Beszámoló évi EB selejtezőjéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló. 2013. évi EB selejtezőjéről"

Átírás

1 Beszámoló a Magyar Női Ifjúsági Válogatott évi EB selejtezőjéről Az MKSZ felkérésére 2012 novemberében elvállaltam a Magyar Női iifjúsági válogatott felkészítését és versenyeztetését. A jelenlegi ifjúsági szövetségi kapitányi megbízás november augusztus 31-ig terjedő időszakra vonatkozik. Az MKSZ Elnökségének célkitűzése az eredményesség tekintetében: - A én Szigetszentmiklóson megrendezett női ifjúsági EB selejtező sikeres megvívása, kvalifikálás az EB-re. - A én Lengyelországban rendezett korosztályos EB-n való részvétel sikeresen képviselve hazánkat. A felkészülési programot Hajdu Jánossal, a női utánpótláscsapatok vezetőedzőjével és Juhász Istvánnal szakmai igazgatóval egyeztetve készítettem el. A tervezett és elfogadott felkészülés több esetben módosult, változott, az összetartások napi mennyisége csökkent. A csapat felkészítését a következő tényezők nehezítették : -rövid időn belül két edzőcsere (Ballainé, Pádár I.- Gyurka J. és Gyurka J.- P.Németh H.) -a kiválasztott játékosok nagyszámú cserélődése -kulcsjátékosok sérülései -klub, edző kolléga hozzáállása a válogatott ügyéhez A nehézségek ellenére a selejtezőre való felkészülést viszonylag eredményesen megoldottuk. A felkészülést végző stáb: Edző: Németh Helga Kapus edző: Bartalos Béla és Turkalya Katalin Orvos: Dr. Lénárth Róbert Technikai vezető: Tóth Ferenc Gyúró: Molnár Gábor Videós: Berta Sándor

2 Felkészülés menete a selejtezőig : I nov Edzőtábor (Tata) Gyurka János által meghívott játékosok közül a szövetségi kikérő ellenére a győri játékosokat nem engedte el klubjuk. Kapusok: Mistina Kitty (Bcsaba), Varga Brigitta (Kistelek), Tancz Kinga (Szekszárd) Balszélsők: Bíró Liliána (DVSC) csk, Puhalák Szidónia (Vác) Balátlövők: Gerháth Fanni (Győr), Blaubacher Dóra (BSE), Irányítók: Lányi Gabriella (Győr), Hegedűs Dorottya (Győr), Mód Noémi (FTC) Beállók: Linder Luca (Győr), Gavallér Fanni (DVSC) Jobbátlövők: Kiss Nikolett (FTC), Horváth Dorka (FTC), Maláti Dóra (Győr) Jobbszélsők: Grosch Vivien (Dunaújváros), Diószegi Nikolett (Bcsaba) Tartalékok:( meghívásuk csak sérülés esetén) K Gercsó Nóra (SZISE), Vesztergombi Dalma (Szentendre),Horváth Gréta (Veszprém), Szendrey Sára (Érd), Borbély Márta (Békéscsaba), Horváth Petra (Győr), Guttyán Adrienn (Győr) A normális edzésminőséghez az érdemi gyakorláshoz szükséges megfelelő létszám miatt "gyors" behívóval három érdi játékost mozgósítottam, kértem fel, hogy segítsék a szakmai munkát. Gyurka János a szakmai megbeszélés és egyeztetés után hivatalosan is elbúcsúzott a csapattól. Az edzőtábor programja: 12.-én: ig beérkezés tatai edzőtáborba edzés : -labda nélküli dinamikus támadólábmunka fejlesztés; -csapatrészek támadás-taktikai gyakorlása edzés : -lövőerő-fejlesztés; -kapus-sánc kapcsolat kialakítása; -lövések különböző előkészítő alapmozgásokból

3 13.-án: edzés : -futógyorsaság-fejlesztés; -kapusedzés; -csapatlerohanás gyakorlása edzőmérkőzés Tata NB II-es női felnőtt ellen 14.-én: edzés : -labdanélküli és labdás cselek, összetett cselezés gyakorlása; - a lövésfajták technikai tudásának, a szaknyelv ismeretének felmérése edzés : -nyitott védekezési rendszerek elleni támadás gyakorlás hazautazás A következő edzőtáborig Bíró Liliána (DVSC)a csapat kapitánya, klubja bajnoki meccsén térdsérülést szenvedett. Ugyancsak megsérült Kiss Nikolett(FTC) is, aki a női junior válogatott bő keretének tagja, az ifjúsági válogatott eredményességét nagymértékben meghatározó játékosa. Azóta a vállát megműtötték, rehabilitációja folyamatban van. Reménykedjünk abban, hogy az EB-re játékra készen áll. II nov dec.2 Edzőtábor (Tata) és Nemzetközi Torna (Románia) Az edzőtábor és a nemzetközi torna célja a magyar női ifjúsági válogatott szakmai csapategységének kialakítása. A közös célokat felismerő, azokkal azonosulni tudó játékosok kiválasztása. A csapat feltételezett gyors kognitív képességein alapuló egységes védekező-, és támadótaktikájának rövid időn belüli kialakítása.

4 A játékos keret : Kapusok: Pálinkás Viktória, Mistina Kitty, Gercsó Nóra, Szélsők : Puhalák Szidónia, Guttyán Adrienn, Diószegi Nikolett, Grosch Vivien Átlövők és irányítók: Gerháth Fanni, Blaubacher Dóra, Hegedűs Dorottya, Lányi Gabriella, Mód Noémi, Horváth Dorka, Maláti Dóra, Beállók: Linder Luca, Gavallér Fanni, A tornán bátortalan, rutintalan játékunk eredményeképpen, rosszabb gólkülönbséggel a 3. helyen végeztünk. A Dániától elszenvedett nagyarányú vereség során rengeteg, a későbbiekben jól felhasználható tapasztalatot szereztünk. A tornán Hegedűs Dorottya térde megsérült, később a klubjában rásérült, meg kellett műteni. Megjegyzem, hogy a mérkőzések által okozott sorozatterhelést követően a győri játékosok már másnap erőfejlesztő tréningen vettek részt. Feltételezésem szerint, a terhelés és a regeneráció nem megfelelő aránya, a pihenés hiánya további két meghatározó játékosnál okozott deréksérülést. /Linder L.,Maláti D./ Érdemes lenne a klubjukba való visszaérkezést követően a játékosok állapotát, fizikai terhelhetőségét érzékenyebben kezelni! III.2012.dec Edzőtábor (Tata) és két nemzetközi mérkőzés Csehországban Róth Kálmánnal (akinek eredményeit és szakmai múltját most is tiszteletben tartom) történő telefonos egyeztetést követően arra a döntésre juttam, hogy több új, más klubbéli játékost is meghívjak a keretbe, felmérjem tudásukat. A beszélgetés stílusa vádló és sértő volt, a köztünk lévő addigi emberi és szakmai kapcsolathoz méltatlan. Ezáltal tehermentesíthettem a túlterhelt győri játékosokat, másrészt új, meghatározó tudású játékosokat kerestem arra az esetre, ha a negatív vezetői hozzáállás veszélybe sodorja a válogatott folyamatos felkészülését. A játékosok a szűk időkeret miatt "gyorstalpalót" kaptak a megfelelő játéksebesség kialakításáról, a gyors támadásvezetésből, tehát a védekezés (beleértve a gyorsabb, automatikusabb visszarendeződést is!) és a támadás általános ismereteiből. Kiemelten foglalkoztunk a védekezéssel és az abból való gyors támadásszervezéssel.. A játékoskeret: Pálinkás Viktória, Mistina Kitty, Gercsó Nóra, Vesztergombi Dalma, Diószegi Nikolett, Puhalák Szidónia Horváth Dorka, Horváth Gréta, Pintér Krisztina, Blaubacher Dóra, Boldizsár Bianka, Mondl Viktória

5 Kruj Dóra, Vajda Luca, Borbély Márta, Mód Noémi Gavallér Fanni, Szendrey Sára, A mérkőzésre dec.14.-én 18 játékossal, autóbusszal utaztunk. Mérkőzések: Dec.15.-én: CZE-HUN : (12-13) A mérkőzésen végig szoros volt az eredmény, nagy volt a küzdelem. Az utolsó öt percben néhány egyéni hiba okozta a vereséget. Dec.16.-án: CZE-HUN : (14-11) A második félidő 10. percéig remekül játszott a "kezdő" csapat( 17:16 a javunkra). Ezek után mindenkinek játéklehetőséget adtam. Sajnos a cserék nem tudták felvenni a mérkőzés megfelelő ritmusát, így vereséggel zártuk a páros mérkőzést. Ezen a két mérkőzésen kiderült, hogy a bő keretből nehéz helyzetben kikre lehet számítani és az is, hogy kik azok a korábbi kerettagok, akik nem képesek meghatározó és kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Sajnos a játékosok közül senki nem vált a pályán vezéregyéniséggé! Érdemes kiemelni az újonnan érkezők közül Kruj Dórát, aki a játék szellemi irányítója volt. Sajnos fejben elfáradt, melyet későbbi labdaeladásai jeleztek. Hasznos tapasztalatokkal gazdagodva érkeztünk haza. Kiderült, hogy a győri játékosok az eredményességet és a játékszínvonalat is nagymértékben meghatározzák. Hiányukat nagy mértékben megérezte a csapat. Létszámuk, alkati és kondicionális tulajdonságaik meghatározóak a női ifjúsági válogatott számára. IV jan Edzőtábor (Tata) elmaradt V jan Edzőtábor (Tata) Beérkezés : 21.-én ig Program: 21-én: edzés : -általános állapotfelmérés, az új játékosok képességeinek felmérése, kapusedzés : egyéni lövések, és védő elleni betörések, páros indítások

6 edzés : -lövőmedicinnel labdatechnikai képzés és lövőállóképesség fejlesztés; -dinamikus védekező- és alapmozgásokból támadólábmunka fejlesztése páros kapcsolatokban 22-én: edzés : - az 5:1-es védekezés gyakorlása edzés : - Játék egymás ellen megadott szabályok szerint (közben a lerohanás gyakorlása), különböző védekezési rendszerek és azok elleni támadás gyakorlása 23-án: edzés : -előkészítő felaldatok a dinamikus, szélességi támadó lábmunkához; - felállt fal elleni támadó lábmunka, húzásos térnyerő, helyzetielőny-kialakító alapmozgások, játékok gyakorlása + nyitott fal elleni mélységi és szélességi lábmunka gyakorlása edzés : -gyuratás, fürdő Figyelembe véve a játékosok diákolimpiai szereplését már másnaptól kezdödően! Elutazás : 23.-án 16 óra után Játékos keret: Pálinkás Viktória, Mistina Kitty, Gercsó Nóra, Grosch Vivien, Vesztergombi Dalma, Puhalák Szidónia, Guttyán Adrienn, Gerháth Fanni, Blaubacher Dóra, Horváth Petra, Hámori Konszuéla, Lányi Gabriella, Kruj Dóra, Ferenczy Fruzsina, Kovács Krisztina A sérült játékosok (Linder, Maláti, Diószegi) ill., a DVSC által el nem engedett Gavallér helyére behívottak : Mihályi Fanni, Lanczki Eszter, Szendrey Sára. VI feb Edzőtábor (Tata) elmaradt VII feb Edzőtábor (Szigetszentmiklós) Új Városi Sportcsarnok Szállás: Vecsés, Airport Hotel Stáció, beérkezés szállodába: én ig Program:

7 11-én: edzés : -labdás ügyességfejlesztés; -zárt védelem elleni előkészítő-, és támadó alapmozgások gyakorlása; -lövések 3-as és 4-es kapcsolatokból edzés : - védekező lábmunka gyakorlása játékos formában; -5:1-es védekezés gyakorlása 12-én: edzés : -gyorsaságfejlesztés játékos formában; -dinamikus láberő-fejlesztés támadótaktikai gyakorlással edzés : - csapatrész- és csapatlerohanás gyakorlása 13-án: edzés : -nyitott védelem elleni támadásgyakorlás edzés : -játék különböző összeállításokban Játékos keret: Győri Barbara, Gercsó Nóra, Mistina Kitty, Pálinkás Viktória, Guttyán Adrienn, Puhalák Szidónia, Grosch Vivien, Vesztergombi Dalma, Vígh Viktória Gerháth Fanni, Blaubacher Dóra, Élő Beatrix, Hámori Konszuéla Ferenczy Fruzsina, Lányi Gabriella, Kruj Dóra, Szendrey Sára, Kovács Krisztina Sérült: Linder Luca, Maláti Dóra, Diószegi Nikolett, VIII Feb Edzőtábor (Tata) elmaradt IX:2013. márc Edzőtábor (Tata) elmaradt X márc edzőtábor

8 Szállás : Vecsés, Airport Hotel Stáció Beérkezés a szállodába: én ig Edzések helyszíne: Üllő, Városi Sportcsarnok, 15-én: edzés : -általános erő-, és állapotfelmérés; -támadótaktikai gyakorlás 16-án: edzés : -labdás páros és 3-as gyakolatok, lövésekkel és indításokkal edzőmérkőzés / százhalombattai fiúkkal reakcióidő-, mozdulatgyorsaságés gyorsaságfejlesztés céljából 17-én: edzés : -kondicionális képességfejlesztés edzés : -gyorsindítások párokban, csapatrész-, és csapatlerohanások visszarendeződő védelem ellen Edzések helyszíne: Szigetszentmiklós: Új Városi Sportcsarnok 18-án: edzés : -lövőtechnikai képzés egyénileg és párokban; -kapus sánc kapcsolat fejlesztése edzőmeccs / érdi juniorokkal/ 19-én edzés : kapusedzés; védő- és támadófeladatokkal sorozatlövések edzés : csapattámadás és -védekezés gyakorlása a végleges kerettel 20-án: edzés : csapattámadás és -védekezés gyakorlása du. wellness / este megbeszélés,video 21-én: edzés : csapattámadás és -védekezés gyakorlása du. megbeszélés, videó

9 Játékos keret 19 fő: Mistina Kitty, Pálinkás Viktória, Győri Barbara, Guttyán Adrienn, Puhalák Szidónia, Gerháth Fanni, Blaubacher Dóra, Ferenczy Fruzsina, Lányi Gabriella, Kruj Dóra, Linder Luca, Szendrey Sára, Gavallér Fanni, Élő Beatrix, Maláti Dóra, Hámori Konszuéla, Grosch Vivien, Vesztergombi Dalma, Diószegi Nikolett Szendrey Sára (vírusos gyomorfertőzéssel), Győri Barbara és Grosch Vivien távozott a keretszűkítés alkalmával 19.-én délelőtt. XI.2013.márc Selejtező mérkőzések (HUN,LTU, MKD, POR) A selejtező programja: péntek :15.30 POR - MKD délelőtt átmozgató edzés HUN - LTU szombat:12.30 POR - LTU délelőtt: videózás este: megbeszélés, HUN - MKD vasárnap:10.00 MKD - LTU HUN - POR

10 A mérkőzések rövid elemzése: 1.Magyarország Litvánia (20-14) Az első negyed óra kiegyenlített küzdelme után a védekezés feljavulásával fokozatosan nőtt a különbség a két csapat között. A kezdeti szokásos izgatottság jó értelembe vett magabiztossággá alakult át. A 2. félidő elején a litvánok feljöttek 4 gólra. A csapat erejét mutatja, hogy a lányok nem pánikoltak be. A padról érkező cserejátékosok megadták a lendületet a még meggyőzőbb győzelemhez. Puhalák Szidónia 100%-osan lőtte be a helyzeteit, ami átlendítette a csapatot a holtpontokon. A kapusteljesítmény átlagos volt. Főbb statisztikai mutatók: Kapura lövések: szélről 8lövés/5 gól, indításból 20/17(kitűnő), átlövésből 16/5(gyenge). Technikai hibák, eladott labdák száma: 7(kitűnő). Kapott gólok:indításból 0/0(szuper), betörésből 10/9(gyenge védekezés). Labdaszerzés száma 19(jó), sáncolás 8x(jó), faultok száma 41(jó). Kapusteljesítmény: 46lövésből/ 28 gól(16 védés, átlagos) Kiemelkedő egyéni teljesítmények: Puhalák 6/6 és 6 labdaszerzés,kruj 7/6+ 7 gólpassz, Ferenczi 7/5, Blaubacher 5db 2'-es és 7m-es kiharcolása+ 5 gólpassz. 2.Magyarország Makedónia (15-12) Érthetetlen módon sokáig nem kerültünk az ellenfél fölé nagyobb különbséggel, csak három góllal vezettünk a félidőben. A szünet fordulópontot hozott játékunkban, fokozatosan növeltük az előnyünket. Pozitívum, hogy nem jelentkezett az elöző mérkőzésen tapasztalt 2. félidei megingás. Főbb statisztikai mutatók: Kapura lövések: balszélről 0/0(gyenge),jobbszélről 7/5( jó),betörésből 7/6(jó),indításból 20/15(nagyon jó),átlövésből 20/8(jó). Technikai hibák és eladott labdák száma: 15 ( sok) Kapott gólok: átlövésből 27/14(sok), indításból 3/1 (nagyon jó). Sáncolás 15x(szuper!), faultok száma: 27(kevés)

11 Kapusok teljesítménye: 42 lövés/ 25 gól, 17 védés (átlagos) Kiemelkedő egyéni teljesítmények: Vesztergombi 15lövés/12 gól, Hámori 6 gólpassz. 3.Magyarország Portugália ( 14-14) A nagyszerűen elkezdett mérkőzés a kapusteljesítményünk gyengesége ellenére jól alakult. Az első félidőt döntetlennel zártuk. A második félidőben nem tudtuk megállítani az ellenfél két legjobb kulcsjátékosát. A legerősebbnek vélt 6:0-ás falunk hatástalan volt a portugálok átlövéseivel szemben. A portugál csapatból két játékos 25 gólt lőtt! A vegyes védekezésre való váltás sem hozott sikert, mert nem voltak meg a megfelelően koncentrált védőink a feladatra, reakcióidejük túl lassúnak bizonyult. A két csapat kapus teljesítménye közötti különbség meghatározta a végeredményt. A portugálok remek védekezése és kapusteljesítménye utáni lerohanásaikkal szemben tehetetlenek voltunk. Főbb statisztikai mutatók: Kapura lövések: indításból 12/7 (gyenge), átlövésből 14/5 (gyenge), 7m 10/5 (nagyon rossz), balszélről 5/1(rossz) 15 ziccer kimaradt!! Technikai hibák és eladott labdák száma: 16 (sok) Kapott gólok: átlövésből 20/12 (sok),indításból 9/7 (sok). Faultok száma: 29 (kevés). Sáncolás 5x, labdaszerzés 10x. Kapusaink teljesítménye: 45lövés/32 gól= 29% (gyenge). Az ellenfél kapusainak teljesítménye: 54lövés/26gól=52%! Kiemelkedő egyéni teljesítmények: ezen a mérkőzésen ilyen a mi csapatunkban nem volt. A kitűzött célt elértük, kiharcoltuk a lengyelországi EB döntőn való részvételt. A problémák közül kiemelkedő jelentősége van a sérült játékosok hiányának. (Kiss, Hegedüs.stb). A továbblépés egyik záloga a kapusok teljesítményének növelése, esetleg cseréje is. Fejlődnünk kell az ellenfél stratégiájához, taktikájához való alkalmazkodásban, a bátrabb taktikaváltásban. Nem segítette a csapat teljesítményét az a tény sem, hogy csak a közvetlen selejtező előtt állt össze a végleges keret. Kevésnek bizonyult ez az idő a maximális teljesítmény kialakítására a taktikai repertoár eredményes kiépítésére. Tudomásul kell venni azt a tényt, hogy az EB-n való szereplés sem lesz sima és gördülékeny! Ez a korosztály tudásban, mentalitásban elmarad az 1992/93-as és az 1994/95-ös generációtól.

12 Az EB csoportunkat ismerve kisebb csodára lesz szükség a 8 közé kerüléshez. Ellenfeleink: Oroszország, Svédország és Szlovákia. A feladat nem lehetetlen, de csak tökéletes felkészüléssel, maximális összefogással érhető el a kiemelkedő eredmény! Irigység, féltékenység, gáncsoskodás nem visz előre! Ezt tudnia kell minden szereplőnek a rendszerben. Köszönetet szeretnék mondani segítőimnek a csapat stábjának. Külön köszönet illeti a vecsési, üllői és szigetszentmiklósi kézilabda barátokat, aki mindenben maximális segítséget nyújtottak. Kérem az MKSZ elnökségét beszámolóm elfogadására. Németh Helga Budapest

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak

Részletesebben

Szakmai jelentés A Magyar Férfi Serdülő Válogatott felkészüléséről és az ORV-ről

Szakmai jelentés A Magyar Férfi Serdülő Válogatott felkészüléséről és az ORV-ről Szakmai jelentés A Magyar Férfi Serdülő Válogatott felkészüléséről és az ORV-ről - A válogatott tornára való felkészülést 2013. július 29-én kezdtük meg Gyöngyösön. A keretbe 18 játékost hívtunk meg. Illetve

Részletesebben

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ U15 2015-2016. õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ Helyezés: 2. Lejátszott mérkõzés: 13 Gyõzelem: 12 Döntetlen: 0 Vereség: 1 Szerzett pont: 36 Gólarány: 81:17 A nyáron olyan csapatot

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. Tervezés az utánpótlásban, amatőr csapatnál

Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ. Tervezés az utánpótlásban, amatőr csapatnál Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ Tervezés az utánpótlásban, amatőr csapatnál Tervezés U9 U15 Nyár ősz Téli szünet Megismerkedés, képességek felmérés os keret kiválasztása Célkitűzések Feladatok

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok U9 3 m 3 m U7 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 Szabály játékok 5:3 x x x x Labda nélküli koordináció célbarúgással Szerep játékok 3:3 x x x x 5:5 x x x x 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi feladatok, játékok U7: 5-6 évesek

Részletesebben

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon Évfolyam: 5-8. Kézilabda Korosztály: Cél A korosztálynak megfelelő kondicionális képességek kialakítása. A hozott kézilabdás mozgásminták megerősítése, ill. felülvizsgálata alapján jó technikai alapok

Részletesebben

Beszámoló. és a 2013.évi Dániai EB-ről.

Beszámoló. és a 2013.évi Dániai EB-ről. Beszámoló a Magyar Női U-19-es kézilabda válogatott 2013.Július1- Augusztus 30. közötti időszakban végzett szakmai munkájáról és a 2013.évi Dániai EB-ről. A stáb tagjai: I. Vezető edző: Hajdu János II.

Részletesebben

EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban. Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro

EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban. Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro Mit akarsz játszatni!? Minél többet birtokolni a labdát Oda korcsolyázom ahol a korong lesz és nem oda ahol éppen

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER 16 20:00 17 SZUPER MINI 15:00-16:00 _ PETZELT 19:00-21.00 18 GYEREK 'A és 'B 16:00-18:15 19:00 21:00 19 SZUPER MINI 17:00-18:00 20 21 MINI 'A és GYEREK 'B 15:30 SZUPER

Részletesebben

2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019

2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019 2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019 A verseny időpontja: 2019. április 19-22. (4 játéknap) A verseny helyszíne: Balatonfüred és Alsóőrs sportcsarnokai (4 sportcsarnok) A

Részletesebben

A foglalkozás feladatai:

A foglalkozás feladatai: Adminisztráció A foglalkozás feladatai: a játék érthetővé tétele a technikai kivitelezés és pontosságának tanítása figyelem és koncentráció fejlesztés csapat, csapatrészek feladatainak oktatása a játék

Részletesebben

Tananyag Követelmény Megjegyzés KÉPESSÉGFEJLESZTÉS Futások: kitartó futások. valamint a szökdelések váltott lábú szökdelések

Tananyag Követelmény Megjegyzés KÉPESSÉGFEJLESZTÉS Futások: kitartó futások. valamint a szökdelések váltott lábú szökdelések Évfolyam: 9-12. Korosztály: serdülő- ifjúsági Cél A fizikai képességfejlesztés által felkészülés a felnőtt korosztály elvárásaira A felnőtt mezőnyre való felkészülés jegyében a technikai és taktikai elemek

Részletesebben

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK 2008. OKTÓBER 23-24. DEBRECEN PROGRAM A SPORTNAPOK RÉSZVEVŐI: - DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA - KECSKEMÉTI FŐISKOLA - PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM - BUDAPESTI MÜSZAKI FŐISKOLA

Részletesebben

Kisjátékok szerepe. Alapjátékok és szerepük a csapatjáték oktatásában

Kisjátékok szerepe. Alapjátékok és szerepük a csapatjáték oktatásában Kisjátékok szerepe Alapjátékok és szerepük a csapatjáték oktatásában Edzés kisjátékok jellemzői célirányos játék szűk térben, szűk időben az ellenfél nyomása alatt játékhelyzet megoldások tömege létszámfölény

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT UEFA Elite Youth A

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT UEFA Elite Youth A MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT UEFA Elite Youth A A játék szervezése és a védekezés megszervezése a középső harmadban 4-3-3-as játékrendszerben Készítette: Németh Károly Németh Antal Varga

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG. Férfi Junior Válogatott felkészülése és selejtező mérkőzései. Kovács Péter Szövetségi Kapitány

MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG. Férfi Junior Válogatott felkészülése és selejtező mérkőzései. Kovács Péter Szövetségi Kapitány MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG Férfi Junior Válogatott felkészülése és selejtező mérkőzései Kovács Péter Szövetségi Kapitány A férfi junior válogatott(1992-93) a Világbajnoki selejtezőre való felkészülése

Részletesebben

FK Csíkszereda tanulmányút

FK Csíkszereda tanulmányút FK Csíkszereda tanulmányút Barcelona, 2016. 02. 8-15. Résztvevők: Szondy Zoltán Bíró Albin Dusinszki Zoltán 1.nap- edzéslátogatás a CF. Damm U8-U11 korosztályainál Vall d'hebron Blokkokban való munka,

Részletesebben

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA Halásztelek Futball Club IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA 2016.szeptember 03. (szombat) 2007-es korosztály Versenykiírás 2007-es korosztály Torna ideje: 2016. Szeptember 03. (szombat) Torna helyszíne: 2314

Részletesebben

Követelmények a modern futballban

Követelmények a modern futballban Edzés Tervezés Követelmények a modern futballban A játék olvasása, intelligens helyezkedés, első érintés fontossága Kis terület Magas technikai képzettség,labdabirtoklásnál az ellenfél leszűkíti a területet.

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

Beszámoló. 2013.02.04.-2013.08.10. közöttiidőszakban végzett szakmai munkájáról és a 2013.évi Olimpiai Reménységek Versenyéről.

Beszámoló. 2013.02.04.-2013.08.10. közöttiidőszakban végzett szakmai munkájáról és a 2013.évi Olimpiai Reménységek Versenyéről. Beszámoló a Magyar Női Serdülő Válogatott 2013.02.04.-2013.08.10. közöttiidőszakban végzett szakmai munkájáról és a 2013.évi Olimpiai Reménységek Versenyéről. A keret kialakítása két lépcsőben történt:

Részletesebben

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály 2013-2014. évi beszámolója Szakosztályunkat 2013-2014 évben a nyugodt, kiegyensúlyozott szakmai munka jellemezte. Egy felnőtt csapat és hat utánpótlás csapat versenyeztetését

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 KÉZIABDA DIÁKOLIMPIA Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S I. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai 20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Labdajátékok 5-8. évfolyam

Labdajátékok 5-8. évfolyam Labdajátékok 5-8. évfolyam 5-6. évfolyam Cél: - Az 1-4. évfolyamon megszerzett elemi szintű technikai tudás közelítsen a sportági alaptechnikához - A tanulók keringési-, légzési-, és mozgató rendszerének

Részletesebben

Szakmai tanulmányút Barcelona,

Szakmai tanulmányút Barcelona, Szakmai tanulmányút Barcelona, 2016. 04. 13-17. Résztvevők: Lóczi István Hódmezővásárhelyi Akadémia szakmai igazgató UEFA "PRO" Koleszár György B.A.Z. megye szakmai igazgató UEFA "A" ELIT YOUTH A Lengyel

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

Labdarúgás Fejlesztési Terv

Labdarúgás Fejlesztési Terv Labdarúgás Fejlesztési Terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között TÁMOP -3.3.14.A-12/1-2013-0033 Készítette: Koszics Gábor Pétervására,

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

Lizards Floorball Team 2014. szeptember 13-14. www.trampolin.hu MEGHÍVÓ

Lizards Floorball Team 2014. szeptember 13-14. www.trampolin.hu MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ A Trampolin Sportegyesület Floorball Szakosztálya és a Magyar Floorball Szakszövetség újra életre hívja a Veszprém Open Floorball Cupot. A nyílt nevezésű kettő napos kupára várjuk a hazai utánpótlás,

Részletesebben

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés Rögbi Évfolyam: 9-10. osztályosok Korosztály: junior II. Cél 1. A versenysport és élsporthoz szükséges testalkati tényezők, élettani összetevők optimális fejlesztésére való törekvés. 2. Terhelési összetevők

Részletesebben

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015.

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság. Össz: 37,300 37,400 37, ,900

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság. Össz: 37,300 37,400 37, ,900 1 12 Kecskemét Vezető: Bálint Erika Arany J. Ált. Isk. Lánchíd Utcai Sport Iskolája Szelei Odett 9,300 9,000 9,000 27,300 Csillag Virág 9,200 8,900 9,100 27,200 Kovács Kinga 9,300 9,200 9,200 27,700 Lapéta

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

A nemzeti válogatott fejlesztése 1994 es korosztály

A nemzeti válogatott fejlesztése 1994 es korosztály A nemzeti válogatott fejlesztése 1994 es korosztály 94 es korosztályú válogatott csapat GÓLOK Nemzetközi mérkőzések 2009.08.12 17. Liechtensteini Négy Nemzet Torna 2009.08.14.: Liechtenstein Ausztria

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 3. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink, játékosaink Teremtornák 2018 U11 A torna

Részletesebben

Két frontos (hazai és nemzetközi) szereplés tervezési nehézségei

Két frontos (hazai és nemzetközi) szereplés tervezési nehézségei Emeljük a szintet konferencia 3. nap Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ Két frontos (hazai és nemzetközi) szereplés tervezési nehézségei Herczeg András UEFA Pro Az előadás tartalma: Milyen különbségekkel

Részletesebben

Mérkőzések. Eredmény I.n II.n. (B)* III.n IV.n H: 0 x

Mérkőzések. Eredmény I.n II.n. (B)* III.n IV.n H: 0 x Mérkőzések Jász-Nagykun-Szolnok 55 13 14 0 14 14 ékés 24 4 3 0 15 2 Helyszín: Szolnok Dátum: 2015-04-11 Szo Idő: 9,30 JV1: ödő Noémi JV2: Sípos Milán JV3: Jász-Nagykun-Szolnok Kerekes oglárka 8 Kardos

Részletesebben

Optimális keretfeltételek/ kísérő intézkedések

Optimális keretfeltételek/ kísérő intézkedések Optimális keretfeltételek/ kísérő intézkedések támogató stáb táplálék kiegészítők kompressziós ruházat hűtőmellények kapucnis felső ellenőrzés / diagnosztika Kolumbiában Optimális keretfeltételek/ kísérő

Részletesebben

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld.

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld. 2013. február 25., hétfő 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Basky Éva Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Benke Ádám Református, Kmét

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A felnőtt futball követelményei. Ifi után a felnőttek között. Szombathely, 2011.12.15. Róth Antal

A felnőtt futball követelményei. Ifi után a felnőttek között. Szombathely, 2011.12.15. Róth Antal A felnőtt futball követelményei Ifi után a felnőttek között Szombathely, 2011.12.15. Róth Antal 208 tagállam MÚLT JELEN JÖVŐ Barcs Sándor (1912 2010) 1950-63 MLSZ elnök 1962-78 UEFA alelnök 1980 UEFA tiszteletbeli

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a 2010 második félévéről

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a 2010 második félévéről SZAKMAI BESZÁMOLÓ a 2010 második félévéről Fejér Megyei Rugby-Football Utánpótlás Műhely Egyesület Velence-tavi Utánpótlás és Női Rögbi 1 Beszámoló a 2010 év második félévéről és 2010/11 bajnoki idény

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a 2018. évi októberi budapesti világbajnokságra Készítette: az MBSZ 2017. december 8-i elnökségi ülésére Sike

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

FC Bayern München - Borussia Dortmund 2: Csapat. Aktivitás: Mario Gomez. Luiz Gustavo. Franck Ribéry. Mario Mandzukic.

FC Bayern München - Borussia Dortmund 2: Csapat. Aktivitás: Mario Gomez. Luiz Gustavo. Franck Ribéry. Mario Mandzukic. Meccs: FC Bayern München Borussia Dortmund :... Csapat Csapat teljesítmény: Passzok Passz (db) Jó passzok aránya: ## Passzolt távolság (jó passzok): 77, m Lapos passzok: 7 db Lapos passz sikeresség: %

Részletesebben

Magyar Rg Szövetség BSEV Pest megyei döntő szabadidő I. szint április 24. vasárnap Érd Aréna

Magyar Rg Szövetség BSEV Pest megyei döntő szabadidő I. szint április 24. vasárnap Érd Aréna gyermek 2. 1. Matula Natália Vecsés SE 2. Gaál Antónia KTC-Vuelta SE 3. Borbély Villő Vasadi Regonális Sport 4. Molnár Lotti Monor SE 5. Golyha Nikolett Vecsés SE 6. Szántódi Luca KTC-Vuelta SE 7. Ormódi

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

Csapatjáték. felépítés

Csapatjáték. felépítés Csapatjáték felépítés Fontos pontok a labdarúgás oktatásában Mi játékhelyzetekkel futballozunk! Alapelvek - támadásban gólt elérni áttörni az ellenfél védelmén: mozdulattal mélységben széleken területet

Részletesebben

Körzeti Tömegtorna verseny Mór

Körzeti Tömegtorna verseny Mór Körzeti Tömegtorna verseny Mór 2013.02.21. 1. osztály lány egyéni 2 fő 1. Skrabák Cintia 17,35 2. Darázsi Kinga 17,2 1. osztály lány - csapat 1. Dr. Zimmermann Ált. Isk: 34,55 : Skrabák Cintia, Darázsi

Részletesebben

10-11 éves korosztály

10-11 éves korosztály 10-11 éves korosztály Képzési célok U11: a játék megszerettetése játékérettség a játékszemlélet fejlesztése tanulás játékokkal koordináció,ügyesség fejlesztése játékhelyzetek oktatása, a mérkőzés alaptényezőinek

Részletesebben

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése 2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése Gúta város önkormányzatának sportbizottsága a 2006 os év januári ülésén határozatot hozott a 2005 - ös év legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékeléséről.

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

Szerbia,2013.Dec.7-22 JÁTÉKOSOK: KLUB POSZT KISS ÉVA FKC KAPUS VÉRTEN ORSOLYA FTC BSZ VINCZE MELINDA DKA BSZ ZÁCSIK SZANDRA FTC BÁ

Szerbia,2013.Dec.7-22 JÁTÉKOSOK: KLUB POSZT KISS ÉVA FKC KAPUS VÉRTEN ORSOLYA FTC BSZ VINCZE MELINDA DKA BSZ ZÁCSIK SZANDRA FTC BÁ Beszámoló a Magyar Női Kézilabda Válogatott VB szerepléséről Szerbia,2013.Dec.7-22 A stáb tagjai: Horváth Gabriella csapatvezető Ágai András csapatvezető h. Hajdu János mb. szövetségi kapitány Siti Beáta

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

NŐI Ifjúsági II.o. CSB. 2. ford.

NŐI Ifjúsági II.o. CSB. 2. ford. . forduló eredménye MTK 0,00 MVSI,900 PSN Zrt.,0 FTC,90 Győri AC,0 Galaxis TF SE,0 Arany Torna DSE "A" 0,00 Pátyi SE 0,00 9 Arany Torna DSE "B",00 ORSZÁGOS BAJOKSÁG. ford.. ford. Össz. MTK,00 0,00,0 MVSI,0,900,0

Részletesebben

A Modern Játék. Üdvözlettel, Alf Galustian Co-Founder COERVER Coaching

A Modern Játék. Üdvözlettel, Alf Galustian Co-Founder COERVER Coaching Coerver Nyári Tábor 2017 A Modern Játék Sok fiatal játékos érkezik a felnőtt futball világába és küzdenek a rájuk nehezedő óriási nyomással, idővel, a térrel, és a fizikai kihívásokkal. Sokan közülük egyszerűen

Részletesebben

Free Fighter Közhasznú Sportegyesület

Free Fighter Közhasznú Sportegyesület Az IBK HUNGARY Free Fighter sportegyesülete által szervezett edzésnap és házibajnokság 2013. március 22-23-24. (P-V) 2013. március 22. (Péntek) 21:00-24:00-ig éjszakai fürdőzés ( kiskorúak szülői felügyelettel

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

2008-as korosztály szülői értekezlet éves korosztály

2008-as korosztály szülői értekezlet éves korosztály 2008-as korosztály szülői értekezlet 10-11 éves korosztály Életkori sajátosságok Fogékonyabbak, és jobban képezhetők Csoportba és csapatba történtő beilleszkedés zökkenőmentes Koncentráltak a hosszabb

Részletesebben

MATSZ ZSEBIBABA CSB. III. kcs.1. forduló

MATSZ ZSEBIBABA CSB. III. kcs.1. forduló MATSZ ZSEBIBABA CSB. III. kcs.. forduló. forduló eredménye Dunaferr SE "A",000 UTE "A",0 Zalaerdő TTDSE,00 Dunaferr SE "B",0 TFSE,00 UTE "B",00 FTC,0 Arany Torna DSE 99,0 BUDAPEST BAJNOKSÁG UTE "A",0 TFSE,00

Részletesebben

A kapusnélküli támadójáték a kézilabdázásban. Dr. Ökrös Csaba Testnevelési Egyetem

A kapusnélküli támadójáték a kézilabdázásban. Dr. Ökrös Csaba Testnevelési Egyetem MAGYAR EDZŐK TÁRSASÁGA Innovációs lehetőségek a versenyeztetésben 2018.04.12. Budapest A kapusnélküli támadójáték a kézilabdázásban Dr. Ökrös Csaba Testnevelési Egyetem Történeti előzmények 1944-től: Állandó

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2015. május 18-19. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt. 2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Veszprém I. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium Palotai Nándor Veszprém és

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között:

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között: A győri Aqua Sportközpont immáron nyolcadik alkalommal adott otthont 2017. december 13-16 között egyesületünk szervezésében megrendezett VIII. SCITEC Győr Open nevű úszóversenynek. A 2017-es év legnagyobb

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

Budapesti Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottság. Vindis Ferenc Wiedemann Viktor Budapest, 2012. november

Budapesti Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottság. Vindis Ferenc Wiedemann Viktor Budapest, 2012. november Budapesti Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottság Bonifert Ferenc Keglovits László Demény Gyula Lengyel Gábor Vindis Ferenc Wiedemann Viktor Budapest, 2012. november TARTALOM Tényhelyzet 2012. Jövőkép,

Részletesebben

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK Az MKOSZ képzési és versenyeztetési céljai az utánpótlás-nevelésben 2011 - Új pályán szakmai stratégiai program

Részletesebben

ITTF ZB 2015 True information on at 18:37

ITTF ZB 2015 True information on at 18:37 .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... 5 GÖNDÖR Fanni Statisztika PSC 05 NAGYPÁL Márta Jászkun Volán Sport Club Kft. - 0 (0) 5 GÖNDÖR Fanni x BYE 0 05 NAGYPÁL Márta - (7,

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport "A" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport A kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Dunaújváros Vasvári Pál Ált. Isk. 38,000 37,500 38,500 114,000 2 Nagykanizsa Zrínyi Miklós-Bólyai János Ált. Isk. 37,900 37,800 37,800 113,500 3 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk.

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013 tanév Budapest, Tornacsarnok I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013 tanév Budapest, Tornacsarnok I-II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Rerormátus Koll. Ált. Isk. 46,200 4 46,250 3 47,200 1 139,650 2 Debrecen Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 46,300 2 46,500 1 46,800 2 139,600 3 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 46,250

Részletesebben

MAGYAR SHIDOKAN KARATE SZÖVETSÉG BUSHIDO SPORTEGYESÜLET

MAGYAR SHIDOKAN KARATE SZÖVETSÉG BUSHIDO SPORTEGYESÜLET MAGYAR SHIDOKAN KARATE SZÖVETSÉG BUSHIDO SPORTEGYESÜLET Elnök: Kiss Attila Levelezési cím: 1143 Budapest, Ilka u. 44. Telefon: 20/943-0212 Fax: 1/630-2407 E-mail: bushido-se@bushido.hu www.bushido.hu Magyar

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

1. Csapat bajnokságok

1. Csapat bajnokságok 1. Csapat bajnokságok NB III csapatbajnokság végeredménye 1993-1994 1 Dreher Sör 30 25 1 4 163 : 77 51 2 Építõk SC 30 19 2 9 152 : 88 40 3 Fõv. Vízmûvek SK 30 18 1 11 134 : 106 37 4 OTIS Felvonó 30 17-13

Részletesebben

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! A rendelkezésre álló idő rövidsége, a csapatok egyéb elfoglaltsága, valamint a sportcsarnokok leterheltsége

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

IV. Korcsoport Leány Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal

IV. Korcsoport Leány Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola 50 1 1 7 862 HRAPAN Júlia 2002 00:09:36.860 2 10 863 NÉMETH Nóra 2002 00:09:39.560 3 11 861 GÓDOR Fanni 2002 00:09:49.360 4 22 860 BUTOR Dóra 2002 00:10:21.800 5

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

kézilabda utánpótlás torna december Eredmények:

kézilabda utánpótlás torna december Eredmények: kézilabda utánpótlás torna 2006. december 15-16-17. Eredmények: Díjátadók: Dr. Bakonyi Tibor MOB alelnök Markovits László Vasas SC elnök Polgár Veres Árpád Vasas SC sportszakmai igazgató Gurics Attila

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20.

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FIÚK 60 M SÍKFUTÁS 12 ÉVESEK I. ELŐFUTAM 1. Szloboda Bence 95 DVSI 8.56 D 2. Bándli Olivér 95 TSC Dózsa 8.75 D 3. Katona Bence

Részletesebben

Szeretnénk köszönetet mondani a rendező egyesületek vezetőinek, és mindenkinek, aki a szervezésben részt vállalt.

Szeretnénk köszönetet mondani a rendező egyesületek vezetőinek, és mindenkinek, aki a szervezésben részt vállalt. Hírlevél 2019. 06.28. A 2019. versenyév első felében történtekről röviden. 1. Diákolimpia A 2018-2019. évi Diákolimpia sorozat a 2019. április 27-i budapesti Diákolimpia Döntővel zárult, melynek helyi

Részletesebben