első két évfolyamán

Részletesebben

DSL kapcsolat létrehozása Windows NT alatt RasPPPoE tárcsázó segítségével

DSL kapcsolat létrehozása Windows NT alatt RasPPPoE tárcsázó segítségével FIGYLELEM!!! Windwos NT operációs rendszer csak a 6a service packkal alkalmas stabil DSL-kapcsolat létesítésére. Kattintson a jobb oldali egérgombbal a Hálózatok ikonra, majd válassza ki a Tulajdonságok

Részletesebben

ÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás [Alcím]

ÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás [Alcím] ponte.hu Kft. ÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás Kapcsolattartó: Céginformációk: ponte.hu Kft. 1 ponte.hu Kft. 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Felhasználói segédlet

Felhasználói segédlet Felhasználói segédlet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Civil Alapra, Kulturális Alapra, Ifjúságpolitikai Alapra és Sportfeladatokra pályázók részére 2015/04/09/ 1 Cél A pályázók

Részletesebben

Online kötelező felelősségbiztosítás munkafolyamat 1 / 10

Online kötelező felelősségbiztosítás munkafolyamat 1 / 10 ONLINE KÖTELEZŐ FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS A belépést követően a kötelező felelősségbiztosítási kötőfelület kerül megnyitásra. A legfontosabb mezők és felületek, amikkel a munkafolyamat során találkozni fogunk:

Részletesebben

Tudnivalók az NYMESEK vezeték nélküli hálózatáról. Beállítási útmutató WIFI felhasználóink számára

Tudnivalók az NYMESEK vezeték nélküli hálózatáról. Beállítási útmutató WIFI felhasználóink számára Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Tanulmányi, Szolgáltató és Informatikai Központ 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. Tel.: 94/504-645 e-mail: krisztina@sek.nyme.hu Tudnivalók az

Részletesebben

HF-DVR H.264 Hálózati Rögzítő. Felhasználói kézikönyv

HF-DVR H.264 Hálózati Rögzítő. Felhasználói kézikönyv HF-DVR H.264 Hálózati Rögzítő Felhasználói kézikönyv Bevezető Ez a felhasználói kézikönyv a HF-DVR5704T 4 csatornás H.264 tömörítésű hálózati rögzítő használatát mutatja be. Nem tér ki az eszköz telepítésére,

Részletesebben

Négy link segítségével különböző módon indíthatók el a számla létrehozása funkciók.

Négy link segítségével különböző módon indíthatók el a számla létrehozása funkciók. Kiegyenlítések kezelése (fizetési információk rögzítése a rendszerben) 1. Számlák menü A Számlák főmenüből elérhető lapok: - Számlák kezelése - Kiegyenlítések kezelése 1.1 Számlák kezelése A számlák kezelése

Részletesebben

Biztosítás tarifáló rendszer Felhasználói dokumentáció. Egyszerű lakás tarifálás. Biztosítás tarifáló rendszer Felhasználói dokumentáció

Biztosítás tarifáló rendszer Felhasználói dokumentáció. Egyszerű lakás tarifálás. Biztosítás tarifáló rendszer Felhasználói dokumentáció Felhasználói dokumentáció Biztosítás tarifáló rendszer Felhasználói dokumentáció Egyszerű lakás tarifálás 1. oldal, összesen: 8 Az új lakás tarifáló, a Tarifálás menüben egy új menüpontból indítható. Az

Részletesebben

Tantárgyfelosztás. I. Ellenőrzés. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket:

Tantárgyfelosztás. I. Ellenőrzés. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket: Tantárgyfelosztás I. Ellenőrzés Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket: Alkalmazott képes menü > alkalmazottak alapadatai - Alkalmazottak

Részletesebben

HIK-CONNECT szolgáltatás beállítása

HIK-CONNECT szolgáltatás beállítása HIK-CONNECT szolgáltatás beállítása Felhasználói segédlet v1.1 2017. 02. 15 HU Tartalomjegyzék 1. A HIK-CONNECT szolgáltatásról... 3 2. A HIK-CONNECT szolgáltatás beállítása (PORT TOVÁBBÍTÁS nélkül)...

Részletesebben

A Szoftvert a Start menü Programok QGSM7 mappából lehet elindítani.

A Szoftvert a Start menü Programok QGSM7 mappából lehet elindítani. Telepítés A programot a letöltött telepítőprogrammal lehet telepíteni. A telepítést a mappában lévő setup.exe fájlra kattintva lehet elindítani. A telepítő a meglévő QGSM7 szoftver adatbázisát törli. Ezután

Részletesebben

Gyári alkatrészek rendelése modul

Gyári alkatrészek rendelése modul Gyári alkatrészek rendelése modul 1. Bevezetés... 2 2. Menüpontok... 3 2.1. Törölhető tételek... 3 2.2. Szűrések... 4 3. Új megrendelés felvitele... 5 3.1. Rendelés készletfoglalásból... 6 3.2. Készletfeltöltő

Részletesebben

Műveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről

Műveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről Műveletek makrókkal A munkafüzettel együtt tárolt, minden munkalapon elérhető makrót a Fejlesztőeszközök szalag Makrók párbeszédpanelje segítségével nyithatjuk meg, innen végezhetjük el a makrókkal megoldandó

Részletesebben

Webes étkezés rendelés felhasználói kézikönyv

Webes étkezés rendelés felhasználói kézikönyv Webes étkezés rendelés felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék 1 Bejelentkezési képernyő... 2 1.1 Bejelentkezés menete... 2 1.2 Elfelejtett jelszó... 2 2 Főmenü... 3 3 Menüpontok... 3 3.1 Lemondás (pótrendelés)...

Részletesebben

Használati útmutató Az online példatárhoz

Használati útmutató Az online példatárhoz Használati útmutató Az online példatárhoz A Példatár egy többféle szűrési feltétellel és találati megjelenítéssel rendelkező online adatbázis: I. Keresés 1. Találati lista 2. Térképes megjelenítés 3. Alrendszerek

Részletesebben

Visitgyula.com Szálláshely adminisztrációs felület használati útmutató

Visitgyula.com Szálláshely adminisztrációs felület használati útmutató Visitgyula.com Szálláshely adminisztrációs felület használati útmutató 1 Szálláshely admin A szálláshely adminisztrációs felület az alábbi linken érhető el. http://visitgyula.com/szallashelyadmin/ A felületre

Részletesebben

QB-Suli Felhasználói útmutató verziószám: 4.0.2.6. 2015. március 4.

QB-Suli Felhasználói útmutató verziószám: 4.0.2.6. 2015. március 4. Felhasználói útmutató verziószám: 4.0.2.6. 2015. március 4. Készítette: Quadro Byte Zrt. Tartalomjegyzék: 1. Bevezető...3 2. QB-SULI Help...3 3. Regisztráció...3 4. Bejelentkezés...4 4.1. Elfelejtette

Részletesebben

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Az adatbázis elérése, regisztrálás, belépés Az adatbázis címe: http://www.scopus.com Az adatbázis csak regisztrált, jogosultsággal rendelkező intézmények,

Részletesebben

Atlon 2 Utasbiztosítási Rendszer

Atlon 2 Utasbiztosítási Rendszer Atlon 2 Utasbiztosítási Rendszer (újdonságok) Megújult az Atlon Utasbiztosítási rendszer felülete. Ez a dokumentum röviden összefoglalja a változásokat és újdonságokat. Reméljük, hogy a fejlesztés nyomán

Részletesebben

Kötegelt postázás felugró menü Borítékok ragszámmal: a rögzítés során lehetővé vált azonnali boríték nyomtatása, a 3 leggyakrabban használt méretben

Kötegelt postázás felugró menü Borítékok ragszámmal: a rögzítés során lehetővé vált azonnali boríték nyomtatása, a 3 leggyakrabban használt méretben Post Administrator frissítés verzió 5.0.22 Lezárva: nyitott Újdonságok, változások a Post Administrator 5.0.22-es verziójában: 2013. január 1.-től életbelépő díjszabás! Kötegelt postázás: Kötegelt postázás

Részletesebben

G-Mail levelezőrendszerben e-mail fiók levélforgalmának kezelése Outlook Express program segítségével

G-Mail levelezőrendszerben e-mail fiók levélforgalmának kezelése Outlook Express program segítségével G-Mail levelezőrendszerben e-mail fiók levélforgalmának kezelése Outlook Express program segítségével 1. lépés: regisztráljunk e-mail fiókot a G-Mail rendszerében http://www.google.hu weboldalon a bal

Részletesebben

Új Magyarország Fejlesztési Terv Tájékoztató A ZMNE-n bevezetett wifi szolgáltatásról KMOP-4.2.1/B-2008-0016

Új Magyarország Fejlesztési Terv Tájékoztató A ZMNE-n bevezetett wifi szolgáltatásról KMOP-4.2.1/B-2008-0016 Új Magyarország Fejlesztési Terv Tájékoztató A ZMNE-n bevezetett wifi szolgáltatásról KMOP-4.2.1/B-2008-0016 Tájékoztató A ZMNE Egyetemi Informatikai Szolgáltató Központ (EISZK) 2010. június 21-étől kísérleti

Részletesebben

Gyári alkatrészek modul

Gyári alkatrészek modul Gyári alkatrészek modul 1. Bevezetés... 2 2. Menüpontok... 3 2.1. Riportok... 3 2.2. Csoportos beállítás... 3 2.3. Kapcsolatok... 5 2.4. Cikkszámkövetése ellenırzése... 5 2.5. Elıtér és háttértörzs...

Részletesebben

Használati útmutató a Székács Elemér Szakközépiskola WLAN hálózatához

Használati útmutató a Székács Elemér Szakközépiskola WLAN hálózatához Használati útmutató a Székács Elemér Szakközépiskola WLAN hálózatához Készítette: Szentgyörgyi Attila Turcsányi Tamás Web: http://www.wyonair.com E-mail: 2008. november 8. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Bankszámlakivonat importer leírás

Bankszámlakivonat importer leírás Bankszámlakivonat importer leírás Célja: A Bankszámlakivonat importer a Kulcs-Könyvelés programba épülő modul, mely a bankok által készített elektronikus bankszámlakivonatok fájljainak beolvasását és abból

Részletesebben

Kéretlen levelek, levélszemét, spamek kezelése a GroupWise-ban

Kéretlen levelek, levélszemét, spamek kezelése a GroupWise-ban - 1 - Fő me nü Kéretlen levelek, levélszemét, spamek kezelése a GroupWise-ban Az Egyetem GroupWise levelező rendszerébe irányuló levelek közül az értéktelen levélszemét szűrése központilag történik. Azonban

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK. ERA keretrendszer

Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK. ERA keretrendszer Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK ERA keretrendszer Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 A dokumentum hatásköre... 3 A modul használatának szoftveres követelményei... 4

Részletesebben

RIEL Elektronikai Kft v1.0

RIEL Elektronikai Kft v1.0 DeskCamera v1.6.1 1. DESKCAMERA A DeskCamera segítségével lehetőség nyílik a számítógép monitorán megjelenő képet rögzítő (NVR, DVR) segítségével rögzíteni. 1.1. TECHNIKAI ADATOK Maximális monitor szám:

Részletesebben

ShopRenter Kulcs-Soft beállítás

ShopRenter Kulcs-Soft beállítás ShopRenter Kulcs-Soft beállítás Az Összekapcsolás segítségével a webáruházban leadott rendelések bekerülnek a Kulcs-Soft szoftver Vevői rendelések listájába (az Ügyféladatok az Ügyfelek listájába, a termékadatok

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához

Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához A WEB EDInet rendszer használatához internet kapcsolat, valamint egy internet böngésző program szükséges (Mozilla Firefox, Internet Explorer).

Részletesebben

Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv

Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv Dokumentum Verzió: 1.0 Készítette: SysWork Szoftverház Kft. 1. oldal Felület elérése Az adminisztrációs felület belépés után érhető el. Belépés után automatikusan

Részletesebben

Partner. kezelési útmutató

Partner. kezelési útmutató Partner kezelési útmutató A P&T Partner mobil alkalmazás minden Android operációsrendszerrel mûködô mobileszközön ingyenesen elérhetô a Google Play áruházból. Keresd: P&T Partner. Az alkalmazást a telepítés

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Educatio Társadalmi és Szolgáltató Nonprofit Kft. Delegált Admin felület Felhasználói kézikönyv 2012.06.27. Dokumentum állapota: Tervezet Verzió: 0.1.0 Tartalomjegyzék Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Elérés...

Részletesebben

Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe

Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe 1. Indítsa el az Internet Explorer 8-as böngészőt. (Windows XP esetén: Start menü > Internet

Részletesebben

Könyvtárellátó Nonprofit Kft. KIADÓI RENDSZER

Könyvtárellátó Nonprofit Kft. KIADÓI RENDSZER Felhasználói Kézikönyv Könyvtárellátó Nonprofit Kft. KIADÓI RENDSZER 1. Belépés A rendszer indulásakor egy ideiglenes jelszót kapott emailben. Az ennek segítségével történt bejelentkezés után tudja jelszavát

Részletesebben

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,

Részletesebben

Belépés Éles és Demo számlára

Belépés Éles és Demo számlára Belépés Éles és Demo számlára Gépelje be felhasználó nevét és jelszavát. Ha nem emlékszik az azonosítókra lépjen kapcsolatba Ügyfélszolgálatunkkal. E-mail: : concordetrader@con.hu Telefon: : (+36 1) 489

Részletesebben

PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról

PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról Az Informatikai Igazgatóság minden aktív egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkező egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy

Részletesebben

1. Létező postafiók megadása

1. Létező postafiók megadása A Mozilla Thunderbird levelezőprogram (e-mail kliens), amely a Mozilla projektből fejlődött ki. Ellentétben az eredeti Mozillával, amely egy többfunkciós alkalmazás (webböngésző, e-mail kliens, HTML-szerkesztő,

Részletesebben

A folyamat nagy vonalakban

A folyamat nagy vonalakban A folyamat nagy vonalakban Berendezés tulajdonosa regisztrál a rendszerben és rögzíti a hűtőköröket Tulajdonos megbíz egy céget a berendezés jegyzőkönyveinek vezetésével Megbízott cég elfogadja a megbízást,és

Részletesebben

KÖZSZOLGÁLATI ÉS VEZETŐKÉPZÉSEK IGÉNYBEVÉTELE TISZTVISELŐK SZÁMÁRA. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet

KÖZSZOLGÁLATI ÉS VEZETŐKÉPZÉSEK IGÉNYBEVÉTELE TISZTVISELŐK SZÁMÁRA. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet KÖZSZOLGÁLATI ÉS VEZETŐKÉPZÉSEK IGÉNYBEVÉTELE TISZTVISELŐK SZÁMÁRA Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Közszolgálati és vezetőképzések igénybevétele A közszolgálati és vezetőképzési

Részletesebben

NEFRIQ BROKKA Segédlet. Jutalék- és állomány listák letöltése

NEFRIQ BROKKA Segédlet. Jutalék- és állomány listák letöltése NEFRIQ BROKKA Segédlet Jutalék- és állomány listák letöltése Aegon Magyarország Biztosító Zrt. (https://webagent.aegon.hu) 2 AIM Általános Biztosító Zrt. (https://weboffice.aiminsurance.eu/) 5 Allianz

Részletesebben

HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK 1. PÉNZÜGY KÖNYVELÉS... 2 1.1. Tárgyi eszköz... 2 1.2. Főkönyv... 3 2. SZERVIZ... 8 2.1. Munkalap... 8 3. ALKATRÉSZKERESKEDELEM... 10 3.1. Vevői alkatrész rendelés/alkatrész

Részletesebben

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,

Részletesebben

A tandíj kedvezménye az adójóváírás igénybevételéhez

A tandíj kedvezménye az adójóváírás igénybevételéhez A tandíj kedvezménye az adójóváírás igénybevételéhez A 2009-es adóévben az adóigazolás kiállításához a hallgatónak kell az ehhez szükséges adatokat a Neptun rendszerben fölvinnie. Az adóigazolás kedvezményezettjének

Részletesebben

Piactérkép Önkiszolgáló marketing adatbázis

Piactérkép Önkiszolgáló marketing adatbázis Piactérkép Önkiszolgáló marketing adatbázis Felhasználói kézikönyv A szolgáltatás célja Lehetőséget ad marketing listák saját kezű leválogatására a hazánkban bejegyzett összes társas vállalkozás közül

Részletesebben