Bartha Attila: Az új EU-tagországok reálgazdasági felzárkózása, belépésük a Gazdasági és Monetáris Unióba

Átírás

1 Bartha Attila: Az új EU-tagországok reálgazdasági felzárkózása, belépésük a Gazdasági és Monetáris Unióba Bevezetés 2004 május 1-jével az addig tizenöt tagországból álló Európai Unió tíz új taggal b!vült, és létrejött a huszonötök Európája (amely 2007 január 1-jét!l Bulgária és Románia valószín, belépésével már minden bizonnyal huszonhetek Európája lesz). Ezt a kib!vülést több metszetben is szokás történelminek tekinteni. Egyrészt, a 2004-ben EU-taggá vált tíz államból nyolc a b!vítés el!tt tizenöt évvel még az államszocialista világrendhez tartozott: 1989-ig politikai berendezkedésükben autoriter, gazdasági rendszerüket tekintve pedig államközpontú, dominánsan nempiaci típusú országok voltak. Az, hogy történeti léptékkel mérve rendkívül rövid id! alatt a világgazdaság egyik meghatározó er!központjához csatlakozhattak, szimbolikus elismerés is, amely tanúsítja, hogy ezek az országok demokratikus piacgazdaságokká váltak. Az átalakulás er!szakmentesen, a nyugati civilizáció f! irányában ment végbe, és a történelem nagy átalakulásai (Polányi, 2004 /1944/) közül er!szakmentessége, totalitása, valamint elképeszt! gyorsasága miatt egyedülállónak tekinthet! (Kornai, 2005). Másrészt, a felvett országok számát tekintve az EU egyetlen korábbi b!vítés során sem n!tt még hasonló mértékben; más kérdés, hogy a közel 75 milliós lakosságnövekedés az unió gazdasági teljesítményét vásárlóer!-paritáson számolva csak annyival növelte, mintha a mai Spanyolországot vették volna fel egymagában. Harmadrészt, az Európai Unió es kib!vülése egyedülálló abban az értelemben is, hogy a régi és új tagországok közötti fejlettségi különbség rendkívül nagy volt: a csatlakozók egy f!re jutó GDP-je árfolyamon számítva kevesebb mint harmadát, de még vásárl!er!-paritáson mérve is alig felét tette ki az EU-15-ökének. Amint azonban arra Neményi (2003, 481. o.) rámutat, az új EU-tagok jelent!s elmaradása a jövedelemszintben távolról sem jelenti azt, hogy a gazdaság szerkezeti jellemz!it tekintve hasonló lenne a távolság. A belépés idejére s!t, dönt! többségükben már 2000-t!l valamennyi kelet-középeurópai csatlakozó ország magas növekedési pályára állt (lásd pl. Kopint-Datorg: Konjunktúrajelentés 2006/3, 37.o.), mégpedig úgy, hogy a növekedés hátterében érdemi, pozitív szerkezeti változások álltak. Er!teljes külföldi m,köd!t!ke-beáramlás, magas de legalábbis gyorsan emelked! beruházási ráta, impozánsan növekv! vállalati termelékenység és jövedelmez!ség, valamint szárnyaló export jellemeztejellemzi a régió tagországait. Paradox módon, a csatlakozás idejére a 2004-ben belép!k szerkezetileg sokkal jobban integrálódtak az EU-ba, mint az a tagságukat elnyer!knél a korábbi b!vítések idején megfigyelhet! volt. Mindezek alapján logikusan arra számíthatunk, hogy a kelet-közép-európai új EUtagországok reálgazdasági felzárkózása gyors lesz, és növekedésük még hosszú éveken keresztül érdemben meghaladja majd a régi tagállamokét. A dél-európai

2 országok (Bartha, 2002 és JarociDski, 2003) vagy a nyolcvanas évek közepéig akár Írország példája is (Barry, 2003) ugyanakkor óvatosságra intenek: a reálgazdasági felzárkózás az EU-tagság elnyerése után egyáltalán nem automatikus a tapasztalat szerint a folyamat ciklikus, és a közeledés periódusait id!r!l id!re divergens szakaszok váltják fel, amikor a kevésbé fejlett uniós tagországok lemaradása nemhogy csökkenne, hanem éppenséggel n!. (Ez a megfigyelés teljes mértékben összhangban áll Barro és Sala-i-Martin (1995) tézisével a nemzetgazdasági jövedelemszintek feltételes konvergenciájáról.) Ami a reálgazdasági felzárkózás kérdését a kelet-közép-európai országok esetében közgazdaságilag valamint jogilag és politikailag is különösen érdekessé, egyszersmind bonyolultabbá is teszi, az a Gazdasági és Monetáris Unió (a továbbiakban: GMU) közös pénzének, az eurónak a bevezetése. Tanulmányunkban az euró átvétele és az új EU-tagállamok reálgazdasági felzárkózása közötti kapcsolatot vizsgáljuk. Ehhez els!ként áttekintjük a konvergencia különböz! dimenzióit, vagyis azt, hogy az új tagállamok gazdasági jellemz!i reálgazdasági fejlettségük, ár-, illetve bérszínvonaluk várhatóan hogyan közelednek a fejlettebb régi tagokhoz. Ezt követ!en bemutatjuk, hogy az ún. Maastricht-i Konvergencia-kritériumok amelyek közgazdaságilag nem feleltethet!k meg egy az egyben a reálgazdasági, valamint az ár- és a bérszintek konvergenciájának, illetve a valutaunióba történ! belépés után a Stabilitási és Növekedési Egyezmény milyen követelményeket támasztanak a tagállamokkal szemben. Ezután az euró átvételére készül! kelet-közép-európai tagországoknak a GMU-csatlakozásig várható útját, a lehetséges id!zítés költségeit és hasznait mutatjuk be, ezen belül röviden kitérünk az euró magyarországi bevezetésének kérdéseire is. Végül összefoglaljuk az új EU-tagországok reálgazdasági felzárkózása és a valutaunióba történ! belépés id!zítése, illetve intézményi megoldásai közötti legfontosabb tanulságokat. A konvergencia metszetei: reálgazdasági felzárkózás, ár- és bérkonvergencia A konvergencia a versenyképesség mellett a jelenkori gazdaságpolitikai közbeszéd talán legdivatosabb, leggyakrabban használt, közgazdasági tartalmi értelemben ugyanakkor rendkívül bizonytalan státuszú fogalma. Nem véletlen, hogy a konvergencia vagy a szinonimájaként használt felzárkózás és a versenyképesség közötti kapcsolat sokszor körkörös érvelésbe fullad: eszerint a versenyképesebb gazdaságok gyorsabban konvergálnak, miközben a gyorsabban felzárkózó országok versenyképesebbek lesznek. Amint arra Oblath (2006) meggy!z!en rámutat, a versenyképesség koncepciója makroszinten önmagában is igen problematikus, könnyen adható ugyanakkor empirikusan termékeny interpretációja a felzárkózásnak (konvergenciának).

3 Eszerint a konvergencia három metszetben értelmezhet!. Egyrészt egy fejletlenebb ország (vagy országcsoport) gazdaság növekedési többletét jelentheti a referenciául szolgáló fejlettebb ország(ok)hoz képest ezt nevezzük reálgazdasági felzárkózásnak, és mérésére tipikusan az egy f!re jutó, vásárlóer!-paritáson számolt bruttó hazai terméket (GDP-t) használjuk. Másrészt a felzárkózás dimenziója lehet az ún. nominális vagy árkonvergencia is: ebben az esetben a fejletlenebb ország (vagy országcsoport) átlagos árszínvonala közeledik az összehasonlításra használt fejlettebb ország(ok)hoz. Ezt technikailag legegyszer,bben a vásárlóer!paritás és az árfolyam hányadosának alakulásával mérhetjük. Mint az könnyen belátható, azonos valuták vagy egymáshoz rögzített árfolyamok esetén az árkonvergencia aligha jelentheti az inflációs szintek azonossá válását: ez esetben ugyanis az árváltozások kiegyenlít!dése az árszintek különbségeinek fennmaradását jelenti. Más megközelítésben: árkonvergencia esetén a fejletlenebb ország(ok) valutájának reálfelértékel!dése megy végbe: kötött árfolyamoknál ez a fejlettebb ország(ok)énál magasabb inflációt, lebeg! árfolyamoknál pedig vagy közel azonos infláció melletti nominális felértékel!dést, vagy az esetleges nominális leértékel!dést meghaladó inflációs többletet jelent. Az árkonvergenciának ez a sajátossága két fontos egy értelmezési és egy tartalmi következménnyel jár: egyfel!l, a fejletlenebb ország valutájának reálfelértékel!dése nem jelenti szükségképpen a versenyképesség romlását ; liberalizált kereskedelmi áramlásoknál (így például az Európai Unió egységes bels! piacát alkotó országok között) inkább természetes folyamatnak tekinthet!. Másfel!l, amennyiben a fejletlenebb ország(ok) valutáját a fejlett(ek)éhez rögzítik, akkor az árkonvergenciának az el!bbi ország(csoport) tartósan magasabb inflációja a velejárója. A reálgazdasági és az ármetszet mellett a konvergencia harmadik dimenziója a bérfelzárkózás, amelyet a fogyasztók (munkavállalók, potenciális vendégmunkások) szempontjából a fogyasztási vásárlóer!paritáson számolt reálbérrel, a munkaadók szempontjából pedig a GDP szerinti vásárlóer!paritáson számolt termel!i munkaer!költséggel mérhetünk. A bérkonvergencia valójában olyan szintetikus mutató, amelyben a reálgazdasági és az ár- (nominális) konvergencia összevont hatása mutatkozik meg a lehetséges összefüggéseket és hatásmechanizmusokat részletesen tárgyalja Palócz (2004a, o.). Az említett három dimenzió mellett természetesen beszélhetünk többek között adókonvergenciáról vagy éppenséggel a fiskális politikák konvergenciájáról és még számtalan más gazdaságpolitikai területen megfigyelhet! hasonulásról is, azonban ezek nem egy fejletlenebb ország(csoport)nak a fejlettebb(ek)hez történ! felzárkózásakor megfigyelhet! hosszútávú makrogazdasági automatizmusok, hanem egyedi gazdaságpolitikai döntések következményei. Persze a gazdaságpolitika szabadságfoka a globalizáció vagy a kés!bb tárgyalandó Maastricht-i Konvergencia-kritériumok kényszerít! hatására számos területen igen alacsony; sem logikailag, sem pedig empirikusan nem mutatható ki ugyanakkor egyértelm, kapcsolat az adóztatás mértéke és a gazdasági fejlettség szintje, illetve változása között. A magas

4 adóztatású országok közül például Németország lassan, az észak-európai államok viszont gyorsan n!nek, másrészt az alacsony redisztribúciójú Spanyolország viszonylag gyorsan zárkózik fel, miközben Portugália gazdasági felzárkózása megrekedt, és a 2000-es évtizedben konvergencia helyett ott reálgazdasági divergenciát figyelhetünk meg (Kopint-Datorg: Konjunktúrajelentés 2006/3, 37.o.) Ami a reálgazdasági, az ár-, illetve a bérszintek konvergenciája közötti viszonyt illeti, Oblath (2006) nyomán egy normatív gazdaságpolitikai állítást is megfogalmazhatunk: a harmonikus arányok elérése és fenntartása a követend! vezérelv, vagyis annak biztosítása, hogy az ár- és a bérkonvergencia nagyjából összhangban legyen a reálgazdasági felzárkózással. Miközben a bérfelzárkózás lemaradása politikai problémákhoz vezet (és valójában hosszabb távon empirikusan aligha realisztikus feltevés), addig a bér- és az árkonvergencia hirtelen el!reszaladásának következménye egyértelm,en a reálgazdasági felzárkózás elakadása (erre viszont számtalan példát ismerünk, közte a között Magyarországon zajló folyamatokat). A görög, illetve a portugál gazdaság hosszútávú trendjeinek empirikus vizsgálata (Palócz, 2004a, 137. o.) meggy!z!en illusztrálja azt az összefüggést. A közötti id!szak egészét tekintve a kelet-közép-európai országok többségében harmonikus viszony jött létre a reálgazdasági, illetve az ár- és a bérkonvergencia között, egyedül Magyarországon figyelhettünk meg a reálgazdasági felzárkózásnál jelent!sen nagyobb ár- és bérnövekedést: az EU-25 átlagához az egy f!re jutó GDP szintje 9 százalékponttal, az ár- és a bérszint viszont egyaránt mintegy 12 százalékponttal közeledett nálunk. Lengyelországban ugyanakkor ebben az id!szakban zajlott le a teljesítményhez képest túlságosan magas bérszint korrekciója, miközben Szlovákiában a korábban túlságosan alacsony árszínvonal igazodása következett be, amit 2004-t!l a bérkonvergencia gyorsulása is követett. Mindebb!l az is következik, hogy 2006 elején a baltiak nélkül számított öt keletközép-európai ország közül csak Magyarországon volt diszharmónia a konvergencia különböz! dimenziói között, de ez sem volt olyan drámai mérték,, mint amilyen például Görögországot a hatvanas évekt!l a nyolcvanas évek közepéig jellemezte. Ezzel együtt Magyarországra is fennáll (mint ahogy ben például Lengyelországra is érvényes volt), hogy a konvergencia metszetei közötti harmónia megbomlása kétszer okozott kárt: el!ször akkor, amikor a lehet!ségekhez képest lefékezte a gazdasági fejl!dést (2006-ban), majd akkor, amikor a megbomlott összhangot kényszer, gazdaságpolitikai megszorításokkal kell helyreállítani (minden bizonnyal ban).

5 Reálgazdasági felzárkózás, ár- és bér-konvergencia Kelet-Közép-Európában között (közeledés az EU-átlaghoz, százalékpontban) GDP/f!, Relatív árszint Relatív bérszint vásárl!er!- paritáson Csehország 9,9 9,8 7,6 Magyarország 9,2 12,4 11,6 Lengyelország 3,8 2,5 1,0 Szlovákia 7,6 11,1 3,7 Szlovénia 8,5 0,8 7,7 Forrás: Eurostat, AMECO, OECD alapján Oblath (2006) számításai A Maastricht-i Konvergencia-kritériumok és az euró Miközben fentebb a reálgazdasági, az ár- és a bérkonvergencia közgazdasági tartalmi dimenzióját vizsgáltuk, a továbbiakban a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) létrehozását szabályozó, az 1992-es csúcstalálkozó helyszíne után közkelet,en Maastricht-i Konvergencia-kritériumokként emlegetett szempontokat tárgyaljuk (amelyeket szintén szokás nominális konvergencia-kritériumokként megnevezni). A GMU létrehozását természetesen nem egyszeri politikai-gazdasági aktusként, hanem sokkal inkább események hosszabb láncolataként célszer, elgondolnunk mégpedig els!sorban politikai és csak másodsorban gazdasági megfontolások motívumaiként. Az eseménysor egyik kiemelked! állomásának az 1989-es Delorsjelentést tekinthetjük, amely kijelölte a többlépcs!s pályát GMU létrehozásáig, azaz a közös pénz, az euró bevezetéséig. Manapság ugyanakkor gyakran feledésbe merül, hogy a GMU létrehozásának és az euró bevezetésének éppenséggel a gazdasági növekedés serkentése volt az egyik kulcsmotívuma (Delors-jelentés, 8. o.), amelyet azután az 1992-es Közös piac, közös pénz jelentés bontott ki részletesen (Emerson és szerz!társai, 1992 nyomán sokszor egyszer,en Emerson-jelentésként hivatkozva). Az elméleti megfontolások ugyanakkor nem egyértelm,ek a valutauniónak a reálgazdasági konvergenciára vagyis a benne résztvev! országok közötti fejlettségi különbségek csökkenésére gyakorolt hatásait illet!en. Miközben a f!áramba tartozó irányzatok közül a neoklasszikus növekedési modellek alapvet!en a konvergencia mellett érvelnek, az endogén növekedési és az új gazdaságföldrajzi megközelítések szerint nagy a valószín,sége a fejlettségi különbségek fennmaradásának, s!t a reálgazdasági divergencia sem tekinthet! atipikusnak. A neoklasszikus felfogás szerint a konvergencia f! mozgatója a termelési tényez!k csökken! hozadékának elve, amelynek köszönhet!en a közös valutaövezetben a m,köd!t!ke és a kereskedelem hatékony allokációja valósul meg: a t!ke inkább a

6 szegényebb, a munkaer! ugyanakkor inkább a gazdagabb országok felé áramlik; márpedig ezek a mechanizmusok vitathatatlanul segítik a reálgazdasági konvergenciát. Az endogén növekedési és az új gazdaságföldrajzi megközelítésben ugyanakkor az externáliák és az agglomerációs hatások miatt a fokozott integráció nagy valószín,séggel a már létez! fejl!dési centrumok felé irányítja a t!keáramlásokat, emiatt a közös valuta ugyan nagy eséllyel serkenti a valutaövezet mint egész gazdaságának növekedését, azonban ezen belül könnyen fokozhatja a meglev! fejlettségi különbségeket. Nem mellékes, hogy lényegében ez utóbbi megfontolás vezetett a Kohéziós Alapok létrehozásához, mintegy ellensúlyozandó a periféria régióinak esetleges leszakadását okozó mechanizmusokat (lásd a Delorsjelentés 29. fejezetét). Amikor fentebb a Maastricht-i Konvergencia-kritériumok politikai jellegére utaltunk illetve ehhez hasonlóképpen a Stabilitási és Növekedési Egyezmény (SNE) politikai jellegére is utalhatunk, akkor tehát nem az alapvet! gazdasági motívumokat kérd!jelezzük meg. Az viszont egyértelm,, hogy az egyes kritériumok konkrét küszöbértéke egyik szabályrendszer esetben sem valamiféle evidens közgazdasági racionalitást tükröz, hanem sokkal inkább egyfajta politikai alkuk eredményeként létrejött hüvelykujjszabály-együttesnek tekinthet! (err!l részletesebben lásd: Oblath 1999, illetve Benczes 2003). A Maastricht-i Konvergencia-kritériumokat, csakúgy, mint a Stabilitási és Növekedési Egyezményt tehát nem véletlenül illetik szinte folytonos nemcsak közgazdasági, hanem jogi természet, kritikával is; err!l legújabban lásd például Buiter (2006) szenvedélyes hangvétel,, ugyanakkor a jogi-politikai motívumok mellett statisztikai alapokról érvel! írását. Ráadásul a kritériumok megalkotói nem számoltak legalább két olyan szemponttal, amelyek az új EU-tagállamok euróátvételekor speciálisan jelen vannak; dönt!en mindkét szempont a felzárkózás sajátságaihoz köthet!. Az egyik a fentebb már részletesen tárgyalt árkonvergencia folyamata, amely természetszer,leg nagyobb inflációval jár, a másik viszont a reálgazdasági felzárkózásból adódó beruházásiimport-éhség, amely ugyancsak természetes módon jelent!s küls! egyensúlytalansággal, a folyó fizetési mérleg tartósan magas hiányával jár (Schadler, 2006). Azok a viták, amelyek a Maastricht-i Konvergenciakritériumok jogossága körül folynak, témánk szempontjából nem különösebben érdekesek. Az euró stabilizáló, voltaképpen növekedést serkent! hatása mellett meggy!z!en érvel ugyanakkor többek között Csajbók - Csermely (2002) és Csaba (2005). Itt csupán annak leszögezésére szorítkozunk, hogy sem a növekedés és az infláció, sem pedig a növekedés és az államháztartási hiány között nem áll fenn átváltási összefüggés. S!t, a kiegyensúlyozott államháztartási politika mivel a gazdasági szerepl!k bizalmát növeli, illetve megszilárdítja, az ún. nem-keynesi hatásoknak mindenekel!tt a kamatok lemorzsolódására élénkül! vállalkozói aktivitásnak és a növekv! üzleti beruházásoknak köszönhet!en pozitív hatású a gazdasági növekedésre (RzoDca CiNkowicz, 2005).

7 A Maastricht-i Konvergencia-kritériumok Árstabilitás Az árstabilitási kritérium azt jelenti, hogy egy tagállam fenntartható árstabilitással és a vizsgálatot megel!z! egy éves id!szakon keresztül az árstabilitást illet!en legjobb eredményt felmutató legfeljebb három tagállam átlagos inflációs rátáját legfeljebb 1,5 százalékponttal meghaladó inflációs rátával rendelkezik. Költségvetési fegyelem Az állami költségvetési helyzetre vonatkozó kritérium azt jelenti, hogy a vizsgálat id!pontjában a tagállam nem áll a [Gazdasági és Pénzügyminiszterek] Tanács[a] által a túlzott hiány fennállásáról hozott határozat hatálya alatt. A túlzott hiány fennállását megállapító határozat meghozatala során két mutató, az államháztartási hiány, illetve az államadósság GDP-hez viszonyított alakulását vizsgálják. A közösségi elõírások mindkett4re ún. referenciaértéket határoztak meg: az el4bbire 3, az utóbbira 60 százalékot. Az ezeket meghaladó értékek esetében a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsa min4sített többséggel dönt arról, hogy fennáll-e az adott a tagállamban az ún. túlzott hiány. A döntés során figyelembe vehetik, hogy az államháztartási hiány ugyan meghaladja a referenciaértéket, de jelent4s mértékben és folyamatosan csökkent, és elért egy, a referenciaértékhez közeli szintet, illetve a referenciaérték túllépése csak kivételes és átmeneti, és az arány közel marad a referenciaértékhez; az államadósság ugyan meghaladja a referenciaértéket, de elegend4 mértékben csökken, és kielégít4 ütemben közelít a referenciaértékhez. Árfolyam-stabilitás Az Európai Monetáris Rendszer árfolyam-mechanizmusában történ! részvételre vonatkozó kritérium azt jelenti, hogy egy tagállam a vizsgálatot megel!z! legalább két éven keresztül komoly feszültségek nélkül az Európai Monetáris Rendszer árfolyam-mechanizmusa által el!írt normál ingadozási sávokon belül maradt. Így különösen azt, hogy ugyanezen id!szak alatt a tagállam saját kezdeményezésére nem értékelte le valutájának bilaterális középárfolyamát valamely másik tagállam valutájával szemben. Kamat-konvergencia A kamatokra vonatkozó konvergencia kritérium azt jelenti, hogy egy tagállam a vizsgálatot megel!z! egy éves id!szakon keresztül az árstabilitást illet!en legjobb eredményt felmutató legfeljebb három tagállam átlagos nominális hosszú távú kamatát legfeljebb 2 százalékponttal meghaladó kamattal rendelkezett. " Forrás: A forint útja az euróhoz (MNB, 2001)

8 Az új EU-tagországok belépése a Gazdasági és Monetáris Unióba A fentiekb!l kiderül, hogy közgazdasági-tartalmi értelemben egyértelm,en az euró bevezetése mégpedig lehetséges legkorábbi bevezetése a 2004-ben csatlakozott új EU-tagországok érdeke. A növekedési áldozatokkal történ! riogatás érvrendszerét egyrészt ellensúlyozva az esetlegesen fellép! negatív agglomerációs hatásokat a Kohéziós Alapok megléte, másrészt az államháztartási stabilizáció jótékony nem-keynesi hatásai alapvet!en megkérd!jelezik. S ebben a tekintetben a jogi szabályozás összhangban áll a közgazdasági megfontolásokkal: az új tagországok által elfogadott acquis communautaire jogilag kizárja olyan opt-out, illetve opt-in klauzulák elérését, amelyekre korábban az Egyesült Királyság vagy Dánia lehet!séget kapott, mellesleg éppen a Maastricht-i Szerz!dés elfogadásáért cserébe. Megjegyzend!, hogy Dánia vagy az euró bevezetésér!l szóló népszavazást negatív eredménnyel abszolváló Svédország államháztartási egyenleg hosszú évek óta többlettel zár, miközben az Egyesült Királyság az egyetlen olyan európai gazdaság, amelynek üzleti ciklusai jelent!sen eltérnek az Eurózóna magállamaiétól. Vagyis a jogi lehet!ségek kihasználása ezen államok esetében nem párosul makrogazdasági-politikai abúzussal. Csajbók Csermely (2002) számításai szerint az euró átvétele hosszú távon 0,6-0,9 százalékponttal emelheti a GDP növekedését, a kereskedelem, a t!kebefektetések, a hitelkapcsolatok b!vülésének, illetve az árfolyam-kockázat elt,nésének és a kamatszint csökkenésének köszönhet!en. Az euró használatának pozitív hatásait ma már kevesen kérd!jelezik meg, az addig megteend! út során fellép! növekedési áldozatokat ugyanakkor többen kárhoztatják Magyarországon többek között Matolcsy György (2004) és Csaba Lászlóval folytatott nyilvános vitájában Róna Péter (2006), Gern és szerz!társai (2004) azonban rámutatnak arra, hogy az euró bevezetéséhez vezet! út során megkövetelt fegyelmezett gazdaságpolitika valójában inkább el!nyként fogható fel. Az intézményi stabilitásból fakadó nyereségek több fronton jelentkeznek: egyrészt a szabály alapú fiskális politika meghonosítása, másrészt a politikai nyomásnak sokkal inkább ellenállni képes szupranacionális monetáris politika révén (Grubel 2005, Jankovics 2005). Az euró miel!bbi bevezetése mellett szóló érvek másik csoportja nem annyira az euró el!nyeire, hanem a kisméret,, nyitott gazdaságú, a t!kemozgásokat liberalizáló országokban az önálló nemzeti valuta meglétéb!l fakadó kockázatokra mutat rá (Rostowski 2003, Vincze 2004, Maliszewska Maliszewski 2005). A kelet-középeurópai országok növekedése a már említett modernizációs deficit miatt tipikusan magas folyó fizetési mérleg hiánnyal jár (Schadler, 2006); ezalól csak a legfejlettebb, er!s autonóm vállalkozói szektorral, következésképpen nemcsak jelent!s exportkapacitásokkal, hanem dinamikus szolgáltató szektorral is rendelkez! Szlovénia jelent kivételt. Míg a kötött árfolyam-rendszerek az árkonvergencia, következésképp az infláció leszorításának nehézsége miatt problematikusak (a rögzített árfolyam

9 ugyanis per definitionem nem tud felértékel!dni), addig a rugalmas árfolyamrendszerek f! kockázatát az adja, hogy egy fert!zéses pénzügyi válság idején maga az árfolyam lehet a nominális jelleg, sokkok forrása. Röviden, a keletközép-európai országoknak már csak azért is célszer, miel!bb átállniuk az euró bevezetésére, mivel az önálló valuta, illetve monetáris és árfolyam-politika meg!rzése számottev! kockázatokkal jár. A spanyol és a portugál gazdaság fejl!dése a GMU-n belül jól illusztrálja a kétféle el!nyt. Portugáliát a hibás gazdaságpolitikai lépések sorozata, az éveken keresztül folyó fiskális katasztrófapolitika mellett az euróövezeti tagság minden bizonnyal egy átfogó gazdasági válságtól mentette meg, és hozzásegítette ahhoz, hogy a 2000-es évek els! felét ne drámai recesszióval, hanem stagnálás-közeli eredménnyel vészelje át. Spanyolország ugyanakkor pozitív értelemben is ki tudta használni az euróövezeti tagság el!nyeit: a GMU-n belül a spanyol növekedést nem korlátozta az ott továbbra is magas, 9% körül mozgó folyó fizetési mérleghiány, és az árkonvergencia is folyamatos, harmonikus pályán zajlik, a gazdagabb GMUtagállamokhoz képest évr!l évre mérséklet többletinflációval. A reálgazdasági, az árés a bérkonvergencia harmóniáját jól segítette a fiskális politika pozitív irányú fordulata: a korábban a többi dél-európai országhoz hasonlóan jelent!s államháztartási hiányt Spanyolországban az utóbbi években egyensúlyi, illetve enyhe többletet mutató fiskális pozíció váltotta fel. Felmerül persze a kérdés: a kelet-közép-európai régióra általánosan kifejtett és a két ibériai ország példáján keresztül empirikusan illusztrált megállapításokhoz képest jelent-e Magyarország bármilyen szempontból is speciális esetet? Amennyiben a gazdaság szerkezeti jellemz!it, a hosszabb távú reálgazdasági, árilletve bérfelzárkózás kilátásait tekintjük, a kérdésre határozottan nemmel válaszolhatunk. Az aktuális helyzet, a pillanatnyilag egyedülállóan súlyos ban még a negatív példaként citált portugáliai szintnél is nagyságrendekkel rosszabb államháztartási pozíció, valamint a fiskális politikát alakító rendkívül gyenge intézményi környezet miatt (ahol a szabályok alig, a diszkrecionális szándékok viszont annál inkább érvényre jutnak) azonban mégis részben igennel kell felelnünk a feltett kérdésre. Mindez arra is rámutat egyben, hogy a felzárkózás, a reálgazdasági konvergencia folytatódását nem az euróövezeti tagság halogatása, netán trükközés, kreatív könyvelés, az államháztartási kiigazítás elnapolása biztosítja, hanem éppen ellenkez!leg: az euró minél el!bbi átvétele, amelyhez azonban a fiskális politika meggy!z! fordulatának és szabály alapúvá válásának is társulnia kell.

10 Összegz4 megjegyzések Tanulmányunkban az Európai Unióba 2004-ben belépett új tagországok reálgazdasági felzárkózása, valamint az euróövezeti tagság összefüggéseit vizsgáltuk. Bár a tavaly el!tti b!vítés mind a felvett országok számát, mind a fejlettségi szintek különbségét tekintve egyedülállónak min!sül, a gazdaságok szerkezeti jellemz!it tekintve köszönhet!en a b!vítést megel!z! 15 év folyamatos és alapos intézményépítési eredményeinek az új tagállamok gazdasági értelemben szinte zökken!mentesen integrálódtak a huszonötök Európájába, és logikusan számíthatunk az elmúlt éveket jellemz! dinamikus reálgazdasági felzárkózásuk folytatódására. A konvergencia különböz! metszetei a reálgazdasági mellett az ár- és a bérfelzárkózás dimenziói között 2005 végén a kelet-közép-európai országok többségében harmonikus viszony állt fenn, ez alól sajnos épp a magyar gazdaság jelentett kivételt, ahol a korábbi harmónia megbomlott, mivel a reálgazdasági teljesítményhez képest túlságosan el!reszaladt az ár- és a bérszintek emelkedése. Ennek következtében a közötti id!szakot Magyarország reálgazdasági felzárkózásának jelent!s de remélhet!leg csak átmeneti lassulása jellemzi: a diszharmónia már önmagában mérsékelte a gazdasági növekedést, amit a közeljöv! gazdaságpolitikai megszorításai kényszer,en tovább fékeznek. A Maastricht-i Konvergencia-kritériumok teljesítése és az euró miel!bbi bevezetése egyértelm,en kedvez! a felzárkózó, ugyanakkor kis, nyitott, a korábban elmaradt beruházások miatt modernizációs deficittel és jelent!s küls! egyensúlyhiánnyal küszköd! kelet-közép-európai országok számára. A pozitív hatások két mechanizmuson keresztül jutnak érvényre: egyrészt a kereskedelem, a t!kebefektetések és a hitelkapcsolatok b!vülésének, valamint a kedvez!bb kamatkörnyezetnek köszönhet!en önmagukban közvetlenül 0,6-0,9 százalékponttal emelik az új tagországok növekedését, másrészt legalább ilyen fontos a kockázatok mérsékl!déséb!l adódó közvetett, bár nehezen számszer,síthet! közvetett hatás. A szabály alapú intézményi környezet, valamint a fiskális politika stabilitása ugyanakkor perdönt! a potenciális pozitív hatások tényleges érvényre jutása szempontjából. Portugália negatív, illetve Spanyolország pozitív közelmúltbeli tapasztalatai meggy!z!en illusztrálják, hogy a GMU-tagság önmagában minden felsorolt el!nye ellenére sem megoldás a szerkezeti, illetve intézményi problémákra; hibás gazdaság- és társadalompolitika esetén legfeljebb mérsékli az el!bb-utóbb óhatatlanul bekövetkez! b,nh!dés társadalmi költségeit. Magyarország 2000 után sajnos Portugália útját járta; itt az ideje, hogy a jöv!ben a pozitív spanyol fiskális és intézményi minta, valamint Szlovénia és Észtország tapasztalatai alakítsák a magyar gazdaságpolitikai pályát.

11 Irodalom Afonso, António Ebert, Werner Schucknecht, Ludger Thöne, Michael (2005): Quality of Public Finances and Growth. Working Paper Series, 438. szám, ECB (Európai Központi Bank) Antal László (2004): Fenntartható-e a fenntartható növekedés? Az átmeneti gazdaságok tapasztalatai. Közgazdasági Szemle Alapítvány, Budapest Barro, R. Sala-i-Martin, X. (1995): Economic Growth. McGraw-Hill Inc., New York Barry, Frank (2003): Economic Integration and Convergence Processes in the EU Cohesion Countries. Journal of Common Market Studies, 41. évf., 5. szám, o. Bartha Attila (szerk., 2002): Magyarország csatlakozása az euróövezethez. Kopint- Datorg, Budapest Bartha Attila (2006): Megint a purgatóriumban? A magyar gazdaság helyzete és a második stabilizáció nemzetközi kitekintésben. Beszél!, 7-8. szám, o. Benczes István (2003): A Stabilitási és Növekedési Paktum kritikai értékelése. Európai Tükör, 8. évf., 4-5. szám, o. Berger, Helge Kopits György Székely P. István (2004): Fiscal Indulgence in Central Europe: Loss of External Anchor. IMF Working Paper 62. szám, Nemzetközi Valutaalap, Washington Björkstén, Nils (2000): Real Convergence in the Enlarged Euro Area: a Coming Challenge for Monetary Policy. Bank of Finland Economics Department Working Paper, 1. szám, Finn Nemzeti Bank Buiter, Willem H. (2006): The Sense and Nonsense of Maastricht revisited: What have we learnt about stabilization in the EMU? Journal of Common Market Studies, 44. évf. 4. szám, o. Buiter, Willem H. Grafe, Clemens (2004): Patching up the Pact. Suggestions for enhancing fiscal sustainability and macroeconomic stability in an enlarged European Union. Economics of Transition. 12 évf., 1. szám: o. Coricelli, Fabrizio (2002): Exchange Rate Policy during Transition to the European Monetary Union: The Option of Euroization. Economics of Transition, 10. évf., 2. szám, o.

12 Committee for the Study of Economic and Monetary Union (1989): The Delors Report. Report on Economic and Monetary Uinon in the European Community. Office for Official Publications for the European Communities, Luxembourg Csaba László (2005): The New Political Economy of Emerging Europe. Akadémiai Kiadó, Budapest Csaba László Róna Péter (2006): Pró és kontra. Világgazdaság Online, május 3, Csajbók Attila Csermely Ágnes (szerk., 2002): Az euró bevezetésének várható hasznai, költségei és id!zítése. MNB M,helytanulmányok, 24. szám, Magyar Nemzeti Bank, Budapest Darvas Zsolt (2003): Nagymérték, reálfelértékel!dések nemzetközi összehasonlítása. Külgazdaság, 47. évf szám, o. Doyle, Peter Kuijs, Louis Jiang, Guorong (2001): Real Convergence to EU Income Levels: Central Europe from 1990 to the Long Term. IMF Working Paper 146. szám, Nemzetközi Valutaalap, Washington Eichengreen, Barry (2005): Europe, the Euro and the ECB: Monetary Success, Fiscal Failure. Journal of Policy Modeling, 27. évf. 4.-szám, o. Emerson, M. Gros, D. Italianer, A. Pisany-Ferry, J. Reichenbach, H. (1992): One Market, One Money: An Evaluation of the Potential Benefits and Costs of Forming an Economic and Monetary Union, Oxford Univerity Press, Oxford European Bank for Reconstruction and Development (2005): Transition Report Business in Transition European Bank for Reconstruction and Development (2006): Transition Report Update, May 2006 Gács János Halpern László (2006): A versenyképesség növekedésének makrogazdasági keretei. Megjelent: Vértes András Viszt Erzsébet (szerk.): Tanulmányok Magyarország versenyképességér!l. Stratégiai kutatások Magyarország Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, o. Gern, Klaus Jürgen Hammermann, Felix Schweickert, Rainer és Vinhas de Souza, Lúcio (2004): European Monetary Integration after the 2004 EU Enlargement. Kiel Discussion Papers, 413. szám. Kiel Institute for World Economics, Kiel

13 Giavazzi, Francesco Pagano, Marco (1996): Non-Keynesian Effects of Fiscal Policy Changes: International Evidence and the Swedish Experience. Swedish Economic Policy Review, 3. évf. 1. szám, o. Gnan, Ernest Janger, Jürgen Scharler, Johann (2004): Determinants of Longterm Growth in Austria. A Call for a National Growth Strategy. Monetary Policy and the Economy, szám. ÖNB (Osztrák Nemzeti Bank) Grubel, Herbert (2005): Small Country Benefits from Monetary Union. Journal of Policy Modeling, 27. évf. 4. szám, o. Gy!rffy Dóra (2005): Eurócsatlakozás és fiskális konszolidáció Magyarországon. Tanulságok a globális t!kepiacok történetéb!l. Külgazdaság, 49. évf. 3. szám, o. Horvath, Julius Rátfai, Attila (2004): Supply and Demand Shocks in Accession Countries to the Economic and Monetary Union. Journal of Comparative Economics, 32. évf. 2. szám, o. Issing, Ottmar (2005): The ECB and the Euro the First 6 years: A View from the ECB. Journal of Policy Modeling, 27. évf. 4. szám, o. Jankovics László (2005): Az euró és a gazdasági növekedés az új tagországokban. Európai Tükör, 10. évf. 12. szám, o. Jankovics László (2006): A kelet-közép-európai új tagállamok eurózónás csatlakozásának pénzügypolitikai kérdései, különös tekintettel Magyarországra. Doktori értekezés. Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdaságtan Tanszék JarociDski, Marek (2003): Nominal and Real Convergence in Spain, Portugal and Greece during their Accession to the EMU. CASE Studies and Analyses 256. szám, Center for Social and Economic Research, Varsó Kopint-Datorg (2006): Konjunktúrajelentés, 2006/3. A világgazdaság és a magyar gazdaság helyzete és kilátásai 2006!szén Kopits György (2000): A közép- és kelet-európai országok árfolyam-politikája az európai Gazdasági és Monetáris Unió összefüggésében. Külgazdaság, 45. évf. 2. szám, o.

14 Kornai János (2005): Közép-Kelet-Európa nagy átalakulása siker és csalódás. Közgazdasági Szemle, 52. évf., december, o. Krugman, Paul (1993): Lessons of Massachusetts for GMU. Megjelent: Torres, Francisco Giavazzi, Francesco (szerk.): Adjustment and Growth in the European Union. Cambridge University Press, Cambridge, o. L!rincné Istvánffy Hajna (2001): Pénzügyi integráció Európában. KJK Kerszöv, Budapest MNB (2001): A forint útja az euróhoz. Magyar Nemzeti Bank. Maliszewska, Maryla Maliszewski, Wojciech (2005): The Exchange Rate: Shock Generator or Shock Absorber? Megjelent: Dabrowski, Marek Rostowski, Jacek (szerk.): The Eastern Enlargement of the Eurozone. Springer Verlag, Heidelberg New York, o. Neményi Judit (2003): Az euró bevezetésének feltételei Magyarországon. Közgazdasági Szemle, 50. évf., június, o. Neményi Judit Petschnig Mária Zita (2004): Az euró bevezetésének makrogazdasági feltételrendszere és kilátásai Magyarországon. Pénzügykutató Rt., Budapest Oblath Gábor (1999): A maastrichti szerz!dés fiskális kritériumai és a hazai államháztartási helyzet értelmezése. Közgazdasági Szemle, 46. évf. 1. szám, o. Oblath Gábor (2006): Versenyképesség és gazdasági felzárkózás. Konferenciael!adás, Bokros Lajos Szakmai Hét, október 16., Budapesti Corvinus Egyetem, Heller Farkas Szakkollégium Obstfeld, Maurice Shambaugh, Jay C. Taylor, Alan M. (2004): The Trilemma in History: Tradeoffs among Exchange Rates, Monetary Policies and Capital Mobility. NBER Working Papers szám, National Bureau of Economic Research, Washington Orbán Gábor Szapáry György (2004): A Stabilitási és Növekedési Egyezmény az új tagállamok szemszögéb!l. MNB Füzetek 4. szám, Magyar Nemzeti Bank, Budapest Ortega, E. (2003): Persistent inflation differentials in Europe. Economic Bulletin, April, Banco de España (Spanyol Nemzeti Bank)

15 Palócz Éva (szerk., 2004 a): Az árak, a bérek és az infláció várható alakulása a csatlakozást követ!en, az adórendszer harmonizálásának hatása az árszínvonalra. Kopint-Datorg, Budapest Palócz Éva (szerk., 2004 b): Az euró bevezetéséhez vezet!, társadalmi és gazdasági szempontból optimális út jellemz!ir!l. Kopint-Datorg, Budapest Polányi Károly (2004 /1944/): A nagy átalakulás. Napvilág Kiadó, Budapest Rogoff, Kenneth (2005): The Euro at Five: Short-Run Pain, Long-Run Gain? Journal of Policy Modeling, 27. évf. 4. szám, o. Rostowski, Jacek (2003): When Should the Central Europeans Join the EMU? CASE Studies and Analyses 253. szám, Center for Social and Economic Research, Varsó RzoDca, Andrzej CiNkowicz, Piotr (2005): Non-Keynesian Effects of Fiscal Contraction in New Member States. Working Paper Series, 519. szám, ECB (Európai Központi Bank) Schadler, Susan (2006): Regional Outlook for Central Europe and the Baltics: Anchoring policies in uncertain times. El!adás az ICEG Európai Központ és a Nemzetközi Valutaalap Regionális Hivatala szervezte m,helyvitához, október 16., Budapest Vincze János (2004): Eurót? Mikor? (De miért is?) Beszél!, Harmadik folyam, 9. évf., 4. szám, o.