köszöntjük Tisztelt Résztvevôk! Egyesületünk, a Csata DSE nevében szeretettel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "köszöntjük Tisztelt Résztvevôk! Egyesületünk, a Csata DSE nevében szeretettel"

Átírás

1

2 Tisztelt Résztvevôk! Egyesületünk, a Csata DSE nevében szeretettel köszöntjük a döntôbe jutott csapat tagjait, vezetôit, az esemény minden résztvevôjét. Köszönjük a Budapesti Kosárlabdázók Szövetsége elnökének Cziffra Mihály úrnak a támogatását, mely nélkül nem vállalkozhattunk volna az esemény megrendezésére. A Csata DSE célja a tehetségek gondozása, olyan játékosok képzése, akik az élvonal számára jelentenek közvetlen utánpótlást. A szakmai munkát Tursics Sándor, Tursicsné Iván Kriszta és Deák Éva irányítja. Szakosztályunk 1999 óta minden évben nyert Országos Döntôt valamely korosztályban. Különösen kedves nekünk a junior (korábban ifjúsági) korosztály, hiszen az elmúlt négy évben mindannyiszor a mi csapatunk nyerte a verseny döntôjét! Ezeknek a csapatoknak a játékosai azóta nagyon sok sikert értek el! Többen Pál Szandra, Fritz Judit és Köllô Rita kosaraznak az Egyesült Államokban,de nyertek már felnôtt bajnoki címet (Semsei Barbara és Bujdosó Nóra), illetve lettek meghatározó tagjai élvonalbeli kluboknak, mint pl. Koncz Zsófia (BEAC), Somogyi Andrea (Szolnok) 2

3 A Csata utcában folyó szakmai munka eredményeképp minden korosztályos válogatott csapatban szerepelnek játékosaink. A szakmai team jelentôs nemzetközi eredménye a 2004-es pozsonyi EB- n szerzett bronzérem, megelôzve olyan jelentôs kosárlabda hagyományokkal rendelkezô országokat, mint Franciaország, Szerbia-Montenegró, vagy Szlovákia. A pozsonyi eredmény következményeképp elôször jutott ki magyar csapat világbajnokságra! A megkezdett munka Sopronban is gyümölcsözött, ahol a Székely Norbert irányította csapat ezüstérmet szerzett. Most elôször rendezünk ilyen rangos eseményt az újjávarázsolt Pasaréti Sportcentrumban, ahol az idôközben a legfelsôbb osztályba lépett Vasas-Csata csapata játszhatja hazai mérkôzéseit Kívánunk minden résztvevônek remek mérkôzéseket, sportszerû játékot és emlékezetes versenyt! FRITZ CSABA 3

4 Köszöntô Szeretettel Köszöntöm a leány utánpótlás legjobbjait az Országos Junior Bajnokság döntôje alkalmából. Szövetségünk idén is a döntô egyik rendezôje. Bízunk abban, hogy a torna résztvevôi elégedettek lesznek a körülményekkel. Minden csapatnak, edzônek és vezetônek eredményes szereplést, és sportszerû küzdelmet kívánok. Kérem a tisztelt nézôket, hogy kedvenceiket kultúrált szurkolásukkal segítsék a jobb eredmény elérésében. CZIFFRA MIHÁLY A Budapesti Kosárlabdázók Szövetségének elnöke A TORNA RENDEZÔI: A VERSENYBÍRÓSÁG ELNÖKE: A VERSENYBÍRÓSÁG ELNÖKHELYETTESE: STATISZTIKA: BKSZ Vasas-Pasarét KFT Zsíros Tibor Szlota Tibor Farkas Ádám és Hajdú Csilla 4 JÁTÉKVEZETÔK: Kiss Róbert (Budapest) Madacsay Máté (Budapest) Szõcs Péter (Székesfehérvár) Benedek Zoltán (Nagykanizsa) Szalai Zsolt (Zalaegerszeg) Surányi Gábor (Gyõr) Lövész Csaba (Baja) Kovács Nimród (Baja)

5 PROGRAM: A DÖNTÔ CSOPORTBEOSZTÁSA: "A" csoport MiZo Pécs PVSK Ceglédi EKK Török Flóris Törekvés SE Soproni Darazsak "B" csoport MKB Euroleasing Csata DSE Atomerômû KSC Szekszárd Kanizsa DKK BEAC Újbuda HELYE: Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum VB ELNÖK: Zsíros Tibor, helyettese Szlota Tibor április csütörtök 10:30 MKB Euroleasing Csata DSE - BEAC Újuda 12:30 Atomerômû KSC Szekszárd - Kanizsa DKK 14:30 MiZo Pécs PVSK - Soproni Darazsak 16:30 Ceglédi EKK - Török Flóris Törekvés SE 18:30 Kanizsa DKK - MKB Euroleasing Csata DSE 20:30 Atomerômû KSC Szekszárd - BEAC Újbuda április péntek 9:30 Török Flóris Törekvés SE - MiZo Pécs PVSK 11:30 Ceglédi EKK - Soproni Darazsak 13:30 BEAC Újbuda - Kanizsa DKK 15:30 MKB Euroleasing Csata DSE - Atomerômû KSC Szekszárd 17:30 Soproni Darazsak - Török Flóris Törekvés SE 19:30 MiZo Pécs PVSK - Ceglédi EKK április szombat 09:30 "B" csop. 3. helyezett - "A" csop. 4. helyezett (E mérkôzés) 11:30 "A" csop. 3. helyezett - "B" csop. 4. helyezett (F mérkôzés) 16:00 "B" csop. 1. helyezett - "A" csop. 2. helyezett (G mérkôzés) 18:00 "A" csop. 1. helyezett - "B" csop. 2. helyezett (H mérkôzés) április vasárnap 08:30 E mérkôzés vesztese - F mérkôzés vesztese a 7. helyért 10:15 E mérkôzés gyôztese - F mérkôzés gyôztese az 5. helyért 12:00 G mérkôzés vesztese - H mérkôzés vesztese a 3. helyért 14:00 G mérkôzés gyôztese - H mérkôzés gyôztese döntô 5

6 MKB-Euroleasing Csata DSE MEZSZÁM NÉV SZÜLETÉSI IDÔ 11 Kántor Adrienn 1990/ December Kovalcsik Emese 1991/ March Bajnóczi Viktória 1990/ July Szécsi Orsolya 1992/ January Varnavskaya Daria 1990/ July Ruják Nóra 1990/ March Mansare Manty 1992/ January Rasheed Rita 1989/ August Augusztin Olga 1989/ May Szlávik Petra 1990/ October Vincze Andrea 1989/ January Gulyás Flóra 1989/ March 1. 6 Edzô: Tursics Sándor

7 Atomerômû KSC Szekszárd MEZSZÁM NÉV SZÜLETÉSI IDÔ 5 Asztalos Noémi 1989/ July Ritt Emília 1991/ February Gergely Dominika 1991/ March Mácsik Dóra 1989/ November Papp Emese 1989/ June Balogh Dóra csk.1990/ January Bálint Réka 1991/ March Hajdu Zsanett 1991/ May Tamis Dorottya 1991/ March Steiner Kata 1990/ November Stier Katinka 1991/ May Vörös Kata 1990/ May 5. Edzô: Szabó Noémi 7

8 Kanizsa DKK MEZSZÁM NÉV SZÜLETÉSI IDÔ 4 Kulcsár Patrícia 1991/ December Pálfy Barbara 1992/ December Rakolcai Beatrix 1992/ January 9. 7 Csáki Barbara 1990/ February 4. 8 Burucz Dalma 1989/ April Nagy Veronika 1991/ March Varga Zsófia 1989/ January Horváth Bianka 1989/ September Rodek Henriett 1991/ September Mozsolics Judit 1989/ May Horváth Alexandra 1991/ June Idai Nikolett 1992/ February Edzô: Gábor Erzsébet

9 Mizo Pécs PVSK MEZSZÁM NÉV SZÜLETÉSI IDÔ 4 Kopácsi Brigitta 1989/ September Raksányi Krisztina 1991/ September Ruppert Noémi 1991/ October Mûhl Judit 1990/ June Sarok Nikolett 1990/ April Ignácz Dorottya 1989/ May Füge Anna 1989/ October Késôi Melinda 1992/ March Csicsók Emese 1990/ October Krivacsevics Tijana 1990/ April Balla Bernadett 1991/ September 15. Edzô: Zejko Dokic 9

10 BEAC Újbuda MEZSZÁM NÉV SZÜLETÉSI IDÔ 5 Kozma Rita 1989/ January Guti Alexandra 1989/ May Végh Zsuzsanna 1989/ February Gál Evelin 1990/ March Gebri Anna 1990/ March Széplaki Márta 1989/ January Zsámár Judit 1989/ October Tóth Alexandra 1990/ November Karlik Tímea 1989/ June Szabó Anna 1990/ August Török Daniella 1990/ October Horpácsi Eszter 1990/ April Bicskei Flóra 1990/ February Edzô: Kovács Balázs

11 Török Flóris Törekvés MEZSZÁM NÉV SZÜLETÉSI IDÔ 5 Erdélyi Adrienn 1990/ March 8. 6 Kiss Bernadett 1991/ September Széky Krisztina 1990/ June Szállási Diána 1990/ November Rajna Zsuzsanna 1991/ November Mészáros Blanka 1991/ April Fekete Réka 1990/ August Kléner Kata 1990/ February Fekete Fruzsina 1991/ June Varga Zsuzsanna 1990/ July Takács Lili 1991/ October Gyôri Dorottya 1990/ November Magyar Boglárka 1992/ April 21. Edzô: Beliczay Krisztián 11

12 Ceglédi EKK MEZSZÁM NÉV SZÜLETÉSI IDÔ 4 Ôri Gyöngyi 1990/ November 7. 6 Lukács Dóra 1991/ July Nagy Nilla 1990/ December Kiss Eszter 1989/ August 9. 9 Ruttner Réka 1989/ October László Szilvia 1991/ April Szamosi Rita 1989/ August Baksa Bettina 1992/ August Lakatos Dorottya 1990/ June Réti Beatrix 1992/ June Ruttner Zsóka 1989/ October 21. Edzô: Földi Sándor 10

13 Soproni Darazsak MEZSZÁM NÉV SZÜLETÉSI IDÔ 4 Tajkov Nikoletta 1989/ August Magyar Bianka 1990/ October 9. 6 Horváth Lilla 1990/ December 4. 8 Zachár Barbara 1990/ July Tóth Nóra 1991/ May Ilosfai Mónika 1989/ June Ugaros Virág 1991/ January Orbán Katinka 1989/ April Turner Georgina 1992/ November Tôkés Adrienn 1989/ August Németh Alma 1992/ October Sipos Mirjam 1990/ August 28. Edzô: Horváth József 11

14 Ahogy már a sajtóból és az elektronikus médiából értesülhettek róla, Magyarországon elôször a Vasas SC-vel karöltve az MKB-Euroleasing kapta meg egy sporttelep üzemeltetési jogát. Szeretnénk élni ezzel a lehetôséggel, hogy a régi és rossz állapotban lévô, de gyönyörû helyen található területet minden igényt kielégítô sportközponttá varázsoljuk. A Vasas SC sporttelepén 2005 februárjában kezdôdtek a munkálatok. Az elôzetes terveknek megfelelôen az elsô ütemben tervezett munkák, mint a tornaterem, a kondi és az aerobic teremfelújítása, a teniszpályák villanyvilágítással történô újjáépítése, a szintén világítással felszerelt mûfüves, rekortán és streetball pálya építése befejezôdött. Ezenfelül spinning szoba, masszázshelység, infraszauna és szolárium áll vendégeink rendelkezésére. Wellness klubunk az új fejlesztéseknek köszönhetôen Budapest egyik legjobban felszerelt termei közé sorolható. Ugyanakkor sikerült megôriznünk a már régóta ránk jellemzô baráti, családias hangulatot. Természetesen a szabadidôsport mellett elsôsorban a gyermekeknek és az utánpótlásnak szeretnénk színvonalas sportolási lehetôséget nyújtani, de nem felejtve a Vasas SC eddigi tradícióit a versenysportnak is sokkal jobb feltételrendszert biztosítani ban is történtek fejlesztések. Júniusban átadtuk gyönyörû, NBI-es mérkôzésekre alkalmas kosárlabdacsarnokunkat a lány és a fiú kosárlabda szakosztály legnagyobb örömére. A nyár folyamán orvosi rendelônk is megnyílt. Szeptembertôl megszépült CLUB éttermünk szeretettel várja sportolóinkat és vendégeinket. A létesítmény rekonstrukciója alatt a Pasaréten mûködô régi ill. vadonatúj szakosztályok is elfoglalhatták helyüket. A vívószakosztály, atlétika, sakk és tenisztanfolyamok mellett megjelentek a kosárlabdáért és labdarúgásért rajongó gyermekek is Pasaréten. Folyamatosan szépülô sportcentrumunkban ahol hétrôl hétre több mint 1000 gyermek sportol továbbra is várunk minden sportolni vágyó felnôttet és gyermeket! Budapest, II. kerület, Pasaréti út Telefon:

15

16

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Kosárlabda gyermek leány országos bajnokság döntő, Sopron, május 9-12 Csoportbeosztás "A" csoport: Vasas Csata, Mizo Pécs 2010, Baja Újvárosi DKSE "B" csoport: Soproni Darazsak, Debreceni SC SI, Savaria

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Országos Leány Kadett Bajnokság Döntő Szekszárd, 2011. május 5-8. Köszöntők

Országos Leány Kadett Bajnokság Döntő Szekszárd, 2011. május 5-8. Köszöntők Köszöntők A Kosárlabda Sport Club Szekszárd elnöksége nevében nagy tisztelettel köszöntöm az Országos Kadett Bajnokság leány döntőjén a résztvevő csapatokat, azok vezetőit, megjelent vendégeinket, szervezőket,

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

BARON VON TWICKEL MEZEIFUTÓ VERSENYSOROZAT október 21. Hıgyész. Eredmények. Lányok Gyermek korosztály (96-97)

BARON VON TWICKEL MEZEIFUTÓ VERSENYSOROZAT október 21. Hıgyész. Eredmények. Lányok Gyermek korosztály (96-97) BARON VON TWICKEL MEZEIFUTÓ VERSENYSOROZAT 2008. október 21. Hıgyész Eredmények Lányok Gyermek korosztály (96-97) 800 méter 1. Récsei Rita Pécsi Futó Klub 2. Tóth Lili DOVASE 3. Tóth Virág DOVASE 4. Temesi

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA TERÜLETI DÖNTŐ 2007/2008 tanév GYŐR Győr, március 1-2. III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA TERÜLETI DÖNTŐ 2007/2008 tanév GYŐR Győr, március 1-2. III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Győr, 2008. március 1-2. Helyezés Cím Csapatnév 1 Szombathely Bolyai János Gyak Ált. Isk. és Gimn. 46,800 47,350 46,750 140,900 2 Villány Alapf. Okt. és Nev. Központ 47,250 44,200 47,000 138,450 3 Siklós

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

304. terem (20) 305. terem (27)

304. terem (20) 305. terem (27) Magyar nyelv- és irodalom 304. terem (20) 305. terem (27) Balog Ádám Balog Klaudia Bertalan Péter Borsi Nikolett Borsós Andor Csentei Vivien Eskulics Máté István Gál András István Harmath Zsuzsanna Hesz

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.

Részletesebben

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ 2007.09.22 GÖRZENÁL KUPA 2007, AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ FÉRFI VÉGEREDMÉNY Név Csapat SENIOR (FELNŐTT) 2 kör(524 m) 12 kör (3144

Részletesebben

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános I. bizottság 12. terem angol-általános 1. 08.00 Mészáros Máté László 2. Mihály Alexandra Melinda 3. Nagy Bence Botond 4. Nagy Dorina Petra 5. Nagy Réka 6. 09.00 Nándori Boróka 7. Nemes Katalin 8. Németh

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Sporteredmények 2012/2013

Sporteredmények 2012/2013 Sporteredmények 2012/2013 Időpont Verseny megnevezése Eredmény Résztvevők Nyári eredmények Kajak-Kenu Katrinecz Rita Országos Bajnokság Borbély Bence Evezés Vívás Asztalitenisz-serdülő -serdülő Szent István

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 020 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 38 30:31 SB 2 038 Kovács Tamás 1983 VEDAC 39 A 30:34 SB 3 028 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 40 30:52 4 021 Galamb

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2010/2011 tanév Veszprém, április III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2010/2011 tanév Veszprém, április III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 47,850 1 46,200 1 47,000 1 141,050 2 Budapest Kossuth Lajos Ált. Isk. 46,850 3 45,650 2 46,900 2 139,400 3 Kecskemét Széchenyivárosi Ált. Isk.

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap:  (+36-32) 9. évfolyam 1. KISS LÁSZLÓ MARCELL 2. MÁRTON ANNA 3. 4. GASPARIN ZSOMBOR BOLGÁR JÁNOS BENDE 5. ISTVÁN ISTVÁN 6. PÉK ÁBEL KRISTÓF 7. MATUCH RICHÁRD 8. ZSÉLYI KONRÁD 9. BENKE MÁTÉ 10. HATALA DÓRA 11. PISTYUR

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam JUNIOR 10:30 1. nap 1 Kovács Dániel 1997 UTE 2 7.1h Q 2 Fedor Benjámin 1998 Reménység Vác 3 7.7h Q 3 Kökény Péter 1997 VSE 4 7.9h Q 4 Tóth Ádám 1998 VSE

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Félmaratoni OB Budapest,2007.szeptember 2. Éremtáblázat

Félmaratoni OB Budapest,2007.szeptember 2. Éremtáblázat Félmaratoni OB Budapest,2007.szeptember 2. Éremtáblázat Hely Klub Arany Ezüst Bronz Összes 1. PFK 3 2 1 6 2. VEDAC 2 1 1 4 3. Vasas-Homansoft 2 0 1 3 4. UTE 1 1 0 2 5. MISI SC 0 1 2 3 6. Békéscsabai AC

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

1. Futam 11:15 1. nap

1. Futam 11:15 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 50 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:15 1. nap 1 Kiss Csaba 1996 Tiszaújvárosi SC 4 5.9h Q 2 Tóth Balázs 1997 DSC-SI 2 6.2h Q 2 Kristály Csanád Endre 1999 Tiszaújvárosi SC 6 6.2h

Részletesebben

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai 2016.06.05. Férfi Tőr - 67 Női Tőr - 36 Párbajtőr - 8 egyéni csapat egyéni csapat egyéni csapat 30 37 16 20 8 0 Tóth Balázs Szabó Dorottya

Részletesebben

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr, 1. 50 m. fiú mell 1 Nagy-Hornok Sámuel Szolnoki Dózsa 2010 0:59,37 0:53,34 10 2 Molnár Benett Invictus Szolnok 2010 0:58,00 0:53,38 8 3 Remete Márk Invictus Szolnok 2010 0:59,00 0:57,06 6 4 Rácz Gyula

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Pécs PTE Deák Fernec Gimnáziuma 36,800 36,700 37,100 110,600 2 Pécs Széchenyi István Gimn. 36,800 36,700 36,700 110,200 3 Miskolc Herman Ottó Gimn. 36,900 36,300 36,700 109,900 4

Részletesebben

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG JÁSZBERÉNY MAGYAR KÖZTÁRSASÁG.-ÉVI UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGA FÉRFI VÉGEREDMÉNY JUNIOR "A" Rajtszá m m m (egyéni) m Döntő m m (Pontozásos) HELYE Futam Pont. ZÉS Fehér Zoltán,, :,

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

2. RÁKOSA BÁLINT 96 ZALASZÁM-ZAC 7,5 3. VÖRÖS ZOÁRD 96 ZALASZÁM-ZAC 7,6 4. BALOGH PÉTER 96 KVDSE 7,6 5. FÁRÓ JENİ 96 DELFIN SI SE 7,7

2. RÁKOSA BÁLINT 96 ZALASZÁM-ZAC 7,5 3. VÖRÖS ZOÁRD 96 ZALASZÁM-ZAC 7,6 4. BALOGH PÉTER 96 KVDSE 7,6 5. FÁRÓ JENİ 96 DELFIN SI SE 7,7 ROYAL SPED KUPA ZALAEGERSZEG SERDÜLİ NAGYDÍJ ZALAEGERSZEG 2011.02.19 EREDMÉNYEK FIÚK 60m döntı 13 évesek 1. PAP KRISTÓF 98 KVDSE 8,2 2. TAKÁCS SOMA 98 ZALASZÁM-ZAC 8,2 3. PALKÓ TAMÁS 98 DELFIN SI 8,3 4.

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

Kıbánya Sport Club versenyzıinek évi, hazai és nemzetközi eredményei.

Kıbánya Sport Club versenyzıinek évi, hazai és nemzetközi eredményei. Kıbánya Sport Club versenyzıinek 2007. évi, hazai és nemzetközi eredményei. Úszás HAZAI Korosztály, Országos Béka Delfin: 2007. június 23-24. Gyula Dombrádi Ákos 1, 1, 2, 4, 4, 7, Mészáros Richárd 1, 1,

Részletesebben

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny FORG-TECH KUPA Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny 2010. évi Békés Megye Nyílt, Serdülő Egyéni Bajnoksága Jász-Nagykun-Szolnok megye Csongrád megye - Békés megye Válogatott Viadala 2010. szeptember

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, )

Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, ) Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2008.04.01.) I. korcsoport : / indult 66 fő / Leány: 1. Börcsök Dóra 99 József Attila Dombóvár 2. Besenyei Ágota 99 József Attila Dombóvár 3. Fáskerti Viktória

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Hajdúnánás Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 9. 00 Eszkimó-Indián Játékok Hajdúnánás Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet

Részletesebben

NŐI Ifjúsági II.o. CSB. 2. ford.

NŐI Ifjúsági II.o. CSB. 2. ford. . forduló eredménye MTK 0,00 MVSI,900 PSN Zrt.,0 FTC,90 Győri AC,0 Galaxis TF SE,0 Arany Torna DSE "A" 0,00 Pátyi SE 0,00 9 Arany Torna DSE "B",00 ORSZÁGOS BAJOKSÁG. ford.. ford. Össz. MTK,00 0,00,0 MVSI,0,900,0

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória leány csapatbajnokság 1 4 Szombathely Vezető: Pászthoryné Koltai Andrea Keresk. és Vendégl. Szakképző Isk. Varga Dorina 8,600 8,800 8,700 26,100 Németh Patrícia 9,300 8,900 8,700 26,900 Peresznyák Réka 9,300 9,100 9,200 27,600

Részletesebben

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai 2017.02.05. Férfi - 69 Női - 42 Párbajtőr - 8 egyéni csapat egyéni csapat egyéni csapat 30 39 18 24 8 0 Tóth Balázs Szabó Dorottya Korpás

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ 2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /

Részletesebben

Sporteredmények 2011/2012

Sporteredmények 2011/2012 Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. SZKI 47,650 1 47,150 1 47,200 1 46,750 1 188,750 2 Budapest Hunfalvy J. Gyak. Közg. SZKI 44,800 5 46,050 2 46,000 2 45,400 2 182,250 3 Nagykőrös Toldi

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

SADE KUPA Zalaegerszeg, január 16.

SADE KUPA Zalaegerszeg, január 16. SADE KUPA Zalaegerszeg, 2010. január 16. 60 m fiú döntő 1. Takács Soma 98 Zalaszám - ZAC 8,4 2. Székács Máté 98 KASI 8,5 3. Horváth Dániel 99 Zalaszám - ZAC 8,6 4. Molnár Gergő 99 Zalaszám - ZAC 8,6 5.

Részletesebben

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését.

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését. Tolna megyei Asztalitenisz Szövetség 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. 8.sz. körlevél Kedves Lányok, Fiúk! Tisztelt Szülők és Nevelők! A 2014-2015 évi DIÁK-KUPA versenysorozat a 2015. május 16-i zárófordulóval

Részletesebben

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17.

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17. FIÚK EREDMÉNYEI 60 m fiú 1. Boda Ákos 96 DSC-SI 8,43 2. Répási József 96 MISI "A" 8,99 3. Nagy Zsolt 97 Békéscsabai AC 9,20 4. Esze Bence 96 NyVSC-Nyírsuli 9,30 5. Tricskó Patrik 98 MISI "B" 9,60 6. Kovács

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE 200 m férfi abszolút f1:0,0; f2: -1,0; f3: 0,0; f4: 0,0; f5:0,0 1. Németh Csaba 1997 Vasas SC 22,56 f1 2. Kemény Dávid 1995 Vasas SC 22,59 f1 3. Együd Máté 1996 Eötvös DSE 22,90 f1 4. Máté Milán 1996 Bp.

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XIII. Kondex Kupa Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XIII. Kondex Kupa Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap 1 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h PB q 2 Dormán Barnabás 1999 Keszthely VDSE 7 7.6h SB q 3 Horváth Armand 2002 ZALASZÁM-ZAC

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 1. Kuczi Péter 79213857479 elutasítva 1. SZANDI 73221928073 felvéve 2. Marton Mietta 71730071397 felvéve 3. Sebestyén Áron 76028483679 felvéve 4. Erb Daniella 76066834680

Részletesebben

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni II. kcs Fiú csapat 1. Székesfehérvár, Tóvárosi Ált. isk. 1818 p 2. Székesfehérvár, Zentai úti Ált. 1622 p 3. Adony Szent István Ált. 1597 p Enying, Batthyány Fülöp Gimn. Ált. 4. 1555 p 5. Csákvár, Gróf

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest Puskás Stadion, szeptember

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest Puskás Stadion, szeptember Tízpróba férfi felnőtt 100 m távol súly/7,26 magas 400 m 110 g/106 diszkosz rúd gerely 1500 m Összpont 1. Szabó Attila 84 DSC-SI 11,13 +2,2 832 7,26 +2,6 876 14,17 739 1,93 740 50,52 791 14,62 +0,2 896

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B

Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B 2012.09.19 Berekfürdő Duatlon megyei döntő Sportversenyek eredményei 2012/2013. I. félév Vass Viktória 9.B Hidasi Dorottya 9.C Potornai Lilla 9.C Hamar János 10.B csapat 1.hely Kapocsi Judit Vályi-Nagy

Részletesebben

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. NYKS Zsiráfok

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. NYKS Zsiráfok MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE GARIAN BASKETBALL FEDERATION 170456 165741 ÁDÁM KRISZTINA ALAGI PANNI 2005.04.27. 2005.06.21. BABOS KRISZTINA PETRUS ENIKÕ 170818 159764 ALALA SALLY AUER VIVIEN

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 16:00 1. nap 1 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.96 SB 2 Szebegyinszki Richárd 1998 Békéscsabai AC 1 13.04 SB Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 3 DNS A győztes edzője

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben Serdülők Országos Bajnoksága Budapest, Mexikói út - 2005. december 10. Légpisztoly 20, serdülő lányok 1 Herendi Réka 1992 Pécs VLK 73 69 142 2 Fedor Zsófia 1993 Nyíregyházi PLE 69 71 140 3 Mokos Nikoletta

Részletesebben

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző 1. 9. 10. 11. V. korcsoport Fiú csapat (11) Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Seres Gyula Zsolt, Tamás Patrik Farkas Lilla, Molnár Gergő, Székely Mátyás Erdős Renátó, Sampei Alex, Suki József Becskereki

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS / 11:53

EREDMÉNYEK / RESULTS / 11:53 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 1.50 női mell - A -2 kat. - 2001 és 2002 születésűek 1 Farkas Kata 2001 Szombathelyi Vízmű SC 0:46,24 0:46,24 303 2 Dancsecs Boglárka 2002 Szombathelyi

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben