A CSÁBÍTÁS FORTÉLYAI

Átírás

1 Romantikus Regények Sara Bennett A CSÁBÍTÁS FORTÉLYAI General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

2 A mű eredeti címe Lessons in Seduction Copyright 2005 by Sara Bennett Published by arrangement with Harper Collins Publishers. All rights reserved. Hungarian translation Leyrer Ginda GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította LEYRER GINDA Szerkesztette BÁNSÁGI KINGA A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN Készítette ISSN ISBN Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca fszt. 2. Telefon: , Fax: generalpress@generalpress.hu Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Irodalmi vezető SZALA BOGLÁRKA Felelős szerkesztő BARDI ERZSÉBET Készült 21,5 nyomdai ív terjedelemben, Kiadói munkaszám

3 Prológus Greentree-birtok Yorkshire, Anglia 1826 Vivianna rémülten kapta szája elé vézna kis ujját, és félelemtől tágra nyílt szemmel intette csendre kistestvéreit. Maszatos, szív alakú arcocskájával és csapzott, göndör hajával úgy festett, akár egy riadt mókus. Két húga szutykos kis pofiját könnyek áztatták, ijedten egymásba kapaszkodtak, és még levegőt sem mertek venni. A hangok a tanyán túlról egyre közeledtek. Vivianna felismerte az egyik alakot. A bajuszos ember, aki már korábban is járt itt, belesett az ablakon, és megpróbálta kicsalogatni őket. A kicsi lány úgy félt tőle, mint a tűztől. A férfi többször is dühösen koppantott a botjával, végül a fejét csóválva elment. A három kislány riadtan bújt össze a hálószoba legtávolabbi, sötét sarkában. Vivianna, hogy felvidítsa testvéreit, mesét mondott három kislányról, akiket egy ördögien gonosz férfi és egy csontos arcú nő ellopott az édesanyjuktól, és messzire vitte őket. A történet nagyon hasonlított ahhoz, ami velük megesett, azzal a különbséggel, hogy Vivianna meséjében a három kislány visszakerült az édesanyjához, és minden jóra fordult. - Én éhes gügyögte Marietta, amikor Vivianna befejezte a mesét. Rakoncátlan szőke hajfürtjei égszínkék szemébe hullottak. - Tudom, hogy éhes vagy, Etta mondta neki a hatéves Vivianna szelíden. De ma reggel már megettük az utolsó falat kenyerünket is. Majd kimegyek, és megpróbálok keríteni valamit. De csak akkor, ha sötét lesz. A kislánynak fogalma sem volt arról, hogyan fog ennivalót szerezni a húgainak, de tudta, hogy mivel ő a legidősebb, az ő dolga, hogy gondoskodjon a kisebbekről. Marietta rámosolygott, és az arcocskája bizalomtól sugárzott. Francesca viszont csak nyafogott, és Vivianna koszos szoknyácskájába kapaszkodott. A legkisebb lányka sötét hajával és szemével olyan volt, akár egy kis hercegnő. Mivel még alig múlt egyéves, nem is fogta fel, mi történik körülötte. Csak azt érezte, hogy már nincsenek otthon, ahol biztonság és meleg van, ahol kedves és figyelmes szolgák veszik körül. Francesca aludt, amikor egy férfi eljött értük, és kocsiba rakta őket, majd Mrs. Slaterrel elküldte mindannyiukat. Messzire. Vivianna nem tudta, hogy azóta az éjszaka óta mennyi idő telhetett el a napok és a hetek összefolytak. Már kezdte elfelejteni, milyen is volt az otthonuk. Mrs. Slater nem volt kegyetlen, de nem is volt különösebben kedves velük. A pár az idő legnagyobb részét a hálószobába bezárkózva töltötte, úgy a nappalokat, ahogyan az éjszakákat is, és a gyerekeknek akkor adtak enni, ha éppen az eszükbe jutott. Vivianna vállára nehezedett a feladat, hogy megnyugtassa testvéreit, és legjobb tudása szerint ellássa őket. Pedig még ő is aprócska gyermek volt. Amikor a férfi nagy mérgesen, dúlva-fúlva jött haza, Vivianna addig mesélt a húgainak, amíg azok el nem aludtak. Ő pedig nyitott szemmel feküdt az ágyában, és próbálta felidézni a haza vezető utat. Ám az esze cserbenhagyta, miközben az éhségtő összeszorult a gyomra. Kétségbeesetten szeretett volna hazajutni az édesanyjához, de rá kellett döbbennie, hogy nem

4 tudja, hol laktak. Ó, azzal tisztában volt, hogy vidéken, egy nagy házban, de még a közeli falu nevét sem ismerte mert nem akarták, hogy tudja. Valahogy mindig is távol tartották őt azoktól, akik túl sok kérdést tehettek volna fel neki. Vivianna, bármilyen kicsi is volt, valamiképpen rájött, hogy az ő létezésük titok. És ami pedig az édesanyját illeti Őt mamának szólította, de Viviannának fogalma sem volt arról, mi a neve, és azt sem tudta, hogy az anyja miért ment Londonba, és mit csinált, amikor nem volt velük. A Slater házaspár a három kislányt úgy tartotta fogva a tanyán, akár egy börtönben. Aztán pár nappal ezelőtt a kislányok arra ébredtek, hogy a párnak hűlt helye. Egyedül maradtak a tanyán. Vártak. Egyre csak vártak. Vivianna biztos volt benne, hogy Mrs. Slater vissza fog jönni, de az asszony csak nem bukkant fel. A három kislány ott rostokolt egyedül az omladozó, nedves tanyán. Vivianna újból összeszedte minden erejét, hogy gondoskodjon kishúgairól. Bár csak hatéves volt, felelősséget érzett irántuk. Sokkal érettebb volt a koránál, a mogyoróbarna szemek mögött egy jóval idősebb lélek lakott. A hangok megint közelebbről hallatszottak, és visszazökkentették Viviannát a félelmetes valóságba. A kislány hunyorított, és lerázta magáról az álmosságot. Most már nagyon fáradt és éhes volt, és az imént képzelődni kezdett. Az előbb egy oroszlánt látott a nagy gazban, odakint az udvaron, és csak később jött rá, hogy az csak egy nyeszlett cirmos cica volt. Ám a nagy bajuszos ember hangját valóban hallotta. És egy nőét is. Volt valami kedves, megnyugtató és családias ezekben a hangokban. - Mama? suttogta Vivianna. A kislány tudta, hogy az a nő nem az édesanyja, de a hang valamilyen oknál fogva mégis vonzotta. Maradjatok itt! mondta halkan a testvéreinek, és nagyon óvatosan átment a dohos hálószobából az előtérbe. Kinézett a kis, piszkos ablakon a kertbe, ahol a vadul burjánzó gaz elnyomott minden szépet és értékeset. Vivianna megpillantotta a bajszos férfit és mellette a magas, elegáns nőt, akinek szőke kontya volt. Az asszony fekete ruhát viselt, bokáig érő szoknyája alól kilátszott csillogó cipője. Vivianna tudta: ha valaki fekete ruhát visel, az azt jelenti, hogy valaki a családjában meghalt. - Dicsekedett, mylady. A faluban mondta a férfi. - Ki dicsekedett, Rawlings? kérdezte a lady, majd elindult a férfi után a keskeny ösvényen, ami a ház ajtajához vezetett. Micsoda hatalmas gaz szökkent itt szárba! mondta maga elé az asszony keserűen. Nem tudtam, hogy itt minden romlásnak indult, mióta Edward - Az asszony hirtelen nagyon szomorú lett. Rawlings nem hallotta a nő morfondírozását. Slater asszony, madam. Ő hencegett. Azt mondta, hogy a három kislány egy puccos londoni cafka gyereke. Dicsekedett, hogy mennyi pénzt kap azért, hogy itt rejtegeti őket ezen a birtokon. A hölgy kétkedve nézett a férfira. Biztos benne, hogy itt vannak a gyerekek, Rawlings? Rawlings az asszony haloványkék szemébe nézett. Itt vannak, mylady. Csakhogy nem akarnak kijönni. A legidősebb úgy reszket, akár a nyárfalevél, de fenemód bátor, annyi szent! Odaáll a másik két kicsi elé, mintha védelmezni akarná őket, és még velem is birokra kelne értük! - Alig tudom elhinni mondta a hölgy, most is inkább magának, mint Rawlingsnak. Az a két felnőtt ember elhordta innen az irháját egy árva szó nélkül, és magára hagyta azokat az apró gyerekeket! Micsoda két semmirekellő! Ez borzalmas, Rawlings! - Azt pletykálják a faluban, hogy Slater asszony afféle angyalcsináló. Pénzt kap azért, hogy gondjaiba vegyen házasságtörésből született gyerekeket és megesett lányanyák porontyait. Valahonnan délről hozta ide azt a három kicsit, de nem tudom pontosan, hogy honnan jöttek. Gondolom, az anyjuk most nagyon örülhet, hogy megszabadult a kis gézengúzoktól. - Hiszen ezek még kisgyerekek, Rawlings, akiknek otthonra van szükségük! Magamhoz

5 szándékozom venni őket. Vivianna egész testében megremegett. Volt valami tűz, valami határozottság ennek a nőnek a hangjában, de ugyanakkor kedvesség is áradt belőle, ami mélyen, legbelül megérintette a kislányt. A csöppség ösztönösen tudta, hogy megbízhat ebben az asszonyban. És hogy a testvéreit is rábízhatja. Ekkor kinyílt a tanya ajtaja. Halló, van itt valaki? kiáltotta a fekete ruhás lady. Majd csendesebben azt kérdezte: - Mi a nevük? Hogy hívják a gyerekeket? - A legidősebbet Viviannának, mylady. Hallottam egyszer a faluban, hogy Mrs. Slater Annie-nak szólította, de a kislány addig nem engedelmeskedett neki, amíg a rendes nevét nem mondta. A hölgy elmosolyodott. Vivianna? És a többit hogy hívják? - Ó, ők még nagyok kicsik nem tudom a nevüket, mylady. - Rendben van. Vivianna? Vivianna, itt vagy? Vivianna ereiben megfagyott a vér. Ijedten lapult meg a sötétben. A hölgy belépett a házba, és várt, amíg a szeme hozzászokik a bent uralkodó félhomályhoz. A három kicsi ekkor még elmenekülhetett volna, ha elég gyorsak. De Viviannának tetszett, hogy ez a hölgy a rendes nevén szólítja, és nem futott el. És különben is, hová mehettek volna? Itt a tanyán biztonságban volt a testvéreivel együtt, ennivalóhoz viszont már itt sem juthattak. Vivianna egyedül volt, és már nagyon, de nagyon kimerült. Érezte, hogy ebben a hölgyben megbízhat. Olyasvalaki volt, aki segíthet rajta és a két kistestvérén. - Vivianna? A lady megint őt szólította, kedvesen, de sürgetően. Az asszony fekete szoknyája hozzáért a szutykos falhoz, de ő nem törődött vele, még csak le sem söpörte a port és a pókhálókat magáról: ennek a hölgynek az volt a legfontosabb sőt az egyedüli célja, hogy megtalálja a gyerekeket. - Itt vagyok. A lady megállt, és megfordult. Rawlings olyan mozdulatot tett, mintha oda akarna szaladni a kislányhoz, és meg akarná fogni, de a hölgy feltartotta a kezét, és minden figyelmét a pici lánynak szentelte. Vivianna látta, hogy az asszonynak kék szeme van, ami kedvesen csillog. Olyan szelídség és aggodalom sugárzott belőle, ami megmelengette Vivianna fáradt és ijedt kis szívét. - Ki vagy te? kérdezte Vivianna. A kislány nem akart udvariatlan, nyers vagy goromba lenni bár a Mrs. Slaterrel töltött hónapok alatt kezdett megfeledkezni a jó modorról -, de neki tudnia kellett, hogy kicsoda ez a nő, hiszen a testvérei most őrá voltak bízva. - Lady Greentree vagyok, drágám. Ez az én tanyám, és a föld is az enyém, ami körötte fekszik. Ez az én birtokom. Ekkor halk motoszkálás hallatszott a hálószoba mélyéről, majd kisvártatva megjelent a két picurka gyermek is, odatipegtek Viviannához, és belekapaszkodtak legidősebb testvérük kopottas és foltos szoknyácskájába. Vivianna látta, hogy kishúgai arcát friss könnyek szántották végig, és hogy Marietta erősen magához szorította rongybabáját, amit még otthonról hozott magával. A nagyobbacska kislány magához húzta a kicsiket, akik biztonságban érezték magukat maszatos szoknyája oltalmában. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy Lady Greentree is sírva fakad a megindító látvány hatására, de aztán összeszedte magát, és kedvesen megkérdezte. Mi a teljes neved, Vivianna? Meg tudod mondani nekem, hogy honnan jöttetek? - Mrs. Slater hozott minket ide kezdte lassan Vivianna, és a szeme csaknem lecsukódott. Vidéken laktunk, de sejtelmem sincs, hogy hol. Volt ott egy falu a közelben, de nem tudom a nevét. A házunk nagy volt, tele volt sok szép holmival, és sok kedves és figyelmes szolga is volt ott Mindenki csak Miss Viviannának hívott, amíg Mrs. Slater el nem kezdett Annie-nek szólítani. Vivianna azt kívánta, bárcsak valamilyen különleges varázslat folytán jobban tudna

6 emlékezni az otthonukra, hogy végre hazamehessenek. Ám most elfogta a szörnyű érzés, hogy már soha többé nem találnak vissza oda. Marietta Lady Greentree-re emelte beesett tekintetét, és selypegve azt kérdezte. Mama? Lady Greentree szeme megint megtelt könnyel. Ó, drága kis lélek! Kicsiny báránykám! Az asszony nagy levegőt vett, és kinyújtotta a kezét. Nekem nincsenek gyermekeim, és mindig nagyon szomorú voltam, hogy én nem vagyok olyan áldott, hogy anya lehessek. A férjem, Edward katona volt a hadseregben. Indiában szolgált, de már meghalt, így egyedül maradtam. Eljönnétek velem, és megengednétek nekem, hogy a gondotokat viseljem? Vivianna sóvárogva nézte a kinyújtotta puha, fehér kezet. Ez a kéz fájdalmasan emlékeztette őt az édesanyjára. Rawlings felhorkant. Mylady, de hiszen azt sem tudja, hogy ez a három lurkó ki fiaborja! Lady Greentree olyan szigorú és lesújtó pillantást vetett a férfira, hogy az nyomban a füle tövéig elvörösödött. Viviannának ez nagyon tetszett, és az is az ínyére volt, hogy a hölgy még mindig kinyújtotta felé a kezét, nyugodtan, várakozóan. Olyan volt az, akár egy ígéret. A kislány előbbre lépett egy lépést, amit egy másik követett: a kislány csak nehezen mozoghatott, mert kistestvérei erősen belecsimpaszkodtak a ruhájába. Vivianna beletette kicsiny, hideg és ragacsos kezét Lady Greentree kezébe. A meleg, puha ujjak a kislány ujjaira fonódtak. És meghódították a szívét is. Lady Greentree rámosolygott a kislányra, mintha a gyermek kínált volna neki menedéket és megváltást, nem pedig fordítva. Jöjjetek, drágáim mondta az asszony. Hagyjuk itt ezt a borzalmas koszfészket!

7 Első fejezet Berkeley Square, London 1840 Tizennégy évvel később A magas és elegáns házban London belvárosában Lord Montegomery türelmetlenül várta, hogy inasa elvégezze esti öltözékén az utolsó simításokat. Az úrfi karcsúsított zakót, szűk fekete nadrágot és finom fehér gyolcsinget viselt. Az egyetlen színes holmi rajta csak a mellénye volt, ami palackkék bársonyból készült, rikítóan sárga hímzés díszítette, valamint óriási aranygombok voltak rajta. Volt idő, amikor Oliver nem vett volna fel ilyen ízléstelen ruhadarabot, és korábban, ha kiruccant este, akkor csakis fekete-fehér ruhát öltött magára. Igen, ez a mellény bántóan harsány volt, de a férfi úgy vélte, pont megfelel a célnak, mert ez a mellény híven tükrözi az ő jelenlegi életét. A mai estét egy luxusbordélyban kívánja eltölteni, és úgy gondolta, hogy majd elmegy egy divatos ivóba, aminek a Véres Csöbör volt a neve, és itt megnéz majd pár ökölvívó mérkőzést, sőt fogad is a küzdőkre. A múltban legfeljebb, ha havonta egyszer rúgott kis a hámból, ám mostanában csaknem minden éjjel így dorbézolt. Ivászat, szerencsejáték és feslett nők ez volt jelenleg minden időtöltése. Az emberek azt mondták róla, hogy a vesztébe rohan és ő azt is akarta, hogy így higgyék. - Mylord? A komornyik nyitott be a szobába, arckifejezése tanácstalan volt. - Mi az, Hodge? - Az a fiatal nőszemély megint itt sündörög a téren. Láttam, hogy a kerítés mellett odalóg. Hívjam a rendőrséget? - Miss Vivianna Greentree-re gondol? - Pontosan, mylord. Oliver összeráncolta a homlokát. Ez olyan bonyodalom volt, amire nem volt felkészülve. Miss Greentree eljött ide Yorkshire-ből, és az ő kapuján dörömbölt. - Mylord? Akkor hívhatom a rendőrséget? Oliver felkapta elefántcsont fogantyús sétapálcáját. Sir Robert Peel nagyon megerősítette az utóbbi időben a városi rendőrséget, Hodge. Nem hiszem, hogy most még szükség lenne ilyen súlyos fellépésre. Ha az a perszóna követni mer engem, akkor majd meglátja, hogy olyan fába vágta a fejszéjét, amivel nem tud megbirkózni. Indulásra készen állok. Hívja a kocsimat! Hodge bólintott, majd elindult, hogy teljesítse gazdája parancsát, a lord pedig kényelmesebb tempóban követte a cselédet. Miss Greentree váratlan bonyodalom volt az életében, de a férfi nem gondolta, hogy a nő különösebben veszélyes lenne. Sőt, a jelenlétével csak még jobban hangsúlyozza majd, hogy ő milyen elvetemült, szívtelen és romlott. Majd az idő mondja meg, hogy Miss Vivianna Greentree milyen szerepet fog játszani ebben a történetben. Miss Vivianna Greentree odakint állt az utcán a magas, elegáns londoni ház előtt. Az óriási ablakok árnyékában szörnyen kicsinek érezte magát. Bőrtopánkája vékony talpa alatt érezte a tér minden kis göröngyét, és a hűvös szélben még szorosabbra húzta egyszerű gyapjúruhája

8 fölött szőrmegalléros köpenyét. Türelmetlen düh és sötét, mély kétségbeesés feszítette a mellkasát, amióta csak eljött a Greentree-udvarházból, Yorkshire-ből, mert rémülettel teli levelet kapott a Beatty nővérektől a Szegény Árvák Menedékházának sorsával kapcsolatban. A tér nyugati oldalán emelkedett Lord Montegomery palotája, Anna királynő korabeli stílusban. Ősi, büszke arisztokrata család a Montegomery família, aminek Oliver az utolsó sarja. Ugyan mit tudhatott egy ilyen kiváltságos úr a szegény és elhagyott gyerekek szenvedéseiről? Vivianna megszorította a kezében a lovaglópálcát, amit azért hozott magával, hogy megvédje magát London utcáin. Vivianna már bekopogtatott korábban Lord Montegomery házának ajtaján, hogy sürgősen beszéljen az úrral. Ám a fennhéjázó komornyik, aki ajtót nyitott neki, azt mondta, hogy a lord nem fogad kíséret nélküli nőszemélyeket, és különben is az uraság a klubjába készül. Vivanna erre nagyon feldühödött, hiszen az ő jó híre forgott veszélyben, és nem a lordé. A fiatal hölgy ismét megszorította a lovaglópálcáját. Meglátja majd a lord, hogy a yorkshire-i Miss Vivianna Greentree-t nem lehet egykönnyen lerázni. A kisasszony nagyon elszánt volt: igenis, ő nem fogja hagyni, hogy az önző uraság az árvaotthont lerombolja! Kocsizörgés és patazaj hallatszott, és egy kocsi közeledett a palota felé. Tehát a lord valóban el kíván menni otthonról, és valószínűleg a klubjába hajtat, ahogyan a komornyikja mondta. És pont ez volt az a pillanat, amire Vivianna várt. Lehet, hogy ő csak egy kis vidéki fruska, de azt azért tudta, hová mennek este a divatos gentlemanek. Márpedig úgy hallotta, hogy Lord Montegomery éppen egy ilyen közkedvelt, társasági ficsúr. A lány gyorsan a téren lévő kertet és nagy fákat óvó kerítés árnyékába húzódott. Postakocsival utazott Yorkshire-ből Londonba, és volt egy útitársa, aki szóval tartotta egész úton. Ez a férfi sokat hallott Lord Montegomeryról, és ismereteit meg is osztotta a kis hölggyel. - Azt csak a szerencsejáték, az ivászat és az éjszakai mulatók meg a kétes erkölcsű nők érdeklik! Jóságos isten, kisasszonyka, nagyon vigyázzon magára, ha Londonba ér, mert ott könnyen elveszhet egy olyan édes és ártatlan kis teremtés, mint amilyen ön is. Vivianna nem tartotta magát édes -nek, de persze ártatlan volt a szó fizikai értelmében, bár meg kell hagyni, igen olvasott és tájékozott volt. Azt azonban nem hitte, hogy Lord Montegomery veszélyt jelentene a számára. Az ilyen csapodár férfiak a gyenge, engedelmes és gyönyörű nőket kedvelik, akik azt teszik, amit ők akarnak. Vivianna azonban nem tartotta magát ilyennek, és nem is volt gyönyörű, legalábbis nem a jelenlegi divat szerint. Mióta ugyanis Viktória királynő a trónra lépett, minden lány olyan akart lenni, mint ő kicsi, formásan csinoska és molett. Viviannának nagy, mogyoróbarna szeme volt, és dús, fényes gesztenyebarna haja a vállára omlott, ha kibontotta. A kisasszony magas volt és telt keblű amolyan igazi júnói alkat -, és a hangja tisztán és erősen csengett. Egy férfi ismerőse egyszer azt mondta róla, hogy ez a lány úgy tud nézni, hogy attól az uraknak borsódzik a háta. Mintha a fiatal hölgy ítélkezne felettük, és őt könnyűnek találtatnának. És Vivianna tudta, hogy nagyon meggyőző tud lenni, ha akar. Ekkor kinyílt a ház bejárati ajtaja. A lány látta, hogy odabent sok a tükör és a márvány, és mindenütt hatalmas elbűvölő virágcsokrok pompáznak. Semmi kétség nem fért hozzá, hogy Lord Montegomerynak gyönyörű otthona van. Vivianna csodálta a szépséget, ugyanakkor cseppet sem volt irigy természetű. Az anyja a Tremaine családból származott, akik munkából tettek szert vagyonra Lady Greentree nagyapja hentes volt. A Tremaine-ek nem voltak kékvérűek, Vivianna anyja a rangját a férjétől kapta, Sir Edward Greentree-től. Az asszonynak takaros háza volt Yorkshire-ben, meglehetősen távol a zsúfolt városoktól. Itt élt a Greentree család, nagy egyetértésben, békében.

9 Márpedig ez a legfontosabb, nem? Hiszen mindenki azt akarja, hogy szeressék! És talán a szeretet nyelvén majd Lord Montegomeryval is szót lehet érteni. De valóban így lesz-e? Hirtelen ott állt a lány előtt maga az uraság: Lord Montegomery. Vivianna résnyire húzta össze a szemét, és kissé előbbre hajolt, hogy jobban szemügyre vehesse a férfit. A lord megállt a lépcsőn, a fény az arcára esett. Az uraság magas volt és széles vállú, ruganyos alakját a remekbe szabott öltözék még jobban kihangsúlyozta. Sétapálcát suhogtatott az egyik kezében, a másikban a kalapját fogta, tekintetét a közeledő jármű felé fordítva. Hosszú, fényes és sötét haját hátrafésülve hordta, a hullámos fürtök hátul leértek a gallérjáig. A lord ekkor mit sem sejtve a lány irányába nézett, és a fiatal hölgy látta, hogy a lordnak szögletes arca, egyenes orra és széles arccsontja van. Oldalt barkó keretezte a férfi arcát, és még az álla is négyszögletes volt. Viviannának a lélegzete is elállt, mert a férfi nagyon jóképű volt. Sőt, annál is több. Londonban sok jóvágású férfi élt, de ez az úrfi választékos öltözéke ellenére olyan volt, akár egy kalóz. Olyasvalakinek látszott, akitől jobb óvakodni. A kis hölgy borzongva húzta szorosabbra magán a köpenyét. Talán bizony egy kedves, öreg uraságot várt? Ám Vivianna nem csüggedt el, hogy egy jóvágású, életerős fiatalemberrel kell megküzdenie. Már sok reménytelen üggyel kellett megbirkóznia húszéves korára, és bízott abban, hogy még egy ilyen gazdag és önző gentlemant is meg lehet győzni arról, hogy változtassa meg a döntését, és tegyen jót a nála szerencsétlenebbekkel. Úgy vélte, nincs félnivalója de valóban félelmet érzett a férfi láttán, és ezért vert szaporábban a szíve, pezsdült meg a vére, és kezdett bizseregni a bőre? Vivianna ismét megborzongott, és még közelebb húzódott a kerítéshez. Lord Montegomery lement a lépcsőn az utcára, és úgy suhogtatta a sétapálcáját, mintha mit sem törődne a világ sorával. Ez bizonyára így is volt. És éppen ez volt az, amit neki, Viviannának meg kellett változtatnia. Miközben a férfi figyelte, az beült a kocsiba, a kocsis a lovak közé csapott, mire a fogat elindult. Vivianna ekkor felhúzta kissé a szoknyáját, és futásnak eredt. Egy bérkocsi várt rá a Berkeley Square másik oldalán, a kert és a fák között. Sietve kinyitotta a kocsi ajtaját, és beült. - Kövesse azt a fekete kocsit! kiáltotta oda a kocsisnak, aki lelkesen engedelmeskedett neki. Vivianna pedig pihegve hátradőlt az ülésen. Biztos vagy benne, hogy megfelelő viselkedés ez egy fiatal hölgytől? Nem lenne okosabb holnap reggel visszajönni, és meghagyni a lordnak a névkártyádat? Lady Greentree szavai visszhangzottak a fejében. Talán más körülmények között meggondolatlannak és elhamarkodottnak számítana a cselekedete, de most rendkívüli idők jártak. Neki mindenképpen beszélnie kell ezzel a férfival, és meg kell győznie őt, hogy változtassa meg az elhatározását, és mentse meg a Szegény Árvák Menedékházát. Vivianna nem nézhette tétlenül, hogy sokak kemény munkája és boldogsága semmivé legyen egy gazdag és romlott úr szeszélye miatt. Igen, drágám, ez mind nagyon szép és jó, de biztos vagy benne, hogy nem élvezed ezt a kalandot a kelleténél jobban? Vivianna gyorsan elhessegette magától ezt a kérdést. A bérkocsi gyors ütemben robogott vele, akármerre tartottak is. A dühe elpárolgott, és most idegesség és nyugtalanság veszítette a mellkasát. Remélte, hogy a Seven Dials vagy St. Giles felé haladnak, de az is lehet, hogy még veszélyesebb helyen kötnek majd ki. Korábban csak kevés időt töltött Londonban, de az már megfigyelte, hogy bizonyos kerületekben mekkora a zsúfoltság, és milyen orrfacsaró a bűz. Remélte, hogy Lord Montegomery valóban az egyik klubjába megy, vagy egy divatos ivóba, esetleg egy játékkaszinóba. Egy tiszteletreméltó hölgynek az utóbbi kettőben nem sok keresnivalója volt, de Vivianna úgy gondolta, hogy ha csukva tartja a száját és lesüti a szemét,

10 akkor nem vonzza magára a nemkívánatos tekinteteket. A kocsi most egy macskaköves szakaszon haladt, majd befordult az egyik sarkon. Szemből egy omnibusz közeledett feléjük, ami még e kései órán is tele volt utasokkal, és a két kocsis hangosan odakiabált egymásnak, Vivianna azonban ebből nem sokat hallott. A fejében ugyanis ismét Miss Susan és Miss Greta Beatty kétségbeeséssel teli levele járt. A két nővér rémült sorai szinte beleégtek az agyába. Drága Miss Greentree! Ön a mi legmélyebben tisztelt és legkedvesebb barátunk, aki kezdettől fogva támogatott minket. Most azért írunk önnek, hogy megint a segítségéért esedezzünk. Épp az imént tájékoztattak bennünket, hogy kilenc hét múlva ki kell költöznünk a gyerekekkel együtt a Szegény Árvák Menedékházából, mert a tulajdonosa le akarja rombolni az épületet! Kérjük, Miss Greentree, cselekedjék azonnal, nincs vesztegetni való időnk! Jöjjön mielőbb Londonba. Ha meg akarja menteni az árvák otthonát, akkor haladéktalanul cselekednie kell A levél többi része olvashatatlan volt. Tele volt aggodalommal, félelemmel és segélykéréssel. A kedves és gyakorlatias Miss Susan és Miss Greta csak akkor írhatott ilyen kétségbeesett levelet, ha a helyzet valóban nagyon komoly és vészjósló. Vivianna nem utasíthatta el a segélykérésüket, annak ellenére, hogy alig akarta elhinni, amit olvasott. Még hogy a Szegény Árvák Menedékházát le akarják rombolni? Kilenc hét múlva?! Nem, ő azt nem hagyhatja annyiban! A bérkocsi ekkor egy szélesebb és elegánsabb útra fordult rá, amit gázlámpák szegélyeztek. Vivianna behunyta a szemét. Az árvaotthon az ő diadala volt, valóra vált álma, egy olyan ügyé, ami nagyon közel állt a szívéhez. És ami oly sok munka és konok elszántság révén végre megvalósult. Az árvaház elhagyott gyerekeknek adott otthont, olyan szegény kis porontyoknak, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy egy kedves hölgy örökbe fogadja őket, mint amilyen Lady Greentree is volt, aki annak idején Vivianna és testvérei segítségére sietett. Olyan hely volt ez, ahol a kicsik ételt kaptak, ahol törődtek velük és vigyáztak rájuk, és ahol még oktatásban is részesültek. Ez korábban egyedül Vivianna álma volt, amíg nem találkozott Miss Susannal és Miss Gretával Yorkshire-ben. Itt rendezték meg évente az éhes gyermekek megsegítésére rendezett jótékonysági összejövetelt. A két nővér szónoklata szíven ütötte őt, amilyen szenvedélyesen és szívhez szólóan beszéltek az elhagyott gyerekek megsegítésének szükségességéről. És Vivianna akkor rádöbbent, hogy nekik hármuknak közös az álmuk. A következő napon találkozott is a két nővérrel egy jó hírű szállodában, és egy csésze finom tea mellett elhatározták, hogy a védőszárnyaik alá veszik a gyámoltalan árva gyermekeket. A két nővér egy gazdag nagybácsitól tisztes vagyont örökölt, és úgy határoztak, hogy ezt a pénzt jótékony célra fordítják. Viviannának ugyan nem volt saját tőkéje, de Lady Greentree igen jómódú volt, és emellett jólelkű is, továbbá bejáratos volt az észak-angliai gazdag családokhoz. Ott és akkor szövetséget kötöttek. A Beatty testvérek és Vivianna London mellett döntöttek, amikor elhatározták az árvaház létesítését, mert a nővérek szerint itt volt a legnagyobb szükség egy ilyen intézményre. Vivianna akkor még nem járt a fővárosban, de a két testvér rendkívül valószerűen írta le neki London szegénynegyedeinek riasztó állapotát. Ezután nemsokára létre is jött a Szegény Árvák Menedékháza. Találtak erre a célra egy épületet, ami nem volt éppen a legjobb állapotban, de a reményeiket még így is messze felülmúlta. A helyet Candlewoodnak hívták, ami egy régi

11 birtok része volt, és pár mérföldre északra feküdt Londontól. Már csaknem vidéken volt, az épületet nagy kert vette körül, ahol a gyerekek kedvükre játszhattak, sőt, a hölgyek még zöldséget is termeszthettek, a közeli erdőben pedig nagy sétákat lehetett tenni. Nem telt bele sok idő, és az árvaház huszonöt nélkülöző gyermeknek adott otthont. A három nő azonban még sokkal több gyereket akart a védőszárnyai alá venni. És akkor most ez a váratlan akadály azzal fenyegeti őket, hogy mindennek vége! Vivianna azon nyomban tudta, hogy nem hagyhatja a sorsára az árvaházat. Ő nem olyan fából faragták, aki csak áll és nézi, hogy az álma szertefoszlik. Amint a két nővér sorait elolvasta, elhatározta, hogy Londonba utazik, méghozzá haladéktalanul. Lady Greentree már régen hozzászokhatott ahhoz, hogy ha Vivianna valami mellett szenvedélyesen elkötelezte magát, akkor senki és semmi nem állíthatta meg. Vivianna nem sokat törődött a társadalmi előírásokkal és szabályokkal, amelyek a mozgásterét egy fiatal hajadonét erősen behatárolták. Úgy vélte, hogy az életben fontosabb dolgok is vannak, mint az értelmetlen szabályok betartása. Lady Greentree pedig tiszteletben tartotta döntését, de aggódott érte. - Nem leszek gyámoltalan és tehetetlen csak azért, mert nő vagyok! mondta Lady Greentree-nek Vivianna. Elmegyek Londonba, és megmentem az árvaotthont. A húga, Marietta könyörgött neki, hagy menjen ő is vele, igaz, a fruskát kevésbé nemes célok vezérelték. Annyira szeretném látni London nevezetességeit, és milyen jó lenne vásárolgatni az elegáns üzletekben! lelkesedett a kislány. Francesca, Vivianna kisebbik húga azonban a világ minden kincséért sem hagyta volna el a szívének annyira kedves lápvidéket. Vivianna pedig megígérte, hogy írni fog, és tudtukra adja, mennyi ideig kell a fővárosban maradnia. Így aztán ő és Lil, a komornája postakocsira ült, és a nagy, észak felé vezető úton elindultak Londonba. De előbb még Lady Greentree őszintén beszélt a lányával. - Természetesen a testvéremnél, Helen nagynénédnél fogsz lakni Bloomsburyben. Tettem egy levelet a csomagodba, amiben megírtam neki, mi járatban vagy, de én biztos vagyok benne, hogy nem fogja bánni, ha váratlanul toppansz be hozzá, Vivianna. Te majd gyámolító társa leszel szegény Helennek Lady Greentree sajnálkozva gondolt a nővérére, aki hozzáment a rossz hírű Toby Russellhez, és aztán a férfi mellett savanyú lett az élete. Az asszony így folytatta lánya okítását. Írtam a Hoare s Banknak is, hogy pénzt vehetsz fel a számlámról, ha szükséges. Mert lesznek kiadásaid, édes lányom, és talán még pár szép ruhát is akarsz majd venni magadnak. A lady ekkor elmosolyodott, mert a lányát nem túlzottan érdekelte a divat, így nem valószínű, hogy szép holmikra költi majd a pénzét. Lady Greentree talán a legjobban Viviannát szerette három lánya közül, és nagyon féltette őt. Megvan mindened, drágám? - Igen, mama, összepakoltam minden szükségeset az útra. Ne aggódj miattam! Minden rendben lesz. Lady Greentree felsóhajtott, és bólintott. Te mindig nagyon akaratos és önfejű lányom voltál, Vivianna. Ezt már akkor tudtam, amikor tízévesen elhoztad a házunkba az üstfoltozó fiát, és kijelentetted, hogy a gyereknek egy pár új cipőre van szüksége. Bizonyos szempontból áldás, hogy ennyire tudod, mit akarsz tenni az életben, más szempontból azonban Nagyon féltelek, kicsim. Ne légy elhamarkodott. Könyörgöm, először gondolkozz, és csak utána cselekedj! Vivianna immár a bérkocsi mélyén ülve azon tűnődött, hogy vajon Lady Greentree intelme máris igaznak bizonyul-e. Mert nem elég, hogy elrohant otthonról Londonba, de alighogy megérkezett a nagynénje házába, fejfájást színlelt, és nyomban bement a szobájába, hogy lepihenjen. Valójában azonban rögtön átöltözött, magához vette a lovaglópálcáját, és kiszökött a házból.

12 Lil, a komornája volt a segítségére ebben, mint korábban már oly sokszor. Lil hívott neki bérkocsit, és azzal bocsátotta útjára Viviannát, hogy egy darabban térjen vissza, miss, az isten szerelmére!. De hogy mi lesz akkor, ha szegény Helen néni felfedezi a szökését Nos, erre a kérdésre nem tudta a választ. Az asszonyt nagyon lekötötte csirkefogó urának a szélhámossága, és Vivianna tudta, hogy neki nem kellene még több fejfájást okoznia szeretett nénjének. De valahogy minden óvatoskodás elhalványult és jelentéktelenné lett, amikor a szegény árvákra gondolt. A kocsi, amiben Lord Montegomery ült, megállt egy hosszú, háromemeletes épület előtt. A kapus, aki katonai szabású vörös kabátot viselt, büszkén sietett le a bejárat előtti lépcsőn Montegomery elé, mintha csak a csatába indulna. Vivianna kocsija ugyancsak megállt. A lány kikémlelt a jellegtelen és tiszteletet parancsoló homlokzatra. A hely köznapinak látszott. Miközben Vivianna tétovázott, Montegomery bement a házba, és a kocsija arrébb hajtott. Itt az idő! Ha most nem lép a tettek mezejére, akkor dolgavégezetlen mehet haza Yorkshire-be! Viviannát nem lehetett könnyen eltéríteni a szándékától ő küzdő típus volt. Kiszállt a kocsiból, és kifizette a kocsist. A férfi megmarkolta a pénzt. Ide akart jönni, miss? kérdezte a férfi, különös kifejezéssel az arcán. Biztos benne? - Egészen biztos vagyok benne. - De ez egy afféle műintézmény. Amolyan akadémia. És egy apátnő vezeti. De hiszen magácska is afféle, ha jól látom. Azokhoz a hölgyekhez tartozik, igaz-e? Vivianna nem nagyon értette, mit mond neki a kocsis. Azt azonban tudta, hogy ha elő akarja keríteni Montegomeryt, akkor igyekeznie kell. És ez az esélye minden pillanattal csökkent. Minden rendben lesz, uram, köszönöm hadarta a fiatal lány. A férfi kinyitotta a száját, de aztán be is csukta. Végül pedig elindult a lovakkal, hogy besoroljon az esti forgalomba a többi kocsi közé. Épp amikor Vivianna a fejére húzta a köpenye kapucniját, hogy elrejtse az arcát, egy másik fogat állt meg a ház előtt, amiből ugyancsak egy férfi szállt ki. Az illető nem törődött a csuklyás alakkal, aki a feljárón tétovázott, hanem gyorsan a bejárat felé vette útját. Most jött el Vivianna számára a kedvező alkalom! Vivianna a gentleman mögé lépett, és követte a férfit, mintha neki is minden joga meglenne ahhoz, hogy bemenjen. A vörös kabátos férfi fejet hajtott az úr előtt, és beengedte. A kisasszony nagy levegőt vett, és be akart osonni mögötte. Ám ekkor egy izmos karba ütközött, ami derékmagasságban útját állta. Vivianna zihálva vette a levegőt izgalmában, felnézett, és a kapussal találta szembe magát, akinek napbarnított arca és törött orra volt. A férfi szürke szemében kérlelhetetlen szigorúság látszott. - Hé, te lány, a hátsó bejárathoz! ugatta a kapus Viviannának. Vivianna tétovázott, és hallotta, hogy mögötte újabb kocsi érkezik. - Azt mondtam, a hátsó bejárathoz! utasította megint a férfi, és nagyot lökött rajta, hogy ne állja el az utat az újonnan érkező elől. A kapusnak is megvolt a véleménye róla, hogy ő kicsoda és micsoda lehet, ahogy a kocsisnak is, gondolta magában a lány. Hogy mi lehetett ez a feltételezés, azt még csak nem is sejtette, de ez most nem is számított. Lehet, hogy számára ez az utolsó alkalom, hogy beszélhessen Lord Montegomeryval, ezért neki mindenáron be kellett jutnia ebbe a házba. Vivianna lesietett a lépcsőn, és elindult abba az irányba, amerre a kapus mutatott. A ház mellett volt egy keskeny ösvény, ami az épület másik oldalához vezetett. Meggyorsította a lépteit, és csakhamar a hátsó udvarban találta magát. Az ajtó nyitva volt, és Vivianna bement a házba, mintha mi sem lenne természetesebb ennél. Odabent a levegőben finom étkek illata és keményítőszag terjengett. A lány elhaladt egy

13 mosogatóhelyiség mellett. Tovább folytatta útját a hosszú folyosón, ahol sok csukott ajtót látott, és közben elhagyta a mosodát és a konyhát is. A folyosó ezen a szakaszon már nem volt jól megvilágítva, és Viviannának a kezével kellett kitapogatnia a falat előrehaladtában. Előtte vidám hangok szűrődtek ki valahonnan. Újabb ajtó következett, majd egy rövid folyosó, és Viviannának hunyorognia kellett. Egy gyöngyökből szőtt függöny előtt találta magát, ami mögül erős fény áradt ki, és azt hallotta, hogy a vendégek csevegnek egymással, és összecsendülnek a poharak. Vivianna megszorította a kezében a lovaglópálcát, amit a köpenye alatt rejtegetett. Nem hitte, hogy most szüksége lesz rá, de valami azt súgta neki, hogy még ne szabaduljon meg tőle. A mellkasában még erősebb lett a feszültség, mintha a fűzője túl szoros lenne. - Montegomery már nem lehet messze suttogta magának, csak hogy tartsa a bátorságot megriadt lelkében. Vivianna felszegte az állát, akár csak Boudicca, amikor csatába ment, és a függönyt elhúzva belépett az előtte lévő helyiségbe. Egy figyelmeztető hang szólalt meg azonnal benne. Ez valóban egy férfiklub lenne? Vivianna meglepetten nézett körül. Nagy és elegáns szobában találta magát, ami szinte már terem volt, és pompás francia rokokó stílusban alakították ki. A halvány falakat csigavonalas aranydíszítések ékesítették, valamint rengeteg tükör, amelyek megsokszorozták a több tucat gyertya fényét. A bútorok is fényűzőek voltak, de nem tűntek túl kényelmesnek különösen a túlságosan kitömött székek és a mostanság divatos keskeny szófák. Megdöbbentette az eléje táruló látvány. Ő azt képzelte, hogy itt majd komoly férfiak ülnek hatalmas bőr karosszékekben, és könyvet vagy újságot olvasnak, esetleg a politikáról csevegnek egy pohár konyak felett. A nagy és pompás helyiségben sok férfit látott, de számos hölgy is jelen volt. Egy hatalmas asztalt is megcsodált, ami csak úgy roskadozott a sok finom ételtől és a pezsgővel teli poharaktól. Hölgyeket is beengednek a férfiak klubjába? Vivianna ezt nem tudta mire vélni, hisz járatlan és ártatlan volt ebben a kérdésben. Talán ma különleges nap volt, és díszvacsorát adtak, amit nők is látogathattak, vélekedett. Vivianna hunyorított, és közelebb ment a szóban forgó hölgyekhez. A nők gyönyörűek voltak, a ruhájuk Pazar, élénk színű muszlinból és selyemből készült, és egy korábbi korra emlékeztettek a régi Rómára vagy talán Trójára. A hölgyek ugyanis gazdagon és hiányosan voltak felöltözve. Vivianna arca kipirult. Ha Lady Greentree bekeveredne egy ilyen helyre, akkor nyomban sarkon fordulna, és kisietne. Mit is mondott neki a kocsis? Valami akadémiáról meg egy apátnőről fecsegett neki. A kis figyelmeztető hang ordító orkánná nőtt a fejében. De ő megint csak nem figyelt rá. Már nem volt idő arra, hogy megváltoztassa az elhatározását. A nők karja és a lába jól látszott a pókháló vékonyságú anyagok alatt. Azzal nyugtatta magát, hogy a londoni társaság minden bizonnyal sokkal szabadosabban tekint a nők öltözködésére, mint a yorkshire-i emberek. Bárhogy is volt, úgy vélte, neki kapóra jön, hogy nők is vannak a teremben. Így könnyebben elvegyülhet közöttük, és becserkészheti a zsákmányát. Gyorsan oldalra nézett, hogy felkeltette-e valakinek a figyelmét, de szerencsére egyelőre senki sem törődött vele. És akkor Vivianna elindult, hogy a terem túlsó végébe jusson. A fal mellett haladt előre, és a függönyök meg a dús levelű szobanövények mögé bújt olykor-olykor. Ha valaki megpillantja őt, majd azt hiszi, hogy az egyik úr szégyenlős húga vagy egy megszeppent vidéki nagynéni, aki azért jött, hogy élvezze a londoni társaságot, és még nincs hozzászokva az ilyen nagyszabású estélyekhez. Épp megint egy nagy növény mögül lesett ki, miközben Montegomery sötét haját és jóvágású arcát kereste a tömegben. Mi van akkor, ha a férfi nincs is a teremben? Ez a ház olyan nagy volt, hogy több helyiségnek is kellett itt lennie, méghozzá nem is kevésnek. Mi van akkor, ha neki az összeset át kell vizsgálnia? Vivianna ismét felülkerekedett a félelmein.

14 Ha centiméterről centiméterre kell átkutatnia ezt a helyet, akkor ő azt fogja tenni! De a szerencse rámosolygott. A következő pillanatban meglátta a férfit, aki a nagy terem legszélesebb ajtajában ácsorgott. Egy nő állt előtte, akinek olyan gyönyörű csillogó anyagból volt a ruhája, amilyent Vivianna még sosem látott. A hölgy dekoltázsa nagyon mély volt, és fedetlenül hagyta mellének jó részét, szoknyája pedig annyira fel volt sliccelve, hogy kilátszott alóla a lába. Vivianna megdöbbenésében gyorsan elkapta róla a tekintetét. A pár könnyedén nevetgélt, aztán a nő csábítóan és igen intim módon végighúzta az ujját a férfi mellkasán. A pár összehajolt, váltott pár szót, majd Montegomery eltűnt az ajtóból és Vivianna szeme elől. A nő még visszamosolygott a fiatalemberre a válla fölött, megint csak évődve és incselkedve, majd ahhoz az asztalhoz ment, ahol a pezsgőspalackokat jeges vödörben hűtötték megfelelő hőmérsékletűre. Vajon a nő visz egy pohár pezsgőt a fiatal lordnak? Amíg Vivianna ezen morfondírozott, a nőhöz egy másik úr lépett oda, egy idősebb férfi, és az illető beszélgetni kezdett a hölggyel. A nő erre bocsánatkérően az ajtó felé pillantott, majd elbűvölően rámosolygott új társaságára. Vivianna tudta, hogy itt a soha vissza nem térő alkalom a számára: most végre rákattinthatja az oroszlánra a ketrec ajtaját. Vivianna ahhoz az ajtóhoz sietett, ahol Montegomery eltűnt. Most nem volt ideje arra, hogy a láthatatlant játssza. Vagy hogy a biztonságára ügyeljen. Vagy hogy Haladtában elment egy idősebb, de rendkívül vonzó nő mellett, akinek sötét haja volt, és aki gyöngyökkel díszített fekete ruhát viselt, a nyakában pedig gyémántnyakék szikrázott. A nő felfigyelt rá, és tekintetét a többiek is követték. Vivianna háta megfeszült, és minden pillanatban azt várta, hogy valaki megmarkolja a vállát, megállítja, és kérdőre vonja, hogy mit keres itt. De ez nem következett be. Odaért a nyitott ajtóhoz, és belépett rajta, majd az ajtót gyorsan becsukta. Most megvagy! Remegő ujjaival kitapogatta a kulcsot, és elfordította a zárban, mindkettőjükre rázárva az ajtót. Második fejezet Csak szép sorjában haladjunk! Győződj meg róla, hogy nem tud elszökni! Vivianna kivette a kulcsot a zárból, és a szoknyája zsebébe csúsztatta. Csak azután fordult a szoba felé egy nagy sóhaj kíséretében. Ez a szoba éppolyan elegáns volt, mint a nagy terem, csak sokkal intimebb annál. A tűz vidáman lobogott a kandallóban, a falakon aranyos csigavonalak futottak körbe, és drága dísztárgyak álltak a szép fényes asztalokon. A szobában még egy hatalmas ágy is terpeszkedett, vörös selyem huzattal leterítve, és pazar karmazsinvörös párnák voltak felhalmozva az ágyfejnél. A falon nagyméretű kép függött, ami egy mezítelen, szőke, hosszú hajú nőt ábrázolt, mely nagyon hasonlított Botticelli Vénuszához. Lord Montegomery háttal állt neki, és kinézett az ablakon. A férfi magas volt és széles vállú. Volt valami különös abba, hogy ott állt, mintha magányosság és titokzatosság lengné körül. A lány egy pillanatig tétovázott, kissé bizonytalannak érezte magát, szinte betolakodónak. De hiszen az is volt. A férfi mintha megérezte volna magán a nő pillantását, megfordult, az arcán halovány félmosoly látszott. Csakhogy a mosoly nyomban lehervadt róla, amint meglátta Viviannát. A lord kék szeme olyan sötét volt, hogy csaknem feketének tűnt. - Azt hittem, ez a Vénusz-szoba mondta a férfi mély, és kissé álmatag hangon. Ön úgy néz ki, mint a vadászó Diana jegyezte meg a fiatalember, végigmérve a hölgyet. Bár azt

15 hiszem, túl sok ruha van önön. Vivianna alig figyelt a férfi szavaira. Miért élcelődik a lord az ő ruhájával? Nem volt azzal semmi baj, jóféle yorkshire-i gúnya volt az. A lány kissé előbbre lépett, erősen megszorítva a lovaglópálcáját, majd csengő hangon azt kérdezte. Ön Lord Montegomery? A férfi szeme résnyire szűkült. Ismerem önt, madam? - Nem, mylord, de majd megismer. Miss Vivianna Greentree-nek hívnak, és azért jöttem, hogy feltámasszam a lelkiismeretét. A férfinak összeszaladt a szemöldöke, és mintha megrezzent volna az arca tudja talán, kivel áll szemben? De ez lehetetlenség volt, és Vivianna nem akarta hagyni, hogy kizökkentsék a gondolataiból. Még egy lépést tett a lord felé a drága perzsa szőnyegen. - A lelkiismeretemet? ismételte a férfi. Egyáltalán van nekem olyan? És ha lenne is, vajon zavartatnám-e magam miatta? A férfi most a lány kezében lévő pálcát nézte Sajnálom, Miss Greentree, de itt valami félreértésről lehet szó. Én nem kértem, hogy üssenek. Sem ön, se más. Én olyan férfi vagyok, aki ütések nélkül is eljut a gyönyörig. Ezen a ponton Vivianna kissé elbizonytalanodott. Mi az ördögről beszél ez a férfi?! Mit gondolt, hogy ő kicsoda? A lány hunyorított, majd kinyitotta a száját, de aztán újra becsukta. Nem hagyhatja, hogy eltérítsék a szándékától. Bármikor megzavarhatják őket, és neki ki kell használnia az alkalmat. Vivianna ismét nagy levegőt vett. Mylord, azért vagyok itt, hogy - Ön új itt. - Én szóval, nem, én A férfi szeme újból felcsillant, amikor alaposabban szemügyre vette őt, a köpenyét, egyszerű gyapjúruháját és a csinos kis csipkegallérját. A lord úgy nézett rá, mintha ő is átlátszó muszlint viselt volna, mint azok a hölgyek ott, a másik szobában. A férfi ekkor körbejárta a lányt mintha csak egy ragadozó mustrálgatná a zsákmányát -, és a szája a füléig szaladt. Vivianna értetlenül fordult vele együtt, nem tévesztve szem elől a férfit. Ez nem esett nehezére, mert a lord igen ízléstelen és rikító mellényt viselt. A fiatalember most a lány haját nézte, amiről Vivianna tudta, hogy a szél összekócolta, miközben a férfira várt a Berkeley Square-en. És bármilyen bizarr is volt tudta, hogy tetszik a férfinak. Vivianna Greentree pedig még soha nem kereste a férfiak érdeklődését. A lány testét furcsa, forró hullámok járták át, miközben a lord alaposan szemügyre vette gesztenyebarna hajától a cipője orráig. A férfi egyre szélesebben mosolygott, amitől még inkább hasonlított egy kalózra, és még veszélyesebbnek tűnt. Ám amin igazán meglepődött, az a saját reakciója volt. Nem volt felkészülve erre, nem várta, hogy ez fog bekövetkezni vele, és teljesen meglepték az új érzések. Zavarban volt és nyugtalannak érezte magát, de mélyen legbelül megborzongott. Mintha Lord Montegomery olyan helyen érintette volna meg, ahol férfi még nem nyúlt hozzá. Egy titkos női testrészén, aminek a létezéséről még csak nem is tudott. Legalábbis eddig nem! Jóságos isten, ezt nem teheted velem! Ám a férfi tovább méregette, elegánsan körbesétálva őt. Olyan volt, akárcsak Krispen, Lady Greentree szeretett macskája: ruganyos és önelégült. De a lorddal valószínűleg nem lesz olyan könnyű kijönni, mint a kedves kis kandúrral, gondolta magában Vivianna. - Hm, talán megegyezhetünk mégis mondta a férfi. Nyilvánvaló volt, hogy félreértik egymást, és Vivianna ezt nem hagyhatta. Csak egyetlen megegyezésnek van helye közöttünk, és én épp ezért vagyok itt felelte élesen. Önnek meg kell változtatnia az elhatározását - Ön egy telt idomú szépség, karcsú derékkal, és ráadásul milyen rátarti! Nagy sikere lesz itt Aphroditénél. A férfi rákacsintott, mintha valami tréfásat mondott volna. A nő úgy érezte, rászedték, elbűvölték, és hogy igen nagy fába vágta a fejszéjét. Nagyon örülök, hogy elsőként hozzám jött, de nekem nincs szükségem a lovaglópálcára. Viszont önt nagyon is

16 akarom. Még akkor is, ha a külseje erősen emlékeztet azokra az unalmas jótét lelkekre, akik a szegények sanyarú sorsáról papolnak. Unalmas jótét lelkek?! Vivianna megdöbbent, megfagyott ereiben a vér, és ezzel időt hagyott a férfinak, hogy az megint körbejárja. - Szeretném hallani, ahogy a papolása zihálásba vált át suttogta a férfi, olyan közel hozzá, hogy Vivianna a bőrén érezte a lord forró leheletét. A férfi még a lány nyakszirtjét is megcirógatta. Vivianna ugrott egyet, majd szembefordult a férfival. A szíve hevesen vert, és a testében egymással ellentétes érzések ébredtek. Mylord - A nevem Oliver, és jobban szeretem, ha így szólítanak. Mondja, hadd halljam. - Oliver - Így már jobb. Úgy vélem, hogy mindkettőnknek haszna származik abból, ha megfontolja az ajánlatomat. A férfi összevonta a szemöldökét a lány értetlensége láttán. Gyönyörről van szó, Miss Greentree! Gyönyört akarok kapni öntől, és gyönyörben akarom részesíteni önt, és kész vagyok a szokásos árnál többet fizetni, ha hajlandóságot mutat erre. Fizetni? Zihálás? Gyönyör? Ön új itt. Hirtelen minden a helyére került. Vivianna a lord jóvágású arcát nézte, és tudta, hogy szörnyű, nagyon szörnyű hibát követett el, és Lord Montegomery azon volt, hogy sokat rontson ezen a korántsem kedvező helyzeten. Sir, attól tartok, ön súlyos félreértés áldozata lett. Vivianna megköszörülte a torkát, de a férfi azt hitte, ez is a játék része. Azé a színjátéké, amiről azt gondolta, a lány azóta benne van, hogy belépett a szobába. - Van valami keresetlen egyszerűség és vidékies frissesség abban, ahogy csillog a szeme és kipirul az arca, Miss Greentree. Tudja, hogy egészen elűzte az unalmamat az a gondolat, hogy hamarosan pajzánkodhatom önnel? - Ó, valóban? A lány szédülni kezdett. Végre megértette, amit a kocsis mondott neki, és amit eddig nem fogott fel. Ő nem egy zártkörű férfiklubba került, hanem luxusbordélyba tévedt! - Hadd vegyem le a köpenyét. A lord máris kioldotta Vivianna nyakán a köpeny zsinórját, és a ruhadarab nyomban lecsúszott a lány válláról a padlóra. Vivianna szeme elkerekedett, a férfi pedig kajánul vigyorgott rá. Oliver egy fejjel magasabb volt nála, és ez meglepő volt Vivianna számára, aki általában lenézett a körülötte lévő férfiakra. - Úgy tűnik, elfelejtette, mit akart mondani élcelődött vele a lord, és hosszú ujjait végighúzta a lány arcán. Rövid érintés volt ez, de úgy cikázott végig a forróság Vivianna testén, akár a villám a viharos égbolton. - Nagyon is jól tudom, mit akartam mondani hebegte elfúló hangon. - Valóban? A szeme viszont mást mond nekem, tudja-e? A pupillája nagy és sötét, az arca meg ki van pirulva. Itt és itt meg itt. A lord megint megérintette, mire ő zihálni kezdett. Az ajka puha és kissé nyitva van, épp csak egy kicsit. Mintha azt akarná, hogy csókoljam meg. - Nem, nem így van, és nem akarom, hogy megcsókoljon! - De igen, nyitva van, és azt akarja, hogy csókoljam meg. Vivianna szája bizseregni kezdett, és a szíve kétszer olyan gyorsan vert, mint korábban. A férfi mélyen a szemébe nézett, mintha nem létezne rajtuk kívül senki ezen a világon. És Vivianna úgy is érezte magát, mintha egy kivilágított színpadon állnának, és csak az üres és sötét nézőtér lenne előttük. Hiszen ez a világ legjobb dolga. Bizsereg minden porcikám. Még soha nem voltam ilyen eleven, mint most! Vajon ő tette ezt velem? Vivianna a saját érzéseivel volt elfoglalva, és Lord Montegomery vizslató tekintete, elismerő pillantásai nagyon is hízelegtek neki. Még soha nem érezte ehhez hasonlóan magát,

17 egyetlen férfi sem nézett így még rá mintha csak fel akarná falni a szemével! Alig tudott megmozdulni, levegőt venni és gondolkodni. Eredeti célja elhomályosult előtte, míg a jelen pillanat betöltötte egész valóját. És bár tudatában volt a fura helyzetnek, nem akaródzott semmit sem tenni ellene. Jóságos Isten! Közel hajol hozzám! És így is történt. A férfi testét a lányéhoz préselte, mellkas a mellhez, csípő a csípőhöz és comb a combhoz ért. És a férfi olyan nagyon különbözött tőle. A lord karjában annyi erő volt, pedig csak lazán átfogta a derekát. A férfi mellkasa az övét dörzsölte, de a fájdalom igen fura módon kellemes volt, olyannyira, hogy azt akarta, a férfi ölelje magához még szorosabban. A férfi lehajtotta a fejét, és megcsókolta a homlokát, majd az arcát. Bízzon bennem, Miss Greentree suttogta a lord. Olyan férfi vagyok, aki ki tudja elégíteni a nőket. - Biztos vagyok benne, hogy elég nagy tapasztalat áll ön mögött a lány hangja rekedtes volt, és olyan vékony, akár a kisegéré, de a férfi ügyet sem vetett arra, amit mondott. A fiatalember elmosolyodott, és ajkával végigsimította a lány száját, könnyedén, majd újra, de már erősebben. Aztán a nyelvével körberajzolta a száját. A lány beleszédült az érzéki érintésbe, mintha túl sok pezsgőt ivott volna a másik szobában. És akkor még megdöbbentőbb dolog következett: a férfi a szájába vette a lány alsó ajkát, és szívni kezdte. Vivianna összehúzta a lábujjait a cipőjében. Forróság öntötte el a testét olyan helyeken, ahol korábban nem érzett ilyesmit, amiknek a létezéséről fogalma sem volt. A melle megduzzadt és sajgott, és a lába közt mintha elolvadt volna az ágyéka. Halkan nyöszörögni kezdett, akarata ellenére. Úgy tűnt neki, mintha most könnyen elfeledne mindent, és csak az itt és most számított neki. A gyönyör, amiről a férfi beszélt, veszélyes volt. Sőt mi több, ő maga volt veszélyes! A férfi szeme lázban égett, kék szeméből csaknem lángok lövelltek. Vajon a férfi is érezte ezt a kísértést magában? Miközben Vivianna ezen morfondírozott, a férfi gőgösen mosolygott rá, ami azt súgta neki, hogy a lord már nagyon sok nőt meghódított, és ő csak egy újabb áldozata, semmi több. És akkor Vivianna visszazökkent a való világba. Kihúzta magát, és ismét világosan gondolkodott. Közben megpróbálta ellökni magától a férfit, de az olyan közel volt hozzá, hogy a keze megakadt a lord mellényének egyik aranygombjában. - Jöjjön, Miss Greentree! dörmögte a lord. Jöjjön, és feküdjünk le arra az ágyra ott. Hús érjen a húshoz, bőr a bőrhöz. Alig várom, hogy minden porcikáját végignyaljam. Ezek a szavak úgy hatottak a lányra, akár a nyári zivatar. A teste forró lett, nehéz, és alig kapott levegőt. Tiltakozott, ki akart szabadulni a férfi öleléséből. Ám az ekkor még jobban szorította. Vivianna meglökte a lordot. Erősen. De végül ő volt az, aki megingott, és eldőlt kissé, majd nekiesett az egyik mahagóni asztalnak, hogy a rajta álló szobor veszélyesen billegni kezdett. - Nem, ön ezt nem teheti velem! A lány hangja hisztérikus lett, és mintha nem is saját magát hallotta volna, de ez most valahogy illet a helyzethez. És sosem leszek az öné! A férfi majd megfulladt a nevetéstől. Aztán összeszedte magát, és hosszú szempillái alól hosszan a lány szemébe nézett. De igen, te drága ártatlanság, a magamévá teszlek mondta a férfi drámaian, de megtörte a varázst azzal, hogy hanyagul zsebre vágta a kezét. Ez is a játék része? Nekem nagyon tetszik. Alig várom már, hogy megerőszakoljam. Vagy ön akar engem megerőszakolni, Miss Greentree? Megígérem, nem fogok ellenkezni. A férfi lázas tekintete a saját testének ezek a furcsa jelzései Vivianna mindebből tudta, hogy itt az ideje annak, hogy véget vessen ennek a színjátéknak, mielőtt túl messzire mennének. - Mylord kezdte, és a kezét védekezően maga elé emelte, bár a férfi most nem lépett közelebb hozzá. Én nem egy vagyok azok közül a hölgyek közül. Most látom csak, hogy

18 nem oda csöppentem, ahová gondoltam, de - Vivianna nagy levegőt vett. Azért jöttem ide, hogy beszéljek önnel, mindössze erről van szó. Már fel akartam keresni a Berkeley Square-en is, de a komornyikja nem engedett be. Yorkshire-ből utaztam ide, hogy könyörögjek önnek, változtassa meg az elhatározását, és ne rombolja le Candlewoodot. Candlewood ugyanis az árvák otthona. A férfi szeméből elillant az iménti láz. Vivianna úgy vélte, a vihar elvonult. Különös módon azonban a lord nem tűnt meglepettnek. - A Szegény Árvák Menedékháza. Értem. Mekkora csalódás! A lány kiegyenesedett, és ellépett az asztaltól. A helyzet komorrá vált, de Viviannát nem lehetett megfélemlíteni. - Miss Vivianna Greentree-nek hívnak. Egyike vagyok a Szegény Árvák Menedékhelye alapítóinak. Az otthont Miss Susan és Miss Greta Beatty irányítja, és ők megírták nekem, hogy ön mit forgat a fejében. És azért jöttem Londonba, hogy én is esedezzem önnek, ne rombolja le az árvaházat. Csend állt be közöttük. Viviannának úgy tűnt, a hallgatás fájdalmasan hosszúra nyúlt. A férfi őt nézte, de most az arca csupa rejtély volt, pedig pár pillanattal korábban még olvasott a lord vonásaiból. Legalábbis azt hitte. De azt is tudta, hogy a lord megértette, amit mondott neki. Lord Montegomery nem volt ostoba ember akkor sem, ha a mellénye igencsak bohókásnak tűnt. - Miss Vivianna Greentree. - Igen, ez a becsületes nevem, mylord. Már minden vágy és melegség elillant a férfi szeméből. Tekintete most hideg volt, és talán még bosszús is, hogy a kis hölgy így elrontotta az ő szórakozását. Szóval követett engem a Berkeley Square-ről idáig, Miss Greentree. És hogyan jutott be ide? Nem hiszem, hogy Dobson a főbejáraton beengedte volna. A lány arca vörös lett, akár a cékla. A hátsó bejáraton jöttem be felelte, és nem akarta elismerni, hogy bármi rosszat tett volna. A cél szentesíti az eszközt, gondolta magában. - Értem mondta lassan a lord. Vagyis beslisszant a ház hátsó bejáratán, akár egy tolvaj, és ráadásul még ránk is zárta az ajtót. És mi volt a szándéka azzal a lovaglópálcával? Addig akart verni, amíg be nem adom a derekam? Viviannának nehezére esett a férfi szemébe néznie A saját védelmemre hoztam magammal. Még nem voltam Londonban, és nem tudtam, milyen emberekkel fogok itt találkozni. - Nos, ez némiképp magyarázza a dolgot. A férfi hangja szenvtelen és rideg volt. - Azt hittem, ez egy zártkörű férfiklub. És nem vettem észre, hogy egy rossz hírű ház folytatta a lány, és az arca még vörösebb lett. - Ez egy nagyon is jó hírű ház. Olyan urak látogatják, mint amilyen én is vagyok, akik élvezik, ha a hölgyek elcsábítják és felizgatják, az olyanok, mint például ön. Nos, azért nem egészen olyanok, Miss Greentree. A férfi elmosolyodott. Nem szokásom reformereket elcsábítani. Folyton kioktatnak és leckéztetnek, ezért meg kell találnom a módját, hogy elhallgattassam őket, ha érti, mire gondolok. Az ajkukra forrasztom a számat. Vivianna arca már csaknem lángolt, de a hangja a dühtől remegett, amikor megszólalt. Akkor nagyon örülök, hogy nem vagyok a kedvére való, mylord. - Ó, ezt éppen nem mondanám suttogta a férfi, és megint a szempillái alól kezdte méregetni őt. - Ön egyszerűen elviselhetetlen Vivianna megmarkolta a pálcáját. Talán mégiscsak használnia kell. És lehet, hogy a lord kitalálta a gondolatát, mert kajánul elvigyorodott. De aztán minden vidámság eltűnt az arcáról, és hűvösen azt mondta: - Ön mindig ilyen meggondolatlanul cselekszik, Miss Greentree? Semmi kétség, ahol lakik, ott mindenki ismeri önt, és ott

19 biztonságban van. De ez itt London. Itt nem teheti azt, amit akar, és ha olyan kerületbe téved, ahol nem tisztelik túlságosan a törvényt, akkor ez a pálca nem védi meg önt. Megértett engem? Vivianna nem sütötte le a szemét. Hogy meri őt ez a férfi kioktatni? Tökéletesen megértettem, mylord felelte, alig mozgatva az ajkát. A lord ismét végigmérte, majd kifakadt. De ha kellene, akkor tétovázás nélkül megint megtenné, igaz? Ön olyan, akár egy női keresztes vitéz, azt hiszi, hogy mindent jobban tud másoknál! - Én elkötelezettnek nevezném magam felelte Vivianna, a fogai közül ejtve ki a szavakat. - Akkor most hadd figyelmeztessem, Miss Greentree. Nem hagyom, hogy beleavatkozzon az ügyeimbe! Sem ön, sem senki más. Ne dühítsen fel! Vivianna azonban most már nagyon mérges volt. Ne merjen beleavatkozni az ügyeibe, ezt mondta neki a férfi. De ha a lord azt hitte, hogy most majd sarkon fordul, és meg sem áll Yorkshire-ig, akkor nagyon téved. Vivianna hozzá szokott ahhoz, hogy ha valamit a fejébe vesz, azt el is éri, és az árvaház megmentése a szívügye. Lehet a lord bármilyen gőgös és öntelt, őt nem riasztja el! - Ne tegye, Miss Greentree! A férfi fenyegetően felemelte az ujját a lány arca előtt. - Mit ne tegyek? - Látom, hogy forgat valamit abban a gyönyörű fejében. De ne tegye! Lehet, hogy hirtelen vonzónak találtam egy dühös és szép nőt, de ön immár veszélyes vizekre evezett. Fogadja meg a tanácsomat, Miss Greentree, és menjen haza, addig, amíg még megteheti. Viviannának az álla is leesett. Még hogy ő gyönyörű és szép? Nagyon nyelt. Maradj a témánál! Nem hagyhatom, hogy ön lerombolja az árvaotthont! Higgyen nekem, bármit megtennék, hogy megállítsam önt. A férfi megint közelebb állt hozzá, bár a lány nem vette észre, hogy a lord megmozdult volna. Oliver forró lélegzete a lány bőrét súrolta. A férfi pillantása a lány telt ajkára esett. A lord elmosolyodott. Nem mondott semmit, nem is kellett, hogy mondjon. A lány szavai visszahangzottak a fejében. Bármit megtennék, hogy megállítsam önt. - Mylord - Oliver. Hívjon csak így. - Oliver ismételte Vivianna, akár egy engedelmes gyerek, és aztán semmi más nem jutott az eszébe. A férfi lehajtotta a fejét, amíg szemöldökük összeért. A fiatalember szempillái sűrűek és hosszúak voltak, a bőre meleg volt és szantálfa-, konyak- és férfiillatot árasztott. Oliver nagyon közel állt hozzá. Ha a lány kissé elfordult volna, akkor a férfi megcsókolhatta volna. Ha Vivianna akarta volna. És igen, ezt akarta. És akkor miközben Vivianna azt hitte, valami nagyszabású dolog történik vele a következő pillanatban a férfi kiegyenesedett, és elfordult. Ő pedig zavarba jött, a teste forró volt, lázban égett. A lord hangja nyers volt, amikor megszólalt, mintha a fogai közül lökte volna ki a szavakat. - Hívok önnek egy bérkocsit. Menjen haza, Miss Greentree, mielőtt túl késő lesz. Vivianna nem tudta, a férfi vagy magára dühösebb-e, de bátran azt felelte. Nem hagyom, hogy megfélemlítsen! És nem megyek addig sehova, amíg meg nem ígéri, hogy nem rombolja le az árvaházat! A férfi felnevetett, de nem jókedvében. Semmi ilyesmit nem ígérek meg önnek! És ha meg is tenném, akkor sem tartanám be a szavamat. Az árvaház szúrja a szememet, és én porig rombolom, Miss Greentree. Majd szép házakat építek a helyére, és eladom őket. Egy éven belül a vasút Candlewood mellett fog elhaladni, és akkor majd a középosztálybeli családok csinos házakat keresnek maguknak arrafelé, hogy kimeneküljenek a városból. És én hiszek

20 abban, Miss Greentree, hogy ez a jövő útja. Vivianna úgy érezte, szinte megfullad, de valahogy képes volt kipréselni magából a szavakat. Mylord Oliver, eh mylord, az árvaház otthont ad az elhagyott gyerekeknek, akiknek nincs hová menniük - Arra gondoltam, hogy felajánlok önöknek egy másik házat a városban jegyezte meg a férfi, és mintha nem is érdekelné a téma, odament az ablakhoz. - De hát nem érti?! Candlewood remek hely a kicsiknek! Ott biztonságban vannak, a vidéki levegő egészséges a számukra, és a víz is kristálytiszta! Még kertje is van. Vivianna szemébe könnyek szöktek, miközben a férfi hátának papolt. Ne sírj, mondta magának, ne sírj! Hova mennek a gyerekek, ha ön lerombolja az otthonukat? Mi lesz akkor velük? - Ez nem az én dolgom. A férfi szembefordult a nővel, a tekintete üres volt és közönyös. Őszintén megmondom önnek, Miss Greentree, ez engem egy cseppet sem érdekel. Az intézőm egy évre adta bérbe az ön barátnőinek a házat. És most az esztendő letelt. Nekem pedig nem áll szándékomban meghosszabbítani a bérletet. - De mi azt hittük - Hogy önök mit hittek, az engem nem érdekel. Ha nekem pénz kell, akkor megszerzem. És ha ennek az az ára, hogy leromboljam Candlewoodot, akkor nem fogok habozni. - De arra van pénze, hogy ilyen helyeken tivornyázzon! jegyezte meg dühösen a lány, és a legszívesebben odacsapott volna valamire mérgében. A lord elvigyorodott. Így van. Szajhák, konyak és szerencsejáték. Ez az én három legnagyobb szenvedélyem. És meg vagyok győződve, hogy ha eladom Candlewoodot, akkor majd lesz annyi pénzem, hogy fenntartsam ezt az életformát. Már nagyon hozzászoktam a dorbézoláshoz az elmúlt két évben, és nekem csak ez számít. Vivianna nagyot nyelt, lenyelte a haragját és a csalódottságát, és még egy utolsó kísérletet tett. A kicsik sorsa valamennyiünk ügye, Lord Montegomery. Mi mind felelősek vagyunk értük. Kérem, fontolja meg újra. A férfi nagyot ásított. Miss Greentree, ön halálosan kezd untatni engem. Én azért jöttem ide, hogy jól érezzem magam, és nem azért, hogy kioktassanak és megleckéztessenek. Az én türelmemnek is van határa. Amennyiben tovább zaklat, annak következményei lesznek. Nem hiszem, hogy az ön hírnevének jót tenne, ha itt tartóztatnák le a fővárosi rendőrség emberei, Aphrodité nyilvánosházában. Mit szólna ehhez a családja és a barátai? A lány a megdöbbenésétől szóhoz sem jutott, de csak egy pillanatig. Ön egy szörnyeteg! - Jó, hogy végre rájött erre. Most pedig megyek, és megkeresem Dobsont, aki majd hozat egy kocsit önnek, beülteti önt a járműbe, és szépen elmegy innen. És ha egy mód van rá, nem akarom többé látni. Megértett engem, Miss Greentree? Vivianna ajka elkeskenyedett, de megint csak egy pillanatig, és azon morfondírozott, hogy a férfi szándékosan alázta-e így meg. Bármi volt is a helyzet, ő most legyőzetett. Ezúttal igen. De ha Montegomery azt gondolja, hogy ez az utolsó alkalom, hogy ő szembeszállt vele, akkor legalább akkora bolond, mint amekkora kéjenc. Persze a férfi nem volt ostoba. Ezt a lány világosan látta. - Mi a címe? kérdezte a férfi. És ne hazudjon nekem én meglátom az arcán, ha lódítani próbál. - Queen s Square, Bloomsbury felelte a lány, és nem nézett a lord szemébe. - Remek jegyezte meg a fiatalember, mintha csak egy tanár lenne, aki órákat ad a fiatal hölgynek. Most még valamit kérek öntől A lány kérdőn nézett a lordra. A férfi kinyújtotta felé a kezét. Egy elefántcsont berakásos gyűrű csillant meg a kezén. Az ajtó kulcsán legyen szíves ideadni, Miss Greentree. Úgy vélem, a zsebébe rejtette. Vajon mit tenne a férfi, ha nem engedelmeskedne neki? Ám a lord megint olvasott a