CSOMÁDI december. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért! II.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CSOMÁDI. 2012. december. www.csomaditukor.com. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért! II."

Átírás

1 CSOMÁDI december Tükör Tükör Az Egyik szemem sír, a másik... is... Az este hat órai kezdésnél már látszott, hogy most sem fog kialakulni egy igazi Köz meghallgatás, hiszen szemmel látható volt, hogy ezen az estén is hiányozni fog a KÖZ, akiért ez az egész lenne, és akiről ennek az egésznek szólnia kellene. Egész egyszerűen nem voltak jelen. II. évfolyam, 12. szám Közmeghallgatás Megint eltelt egy év. Ugyanis Csomádon csak évente egyszer a törvény által előírt kötelező közmeghallgatáson kérik ki a lakosság véleményét. II. Csomádi Disznóság Az idén is megrendezzük án, most is egy kecses sertés kárára, hagyományőrző disznóvágásunkat, az azt megelőző, folytatódó és követő lakomával valamint iszogatással, zenével, tánccal egybekötve. Lássunk tisztán! Polgári összefogás Csomád tiszta közéletéért!

2 CSOMÁDI Tisztelt Olvasóink! Tükör Tükör Köszönettel vettük az elmúlt években történt felajánlásaikat, amelyet vagy az Egyesület számlaszámára küldött adománnyal vagy pedig az általunk szervezett eseményeken történő részvétellel fejeztek ki! Ha a jövőben is szeretnének jókat szórakozni a rendezvényeinken és örömmel forgatják a minden hónap elején megjelenő újságunkat. Akkor kérjük továbbra is támogasson minket. Az Egyesület számlaszáma: (Ha csak az újságot támogatná, a megjegyzés rovatba kérjük írja be, hogy Csomádi Tükör) Köszönettel: a szerkesztőség december Szerkesztői levél Az egyik szemem sír, a másik... is... Ha aktuális szeretnék lenni a falunk életével kapcsolatban, akkor a decemberi számunkban miről is írhatnék, mint a Közmeghallgatásnak nevezett valamiről. Természetesen a részletes, tárgyilagos leírást szerkesztő kollégáim tollából a következőkben olvashatják, sőt az erről készült videó egyes részeit is megtalálhatják honlapunkon. Amiről én beszélek azok csupán az érzéseim, benyomásaim, amelyekkel szeretném megismertetni az olvasókat, ezzel az újabb színielőadással kapcsolatosan. Az este hat órai kezdésnél már látszott, hogy most sem fog kialakulni egy igazi Köz meghallgatás, hiszen szemmel látható volt, hogy ezen az estén is hiányozni fog a KÖZ, akiért ez az egész lenne, és akiről ennek az egésznek szólnia kellene. Egész egyszerűen nem voltak jelen. Mi lehetett ennek az oka? Fásultság a falu dolgai iránt? Fáradtság, hiszen mégis csak évvége van, ráadásul hétfő este, holnap meg munka? Esetleg megsejtettek valamit abból a boszorkányüldözésből, amire ez az egész színjáték kicsúcsosodott? Nem tudom. De bármi is legyen a távollétük oka, ez a puszta tény bennem két érzetet keltett ezzel kapcsolatban. Az egyik, a Csalódottság, amely annak a ténynek szólt, hogy ennyire nincs együtt a Falu és annak Vezetése. Enynyire sikerült ezt a jobbra érdemes kapcsolatot lezülleszteni Bólogató János uralkodása alatt. Ennyire nem kíváncsiak egymásra Választó és Választott. A Választott egész évben és hosszú évek alatt nem kérdezi meg a Választói véleményét, csak évente egyszer a kötelező Közmeghallgatáson, ha pedig ők véletlenül mégis kérdezni mernek, akkor legtöbbször csak motyogás, ködösítés, ígérgetés és hazudozás a válasz. Nincs párbeszéd, esetleg Falugyűlés még a fontosabb, a falu életét jelentősen befolyásoló ügyekben sem, így a nagy közös pénzből, a nagy megoldások privilégiumát is megtartották maguknak ezen idő alatt. A Választó pedig úgy ad hangot nemtetszésének, hogy távollétével tüntet. Nem vesz részt. Nincs jelen. Ki volt mégis az a sok ember, aki helyet foglalt a Kultúrházban, és akikről oly részletesen, sokféleképpen megemlékezett a Hírharangban a Falu Tolla? Hát, szerintem a régi Csomádiak tudják, hiszen ismerik a képviselők és barátaik család neveit Az újaknak p e d i g csak anynyit mondanék, hogy a képviselők, önkormányzati funkciót betöltők, előre gyártott papírjaik felolvasásánál ezen kórus, a jelenlévők alig több mint 90 %-a, lelkes tapsolásba, míg a nekik nem tetszők felszólalásánál, heves hurrogásba és színvonaltalan bekiabálásba kezdtek Talán ennyiből is kitalálható, hogy ki volt az a sok Csomádi lakos, aki elfáradt erre a valamire. Valamint az is nyilvánvalóvá válhatott, hogy hogyan alakulhatott át, rövid idő alatt, a meghirdetett Közmeghallgatás, egy Kihallgatásszerű, bírói perhez hasonlatos boszorkányüldözéssé, amelyet beágyaztak egy sokadrangú színészek által előadott tragikomédiába. Így alakult ki bennem a másik érzés is ezzel az estével kapcsolatban, a Sajnálat. Természetesen nem magunkat sajnáltam, a Tükör szerkesztőségét és azt a néhány embert, aki próbált volna valami érthető és érdemleges választ kicsikarni vezetőinkből. Nem, hiszen ők, mi, ezzel a típusú párbeszéddel ki előbb, ki később, de tisztába került. Sőt, a személyeskedésektől sem mentes, folyamatos megosztást, lejáratást, vádaskodást hangoztató, ki-ki a maga szellemi színvonalán megnyilvánuló áldozatok kirohanásait is már ez előtt is megismerte. Nem, nem őket, magunkat sajnálom, hanem azokat az embereket,...elhallgattatni, lejáratni, minél gonoszabbnak, öncélúbbnak bemutatni azt a lapot és szerkesztőit, akik ennek a SKH Egyletnek ellene mennek, és folyton felteszik a miérteket akik ezt az egész színjátékot ezen az estén előadták. Azokat az embereket, ebben az értelemben persze magunkat is, akik azt gondolták, hogy választott vezetőik ennél lényegesen többre képesek. Sajnálom az előadókat, mert bár oly sokat készültek erre a színjátékra, igaz, hogy azt még ma sem tudni, miért ezzel a darabbal készültek erre a estére, mégis csak egy szánalmas vergődés, a hatalmuknak és vélt tekintélyüknek mindenáron való megvédése és a saját nagyszerűségüknek, a már-már megmosolyogtató bizonygatása lett belőle. Ilyet utoljára a pártállamban láttam. Lehet persze, hogy csak a témaválasztás volt rossz, hiszen azt azért többen szóvá tették, hogy nem az 5 esetleg 25 évvel ezelőtti sérelmekre, de még talán nem is a helyi újság és annak szerkesztői és az általuk leírtakra történő durcás, mérges, egyszerű és egyszerűbb kirohanásaikra kíváncsiak, hanem a problémáik megoldására, de az meg nem történt meg. Miért? Mert Nekik nem ez volt a fontos. Elhallgattatni, lejáratni, minél gonoszabbnak, öncélúbbnak bemutatni azt a lapot és szerkesztőit, akik ennek a SKH Egyletnek ellene mennek, és folyton felteszik a miérteket. Az, hogy ez elég-e a választóknak, ha már a jelenlegi polgármester így szólít mostanában bennünket, az egyelőre nyíltan még nem derült ki, de a felszín alatt egy markáns vélemény már formálódik. De az is lehet, hogy a színészek egyszerűen rosszak. Bár az is igaz, hogy a rendező sem gondolta végig az egész dramaturgiáját és nem volt tisztában teljesen az egyes szereplők képességeivel. Valószínűleg a narrátor szerepét azért bízta a 7,5 milliós polgármesterre, mert hát mégis csak ő ennek a Társulatnak a vezető színésze, csak azt nem vette figyelembe, hogy ő mindig csak motyogva, papírból, szemlesütve beszél, ami egy elbeszélőnél, nem kifejezetten előny Talán az sem volt annyira szerencsés, hogy a színészek nem a színpadon foglaltak helyet, csak az elbeszélő és az ismeretlen jegyző ült kinn, a többieknek csak az intelligens tarkójukat lehetett látni, a saját előadásukon kívüli időszakot kivéve. Ennek a szükségességéről a nézők között egy rövid vita is kialakult. A főszereplő, alvezérünk szövegét sajnos szintén csak papírból, kissé zavartan adta elő, de láthatóan élvezte szerepét. Később még többször színre lépett és immár spontán hordott össze, általa igaznak vélt soksok dőreséget. A fergeteges előadást csak 3

3 Szerkesztői levél itt-ott szakította meg egy-egy disszonáns hang, amik a darab szempontjából, lefolyását tekintve, végkifejletére nézve nem bírtak jelentőséggel. A nézők közül néhányan gondolták csak úgy, hogy ez a darab interaktív, netán róluk szól és ők is alakíthatnak rajta. Matiscsák úr, mint a köz népből egy, joggal gondolhatta, hogy érdekes lehet mondandója. De nem volt szövegére fogadóképes kereslet, sőt a narrátor cinikus megjegyzéseivel tudtára adta, hogy zavaró a beszéde. A tapsoló és hurrogó emberek is elemükben voltak, tevékenységüket a megfelelő pillanatokban hagyta az elbeszélő. Fejes úr párbeszédre, válaszokra felhívó felszólalása eleve kudarcra volt ítélve, hiszen tudvalévő, hogy ez nem az ő színháza és témaválasztása sem szimpatikus ennek a társulatnak Szőnyi úr újfent kísérletet tett beszélni, az Óvoda II. ütem kapcsán az Önkormányzat által be nem hajtott 15,3 millió forintos ködbérről, a többi visszaélésről most nem beszélt, valamint a Stipka féle telkekként elhíresült, szintén vissza nem vett ingatlanokról. Természetesen helyzete reménytelen volt a kezdetekkezdetén, hiszen a jelenlegi polgármester személyes támadásnak vette a Képviselő hivatalból tett feljelentését. Spontán felszólalt még két idős úr, akik közül az egyik szerint nincs megkülönböztetés régi és új között, de ha nem tetszik az újaknak, ami itt van, akkor el lehet menni A Csomádi Tükröt meg be kellene tiltatni A másik idős úr pedig, ugyan még csak most ismerkedik a helyi viszonyokkal, de ez a Társulat tetszik neki, sőt csodálkozott, megdöbbent, hogy valakiknek nem Az előadás csak ment tovább, elmondta monológját a titulus halmozó ember (képviselő, postás, csomádi lakos), aki még önmagát is magázza, természetesen papírból. Stipka úr átlebegtette a geotermikus energia problematikáját a termen, mint Shakespeare, Hamlet apjának szellemét. Legyen, vagy ne legyen, az itt a kérdés A Kültag megfelelő dramaturgiai pillanatban bevetette pici szerepét, a hetven gyerek játszik a focipályán címűt, amellyel legitimizálni gondolta a 70 milliós öltöző ötletét. A Társulat rendes tagjai közül természetesen a némasági fogadalmat tett Tompa képviselő és a magvas és színvonalas beszólásairól híres Miklecz képviselő nem szólt hozzá, amely ebben az esetben még pozitívumként is fölfogható Felléptek még mások is kisebb epizód szerepekkel, szintén papírról olvasott történelemmel, valamint hallhattunk egy monológot is, a naivától, a Hogyan vezetett az utam a Kultúrház takarításától, addig amíg az igazgatójának hívatom magam címmel. Végül Lajtos János lelkészünk kért és kapott szót, aki érthetően, világosan beszélve, 83 éves tanítója, Prőle Károly szavait idézte, hogy mindig két Újságot olvasson el és a Bibliát Azt hiszem értjük a lényegét, és köszönjük. Bobják Zoli és még nagyon sok ember problémája a csatornával, amely megoldásának sürgetésére már 2 éve... Végül Lajtos János lelkészünk kért és kapott szót, aki érthetően, világosan beszélve, 83 éves tanítója, Prőle Károly szavait idézte, hogy mindig két Újságot olvasson el és a Bibliát Azt hiszem értjük a lényegét, és köszönjük december gyűjtöttünk aláírásokat című epilógust, már csak néhány kitartó és a ruhatárba sorba állni nem akaró személy hallotta. A jelenlegi polgármester, A tervek pályáztatása folyamatban van, lehengerlő válaszát pedig már tényleg csak a szinte üres terem vízhangozta Szóval, akár szórakoztató is lehetett volna ez az előadás, ha helyette nem éppen egyszerű, nyílt, tényeken, számokon alapuló, világos beszámolót szerettünk volna hallani a 2012-es évről, és ugyan ilyen iránymutatást a következő évre. Esetleg egy igazi párbeszédet Választó és Választott között. Talán majd legközelebb. Hát így zajlott le a KÖZ nélküli Hallgatás, szerintem. Csomád 2012, december. Pozitívuma? Volt. Utána... Egyrészt beszélgethettem, ugyan csak rövid ideig, a kinevezett óvodavezetővel és lányával Gabival. A vezetési képességével kapcsolatos megjegyzésem apropóján, újfent elmondtam, hogy nem azért voltam a kinevezése ellen, mert ő kevésbé szimpatikus, mint a másik jelölt volt, hanem, mert szerintem nem alkalmas arra a betöltött posztra több szempontból sem. Valamint újra megnéztem a jogszabályt és megkérdeztem gyakorló oktatásvezetőt is, amelyek bebizonyították, hogy a vezető függetlenítés csak lehetőség, de ha a költségvetés bírja A másik, hogy tisztázhattam szintén egy félreértést a Svehla Laci feleségével, Zsuzsával illetve ígéretet kaptam arra, hogy folyamatos beszámolót kapunk a falunk fociéletében történtekről, amit Laci az óta szóban meg is erősített, sőt öszszehoz egy interjút az edzővel, Urbán Flórián volt válogatott védővel. Előre is köszönet érte. Tehát mindig érdemes elmenni olyan helyekre is, ahol pedig tudjuk, hogy mi várhat ránk, mert érhetnek bennünket új pozitív impulzusok is, amik csak megerősítenek bennünket. Kedves Olvasóink! Mit is kívánhatnék Önöknek az elkövetkező évre? Talán azt, hogy legyen az év olyan, amilyet szeretnének. Legyen hozzá, erejük, egészségük és reményük! Megköszönve egész éves bíztatásukat és figyelmüket, maradok tisztelettel: Lepsényi László Csomádi lakos, a Csomádi Tükör főszerkesztője december Önkormányzati hírek Testületi Ülés december 10. Testületi ülés, december 10-én, hétfőn óra Témák: 1.) A természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről szóló rendelet alkotása A rendelet megalkotását egyhangúlan megszavazták. 2.) Őrbottyán Nagyközség településszerkezeti terve, helyi építési szabályzata és szabályozási terv módosításának véleményezése Véleményezésre kölcsönösen megküldi egymásnak a tervezetét a két önkormányzat. Egyhangú szavazással változtatás nélkül visszaküldték. 3.) Régiós különválás kezdeményezése Gomba község polgármestere kereste a Testületet, hogy csatlakozzon egy leválási kezdeményezéshez, amely hozzá segítené az aláírókat ahhoz, hogy a jövőben sikeresebben pályázhassanak bizonyos projektekre, mit most a Közép-Magyarországi Régiórészeként. Egyhangúan megszavazták a csatlakozást. 4.) A csomádi szennyvízcsatorna hálózatra vonatkozó vagyonkezelői szerződés kötésének kezdeményezése a DMRV Zrt-vel. A terv szerint DMRV- nek adná át az önkormányzat a szennyvízcsatorna hálózat üzemeltetését, mert ami bérleti díjat eddig fizetett az már kevés volt és egyébként is sok volt a macera vele. Továbbá úgy is ki kell cserélni már 2 db nagyszivattyút, egyet a Napsugár utcában, egyet a Lestyinán. A házi átemelő marad a tulajdonosnál, azzal ő, a többivel a DMRV kínlódjon tovább. Hogy a lakosok problémáival ezután az Önkormányzat mennyire fog foglalkozni az egy érdekes kérdés. Hat igennel, egy tartózkodással, elfogadták a kezdeményezés beindítását. 5.) Könyvtárellátási szolgáltatási szerződés A kistérségek megszűnése miatt van szükség új szerződésre. Egyhangúan elfogadták. 6.) Hó eltakarításra vállalkozó kiválasztása. Szóban már megállapodtak az eddigi vállalkozóval, Krizsán Mihállyal, a tavalyi feltételekkel vállalja az idén is. Javaslat, a szerződés írásbeli meghosszabbítása. Szavazás, egyhangú. 7.) Egyebek Kollát Pál 44 négyzetméter területet venne meg, önkormányzati, egyelőre forgalomképtelen besorolású földterületéből. Ebből a státuszból kiveszik és eladják ezt a területet. Szavazás, egyhangú. A védőnő visszatért gyesről valamint elérte a létszám a bűvös 300 főt, így önálló védőnői praxis lesz Csomádon, nem kell Őrbottyánnal közösködni. Szavazás, egyhangú. Dr. Szalontai Éva ajánlott fel az önkormányzatnak megvételre 3000 négyzetméter földterületet valahol Csomád és Göd között, forintos áron. Klement úr azt mondta nem kell. Matejka úr érdeklődött, hol van ez pontosan, majd azt mondta,.. meg kell venni. Ekkor a határozott polgármester azt indítványozta, Vegyük meg. Tóth képviselő,..jó vegyük, de szerintem csak gondot veszünk a nyakunkba. Szavazás, 4 igen, 3 nem. Klement úr, Hát akkor vegyük meg. Polgárőrségnek még az idén új autót kell venni, amire az önkormányzat 3,5 millió forintot nyert. Stipka úr és Salamon úr /a gazdasági bizottság elnöke és a polgárőrség vezetője/, már meg is találták a megfelelő autót, ami igaz, hogy fél millióval drágább, de a célnak a legjobban megfelel. Ez egy Dacia Dasler, 1.6 dízel, 4 kerék meghajtású gépkocsi. Üzemeltetéssel és fenntartással kapcsolatos kérdéseket tett fel Szőnyi képviselő, amire Klement úr azt válaszolta, hogy sok még a kérdés. Stipka úr javasolta, hogy az András (Salamon úr) dolgozza ki, hogy hogyan akarja használni a járművet. Hrubos úr azt kérte, hogy valahogyan lehessen a járművön észrevenni, hogy az a polgárőrség, mert az utóbbi egy évben egyáltalán nem látták, hogy a polgárőrség mozgolódott volna. Stipka úr megnyugtatta, hogy kellően látható lesz, hogy ez egy polgárőr jármű. Lesz rajta fényhíd, felirat stb. Hrubos úr a geotermikus energiával kapcsolatos cikkét elküldte mindkét újságnak, a Tükörben már meg is jelent, reméli az önkormányzatiban is meg fog. /Már meg jelent. szerk./ Klement úr szerint nem lesz akadálya a megjelenésnek kor a Testületi ülést a jelenlegi polgármester bezárta. Szerkesztők Sz e r ke s z t ő s é g i e l é r h e t ő s é g e k: cstukor2011@gmail.com Telefon: 06-70/ Kiadó: Csomádi Polgárokért Közhasznú Egyesület Megjelenik havonta 650 példányban. ISSN A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött írásokat a tartalom lényegi megváltoztatása nélkül szerkesztett formában közölje. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A sajtónyilvánosság szellemében azon írásokat is közöljük, melyek tartalmával nem azonosul a szerkesztőség. Minden névvel aláírt írásért a szerző felel. A hirdetések valódiságát a kiadó nem vizsgálja, tartalmáért felelősséget nem vállal! A szerkesztőség a szellemi tulajdonát képező írások, képek felhasználását,másolását sem írott sem elektronikus formában nem engedélyezi. 4 5

4 Különvélemény Közmeghallgatás XII.10., Csomád Megint eltelt egy év. Ugyanis Csomádon csak évente egyszer a törvény által előírt kötelező közmeghallgatáson kérik ki a lakosság véleményét. Elég sokan összejöttünk bár azt azért lehetett látni, hogy az SKH egylet szép számban mozgósította a támogatóit. Azon gondolkoztunk éppen, hogy hogyan számoljunk be hitelesen a 4 órásra sikeredett közmeghallgatásról, amikor is váratlanul megérkezett a Csomádi Hírharang téli száma. Váratlanul, mert alig egy hónappal előtte kaptuk meg az őszi kiadványt. Aztán megoldódott a rejtély, mert így olvashattuk Tóth képviselő beszámolóját. Persze azt el kell, mondjuk, hogy most nekünk is azt kellene leírni, hogy az írás nem fedte a valóságot, tényeket hallgatott el, csúsztatott. Pedig ez így ebben a formában nem igaz, hiszen Tóth úr a saját szemszögéből a saját véleményét írta le, gondoljuk mi. Tehát Ő így látta a történteket. Mi egy kicsit másként. Például Tóth úr nem beszélt arról, hogy a képviselők mennyit készültek erre a nyilvános megszólalási lehetőségre. Milyen szépen megkoreografálták, hogy ki mikor szólal meg és még le is írták a mondandójukat, hogy nehogy ki maradjon valami. Ha más szót is kapott nem hagyták magukat eltéríteni a fő csapás iránytól, ami Szőnyi Tamással és a Csomádi Tükörrel szembeni vádaskodásban teljesedett ki. Annyit azért javítanánk Tóth úr cikkén, hogy sportöltöző felújításnak nem lehet nevezni egy vadonatúj 70 millió forintért épülő épületet. Az pedig csak érdekességként tűnt fel számunkra, hogy felszólalásra emelkedett embereket kihagyott a beszámolóból, de szót nem kérő, bekiabáló személyeket név szerint megemlített valamint saját magát is magázta a beszámolóban... Mellékesen jegyezzük meg, hogy éppen az ilyen félreértések miatt van a teremben kamera, hogy ha nagyon muszáj, szó szerint lehessen felidézni a történteket. Más településeken ezt hivatalból megteszik A tényszerű felidézése a történteknek, szerintünk: Klement János polgármester: visszatekintés a 2010-es évre és a 2011-es óvoda átadásra, a ben elért eredmények: az újság és a honlap, a javuló közbiztonság, melyet az Iskolára és Művelődési Házra felszerelt kamerák és gépkocsi vásárlás a polgárőröknek biztosítanak, illetve a Körzeti Megbízott fogadó órája 2 hetente, a közvilágítás fejlesztése, a kemence megépítése, a műfüves pálya. Tervek: Bölcsőde, ledes közvilágítás, utak fejlesztése, templom felújítás, játszóterek építése, termálvíz hasznosítása, orvosi rendelő-posta építése, a gyalogút kialakítása a víkendek felé, csatornarendszer megoldása, és ami már biztos a József Attila utcai járda megépítése. Ezután hallhattunk az iskola államosításáról, a Dunakeszi járáshoz való tartozásunkról, a Kistérség megszűnéséről, közös hivatalról valakivel 2013 márciusáig, hiszen 2000 fő alatt vagyunk. Innentől már csak a feljelentésről és a Csomádi Tükörről beszélt a polgármester. Matejka Márton alpolgármester, papírról felolvasva elmondta a markáns véleményét mindenről: Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy feljelentgessenek, rágalmazzanak az újság hasábjain és meghallgathattuk Csomád fejlődését, a két újság létrejöttének történetét, az általa az újságban talált hibákat, az egyeseknek semmi sem jó megállapítást, a feljelentéssel szerinte okozott károkat, szégyelljék magukat a feljelentők, álljanak ki a nyilvánosság elé, nincs a betelepülőkkel szemben ellenérzése, de a rombolókkal nem tud azonosulni és nem akart senkit bántani. A hosszú monológ végén a tapsoló emberek, tapsoltak. /Az alpolgármester úrnak jeleznénk, hogy az újság szerkesztői eddig is névvel, fényképpel vállalták magukat és ezután is így fogják. Nem tudjuk, hogy mire gondolt, amikor az újság mögött állókat akarta pellengérre állítani. Azt sem tudjuk, hogy kit akart kiállítani, hiszen Szőnyi Tamás elmondta, hogy jogvégzett emberek és szakértők segítettek neki összeállítani a bejelentést, amit a rendőrség, nyomozásra alkalmasnak talált. Szerk.: / Ez után a polgármester egyetértését fejezte ki az alpolgármester úrral és közölte Tamásnak és a csapatának, hogy végül is Ő lett feljelentve, mert Ő felel mindenért. Matiscsák Ferenc, Napsugár utcai lakos kért szót, aki szlovákul köszöntötte a jelenlevőket és a szlovák mondandójában hiányolta az iskolai szlovák nyelvoktatást. Majd magyar nyelvre váltott és elmesélte, hogy hogyan akarta egy asztalhoz ültetni az újságunk szerkesztőit és a képviselőket, de azt az alpolgármester úr határozottan elutasította. Kérte, hogy a nagyszabású terveknél vegyék figyelembe a fontossági sorrendet, a saját erőt és a saját vállalkozókat illetve bölcsességet javasolt. Azt is javasolta, hogy ha itt úgy működnek a dolgok, hogy aki szervezi, azé a bizonyos rendezvény, akkor csinálják azok, akik kritizálnak. Adjunk nekik lehetőséget, hogy megmutassák, hogy mit tudnak. Majd mindenkit megkért, hogy vigyázzanak a közös értékekre. Ekkor Mészárosné Ódé Ilona bekiabált, hogy bejelentkezett-e december tavaly óta. Matiscsák úr javasolta számára az alkotmány tanulmányozását. A polgármester úr felhívta Matiscsák úr figyelmét az elhangzott tervekre. Tóth László képviselő úr volt a következő hozzászóló, aki közölte, hogy sajnos újra fel kell kavarnia a kedélyeket, mert erről is szól a hozzászólása. Majd felsorolta a képviselői ígéreteit és a képviselőként elvégzett feladatait. Számon kérte a Csomádi Tükör szerkesztőit a megjelent Hrubos Csaba által írt cikkel kapcsolatban. /Majd a következő Hírharangban ugyanazt a cikket leközölték. Szerk./ A polgármester úr közölte, hogy a Dagály Kft.-től megvásárolták a dokumentációkat, de még nem tudják, hogy hogyan valósulhatna meg a termálvízzel való fűtés Csomádon. Az alpolgármester úr fórum megtartását javasolta. /Kicsit megkésve és a saját ellenérzése mellett, kicsit álságos módon. szerk./ Szőnyi Tamás képviselő kért szót és elmondta, hogy a tavalyi közmeghallgatás jegyzőkönyvében a Stipka féle telkekkel kapcsolatban nem úgy kerültek leírásra az elhangzottak és kérte a jegyző urat, hogy nézze meg, mert nem az általa aláírt lap került bele. A polgármester és közte valóban megroppant a kapcsolat, de nem, most hanem akkor, amikor az Óvoda II. üteménél hiába jelezte az általa aggályosnak talált dolgokat. A mai napig biztos benne, hogy ennél az esetnél 15 millió Ft. ködbértől esett el Csomád. Szóba került még a Csomád Invest Kft., amely az önkormányzat saját cége és állítólag nem működik, de milliós pénzforgalmat bonyolított Az alpolgármester úr szerint ez az egész maflaság, mert minden elkészült határidőre és itt került szóba az Óvoda költségvetése. /Megtudtuk, hogy az I. és II. ütem összesen 306 millió Ft.- ért készült el szerk./ Fejes Sándor következett a hozzászólásával, amelyben figyelmeztetett, hogy ez a közmeghallgatás nem arról szól, december Különvélemény amiről kellene. Kérte a testületi ülésekkel kapcsolatban, hogy nyitott legyen, mutassák meg, hogy hogyan dolgoznak. Megkérdezte, hogy ha az alpolgármester úr szerint 2 játszótér luxus Csomádnak, akkor miért nem találja luxusnak a 2 focipályát. Megkérdezte, hogy mennyibe kerül a műfüves pálya karbantartása és felsorolta az aggályait az MLSZ-el kötött szerződés kapcsán. Megkérdezte, hogy Kolossa úr mit és mennyiért tervezett összesen Csomádnak. /Ugyanis oly sokszor hallottuk már a házi tervező jó árait, meg a kamarai ajánlást, hogy jó lenne tudni már egy pontos összeget, bár a hallgatóságot ez a kérdés bekiabálásra ingerelte. szerk. / Polgármester a válaszában kifejtette, hogy nem igényel karbantartást a pálya, de egyébként is a sportkör felügyeli, és költségbe nem kerül. Mészáros István a gazdasági bizottság kültagja mondta el a véleményét ezután. Tudja, hogy nagy szükség lenne az egészségházra, de a sportöltözőre is. Az MLSZ most adott utoljára engedélyt, mert olyan állapotban van az öltöző. 70 gyerek játszik a pályán tehát szükség van rá. /kb.: 1600 fő él Csomádon, akiknek nagy szüksége lenne egy új egészségházra. szerk. / Matejka alpolgármester úr szerint nem muszáj 70 millió Ft-ért megépülnie az öltözőnek, mert a benne levő büfé nem létszükséglet. Hrubos Csaba a Csomádi Polgárok Egyesülete nevében megköszönte az eddigi segítséget és továbbra is szorgalmazta a játszóteret a Levente földre illetve a termálvíz hasznosítását. Stipka István képviselő úr kért szót és elmondta, hogy 4 éve támogatja a termálvíz hasznosítását, de nem mindenáron. Elmondta az elmúlt évek eseményeit és a költségeket. A pályázat is rejt magában anyagi veszélyt erről is beszélni kell. Majd újra elhangzottak a ös telek vásárlás körülményei és az azóta elvégzett munka. Megemlítette Sinkó Györgyöt, aki a pályázatfigyelőjük /feltesszük súlyos milliókért. szerk. / és azt, hogy mennyit köszönhetnek neki. A műfüves pálya pedig akkor is kellett, mert kell a fiataloknak. Ugyan nincs költség, de ha van, akkor is kell. Salamonné Sinkó Mária a Művelődési Ház felelőse közölte, /szintén papírból olvasva, spontán. szerk./, hogy igen itt ő a felelős, az igazgató, a gondnok és 10 éve dolgozik itt és az iskoláját felesben fizette ő és az Önkormányzat. A polgármester újra magához ragadta a szót és elmondta, hogy valóban kap pénzt a munkájáért, de a 7,5 millió több mindenből tevődik öszsze. /Pontos összeget most sem tudtunk meg. szerk./ Majd közölte, hogy nagyon kíváncsi Lepsényi László véleményére és arra, hogy miért csinálja, amit csinál. Salamon András, szintén a Csomádi Tükörrel volt problémája illetve szerinte nem tolni akarják a szekeret, hanem felülni rá. Fejes Sándornak elmondta, hogy szerinte mi a dolga a temető gondnoknak / számunkra most derült ki, hogy ő az, szerk. /Hiányolta a Tükör szerkesztőit a rendezvényekről?? szerk./ Mészárosné Ódé Ilona, a Csomádi Tükör szerkesztőitől kérdezi, hogy miért nincs fent az Interneten az utolsó két testületi ülés és szerinte az eddigiek is meg vannak vágva. /Kedves Ilona, a felvett anyaggal a szerkesztőség rendelkezik, és akkor teszi fel, amikor akarja, minket nem köt csak a Csomádiakkal szembeni kötelesség, a felvett anyag pedig a nagysága miatt van feldarabolva és nem megvágva. Egyébként, mint már említettük, ahol komolyan veszik tájékoztatást, ott a település honlapján van fenn az egész anyag. szerk. / Matiscsák Ferenc hiányolta, hogy nem lehet t küldeni a honlapról illetve azt kérdezte, hogy az önállóságot hogyan tudtuk volna megtartani. A polgármester válasza: tárgyaltunk az önállóságról, de nem voltak meg a feltételek. Birgány Lajos: A víkendeken lakik, akiknek nincs külön képviselője. Gratulált a testületnek. A Csomádi Tükör külalakja tökéletes nyomdász szemmel is, a tartalma is, csak az önkormányzatot bíráló cikkek nem kellenének bele. Kérdezi, hogy miért nem jelentették még fel az újságot becsületsértésért. Elmondta, hogy a víkenden élők rábízták, hogy kérdezze meg a Stipka féle telkek miért nem lettek visszavásárolva és miért nem a helyi vállalkozó nyert a járdaépítéskor. A válaszokat az alpolgármester úr adta meg, de ezeket már nagyon sokszor hallottuk, de pályázattal kapcsolatban nem értettük, hogy hogyan lehetett azokról nyíltan beszélni, ha azok zárt ülésen hangzottak el. Jakabné Sinkó Mária elmondta, hogy ő a Stipka István anyósa és felsorolta a rokoni kapcsolatait is. Beszélt a veje telkeiről és az elmúlt év történéseiről. Szőnyi Tamást vádolta azzal, hogy idehozta az iszaplerakót. Egy úr a Vitéz utcából elmondta, hogy nem érdekli a 30 éves történet és csak azt szeretné megtudni, hogy mikor lesz aszfaltozva az Ő utcájuk. Marcsek Sándor szintén a Csomádi Tükör ellen emelt kifogást és javasolta, hogy szavazzák meg a jelenlevők, hogy ne legyen tovább az újság. /???. szerk./ Mivel a rendőrség nem talált semmit szégyelljék magukat, ne üljenek előre, takarodjanak ki. /Igen veretes vélemény, csak az összefüggést nem értjük. szerk./ Kelemen Ildikó az iskola igazgatója kért szót és elmondta, hogy szívesen visszahozná a szlovák nyelvoktatást, de most türelmet kér, mert meg kell tudniuk, hogy hogyan működik az állami fenntartás. Átadás és átvétel már tart. Reméli a jó kapcsolat az önkormányzattal továbbra is megmarad. Lajtos János evangélikus lelkész türelmet, szeretetett és bűnbocsánatot javasolt. Illetve egy idős tanárának a tanításával tisztelte meg a hallgatóságot. Bobják Zoltán kért szót és elmondta, hogy 2 éve volt, amikor a csatorna miatt aláírást gyűjtöttek és az óta sem történt semmi. Nekik, akik ezt a rendszert használják sok gondot jelent. Nem szeretne, már semmilyen visszatekintést csak azt szeretné tudni, hogy a gondjaik megoldódnak-e. Az utolsó mondata az volt, hogy nem érdekel senkit sem, hogy mi volt, hogy volt, csak az a lényeg, hogy hogyan oldódnak meg a problémák. Mivel több hozzászóló nem volt a polgármester bezárta a közmeghallgatást. Végezetül pedig csak még néhány gondolat a postás úrnak, mi sem törünk be jobban senki háztartásába, mint Ön, amikor reklám újságokkal teledobálja a postaládánkat Igaz mi nem pénzért, hanem ingyen dolgozunk, illetve vagyunk annyira felnőttek, hogy el tudjuk dönteni, hogy akarjuk-e olvasni a reklámújságot vagy elvisszük a papírgyűjtésbe. Abba is biztosak vagyunk, hogy minden Csomádi lakos ugyan így tesz az újságokkal kapcsolatban. Nem tudjuk, hogy kitől származik az ön által leírt ötlet, mert a közmeghallgatáson csak az újság betiltását javasolta Marcsek úr. A Szerkesztők 6 7

5 Különvélemény Tisztelt Birgány Lajos! Szeretettel üdvözlöm lapunk lelkes olvasói között, kár, hogy ezt a tényt az önkormányzati újságból kellett megtudnom. Újító, jobbító, kritikai észrevételeit pedig szívesen vennénk, akár írásban, akár szóban is mondaná el nekünk. Bizonyára ezek az eszmecserék segítenének abban, hogy megismernénk egymást, egymás nézeteit, ami aztán hozzásegíthetné ahhoz, hogy objektívebb, kifinomultabb, önálló véleménye legyen olyan dolgokról, amiket egyelőre nem vagy csak részben ismer. Ugyanis szerintem nehéz úgy véleményt formálni valamiről, hogy, elmondása szerint, még csak most ismerkedik vele, pl. Csomád, annak vezetése, intézményei stb. Bár levelében, egy helyen.. többszörös feljelentésekről illetve.. illetőkről beszél,.. akik nem kérnek elnézést. Szóval ahhoz képest, hogy most ismerkedik, ebben a kérdésben még nálunk is többet tud A Közmeghallgatás valóban lehetett volna ezen az úton egy kezdő lépésecske, de semmiképpen sem ez a közmeghallgatás, és végképp nem lehet ez maga az út. Hiszen ha csak ebből akarna tájékozódni, akkor úgy gondolom, hogy egy minden szempontból torz és bármilyen összevetésre, véleményformálásra, megismerésre tökéletesen alkalmatlan fórumot sikerült kiválasztania. Azt mondja, hogy megdöbbenéssel kellett tudomásul vennem, hogy a falu lakossága nem egységes. Nem értem. Mire gondolt? Hogy Csomád lakossága bégető birkák alázatos nyája, akik a főkolompos után mennek a decemberi, szomorú éjszakába? Azt mondja volt Képviselő. Hát egy demokráciának nem pont az a lényege, hogy a vélemények különbözőek, kulturáltan ütköznek, majd konszenzussal megy minden a közös cél érdekében, előre. Mi ebben a döbbenet? Lehet, hogy az, amit helyette itt tapasztalt? Esetleg a diktatúra eltompította az érzékszerveit? Aztán más helyütt meg ezt írja, A tartalma sem lenne kifogásolható, sőt, ha nem lennének benne azok a cikkek, amelyek elsősorban a falu vezetését, a polgármestert, a képviselőket a becsületsértés tényét is kimerítő módon bírálják. Megint nem értem. Lehet, hogy nem tűnt fel Önnek, hogy nem a Hivatal, közpénzből fenntartott, propaganda kiadványát a Csomádi Hírharangot tartja a kezében, hanem egy olyan újságot, amelyben mernek kritizálni, Más véleményt formálni és kérdezni? Ön szerint baj, ha kritikát fogalmazunk meg a vezetéssel szemben? Ha erre a kérdésre IGEN a válasza, akkor úgy érzem ismét nagy probléma van az Ön demokrácia felfogásával. Az újságunk finanszírozásáról pedig csak egy gondolat. Jó érzésű Csomádi emberek adományaiból hozzuk létre hónapról-hónapra, társadalmi munkában minden lakos informálására, szórakoztatására, elgondolkodtatására, a Hivatal hathatós akadályozása ellenére. Végezetül említette a Választást. Ha Önnek azt jelenti a Falu Vezetése, hogy ki osztja az észt és a pénzt, akkor már jó helyen van A választással kapcsolatban, mi csupán azt szeretnénk, hogy 2014-ben legyen a falunak igazi Választása, mert megérdemli. Szóval Vigyázzatok Csomádi Választópolgárok! Ha pedig, ahogy írja, állandó és kielégítő munkanélküli, nagyon nyugdíjas, szóval ráér és igénye is van rá, a megismerés jegyében, nézzen át a túloldalra is. Szívesen látjuk! Az őszinte párbeszéd reményében maradok tisztelettel: Lepsényi László Csomádi lakos, a Csomádi Tükör főszerkesztője 8 Tisztelt Matyóka Lászlóné! december Örömmel olvastam levelét az Önkormányzati újságban, amelyben figyelmére méltatott egy írásomat, sőt annak kapcsán tollat is ragadott, hogy reagáljon rá. Jó érzéssel tölt el, hogy olvassa lapunkat és írásainkat. Örömöm még teljesebb lenne, és meg is érteném, ha észrevételével személyesen engem vagy újságunkat kereste volna meg, hogy egy harmadik személy védelmére keljen. Bár, ha komolyan vesszük a Testület tagjainak és népes rokoni, baráti táborának hangjait, hogy ebben a faluban két tábor van és mindegyiknek van újsága, akkor érteni vélem, bár egyetérteni vele természetesen nem tudok. Rátérve a konkrét mondatra. Szerintem Ön is pontosan tudja, hogy ezzel a mondattal mire gondoltam. A vezetési képességre, amely egy nagyon összetett dolog, de szükséges hozzá, többek között, egy nagy bizalmi tőke, ami már az említett vezető megválasztásánál elillant. Úgy gondolom, hogy egy igazi vezető először is egy értékelhető pályázattal rukkol elő, majd tapasztalva a körülötte kialakult helyzetet, önként visszalép, és nem vesz részt egy ilyen áldemokratikus kutyakomédiában. Így a fenntartásom vele szemben, azóta is meg van és a véleményem sem változott. Az említett hasonlatot pedig egy filmből kölcsönöztem, mert úgy gondoltam, hogy ide megfelelő és természetesen ennek semmi köze a fogyatékos emberekhez és pláne nincs köze ahhoz, hogy ki Istenfélő, és ki nem az. Egyébként valóban vallásos ember vagyok, de főleg cselekedeteimben élem meg Isten közelségét, nem pedig szavakban vagy képmutató pózolásokban, mint oly sokan. A világgal pedig már régen megbékéltem, hiszen bár Csomád sokat jelent számomra, azért nem a Világ. Bár ennek a világnak a nagyobbik részével sincs semmi bajom csak egy kis részével, amely történetesen ennek a kis falunak a vezetése, így folytatom megkezdett utam, magam és nagyon sokak érdekében és kérésére. Köszönöm bíztató szavait és remélem, hogy idővel, böngészve újságunkat, Ön is tud majd a sorok között is olvasni és nem csak táborokban tud gondolkodni és főleg nem hiszi azt, hogy akinél a pénz, hatalom és erő van, csak annál lehet az igazság is. Tisztelettel: Lepsényi László Csomádi lakos, a Csomádi Tükör főszerkesztője november december Különvélemény A kommunikáció mélypontja, vagy van még ennél lejjebb? Még egy gondolat a... Talán aki a legjobban élvezte ezt a minek nevezzem összejövetelt, az talán a jegyző úr volt. Szerintem hosszú pályafutása alatt nemigen látott effélét. Az igazat megvallva dolga nem akadt, hiszen nem sokan és nem sokat kérdezhettünk. Merthogy összekavarodtak a szerepek, és nem azok jutottak szóhoz akiknek kellett volna. Egy páran, megpróbálták más irányba terelni a meghallgatást. Nekik szólna leginkább ez a hozzászólás. (Értik ők, hogy miről kellet volna beszélni csak úgy csinálnak, mintha nem értenék.) Hétfőn délután hat órakor kezdődött a közmeghallgatás. Előtte testületi ülés a Müv. ház padlásán, persze az is nyilvános (na persze ha ha ha...). Aki nem munkanélküli, vagy nem nyugdíjas, annak esélye sem volt eljönni, hacsak nem vesz ki egy nap szabadságot. Nem is akarta senki, hogy sokan legyünk. Minek. A polgármester rögtön azzal kezdte, - azért van közmeghallgatás, mert hogy évente egyszer kell Csak hogy tudjuk, nem azért, mert tájékoztatni akarta az őt megválasztó népet, a közpénzek folyásának irányáról. Hát így szereti ő a nyilvánosságot. Egyébként is nyugodt volt. A sajátjain, mármint az ő megmondó és hangoskodó emberein kívül alig voltunk páran. Talán 60- an lehettünk. Rossz volt megtapasztalni az érdektelenséget, a közönyösséget, IRÁNTUK. Pedig tanulságos volt az este, a testület háttal ülő jelentős része, feltalált egy új Magyar Hungarikumot aminek a neve: BŰNBAKKERESÉS Ki a hibás? Aki sumákol, vagy aki ezt napvilágra hozza? A testület szerint az, aki árulkodik - hiszen az nagy baj, ha újságba kerül, mert ameddig csak halkan fecseg a felszín és hallgat a mély, nincs is probléma. De mi van akkor, ha homokszem kerül a gépezetbe és napvilágra kerülnek olyan összefüggések, amelyek megállják a helyüket. A pletykát még lehet kisebbíteni, elhallgatni, vagy gunyorosan cáfolni. De mi van akkor, ha valaki tényekkel lép elő (és azok, mint tudjuk makacs dolgok). Tehát, miután a polgármester világossá tette számunkra, hogy nem éppen jókedvéből van itt, hosszas ismertetésbe kezdett. Elmondta mindazt, amiről már tudunk. Mik épültek, mi fog épülni, és mennyiért, ha lesz rá pályázat. És szerinte mi a fontos, és mi nem. Miután megtudtuk, hogy a nagy döntések sok-sok munka árán születnek, valamint a nyilvánosságot csak addig szeretik amíg ők mondják meg mi az, ami fontos, és mi az ami érdekelhet bennünket. Mi volt még? Megtudtuk még azt is, hogy a műfüves pályának alig van éves fenntartási díja. Hogy mennyi, az titok. Végül is miért érdekelne bennünket, hogy mire költik a pénzünket. Mert ezt is Mi fizetjük! Gyakorlatilag a projecttel kapcsolatban semmi lényeges nem hangzott el. Megtudtuk ki, hogyan, miért találta ki. Megtudtuk Mészáros úr előadásában miért kell hozzá 70 millióért egy kiszolgáló épület. Aztán Stipka úr fejtette ki abbéli véleményét miért is nem aktuális a termálvíz projekt. Ő legalább helyesen ejtette ki, nem geometrikust mondott mint a polgármester, most már sokadszorra. Ugyanakkor sok mindenről nem ejtett szót Klement János. Például arra is kíváncsi lettem volna hogy jövőre emelik e a helyi adókat, vagy esetleg kivetnek e új adót a Csomádiakra, vagy hogy változik e szemét díj,...például arra is kíváncsi lettem volna hogy jövőre emelik e a helyi adókat, vagy esetleg kivetnek e új adót a Csomádiakra, vagy hogy változik e szemét díj, vagy mi lesz a csatornával,vagy csak egy icipici tájékoztatást a járásokkal kapcsolatban. Érdekelt volna, hogyan kérdezik meg az embereket mire van szükségük, mi az amin változtatni szeretnének, mi lenne jó Csomádnak... vagy mi lesz a csatornával,vagy csak egy icipici tájékoztatást a járásokkal kapcsolatban. Érdekelt volna, hogyan kérdezik meg az embereket mire van szükségük, mi az amin változtatni szeretnének, mi lenne jó Csomádnak. De mint azt már megszokhattuk, ez eszükbe sem jutott annyira elfoglaltak voltak a saját problémáikkal, de már hiányozna is, ha nem így lenne. Persze úgy nagyon nehéz kérdezni ha háttal ülnek az embereknek. Így megy ez, és erre még büszkék is! Összegzek egy kicsit. Adott egy falu, és annak vezetése. Hogy ez mennyire működik demokratikusan az kiderül a jól előkészített testületi ülések jegyzőkönyveiből, ahol a polgármester beterjeszt a testület elfogad. Nem érdekel, hogy hány bólogató van még a településünkön, de határozottan törekedni kell arra,hogy a lakosság érdeke legyen az első és a legfőbb szempont a falu vezetése szemében, mivel őket a lakosság választja és nem ők a lakosságot! Nekik ezáltal van hatalmuk!!! És a munkáltató érdekeit kutya kötelesek szolgálni" a munkáltatóik jelen esetben a Csomádi lakosok. Van a falunak egy polgármestere, aki döntéseket hoz, a testület 90 százalékos támogatásával, gyakorlatilag ellenvélemény nélkül. Biztos hogy mindig a Csomádi emberek érdekében cselekszik? Kellene? Igen. Mint az már kiderült, a fenti kérdésekre nem csak én vagyok kíváncsi, hanem egyre több Csomádi. Egyre többünknek van elege abból, hogy választott vezetőink birkáknak néznek minket. Nem elég, hogy a szükségesnél jóval több pénzt vesznek ki a zsebünkből. De amikor el kéne számolni vele, mert a törvény előírja, akkor hallgatnak, és úgy tesznek mintha elszolási kötelezettségük nem is lenne, felénk. Egyáltalán honnan vesszük a bátorságot, hogy kérdezzünk? Nem is értik miről van szó, bár tudják azt, hogy a kötelező adatszolgáltatás erősen hiányos, de csak az értetlent játsszák és megpróbálnak visszatámadni, illetve a lényegről elterelni a figyelmet - már akiét lehet. Értem én, hogy miért teszik, mint már írtam is: Megválasztottuk őket, akkor most tűrjük is el. És ezt komolyan is gondolják. Biztos jó ez így? Tényleg ezt akarták amikor leadták szavazataikat? Az én válaszom az, hogy NEM! Fejes Sándor 9

6 Házunk tája december Fenyőfadíszítés a templomkertben! December 22.- én szombaton a szerkesztőségünk néhány tagja és sok- sok lelkes gyerek megérkezett a templom elé, hogy 6. éve, immár hagyományosan felöltöztessük a Falu Karácsonyfáját. A Tisztelendő úr bejuttatott minket a kertbe és a kis csapat lelkesen hozzá is látott a díszítéshez. A régi megmaradt díszeink nagyon sok szép újjal gazdagodtak. Hálás köszönet érte az óvodásoknak és iskolásoknak, akik közül sokan nem tudtak eljönni, de gondoltak ránk és előre elkészítették a díszeket, melyeket jó kívánságokkal egészítettek ki, majd el is küldték egy-egy társukkal. Kedves Gyerekek, köszönjük szépen a munkátokat és a jó kívánságaitokat is! Lelkes kis csapatunk átérezte az alkotás és az adás örömét. Alig több mint egy óra múlva, büszkén tekintettünk a produkciónkra. Boldogan és azzal jóleső érzéssel indultunk haza, hogy megint örömet szereztünk megannyi embernek, akik másnap a misére gyűlnek vagy csak az év sodró viharától, a Templomnál és ennél a szép fánál szelídülnek. A csillogó szemű gye10 Karácsonyi mise Az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt. Erősítse meg a szíveteket és tegye feddhetetlenné a szent életben, a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus eljön. (1Thessz 3,12-13) Mt 2,13-18 Lk 2,25-35 rekek szerint nagyon szép lett Az angyal ezt mondta: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek a feldíszített fenyő, s bár nekik nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma igazat adva, szerintük még ren- nektek, aki az Úr Krisztus. (Lk 2,10-11) geteg szív elférne rajta. A díszítés persze alkalmat adott egy kis beszélgetésre is, a hatalmas fáról, a karácsony misztikumáról, a családról. A fiúk persze élvezték, hogy közben futkározhattak és játszhattak is, miután a férfimunkát elvégezték. Kaptunk két nagyon szép csillagot is, amit utólag is nagyon köszönünk, és amelynek méltó helyet találtunk a Nagy Közös Karácsonyfán. Sajnos a kültéri izzót nem sikerült beüzemelni, amivel még pompásabbá tehettük volna gyönyörű fánkat, de ígérjük jövőre az is megoldásra kerül november 28.-án este Reméljük, hogy aki látta tűnt el utcánkból /Napsugár/. Csomád Közös Karácsonyfáját, Fekete, hosszúszőrű perzsa cica. Neve: Berci, meglátta benne a gyermekek Aki bármely információval tud dolgos kezét, az őszinte, adni szolgálni róla, kérem hívjon a akaró szívét, angyali mosolyát fenti telefonszámot! és azt a reményt, hogy eljön majd az idő, amikor ezen a napon közösen álljuk körbe és egy hittel imádkozunk családunkért, falunkért és országunkért. Köszönet mindenkinek, aki segített és, aki csak egy elismerő fejbiccentéssel, egy meleg tekintettel is azt üzente, Köszönjük. A Csomádi Tükör szerkesztősége Eltűntem... Tel.: 06-70/ Szól az Úr december Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz Újévi gondolatok Tisztelt Olvasók! Kedves Testvérek! Mióta világ a világ, azóta szakadatlanul változik. Az utóbbi évtizedekben ez a változás hihetetlenül felgyorsult. Ha valaki 15 év távollét után visszatér Csomádra, a szülőfalujába, akkor azt látja, hogy házak, intézmények nőttek ki a földből, szinte megváltoztatva a falu eddigi képét. Mi magunk is változunk. Mosolyogva tekintünk egymásra különböző iskolai osztálytalálkozóinkon. Ilyenkor az év elején felmerül a kérdés lelkünkben: vannak-e időtálló értékeink és mércéink, amik függetlenek a mai világ változásaitól? Igénk azt tanítja nekünk, hogy Jézus Krisztus örökkévaló Istenként szólal meg közöttünk. Minden időben érvényes, amit Ő mondott. Az Ő beszédeinek a hitelessége és érvényessége nem változik. Ö maga mondta: az ég a föld elmúlik, de az én beszédeim soha el nem múlnak. (Mt24,35) Még az ezredfordulón kiadtak egy könyvet, melyet egy nem vallásos, nem templomlátogató közgazdász, Fritz Baaden írt. Az ő tudományos, közgazdasági számításokkal alátámasztott gondolatmenetében a következő eredményre jutott: Ha nem vagyunk hajlandóak megállni a világunk elpusztításnak útján, akkor saját magunkat fogjuk kiirtani. Ha nem veszi komolyan a világ a názáreti Mester intéseit, hiszen ő megmondta: boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Ha nem szelídülünk meg Jézus útmutatása szerint, tönkretesszük a földet, így a saját életünket is. A nem vallásos, tudományokban magasan kvalifikált ember is kénytelen oda eljutni, hogy egy 2000 éves Jézusi mondást ma is érvényesnek talál. Ezért kell nekünk ragaszkodnunk Isten igéjéhez, Jézus Krisztus kijelentéseihez, tanításihoz, mert azok érvényesek minden időben. A világ változhat ebben az esztendőben is úgy, ahogy akar, de az Ő beszédeinek igaz volta, érvényessége mindenkor megmarad, ma is. Éppen ezért Jézus tanítására a korszerű jelző helyett az leginkább az időszerű illene! Sosem volt népszerű az Úr iránymutatása, mert Istenhez fordulás kell hozzá! Pál apostol azt mondja: a zsidók botránkoztak rajta, a görögök pedig egyszerűen bolondságnak tartják, de folytatja mi akik hiszünk, tapasztal- Zsidókhoz írt levél 13,8. juk, hogy Jézus igéje változtatja meg az életünket! Az Isten ellen fellázadt ember olyan messzire került gondolkozásában Istentől, hogy nem érti az Ő gondolatait és ezért tiltakozik ellenük. Ez a fajta mai szellemiség nem tudja elviselni Jézus Krisztus hatalmát az élete fölött. Milyen gyümölcsei vannak annak, ha valaki ebben az örök, változhatatlan Krisztusban hisz? A legfontosabb gyümölcs lehet: - Az embertársainkat személyválogatás nélkül szeretni. Mégpedig nem valami felbuzdult emberi szeretettel, hanem az Isten szeretetével. Ezt tanuljuk kérjük el naponta az Úrtól! Ne spóroljunk azon, hogy az Úr szólít bennünket és nem válaszolunk hálás szívvel az Ő dicsőségére és embertársaink javára! Inkább azoktól váljunk meg, ami elválaszt Tőle! 2013-ban is legyen vezérlő csillagunk Istenünk változhatatlan szava: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! Lajtos János evangélikus lelkész, Csomád-Őrbottyán 11

7 Múltunk és hagyományaink december december Múltunk és hagyományaink Újév napi szokások A keresztény magyar hagyománykör az újév első napját Máriának, Isten anyjának szenteli. Máriát a magyarok különös tisztelettel övezték, ma is Aszszonyunknak nevezzük, róla énekelt szent énekeink hosszú századokon át a magyarok himnuszai voltak: Mennyországnak királynéja, /irgalmasságnak szent anyja./ Tengernek ezer csillaga,/üdvözlégy szép szűz Mária./Légy segítője népednek,/az elveszett bűnösöknek./kísérője istenednek,/anyja lettél teremtődnek. A magyar újévnek vagy esetleg karácsony másnapjának különleges szokása a regölés, noha léteznek Európa más vidékein hasonló, bőséget és boldogságot kívánó hagyományok. A regölés különlegessége a regösénekek, melyeknek hej, regö rejtem -refrénje, a csodaszarvas gyakori fölemlegetése a régi pogány magyar világra, sőt a sámánhitre utalnak noha a regösöket a középkorban mulattató alakoknak tartották (ioculator), akik körül nem ritkán nagy ivás alakult ki (combibator). A regösök beköszönő szövege, melyben István király szolgáinak nevezték magukat, arra mutat, hogy a középkorban István napján tartották ünnepüket a korábbi, ősi időkben e szokás talán a téli napfordulóhoz kapcsolódott. Ezen éneket mindmáig nem sikerült teljességgel megfejteni: folyóvízben kerek pázsiton csodaszarvas legel, s agancsán ezer gyertya gyullad meg. E képzet nagy jelentőséggel bírhatott, hiszen a Képes Krónika szerint másik szent királyunknak, Lászlónak is egy ilyen csodálatos szarvas jelent meg uralomra jutásának kritikus pillanatában, a váci ütközetben. Az újkorban a kalendáriumok a vízkereszt utáni első hétfőt regölő hétfőnek nevezték: legények járták az utcákat láncos bottal, köcsögdudával állati főként bika alakban, s minden lányos házhoz betérve ott elénekelték bőséget, jó egészséget kívánó énekeiket: Adjon az Isten ennek a gazdának egy hold földön száz mérő buzát! Régi rejtem, régi rejtem, sej, regü rejtem! Ez a nagy Uristen ezt is megengedte. Adjon az Isten ennek az asszonynak egy tyuk alatt száz csirkefiat! Régi rejtem, régi rejtem, sej, regü rejtem! Ez a nagy Uristen Ezt is megengedte. (Vas m.) A fiatalok számára még nagyobb jelentősége lehetett azoknak a regösénekeknek, amelyeket a leendő párokért mondtak a versben néven is nevezve a lányt és a legényt. Nem volt ritka, hogy a regösök a korabeli társadalom visszáságait énekelték meg, mégis énekeik inkább a mulattatást szolgálták. Hasonló szokás volt a csángók között a hejgetés, amikor éppúgy nagy hanggal, ostorral, a bikának nevezett dudaszerű hangszerrel járták körbe a lányos házakat, s énekeikben a kenyér születését adták elő. Mindennek a varázselemektől megfosztott változatát kell látni a férfiak szomszédjárásában, amikor is szerencsehozó jellegükkel tarsolyukban a legkülönfélébb jókívánságokkal üdvözölték a háziakat az újesztendőre. E napon a falu utcáit gyerekek, fiatalok járták, kolompokkal, edényekkel nagy zajt csaptak, hogy elriaszszák a házakból a rosszat; sőt a Székelyföldön egy szalmabábut elásva a telet jelképesen el is temették, a Balaton-felvidéken pedig hajlott hátú öreget jól megvesszőztek, mintegy a telet verve ki. A középkori feudális viszonyokra ment vissza a szokás, amikor pásztorok, cselédek, de többnyire a gyerekek fölkeresték a módosabb gazdákat, hogy minden jót kívánjanak az új esztendőre ilyesféle versikékkel: Adjon Isten minden jót ez uj esztendőben: fehér kenyér dagadjon füzfatekenőben; bor, bula, kolbász legyen mindig bőven; a patikát felejtsük el ez új esztendőben! (Békés m.). A szolgálónépek rendszerint ekkor kapták évi pénzjáradékukat. Újévi hiedelmek: Mint az újév első napja január elseje különösen az időjárást megjósló szokásairól ismert: a szép, derüs nap egész évre jóidőt jelentett, amint a tiszta, csillagos ég is mihamarabbi kikeletet; hagymakalendáriumot készítettek, vagyis egy-egy hónapnak megfeleltetve besóztak 12 gerezd fokhagymát, amikből aztán a jelzett hónap csapadékosságára jósoltak aszerint, hogy a fokhagyma reggelre levet eresztett-e vagy sem. Persze nem maradhatott el az év első napjáról a lányok férjjóslása sem: a lányok az újévi tányér kocsonyájukból kivetették a csontot a kutyának, s amelyikükét először kapta föl, az ment abban az évben először férjhez. De igyekeztek általánosságban véve mindent úgy tenni, hogy abból csupa jót és bőségeset jövendölhessenek: megrázták a gyümölcsfákat, hogy teremjenek; aki elsőként merített a kútból ezt hívták aranyosvíznek, azt egész évben szerencse kísérte; figyeltek az első falatra is, s kis mondóka kíséretében kapták be, hogy egész évben jól essék az étel: Ujság hasamba, hideglelés urakba! A mindmáig megmaradt szokásnak, tudniillik hogy a férfiak jókor hajnalban körbejárják a szomszédokat, alapját az a hiedelem képezte, hogy újév első vendége egész évre meghatározza a ház szerencséjét: a férfi hozta, az asszony vitte. Az évi jó- vagy balsorshoz fűződött az a szokás is, hogy e napon nem ettek tyúkot, mert az előre elkaparja az újévi szerencsét, hanem disznót kell fogyasztani, mert az épp előtúrja azt. Hasonlóképpen mágikus erőt tulajdonítottak a jókívánságoknak, amiket ezért nem szabad holmi formaságnak tekinteni úgy gondolták ugyanis, hogy ami ezen a napon történik az emberrel vagy amit kívánnak neki, az egész évben kísérni fogja. Így az új év első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Ugyanígy kerülendő volt mosni, teregetni, varrni, fonni, ez akár a család egy tagjának halálát is hozhatta. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak.de ezen a napon nem volt szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet gondolták a régiek.a gazdagságot többféle rétessel hitték hosszúra nyújtani. Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere. Erdélyi hagyomány a tüzeskerékengedés. Szalmával betekertek egy kereket, azt meggyújtották és legurították a domboldalról. Úgy tartották, a kerék összeköti az óesztendőt az újjal. Vízkereszt szokásai: Az ünnepnek, melyet leginkább a Háromkirályok látogatásaként tisztelt a nép, legfontosabb része a házak megáldása. Ekkor a pap körbejárta a házakat, meghintette azokat az ezen a napon a templomban frissen szentelt vízzel, s közben kolendált, vagyis alamizsnát kért. Ennek megtörténtét jelzi az ajtó szemöldökfájára írt Háromkirályok-monogram (M+G+B) és évszám, melynek láttán a gonosz szellemek távol maradnak a helytől. A különösen is vallásos székelyek térdre ereszkedve és imádkozva várták a pappal érkező szentkeresztet. Szokásban volt a gyerekek csillagozása is e napon, amikor is háromkirályoknak öltözve, ünnepi éneket dalolva kerültek egyet általában egy kirukkantható csillaggal, s cserében alamizsnát kaptak. Vízkereszt hiedelmei :A templomokban ekkor szentelt vízből amit háromkirályok vizének is hívtak mindenki vitt haza egy keveset, hogy azzal biztosítsák házukat egész évre a különféle rontásoktól: ittak egy kortyot az egészségükre, öntöttek belőle a kútba, sőt még az állatok vizébe is, és rituális szertartásként meghintették az épület sarkait s az ajtófélfákat, hogy a rosszat távol tartsák. A szenteltvíz az év során mind- végig megőrizte e szerepét: öntöttek az újszülött fürdővizébe, meghintették a menyasszonyt s a vőlegényt, a haldoklót vagy az elhunytat. E szentelmény erejét jelzi, hogy például Kalotaszegen a reformátusok is tartottak otthonaikban belőle. Figyelték e napon az idő járását is: ha enyhe volt az idő éppen úgy, mint Gyertyaszentelőkor, kemény telet várhattak. Ahogyan a mondóka tartja: Ha vízkereszt vizet ereszt, ízikedet padra rekeszd (ti. a silány minőségű takarmányra is szükség lesz még)! Antal napi szokások: A nagyhatású Remete Szent Antal emlékét őrzi e nap: ő alapította az első szerzetesközösségeket, noha önálló jelentőségét nehéz megállapítani, mivel alakja öszszekapcsolódott a nép között különösen is kedvelt Páduai Szent Antaléval. A magyarok között a háziállatok legfőbb égi gondviselője. Az olykor téli Szent Antalként is emlegetett Antal apát tiszteletének kultikus sajátosságait nyilvánvalóan a monasztikus szerzetesség visszaszorulásával is a hivő nép sok helyen teljes egészében átruházta Pádua szentjére, a nyári Szent Antalra. Ebből az áttételből maga a ferencrend, hazánkban különösen a bosnyák eredetű régi kapisztránus rendtartomány derekasan kivette a részét. Bácson, a hajdani érseki székhelyen Remete Szent Antal középkori, gondozásuk alá került kápolnája átvészelte a hódoltságot: nemcsak a keresztények, hanem gyógyulást remélve, beteg törökök is látogatták. A monda szerint egy török basa építette, mert fia szemhályogját egy barát meggyógyította.a kápolna kultikus jelentősége közvetett tudomásunk szerint máig töretlen.mindkét Antal ünnepén, továbbá keddi napokon búcsúsok járnak ide. Baján a kapisztránusok új templomukat (1759) Páduai Szent Antalnak szentelték. Jellemző azonban, hogy ott látjuk benne Remete Szent Antal egyidejű barokk oltárát is, ami a szent apát délvidéki tiszteletének szívósságára vall. A máriagyűdi búcsújáró templom Páduai Szent Antal-oltárán egy kis kép emlékeztet Antal apátra is. A hivatalos templomi kultuszból mindenesetre azonban már itt is, máshol is kiszorult, de a hagyományőrző népi jámborság főleg délszláv eredetű faluinkban még tud róla. Így Hercegszántó sokac népe máig Ognjeni Antun, vagyis Tüzes Antal néven emlegeti. Ünnepe asszonyi dologtiltó nap, templomozni szoktak, ha csak pár percig is reggeltől késő estig. Régebben három megelőző keddi napon böjttel is készült rá az egész család. Ezen a napon nem szabad tojást kiadni, esetleg eladni, mert akkor kiveri a házbelieket a Szent Antal tüze. Öreg falubeliek szerint a papok ezt a napot nem szeretik, mert a szent apát tiltotta volna el őket a nősüléstől. A hercegszántói magyarok is Tüzes Antal néven tisztelik. Nem dolgoztak, csak a fonóházba jártak, varrtak. A szombati lámpát is meggyújtották e napon. Volt szárazbál is, vagyis vendégség, ahol azonban inni nem illett. Mohács sokac népe a két Antal között máig így tesz különbséget: Antun sa svinjama (Antal a disznókkal) és Antun sa magarcem (Antal a szamárral). Páduai Szent Antal legendájából ismeretes, hogy felszólítására szamár ereszkedik térdre az Oltáriszentség előtt, amelyet az eretnekek vonakodnak imádni. A megnevezés nyilvánvalóan a mohácsi franciskánus templom két hajdani, sajnos már oktalanul eltávolított, elenyészett Antal-ábrázolását idézi. A mohácsiak azonban a legújabb időkig, talán még napjainkban is, gyertyát, tojást, disznócsülköt, kenderkócot tesznek Antal remete napján a névazonosság révén Páduai Szent Antal oltárára, miután Antal apátét eltávolították a templomból. A kenderkócból a harangkötelet szálazzák, javítják, vagy újat készítenek belőle. Emlékeztetünk az Antal apátnak ajánlott disznók csengőjére, amelynek hajdan gonoszűző, jószágoltalmazó erőt tulajdonítottak. Hőgyész határában erdei hársak között áll a német alapítású csicsói kápolna (1734), a Völgység egyik meghitt búcsújáró helye. Belső oldalfalán a jószágpatrónus Remete Szent Antal barokk faszobrát látjuk.* A kultuszt nyilván még az első bevándorlók hozták magukkal. Jellemző, hogy a búcsúsnép már régóta Vendelt tiszteli benne. A Csepel szigeti Tököl rác eredetű katolikusai körében a jószágszentelés, marhaszentelés sajátos helyi formában történik ezen a napon. Mise után kocsi, havazás esetén szánkó jelenik meg a templom előtt, amelyen két ministráns gyerek kíséretében a pap foglal helyet. Csak karing van rajta.a kocsi a faluban három helyen szokott megállani.itt a járdára oltárszerűen asztalt készítenek. Szépen leterítik, feszületet és égő gyertyát helyeznek rá. A közelben lakó hívek kis poharakban, csészékben sót, almát, fokhagymát hoznak, amelyet a pap az ad omnia könyörgéssel megáld, majd imádkozik és áldást oszt, hogy a falu jószágait, a hívek termését Szent Antal apát közbenjárása oltalmazza meg minden ártalomtól. A szétosztott almát a család még aznap megeszi, a fokhagymát főzésnél használják el, a sót pedig a jószággal etetik meg. A szentelés idejére az istállók ajtaját kitárják. A szertartás a következő két helyen is megismétlődik. A hagyományhoz az is hozzátartozik, hogy a lovaknak menet közben futva kell haladniok. Hasonló hagyományokra homályosan Ercsi faluban is emlékeznek. Ennek népe is délszláv eredetű. Antal napi hiedelmek: A nagyhatású Remete Szent Antal emlékét őrzi e nap: ő alapította az első szerzetesközösségeket, noha önálló jelentőségét nehéz megállapítani, mivel alakja öszszekapcsolódott a nép között különösen is kedvelt Páduai Szent Antaléval. A magyarok között a háziállatok legfőbb égi gondviselője. Úgy hitték a régiek, hogy Antal csillapítani tudja Szent Antal tüzének nevezett orbáncot, mégha fölöttébb különös praktikával is: három Antalnak kellett elszívnia egy pipa dohányt a beteg ágyánál e füstben a beteg láza alább hagyott. Ágnes napi szokások: Újkori úrbéri összeírásokban olvashatunk egy különös jobbágyi szolgalomról, az anglitborról. Minden bizonnyal már lefejtett dézsmaborról van szó, amelyet a jobbágy Ágnes napján adott át földesurának. Vince napi szokások: A bortól elválaszthatatlan Vince napot követi a kánai menyegző emléknapja, amikor is Szűz Mária kérésére Jézus borrá változtatta a vizet. A Jászságban sajátos módon összekapcsolták a nap két jegyét, amikor is az asszonyok egyikük házánál összegyűlve megünnepelték Mária esküvőjét: fölékesítették szobrát, imádkoztak, énekeltek, végül bor és kalács mellett történeteket meséltek a Szűzanyáról. E szokást ápolják Székelyföldön a Rózsafüzér Társulatok. Vincét vértanúságának egyik ikonográfiai eszköze a fejsze, néha csákány, irtókapa után. E szimbolum a régi Magyarország néhány határszéli német falujában is gyökeret vert. Ezek: Fraknó (Forchtenau), Újtelep (Neustift), Szalonakhuta (Glashütten bei Schlaining), Felsőszénégető (Oberkohlstätten), Pónic (Punitz) és még néhány hely. Ezen a napon nem dolgoztak. Misét hallgattak, áldomást ittak, olykor farsang lévén bálat (Holzhackerball) is rendeztek. Fraknó és Németújvár (Güssing) és még néhány falu német népe szerint a madarak Vince napján házasodnak. Ezért nem szabad a táj népi hagyománya szerint az erdőben dolgozni, fát dönteni, hogy az ember a madarak menyegzőjét (Vogelhochzeit) meg ne zavarja, hiszen majd holnap, Szent Szűz kézfogójának ünnepén (január 23.) nászéneket énekelnek Máriának. A hiedelemnek alsóausztriai párhuzamai is vannak. (Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium) 12 13

8 Múltunk és hagyományaink december november Múltunk és hagyományaink Felhívás Januári jeles napok II. Csomádi Disznóság December 31- Január 1. Szilveszter és Újév napja. Szilveszter a polgári év befejező, január 1-je pedig a következő év kezdőnapja. Szilveszteri szokások Szent Szilveszter pápa (IV. század) ünnepe, gyakorlatilag az új év vigíliája (előestéje). A szilveszteri szokások közös célja, a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsolni. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távoltartása a háztól. Eszközei igen változatosak, karikás ostor, duda, csengő, kolomp. Ismertszokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyben szokás az óév kiharangozása, és az új esztendő énekkel köszöntése. Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás és sajnos a petárdadobálás is. Erdélyben volt szokásban minden nagyobb ünnepen, így húsvétkor és pünkösdkor is a tüzeskerék-engedés. Szalmával betekert kereket meggyújtottak és a domboldalról legurították. Különösen az erdélyi szászok körében népszerű szokás, úgy tartják a kerék összeköti az óesztendőt az újjal. Falvainkban általában az óév búcsúztatást és az újesztendő köszöntését harangzúgás kísérte. Volt ahol a falu lakói együtt ünnepeltek, a templomhoz vonultak, egy legény felment a templomtoronyba, onnan köszöntötte az újesztendőt, a hívek pedig hálaadó énekeket mondtak. A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat. Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítni. Természetesen szilveszterkor is jártak a legények házakhoz köszöntőt mondani, vagy éppen valamely tréfás jelenettel a háziakat jókedvre deríteni. Újévi szokások A január 1-jei évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az újév első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Így például semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben mindenki megy onnan. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor. Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt korareggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe. Bizonyos táplálkozási tilalmak is kapcsolódnak ehhez a naphoz. Baromfit nem lehetett enni, mert a tyúk elkaparja a szerencsét, ellenben ajánlatos volt a malachús fogyasztása, mert az kitúrja a szerencsét. A szemes terményeket is ajánlatos enni- babot, lencsét -, mert akkor sok pénzük lesz a háziaknak. Sok vidéken rétest sütöttek szintén az analógia jegyében (hosszúra nyúlik az élet, mint a rétestészta.) Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újév köszöntők a portákon gabona magvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél. Január 6. Vízkeresztnapja, a karácsonyi ünnepkör záró napja, ezután veszi kezdetét a farsangi időszak. Három királyok napjának is nevezik, és a karácsonyfát is ezen a napon bontjuk le. Az egyház e napon emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről, ekkor szentelik a vizet és a tömjént. A szenteltvíz a templomokban is megtalálható, de a hívek vittek belőle otthonukba is. Széthintették a szobában, az istállóban, a földeken, hogy egészségesek legyenek, illetve a bő termés reményében, és hogy áldás legyen a házon. Öntöttek belőle a csecsemő fürdővizébe, vagy éppen meghintették vele az ifjú párt. Betegeknek általában a halántékát kenegették vele, és behintették természetesen a halottakat is. A keleti egyházban a folyók megszentelése is szokásban volt, körmenetben vonultak a hívek a folyóhoz, ahol faragott keresztet vetettek a vízbe. Ebből a szokásból alakult ki a házszentelés vagy más szóval koledálás szokása. Általában a pap és a kántor elmegy a hívek házához, megáldja azt, elbeszélget velük. Fáradozásaiért a háziaktól sonkát, tojást, szalonnát és lélekpénzt kapott. Egyes protestáns vidékeken ezt a szokást az egyház tiltotta. Sokhelyütt a fiúgyermekekkel jártak a házakhoz "három királyt járni". A dramatikus játék a bibliai történetet meséli el, amikor a napkeleti bölcsek felkeresik a kis Jézust. A szereplők fehér, bő ingbe és díszes süvegbe öltöznek, valószínűleg legnépszerűbb Boldizsár, a szerecsen király szerepe, amihez az arcot jól össze kell kormozni. Vízkereszt utáni második vasárnap Megemlékezés Jézus első csodatételéről, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. A házaknál általában énekmondó aszszonyok beszélték el a történetet, majd a házigazda étellel-itallal vendégelte meg a jelenlévőket. Volt ahol el is játszották a bibliai történetet. Január 22. Vince napja, a bortermelő vidékeken fontos nap. Ekkor metszették a vince vesszőt, amit a meleg szobában hajtattak, ebből az adott évi termésmennyiségére következtettek. Azt tartották, ha ezen a napon jó idő van, jó lesz a szőlőtermés is. Az idén is megrendezzük án, most is egy kecses sertés kárára, hagyományőrző disznóvágásunkat, az azt megelőző, folytatódó és követő lakomával valamint iszogatással, zenével, tánccal egybekötve. A napi program: - Szúró pálinkafogyasztás, A sertés EU szabvány szerinti másvilágra küldése, Fogyasztás az áldozati sertésből I., A sertés szisztematikus, nyilvános és tradicionális szétszedése - A már elkészült konyhakész disznó darabok elfogyasztása II., Az áldozat maradékának fogyaszthatóvá tétele - A sikeres és fáradságos munka utáni lakmározás III. valamint italozás és tánc Helye: A Csomádi Falumúzeum A rendezvény ideje alatt a kemencében finom ételek készülnek és forralt bor illetve egyéb finomságok kaphatók. A zeneszolgáltatás folyamatos. A helyszínen fűtött sátor, asztalok és padok biztosítják, hogy ezen a hideg téli napon komfort érzetünk egy kicsit nagyobb legyen. Lehetőség van a Csomádi Polgárokért Egyesületbe belépni/éves tagdíj 1200 ft./, amely összeg kifizetése mellett a rendezvény ingyenes. Nem tagok esetén az esemény összege mindenkinek a fogyasztás függvénye, részletek a helyszínen. Az esemény teljesen interaktív, bárki, bármikor bekapcsolódhat. A lényeg a hagyományőrzés, a közös munka, az önfeledt szórakozás, kikapcsolódás. Mindenkit szeretettel várunk! A rendezvényt a Csomádi Polgárokért Egyesület, a Nemzetiségi Önkormányzat valamint a Csomádi Tükör szerkesztősége közösen szervezi

9 Óvoda november Iskola december Decemberi sulis napok December 6-án iskolánkba is megérkezett a MIKULÁS! A legkisebbek (1. és 2. osztályosok) már az ebédlőnél találkoztak vele, s onnan vidáman énekelve kísérték be az iskolába. Itt krampuszaival és persze a sok ajándékkal megrakodva járta végig az osztályokat. Minden osztályról sok információt gyűjtött össze az eltelt időszakban messzelátó szemüvege segítségével, így aztán igazán jól informált volt jóság tekintetében. Mikulás az Oviban december 6-a a Mikulás eljövetelének napja idén is izgatottságot, örömöt hozott óvodánkba. A gyermekek vidáman, felhőtlen mosollyal arcukon érkeztek reggel a csoportszobákba. A megszokottól eltérő módon, idén az óvónők apró meglepetéssel, egy mesejáték előadásával készültek a gyermekeknek. Az előadás fantasztikusan sikerült, a gyermekek boldog, örömteli arca mindent elárult. Az izgalmak tovább fokozódtak a Mikulás érkezésével. A Mikulás minden gyermeknek néhány mondatot mondott, majd egy ajándékcsomagot nyújtott át nekik. A gyermekek énekekkel, versekkel, rajzokkal kedveskedtek a Télapónak. Miután zsákja kiürült, elfoglalta kényelmes székét irodájában, ahol azok a gyerekek kereshették fel, akik szerettek volna vele beszélgetni, elmondani neki kívánságaikat vagy üzenni szerettek volna a Jézuskának. Közben az osztályok megtartották saját rendezvényeiket: játszottak, táncoltak, kézműveskedtek. Voltak olyan testvérosztályok, akik közös programot szerveztek. Mindehhez a vidám hangulathoz hozzájárult a szülői munkaközösség, akik gondoskodtak a finom szendvicsekről és a hidegben igazán jóleső teáról december 11. Szűcs Zsoltné igazgatóhelyettes Forrás: csomadsuli.hu Művelődési élményeik az iskolásoknak: Színházlátogatáson való részvétel: az érdeklődő gyerekek 3 előadás közül is választhattakmagyar Színház: Rumini Ferrit-szigetén -Madách Színház: József és a színes szélesvásznú álomkabát - Kolibri Színház: Emil és a detektívek Mindhárom előadás nagyon tetszett a gyerekeknek a véleményük a csomadsuli. hu oldalon olvasható. A felső tagozatos diákok a Művelődési Házban részt vettek egy író-olvasó találkozón egy mai élő költővel: Horváth Ferenccel. December 18-án és 19-én a zeneiskolába járó gyerekek hegedűhangversenyen és zongorahangversenyen mutatták be, hogy mennyit tanultak és fejlődtek az elmúlt évben. Természetesen ezek után már csak az a karácsony és az új év ünneplése illetve a pihenés várt a gyerekekre, hogy újult erővel kezdhessék az új évet és majd január közepén a II. félévet. 17

10 Sport Kendó: Milyen emberré formálódom azon gondolatok által, amelyek a kendó gyakorlása után születnek meg bennem? Azokban a csendes percekben, amikor próbálom megérteni a dojon kívül, hogy mit miért csinálok, min kell változtatnom, és mindezt hogyan fogom véghezvinni. Molnár Eszter újabb bejegyzése Amikor ilyesmin töprengek, akarva akaratlanul párhuzamot vonok az életem és a kendóm között. Vannak tulajdonságok, amelyek nyilvánvalóvá válnak a vívás gyakorlása közben, így egyértelmű visszajelzést kaphatok magamról. Olykor félelmetes és egyben lenyűgöző a szembesítés. Végül is a legfontosabb kérdés az, hogy mit ad nekem a kendó? Egy különleges szemléletmódot, amely által jobban megérthetem, megélhetem az életem. A megfelelő pillanat kivárása Hányszor szembesülünk az életben azzal a ténnyel, hogy nem a legmegfelelőbb pillanatban reagáltunk dolgokra. Elkapkodtunk, avagy későn hoztunk meg fontos döntéseket. Világunk azt sugallja, hogy azonnal szerezzük meg, amire vágyunk. A reklámok, a felgyorsult életritmus mind ezt közvetítik. De tapasztalhatjuk, hogy az életben nagyon is sok múlik az időzítésen. Tudunk-e türelmesek maradni akár éles szituációkban is? Ez nem azt jelenti, hogy nem tesz semmit az ember addig, amíg el nem jön a pillanat a cselekvésre, hanem gyűjti az energiát, az információkat, figyel és "megfigyel", koncentrál, hogy minél biztosabb legyen az eredmény. Ezt is gyakoroljuk vívás közben, hogy valóban a megfelelő időben, helyzetben képesek legyünk bevinni az ipon értékű találatot. Valóban részese legyek a történéseknek Folyamatosan gyakorolhatom, hogyan összpontosítsak úgy az ellenfélre, hogy közben ne a saját gondolataim tartsanak fogságban. A kendó által megtanulhatok cselekvővé válni, valóban lehetőségem van arra, hogy megértsem, jobb előítéletek nélkül megtapasztalni, milyen az, amikor "üres tudattal" csak egyszerűen jelen vagyok a küzdelemben. A másikra figyelve engedem, hogy a megérzéseim és az ellenfél által adott válaszreakciók felismeréséből létrejöjjön az a közeg, amiben a velem szembenállót "megfejthetem". Elfogadni mások véleményét A vívások után megköszönjük a gyakorlást az ellenfeleinknek és várjuk a visszajelzést, ami elengedhetetlen a fejlődéshez. A fő feladat ilyenkor az, mennyire vagyunk képesek elfogadni és befogadni azt, amit hallunk magunkról. Ez a legtöbbször nagyon nehéz, különösen akkor, ha az ember igyekszik változni, az eredmény azonban várat magára. És akár mekkora közhely is: a legfájdalmasabb kritikából lehet a legjobban épülni. Ugyanis ez gyakran arról szól, hogy olyan gyengeségünkre mutat rá a partnerünk, amelyet lehet, hogy még magunk sem ismertünk fel, vagy, ami még ennél is rosszabb, tudunk róla, de nem akarjuk beismerni magunknak. Ha azonban ezeken a hibákon, hiányosságokon kezdünk el dolgozni, hatalmasat léphetünk előre. Alázat és bizalom Mindehhez viszont alázat kell és bizalom a másikkal szemben. Nyilván az életben nem mindig segítő szándékkal kapunk viszszajelzéseket. Ez nem rajtunk múlik, az viszont igen, hogyan reagálunk ezekre. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy csak hozzáállás kérdése az, hogyan raktározzuk el mások megnyilvánulásait, akkor még a nem éppen nekünk tetsző módon "csomagolt" észrevételeket is végül a javunkra fordíthatjuk. Mivel szerencsére különbözőek vagyunk, különböző reakciókat váltunk ki egymásból. Van, aki könnyebben kiismer minket, más kevésbé, valakinek izgalmas, inspiráló a személyiségünk, másnak idegesítő. Éppen ezért jó dolog minél többféle december egy különleges kommunikáció emberrel vívni, találkozni, mert így megmérettethetünk, kit hogyan tudunk kezelni. Az élet felismerések sokaságát tartogatja számunkra. Ha teszszük a dolgunkat, figyelünk mások reakcióira, hogy kiből mit váltunk ki, egyre jobban tisztába jövünk önmagunkkal. Körvonalazódnak azok a dolgok, hogy miben kell még változtunk, illetve mik az erősségeink. Mindannyian más-más fizikai és mentális adottságokkal rendelkezünk. Van, aki hamarabb felismeri a helyzeteket, és tud rá reagálni, van, akinek több idő kell, hogy merjen cselekedni. Van, aki vakmerő, van, aki biztonsági játékos, és van, aki bizonytalan. De vannak alaptulajdonságok, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valóban élvezni tudjuk a kendózást, a vívást, az életet. Ha nem is rendelkezünk még ezekkel megfelelő mértékben, lehetőségünk van kifejleszteni magunkban a kendó gyakorlása által. Bátorság Felállni a másikkal szemben, önmagunkat vállalva, annak ellenére, hogy tudjuk, sebezhetők vagyunk. Nem hátrálunk meg, még akkor sem, amikor nem az történik, amit szerettünk volna. Elszántság Újra és újra erőt venni magunkon, hogy kezünkbe vegyük az irányítást. Utolsó pillanatig kitartani, hinni, hogy képesek vagyunk a harcban győzni és végül győztesként vagy olykor vesztesként, de emelt fővel távozni, mert amit tudtunk, azt megtettük. Összegzésül: a kendó egy különleges kommunikáció, amely gyakorlása közben szavak nélkül megismered a veled szemben álló embert és általa önmagadat december Vegyeskosár Hárs Ernő: A tél betűi A havas táj óriási irka, varjakkal és fákkal teleírva. A betűk a fák fekete rajza, s a varjak, mint pontok, ülnek rajta. Minden napnak más a kézvonása,a betűket szélvihar cibálja. Felrepülnek a pontok időnként, hol széjjelebb sodródnak, hol összébb. Majd a végén károgva leszállnak, új értelmet adva az írásnak. Sorait a tél ekképpen rója, s fütyül rá, hogy van-e olvasója. Babits Mihály: Halavány téli rajz "Milyen fehér csöndesség ez! Messze házunk télben ül. Gyere az ablakhoz,édes! Csókolj meg és nézz körül! Süt a nap, elállt a hó már, mégis pelyhek hullanak: puhán, halkan, pehelymód száll pillanat és pillanat." Gábor Andor: Hull a hó "...Ablakokon jégvirág van, művészkedő hideg csípte Domb lejtőjén hóból dunna, faágakon hóból csipke. Képzelhetsz-e ennél szebbet, szemnek, szívnek ékesebbet? Ékesebbet? édesebbet? ennél békességesebbet? " Megbízható, precíz, munkájára igényes hölgy takarítást keres Csomádon napi illetve heti rendszerességgel! Hívjon bizalommal! T.: 06-70/ ! MAGÁN TELEFONSZÁMMAL ne hívjanak! Varrást vállalok Vállalom férfi, női és gyermekruhák felvarrását, átalakítását, zipzárcserét, nadrág felszegést és egyéb, varrással kapcsolatos munkákat. Gyorsan, Apróhirdetés: precízen dolgozom, az árak és további információ tekintetében kérem, hívjon bizalommal: 06-30/ Gyógymasszőr 06-20/ Minőségi, garanciális (10-30év) svéd, osztrák, német laminált, fa és parafa padlók és kiegészítőik forgalmazása, ingyenes házhoz szállítással (Veresegyházon és 10 Kedves csomádi lányok, asszonyok!! Aerobic tornát tartok a csomádi Művelődési házban. Az időpont: minden szerdán óra. A jó hangulatú, zenés, átmozgató óra Ft/alkalom. Gyere, próbáld ki mert az első óra ingyenes. Hívj vagy csak találkozzunk szerdánként Szabó Marianna km körzetében). LAMINÁLT PADLÓ MINT- ABOLT Veresegyház Szadai út Szeretne megtanulni autót vezetni? Szeretné a már meglévő tudását csiszolni? Szeretne gyakorló órákat venni? HÍV- JON MOST! Lepje meg önmagát vagy családtagját, keresse bizalommal szakoktatóját! Telefon: 06-20/

11 Szól Csomádi az Úr csalamádé november június november Vegyeskosár Napi menü: Palócleves Hozzávalók: 3 közepes vöröshagyma 0,5 kg sertéscomb (fele lehet füstölt is) kb. 2 üveg zöldbab kapor bors só pirospaprika olaj 1 nagy pohár tejföl 2 ek liszt Elkészítés: A vöröshagymát apró kockára vágjuk, majd kevés olajon pároljuk, míg üveges nem lesz -nem kell pirítani. A megpárolódott hagymára kevés pirospaprikát szórunk, majd hozzáadjuk a kockára vágott sertéshúst is. Felöntjük kevés vízzel, és a húst puhára főzzük, kb. 2 csipet őrölt borsot teszünk bele. Ha füstölt hús is van benne, csak a végén sózzuk, ha nincs, ízlés szerint sózhatjuk a húst. Amíg a hús fő, elkészítjük a rántást. 2 ek lisztet kevés olajon zsemleszínűre pirítunk, majd kevés pirospaprikát szórunk bele vigyázva, nehogy megégjen a paprika, majd a tejfölt is hozzáadjuk, simára keverjük. Ha a hús megpuhult, hozzáadjuk a kaprot, kb. 2 nagy csipetet, majd mehet bele a bab. Pár percig főzzük, majd hozzáadjuk a rántást is, és ezzel is főzzük kb. 5 percig. Fokhagymás-csirkés spagetti Hozzávalók: 1 nagyobb csirkemell filé 8 gerezd fokhagyma 6 ek szójaszósz 6-8 ek olívaolaj só őrölt bors 30 dkg spagetti Elkészítés: A fokhagymát megpucoljuk és vékonyan felszeleteljük. Az olívaolajon pár percig pirítjuk. A húst vékony csíkokra vagy kisebb kockára vágjuk és a hagymához adjuk. Addig pirítjuk az olajon, míg az egész teljesen ki nem fehéredik. Hozzáadjuk a szójaszószt, megsózzuk, borsozzuk és egy kevés vizet öntünk alá. Lefedve puhára főzzük. A spagettit sós vízben megfőzzük. Ha a hús megpuhult, a tésztát hozzáöntjük és egy pár percig kevergetve együtt főzzük. Fokhagymás tészta Hozzávalók: 500 g szarvacska tészta 10 dkg bacon 3 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma olaj 3,5 dl tejföl liszt só bors petrezselyem 20 dkg trappista sajt Elkészítése: A tésztát a szokásos módon kifőzzük. Egy serpenyőben pár csepp olajon (ha szükséges, mert lehet, hogy a szalonna elég zsíros) megpirítjuk az apróra vágott bacont. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát. Pár perc múlva a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk, és felöntjük a tejföllel. Jól összeforraljuk, lisztszórással kissé besűrítjük. Fűszerezzük, és a lisztszórás után még pár percig főzzük. Tésztával, reszelt sajttal tálaljuk. Hamis hókifli Hozzávalók: kb darabhoz: 60 dkg liszt 37,5 dkg vaj 15 dkg porcukor 1 teáskanál só 1,5 evőkanál ecet (10%-os) annyi víz, hogy összeálljon (kb. 1/2 dl) A töltelékhez: kemény szilvalekvár 15 dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor Elkészítés: Előző nap összegyúrjuk a fenti tésztához valókat, fóliába csomagoljuk, hideg helyen pihentetjük. Másnap elfelezzük, egyenként vékonyra nyújtjuk, közepes, kb. 6 cm-es pogácsaszaggatóval kerek formákat kiszúrunk belőle. Megtöltjük, feltekerjük, kicsi kifliket formázunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, és 200 fokos előmelegített sütőben kb perc alatt megsütjük. Forrón vaníliás porcukorban megforgatjuk és tálra rendezzük. Tájékoztató! január 25-én pénteken órai kezdettel a Művelődési Házban Lakossági Tájékoztatót tart a Csomádi Polgárok Egyesülete részéről Hrubos Csaba a geotermikus energia felhasználásról. Érdeklődni: Hrubos Csaba Jöjjenek, kérdezzenek! 21

12 Hirdetés Konténeres szállítás november , 3, 4 m 3 konténerek bérlése Csomádon és vonzáskörzetében. Használatbavételi engedélyhez szükséges hulladék elhelyezési igazolás kiadása! Szőnyi Group: 06-28/ , 06-30/ ,06-30/ Április március Augusztus Július December November KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK: Felnőtt házorvosi rendelés: Dr. Selmeczi Lia H., Sz.: K., Cs., P.: Csomád, Kossuth u. 67. T.: 06-20/ Dr. Gedeon Csaba csüt.: óráig Csomád, Kossuth u. 67. T.: 28/ , M.: 06-30/ , Nappali sürgősségi ügyelet: óráig Dr. Gedeon a fenti elérhetőségen, ill. 104 Orvosi ügyelet: 18 órától másnap reggel 7 óráig a MISSZIÓ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT Veresegyház, Gyermekliget u. 30. Telefon: 06-28/ mobil: 06-20/ GYERMEKORVOS Dr. Kicsiny Emese tanácsadás: csütörtök rendelés: hétfő 8-9, csütörtök telefon: 06-28/ , 06-20/ Védőnői Szolgálat Nagy Anikó védőnő telefon: 06-20/ Várandós tanácsadás: hétfő Csecsemő- és kisgyermek tanácsadás: hétfő Fogorvos rendelési ideje: Dr. Patonai Imola körzeti fogorvos, telefon időpontfoglalalás: 06-28/ Rendelés helye: Őrbottyán, Rákóczi Ferenc u. 88/2. hétfő, csütörtök: óráig sürgősségi eset: óráig kedd, péntek 9-14 óráig, sürgősségi eset: 8-9 óráig Csomádi körzeti megbízott: Dobos Máté r. őrm. Telefon: 06-70/ Őrbottyán Rendőrőrs Megbízott őrsparancsnok: Vécsey László r. fhdgy 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 78. Telefon: 06-28/ Tűzoltó Parancsnokság Telefon: 06-27/ Cím: 2600 Vác, Szilassy u POLGÁRMESTERI HIVATAL: Telefon/fax: 06-28/ , 06-28/ Okmányiroda és fogadási ideje Veresegyház, Fő út Telefon: 06-28/ időpontfoglalás: ügyfélfogadás: H.: 8-12, óráig K.: nincs ügyfélfogadás, Sz.: 8-12, óráig Cs.: óráig, P.: 8-12 óráig Február Január Június Május Október Szeptember

13 A Fialka Vácegresen: 2012 december 8-án a csomádi Fialka hagyományőrző egyesület Vácegresen szerepelt. A Vácegresiek ezen a napon úgynevezett szlovák napot tartottak ahol a szlovák nemzetiségűek találkoznak, beszélgetnek és nem utolsó sorban egy nagyszerű műsort is láthatnak. Délután 4 órakor kezdődött a program ahol a mi egyesületünk is fellépett. Megérkezésünkkor Vácegres polgármester asszonya köszöntött bennünket majd a szereplők a színpad mögé vonultak mi kísérők pedig helyet foglaltunk a nézőtéren. Az előadás előtt beszélgettünk a kicsi, de frissen festett Művelődési Házban. A műsor előtt a Polgármester asszony köszöntötte a megjelenteket majd felkonferálta a Fialka egyesület műsorát. Ekkor Sinkó Lászlóné a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat nevében szlovákul köszöntötte a megjelenteket, majd egy kis ajándékkal köszönte meg a meghívást. Ezután a lányok és asszonyok Peja Győző bácsi harmonika kíséretében szlovák és magyar népdalokat énekeltek. Ezután az óvodások énekei és versei következtek természetesen szlovákul. Meglepetésként egy kis tánccal is készültek az óvónőjük Boros Judit vezetésével. Majd az egyesület néptánc műsora következett. A tánc után a Polgármester asszony felkonferálta a Vácegresi Idősek Klubjának tagjait, akik gyönyörű nótaszóval kápráztattak el bennünket. Ezután a polgármester asszony megköszönte mindenkinek a fellépést és emléklapokat adott a fellépők vezetőinek. Nagyon dicsérte a Csomádiak színvonalas fellépését és egy kis irigységnek is adott hangot, amikor arról beszélt, hogy mennyire szeretik nézni a gyermekeinket, akik ennyire őrzik a hagyományokat. Ők is szeretnék, ha ilyen sok gyermek fellépne a nemzetiségi műsorukban. A műsor után a polgármester asszony mindenkit meghívott egy szeretetvendégségre. Nagyon finom frissen sülteket és házi készítésű süteményeket kaptunk. Persze az étel mellé ital is dukál, mert különben kiszáradtunk volna. Vacsora után egy spontán nótaest alakult ki már persze annak, aki énekelni akart. A többiek kedélyesen elbeszélgettek és mindenki nagyon jól érezte magát. Amikor hazaindultunk énekszóval kísértek bennünket a buszig, ami nagyon szép gesztus volt. Kedves Vácegresiek nagyon szépen köszönjük a meghívást és nagyon jól ereztük magunkat!!! Jövőre természetesen mi is újra várunk benneteket a Szüreti Vígasságon: Csomádon!!!! cstukor2011@gmail.com

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 14/2013. 14. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 56/2018. (XI. 21.) számú TKt határozat A közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Szia René! Kriszti. Szia René!

Szia René! Kriszti. Szia René! Én örömmel leírom a véleményemet, mert imádtam ezeket a foglalkozásokat. Bár lehet, pont rajtam láttad, hogy álmos vagyok és ezt esetleg unalom jeleként érthetted, de nem így volt. Egész nap ügyfelezek,

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Roma Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér Szám: 1/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér Képviselő-testülete 2015. január 28- án 16 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: kb. 70 atkári lakos is megjelent. Napirend: Atkár és Hort községek közoktatási társulása

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: kb. 70 atkári lakos is megjelent. Napirend: Atkár és Hort községek közoktatási társulása JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében 2007. augusztus 30-án Atkár és Hort Községek Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről. Jelen vannak: Atkár részéről:

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Üzenet. Krisztusban szeretett Testvéreim!

Üzenet. Krisztusban szeretett Testvéreim! Krisztusban szeretett Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 48. szám, 2012. Dec. 16. Mennyi minden történt azon a helyen, ahol Jézus felszólítja a tanítványokat,

Részletesebben

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Ennek a könyvnek a gazdája:

Ennek a könyvnek a gazdája: A Könyvmolyképzőnél eddig megjelent Szigge-könyvek: Kedvencünk, Szigge Csütörtök van? Akkor Szigge! Gyerünk, Szigge! Ennek a könyvnek a gazdája:...... Lin Hallberg & Margareta Nordqvist Vár minket Szigge!

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről 1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete február 15-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete február 15-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. február 15-én 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Besenyökröl. 1kikerics@gmail.com. 1kikerics@gmail.com

Besenyökröl. 1kikerics@gmail.com. 1kikerics@gmail.com 2 dolog (Hunicillin, 2010.01.07 01:06) 1. Kedves Raszputyin, A vérörökség/génörökség nagyságrendekkel fontosabb annál, mint arról Te most vélekedsz. A magyar mentalitást minden szaron összeveszőnek leírni

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 26-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.szám: -1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 23-án 18 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Burkus Imréné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3. 5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat február 15-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat február 15-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás)

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás) NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. szeptember 15-én megtartott testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 23-án 14 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata, 2653

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. február

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-1 /2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 4 -én 16

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2015. június 25-én megtartott rendkívüli ülésének a.) jegyzőkönyve: 1 b.) tárgysorozata: 1. c.) határozata: 88 /2015. T Á R G Y S O R O Z A T 1) Nyári

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben