Tájékoztató a Kiskunsági Nemzeti

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztató a Kiskunsági Nemzeti"

Átírás

1 2002. Tájékoztató a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság évi tevékenységéről Kecskemét, március

2 1. Személyi állomány Tevékenységünk szinte valamennyi területén létszámhiány mutatkozik. Különösen igaz ez az Őrszolgálatra és a Természetvédelmi Osztály hatósági, szakhatósági, de kutatási és monitorozási vonalára is. Köztisztviselőink angolul, németül, olaszul és szerbül képesek érdemi kommunikációra. Kezdő és haladó szinten immár második éve folyik az angol nyelv szervezett oktatása, amit az igazgatóság finanszíroz. 2. Területi adatok 2.1. Védett és védelemre tervezett területek Illetékességi terület (ha) Száma (db) Védett Kiterjedése (ha) Ebből fokozottan védett (ha) Változás a tárgyévben (ha) Védelemre tervezett Száma (db) Kiterjedése (ha) Nemzeti Park _ Tájvédelmi Körzet _ Természetvédelmi Terület _ Ex lege védett láp _ folyamatos Ex lege védett szikes tó _ folyamatos Összesen Ramsari _ Bioszféra Rezervátum _ NATURA 2000 Bird Direktíva NATURA 2000 Habitat Direktíva

3 Igazgatóságunk védett természeti területeinek arányát jelentősen megnövelte az ex lege szikes tavak és lápok jegyzékének közzététele, illetve a jogi jelleg ezt követő ingatlan-nyilvántartási bejegyzése. A listák felülvizsgálata folyamatban van, nagyrészt a számtalan tulajdonosi megkeresés egyenkénti kezelésével. Kiemelt feladatként kezeljük a NATURA 2000 hálózat kialakítását illetékességi területünkön. A javasolt területek előzetes, szakmai alapokon nyugvó lehatárolása megtörtént, 2003 első félévében sor kerül a végleges lehatárolásra, és az adatlapok kitöltésére is. A táblázatban szereplő adatok (a javasolt területek száma, kiterjedése) térinformatikai lekérdezés eredményeként álltak elő, és ennek megfelelően még csak tájékoztató jellegűek. A védelemre tervezett területeink dokumentációját a KvVM Természetvédelmi Hivatalába már korábban felterjesztettük, de a kezelési tervekről szóló miniszteri rendelet hatályba lépése miatt újabb egyeztetések váltak szükségessé. Prioritásként kezeljük a Szerbiával közösen kialakítandó Körös-éri Tájvédelmi Körzet mielőbbi védetté nyilvánítását, annál is inkább, mivel legalábbis rendeleti szinten a határ túloldalán ez már megtörtént.

4 2.2. Saját vagyonkezelésű területek Művelési ág Tárgyévben vásárolt terület (ha) Összkiterjedése (ha) Saját használatban Haszonbérbe (hasznosításba) adva ha % ha % Szántó Gyep Kert Szőlő Gyümölcsös Nádas Halastó Erdő Kivett Összesen A legtöbb gondot és költséget az erdőterületek jogszabályoknak megfelelő kezelése jelentette. A kedvezőtlen termőhelyi viszonyok és az aszály ellenére igazgatóságunktól 60 ha saját telepítésű, őshonos fafajokból álló erdőt vett át az Állami Erdészeti Szolgálat. 3. Kutatás és biodiverzitás monitorozás 3.1. Kutatás No. Kutatási projekt megnevezése 1. Szikes vizek életközösségének szerkezeti és mennyiségi elemzése a biomonitorozás indikátorainak és módszereinek meghatározása Összeg (e Ft) A kutatást végző szervezet/magánszemély KNP Igazgatóság KAC-C támogatásból, témafelelős Boros Emil Az eredmények rövid ismertetése A meszes szódás szikes vizek hidrobiológiai és természeti állapotfelmérése és a hosszú távú biomonitorozás módszertani kidolgozása, ill. tematikus monitoring adatbázis kiépítése

5 2. Szikes vizek mezo és makrofauna együttesei, populáció méretek és táplálkozási kapcsolatok a vízimadarak felé 3. A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) felmérése a Kiskunsági Nemzeti Park illetékességi területén 4. A Bodoglári erdő védett növény ponttérképének elkészítése 1: léptékben. 5. A KNP Bócsi területe védett növény ponttérképének elkészítése Kerekegyháza egyedi tájérték felmérése 300 ETKF, MTM, KNP Ig., A meszes szódás szikes vizek témafelelős az igazgatóság mezo és makrofauna részéről: Boros Emil közösségének mennyiségi, szerkezeti és anyagforgalmi leírása, különös tekintettel a vízimadarak trófikus kapcsolataira, és a vízi közösségek dinamikájának vizsgálata a környezeti tényezők függvényében. (folyamatban ) Füvészkert Társaság Nagyecsed. Vezető: Somlai Tibor Vidéki Róbert botanikus Vidéki Róbert botanikus Építészműhely Kft. A kutatás keretében felmérésre került a nemzeti park Peszéradacsi rétek és a Bugacpuszta területeinek egy része. A felmérések kiterjedtek az eddig ismert és a potenciális előfordulási helyekre. A felmérés során 48 egyedet regisztráltak. A kutatás keretében felmérésre került a Kisfaludy-erdő, Kötönypuszta, Bodoglár, Kötönyi erdő és a Felsőbodoglár területek, melyek ismert illetve potenciális előfordulási helyei a fokozottan védett tartós szegfűnek (Dianthus diutinus). A kutatás 2003-ban zárul le. A kutatás keretében felmérésre kerül a KNP Bócsai területe, mely több védett és fokozottan védett növénynek ad otthont, többek között a tartós szegfűnek (Dianthus diutinus) és a gyapjas csűdfűnek (Astragalus dasyanthus). A kutatás ban zárul le. Elkészítése folyamatban van. 3.2.Biodiverzitás monitorozás No. 1. Monitorozási projekt megnevezése Amygdalus nana (törpemandula) összes állományának esedékes állományfelmérése a KNPI illetékességi területén Összeg (e Ft) 2 A monitorozást végző szervezet/magánszemély Az eredmények rövid ismertetése

6 Botrichium virginianum (virginiai holdruta) esedékes állományfelmérése a kunfehértói holdrutás erdőben Astragalus dasyanthus (gyapjas csűdfű) összes állományának esedékes felmérése Bulbocodium versicolor (egyhajúvirág) összes állományának esedékes felmérése Colchicum arenarium (homoki kikerics) magszámbecslés, a évi állományfelmérés kiegészítéseként Ephedra dystachia (csikófark) ismert állományainak felmérése Iris arenaria (homoki nőszirom) ismert állományainak felmérése Ophrys sphegodes (pókbangó) ismert állományainak felmérése Steinbergia colchicifera (vetővirág) ismert állományainak felmérése Cirsium brachicephalum (kisfészkű aszat) állományának felmérése a Kelemen-széki tájszintű mintavételi kvadrátban (2001- es elmaradás pótlása) Leucorrhinia pectoralis (piros szitakötő) ismert állományainak felmérése Nymphoidetum peltatae (tündérfátyol-hínár) növénytársulás monitorozott állományainak esedékes felmérése Phragmitetum communis (nádas) növénytársulás monitorozott állományainak esedékes felmérése Csiky János (PTE) Szigetvári Csaba (SZTE) Ambrus András 2000-hez képest enyhén nőtt az állomány a védett területen belül (sajnos ez egyelőre még kevéssé ellensúlyozza az 1990-es évek második felében végrehajtott tarvágások súlyos hatását, amelyek az akkori állomány közel egyharmadának pusztulásával jártak). A védett terület határán kívül is megjelentek újonnan talált egyedek. A hínárvágással évente többször kezelt csatornában tartósan képes megélni a tündérfátyol-hínár. A hínárvágás a hínárközösségek szukcesszióját rendszeresen visszaveti, így itt - ami ritkaság - lehet szerepe a természetvédelmi szempontból értékes hínárközösség aktuális állapotának fenntartásában. Nádaratással kezelt és kezeletlen nádasállományok összehasonlító megfigyelése történik. Botanikai értékeit, mikroélőhely-diverzitását tekintve az aratatlan nádas természetvédelmi jelentősége jócskán meghaladja az aratott állományét. Az aratás rizómaképződést, illetve -gyarapodást serkent; bár a vizek tápanyagtartalmát általánosságban csökkentheti ugyan (valamelyes eutrofizációt fékező hatás), ám a sekély tómeder feltöltődését a megfigyelések szerint mégis gyorsíthatja, a kezeletlen területhez képest jóval intenzívebben

7 gyarapodó és magasodó rizómaszőnyeg révén sorszámú, érsekhalmi tájszintű mintavételi kvadrát élőhelytérképezése, digitalizálása 15. sorszámú, bácsalmási tájszintű mintavételi kvadrát élőhelytérképezése, digitalizálása Ailanthus altissima (bálványfa) állományfelmérése a 108. és 15. tájszintű mintavételi kvadrát területén Amorpha fruticosa (gyalogakác) állományainak felmérése védett tiszaalpári mintaterületeken Asclepias syriaca (selyemkóró) állományfelmérése a 108. és 15. tájszintű mintavételi kvadrát területén Solidago gigantea (óriás aranyvessző) állományfelmérése a 108. és 15. tájszintű mintavételi kvadrát területén Solidago canadensis (kanadai aranyvessző) állományfelmérése a 108. és 15. tájszintű mintavételi kvadrát területén Elaeagnus angustifolia (ezüstfa) állományfelmérése a 108. és 15. tájszintű mintavételi kvadrát területén Cleistogenes serotina állományfelmérése a KNPI fülöpházi mintaterületén Horváth András (SZTE) Lájer Konrád Horváth András, Lájer Konrád Erős vízhatás (tartós és magas vízborítás) képes kiölni még az idős gyalogakác állományt is; relatíve erős vízhatás tartós fenntartása (nádas és gyékényes vegetáció igényeit kielégítő feltételek mellett) megakadályozhatja a rekolonizációt. A nem természetes vízjárási viszonyoknak megfelelő, rendszertelen vízhatásnak kitett területeken viszont az esetlegesen kipusztult állományok is sikeresen rekolonizálnak. A természetes vízháztartási viszonyok megteremtésén kívül (amely módszer értelemszerűen csak az erős vízhatást igénylő vizes élőhelyeknél nyújthat megoldást) operatív védekezési módszer jelenleg gyakorlatilag nincs a gyalogakác terjedése ellen az ártéri öblözetekben. A kivágás és vegyszerese metszlap kezelés jó irtási módszer, de egy újabb árvízi elöntés azonnal újratelepíti az állományt (akár km-re lévő propagulumforrások révén). Horváth András, Lájer Konrád Horváth András, Lájer Konrád Horváth András, Lájer Konrád Horváth András, Lájer Konrád Szigetvári Csaba

8 Salicetum albae-fragilis növénytársulás különböző természetességi állapotú reprezentánsainak alapállapot felmérése a KNPI tiszaalpári területén Convallario-Quercetum roboris (gyöngyvirágos tölgyes) növénytársulás különböző természetességi állapotú reprezentánsainak alapállapot felmérése a KNPI tiszaalpári területén Junipero-Populetum albae (borókás-nyáras) növénytársulás különböző természetességi állapotú reprezentánsainak alapállapot felmérése a KNPI tiszaalpári területén Camphorosmetum annuae (bárányparéjos vakszik) növénytársulás kijelölt állományainak esedékes állapotfelmérése. Suaedetum pannonicae (magyar sóballás) növénytársulás kijelölt állományainak esedékes állapotfelmérése. Szikes tavi rákfauna esedékes állapotfelmérése Egyenesszárnyú fauna felmérése különböző szikes gyeptípusokban Évelő nyílt homoki gyepek ízeltlábú fauna monitorozásának esedékes vizsgálatai (gyep fragmentáltságnak a jellemző rovarközösségek kialakulására gyakorolt hatását vizsgálja), gyep cönológiai vizsgálatokkal Kun András (MTA ÖBKI) 200 Forró László (MTM) Ürge monitorozás 4 Kisbenedek Tibor, Pál-Szabó Ferenc és Sárkány József természetvédelmi őrök, külső partner iskolák

9 4. Kezelési tevékenység 4.1. Kezelési tervek No. A védett vagy védelemre tervezett terület neve A tervezési terület nagysága (ha) Megalapozó dokumentáció (+,-) Részletes "C" fejezet, természetvédelmi jogszabály kezelési terv (+,-) melléklete (+,-) 1. Körös-éri Tájvédelmi Körzet KNP Orgoványi-rétek Élőhely fenntartás No. A terület megnevezése Típusa/jellemzése Pusztaszeri TK, Csaj-tó IV. tóegység vizes élőhely rekonstrukció KNP I. Felső-szúnyogi rét vízpótlása KNP I. II., III., VI. és IX. számú mozaikjai 4. KNP VII. mozaikja 5. KNP III. mozaikja 6. KNP IV. mozaikja 7. Érsekhalmi Hét-völgy TT Felhagyott halastóegységben kialakított természetközeli vizes élőhely rekonstrukció fenntartása extenzív haltelepítéssel madártáplálék céljából, nyíltvízi és mocsári élőhelyekkel. Jelentős gém és cigányréce fészkelőhely ( pár vegyes telep), valamint pihenő és táplálkozó területe a vízimadaraknak. Száraz években (pl. 2002) a puszta szikes rétjeinek, mocsarainak kora tavaszi vízpótlása szivattyúval a Dömsödi-árapasztó csatornából Keskenylevelű ezüstfa visszaszorítása gyepterületekről. Gyalogakác visszaszorítása kísérleti jelleggel természetes gyepekben. A Közös-erdő öblözeteinek helyreállítása cserjeirtással. Adventív fásszárúak (akác, bálványfa) visszaszorítása a Fülöpházi homokbuckák területén Megkezdődött az Érsekhalmi Hét-völgy TT löszvölgyeiben a gyep művelési ágú területeken a cserjék (galagonya) visszaszorítása. 8. Böddi-szék Lecsapoló átereszek megszüntetése. Az érintett terület nagysága (ha) Élőhely rehabilitáció No. A terület megnevezése Típusa/jellemzése Az érintett terület nagysága (ha)

10 1. KNP Tőserdő Dög-Tisza kotrása A védett hullámtérben levő természetes lefűződésű holtág nagyon feliszapolódott. Tározókapacitása, vízmélysége lecsökkent, aszályos években a párolgási veszteség rövid idő alatt felemésztette a holtág vízkészletét, veszélyeztetve annak élővilágát. A mederkotrás a holtágat megfiatalította, az élőhelyi körülmények kedvezőbbekké váltak KNP Tőserdő Nagy-tó vízellátása A Tisza hullámterében levő fajgazdag tőzeges mocsár korábbi természetes vízjátéka az utóbbi 15 évben kedvezőtlenül megváltozott. A beruházás a szükséges ökológiai célú vízpótlás technikai lehetőségét teremtette meg KNP Tőserdő Sulymos-tó vízpótlása A Tisza egykori öntésterületén kialakult fajgazdag ártéri mocsarunk vízellátottsága a hátság felől áramló felszín alatti vizek kimerülése miatt drasztikusan csökkent. A beruházás a szükséges ökológiai célú vízpótlás technikai lehetőségét teremtette meg KNP Peszéradacsi rétek üzemi csatornák megszüntetése Láp- és mocsárrétek, felhagyott szántók vízháztartásának természetközeli célú helyreállítása, a helyi vízkészlet megőrzése valósult meg. 750

11 4.4. Fajvédelem No. A faj magyar neve A tevékenység és az eredmények rövid ismertetése 1. Túzok A Duna-Tisza közi túzokállomány gyarapodása töretlen, a 2002-es összegyedszám 450. Folyamatos számlálások, tavaszi és téli szinkron elvégzése, az ivararány vizsgálata. Egyeztetés a fészkelésben érintett gazdálkodókkal, a gazdálkodási munkafolyamatok kontrollálása a fészkelési időszakban. Fészekmentések, a fészek védőzóna kialakítások a veszélyeztetett fészkeknél különösen a nem védett területeken. A veszélyeztetett fészkekben fatojásos helyettesítés, ideiglenes inkubáció, majd kelés előtti visszahelyezés, ha a tojó üli a fészket. A nem visszahelyezhető tojások elszállítása a Dévaványa túzoktelepre. A fészkek egyedi védelme és a gazdálkodási folyamatok szabályozásának eredményeképpen ben csak egy fészek került kikaszálásra. A legjelentősebb predátorok felmérése, egyeztetés az érintett vadásztársaságokkal. Gyeptelepítések végzése, természetes fűmagkeverékek előállítása, repcevetések kontrollálása. Kísérleti tarka koronafürt telepítése a lucerna kiváltására Kunszentmiklóson és Dunapatajon saját vagyonkezelésű szántóterületen. Közel húsz gazdálkodó került bevonásra kb hektár túzokos területtel az agrár-környezetvédelmi program Érzékeny Természeti Területek támogatási rendszerébe. 2. Fehér gólya A DÉMÁSZ Rt segítségével 60 veszélyeztetett fészek magasítása. Sérült madarak mentése Kecskeméten és Szegeden, a vadasparkban. 3. Rákosi vipera A faj védelmében az utóbbi évek során megváltoztattuk az ismert élőhelyek (Peszéradacsi rétek, Bugacpuszta) természetvédelmi kezelését (kaszálás helyett extenzív legeltetés). 4. Mocsári kardvirág Ideiglenes vízvisszatartó műtárgy létesítése a védett természeti területet átszelő csatornán Saját állatállomány Faj Fajta Egyedszám Tárgyévi állománynövekedés (egyed) Szarvasmarha magyar szürke Összesen:

12 Bivaly 0 0 Juh racka cigája Összesen: Ló nóniusz 5 0 Összesen: 5 0 Sertés ben a KvVM Természetvédelmi HIvatalával egyezetett stratégiai döntés alapján az igazgatóság cigája állományának felszámolására került sor. A tenyésztésre alkalmas állatokat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság részére térítésmentesen átadtuk, a többit pedig pályázati úton értékesítettük. Egyidejűleg döntés született a szürke marha állomány fejlesztéséről, eszerint 2002-ben üszőborjút nem értékesítettünk, illetve megteremtettük az áttelelés, és egy állandó gulya tartásának feltételeit Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben, a Büdös-szék környékén.

13 5. Jogi tevékenység 5.1. Hatósági eljárások Ügyek száma helyben hagyva Másodfokon Közigazgatási per új eljárás megváltoztatva helyben hagy új eljárás Hatósági Szakhatósági Egyéb (hatósági bizonyítvány, stb.) 1117 Összesen ben közigazgatási eljárásban ügyfélként is részt vett az igazgatóság. A határozatokkal szemben 5 esetben nyújtott be keresetet a bíróságokhoz az igazgatóság, melynek eredménye: 3 esetben pervesztesség, 2 esetben pernyertességgel zárult. Az összes ügy a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995.évi XCIII. tv. végrehajtásával kapcsolatos eljárás volt Bírságok Ügyek száma Kiszabott bírság összege (e Ft) Természetvédelmi bírság Szabálysértési eljárás Helyszíni bírság Büntető ügyek Feljelentések száma Eredményes Eredménytelen Természetkárosítás Egyéb büntető ügyek Az eredményesség - eredménytelenség megítélése szempontjából, eredményesnek minősülnek azon ügyek, melyekben a nyomozó hatóság az eljárást vádemelési javaslattal tette át az ügyészségre, valamint az ügyészi megrovással és/vagy a bírósági elmarasztaló ítélettel végződő eljárások.

14 5.4. Polgári perek Ügyek száma Nyert Vesztett Folyamatban Polgári perek Az igazgatóság 3 esetben volt felperes, mindegyik ügy haszonbérleti jogviszonnyal volt kapcsolatos. Az igazgatósággal szemben benyújtott kártérítési kereseteket a felperesek két esetben védett természeti értékek veszélyeztetése miatt elrendelt korlátozás, három esetben pedig az ökológiai vízigény megőrzésére tett igazgatósági intézkedés okán nyújtották be.

15 6. Őrszolgálat Felsőfokú végzettségű Középfokú végzettségű Összesen Létszám Átlagosan Minimum Maximum Az egy főre eső illetékességi terület (ha) Az egy főre eső védett természeti terület (ha) Helyszíni bírságok száma 34 Az igazgatóságra tett feljelentések száma 58 Vadászat-ellenőrzés Az őrszolgálat elmúlt évi működésében jelentős szerepet kapott a külföldi vendégvadászok vadászatának ellenőrzése. Tárgyévben 207 bejelentett vadászat volt, nem bejelentett vadászatról nem volt tudomásunk. A vadászatok kétharmadát ellenőriztük. Az ellenőrzéseken a természetvédelmi őrök csak párosával vehettek részt, elsősorban mindenki a saját működési területén. Hatfős ellenőrző és ügyeleti csoportot hoztunk létre, amely a KNPI teljes illetékességi területén végzett ellenőrzéseket a helyi természetvédelmi őrtől függetlenül. Extrém esetben előfordult, hogy olasz vendégvadász-csoport 24 óra leforgása alatt három alkalommal más-más természetvédelmi őrökkel találkozott. Az ellenőrzések alatt szabálytalanságot az év első felében tapasztaltunk (természetvédelmi bírság kiszabására került sor nyári lúd lelövése miatt), az őszi szezonban szabálytalanságot nem észleltünk. Egyéb hatósági ellenőrzés Egyre gyakoribbá vált 2002-ben a technikai sporttevékenységgel elkövetett természetkárosítás. Elsősorban nyílt homoki gyepek sérülnek így maradandóan. A probléma megoldásához segítséget kértünk a megyei rendőrkapitányságoktól, ennek elsősorban Csongrád megyében lett pozitív következménye (a szervezett rendezvényeken a természetvédelmi hatóság előírásait figyelembe veszik), de szabtunk ki bírságot e tevékenységért Orgovány térségében is. Az elmúlt évben először az összes bejelentett csigafelvásárlót ellenőriztük. Két esetben került sor természetvédelmi bírság kiszabására ben megkezdtük a kisállatvásárok ellenőrzését is. Eszközellátottság

16 Jelentős fejlesztéseket értünk el. Míg korábban csak a Tiszán rendelkeztünk vízi járművel, augusztusától a Dunán is használunk motorcsónakot, melynek előnyét a vadászatok ellenőrzése során tapasztaltuk. Beszerzésre került 2db éjjellátó-készülék, 2db videokamera és 6 db digitális fényképezőgép. Ez utóbbi eszközök szintén a hatósági munka eredményességét szolgálják. Természeti értékek felmérése, nyilvántartása érdekében 4 állványos és 4 kézi távcsövet vásároltunk. A típus kiválasztásánál (Leica) a használhatóság, a tartósság és a jó minőség volt az elsődleges szempont. Az őrszolgálat tagjai maroklőfegyverrel és egyenruhával az előírásoknak megfelelően vannak ellátva.

17 7. Bemutatás, oktatás, PR 7.1. Turisztikai infrastruktúra Látogató/oktató központ Múzeum/kiállítás 4 Tanösvény 11 Száma Férőhely/befogadóképesség (fő) Állapotuk rövid értékelése Természet Háza, Naprózsa Okt. Kp.(Fülöpháza): jó; Bugac: külső felújítása folyamatban van, Péteri-tó: bútorzat felújítása 2003-ra tervezett Virágh-kúria: 2002-ben belső festés, fűtés korszerűsítés, terület rendezése; Pásztormúzeum: felújítása folyamatban van, de ez a működést nem befolyásolja; Árpád-kori Skanzen: rendszeres karbantartást igényel; Nyakvágó Csárda-múzeum: külső felújítása 2002-ben megtörtént, a kiállítás felújításra szorul A régi tanösvények (3 db) táblái felújításra szorulnak (2003. tavaszán megtörténik), a többi jó állapotban van. Szálláshely A szálláshelyek komfortja turistaház minőségű, a Tisza Panzió magasabb színvonalú. Minden szálláshely különböző mértékű felújításra szorul. A kecskeméti látogató és oktatóközpont (Természet Háza) mellett KNP Igazgatóság turisztikai infrastruktúrájának másik jelentős részét a tanösvények jelentik. Jelenleg 11 tanösvényünk van, ezek nagy része törzsterületeken. A tanösvények színes információs táblákkal felszereltek, jelzettek. 3 tanösvény táblái várnak felújításra, cserére. Minden tanösvénynél tervezzük piknikhelyek kialakítását. Hat tanösvényhez készítettünk tájékoztató füzetet, ebből kettő terepnapló, ami a környezeti nevelés terepi programjait is szolgálja. A nemzeti park szálláshelyei elsősorban a környezeti nevelést, erdei iskolai programokat és a kutatókat szolgálják Kiadványok No. A saját kiadvány címe Kiadás éve Készlet (pld.) 1. Tőserdő-Lakitelek Szelidi-tó Péteri-tó Orgoványi TK Belépő képeslapok (5 féle) Képeslapok (3 féle)

18 7. KNP térkép KNP térkép Péteri-tó tanösvény füzet Fülöpháza Okt. Kp. Terepnapló Kiskunsági fahatározó Vörös-mocsár tanösvény ismertető (magyar) Vörös-mocsár tanösvény ismertető (német) Aqua Colun tanösv. Füzet KNP turista kalauz (német) Cankó tanösvény füzet Poszáta tanösvény füzet Szikra és az Alpári-rét (túrakalauz) Kiskunsági NP plakát Két víz köze (KNP újság) Kiadványokat jórészt saját keretből illetve pályázatokból tudunk finanszírozni. Prioritást élveznek a természetjárást, turizmust szolgáló, ingyenes kiadványok Látogatottság Látogatók száma Saját oktatási központ 960 Szakvezetéses túra Látogató Központ 9400 Múzeum/kiállítás Nyílt/jeles nap, rendezvény 6590 Más szolgáltatók szervezésében (becsült adat) A látogatókat a kiállítóhelyeken, látogatóközpontokban és szervezett csoportok, programok esetén tudjuk regisztrálni. Mivel a tanösvényeink szabadon látogathatók, így azok forgalmát csak becsülni tudjuk PR

19 PR tevékenységünk legnagyobb eredménye, hogy 2002-ben első alkalommal adtuk ki, 7000 példányban a Két víz köze című saját újságunkat, melyet évente két alkalommal kívánunk megjelentetni, és elsősorban a védett természeti területeink térségében élők és gazdálkodók számára eljuttatni. Megjelenés/részvétel száma Írott Elektronikus Kiállítás/vásár 9 Média helyi regionális 9 5 országos 5 7 Honlap címe 8. Kapcsolattartás hazai partnerszervezetekkel Mind társhatóságokkal, mind az illetékességi területünkkel hatros nemzeti park igazgatóságok őrszolgálataival változó mértékben kapcsolatban állunk. Az őrszolgálatok közül említésre méltó a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság őrszolgálatával való együttműködés, amely elsősorban a Duna-menti ellenőrzésekre vonatkozik. Több esetben tartottunk közös vadászatellenőrzéseket a folyó mindkét oldalán. Januárban mindkét őrszolgálat Duna-menti tagjai közös értekezleten ismerkedtek meg személyesen egymással, melyen a közös tevékenységet megalapozó ütemtervet dolgoztunk ki. Társhatóságok közül együttműködési szerződést kötöttünk a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal elsősorban a tűzvédelem terén kialakult problémák kezelésére. Városi tűzoltóságok parancsnokainak tartottunk továbbképzést. A Csongrád Megyei Rendőrkapitánysággal készített intézkedési terv alapján továbbképzéseket tartottunk városi kapitányságokon, de volt alkalom a közös járőrözésre is. Előkészítés alatt áll a határőrséggel és a tiszai vízirendőrséggel kötendő együttműködés is. A környezeti nevelés, idegenforgalom, ökoturizmus terén az alábbi kapcsolatokról számolhatunk be: A nemzeti park igazgatóság tagja a Környezetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének (KOKOSZ) A Magyar Környezeti Nevelési Egyesülettel (MKNE) együttműködve több ismeretterjesztő kiadvány megjelentetésében és program megszervezésében veszünk részt

20 Részt veszünk az Környezeti Nevelési Programiroda erdei iskolai minősítési rendszer kidolgozásában Folyamatos és rendszeres a kapcsolatunk oktatási intézményekkel: pedagógusok, hallgatók képzése, továbbképzése, Pedagógus Klub; erdei iskolai programok összeállítása, pályázatok előkészítésének segítése A KÖRLÁNC Egyesület több csoportjával működünk együtt (Szeged, Kecskemét) Évente szervezünk találkozót a nemzeti park területén működő környezet-, természetvédelmi és faluszépítő egyesületekkel Ökoturisztikai fórumokat szervezünk a nemzeti park által érintett kistérségek részvételével Aktív együttműködésünk van a térség Tourinform Irodáival, a Regionális Marketing Igazgatósággal (programfejlesztés, kiadványok előkészítése, lektorálás) A WWF és az MME segítségével több környezeti nevelési helyi programot dolgoztunk ki. Az Igazgatóságunk által a Természet Házában működtetett Zöld Könyvtár kiadványokat cserél, könyvtárközi kölcsönzést végez a Természettudományi Múzeum Növény- és Állattárának szakkönyvtáraival és a Természetvédelmi Hivatal könyvtárával. 9. Külföldi együttműködés Partnerszervezet EUROSITE Ország (nemzetközi szervezet esetén székhelye) Hollandia, Tilburg Az együttműködés rövid ismertetése Az igazgatóság már évek óta tagja ennek a szervezetnek, minden évben részt veszünk az általuk megrendezett konferenciákon és workshopokon. Az EUROSITE célja, hogy összefogja azon magánszemélyeket, egyesületeket, állami szerveket, és minden olyan szervezetet, aki védett területek kezelésével foglalkozik, és megossza köztük a kezelésben szerzett tapasztalatokat. Szerb Természetvédelmi Hivatal Szerbia Az évek óta tartó kapcsolat keretében a év során a KNP-t bemutató kiállítással szerepeltünk az Újvidéki Nemzetközi Ökoturisztikai Kiállításon. Palics-Ludas Közvállalat Szerbia Együttműködési szerződés keretében célul tűztük ki egy közös, határ menti védett terület kialakítását (Körös-éri Tájvédelmi Körzet).

21 10. Fontosabb célkitűzések 2003-ra 1. Az Igazgatóság központi irodájának bővítése, irattár építése és berendezése. 2. Az Izsáki Sárfehér Szövetkezet védett területeinek (Kolon-tó térsége) megvásárlása. 3. A Beretzk Péter oktatóközpont és bemutatóhely kialakítása Szatymazon, az 5-ös út mellett. 4. A kunszentmiklósi Nagy-állás állattartó és bemutatótelep rehabilitációja. 5. A Kondor-tó medrének helyreállítása, tározókapacitásának növelése. 6. A NATURA 2000 hálózatba javasolt területek kijelölése, a Madárvédelmi Irányelv hatálya alá tartozó területek ingatlannyilvántartási adatainak kigyűjtése, az érintettek tájékoztatása. 7. Az ex lege védett lápok és szikes tavak lehatárolásának és adatbázisának teljeskörű revíziója. 8. Kezelési tervek készítése a védelemre tervezett területekre. 9. LIFE pályázat előkészítése a tartós szegfű védelmére. 10. A 2002-ben megkezdett parlagi vipera kutatás folytatása. 11. A Duna-Tisza közi túzokállomány további növelése, kommunikáció és együttműködés a területen gazdálkodókkal a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program keretein belül és azon túl is, repce- és takarmánykáposzta vetés a saját használatú területeken. 12. Darutáplálkozó kukoricaföldek létesítése a Pusztaszeri TK-ban, saját használatú területeken. 13. A saját szürkemarha állomány további növelése. 14. Saját vagyonkezelésben lévő erdők szerkezetének átalakítása és pótlása 80 hektáron. 15. Új honlap kialakítása. 16. A Két víz köze kétszeri megjelentetése, melyből a tavaszi szám az EU csatlakozás természetvédelmi vonatkozásaira lesz kihegyezve

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem

Részletesebben

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság BEVEZETÉS A projekt a Kárpát-medence egyik legnagyobb jelentőségű időszakos szikes taván

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN Kustár Rozália Kecskemét, 2014. február 18. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: Tájvédelmi

Részletesebben

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi

Részletesebben

Jelentés a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2008. évi tevékenységéről

Jelentés a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2008. évi tevékenységéről Jelentés a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2008. évi tevékenységéről Kecskemét, 2009. február 24.. igazgató Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 1. Személyi állomány... 5 2. Területi adatok... 6 2.1. Védett

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2003. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2003. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2003. KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2003. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szilágyi Gábor igazgató Összeállították: Balla Károlyné Biró Csaba Boros

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén -

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe és védett területei 1. Boronka melléki

Részletesebben

Élőhelyvédelemhez kapcsolódó dokumentációk a gyakorlatban. Élőhelyvédelem

Élőhelyvédelemhez kapcsolódó dokumentációk a gyakorlatban. Élőhelyvédelem Élőhelyvédelem Élőhelytérképezés Az ÁNÉR első változata 1997-ben jelent meg a hazai NBmR fejlesztéseként. (Ez még nagyban hasonlított a klasszikus cönológiai rendszerhez.) A folyamatos adatgyűjtés és tapasztalat

Részletesebben

Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák

Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák Implementation of nature conservation rescue center and animal health monitoring system with cross-border cooperation c. projekt Animal Health - HU-SRB/0901/122/169 Vízimadár monitoring a Kiskunsági Nemzeti

Részletesebben

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 Sebes-Körös Biharugrai-halastavak Begécs-i halastavak Cefa (Cséfa)-i halastavak A Begécsihalastavakon 24 tó található, összesen 1175 ha területen

Részletesebben

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban Kihívások és lehetséges megoldások Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Virágzó Vidékünk Európa Nap- Hogyan tovább

Részletesebben

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR)

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) Váczi Olivér, Varga Ildikó, Bata Kinga, Kisné Fodor Lívia, Bakó Botond & Érdiné Szerekes Rozália Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Természetmegõrzési

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1149/2008. Tervezet a Somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember

Részletesebben

A Túzokvédelmi LIFE-Nature Program működési területei

A Túzokvédelmi LIFE-Nature Program működési területei Tartalom A LIFE-Nature Program működési területei Szervezeti felépítés Célok, tevékenységek A projekt költségvetése MME Túzokvédelmi Programjának szerepe a LIFE program végrehajtásában A Túzokvédelmi LIFE-Nature

Részletesebben

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság jelentése a 2011. évről

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság jelentése a 2011. évről A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság jelentése a 2011. évről 1. Bevezetés 2011-ben vezetőváltás volt a KNPI-ben, ami a vezetés szakmai és személyi irányvonalait a korábbi évekhez képest jelentős átformálta.

Részletesebben

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat

Részletesebben

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,

Részletesebben

A LIFE és LIFE+ program Magyarországon, a természetvédelem területén. A LIFE+ program jövője

A LIFE és LIFE+ program Magyarországon, a természetvédelem területén. A LIFE+ program jövője A LIFE és LIFE+ program Magyarországon, a természetvédelem területén A LIFE+ program jövője Sashalmi Éva VM Természetmegőrzési Főosztály 2012. május 17. 1. LIFE+ Természet és Biodiverzitás 2. A természetvédelmi

Részletesebben

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról 11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető

A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető A Szabadság-sziget rehabilitációja WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető 2009 2013 LIFE+ NAT/H/00320, DUNASZIGETERDŐK 2013. november 18. Háttér, elvi alapok / Előzmények A WWF Mo. egyik kiemelt

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi fejlesztései

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi fejlesztései A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi fejlesztései Európai környezet állapot és előretekintés 2015 Budapest, 2015. 06.01. Parrag Tibor, osztályvezető Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Részletesebben

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN KEHOP-4.3.0-15-2016-00001 A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai

Részletesebben

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( ) Natura 2000 erdőterületek finanszírozása (2014 2020). Általános cél az uniós természetvédelmi irányelvek maradéktalan végrehajtása (EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020, 1. Cél) érdekében a fajok és

Részletesebben

Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból

Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Máthé László, erdészeti programvezet WWF Magyarország Az erdészeti földterületek fenntartható használatát célzó intézkedések

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február

Részletesebben

hazai természetvédelemben Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető Természetmegőrzési főosztály

hazai természetvédelemben Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető Természetmegőrzési főosztály A biodiverzitás-védelem szempontjai a hazai természetvédelemben Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető Természetmegőrzési főosztály "Countdown 2010 és ami utána következik. Az IUCN (Természetvédelmi

Részletesebben

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI 8. melléklet A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett nyilvános termőföld-haszonbérleti pályázat keretében benyújtott ajánlatok részét képező

Részletesebben

JELENTÉS A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG JELENTÉS A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Tartalomjegyzék Bevezetés...3 Szervezeti rész...4 Személyi állomány 4 A természet megóvása...5

Részletesebben

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.

Részletesebben

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26.

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26. Miért pont a túzok? Világszerte veszélyeztetett faj, hazánkban a századfordulón 10-12 ezer példány élt 1969-re állománya 2700-ra csökkent A faj 1969-tıl fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/827/2008. Tervezet a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület 24/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest,

Részletesebben

Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén című konferencia november 22.

Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén című konferencia november 22. Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén Előadó: Bögre Lajosné, polgármester Dátum: Székesfehérvár LIFE-MICACC projekt LIFE16 CCA/HU/000115 Tartalom Tiszatarján bemutatása

Részletesebben

Az állami természetvédelem feladatai A Svájci-Magyar Együttműködési Program által támogatott projektek vonatkozásában

Az állami természetvédelem feladatai A Svájci-Magyar Együttműködési Program által támogatott projektek vonatkozásában Az állami természetvédelem feladatai A Svájci-Magyar Együttműködési Program által támogatott projektek vonatkozásában FM Természetmegőrzési Főosztály Fenntartható természetvédelem a magyarországi Natura

Részletesebben

IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP

IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP Bokor Veronika, Marczin Örs Természetmegőrzési Főosztály IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP Földművelésügyi Minisztérium 2017. január 25. ---------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint

Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lı védett és védelemre tervezett természeti területek változása 28-ban (28. december 31. állapot szerint) Nemzeti park igazgatóságok Az igazgatóság vagyonkezelésében

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1313/2008. Tervezet a Tállyai Patócs-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november

Részletesebben

LIFE PROJEKTÍRÁS, MEGVALÓSÍTÁS TAPASZTALATAI

LIFE PROJEKTÍRÁS, MEGVALÓSÍTÁS TAPASZTALATAI LIFE PROJEKTÍRÁS, MEGVALÓSÍTÁS TAPASZTALATAI Bankovics András 2018. 05.15. IV. Természetvédelmi tréning Budapest 3 projekt tapasztalatai kiemelt közösségi jelentőségű célfaj vagy élőhely Túzok Life (2004-2008)

Részletesebben

TERMÉSZETES VÍZMEGTARTÓ MEGOLDÁSOK PILOT PROGRAMJAI ÖNKORMÁNYZATI KOORDINÁCIÓ A GYAKORLATBAN

TERMÉSZETES VÍZMEGTARTÓ MEGOLDÁSOK PILOT PROGRAMJAI ÖNKORMÁNYZATI KOORDINÁCIÓ A GYAKORLATBAN TERMÉSZETES VÍZMEGTARTÓ MEGOLDÁSOK PILOT PROGRAMJAI ÖNKORMÁNYZATI KOORDINÁCIÓ A GYAKORLATBAN AZ ÖNKORMÁNYZATOK INTEGRÁLÓ ÉS KOORDINÁLÓ SZEREPÉNEK MEGERŐSÍTÉSE Előadó: Bögre Lajosné, Polgármester Dátum:

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításról Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Natura 2000 területek bemutatása

Natura 2000 területek bemutatása Natura 2000 területek bemutatása Némethné Kavecsánszki Alexandra Ökoiskola információs nap Natura 2000 hálózat» Natura 2000 hálózat az EU ökológiai hálózata, az uniós természetvédelem alappillére.» Célja:

Részletesebben

Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint

Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint 1. számú melléklet Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévı védett és védelemre tervezett természeti területek változása 2006-2007 között (2007. december 31. állapot szerint) Nemzeti park igazgatóságok

Részletesebben

Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség

Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség Kárókatona probléma kezelését megalapozó szakértői munkacsoport létrehozása Vidékfejlesztési

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/86/2009. Tervezet a Bodrogszegi Várhegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2009. május A

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

Tervezet. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/465/2009. Tervezet a Tarcali Turzó-dűlő természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2009. május A Tarcali Turzó-dűlő természetvédelmi

Részletesebben

fenntartási tervének bemutatása

fenntartási tervének bemutatása ABorsodi-sík sík Különleges Madárvédelmi Terület fenntartási tervének bemutatása Bodnár Mihály Tájegység vezető, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegysége Mi az a Borsodi-sík Különleges Madárvédelmi

Részletesebben

LIFE- utáni védelmi terv

LIFE- utáni védelmi terv LIFE- utáni védelmi terv Akció megnevezése Terület Leírás Ütemezés Felelős szervezetek A1. A mezőgazdasági támogatási rendszer és az Minden Tanácsadás a gazdálkodóknak, hogy SBPB ahhoz kapcsolódó élőhely

Részletesebben

Natura 2000 területek bemutatása

Natura 2000 területek bemutatása Natura 2000 területek bemutatása Némethné Kavecsánszki Alexandra Zöld Óvoda információs nap Natura 2000 hálózat» Natura 2000 hálózat az EU ökológiai hálózata, az uniós természetvédelem alappillére.» Célja:

Részletesebben

19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet. a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről

19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet. a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről 19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, valamint 85. b) pontjában

Részletesebben

Honvédelem és természetvédelem a Kisalföldön

Honvédelem és természetvédelem a Kisalföldön Tisztelt Természetvédő Barátunk, Kedves Olvasó! A Life+ közösségi program finanszírozásával 2009 februárjában négy szervezet együttműködésével, a hazai honvédelmi-természetvédelmi akciócsomag részeként,

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1719/2008. Tervezet a Villányi Templom-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. december

Részletesebben

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság pályázatai

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság pályázatai A pályázatai Komplex védelem: pályázatok 11 pályázat van folyamatban. LIFE Nature Szénások rekonstrukciója - főpályázóként Nagykőrösi tölgyesek rekonstrukciója - főpályázóként Rákosi vipera védelme - partnerként

Részletesebben

A Magas Természeti Értékű Területek támogatási lehetőségei

A Magas Természeti Értékű Területek támogatási lehetőségei A Magas Természeti Értékű Területek támogatási lehetőségei Változatlan célok mentén a program továbbfejlesztése Továbbfejlesztés területei: o Előírások egyszerűsítése, csökkentése o Korábbi célprogramok

Részletesebben

Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében

Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében Fenntartható tájhasznosítás a Peszér-adacsi réteken Dr. Vadász Csaba Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Miről lesz

Részletesebben

Korlátozások és lehetőségek a gazdálkodásban és a megőrzésben Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése

Korlátozások és lehetőségek a gazdálkodásban és a megőrzésben Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Korlátozások és lehetőségek a gazdálkodásban és a megőrzésben Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Magyarfalvi Attila Balatoni Integrációs Kft. 2013. május 29. Milyen területekről beszélünk?

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN Nagy Károly és Görögh Zoltán Felső-Tisza Alapítvány Nyíregyháza, 2014.03.05. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Eredmények és remények a Magas Természeti Értékű Területeken

Eredmények és remények a Magas Természeti Értékű Területeken Eredmények és remények a Magas Természeti Értékű Területeken Balczó Bertalan Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Se veled, se nélküled az agrár-környezetgazdálkodási kifizetések értékelése természetvédelmi

Részletesebben

Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16.

Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16. Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, 2014. július 16. Magyarfalvi Attila Balatoni Integrációs Kft. Vers József, tájegység-vezető Balaton-felvidéki

Részletesebben

létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge

létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge Legelők létük állati/emberi tevékenységtől vagy speciális talajfeltételektől függ A kapcsolat az emberek és a táj között gyenge Sok legelő esetén kockázatot jelent más földhasználati mód, vagy éppen a

Részletesebben

Dr. Kézdy Pál, Baranyai Zsolt Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Dr. Kézdy Pál, Baranyai Zsolt Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Inváziós fajok visszaszorításával kapcsolatos tapasztalatok homoki és vizes élőhelyeken, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén Dr. Kézdy Pál, Baranyai Zsolt Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1518/2008. Tervezet természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november természetvédelmi kezelési tervéről szóló KvVM

Részletesebben

JELENTÉS A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2004. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2004. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG JELENTÉS A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2004. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Dr. Iványosi Szabó András mb. igazgató Összeállították: Balla Károlyné Bán Csaba Biró Csaba

Részletesebben

I. forduló Megoldás. 1. Mozizzunk együtt!

I. forduló Megoldás. 1. Mozizzunk együtt! I. forduló Megoldás 1. Mozizzunk együtt! Tekintsétek meg figyelmesen a következő linken található rövid video filmet, https://www.youtube.com/watch?v=n5w1ogf_be0, majd ismerjétek fel a kisfilm szereplőit,

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/957/2008. Tervezet a Dunaszentgyörgyi-láperdő természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember A Dunaszentgyörgyi-láperdő

Részletesebben

Turizmuson túl: az élővilág meghatározó szerepe az életminőségben. Török Katalin MTA Ökológiai Kutatóközpont

Turizmuson túl: az élővilág meghatározó szerepe az életminőségben. Török Katalin MTA Ökológiai Kutatóközpont Turizmuson túl: az élővilág meghatározó szerepe az életminőségben Török Katalin MTA Ökológiai Kutatóközpont Csak rekreáció, nyaralás, tanulás? Közbeszédben: Élővilág: mint érdekesség, kiállítási tárgy

Részletesebben

A Keleti-Bakony közösségi jelentőségű élőhelyeinek és fajainak megóvása és helyreállítása (LIFE07 NAT/H/000321)

A Keleti-Bakony közösségi jelentőségű élőhelyeinek és fajainak megóvása és helyreállítása (LIFE07 NAT/H/000321) A Keleti-Bakony közösségi jelentőségű élőhelyeinek és fajainak megóvása és helyreállítása (LIFE07 NAT/H/000321) A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tevékenysége a projekt alatt Petróczi Imre Balaton-felvidéki

Részletesebben

5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet. a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről

5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet. a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről 5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, valamint 85. b) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA. URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ Budapest, november 29.

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA. URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ Budapest, november 29. ...hogy élni tudjunk a természet adta lehetőségekkel ZÖLDINFRASTRUKTÚRA URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ Budapest, 2018. november 29. Csőszi Mónika Monika.csoszi@lechnerkozpont.hu Lechner Tudásközpont Térségi Tervezési

Részletesebben

Magyar joganyagok - 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet - a természetvédelmi bírság ki 2. oldal d)1 barlang jogellenes veszélyeztetése, károsítása eseté

Magyar joganyagok - 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet - a természetvédelmi bírság ki 2. oldal d)1 barlang jogellenes veszélyeztetése, károsítása eseté Magyar joganyagok - 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet - a természetvédelmi bírság ki 1. oldal 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról A természet

Részletesebben

NÖVÉNYÖKOLÓGIA II. GYEPEK TERMÉSZETVÉDELMI KEZELÉSE ÉS HELYREÁLLÍTÁSA

NÖVÉNYÖKOLÓGIA II. GYEPEK TERMÉSZETVÉDELMI KEZELÉSE ÉS HELYREÁLLÍTÁSA NÖVÉNYÖKOLÓGIA II. GYEPEK TERMÉSZETVÉDELMI KEZELÉSE ÉS HELYREÁLLÍTÁSA Dr. TÖRÖK PÉTER DEBRECENI EGYETEM TTK ÖKOLÓGIAI TANSZÉK MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport Mik azok a gyepek? Mindenki tudja, hogy

Részletesebben

A Tiszalöki szikesek (HUHN20114) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve

A Tiszalöki szikesek (HUHN20114) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve A Tiszalöki szikesek (HUHN20114) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Nyíregyháza 2014 Ügyfél Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Együttműködő partner E-misszió Természet- és

Részletesebben

A rendelet hatálya 1. A védetté nyilvánítás célja 2.

A rendelet hatálya 1. A védetté nyilvánítás célja 2. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének Albertirsa Város helyi jelentőségű természeti einek és értékeinek védetté nyilvánításáról és a természetvédelem helyi szabályairól szóló 16/2008.(III.

Részletesebben

A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG HAT ÉVES FEJLESZTÉSI TERVE (2009-2014)

A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG HAT ÉVES FEJLESZTÉSI TERVE (2009-2014) A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG HAT ÉVES FEJLESZTÉSI TERVE (2009-2014) 2008 1 Fejlesztési tervünk a KNPI 2009-2014 közötti tervezési időszakra vonatkozó feladatait határozza meg előbb szakági, majd

Részletesebben

A Terepi madárhatározó gazdálkodóknak című kiadvány bemutatása

A Terepi madárhatározó gazdálkodóknak című kiadvány bemutatása A Terepi madárhatározó gazdálkodóknak című kiadvány bemutatása Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2014. május 9. Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ A Fenntartható

Részletesebben

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturisztikai és természetvédelmi konferencia Magyar Nemzeti Parkok Hete, Tata, 2014. június 13. Ökoturizmus a Magyar Turizmus

Részletesebben

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. alapító okirata

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. alapító okirata XX/1130/5/2010. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdésében, az államháztartás

Részletesebben

Hajósi-homokpuszta (HUKN20014) NATURA 2000 terület fenntartási terve Önkormányzati közzétételi dokumentum (2. változat)

Hajósi-homokpuszta (HUKN20014) NATURA 2000 terület fenntartási terve Önkormányzati közzétételi dokumentum (2. változat) Hajósi-homokpuszta (HUKN20014) NATURA 2000 terület fenntartási terve Önkormányzati közzétételi dokumentum (2. változat) Akusztika Mérnöki Iroda Kft. 6500 Baja, Szent László u. 105. sz. Munkaszám: BM..

Részletesebben

1/2003. (K. Ért. 2.) KvVM utasítás. a nemzeti park igazgatóságok adatszolgáltatási kötelezettségéről

1/2003. (K. Ért. 2.) KvVM utasítás. a nemzeti park igazgatóságok adatszolgáltatási kötelezettségéről 1/2003. (K. Ért. 2.) KvVM utasítás a nemzeti park igazgatóságok adatszolgáltatási kötelezettségéről Az állami tulajdonban és a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő védett és védelemre tervezett

Részletesebben

Inváziós növényfajok irtása a Csengődi-síkon

Inváziós növényfajok irtása a Csengődi-síkon Természetvédelmi Közlemények 18, pp. 77-81, 2012 Inváziós növényfajok irtása a Csengődi-síkon Bolla Bence Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Erdészeti és Tervezési Osztály 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc

Részletesebben

A PESZÉRI-ERDŐ, A KISKUNSÁG ÉKKÖVE

A PESZÉRI-ERDŐ, A KISKUNSÁG ÉKKÖVE A PESZÉRI-ERDŐ, A KISKUNSÁG ÉKKÖVE AZ OAKEYLIFE PROJEKT BEMUTATÁSA KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Dr. Bárány Gábor erdőgazdálkodási osztályvezető, projektmenedzser KASZÓ-LIFE - Víz az Erdőkben

Részletesebben

/Kivonat a 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendeletből/

/Kivonat a 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendeletből/ A természetvédelmi hatósági eljárások során fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak /Kivonat a 33/200 (XII. 27.) KvVM rendeletből/ Sorszám 3 37. Az igazgatási szolgáltatási díjköteles természetvédelmi,

Részletesebben

Kiemelt jelentőségű természeti értékek megőrzése a Turjánvidék Natura 2000 terület déli részén LIFE+ Természet program

Kiemelt jelentőségű természeti értékek megőrzése a Turjánvidék Natura 2000 terület déli részén LIFE+ Természet program Kiemelt jelentőségű természeti értékek megőrzése a Turjánvidék Natura 2000 terület déli részén LIFE+ Természet program Csóka Annamária projektvezető Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Szárazgyepek helyreállítása

Részletesebben

A Natura 2000 finanszírozása. Útmutató. A Natura 2000 finanszírozása. Útmutató. Bevezetés Szerkezet & tartalom Példák Kitekintés

A Natura 2000 finanszírozása. Útmutató. A Natura 2000 finanszírozása. Útmutató. Bevezetés Szerkezet & tartalom Példák Kitekintés A Natura 2000 finanszírozása Útmutató A Natura 2000 finanszírozása Útmutató Bevezetés Szerkezet & tartalom Példák Kitekintés 1 A KÉZIKÖNYV BEMUTATÁSA: Háttér I. rész: Miért készült? Kinek készült? Mire

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1342/2008. Tervezet a Megyaszói-tátorjános természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember

Részletesebben

Illegális csónakkikötők, stégek és feltöltések a Balatonon

Illegális csónakkikötők, stégek és feltöltések a Balatonon Illegális csónakkikötők, stégek és feltöltések a Balatonon Balatoni Szövetség - 2017. június 14. Horváth László Veszprémi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Hatósági feladatellátásról

Részletesebben

JELENTÉS KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2006. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2006. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2006. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1 2 Az éves jelentést készítették, illetve összeállításában részt vettek: Aleksza Róbert Balázs Réka Bán Csaba Bankovics András

Részletesebben

Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben

Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben Radovics-Bang Zsuzsanna Emese Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Környezetvédelmi

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program (NAKP) céljának ismertetése.

Részletesebben

17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (...) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi

17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (...) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi 17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (......) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló

Részletesebben

Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán. Esettanulmány

Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán. Esettanulmány Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán Esettanulmány A halastavak elhelyezkedése, története A halastavak Békés megye északi részén, közvetlen a román határ mellett terülnek el. 1910 és 1967 között létesítették

Részletesebben

Nemzeti Biodiverzitás Monitorozó Rendszer: 1. I./a projekt - Védett és veszélyeztetett növényfajok felmérése:

Nemzeti Biodiverzitás Monitorozó Rendszer: 1. I./a projekt - Védett és veszélyeztetett növényfajok felmérése: Nemzeti Biodiverzitás Monitorozó Rendszer: 1. I./a projekt - Védett és veszélyeztetett növényfajok felmérése: - Tarka sáfrány (Crocus reticulatus) A kijelölt 5 lelőhelyen az NBmR aktuális protokollja szerint

Részletesebben

A NATURA 2000 TERÜLETEKEN ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK ELLENI ÜGYÉSZI FELLÉPÉS LEHETŐSÉGEI

A NATURA 2000 TERÜLETEKEN ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK ELLENI ÜGYÉSZI FELLÉPÉS LEHETŐSÉGEI A NATURA 2000 TERÜLETEKEN ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK ELLENI ÜGYÉSZI FELLÉPÉS LEHETŐSÉGEI MAGYAR IGAZSÁGÜGYI AKADÉMIA BUDAPEST 2019. MÁRCIUS 28. Készítette: Dr. Kovács Attila Tvt. 60. AZ ÜGYÉSZ SZEREPE A TERMÉSZETVÉDELEMBEN

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5.

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.15) önkormányzati

Részletesebben

FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet

FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet Az EMVA tengelyei A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének növelése. A természeti környezet és

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A gazdálkodás szabályozása a NATURA 2000 területeken. 112.lecke Víz Keretirányelv

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Nyakaskő alatti, önkormányzat tulajdonában lévő 0135 hrsz.-ú külterületi ingatlan hasznosításával összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS A Nyakaskő alatti, önkormányzat tulajdonában lévő 0135 hrsz.-ú külterületi ingatlan hasznosításával összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Nyakaskő alatti,

Részletesebben

Természetvédelmi kezelés

Természetvédelmi kezelés Természetvédelmi kezelés Magára hagyás, bekerítés egyensúlyi paradigma természetes, önálló életközösségek (? van) zárt rendszert feltételez gátolja a természetes zavarást is Kezelés nem egyensúlyi paradigma

Részletesebben

Szárazgyepek kezelése és helyreállítása a Felső-Kiskunságban

Szárazgyepek kezelése és helyreállítása a Felső-Kiskunságban Szárazgyepek kezelése és helyreállítása a Felső-Kiskunságban Dr. Vadász Csaba természetvédelmi őrkerület-vezető Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Szárazgyepek helyreállítása szeminárium Győr, 2015.05.20.

Részletesebben

Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés) A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/986/2007. Tervezet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó

Részletesebben

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata ET JF/515/2/2011. A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdésében, az államháztartás

Részletesebben