Magazin műsor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magazin műsor 2013.12.01"

Átírás

1 Magazin műsor Bevezető december 8-án vasárnap 9 óra 4 perckor köszöntöm Hallgatóinkat, Török Mónika vagyok! Magazinműsorunkban a térség fontos híreit, érdekességeit szedtük csokorba, olyan közismert, közkedvelt embereket megszólaltatva, akik egy - egy témában személyesen érdekeltek, így elsőkézből, hitelesen tudják átadni tapasztalataikat, észrevételeiket. Ma is, ahogy minden vasárnap 9 órától 11 óráig számítunk figyelmükre itt a 105,1- es hullámhosszon. Műsorunkat egy rövid hírösszefoglalóval kezdjük, melyben megemlítünk számos a héten történt, megyét és térséget érintő fontos eseményt. Elindult Szekszárdon a vízilabda szakosztály, ennek apropóján vendégünk a mai napon Csillag Balázs, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. ügyvezetője, a Vízilabda szakosztály elnöke, a Karácsony várás jegyében az Élő Szeretetet Embertársainknak program kapcsán beszélgetünk Pócs Margittal, a Mentálhigiénés Műhely elnökével, valamint itt lesz dr. Hulin István, a Szekszárd Jazz Quartet zongoristája, vezetője is. Elköszönés Heti hírösszefoglalónkban a régió életében fontos eseményekről számoltunk be önöknek, érintetve számos a megyével és a térséggel kapcsolatos fontos hírt. Reméljük, bennünket hallgatva kellemesen telt ez a két óra. Várjuk érdeklődésüket, témajavaslataikat! Írják meg, mondják el, miről-kiről hallanának szívesen! Címünk: 7100-Szekszárd, Wesselényi utca 16., a en hívhatnak bennünket, sms-boxunk száma: 0630/ , az elektronikus leveleket pedig a szerk@radioantritt.hu-ra küldhetik. Köszönjük vendégeinknek, Csillag Balázsnak, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. ügyvezetőjének, a Vízilabda szakosztály elnökének;pócs Margitnak, a Mentálhigiénés Műhely elnökének, valamint dr. Hulin Istvánnak, a Szekszárd Jazz Quartet zongoristájának, vezetőjének, hogy elfogadták meghívásunkat, és köszönjük hallgatóink figyelmét. Magazinműsorunkkal legközelebb jövő vasárnap 9 órától jelentkezünk. Magazinműsorunk a Médiatanács támogatásával készült.

2 HÍRÖSSZEFOGLALÓ: Csütörtök este hivatalosan és ünnepélyesen is kezdetét vette a Béla király téren a hagyományos Szekszárdi Advent, amely idén először járási kulturális programsorozattá szélesedik. Szeretet, hit és összefogás nélkül nehéz elképzelni a jövőt. A szép tér a szekszárdi emberek munkáját tükrözi, s igazi tartalmát is az azt birtokba vevő emberek jelentik mondta köszöntőjében Horváth István polgármester, szeretetet, boldogságot és jó egészséget kívánva mindenkinek. A program első napján a Dienes iskola diákjai mellett medinai és szedresi óvodások adtak műsort. Az Adventi találkozások című programra kilenc alkalommal jönnek Szekszárdra azon települések polgárai, akik elfogadták Horváth István meghívását, öt alkalommal műsort is adnak majd. A Brill Pálinkaház birskörtepárlata lett 2013-ban Magyarország Legjobb Pálinkája. A győztes egy palackját a csütörtöki Szent Miklós Pálinka Ünnepen helyezték el a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMGM) vitrinjében az elismerést korábban elnyert párlatok közé.- adta hírül az MTI. Idén csaknem négyszáz mintát küldtek be a hazai pálinkafőzdék, és a húsztagú zsűri az eddigiekhez képest végül egy új gyümölcs párlatát választotta - jelentette be Stégermájer Károly versenyigazgató a pálinkaünnepen megtartott díjátadón. Krizl Edit, a Brill Pálinkaház vezetője felidézte, hogy három évvel ezelőtt irsai olivér szőlőpálinkájukkal nyerték el a rangos elismerést, míg az idei verseny utolsó, harmadik körében birskörte párlatuk a Brill egy másik tételével, egy érlelt törkölypálinkával versenyzett. A Szekszárd melletti pálinkaház 2003 óta indul sikerrel versenyeken, pálinkáik mellett zöldségpárlataikat is nevezni szokták. Fehér György, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója elmondta: immár hagyomány, hogy a Magyarország Legjobb Pálinkája címet elnyert párlatokat a múzeum erre a célra fenntartott vitrinjébe helyezik el az eredményhirdetés után. A pálinkák világával az Magyar Mezőgazdasági Múzeum látogatói a Színek, ízek illatok című időszaki kiállításon is megismerkedhetnek. V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár "vadízű, fanyar, csupa illat birspárlatként" jellemezte a Brill győztes termékét, majd Dlusztus Imre és Soós Kálmán A jó magyar pálinka című albumát mutatta be. Elmondása szerint a Mihazánk Könyvkiadó gondozásában megjelent 260 oldalas kötet komoly tisztelettel, a teljességre való törekvéssel, tudományos és kulturális igényességgel tekinti át a pálinka világát.

3 Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a díjátadó után megtartott köszöntőjében hangsúlyozta: a pálinka a magyar gasztronómia fontos terméke, amely az elmúlt években komoly minőségi javuláson ment át a hazai pálinkamanufaktúráknak köszönhetően. Az Európai Unióban tapasztalható engedékeny hozzáállás ellenére Magyarország továbbra is ragaszkodik a GMO-mentes stratégia fenntartásához - mondta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára szerdán, a Roadshow a GMO-mentes mezőgazdaságért című előadássorozat utolsóelőtti, szekszárdi állomásán.- adta hírül az MTI. Szeretnék elérni, hogy az EU-tagállamoknak legyen lehetőségük eldönteni, hogy beengedjék országaikba a génmódosított növényeket, engedélyezzék azok köztermesztésbe való bevonását hangsúlyozta az államtitkár. Emlékeztetett, hogy Magyarországon szigorú géntörvény van érvényben, amelyet a Közép- és Kelet-Európai országok között elsőként fogadtak el 1998-ban, és az a 2012-es módosítással még szigorúbbá vált. Az államtitkár kitért arra, hogy meg kell ismerni a GMO-k egészségre és környezetre gyakorolt hatásáról készült kutatási eredményeket. "Fontos megtalálnunk a módját annak, hogyan tudjuk fenntartani a tiltást a génmódosított növények köztermesztésére" tette hozzá. A Vidékfejlesztési Minisztérium a közelmúltban az uniós célkitűzéseket és irányelveket figyelembe véve több jelentős dokumentumot készített, stratégiát dolgozott ki a biodiverzitást, ökológiai gazdálkodást érintően. Ezekről GMO-mentesség nélkül nem beszélhetnék,- jegyezte meg az államtitkár. Tóth Katalin beszélt arról is, hogy a közvélemény-kutatások eredményei szerint a többség elutasítja azt, hogy génmódosított növényeket vonjanak be a köztermesztésbe Magyarországon, és többet szeretnének tudni erről a kérdésről. Magyarország jelentős értéke, hogy elutasítja a génmódosított növények köztermesztését szögezte le Vajda Boldizsár, a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal vezető főtanácsosa. Azt mondta, kutatási eredmények cáfolják a génmódosítást támogatók állítását, miszerint az ilyen növények termesztéséhez kevesebb vegyszerre van szükség. Az életképes gyomok alkalmazkodnak, sőt szaporodnak GMO-vetőmagok alkalmazásánál is húzta alá. Közelednek az Ünnepek, de ilyenkor is ügyelnünk kell a biztonságra. Arról, hogy az adventi időszakba mi rejt veszélyt Boros Brigittát, a Tolna Megyei

4 Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivőjét hallják: Idén is elkészült a legjobb hazai középiskolák rangsora.- adta hírül a Teol.hu. Tolna megyéből két gimnázium a szekszárdi Garay és a bonyhádi Petőfi is bekerült a Top 100-ba. A szakközépiskolák rangsorában pedig kiemelkedő helyen végzett a paksi ESZI. Ezzel a megyék rangsorában Tolna a 16. helyen szerepel. Diáknak, tanárnak nagy elismerést jelent, ha olyan intézményben oktat, vagy tanul, mely szerepel a legjobb hazai középiskolák között. Az ország legjobb száz középiskolájának listáját melyet 957 intézmény eredményeinek alapján állítottak össze a szakemberek három budapesti gimnázium vezeti, az első helyezett a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium. Ám az első húsz között tíz vidéki intézmény is található. A legjobb vidéki gimnázium a zalaegerszegi Zrínyi lett. Tolna megyéből ketten jutottak a legjobbak közé, a szekszárdi Garay a 74., a bonyhádi Petőfi gimnázium pedig a 90. lett. Betört a szekszárdi uszodába egy 30 éves férfi december 4-én, éjjel fél kettő körül. A rendőrök a helyszínen elfogták. - tudtuk meg Steinbach Zsolttól a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferensétől. A Szekszárdi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. A szekszárdi fiatalember gyanúsítotti kihallgatása során elmondta: késő este támadt az az ötlete, hogy elmegy fürdeni, bár tudta, hogy az uszoda már zárva van. Az úszáshoz szükséges felszerelést is magával vitte egy táskában, amit azonban a bejárat előtt hagyott. Elmondása szerint ittassága miatt nem emlékezett arra, hogy miként jutott be az épületbe, de onnan nem akart ellopni semmit. A Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága a Halgazdálkodási hatósággal egyeztetve feloldotta az ezüst kárászra és a törpe harcsára vonatkozó, - a Kapos folyón és a Sió csatornán elrendelt - általános halfogási tilalmat. A többi halfajt illetően továbbra is fennáll a halfogási tilalom.- tájékoztatta a Rádió Antrittot Tóth Ferenc kormánymegbízott szeptember 29-én cukorgyári melléktermék, közismertebb nevén vinasz szennyezte be a Kapos folyót majd a Sió-csatornát, melynek következtében a halállomány egy része - a fellépő oxigénhiány miatt - elpusztult. A Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelési Igazgatósága az eseményt követő napon - a halállomány védelmének céljából - általános

5 halfogási tilalmat rendelt el a szennyezéssel érintett vízterületeken. A jelenlegi adatok szerint a szennyezés levonult az érintett halgazdálkodási vízterületekről, és a víz színe illetve szaga a szennyezés előtti időszakra jellemző állapotúvá vált. A két fajra vonatkozó halfogási tilalom eltörlését tovább indokolja, hogy az ezüst kárász és a törpe harcsa nem tartozik a régió őshonos halfajai közé, illetve az ezüst kárász jelentős túlsúlyt képviselt az állományfelmérő halászatok során fogott halak fajösszetételében. A Halgazdálkodási hatóság az őshonos halfajok tekintetében továbbra is elengedhetetlennek tartja a tilalom fenntartását.

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

Magazin műsor 2013.10.20.

Magazin műsor 2013.10.20. Magazin műsor 2013.10.20. Bevezető 2013. október 20-án vasárnap 9 óra 3 perckor köszöntöm Hallgatóinkat, Török Mónika vagyok! Magazinműsorunkban a térség fontos híreit, érdekességeit szedtük csokorba,

Részletesebben

Magazin műsor 2013.09.29.

Magazin műsor 2013.09.29. Magazin műsor 2013.09.29. Bevezető 2013. szeptember 29-én vasárnap 9 óra 4 perckor köszöntöm Hallgatóinkat, Török Mónika vagyok! Magazinműsorunkban a térség fontos híreit, érdekességeit szedtük csokorba,

Részletesebben

Magazin műsor

Magazin műsor Magazin műsor 2013.12.22 Bevezető 2013. december 22-én vasárnap 9 óra 4 perckor köszöntöm Hallgatóinkat, Török Mónika vagyok, a műsor elkészítésében Eppel Kata segített! Magazinműsorunkban a térség fontos

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

Versenyfelhívás 2012

Versenyfelhívás 2012 Versenyfelhívás 2012. GYÜMÖLCS- ÉS BORPÁRLAT GYÜMÖLCS- ÉS BORPÁRLAT 2012. április 20-22. I. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világ Kupa/Gyula, Budapest/ benne a XX. Magyar Országos Pálinka- és Törkölypálinka,

Részletesebben

Magazin műsor 2013.10.13.

Magazin műsor 2013.10.13. Magazin műsor 2013.10.13. Bevezető 2013. október 13-án vasárnap 9 óra 4 perckor köszöntöm Hallgatóinkat, Török Mónika vagyok! Magazinműsorunkban a térség fontos híreit, érdekességeit szedtük csokorba,

Részletesebben

www.ukse.hu www.intersport.hu

www.ukse.hu www.intersport.hu 2010.08.18 08.21. - KUPA 17. NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS KÉZILABDA TORNA Programfüzet Sorsolás A rendezvény főtámogatója az Magyarország www.ukse.hu www.intersport.hu 17. NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS KÉZILABDA TORNA

Részletesebben

A verseny helyszíne: Sióagárd, Leányvár-pincefalu ( megközelíthető a 65-ös főút sióagárdi elágazás )

A verseny helyszíne: Sióagárd, Leányvár-pincefalu ( megközelíthető a 65-ös főút sióagárdi elágazás ) XV. SIÓ-MENTI HALFŐZŐVERSENY TÁJÉKOZTATÓJA Rendező: Sióagárd Község Önkormányzata Sióagárdi Hagyományőrző Egyesület A verseny időpontja: 2009. június 20. 10.00 óra A verseny helyszíne: Sióagárd, Leányvár-pincefalu

Részletesebben

Magazin műsor óra 5 perc

Magazin műsor óra 5 perc Magazin műsor 2013.11.03. 9 óra 5 perc Bevezető 2013. november 3-án, vasárnap 9 óra 5 perckor köszöntöm Hallgatóinkat, Török Mónika vagyok! A műsor elkészítésében Balogh Tibor segített. Magazinműsorunkban

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 538 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 19. függelék a 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás mellékletéhez A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti

Részletesebben

E M L É K E Z T E T Ő. A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform december 13-i alakuló üléséről

E M L É K E Z T E T Ő. A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform december 13-i alakuló üléséről Tolna Megyei Önkormányzat KEHOP-1.2.0-15-2016-00009. Szám: 138-21/2016. E M L É K E Z T E T Ő A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform 2016. december 13-i alakuló üléséről Készült: a Tolna Megyei Önkormányzati

Részletesebben

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet FEBRUÁR Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet A rendezvény támogatója: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat MAGYAR MEZŐGAZDASÁG KFT. 2014_konyvho_Meghivo_megnyito_CS6.indd

Részletesebben

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Szövetségének (MEGFOSZ) közreműködésével második alkalomból szervezi meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-t, melynek

Részletesebben

Szekszárdi Sportközpont Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

Szekszárdi Sportközpont Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. XXIV. KIHÍVÁS NAPJA Szekszárd 2015. május 20. Részletes program Sportcsarnok Szekszárdi Sportközpont NKft. 2015. május 20-án, szerdán, 00:00 órától: 00.00 óra Ünnepélyes megnyitó 0.30 óra Kézilabda és

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának 2019. évi munkaterve Január 29. 1. A Mentálhigiénés Műhely beszámolója a 2018. évi tevékenységéről, 2019. évi támogatási

Részletesebben

Zöldebbé és élhetőbbé tehetik a magyar városokat

Zöldebbé és élhetőbbé tehetik a magyar városokat 1. oldal (összes: 7) A technikai fejlődés üteme elképesztő méreteket ölt, a városokat pedig minden eddiginél többen és sűrűbben lakják ismeretesek a tények, amelyek egyúttal azt is jelentik: sosem volt

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

A Balatoni horgászfogások elemzése a fogási naplók adatai alapján

A Balatoni horgászfogások elemzése a fogási naplók adatai alapján A Balatoni horgászfogások elemzése a fogási naplók adatai alapján Jogszabályi háttér 78/1997. (XI.4.) FM rendelet 13. (1) A jogosult vagy több jogosult együttesen a területi engedély adásával egyidejűleg

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 5., kedd Tartalomjegyzék 8/2018. (VI. 5.) OGY határozat Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról 3982 9/2018.

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

Az III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál záró beszámolója III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 2015. május 23-31. A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a III. Pécsi Családi Fesztivál

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Boldog István polgármester: javaslom, hogy a 2. napirendi pontot tárgyaljuk először a vendégünk miatt.

JEGYZŐKÖNYV. Boldog István polgármester: javaslom, hogy a 2. napirendi pontot tárgyaljuk először a vendégünk miatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soron következő képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Boldog

Részletesebben

A évi Pálinka Országkóstoló F E L H Í V Á S A

A évi Pálinka Országkóstoló F E L H Í V Á S A A 2016. évi Pálinka Országkóstoló - a 2016. évi Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny - - Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2016. - F E L H Í V Á S A A 2016. évi Pálinka Országkóstoló kiírója: A Pálinka

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2015 KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. Fenntartói azonosító: 39011654-160000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Szekszárdi Garay János Gimnázium

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

- Dr. Bagi Gábor a szolnoki Damjanich János Múzeum történészmuzeológusának az emberi erőforrások miniszterétől kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjat vehetett át. - Bajkainé

Részletesebben

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16.

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16. Budapest Portál Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16. Tarlós István főpolgármester (jobbra) és Völner Pál államtitkár (balra) felavatja a Nepomuki Szent János rekonstruált

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v Ügyiratszám: 20-15/2009. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023 J e g y z ő k ö n y v Készült: Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Területi tervezési szakmai konferencia és konzultációs napok 2014. február 11-13. Helyszín: Benczúr Hotel, 1068 Budapest, Benczúr utca 35. 2014. FEBRUÁR 11. KEDD 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:05 Köszöntő

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2014 KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. Fenntartói azonosító: 39011654-160000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Szekszárdi Garay János Gimnázium

Részletesebben

Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens. Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály január 28.

Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens. Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály január 28. Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály 2016. január 28. AGROmash EXPO 1 1996 - Természetvédelmi törvény (1996. évi LIII. törvény) 1998

Részletesebben

Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán

Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán Jelentős fejlesztési beruházás keretében újították fel a Csónakázó-tónál található kilátót, mely fontos jelképe ennek a tájnak - mondta

Részletesebben

Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése

Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA ÉS KISHOMOK VÁROSRÉSZÉNEK SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA KEOP-7.1.2.0-2008-0295 Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése 2011. október 26. A Hódmezővásárhely szennyvíztisztítása

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség 5 000 17 000 35 000 52 000 58 000 93 000 133 000 240 000 298 000 320

Részletesebben

Versenyfelhívás 2012 I. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupa /Gyula, Budapest/

Versenyfelhívás 2012 I. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupa /Gyula, Budapest/ Versenyfelhívás 2012 GYÜMÖLCS- ÉS BORPÁRLAT GYÜMÖLCS- ÉS BORPÁRLAT I Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupa /Gyula, Budapest/ benne a XX Magyar Országos Pálinka- és Törkölypálinka, Gyümölcs- és Borpárlat

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK!

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! PÁLYAVÁLASZTÁS 2016-2017. TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! Gyermekeik, tanítványaik minél hatékonyabb pályaválasztását, az alábbi szervezetek támogatják, segítik, egymással együttműködésben: Tolna

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

25 éves Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi

25 éves Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi Szám: VI. 80/2014. E.a.: Pócs Margit Tárgy: Kiemelkedő Művészeti Együttesek 2013. évi beszámolója 2014.évi tervei Szekszárd megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága Szekszárd Tájékoztató

Részletesebben

A Szilvanap zamataiban a történelmet is ízlelgethettük Tarpán - Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend szeptember 27. kedd, 18:51

A Szilvanap zamataiban a történelmet is ízlelgethettük Tarpán - Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend szeptember 27. kedd, 18:51 Ünnepre érkezett a sok érdeklődő szeptember 24-én, szombaton Beregbe, az egykori kurucok fészkébe, a pálinka mai fővárosába. Tarpán, a XIII. Szatmár-Beregi Szilvanapok közönségcsalogató programfolyamát

Részletesebben

BRFK VII. ker. Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma***

BRFK VII. ker. Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma*** Körzeti megbízott Neve Forgácsné Kiss Anikó Révész Gabriella Brutyó János Balog Mihály Rendfokozata* Mobiltelefonszáma** főtörzsőrmester 06-70-489-35-34 1071 Budapest, zászlós 06-70-489-35-12 1071 Budapest,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ. A évi Sportmunkaterv alapján. Jóváhagyom:

VERSENYKIÍRÁS TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ. A évi Sportmunkaterv alapján. Jóváhagyom: TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ A 2019. évi Sportmunkaterv alapján Jóváhagyom: Budapest, elektronikus bélyegző szerint Vietórisz Ágnes tű. ezredes tűzoltósági főtanácsos BM OKF Humán

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága évi munkaterve E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága évi munkaterve E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA ZÁRT ÜLÉS NAPIRENDJE! AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 3. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális

Részletesebben

GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN

GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN Szerkesztette: Bánáti Diána Gelencsér Éva Budapest, 2007. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. Genetikailag módosított

Részletesebben

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01... 8 MTI...

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01... 8 MTI... Havi Sajtófigyelés Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01.... 8 MTI... 8 Több mint egymilliárd forint lehet az eltűnt pénzszállító autó sofőrjénél...

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag Karácsonyi ünnepkör a Balaton környékén c. időszaki kiállítás NKA 3506/183 Készítette: Gyanó Szilvia etnográfus, a kiállítás kurátora A Szép jelen, szép csillag

Részletesebben

A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban.

A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban. A Nemzeti Parki Termék védjegy minősítési rendszere és követelményei az élelmiszerszabályozásban. Pest megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Bioélelmiszerek Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Biotermék A valódi biotermék ellenőrzött körülmények között termelt, semmilyen műtrágyát és szintetikus, toxikus anyagot nem tartalmaz. A tápanyag-utánpótlás

Részletesebben

Tisztelt Igazgatóság! Képgaléria Fesztiválmegnyitó http://www.pnsz.hu/galeria/294/ii-pecsi-csaladi-szinhazi-fesztival-megnyito

Tisztelt Igazgatóság! Képgaléria Fesztiválmegnyitó http://www.pnsz.hu/galeria/294/ii-pecsi-csaladi-szinhazi-fesztival-megnyito NKA Igazgatósága 1388 Budapest, Pf.: 82 Tárgy: Záró beszámoló megküldése Pályázati azonosító: 3707/11933 Tisztelt Igazgatóság! A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a II. Pécsi

Részletesebben

Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.)

Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.) BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.) 2015. december 14. (hétfő) 14.00 óra: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata tisztelettel

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város évi tervezett mérlege

Szekszárd Megyei Jogú Város évi tervezett mérlege Szekszárd Megyei Jogú Város 2015. évi tervezett mérlege I.mérleg Bevételek Eredeti előirányzat 2015 Módosítás III. Módosított III. Kiadások Eredeti előirányzat 2015 Módosítás III. Módosított III. Költségvetési

Részletesebben

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve Január 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi előzetes beszerzési terve 2.

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

Éves munkaterv 2015.

Éves munkaterv 2015. Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi E-mail: gaal.dora777@gmail.com Éves munkaterv 2015. Január 07.-e Próba 17,00-18,30 / Rendezvényterem / 10.-e Próba 9,00 11,00? Munkanap révén kérdéses, hogy melyik

Részletesebben

A évi Pálinka Országkóstoló F E L H Í V Á S A

A évi Pálinka Országkóstoló F E L H Í V Á S A Oldal: 1 / 6 A 2016. évi Pálinka Országkóstoló - a 2016. évi Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny - - a 2016. évi nemzeti Pálinkakiválóságok kiválasztása - F E L H Í V Á S A A 2016. évi Pálinka

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Az Árpádháziak szellemi örökségétől az európai partnerségig A versenyképesség és energiái a magyar-türingiai kapcsolatokban Magyar-Türingiai Gazdasági Konferencia Székesfehérvár 2014. január 30-31. Helyszín:

Részletesebben

Milyen lesz a KAP? Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Milyen lesz a KAP? Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Kis Miklós hozzátette: az Európai Unió mezőgazdasági célkitűzéseivel egyetért a kormány, de az azokhoz rendelt eszközöket nem tartja célravezetőnek. Magyarország az uniós agrárcélokat támogatja, de a Bizottság

Részletesebben

II. MAGYAR SAJTMUSTRA

II. MAGYAR SAJTMUSTRA II. Magyar Sajtmustra Meghívó A Kis- Közép- Agrárvállalkozók Sajtkészítők Egyesülete, a Völgy Vidék Közösség, a Bicskei Mg. Zrt., valamint a Hangistálló Nonprofit Kft. a LEADER térségek közötti együttműködés

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése

Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése Az Európai Unió LIFE programjának támogatásával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és nemzetközi szervezete,

Részletesebben

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 2012. 03. 03. Idén 27. alkalommal rendeztek Sárisápon borversenyt a Bányász Művelődési Házban. Hagyomány, hogy a borverseny megrendezésére mindig

Részletesebben

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: www.veszpremkukac.hu Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének

Részletesebben

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 2. sz. napirendi pont 37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 2013. május 23. Szakmai tanácskozás

MEGHÍVÓ. 2013. május 23. Szakmai tanácskozás MEGHÍVÓ Ezúton Tisztelettel meghívjuk Önt és Munkatársait a Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ által szervezett Szakmai tanácskozásra és KÁTKI nyílt napokra, amely a

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk arról, hogy idén is meghirdetésre került a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város évi tervezett mérlege. Teljesítés

Szekszárd Megyei Jogú Város évi tervezett mérlege. Teljesítés Szekszárd Megyei Jogú Város 214. évi tervezett mérlege I.mérleg Bevételek Eredeti előirányzat 214 Módosított VI. Teljesítés 214.12.31. Kiadások Eredeti előirányzat 214 adatok eft-ban Módosított VI. Teljesítés

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Engedjék meg, hogy a következőkben sajátosságról is említést tegyek a témához kapcsolódóan.

Engedjék meg, hogy a következőkben sajátosságról is említést tegyek a témához kapcsolódóan. Fenntartható élelmiszer-rendszerek az egészséges táplálkozásért Európában és Közép-Ázsiában FAO-WHO regionális szimpózium megnyitó Budapest, 2017. december 4. 9:00-9:30 Tisztelt FAO Főigazgató-helyettes

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: - TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Humán Bizottságának 2017. évi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

A GMO-mentes jelölés Magyarországon

A GMO-mentes jelölés Magyarországon A GMO-mentes jelölés Magyarországon Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető Természetmegőrzési Főosztály A magyar GMO-mentes mezőgazdasági stratégia - Országgyűlési h. a géntechnológiai tevékenységgel,

Részletesebben

Paksi Többcélú Kistérségi Társulás. Paks, 2014. szeptember 1.

Paksi Többcélú Kistérségi Társulás. Paks, 2014. szeptember 1. Paksi Többcélú Kistérségi Társulás T Á R S U L Á S I M E G Á L L A P O D Á S Paks, 2014. szeptember 1. 2 TÁRS ULÁSI MEGÁLLAPODÁS Paks város és térségéhez tartozó önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulásának

Részletesebben

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30.

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30. SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola

Részletesebben

Tekintettel arra, hogy a program célja a minél szélesebb körű ismeretetek átadása, a tanulmányút során számos intézménylátogatásra is sor került.

Tekintettel arra, hogy a program célja a minél szélesebb körű ismeretetek átadása, a tanulmányút során számos intézménylátogatásra is sor került. Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy hírlevelünkben tájékoztassuk arról, hogy Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség (CPA) magas rangú delegációja érkezett tanulmányútra a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz.

Részletesebben

SZABÁLYZAT. LEGJOBB SZŐLŐPÁLINKÁJA és Bács-Kiskun megye. LEGEREDMÉNYESEBB PÁLINKAFŐZDÉJE cím kiválasztásához. Bács-Kiskun megye

SZABÁLYZAT. LEGJOBB SZŐLŐPÁLINKÁJA és Bács-Kiskun megye. LEGEREDMÉNYESEBB PÁLINKAFŐZDÉJE cím kiválasztásához. Bács-Kiskun megye SZABÁLYZAT Bács-Kiskun megye LEGJOBB SZŐLŐPÁLINKÁJA és Bács-Kiskun megye LEGEREDMÉNYESEBB PÁLINKAFŐZDÉJE cím kiválasztásához 1 A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az évenként Kecelen megrendezésre kerülő

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 12-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 12-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 12-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 39/2015. Kedves Kolléga!

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 39/2015. Kedves Kolléga! Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 39/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy hírlevelünkben tájékoztassuk arról, hogy Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség (CPA) magas

Részletesebben

TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről

TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 193.. MELLÉKLET: 2 db. TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma és rendszeres személyi juttatása 2014. évben

Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma és rendszeres személyi juttatása 2014. évben rendszeres juttatása 04. évben XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Földművelésügyi Minisztérium igazgatása miniszter,miniszterrel 3 3 kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos 7 769 közigazgatási

Részletesebben