TANÉVNYITÓ 2011 / 2012 TANÉV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TANÉVNYITÓ 2011 / 2012 TANÉV"

Átírás

1 TANÉVNYITÓ 2011 / 2012 TANÉV Kedves Fiatalok, Tisztelt Vendégeink! Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy vége a szünidőnek és elkezdődik az iskolai munka. Eszembe jut Móra Ferenc Szeptemberi emlék című felejthetetlenül szép elbeszélése, melyben felidézi gyermekkorának sorsfordító őszi emlékét. Részlet: Ádámot csak a paradicsomból kergették ki, nem az iskolából, őt csak a terített asztaltól tiltották el, nem a könyvektől - azt ki lehetett bírni, abba bele lehetett nyugodni. Négykézláb csúsztam el az igazgatói szoba előtt, végig a hosszú fehér folyosón, míg elértem a harmadik osztály nyitott ajtajáig. Ott aztán hallottam én mindent. Azt is, amit magyaráztak, azt is, amit feleltek, Szeptember közepéig nem volt semmi baj. Lopva is lehet jóízűeket inni a tudomány kútjából, amitől szöges drótkerítéssel zártak el engem, szegény kis kócos csürhét. Hanem akkor az történt, hogy Eyszrich tanár úr a latin nyelv szépségeit ragyogtatta a harmadik osztály előtt. - A latin azt mondja: Unus es Deus. Ki tudja, hogy lehetne ezt magyarul mondani? Mély csönd. - No, senki sem meri megpróbálni? Nagy Mátyás? Nagy Mátyás jeles deák volt, valami uradalmi inspektórnak a fia, vetélytársam a másodikban. Meg is szólalt a provokálásra: - Egy vagy Isten. - No, nem egészen. Micsoda szórend ez? Nagy Mátyás észbe kapott. - Vagyis hogy: egy Isten vagy... Megint a tanár úr hangját hallottam:

2 - Nem, nem. Nem érzitek, hogy a latinban valahogy több van? Rémülten dobogott a szívem, de nem bírtam magammal. Be kellett kiáltanom: - Egyedül te vagy az Isten... Abban a percben már koccant is a homlokom a téglán, mert beleszédültem az izgalomba. Mit tettem, mi lesz ebből? Az lett, hogy a latin tanár ölben vitt be az iskolába és többet azután sose kértek tandíjat Móra Márton földbirtokostól. Unus es Deus. Egyedül te vagy az Isten. Móra Ferenc emléke arra is utal, hogy ma a tanulás lehetőségét meg kell becsülni, kihasználni, örülni annak, hogy egyformán szívhatjuk magunkba a világ tudományát. Annyit amennyit akarunk, annyit, amennyit birunk, de fontos, hogy minél többet Ma, azt gondolom, az iskola közelebb áll a családi házhoz. Az Alma mater, a gondoskodó anya felkészült arra, hogy belépjetek az ismeretek megszerzésének otthonába. Nagy szeretettel készült az iskola minden dolgozója a Ti fogadásotokra. A nyáron is szépítgettük az iskolát, a kertet, a környezetünket. Azt mondják Köbányán mi egy kis oázis vagyunk. Valóban nagy öröm, ha adhatunk valamit, ami nem teher, és nem udvariasságból elfogadott és megőrzött jelkép, hanem csakugyan hasznos része lesz azok életének, akiket szeretünk. Ilyen a mi iskolai munkánk. Legfontosabb számunkra a szeretet. Kedves Fiatalok! Nagyon örülünk, hogy tanulmányaitok folytatására a mi iskolánkat választottátok. Reméljük, tapasztalni fogjátok, hogy helyesen döntöttetek. Ha a természet, a növények, a virágok érdekelnek Benneteket, és szeretnétek akár kiemelkedő szakemberek lenni, biztos, hogy jól választottatok.

3 Ha majd több év múlva, az érettségi bizonyítvány és egy-két szakmai végzettség birtokában elköszönünk egymástól, biztos vagyok benne, hogy nemcsak a tudománnyal, a szakmai ismeretekkel lesztek gazdagabbak, hanem sok-sok kellemes élménnyel, emlékekkel, barátokkal is. Ehhez természetesen az kell, hogy a szorgalmas igényes, lelkiismeretes tanulmányi munka mellett aktívan kapcsolódjatok be az iskola életébe. Vegyetek részt a Diákönkormányzat, a különböző szakkörök munkájában, rendezvények szervezésében. Kapcsolódjatok be bátran az iskolai, iskolán kívüli és a Színes TISZK által szervezett tanulmányi, művészeti, szakmai és sportversenyekbe. Jelentkezzetek a meghirdetett táborokba, természetjáró túrákra, külföldi tanulmányutakra, külföldi gyakorlatokra. Erősítsétek az iskola kapcsolatrendszerét, elismertségét, mely a szakmai képzésben ma már Európa hírű. És közben sohase felejtkezzetek meg a testedzési, sportolási lehetőségek kihasználásáról, az egészséges életmódotok kialakításáról. Erre is komoly lehetőségeket találtok iskolánkban. Alkalmazkodtok iskolánk rendjéhez, betartjátok a helyi szabályokat, mert a kellemes együttéléshez, eredményes munkához erre is szükség van. Az 1902-ben megjelent első diákjaink óta a Maglódi út 8. alatt tradícióvá vált a mezőgazdasági szakképzés. Az utóbbi évtizedekben már csak a kertészeti tudományokat sajátíthatták el diákjaink. Tapasztalni fogjátok, hogy szakmai munkátok eredménye embertársaitok számára sok örömet, boldogságot jelent. A gyümölcsés a szőlő, a zöldség íze, zamata, a virágok gyönyörködtető látványa, a megnyugvást adó rendezett kert évezredek óta nélkülözhetetlen az emberiség számára.

4 A kertészeti termelés és szolgáltatás emberemlékezet óta létezik, fejlődik és örökké lesz rá igény. Erre a sok szép dologra az iskola tantestülete fog benneteket felkészíteni a nevelés és tanulás pedagógiai folyamatában. Pedagógus kollégáim sokszor bizonyítottak már, számtalan szép sikert, eredményt, elismerést értek el a tanulóifjúsággal iskolai, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Kérlek Benneteket, hogy a tanáraitokat fogadjátok szeretettel, legyetek bizalommal irántuk, ők mindenben segítségetekre lesznek, ha Ti is úgy akarjátok. Akik igazán szorgalmasak, szélesebb körű tapasztalatokat akarnak szerezni, lehetőségük lesz az európai országok valamelyikében néhány hetes szakmai gyakorlatot teljesíteni. Diákjaink, tanáraink rendszeresen látogatják a külföldi társiskolákat, kertészeteket, virágüzleteket például Párizsban, Oslóban, Malmőben, Helsinkiben, Freisingben, Münsterben, Sanremoban vagy Bad Zwischenahnban. Ehhez azonban jól kell beszélni valamilyen idegen nyelvet, és ezt az ismeretet elsősorban a osztályokban kell megszerezni, melyhez sok önként vállalt lehetőséget is biztosítunk. Ebben a tanévben a szorgalmas tanár-kollégáim jóvoltából, nyertes nemzetközi pályázatok eredményeképpen, több mint 45 ezer Euro áll rendelkezésünkre a külföldi tanulmányutakhoz, gyakorlatokhoz. Az első csoport két nap múlva indul Münsterbe. Kedves Diákok! Az új iskola örömmel fogad Benneteket. Most ugyan alig találtok ismerős arcokat, de az új, igazán szép környezet - mégis otthonos -, mert az iskola bennünk, Bennetek van, mely meghatározza lényünket, mindennapi cselekedeteinket. A pedagógus, a tanár, ki értelmet és lelket épít, a holnapra gondol, a nemzet jövőjére. Hagyományt ápol, múltat őriz, jelent erősít, jövőt

5 biztosít. Iskolánk igazodik napjaink követelményeihez, szülők, diákok igényeihez. Szakmáink jövőt alapoznak az egyénért és a társadalomért egyaránt. Meggyőződésünk, hogy rövidesen magatokénak érzitek Ti is iskolánkat, ahogy azt az elmúlt 109 évben megannyi generáció bizonyította. Kívánom, hogy találjátok meg számításaitokat és érezzétek jól magatokat közösségünkben.

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ Gyöngyös Than K. 1. Tel.: OM-azonosító:

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ Gyöngyös Than K. 1. Tel.: OM-azonosító: KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ... 3200 Gyöngyös Than K. 1. Tel.: 06-37-505-100 OM-azonosító: 201521 A NAPLÓ megléte fontos számodra, javasoljuk, hogy az érettségi befejezéséig őrizd meg! A naplót megnyitottam:

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv Dugonics András Piarista Gimnázium Évkönyv 2010 2011 Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium ÉVKÖNYV a 2010-2011. tanévről az iskola alapításának

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma NYÍLT NAP

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma NYÍLT NAP Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Málnási-Szász Myrtill, Jenei Viktória Fotó: Ruzsinkó Bence, Jenei Viktória Szerkesztette: Jenei Viktória, Breznay Gáborné NYÍLT NAP A nyolcadikos diákok számára

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Kedves nyolcadikos tanulók!

Tisztelt Szülők! Kedves nyolcadikos tanulók! Dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola 2401 Dunaújváros, Bercsényi u. 2. Telefon/fax: 06 25/412-247 OM azonosító: 030188 E-mail: szki@banki-duj.sulinet.hu Honlap: www.banki-duj.sulinet.hu

Részletesebben

Kedves Vendégeink, kedves Szülők, Kedves Lányok és Fiúk!

Kedves Vendégeink, kedves Szülők, Kedves Lányok és Fiúk! Kedves Vendégeink, kedves Szülők, Kedves Lányok és Fiúk! Tisztelettel köszöntelek Titeket és a meghívott kedves Vendégeinket! Kedves ballagó öreg diákok! Az életetekben ismét eljött egy olyan nap, amit

Részletesebben

Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola. harmadik évtizede

Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola. harmadik évtizede A marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola harmadik évtizede Marcali, 2010 Kiadja: a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola Szerkesztők: Györei Istvánné, Horváth Lajosné, Horváth László, Horváth

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő A lelkesedés nagyon fontos a siker elérése érdekében, lelkesedni pedig csak olyan dolog iránt tud az ember, amit szeret is. Amikor hivatást választunk érdemes tehát figyelembe venni az érdeklődési területeinket,

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016

XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016 XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016 Rendezvénykiírás: XI. Böllhoff Tóparti-futóparti Idıpont: 2016. április 3. vasárnap Gyülekezés (rendezvényközpont), Rajt és cél: Agárdi szabad strand, nagy parkolója

Részletesebben

1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai

1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai A BMSZC Bolyai János Szakgimnázium és Kollégium különös közzétételi listája BOLYAI KOLLÉGIUM 2017/2018 1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai Felvétel általános tájékoztató

Részletesebben

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak Iskolatársak Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak rád! Hangzott a kerítések felől az iskolába siető kisdiákok után, a szülői figyelmeztetés. A gyerekek siettek, mert fél 8-ra az osztályban kellett lenniük.

Részletesebben

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2018/2019.

Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2018. szeptember 1. A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenységének környezetre gyakorolt hatása Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2017/2018.

Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2017. szeptember 1. 1/a. Iskola mindennapos működése igazgató 1/b. Iskolai rendezvények, kirándulások környezetre gyakorolt hatása 2. munkaterv

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, Fax: 76/440-063 OM azonosító:

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

NYÍLT NAPOK 2015. november 9-11. 2015. november 23-25. 8.30-tól tájékoztatás, 9.25-től óralátogatás. Bejelentkezés nem szükséges.

NYÍLT NAPOK 2015. november 9-11. 2015. november 23-25. 8.30-tól tájékoztatás, 9.25-től óralátogatás. Bejelentkezés nem szükséges. Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Bókay János Szakközépiskolája 1086 Budapest, Csobánc utca 1. telefon: 313-10-67 és 313-16-74 honlap: www.bokay-eu.sulinet.hu NYÍLT NAPOK 2015. november 9-11. 2015.

Részletesebben

Kihívások a Nemzeti pedagógus Kar előtt. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke Sonkád, július 3..

Kihívások a Nemzeti pedagógus Kar előtt. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke Sonkád, július 3.. Kihívások a Nemzeti pedagógus Kar előtt Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke Sonkád, 2015. július 3.. Születés Devecseri Gábor: Bikasirató Megszülettünk hirtelen, egyikünk se kérte. Kérve kérünk,

Részletesebben

Dolgozói köszönőlevél

Dolgozói köszönőlevél A Rektori Hivatal Marketing Osztálya nevében kiküldött, AJÁNDÉK KÜLDEMÉNYEKRE ÉRKEZETT DOLGOZÓI KÖSZÖNŐLEVELEK: Kedves Erzsébet! Az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont munkatársai nevében nagyon szépen köszönöm

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az

Részletesebben

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

Köszöntő az iskola honlapjáról

Köszöntő az iskola honlapjáról fontosabb ügyünk nincs, mint hogy mívelődésünkön dolgozzunk, s ez kizárólag nemzeti ügyünk, mert e nemzet jövője ettől függ. Eötvös József: Naplójegyzetek Köszöntő az iskola honlapjáról Nehéz feladat egy

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.09.22 20.10.29

Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.09.22 20.10.29 Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.09.22 20.10.29 Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.09.22 20.10.29 Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL

HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL Erdős Zoltán Boros László Dániel Péter A SLOW FOOD MOZGALOM

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es

Részletesebben

Szakképzés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás szabályai

Szakképzés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás szabályai 6. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Szakképz megszerzére felkzítő iskolarendszerű felnőttoktatás szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest www.bankidonat.net Iskolánk névadója: Bánki Donát 1859. június 6. Bakonybánk 1922. augusztus 1. Budapest Korának legnagyobb gépészmérnöke

Részletesebben

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

A birtokos szerkezet

A birtokos szerkezet A birtokos szerkezet Ha kérdése van, használja nonstop segélyvonalunkat: www.magyarora.com/grammar/birtokos_tablazat.pdf 1 ) Lássunk munkához Kezdjük megint a novellával Húzza alá a példákban az egyes

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1.

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. 2020/2021-es tanév Szakgimnáziumi osztályok TAGOZAT KÓD TANULMÁNYI TERÜLET ÁGAZAT AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL MEGSZEREZHETŐ

Részletesebben

A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti,

A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti, A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti, ill. építészeti képzés is folyik, ezért mi a TMDK, Tudományos

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008.

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Ökomunkaközösség E g e r, 2011. szeptember 01. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ÉVKÖNYV. a tanévről

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ÉVKÖNYV. a tanévről DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ÉVKÖNYV a 2013-2014. tanévről az iskola alapításának 293. évében a gimnázium 251. tanévében az újraalapítás 23. évében kiadja

Részletesebben

Tanévnyitó. 2014. aug. 29. 17:00

Tanévnyitó. 2014. aug. 29. 17:00 Tanévnyitó 2014. aug. 29. 17:00 Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a tanévnyitó ünnepély minden résztvevőjét! Kedves Gyerekek! Bizonyára mindannyian a nyári élmények hatása alatt álltok, és hallottam,

Részletesebben

A részietek teljes egészében igazgató Asszony tanévnyitó ünnepi beszédében, az alábbiakban olvashatók.

A részietek teljes egészében igazgató Asszony tanévnyitó ünnepi beszédében, az alábbiakban olvashatók. 2011. szeptember elsején újra megszólalt községünk iskolájában a tanítás kezdését jelző csengőszó. Ebben a tanévben 225 tanuló (ebből 23 első osztályos) és 22 pedagógus kezdte el a munkát a nyári vakáció

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

- 1 - A 2011-es tanévnyitó ünnepélyen elismerésben részesülők, oklevelek díjak átadása

- 1 - A 2011-es tanévnyitó ünnepélyen elismerésben részesülők, oklevelek díjak átadása - 1 - A 2011-es tanévnyitó ünnepélyen elismerésben részesülők, oklevelek díjak átadása Tisztelt jelenlévők, szeretném megragadni az alkalmat, hogy néhány kiemelkedő tanulónkat és dolgozónkat ebben a felemelő

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA

A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA JÓ GYAKORLAT A BERETTYÓÚJFALUI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN MOTTÓNK: Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben,

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Gemma Fejlesztő Nevelés - oktatást Végző Iskola, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola 2017-2018-as tanév A következő adatokat tesszük közzé iskolánkról: 1. Intézmény neve, nyitva tartása 2. Személyi

Részletesebben

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való

Részletesebben

Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős

Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakítatása a diákok

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Alkotószakkör iskolánk könyvtárában

Alkotószakkör iskolánk könyvtárában Alkotószakkör iskolánk könyvtárában Gyermekeink esztétikai érzékenysége, művészetek iránti fogékonysága az élményt és eredményt biztosító aktivitás révén fejlődik igazán. Alkotó, kreatív, a saját világát

Részletesebben

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom )

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) 2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Szentlélek-hívás Jöjj, Szentlélek, jöjj, Szeretet Lángja, Jöjj,

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből A pályázat részletekbe menően ismerteti iskolánk elmúlt15 évének eredményeit, melyet a pályázó vezetése alatt ért el.

Részletesebben