felelős, hiszen ő két hétig (!) vonakodott aláírni Haynau megbízását, hanem rosszindulatú hivatalnokai. Kivált az igazságügy miniszter és persze a

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "felelős, hiszen ő két hétig (!) vonakodott aláírni Haynau megbízását, hanem rosszindulatú hivatalnokai. Kivált az igazságügy miniszter és persze a"

Átírás

1 Haynau-alapítvány Túlélte az évszázadok viharait, az Országos Széchényi Könyvtárban ma is olvasható az egykor kéziratban terjesztett vers, amelyet a bujdosó Bajza József Murányi Gábor álnéven írt. A Hainau-dal (sic!) így szólítja meg a véres zsarnokot: Te, ki bamba s ranghiú vagy, / Nyersz hitvány kereszteket. / S nagy császárod elvetend majd / Ha nincsen szüksége rád, / S megköszönd ha ráadásul / Kufsteinban szobát nem ád. / A habsburg-vér minden cseppje / Mindig hitszegő vala, / Jaj azoknak, kik remélnek / Boldogulást általa. Bajza jóslata részben bevált, a hű ebet gyorsan menesztették. Állítólag Radetzky tábornok, az olasz földön állomásozó osztrák haderő főparancsnoka szokta volt mondogatni, hogy Haynau olyan, mint a borotva, használat után jól el kell zárni. Igaz, be nem zárták, viszont abban az évben kétszer is elővették áprilisában Bresciába küldték, hogy számolja fel a nemzeti felkelést. Fölszámolta. A civilizált világ nem is ezt vette tőle zokon, hanem hogy komoly katonaember létére állítólag nőket korbácsoltatott meg... Emiatt kapta a bresciai hiéna gúnynevet. Május végén azután teljhatalommal rábízták a magyarországi megtorló hadjárat vezetését. Haynau minden szempontból igyekezett megfelelni a beléhelyezett bizalomnak. Győrnél, Komárom alatt és Temesvárnál harctéri sikereket is arat, Görgey azonban ez volt a legtöbb, amit elérhetett mégsem előtte, hanem az oroszok előtt tette le a fegyvert. Nálunk nagy hagyománya van annak, hogy a történelem nehezen feldolgozható kudarcait arra alkalmas személyek (látványos-regényes bűnbakok) nyakába varrjuk. A kiegyezés után a labancpárti történetírók igyekeztek elhitetni, hogy a szabadságharcot követő, különösen kegyetlen megtorlások Görgey hibás taktikájából és Haynau patologikus lelkületéből, főként megsértett önérzetéből következtek. Hiszen mi mással indokolható, hogy hiába ajánlotta Paskievics, az orosz hadak parancsnoka az osztrák császárnak: adjon széleskörű amnesztiát, amely behegeszthetné az ország vérző sebeit, s hiába javasolta maga az orosz cár is: Ferenc József gyakorolja az uralkodói jogok legszebbikét, a helyesen értelmezett kegyelmet, Magyarországon elszabadult a terror. Ezért azonban nem a császár a

2 felelős, hiszen ő két hétig (!) vonakodott aláírni Haynau megbízását, hanem rosszindulatú hivatalnokai. Kivált az igazságügy miniszter és persze a teljhatalmú magyarországi megbízott e két vérivó: a dühös bolond (ez Haynau) és a hideg vámpír (ez Schmerling). Utóbbiról még azt is megtudhatjuk, hogy nem tudásvágyból, hanem állati érzéseinek hódolva járt a klinikákra holttesteket boncolni. Mintha Haynau a király ellenére csak saját szakállára (a későbbi kedélyeskedő szóhasználat szerint tekintélyes bajuszára) kegyetlenkedett volna. Tény, hogy október 6-án, a bécsi forradalom évfordulóján felakasztatja azokat a főtiszteket, akik nem átallottak a császár szolgálatából a magyar honvédseregbe átigazolni, s kivégezteti Batthyány Lajos miniszterelnököt. Pusztán Haynau személyes bosszújáról, hivatali kötelességének túllihegéséről lenne szó? Inkább arról, hogy a fiatal császár legelőbb a katonai hitszegést torolta meg. A magyar miniszterelnököt pedig bár az udvarban mindenki jól tudta, milyen elkeseredett harcot vívott saját radikális ellenzékével személyiségének sugárzó ereje, erkölcsi feddhetetlensége miatt ítélték veszélyesnek, ezért kellett meghalnia. Haynau valószínűleg nem volt vérivó, mint ahogy azt később a jó király képét színezgető magyar történészek beállítják, inkább az osztrák főtisztnek lehet igaza, Ferenc József udvari beretvája Budán is az előírtak szerint végezte a dolgát. Igaz, különösen vidéki tevékenysége gyanús, netán önszorgalom is fönnforgott. Városok falragaszain, hirdetményekben, hadparancsokban hozta nyilvánosságra utasításait. Egy Budán, augusztus 27-én kelt hirdetmény például arról tudósítja a polgárokat, hogy Haynau cs. kir. hadi szertárnok és fővezér által halálra ítéltetett egy fegyverrejtegetéssel vádolt nyomdász, s az ítélet rajta a mai napon végre is hajtatott. Még augusztusban elrendelte, hogy a honvédseregben harcolt egykori császári katonákat közlegényként sorozzák be újra az osztrák haderőbe. Egy hónappal később hadbírósággal fenyegette azokat, akik a besorozott honvédeket megszöktetnék, a szökevények fejére pedig vérdíjat tűzött ki. Szegzárdon szeptember 5-én jelent meg a hirdetmény, amelyben arról rendelkezett, hogy vegyék zár alá idősb Kornis László közbirtokos teljes vagyonát, mivel nevezett szöllejében rejtegette a»pártütő«madarász Józsefet. Nem kétséges, Haynau mindent megtett azért, hogy szavait

3 komolyan vegyék: Magyarországon száz esztendeig nem lesz többé forradalom, erről fejemmel kezeskedem. Haynaunak, miután a véres munkát elvégezte, 1850 júliusában le kellett mondania a beretvát visszatették tokjába. Miáltal a császár megint jóindulatáról tett tanúbizonyságot, menesztette a zsarnokot, aki egyedül felelős az önkényuralom gaztetteiért. A civilizált világ, amely nem rokonszenvezett a radikális magyar kánkánnal, így nem került szembe a Monarchiával sem, csupán Haynau kegyetlenkedéseit ítélte el. Egy 1848 nyarán a kormánypárti Andrássy Manó gróf készítette gúnyrajz, melynek címe: Magyar kánkán, sorra veszi a forradalomra leselkedő veszedelmeket. Balról a nemzetiségi mozgalmak: az oláhok, szerbek, horvátok fenyegetnek. Hátérben a kommunizmus fáklyás kísértete, középen a magyar radikálisok köztük Petőfi a francia jakobinusok jellegzetes frígiai sapkájában járják a lábemelős kánkánt, miközben sárba tiporják az Ausztriával összefűző pragmatica sanctiót. Jobb oldalon a civilizált világ borzadva figyel. Közöttük a francia Eugéne Cavaignac, aki a párizsi munkások felkelését fojtotta vérbe. Az ő szájába adott felírat: Ímhol a kánkán, amelyet néhány napja eljártak már Párizsban is. Egy korabeli olasz metszet pedig Magyarország hajóját ábrázolja, amint éppen hajótörést szenved a despotizmus szirtjén. Az angolok viszont nem fogadták el a Habsburg-szereposztást: Palmerson miniszterelnök nemcsak Haynaut, a véres kezű zsarnokot emlegette, hanem általában az osztrákok vadállatiságáról beszélt, akiknek kegyetlenkedései csak az afrikai és haiti négerfajok (!) eljárásaihoz hasonlíthatók. (Igaz, ebben az esetben az angol miniszterelnök gyarmati nézőpontja sem sokkal rokonszenvesebb, mint a Habsburg-színjáték.) Azt hihetnénk, aki egyszer vállalta a véres kezű zsarnok szerepét, annak később menekülnie kell tetteinek színhelyéről. Lehet, hogy így történne ez mindenütt a tőlünk nyugatabbra fekvő civilizált országokban, de nem ezen a fertályon, a Bécs- Budapest-Berlin háromszögben. Haynau állítólag gyakran emlegette, milyen hálás a magyaroknak, hiszen tudja, minden más országban veszélyben forgott volna az élete. Kijelentése nemcsak merő cinizmus, Londonban, a Perkins-féle sörfőzőben meg is kergették egyszer, miután a vendégkönyvbe nagy büszkén odakanyarította a

4 nevét... A munkások már hallottak róla, ezért ahogy arról egy szemtanú, Beöthy Ödön beszámolt, söprűkkel, ostorokkal üldözőbe vették, s a nagy bajuszú generális, mit volt mit tenni, szaladásnak eredt, ki a kapun, megkerülve a ház szögletét, végig a Temze-parti házak mentén, nyomában a fölbőszült, sárral dobálódzó tömeggel. A halálsápadt, remegő marsallt csak a rendőrség erélyes föllépése mentette meg a komolyabb atrocitásoktól. De nem járt jobban Brüsszelben és Párizsban sem. Berlinben viszont ünnepelték, Bécsben pedig díszpolgári címet adományoztak neki. Haynau Magyarországon, Szabolcs vármegyében 220 ezer forintért földet vásárolt. A mintegy 700 holdas birtok valamikor Mailáth György országbíróé volt. Itt kezdett el gazdálkodni. Magányosan élt, családját Grazban hagyta. Egy elesett bajtársának, bizonyos Klein ezredesnek két lánya vezette a háztartását, ami épp elég szóbeszédre adott okot a környéken... Magyarul is megtanult egy kicsit, főleg káromkodni. Kedvelte az erősen fűszeres ételeket és a nehéz tokaji bort. Nótája is volt már, igazi, rebellis magyar nóta: Debrecenbe kidobolták, / Hogy a»dongót«ne danolják! / Csak azért is dongó, / Diri diri dongó. A vérrel élő szörnyeteg képe néhány év alatt különös metamorfózison esett át. Igaz, ez sem példa nélküli nemzeti arcképcsarnokunkban. Éppen tizenhárom esztendő telt el a magyar forradalom vérbe fojtása után, amikor a véres kezű zsarnokot új szerepkörben láthatjuk viszont. Haynau Jókai regényében, Az új földesúrban tűnik föl mint az újmódi gazdálkodók prototípusa. Ankerschmidt, az idegen lovag, kinek magyarosodását (értsd: régi szokásainak levetkőzését) épp oly nagyon kívánjuk, mint más idegenekét, például a zsidókét. Magyarosodásukkal nincs is semmi hiba, s ez a nemzetnek bizakodásra adhat okot. Jókai az Utóhangban mondja el, hogy maga látta, amint egy este Haynau tábornagy (a nyugalmazott), magyar ruhában, széles szalagú darutollas túri süveggel a fején, a legkizárólagosabb magyar urak társaságában jelent meg, s ezen erős mondást tette közkinccsé: Wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren! (Mi magyarok nem hagyjuk a jogainkat elorozni!) Mármost hősünk vérrel élő szörnyeteg, miként Bajza, a forradalmár költő állítja 1849-ben, vagy új földesúr, ahogy Jókai, az egykori forradalmár látja (láttatja) tizenhárom évvel később? Egy szerepjátszó kor regényes alakváltozatairól nehéz utólag tárgyilagos képet formálni. Ezek a finom áttűnések a magyar lélek

5 legtitkosabb rejtelmei közé tartoznak. Mindenesetre egy kevésbé ismert dokumentum azt bizonyítja, hogy Haynautól, a dühös bolondtól a józan számítás sem állott távol. Még hivatalban volt, amikor december 10-én, alapítvány-hagyományozó hirdetményben éppolyan falragaszon, mint korábban a kivégzéseket közhírré tette: forintot és 38 krajcárt adott arra a célra, hogy annak kamataiból az évi háború rokkantjai segélyben részesüljenek. Mégpedig fele részben a cs. kir. hadsereg, fele részben a magyar honvédsereg legénységi állományú tagjai. Öreg Krúdy Gyula, az író nagyapja, az utolsó parancsnok meg is jegyezte, lám csak, az aradi gyilkos többre becsüli a negyvennyolcas rokkant honvédeket, mint a magyar állam, amely mindösszesen öt krajcárban állapította meg napi segélyüket.

Dr. Lelkes Miklós Zsolt A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE II.

Dr. Lelkes Miklós Zsolt A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE II. Dr. Lelkes Miklós Zsolt A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE II. 32. FEJEZET HAYNAU RÉMURALMA, A BACH- KORSZAK. MEGTORLÁSOK ÉS A PASSZÍV ELLENÁLLÁS (1849 1867) Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc elbukott ugyan,

Részletesebben

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította

Részletesebben

Az aradi vértanúk. Dr. Vadász István múzeumigazgató Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred. Tiszafüred, október 5.

Az aradi vértanúk. Dr. Vadász István múzeumigazgató Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred. Tiszafüred, október 5. Dr. Vadász István múzeumigazgató Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred Tiszafüred, 2012. október 5. 1 1. Saját és a kortársak vélekedése szerint ártatlanok: A Hon, a Szabadság és a Trón védelméért 1848. áprilisi

Részletesebben

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,

Részletesebben

Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett.

Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született. 1848-ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Mivel az osztrákok előtt tette le a fegyvert, kegyelemből

Részletesebben

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok

Részletesebben

Fedák Sári mint a nemzeti hadsereg katonája, Kacsóh Pongrác operettjében, a János vitézben. A darabot 1903-ban, a Király Színházban mutatták be

Fedák Sári mint a nemzeti hadsereg katonája, Kacsóh Pongrác operettjében, a János vitézben. A darabot 1903-ban, a Király Színházban mutatták be Fedák Sári mint a nemzeti hadsereg katonája, Kacsóh Pongrác operettjében, a János vitézben. A darabot 1903-ban, a Király Színházban mutatták be Lipp Tamás Függőleges veszedelmek történelmünk csapdái (1849-1914)

Részletesebben

2 33. Treuga dei... 93 34. A pénz ördöge... 96 35. Pedofil pénzügyér... 99 36. Vay Sarolta-Sándor... 101 37. Az utolsó parancsnok... 103 38. Fiume...

2 33. Treuga dei... 93 34. A pénz ördöge... 96 35. Pedofil pénzügyér... 99 36. Vay Sarolta-Sándor... 101 37. Az utolsó parancsnok... 103 38. Fiume... Lipp Tamás KÁNKÁNIA Tartalom 1. Botoló... 3 2. A Haynau-alapítvány... 6 3. Összeesküvők... 10 4. Krúdy Kálmán csínytevései... 23 5. Vasba öntött vágyak... 26 6. A frakkos banda... 29 7. Spanga... 32 8.

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

1848. március 15. 1. Interaktív, szerkesztett műsor kicsiknek. A tevékenység menete

1848. március 15. 1. Interaktív, szerkesztett műsor kicsiknek. A tevékenység menete Demény Piroska 1848. március 15. 1 Interaktív, szerkesztett műsor kicsiknek A tevékenység menete Szerepbe lépés Érkezéskor minden gyermek névkártyát húz (az 1948. márciusi eseményekhez kapcsolódó nevek:

Részletesebben

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.

Részletesebben

A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE

A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE 1. 1848 szeptember: a szeptemberi fordulat Kettős fordulat: külön-külön leverik az európai forradalmakat a magyar forradalom átfordul szabadságharcba 2. Az udvar első támadása

Részletesebben

Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK?

Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK? Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK? A népeknek természet szerint való jussa van a szabadsághoz, éppen úgy, mint a halnak a vízhez, a madárnak a levegőéghez, mert szabadság nélkül az ember nem is Isten

Részletesebben

Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor

Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor 90 éve, hogy megbukott a demokratikus "népuralmi" berendezkedés, de korántsem a kommunisták forradalma

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Fahéjas rizs cukorral és 50 deka kenyér. Orosz hadifogoly kubikusok étkeztetése az I. világháború első hadiéveiben

Fahéjas rizs cukorral és 50 deka kenyér. Orosz hadifogoly kubikusok étkeztetése az I. világháború első hadiéveiben Fahéjas rizs cukorral és 50 deka kenyér Orosz hadifogoly kubikusok étkeztetése az I. világháború első hadiéveiben Az I. világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia hadifoglyainak számát a szaktörténészek

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel

Részletesebben

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás 2016/09/27-2017/01/28 A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója, Benyovszky

Részletesebben

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában

Részletesebben

A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE

A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE 1. 1848 szeptember: a szeptemberi fordulat Kettős fordulat: külön-külön leverik az európai forradalmakat a magyar forradalom átfordul szabadságharcba 2. Az udvar első támadása

Részletesebben

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella

Részletesebben

A KIEGYEZÉS LÉTREJÖTTÉNEK KÖRÜLMÉNYEI ÉS RENDSZERE nyara 1850 nyara - A megtorlás

A KIEGYEZÉS LÉTREJÖTTÉNEK KÖRÜLMÉNYEI ÉS RENDSZERE nyara 1850 nyara - A megtorlás A KIEGYEZÉS LÉTREJÖTTÉNEK KÖRÜLMÉNYEI ÉS RENDSZERE 1. 1849 nyara 1850 nyara - A megtorlás 1849 augusztus 13 világosi fegyverletétel, a szabadságharc bukása A magyar szabadságharcot Ausztria és a cári Oroszország

Részletesebben

A jóvátételben nem volt kegyelem

A jóvátételben nem volt kegyelem 2014 június 16. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1945. június 15., esti órák, szürkület. Két küldöttség készülődik a

Részletesebben

JELENKOR Amikor a tények magukért beszélnek Zog, miért futamodtál meg?

JELENKOR Amikor a tények magukért beszélnek Zog, miért futamodtál meg? JELENKOR Amikor a tények magukért beszélnek Zog, miért futamodtál meg? Talán az a kérdés, hogy Ahmet Zog albán király miért hagyta el országát, amikor 1939 áprilisában a fasiszta Itália elfoglalta Albániát,

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930

Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930 Családfa Apai nagyapa Lunczer Gyula? 1925/26 Apai nagyanya Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Anyai nagyapa Krausz Adolf 1836 1928 Anyai nagyanya Krausz Adolfné (szül.?)?? Apa Lunczer Lipót 1871 1930 Anya Lunczer

Részletesebben

Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1

Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1 188 TÓTH ZSÓKA HALÁSZ PÉTER Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1 A közelmúltban kezembe került egy csángó népdal, vagy legalábbis annak tulajdonított daltöredék, ami a maga módján a csángók pirosfehér-zöld

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

Megoldás és pontozási útmutató

Megoldás és pontozási útmutató Tanulmányi Verseny 2007/2008 TÖRTÉNELEM. (iskolai) forduló 2007. december 13. Megoldás és pontozási útmutató A kérdéseknél 1-1 pont adható minden helyes feladategységre. Az eltéréseket külön jelöljük.

Részletesebben

I. feladat. Ne a tojást törd!

I. feladat. Ne a tojást törd! I. feladat Ne a tojást törd! Köszöntelek benneteket! Remélem sok tojást sikerül gyűjtenetek a mai napon! Fejtsétek meg a rejtvényt! 8 tojás (Megoldásonként 0,5 pont jár.) 1. Ilyen típusú épületben kötött

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6, Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.

Részletesebben

Give Az aradi tizenhármak

Give Az aradi tizenhármak 2011 október 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Give nincs Azértékelve aradi tizenhármak Give Give Give Mérték Give 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentô világosi fegyverletétel

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Batthyány István kormánybiztossága

Batthyány István kormánybiztossága Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel

Részletesebben

A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben

A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben Forrás: http://www.ujsag.sote.hu/se200803/20080317.html Semmelweis Egyetem IX. évfolyam 3. szám 2008. március 15. A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben Az Orvoskar állapota 1848-ban Az egyetem Budáról

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár

Részletesebben

Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán?

Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moskovits Lajos 1860-as évek 1938 Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) 1873 1944 Klein Kálmán? 1910-es évek Klein Kálmánné (szül. Fischer

Részletesebben

Családfa. Salamon Gáspárné (szül.?)?? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek. Salamon Gáspár?? Blum??? Apa. Anya. Blum Móric

Családfa. Salamon Gáspárné (szül.?)?? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek. Salamon Gáspár?? Blum??? Apa. Anya. Blum Móric Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Blum??? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek Salamon Gáspár?? Salamon Gáspárné (szül.?)?? Apa Blum Móric 1888 1944 Anya Blum Móricné (szül.

Részletesebben

Töltsétek ki az életrajzi adatokat!

Töltsétek ki az életrajzi adatokat! 1. Töltsétek ki az életrajzi adatokat! Név Batthyány Lajos gróf Született Pozsony, 1807. febr. 14. Anyja neve Skerlecz Borbála Édesapja gróf Batthyány József Meghalt Pest, 1849. okt. 06. Vigyázz! Nem igaz!

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

MŰLEÍRÁS 01. Építészeti leírás. Helyszín

MŰLEÍRÁS 01. Építészeti leírás. Helyszín Építészeti leírás Helyszín Tervezési helyszínnek egy olyan zöld parkot kerestem, mely könnyen megközelíthető, viszont el van szigetelve a város zajától, így alkalmassá válva az elmélyült megemlékezésre.

Részletesebben

Karácsonyi utazás HOTEL MONOPOL

Karácsonyi utazás HOTEL MONOPOL Karácsonyi utazás Így karácsony környékén szívesen utazik az ember idegen tájakra. Szeret megszállni kényelmes szállodákban, jó kiszolgálás mellett. Most mi is útra kelünk, de az idők szárnyán, s megnézzük,

Részletesebben

JEREMIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE 41

JEREMIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE 41 IGAZSÁG ÉS ÉLET Lectio continua Bibliaolvasó kalauz alapján 2011. OKTÓBER 23. VASÁRNAP HAMAR ZOLTÁN Jismáél megöli a helytartót és híveit 41,1 A hetedik hónapban Jismáél, Netanjá fia, Elisámá unokája,

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Családfa. Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül. Nincs adat. Wagner Adolf? 1915/16. Nincs adat. Apa.

Családfa. Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül. Nincs adat. Wagner Adolf? 1915/16. Nincs adat. Apa. Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Wagner Adolf? 1915/16 Anyai nagyanya Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül Apa S. (Sprerlinger) Jenő 1890 1941 Anya S. Jenőné

Részletesebben

A térképkészítő huszártiszt kiállítás

A térképkészítő huszártiszt kiállítás 2016/04/11-2016/07/09 250 évvel ezelőtt, 1766. április 10-én született Lipszky János huszártiszt, aki mégsem katonai hőstetteivel, hanem Magyarország-térképével írta be magát a magyar tudomány- és kultúrtörténet

Részletesebben

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó!

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó! ELŐSZÓ Íme, megint folytatom az egyetlen művet, új hullámban verem felétek a végtelen titkú tengert. Élnék ezer esztendeig: nem mondhatnám meg minden titkát. Írnék ezer esztendeig: nem mutathatnám meg

Részletesebben

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 1. Valószínű, hogy Dózsa Györgyöt nem ültették izzó vastrónra kivégzésekor, csupán ácsolt székre. Ám a fejére valóban felhevített vaskoronát tettek. Hol történt

Részletesebben

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A Honvédség harmadik L 410-es repülőgépe 924-es fedélzeti számmal állt szolgálatba. 1987. szeptember 8-án érkezett meg a tököli 93-as számú vegyes szállítórepülő

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II. Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában

A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában Múzeumpedagógiai sorozat 2013/1. Dr. Vadász István, múzeumigazgató Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred Tiszafüred, 2013. március

Részletesebben

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból 2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének

Részletesebben

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Simon Böske, az első európai szépségkirálynő

Simon Böske, az első európai szépségkirálynő 2010 október 21. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Simon értékelve Böske, az első Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Ma már csak kevesen tudják, hogy Magyarország és egyben Európa első je Simon Böske

Részletesebben

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb

Részletesebben

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN?

MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? Matuska Márton, újvidéki újságíró a Délvidéki Mártírium 1944-45. Alapítvány kuratóriumi tagja MIT KELL KUTATNUNK 1944-45 KAPCSÁN? (A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány megalakításának közvetlen előzménye)

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

A csapat száma: A feladatokat Érsek Attila készítette I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II.

A csapat száma: A feladatokat Érsek Attila készítette I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II. - 1 - I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II. Rákóczi Ferenc. 2. 1704-ben tábornaggyá nevezték ki és rábízták Erdély védelmét a felkelő kurucok ellen. 3. Részt vett

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

Magyar Nemzeti Igazgatóság Széchenyi István. Provizórium Wir können warten. Húsvéti cikk. Soha nem látott gazdasági növek

Magyar Nemzeti Igazgatóság Széchenyi István. Provizórium Wir können warten. Húsvéti cikk. Soha nem látott gazdasági növek Fogalom Személyek Évszámok Véres megtorlás Haynau 1850-59 Neoabszolutizmus Windischgraetz 1859 Föderalizmus Schwarzenberg okt dipl. 1860 Centralizáció Alexander Bach feb. pát. 1861 Osztrák adórendszer

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

A feladatlap visszaküldési határideje: 2014. november 28. 1. Válaszoljatok a képekkel kapcsolatos kérdésekre! (24 pont)

A feladatlap visszaküldési határideje: 2014. november 28. 1. Válaszoljatok a képekkel kapcsolatos kérdésekre! (24 pont) KTV I. forduló Az I. világháború eseményei, csatái A csapat neve... A csapat tagjai:......... A feladatlap visszaküldési határideje: 2014. november 28. 1. Válaszoljatok a képekkel kapcsolatos kérdésekre!

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 71-4/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 90,

Részletesebben

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter Felkészítő tanár: Fürjes János Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. A vár leírása A Vértes hegység északi lejtőjén egy északnyugat felé kinyúló keskeny

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 április 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Furcsa ezt itt és most kimondani, de az egyenlőtlen fejlődés tézise

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M 2017/2018. II. forduló írásbeli teszt (munkapéldány) Online kitöltendő: https://goo.gl/forms/4drkcstj0m6bce1x2 határidő:

Részletesebben

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás Igó Norbert Krisztián Csillaghullás 1. Fejezet: Amikor testet ölt a fájdalom Az iskolakezdéssel együtt, szeptemberben kezdetét vette a másodosztályú Labdarúgó Liga, melynek az első fordulójában a Cegléd

Részletesebben

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista '56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

Gellért János: A nemzetiszocialista megsemmisítı gépezet mőködése Kamenyec-Podolszkijban

Gellért János: A nemzetiszocialista megsemmisítı gépezet mőködése Kamenyec-Podolszkijban Cím: 1094 Budapest, Páva utca 39. Tel: 1-455-3313 Mobil: +36-70-505-0360 Fax: 1-455-3399 E-mail: korosmezo1941@hdke.hu www.hdke.hu Gellért János: A nemzetiszocialista megsemmisítı gépezet mőködése Kamenyec-Podolszkijban

Részletesebben

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Annak idején a kádári Magyarországon senki sem emlékezett meg RugonfalviKiss István születésének századik évfordulójáról. Ezen csöppet

Részletesebben

A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban

Részletesebben

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások

Részletesebben

Családfa. Gárdonyi (Grünberger) Kinszki Árminné (szül. Schiller Paula) 1879 1944/45. Gárdonyi (Grünberger) Dávidné (szül. Brauner Hermina) 1869 1943

Családfa. Gárdonyi (Grünberger) Kinszki Árminné (szül. Schiller Paula) 1879 1944/45. Gárdonyi (Grünberger) Dávidné (szül. Brauner Hermina) 1869 1943 Családfa Apai nagyapa Kinszki Ármin 1860-as évek 1910 Apai nagyanya Kinszki Árminné (szül. Schiller Paula) 1879 1944/45 Anyai nagyapa Gárdonyi (Grünberger) Dávid 1861 1914 Anyai nagyanya Gárdonyi (Grünberger)

Részletesebben