ADATOK ÉS KÉRDÉSEK DEBRECEN TÖRÖKKORI AGRÁRTÖRTÉNETÉHEZ Makkal László

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ADATOK ÉS KÉRDÉSEK DEBRECEN TÖRÖKKORI AGRÁRTÖRTÉNETÉHEZ Makkal László"

Átírás

1 ADATOK ÉS KÉRDÉSEK DEBRECEN TÖRÖKKORI AGRÁRTÖRTÉNETÉHEZ ' Makkal László Misem lenne kívánatosabb, mint ha a fenti címből az adatok és kérdések" szavakat el lehetne hagyni és máris meg lehetne írni Debrecen XVI-XVII. századi agrártörténetét, ami persze egyben a város gazdaságtörténetét is jelentené, hiszen úgy nem lehetne a mezőgazdaságról beszélni, hogy a kézm űvességhez és kereskedelemhez való arányát és viszonyát ne tisztáznók. Bár nagynevű és nagyérdemű történészek, Sz űcs István, Zoltái Lajos, Szabó István, Balogh István és Komoróczy György sokat és fontosat írtak a város gazdálkodásáról, még a szótanforgó korszak vonatkozásában is, amelyet joggal a helyi mezőgazdaság, kézművesség és kereskedelem fénykorának tartottak, mégis nemrég hangzott el a hiányokat felpanaszló két megállapítás : Debrecen középkori gazdasági élete még feldolgozásra vár" (Balogh István)1 és Debrecen kereskedelemtörténeti helyzetét még mind a mai napig nem sikerült a maga teljességében tisztázni" (Szakály Ferenc).2 Reméljük, hogy ezek a panaszok már nem sokáig maradnak érvényben, hiszen készül Debrecen történeti monográfiája s abban a gazdasági élet nyilván megkapja majd a maga előkelő helyét és bőséges tárgyalását. Ez persze nern.lesz könnyű munka eredménye, hiszen az eddigi hiányosságokat is az okozta, ami még most is nagy nehézséget jelent : a források szétszórtsága és feltáratlansága. Sajnálatos módon Debrecen, mely.legalább kétszáz esztendeig a történelmi Magyarország legnépesebb városa volt, nem adott ki olyan helyi forrásgyűjteményt, mint pl. Brassó mintaszerű Quellen-je vagy Sopron okmánytára. Holott a városi levéltárban a tanácsi jegyzőkönyvek, a diplomák és a szakági iratanyagok, kiegészítve az Országos Levéltár gyűjteményeivel (különösen kamarai irataival), olyan dokumentációt kínálnak, amelynek mélyreható kiaknázása esetén Debrecen gazdaságtörténetének nem egy bizonytalan vonatkozására fény derülne és talán a kielégítő összkép is megrajzolható lenne. Mert bizonytalanság éppen elég van s ezek nem is csupán részletkérdésekre szorítkoznak. Debrecen történeti jellegének megítélése az óriás falu" 3 és a virágzó kalmárváros" végletei közt ingadozik, s mindkettőre akad nemcsak történetírói, hanem kortárs-szemtanúi bizonyságtétel is. Másképpen fo- 1 Balogh István : A cívisek világa (Debrecen néprajza). Bp old. 2 Szakály Ferenc : A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XVI. század közepén. Somogy Megye Múltjából" í? old sz. jegyzet. 3 Már a XVI. századi Bongars is óriási falunak" nevezte Debrecent s nagyságban Középeurópa egyik legnagyobb városával, Prágával mérte össze. Vö. Peth ő Károly : Debrecen valamikor, külföldi utazók leírásában. Múzeumi Kurír sz. 36. old. 2S

2 galmazva : agrárváros" volt-e a XVI-XVII. században Debrecen, vagy higyjünk-e annak az egyébként hiteles forrásbbl származó megállapításnak, hogy a XVII. század derekán a városban 51 ~ kézm űves, 18~ keresked ő és csak 31 ~ mezőgazdasági foglalkozású adófizető lakos volt, egy az akkori Magyarország legpolgáriasabb városával van dolgunk? Debrecen kézművességével a közeljöv őben szeretnék foglalkozni, ezúttal az agrárváros" problémát óhajtom kritikailag szemügyre venni, de természetesen nem a szintézis és a végleges döntés igényével, hanem - mint a címben ígérem - adatokkal és kérdésekkel" igyekszem hozzájárulni azoknak a dolgához, akik a készülő monográfia gazdaságtörténeti fejezeteit írják, azt is kockáztatva, hogy már nyitott kapukat döngetek. Debrecen agrárváros" jellegére nemcsak építészeti szerkezetéből, az állattartásra alapozott kertes" településéből s épületei nagy többségének falusias egyszintűségéből, a kiemelkedő városmag viszonylagos kicsinységéből szoktak következtetni, hanem elsősorban nagy határából.a második világháború utáni rendezésig a város határa kat. holdra terjedt ki, de a XVII. században ehhez még mintegy kat. holdnyi zálogba vett puszta is tartozott, amelyeket a város később visszabocsátott. Az 1945 előtti városhatár túlnyomó része már Mohács, sőt nagyobbára már 1400 előtt Debrecenhez tartozott és a Berettyó két mellékvizének, a Hortobágynak és a Tócónak völgyében a mai Vámospércstől viszonylag keskeny, legszélesebb metszeteiben is csak 20 km-es, de kb. 75 km hosszú sávban húzódott a Tiszáig (Csere és Egyek közt érintve azt). Ez az említett két folyóvölgyhöz nem hosszában alkalmazkodó, hanem azokat átszel ő hosszú földsáv gazdaságföldrajzilag háromféle területre terjed ki. ATócótól keletre, ahol maga a város is fekszik, a Nyírség homokos hátsága végz ődik, rajta ligeterd ők, ezek közt is Debrecen híres Nagyerdeje s a nevében is jellegzetes Csere. Minden jel szerint aváros eredeti határa ide, atócó és mellékvize, a Kondoros közé esett.a Nagyerdő és Apafája nevű északi határrészek ezek, amelyekről oklevél már azért sem maradt fenn, mert hamarosan új szerzemények közé ékel ődtek, s az óvatos debrecenieknek is csak 1582-ben jutott eszükbe, hogy Báthory Istvánnal birtokjogukat itt is megerősíttessék. 5 Ez az eredeti határ a várostest mai déli szélén (a vasútállomás környékén) véget is ért, mert ott már a később fokozatosan Debrecenbe olvadt Torna-Boldogfalva s attól délre a Kondoros patak mellett a hasonló nevű helység terült e1.6 Az ősi Debrecen tehát egy vízben, fában gazdag, mezőgazdaságilag univerzális", szántásra, legeltetésre, favágásra egyaránt alkalmas területen keletkezett. Abból viszont, hogy mikor merre, milyen jellegű földekre terjeszkedett (a XVI. század közepéig nagybirtokos földesurai beleszólásával, néha kezdeményezésével, de mindenesetre a közösség gazdasági érdekeinek megfelelően), következtetni lehet gazdálkodásának fejlődésére és jellegére. A legkorábbi szerzemények a határnak ma Csere nevű részére tehát a homokos hátság ligeterdős tájára, az eredeti határral azonos jellegű területre esnek : Szata, Soma, Szentdemeter, Szentkereszt valaha templomos, de később elpusztásodott falvak, továbbá Poroszlótelke, Látótelke, Ároktelke, Kondoros és Likaháza puszták (korábban ezek is lakott helyek) szerepelnek Zsigmond király és évi okleveleiben mint régtől fogva" ill. kezdettől" Debrece- 4 Komoróczy György : Debrecen története a felszabadulásig. Debrecen, old. Vö. Zoltai Lajos : Debrecen város foglalkozási ágak szerint. Régi Okiratok és Levelek Tára f. 5 Zelizy í~ániel : Debrecen sz. kir. város egyetemes leírása. I old. 6 Zoltai Lajos : Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. Debrecen, old. 26

3 hez tartozó földek.' A Tócótól keletre (miután Torna egyrésze már korán, másrésze a XVII. századra beolvadt a város lakóterületébe) északon 1438-ban Szalóksámson puszta jutott vásárlás útján Debrecen bitokába 8, délen pedig a XVII. századra a korábban elpusztult Fancsika, Bánk és Haláp olvadtak be a debreceni határ ligeterd ős hátsági részébe. Mindebből még nem lehet semmiféle gazdasági fordulatra következtetni. Annál inkább fordulatra mutat azonban a XIII. és XIV. század fordulóján a Tócótól nyugatra meginduló terjeszkedés, éspedig a Tócó jobbpartján húzódó löszös mezőgazdasági sávra s azon túl még nyugatabbra a Hortobágy és mellékvize, a Kadarcs (vagy Kösély) völgyébe, azoknak füves, fás árterére. A legkorábbi szerzemény Zám és Csécsfalva (1297) a hortobágyi puszta délnyugati sarkában, a következ ő ezektől északra, Máta (1311) ugyancsak a Hortobágy folyó jobbpartján, együttesen nagyterjedelmű, sajátosan legelőnek alkalmas térség, amiből következtetni lehet arra, hogy azidőben Debrecen már jelent ős állattenyésztésbe kezdett. Ezután, de mindenesetre 1411 előtt, amikor összeírták a debreceni uradalom tartozékait, Mátán kívül már szerepelnek a Hortobágy halpartján Baluraz, Aszalós és Apa puszták, e két utóbbi később Kösélyszög vagy Kadarcskerület néven szerepel, mivel a Hortobágy és a Kösély-Kadarcs folyók közé estek.a hortobágyi pusztának a Tiszáig érő meghosszabítását, Ohat pusztát Debrecen 1672-ben váltotta magához. 9 De már ugyanebben az időben Debrecenhez tartozik a hortobágyi ártér és a Tócón túli homokos hátság közti löszös mezőségen az 1307-ben megszerzett Elep, Fegyvernek és Cuca, majd valamikor 1435 előtt, mikor a szomszédos szepesi nemesek a már ott birtokos debrecenieket háborgatták, Ondódtelke, Lombi-Szentkereszt, Kamaráshalmatelke és Facsát.l Ezeknek a pusztáknak (korábban lakott helyeknek) bekebelezésével Debrecen mintegy harapóba fogta a Tócó jobbpartján alakult Macs, Pallagmonostor, Pac, Szepes, Hegyes, Szentgyörgy, Zelemér és Ebes falvakat, amelyek azután részben a török kor háborús viszontagságai, de főleg Debrecen vonzása révén elnéptelenedtek és a XVII. századra vásárlás vagy zálogbavétel révén a debreceniek használatába kerültek.~l Ez a mezőségi terület kínálkozott elsősorban szántóföldnek. Az 1411,1429 és évi megerősítő oklevelekben felsorolt 20 (és fel nem sorolt, de szintén Debrecenhez tartozó további 2) puszta már az eredeti faluhatárnak sokszorosa volt s a helyzet teljesen megfelelt annak, hogy Debrecen a XIV. század közepén mezővárosi rangra emelkedik. Ebben kétségtelen szerepe van földrajzi helyzetéből ered ő kereskedelmi gócpont voltának, ezzel kapcsolatos virágzó kézművességének s természetesen annak is, hogy egy igen előkelő bárói család, a Debreczeniek uradalmi központja és lakhelye volt. De történészeink által e méltán hangsúlyozott ismérvek mellett, korábban is kifejtett nézeteimhez ragaszkodval 2, úgy vélem, hogy mint a legtöbb hazai mezőváros, úgy Debrecen is városprivilégiumát nem utolsó sorban annak köszönhette, hogy a megszerzett pusztákon nemcsak egyetlen faluhatárnál jóval tágasabb, hanem a jobbágytelki kötöttségektől is mentes területen gazdálkodhatott. Mivel tehát a 7 Uo. 97. old. 8 Uo old. 9 Uo old. és Ohat-ra OL U et C f. 90. No Balogh István szíves közlése. 10 Zoltai L. Ismeretlen részletek... i. m. 96. old. 11 Uo old. 12 Makkal László : A mezsvárosi földhasználat kialakulásának kérdései. Kelemen Lajos Emlékkönyv, Kolozsvár,

4 pusztákkal megnövekedett térségben a- mezővárosi közönség szabadon alakította határhasználatát, ennek beosztásábólv~ciderül a gazdálkodás jellege is. A városhatár gazdálkodási övezeteit pontosan csak a XVIII. századból ismerjük, ekkor a Tócótól keletre eső hátságon a város közvetlen környékén kerti szőlők, ezeken túl köröskörül a kezes jószág belső legelői terültek el, a legkeletibb erdós részen pedig a rideg jószág telelői. A Tócótól nyugatra eső löszös talajú mezőségen a belső legelőkhöz közvetlenül kapcsolódva a házak után kiosztott szántóföldek következtek, ezektől északra, nyugatra és délre az akkor már tanyákká alakulás folyamatában levő szállások", azaz legeltető és részben szabad foglalású szántó földek, végül az ártér jellegl Hortobágyon és attól keletre a rideg jószág pusztai legelői terjeszkedtek.ls A XVII. században még tanyásodásról nem tudunk, a szállások" a marhatenyészt ő és marhakereskedő tőzsérgazdák (quaestores boarü a latin írásbeliségben)14 csordái és az azokra vigyázó, majd azokat vásárra hajtó hajdúik" (bubulci vulgo haidones)15 tartózkodási helyei voltak.a város árkán kívül, mint az állattartó mezővárosokban általában, a kezes állatok istállóit magukba foglaló kertek" állottaklb, de ugyancsak kertnek" éspedig mezei kertnek" nevezték Debrecenben is a pusztai legelőkön létesült, emberek és állatok számára emelt épületekkel, kutakkal és szénakazlakkal ellátott szállásokat". Ilyenekről a Hortobágy táján már 1520 körül hallunk.l' A várostól keletre eső erdós hátságon a XVII. században makkoltatás és kaszálás folyt, s minden valószínűség szerint a marhák teleltetése isle A XVI. és XVII. századi gazdálkodás közt így a marhatartásban nem sok különbséget találunk, mert a XVI. század elején kialakult kert-szállásrendszerrel találkozunk, s a városi tanács jegyzőkönyvében már 1548-ban, tehát a legkorábbi bejegyzések közt ökörkereskedelmi ügyletek is előfordulnak.l 9 Azt tudjuk, hogy a XVIII. század folyamán hogyan alakult át a debreceni állattartás tókégazdák hatalmas csordáiból a városlákók egyenként kisebb számú marháit összecsapó közösségi csordákká, s ezzel párhuzamosan hogyan foglalt el egyre többet a belső legelőből a szőlő, a szállások területéből pedig a szántófödd, annál kevesebbet tudunk azonban arról, hogy mikor kezdődött Debrecenben a nagyarányú marhatenyésztés, egyáltalában milyen volt a debreceni állattenyésztés szerkezete egyrészt tulajdonosi kategóriák, másrészt állatfajták szerint a XVI-XVIL században és hogyan viszonyult a helyi szántóés szőlőműveléshez. 13 Balogh L : A cívisek világa. i. m. 63. s köv. térképpel a és 97. lapokon, továbbá a tanyásodásra vonatkozó irodálom bibliográfiájával. 14 OL LT et C f. 90. No (1657) 15 Tiszántúli Református Egyházkerület Debreceni Nagykönyvtára R 528. p. 60. (1583.) 16 Szács István : Szabad királyi Debrecen áros történelme. Debrecen old. 17 Balogh István : Tugurium - szállás - tanya. Adatok a magyar tanyatelepülés elő történetéhez, (A szerző és az Ethnographia-Népélet szerkesztőjének szívességéb ől, egyben hozzászólásra hozzám juttatott kézirat, sajtó alatt). Ebben idézve a 8. sz. jegyzetben Hajdú-Bihar megye íevéltérának debreceni városi irataiból : Ohati iratok. 71, és 298., Mátrai iratok 82. jegyzetek alatt a Hortobágy melletti Zámról, hogy ott körül az Oláh Miklós által tízezres gulya tulajdonosának mondott nádudvari Bíró Gáspárnak és további hét tőzsérgazdának gulyája és juhnyája legott hajdú barompásztor" és juhász" keze alatt kertek" mellett, amelyekben egy más forrás szerint 1574-ben építmények, szénakazlak és kutak voltak mindenféle" marha számára. Bíró Gáspárról id. Zoltai L. : Ismeellen részletek... i. m old. 18 Uo old. 19. HBmL. IV. A. 1011/a márc. 6. és máj Ld. 13. sz. jegyzet 28

5 - - Tegtijabban Balogh István vetette fel azt a kérdést, hogy a vagyonos - tőzsérgazdák vágómarhaként hazai és külföldi piacra szánt pusztai állattenyésztése országos (s így egyben debreceni) viszonylatban nem előzte meg az alföldi mezővárosok kialakulását s így abban nem is lehetett része, sőt annál jóval később keletkezett. Úgy véli, hogy az évi törvényben a szállás" (ill. mezei kert") fogalommal egybeeső tugurium" szóhoz tapadó XVI-XVII. századi tartalom, méginkább a XVIII. századi jelentésváltozás ismeretében erős kételyeink vannak a magyar néprajzkutatók, település= és gazdaságtörténészek egy része előtt megdönthetetlennek látszó ama nézet tekintetében, amely a magyar tanya-települési rendszert vagy legalábbis a települési elv eredetét-a pusztai állattartás kétségtelen történeti formájával kapcsolatba hozva - valahol a messze előidőkben fennállott nomadizmusból vezeti le. Amíg az ellenkezőjére kétségtelenül ide értelmezhető okleveles bizonyítékokat nem kapunk, a pusztai állattartással kapcsolatban álló tuguriumokat- szállásokat a XV. század végénél korábbiaknak nem tekinthetjük."zi A magam részéről igazat adok Balogh Istvánnak abban, hogy az árutermelő nagybani pusztai állattartást -legalábbis közvetlenül- nem lehet a régi magyar (honfoglaláskori vagy éppen azelőtti) nomadizmusból levezetni. Az azonban kérdéses, hogy a tugurium vulgo szállás" pásztorkunyhó, illetőleg a vele kapcsolatos, szintén szállás"-nak, vagy mezei kert"-nek nevezett pusztai legelő nevének legkorábbi okleveles előfordulásával kell-e egyidősnek venni a bérbevett pusztákon hizlalásra és eládásra szánt ökröknek tőkés vállalkozók és bérmunkás pásztoraik által történő tenyésztését? Párhuzamosan folytatott kezes és szilaj állattartásról Magyarországon már a XI. század óta van tudomásunk 22 s lehetetlen feltételezni, hogy a rideg jószág vagy legalábbis pásztorai számára valamiféle menédéket ne építettekvolna, még há azt nem is éppen szállés"-nak nevezték. Okol (=Akol), Biolokol (Bivalyakol) nevű középkori falvaink alighanem ilyen pásztorszállásokból alakultak ki. Igaz, a XIII. századig forrásszerűen csak földesúri rideg gulyákról, ménesekr ől tudunk, s a magyar köznép nomadizálása eddigre alighanem a faluhatáron belőli legeltetésre szorultviasza. A XIII. században azonban a nomád állattartás újjászületett a bevándorolt kunok által, akik legalább annyira, ha nem-még inkább mint a honfoglaló magyarok, elsősorban rideg állattenyészt ők voltak, s mint az Rogerius siralmas krónikájából" köztudomású, éppen azért ütköztek össze a törzsökös mágyar lakossággal, mert ónnak vetéseit csordáikkal károsították. Nyilvánvaló ; hogy rideg állattartásé nemcsak (bár valószínűleg elsősorban) a kun előkelőknek volt, hanem a köznépnek is, melyet-xiv. századi megkeresztelésekór keresztény módra" megtelepült életmódra s ezzel rendszeres földművelésre sokáig,hiába próbáltak kényszeríteni.23 Persze szó sem lehet arról, hogy a nomád kunoknak tulajdonítsuk a magyarországi árutermelő marhatenyésztés kezdeményezését, de igenis feltételezhető, hogy -ők szolgáltatták annak nyersanyagát, az akkori európai (és magyarországi) kistermetű (brachycerosaípusú) szarvasmar- 21 A 17. sz. jegyzetben idézett cikkében. 22 Makkal László : ástliches Erbe-und westliche Leihe in der ungarischen Landwirtschaft der frühfeudalem Zeit.-Agrártörténeti Szemle Supplementum 5. s köv. old. 23 Györfjy György : A kunok feudalizálódása. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században : (Szerk. Székely György.) Bp : old. Szabó István : A magyar mezőgazdaság története a XIV. századtól az 1530-as évekig. Bp öld, -megállapítja, hogy a kunok betelepülésével a nomád hagyományok és formák valószín űleg új ero"re kaptak", de a XV~XVI: "századra a jászkunok közt is elsorvadtak. 29

6 hónáljóval nagyobb növésű, villásszarvú, a közös őshöz, az őstulokhoz közelebb álló primigenius típusú marhát, a magyar szürke" elődjét. Hankó Bélának azt az általánosan elfogadott elméletét, hogy a magyar szürke" marha ősét a honfoglaló magyarok hozták magukkal, a koraközépkori marhacsontvizsgálatok alapján Bökönyi Sándor megdöntötte s bebizonyította a brachyceros típusnak a XIV. századig tartó kizárólagos hazai elterjedését 24, Matolcsi János pedig kimutatta, hogy a XIV-XV. századi marhacsontleletekb ől a korábbiakhoz képest jelentős és idővel egyre növekvő marhamagasságra és testsúlyra, azaz a primigenius típus megjelenésére lehet következtetni.2i Ezzel a megállapítással Gaál László szállt vitába, éllettani abszurdumnak" jelentve ki azt, hogy a XIV. században kialakult új marhafajta a XIV. századra évi százezres exportot lehetővé tevő tömegre szaporodhatott volna. 28 Matolcsi János azonban kiszámította, hogy rossz szaporodási viszonyok közt is egy pár szarvasmarhától 10 év alatt legalább kétszer annyi felnevelt utód, azaz 150 év alatt 50 nőivarú induló állományból több mint szarvasmarha lesz, s akkor már megvan a lehetősége, hogy egy évben akár ökröt is hizlaljanak eladásra.2' Ami a magyar szürke" származását illeti, Matolcsi nem tartja valószínűnek a brachyceros típusból való kitenyésztését,2i sem azt a sajátos" elméletet, hogy a hazai őstuloknak a brachycerossal való szándékolt keresztezésébőljött létre29 s csak éppen jelzi, hogy felmerült az is, hogy a szürke marhát a XIII. században betelepülő kunok hozták magukkal." Ez az utóbbi gondolat Bökönyi Sándoréi s megérdemli, hogy szerény lapalji jegyzetből szövegbe emelve az alább kifejtendők alapján helyeseljük, éspedig egyáltalán nem függetlenül a debreceni pusztai állattartás történetétől. Azon kívül, hogy a magyar szürke" marha megjelenése a csontleletekben közvetlenül követi a kunok bevándorlását, a kunok általi behozatalát az valószín űsíti, hogy a nyugateurópai piacokra szállított s éppen nagy termeténél fogva kiváló húsállattá kitenyésztett magyar szürke" marha eleinte nem volt Magyarországon sem általánosan elterjedve, hanem sokáig alföldi marhának" nevezték. De módunk van az Alföldön belül is szűkebbre vonni eredeti tenyésztési területét, mert két XVI. századi (egy török és egy magyar) vámjegyzék feltünteti az elvámolt szarvasmarhák származási (pontosabban felhajtási) helyét ben a váci török vámon kb. egy év alatt áthajtott db szarvasmarha közül , azaz kb. 74 ~ Csanád, Csongrád, Heves és Pest megyékből és a Jász-Kiskun kerületből indult el (kb. egyenl ő arányban),s az utánuk következő Arad, Békés és Bihar megyékből mindössze 6337 db-ot hajtottak fel. Az ezren felüli marhaszámmal szereplő helyek Jászberény, i-iev~s, Kecskemét, Nagykő- 24 Bökönyi Sándor : A budai várpalota ásatásának állatcsontanyaga II. Budapest Régiségei XX old. 25 Matolcsi János : A szarvasmarha testnagyságának változása a történelmi korszakokban Magyarország területén. Agrártörténeti Szemle old. pasim, főleg 12. és 24. old. 26 Gaál László : A magyar állattenyésztés múltja. Bp old. 70. sz. jegyzet. 27 Matolcsi J. : i. m old. 28 Ezt implicite Gaál László tételezi fel, (i. m. 41. old.) a kistermetű korábbi és nagytermetű későbbi marhák csontleletei közt szerinte meglevő alaki és bizonyára alkati hasonlóságok" alapján, míg Matolcsi (i. m. 24. old.) úgy véli, hogy nem lehet egy adott fajta konkrét jelenlétérő l beszélni akkor, ha a csontmaradványok között még a típusra vagy fajcsoportra való leletek sem találhatók". 29 Jankovich Miklós : Adatok a magyar szarvasmarha eredetének és hasznosításának kérdéséhez. Agrártörténeti Szemle Bökönyi Sándor : Die Haustiere in Ungarn im Mittelalter auf Grund der Knochenfunde, Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa". Bp old. 62. sz. jegyzet. 30

7 rös, Szeged, Makó, Mezőtúr és Debrecen. Egy sajnos kivonatosan közzétett (és az elégtelen levéltári jelzet miatt mindeddig eredetiben fel nem talált) jegyzék alapján 1587-ben az érsekújvári magyar vámon áthajtott marhának származási (felhajtási) helyét csak számadatok nélkül ismerhetjük meg, amiből annyi mégis kiderül, hogy eredetben is a Jászkunságból, Pest, Csongrád, Csanád, Békés, Arad és Bihar megyékből, többségében Kecskemét, Cegléd, Nagyvárad, Debrecen, Hódmezővásárhely, Szeged, Szentes, Simánd, Mezőtúr, Kiskunhalas és Jászapáti mezővárosokból hajtották fel a legtöbb ökröt.31 Ha a két vámjegyzékben szereplő helységeket térképre vetítjük, azok a Káta-Kiskunhálas-Simánd-Nagyvárad közti négyszögbe esnek, s ez az a terület, amelynek a kis- és nagykun meg jász területek a centrumát foglalják el, sőt ezektől egyetlen pontja sem esik 100 km-nél távolabb. Mintha ezt akarná illusztrálni Lazius Farkas XVI. századi Magyarország-térképén, amelyen a szótanforgó területre (és sehová máshol) ökröcskéket rajzolt be a táj fő gazdasági ágának jellemzésére. Figyelemre méltó, hogy tulajdonképpeni jászkun települések (Berény, Apáti s kiskun székek központjaiul szolgáló, de nem kun lakosságú Kecskemét és Halas kivételével) alig szerepelnek a nagy ökörfelhajtó mezővárosok közt, amelyek (ismerve nagykiterjedésű pusztabirtokaikat) nemcsak a környékbeli falvak tenyésztőinek piacai, hanem sokkal nagyobb mértékben maguk is a szarvasmarhatenyésztés fő központjai voltak. Ezek közé tartozott Debrecen is, igaz, a magyar szürke" XVI. századi tenyészterületének a perifériáján. Hogyan lehet megmagyarázni azt, hogy ha a fentebb elemzett vámjegyzékek és Lazius térképe egybehangzó tanúsága szerint a magyar szürke" marha a kunok (és a velük együtt bevándorolt jászok) hozománya", a XVI. századra már nem ők vezetnek a tenyésztésben és a piacra vitelben? Erre a kérdésre a szállás" szó jelentéstörténetének vizsgálata során próbálunk választ keresni. A szállás" szó eredete nyilvánvalóan magyar és nem kun, sem jász, a száll" -iga származéka. Mégis a kun településeket, amennyiben egyáltalán megnevezik és nem valamilyen magyar helység körül" (circa) élő kunokról beszélnek a XIV-XV. századi oklevelek, egy kun személynév és a szállás" vagy az ugyancsak magyar népe" összetételéből képzett névvel illetik (a legkorábbiak Bajcsunnépe, Alynnépe és Újszállás 1389-b ől, Besemihályszállása, Csorbajánosszállása, Abcsikszállása 1395-b ől).3z A XV. században azután a szállások" szaporodnak a jászkun vidéken s nem egy közülük helynévként hírmondónak máig megmaradt. A magyar helynévadás történetét Kniezsa István kutatásaiból ismerve tudjuk, hogy a honfoglalók a török típusú helynévadást hozták magukkal és alkalmazták a Kárpátmedencében, amelynek főformája a ragnélküli, puszta alanyesetben álló személynév (pl. Árpád családjából Fajsz, Jutas, Tevel, Tormás nevéből származó, ma is meglevő helynevek). Nyilván a kunok is ilyen típusú elnevezéssel illették téli szállásaikat, de a magyarok a XIII. század második felétől kezdve már áttértek az összetett (-falva, -háza -laka stb. végződésű) helynevekre s így a közéjük települt kunok puszta személyneves településmegjelöléseit saját szokásuknak megfelelően kiegészítették, persze nem a náluk természetes -falva, -háza, -laka végződésekkel, hanem az egészen másként élő kunok viszonyainak szemléletében az ideiglenességet jelz ő -szállása, -népe szavakkal. 31 Káldy-Nagy Gyula váci adatai : Történeti Statisztikai $vkönyv évf old. Ta" káts Sándor érsekújvári adatai : Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle s köv. 32 Györffy Gy. : i. m old. 31

8 Hogy ezek a kun szállások" nem lehettek nagyon népesek, azt jól mutatja a fentebb idézett kettőnek, Csorbajánosszállásának és Besemihályszállásának neve, amelyek arra utalnak, hogy nem az egész Csorba ill. Bese család, hanem annak-csak egy-egy tagja alkotott önálló szállást", nyilván sátraival és barmaival. Egy-egy ilyen, a magyarok által ideiglenesnek tekintett építményekkel, sátrakkal betelepített és baromcsordától ellepett kun szállás" mintájára nevezték talán már a XIV-XV., de mindenesetre a XVI. században a magyar pásztorszállásokat is szállásnak", hacsak nem fordítva, a korábbi magyar pásztorszállások neve ragadt rá a kun településekre. Az a folyamat, amelyre Balogh István fentebb idézett cikkében utal, hogy t.i. a mezei kert" és a szállás" kifejezések'tartalmilag azonosultak a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon, már annak a feltételezhető fejl ődésnek a következménye, hogy a kunok által behozott primigenius típusú szarvasmarha jó tulajdonságait felismerő környékbeli magyar mezővárosi cívisek, élve a rendelkezésükre álló puszták adta léhetőséggel, mezei kertjeikben ezt kezdték tenyészteni és igen hamarosan húsállatként a belföldi és külföldi piacokra vinni. A legelső adat a később százezres marhaszámot'felvev ő délnémet piac bekapcsolödására már 1358=bó1 való s nem is akármilyen, ugyanis ezévben nem kisebb keresked őtőkés, mint a híres nürnbergi Holzschuher-cég feje 800 forint értékű, azaz kb. 400 ökör Budán történ ő megvásárlására ad megbízást két ügynökének.s3 Az persze nem bizonyos, hogy ezek az ökrök már a magyar szürke" korai képvisel ői voltak a budai vásáron, de hogy ez nincs kizárva, sőt valószínű, arra szintén meglep ően korai és igen beszédes bizonyítékot szolgáltat a tiroli főhercegi kamara 1320 körüli számódása, amely a nagy magyar teheneket őrző szolga'' ruhájára és - a magyarcsorda számára épített új istálló" építésére történt kiadásokat említ.s a Aligha lehet kétséges, hogy ezek a nagy-magyar tehenek" a magyar szürke" korai példányai voltak s talán tenyésztési célból hozatta a tiroli főhercegi uradalom és tartotta őket külön istállóban. Mindenesetre az ilyen kísérlet meglehetősen egyédülálló, mert német földön később sem honosodott meg a magyar szürke", nyilván azért nem, mert Magyarországon sokkal kisebb népsűrűség mellett és klimatikusan is kedvezőbb viszonyok közt olcsóbban lehetett tenyészteni s még a magyar tőzsérek tekintélyes nyereségével is jobban kifizette magát a németeknek idegenből megvásárolni, mint a hazai szűk-legelőkön drága munkaerővel meghonosítani. Magyarországon ugyanis nemcsak legelő volt bőven, hanem a munkaerő is olcsó-volt. A kun katonáskodás virágkora, á magyar királyok szolgálatában folytatón külföldi hadjáratok zsákmányszerzési alkalmai a XIV. század első évtizedeiben elmúlván, a kun köznép gyorsanvszegényedésnek indult és részben saját főembereinek, -részben magyar földesuraknák jobbágyaivá lett, azokat kivéve, akik a XV. századra kialakult liét kun szék törvényhatósága alatt közeetlenül a királytólfüggő szabadparasztokkáváltak.3~akun köznép mindhárom 33 R. Klier : Der schlesische und polnische Transithandel durch Böhmen nach Nürnberg in den Jahren"1540 bis Mitteilungen das Veréins für Geschichte der Stádt Nürnberg - 53/ old. " 34.d: Stoli: Die Schwaighöfe in Tirol. Innsbruck old. Dem famulus custodiens vaccas magnas ungaricas pro tunica grisea lib. 3"... pro stabulo novo facto pro armentis ungaricis". Csábító lenne a tunica grisea"-t a hazai pannus griseus"-sal, ~a Debrecenben akkor már bizonyála gyártott szűrposztóval, s a nagy magyar teheneket őrz ő szolgát a hazai szűrt viselő magyar hajdúvá); mint az`idegen jószág szakszerű kezelőjével azonosítani) (Az adatra Hofer Tamás volt szíves felhívni a figyelmet). 35 Györffy Gy. : i. m s köv. 32

9 kategóriájából bizonyára sokan költöztek a több munkaalkalmat és nagyobb személyi szabadságot biztosító szomszédos mezővárosokba, amelyeknek tőkés vállalkozó polgársága szívesen fogadta és alkalmazta az új típusú marha tenyésztésének ezeket a szakembereit". Nagyon valószínű, hogy a később hajtónak-hajdúnak nevezett réteg tekintélyes része a kunokból került ki, hiszen - mint ismeretes - a kun nyelvű Miatyánk is legtovább a pusztai legelők pásztorainál maradt fenn. Azt azonban bizonyosnak kell tekinteni, hogy a magyar szürke" jótulajdonságait a nomád kun tenyésztés még nem hozta ki teljességgel, hiszen, mint Matolcsi János már fentebb idézett grafikonjából kiderül, a testsúly növekedése egészen a XIX. századig tartott. 3ó Az európai rekorder" húsállat kitenyésztése már a magyar mezővárosi cívisek érdeme, akik mezei kert= jeik"-be a kun szállások" marháját betelepítve, árutermelésre specializálták magukat, a magyar szürke" tulajdonságai közül a növekedésre és a hízásra való hajlamot használva ki a tejelés rovására. 3' A XIV. század közepén ez a folyamat s a tenyésztés terjedése már erősen előrehaladhatott,amire az említett német és osztrák adatokon kívül egy egyetemesebb érvény ű olasz tanúságunk is van, a Nagy Lajos katonái (köztük számos kun zsoldos!) által informált firenzei krónikás, Vihari feljegyzése Magyarországról : az országban sok a barom, ezeket a földművelésnél nem használják, hanem a téres legelőkön meghizlalva levágják."as Ha ezekkel a tényekkel egybevetjük Debrecen fentebb vázolt XIV. századi gyors, és a hazai viszonyok közt talán legnagyobb mérték ű területi gyarapodását, aligha zárkózhatunk el annak a véleménynek megkockáztatása elől, hogy a debreceni puszták megszerzése már a XIV. században együttjárt a magyar szürke" meghonosításával, a pusztai legeltetést szolgáló szállások" megszervezésével (amelyeket, mint fentebb láttuk, itt a korábban is szokásos mezei kert" elnevezéssel illettek). Debrecen környékén, Szabolcs megyében még a XVIII. században is kiterjedt pusztai legelők voltak 39 s a XIV. században nyilván még több volt belőlük. Ezeknek egyrészét képezte Debrecen hortobágyi pusztája is (maga a város Bihar megyéhez tartozott). A Nagykunság közvetlen szomszédsága ezzel a legelőterülettel önmagában is valószínűsíti azt, hogy a debreceniek korán meghonosították a magyar szürke" marhát pusztáikon, de a kun kapcsolatokról a valószínűségnél többet mondó, teljesen konkrét adataink is vannak. AXIII-XIV. századfordulón Debrecen városa és annak hortobágyi pusztái közé beilleszkedő (a XVII. század elején Debrecen határába olvadt) Macsot nem kisebb ember kapta adományba 1260 körül IV. Bélától, mint 36 Matolcsi J. : i. m. 12. old. 37 Hogy mennyire azonosultak a magyar mezei kertek" és a kun szállások", arra mi sem jobb példa, mint Balogh Istvánnak a 17. jegyzetben idézett tanulmányában olvasható megállapítása arról, hogy a szállásokból kialakult tanyavilág pontosan ugyanarra a területre (jászkun és hajdú kerületek, Pest, Csanád, Csongrád, Békés megyék, s ezeknek szélén Debrecen) rögzíthető, amelyről a XVI. században a legtöbb exportökröt hajtották fel. Reizner : Szeged története IX. kötetében közölt évi oklevél szerint a jászkunok és a környékbeli mezővárosok pásztorkodásának összekapcsolódására már a XV. század derekáról van konkrét adatunk, mikor a kunok és a szegediek közösen használják a homokot". 38 Idézi, de egyébként a XIV.-XV. századi nyaralók" és telelők" említésén túlmenően a pusztai rideg állattartásról a korábbiakhoz képest új adatokat és szemléletet nem hoz Szabó István i. m A XV. században felvirágzó külterjes marhatartásról" s ugyanazon időben a marhakivitel megnövekedéséről beszél, de ennek következményét nem a tenyésztés specializálódásában, hanem éppen ellenkezőleg abban látja, hogy a marhatartás még inkább az extenzivitásnak, a szilaj nyájak nevelésének útjára lépett". Uo old. 39 Balogh István : Szabolcs megye statutumai a pásztorok megrendszabályozására a XVIII. században. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve II old. (térkép). 3 Évkönyv III. 33

10 Alpra, a magyarországi kunok fejedelme. 4 Igaz, fiai hűtlenség címen elvesztették a falut, de közben mégis lehetett idő arra, hogy egy bizonyára nagy állatállománnyal rendelkező előkelő kun az új marhafajtából az adománybirtokra is telepítsen. Akár innen, akár más Szabolcs megyébe települt kunok révén4t a debreceniek megismerhették és átvehették a sokat ígérő tulajdonságokkal rendelkező szürke" marhát, mely általuk és más mezővárosok révén vált magyarrá". Debrecen a XVI-XVII. századi forrásokban mint a nagy marhakereskedők városa szerepel. A XVI. század legnagyobb debreceni kalmára, Tar István sorozatosan adott kölcsönöket a királyi kamarának, amelyeknek egy részét marhahajtási harmincadcédulákban kapta vissza. Így pl tan forintnyi harmincadcédulát váltott előre a tokaji harmincadon, ami az ökrönként 1 %2 forint harmincadvám mellett ökörre szólt. 42 Hogy saját tenyésztésű vagy felvásárolt ökreit szándékozott külföldre hajtani, azt nem tudjuk, de egy másik hasonlóan hírneves debreceni kalmár és főbíró, Duskás Ferenc 1576-tan a szabolcsi Pród melletti Bagota pusztát kérve királyi adományba, azt állítja, hogy a szótanforgó pusztát már 8 éve ft. évi bérért csordájának tartására használja, 43 tehát maga is tenyésztett s nemcsak felvásárolt állatot. Az, hogy az óriási debreceni határon sem fért meg egyes gazdagabb debreceni polgárok marhaállománya, hanem azon túl kellett maguknak pusztát bérelniök, a XVII. században is folytatódott. Így pl. Szólláth István debreceni quaestor boarius" 1657-ben a Hortobággyal szomszédos Ohat pusztát bérelte állatainak tartására, s ezt a bérletet a város 1674-ben annak fejében vette át tőle, hogy a török fogságból közköltségen váltották ki. 44 Egyébként az alföldi marhakereskedőket" annyira a debreceniekkel azonosították, hogy mikor 1647-ben egyes csaló alföldiek" helyett más alföldiek" fogságbavetését Győr városa és a pozsonyi kamara eltiltja, hogy a marhafelhajtások emiatt el ne maradjanak, 45 a kamara első dolga volt, hogy nyílt levélben biztosítsa erről az elsősorban érdekelt debreceni marhakereskedőket, s utasítást adjon ki a különböző harmincadhivataloknak, hogy mások adósságaiért debrecenieket fel ne tartóztassanak. 4g Maga Debrecen városa is polgárainak kereskedelmében az állatkereskedelmet (s mellette a bor forgalmát) tartotta a legfontosabbnak, mert egy évi tanácsi határozat kimondta, hogy a debreceni ember akár kívül, akár belül kereskeggyék akárminémű matériával, tartozzék illendőképpen adózni tőle, akár ló, akár ökör, akár bor legyen." 4 ' A debreceni lókereskedelemről a XVI. századból vannak adataink, többezer darabot adtak el külföldre, lengyeleknek és oroszoknak 48, a saját határban legeltetett juhok száma (bár a virágzó szűrposztószövés sok nyersanyagot igé- 40 Györffy Gy. : i. m old.a birtokot azonosította Zoltai Lajos : Települések, egyházas és egyháztalan falvak Debrecen területén. Debrecen, old. 41 Kücsmeg el őkelő kun Szabolcs megyében Ajak, Tas és Pátroha falvakat kapta IV. Bélától adományba s e falukban még a XIV. század közepén is éltek kun nevű emberek. Ld. Györffy Gy. : i. m old. Egyébként a debreceni állattartás jellege erősen hasonlít a kunokéra, akik a XV. században éppen úgy erdőben teleltették a jószágot. Uo old. 42 OL E 554. Városi és kamarai iratok. Fol. lat Wien. Hofkammerarchiv, Ungarische Hoffinanzen fasc jan. (Balogh István szíves közlése). 44 Vö. 9. sz. jegyzet ohati irataival. 45 Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle old. 46 OL E 15. Expeditiones camerales aug. 17. és nov. 23. (Zimányi Vera szíves közlése) évi tanácsjegyzőkönyvi bejegyzés a Debreceni Városi Levéltárban. 48 Komoróczy Gy. : Debrecen... i. m. 29. old. 34

11 nyelt) viszont nem volt nagy 4. Csupán a Nagyerdő és a Csere makkoltatási lehetőségeiből következtethetünk jelent ős sertéstartásra, írott források azonban erről nem szólnak. Az egész XVI-XVII. századon át az uralkodó állattenyésztési ág kétségtelenül a marhatenyésztés volt, az aranylábú" Debrecen legfőbb jövedelmi forrása. Mivel a XVII. századi határnak lényegileg megfelelő területen a XIX. század elején szarvasmarha legelt, noha ezidőben a határ tekintélyes részét már földművelésre fordították,s a XVI-XVII. században a debreceni saját marhaállományt aligha tehetjük félszázezernél kevesebbre, nem számítva debreceni polgároknak a város határán kívüleső legelőkön tartott csordáit, s természetesen a debreceni marhakereskedők által máshonnan felvásárolt és az otthoni legelőköd legfeljebb néhány hónapig hizlalt exportállatokat sem. Ahhoz azonban, hogy a debreceni mezőgazdaság XVI-XVII. századi uralkodó ágának a szilaj marhatartást jelentsük ki, nem elegendő sem a tízezres nyájak, sem a dúsgazdag marhakereskedők bizonysága, hanem azt is meg kell vizsgálni, hogy a hazai mezőgazdaság másik két fontos ágazata, a bor- és gabonatermelés hogyan, és a marhatartáshoz képest milyen arányban volt képviselve az akkori Debrecenben. Kezdjük talán a szőlőműveléssel, mivel - mint láttuk - a debreceni tanács a ló és a szarvasmarha mellett a bort jelölte meg a debreceni kereskedők legfőbb árujának. A már említett híres XVI. századi debreceni kalmár, Tar István a marhakereskedelemben való érdekeltsége mellett boreladással is foglalkozott, így pl ben 6000 ft., 1583-ban pedig további 5000 ft. értékű bort szállított a felsőmagyarországi végváraknak.sl Honnan származott a bor, amelyet a debreceniek ittak ill. piacra vittek? Debrecen helyi bortermelése soha sem volt minőségileg kiemelkedő, sem mennyiségilegjelent ős, noha talán már a XV. században, de bizonyíthatólag a XVI. század derekától fogva igen sokan belekapcsolódtak, igaz, csak kis parcellákon és házi használatra. Az első ismert ún. kerti, azaz a város belterületén létesült szőlők a Tócó balpartján sorakoztak a Hatvan, Mester és Varga-utcai részeken, s 1550 körül a Szent-Miklós-utcai kapun kívüli szőlők is megvoltak már. Ugyanakkor azonban a város vezetősége 1589-ben úgy nyilatkozott, hogy városunkban szőllő nem lévén, a bort a Dunán túlrúl a Szegszárd felé eső baranyai náhiéből (török közigazgatási kerület) hozzuk".sa Ez a tényállás nyilván a jobbminőségű borokra vonatkozott, amelyeket vásárlás útján szereztek be s a város mint egyedül jogos kocsmatartó méretett ki. 53 Bár a helyi szőlőtermelés újabb meg újabb területek kiparcellázásával (1670-ben a Mester utcán, 1671-ben a téglavermeknél levő búzaföldeken, 1675-ben a temetőn kívüli hegyes homokon stb.) gyarapodott,54 a városban fogyasztott és onnan eladásra kivitt bor többsége mégsem a helyi szőlőskertekből, sem a dunántúli vásárlásokból, hanem a debreceni ben Debrecen oppidum juhtizedének összeírása során mindössze 24 gazdának van egyenként juha, s közülük csak 15-en foglalkoztak kizárólag juhtenyésztéssel, ami a város legelőterületének nagyságához viszonyítva jelentéktelen mennyiség. Vö. N. Kiss István : 16. századi dézsmajegyzékek. Bp old. 50 Balogh L : A cívisek világa i. m old. 5 1 Történelmi Tár old. 52 Zoltai L. : Ismeretlen részletek... i. m. 29. old. Vö. ZoltaiLajos : A debreceni kertségek múltja. Debreceni Újság májusjúniusi számaiban. 53 Báthory Istvánnak a város kizárólagos bormérésére vonatkozó privilégiumát ld. a 15. jegyzetben idézett másolatgyűjtemény 60. lapján. 54 Szűcs L : i. m. II old 3~ 35

12 polgárok által az Érmelléken vásárolt szőlők terméséb ől került ki. Már a XVI. században megállapítást nyert, hogy a jobb hegyeket az Érmelléken mind debreceniek bírják",ss A (sajnos csak hézagosan fennmaradt) Bihar-megyei bortizedjegyzékek valóban erről tanúskodnak és a mennyiségekr ől is fogalmat nyújtanak. Az évi jegyzék a megye kiskereséri (szőlőkben leggazdagabb) járásának nagyvá radi, újlaki, száldobágyi, hájói, csatári, pincehelyi, püspöki és bihari szőlőhegyeinek termését veszi számba.a nem helyi (ún. extraneus) termel ők közt Újlakon, Csatáron és Biharon vannak debreceniek, mindenütt az extraneusok többségét alkotva, a három helyen mintegy 460 köböl (á 50 itce) azaz 187,5 hl bort szüretelve.ss Ennél korábbi időből csak az újlaki szőlőhegy debreceni szőlősgazdáiról van adatunk, akiknek itt 1581-ben 75 köböl, azaz 30 hl boruk termett.s' 1599-ben a fenti három helységben már 1008 köböl, azaz 427 hl bor a 32 debreceni szőlőbirtokos részesedéses$ 1601-ből újra csak részeredményt ismerünk : a csatári hegyen 12 debreceninek 161 köböl, azaz kb. 66 hl bor jutott a 222 köblös össztermésből, tehát mind a helyi, mind az egyéb extraneus" termel ő elől a termés többségét elhódították.s9 Más helyről, mint a felsorolt három Várad-környéki szőlőhegyről, a XVI. századból nincs adatunk debreceni szőlősgazdákra, de aligha szorítkoztak ezekre a helyekre s így a tizedjegyzékek további tanulmányozása során esetleg újabb debreceni extraneus"-okra bukkanhatunk. Mindenesetre azonban a 2-3 tucat debreceni szőlőbirtokosnak a jobb években talán az 1000 hektolitert is megközelítő termése önmagában is elegendő volt arra, hogy a házi és városi szükségleten túl távolabbi piacokon is (mint pl. Tar István a végváraknak) eladhassanak belőle. A XVII. század folyamán sem csökkent a debreceniek érdekl ődése az érmelléki szőlők iránt, de Váradnak a török által 1660-ban történt elfoglalása után a debreceni szőlővásárlók északabbra húzódtak és Diószeg környékén szereztek maguknak szőlőket, s ott még a XVI. századvéginél is nagyobb méretekben gazdálkodtak. Diószegen, Újlakon és Szentimrén 1692-ben 2620 cseber (á 50 itce), 1693-ban pedig 5729 cseber, azaz 1091 ill hl bort szüreteltek a debreceni szőlőbirtokosok, akik közt olyan ismert vezetőcsaládok tagjai is szerepelnek, mint a Komáromi, Diószegi, Pósalaki és Fényes.B Mindebből az derül ki, hogy a debreceni cívisgazdák felső rétege a bortermelésben is éppen annyira érdekelt volt, mint a marhatenyésztésben, azzal a különbséggel, hogy míg az utóbbit súllyal a város határában űzhette, az előb biben távolabbi vidékek felkeresésére kényszerült. A debreceni kisembereknek a városhatáron belüli kertekben" termelt gyengébb minőségű helyi borral kellett megelégedniök, hacsak a városi kocsmában nem vásároltak jobbfajta behozott bort. Ami végül a gabonatermelést illeti, az mind a marhatenyésztést ől, mind a szőlőműveléstől alapvetően különbözött abban, hogy a debreceni háztulajdonos polgároknak a Tócótól nyugatra eső löszös mezőségen szántóföldet 55 Török-magyarkori okmánytár VI old. Idézve és kommentálva Magyar Gazdaságde személynevek nélkül történelmi Szemle old. 56 OL E 159. Regesta decimarum. 58. csomó bordézsma. Ezt adta ki, N. Kiss I. i. m old. 57 OL E 159. Regesta Decimarum évi bordézsma. 58 N. Kiss I. i. m old. 59 OL E 159. Regesta decimarum 59. csomó évi bordézsma 60 Uo. 1692/2 és 1693/2. sz. bordézsmajegyzékek 36

13 osztottak s ezt a jogot általában ki is használták.sl A XVLszázadban a határnak még a XIX.században megszerzett elepi, fegyverneki és ondódi részein osztottak szántóföldet, de sor került a kertek között" is szántás-vetésre.sz Ezek a kertek" nyilván nem a mezei kertek", a pusztai legelőkön létesített szállások", hanem a város árkához kívül csatlakozó ólas kertek" voltak, ezeknek jól trágyázott földje nagyon is alkalmas volt gabonatermesztésre. Láttuk a fentiekben, hogy a XVL, de főleg a XVLLzzázadban ezen a területen (1671-ben pl. a téglavermeknél levő búzaföldeken) egyre több szőlőparcellát osztottak ki, a határ távolabbi részeire szorítva a szántógazdálkodást, olyannyira, hogy az a XVII. században az eredeti debreceni határról nagyrészt áttevődött a 15 éves háború előtt még lakott falvak, ezután pedig már a debreceniek által bérelt vagy zálogbevett puszták, Szepes, Ebes, Hegyes, Macs, Szentgyörgy és Zelemér határaira.ss De nem csupán földrajzilag módosult a debreceni gabonatermesztés a XVI-ról a XVILszázadra, hanem mennyiségében, sőt - mondhatnók - társadalmijellegében is. A XVLszázadban az az elv uralkodott, amelyet egy évi tanácsi határozat úgy fejezett ki, hogy a debreceni polgárok földje a polgárok közt szétosztandó." A szétosztás ismérve az volt, hogy azoknak, akik egy forintnyi hadiadót fizetnek, egyenlő mértékben kell földet adni ; akik egy forintnál kevesebbet fizetnek, kevesebb földet kapjanak". Ez a rendelkezés az ún. ház után való földekre" vonatkozik, az eredeti városhatárban ugyanis minden házbirtokos debreceni polgárnak joga volt szántóföldet felfogni, eleinte talán szabad foglalással bármennyit, később - mint fentebb láttuk - már adózása, vagy vagyoni helyzete szerint kötött mennyiséget.s4 Az alább ismertetend ő XVI-XVILszázadforduló dézsmajegyzékei szerint a legnagyobb vetések sem haladták meg a 10 holdat, s a gazdák túlnyomó többsége fél vagy egy holdat vetett be. Az egész vetésterület ezid őtájt legfeljebb 1500 holdra terjedt ki, holott az elepi, ondódi és fegyverneki puszták (a kertek közti" szántókat nem is számítva) legalább ennek tízszeresét tették.s5 Szó sem lehet tehát arról, hogy a ház után való földek" a jobbágyfalvak telki rendszeréhez hasonlóan két vagy három nyomásra lettek volna osztva. Olyan nagy volt a szántóterület, hogy szabad foglalású parlagoló határhasználat folyhatott. Ezt tudva, meglep ő nemcsak a szántóföldosztásnak a vagyoni helyzethez való mérése, hanem méginkább az az 1581-ben hozott tanácsi határozat, amelynek értelmében a föld és mezők szántásának rendiben... senki, ki szántani akar, egy holdnál ne foghasson fel többet egyszerre, mely csak 50 kerülés legyen, és még azt el nem végzi, más hold földet addig be ne barázdáljon, hanem egészen elvégezvén, úgy foghasson másikat."ss (Az 50 kerülés alighanem a 800 négyszögöles kis magyar holdat jelenthette, mert a fentebb idézett évi dézsmálási utasításban és kerüléses holdakról, azaz kis és nagy magyar holdról egyaránt szó esik). Mindezek a korlátozások alighanem 61 Módy György : Földtulajdon Debrecenben a XVI-XIX. században. Déri Múzeum Évkönyve HBmL. IV. A. 1021/b sz évi feljegyzés arról, hogy Elepen 11/z, Fegyverneken, Ondódon és a kertek között" 1-1 véka gabona a tized holdanként. 63 Zoltai L. : Ismeretlen részletek... i. m old. Ld. pl. az évi szepesi földosztás iratait. HBmL. IV. A (I) f sz. 64 Komoróczy György : Városigazgatás Debrecenben. Debrecen, old. 65 N. Kiss I. i. m old. az és évi dézsmajegyzékek adataival, OL E 159. Regeste Decimarum 59. cs. 1601/l a. az évi dézsmajegyzéket tartalmazza. 66 Komoróczy Gy. Debrecen... i. m. 21. old. 37

14 a határ szántóföldi használatát szándékoztak csökkenteni a marhatartás javára s nem annyira a debreceni közép- és kisemberek, mint a nagygazdák érdekeit szolgálták, akik a házi használatra szánt gabonát a piacon könnyen megvásárolhatták, s mivel gabonával nem kereskedtek, a városhatárt a nekik elsősorban hasznothajtó marhalegeltetésre akarták minél nagyobb részben használni. Az a körülmény, hogy 1599-ben 1268, 1601-ben 1290, 1602-ben pedig 1298 polgárnak osztottak ház után való földet, a számok azonossága miatt arra mutat, hogy úgyszólván minden jogosult igénybevette földjárandóságát.' (Tud va, hogy 1552-ben Debrecen 1216, tehát a századvégi háztulajdonosokéhoz közelálló portaszámmal bírt, kétségbe kell vonnunk azt a közkeletű állítást, hogy a XVI. század közepi 7-8 ezer főről a város lakossága a század végére 6000 főre olvadt volna less, hiszen nyilvánvaló, hogy a háztulajdonosokon kívül még igen sok házatlan zsellér is lakott a városban s,egy háznak a lakóit sem lehet egy-egy 4,5-5 főnyi kiscsaládnak számítani. Így a XVI-XVILszázadforduló közti háztulajdonosi számát legalább 10-e1 kell megszorozni, hogy a valóságos népességszámot, lelket, megkapjuk). A tényleges termés az egyenletes földosztás ellenére, nyilván időjárási okokból évről-évre különbözött ; míg 1599-ben mindössze 526 holdról arattak, illetőleg ennyi után fizettek egyházi tizedet, addig 1601-ben és 1602-ben közel azonos 1606 ill holdon termett 8776 ill. 8114,2 kassai köböl gabonája a debrecenieknek, mégpedig mindkét évben azonos megoszlásban : 77~ őszi búza, 20~ tavaszi árpa és 3~ zab. Ha csak a kenyérgabonának szolgáló búzát tekintjük, egy főre 1601-ben 1,03, 1602-ben 1,12 hold vetés esik, s mivel azt is tudjuk, hogy az egy holdra eső búzatized 0,59 kassai köböl, azaz 491iter volt,' ha ezt a nyilván átalányban számított mennyiséget tízszer vesszük, akkor házanként 149 liter (azaz 70 kg/hl számítva 2 mai mázsa) kenyérgabonát, egy család évi szükségletének csak töredékét kapjuk. Még a legtöbbet vető 8 holdas gazdák 1192 liter (17 mázsa) kenyérgabonája sem olyan sok, hogy azzal jelentős kereskedelmet folytathattak volna, legfeljebb béreseik járandóságára futotta belőle a családi fogyasztáson kívül. A sörnek és takarmánynak szolgáló árpa, még inkább a zab elenyész ő mennyiségű volt, úgy hogy Debrecen lakossága a XVI XVII. század fordulóján nagyméretű gabonabehozatalra szorult, amit a gazdag város nyilván meg is tudott fizetni. Hogy általában a gabona nem volt bőviben a debreceni átlagpolgár házatáján, azt a tanácsi jegyzőkönyvek egyik legkorábbi bejegyzése is tanúsítja. Konc Máté leánya Lucia 1548 tavaszán Szabó Mártontól két véka (45 liter) búzát és fél véka árpát kér kölcsön, amelyet az újból ígér megadni.' 1 Ilyen kevés gabona ügyének a tanács elé vitele arra vall, hogy tavasszal általános lehetett a városban a gabonasz űke. Egészen más mennyiségeket és megoszlást mutat Debrecen XVII. századvégi gabonatermelése. Láttuk, hogy ezid őre a vetések a zálogos pusztákra kerültek, ahol már nem ház után való földeket osztottak ingyen, hanem a szán tót pénzért bérelte az, aki vetni akart. Ennek megfelelően a szántógazdálko- 67 Ld. 65. jegyzet 68 Zelizy D. : i. m old. 69 Komoróczy Gy. : Debrecen... i. m. 18. old. Komorócz y is ezt a korábbi szerzőktől átvett felfo- gást képviseli. 70 Az összes búzatized 1602-ben 682,5 kassai köböl (á 83 liter) volt ; Id. 65. jegyzetben megadott forrást. 71 HBmL. IV. A. 1011/a május

15 dóssal foglalkozók száma a korábbihoz képest erősen megcsappant, távolról sem közelíti meg a háztulajdonosok (1685-ben 2247) számát ben 458 debreceni lakosnak volt vetése, ezek közül 150-nek semmije sem termett, viszont 308 gazda 7360 kereszt 10 kéve búzát és 2983 kereszt árpát aratott, amiből elcsépelve 4600 debreceni köböl (á 181 liter) azaz , fejenként 2703 liter (azaz 3,75 mázsa) búza és 2980 debreceni köböl, azaz , fejenként 1751 liter (azaz 2,5 mázsa) árpa lett, a száz év előtti terméshez képest jelentősen több. Az 50 kereszt búzán felül termelő 28 gazdának összesen 2188 kereszt (á kb. 1 mázsa), összesen 2188 mázsa, fejenként 75 mázsa búza jutott, amiből már bőven telt eladásra is. Mondanunk sem kell, hogy a debreceni gabonatermesztők 1689-es névsorában mindazok a családok (Komáromi, Baranyai, Dobozi, Pósalaki) szerepelnek, amelyekb ől a korszak főbírói kikerültek s amelyek mint - láttuk - ugyanakkor az érmelléki szőlőket is birtokolták.'2 Ha a fentiek után újra felvetjük a kérdést, hogy a XVI-XVII. században Debrecen mennyiben tekinthető agrárvárosnak", a közölt adatok alapján úgy látszik, hogy a XVII. század végére az agrárjelleg növekszik, korábban tő zsérkedő családok nagyobb súllyal kezdenek gabona- és bortermelésbe, ami talán a marhakivitel megtorpanásának tulajdonítható. Mindenesetre számolni lehet azzal, hogy az a folyamat, amely a debreceni határban a földművelést az állattartás rovására fokozatosan előtérbe állította s a tanyásodásra vezetett, már a XVII. század második felében megkezdődött. Mamepuanbz u eonpocaz x azpapno ű ucmopuu mypegxozo nepuoda zopoda Reópezfexa Moxau Jlacno B xepxoa sexrepcxoh xcropxx XVI-XVIII sexos Reópeuex óbrn carvrbrnr xacenéxxbrnr x oaxospearexxo carhbrr~r npor~rrxnexxbrrk ropooam, Tax xax yxe s cepearure XVII ctonerxa cpeax xacenexxx ropoaa óbrno 51 ~ perkecnexxxxos x 18~ Toprosues. Bonpexx stoivry s sto spervra J~eópe uex ~raczo xasbrsanx «arpapxbri3 ropoa», tionee Toro «óonbmax Aepesxa», ot~actx notonry, KTo ropoa COCTOHn x3 OAH03Ta)rCHbIX AOMOB C CáAaMx, Aepesexcxoro xapaxtepa x ero rpaxxubr coctasnsr,trx rexrap, pacxpoctpaxsracb xa xactóxxza, namxx x neca, Taxxe s J~etipegexe pacctsopxnxcb 25 nocenexxh, s nepsoxaka.rrbxork sxae tibrsxrxe canroctoatenbxbrnrx, xo yxe nepea 1500 roaoar ctasmxe Nranoxacenéxxbxvx3. Ha Taxoi3 orponrxoz3 Teppxropxx, ectectsexxo, Aonxcxo óbrno óbr npotexatb arpapxoe xossrr3ctsosaxxe, c xozopbrnr hrbr sxaxorrrbr cornacxo xexoropbrr~r acnextanr xs pasxbrx xcto~xxos, xo Ao cxx nop xe óbrno coctasnexo xx xa oaxoh xpoxssoactsexxoh otpac.m3 epasxxrenbxoro cootxoxrexxx, xe óbrno xecneaosaxo B xonrxnexte scé xonoxcexxe. Asrop s uensrx coaexetsxa noprorosxx cxxtesa stxx Aaxxbrx, xa ocxosaxxx uactx~xo yxce xssectxbrx, eactx~rro saecb snepsbie onyó.rgncosarnrbrx hrarepxanos onpepennet, ~TO caivroh saxxox arpapxoxpoxssoaczsexxoz3 orpacarbro ropoaa Aeópeuexa s xepxoa XVI-XVII ctonetxh óbrno passeuexxe yóofxroro exota, xoropbrh xaxcabrh roa s xo.rnr~ectse arxorxx AecaTxos Tbrcsrr AeópeAexcxxe Toprosgbr rxa.~r xa asctpxxcxyro, rvropascxyro, aenrertrcyro x xzanbsxrcxyro TeppxTOpxro Ansr npoaa~. IIo cpasxexxro c TorAa~rxnr xxsxopocnbrnr espoxehcxxnr yóoi3xbrrvr cxotonr ropasao tionbmxx pasrkepos (pasrvrepbr Tena) óbrna ropoaa «npxrvrrsesgyc», xotopasr xo cboerky c~xsxonorx~ecxorvry npoxcxoxaexxro ónxxe scero otxocxtcxx ApesxxNr sonanr. Asrop c nonroxibro xosbrx hratepxanos AoxasbisaeT, ~TO xepexo~esasxe xs «noxtyccxor3n cterxr xyxbr (xyxbr - xassaxxe xapoaxoctx) sty nopoay yóo~roro cxota xpxrrecrx3 c co6oh s Bexrpxro s cepeaxxe XIII sexa x xcxtenx sexrepcxxx ropo,gos (cpeax xoropbrx tibragr Taxxe Aeópeuexcxxe xcxte.rxr) npoaonxcanx passoaxtb s r~racx- CTbIH CKOT. his-sa npoxexoaxsmero s XVII sexe xocrenexxoro cxxxcexxx sanaaxo-esponehcxoro cxpoca xa r~raco, xa TeppxTOpxx ropoaa J~eópeuexa scé tio.m~me x óo.rrbme ivrecta saxxrvramr sxxorpaaxxxx x xaxxx3, xotopbre s XVI sexe eraé tibrrxr xesxatnrter~xbrnrx x enté xe noxpbrsanx xorpetixoctx ropoaa s sxxe x xmexxue, s xoxue xce XVII cronetxa sxxorpaarrhxx x scxaxaxxbre ser~rrxr aacto.rlbxo pacngrpxrmcb, tito 3T0 ycxopxno c~oparxposaxxe óbrs~x xarrx3ra xactyxos s ser~rrreaenb~ecxxe xytopa, xoropoe s xoxge XVIII sexa xo.rxroctbro sasepmxnocb. 72 OL E 159. Regesta Decimarum 59. cs. 1689/ 1. sz. Bihar megye gabonadézsmajegyzéke. 39

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM.

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. Közismert tény, hogy a magyar vezetéknevek kialakulása a XIV. században kezdödött ; először fó1eg a nemeseknél, de a XV. század folyamán már gyakori az öröklődő név a jobbágyok

Részletesebben

BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység

BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység Interdiszciplinaritás a régiókutatásban IV. BÉRES JÚLIA A Hortobágy mint tájegység 1. A Hortobágy Közép-Európa legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza bal partján, a Hajdúságtól keletre, az Észak-Tiszántúlon

Részletesebben

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN FODOR ISTVÁN Főként a múlt század végén és a századfordulón a Délvidéken egyremásra kerültek el ő honfoglalás kori sírok és leletek, s ekkor indultak meg

Részletesebben

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése. Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól

Részletesebben

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar

Részletesebben

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM ICHIHARA SHIMPEI A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM Magyarországon a 18. században az igazgatási rendszer nagy változáson ment keresztül a Habsburgok uralkodása alatt.

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN

AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN ÓZER ÁGNES Szűkebb pátriánk több mint egy évszázaddal ezelőtt sem szűkölködött a múlt iránti tudományos érdeklődésben, annak magas szintű

Részletesebben

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot.

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot. Településünkről Magyarország Észak Alföldi Régiójához tartozó Jász Nagykun Szolnok megye észak keleti csücskében, a Tiszafüredi Kistérségben található Tiszaigar települése. A község Tiszafüred Városától

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II Gazdag István Kronológiánk második fejezetében városunk eseményekben, megpróbáltatásokban bővelked ő korszakát követjük nyomon a szabad királyi város státusának

Részletesebben

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára rendkívül kevés Bereg megyére vonatkozó dokumentumot őriz. Ezért is érdemel ki emelt figyelmet

Részletesebben

A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei.

A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei. A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei Molnár Melinda Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési

Részletesebben

A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/

A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ Ölveti Gábor Magyarországon a dualista államberendezkedés a polgári társadalom kialakulásának és fejlődésének

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3

TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3 2.1 Természetes adottság, és tájhasználat... 3 2.1.1 Természetes adottság meghatározása... 3 2.1.2 Tájhasználat jellemzői

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra 214 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra Országos kompetenciamérés 214 Feladatok és jellemzőik szövegértés 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest,

Részletesebben

A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY

A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY A FELVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI BETEGSÉGI BIZTOSÍTÁS TANULSÁGAI ÍRTA: ILLÉS GYÖRGY A csehszlovák köztársaságnak az 1938-39 években történt felszámolása után a Magyarországhoz visszacsatolt területeken élő munkásrétegek

Részletesebben

A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők

A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők Forray R. Katalin Híves Tamás A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők Az OFA/6341/26 sz. kutatási összefoglaló Budapest, 2008. március 31. Oktatáskutató

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben

HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY. A működő székely autonómia

HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY. A működő székely autonómia HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY A működő székely autonómia A székely területi önkormányzat vagy autonómia kialakulása minden bizonnyal akkor kezdődött, midőn a székelyek Erdély dél-keleti szegletébe érkeztek azzal

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra 214 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra Országos kompetenciamérés 214 Feladatok és jellemzőik szövegértés 8. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest,

Részletesebben

Az 1863. évi aszályról ***

Az 1863. évi aszályról *** Az 1863. évi aszályról Az átalakuló klíma miatt mint tapasztaljuk -, egyre több a szélsőséges időjárási esemény. Csak az utóbbi pár évben volt már csapadékbőség és belvíz, aztán ugyanabban az évben még

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

Városok városhiányos övezetben a középkorban

Városok városhiányos övezetben a középkorban 2001. november 85 BLAZOVICH LÁSZLÓ Városok városhiányos övezetben a középkorban A középkori Alföldet hagyományosan városhiányos övezetnek tekinti a magyar várostörténeti kutatás és a történetírás. Érveik

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 9700 Szombathely, Alsóhegyi u.10/c. 06/94/501-737 / 06/94/501-736 E-mail: planexkft@freemail.hu 06/30/94-61-295 06/30/99-35-196 Szombathely, 2005. augusztus 31. OSTFFYASSZONYFA

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,

Részletesebben

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő 634.0:069 ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő A Bükk-hegység nyugati részén a Szilvásváradi Erdészet területén a festői szépségű Szalajka völgyben található az első szabadtéri Erdei Múzeum. Építése társadalmi

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Vármegyék és szabad kerületek 197 Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Botka János Az emberek csoportjai, közösségei már kezdetektől hitték a jelképek erejét. A legkülönbözőbb

Részletesebben

4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50)

4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) 4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) Az 1801. aug. 3-i dátummal keltezett, Povolni János építőmester által aláírt tervrajz Ismeretes egy

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész Készült: Kecskéd község szerkezeti és szabályozási tervének módosításához Megrendelő: REGIOPLAN Kft. Készítette: László János 2011. március

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340

Részletesebben

Ótelek 2005. április 24-én

Ótelek 2005. április 24-én ÓTELEK Ótelek a temesi Bánságban található. Az 1700-as évek végén szegedi dohánykertészek alapították. 1856-ban önálló községgé vált. Jelenleg Újvár községhez tartozik, további hat faluval együtt. Ótelek

Részletesebben

GABONAPIACI HELYZETKÉP

GABONAPIACI HELYZETKÉP GABONAPIACI HELYZETKÉP Malom és sütőipari Osztályülés, Budapest 2017. április 10. Mátyus Kornél NAK A világ gabonakészleteinek várható alakulása Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 64/2005.(XI. 29.) KT. HATÁROZATA A KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉRŐL ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 12/2005.

Részletesebben

HAJDÚBAGOS. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre

HAJDÚBAGOS. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre HAJDÚBAGOS Elérhetőség: Hajdúbagos Község Önkormányzata 4273 Hajdúbagos Nagy u. 101. Telefon: 52/567-212 Fax: 52/374-018 Hajdúbagos

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE

BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY 2010. 1. Melléklet AKTUALIZÁLVA 2013. 1. MELLÉKLET Budakalász

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg A szociális ellátások formái Kéthely és Balatonújlak Községi Önkormányzatoknál 2007 2012. években Belső konzulens: Némethné Czaller Zsuzsanna Külső

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2

Részletesebben

Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1

Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1 188 TÓTH ZSÓKA HALÁSZ PÉTER Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1 A közelmúltban kezembe került egy csángó népdal, vagy legalábbis annak tulajdonított daltöredék, ami a maga módján a csángók pirosfehér-zöld

Részletesebben

A torz magyar térszerkezet dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök

A torz magyar térszerkezet dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök A torz magyar térszerkezet dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök Írásom természetesen az ország gazdasági térszerkezetéről szól. A felhasznált adatokat, képeket a napokban (2011. december) megjelent

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

Táj(gyümölcs)fajták jelentősége, a 27/2012 (III.24.)VM rendelet tükrében

Táj(gyümölcs)fajták jelentősége, a 27/2012 (III.24.)VM rendelet tükrében Táj(gyümölcs)fajták jelentősége, a 27/2012 (III.24.)VM rendelet tükrében Dr. Szani Zsolt Komárom, 2012.augusztus.11. Táj(gyümölcs)fajták jelentősége, a 27/2012 (III.24.)VM rendelet tükrében 27/2012 VM

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata

Úrkút Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Úrkút Község Önkormányzata 2013. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés A település bemutatása Értékeink, küldetésünk Célok A helyi Esélyegyenlőségi Program

Részletesebben

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE A munkát k, a ek demográfiai jellemzői Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban A ség alakulásának hosszabb távú értékelését korlátozza az a körülmény, hogy a

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

Albertfalvai Múzeum Baráti Köre

Albertfalvai Múzeum Baráti Köre BELEZNAY ANDOR Albertfalvai Múzeum Baráti Köre Szinte a múzeum létrejöttének pillanatában megalakult az Albertfalvai Múzeum Baráti Köre, azaz 1980. március 15-én. Székhelye az Albertfalvai Helytörténeti

Részletesebben

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.10. MONYORÓKERÉKI GRÓF ERDİDY CSALÁD IRATAI 1752-1884 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8 Iratjegyzék 1. doboz 1.

Részletesebben

A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/

A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/ PÓK JUDIT A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/ Az I. katonai adatfelvétel, az ún. Josephinische Aufnahme, egy monumentális térképészeti munka, 1763-ban vette kezdetét, amikor is Mária

Részletesebben

Település típusok és kialakulásuk. Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK RGVI 2018/2019. tanév

Település típusok és kialakulásuk. Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK RGVI 2018/2019. tanév Település típusok és kialakulásuk Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK RGVI 2018/2019. tanév 3155 település 346 város 2809 község (2018.) a 2011. évi CLXXXIX. Tv Magyarország helyi önkormányzatairól Közigazgatási

Részletesebben

Az EGYSZA lap kitöltése

Az EGYSZA lap kitöltése Az EGYSZA lap kitöltése Rendelkező nyilatkozat a befizetett személyi jövedelemadó 1+1 %-áról Ebben az évben is lehetősége van arra, hogy az összevont adóalap utáni, a kedvezmények és az önkéntes kölcsönös

Részletesebben

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Bogáthy család címere, festette: Bilku Tibor Tisztelt Olvasó! A szülőföld múltjának ismerete minden nyírbogáti lakos számára fontos. Fontosnak

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL 2014 Legfőbb Ügyészség Budapest, 2014 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.) Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Nagy Tibor főosztályvezető ügyész Tartalomjegyzék

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,

Részletesebben

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter Felkészítő tanár: Fürjes János Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. A vár leírása A Vértes hegység északi lejtőjén egy északnyugat felé kinyúló keskeny

Részletesebben

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE)

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) Készült: Balatonakali község településrendezési tervéhez Készítette: Pintér László régész Laczkó Dezső

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 53/2012. (IX.28.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje

JEGYZŐKÖNYV. 53/2012. (IX.28.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 2176-6/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2012. szeptember 28-i üléséről Az ülés helye: Megyeháza, Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Jelen vannak: Adonyi Enikő, Bányai Gábor, Domján

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. április 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági

Részletesebben

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN?

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? Matuska Márton, újvidéki újságíró a Délvidéki Mártírium 1944-45. Alapítvány kuratóriumi tagja MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? (A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány megalakításának közvetlen előzménye)

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea Előterjesztés Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatának elfogadására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Duna House Barométer

Duna House Barométer Duna House Barométer 37. szám 2014. I. félév és 2014. június hónap Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek - Összevont Lakásindexek - Regionális Tégla lakás adatok

Részletesebben

A térkép csodái. Megtudja belőle, hogy Magyarország 3 kisebb medencéből összetett egyetlen nagy medence, a Kár

A térkép csodái. Megtudja belőle, hogy Magyarország 3 kisebb medencéből összetett egyetlen nagy medence, a Kár A térkép csodái. Sherlock Holmes a gonosztevők lábanyomából megmondja állítólag míg azt is, hogy az illető hány éves. Mesének ez nagyon szellemes, de az aki jól tudja a térképet olvasni, mindennap mutathat

Részletesebben

Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Collegium Hungaricum ösztöndíjamat 2013. év március hónapjában valósítottam meg, azzal a céllal, hogy az előző évben sikeresen

Részletesebben

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek 1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási

Részletesebben

OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK. Készítette: Dobi Frida

OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK. Készítette: Dobi Frida OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK Készítette: Dobi Frida JÖVEVÉNYSZAVAK A jövevényszavak és az idegen szavak között a határt nem lehet megvonni. Jövevényszavaknak azokat az idegen nyelvből jött szavakat nevezzük, melyek

Részletesebben

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény

1990. évi XCIII. törvény 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről[1] Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

ELTE BTK Magyar nyelv és irodalom. Témavezeto: HAJDÚ MIHÁL Y

ELTE BTK Magyar nyelv és irodalom. Témavezeto: HAJDÚ MIHÁL Y BUDAPESTI MOZINEVEK Készítette: HAVAS PÉTER ELTE BTK Magyar nyelv és irodalom Témavezeto: HAJDÚ MIHÁL Y Budapest, 1995 TARTALOM 1. Bevezetés 2. A mozinév fogalma 3. A mozinévelemek együttes vizsgálata

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára

Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára Lengyel András A bibliográfus dicsérete Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára 1 Többféle bibliográfia s bibliográfus létezik. Van, aki könyvel, rendszerez, rendet teremt, aki könyvészeti

Részletesebben

1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Problémafelvetés

1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Problémafelvetés 1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Számlákkal a német sajtóba Problémafelvetés A számla az egyik legkorábban selejtezhető, értéktelen iratfajta. Nem így, ha a számlák 19. századiak. Pl. a reformkori

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik

Részletesebben

Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette

Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette Statisztikai Világnap ünnepi konferenciája Esztergom 2010. Október 14-15. Dr. Laczka Éva Miért választottam ezt a témát?

Részletesebben

Ady Endre bibliájáról * Nemzetben is megtette közleményében arra mutat rá, hogy Ady Endre A megőszült tenger

Ady Endre bibliájáról * Nemzetben is megtette közleményében arra mutat rá, hogy Ady Endre A megőszült tenger A. Molnár Ferenc Ady Endre bibliájáról * Az Irodalomismeretben nemrég recenzió jelent meg a Kazinczy Ferenc Társaság 2001-es évkönyvéről és hírleveléről. i Az írás külön is kitér Szabó Lajos képírók képén

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS 5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat gazdasági program elfogadására

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat gazdasági program elfogadására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat gazdasági program elfogadására Előterjesztő:

Részletesebben

A termékenység területi különbségei

A termékenység területi különbségei 2009/159 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 159. szám 2009. november 19. A termékenység területi különbségei A tartalomból 1 A termékenység szintjének területi változása

Részletesebben

A tűzikutya és holdidol kérdése magyarországi leletek alapján

A tűzikutya és holdidol kérdése magyarországi leletek alapján A tűzikutya és holdidol kérdése magyarországi leletek alapján NAGY LÁSZLÓ Százhúsz éve folyik a vita az úgynevezett tűzikutya és holdidol kérdéséről. Mint a legtöbb vallástörténeti vonatkozású régészeti

Részletesebben

IRODALOM. emlékei a külföldön és a hazában czímen. A hivatalos jelleg. építési korai czímű. Möller tanulmánya tulajdonképpen nekünk,

IRODALOM. emlékei a külföldön és a hazában czímen. A hivatalos jelleg. építési korai czímű. Möller tanulmánya tulajdonképpen nekünk, IRODALOM Magyarország műemlékei. III. kötet. Szerkeszti báró Forster Gyula. Budapest. Franklin-Társulat. 1913. 4-rétű 314 lap. A Műemlékek Országos Bizottságának ez a kiadványa is rendkívül becses tartalommal

Részletesebben

Illetékek. 2014/2015.II. félév ADÓZÁS I. 83-92

Illetékek. 2014/2015.II. félév ADÓZÁS I. 83-92 Illetékek Hol tartunk? Vagyonadók eredete Helyi adózás Magyarországon Használathoz kötődő adók Iparűzési adó 73-83 Miről lesz szó? Illetékek eredete Illeték fajták Fizetés öröklés esetén Fizetés ajándékozás

Részletesebben

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* TANULMÁNYOK DR. ENYEDI GYÖRGY A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* A magyar területfejlesztési politikának egyik sarkalatos célja az ország különböző területein élő népesség életkörülményeinek

Részletesebben