Felhasználói kézikönyv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "www.htc.com Felhasználói kézikönyv"

Átírás

1 Felhasználói kézikönyv

2 A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN. AZ ÖN GARANCIÁJA ELVÉSZ AMENNYIBEN SZÉTSZERELI, VAGY MEGPRÓBÁLJA SZÉTSZERELNI A KÉSZÜLÉKET. ADATVÉDELMI KORLÁTOZÁSOK Egyes országokban maradéktalanul hozzáférhetővé kell tenni a rögzített telefonbeszélgetéseket, és a jogszabályok kötelezővé teszik a beszélgetőpartner tájékoztatását arról, hogy a beszélgetés rögzítésre kerül. A PDA-telefon rögzítési funkciójának használatakor mindig tartsa be az adott ország vonatkozó jogszabályainak és egyéb előírásainak rendelkezéseit. SZELLEMI TULAJDONJOGRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ Copyright 2009 HTC Corporation. Minden jog fenntartva. A HTC, a HTC logó, a HTC Innovation, az ExtUSB, a TouchFLO, a Touch Cruise, a HTC Footprints és a HTC Care a HTC Corporation védjegyei és/vagy szolgáltatásnevei. A Microsoft, MS-DOS, Windows, Windows NT, Windows Server, Windows Mobile, Windows XP, Windows Vista, ActiveSync, Windows Mobile-eszközközpont, Internet Explorer, MSN, Hotmail, Windows Live, Outlook, Excel, PowerPoint, Word, OneNote és a Windows Media a Microsoft Corporation bejegyzett védjegyei vagy védjegyei az Egyesült Államokban és/vagy más országokban. A Bluetooth és a Bluetooth logó a Bluetooth SIG, Inc. védjegyei. A Java, J2ME és más Java-alapú szolgáltatások a Sun Microsystems, Inc. védjegyei vagy bejegyzett védjegyei az Egyesült Államokban és más országokban. Copyright 2008, Adobe Systems Incorporated. Minden jog fenntartva. A microsd az SD Card Association védjegye. Opera Mobile az Opera Software ASA-tól. Copyright Opera Software ASA. Minden jog fenntartva.

3 A Google, Google Maps és YouTube a Google, Inc. védjegyei az Egyesült Államokban és más országokban. Copyright 2008, Esmertec AG. Minden jog fenntartva. Copyright , ArcSoft, Inc. és licenszelői. Minden jog fenntartva. Az ArcSoft és az ArcSoft logó az ArcSoft, Inc. bejegyzett védjegyei az Egyesült Államokban és/vagy más országokban. Copyright , Ilium Software, Inc. Minden jog fenntartva. A QUALCOMM Incorporated engedélyével az alábbi szabadalmak figyelembe vételével: 4,901,307 5,490,165 5,056,109 5,504,773 5,101,501 5,778,338 5,506,865 5,109,390 5,511,073 5,228,054 5,535,239 5,710,784 5,267,261 5,544,196 5,267,262 5,568,483 5,337,338 5,659,569 5,600,754 5,414,796 5,657,420 5,416, TomTom International BV, The Netherlands. A TomTom és a két kéz logó a TomTom International B. V által birtokolt védjegy alkalmazások vagy bejegyzett védjegyek közé tartoznak. A TomTom végfelhasználói licenszmegállapodás vonatkozik a TomTom szoftverre. A szoftverekre vonatkozó végfelhasználói licenszmegállapodást kizárólag a legal oldalon érheti el. Minden egyéb itt megemlített más vállalat-, termék- és szolgáltatásnév a vonatkozó tulajdonos védjegye, bejegyzett védjegye vagy szolgáltatásneve. A HTC nem vállal felelősséget a jelen dokumentumban szereplő technikai és szerkesztési hibákért, hiányosságokért, valamint a dokumentum használatából fakadó, előre nem látható vagy következményes károkért. A dokumentumban szereplő információk átadása a jelenlegi formájukban történik, garanciavállalás nélkül. Az információk előzetes értesítés nélkül módosulhatnak. A HTC fenntartja magának a jogot, hogy előzetes értesítés nélkül bármikor felülvizsgálhassa a dokumentum tartalmát.

4 4 A HTC előzetes írásos engedélye nélkül sem részlegesen, sem egészében nem fordítható le más nyelvre, nem reprodukálható és nem továbbítható, semmilyen formában és semmilyen eszközzel, egyaránt ideértve az elektronikus és a mechanikus eszközöket, többek közt a fénymásolást, illetve az adatbázisban való rögzítést és tárolást. Felelősséget elhárító nyilatkozatok ÖN MINDEN IDŐJÁRÁSI INFORMÁCIÓT, ADATOT ÉS DOKUMENTÁCIÓT A JELENLEGI FORMÁJÁBAN KAP MEG, EZEKRE A HTC SEMMILYEN GARANCIÁT VAGY TECHNIKAI TÁMOGATÁST NEM VÁLLAL. A HTC ÉS LEÁNYVÁLLALATAI A JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MAXIMÁLIS MÉRTÉKBEN kifejezetten elhárítanak minden kifejezett vagy hallgatólagos kijelentést és garanciavállalást, fakadjon az jogszabályból vagy egyéb módon, amely az időjárási információkkal, az adatokkal, a dokumentációval vagy bármely egyéb termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos, ideértve többek közt, de nem kizárólagosan az értékesíthetőségre, az adott célra való alkalmasságra, a jogsértéstől való mentességre, a minőségre, a pontosságra, a teljességre, a hatékonyságra, a megbízhatóságra és a hasznosságra vonatkozó kifejezett vagy hallgatólagos garanciavállalást, az időjárási információk, az adatok és/vagy a dokumentáció hibamentességéért való garanciavállalást, valamint az üzletmenetből és a teljesítés menetéből fakadó hallgatólagos garanciavállalást. Továbbá, a fentiek korlátozása nélkül, a HTC és partnerei nem tehetők felelőssé azért, ha Ön helytelenül használja fel az időjárási információkat, az adatokat és/vagy a dokumentációt, valamint nem tehetők felelőssé az ilyen felhasználás következményeiért. A HTC és partnerei sem kifejezetten, sem hallgatólagosan nem állítják, nem szavatolják és nem garantálják, hogy az időjárás a jelentésekben, az előjelzésekben vagy az adatok és az információk által jelzett, leírt vagy szimbolizált módon alakult vagy fog alakulni, továbbá semmilyen személy, egyéb entitás vagy együttműködő vagy nem együttműködő fél felé nem vállalnak felelősséget vagy kötelezettséget az időjárási információk ellentmondásosságáért, pontatlanságáért vagy hiányosságáért, illetve az előre jelzett, leírt vagy jelentett események múlt-, jelen- vagy jövőbeli bekövetkezéséért. A FENTIEK ÁLTALÁNOS

5 ÉRVÉNYÉNEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL ÖN TUDOMÁSUL VESZI, HOGY AZ IDŐJÁRÁSI INFORMÁCIÓK, AZ ADATOK ÉS/VAGY A DOKUMENTÁCIÓK PONTATLANOK LEHETNEK, ÉS ÖNNEK KÖTELESSÉGE MINDEN A HÉTKÖZNAPOK SORÁN ELVÁRHATÓ ÓVINTÉZKEDÉST MEGTENNI AZ IDŐJÁRÁSI INFORMÁCIÓK, AZ ADATOK ÉS A DOKUMENTÁCIÓ FELHASZNÁLÁSA SORÁN. A károkra vonatkozó korlátozások A HTC ÉS BESZÁLLÍTÓI A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MAXIMÁLIS MÉRTÉKIG ELHÁRÍTANAK MINDEN OLYAN, A FELHASZNÁLÓVAL VAGY HARMADIK FÉLLEL SZEMBENI FELELŐSSÉGVÁLLALÁST, AMELY TETSZŐLEGES KÖZVETETT, KÜLÖNLEGES, KÖVETKEZMÉNYES, BALESETKÉNT BEKÖVETKEZŐ VAGY JOGI JELLEGŰ, SZERZŐDÉS KERETEIN BELÜL VAGY KÍVÜL BEKÖVETKEZŐ, A KÖTELEZETTSÉGEK BETARTÁSÁBÓL VAGY BE NEM TARTÁSÁBÓL, AZ IDŐJÁRÁSI INFORMÁCIÓK, AZ ADATOK VAGY A DOKUMENTÁCIÓ FELHASZNÁLÁSÁBÓL FAKADÓ VAGY AMIATT BEKÖVETKEZŐ KÁRRAL KAPCSOLATOS, IDEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A SÉRÜLÉSEKKEL, A BEVÉTELKIESÉSSEL, A JÓ HÍRNÉV ELVESZTÉSÉVEL, AZ ÜZLETI LEHETŐSÉGEK ELVESZTÉSÉVEL, AZ ADATVESZTÉSSEL ÉS/VAGY A NYERESÉG ELVESZTÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ KÁROKAT, MÉG AKKOR IS, HA EZEK A KÁROK ELŐRE LÁTHATÓK VOLTAK. Fontos egészségvédelmi és biztonsági óvintézkedések A termék használata során az esetleges jogi vagy egyéb jellegű károk elkerülése érdekében be kell tartani az alábbi biztonsági szabályokat. Őrizze meg és tartsa be a termékkel kapcsolatos összes biztonsági és használati útmutatást. Gondosan tanulmányozza a termékhez mellékelt használati útmutatóban szereplő összes figyelmeztetést. A személyi sérülések, az áramütés, a tűzveszély és a készülékeket érintő károk kockázatának csökkentése érdekében kövesse az alábbi óvintézkedéseket. 5

6 6 AZ ELEKTROMOSSÁGGAL KAPCSOLATOS ÓVINTÉZKEDÉSEK A készülék áramellátására kizárólag hozzá illeszkedő akkumulátort és tápegységet szabad használni. Minden egyéb használat veszélyes lehet, és semmissé teheti a termékre adott jóváhagyásokat. A FÖLDELÉSSEL KAPCSOLATOS BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK VIGYÁZAT: Ha nem megfelelően földelt eszközhöz csatlakoztatja a készüléket, akkor előfordulhat, hogy a készüléket áramütés éri. A készülékhez USB-kábel tartozik, amellyel asztali vagy hordozható számítógéphez csatlakoztatható. Mielőtt csatlakoztatná ezt a készüléket a számítógéphez, győződjön meg arról, hogy a számítógép megfelelő földeléssel van ellátva. Az asztali vagy hordozható számítógép tápkábele tartalmaz egy földelőszálat, a kábel dugóján pedig található egy földelőérintkező. A dugót hozzá illő aljzatba kell csatlakoztatni, amely megfelelően van felszerelve, és el van látva a helyi előírásoknak megfelelő földeléssel. A TÁPEGYSÉGGEL KAPCSOLATOS BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK A megfelelő külső áramforrást használja A készülék kizárólag az áramellátási adatokat tartalmazó címkén feltüntetett típusú áramforrásról működtethető. Ha nem biztos abban, hogy milyen típusú áramforrásra van szüksége, akkor kérje a mobilszolgáltató vagy a helyi áramszolgáltató segítségét. Ha a készülék akkumulátorról vagy egyéb áramforrásról is működtethető, akkor tanulmányozza a mellékelt használati útmutatót. Elővigyázatosan kezelje az akkumulátorokat A készülék lítiumionos akkumulátort tartalmaz. Az akkumulátor helytelen kezelése tüzet és égési sérülést okozhat. Ne próbálja felnyitni vagy javítani az akkumulátort. Ne szerelje szét, ne törje össze, ne szúrja fel, ne dobja tűzbe van vízbe az akkumulátort, ne zárja rövidre az érintkezőit vagy az áramkörét, továbbá ne tegye ki az akkumulátort 60 C feletti hőmérsékletnek.

7 FIGYELEM: A nem megfelelően visszahelyezett akkumulátor robbanásveszélyes. A tűzveszély és az égési sérülések kockázatának csökkentése érdekében ne szerelje szét, ne törje össze, ne szúrja fel és ne dobja tűzbe vagy vízbe az akkumulátort, ne zárja rövidre az érintkezőit, valamint ne tegye ki az akkumulátort 60 C feletti hőmérsékletnek. Kizárólag a megadott csereakkumulátorokat használja. A használt akkumulátorok újrahasznosítását és hulladékkezelését a helyi szabályozások vagy a termékhez mellékelt útmutató alapján kell végezni. 7 Külön elővigyázatosságot igényel A készüléket és az akkumulátort tartsa szárazon, illetve tartsa távol a víztől és az egyéb folyadékoktól, mert ezek rövidzárat okozhatnak. Tartsa távol a fémtárgyakat az akkumulátortól és annak érintkezőitől, mert rövidzárat okozhatnak. A telefont csak olyan termékekhez csatlakoztassa, melyeken megtalálható az USB-IF logó vagy teljesítették az USB-IF megfelelőségi programot. Ne használjon olyan akkumulátort, amely sérült, deformált vagy elszíneződött, vagy amelynek rozsdás a külseje, amely túlmelegedik vagy furcsa szagot bocsát ki. Az akkumulátort mindig tartsa távol a csecsmőktől és a kisgyermekektől, ezzel elkerülheti, hogy lenyeljék az akkumulátort. Az akkumulátor lenyelése esetén azonnal forduljon orvoshoz. Ha az akkumulátor szivárog: Ügyeljen arra, hogy a kiszivárgó folyadék ne kerüljön bőrre vagy ruhára. Ha ez mégis megtörténik, akkor azonnal öblítse le az érintett területet, és haladéktalanul forduljon orvoshoz.

8 8 Ügyeljen arra, hogy a kiszivárgó folyadék ne kerüljön szembe. Ha ez mégis megtörténik, a szemet NEM SZABAD dörzsölni; azonnal öblítse ki tiszta vízzel, és haladéktalanul forduljon orvoshoz. A szivárgó akkumulátort tartsa távol a tűztől, mert begyulladhat vagy felrobbanhat. A KÖZVETLEN NAPSÜTÉSSEL KAPCSOLATOS BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK Óvja a készüléket a nedvességtől és a különösen alacsony vagy magas hőmérséklettől. Ne hagyja a készüléket vagy a hozzá tartozó akkumulátort gépkocsiban vagy olyan helyen, ahol a hőmérséklet meghaladhatja a 60 C-ot; például gépkocsi műszerfalán, ablakpárkányon vagy olyan ablak mögött, ahol közvetlen napsütés, illetve huzamosabb ideig erős ultraibolya sugárzás érheti. Ilyen körülmények között károsodhat a készülék, túlmelegedhet az akkumulátor, és a gépkocsi is veszélybe kerülhet. A HALLÁSKÁROSODÁS ELKERÜLÉSE VIGYÁZAT: Ha huzamosabb ideig nagy hangerővel használja a fejhallgatót vagy a fülhallgatót, akkor tartósan károsodhat a hallása. MEGJEGYZÉS: Franciaországban, a készülékhez tartozó alábbi fejhallgatók és fülhallgatók a szükséges tesztek során megfeleltek a vonatkozó NF EN :2000 és/vagy NF EN :2003 szabvány által meghatározott, a hangnyomásra vonatkozó előírásoknak, ahogy azt az L francia rendelkezés megköveteli. Fülhallgató, gyártja a HTC, HS S200 modell. REPÜLÉSBIZTONSÁG Előfordulhat, hogy a készülék interferenciába lép a repülőgépek navigációs rendszerével és kommunikációs hálózatával, ezért a legtöbb országban a jogszabályok tiltják a készülék telefon funkciójának használatát a repülőgépek fedélzetén. Ha a készüléket repülőgép fedélzetén szeretné használni, akkor Repülés üzemmódra váltva ne feledje el kikapcsolni a telefon funkciót.

9 A KÖRNYEZETTEL KAPCSOLATOS ÓVINTÉZKEDÉSEK Ne használja a készüléket üzemanyagtöltő állomáson, üzemanyagraktárban, vegyi üzemben vagy robbantási területen, robbanásveszélyes levegőjű helyen, például üzemanyagtöltésre vagy -tárolásra használt területen, hajó fedélközében, üzemanyag vagy vegyi anyag tárolására vagy szállítására használt létesítményben, továbbá olyan helyen, ahol a levegő vegyi anyagot vagy részecskéket, például gabonaport, fémport vagy egyéb port tartalmaz. Az ilyen helyeken a szikrák robbanást vagy tüzet okozhatnak, amely személyi sérüléshez vagy akár halálesethez is vezethet. ROBBANÁSVESZÉLYES LEVEGŐJŰ TERÜLETEK Ha robbanásveszélyes levegőjű vagy gyúlékony anyagok tárolására használt helyen tartózkodik, akkor kapcsolja ki a készüléket, és vegye figyelembe az adott helyen feltüntetett jelzéseket és utasításokat. Az ilyen helyeken a szikrák robbanást vagy tüzet okozhatnak, amely személyi sérüléshez vagy akár halálesethez is vezethet. Lehetőleg kerülje a készülék használatát azokon a helyeken, ahol üzemanyag kezelése folyik, például a szervizekben és a benzinkutakon, továbbá vegye figyelembe, hogy az üzemanyagraktárakban, a vegyi üzemekben és a robbantási területeken milyen előírások vonatkoznak a rádiós készülékek használatára. A robbanásveszélyes levegőjű helyeket a legtöbbször, de nem minden esetben, jelöléssel látják el. Ilyen helynek számítanak például az üzemanyagtöltő állomások, a hajók fedélköze, az üzemanyagok vagy vegyi anyagok tárolására vagy szállítására használt létesítmények, illetve azok a helyek, ahol a levegő vegyi anyagokat vagy részecskéket, például gabonaport, fémport vagy egyéb port tartalmaz. UTAZÁSI BIZTONSÁG Mozgásban lévő jármű vezetője kézben tartott készülékkel vészhelyzet kivételével nem vehet igénybe telefonos szolgáltatást. Egyes országokban helyettesítő jelleggel engedélyezve van a kihangosító eszközök használata. A RÁDIÓFREKVENCIÁS SUGÁRTERHELÉSSEL KAPCSOLATOS ÓVINTÉZKEDÉSEK Lehetőleg ne használja a telefont fémből készült szerkezet közelében (például épület acélváza mellett). 9

10 10 Lehetőleg ne használja a készüléket erős elektromágneses forrás közelében, például mikrohullámú sütő, hangszóró, tévé- vagy rádiókészülék mellett. Kizárólag eredeti, a gyártó által jóváhagyott vagy fémet nem tartalmazó tartozékokat használjon. A gyártó által jóvá nem nagyobb tartozékok használata a rádiófrekvenciás eredetű sugárterhelésre vonatkozó szabályok megszegését okozhatja, ezért az ilyen tartozékok használatát kerülni kell. INTERFERENCIA A GYÓGYÁSZATI KÉSZÜLÉKEKKEL A készülék hibás működést idézhet elő a gyógyászati készülékekben. A legtöbb kórház és klinika területén tilos a készülék használata. Ha egyéb személyi gyógyászati készüléket használ, akkor egyeztesse a gyártóval, hogy a készülék megfelelő árnyékolással rendelkezik-e a rádiófrekvenciás sugárzással szemben. A kezelőorvosa valószínűleg segítségére lehet a megfelelő információk beszerzésében. Az egészségügyi intézmények területén, ha bármilyen módon erre szólítják fel, KAPCSOLJA KI a telefont. A kórházak és az egyéb egészségügyi intézmények a rádiófrekvenciás sugárzásra érzékeny készülékeket is használhatnak. HALLÓKÉSZÜLÉKEK A digitális vezeték nélküli telefonok egy része interferál bizonyos hallókészülékekkel. Ha ilyen jellegű interferenciát tapasztal, akkor a szolgáltató vagy az ügyfélszolgálat segítségével keressen más megoldást. NEMIONIZÁLÓ SUGÁRZÁS A készülék belső antennával van ellátva. A sugárzási teljesítmény és az interferenciák elleni védelem optimális szinten tartása érdekében a készüléket normál használati helyzetben kell működtetni. Az egyéb mobil rádiós átviteli készülékekhez hasonlóan ebben az esetben is érvényes, hogy a készülék kielégítő működése és a használó biztonsága érdekében ügyelni kell arra, hogy a készülék működtetése közben az emberi test semelyik része ne kerüljön túlságosan közel az antennához.

11 Kizárólag a beépített antennát használja. A nem engedélyezett vagy módosított antennák használata hátrányosan befolyásolhatja a hívásminőséget, károsíthatja a telefont, ronthatja a teljesítményt, az ajánlott értékeket meghaladó SARszint kialakulásához vezethet, továbbá az adott országban érvényes szabályok megszegését okozhatja. 11 A telefon optimális teljesítményének biztosítása, illetve a személyek rádiófrekvenciás sugárterhelésére vonatkozóan a szabványokban meghatározott előírások betartása érdekében mindig a normál használati pozícióban működtesse a készüléket. Az antennával való érintkezés a hívásminőség romlásához vezethet, és a szükségesnél nagyobb teljesítményű működésre kényszerítheti a készüléket. A telefon HASZNÁLATA közben kerülje az antenna környékével való érintkezést, ezzel az antenna optimális működését és az akkumulátoros üzemidő meghosszabbítását is elősegíti. Az antenna helye

12 12 Általános óvintézkedések Kerülje túlzott nyomás kifejtését a készülékre Ne fejtsen ki túlzott nyomást a képernyőre és a készülékre, mert ez károsíthatja azokat, illetve vegye ki a készüléket a nadrágzsebből, mielőtt leülne. Ajánlott a készüléket védőtartóban tárolni, az érintőképernyő működtetéséhez pedig csak az érintőceruzát vagy az ujjait célszerű használni. A nem megfelelő kezelés miatt megrepedt képernyőre nem terjed ki a garancia. A készülék felmelegszik tartós használat után Amikor a készüléket hosszabb ideig használja, például amikor telefonon beszél, az akkumulátort tölti, vagy a webet böngészi, a készülék felmelegedhet. A legtöbb esetben, ez az állapot normálisnak mondható és nem a készülék hibáját jelzi. Tartsa tiszteletben a javítási jelzéseket Hacsak a használati vagy a javítási útmutatóban ilyen utalást nem talál, ne próbálja maga javítani a készüléket. A készülék belsejében lévő alkatrészek javítását erre felhatalmazott technikusnak vagy szakszerviznek kell végeznie. Javítást igénylő sérülés esetén Válassza le a készüléket az elektromos aljzatról, majd forduljon felhatalmazott technikushoz vagy szakszervizhez, ha a következők valamelyike történik: Folyadék került vagy valamilyen tárgy esett a készülékbe. A készüléket eső vagy víz érte. A készülék leesett vagy megsérült. Egyértelműen túlmelegedésre utaló jelek mutatkoznak. A használati útmutatás követése ellenére a készülék nem a megszokott vagy elvárható módon működik. Kerülje a forró területeket Ne tegye a készüléket hőforrás, például fűtőtest, fűtőnyílás, kályha, illetve egyéb olyan készülék közelébe, amely hőt termel (ilyenek például az erősítők).

13 Kerülje a párás területeket Soha ne használja a készüléket párás helyen. Ne használja a készüléket, ha a környezeti hőmérsékletben nagyságrendi változás állt be Ha a korábbitól jelentősen eltérő hőmérsékletű és/vagy páratartalmú helyre viszi a készüléket, akkor előfordulhat, hogy pára csapódik le a készülék belsejében. A készülék sérülésének elkerülése érdekében a készülék használata előtt hagyjon elegendő időt a nedvesség elpárolgására. FIGYELEM: Ha alacsony hőmérsékletű helyről melegebb környezetbe, illetve meleg helyről hidegre viszi a készüléket, akkor a bekapcsolása előtt hagyjon időt arra, hogy a készülék felvegye a környezet hőmérsékletét. Ne nyomjon semmilyen tárgyat a készülékbe Soha ne nyomjon semmilyen tárgyat a készülék foglalataiba és egyéb nyílásaiba. A nyílások a készülék szellőzését segítik. A nyílásokat nem szabad elfedni, illetve egyéb módon sem szabad akadályozni a levegő mozgását. Rögzítési tartozékok Ne használja a készüléket instabil asztalon, kocsin, talapzaton, állványon vagy konzolon. A készülék rögzítését mindig a gyártó útmutatása szerint, a gyártó által ajánlott rögzítési tartozékkal kell végezni. Kerülje az instabil rögzítést Ne tegye a készüléket instabil talpra. Csak jóváhagyott tartozékokkal használja a készüléket A készüléket csak az erre a célra megfelelő személyi számítógépekkel és tartozékokkal szabad összekötni és használni. A hangerő módosítása Fejhallgató vagy egyéb hangeszköz használata előtt csökkentse a hangerőt. Tisztítás Húzza ki a fali aljzatból a készüléket, mielőtt megkezdené a tisztítását. Ne használjon tisztítófolyadékot vagy hajtógázos tisztítószert. A tisztításra nedves kendőt alkalmazzon, de SOHA ne használjon vizet az LCD kijelző tisztítására. 13

14 14 Tartalom 1. fejezet Az első lépések A Touch Phone és tartozékainak ismertetése Felülnézet...26 Bal panel...26 Jobb panel...26 Elölnézet...27 Hátulnézet...28 Alulnézet...28 Tartozékok A SIM-kártya, az akkumulátor és a tárolókártya behelyezése SIM-kártya...31 Akkumulátor...32 Tárolókártya Akkumulátor feltöltése A szíjtartó használata Az autós tartó használata Szerelje össze az autós tartót...37 Rögzítse az autós tartót az autóban...38 Helyezze a készüléket a tartóba...38 Távolítsa el a készüléket a tartóból Indítás A készülék be- és kikapcsolása...40 Az adatkapcsolat beállításának automatikus konfigurálása...40 Használaton kívül átkapcsolás Alvó mód Navigálás a készülékben Ujjegyes érintéssel...42 Érintőceruza...43 Navigációs kerék...44

15 1.8 Kezdőképernyő Állapotjelző ikonok Start menü Gyorsmenü A hangerő beállítása A készülék csatlakoztatása számítógépre fejezet A telefonos funkciók használata A Telefon képernyő A PIN-kód beírása Hívás kezdeményezése Hívás kezdeményezése a Telefon képernyőről...57 Hívás kezdeményezése a Névjegyek...59 Hívás kezdeményezése a TouchFLO Kezdőképernyőről...59 A készülék beállítása úgy, hogy rezgéssel jelezze, ha a hívásra válaszolt a másik fél...59 Segélyhívás kezdeményezése...60 Nemzetközi hívás kezdeményezése...60 A hangposta felhívása Hívás fogadása és befejezése Bejövő hívás fogadása vagy visszautasítása...60 Hívásfunkciók...61 A nem fogadott hívások ellenőrzése Híváslista Gyorstárcsázás A telefon funkció be és kikapcsolása Bluetooth SIM-elérés beállítása autós készlet telefonhoz fejezet TouchFLO A TouchFLO névjegye A TouchFLO Kezdőképernyő használata

16 16 Otthoni...72 Személy...73 Üzenetek...75 Levél...76 Footprints...77 Internet...80 Fényképek és videók...80 Zene...82 Időjárás...84 Térképes keresés (országonként elérhető)...86 Beállítások...87 Programok Ujjmozdulatok Görgetés ujjal...90 Nagyítás ujjal...91 Pásztázás ujjal fejezet Szöveg bevitele Beviteli mód választása A Teljes QWERTY használata A Kompakt QWERTY használata A Telefon billentyűzet használata A Több gombnyomásos üzemmód és a T9-mód használata Több gombnyomásos üzemmód...98 T9-mód Numerikus- és szimbólum-mód A Gyorsíró jelek használata A Betűfelismerés használata A Kézírás-felismerés használata...102

17 5. fejezet Információk szinkronizálása a számítógéppel A szinkronizálásról Szinkronizálási lehetőségek A Windows Mobile Eszközközpont telepítése Windows Vista rendszerre A szinkronizálási beállítások megadása a Windows Mobile-eszközközpont A Windows Mobile-eszközközpont használata Az ActiveSync telepítése Windows XP rendszerre Az ActiveSync telepítése A szinkronizálás beállítása az ActiveSync alkalmazásban Összehangolás a számítógéppel Szinkronizálás elindítása és megállítása A szinkronizált információk kiválasztása A szinkronizálási hibák elhárítása Szinkronizálás Bluetooth-on keresztül Zene és videó összehangolása fejezet Üzenetkezelés Üzenetkezelő Szöveges üzenetek Új szöveges üzenet létrehozása Szöveges üzenet írása és küldése Szöveges üzenetek kezelése MMS MMS-beállítások módosítása MMS-üzenet összeállítása és küldése Az MMS-üzenetek megjelenítése és megválaszolása Az fiókok típusai A készülék beállítása az Outlook levelezés szinkronizálására a számítógéppel fiók megadása

18 beállítási varázsló Internetes fiók beállítása Saját domainhez tartozó beállítása Elektronikus levelezés Új készítése létrehozása és küldése A Beérkezett üzenetek lista szűrése Üzenetek megjelenítése és megválaszolása ek szinkronizálása Az beállítások testreszabása fejezet A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése Összehangolás az Exchange kiszolgálóval Exchange kiszolgálóval létesített kapcsolat beállítása Szinkronizálás elindítása A vállalati ek kezelése Automatikus szinkronizálás a Direct Push szolgáltatás segítségével Ütemezett szinkronizálás Azonnali letöltés a Fetch Mail szolgáltatással keresése az Exchange kiszolgálón Az üzenetek megjelölése A házon kívüliség automatikus jelzése Értekezlet-összehívások kezelése Névjegy keresése a vállalati címtárban fejezet Internet Internet-elérési lehetőségek Wi-Fi GPRS/3G Telefonos kapcsolat Az adatkapcsolat indítása...162

19 8.3 Opera Mobile használata Weboldal megjelenítése Weboldal nagyítása és kicsinyítése Az Opera Mobile menü A YouTube használata Böngészés a videók között Videó megtekintése Könyvjelzők Előzmények A Adatfolyam használata A Windows Live használata A Windows Live beállítása A Windows Live felület Windows Live Messenger Messenger indítása és bejelentkezés Windows Live partner felvétele A készülék használata modemként (Internet-megosztás) RSS Hub használata Előfizetés hírcsatornára és azok rendezése Címsorok megtekintése és rendezése Hírek összefoglalásának megtekintése fejezet Bluetooth Bluetooth üzemmódok Bluetooth partnerségek Bluetooth kihangosító vagy sztereó headset csatlakoztatása Az alapértelmezett esetben csatlakoztatott Bluetooth készülék beállítása Információ sugárzása Bluetooth-kapcsolaton keresztül Bluetooth Explorer és Bluetooth fájlmegosztás Fájlok nyomtatása Bluetooth-kapcsolaton keresztül

20 fejezet Helyek keresése és tárolása Útmutatás és előkészületek a GPS használatához Műholdas adatok letöltése a QuickGPS alkalmazással Letöltési beállítások HTC Footprints Footprint létrehozása Látogatott helyek megkeresése Footprint szerkesztése A footprintek exportálása és importálása Google Térkép (Országonként elérhető) A Google Térkép képernyő Hely keresése A TomTom NAVIGATOR használata Az első használat Navigációs nézet Főmenü Cél kiválasztása Kedvencek Erdekes pont (EP) Útvonal készítése Térkép használata GPS vezérlők Preferenciák Hely beállítások Assisted GPS Elhelyezkedési szolgáltatás NaviPanel A NaviPanel beállítása

21 11. fejezet Multimédiás szolgáltatások Fényképek és videók készítése Felvételi módok Fényképek és videók készítése A kijelzőn látható kezelőszervek és állapotjelzők Menüpanel Nagyítás A Visszajátszás képernyő Speciális beállítások Fényképek és videók megtekintése az Album használatával Az Album elindítása Válasszon egy megtekintendő fényképet vagy videót Kép megtekintése Videó lejátszása Az Album bezárása A Windows Media Player Mobile használata A kezelőszervek ismertetése A képernyők és a menük ismertetése Video- és audiofájlok szinkronizálása Médiafájl lejátszása Lejátszási listák Hibaelhárítás Az Hangkezelő használata Listák Zene beállítása csengőhangként Az Audió Booster használata fejezet Programok Hozzáférés a készülékre telepített programokhoz Programok hozzáadása vagy eltávolítása Adobe Reader LE

22 Naptár Találkozó létrehozása A találkozók megjelenítése Találkozó küldése Névjegyek Új névjegy hozzáadása Névjegyek rendszerezése és keresés A névjegyekben tárolt információk megosztása Kommunikációkezelő Microsoft Office Mobile Megjegyzések Java MIDletek/MIDletcsomagok telepítése és indítása A MIDletek és MIDletcsomagok kezelése A SIM kezelő Feladatok Hangrögzítő Hangtárcsázás ZIP fejezet A készülék kezelése Fájlok másolása és kezelése A készülék beállítása Személyes fül Rendszer fül Kapcsolatok fül Alapszintű beállítások módosítása Dátum és idő Területi beállítások A kijelző beállításai

23 Eszköznév Csengési beállítások Ébresztők és értesítések Telefonos szolgáltatások A Csatlakozás beállítása varázslóhasználata Feladatkezelő használata A készülék védelme A SIM-kártya védelme PIN-kóddal A készülék védelme jelszóval Fájlok titkosítása a tárolókártyán Memóriakezelés A készülék újraindítása Szoftveres újraindítás Hardveres újraindítás Háttértároló törlése Windows Update Tanácsok az akkumulátor kíméléséhez Függelék 319 A.1 Specifikációk A.2 Jogszabályi nyilatkozatok Tárgymutató

24 24

25 1. fejezet Az első lépések 1.1 A Touch Phone és tartozékainak ismertetése 1.2 A SIM-kártya, az akkumulátor és a tárolókártya behelyezése 1.3 Akkumulátor feltöltése 1.4 A szíjtartó használata 1.5 Az autós tartó használata 1.6 Indítás 1.7 Navigálás a készülékben 1.8 Kezdőképernyő 1.9 Állapotjelző ikonok 1.10 Start menü 1.11 Gyorsmenü 1.12 A hangerő beállítása 1.13 A készülék csatlakoztatása számítógépre

26 26 Az első lépések 1.1 A Touch Phone és tartozékainak ismertetése Felülnézet BEKAPCSOLÓ gomb Lenyomásával ideiglenesen kikapcsolható a kijelző. Ha ki szeretné kapcsolni a készüléket, akkor körülbelül 5 másodpercig tartsa lenyomva a gombot. További információ a jelen fejezet Indítás című szakaszában található. Bal panel Jobb panel HANGERŐ FEL Beszélgetés vagy zenelejátszás közben nyomja meg itt, ha növelni szeretné a hangerőt. HANGERŐ LE Beszélgetés vagy zenelejátszás közben nyomja meg itt, ha csökkenteni szeretné a hangerőt. Érintőceruza (További részletek a jelen fejezet Érintőceruza című részében találhatók.)

27 Elölnézet Fülhallgató A telefonhívások hangját szólaltatja meg. GPS Nyomja meg a GPS navigációs szoftver indításához. További részletek a 10. fejezetben találhatók. HÍVÁS/KÜLDÉS A bejövő hívások fogadására és a számok tárcsázására használható. Hívás közben nyomja meg és tartsa nyomva, hogy ki- vagy bekapcsolja a kihangosítót. Tartsa lenyomva a Hangvezérelt gyorstárcsázás használatához. (További részleteket a 12. fejezetben talál.) Értesítési LED * Ld. az alábbi leírást. Érintőképernyő Az első lépések 27 4-OPCIÓS NAVIGÁCIÓS KERÉK ENTER gombbal Forgassa a kereket, vagy nyomja meg ezt a többirányú vezérlőt felfelé, lefelé, balra vagy jobbra, hogy léptethessen a menük vagy programutasítások között; a kiválasztást a középső gombbal végezze. Egyes programokban, mint pl. a Kamera és Opera Mobile, forgassa a kereket a kicsinyítéshez és nagyításhoz. FOOTPRINTS Nyomja meg a Footprints indításához. További részletek a 10. fejezetben találhatók. VÉGE gomb A folyamatban lévő hívás befejezésére vagy a Kezdőképernyőre történő visszalépésre alkalmas. Nyomja meg és tartsa nyomva a készülék lezárásához. (A Vége gomb testreszabásához érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Személyes fülön a > Gombok > Vége gomb fület). * A LED jelzései: Zöld villogással jelzi az új SMS, MMS vagy érkezését, a nem fogadott hívást vagy az emlékeztetőt. Zölden ég, ha a készülék a tápkábelre vagy számítógépre csatlakozik, és az akkumulátor feltöltődött. Borostyánszínűen ég, ha az akkumulátor töltődik. Borostyánszínen villog, ha az akkumulátor szintje 10% alá csökken.

28 28 Az első lépések Hátulnézet Hangszóró 3,2 megapixeles kamera További részletek a Fénykép és videó készítése részben találhatók az fejezetben11. Hátlap Alulnézet Szíjtartó További részletek a jelen fejezet A szíjtartó használata című részben találhatók. Mikrofon Szinkronizálási csatlakozó/fülhallgató csatlakozója A mellékelt USB-kábellel szinkronizálhatja a készüléken lévő adatokat, a hálózati adaptert csatlakoztatva pedig újratöltheti az akkumulátort. A mellékelt USB-s sztereó headset csatlakoztatásával a készülék kézbevétele nélkül bonyolíthat hívásokat és hallgathat zenét.

29 Tartozékok A termékhez a következő elemek és kiegészítők tartoznak: Akkumulátor Elektromos adapter Képernyővédő Sztereó headset USB szinkronizáló-kábel Táska Autós tartó Autós töltő Az első lépések 29 1 Gb microsd kártya (előre feltöltött térkép tartalommal az árukapcsolt GPS szoftverhez) Az első lépések útmutató Az első lépések és Alkalmazások lemezek

30 30 Az első lépések 1.2 A SIM-kártya, az akkumulátor és a tárolókártya behelyezése A SIM-kártya, az akkumulátor és a tárolókártya behelyezése előtt el kell távolítania a hátlapot. Emellett győződjön meg róla, hogy ki van-e kapcsolva a készülék a SIMkártya és az akkumulátor behelyezése vagy cseréje előtt. A hátlap eltávolítása 1. Győződjön meg arról, hogy a készülék ki van kapcsolva Tartsa a készüléket biztosan, az elejével lefelé. A hüvelyk- vagy mutatóujjával emelje fel a hátlap alját. A hátlap visszahelyezése 1. Először a hátlap felső részét rögzítse úgy, hogy beilleszti a készülék hátuljának legtetején található két nyílásba. 2. Nyomja lefelé a hátlap lsó részét, hogy a helyére pattanjon. A hátlap akkor van a helyén, ha egy kattanást hall. 2 1

31 Az első lépések 31 SIM-kártya A SIM-kártya tartalmazza az Ön telefonszámát, a szolgáltatással kapcsolatos adatokat, valamint a kártyán található a telefonkönyv és az üzenetek tárolására szolgáló memória is. A készülék az 1,8 V-os és a 3V-os SIM-kártyákat egyaránt támogatja. Megjegyzés Egyes régebbi SIM-kártyák nem használhatók a készülékkel. Lehetséges, hogy kérnie kell a szolgáltatótól a SIM-kártya cseréjét. Előfordulhat, hogy a szolgáltatás díjfizetés ellenében vehető igénybe. Levágott sarok A SIM-kártya behelyezése 1. Győződjön meg arról, hogy a készülék ki van kapcsolva Keresse meg a SIM-kártya nyílását, majd illessze be a SIM-kártyát aranyszínű érintkezőivel lefele, levágott sarkával a nyílásból kifele állítva. Csúsztassa be a SIM-kártyát teljesen a nyílásba. RESET A SIM-kártya eltávolítása 1. Távolítsa el az akkumulátort, ha az már a készülékben van A készülék tetejéhez közeli nyílásból részlegesen nyomja ki a SIM-kártyát az érintőceruzával. Csúsztassa ki a SIM-kártya többi részét is az ujjával a SIM-kártya nyílásból. RESET

32 32 Az első lépések Akkumulátor A készülékben tölthető lítium-ion akkumulátor található, és a készüléket csak a gyártó által meghatározott eredeti akkumulátorral és tartozékokkal való üzemelésre tervezték Az akkumulátor teljesítménye sok tényezőn múlik, beleértve a hálózati konfigurációt, a jelerősséget, a használt tulajdonságokat vagy beállításokat, a környezeti hőmérsékletet és a készülék használati módját, stb. A várható akkumulátoros üzemidő (közelítő értékek): Készenléti idő: Akár 330 óra GSM hálózat használata esetén Akár 400 óra WCDMA tartalom lejátszásakor Beszélgetési idő: Akár 400 perc GSM hálózat használata esetén Akár 375 perc WCDMA tartalom lejátszásakor Megjegyzés Figyelem! Az akkumulátor élettartama a hálózat és a telefon használatán múlik. A tűzveszély és az égési sérülések kockázatának csökkentése érdekében: Ne próbálja felnyitni, szétszerelni vagy javítani az akkumulátort. Ne törje össze és ne szúrja fel az akkumulátort, ne zárja rövidre az érintkezőit, valamint ne dobja tűzbe vagy vízbe. Ne tegye ki az akkumulátort 60 o C (140 o F) feletti hőmérsékletnek. Az akkumulátort kizárólag ehhez a termékhez készült másik akkumulátorra cserélje. A használt akkumulátorok újrahasznosítása és hulladékként való kezelése során kövesse a lakhelyén érvényes előírásokat.

33 Az akkumulátor behelyezése 1. Illessze az akkumulátor szemmel is látható rézérintkezőit az akkumulátortartó belső részében levő érintkezőkhöz. Győződjön meg róla, hogy a szalag szabad vége látható-e az akkumulátor fölött Először az akkumulátor érintkező oldalát helyezze be, majd finoman nyomja be az akkumulátort a helyére. Tegye vissza a készülék hátlapját. 2 Szalag Az első lépések 33 1 Az akkumulátor eltávolítása 1. Győződjön meg arról, hogy a készülék ki van kapcsolva Vegye le a készülék hátlapját. Húzza felfelé a szalagot az akkumulátor kioldásához.

34 34 Az első lépések Tárolókártya Ha még több tárolóhelyet szeretne a képek, videók, zenék és fájlok eltárolásához, szerezzen be egy microsd kártyát és telepítse a készülékébe. A microsd kártya telepítése Vegye le a készülék hátlapját. Illessze a microsd kártyát a nyílásba az aranyszínű érintkező oldalával lefelé, amíg a helyére nem kattan. RESET Megjegyzés A microsd kártya eltávolításához nyomja meg a kártyát, ekkor kijön a nyílásból.

35 1.3 Akkumulátor feltöltése Az első lépések 35 Az új akkumulátorok nincsenek teljesen feltöltve. A készülék használatbavétele előtt javasolt feltölteni az akkumulátort. Az akkumulátorok általában csak több teljes feltöltési-lemerítési ciklus után érik el a maximális teljesítményüket. Az akkumulátor töltése 1. Csatlakoztassa a hálózati adapter USB csatlakozóját a készülék szinkronizáló csatlakozójába. 2. Az akkumulátor töltésének megkezdéséhez dugja be a hálózati tápegységet egy konnektorba. Megjegyzés A készülék töltésére csak a mellékelt hálózati adapter és USB-kábel használható. Ha az akkumulátor úgy töltődik, hogy a telefon be van kapcsolva, egy töltést jelző ikon is megjelenik a Kezdőképernyő címsorában. Miután az akkumulátor feltöltődött, egy teli akkumulátor ikon jelenik meg a Kezdőképernyő címsorában. Az akkumulátor töltöttségi állapotától függően egy zöld vagy egy borostyánszínű fény is kigyullad az érintőképernyő feleti LED-en. Részletekért olvassa el az Elölnézet részt a jelen fejezetben. Figyelem! Ne vegye ki az akkumulátort a készülék hálózati vagy autós adapterrel végzett töltése közben. Biztonsági okból a töltés leáll, ha az akkumulátor túlmelegedik.

36 36 Az első lépések 1.4 A szíjtartó használata Az eszköz alján található szíjtartó lehetővé teszi, hogy csuklópántot, nyakpántot vagy zsinórt csatlakoztasson a készülékhez. Zsinór vagy pánt csatlakoztatása a szíjtartóhoz 1. Távolítsa el a hátlapot. 2. Illessze a szíj, zsinór vagy pánt végét a hátlap alatti kis nyílásba. 3. A hátlap belső odala felől húzza ki a hurkot, majd csatlakoztassa a szíjtartó t-alakú horgára, a jobb oldali ábra szerint. Tipp Ahhoz, hogy könnyebben átfûzhesse a zsinórt a t-alakú horgon, használhat egy hegyes tárgyat, pl. tût. 4. Tegye vissza a készülék hátlapját.

37 1.5 Az autós tartó használata Az első lépések 37 Szerelje össze és helyezze be a mellékelt autós tartót, hogy a készüléket a járműben is használhassa. Szerelje össze az autós tartót 1. Helyezze a tartót az alapzatára, hogy az alapzaton lévő két fül illeszkedjen a tartó két megfelelő nyílásába. 2. Csúsztassa le a bölcsőt határozottan az alapra, hogy a két fül bekattanjon a helyére.

38 38 Az első lépések Rögzítse az autós tartót az autóban 1. Helyezze az alap tapadókorongját egy sima felületre, mint pl. autója szélvédője. 2. Nyomja le az alapon található kart, hogy a tapadókorong szilárdan odatapadjon a felületre. Figyelem! Mindig biztosítsa, hogy az autós tartó alapja szilárdan csatlakozzon egy sima, stabil felületre, különben a tartó lejöhet és leeshet, ami akár a készülék károsodásával is járhat. Helyezze a készüléket a tartóba 1. Helyezze a készülék alsó felét a bölcső alsó felébe. Alja 2. Nyomja meg a készülék felső felét, hogy az bekattanjon a bölcső felső részébe. Teteje

39 Megjegyzés Az első lépések 39 Ha a készülék be van kapcsolva, és a tartóba helyezi, a NaviPanel automatikusan megnyílik és egy kényelmes, érintéssel használható felhasználói felületet biztosít a Footprints, a telefon és a GPS navigációs szoftver használatához. A NaviPanel használatáról az 10. fejezetben tudhat meg többet. Távolítsa el a készüléket a tartóból 1. Húzza a bölcső felső végét enyhén fölfelé, majd nyomja az ujjaival a készüléket a bölcső mögött található lyukon keresztül, hogy az könnyedén kijöjjön. 2. Emelje ki a készüléket a bölcsőből, határozottan tartva.

40 40 Az első lépések 1.6 Indítás A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése és feltöltése után bekapcsolhatja és használatba veheti a készüléket. A készülék be- és kikapcsolása A készülék bekapcsolása 1. Nyomja meg a POWER gombot. 2. A készülék első bekapcsolásakor elindul a Gyorsindítási varázsló, amely végigvezeti Önt az időzóna, a dátum, az idő és a készülék jelszavának beállítási folyamatán. Ezekről a beállításokról a 13. fejezetben talál további információt. A Gyorsindítási varázsló befejezése után a készülék telepíti az egyéni beállításokat, majd újraindítja magát. A készülék kikapcsolása 1. Nyomja le és néhány másodpercig tartsa nyomva a BEKAPCSOLÓ gombot. 2. Érintse meg az Igen gombot, amikor egy üzenet megkérdezi, hogy teljesen ki akarja-e kapcsolni a készüléket. Az adatkapcsolat beállításának automatikus konfigurálása Amikor először kapcsolja be a készüléket, értesítési üzenetet kap a Csatlakozás beállítása. A Csatlakozás beállítása automatikusan konfigurálja a készülék adatkapcsolatait, pl. 3G/GPRS, WAP és MMS, hogy Önnek ne kelljen manuálisan elvégezni a beállításokat.

41 Az első lépések 41 Az adatkapcsolat beállításainak automatikus konfigurálása 1. Amikor a Csatlakozás beállítása értesítési üzenetét látja, érintse meg az Igen elemet. Megjegyzés Ha nem látja az értesítési üzenetet, érintse meg a címsort, hogy megjelenjen a Rendszerállapot képernyõ, majd érintse meg a az üzenet kijelzéséhez. elemet 2. Ha a SIM-kártya több szolgáltatói profilt támogat, akkor egy üzenet jelenik meg a választható hálózati profilokkal. Használja ki a használni kívánt profilt, és érintse meg az OK gombot. 3. Elindul a Csatlakozás beállítása varázsló, hogy meghatározza a készülék adatkapcsolati beállításait. 4. Miután a Csatlakozás beállítása varázsló befejezte a konfigurációt, érintse meg az Újraindítás gombot. A Csatlakozás beállítása a 13. fejezetben talál további információt. Használaton kívül átkapcsolás Alvó mód A BEKAPCSOLÓ gombot rövid időre lenyomva ideiglenesen kikapcsolhatja a kijelzőt, és Alvó mód állíthatja a készüléket. A Alvó mód azt jelenti, hogy a készülék alacsony energiaigényű állapotba vált, amelyben az akkumulátor töltésének kímélése érdekében a kijelző ki van kapcsolva. Ha adott ideig nem használja a készüléket, akkor az automatikusan Alvó mód vált. A hívások és az üzenetek Alvó mód is fogadhatók. A készülék a BEKAPCSOLÓ gomb megnyomásának hatására kilép alvó módból.

42 42 Az első lépések 1.7 Navigálás a készülékben Különböző módokon navigálhat és kommunikálhat a készüléke felhasználói felületén. Ujjegyes érintéssel A kommunikáció gyors és egyszerű módja a kezdőképernyő és a készülék teljes felhasználói felületének érintéssel való vezérlése. Alapvetõen a következõ mozdulatokat - ujj-gesztusokat - végezheti a készülék vezérlése közben: Érintés vagy koppintás Ha kiválasztott egy elemet a képernyőn, pl. a Kezdőképernyő fülei, Start menü, program és beállítások ikonok vagy nagy képernyő-gombok, egyszerűen érintse meg őket az ujjával. Enyhe nyomást is alkalmazzon az ujjbegyével, amikor az elemet megérinti a képernyőn. A koppintás azt jelenti, hogy finoman és gyorsan érinti meg az elemet az ujjbegyével vagy az ujjhegyével. A kisebb méretű elemeket megjelenítő képernyőn pontosabban választhatja ki a kívánt elemet, ha az ujjhegyével érinti meg. Simítás A simítás azt jelenti, hogy az ujját függőlegesen vagy vízszintesen végighúzza a képernyőn. A következő esetekben kell simítást végeznie: Ugrálás a Kezdőképernyőn Csúsztassa végig az ujját függőlegesen, hogy váltson a kedvenc névjegyek, üzenetek, zenei albumok, fényképek, stb. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el A TouchFLO Kezdőképernyő használata részt a 3. fejezetben. Görgetés Amikor a kapcsolati listáját, weboldalakat, dokumentumokat vagy bizonyos listákat böngész a Kezdőképernyőn (pl. Minden program listája), lassan csúsztassa az ujját függőlegesen a képernyő görgetéséhez. Ez lehetővé teszi, hogy oldalról oldalra görgetve tekinthesse meg a tartalmat. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el a Görgetés ujjal részt a 3. fejezetben.

43 Az első lépések 43 Csúsztatás Az érintőképernyőn való csúsztatáskor egy objektumot húz is az ujjával - ilyenkor egy enyhe nyomást kell alkalmaznia az ujjhegyével, hogy el tudja húzni a kívánt objektumot. Húzáskor ne emelje fel az ujját addig, amíg el nem érte a cél pozíciót. A következő esetekben kell csúsztatást végeznie: Váltás a Kezdőképernyő fülei között Csúsztassa az ujját balra és jobbra, hogy váltson a Kezdőképernyő fülei között. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el A TouchFLO Kezdőképernyő használata részt a 3. fejezetben. Ugrás lejátszáskor A Windows Media Player Mobile alkalmazásban csúsztassa az ujját vízszintesen az állapotjelző sávon, hogy előre vagy vissza léptessen a lejátszott zeneszámban vagy videóban. Ha többet szeretne megtudni a Windows Media Player Mobile-ról, olvassa el A Windows Media Player Mobile használata részt a 11. fejezetben Suhintás A suhintás hasonlít a simításhoz, de ilyenkor az ujjaival könnyebb, gyorsabb mozdulatokat kell végrehajtania. Az ujjmozdulat mindig függőleges irányú, pl. a kapcsolati lista böngészésekor. A részletekért lásd a Görgetés ujjal részt a 3. fejezetben. Nagyítás és pásztázás ujjal Az olyan programok esetében, mint az Album és az Opera Mobile, használhat ujjmozdulatokat a nagyításhoz vagy a pásztázáshoz. További részletekért olvassa el a 3, 8. és 11. fejezeteket. Érintőceruza Az érintőceruzát is használhatja az érintőképernyőn való navigálásra és kommunikálásra. Az érintőceruza használatához húzza ki azt a tárolórekeszből, ami a készülék jobb oldali panelének tetején található. Koppintson az érintőceruzával programok megnyitásához, és elemek kiválasztásához a képernyőn, és tartsa a képernyőn a gyorsmenük megnyitásához. Az érintőceruzát az ujjmozdulatokhoz hasonlóan használhatja, simíthat, csúsztathat vagy suhinthat vele a képernyőn.

44 44 Az első lépések Navigációs kerék A kezdőképernyőn és a készülék sok alkalmazásában használhatja a Navigációs kereket a menük és utasítások közötti léptetéshez. Forgassa a kerket fel, le, balra és jobbra a képernyőn való mozgáshoz. Ha egy elemet kiválasztott a képernyőn, nyomja meg az ENTER gombot (középső gomb), hogy megerősítse a választást. Egyes programokban, mint pl. a Kamera és Opera Mobile, a kerék forgatásával kicsinyíthet és nagyíthat is. 1.8 Kezdőképernyő Az eszköz alapértelmezett kezdőképernyője a TouchFLO Kezdőképernyő, ami lehetővé teszi a legfontosabb funkciók érintéssel való működtetését, pl. kapcsolatok, szöveges üzenetek, , Internet, stb. Jelerősség Csatlakozási állapot Értesítés Start menü Hangerő módosítása Az akkumulátor állapota Gyorsmenü A TouchFLO Kezdőképernyő A Telefon képernyő megnyitása (részletekért olvassa el a 2. fejezetet) Nyissa meg a Kamera képernyőt fényképek és videóklipek rögzítéséhez (részletekért olvassa el a 11. fejezetet)

45 Az első lépések Állapotjelző ikonok Ha megérinti az ikonok helyét a címsorban, a Rendszer állapota képernyő megnyílik, és nagyobb állapotjelző ikonokat jelenít meg, hogy könnyebben és pontosabban érinthesse meg őket az ujjaival. Tipp A Rendszer állapota képernyő a TouchFLO beállításai között kikapcsolható. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el A készülék beállítása részt a 13. fejezetben. Az alábbiakban a készülék által megjelenítethető állapotjelző ikonok egy részének leírása található Ikon Leírás Bluetooth sztereó headset észlelhető Bluetooth bekapcsolva Bluetooth látható üzemmód bekapcsolva

46 46 Az első lépések Ikon Leírás Csatlakozás beállítása Többféle üzenet, az összes megjelenítéséhez érintse meg az ikont Új szöveges üzenet; SMS értesítés hangposta érkezéséről MMS küldése MMS fogadása MMS elküldve Nem lehet MMS-t küldeni Új bejövő MMS Új Windows Live üzenet Nem fogadott hívás Kihangosító bekapcsolva Barangolás Ébresztő Egyéb vezeték nélküli hálózat(ok) észlelhető(k) A vezetékes headset csatlakoztatva

47 Az első lépések 47 2 Ikon Leírás Ikon Leírás GPRS szolgáltatás elérhető EDGE szolgáltatás elérhető HSDPA elérhető WCDMA/UMTSszolgáltatás elérhető Csatlakoztatva a vezeték nélküli hálózathoz A kapcsolat aktív. A kapcsolat inaktív. Szinkronizálás folyamatban 3 Ikon Leírás GPRS-kapcsolat létrehozása A GPRS-kapcsolat használatban van EDGE-kapcsolat létrehozása Az EDGE-kapcsolat használatban van HSDPA csatlakozás HSDPA használatban WCDMA/UMTS-kapcsolat létrehozása A WCDMA/UMTS-kapcsolat használatban van Maximális jelerősség Nincs jel

48 48 Az első lépések Ikon Leírás A telefon ki van kapcsolva. Nem érhető el telefonszolgáltatás Folyamatban van a telefonszolgáltatás keresése. Hanghívás van folyamatban. Tartásban van egy hívás. Engedélyezve van a hívások továbbítása. Úgy történik tárcsázás, hogy nincs SIM-kártya a készülékben. Nincs SIM-kártya a készülékben. 4 Ikon Leírás Rezgő üzemmód Hang bekapcsolva Hang kikapcsolva 5 Ikon Leírás Folyamatban van az akkumulátor töltése Az akkumulátor teljesen fel van töltve Kifogyóban van az akkumulátor

49 Az első lépések Start menü A képernyő bal felső sarkából megnyitható Start menü biztosítja a hozzáférést a Windows Mobile-lal üzemeltetett készülék valamennyi programjához és beállításához. Érintse meg, ha ki szeretne választani egy elemet a Start menüben. A közelmúltban használt programok valamelyikének megnyitása. A Start menü megnyitása. Ha egy másik képernyőn tartózkodik, érintse meg ezt az elemet, hogy visszatérjen a TouchFLO Kezdőképernyőhöz. Program megnyitása. További programok elérése. A beállítások megjelenítése és módosítása. Az aktuális képernyőhöz tartozó súgóinformációk megjelenítése. Alapértelmezett beállításként a Start menü nagy méretben jelenik meg, hogy Ön könnyebben meg tudja érinteni a menüelemeket az ujjával, amikor a Start menüből választ ki valamit. Ha Önnek jobban tetszik, s Start menü kisebb méretben is megjeleníthető. Érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Rendszer fül > TouchFLO menüelemet, majd törölje a Nagy Start menü megjelenítése jelölőnégyzetet a kisebb Start menü megjelenítéséhez.

50 50 Az első lépések 1.11 Gyorsmenü A képernyő jobb felső sarkában elérhető Gyorsmenü a pillanatnyilag futó programokat jeleníti meg. A futó programok között néhány mozdulattal válthat, leállíthatja a programokat, valamint megtekintheti, hogy mekkora a felhasznált memória mérete. A Feladatkezelő beállításainak testre szabása. (Lásd a Feladatkezelő használata részt a 13. fejezetben.) Az összes futó program leállítása. Érintse meg ezt az ikont a Gyorsmenü megnyitásához. A használatban lévő teljes program memória megmutatása. Érintse meg a Memória beállítások képernyő megnyitásához. Ha át szeretne váltani valamelyik futó programra, akkor érintse meg a program nevét. Ha le szeretné állítani valamelyik futó programot, érintse meg a elemet.

51 1.12 A hangerő beállítása Az első lépések 51 A rendszer hangerejének módosítása megváltoztatja a hangjelzések és az audió- és videólejátszás hangerejét is, míg a csengőhang hangerejének módosítása csak a csengetés hangerejét változtatja meg. A rendszer hangereje és a csengőhang egymástól függetlenül is beállíthatók. 1. Érintse meg az ikonok helyét a címsorban, majd érintse meg a Hangszóró ikont ( ) a Rendszerállapot képernyőn. 2. Ha váltani szeretne a Csengőhang hangereje és a Rendszer hangereje képernyők között, érintse meg a Cseng. hangerő vagy a Rendszermegh. gombot a képernyő tetején. 3. Ezeken a képernyőkön a következőket hajthatja végre: A hangerő növeléséhez vagy csökkentéséhez húzza az ujját fel vagy le a hangerő sávon. Megnyomhatja a HANGERŐ gombot is a készülék bal oldali panelén. Hangerő sávok Érintse meg a Rezgő jelzés gombot, ha át szeretné váltani mind a Rendszermegh., mind a Cseng. hangerő gombot rezgő üzemmódra. Érintse meg a Néma gombot a rendszer és a csengőhang elnémításához. 4. A Rendszer hangerő vagy a Csengőhang hangerő képernyő automatikusan bezáródik. Manuálisan is bezárhatja a képernyőt, ha megérinti.

52 52 Az első lépések Megjegyzés Bizonyos képernyőkön, ahol nem jelenik meg a hangerő állapota ikon a címsorban, a HANGERŐ gombot kell használnia a készülék bal oldali panelén, ha be szeretné állítani a hangerőt. Emellett akkor is a HANGERŐ gombot használja, ha a folyamatban lévő telefonbeszélgetés hangerejét szeretné beállítani A készülék csatlakoztatása számítógépre Amikor a készüléket az USB kábellel számítógéphez csatlakoztatja, a Csatlakozás számítógéphez képernyő jelenik meg, ahol ki kell választania az USB kapcsolat típusát: ActiveSync Válassza ezt a módot, ha a következőket szeretné tenni: Outlook üzenetek, kapcsolatok, naptári találkozók, fájlok és más adatok szinkronizálása a készülék és a számítógép között. A teljes készülékhez olvasási és írási hozzáférést szeretne. Az ActiveSync használatáról az 5. fejezetben tudhat meg többet.

53 Lemezegység Az első lépések 53 Ez a mód csak akkor választható ki, ha microsd tárolókártya található a készülékében. Válassza ezt a módot, ha a tárolókártyát USB meghajtóként szeretné használni. (Ez lehetővé teszi, hogy a készülék tárolókártyája és a számítógép között gyorsabban másolhasson fájlokat.) Ha a Lemezmeghajtó mód van bekapcsolva, amikor a készüléke a számítógéphez csatlakozik: Nem lehet a készülékkel hozzáférni a tárolókártya fájljaihoz, illetve a tárolókártyára telepített alkalmazásokat futtatni, miközben a készülék a számítógéphez csatlakozik. A számítógép csak a készülék tárolókártyájához csatlakozik. Ha a számítógépről nyitja meg a készüléket, csak annak tárolókártyáján lévő tartalmat láthatja. Internetmegosztás Ha nem rendelkezik Internet-hozzáféréssel a számítógépén, kiválaszthatja ezt az üzemmódot, hogy a készüléket modemként használja a számítógépe. Ha többet szeretne megtudni az Internet-megosztásról, olvassa el A készülék használata modemként (Internet-megosztás) részt a 8. fejezetben.

54 54 Az első lépések

55 2. fejezet A telefonos funkciók használata 2.1 A Telefon képernyő 2.2 Hívás kezdeményezése 2.3 Hívás fogadása és befejezése 2.4 Híváslista 2.5 Gyorstárcsázás 2.6 A telefon funkció be és kikapcsolása 2.7 Bluetooth SIM-elérés beállítása autós készlet telefonhoz

56 56 A telefonos funkciók használata 2.1 A Telefon képernyő A készülék a normál mobiltelefonokhoz hasonlóan használható hívások kezdeményezésére, fogadására, nyomon követésére, illetve üzenetek küldésére. A Telefon képernyő megnyitásához tegye a következők valamelyikét: A Kezdőképernyőn érintse meg a Telefon gombot. Nyomja meg a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot. HÍVÁS/KÜLDÉS gomb A PIN-kód beírása A legtöbb SIM-kártyához tartozik egy előre megadott PIN-kód (personal identification number, személyes azonosító szám) amelyet a mobiltelefonszolgáltató határoz meg. 1. Írja be az előre meghatározott PIN kódot, melyet a mobiltelefon szolgáltatója adott meg. 2. Érintse meg az Enter gombot. Megjegyzés Ha háromszor is hibásan adja meg a PIN-kódot, akkor blokkolódik a SIMkártya. Ha ez történik, feloldhatja a PUK-kód (PIN Unblocking Key - PIN feloldó kód) használatával, amit a mobil szolgáltatójától kaphat meg.

57 2.2 Hívás kezdeményezése A telefonos funkciók használat 57 Hívás kezdeményezéséhez vagy tárcsázzon egy számot, vagy válassza ki a felhívni kívánt névjegyet. Hívás kezdeményezése a Telefon képernyőről A Telefon Intelligens tárcsázás tulajdonsága meggyorsítja és megkönnyíti a híváskezdeményezést. Amikor megkezdi egy telefonszám vagy névjegybeli név beírását, az Intelligens tárcsázás automatikusan indít egy keresést a SIM-kártyán, a Névjegyek és az Híváslista között szereplő bejegyzésekben (amelyek bejövő, kimenő és nem fogadott hívások egyaránt lehetnek), majd rendezi a bejegyzéseket. A szűrt listáról ezt követően kiválaszthatja a tárcsázni kívánt számot vagy névjegyet. Írja be a névjegyben szereplő név első betűjét, illetve a névjegyben szereplő szám első számjegyét. Az Intelligens tárcsázás a névjegyekben szereplő név első betűjével, a névben a szóköz, vonás vagy alulvonás után szereplő karakterrel kezdődően, valamint a telefonszámokban keres. Ha például a Telefon képernyő 2-es gombját érinti meg, amelyhez az [a, b, c] betű tartozik, akkor a következőkhöz hasonló nevek fognak egyezőnek számítani: Bene Miklós, Gerő Adorján, Jánosi- Barabás, Barabás, Eleonóra, Dézsi, Albert, Tóth_Csaba, JuhászCsaba. Ha túl hosszú az egyező bejegyzések listája, és szűkíteni szeretné a találatokat, akkor írjon be egy további betűt. A fenti példánál maradva, ha a 3-as gombbal folytatja, amelyhez a [d, e, f] betű tartozik, akkor a listán a következő nevek maradnak: Bene Miklós, Gerő Adorján, Barabás, Eleonóra, Dézsi, Albert. Telefonszám vagy névjegy felhívása 1. Nyomja meg a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot vagy érintse meg a Telefon elemet a Kezdőképernyőn. 2. Kezdje beírni az első pár számjegyet vagy karaktert a Telefon billentyűzet gombjai segítségével. Ahogy megadja a számokat vagy betűket, az Intelligens tárcsázás panel megjeleníti az egyező találatokat.

58 58 A telefonos funkciók használata Ha rossz számot vagy karaktert írt be, érintse meg a elemet a soron következő számjegy vagy karakter törléséhez. Ha a teljes beírást törölni szeretné, akkor tartsa nyomva a gombot. 3. Érintse meg a elemet, ha be szeretné zárni a telefon billentyűzetét, és ha látni szeretné az Intelligens tárcsázás panelen, hogy van-e megfelelő szám vagy névjegy. A szűrt listán való böngészéshez húzza gyorsan fel-le az ujját a képernyőn, ha lassabban görgetné, simítson az ujjával fel-le, vagy nyomja meg a NAVIGÁCIÓS fel/le gombot. Intelligens tárcsázás panel 4. Szám vagy névjegy felhívásához tegye a következők valamelyikét: Érintse meg a kívánt telefonszámot vagy névjegyet a listán. Ha az adott bejegyzéshez tartozó másik telefonszámot szeretne hívni, akkor válassza ki a bejegyzést, majd nyomja meg a NAVIGÁCIÓ bal/jobb gombot a hívni kívánt telefonszám kiválasztásához. 5. Nyomja meg a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot a hívás elindításához. Tippek Miután megadta a kezdő számjegyeket és a hívott szám nem található meg a névjegyek közöttm megjelenik a Mentés a névjegyalbumba? gomb a billentyűzet felett. Érintse meg ezt a gombot, majd válassza ki, hogy új névjegyet készít, vagy hozzáadja a számot egy meglévő névjegyhez.

59 A telefonos funkciók használat 59 Hívás közben használja a készülék oldalán található HANGERŐ FEL/LE gombot, hogy beállítsa a telefon hangerejét. Ha szöveges üzenetet szeretne küldeni a kijelölt névjegy alapján, akkor érintse meg a Menü > SMS küldése elemet A szöveges üzenetek küldéséről a 6. fejezet Szöveges üzenetek részében talál további információt. Hívás kezdeményezése a Névjegyek A Kezdőképernyőn érintse meg a Start > Névjegyek elemet, hogy megnyissa a Névjegyek képernyőt. Tegye a következő valamelyikét: Válassza ki a hívni kívánt névjegyet, majd nyomja meg a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot. Megjegyzés Ha a névjegyben egynél több számot tárol, nyomja meg a bal/jobb NAVIGÁCIÓS gombot, hogy kiválassza a hívni kívánt számot, mielőtt megnyomná a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot. Érintse meg a névjegyet, hogy megnyissa a részleteket, majd érintse meg a hívni kívánt telefonszámot. Érintse meg a hívni kívánt névjegyet, majd a menüből válassza a Munkahely felhívása, Otthoni szám felhívása, vagy a Mobiltelefon felhívása opciót. Hívás kezdeményezése a TouchFLO Kezdőképernyőről Olvassa el a 3. fejezetet, ha többet szeretne megtudni a TouchFLO Kezdőképernyőről való híváskezdeményezést illetően. A készülék beállítása úgy, hogy rezgéssel jelezze, ha a hívásra válaszolt a másik fél Beállíthatja a készüléket úgy, hogy egy rezgéssel jelezze, ha a hívásra válaszolt a másik fél. 1. A Telefon képernyőn érintse meg a Menü > Beállítások > Speciális fület. 2. Válassza Jelzés rezgéssel a kapcsolat létrejöttekor jelölőnégyzetet, majd érintse meg az OK gombot.

60 60 A telefonos funkciók használata Segélyhívás kezdeményezése Írja be a tartózkodási helyének megfelelő nemzetközi segélyhívó számot, majd nyomja meg a készülék HÍVÁS/KÜLDÉS gombját. Tipp Lehetséges, hogy a SIM-kártyán további segélyhívó számok is szerepelnek. Részletes információt a szolgáltatótól kaphat. Nemzetközi hívás kezdeményezése 1. Tartsa lenyomva a 0 számgombot a Telefon képernyőn addig, amíg a plusz (+) jel meg nem jelenik. A plusz (+) karakter a nemzetközi előválasztó szám helyett jelenik meg. 2. Írja be a tárcsázni kívánt teljes telefonszámot, majd nyomja meg a HÍVÁS/ KÜLDÉS gombot a készüléken. Teljes telefonszámnak az számít, amely az országhívószámot, a körzetszámot (bevezető nullák nélkül, amennyiben szerepelnek benne ilyenek) és a telefonszámot egyaránt tartalmazza. A hangposta felhívása Általában az 1. számot tartják fenn a hangpostához. Tartsa lenyomva ezt a gombot a telefon képernyő billentyűzetén, hogy felhívja a hangpostát és meghallgassa a hangüzeneteket. 2.3 Hívás fogadása és befejezése Hívás fogadásakor a Bejövő hanghívás képerynő jelenik meg, amellyel fogadhatja vagy figyelmen kívül hagyhatja a hívást. Bejövő hívás fogadása vagy visszautasítása Hívás fogadása Nyomja meg a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot. Bejövő hívás visszautasítása Nyomja meg a VÉGE gombot.

61 A telefonos funkciók használat 61 A csengőhang elnémítása A csengés némításához a hívás elutasítása nélkül, érintse meg a Csengés némítása gombot. Hívás elutasítása és szöveges üzenet küldése Hívás visszautasításakor automatikusan küldhet szöveges üzenetet a hívó telefonjára. 1. A Telefon képernyőn érintse meg a Menü > Beállítások > Speciális fület. 2. Válassza ki a Hívás elutasítása a következő szöveges üzenettel jelölőnégyzetet. 3. Szükség esetén változtassa meg az alapértelmezett szöveges üzenetet, majd érintse meg az OK gombot. Ha a Hívás elutasítása a következő szöveges üzenettel be van kapcsolva, érintse meg az Szöveg küldése gombot a hívás visszautasításához, és szöveges üzenet küldéséhez. Hívásfunkciók Hívás közben érintse meg a Telefon képernyőn elérhető gombokat a hívás tartásba helyezéséhez, másik névjegy felhívásához konferenciahívás létrehozásához, feljegyzések készítéséhez, stb. Ezek a hívásfunkciók.

62 62 A telefonos funkciók használata Megjegyzések Tárcsázás közben csak a Hangszóró, Elnémítás, Feljegyzés, Partnerek, és Hívás befejezése gombok használhatók. A többi gomb inaktív. A kijelző automatikusan kikapcsol egy rövid idővel azután, hogy a hívás létrejön. Ezáltal a készülék akkumulátor energiát takarít meg és megakadályozza, hogy véletlenül megnyomhasson a képernyőn megjelenő gombokat. A kijelző ismételt bekapcsolásához, nyomja meg a POWER gombot. Hívás tartásba helyezése A készülék jelzi, ha újabb bejövő hívás érkezik, és lehetővé teszi a hívás fogadását vagy elutasítását. Ha már folytat egy hívást, és fogadni szeretné az újabbat, akkor választhat, hogy átvált a két hívó között vagy három résztvevős konferenciahívást hoz létre. 1. Nyomja meg a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot a második hívás fogadásához, és az első hívás tartásba helyezéséhez. 2. Ha be szeretné fejezni a második hívást, és vissza szeretne térni az elsőhöz, akkor érintse meg a Hívás befejezése gombot, vagy nyomja meg a VÉGE gombot a készüléken. Váltás két hívás között Hívás közben érintse meg a elemet. Konferenciahívás létrehozása 1. Ha már folyamatban van egy hívása, akkor helyezze azt tartásba, majd tárcsázzon még egy számot, vagy fogadja a másodikként bejövő hívást. Tipp Második szám tárcsázásához érintse meg a elemet a kijelzőn. 2. Érintse meg a elemet. Megjegyzés Nem minden mobiltelefon-hálózat támogatja a konferenciahívást. Részletes információt a szolgáltatótól kaphat. A Megjegyzések megnyitása hívás közben Érintse meg a elemet.

63 A telefonos funkciók használat 63 A kihangosítás be- és kikapcsolása Hívás közben érintse meg a elemet, hogy ki- vagy bekapcsolja a kihangosítót. Tipp Figyelem! A kihangosító be- és kikapcsolását a HÍVÁS/KÜLDÉS gomb nyomva tartásával is elvégezheti. A halláskárosodás elkerülése érdekében ne tartsa a készüléket a füléhez, ha a kihangosító be van kapcsolva. A mikrofon elnémítása hívás közben Érintse meg a gombot, hogy ki- vagy bekapcsolja a mikrofont. Ha a mikrofon ki van kapcsolva, a némítás ikon megjelenik a kijelzőn. A TouchFLO Kezdő fül elérése hívás közben 1. Ha a kijelző ki van kapcsolva, nyomja meg a POWER gombot a bekapcsoláshoz. 2. Nyomja meg és tartsa nyomva az END gombot. A hívás befejezése Hívás közben érintse meg a Hívás befejezése gombot vagy nyomja meg a VÉGE gombot a hívás bontásához. Új telefonszám felvétele a Névjegyek hívás befejezését követően Ha az Önt hívó személy telefonszáma nem szerepel a Névjegyek, akkor a beszélgetés befejezése után a szám mentését is választhatja. 1. A Telefon képernyőn érintse meg a Menü > Beállítások > Speciális fület. 2. Válassza az Új telefonszám hozzáadása a Névjegyalbumhoz a hívás végén jelölőnégyzetet, majd érintse meg az OK gombot. Ha engedélyezi ezt a lehetőséget, egy felbukkanó üzenet jelenik meg a hívás befejezése után, amely lehetővé teszi, hogy felvegye a számot a Névjegyek.

64 64 A telefonos funkciók használata A nem fogadott hívások ellenőrzése Ha nem fogadott hívásokat, az ikon jelenik meg a címsorban, és a nem fogadott hívások száma a TouchFLO Otthoni fülén. Ha a szeretné azonosítani a hívót, tegye a következők valamelyikét: Érintse meg a címsort, majd érintse meg a elemet, majd érintse meg a Megjelenítési gombot. A TouchFLO Otthoni fülén érintse meg a Híváslista vagy a Nem fogadott hívás elemet. Ha többet szeretne megtudni a TouchFLO Otthoni füléről, olvassa el az Otthoni részt a 3. fejezetben. A Telefon képernyőn érintse meg a Menü > Híváslista elemet, majd érintse meg a gombot. 2.4 Híváslista Használja a Híváslistát a nem fogadott hívások, a tárcsázott számok és a fogadott hívások ellenőrzéséhez. A Híváslista képernyő megjelenítéséhez érintse meg a Menü > Híváslista elemet a Telefon képernyőn. Ha hosszú lista található a Híváslista alatt, érintse meg a képernyő alján található egyik gombot, hogy a hívás típusa szerint szűrje az elemeket. Összes hívás Bejövő Nem fogadott Kimenő

65 2.5 Gyorstárcsázás A telefonos funkciók használat 65 A Gyorstárcsázás funkcióval egyetlen érintéssel tárcsázhatja a gyakrabban hívott számokat. Például, ha egy nevet a 2 helyhez rendelt a Gyorshívások között, akkor tartsa lenyomva a 2-es számot a telefon képernyőjének billentyűzetén a telefonszám felhívásához. Gyorshívóbejegyzés létrehozása 1. A telefon képernyőjén érintse meg a Menü > Gyorstárcsázás gombot. 2. Érintse meg a Menü > Új elemet. 3. Érintse meg az egyik nevet, majd válassza ki azt a telefonszámot, amelyet hozzá kíván rendelni a gyorstárcsázás gombhoz. 4. A Hely, mezőben adja meg, hogy a szabad gombok közül melyiket szeretné hozzárendelt gyorstárcsázás gombként használni. 5. Érintse meg az OK gombot. Tippek Ha a Névjegyek vagy a SIM-kártyáról szeretne Gyorstárcsázás bejegyzést létrehozni, akkor kattintson a megfelelő névjegyre, válassza ki a Gyorstárcsázáshoz hozzáadni kívánt számot, majd érintse meg a Menü > Gyorstárcsázáshoz adás elemet. Ha törölni szeretné valamelyik gyorshívóbejegyzést, akkor a Gyorstárcsázás lista megjelenítése közben érintse meg a megfelelő bejegyzést, majd érintse meg a Törlés elemet. 2.6 A telefon funkció be és kikapcsolása A legtöbb országban a jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy a repülőgépek fedélzetén ki kell kapcsolni a telefonokat. A telefon funkció engedélyezése vagy letiltása 1. Válassza a Start > Programs (Programok) > Kommunikációkezelő lehetőséget. 2. A Kommunikációkezelő képernyőn érintse meg a Telefon elemet a telefon funkció ki- vagy bekapcsolásához. Ha a funkció engedélyezve van, bekapcsol a BE jelző.

66 66 A telefonos funkciók használata A Repülés mód engedélyezése és letiltása A telefon funkciót úgy is kikapcsolhatja, hogy Repülés módba kapcsolja a készüléket. A Repülés mód engedélyezésével a készülék összes rádiós egységét kikapcsolja; ilyen a telefon és a Bluetooth-adapter. Ha kikapcsolja a Repülés módot, akkor a telefonfunkció bekapcsol és a Bluetooth előző állapota visszaáll. 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Kommunikációkezelő elemet. 2. A Kommunikációkezelő képernyőn érintse meg a Repülés mód opciót a Repülés mód ki- vagy bekapcsolásához. Ha a funkció engedélyezve van, bekapcsol a BE jelző. 2.7 Bluetooth SIM-elérés beállítása autós készlet telefonhoz A SIM-elérési profilt (SIM Access Profile, SAP) támogató Bluetooth autós készletek csatlakozni tudnak a készülékhez, és a Bluetooth-kapcsolaton keresztül el tudják érni a készülék SIM-kártyáját. A SAP-kapcsolat létrejötte után letöltheti a készülék SIM-kártyáján szereplő névjegyeket az autós telefonra. A rendszer arra is alkalmas, hogy Ön az autós telefonnal a készülék SIM-kártyájának tartalma alapján kezdeményezzen és fogadjon hívásokat. Megjegyzés Az autós készletre végzett letöltés lehetővé tételéhez győződjön meg arról, hogy a készülék által tárolt névjegyek mindegyike a SIM-kártyán található, és nem a készülék memóriájában. Az autós készletet úgy konfigurálja, hogy az csak a SIM-kártyáról töltse le a névjegyeket. 1. Győződjön meg róla, hogy a készülékén be van kapcsolva a Bluetooth. A Bluetooth bekapcsolásáról szóló részletesebb információért, lásd a Bluetooth módok részt a 9. fejezetben. 2. A Kezdőképernyőn válassza ki a Beállítások fület, majd érintse meg a Menü > Bluetooth-eszközök > SIM-elérés fület.

67 A telefonos funkciók használat Válassza ki a Távoli SIM-elérés jelölőnégyzetet, majd érintse meg az OK gombot. 4. Létesítsen Bluetooth-kapcsolatot az autós telefon és a készülék között. A csatlakoztatáshoz az autós telefon kézikönyvében talál segítséget. 5. Ha az első alkalommal párosítja az autós telefont és a készüléket, akkor az utóbbin meg kell adnia az autós készlet jelszavát. 6. Egy felugró üzenetnek kell megjelennie a készüléken jelezve, hogy kapcsolat jött létre a készüléke és az autós telefon között. Koppintson az OK gombra. Megjegyzés Ha a SIM-elérési profil kapcsolat aktív, akkor a készülékkel nem lehet hívást kezdeményezni vagy fogadni, üzenetet küldeni vagy fogadni, illetve az ezekhez kapcsolódó műveleteket végezni. Ez idő alatt ezeket a műveleteket csak az autós telefonon lehet elvégezni. A kapcsolat megszakítása után a megszokott módon használható a készülék.

68 68 A telefonos funkciók használata

69 3. fejezet TouchFLO 3.1 A TouchFLO névjegye 3.2 A TouchFLO Kezdőképernyő használata 3.3 Ujjmozdulatok

70 70 TouchFLO 3.1 A TouchFLO névjegye A TouchFLO segítségével érintéssel működtetheti a Windows Mobile-alapú készülékét. A TouchFLO a következő tulajdonságokkal rendelkezik: Egy Kezdőképernyő, ami lehetővé teszi, hogy a legtöbbet használt funkciókhoz - pl. Személyek, Üzenetek, Levél, Zene, Internet, stb. - ujjmozdulatokkal férhessen hozzá. Ujjmozdulatokkal navigálhat a képernyőn 3.2 A TouchFLO Kezdőképernyő használata A TouchFLO Kezdőképernyőn a következő füleket találja: Otthoni Személy Üzenetek Levél Footprints Internet Fényképek és videók Térképes keresés Időjárás (országonként Zene Programok elérhető) Beállítások

71 Váltás a Kezdőképernyő fülei között Tegye a következő valamelyikét: Érintse meg a kívánt fület a Kezdőképernyőn. Nyomja a Navigációs gombot balra vagy jobbra, hogy az előző vagy a következő fülre ugorjon. TouchFLO 71 Nyomja az ujját az aktív fülre, majd csúsztassa az ujját balra vagy jobbra a fülek fölött. Engedje el, amikor elérte a kívánt fület. Megjegyzés Enyhe nyomást alkalmazzon, amikor megérinti az aktív fület, hogy átléptethessen a füleken.

72 72 TouchFLO Otthoni Az Otthoni fül az aktuális dátumot, egy analóg és egy digitális órát és egy sárga riasztás mutatót jelenít, ami jelzi, hogy a riasztás be van-e kapcsolva. A nem fogadott hívások, és a soron következő találkozók is megjelennek az Otthoni fülön. Elem kiválasztása az Otthoni fülön Érintse meg az elemet; vagy Nyomja a Navigációs gombot Felfelé vagy Lefelé a kívánt elemhez, majd nyomja meg az ENTER. Érintse meg ezt a területet az Óra és ébresztés képernyő megnyitásához, ahol beállíthatja a dátumot, időt és az ébresztést. (További részleteket a 13. fejezetben talál.) Érintse meg ezt a területet, ha a Híváslistában meg szeretné tekinteni a nem fogadott hívásainak adatait. (További részleteket a 2. fejezetben talál.) Otthoni fül Érintse meg ezt a területet, ha találkozót szeretne szerkeszteni vagy megtekinteni. (További részleteket Naptár részben talál, a 12. fejezetben.)

73 Személy A Személy fülnél hozzáadhatja azokat a kedvenc névjegyeit, akikkel a leggyakrabban beszél. Így gyorsabban kezdeményezhet hívásokat, küldhet szöveges üzenetet vagy t a kedvenc névjegyeinek. TouchFLO 73 Tipp Maximum 12 kedvenc névjegyet tárolhat a Személy fülnél. Kedvenc névjegy hozzáadása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Személy fülre. 2. Érintsen meg egy üres helyet a képernyőn. 3. A Névjegy kiválasztása képernyőn érintse meg a kívánt névjegy nevét. Tippek Új névjegy készítéséhez érintse meg a Menü > Új névjegy elemet. A részletekért lásd a Névjegyek részt a 12. fejezetben. A SIM-kártyán tárolt kapcsolatokat nem adhatja hozzá a kedvenc névjegyeihez. 4. Válasszon ki egy telefonszámot vagy egy címet, hogy társíthassa a kedvenc névjegyével. Megjegyzés Ha nincs kép társítva a névjegyhez, a következő képernyő megkérdezi, szeretne-e képet társítani hozzá.

74 74 TouchFLO A következő ikonok jelennek meg a képek alatt a névjeggyel társított kapcsolati információk jelölésére: Mobiltelefon Otthoni telefon Munkahelyi telefon SMS üzenet Névjegy kiválasztása a kedvencek közül Csúsztassa az ujját felfelé, hogy legörgesse a kedvenc névjegyek listáját, vagy lefelé, hogy felgörgesse a listát. Érintse meg a névjegy alatti területet hívás kezdeményezéséhez, szöveges üzenet vagy küldéséhez a kedvenc névjegy számára. Érintse meg a névjegy képét, ha meg kívánja tekinteni a hozzá tartozó névjegykártyát. A névjegykártyán megjelennek az utolsó kimenő és bejövő hívás adatai, valamint láthatók az illető részletes adatai (telefonszámok, cím stb.) is. Tipp A Személyek fülön érintse meg a Minden személy elemet, hogy hozzáférjen a SIMkapcsolatokhoz, és a készüléken tárolt valamennyi névjegyhez. Kedvenc névjegy eltávolítása 1. Érintse meg az Eltávolítás lehetőséget, majd válassza ki az eltávolítani kívánt névjegyet. 2. Ha befejezte, érintse meg a Kész gombot.

75 Üzenetek Az Üzenetek fülnél érkezési sorrendben elolvashatja az SMS-eit, valamint új szöveges üzenetet küldhet. Emellett elolvashatja a fogadott MMS üzenetek szöveges részét is. TouchFLO 75 Ha új bejövő SMS/MMS üzenete érkezett, az Üzenetek fülön lévő ikon kijelzi az új üzenetek számát. Például azt jelzi, hogy egy új üzenete érkezett. Érintse meg ezt az ikont új SMS írásához. Ha megnézné a küldő teljes üzenetét, és válaszolni szeretne, érintse meg az üzenetet a képernyőn. Érintse meg a Minden üzenet elemet, hogy a bejövő mappában és máshol tárolt valamennyi üzenethez hozzáférjen. Ha szeretne átléptetni a bejövő SMS/MMS üzenetek között, simítson az ujjával felfelé/lefelé vagy nyomja meg a Navigációs Fel/Le gombot. Érintse meg a Menü gombot további opciókért. Ha többet szeretne megtudni az SMS és MMS üzenetekről, olvassa el a Szöveges üzenetek és MMS részt a 6. fejezetben.

76 76 TouchFLO Levél Az Levél füllel küldhet és fogadhat üzeneteket. Maximum négy POP3/IMAP és web-alapú fiókot adhat meg ennél a fülnél, beleértve az Outlook t is. fiók megadása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Levél fülre. 2. Ha most ad meg először fiókot, érintse meg az Új fiók elemet a képernyő bal alsó oldalánál. 3. fiók beállítása az beállítási varázsló segítségével. 4. Másik -mail fiók megadásához érintse meg a Menü > Fiókok > beállítások elemet, és használja az beállítási varázslót a fiók beállításához. Az beállítási varázsló használatát illető részletes információkért olvassa el a 6. fejezetet. Az ek ellenőrzése Ha új ek érkeztek, az Levél fül ikonja és a vonatkozó fiók ikonja megjeleníti az új üzenetek számát. Ha böngészni szeretne a fogadott ek között, csúsztassa le vagy fel az ujját a borítékot ábrázoló képen, vagy nyomja meg a Navigációs gomb Fel/Le gombját. Érintse meg a képernyőn látható t a megnyitásához, és az üzenet elolvasásához. Az fiók kiválasztása után érintse meg ezt az ikont, hogy új üzenetet írjon és küldjön. Ezek az Ön fiókjai. Érintsen meg egy ikont az fiók kiválasztásához. Ha négynél több fiókot állított be, érintse meg a Le nyilat, hogy a többihez is hozzáférjen.

77 Tippek Az Levél fülön érintse meg a Beérkezett üzenetek elemet a képernyő bal alsó részénél, hogy hozzáférjen a jelenleg kiválasztott fiók valamennyi üzenetéhez. TouchFLO 77 A jelenleg kiválasztott fiók üzeneteinek manuális letöltéséhez érintse meg a Menü > Küldés/fogadás elemet. Ha többet szeretne megtudni az üzenetekkel való műveletekről, olvassa el a 6. és 7. fejezetet. Footprints A Footprints lapon fényképeket készíthet az Ön által meglátogatott helyekről, majd ezeket a képeket az adott helyekkel kapcsolatos információkkal együtt tárolhatja. A GPS navigációs szoftverrel könnyedén eljuthat a kívánt helyre. Fénykép készítése és a helyinformáció megadása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Footprints fülre. 2. Válassza ki az aktuális tartózkodási helyét legjobban leíró kategória ikonját. 3. Érintse meg a nagyméretű pluszjelet ábrázoló ikont. Kategória: Kedvenc Vásárlás Éttermek Szabadság Megjegyzendő hely

78 78 TouchFLO 4. Irányítsa a kamerát a helyhez társítani kívánt témára. A Footprints aktiválja a GPS-t, és meghatározza az aktuális pozíciót. Megjegyzés A GPS jel erősségét a képernyő bal alsó részén látható szelvények jelzik. Minél több kék színű szelvény látható, annál erősebb a jel, és annál gyorsabban meghatározható az aktuális pozíció. 5. Az ENTER gombot lenyomva készítse el a fényképet. Ezt követően megjelenik a fénykép, amelyhez további helyinformációk is csatolhatók. Megjegyzés Ha a készülék nem tudja meghatározni a GPS segítségével a pozíciót, akkor felajánlja a pozíciónak a Google Térkép segítségével történő megadását, a GPS-keresés folytatását, valamint a GPSkeresés leállítását. GPS állapotjelző. Ezen a helyen az alábbi ikonok jelenhetnek meg: Pozíció keresése A pozíciót sikerült meghatározni A pozíciót nem sikerült meghatározni A GPS-alapú helymeghatározás megismétlése Fénykép ismételt elkészítése Mentés azonnal A hely megkeresése a Google Térkép segítségével Hangfelvétel hozzáadása Helyinformációk szerkesztése Kilépés a Footprints alkalmazásból

79 A footprintek böngészése A kényelmes böngészés érdekében a footprintek kategóriákba rendezhetők. TouchFLO 79 A footprintek böngészéséhez húzza az ujját felfelé vagy lefelé, forgassa el a NAVIGÁCIÓS KEREKET vagy nyomja a navigációs gombot fel vagy le. A részletes helyinformációk megjelenítéséhez érintse meg a fényképet. A Footprints program megnyitása a footprintek elérése céljából. Ha többet szeretne megtudni a Footprints használatáról, olvassa el a 10. fejezetet. Új footprint létrehozása. Az adott kategóriába tartozó bejegyzések megjelenítéséhez érintse meg a kategória ikonját. Az aktuális kategóriában található footprintek száma és az aktuális kép sorszáma Navigálás a megadott helyre a GPS navigációs szoftverrel, a footprint törlése stb.

80 80 TouchFLO Internet Az Internet fülön megnyithatja az Opera Mobile böngészőt, amivel szörfözhet az Interneten, és a kedvenc weboldalait tárolva egy mozdulattal megnyithatja őket. Itt érintse meg, ha az Interneten szeretne böngészni az Opera Mobile használatával. Érintse meg a Egyéb elemet az Opera Mobile megnyitásához, és kedvencek hozzáadásához, törléséhez vagy megtekintéséhez. Csúsztassa az ujját felfelé, vagy nyomja meg a Navigációs gomb Le gombját, hogy lejjebb gördítse a képernyőt, és még több könyvjelzőhöz férhessen. Ha többet szeretne megtudni az Opera Mobile használatáról, olvassa el a 8. fejezetet. Fényképek és videók A Fényképek és videók fül lehetővé teszi, hogy lépkedjen a fényképek és videók között, és megtekintse őket teljes képernyős üzemmódban. Ennél a fülnél aktiválhatja a Kamerát, hogy fényképeket és videókat tudjon készíteni. A Fényképek és videók fül megjeleníti az aktuális kedvenc albumban lévő fényképeket és videókat. Alapértelmezés szerint a Kameraképek album van kedvencként beállítva. Ez tárolja a készülék kamerájával rögzített épeket és videókat. A kedvenc albumot megváltoztathatja, ha szeretné.

81 TouchFLO 81 Album beállítása kedvencként 1. A Fényképek és videók fülön érintse meg az Album elemet, hogy megnyissa az Album programot. 2. Érintse meg az Albumok elemet, majd válasszon egyet a felsorolt kedvenc albumok közül. 3. Érintse meg a Menü > Album beállítása kedvencként elemet, majd érintse meg az OK gombot a megerősítő képernyőn. Fényképek és videók megtekintése Érintse meg a képernyőn látható fényképet vagy videót, hogy teljes képernyőn tekintse meg vagy játssza le. Érintse meg itt az Album program megnyitásához. (A részletekért lásd a Fényképet és videók megtekintése az Album használatával részt a 11. fejezetben.) Itt érintse meg, ha fényképet szeretne készíteni. Itt érintse meg, ha videót szeretne felvenni. Ha átugrana a fényképek és videók között, csúsztassa az ujját felfelé/ lefelé, érintse meg a Fel/Le nyilat a képernyőn vagy nyomja meg a Navigációs gomb Fel/Le gombját. Érintse meg a Diavetítés elemet, ha a fényképeket diavetítés formájában szeretné megnézni. Ha videót választott ki, érintse meg a Lejátszás elemet. Tippek Ha többet szeretne megtudni a teljes képernyős megtekintésről, olvassa el a Kép megtekintése és a Videó lejátszása részeket a 11 fejezetben. A Fényképek és videók fülön megtekinthető fájlformátumok megegyeznek az Album programmal. Ahhoz, hogy számítógépről médiafájlokat másoljon át és nézzen meg a Fényképek és videók fülön, másolja vagy szinkronizálja őket egy mappába a \Eszköz (a készülék memóriája) vagy a \Tárolókártya (ha microsd kártya került behelyezésre) alá.

82 82 TouchFLO Zene A Zene fül segítségével böngészhet a zenei albumok között, és zenét játszhat le. A Zene fül alatt megjelenő albumok és zeneszámok a Műsortár egy kiválasztott kategóriájából vagy lejátszási listájáról származnak. Megjegyzés A készülék a következő audió kiterjesztésű fájlokat keresi: MP3 (.mp3), WMA (.wma), AAC/AAC+/eAAC+ (.aac), és MPEG-4 (.m4a). A zenefájlokat a következő helyeken keresi: A készüléken: \Zene (és minden almappája) \My Documents (és minden almappája) Tárolókártya: \Tárolókártya (beleértve az összes almappát) Zene lejátszása A Zene fülön lépkedhet az albumok, és a rajtuk lévő számok között; majd érintse meg a Lejátszás ikont a képernyő jobb oldalán középen, hogy elkezdje a lejátszást. Csúsztassa az ujját felfelé/lefelé a képernyőn vagy nyomja meg a Navigációs gomb Fel/Le gombját, hogy átugorjon az albumok, és az albumokban tárolt zeneszámok között. Érintse meg itt az Audiokezelő megnyitásához. Érintse meg itt, ha az előző albumba, vagy a jelenlegi album előző zeneszámára szeretne lépni. Érintse meg itt a lejátszáshoz vagy a szüneteltetéshez. Az ENTER gombot is megnyomhatja a lejátszáshoz vagy a szüneteltetéshez. Érintse meg itt, ha az előző albumba, vagy a jelenlegi album előző zeneszámára szeretne lépni. Érintse meg a Menü gombot a zenelejátszás Ismétlés opcióra állításához, be- vagy kikapcsolja a Véletlen sorrend opciót, stb.

83 Léptetés előre vagy hátra a zeneszámban Tegye a következő valamelyikét: TouchFLO 83 Érintse meg az album előadó alatti vékony sávot, hogy megjelenjen az állapotjelző sáv: Húzza az ujját balra vagy jobbra az állapotjelző sávon, hogy előre vagy hátra léptessen az aktuális zeneszámban. A következők szerint forgassa el a NAVIGÁCIÓS KEREKET: Forgassa órajárással egyező irányban, ha előre szeretne léptetni a zenében. Forgassa órajárással ellentétes irányban, ha hátra szeretne léptetni a zenében. Ismétlés és véletlenszerű lejátszási üzemmódok beállítása Érintse meg a Menü > Ismétlés elemet a zeneszámok ismétléséhez. A véletlenszerű lejátszás be- és kikapcsolásához érintse meg a Menü > Véletlen sorrend elemet. A Zene fül jobb felső sarkában lévő ikonok mutatják, hogy az ismétlés vagy a véletlenszerű lejátszás mód be van-e kapcsolva. Ismétlés [Be] Véletlen sorrend [Be]

84 84 TouchFLO Zeneszám kiválasztása az Hangkezelő Az Audiokezelő rendszerezi a zenéket olyan kategoriákba, mint az Előadó, Album, Műfaj, Minden dal, stb. Miután több albumot vagy zeneszámot adott a készülékhez, lépjen az Audiokezelőbe, hogy kiválassza a lejátszani kívánt új albumokat vagy zeneszámokat A Zene fülön érintse meg a Műsortár elemet. Az Audiokezelő megjeleníti a Minden dal kategóriát, ami felsorolja a készüléken található valamennyi zeneszámot. Érintsen meg egy dalt a listán a Zene fülön való lejátszásához. Ha a zeneszám végetér, a Minden dal kategóriában lévő többi zene lejátszása kezdődik el sorrendban vagy véletlenszerűen, ha bekapcsolta a véletlenszerű lejátszást. Ha többet szeretne megtudni más kategóriák kiválasztásáról, és lejátszási listák készítéséről az Audiokezelőben, olvassa el a 11. fejezetet. Időjárás Az Időjárás fülön a pillanatnyi és a következő négy napra vonatkozó időjárási információk láthatók. Város hozzáadása Az Időjárás fül a helyi város, és más, hozzáadott városok időjárását is meg tudja jeleníteni. Ha várost szeretne hozzáadni, kövesse az alábbi lépéseket. Tipp Maximum 10 kedvenc várost tárolhat az Időjárás fülön. 1. Az Időjárás fülön érintse meg a Menü > Hely hozzáadása elemet. Megjelenik a Válasszon várost képernyő. 2. Görgesse le a városok listáját, vagy szűrje a listát a kívánt ország vagy város kezdőbetűinek beírásával, majt érintse meg a Keresés ikont ( ). 3. Érintse meg a kívánt városnevet, majd éritnse meg a Kiválaszt elemet.

85 TouchFLO 85 Az időjárási információk megtekintése A készülék automatikusan csatlakozik az Internetre az adatkapcsolattal vagy a Wi-Fi segítségével, hogy letöltse és megjelenítse az időjárási információkat. Az aktuális hőmérséklet, hőmérsékleti tartomány, időjárás (napos, felhős, zárpor, stb.) és napszak (nappal vagy éjszaka) az Időjárás fülön jelenik meg az Időjárás fülön. Érintse meg az időjárási információ frissítéséhez. A legutolsó időjárási frissítést mutatja meg. Ha váltani szeretne a városok között, csúsztassa az ujját felfelé/lefelé, érintse meg a Fel/Le nyilat a képernyőn vagy nyomja meg a Navigációs gomb Fel/Le gombját. Érintse meg a Menü elemet, hogy hozzáadjon vagy töröljön egy várost, és konfigurálja az időjárási beállításokat. Az időjárási beállítások testreszabása 1. Az Időjárás fülön érintse meg a Menü > Beállítások elemet. 2. A következő beállítások közül választhat: Az időjárási adatok automatikus letöltése. Ha ez a beállítás ki van választva, akkor a készülék automatikusan letölti az időjárási adatokat az AccuWeather webhelyről. Az adatok letöltésére akkor kerül sor, amikor Ön az Időjárás fülre lép, és az elmúlt három órában nem lettek frissítve az adatok. A készülék ActiveSync-kapcsolat létesítésekor is minden alkalommal letölti az időjárási adatokat (függetlenül attól, hogy az összeköttetés vezeték nélküli vagy USB-kapcsolaton keresztül jön létre). Ha az időjárási információkat manuálisan szeretné letölteni, akkor törölje ezt a beállítást.

86 86 TouchFLO Tipp Adatok letöltése barangolás közben. Ezt a beállítást csak akkor válassza ki, ha barangoláskor is automatikusan le szeretné tölteni az időjárási adatokat. A funkció engedélyezése költségnövekedést okozhat. Hőmérséleti skála. Válassza ki, hogy a hőmérséklet Celsius vagy Fahrenheit fokban jelenjen meg. Ha részletesebb időjárási információt szeretne kapni, érintse meg a Menü > Névjegy elemet az Időjárás fülön, hogy megnyissa az AccuWeather weboldalt. Térképes keresés (országonként elérhető) A Térképes keresés fül a Google Térképet használja az elhelyezkedés megkeresésére és a térképek megjelenítésére. Ezen a fülön, begépelhet és kereshet egy utcanevet vagy érdekes helyeket az aktuális tartózkodási helye környékén, mint pl. éttermeket, szállodákat, stb. Hely keresése Írja be a címet vagy a keresett helyet (pl. hotel, étterem, stb.) a keresősorba. Érintse meg ezt az ikont a kereséshez. Tipp Minden alkalommal, amikor helyeket keres, ezek hozzáadódnak a keresési történethez, és megjelennek a Térképes keresés fülön. Legközelebb, ha ugyanazt a címet vagy helyet szeretné megtalálni, elég, ha kiválasztja a keresési történet listájáról. A lista a nyolc legutóbbi bejegyzést tartalmazza.

87 TouchFLO 87 Az aktuális tartózkodási helyet megmutató térkép megjelenítése A Térképes keresés fülön érintse meg a Térkép elemet a képernyő bal alsó oldalán. A Google Térkép megnyílik, és megjelenít egy térképet az Ön aktuális tartózkodási helyét bemutatva. Ha többet szeretne megtudni a Google Térkép használatáról, olvassa el a 10. fejezetet. Beállítások A Beállítások fül lehetővé teszi, hogy szinkronizálja információt a számítógépével vagy Exchange kiszolgáló, megváltoztassa a telefon profilját és a hangbeállításokat, és hogy más háttérképet válasszon az Otthoni fülhöz. Könnyedén be- és kikapcsolhatja a készülék kommunikációs tulajdonságait is, pl. Wi-Fi és Bluetooth, és megváltoztathatja a készülékkel küldött és fogadott elhelyezkedési adatokat. Telefon profil kiválasztása A profil olyan előzetes beállítás, amely meghatározza, hogy a készülék hogyan jelzi a bejövő telefonhívást. Profil kiválasztásához érintse meg a Hang elemet a Beállítások fülön, majd válasszon a következők közül: Normál, Rezgő, Néma, vagy Automatikus.

88 88 TouchFLO Megjegyzés Automatikus beállítással a készülék csak a Naptár beütemezett találkozó ideje alatt rezeg. Ha a készüléken beállította az ébresztőórát, és a profilt Rezgő vagy Néma üzemmódba állította, nem fogja hallani az ébresztést. A riasztási hang aktiválásához kapcsolja be a Ébresztő hang lehetőséget a Hang profilok képernyőn. Hangok vagy értesítések beállítása eseményekhez A készüléket testreszabhatja egyedi hangjelzésekkel vagy értesítésekkel különböző eseményekhez, pl. nem fogadott hívásm új SMS, stb. Ehhez érintse meg a Hang elemet a Beállítások fülön, majd a Speciális opciót. Ha többet szeretne megtudni a hangok és értesítések beállításáról, olvassa el Az eseményekre és a műveletekre vonatkozó figyelmeztetés kiválasztása részt a 13. fejezetben. A háttérkép megváltoztatása A következőképpen változtathatja meg az Otthoni fül háttérképét: A Beállítások fülön érintse meg a Háttérkép elemet. A Kép kiválasztása képernyőn lépjen arra a mappára, ahol a használni kívánt kép található. Ha megtalálta a kívánt háttérképet, érintse meg a kiválasztásához. Csúsztassa az ujját az Otthoni fülre. Látni fogja, hogy a háttérkép megváltozott. Tipp Ha szeretné visszaállítani az Otthoni fül alapértelmezett háttérképét, érintse meg a Háttérkép elemet a Beállítások fülön, majd érintse meg az Igen gombot a megerősítő üzenet megjelenésekor. A Beállítások fülön érintse meg a Egyéb elemet a képernyp bal alsó sarkában, hogy hozzáférjen a készülék valamennyi beállítási lehetőségéhez. Ha többet szeretne tudni a beállításokról, olvassa el a 13. fejezetet.

89 TouchFLO 89 Programok A Programok füllel hozzáadhatja a kedvenc programjait, hogy egy mozdulattal hozzájuk férjen. Érintse meg egy program ikonját, hogy megnyissa a programot. Érintse meg a Minden program telemet, hogy belépjen a készüléken tárolt valamennyi programhoz. Érintsen meg egy üres helyet, hogy hozzáadjon egy kedvenc programot. Érintse meg az Eltávolítás gombot, hogy kiválassza, melyik programot távolítsa el a Programok fülről. Ha feltöltötte a képernyőt programokkal, görgessen le a Programok fülhöz, hogy további üres helyeket találjon, és még több programot adhasson hozzá. Ha lefelé szeretne görgetni, akkor helyezze az ujját az képernyőre, hagyja rajta, majd húzza felfelé. Maximum 18 kedvenc programot tárolhat. Ha visszafelé szeretne görgetni, akkor helyezze az ujját az képernyőre, hagyja rajta, majd húzza lefelé. Megjegyzés Ha egy helyre másik programot szeretne tenni, először ki kell törölnie a régi programot, és csak ezután adhatja hozzá a kívánt programot. Ha többet szeretne tudni a készüléken található pogramok megnyitásáról, telepítéséről és használatáról, olvassa el a 12. fejezetet.

90 90 TouchFLO 3.3 Ujjmozdulatok Ujjmozdulatokkal görgethet, nagyíthat és pásztázhat az érintőképernyőn. Görgetés ujjal Az ujjal végzett görgetés a különféle weboldalak, dokumentumok és listák, például névjegyek, fájlok, üzenetek, naptári találkozók stb. felfelé és lefelé való gördítésére is használható. Ujjal való görgetéskor csúsztassa vagy suhintsa az ujját az érintőképernyőn. Görgetés felfelé és lefelé Lefelé görgetéshez húzza az ujját felfelé az érintőképernyőn. Felfelé görgetéshez húzza az ujját lefelé az érintőképernyőn. Automatikus görgetéshez suhintson az ujjával felfelé vagy lefelé az érintőképernyőn. Érintse meg a képernyőt a görgetés befejezéséhez. Görgetés balra és jobbra Ha jobbra szeretne görgetni, húzza az ujját balra. Ha balra szeretne görgetni, húzza az ujját jobbra. Automatikus görgetéshez suhintson az ujjával jobbra vagy balra az érintőképernyőn. Érintse meg a képernyőt a görgetés befejezéséhez.

91 Nagyítás ujjal A nagyításhoz használandó ujjmozdulat típusa programonként változik. Opera Mobile esetében weboldal nagyításához koppintsa meg kétszer a képernyőt. A részletekért lásd az Opera Mobile használata részt a 8. fejezetben. TouchFLO 91 Ha az Album szeretne kinagyítani egy képet, rajzoljon egy kört az ujjával az érintőképernyőre. A részletekért lásd a Fényképet és videók megtekintése az Album használatával részt a 11. fejezetben. Pásztázás ujjal Használhatja az ujjal való pásztázást is, hogy a kinagyított kép, weboldal, dokumentum vagy más részeit is megnézze. Ha pásztázni szeretne, akkor helyezze az ujját az érintőképernyőre, hagyja rajta, majd húzza bármelyik irányba. Tipp Ha ki szeretné kapcsolni a görgetés és a pásztázás hangját, érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Rendszer fülön a > TouchFLO elemet, majd válassza a Hang kikapcsolása görgetéskor és pásztázáskor jelölőnégyzetet.

92 92 TouchFLO

93 4. fejezet Szöveg bevitele 4.1 Beviteli mód választása 4.2 A Teljes QWERTY használata 4.3 A Kompakt QWERTY használata 4.4 A Telefon billentyűzet használata 4.5 A Több gombnyomásos üzemmód és a T9-mód használata 4.6 Numerikus- és szimbólum-mód 4.7 A Gyorsíró jelek használata 4.8 A Betűfelismerés használata 4.9 A Kézírás-felismerés használata

94 94 Szöveg bevitele 4.1 Beviteli mód választása Amikor olyan programot indít el vagy olyan mezőt választ ki, amely szöveg vagy számjegyek bevitelét teszi szükségessé, akkor a menüsoron megjelenik a beviteli panel ikon. A Bevitelválasztó nyílra (a beviteli panel ikon mellett található) kattintva megnyithatja a megfelelő szövegbeviteli mód kiválasztására és a beviteli beállítások testre szabására szolgáló menüt. A szövegbeviteli mód kiválasztása után megjelenik a megfelelő beviteli panel, amelynek segítségével megkezdheti a szövegbevitelt. Tipp Válassza a Más beviteli eljárások elemet további beviteli eljárások megjelenítéséhez. A beviteli panel megjelenítéséhez vagy eltüntetéséhez érintse meg a Beviteli panel ikont. Lenyomva gomb Beviteli panel (Teljes QWERTY) Beviteli ablaktábla ikonja Bevitelválasztó nyíl Az érintőképernyő használatát igénylő beviteli módszerek Ikon Beviteli mód Ikon Beviteli mód Ikon Beviteli mód Teljes QWERTY Betűfelismerés vagy Gyorsíró jelek Telefon billentyűzet Kompakt QWERTY Kézírás-felismerés Billentyűzet

95 Megjegyzés Szöveg bevitele 95 Előfordulhat, hogy néhány beviteli mód nem elérhető a készülék bizonyos nyelvi verziói esetében. 4.2 A Teljes QWERTY használata A Teljes QWERTY billentyűzet egy teljes, a képernyőn megjelenő QWERTY billentyűzet, ami hasonlít az asztali számítógépek billentyűzetéhez. Tipp Használhatja a Windows Mobile képernyőn megjelenő billentyűzetét is, ami szintén rendelkezik a QWERTY billentyűzet-kiosztással, ha kiválasztja a Billentyűzet (vagy Más beviteli eljárástok > Billentyűzet) elemet a Szövegbeviteli eljárás menüben. Betűk és szimbólumok beírásához kattintson ide. A billentyű tetején megjelenő írásjel, szimbólum vagy szám beírásához tartsa lenyomva a billentyűt. Érintse meg egy nagybetű beírásához. Érintse meg kétszer a Caps Lock nagybetűs írás bekapcsolásához. Érintse meg, ha váltani szeretne a Normál vagy a T9 beviteli mód között. A T9 módban itt látható a lehetséges szavak listája. A kívánt szót megérintve illesztheti be a szövegbe. Érintse meg a gombot a szó T9 szótárba való felvételéhez. Az előző karakter törlése. Ide kattintva új sort illeszthet be. Érintse meg, hogy megnyisson egy olyan billentyűzet-elrendezést, amivel könnyebben vihet be számokat és szimbólumokat. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el a Numerikus- és szimbólum-mód részt. Szövegbevitel a teljes QWERTY billentyűzet használatával 1. Indítsa el valamelyik felhasználói bevitelt fogadó programot, például a Word Mobile alkalmazást.

96 96 Szöveg bevitele 2. Koppintson a Bevitelválasztó nyílra, majd koppintson az Teljes QWERTY billentyűzet. 3. Érintse meg a billentyűket, ahogy azt egy számítógépen tenné, a szöveg beviteléhez. Ha szeretné megtudni, hogyan működik a szövegbevitel T9-módban, olvassa el a A Több gombnyomásos üzemmód és a T9-mód használata részt ebben a fejezetben. 4.3 A Kompakt QWERTY használata A Kompakt QWERTY billentyűzet egy képernyőn megjelenő billentyűzet, amely 20 gombot tartalmaz. A nagy, érintésbarát billentyűkkel és a kibővített funkciókkal (pl. a T9 prediktív bevitel) gyorsabban és pontosabban tud szöveget bevinni. Betűk és szimbólumok beírásához kattintson ide. A billentyű tetején megjelenő írásjel, szimbólum vagy szám beírásához tartsa lenyomva a billentyűt Érintse meg egy nagybetű beírásához. Érintse meg kétszer a Caps Lock nagybetűs írás bekapcsolásához. Érintse meg, ha váltani szeretne a Több gombnyomásos üzemmód vagy a T9 beviteli mód között. A T9 módban itt látható a lehetséges szavak listája. A kívánt szót megérintve illesztheti be a szövegbe. Érintse meg a gombot a szó T9 szótárba való felvételéhez. Az előző karakter törlése. Ide kattintva új sort illeszthet be. Érintse meg, hogy megnyisson egy olyan billentyűzet-elrendezést, amivel könnyebben vihet be számokat és szimbólumokat. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el a Numerikus- és szimbólum-mód részt. Tipp Érintse meg a elemet, hogy megnyissa a numerikus billentyűzetet.

97 Szöveg bevitele 97 Szövegbevitel a Kompakt QWERTY billentyűzet használatával 1. Indítsa el valamelyik felhasználói bevitelt fogadó programot, például a Word Mobile alkalmazást. 2. Koppintson a Bevitelválasztó nyílra, majd koppintson az Kompakt QWERTY billentyűzet. 3. Érintse meg a billentyűket, hogy bevigye a szöveget. Ha szeretné megtudni, hogyan működik a szövegbevitel T9-módban, olvassa el a A Több gombnyomásos üzemmód és a T9-mód használata részt ebben a fejezetben. 4.4 A Telefon billentyűzet használata A Telefon billentyűzet egy 12 gombos képernyős billentyűzet, amelynek a mobiltelefonok billentyűzetéhez hasonló kiosztása van, és rendelkezik néhány további billentyűvel. A Telefon billentyűzet nagy gombokkal és kibővített beviteli funkciókkal rendelkezik, ilyen például a T9 prediktív bevitel, amely gyorsabbá teszi az üzenetekbe és dokumentumokba történő szövegbevitelt. Betűk és szimbólumok beírásához kattintson ide. A billentyű tetején megjelenő írásjel, szimbólum vagy szám beírásához tartsa lenyomva a billentyűt Érintse meg egy nagybetű beírásához. Érintse meg kétszer a Caps Lock nagybetűs írás bekapcsolásához. Érintse meg, ha váltani szeretne a Több gombnyomásos üzemmód vagy a T9 beviteli mód között. A T9 módban itt látható a lehetséges szavak listája. A kívánt szót megérintve illesztheti be a szövegbe. Érintse meg a gombot a szó T9 szótárba való felvételéhez. Érintse meg a beviteli beállítások megnyitásához. Az előző karakter törlése. Ide kattintva új sort illeszthet be. Érintse meg, hogy megnyisson egy olyan billentyűzet-elrendezést, amivel könnyebben vihet be számokat és szimbólumokat. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el a Numerikus- és szimbólum-mód részt.

98 98 Szöveg bevitele Tipp Érintse meg a elemet, hogy megnyissa a numerikus billentyűzetet. Szövegbevitel a Telefon billentyűzettel 1. Indítsa el valamelyik felhasználói bevitelt fogadó programot, például a Word Mobile alkalmazást. 2. Koppintson a Bevitelválasztó nyílra, majd koppintson az Telefon billentyűzet. 3. Érintse meg a billentyűket, hogy bevigye a szöveget. Ha szeretné megtudni, hogyan működik a szövegbevitel T9-módban, olvassa el a A Több gombnyomásos üzemmód és a T9-mód használata részt ebben a fejezetben. 4.5 A Több gombnyomásos üzemmód és a T9-mód használata Amikor képernyőn megjelenő billentyűzetet használ, választhatja a Több gombnyomásos üzemmódot vagy a T9-módot is. Több gombnyomásos üzemmód A Több gombnyomásos üzemmódban (Kompakt QWERTY és Telefon billentyűzet esestében) egy karaktert úgy vihet be, ha többszor megnyomja a billentyűt, amíg a kívánt karakter meg nem jelenik. A billentyűn látható első betű beírásához egyszer érintse meg a billentyűt. A második betű beírásához érintse meg kétszer. A billentyű tetején látható írásjel, szimbólum vagy szám beírásához tartsa lenyomva a billentyűt. T9-mód T9 egy prediktív szövegbeviteli üzemmód, amely egy szólistát jelenít meg az első néhány karakter beírása után, így ki tudja választani a kívánt szót.

99 Szöveg bevitele 99 Szövegbevitel T9 módban 1. Írja be a szó első néhány betűjét. Az egyes betűk beírása közben a jósolt szavak a billentyűzet felett jelennek meg. 2. Érintse meg a kívánt szót, hogy azonnal beillessze azt a szövegbe. Megjegyzés Navigáljon a jósolt szavak listáján, ha több szó közül is választhat. Szó felvétele a T9 szótárba Ha egy beírt szó nem található a szótárban, akkor felveheti azt a szótárba. 1. T9 módba írjon be egy betűt, majd érintse meg a elemet a lehetséges szavak listájának jobb oldalán. 2. Írja be a hozzáadni kívánt szót, majd érintse meg a elemet. Érintse meg, ha nem szeretné hozzáadni a szót. A Touch beviteli beállítások személyre szabása 1. Érintse meg a Bevitelválasztó nyilat, majd a Touch beviteli beállítások elemet. 2. A Touch beviteli beállítások képernyőn tetszőlegesen válassza ki vagy törölje a következő beállításokat: Helyesírás ellenőrzés. Lehetővé teszi, hogy kijavítsa a gépelési hibákat úgy, hogy a lehetséges szavak listájából választ. A lista azokból a szavakból áll, mely billentyűit megnyomta, de figyelembe veszi a környező billentyűket is. Szókiegészítés T9-módban. Lehetővé teszi, hogy válasszon a lehetséges szavak listájáról, amely a megérintett billentyűkön és a szótárban megtalálható szavakon alapul.

100 100 Szöveg bevitele Szókiegészítés ABC módban. Lehetővé teszi, hogy válasszon a lehetséges kombinációk listájáról, amely a megérintett billentyűkön megjelent karaktereken alapul. Automatikus helyettesítés. Automatikusan beszúr egy aposztrófot, amikor a gyakran előforduló összevont szavakat írja be (például a dont automatikusan don t lesz). 3. Érintse meg a Kész elemet. 4.6 Numerikus- és szimbólum-mód A numerikus- és szimbólum-mód lehetővé teszi a számok és gyakori szimbólumok - pl. zárójel, kapcsos zárójel, pénznemek szimbólumai, írásjelek, speciális karakterek, stb. - könnyebb bevitelét. A numerikus- és szimbólum-mód akkor elérhető, ha a Teljes QWERTY, Kompakt QWERTY, és a Telefon billentyűzetet használja. Kompakt QWERTY és Telefon billentyűzet A kívánt számot vagy szimbólumot megérintve illesztheti be a szövegbe. A szimbólumok előző vagy következő oldalának megjelenítéséhez kattintson ide. Ld. A billentyűzet rögzítése numerikus- és szimbólum-módban. Érintse meg, ha át szeretne váltani a numerikus billentyűzethez. Érintse meg, ha vissza szeretne váltani a betűkarakteres billentyűzethez. Teljes QWERTY Váltás numerikus- és szimbólum-módra 1. Mialatt teljes QWERTY, kompakt QWERTY vagy Telefon billentyűzetet használ, érintse meg a / gombot. 2. Keresse meg a számot vagy a szimbólumot, majd érintse meg a szövegbe való beillesztéshez.

101 Szöveg bevitele 101 A billentyűzet rögzítése numerikus- és szimbólum-módban Alapesetben a kívánt szimbólum beírása után a billentyűzet visszavált betűkarakteres módra. Ha több szimbólumot is be szeretne írni, akkor úgy is beállíthatja a billentyűzetet, hogy az numerikus vagy szimbólum módban maradjon. 1. Érintse meg a Bevitelválasztó nyilat, majd érintse meg a Más beviteli eljárástok > Beállítások. 2. A Beviteli mód fülön válassza a Touch beviteli módot a Beviteli mód listán, majd érintse meg a Beállítások elemet. 3. Törölje a Szimbólum beszúrása egy kattintással jelölőnégyzetet. Tip Kompakt QWERTY és Telefon billentyűzet módban érintse meg ap / gombokat, hogy váltson a numerikus- és szimbólum-módban való rögzítés között, és hogy visszaváltson a betűkarakteres billentyűzetre, miután megérintett egy szimbólumot. 4.7 A Gyorsíró jelek használata A Gyorsíró jelek használatakor egyetlen mozdulattal írhat be betűket, számjegyeket, szimbólumokat és írásjeleket, amelyeket a készülék gépelt szöveggé alakít. Gyorsíró jelek használata 1. Az adott programban érintse meg a Bevitelválasztó nyilat, majd érintse meg a Más beviteli eljárások > Gyorsíró jelek elemet. Tipp 2. A kijelölt íróterületen írja be a kívánt karaktereket, számjegyeket és szimbólumokat. A betűket a szövegbeviteli mező abc (bal) oldalára írja. A számokat a beviteli mező 123 (jobb) oldalára írja. A szimbólumok és írásjelek beírásakor érintse be a terület bal vagy jobb oldali részét (egy szürke pont jelenik meg), majd írja be a kívánt karaktert. A karakterek beírásához az íróterület melletti kérdőjelre koppintva kaphat segítséget.

102 102 Szöveg bevitele 4.8 A Betűfelismerés használata A Betűfelsimerés segítségével különálló betűket, számjegyeket és írásjeleket vihet be, amelyeket a készülék gépelt szöveggé alakít. A Betűfelismerés használata 1. Az adott programban érintse meg a Bevitelválasztó nyilat, majd érintse meg a Más beviteli eljárások > Betűfelsimerés elemet. Tipp 2. A kijelölt íróterületen írja be a kívánt karaktereket, számjegyeket és szimbólumokat. A nagybetűket a terület ABC (bal oldalit) részére írja. A kisbetűket a beviteli mező abc (középső) területére írja. A számokat a beviteli mező 123 (jobb) oldalára írja. Az írásjeleket és a szimbólumokat a beviteli mező 123 (jobb) oldalára írja. A karakterek beírásához az íróterület melletti kérdőjelre koppintva kaphat segítséget. 4.9 A Kézírás-felismerés használata A Kézírás-felismerés egy kézírás-felismerő program, segítségével folyóírással, nyomtatott írással vagy a két írásmódot vegyesen használva írhat be karaktereket. Bevitel a Kézírás-felismerés segítségével 1. Indítsa el valamelyik felhasználói bevitelt fogadó programot, például a Word Mobile alkalmazást. 2. Érintse meg a Bevitelválasztó nyilat, majd érintse meg a Más beviteli eljárástok > Kézírás-felismerés. Megjelenik a Kézírás-felismerés nyitóképernyője. Olvassa el az ismertetőt, majd érintse meg az OK gombot. 3. Helyezze a kurzort oda, ahova be szeretné írni a szöveget. 4. Az érintőceruzával írja be a kívánt szöveget a kijelző bármely területére. Röviddel azt követően, hogy felemeli a tollat a kijelzőről, a készülék szöveggé alakítja a kézírást.

103 Szöveg bevitele 103 Írásjelek és szimbólumok bevitele A Kézírás-felismerés egy képernyő-billentyűzetet is magában foglal, amellyel könnyedén adhatók írásjelek vagy különleges szimbólumok a meglévő szöveghez. Ezt a képernyő-billentyűzetet a Kézírás-felismerés, eszköztárának megérintésével érheti el. A billentyűzet addig marad látható, amíg Ön újra a gombra nem koppint. Tippek Ha át szeretné helyezni a billentyűzetet, akkor kattintson a címsorára, tartsa rajta az érintőceruzát, majd húzza a billentyűzetet a kívánt helyre. Ha nincs szöveg kiválasztva, akkor megnyithatja a billentyűzetet a ceruzavonással (húzzon egy vonalat egyenesen le majd egyenesen fel). A Kézírásfelismerés által támogatott kézmozdulatokról a készülék Súgója tartalmaz további információt. Szöveg szerkesztése 1. Az adott programban húzzon egy vonalat a szerkeszteni kívánt szövegrész bal oldalától a szövegrész jobb oldaláig. 2. Amikor felemeli az érintőceruzát a kijelzőről, a vonal eltűnik, és a készülék kijelöli a kiválasztott szövegrészt. 3. Tegye a következők valamelyikét: Írja át a szöveget. Ceruzavonásokkal alakítsa nagybetűsre a kívánt részeket, szúrjon be szóközöket stb. A Kézírás-felismerés által támogatott kézmozdulatokról a készülék Súgója tartalmaz további információt.

104 104 Szöveg bevitele

105 5. fejezet Információk szinkronizálása a számítógéppel 5.1 A szinkronizálásról 5.2 A Windows Mobile Eszközközpont telepítése Windows Vista rendszerre 5.3 Az ActiveSync telepítése Windows XP rendszerre 5.4 Összehangolás a számítógéppel 5.5 Szinkronizálás Bluetooth-on keresztül 5.6 Zene és videó összehangolása

106 106 Információk szinkronizálása a számítógéppel 5.1 A szinkronizálásról A számítógépen található adatokat bárhova magával viheti, ha szinkronizálja őket a készülékre. A következő típusú információk szinkronizálhatók a készülék és a számítógép között: Microsoft Office Outlook információk, Office Outlook ek, névjegyek, naptári bejegyzések, feladatok és megjegyzések Megjegyzés, melyeket a Microsoft Office OneNote 2007 használatával készített Médiafájlok: képek, zeneszámok és videofelvételek Kedvencek, az Ön kedvenc webhelyeire mutató könyvjelzők, hivatkozások Fájlok, dokumentumok és egyéb fájlok A szinkronizálás előtt telepítenie kell a számítógépre a szinkronizálási szoftvert, és meg kell adnia a megfelelő beállításokat. További információt A Windows Mobileeszközközpont telepítése Windows Vista rendszerre és Az ActiveSync telepítése Windows XP rendszerre című szakaszban talál. Megjegyzés Az ActiveSync vagy a Windows Mobile-eszközközpont csak a számítógépén és a készülékén található adatokat szinkronizálja. Ha memóriakártyát telepített, és szeretné az azon tárolt adatokat menteni, használja a számítógépe Windows Explorer, hogy a gépre másolja a fájlokat a készülékrõl. Szinkronizálási lehetőségek Miután telepítette a szinkronizálási szoftvert, csatlakoztassa és szinkronizálja a készüléket a számítógépet a következő módon: Használja a mellékelt USB-s szinkronizáló-kábelt. Miután csatlakoztatta a szinkronizáló-kábelt a készülékhez és a számítógéphez, automatikusan elindul a szinkronizálási folyamat. Bluetooth használatával. Ha Bluetooth-kapcsolaton keresztül szeretné szinkronizálni az információkat a készülék és a számítógép között, akkor először Bluetooth-partnerséget

107 Információk szinkronizálása a számítógéppel 107 kell létesítenie a két eszköz között. A Bluetooth-partnerség beállításához a 9. fejezetben talál útmutatást. A Bluetooth-kapcsolaton keresztül végzett szinkronizálásról a jelen fejezet Szinkronizálás Bluetooth-on keresztül című későbbi szakaszában talál információt. Próbáljon minél gyakrabban szinkronizálni, így a készülék és a számítógép adatait egyaránt naprakészen tarthatja. Megjegyzés A készüléken tárolt Outlook eket, névjegyeket, naptári bejegyzéseket és feladatokat a munkahelyén üzemelő Exchange kiszolgálóval is szinkronizálhatja. Arról, hogy a készüléket hogyan konfigurálhatja Exchange kiszolgálóval végzett szinkronizálásra, a 7. fejezetben talál információt. Ha javíttatni vagy hardveres újraindításra küldi a készülékét, a készüléken tárolt adatok elvesznek. Javasolt a készülék és a számítógép szinkronizálása a fájlok mentéséhez. A fájlok memóriakártyáról számítógépre mentéséhez használja az Windows Explorer. 5.2 A Windows Mobile Eszközközpont telepítése Windows Vista rendszerre A Microsoft Windows Mobile Eszközközpont a Microsoft ActiveSync szerepét vette át a Windows Vista rendszereken. Megjegyzés A Windows Vista egyes változataira alapesetben is telepítve van a Windows Mobile-eszközközpont. Ha az Ön által használt Windows Vista rendszerre nincs telepítve a Windows Mobileszközközpont, akkor a készülékhez mellékelt Az első lépések lemezről telepítheti. A szinkronizálási beállítások megadása a Windows Mobileeszközközpont Amikor az első alkalommal csatlakoztatja a készüléket a számítógéphez, és elindítja a Windows Mobile-eszközközpont, a rendszer felajánlja egy Windows Mobilepartnerség létrehozását a készülékkel. Partnerség létrehozása:

108 108 Információk szinkronizálása a számítógéppel 1. Csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez. A Windows Mobileeszközközpont konfigurálja magát, majd megnyílik. 2. A licencszerződés képernyőjén kattintson az Elfogadás elemre. 3. A Windows Mobile-eszközközpont Kezdőképernyőjén kattintson a Eszköz beállítása elemre. Megjegyzés Válassza a Csatlakoztatás eszköz beállítása nélkül lehetőséget, ha csak médiafájlokat kíván átmásolni, a frissítéseket szeretné megkeresni, valamint ismerkedni szeretne a készülékkel, de az Outlook alkalmazással tárolt információkat nem szeretné szinkronizálni. 4. Válassza ki, hogy milyen típusú elemeket szeretne szinkronizálni, majd kattintson a Tovább gombra. 5. Adjon meg valamilyen nevet a készülékhez, majd kattintson a Beállítás elemre. A telepítési varázsló futtatásának befejezésekor a Windows Mobile-eszközközpont automatikusan szinkronizálja a készüléket. Az Outlook alkalmazással kezelt ek és egyéb információk a szinkronizálást követően a készüléken is elérhetővé válnak.

109 Információk szinkronizálása a számítógéppel 109 A Windows Mobile-eszközközpont használata A Windows Mobileszközközpont megnyitásához kattintson a Start > Minden Program > Windows Mobile-eszközközpont elemre a Windows Vista operációs rendszert futtató számítógépen. A Windows Mobile-eszközközponttal a következőket végezheti el: Kattintson a Mobileszköz beállításai elemre a szinkronizálási beállítások megváltoztatásához. Ha a Képek, Zene és Videó > XX új képek/videoklipek importálása lehetőséget választja, egy varázsló indul el, amelynek segítségével címkével láthatja el a készüléken lévő fényképeket, illetve átmásolhatja őket a számítógép Fotótárába. Ha a Windows Media Player segítségével szeretne zenei és videofájlokat szinkronizálni, akkor válassza a Képek, Zene es Videó > Médiafájlok hozzáadása az eszközhöz a Windows Media Player lehetőséget. További információt a 11. fejezet A Windows Media Player Mobile használata című szakaszában talál. Kattintson a Fájlkezelés > A készülék tartalmának tallózása elemre, ha megtekintené a készüléken lévő dokumentumokat és fájlokat. Megjegyzés További információt a Windows Mobile-eszközközpont súgójában talál.

110 110 Információk szinkronizálása a számítógéppel 5.3 Az ActiveSync telepítése Windows XP rendszerre A készülékhez mellékelt Az első lépések lemezen megtalálható a Microsoft ActiveSync 4.5-ös vagy újabb változata. Az ActiveSync alkalmazást az alábbi lépéseket követve telepítheti a Windows XP vagy egyéb kompatibilis Windows operációs rendszert futtató számítógépre. Megjegyzés A kompatibilis Windows rendszerek listája a következő helyen érhető el: Az ActiveSync telepítése 1. Helyezze Az első lépések lemezt a számítógép lemezmeghajtójába. 2. Kattintson a Telepítés és Beállítás elemre. 3. Jelölje be az ActiveSync jelölőnégyzetet, majd kattintson az Telepítés elemre. 4. Olvassa el a licencszerződést, majd kattintson az Elfogadás elemre. 5. Miután a telepítés befejeződött, kattintson a Kész gombra. 6. A Windows Mobile bevezetés képernyőn kattintson a Bezárás elemre. A szinkronizálás beállítása az ActiveSync alkalmazásban 1. Csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez. Automatikusan elindul a Szinkronizálás beállítási varázsló, és végigvezeti Önt a szinkronizálási partnerség létrehozásán. A folytatáshoz kattintson a Tovább gombra. 2. Ha a számítógéppel szeretné szinkronizálni a készüléket, akkor törölje a Szinkronizálás közvetlenül Microsoft Exchange kiszolgálóval jelölőnégyzetet, majd kattintson a Tovább gombra. 3. Válassza ki, hogy milyen típusú információkat szeretne szinkronizálni, majd kattintson a Tovább gombra. 4. Szükség szerint jelölje be vagy törölje a Vezeték nélküli adatkapcsolatok engedélyezése jelölőnégyzetet. 5. Kattintson a Befejezés gombra.

111 Információk szinkronizálása a számítógéppel 111 A varázsló futtatásának befejezésekor az ActiveSync automatikusan szinkronizálja a készüléket. Az Outlook alkalmazással kezelt ek és egyéb információk a szinkronizálást követően a készüléken is elérhetővé válnak. 5.4 Összehangolás a számítógéppel A készüléket USB-kábellel vagy Bluetooth-kapcsolat felett csatlakoztathatja a számítógéphez, illetve a szinkronizálás is mindkét kapcsolaton keresztül elvégezhető. Szinkronizálás elindítása és megállítása Manuális szinkronizálást a készüléken és a számítógépen is kezdeményezhet. A készüléken A TouchFLO Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg az Adatszinkronizálás elemet; vagy Tipp Érintse meg a Start > Programs (Programok) > ActiveSync elemet, majd érintse meg a Szinkronizálás elemet. Ha a befejezése előtt meg szeretné szakítani a szinkronizálást, akkor érintse meg a Leállítás gombot. Ha törölni szeretné a számítógéppel létesített partnerséget, akkor első lépésként szakítsa meg a számítógép és a készülék közötti kapcsolatot. A készüléken futó ActiveSync alkalmazásban érintse meg a Menü > Beállítások elemet, érintse meg a számítógép nevét, majd a Törlés elemet. A Windows Mobile-eszközközpontból 1. Kattintson a Start > Minden Program > Windows Mobile-eszközközpont elemre. 2. Kattintson a Windows Mobile-eszközközpont ablakának bal alsó sarkában lévő gombra. Ha a befejezése előtt meg szeretné szakítani a szinkronizálást, akkor kattintson a gombra.

112 112 Információk szinkronizálása a számítógéppel A számítógépen futó ActiveSync alkalmazásból Amikor csatlakoztatja a készüléket a számítógéphez, az ActiveSync automatikusan megnyílik a számítógépen, és elvégzi a szinkronizálást. A szinkronizálás manuális indításához kattintson a gombra. Ha a befejezése előtt meg szeretné szakítani a szinkronizálást, akkor kattintson a gombra. A szinkronizált információk kiválasztása A készüléken és a számítógépen is megváltoztathatja, hogy mely típusú információk szinkronizálását szeretné elvégezni, és az egyes típusok esetében mekkora lehet a szinkronizált információk mennyisége. A készüléken az alábbi lépéseket követve változtathatja meg a szinkronizálási beállításokat. Megjegyzés Mielőtt módosítaná a szinkronizálási beállításokat a készüléken, szakítsa meg a készülék és a számítógép közötti kapcsolatot. 1. A készüléken futó ActiveSync alkalmazásban érintse meg a Menü > Beállítások elemet. 2. Jelölje be a szinkronizálandó elemek jelölőnégyzetét. Ha valamelyik jelölőnégyzetet nem tudja bejelölni, akkor valószínűleg a lista egy másik pontján már ki van jelölve az adott információtípus, és előbb törölnie kell azt a kijelölést. 3. Ha módosítani szeretné valamelyik információtípus, például az szinkronizálási beállításait, akkor jelölje ki, majd érintse meg a Beállítások elemet. Megadhatja a letöltési méretkorlátot, a letöltendő információk időintervallumát stb. Megjegyzések Egyes információtípusok például a kedvencek, a fájlok és a média nem választhatók ki a készüléken futó ActiveSync alkalmazásban. Ezeket az elemeket csak a számítógépen futó Windows Mobile-eszközközpont vagy ActiveSync alkalmazásban választhatja ki és törölheti.

113 Információk szinkronizálása a számítógéppel 113 Egy számítógép akár több Windows Mobile-alapú készülékkel is fenntarthat szinkronizálási partnerséget, de a mobilkészülékek legfeljebb két számítógéppel létesíthetnek ilyen kapcsolatot. Ha biztos szeretne lenni abban, hogy a készülék mindkét számítógéppel megfelelően szinkronizál, akkor a második számítógép szinkronizálási beállításait az első számítógéppel pontosan megegyezően konfigurálja. Az Outlook ek csak egy számítógéppel szinkronizálhatók. A szinkronizálási hibák elhárítása Néhány esetben, amikor a számítógép az Internethez vagy a helyi hálózathoz kapcsolódik, akkor megszakíthatja a kapcsolatot a készülékkel az Internet vagy a hálózati kapcsolat érdekében. Ebben az esetben érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Kapcsolatok fül > USB - PC, majd törölje a Gyorsabb adatszinkronizációt tesz lehetővé jelölőnégyzetet. Ennek hatására a számítógép a készülékkel létesített USBkapcsolatot használja. 5.5 Szinkronizálás Bluetooth-on keresztül A készülék Bluetooth-kapcsolaton keresztül is összekapcsolható és szinkronizálható a számítógéppel. Megjegyzés Ha Bluetooth-kapcsolaton keresztül szeretné csatlakoztatni és szinkronizálni a készüléket és a számítógépet, akkor a számítógépnek beépített Bluetoothcsatolóval, illetve telepített Bluetooth-adapterrel vagy -kulccsal kell rendelkeznie. Szinkronizálás számítógéppel Bluetooth-kapcsolaton keresztül 1. A számítógépen futó Windows Mobile-eszközközpont vagy ActiveSync alkalmazást konfigurálja Bluetooth-alapú szinkronizálásra. Ehhez a program Súgójában talál útmutatást. 2. Győződjön meg arról, hogy a számítógépen és a készüléken egyaránt be van kapcsolva a Bluetooth, valamint mindkét készülék felismerhető módban van. További részleteket a 9. fejezet Bluetooth üzemmódok című szakaszában talál.

114 114 Információk szinkronizálása a számítógéppel Ha először kapcsolódik Bluetooth-on keresztül az adott számítógéphez, akkor először végre kell hajtania a készüléken a Bluetooth-varázsló lépéseit, illetve Bluetooth-partnerséget kell létesítenie a készülék és a számítógép között. A Bluetooth-partnerség létrehozásáról a 9. fejezet Bluetooth partnerség című szakaszában talál részletes információt. 3. A készüléken érintse meg a Start > Programs (Programok) > ActiveSync elemet. 4. Érintse meg a Menü > Kapcsolódás Bluetooth-on keresztül elemet. Megjegyzés Ha kímélni szeretné az akkumulátort, akkor kapcsolja ki a Bluetooth-adaptert, amikor nincs rá szüksége. 5.6 Zene és videó összehangolása Ha az utazásai során magával szeretné vinni a kedvenc zeneszámait vagy egyéb médiaanyagait, akkor a számítógépen futó Windows Media Player alkalmazást konfigurálja a zeneszámoknak és a videóknak a készülékkel végzett szinkronizálására. A Média információtípus szinkronizálásra történő kiválasztásának kivételével minden médiaszinkronizálási beállítást a Windows Media Player alkalmazásban kell megadni. A médiafájlok szinkronizálása előtt a következőket kell elvégeznie: A Windows Media Player 11-es verziójának telepítése a számítógépre. (A Windows Media Player 11 csak Windows XP rendszerre és az újabb Windows rendszerekre telepíthető). A készülék csatlakoztatása a számítógéphez az USB-kábellel. Ha a készüléket jelenleg Bluetooth-on keresztül csatlakoztatja, akkor a médiafájlok szinkronizálása előtt meg kell szakítania ezt a kapcsolatot. Szinkronizálási partnerség létesítése a készülék és a számítógépen futó Windows Media Player között. További információt a Windows Media Player Mobile használatáról a 11. fejezetben talál.

115 6. fejezet Üzenetkezelés 6.1 Üzenetkezelő 6.2 Szöveges üzenetek 6.3 MMS 6.4 Az fiókok típusai 6.5 beállítási varázsló 6.6 Elektronikus levelezés

116 116 Üzenetkezelés 6.1 Üzenetkezelő Az Üzenetkezelő egy központi hely, ahol megtalálhatja az összes üzenetkezelő fióktípust, beleértve a szöveges üzeneteket (SMS), multimédiás üzeneteket (MMS), és -fiókokat. Üzenetkezelő fiók kiválasztása Tegye a következő valamelyikét: A TouchFLO Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Levél fülre, majd érintse meg a Menü > Fiókok > Fiókok elemet. Megjelenik a Fiókválasztás képernyő, amelyen kiválaszthatja a kívánt fiókot. Tipp Megérintheti a Start > Üzenetkezelő elemet is a Fiókválasztó képernyő megnyitásához. Valamelyik fiók (például szöveges vagy multimédiás) üzenetlistájának, pl. az SMS \ MMM, megjelenítése közben érintse meg a Menü > Ugrás elemet, ezzel átválthat más típusú üzenetkezelő fiókra. Az Fiókválasztás képernyő Üzenetkezelő fiók beállításainak megadása Érintse meg a Menü > Beállítások elemet a Fiókválasztás képernyőn; vagy Érintse meg a Menü > Eszközök > Beállítások elemet valamelyik üzenetlista megjelenítése közben. Aláírás automatikus hozzáfűzése a kimenő üzenetekhez Lehetőség van arra, hogy a kimenő , SMS- és MMS-üzenetekhez aláírásként automatikusan hozzáfűzze a saját nevét és egyéb adatait: Megjegyzés A különböző típusú üzenetkezelő fiókokhoz külön kell megadnia az aláírását. 1. Érintse meg a Start > Üzenetkezelő elemet, majd érintse meg a Menü > Beállítások elemet.

117 2. Érintse meg az Aláírások elemet. 3. Válassza ki, hogy melyik fiókhoz szeretne aláírást rendelni. 4. Jelölje be az Aláírás használata ennél a fióknál jelölőnégyzetet. 5. A szövegmezőbe írja be az aláírásként alkalmazni kívánt szöveget. Üzenetkezelés Ha a továbbított és a válaszüzenetekhez is hozzá szeretné fűzni az aláírást, akkor jelölje be a Válasz és továbbítás esetén is jelölőnégyzetet, majd érintse meg az OK gombot. 7. Ismételje meg ezeket a lépéseket, hogy a többi üzenetfiókhoz is aláírást rendeljen. 6.2 Szöveges üzenetek Rövid szöveges üzenet (SMS) küldése más mobiltelefonra. Az SMS üzenetek maximum 160 karakter hosszúak lehetnek. Ha folytatja a szövegbevitelt ezt a hosszúságot elérve, a szöveges üzenet kettő vagy több üzenetként kerül kézbesítésre. Ezeket összefűzött SMS üzeneteknek hívják. Ha a címzett mobiltelefonja támogatja az összefűzött SMS-eket, a teljes SMS-t egyszerre kapja meg. Új szöveges üzenet létrehozása Az Ön igényeitől függően több módja is van az új szöveges üzenet létrehozásának. A TouchFLO Kezdőképernyőről 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Üzenetek fülre. Tipp 2. Érintse meg az Új ikont ( ) a képernyő jobb felső sarkában. Ha egy kedvenc névjegyének szeretne üzenetet küldeni, először válassza ki a kívánt névjegy képét a Személy fülnél, hogy megnyissa a névjegyet, majd érintse meg a SMS küldése elemet. Ha többet szeretne megtudni a kedvenc névjegyekről, olvassa el a Személy részt a 3. fejezetben.

118 118 Üzenetkezelés A Fiókválasztás képernyőről 1. Érintse meg a Start > Üzenetek > SMS \ MMS elemet. 2. Érintse meg a Menu > Új > SMS elemet. A Névjegyek képernyőről 1. Érintse meg a Start > Névjegyek elemet. 2. A megfelelő nevet megérintve nyissa meg a kívánt névjegyet. 3. Érintse meg a SMS küldése elemet. Szöveges üzenet írása és küldése Miután elkészítette az új szöveges üzenetet, kövesse az alábbi lépéseket az üzenet beviteléhez és elküldéséhez. 1. Ha címzetteket szeretne hozzáadni, írja be a megfelelő mobilszámokat a Címzett mezőbe; az egyes számokat pontosvesszővel elválasztva. Megérintheti a Címzett vagy a Menü > Címzett hozzáadása elemeket is, hogy a mobilszámokat a Névjegyalbumból válassza ki. 2. Írja be az üzenetet. Tipp Ha előre megírt sablonok közül szeretne választani, érintse meg a Menü > Saját szöveg elemet, és érintse meg a kívánt szöveget. Ha helyesírás-ellenőrzést szeretne végezni az üzeneten, érintse meg a Menü > Helyesírás-ellenőrzés elemet. 3. Érintse meg a Küldés gombot. Tippek A szövegbevitelről és a szimbólumok beírásáról a 4. fejezetben talál további információt. Ha értesülni szeretne a szöveges üzenet megérkezéséről, akkor az üzenet elküldése előtt érintse meg a Menü > Üzenet beállításai elemet, majd jelölje be az Üzenetkézbesítési értesítés kérése jelölőnégyzetet. Ha mindig szeretne kézbesítési értesítést kapni, akkor a szöveges üzenetek listájának megjelenítése közben érintse meg a Menü > Eszközök > Beállítások elemet, majd érintse meg az SMS \ MMS opciót, végül válassza az Kézbesítési értéesítés kérése jelölőnégyzetet.

119 Üzenetkezelés 119 Szöveges üzenetek kezelése Az egy névjegyhez (vagy számhoz) kapcsolódó küldött és fogadott üzenetek egy fejléc alatt csoportosulnak a bejövő mappában. A csoportosított SMS-ek láthatóvá teszik az egy névjeggyel való üzenetváltást (a chat-programokhoz hasonlóan) a képernyőn. Válasz küldése szöveges üzenetre 1. A Bejövő SMS / MMS mappában érintsen meg egy fejlécet a megnyitáshoz. 2. A képernyő alján írja be a válaszüzenetet, majd érintse meg a Küldés gombot. Itt írja meg a válaszüzenetet

120 120 Üzenetkezelés A csoportosított üzenetek közötti SMS másolása a SIM-kártyára 1. A Bejövő SMS / MMS mappában érintsen meg egy üzenetet a megnyitáshoz. 2. Használja a Navigációs Fel/Le gombot az üzenet kiválasztásához, amelyet a SIM-kártyára szeretne másolni. Megjegyzés A csoportban lévő elküldött üzenetet nem másolhat a SIM-kártyára. 3. Érintse meg a Menü > Másolás SIM-kártyára elemet. SMS másolása a SIM-kártyáról a készülékre 1. A Bejövő SMS / MMS mappában érintse meg a másolni kívánt üzenetet. 2. Érintse meg a Menü > Másolás a telefonra elemet. Megjegyzés Ha SMS-t másolja a készülékre, akkor a Bejövő üzenetek mappában duplán jelenhet meg, amennyiben használja a SIM-kártyát. Csoportban lévő üzenet törlése 1. A Bejövő SMS / MMS mappában érintsen meg egy fejlécet a megnyitáshoz. 2. Használja a Navigációs Fel/Le gombot az üzenet kiválasztásához, amelyet törölni szeretne. 3. Érintse meg a Menü > Törlés elemet. A csoportban lévő összes üzenet törlése 1. A Bejövő SMS / MMS mappában válasszon egy üzenetcsoportot a Navogációs Fel/Le gombbal. 2. Érintse meg a Törlés elemet. Szöveges üzenet megválaszolása MMS-üzenettel Egy csoportban vagy a SIM-kártyát tárolt SMS-re MMS-üzenettel is válaszolhat. 1. A Bejövő SMS / MMS mappában érintsen meg egy fejlécet a megnyitáshoz. 2. Érintse meg a Menu > Beillesztés, elemet, majd a menüben válassza ki a beilleszteni kívánt elemet: Kép/Videó, Audió vagy Melléklet fájl.

121 Tipp Tipp Üzenetkezelés 121 Érintse meg a Menü > Speciális szerkesztő gombot kép/videó, hang vagy csatolmány hozzáadása után, ezzel az MMS üzenetet teljessé teheti úgy, hogy legyen benne szöveg, emotikon, média és csatolmány. 3. Kattintson a Küldés elemre. Az MMS üzenetbe vcard vagy vcalendar is beszúrható. 6.3 MMS A multimédia üzenetek (MMS) küldése egyszerű, általuk könnyedén átadhatja az élményeit a barátainak és a családtagjainak. A multimédiás üzenetek képeket, videoklipeket és audioklipeket tartalmazhatnak. Megjegyzések Képüzenet küldésére díjfizetés ellenében van lehetőség, és a szolgáltatást külön kell engedélyezni a mobilhozzáférésre. Vegye fel a kapcsolatot a mobilszolgáltatóval az MMS költségek információiért. Ellenőrizze, hogy az MMS-üzenetek mérete a szolgáltató által engedélyezett határon belül van. MMS-beállítások módosítása Nézze meg a készüléket, hogy be vannak-e állítva a mobilszolgáltató MMSbeállításai. Adja meg a vezeték nélküli szolgáltató MMS-beállításait, ha nem talál előre megadott MMS-beállításokat a készülékén. Az MMS-üzenetek beállításainak megadása 1. Érintse meg a Start > Üzenetek > SMS \ MMS elemet. 2. Érintse meg a Menü > MMS Opciók elemet. Megjelenik a Beállítások képernyő. 3. A Preferenciák fülön válasszon a rendelkezésre álló beállítások közül.

122 122 Üzenetkezelés 4. Érintse meg a Szerverek ület, majd ellenőrizze, hogy a készüléken meg vannak-e adva a képüzeneteket kezelő kiszolgáló beállításai. Ha nincsenek előre megadva a beállítások, akkor érintse meg az Új elemet, majd adja meg a következő információkat (a szükséges információkat a mobilszolgáltatótól szerezheti be): Átjáró. Az MMS-kiszolgáló helye, általában IP-cím formájában történik a megadása. Port szám. A MMS-kiszolgáló elérésekor és a fájlátvitel során használt HTTP-portszám. Kiszolgáló címe. A MMS-üzeneteket tároló kiszolgáló URL-címe. Csatlakozás. Válassza ki a készülék által a MMS-üzenetek átvitelére használt kapcsolatot. Küldési korlátozás. Adja meg, hogy a szolgáltató legfeljebb mekkora MMS-üzenetek továbbítását engedélyezi. WAP Verzió. A WAP 1.2 vagy a WAP 2.0 verzió választható, attól függően, hogy a mobilszolgáltató melyik verziót használja. 5. Érintse meg a Kész elemet. Megjegyzések Ha a készüléken előre meg vannak adva az MMS-beállításokat, akkor javasoljuk, hogy ne módosítsa ezeket a beállításokat. Ha megváltoztatja az előre megadott beállításokat, akkor előfordulhat, hogy nem lehet majd MMS-üzeneteket küldeni és fogadni a készülékkel. Ha több MMS-üzenet szolgáltatót is megad a Beállítások képernyőn, akkor kiválaszthatja, hogy melyik legyen az alapértelmezett. Jelölje ki a megfelelő szolgáltató nevét, majd koppintson a Alapértelmezett elemre.

123 Üzenetkezelés 123 MMS-üzenet összeállítása és küldése A MMS-üzenetek diákból (oldalakból) állnak, ezek mindegyike fényképet, videovagy audioklipet és szöveget tartalmazhat. MMS-üzenet összeállítása 1. Érintse meg a Start > Üzenetek > SMS \ MMS elemet, majd a Menü > Új > MMS elemet. 2. Amikor megjelenik a Válasszon egy MMS-t képernyő, érintse meg valamelyik előre megadott sablont, vagy a Egyéni elemet megérintve nyisson meg egy üres képüzenetet. Megjegyzés Ha mindig üres MMS-üzenettel szeretné kezdeni az üzenet összeállítását, akkor jelölje be a Mindig az egyéni kiválasztása jelölőnégyzetet. 3. A Címzett mezőbe közvetlenül beírhatja a címzett telefonszámát vagy e- mail címét, de a Címzett, a Másolatot kap, vagy a Titkos másolat elemet megérintve a Névjegyek is kiválaszthatja a megfelelő telefonszámot vagy címet. Megjegyzés 4. Adja meg az üzenet tárgyát. Lehet, hogy felfele kell görgetnie a Másolatot kap és Titkos másolat mezőkhöz. 5. Fénykép vagy videoklip beszúrásához érintse meg a Beszúrás ikont ( ). Fénykép vagy videoklip kiválasztásakor a következőket teheti: Érintse meg a Kijelölés elemet, hogy beillessze a fényképet vagy videoklipet az éppen összeállítás alatt álló képüzenetbe. Érintse meg a elemet, amellyel új fényképet is készíthet, melyet azonnal beilleszthet a MMS-üzenetbe. Érintse meg a elemet, amellyel új fényképet is készíthet, melyet azonnal beilleszthet a MMS-üzenetbe. Érintse meg a Kilépés ( ) elemet, hogy bezárja a kiválasztási párbeszédpanelt, és visszalépjen az MMS-üzenethez.

124 124 Üzenetkezelés 6. A megfelelő területekre kattintva írja be a kívánt szöveget, illetve illessze be a megfelelő audioklipet. További részleteket a Szöveg hozzáadása az MMSüzenethez és az Audioklip hozzáadása az MMS-üzenethez című szakaszban talál. 7. További diákat a vagy a Menü > Diák > Dia beszúrása elemet megérintve adhat hozzá. A diákra az 5-6. lépést megismételve illeszthet be fényképeket, videoklipeket, szöveget és hangokat. 8. Az MMS-üzenet elküldéséhez érintse meg a Küldés elemet. Tippek MMS-üzenetet a Képek és videók, a Kamera és a Kamera album alkalmazásból is küldhet. Szöveg hozzáadása az MMS-üzenethez Ha a képüzenet szerkesztése közben az Szöveg beillesztése ide elemre koppint, akkor megjelenik egy üres képernyő, amelyre beírhatja a kívánt szöveget. A következő típusú információkat illesztheti be: Ide írja be a kívánt szöveget. Választás a Saját szöveg listán szereplő gyakran használt szavak vagy mondatok közül A Kedvencek között szereplő hivatkozás beillesztése Hangulatjel beszúrása Elérhetőségi információk beszúrása Naptári bejegyzés beszúrása Tipp Ha szerkeszteni vagy törölni szeretné a Saját szöveg listán szereplő mondatok valamelyikét, akkor érintse meg a Szerkesztés vagy a Törlés elemet a helyi menüben. Új mondat hozzáadásához érintse meg az Új elemet.

125 Audioklip hozzáadása az MMS-üzenethez Az MMS-üzenet minden diájához egy-egy audioklip adható hozzá. 1. Érintse meg az Audió beillesztése ide elemet az MMS-üzenetben. Üzenetkezelés 125 Alapesetben a My Documents mappa nyílik meg. Koppintson a Zene vagy az audiofájlokat tartalmazó egyéb mappára. A mappákban való navigálás során a Le nyílat ( ) megérintve léphet vissza a felsőbb szintű mappába. 2. Jelölje ki a kívánt hangfájlt. A kijelölés után a következőket teheti: Megjegyzés Az audioklip lejátszásához érintse meg a gombot, a gombbal szüneteltetheti, és a gombbal leállíthatja a lejátszást. Érintse meg a Kijelölés elemet, ha beillesztené az MMS-üzenetbe. Érintse meg a Kilépés ( ) elemet, hogy bezárja a kiválasztási párbeszédpanelt, és visszalépjen az MMS-üzenethez. Ha új audioklipet szeretne felvenni és beilleszteni az MMS-üzenetbe, akkor érintse meg a elemet. A Felvétel felugró ablak nyílik meg. Érintse meg a Felvétel elemet a felvétel elindításához, és a Leállítás elemet a felvétel leállításához. A Lejátszás elemre koppintva meghallgathatja a felvett audioklipet; ezt követően koppintson a Hozzáadás elemre. Ezzel beilleszti az új audioklipet az MMS-üzenetbe. Az MMS-üzenetek megjelenítése és megválaszolása MMS-üzenet megjelenítése Használja a lejátszási kezelőszerveket,, és a gombot. Érintse meg a Tartalom elemet az üzenetbe illesztett fájlok listájának megjelenítéséhez. Az Üzenet tartalma képernyőn a következő műveleteket végezheti el: Ha menteni szeretné valamelyik fájlt, akkor jelölje ki, majd érintse meg a Menü > Mentés elemet. Ha egy szövegfájl tartalmát menteni szeretné a Saját szöveg listára, akkor érintse meg a Menü > Mentés a Saját szövegek közé elemet.

126 126 Üzenetkezelés Ha a névjegyek valamelyikéhez szeretné rendelni az egyik fényképet, akkor érintse meg a Menü > Hozzárendelés névjegyhez elemet. Válasz küldése az MMS-üzenetre 1. A Bejövő SMS / MMS mappában nyomja meg a Navigációs Fel/Le gombot, hogy kiválasszon egy mobilszámot vagy névjegyet, akinek az MMS-t szeretné küldeni. 2. A csoportosított üzenetek között az MMS-üzeneteket a ikon jelöli. Az ikonra koppintva megjelenítheti az MMS üzeneteket. 3. Miután megtekintette az MMS-üzenetet, érintse meg a Menü > Válasz > MMS-ben gombot, ha MMS üzenetben kíván válaszolni, vagy érintse meg a Menü > Válasz > SMS-ben gombot, ha szöveges üzenetben kíván válaszolni. Az adott telefonszámról érkező MMS-üzenetek blokkolása Ha adott feladó MMS-üzeneteit nem szeretné megkapni, akkor vegye fel az illető telefonszámát az képüzenet-fogadási tiltólistára. 1. Ha új MMS-üzenete érkezik, nyissa meg és jelenítse meg az üzenetet. 2. Ha többé nem szeretne képüzenetet kapni a feladótól, akkor érintse meg a Menü > Megjelenítés > Üzenet részletei elemet. 3. Az Üzenet részletei képernyőn érintse meg a Menü > Névjegy részleteinek megjelenítése elemet. 4. Érintse meg a Menü > Mentés a tiltólistára elemet. 5. Érintse meg a Kész elemet. Tipp Ha szeretné megszüntetni egy telefonszám blokkolását, és újra engedélyezni szeretné az illető számára az MMS-üzenetek küldését, akkor távolítsa el a számot a tiltólistáról. Lépjen a Bejövő SMS / MMS mappába, érintse meg a Menü > MMS Opciók > Tiltólista fület, érintse meg és hagyja az ujját a tiltólistán szereplő számot, majd érintse meg a Törlés elemet.

127 6.4 Az fiókok típusai A készüléken a következő típusú fiókok állíthatók be: Outlook levelezés: A számítógéppel vagy Exchange kiszolgálóval szinkronizálható fiók. fiók, amelyet valamelyik Internetszolgáltatója vagy más szolgáltató tart fenn. Webalapú fiók, például Gmail, Yahoo! Mail Plus, AOL stb. Üzenetkezelés 127 Munkahelyi fiók, amelynek az elérése VPN-kapcsolaton keresztül történik. A készülék beállítása az Outlook levelezés szinkronizálására a számítógéppel Ha telepítette a szinkronizálási szoftvert a számítógépre, valamint létrehozta a partnerséget a készülékkel, akkor a készülék készen áll az Outlook-alapú küldésre és fogadásra. Ha még nem telepítette a szinkronizálási szoftvert, illetve nem hozta létre a partnerséget, akkor az 5. fejezet útmutatását követve végezze el ezeket a műveleteket. Tipp Ha vállalati fiókot szeretne beállítani, amellyel vezeték nélküli kapcsolat felett is el tudja érni az Outlook levelezést, akkor a vállalati Exchange kiszolgálóval végzett vezeték nélküli hálózati szinkronizálásra kell konfigurálnia a készüléket. A vállalati kiszolgálóval végzett szinkronizálásról a 7. fejezetben talál további információt. fiók megadása Új fiók megadásához a következők valamelyikét teheti: A TouchFLO Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Levél fülre, majd érintse meg az Új fiók elemet, ha először ad hozzá új fiókot, vagy érintse meg a Menü > Fiókok > beállítások lehetőséget; vagy Érintse meg a Start > Üzenetkezelő > -beállítások elemet. Az beállítás varázsló megnyílik, és lehetővé teszi az fiók beállítását. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el az beállítási varázsló részt a jelen fejezetben.

128 128 Üzenetkezelés 6.5 beállítási varázsló A Windows Mobile beállítási varázsló lépésről-lépésre vezeti Önt az fiók beállítása során. Automatikus beállítási lehetőséggel is rendelkezik, amivel automatikusan beállíthatja a megadott címe és jelszóra alapuló fiókot, ha az szolgáltató beállításai előzetesen konfigurálásra kerültek a készülékén. Ha ilyen beállítások nem találhatók a készülékén, az Automatikus beállítás megkísérli a beállítási adatok online lekérését, amiért Önnek díjat kell fizetnie, ha a készülék csatlakozik az Internetre és letölti a szükséges adatokat. Ha az beállításokat online sem sikerül megtalálni, manuálisan kell megadnia. Megjegyzés A vállalati Outlook fiók beállításáról a 7. fejezetben talál további információt. Internetes fiók beállítása POP3 vagy MAP4 fiókot akkor kell beállítania a készüléken, ha Internetszolgáltató vagy egyéb szolgáltató által fenntartott fiókkal, illetve webes fiókkal Gmail, Yahoo! Mail Plus, vagy AOL. A VPN-kapcsolaton keresztül elért munkahelyi fiókját is hozzáadhatja POP3/IMAP4 fiókként. 1. Új fiók megadása. A részletekért olvassa el az fiók megadása részt. 2. Adja meg az címét és a Jelszó az fiók beállításához, majd válassza a Jelszó mentése opciót. Érintse meg a Tovább elemet. 3. Ha az -szolgáltató előre konfigurálta a beállításokat a készülékén, az beállítási varázsló megjelenít egy üzenetet a sikeres beállításról. Érintse meg a Tovább elemet. Ha a beállítások nem találhatók meg a készülékén, válassza a Kísérlet az beállítások letöltésére az internetről jelölőnégyzetet, hogy letöltse az kiszolgáló beállításait az Internetről, majd érintse meg a Tovább elemet.

129 Üzenetkezelés Adja meg a nevét és a megjelenítendő nevet, majd érintse meg a Tovább gombot. Megjegyzés Ha az beállítási varázslónak nem sikerül letölteni a beállításokat az Internetről, válassza az Internet opciót az szolgáltató listán a képernyőn. Ekkor felérést kap az kiszolgáló beállításainak megadására. A további részletek Az kiszolgáló beállításainak megadása című szakaszban találhatók. 5. Az Automatikus küldés/fogadás listáról válassza ki, hogy milyen gyakran szeretné automatikusan elküldeni az eket, illetve letölteni őket a készülékre. Megjegyzés Érintse meg az Összes letöltési beállítás ellenőrzése elemet a letöltési opciók kiválasztásához, az formátum beállításához (HTML vagy egyszerű szöveg) stb. További információ A letöltési és formátumbeállítások testreszabása című szakaszban található. 6. Érintse meg a Befejezés elemet. Az kiszolgáló beállításainak megadása Ha sikertelen az automatikus beállítás, akkor lépjen kapcsolatba az Internetszolgáltatóval vagy az szolgáltatóval, szerezze be a Beérkező és a Kimenő levelek kiszolgálójának beállításait, majd adja meg őket a készülékén. A következő további beállításokat alkalmazhatja: Ha a szolgáltató erre utasította, jelölje be a Kimenő kiszolgáló hitelesítést igényel jelölőnégyzetet. Ha a kimenő ek kiszolgálója külön felhasználónév és jelszó megadását igényli az ek küldésekor, akkor törölje az ek küldése ugyanezzel a névvel és jelszóval jelölőnégyzetet. Ebben az esetben meg kell adnia ezeket az információkat is. Érintse meg a Speciális szerverbeállítások elemet, majd válassza az SSL szükséges jelölőnégyzetet, ha az ek biztonságosabb elérése érdekében az szolgáltató SSL-kapcsolatot használ. A Hálózati kapcsolat listáról válassza ki az Internet elérésére alkalmazni kívánt adatkapcsolatot.

130 130 Üzenetkezelés A letöltési és formátumbeállítások testreszabása Mielőtt megérintené a Befejezés elemet a POP3 vagy IMAP4 fiók beállításakor, érintse meg a Összes letöltési beállítás ellenőrzése elemet, hogy megadhassa a letöltési beállításokat, üzenetformátumot és egyéb opciókat. Beállítások Automatikus küldés/ fogadás Üzenetek letöltése Küldés és fogadás a Küldés gombra kattintáskor Ütemezett automatikus küldés/fogadás barangoláskor Üzenetek törlésekor Üzenetformátum Üzenetletöltés korlátja Leírás Azt határozza meg, hogy a készülék mennyi időnként csatlakozik automatikusan az Internetre az üzenetek küldése és fogadása céljából. Segítségével megadhatja, hogy hány napi üzenet legyen letöltve a készülékre. Alapesetben az üzenetek továbbítása azonnal megtörténik, amikor Ön a Küldés elemre koppint. Ha inkább menteni szeretné az üzeneteket az Postázandó mappába, akkor törölje a jelölőnégyzetet. (Ebben az esetben az üzenetek elküldését manuálisan kell elindítania úgy, hogy megérinti a Menu > Küldés/fogadás elemet). Az adatátviteli barangolás engedélyezése a készüléknek abban az esetben, ha meg van adva olyan időköz, amelynek megfelelően a készülék automatikusan csatlakozik az Internetre. Mivel a beállítás engedélyezése az adatátviteli költségek növekedését okozhatja, a legtöbb esetben érdemes üresen hagyni ezt a jelölőnégyzetet. Segítségével megadhatja, hogy amikor töröl egy üzenetet a készülékről, akkor a levélkiszolgálóról is el szeretné-e távolítani azt. HTML vagy Egyszerű szöveg formátumot választhat. Segítségével megadható az ek letöltési mérete. Ha nagy mennyiségű t fogad, akkor kisebb méretet adjon meg, vagy korlátozza a letöltést a fejrészekre.

131 Üzenetkezelés 131 Saját domainhez tartozó beállítása Ha olyan domain-nevet használ, amit más -szolgáltató biztosít (pl. az Ön címe de az .com hosztolja ezt az fiókot, és nyújta az -szolgáltatás is), válassza az Egyéni tartomány opciót az beállítási varázslóban, amikor az fiókját állítja be a készüléken. 1. Új fiók megadása. A részletekért olvassa el az fiók megadása részt. 2. Adja meg az címét és a Jelszó az fiók beállításához, majd válassza a Jelszó mentése opciót. Érintse meg a Tovább elemet. 3. Törölje a Kísérlet az beállítások letöltésére az internetről opciót, és érintse meg a Tovább elemet. 4. A szolgáltatója résznél válassza a Egyéni tartomány elemet, majd érintse meg a Tovább elemet. 5. Adja meg az szolgáltatója domain-nevét, majd érintse meg a Tovább elemet. 6. Az beállítási varázsló ekkor megkísérli az szolgáltató beállításainak megtalálását az Ön készülékén vagy az Interneten. Ha a beállításokat megtalálta, erről értesítési üzenetet küld. Érintse meg a Tovább elemet. 7. Adja meg a Nevét és a Megjelenítendő nevet, majd érintse meg a Tovább gombot. Megjegyzés Ha az beállítási varázsló nem találta meg a beállításokat, Önt kéri meg az szolgáltató beállításainak megadására a következő képernyőkön. A további részletek Az kiszolgáló beállításainak megadása című szakaszban találhatók. 8. Az Automatikus küldés/fogadás listáról válassza ki, hogy milyen gyakran szeretné automatikusan elküldeni az eket, illetve letölteni őket a készülékre. Megjegyzés Érintse meg az Összes letöltési beállítás ellenőrzése elemet a letöltési opciók kiválasztásához, az formátum beállításához (HTML vagy egyszerű szöveg) stb. További információ A letöltési és formátumbeállítások testreszabása című szakaszban található. 9. Érintse meg a Befejezés elemet.

132 132 Üzenetkezelés 6.6 Elektronikus levelezés Miután beállította az fiókjait a készüléken, megkezdheti az ek küldését és fogadását. Új készítése A beállításaitól függően kétféleképpen hozhat létre új üzenetet. Kiindulás üres üzenetből 1. A TouchFLO Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Levél fülre. 2. Válasszon egy használni kívánt fiókot a képernyő jobb oldalán. 3. Érintse meg az Új ikont ( ) az új létrehozásához. küldése kedvenc névjegynek 1. A TouchFLO Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Személy fülre. 2. Csúsztassa az ujját a képernyőn, hogy ugráljon a kedvenc névjegyek képei között. 3. Érintse meg a kívánt névjegy képét, majd az küldése elemet. Ha többet szeretne megtudni a kedvenc névjegyekkel való műveletekről, olvassa el a Személy részt a 3. fejezetben. Tipp Megérintheti a Start > Névjegyek elemet is a névjegy kiválasztásához, majd érintse meg az küldése elemet.

133 Üzenetkezelés 133 létrehozása és küldése Miután elkészítette az új t, kövesse az alábbi lépéseket az üzenet beviteléhez és elküldéséhez. 1. Ha további címzetteket is hozzá kíván adni, akkor írja be az címüket, az egyes számokat pontosvesszővel elválasztva. A Címzett elemet megérintve a Névjegyek is kiválaszthat címeket. 2. Írja be az üzenet tárgyát és magát az üzenetet. Tipp Ha előre megírt sablonok közül szeretne választani, érintse meg a Menü > Saját szöveg elemet, és érintse meg a kívánt szöveget. Ha helyesírás-ellenőrzést szeretne végezni az üzeneten, érintse meg a Menü > Helyesírás-ellenőrzés elemet. 3. Kattintson a Küldés elemre. Tippek A szövegbevitelről és a szimbólumok beírásáról a 4. fejezetben talál további információt. A prioritás megadásához érintse meg a Menü > Üzenet beállításai elemet. Ha offline dolgozik, akkor az ek az Postázandó mappába kerülnek, elküldésükre a következő kapcsolódáskor kerül sor. Melléklet csatolása üzenethez 1. Az üzenet összeállítása közben érintse meg a Menü > Beszúrás elemre, majd válassza ki, hogy milyen elemet szeretne mellékelni: Képet, Hang-jegyzetet, vagy Fájlt. 2. Válassza ki a csatolni kívánt fájlt, illetve rögzítse a hangjegyzetet. A Beérkezett üzenetek lista szűrése Ha a készülék Bejövő mappájában nagyon sok üzenet található, szűrheti a Bejövő mappát úgy, hogy csak egy bizonyos feladótól érkezett üzeneteket lásson. A Beérkezett üzenetek mappa tartalmának szűrése Adja meg a küldő nevét vagy a keresett tárgyát. Ahogy beviszi a karaktereket, az üzenetlista a megadott karakterekre folyamatosan szűkül.

134 134 Üzenetkezelés Ha például a B, majd az E gombot érinti meg, akkor csak azok az üzenetek jelennek meg, amelyek tárgya vagy feladójának neve BE kezdetű. Üzenetek megjelenítése és megválaszolása Teljes letöltése Alapértelmezés szerint a bejövő mappában tárolt ek csak az üzenet első néhány kilobájtját tartalmazzák. Az megnyitásakor csak a fejléc és az üzenet egy része látható. A teljes tartalom megtekintéséhez az egész t le kell töltenie. A teljes letöltéséhez nyissa meg az t, majd tegye a következőket: Az ujjával görgessen az üzenet végéhez, majd érintse meg a A teljes üzenet és az esetleges mellékletek fogadása (POP3 fiók) elemet, vagy érintse meg az Üzenet többi részének letöltése (IMAP4 és Outlook fiókok) elemet. Érintse meg a Menü > Üzenet letöltése. Megjegyzés A Fetch Mail funkció, mely POP3 és IMAP4 Internet fiókok esetén használható, letölti a teljes -t anélkül, hogy teljes összehangolást kellene végrehajtani. Ezzel a módszerrel a szükséges re korlátozható a letöltés, így mérsékelhetők az adatátviteli költségek. A Fetch Mail Outlook esetében is rendelkezésre áll. A részletekért olvassa el az Azonnali letöltés a Fetch Mail szolgáltatással részt a 7. fejezetben.

135 Üzenetkezelés 135 A letöltés eltarthat egy darabig, függően az Internet-csatlakozás sebességétől, a teljes méretétől, és attól, hogy a fájl mellékletei automatikusan letöltődnek-e. Mellékletek letöltése POP3 fiók: A POP3 Internetes fiók esetében a mellékletek automatikusan letöltődnek a teljes letöltésekor. IMAP4 és Outlook fiókok: A mellékletek az tárgya alatt jelennek meg. Ha rákattint a mellékletre, és az teljesen le lett töltve a korábbiak során, akkor a melléklet megnyílik; ha a letöltésre még nem került sor, akkor azt az ek következő küldésekor és fogadásakor végzi el a készülék. Beállíthatja a fájlmellékletek automatikus letöltését. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el az Az beállítások testreszabása részt a jelen fejezetben. Üzenet megválaszolása vagy továbbítása 1. Nyissa meg az üzenetet, majd érintse meg a Menü > Válasz, Menü > Válasz mindenkinek, vagy Menu > Továbbítás elemet. 2. Írja be a válaszát, majd érintse meg a Küldés elemet. Megjegyzések HTML fogadására, megjelenítésére és megválaszolására bármelyik fióktípussal lehetőség van. A HTML formátum minden esetben megmarad, az elrendezés módosulása vagy átméretezése nélkül. A HTML támogatása az Outlook Mobile esetében csak akkor áll rendelkezésre, ha a készülékét a Microsoft Exchange Server 2007-tel szinkronizálja. Amikor Outlook fiókján keresztül válaszol, testre szabhatja az ActiveSync-et, hogy egyes címeket (beleértve a sajátját) kizárjon a címzett listára való felvételből. Érintse meg a Menü > Beállítások elemet az ActiveSyncben, válassza az elemet, majd érintse meg a Beállítások, és végül a Speciális elemet. Írja be a Saját címek mezőbe a kizárni kívánt címeket.

136 136 Üzenetkezelés ek szinkronizálása Az ek szinkronizálása biztosítja, hogy az új ek letöltődjenek a készülék Beérkezett mappájába, a Postázandó mappában lévő ek el legyenek küldve, és a szerverről törölt ek törlődjenek a készülékről is. Az ek szinkronizálásának módja az fiók típusától függ. Outlook fiók automatikus szinkronizálása 1. Az USB-kábellel vagy Bluetooth-on keresztül csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez. Vagy csatlakozzon Wi-Fi kapcsolaton vagy adatkapcsolaton keresztül, ha az Outlook t Exchange kiszolgálóval szinkronizálja. További információ a 7. fejezetben található. 2. Automatikusan megkezdődik a szinkronizálás, és a készülék elvégzi az Outlook ek küldését és fogadását. Outlook vagy Internet fiók manuális szinkronizálása 1. Válassza ki az Internet fiókját. (Ld. Üzenetkezelő fiók kiválasztása rész a jelen fejezetben.) 2. Kattintson a Menü > Küldés/fogadás elemre. Az beállítások testreszabása Az Outlook alkalmazással kezelt ek letöltési méretének és formátumának megváltoztatása 1. Bontsa a készülék és a számítógép kapcsolatát. 2. Koppintson a Start > Programs (Programok) > ActiveSync elemre. 3. Koppintson a Menü > Beállítások elemre, és válassza az , majd a Beállítások lehetőséget. 4. Az szinkr. beáll. képernyőn: Az Üzenetformátum mezőben válassza a HTML vagy az Egyszerű szöveg lehetőséget. A HTML csak akkor elérhető, ha a Microsoft Exchange Server 2007-hez vagy későbbi verzióhoz csatlakozik.

137 A Letöltési limit mezőben válassza ki a kívánt méretet. Üzenetkezelés Zárja be az ActiveSync alkalmazást, majd csatlakoztassa újra a készüléket a számítógéphez. Az Internet alkalmazással kezelt ek letöltési méretének és formátumának megváltoztatása 1. Az Fiókválasztás képernyőről kiindulva kattintson a Menü > Beállítások elemre, vagy az üzenetlista megjelenítése közben válassza a Menü > Eszközök > Beállítások lehetősége. 2. Érintse meg a POP3 vagy IMAP4 Internet fiókot. 3. Érintse meg a Letöltési méretbeállítások elemet. 4. Az Üzenetformátum mezőben válassza a HTML vagy az Egyszerű szöveg lehetőséget. 5. A Letöltési limit mezőben válassza ki a kívánt méretet. 6. Érintse meg a Kész elemet. Az Outlook ek mellékleteinek automatikus fogadása 1. Koppintson a Start > Programs (Programok) > ActiveSync elemre. 2. Érintse meg a Menü > Beállítások elemet. 3. Kattintson az > Beállítások elemre, majd jelölje be az Csatolt állományokkal együtt jelölőnégyzetet. Az IMAP4 ek mellékleteinek automatikus fogadása 1. Az Fiókválasztás képernyőről kiindulva kattintson a Menü > Beállítások elemre, vagy az üzenetlista megjelenítése közben válassza a Menü > Eszközök > Beállítások lehetősége. 2. Érintse meg az IMAP4 fiók nevét. 3. Érintse meg a Letöltési méretbeállítások elemet.

138 138 Üzenetkezelés 4. A Mellékletek letöltése: Válassza a Minden melléklet opciót a fájl mellékletek minden esetben történő letöltéséhez; vagy Válasszon egy fájlméret korlátozást a mellékletek automatikus letöltéséhez. 5. Érintse meg a Kész elemet. Mellékletek tárolása a tárolókártyán 1. Érintse meg a Start > Üzenetkezelő elemet. 2. Érintse meg a Menü > Beállítások > Tárolás fület. 3. Jelölje be az Amennyiben elérhető, erre a memóriakártyára legyenek letöltve a mellékletek jelölőnégyzet.

139 7. fejezet A vállalati ek és az értekezletösszehívások kezelése 7.1 Összehangolás az Exchange kiszolgálóval 7.2 A vállalati ek kezelése 7.3 Értekezlet-összehívások kezelése 7.4 Névjegy keresése a vállalati címtárban

140 140 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése 7.1 Összehangolás az Exchange kiszolgálóval Ha az irodán kívül is folyamatosan követni szeretné a vállalati eket és a megbeszélések ütemezését, akkor Wi-Fi vagy adatkapcsolat típusú internetkapcsolatot létesítve szinkronizálhatja a készüléken lévő információkat a vállalati Exchange kiszolgáló tartalmával. Exchange kiszolgálóval létesített kapcsolat beállítása Ahhoz, hogy szinkronizálhassa vagy elérhesse az Exchange kiszolgálón lévő adatokat, be kell állítania egy Exchange kiszolgálói kapcsolatot a készüléken. Első lépésként be kell szereznie a következő információkat a hálózati rendszergazdától, majd meg kell adnia őket a készüléken: Az Exchange kiszolgáló neve (az Outlook Web Access kiszolgáló nevét kell megadni) Tartománynév A munkahelyen használt felhasználónév és jelszó Ha nem szinkronizálta a készüléket a számítógéppel, akkor az alábbi lépéseket követve állítson be egy Exchange kiszolgálói kapcsolatot. 1. Új fiók megadása. A részletekért olvassa el az fiók megadása részt a 6. fejezetben. 2. Adja meg az címét és a Jelszó az fiók beállításához, majd válassza a Jelszó mentése opciót. Érintse meg a Tovább elemet. 3. Törölje a Kísérlet az beállítások letöltésére az internetről opciót, és érintse meg a Tovább elemet. 4. Az szolgáltató résznél válassza az Exchange kiszolgáló lehetőséget, majd érintse meg a Tovább elemet. 5. Kattintson újra a Tovább elemre. 6. Válassza a ísérlet az Exchange Server beállításainak automatikus észlelésére opciót, és érintse meg a Tovább elemet.

141 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése Adja meg a Tartomány, és érintse meg a Tovább elemet. 8. A Kiszolgáló címe mezőbe írja be az Exchange kiszolgáló címét, és érintse meg a Tovább elemet. 9. Válassza ki, hogy mely elemeket szeretné szinkronizálni az Exchange kiszolgálóval. Megjegyzések Ha módosítani szeretné valamelyik információtípust, például az e- mailek szinkronizálási beállításait, akkor jelölje ki a megfelelő elemet, majd érintse meg a Beállítások elemet. 10. Érintse meg a Befejezés elemet. Ha módosítani szeretné a szinkronizálás során felmerülő ütközések feloldásával kapcsolatos beállításokat, érintse meg a Menü > Speciális elemet. Megjegyzések Ha korábban szinkronizálta az eket a számítógéppel, akkor indítsa el az ActiveSync alkalmazást a készüléken, majd az Exchange kiszolgálói kapcsolat beállításához érintse meg a Menü > Kiszolgáló forrás hozzáadása elemet. Amikor a készülék felszólítja a szinkronizálni kívánt információtípusok kiválasztására, akkor először törölje az jelölőnégyzetet a Windows PC elemnél, majd válassza ki az az Exchange kiszolgáló alatt jelölőnégyzetet. Az Exchange kiszolgáló beállításainak módosításához nyissa meg az ActiveSync alkalmazást a készüléken, majd érintse meg a Menü > Kiszolgáló beállítása elemet. Szinkronizálás elindítása Az Exchange kiszolgálóval való szinkronizálás megkezdése előtt győződjön meg arról, hogy a készüléken be van állítva valamilyen internetelérésre alkalmas Wi-Fi vagy adatkapcsolat, vagyis elvégezhető a vezeték nélküli szinkronizálás. A kapcsolatokról a 8. fejezetben talál további információt. Az Exchange kiszolgálói kapcsolat beállítása után a készülék automatikusan elindítja a szinkronizálást.

142 142 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése A szinkronizálás manuális elindításához a következőket teheti: A TouchFLO Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg az Adatszinkronizálás elemet; vagy Érintse meg a Start > Programs (Programok) > ActiveSync elemet, majd érintse meg a Szinkronizálás elemet. Megjegyzés Ha USB- vagy Bluetooth-kapcsolaton keresztül csatlakoztatja a készüléket az irodai számítógéphez, akkor a számítógéppel létesített kapcsolatot hálózati átjáróként használhatja, és rajta keresztül letöltheti az Outlook eket és egyéb információkat a készülékre. 7.2 A vállalati ek kezelése A segítségével azonnal hozzá tud férni a vállalati ekhez, illetve könnyebben kezelheti az üzeneteket. Direct Push, Fetch Mail, Távoli keresés és jelölők csak néhány az ek kezelését megkönnyítő eszközök közül. Megjegyzés Egyes üzenetkezelő szolgáltatások elérhetősége attól függ, hogy a vállalat kiszolgálóján a Microsoft Exchange szoftver melyik verziója fut. Az egyes szolgáltatások elérhetőségéről a rendszergazdától kaphat információt. Automatikus szinkronizálás a Direct Push szolgáltatás segítségével A Direct Push technológia ( leküldési szolgáltatás) segítségével azonnal, az Exchange kiszolgálón lévő Beérkezett üzenetek mappába való bekerülésükkel egy időben fogadhatja az új eket a készüléken. A szolgáltatás használatakor az egyéb elemek, például a névjegyek, a naptári bejegyzések és a feladatok is azonnal feltöltődnek a készülékre, amennyiben az Exchange kiszolgálón lévő példányuk megváltozik, illetve új elem jön létre a kiszolgálón. A Direct Push használatához Wi- Fi vagy adatkapcsolatot kell létesíteni a készülékkel. A Direct Push engedélyezése előtt teljes szinkronizálást kell végezni a készülék és az Exchange kiszolgáló között.

143 Követelmény A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése 143 A Direct Push szolgáltatás csak akkor használható a készüléken, ha a vállalati kiszolgálón a Microsoft Exchange Server 2003 szoftver 2-es szervizcsomaggal ellátott és az Exchange ActiveSyncet támogató kiadása, illetve újabb verziója fut. A Direct Push szolgáltatást a Kommunikációkezelőben vagy az ActiveSync alatt kapcsolhatja be. A Direct Push bekapcsolása a Kommunikációkezelőben 1. A Kommunikációkezelő megnyitásához csúsztassa az ujját a Beállítások fülre a TouchFLO Kezdőképernyőjén, majd érintse meg a Kommunikáció elemet. Tipp Megérintheti a Start > Programs (Programok) > Kommunikációkezelő elemet is. 2. A Kommunikációkezelő képernyőn érintse meg a Microsoft Direct Push elemet. A Direct Push bekapcsolása a ActiveSync alatt 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > ActiveSync elemet, majd a Menü > Ütemezés elemet. 2. Válassza Az elemek érkezésekor elemet a Csúcsidőszakok és a Nem csúcsidőszakok ablakokban. Megjegyzés Ha a Direct Push ki van kapcsolva, manuálisan kell törölnie az jeit. Ütemezett szinkronizálás Ha nem kívánja használni a Direct Push szolgáltatást, akkor rendszeresen, ütemezett módon is szinkronizálhatja az Outlook alkalmazással kezelt eket és egyéb információkat. 1. A készüléken futó ActiveSync alkalmazásban érintse meg a Menü > Ütemezés elemet. 2. A Csúcsidőszakok időintervallumot megadva gyakrabban fogadhatja az eket. (Csúcsidőszaknak jellemzően a munkaidőt tekintjük, amikor nagyobb az forgalom.)

144 144 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése 3. Az Csúcsidőn kívüli időszakok Nem csúcsidőszakok hosszabb időintervallumot adjon meg. Tipp Ahhoz, hogy beállítsa mely napok és mely időszakok jelentik a csúcsidőszakot, és melyek számítanak csúcsidőn kívülinek, érintse meg a csúcsidőszakok elemet a képernyő alján. Azonnali letöltés a Fetch Mail szolgáltatással A Fetch Mail szolgáltatás segítségével azonnal, teljes küldés/fogadás indítása nélkül is teljes egészében letölthetők az egyes ek. Ezzel a módszerrel a szükséges re korlátozható a letöltés, így mérsékelhetők az adatátviteli költségek. Követelmény A Fetch Mail szolgáltatás csak akkor vehető igénybe a készülékkel, ha a vállalat a Microsoft Exchange Server 2007-es vagy újabb verzióját használja. 1. A TouchFLO Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Levél fülre, válassza ki az Outlook fiókját, majd érintse meg a Beérkezett üzenetek elemet. Tipp Megérintheti a Start > Üzenetkezelés > Outlook lehetőséget is. 2. Nyisson meg egy üzenetet. 3. Alapértelmezés szerint az üzenetnek csak az első néhány szava jelenik meg. A teljes letöltéséhez görgessen az üzenet végére, majd kattintson az Az üzenet többi részének letöltése elemre. 4. Várja meg az üzenettörzs fennmaradó részének letöltését. Megjegyzések Az ek szinkronizálásával kapcsolatos beállítások, például a kezdeti letöltési méretkorlát megadásáról a 6. fejezet Az beállítások testreszabása című szakaszában talál információt. Ha olyan t kap, amely SharePoint-webhelyen vagy belső fájlkiszolgálón található PDF vagy Microsoft Office-dokumentumra mutató hivatkozást tartalmaz, akkor a hivatkozásra kattintva a készüléken is megjelenítheti a dokumentumot. A dokumentum megjelenítésére csak akkor van lehetőség, ha a Microsoft Outlook-fiókot a Microsoft Exchange Server szoftver 2007-es vagy újabb verziójával szinkronizálja. Az Exchange kiszolgálót a SharePoint-dokumentumtárak és a belső fájlkiszolgálók elérésének engedélyezésére kell konfigurálni.

145 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése 145 keresése az Exchange kiszolgálón A készüléken nem tárolt üzeneteket a Microsoft Exchange kiszolgálón lévő postafiókban keresve érheti el. A keresés eredménye a Keresési eredmények mappába töltődik le, illetve innen érhető el. Követelmény Tipp A vállalatnak a Microsoft Exchange Server szoftver 2007-es vagy újabb verzióját kell használnia. 1. Érintse meg a Start > Üzenetkezelő > Outlook elemet. 2. Érintse meg a Menü > Eszközök > Keresés a kiszolgálón elemet. 3. A Keresendő szövegmezőbe írja be a keresett kulcsszót. 4. Adja meg, hogy mely dátumtartomány üzeneteiben szeretne keresni. 5. A Keresés helye listán adja meg, ha az elemeket a Beérkezett üzenetek, az Elküldött elemek, vagy a Minden mappa alatt szeretné keresni. 6. Érintse meg a Keresés elemet. A keresési eredmények törléséhez, és az üzenetlistához való visszatéréshez érintse meg a Menü > Eredmények törlése elemet. Az üzenetek megjelölése A jelölők emlékeztetőként szolgálnak, általuk figyelemmel követheti az üzenetekben jelzett fontosabb problémákat és kéréseket. Az üzenetek megjelölése az asztali számítógépekre készült Outlook alkalmazásban is fontos szolgáltatás, és a készüléken futó Outlook Mobile programnak is része. A készüléken is lehetőség van a beérkezett ek megjelölésére. Követelmény Jelölők használatára csak akkor van lehetőség, ha az ek szinkronizálása a Microsoft Exchange Server 2007-es vagy újabb verziójával történik. Ha az ek szinkronizálását a Microsoft Exchange Server szoftver valamelyik korábbi verziójával végzi, akkor a jelölők le vannak tiltva vagy el vannak rejtve.

146 146 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése Üzenet megjelölése vagy jelölésének törlése 1. Nyissa meg az Outlook alkalmazást a készüléken, és lépjen a Bejövő mappába. 2. Jelöljön ki vagy nyisson meg egy üzenetet. 3. Érintse meg a Menü > Nyomon követés elemet, majd válassza a következő lehetőségek valamelyikét: Jelölő beállítása Az üzenet megjelölése egy vörös színű zászlóval, jelezve, hogy az üzenetet a későbbiek során is figyelemmel kell követni. Kész jelölő Az üzenet megjelölése egy pipával, arra utalva, hogy az ben jelzett probléma vagy kérés megoldódott vagy teljesítve lett. Megjegyzés Jelölő törlése Az üzenet jelölésének törlése a jelző eltávolításával. A készüléken emlékeztető jelenik meg, ha Ön olyan üzenetet szinkronizál az Exchange kiszolgálóval, amelyhez emlékeztető jelölés tartozik.

147 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése 147 A házon kívüliség automatikus jelzése Az Outlook Mobile segítségével lekérdezheti és megváltoztathatja a házon kívüliség állapotát. Az asztali számítógépeken futó Outlook alkalmazáshoz hasonlóan az Outlook Mobile is alkalmas az elérhetetlenséget jelző automatikus válaszüzenet küldésére. Házon kívüliséget jelző automatikus válaszüzenet küldése 1. Érintse meg a Start > Üzenetkezelő > Outlook elemet. 2. Érintse meg a Menü > Eszközök > Házon kívül elemet. 3. A Jelenlegi állapotom listáról válassza a Házon kívül lehetőséget. 4. Adja meg az automatikusan elküldeni kívánt válaszüzenetet, majd érintse meg a Kész gombot.

148 148 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése 7.3 Értekezlet-összehívások kezelése A készülékről értekezlet-összehívások ütemezésével és elküldésével másokat is meghívhat az Ön által szervezett megbeszélésekre, illetve mások elérhetőségi állapotát is lekérdezheti. Ha értekezlet-összehívás érkezik Önhöz, akkor a kérés elfogadásával vagy elutasításával válaszolhat. Az értekezlet-összehívásban az is látható, hogy az adott értekezlet ütközik-e másik értekezlettel. Követelmény A vállalatnak a Microsoft Exchange Server szoftver 2007-es vagy újabb verzióját kell használnia. Válaszadás értekezlet-összehívásra 1. Ha értekezlet-összehívási t kap, egy értesítés jelenik meg a készüléken. Nyissa meg az t. 2. Ha elfogadja az értekezlet-összehívást, illetve válaszolni szeretne rá, érintse meg az Elfogadás elemet, ha pedig nem tud részt venni az értekezleten, érintse meg a Menü > Elutasítás elemet. Tippek A válaszadás előtt ellenőrizheti, hogy ráér-e az értekezlet időpontjában, ha megérinti az A naptár megtekintése elemet. Ha az értekezlet időpontja ütközik egy másik eseménnyel, akkor az tetején a Ütemezési konfliktus szöveg jelenik meg.

149 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése Szükség szerint módosítsa a válasz t, mielőtt elküldené, majd érintse meg az OK gombot. Ha elfogadja az értekezlet-összehívást, akkor az értekezlet találkozó formájában automatikusan bekerül a készülék Naptárába. Az értekezlet résztvevőit tartalmazó lista megjelenítése 1. Érintse meg a Start > Naptár elemet. 2. Érintse meg a korábban elküldött értekezlet-összehívást, majd a Résztvevők elemet. Megjelenik a kötelező és a nem kötelező résztvevők listája. Ikonok jelzik, hogy a résztvevő elfogadta vagy elutasította-e az összehívást. Megjegyzés A résztvevők listáján az ikonok megtekintéséhez győződjön meg róla, hogy a Naptár szinkronizálásra került-e az Exchange kiszolgálóval. Tippek Az értekezlet-összehívások létrehozásáról a 12. fejezet Értekezlet-összehívás küldése című részében talál információt. Az egyes résztvevők elérhetőségi adatait a nevükre kattintva jelenítheti meg. Ha az adott résztvevő szerepel a Névjegyalbumban, akkor azonnal megjelennek az elérhetőségi adatai. Ha a résztvevő nem szerepel a Névjegyalbumban, akkor a Vállalati címtár elemre koppintva jelenítheti meg az elérhetőségi adatait.

150 150 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése 7.4 Névjegy keresése a vállalati címtárban Amellett, hogy a készüléken is tárolhat névjegyeket, a szervezet Vállalati címtárában található elérhetőségi információkhoz is hozzáférhet. A Vállalati címtárat vezeték nélküli kapcsolaton keresztül elérve a vállalaton belül bárkinek könnyedén küldhet t vagy értekezletre szóló meghívót. Követelmény A vállalati címtár elérésére csak akkor van lehetőség, ha a szervezet a Microsoft Exchange Server szoftver 2-es szervizcsomaggal ellátott 2003-as verzióját vagy újabb verzióját futtatja, valamint Ön már elvégezte az első szinkronizálást az Exchange kiszolgálóval. 1. Szinkronizálás az Exchange kiszolgálóval. 2. Tegye a következő valamelyikét: A Névjegyalbumban érintse meg a Menü > Vállalati címtár elemet. Egy új ben érintse meg a Címzett mezőt (vagy érintse meg a Menü > Címzett hozzáadása elemet), majd érintse meg a Vállalati címtár elemet a lista tetején. Amikor értekezlet-összehívást készít, és kiválasztja a kötelező és opcionális résztvevőket a Naptárban, érintse meg a Vállalati címtár elemet.

151 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése Adja meg a névjegyben szereplő név egy részét vagy egészét, majd érintse meg a Keresés elemet. A találati listáról kattintással választhatja ki a kívánt névjegyet. Megjegyzések Ha a vállalati címtárból a készülékre szeretné másolni valamelyik névjegyet, akkor jelölje ki, majd érintse meg a Menü > Mentés a névjegyalbumba elemet. A következő információk alapján kereshet (feltéve, hogy megtalálhatók a Vállalati címtárban): Vezetéknév, Keresztnév, név, Megjelenített név, cím, Iroda helye.

152 152 A vállalati ek és az értekezlet-összehívások kezelése

153 8. fejezet Internet 8.1 Internet-elérési lehetőségek 8.2 Az adatkapcsolat indítása 8.3 Opera Mobile használata 8.4 A YouTube használata 8.5 A Adatfolyam használata 8.6 A Windows Live használata 8.7 A készülék használata modemként (Internet-megosztás) 8.8 RSS Hub használata

154 154 Internet 8.1 Internet-elérési lehetőségek A készülék hálózati funkcióival az Internet és a munkahely vállalati hálózata is elérhető az alábbi kapcsolatok valamelyikén keresztül: Wi-Fi 3G, GPRS vagy EDGE Telefonos kapcsolat Megjegyzés A következő kapcsolatok hozzáadására és beállítására is lehetőség van: VPN: VPN-kapcsolat a vállalati hálózatnak a meglévő internetkapcsolaton keresztül történő elérésére használható. Proxy: Proxykapcsolat az Internetnek a meglévő vállalati vagy WAP-hálózati kapcsolaton keresztül történő elérésére használható. Wi-Fi A Wi-Fi vezeték nélküli Internet-hozzáférést biztosít, 100 méteren belül. A készülék Wi-Fi-csatolójának használatához elérést kell szereznie egy vezeték nélküli hozzáférési ponthoz vagy hotspothoz, forró ponthoz. Megjegyzés A készülék Wi-Fi-csatolójával elérhető jelek hatótávja és használhatósága az infrastruktúra jellegétől és a jelek útjában álló objektumok számától és jellegétől függ. A Wi-Fi be- és kikapcsolása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre. 2. A Beállítások képernyőn érintse meg a Kommunikáció > Wi-Fi lehetőséget, hogy ki/bekapcsolja a vezeték nélküli funkciót. Ha be van kapcsolva, a Be jelző is bekapcsol, és a készülék észleli az elérhető vezeték nélküli hálózatokat. Csatlakozás vezeték nélküli hálózathoz Miután a Wi-Fi bekapcsolta, a készülék megkeresi a közelben található vezeték nélküli hálózatokat.

155 Internet A felismert vezeték nélküli hálózatok neve egy felugró ablakban jelenik meg. Koppintson a kívánt vezeték nélküli hálózatra, majd az OK gombra. Megjegyzés Ha nyílt (nem biztonságos) hálózatot választ, automatikusan csatlakozni fog a hálózathoz az OK gomb megérintését követően. Nem kell a 2-3. lépéseket végrehajtania. 2. A következő felugró ablakban a következőket teheti: Érintse meg Az Internet elemet, ha a vezeték nélküli hálózat a készüléket összeköti az Internettel. Érintse meg a Munkahelyi elemet, ha a vezeték nélküli hálózat a készüléket magánhálózattal köti össze. 3. Írja be a kódot, majd érintse meg a Kapcsolódás gombot. A következő alkalommal, amikor a készülékkel a vezeték nélküli hálózatokat keresi, a felugró üzenet már nem jelenik meg, és a korábban már elért hálózatok esetében a hálózati kulcs ismételt megadására sincs szükség (hacsak nem állítja hardveresen alaphelyzetbe a készüléket, amellyel törli a rajta tárolt egyedi beállításokat).

156 156 Internet Megjegyzés A Wi-Fi-hálózatok önmagukban is felismerhetők, tehát Önnek semmilyen további lépést nem kell tennie annak érdekében, hogy a készüléket Wi-Fihálózathoz csatlakoztassa. Egyes zárt vezeték nélküli hálózatok esetében felhasználónév és jelszó megadására is szükség lehet. A vezeték nélküli hálózati állapot ellenőrzése Az aktuális vezeték nélküli hálózati kapcsolat állapotát a készülék kijelzőjén a következő helyeken ellenőrizheti: Címsor. Amikor bekapcsolja a Wi-Fi a készüléken, a Wi-Fi BE ikon címsorban. megjelenik a A Wi-Fi-csatoló bekapcsolása után a készülék megkeresi az elérhető vezeték nélküli hálózatokat, és megjeleníti a vezeték nélküli jel ikont a címsorban. Az ikonban szereplő nyilak mozgása jelzi, hogy a készülék keresi a vezeték nélküli hálózati jeleket. Miután a készülék sikeresen csatlakozott valamelyik vezeték nélküli hálózathoz, a nyilak mozgása leáll. WLAN beállítások képernyő. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Menü > Vezeték nélküli hálózatok elemet. A Fő fülön látni fogja azt a vezeték nélküli hálózatot, amihez a készülék jelenleg csatlakoztatva van. A fülön a konfiguráció és a vezeték nélküli hálózat jelminősége is látható.

157 Vezeték nélküli hálózatok konfigurálása képernyő. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. A Kapcsolatok fülön érintse meg a Wi-Fi > Vezeték nélküli hálózatok lehetőséget. A képernyőn megjelennek a pillanatnyilag elérhető vezeték nélküli hálózatok. Ha csatlakozni szeretne a listán szereplő vezeték nélküli hálózatok valamelyikéhez, akkor koppintson a hálózat nevére, tartsa rajta az érintőceruzát, majd koppintson a Kapcsolódás parancsra. A lista valamely elemére koppintva megtekintheti és megváltoztathatja az adott vezeték nélküli hálózathoz tartozó csatlakozási beállításokat. Az Új hozzáadása elemre koppintva további vezeték nélküli hálózatot is hozzáadhat, amennyiben elérhető ilyen. Internet 157

158 158 Internet Az akkumulátor töltésének kímélése vezeték nélküli hálózat használata közben A Wi-Fi használata erősen igénybe veszi az akkumulátort. Ha nincs rá szüksége, kapcsolja ki a Wi-Fi-csatlakozást. Az energiagazdálkodási beállításokat is engedélyezheti. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre. 2. A Beállítások képernyőn érintse meg a Menü > Vezeték nélküli hálózatok > Energia mód fület. 3. Az Energia mód fülön az Energia takarékos mód csúszkát húzza abba az állásba, amely a lehető legkisebb energiafogyasztás mellett biztosít optimális teljesítményt. A csúszkát balra húzva (Legjobb teljesítmény) optimális vezeték nélküli hálózati teljesítményt érhet el, jobbra húzva (Leghosszabb akkumulátoros üzemidő) pedig a lehető leghosszabbra növelheti az akkumulátoros üzemidőt.

159 Internet 159 GPRS/3G Használja a GPRS/3G (vagy EDGE, ha rendelkezésre áll) funkciót az Internethez való csatlakozásra, valamint ek és képüzenetek küldésére és fogadására a készüléken. A mobiltelefon szolgáltató GPRS/3G-hálózatának igénybevételéhez megfelelő előfizetés szükséges. A GPRS/3G-kapcsolatokra vonatkozó átviteli díjakról a mobiltelefon szolgáltatójának ügyfélszolgálatától kaphat információkat. Ha a készülék első bekapcsolását követően elvégezte a Csatlakozásbeállítási eljárást az adatkapcsolat automatikus konfigurálásához, a készüléket használhatja a vezeték nélküli szolgáltató GPRS/3G szolgáltatásának igénybe vételéhez. Ne változtassa meg a beállításokat, mert ezzel a szolgáltatások elérhetetlenné válását okozhatja. Megjegyzés Ha nem végezte el az automatikus konfigurálást, kövesse A hálózati szolgáltató kézzel történő kiválasztása adatkapcsolatokhoz részben található utasításokat a 13. fejezetben a készülék adatkapcsolatának konfigurálásához. Új GPRS/3G kapcsolat hozzáadása Ha új GPRS/3G-kapcsolatot szeretne beállítani a készüléken, akkor be kell szereznie a szolgáltatótól a Hozzáférési pont nevét. Lehetséges, hogy a GPRS/3G-hálózat eléréséhez felhasználónév és jelszó is szükséges. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Kapcsolatok fülön érintse meg a Kapcsolatok lehetőséget. 3. Az Internet szolgáltató lehetőségnél érintse meg az Új modemkapcsolat létrehozása elemet.

160 160 Internet 4. Az Új kapcsolat létrehozása képernyőn adja meg a kapcsolat nevét. 5. A Válasszon egy modemet listán válassza a Mobiltelefon-vonal (GPRS, 3G) lehetőséget, majd érintse meg a Tovább gombot. 6. Írja be a hozzáférési pont nevét, majd érintse meg a Tovább gombot. 7. Adja meg a felhasználónevét, a jelszavát és, ha szükséges, érintse meg a Befejezés elemet.

161 Internet 161 Megjegyzések Bármelyik képernyőről elérheti a súgót, ha a megérinti a súgó ikont ( ). A kapcsolat beállításainak módosításához érintse meg a Létező kapcsolatok módosítása gombot, majd érintse meg a Szerkesztés. Telefonos kapcsolat Ha behívásos kapcsolatot szeretne létesíteni a készülékkel az internetszolgáltató felé, akkor ugyanazokat a beállításokat kell megadnia, mintha számítógépről kezdeményezné a kapcsolatot. Ideértendő az internetszolgáltató telefonszáma, valamint az Ön felhasználóneve és jelszava. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Kapcsolatok fülön érintse meg a Kapcsolatok lehetőséget. 3. Az Internet szolgáltató lehetőségnél érintse meg az Új modemkapcsolat létrehozása elemet. 4. A Válasszon egy modemet listán válassza Mobiltelefon-vonal lehetőséget, majd érintse meg a Tovább gombot. 5. Adja meg az internetszolgáltató telefonszámát, majd érintse meg a Tovább gombot. 6. Adja meg a felhasználónevét, a jelszavát és az internetszolgáltató által igényelt egyéb adatokat, majd érintse meg a Befejezés elemet.

162 162 Internet 8.2 Az adatkapcsolat indítása Miután megadta az adatátviteli kapcsolat (például GPRS/3G vagy behívásos kapcsolat) beállításait a készüléken, készen áll arra, hogy csatlakoztassa a készüléket az Internetre. Ha olyan alkalmazást indít el, amely internetelérést igényel ilyen például az Opera Mobile, a kapcsolat automatikusan létrejön. Az adatkapcsolat manuális csatlakoztatása vagy leválasztása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Kommunikáció elemet a Kommunikációkezelő megnyitásához. 2. Érintse meg az Adatkapcsolat elemet az adatkapcsolat csatlakoztatásához vagy leválasztásához. Ha a készülék sikeresen létrehozta az adatkapcsolatot, a BE jelző aktiválódik. Választás többféle adatkapcsolat közül Ha többféle adatkapcsolatot állított be a készülékén, kiválaszthatja és manuálisan elindíthatja a kívánt kapcsolatot. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Kapcsolatok fülön érintse meg a Kapcsolatok lehetőséget. 3. Érintse meg a Létező kapcsolatok módosítása elemet. 4. Érintse meg és tartsa az ujját a kívánt kapcsolat nevén, majd érintse meg a Kapcsolódás elemet.

163 8.3 Opera Mobile használata Az Opera Mobile egy teljes értékű webböngésző, és a készüléken történő használatra optimalizált. Megjegyzés Az Internet Explorer Mobile programot is használhatja a világháló böngészésére. Az Internet Explorer Mobile megnyitásához érintse meg a Start > Internet Explorer elemet. Internet Frissítés. Érintse meg a megtekintett oldal ismételt betöltéséhez. 2 Címsor. Itt adja meg a weboldal URL-címét. 3 Vissza. Érintse meg az előző weboldalra történő visszalépéshez. 4 Könyvjelzők. Érintse meg, hogy belépjen a Könyvjelzők képernyőre, ahol hozzáadhat könyvjelzőket és szerkesztheti a kedvenc weboldalait, valamint elküldheti a kedvenc URL linkjét valamelyik Üzenetkezelő fiókján keresztül. 5 Fülek. Érintse meg, ha új böngészősort szeretne hozzáadni, vagy másik böngésző fülre szeretne átváltani.

164 164 Internet 6 Otthoni. Érintse meg a Kezdőlaphoz való visszatéréshez. 7 Menü. Érintse meg, hogy megnyisson egy listát, ahol megváltoztathatja az Opera Mobile beállításait, ellenőrizheti a letöltéseket, megtekintheti az Előzményeket, stb. 8 Fül bezárása. Érintse meg, hogy bezárja az aktuális fület. Ez csak akkor aktív, ha egynél több fül van nyitva. 9 Kilépés a teljes képernyős módból. Az Internet böngészése közben az Opera Mobile automatikusan teljes képernyős módba vált. Érintse meg, hogy ismét megjelenjen a címsor és a Menü. Az Opera Mobile megnyitása A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Internet fülre, majd érintse meg a képernyőn megjelenő földgömb képet, vagy érintse meg a Böngésző elemet a képernyő jobb alsó részén. Ha szeretne ellátogatni egy webhelyre 1. Az Opera Mobile képernyőn érintse meg a címsort. 2. Írja be az URL-címet, majd érintse meg a elemet. Címsor Keresési mező Tipp Amikor megérinti a címsort, a kereső mező is megjelenik. Gyorsan kereshet az Interneten, ha beírja a keresendő kifejezést, majd megérinti a elemet.

165 Weboldal megjelenítése Mialatt weboldalakat böngészik, használjon ujjmozdulatokat az oldal pásztázásához vagy nagyításához. Tipp Tartsa az ujját a weboldal egy üres területén, hogy megnyissa a helyi menüt, ami lehetővé teszi az előző oldalra való visszatérést, az oldal frissítését vagy Könyvjelzőhöz adását, stb. Megérinthet egy linket vagy képet is a weboldalon, hogy megnyissa a menüt, amiben különböző lehetőségeket talál. Internet 165 Weboldal nagyítása és kicsinyítése Mialatt teljes képernyős módban nézeget egy weboldalt, a következőket teheti a nagyításhoz és a kicsinyítéshez: Forgassa a NAVIGÁCIÓS KEREKET az óramutató járásnak megfelelően a nagyításhoz, és azzal ellentétesen a kicsinyítéshez. Kétszer érintse meg a képernyőt a nagyításhoz. Kicsinyítéshez érintse meg ismét kétszer.

166 166 Internet Az Opera Mobile menü A menüsoron érintse meg a elemet a menü megnyitásához. Érintse meg, hogy megnyissa a Beállítások képernyőt, ahol beállíthatja az alapértelmezett kezdőlapot, megváltoztathatja a kijelzőbeállításokat, a titkosítást, stb. Érintse meg, hogy megtekintse a letöltődő elemeket. Leállíthatja vagy újraindíthatja az aktuális letöltéseket. Érintse meg, ha információt szeretne kapni az éppen böngészett weboldalról. Érintse meg, hogy megnézze a megtekintett oldalak listáját. Érintse meg, hogy megtekintse és szerkessze a mentett weboldalak listáját. Érintse meg az Opera Mobile súgófájl megnyitásához. Érintse meg az Opera Mobile bezárásához. Az Opera Mobile nem fut a háttérben. Megjegyzés Az Opera Mobile használatával kapcsolatos további információkért látogassa meg a következő oldalt:

167 8.4 A YouTube használata Internet 167 A YouTube lehetővé teszi, hogy böngésszen, keressen és videoklipeket nézzen a YouTube szerveren tárolt klipek között. Megjegyzés A YouTube használatához aktív kapcsolatra van szükség. Ha GPRS/3G kapcsolatot használ, az adatkapcsolatért felszámolt összeg jelentősen megnövekedhet, ha nagyméretű videóklipeket tölt le. A YouTube megnyitása Érintse meg a Start > Programs (Programok) > YouTube elemet. Érintse meg a Műsorkalauz megnyitásához. A Műsorajánló lista csak akkor jelenik meg, ha előfizet egy csatornára. Érintse meg a nyilakat, hogy a listát a Legtöbbet lejátszott, Legkedveltebb, és Kiemelt címszavak szerint szűrje. Érintse meg, ha váltani szeretne a különböző YouTube képernyők között. Megjeleníti az aktuálisan megtekintett programcsatornát. Érintse meg a videó lejátszási minőségének beállításához. Érintse meg a YouTube bezárásához. Megjeleníti a kiválasztott programcsatornán található videókat. Érintse meg a videót a megtekintéséhez. Érintse meg, ha részleteket szeretne megtudni a videóról. Böngészés a videók között A Műsorkalauzhoz lista lehetővé teszi, hogy váltson a programcsatornák között, így a YouTube szerveren tárolt különböző típusú videók között is böngészhet. Alapértelmezés szerint csak egy csatorna szerepel a Műsorkalauzhoz listán.

168 168 Internet Új csatorna hozzáadása a Műsorkalauzhoz 1. A YouTube képernyőjén érintse meg a elemet. 2. A Keresés képernyőn adja meg a Műsorkalauz hozzáadni kívánt csatorna nevét. 3. Koppintson a Keresés elemre. A YouTube megkeresi a csatornát, és megjeleníti az ott elérhető videókat. 4. Érintse meg az elemet, majd a megerősítő képernyőn érintse meg az OK gombot. A csatorna, amire legutóbb előfizetett, most megjelenik, ha megérinti a Műsorkalauz lehetőséget. Tipp Egy YouTube-felhasználót is hozzáadhat programcsatornaként. A hozzáadáshoz érintse meg a elemet bármelyik YouTube képernyőn, majd érintse meg a elemet. Programcsatorna váltása 1. A Videók képernyőn érintse meg a Műsorkalauz lehetőséget a képernyő tetején. 2. Válasszon egy csatornát a Műsorkalauz listán. 3. A videólista frissül, hogy megjelenítse az újonnan kiválasztott csatornán található videókat is. Programcsatorna törlése a Műsorkalauz listáról Csak olyan programcsatornákat törölhet, amelyeket előzőleg hozzáadott a Műsorkalauz listához. 1. A Videók képernyőn érintse meg a Műsorkalauz elemet.

169 2. Görgessen le a törölni kívánt csatornáig, majd érintse meg a elemet. 3. A megerősítő képernyőn érintse meg az Igen gombot. Internet 169 Videó megtekintése A Videók, a Könyvjelzők vagy az Előzmények képernyőn érintsen meg egy videót, hogy elinduljon a YouTube Video Player program, és használja a képernyőn megjelenő gombokat a lejátszás vezérléséhez. Megjegyzés A YouTube Video Player a videót mindig fekvő elrendezésben jeleníti meg. Itt húzza, ha előrevagy hátra szeretne ugrani a videóban. Érintse meg a videó elejéhez való visszatéréshez. Letöltés állapota Pufferelt videó Érintse meg, hogy a videót a képernyő méretéhez igazítsa. Érintse meg ismét az aktuális mérethez való visszatéréshez. Érintse meg, ha váltani szeretne a videólejátszás elindítása és szüneteltetése között. Érintse meg a videó leállításához. YouTube videók nézése közben a következő vezérlőket használhatja a képernyőn: Kezelőszerv ENTER NAVIGÁCIÓS jobb gomb (Fekvő elrendezés) NAVIGÁCIÓS bal gomb (Fekvő elrendezés) HANGERŐ gomb Funkció Vált a videó lejátszása és szüneteltetése között. Nyomja meg és tartsa nyomva, ha előrefelé ugrana a videóban. Nyomja meg és tartsa nyomva, ha hátrafelé ugrana a videóban. A hangerő beállításához nyomja meg a HANGERŐ gombot a készülék oldalán.

170 170 Internet Ha megérinti a Leállítás ( további lehetséges opciók. Érintse meg a kapcsolódó videók előző oldalának megjelenítéséhez. Érintse meg, hogy elküldje az éppen megnézett videó hivatkozását valakinek az egyik Üzenetkezelő fiók használatával. Érintse meg, hogy a videót hozzáadja a Könyvjelzőkhöz. ) gombot, vagy befejezi a videót, megjelennek Érintse meg a videó ismételt lejátszásához. Érintse meg a kapcsolódó videók következő oldalának megjelenítéséhez. Ha nem történik semmi, 10 másodperc elteltével automatikusan a következő oldalra ugrik. Érintse meg, ha további részleteket szeretne megtudni az imént megnézett videóról. Könyvjelzők A gyakran megtekintett videókat a gyorsabb hozzáférés érdekében tárolhatja a Könyvjelzők alatt. A Könyvjelzők megtekintése A YouTube képernyőn érintse meg a elemet. Érintse meg a videót a megtekintéséhez. Videó hozzáadása a Könyvjelzőkhöz Tegye a következő valamelyikét: A videó megnézését követően érintse meg a elemet. A videók listáján érintse meg a elemet a Könyvjelzőhöz adandó videón, majd érintse meg a következő elemet:.

171 Videó törlése a Könyvjelzők közül 1. A Könyvjelzők képernyőn érintse meg a Szerkesztés elemet. 2. Érintse meg a elemet a Könyvjelzők közül eltávolítandó videón. 3. A megerősítő képernyőn érintse meg az Igen gombot. 4. Érintse meg a Kész elemet. Előzmények Az Előzmények képernyőn megtekintheti a legutóbb nézett videókat. Internet 171 Az Előzmények megtekintése A YouTube képernyőn érintse meg a megtekintéséhez. elemet. Érintse meg a videót a Megjegyzés Az Előzmények lista törléséhez érintse meg a Törlés elemet.

172 172 Internet 8.5 A Adatfolyam használata A Adatfolyam alkalmazással élő műsorokat és igény szerinti tartalmakat érhet el a webről. Ebben az esetben a médiafájl folyamatos adatfolyamként kerül a készülékre, amely az érkezésével párhuzamosan (a hanggal együtt) játssza le a médiafolyamot. A Adatfolyam programmal 3GP és MPEG-4 fájlok játszhatók le. A program az SDP (Session Description Protocol, munkamenet-leíró protokoll) fájlok kezelésére is képes. Adatfolyam-alapú tartalom elérése az Opera Mobile használatával Nyissa meg az Opera Mobile alkalmazással a megfelelő RTSP (Real Time Streaming Protocol, valós idejű adatfolyam-protokoll) hivatkozásokat tartalmazó weboldalt; ezt követően a Adatfolyam programmal lejátszhatja a kívánt tartalmakat. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját az Internet fülre, majd érintse meg a Böngésző lehetőséget. 2. Írja be a címsorba a kívánt *.3gp, *.mp4 vagy *.sdp fájlra mutató RTSPhivatkozást tartalmazó weboldal URL-címét. 3. A weboldalon érintse meg az RTSP-hivatkozást. 4. A Adatfolyam program automatikusan megnyitja a fájlt, majd megkezdi a lejátszását. Lejátszás során használja a vezérlőgombokat a lejátszás szüneteltetéséhez, teljes képernyőre váltáshoz, előre- ill. hátra léptetéshez.

173 Internet 173 Visszatekerés Itt húzza, ha előre- vagy hátra szeretne ugrani a videóban. Érintse meg a teljes képernyős módba váltáshoz. Teljes képernyős módban érintse meg a visszaváltáshoz. Érintse meg, ha váltani szeretne a videólejátszás elindítása és szüneteltetése között. Gyorsan előre Médiafájlok kezelése közvetlenül a Adatfolyam-lejátszó programmal A Adatfolyam program csak az RTSP-hivatkozásokat támogatja, amelyeknél a *.3gp és az *.mp4 fájlok továbbítása közvetlenül a programhoz történik. Megjegyzés A Adatfolyam program indítása előtt győződjön meg arról, hogy rendelkezik internetkapcsolattal. 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Adatfolyam elemet. 2. A programon belül érintse meg a Kapcsolódás elemet. 3. Írja be a webhely URL-címét (rtsp://) és a fájl nevét. 4. Érintse meg a Kapcsolódás elemet. 5. A Adatfolyam program megkezdi a fájl lejátszását. Lejátszás során használja a vezérlőgombokat a lejátszás szüneteltetéséhez, teljes képernyőre váltáshoz, előre- ill. hátra léptetéshez. Videofolyam adatainak megjelenítése Érintse meg a Menü > Tulajdonságok elemet, hogy megtekinthesse az egyes videofolyamklipek adatait; ilyen a video- és a hangkodek, a méret, a másodpercenkénti képkockák száma és a videó hossza.

174 174 Internet A videofolyam-kapcsolatok beállításainak módosítása Érintse meg a Menü > Beállítások elemet a médiafolyam beállításainak konfigurálásához: Lejátszás fül. Adja meg, hogy mekkora (mekkora időtartamnyi adat tárolására alkalmas) memóriaterületet szeretne elkülöníteni az adatfolyamok fogadásakor a video- és az audioadatok tárolására. Hálózatok fül. Válassza ki a használni kívánt kapcsolatot, és adja meg az adatfolyamok fogadására használt portok számát. Videó fül. Válassza ki a Teljes képernyős lejátszáskor fekvő mód alkalmazása jelölőnégyzetet, ha a teljes képernyős lejátszáskor automatikusan fekvő tájolásra szeretne váltani. 8.6 A Windows Live használata A Windows Live teljes internetes élményt nyújt készülékén. A Windows Live segítségével könnyebben kereshet információkat és érdeklődési köréhez kapcsolódó anyagokat, továbbá kapcsolatba léphet barátaival és családjával. A Windows Live az alábbi szolgáltatásokat kínálja: Live Search keresősáv, amellyel információkat kereshet a weben. Live Messenger, az MSN Messenger Mobile új generációja. Live Mail, a Hotmail új generációja. Live névjegytár, az Ön személyes névjegyzéke Live Mail, Live Messenger és Hotmail névjegyek tárolására.

175 Internet 175 A Windows Live beállítása Amikor először használja a Windows Live szolgáltatást, jelentkezzen be a Windows Live ID -jával, amely az Ön Windows Live Mail vagy Hotmail címe és jelszava. Windows Live használata első alkalommal 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Windows Live elemet, majd érintse meg a Windows Live bejelentkezés lehetőséget. 2. Érintse meg a hivatkozást, ahol a Windows Live Használati feltételek és Microsoft adatvédelmi határozata című szövegek olvashatók. Ezek megtekintése után kattintson az Elfogadás elemre. 3. Adja meg Windows Live Mail vagy Hotmail címét és jelszavát, majd válassza Jelszó mentése jelölőnégyzetet, ezután kattintson a Tovább elemre. 4. Érintse meg a Tovább elemet. 5. Válassza ki, hogy milyen információkat szeretne online szinkronizálni a készülékével. Ha a Windows Live rendszerbeli névjegyek tárolása a mobiltelefon telefonkönyvében beállítást választja, akkor a Windows Live partnerek hozzáadódnak a névjegylistához és a Windows Live Messengerhez a készülékén. Ha az szinkronizálása opciót választja, akkor a Windows Live Mail vagy Hotmail bejövő fiók üzenetei letöltődnek a készülékre. 6. Érintse meg a Tovább elemet. 7. A szinkronizálás befejezése után érintse meg a Kész elemet.

176 176 Internet A Windows Live felület A Windows Live fő képernyőjén látni fog egy kereső sávot, navigációs gombokat és egy területet, ahol megtekintheti és testre szabhatja profilját Keresősor 2 Navigációs gombok. Érintse meg a bal vagy jobb nyilat a Windows Live Messenger, Windows Live Mail, és a Szinkr. státusz közötti átváltáshoz. 3 Érintse meg a megjelenítendő név, kép vagy személyes üzenet megváltoztatásához. 4 A beállítások eléréséhez és módosításához érintse meg a Menü elemet. 4

177 Windows Live Messenger A Windows Live Messenger mobil verziójával az asztali alkalmazás számos lenyűgöző szolgáltatását élvezheti, amely a következőket tartalmazza: Azonnali üzenetküldés szöveggel és hanggal Többrésztvevős beszélgetés Hangulatjel beillesztése Elérhető partnerek listája Fájlok küldése és fogadása fényképpel együtt Állapot változtatás/kijelzett név Partnerek megjelenítése online állapot, csoportok stb. szerint Üzenet küldése nem elérhető partnernek Internet 177 Megjegyzés A Windows Live Messenger használata előtt készülékét csatlakoztatni kell az Internethez. Egy Internet kapcsolat beállításával kapcsolatos további információkat ezen fejezet Internet elérési lehetőségek szakaszában találhat. Messenger indítása és bejelentkezés A Windows Live Messenger megnyitása Tegye a következő valamelyikét: Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Messenger elemet. A Windows Live főképernyőn érintse meg a bal vagy a jobb nyilat, amíg meglátja a Messenger elemet, majd érintse meg.

178 178 Internet Bejelentkezés és kijelentkezés 1. Érintse meg a Bejelentkezés elemet a Messenger képernyőjén. 2. Ha ez az első alkalom, hogy bejelentkezik, megjelenik egy üzenet, amely arról tájékoztat, hogy a Messenger névjegyek hozzáadódnak a készülékben található névjegyekhez. Érintse meg az OK elemet ezek hozzáadásához. A bejelentkezés több percig is eltarthat, a kapcsolat sebességétől függően. 3. A kijelentkezéshez érintse meg a Menü > Kijelentkezés elemet. Beszélgetés indítása és befejezése 1. A névjegyzéken válasszon ki egy névjegyet, majd érintse meg az Az. üzenetküldés elemet az üzenetablak megnyitásához. 2. Gépelje be szöveges üzenetét a szövegmezőben. 3. Hangulatjel hozzáadásához érintse meg a Menü > Hangulatjel hozzáadása elemet, majd válassza ki az ikont a listán. 4. Érintse meg a Küldés gombot. 5. Az aktuális partnerrel folytatott beszélgetés befejezéséhez érintse meg a Menü > Beszélgetés befejezése elemet. Tippek Fájl küldéséhez érintse meg a Menü > Küldés elemet. Küldhet képet, hangklipet vagy bármilyen más fájlt. Ha szeretne egy vagy több partnert felkérni a beszélgetésbe való bekapcsolódásra, akkor érintse meg a Menü > Beállítások > Résztvevő felvétele elemet. Hangüzenet küldéséhez érintse meg a Hangklip elemet az üzenet képernyőn, majd kezdjen el beszélni. Az üzenet rögzítése után érintse meg a Küldés elemet.

179 Internet 179 Windows Live partner felvétele Új Windows Live partnereket a Windows Live Messenger alkalmazásban vagy a Partnerek adhat meg. Windows Live partner hozzáadása a Live Messengerben 1. Érintse meg a Menü > Új partner felvétele elemet. 2. Adja meg a partner címét, majd érintse meg az OK gombot. Windows Live partner hozzáadása a Partnerek 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Személy fülre, majd érintse meg a Minden személy lehetőséget. 2. Érintse meg az Új elemet, majd érintse meg a Windows Live lehetőséget. 3. Az IM ablakban adja meg a partner címét, amely lehet Windows Live azonosító vagy bármilyen másik cím. Tipp Szükség esetén további információkat is megadhat a partnerről. Ez nem szükséges, ha a partnerrel csak a Windows Live Messenger vagy Live Mail használatával fog kommunikálni. 4. Érintse meg az OK gombot. 5. Kövesse a további utasításokat, ha új partnert szeretne hozzáadni a Windows Live partnerlistához.

180 180 Internet 8.7 A készülék használata modemként (Internet-megosztás) Az Internet-megosztás funkcióval a készülék adatátviteli (például GPRS vagy EDGE) kapcsolatán keresztül asztali számítógépet vagy notebookot is csatlakoztathat az Internetre. A készülékek közötti összeköttetést USB-kábellel vagy Bluetooth-on keresztül hozhatja létre. Megjegyzések Győződjön meg arról, hogy van SIM-kártya a készülékben, és a készüléken be van állítva a megfelelő GPRS/3G- vagy behívásos modemkapcsolat. Ha a készüléken még nincs beállítva adatátviteli kapcsolat, akkor az Internetmegosztás képernyőről kiindulva érintse meg a Menü > Csatlakozás beállítása elemet. A csatlakozások beállításához a jelen fejezet GPRS/3G és Telefonos kapcsolat című szakaszában talál segítséget. Ha a kapcsolatot USB-kábellel szeretné létrehozni, akkor először telepítenie kell a számítógépre a Windows Mobile-eszközközpont, illetve a Microsoft ActiveSync 4.5-ös vagy újabb verzióját. Ha Bluetooth-kapcsolatot szeretne használni, akkor ellenőrizze, hogy a számítógép el van-e látva Bluetooth-adapterrel. Ha a számítógép nincs felszerelve Bluetooth-adapterrel, akkor csatlakoztasson hozzá egy Bluetooth-adaptert vagy -kulcsot. Az internetmegosztás használata előtt szakítsa meg a számítógépen futó Windows Mobile-eszközközpont vagy az ActiveSync szoftverrel létesített kapcsolatot.

181 A készülék beállítása USB-s modemként 1. A készülékén érintse meg a Start > Programs (Programok) > Internet-megosztás elemet. 2. A PC-s kapcsolat listán válassza az USB lehetőséget. 3. A Hálózati kapcsolat listáról válassza ki annak a kapcsolatnak a nevét, amelyen keresztül a készülék eléri az Internetet. 4. A készülék csatlakoztatása a számítógéphez az USB-kábellel. 5. Érintse meg a Kapcsolódás elemet. Internet 181 A készülék használata Bluetooth-modemként Ahhoz, hogy a számítógép a készülék internetkapcsolatát használhassa, aktiválni kell az Internetmegosztást a készüléken, majd Bluetooth-alapú személyi hálózati (Personal Area Network, PAN) kapcsolatot kell létesíteni a számítógép és a készülék között. 1. A Bluetooth-adapter bekapcsolása és a készülék látható módba állítása című szakasz útmutatását követve a 9. fejezetben, kapcsolja be a készülék Bluetooth-modulját, majd tegye láthatóvá a készüléket. 2. A Bluetooth-partnerség létrehozása című szakasz lépéseit követve kezdeményezze Bluetooth-partnerség létrehozását a készülékről. 3. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Internet-megosztás elemet. 4. Válassza a Bluetooth PAN lehetőséget a PC-kapcsolat listáról. 5. A Hálózati kapcsolat listáról válassza ki annak a kapcsolatnak a nevét, amelyen keresztül a készülék eléri az Internetet. 6. Érintse meg a Kapcsolódás elemet.

182 182 Internet 7. A számítógépen létesítsen Bluetooth PAN-kapcsolatot a készülékkel: Windows Vista operációs rendszeren: a. Kattintson a Start > Vezérlőpult > Hálózat és Internet > Hálózati és megosztási központ elemre. b. Kattintson a Hálózati kapcsolatok kezelése elemre, majd a Személyes hálózat alatt kattintson duplán a Bluetooth hálózati kapcsolat elemre. c. A Bluetooth személyi hálózati eszközök párbeszédpanelen válassza ki a készüléket, majd kattintson a Kapcsolódás gombra. Windows XP operációs rendszeren: a. Érintse meg a Start > Vezérlőpult > Hálózati kapcsolatok elemet b. A Személyes hálózat alatt kattintson a Bluetooth hálózati kapcsolat ikonra. c. A Hálózati műveletek alatt kattintson a Bluetooth hálózati eszközök megtekintése elemre. d. A Bluetooth személyi hálózati eszközök párbeszédpanelen válassza ki a készüléket, majd kattintson a Kapcsolódás gombra. Megjegyzés Ha a számítógép Bluetooth-adaptere vagy -kulcsa egyéb gyártó által biztosított illesztőprogrammal lett telepítve, akkor nyissa meg a Bluetooth-adapterhez vagy -kulcshoz mellékelt Bluetooth-szoftvert számítógépe és a készülék Bluetooth kapcsolaton keresztül történő csatlakoztatásra. További információt a Bluetooth-adapter/-kulcs dokumentációjában talál. 8. Az Internet-megosztás képernyőjén ellenőrizze, hogy a készülék csatlakoztatott állapotát üzenet jelzi-e; ez utal arra, hogy a számítógép sikeresen csatlakozott az Internetre úgy, hogy eközben a készüléket Bluetooth-modemként használta. Internetkapcsolat megszakítása Kattintson az Internet-megosztás képernyőn lévő Kapcsolat bontása elemre.

183 Internet RSS Hub használata Az RSS Hub egy RSS olvasó, amely lehetővé teszi, hogy mindig naprakész legyen a legfrissebb internetes hírekkel. Ellenőrzi az Internetes hírcsatornákat és letölti a legfrissebb híreket és podcasteket, így azonnal értesülhet a legfrissebb hírekről és eseményekről. Az RSS Hub alkalmazás használatáról a készülék súgója tartalmaz további információt. Megjegyzés Az RSS Hub használata előtt győződjön meg, hogy rendelkezik aktív Internet kapcsolattal (mint például EDGE vagy GPRS). Előfizetés hírcsatornára és azok rendezése A RSS-hírcsatornalista fogadásához elő kell fizetnie egy hírcsatornára. Előfizetés hírcsatornára 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > RSS Hub elemet, majd érintse meg a Folytatás gombot. 2. Az Új csatorna varázsló képernyőn jelölje ki a Választás az ismert csatornák listájáról lehetőséget, majd érintse meg a Tovább gombot. Megjelenik az RSS csatornák listája. Kategória Csatornák Kattintson ide az előre kiválasztott RSS csatornák betöltéséhez.

184 184 Internet Megjegyzés Ha az RSS csatorna, amelyre szeretne előfizetni, nem szerepel az ismert csatornák listájában, érintse meg a Vissza elemet, majd válasszon másik opciót az Új csatorna varázsló képernyőn. Ezen opciókról további információkat a készülék Súgó találhat. 3. Jelölje ki azon RSS csatornák jelölőnégyzetét, amelyekre szeretne előfizetni, majd érintse meg a Befejezés elemet. Tipp A csatornák kategóriánként vannak csoportosítva. Ha a kategória valamennyi csatornáját szeretné kijelölni, válassza a kategória jelölőnégyzetét. 4. Megjelenik a csatornalista. Érintse meg a Frissítés elemet a csatornák frissítéséhez. Kattintással válassza ki a megjelenítendő csatorna kategóriát Csatornalista A csatorna frissítve. Kattintson ide a címsorok megtekintéséhez. Címsor számláló Kattintson ide a csatornák frissítéséhez Kattintson ide a csatornák frissítésének megszakításához

185 Új csatorna hozzáadása 1. A csatornalistában érintse meg a Menü > Csatorna > Új elemet az Új csatorna varázsló képernyő megnyitásához. 2. Válasszon egy opciót, majd kövesse az utasításokat az új csatornák hozzáadásához. További információkat az Új csatorna varázsló opciókról a készülék Súgó talál. Internet 185 A csatornák szűrése a kijelzőn A csatornalistán érintse meg a Menü > Nézet elemet, majd válasszon a következők közül: Frissített, hogy csak az olvasatlan címsorokat tartalmazó csatornák jelenjenek meg. Minden, hogy csak az előfizetett csatornák jelenjenek meg. Csatorna kategóriák kezelése Egy meghatározott kategória összes csatornájának megtekintéséhez érintse meg a Minden kategória elemet a csatorna lista bal felső részén, majd érintse meg a megjeleníteni kívánt kategóriát. Új kategória hozzáadásához érintse meg a Menü > Kategóriák elemet a csatornalistában az összes kategória megjelenítéséhez, majd érintse meg a Menü > Új elemet. Új kategória átnevezéséhez vagy törléséhez érintse meg a Menü > Kategóriák elemet a csatornalistában az összes kategória megjelenítéséhez, válasszon ki egy kategóriát, majd érintse meg a Menü > Átnevezés vagy Menü > Törlés elemet. Ha szeretné megváltoztatni a csatornakategóriát, akkor érintse meg a csatornát a csatornalistában, tartsa rajta az érintőceruzát, majd érintse meg a Kategória módosítása elemet. Válasszon ki egy új kategóriát, majd érintse meg az OK elemet.

186 186 Internet Címsorok megtekintése és rendezése Kattintson a csatornára a csatorna listában a csatorna címsorainak megjelenítéséhez. Kulcsszót tartalmazó címsor vagy hírek összegzése Címsor elolvasva Új vagy olvasatlan címsor Kattintson ide a feladatlistához történő visszatéréshez Kattintson egy címsorra, hogy megnyissa a hírek összegzésének képernyőjét Hang-/video-/képfájl melléklet letöltése folyamatban Kattintson ide a hang- /videofájl melléklet letöltéséhez Az új vagy olvasatlan címsorok félkövér betűvel jelennek meg és kék újság ikonnal jelöltek. Az elolvasott címsorok szürke színű újság ikonnal jelöltek.

187 Hírek összefoglalásának megtekintése Érintse meg a címsort a címsor listában a hírek összegzésének megjelenítésére. Internet 187 Csatorna neve Címsor és olvasási állapot Hírek összegzése Érintse meg a hírek megnyitásához Opera Mobile alkalmazásban. A részletekért lásd az Opera Mobile használata részt a jelen fejezetben. Hang-/video-/képfájl melléklet. Kattintson ide a fájl letöltéséhez. Kattintson ide a címsorlistához történő visszatéréshez. A nézet opcióinak megváltoztatása A hírek összegzésének képernyőjén érintse meg a Menü elemet a szövegméret megváltoztatásához, igazítsa a szöveget a képernyőhöz (szövegtörés) vagy engedélyezze a ClearType technológiát a jobb megjelenítés érdekében.

188 188 Internet Podcast letöltése, lejátszása vagy elmentése 1. Ha hang- vagy videofájl melléklet található a hírek összegzésénél, akkor tegye a következők valamelyikét a fájl letöltéséhez: Érintse meg a Menü > Podcast > Letöltés kezdete elemet. Érintse meg a Hangfájl letöltése/videofájl letöltése hivatkozást a hang-/videofájl ikon alatt. Tipp A letöltés megszakításához érintse meg a Menü > Podcast > Letöltés megszakítása vagy a Letöltés megszakítása elemet a hang-/videofájl ikon alatt. 2. A fájl letöltése után tegye a következők valamelyikét: Érintse meg a Menü > Podcast > Lejátszás elemet, vagy érintse meg a Hang- és videofájlok lejátszása elemet a hang-/ videofájl ikon alatt a fájl lejátszásához. Érintse meg a Menü > Podcast > Mentés elemet a fájl másolatának a készülék fő memóriájába vagy a tárolókártyára történő elmentéséhez. A címsor pontos webcímének ben történő elküldése 1. A hírek összegző képernyőjén érintse meg a Menü > Hivatkozás küldése ben elemet. 2. Az Üzenetkezelő megnyitja a Fiókválasztás képernyőt. Érintse meg azt az e mail fiókot, amelyen keresztül szeretné elküldeni a címsor hivatkozását. Ezt követően létrejön egy új , amely tartalmazza a címsor hivatkozását. 3. Adja meg az címzettjeit, majd küldje el az üzenetet.

189 Megjegyzés Az ek szerkesztésével kapcsolatos további információkat az Elektronikus levelezés című szakasz tartalmazza a 6. fejezetben. Internet 189 A következő vagy az előző hír összegzésének megjelenítése A hírek összegzésének képernyőjén érintse meg a Menü > Tovább vagy a Menü > Vissza elemet, vagy nyomja a NAVIGÁCIÓS gombot jobbra vagy balra. Ha többet szeretne megtudni az RSS Hub tulajdonságairól és konfigurálásáról, olvassa el az online súgót. Az online súgó megnyitásához érintse meg a Start > Help (Súgó) elemet az RSS Hub alatt.

190 190 Internet

191 9. fejezet Bluetooth 9.1 Bluetooth üzemmódok 9.2 Bluetooth partnerségek 9.3 Bluetooth kihangosító vagy sztereó headset csatlakoztatása 9.4 Az alapértelmezett esetben csatlakoztatott Bluetooth készülék beállítása 9.5 Információ sugárzása Bluetoothkapcsolaton keresztül 9.6 Bluetooth Explorer és Bluetooth fájlmegosztás 9.7 Fájlok nyomtatása Bluetooth-kapcsolaton keresztül

192 192 Bluetooth 9.1 Bluetooth üzemmódok A Bluetooth egy rövid hatótávú, vezeték nélküli kommunikációs technológia. A Bluetooth-adapterrel ellátott készülékek körülbelül nyolcméteres távolságon belül tudnak fizikai kapcsolat létesítése nélkül adatokat küldeni egymásnak. A készülék Bluetooth-adaptere háromféle módban működtethető: Be. A Bluetooth-adapter be van kapcsolva. A készülék fel tudja ismerni az egyéb Bluetooth-eszközöket, de fordítva ez nem érvényes. Látható. A Bluetooth-adapter be van kapcsolva, és az egyéb Bluetootheszközök felismerhetik a készüléket. Ki. A Bluetooth-adapter ki van kapcsolva. Ebben a módban nem lehet adatokat küldeni és fogadni a Bluetooth-adapterrel. Megjegyzések Alapértelmezés szerint a Bluetooth-adapter ki van kapcsolva. Ha bekapcsolja az adaptert, majd kikapcsolja a készüléket, akkor a Bluetoothadapter is kikapcsol. Amikor ismét bekapcsolja a készüléket, a Bluetoothadapter automatikusan bekapcsol. Ha nincs szüksége a Bluetooth-kapcsolatra, akkor az akkumulátor kímélése érdekében kapcsolja ki, valamint, ha olyan helyen tartózkodik, ahol a vezeték nélküli eszközök használata tilos, pl. repülőgépeken, kórházakban. A Bluetooth-adapter bekapcsolása és a készülék látható módba állítása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Menü > Bluetooth-eszközök > Mód fület. 2. Válassza a Bluetooth bekapcsolása és az Eszköz láthatóvá tétele más eszközök számára jelölőnégyzetet. 3. Érintse meg az OK gombot. A Címsor megjelenik egy jel, hogy jelezze, hogy a készülék Látható módban van. A Bluetooth láthatóságának bekapcsolása bizonyos idő eltelte után A Bluetooth láthatóságát automatikusan kikapcsolhatja bizonyos idő eltelte után 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Menü > Bluetooth eszközök > Időtúllépés fület.

193 2. A Látható üzemmód kikapcsolása opciónál válassza ki az időt, mielőtt a készülék Bluetooth láthatósága kikapcsol. Koppintson az OK gombra. 9.2 Bluetooth partnerségek A Bluetooth-partnerség a készülék és másik Bluetooth-képes készülék között információk biztonságos módon történő átadása céljából létrejött kapcsolat. Bluetooth 193 Bluetooth-partnerség létrehozása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Menü > Bluetooth-eszközök > Eszközök fület. 2. Érintse meg az Új eszköz hozzáadása elemet. A készülék megjeleníti a hatótávon belüli további Bluetooth készülékek nevét. 3. Érintse meg a készülék nevét a listán, majd érintse meg a Tovább gombot. 4. Adja meg a kapcsolat biztonságának megőrzéséhez szükséges kódot. A kódnak 1 és 16 karakter közötti hosszúságúnak kell lennie. 5. Érintse meg a Tovább elemet. 6. Várja meg, hogy létrejöjjön a partnerség a párosított eszközzel. A fogadó félnek az Ön által megadottal azonos kódot kell beírnia. 7. Miután a fogadó fél megadja a jelszót, az Ön készülékén megjelenik egy üzenetdoboz, ami visszaigazolja a partneri kapcsolatot. Tipp Érintse meg a Speciális gombot, ha szeretné megváltoztatni a páros készülék nevét, valamint szeretné beállítani, hogy milyen szolgáltatásokat használ a páros készüléken. Miután beállította a nevet és a választható beállításokat, érintse meg a Mentés. 8. Érintse meg a Kész elemet. Megjegyzés A Bluetooth-eszközök közötti partnerség létrehozása egyszeri művelet. A partnerség létrejötte után az eszközök felismerik egymást, és a kód ismételt megadása nélkül is képesek adatokat továbbítani egymás közt.

194 194 Bluetooth Bluetooth-partnerség elfogadása 1. Győződjön meg arról, hogy a Bluetooth-adapter be van kapcsolva, és a készülék látható módban van. 2. Amikor a készülék rákérdez, hogy kíván-e partnerséget létesíteni a másik eszközzel, kattintson a Igen elemre. 3. Adja meg a biztonságos kapcsolat létesítéséhez szükséges kódot (ugyanazt a kódot kell beírnia, amely a partnerséget kezdeményező eszközön lett megadva). A kódnak 1 és 16 karakter közötti hosszúságúnak kell lennie. 4. Érintse meg a Tovább elemet. 5. Érintse meg a Kész elemet. Ezt követően megkezdheti az adatcserét a párosított eszközzel. Tippek Ha át szeretne nevezni egy Bluetooth-partnerséget, akkor a Bluetooth-beállítások) képernyő Eszközök fülén érintse meg a Szerkesztés lehetőséget. Ha törölni szeretné valamelyik Bluetooth-partnerséget, akkor az Eszközök fülön érintse meg a Törlés lehetőséget. 9.3 Bluetooth kihangosító vagy sztereó headset csatlakoztatása Ha kihangosítóval szeretne telefonálni, akkor a készülékhez Bluetooth headsetet is csatlakoztathat. A készülék az A2DP (speciális hangtovábbítási profil, Advanced Audio Distribution Profile) használatát is támogatja, ha tehát Bluetooth sztereó headsetet párosít vele, akkor a headsetet telefonhívások kézhasználat nélküli lebonyolítására és sztereó zenehallgatásra is használhatja. Bluetooth kihangosító vagy sztereó headset csatlakoztatása 1. Győződjön meg arról, hogy a Bluetooth headset be van kapcsolva, közel van a készülékhez, illetve felismerhető. A headset látható módba kapcsolásához a gyártó által adott dokumentációban talál segítséget. 2. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Menü > Bluetooth-eszközök > Eszközök fülön az > Új eszköz hozzáadása elemet.

195 3. Írja be a Bluetooth headset nevét, majd érintse meg a Tovább gombot. A készülék automatikusan párosítja a Bluetooth headsetet. Bluetooth 195 A Windows Mobile automatikusan kipróbálja az egyik előre konfigurált kódot (0000, 1111, 8888, 1234), hogy párosíthassa a Bluetooth headsetet a készülékkel. Ha nem sikerül, manuálisan kell megadnia a kódot, amit a headset mellé kapott. Megjegyzés Ha megszakad a kapcsolat a Bluetooth headsettel, akkor kapcsolja be a headsetet, majd ismételje meg az 1-2. lépést. Koppintson a Bluetooth headset nevére, tartsa rajta a tollat, majd koppintson a Beállítás kihangosítóként vagy sztereó headset esetében a Beállítás vezeték nélküli sztereóként elemre. 9.4 Az alapértelmezett esetben csatlakoztatott Bluetooth készülék beállítása A készülék beállítható úgy, hogy amikor Ön a mellékelt autós tartóba helyezi, akkor rákérdezzen a Bluetooth autós készlet vagy headset csatlakoztatására. 1. Győződjön meg róla, hogy a Bluetooth be van-e kapcsolva a készülékén. 2. Létesítsen Bluetooth-kapcsolatot az autós készlet vagy a headset és a készülék között. Ha az első alkalommal használja az autós készletet vagy a headsetet a készülékkel, akkor partnerséget kell létesítenie közöttük. Ehhez a jelen fejezet Bluetooth-partnerség létrehozása című szakaszában talál útmutatást. 3. A Kezdőképernyőn válassza ki a Beállítások fület, majd érintse meg a Menü > Bluetooth-eszközök > Autós készlet telefon fület. 4. Válassza ki az alapértelmezettnek beállítani kívánt készüléket, majd érintse meg a Beállítás alapértelmezettként lehetőséget. Megjegyzés Egyes autós készletek esetében a Bluetooth-kapcsolat létrehozását a készletről kell kezdeményezni, és nem a készülékről. Ha problémát tapasztal az autós készlethez történő csatlakoztatás során, akkor tanulmányozza az autós készlet gyártója által adott dokumentációt.

196 196 Bluetooth 9.5 Információ sugárzása Bluetooth-kapcsolaton keresztül A készülékről számítógépre vagy egyéb Bluetooth-képes eszközre különféle információkat, többek közt névjegyeket, naptári bejegyzéseket, feladatokat és fájlokat továbbíthat sugárzással. Megjegyzés Ha a számítógép nincs ellátva beépített Bluetooth-csatolóval, akkor csatlakoztasson hozzá egy Bluetooth-adaptert vagy -kulcsot. Információ sugárzása a készülékről a számítógépre 1. Kapcsolja be a készülék Bluetooth-adapterét, majd kapcsolja látható módba a készüléket. Ezekről a műveletekről A Bluetooth-adapter bekapcsolása és a készülék látható módba állítása című szakaszban talál további információt. 2. Állítsa a számítógép Bluetooth-adapterét látható módba, létesítsen Bluetooth-partnerséget, majd engedélyezze a számítógépen a Bluetoothsugárzások fogadását. Megjegyzés Ha a számítógép Bluetooth-adaptere vagy -kulcsa egyéb gyártó által biztosított illesztőprogrammal lett telepítve, akkor nyissa meg a Bluetooth-adapterhez vagy -kulcshoz mellékelt Bluetooth-szoftvert, és engedélyezze az adapter vagy kulcs más eszközök általi felismerését. További információt a Bluetooth-adapter dokumentációjában talál. Ha a számítógépre Windows Vista vagy Windows XP SP2 operációs rendszer van telepítve, és az adott Windows-verzió támogatja a számítógép Bluetoothadapterét, akkor hajtsa végre a következő lépéseket: a. A számítógépen nyissa meg a Bluetooth-eszközök elemet a Vezérlőpulton, majd kattintson a Beállítások fülre a Bluetooth-eszközök ablakban. b. Ha Windows Vista rendszert használ, jelölje be a Bluetooth-eszközök láthatják a számítógépet jelölőnégyzetet. Ha Windows XP rendszert használ, akkor jelölje be a Felderítés bekapcsolása és az Bluetooth-eszközök láthatják a számítógépet jelölőnégyzetet.

197 Bluetooth 197 c. Létesítsen Bluetooth-partnerséget a készülék és a számítógép között. A partnerség létrehozásáról a Bluetooth partnerségek című szakaszban talál további információt. d. A Beállítások fülön a Bluetooth-eszközök alatt válassza a Bluetooth ikon megjelenítése az értesítési területen jelölőnégyzetet. e. Engedélyezze a Bluetooth-sugárzások fogadását a számítógépen; ehhez jobb gombbal kattintson a képernyő jobb alsó sarkában látható Bluetooth ikonra az értesítési területen, majd válassza a Fájl fogadása elemet. Ezzel készen áll a sugárzásra. 3. A készüléken válasza ki az átsugározni kívánt elemet. Ez naptári bejegyzés, feladat, névjegy vagy fájl egyaránt lehet. 4. Névjegy küldéséhez kattintson a Menü > Névjegy küldése > Sugárzás elemre. Ha más típusú információt szeretne sugározni, válassza a Menü > Sugárzás [elemtípus] lehetőséget. 5. Kattintson a küldés céleszközének nevére. 6. Ha naptári bejegyzést, feladatot vagy névjegyet sugároz számítógépre, és az elem nem kerül be automatikusan az Outlook alkalmazásba, akkor válassza az Outlook alkalmazás Fájl > Importálás és exportálás parancsát, majd importálja a megfelelő információt. Ha Bluetooth-képes eszközre, például másik Windows Mobile-alapú eszközre szeretne információt sugározni, akkor a fenti eljárás 1-5. lépését kell végrehajtania. Tippek A sugárzással kapott fájlokat alapesetben a számítógép Windows XP használatakor a C:\Documents and Settings\felhasználónév\My Documents, Windows Vista használatakor pedig a C:\Users\felhasználónév\My Documents mappába menti. Ha a készülékkel szeretne Bluetooth-sugárzást fogadni, érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Kapcsolatok fülön a > Sugárzás elemet, és ellenőrizze, hogy be van-e jelölve az Összes sugarak fogadása jelölőnégyzet.

198 198 Bluetooth 9.6 Bluetooth Explorer és Bluetooth fájlmegosztás A Bluetooth Explorer megkeresi azokat a Bluetooth-eszközöket, amelyeken engedélyezve van a fájlmegosztás, majd lehetővé teszi a Bluetooth felett megosztott mappájuk elérését. A megosztott mappákba és mappákból fájlok másolhatók, valamint almappák is létrehozhatók bennük. Ha engedélyezi a Bluetooth fájlmegosztást a készüléken, akkor az egyéb Bluetooth-eszközök is el tudják érni az Ön Bluetooth felett megosztott mappáját. A Bluetooth Explorer és a Bluetooth fájlmegosztás engedélyezése a készüléken 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Menü > Bluetooth-eszközök > FTP fület. 2. Jelölje be a Bluetooth Explorer engedélyezése jelölőnégyzetet. Ekkor megjelenik az Intézőben a Bluetooth eszközmappa. 3. Jelölje be a Fájlmegosztás engedélyezése jelölőnégyzetet. Használja az alapértelmezett Bluetooth megosztott mappát, vagy a koppintson a Tallózás elemre, majd válassza ki a megosztani kívánt mappát. 4. Érintse meg az OK gombot. A Bluetooth Explorer használata 1. A Bluetooth Explorer integrálva van az Intézőbe. A Start > Programs (Programok) > Bluetooth Explorer elemre kattintva vagy az Intéző ablakának bal felső sarkában lévő Le nyílra ( ), majd a Bluetooth elemre kattintva nyitható meg.

199 2. A Bluetooth Explorer ezt követően megkeresi azokat a más Bluetooth-eszközöket, amelyeken engedélyezve van a fájlmegosztás. A kívánt Bluetooth-eszközhöz a lista megfelelő elemére koppintva csatlakozhat. Lehetséges, hogy az eszközhöz való csatlakozáshoz a megfelelő kódot is be kell írnia. Ha a másik Bluetooth-eszköz megosztott mappájában vannak fájlok, akkor ezek megjelennek a Bluetooth Explorer képernyőjén. Bluetooth Jelöljön ki legalább egy fájlt, kattintson a Menü > Szerkesztés elemre, majd válasszon, hogy kivágni vagy másolni szeretné a fájlt vagy fájlokat. 4. Kattintson kétszer a Fel gombra. 5. Nyissa meg a készüléknek azt a mappáját, amelybe be szeretné illeszteni a fájlokat, majd kattintson a Menü > Szerkesztés > Beillesztés elemre. 9.7 Fájlok nyomtatása Bluetooth-kapcsolaton keresztül Csatlakoztassa készülékét a Bluetooth nyomtatóhoz névjegyek, találkozók részleteinek, képek és más fájltípusok nyomtatásához. Megjegyzés A nyomtatható fájlformátumok:.txt,.jpg,.xhtml,.vcf,.vcs. A nyomtatás megkezdése előtt győződjön meg arról, hogy a Bluetooth nyomtató be van kapcsolva és kapcsolja be a készüléken is a Bluetooth felderíthetőséget. A Bluetooth bekapcsolásához érintse meg a Start > Programs (Programok) > Kommunikációkezelő elemet, majd érintse meg a Bluetooth gombot.

200 200 Bluetooth Névjegy információk nyomtatása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Személy fülre, majd érintse meg a Minden személy lehetőséget. 2. Válassza ki a nyomtatni kívánt névjegyet. 3. Érintse meg a Menü > Nyomtatás Bluetooth-kapcsolaton keresztül > Menü > Eszköz keresése elemet. A készülék elkezdi a Bluetooth-eszközök keresését. 4. Válassza ki a Bluetooth nyomtatót, majd érintse meg a Menü > Fájl küldése. 5. Állítsa be a nyomtatási opciókat, majd érintse meg a Nyomtatás elemet. Naptári bejegyzés nyomtatása 1. Érintse meg a Start > Naptár, elemet, majd válassza ki a naptári bejegyzést, amelyet szeretne kinyomtatni. 2. Kövesse a Névjegy információk nyomtatása művelet 3-5. lépéseit. JPEG fájl nyomtatása 1. A Képek és videók alatt keresse meg a nyomtatni kívánt JPEG fájlt. 2. Érintse meg és tartsa az ujját a JPEG-képfájlon, és a menüben érintse meg a Nyomtatás Bluetooth-kapcsolaton keresztül lehetőséget. 3. Kövesse a Névjegy információk nyomtatása művelet 3-5. lépéseit. Szövegfájl nyomtatása 1. Az Intézőben keresse meg a nyomtatni kívánt szövegfájlt. 2. Érintse meg és tartsa az ujját a szövegfájlon, és a menüben érintse meg a Nyomtatás Bluetooth-kapcsolaton keresztül lehetőséget. 3. Kövesse a Névjegy információk nyomtatása művelet 3-5. lépéseit.

201 10. fejezet Helyek keresése és tárolása 10.1 Útmutatás és előkészületek a GPS használatához 10.2 Műholdas adatok letöltése a QuickGPS alkalmazással 10.3 HTC Footprints 10.4 Google Térkép (Országonként elérhető) 10.5 A TomTom NAVIGATOR használata 10.6 Hely beállítások 10.7 NaviPanel

202 202 Helyek keresése és tárolása 10.1 Útmutatás és előkészületek a GPS használatához Kérjük, kövesse ezt az útmutatót a készülékén található GPS használatakor: Amikor GPS navigációs szoftvert használ az autóban, mindig adja meg a GPS útvonalat még a vezetés megkezdése előtt. Ne próbálja meg konfigurálni a GPS navigációs szoftvert vezetés közben. A GPS segítségével kirajzolt útvonal csak tájékoztatásul szolgál. A vezetés során ne támaszkodjon kizárólag erre az információra. Ne hagyja a készüléket a gépkocsiban, valamint ne tegye ki közvetlen napfénynek, így elkerülheti az akkumulátor túlhevülését, ami a készülékre és a gépkocsira nézve egyaránt veszélyes lehet. Gépkocsiban történő használatkor az autós tartóval biztonságos módon rögzítse a készüléket. Lehetőleg ne rögzítse a készüléket az ábrán látható helyekre: 1 Ne rögzítse olyan helyre, ahol zavarja a vezetőt a kilátásban. 2 Ne rögzítse a légzsákok felfúvódási helyére. 3 Ne tegye sehova a gépkocsin belül úgy, hogy nem rögzíti a készüléket a tartóval.

203 Helyek keresése és tárolása 203 A GPS-rendszert elővigyázatosan használja. Minden esetben a felhasználó felelős a rendszer felelőtlen használatából fakadó károkért. A GPS-jel nem tud áthatolni a tömör, átlátszatlan tárgyakon. A jel vételét befolyásolhatják a különféle akadályok, például a magas épületek, az alagutak, a hidak, az erdők, a rossz időjárás (eső, felhők) stb. Ha a gépkocsi szélvédője fémtartalmú, akkor előfordulhat, hogy akadályozza a GPS-jelek terjedését. Az egyéb közelben lévő vezeték nélküli kommunikációs termékek (például a mobiltelefonok vagy a radarészlelő készülékek) zavarhatják a műholdas jelet, ami a jelvétel bizonytalanná válását okozhatja. A GPS-rendszert (Global Positioning System, globális helymeghatározó rendszer) az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma helyezte üzembe és működteti. A minisztérium felelős a rendszer pontosságáért és fenntartásáért. A minisztérium által végrehajtott változtatások érinthetik a GPS-rendszer pontosságát és funkcionalitását Műholdas adatok letöltése a QuickGPS alkalmazással Mielőtt GPS-alapú navigációra kezdené használni a készüléket, nyissa meg a QuickGPS programot, és töltse le az efemerisz adatokat (a műholdak pillanatnyi pozícióját és óraállását megadó adatokat) a készülékre. Az aktuális hely GPS-alapú meghatározásához szükség van ezekre az adatokra. A QuickGPS egy webkiszolgálóról, és nem a műholdakról tölti le az efemerisz adatokat; ennek során a készülék internetkapcsolatát használja, amely Wi-Fi-, ActiveSync- vagy GPRS/3G-alapú lehet. A művelet révén jelentősen lerövidíthető a GPS-alapú helymeghatározáshoz szükséges idő. A QuickGPS megnyitása Érintse meg a Start > Programs (Programok) > QuickGPS elemet.

204 204 Helyek keresése és tárolása Az adatok letöltése Érintse meg a Letöltés elemet a QuickGPS képernyőjén. A képernyőn kezdetben megjelenik a letöltött adatok Érvényesség. Az idő múlásával az érvényességi idő hátralévő napjai és órái jelennek meg. A GPS-alapú helymeghatározás felgyorsítása érdekében az adatok érvényességének lejártakor töltse le a legfrissebb efemerisz adatokat. Tovább javíthatja a GPS teljesítményét, ha gyakrabban tölt le adatokat. Letöltési beállítások A letöltési időpontok konfigurálásához érintse meg a Menü > Beállítások elemet, majd válasszon az elérhető beállítások közül: Emlékeztessen az adatok elévülésére. Engedélyezésekor a készülék egy emlékeztető üzenetet jelenít meg, ha lejár az efemerisz adatok érvényessége. Az emlékeztető üzenet megjelenésekor a Menü elemet megérintve bezárhatja vagy elhalaszthatja az emlékeztetőt, utóbbi esetben megadhatja, hogy mennyi idő múlva szeretne ismét értesítést kapni. A QuickGPS program megnyitásához és a legújabb adatok letöltéséhez koppintson az OK gombra. Automatikus letöltés az adatok elévülésekor. A funkció engedélyezésekor a készülék automatikusan frissíti az efemerisz adatokat, amikor lejár azok érvényessége. Automatikus letöltés ActiveSync-kapcsolat létesítésekor a számítógéppel. A funkció engedélyezésekor a készülék automatikusan letölti az efemerisz adatokat, ha ActiveSync-kapcsolatot észlel a számítógéppel. Az adatok letöltéséhez a számítógépnek interneteléréssel kell rendelkeznie. Megjegyzés Az efemerisz adatok a HTC webkiszolgálóin találhatók. A QuickGPS program az előre megadott beállítások szerint ezekhez a kiszolgálókhoz csatlakozik.

205 10.3 HTC Footprints Helyek keresése és tárolása 205 A HTC Footprints segítségével könnyedén készíthet felvételeket a kedvenc helyeiről, majd ismét ellátogathat ezekre a helyszínekre. Minden footprint egy-egy fényképből áll, amely készülhet például egy étteremben vagy a város valamely érdekes pontján, a képhez pedig tartozik egy pontos GPS koordináta; illetve egyéb információkkal is kiegészíthető, például utcacímmel vagy telefonszámmal. A következő alkalommal, amikor el kíván látogatni az adott helyre, csak nyissa meg a footprintet. Ezután tárcsázhatja a telefonszámot, megtekintheti a helyet a Google Térképben, vagy megnyithatja a GPS navigációs szoftvert, és elnavigálhat a helyre. Footprint létrehozása Ha új footprintet szeretne létrehozni, akkor készítsen fényképet az aktuális helyről, vagy használja fel az albumban található fényképek valamelyikét. Ha az albumban található fényképhez pontos GPS pozíció tartozik, akkor az új footprinten ez a GPS pozíció jelenik meg. Fénykép készítése és a helyinformáció megadása 1. Tegye a következők valamelyikét: Nyomja le a FOOTPRINTS gombot. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Footprints fülre, érintse meg az aktuális tartózkodási helyét legjobban leíró kategória ikonját, majd érintse meg a képernyő jobb felső részén található Új ikont. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Footprints elemet, az aktuális tartózkodási helyét legjobban leíró kategória ikonját, majd érintse meg a Menü > Új elemet. Megjegyzés Ha többet szeretne megtudni a Footprints kategóriáiról, olvassa el a jelen fejezet Látogatott helyek megkeresése című részét.

206 206 Helyek keresése és tárolása 2. Irányítsa a kamerát a helyhez társítani kívánt témára. A Footprints aktiválja a GPS-t, és meghatározza az aktuális pozíciót. A GPS jel erősségét a képernyő bal alsó részén látható szelvények jelzik. Minél több kék színű szelvény látható, annál erősebb a jel, és annál gyorsabban meghatározható az aktuális pozíció. A GPS-jel erősségének jelzője. Ezen a helyen az alábbi ikonok jelenhetnek meg: A GPS-jel erős. A GPS-jel gyenge. A pozíciót sikerült meghatározni. Ha a pozíció meghatározása után megváltoztatja a helyét, a Footprints újraindítja a meghatározást. Tipp Ha a fénykép elkészítése előtt módosítani szeretné a fényerőt vagy a fehéregyensúlyt, akkor érintse meg a Menü > Fényerő vagy Fehéregyensúly elemet, majd válassza ki a kívánt beállítást. 3. Az ENTER gombot lenyomva készítse el a fényképet. Ezt követően megjelenik a fénykép, amelyhez további helyinformációk is csatolhatók. Megjegyzés Ha a készülék nem tudja meghatározni a GPS pozíciót, akkor felajánlja a pozíciónak a Google Térkép segítségével történő megadását, a GPSkeresés folytatását, valamint a GPS-keresés leállítását.

207 GPS állapotjelző. Ezen a helyen az alábbi ikonok jelenhetnek meg: Pozíció keresése A pozíciót sikerült meghatározni A pozíciót nem sikerült meghatározni A GPS-alapú helymeghatározás megismétlése Fénykép ismételt elkészítése Megjegyzés Tipp Mentés azonnal Helyek keresése és tárolása 207 A hely megkeresése a Google Térkép segítségével Hangfelvétel hozzáadása Helyinformációk szerkesztése Kilépés a Footprints alkalmazásból A fénykép automatikusan a kerület vagy hely szerint kerül elnevezésre. Ha meg szeretné változtatni a nevet, akkor tanulmányozza a jelen fejezet Footprint szerkesztése című szakaszát. A dátum nem változtatható meg. Ha nem sikerült a GPS-alapú helymeghatározás, akkor a művelet megismétléséhez vagy a helyadatok frissítéséhez koppintson a elemre. 4. Ha a Google Térkép segítségével szeretné meghatározni a helyzetét, érintse meg a elemet. Koppintson a térképen a kívánt pozícióra, tartsa rajta a tollat, majd a felugró üzenetre vagy a vörös színű keresztre koppintva erősítse meg a választását. A készülék rögzíti a helyinformációt a footprintben. 5. Hangfelvétel hozzáadásához érintse meg a elemet. A felvétel befejezéséhez érintse meg a elemet. A felvétel meghallgatásához érintse meg a elemet. 6. Ha további helyinformációt, például telefonszámot vagy címet is hozzá szeretne adni, illetve ha kategóriába szeretné sorolni a footprintet, akkor érintse meg a elemet. Kövesse a jelen fejezet Footprint szerkesztése című szakaszának útmutatását a 4. lépéstől kezdődően.

208 208 Helyek keresése és tárolása Megjegyzés A Footprints alkalmazás mobiltelefonos adótornyok és Wi-Fi hozzáférési pontok (hotspotok) adatait tartalmazó adatbázis alapján határozza meg hozzávetőlegesen a footprinthez hozzárendelt kerület vagy egyéb terület nevét, illetve ha Ön a pozíciónak a Google Térkép segítségével történő megadását választja, akkor a kezdeti pozíció beállítása is ennek alapján történik. Az adatbázis folyamatosan bővül. Ha az Önhöz legközelebb található adótorony vagy Wi-Fi hozzáférési pont még nem szerepel az adatbázisban, akkor előfordulhat, hogy a helymeghatározás pontatlanul történik meg. Ha az automatikusan kiválasztott kerület- vagy területnév helytelen, akkor a footprint átnevezhető (lásd a jelen fejezet Footprint szerkesztése című szakaszát). Ha úgy dönt, hogy a Google Térkép segítségével keresi meg a megfelelő pozíciót, de a kezdeti hely pontatlan, akkor egyszerűen gördítéssel és nagyítással keresse meg a megfelelő helyet. Fénykép kiválasztása az Albumból és helyinformáció megadása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Fényképek és videók fülre, majd érintse meg az Album elemet. Érintse meg a hozzáadni kívánt képet, majd a Menü > Mentés a Footprints-be elemet. 2. A helyinformáció hozzáadásához hajtsa végre a fenti lépések bármelyikét. Látogatott helyek megkeresése A footprintek kategóriákba vannak rendezve, így gyorsan megtalálható a kívánt hely. Ha megtalálta a megfelelő helyet, a GPS navigációs szoftverrel könnyedén felkeresheti újra, felhívhatja a megadott telefonszámot stb.

209 1. Tegye a következők valamelyikét: Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Footprints elemet. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Footprints fülre, majd érintse meg a Footprints elemet. 2. Válassza ki a kívánt kategóriát. Megjelenik a megadott kategóriába tartozó footprintek listája. Megjegyzés Alapesetben a footprintek úgy jelennek meg, hogy a legújabb elemek kerülnek a lista elejére. Ha ábécésorrendben szeretné megjeleníteni őket, akkor érintse meg a Menü > Rendezés > Név szerint elemet. 3. Érintse meg az ismét meglátogatni kívánt helyhez tartozó footprintet. 4. A telefonszám felhívásához (amennyiben meg van adva ilyen) érintse meg a elemet. 5. A GPS navigációs szoftver elindításához (ha látható a GPS pozíció) érintse meg a elemet. Megjegyzés Ahhoz, hogy az adott helyre navigáljon a GPS szoftverrel, rendelkeznie kell a hely térképével. 6. A helynek a Google Térképben való megtekintéséhez (ha elérhető a GPS pozíció) érintse meg a elemet. 7. A hangfelvétel lejátszásához (ha tartozik ilyen a bejegyzéshez) érintse meg a elemet. Helyek keresése és tárolása 209

210 210 Helyek keresése és tárolása Tippek Footprint szerkesztéséhez érintse meg a elemet. A részleteket lásd a jelen fejezet Footprint szerkesztése című szakaszában. Bejegyzés törléséhez koppintson a Törlés elemre. Footprint szerkesztése A footprintek további helyinformációkkal is kiegészíthetők, például telefonszámmal, címmel és megjegyzéssel. Ez a lehetőség rendkívül hasznosnak bizonyulhat, ha gyorsan lefényképezne egy adott helyet a GPS koordinátákkal, és részletesebb információkat csak később adna meg. 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Footprints elemet. Tipp Azt is megteheti, hogy a kezdőképernyő Footprints lapján megérinti a képernyő bal alsó részén található Footprints elemet. 2. Érintse meg azt a kategóriát, amelybe a footprintet sorolta. 3. Görgessen a módosítani kívánt footprintre. Érintéssel jelölje ki a kívánt footprintet, majd érintse meg a elemet. 4. A név megváltoztatásához érintse meg a nevet, majd írja be a szöveget. 5. Meglévő hangfelvétel törléséhez érintse meg a elemet. Hangfelvétel készítéséhez vagy a meglévő hangfelvétel lecseréléséhez érintse meg a elemet. A felvétel meghallgatásához érintse meg a elemet. 6. A telefonszám és az utcacím megadásához érintse meg a és a ikon jobb oldalán lévő mezőt. 7. A hely leírásának megadásához érintse meg a mezőt, majd írja be a kívánt szöveget. 8. A footprint kategóriájának megváltoztatásához érintse meg a megfelelő kategóriának a képernyő alján található ikonját.

211 Megjegyzés Tipp Helyek keresése és tárolása 211 Ha szeretné, hogy a GPS automatikusan meghatározza az Ön aktuális tartózkodási helyét, érintse meg a elemet. A térképpozíció manuális megadásához írja be a megfelelő számokat a ikon melletti térképpozíció mezőkbe. Ha a Google Térkép segítségével szeretné meghatározni a helyzetét, érintse meg a elemet. A fénykép kicseréléséhez és új kép készítéséhez érintse meg a képet, majd a Kamera ikont, illetve válassza ki a kívánt meglévő képet. 9. A változtatások mentéséhez érintse meg a Kész elemet. A footprintek exportálása és importálása Amennyiben rendelkezik memóriakártyával, akkor az exportálásukkal biztonsági másolatot készíthet a footprintekről. Ha importálja a mentést a kártyáról, akkor a készüléken hozzáadott új footprintek is megmaradnak. Az összes footprint exportálása memóriakártyára A Kategóriák képernyőn érintse meg a Menü > Exportálás elemet. Ha már van footprintmentés a memóriakártyán, akkor eldöntheti, hogy szeretné-e felülírni. Footprintek importálása memóriakártyáról A Kategóriák képernyőn érintse meg a Menü > Importálás elemet. Ha a készüléken van olyan footprint, amely megegyezik a kártyán találhatók valamelyikével, akkor eldöntheti, hogy szeretné-e felülírni.

212 212 Helyek keresése és tárolása 10.4 Google Térkép (Országonként elérhető) A Google Térkép lehetővé teszi, hogy megtalálja az aktuális tartózkodási helyét, valós idejű forgalmi helyzeteket nézzen meg, és részletes útitervet kapjon a céljához. Emellett lehetővé teszi különböző helyek vagy akár névjegy-címek megtalálását is. Megjegyzés A Google Térkép használatához aktív adat- vagy Wi-Fi-kapcsolatra van szüksége. A Google Térkép elindítása Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Google Térkép elemet. Megjegyzés Az első alkalommal, amikor elindítja a Google Térképet, felkérést kap a Google Térkép használati feltételeinek elfogadására. El kell fogadnia a használati feltételeket a Google Térkép elindításához és használatához. A Google Térkép képernyő Érintse meg a térkép nagyításához. Érintse meg a térkép kicsinyítéséhez. Érintse meg helyek és címek kereséséhez. Az Ön aktuális tartózkodási helye. Érintse meg, ha szeretne megnyitni egy menüt, ahol a Google Térképpel megkeresheti és megjelenítheti az aktuális tartózkodási helyét, útbaigazítást kaphat, megtekintheti a közlekedési információkat, megkereshet névjegyben tárolt címet, stb. Megjegyzés Jelenleg közlekedési információk csak az Egyesült Államok esetében elérhetők. Érintse meg a Menü > Beállítások > A Google Térkép visszaállítása elemet, hogy visszaállítsa a Google Térképhez tartozó sütiket, keresési történetet és kép gyorsítótárat.

213 Helyek keresése és tárolása 213 Érintse meg a Menü > Súgó > Tippek elemet, ha többet szeretne megtudni a programról és annak tulajdonságairól. Hely keresése Könnyedén megtalálhat helyeket, pl. hoteleket, éttermeket, stb. a Google Térkép használatával. A Google Térkép arra vonatkozólag is megjelenít részleteket, hogy hogyan léphet kapcsolatba a keresett hellyel, és hogyan juthat el oda az aktuális tartózkodási helyéről. Megjegyzés Megadhat kulcsszavakat, utcaneveket, vagy postai irányítószámokat is a Google Térképpel való kereséskor. 1. A Google Térkép képernyőn érintse meg a Keresés gombot. 2. Írja be a keresett helyet, majd érintse meg a Keresés gombot. 3. Ekkor megjelennek a keresési eredmények. Érintse meg a listán a kívánt helyet, hogy megjelenjen a címe, a telefonszáma és más részletek.

214 214 Helyek keresése és tárolása 4. A Cím fülön a következőket teheti: Érintse meg a webcímet, hogy a keresett hely weboldalára lépjen. Megjegyzés Ez az információ csak akkor jelenik meg, ha a keresett hely weboldala elérhető. Érintse meg a [telefonszám], hogy felhívja a kiválasztott helyet. Érintse meg az Útvonal ide vagy az Útvonal innen elemet, hogy útmutatást kapjon arról, hogyan juthat el az aktuális tartózkodási helyétől a keresett helyig vagy fordítva. Érintse meg a Keresés a közelben elemet, hogy más látványosságokat keressen az aktuális tartózkodási helye közelében. Érintse meg a Elküldés SMS-ben lehetőséget, hogy a keresett hely kapcsolati információit SMS-ben elküldje. Ha többet szeretne megtudni a Google Térképről, látogasson el a következő weboldalra:

215 Helyek keresése és tárolása A TomTom NAVIGATOR használata A TomTom NAVIGATOR egy GPS navigációs szoftver, ami világos útvonalakat és hangutasításokat ad, hogy segítsen Önnek az útja során, a megadott cél, a kiválasztott hely, stb. alapján. A TomTom NAVIGATOR számos útvonalat biztosít Önnek, amelyek közül tetszése szerint választhat. A gyakran felkeresett helyeket kedvencként tárolhatja. Mielőtt útnak indul, használja a térképes böngészőt, hogy megismerkedjen az útvonallal. Előzetesen a leggyorsabb vagy a legrövidebb útvonalat is eltervezheti. A program egyéb tulajdonságai: alternatív útvonalszámítás, útvonaltervezés, stb. A TomTom NAVIGATOR megnyitása Érintse meg a Start > Programs (Programok) > TomTom NAVIGATOR elemet. Az első használat Ha az első alkalommal használja a TomTom NAVIGATOR-t, akkor az alkalmazás beállításához válaszolnia kell néhány kérdésre. Az egyes kérdésekre a megfelelő válaszra koppintva válaszolhat. A NAVIGATOR ezt követően megnyitja a webböngészőt, amellyel az egyik választása szerinti várostérképet ingyenesen letöltheti. A letöltés befejezése után a várostérkép automatikusan hozzáadódik a TomTom NAVIGATOR alkalmazáshoz. Ha a várostérkép használata során elégedett a navigációs szolgáltatással, akkor egész országokra vagy akár egész földrészekre kiterjedő térképeket is vásárolhat a TomTom üzletéből: Megjegyzés A készülékhez mellékelve van egy memóriakártya, amelyen található egy térkép. Ha korábban már behelyezte ezt a kártyát a készülékbe, akkor a NAVIGATOR nem ajánlja fel a térképletöltést. A mellékelt memóriakártyán található térkép aktiválása és használata A memóriakártyán található térkép csak aktiválás után használható. 1. Ellenőrizze, hogy előkészítette-e a mellékelt aktiválási kódot, valamint csatlakoztatta-e a készüléket az Internetre (Wi-Fi- vagy GPRS/3G-kapcsolaton keresztül). (További információt a 8. fejezet Internet-elérési lehetőségek című szakaszában talál.)

216 216 Helyek keresése és tárolása 2. Helyezze be a memóriakártyát a készülékbe. (A vonatkozó útmutatást az 1. fejezet A microsd kártya telepítése című szakaszában találja.) 3. A Start > Programs (Programok) > TomTom NAVIGATOR elemre koppintva nyissa meg a TomTom NAVIGATOR alkalmazást. A program felajánlja a térkép aktiválását. Megjegyzés Ha korábban más térképet is rámásolt a készülékre vagy a memóriakártyára, akkor a program felkéri az egyik térkép kiválasztására. 4. Érintse meg az Aktiválás > Folytatás elemet. 5. Írja be az aktiválási kódot, majd koppintson az OK gombra. A TomTom NAVIGATOR csatlakozik az Internetre, majd aktiválja a térképet. A TomTom HOME és a felhasználói útmutató letöltése A TomTom HOME alkalmazás és a felhasználói útmutató a TomTom webhelyéről tölthető le. A TomTom HOME segítségével naprakészen tartható a TomTom szoftver, könnyedén telepíthetők további térképek és szoftverek, illetve egyéb szolgáltatások vásárolhatók, úti tervek készíthetők stb. A TomTom HOME letöltéséhez látogasson el a következő címre: A felhasználói útmutató a következő címről tölthető le: Az aktuális tartózkodási hely meghatározása A készülékkel kültéren kell tartózkodnia, hogy a beépített GPS vevő meg tudja határozni az Ön tartózkodási helyét. Amikor először indítja el a NAVIGATOR-t, 5 perc szükséges az Ön aktuális tartózkodási helyének megállapításához. Ha 5 percnél tovább tart, győződjön meg róla, hogy nyitott helyen tartózkodik-e, és nincsenek-e a közelében magas épületek vagy fák. A későbbiekben a tartózkodási helyét sokkal gyorsabban megtalálja majd a készülék, általában pár másodpercen belül.

217 Tipp Helyek keresése és tárolása 217 Ha azt szeretné, hogy a GPS vevő gyorsabban találja meg az Ön aktuális tartózkodási helyét, használja a QuickGPS programot először, hogy letöltse a legfrissebb efemerisz adatokat. Ha többet szeretne megtudni a QuickGPS alkalmazásról, olvassa el a Műholdas adatok letöltése a QuickGPS alkalmazással részt a jelen fejezetben. Navigációs nézet Miután befejezte a beállítási varázslót, a NAVIGATOR megjeleníti a Navigációs nézet. A Navigációs nézet fekete-fehérben jelenik meg, amíg a készülék GPS vevője meg nem találja az Ön aktuális tartózkodási helyét. Ha megtalálta az aktuális tartózkodási helyét, a Navigációs nézet színesre vált, és megjeleníti az Ön pozícióját a térképen Érintse meg az aktuális hely nagyításához. 2 Érintse meg az aktuális hely kicsinyítéséhez. 3 Az aktuális hely jelzése. 4 Megjelenít egy nyilat, ami a követendő irányt jelzi, és megmutatja az aktuális hely és a következő lekanyarodás távolságát. Megérintheti ezt a területet, hogy megismételje az utolsó elhangzott utasítást, és hogy beállítsa a hangerőt. 5 Információt jelenít meg az útról, valamint megjeleníti a GPS jel erősségét. Érintse meg ez a területet az útvonalösszegzés megjelenítéséhez.

218 218 Helyek keresése és tárolása Főmenü Érintse meg a térképet bárhol a Navigációs nézet képernyőn a Főmenü megnyitásához. A Főmenü három ikonnal rendelkezik. Érintse meg a Tovább ikont ( ), hogy váltson a menüképernyők között. A következő elemeket találja a Főmenüben: Navigálás. Lehetővé teszi, hogy kiválasszon egy célt. Alternatíva keresése. Kiszámít egy alternatív útvonalat, ha szeretné elkerülni a forgalmi dugókat vagy más akadályokat. Segítség! Megmutatja, hogyan juthat el a legközelebbi kórházba, vagy mely számokon kérhet segítséget. TomTom Közlekedés. Bekapcsolja vagy kikapcsolja a közlekedési információk vételét. (Előfizetéshez kötött szolgáltatás). Beállítások megváltoztatása. Megnyitja a Beállítások menüt, ahol testreszabhatja a beállításokat (ld. Beállítások részt a jelen fejezetben). Útvonal készítése. Lehetővé teszi, hogy előre eltervezze az útvonalait egy kezdőpont és egy végcél meghatározásával. Segít meghatározni az út hosszát, és az útvonal irányát. Térkép böngészése. Megnyitja a térképes böngészőt, hogy megtekinthesse a teljes térképet.

219 Helyek keresése és tárolása 219 Térkép korrekciók. Lehetővé teszi, hogy kijavítsa a térképen talált hibákat, beállítsa a térkép korrekciós preferenciáit, vagy letöltse a mások által készített javításokat. Kedvenc hozzáadása. Lehetővé teszi, hogy kedvencként tárolja a gyakran felkeresett helyeket. EP felhívása. Megkeresi a keresett hely kategóriába sorolt helyek telefonszámait. Útvonaltervezés. Lehetővé teszi, hogy több megállással tervezzen egy útvonalat a végcél eléréséig. TomTom szolgáltatások. Előfizethető extra szolgáltatásokat biztosít, és a megvásárlást követően lehetővé teszi térképek és hangok letöltését. Útvonal törlése. Törli az aktuális útvonalat. Útvonal megtekintése. Részletesen megjeleníti az útvonalat. Kilépés az alkalmazásból. Leállítja a GPS navigációt, és bezárja a TomTom NAVIGATOR-t.

220 220 Helyek keresése és tárolása Cél kiválasztása Ha megérinti a Navigálás elemet a Főmenüben, több opcióból választhatja ki a végcélját. Érintse meg a Tovább ikont ( ), hogy átlépdeljen a különféle végcéltípusok között. Néhány gyakori végcél: Otthon. Az Ön otthonának elhelyezkedése. Először a Preferenciák alatt meg kell adnia az Otthon elhelyezkedését. Kedvenc. Gyakran felkeresett hely, amelyet Ön jelölt meg kedvencként. Ha többet szeretne megtudni, olvassa el a Kedvencek menüpontot. Cím. Utcanév házszámmal, vagy bármilyen, a Névjegyek tárolt cím, vagy egy hely a városban, egy irányítószámmal rendelkező körzetben, vagy egy kereszteződés közelében. Legutóbbi úticél. A legutóbb felkeresett hely. Érdekes pont. Pl. étterem, benzinkút, stb. Saját hely. Az Ön aktuális tartózkodási helye. Először érintse meg az ikont, és adja hozzá a saját tartózkodási helyét a erdekes ponthoz (ÉP). Mutatás térképen. A Térkép használata által mutatott hely a térképen. Szélesség Hosszúság. GPS pozíció földrajzi szélességi és hosszúsági értékekben. Először érintse meg az ikont az értékek meghatározásához. TomTom haver. Ha rendelkezik TomTom haver-kkal, használhatja a saját haver keresett helyként való tárolásához. A TomTom haver a TomTom szolgáltatásokon keresztül elérhető. Kép. Az Ön által a Kamerával készített vagy a készülékre/tárolókártyára másolt GPS fénykép egy megjelölt pozíciója.

221 Helyek keresése és tárolása 221 Miután kiválasztotta az úticélt, a NAVIGATOR megkérdezi, hogy meghatározott időben kell-e megéreznie. Ha megérintette az IGEN gombot, és megadta az érkezés időpontját, a NAVIGATOR megmutatja, hogy időben fog-e megérkezni, vagy sem. A NAVIGATOR ekkor kiszámítja az útvonalat, és megjeleníti az Útvonalösszegzőben. Érintse meg a Befejez elemet. A NAVIGATOR ekkor ismét megjeleníti a Navigációs nézet képernyőt, és elkezd szóbeli és vizuális útmutatást adni a megjelölt cél felé. Útvonalösszegzés képernyő Tipp Érintse meg a Részletek elemet az Útvonalösszegzés képernyőn, vagy az Útvonal megtekintése elemet a Főmenüben, hogy megtekintse az útvonalat a térképes böngészőben, vagy megnézze az útvonal demóját, stb. Miután eltervezte az útvonalat, előfordulhat, hogy szeretne megváltoztatni rajta valamit, hogy elkerüljön egy útakadályt, forgalmi dugót, vagy hogy megálljon valahol útközben. Az útvonal megváltoztatásához érintse meg az Alternatíva keresése elemet a Főmenüben (vagy az Útvonalösszegzés képernyőn), majd válassza ki, hogyan szeretné újraszámítani az útvonalat, pl. Útlezárás kikerülése, Útvonal érintse (másik út), Késés minimalizálása, stb.

222 222 Helyek keresése és tárolása Kedvencek A Kedvencek az Ön által gyakran felkeresett helyek. Létrehozhat kedvenceket, hogy ne kelljen minden alkalommal megadnia a gyakran felkeresett helyeket. Kedvenc létrehozása 1. Érintse meg a Navigációs nézet, hogy megnyíljon a Főmenü. 2. Érintse meg a Kedvenc hozzáadása lehetőséget. 3. Kedvencként kiválaszthatja az Otthon, Cím, Legutóbbi úticél, vagy Érdekes pont lehetőséget, vagy megérintheti a Tovább ikont ( ), hogy más opciót válasszon. 4. Használja az alapértelmezett nevet, vagy adjon nevet a kedvencnek. Érintse meg az OK gombot. Navigálás kedvenc helyhez 1. Érintse meg a Navigációs nézet, hogy megnyíljon a Főmenü. 2. Érintse meg a Navigálás elemet, majd a Kedvenc elemet. 3. Válasszon egy kedvencet a listáról. Ekkor a NAVIGATOR kiszámítja az útvonalat. 4. Miután kiszámította az útvonalat, érintse meg a Kész gombot. A NAVIGATOR azonnal megkezdi az útmutatást az úticélhoz, hangutasításokkal, és a képernyőn megjelenő útmutatással. Kedvenc átnevezése vagy törlése 1. Érintse meg a Navigációs nézet, hogy megnyíljon a Főmenü. 2. Érintse meg a Beállítások megváltoztatása > > Kedvencek rendezése lehetőséget. 3. Érintse meg az átnevezni vagy törölni kívánt kedvencet. 4. Tegye a következő valamelyikét: A kedvenc átnevezéséhez érintse meg az Átnevezés lehetőséget. Változtassa meg a nevet, majd érintse meg az OK gombot. Érintse meg a Törlés elemet, majd az IGEN gombot, hogy megerősítse az eltávolítást. 5. Érintse meg a Kész elemet.

223 Helyek keresése és tárolása 223 Erdekes pont (EP) A Erdekes pont (EP) olyan hasznos helyek, mint pl. benzinkutak, éttermek, hotelek, parkolók, stb. A NAVIGATOR a keresett helyeket elhelyezkedési és kategória szerinti csoportokba sorolja. Amikor kiválaszt egy úticélt vagy létrehoz egy kedvencet, felkérést kap az elhelyezkedés és a kategória kiválasztására, és csak utána a keresett hely megadására. EP elhelyezkedése ÉP kategória A jól ismert keresett helyeket tartalmazza a NAVIGATOR aktuálisan használt térképe. Ha szeretne, több helyet is hozzáadhat. Érdekes pont hozzáadása 1. Érintse meg a Navigációs nézet, hogy megnyíljon a Főmenü. 2. Érintse meg a Beállítások megváltoztatása > > ÉP-ok rendezése lehetőséget. Mielőtt hozzáadna egy EP, létre kell hoznia egy kategóriát. Csak az Ön által létrehozott kategóriához adhatja a saját EP. 3. Kategória hozzáadásához érintse meg a ÉP kategória hozzáadása lehetőséget.

224 224 Helyek keresése és tárolása Tipp 4. Adjon nevet a kategóriának, pl. Kedvenc éttermek, majd válasszon egy jelölést. (Ez a jelölés fog megjelenni a térképen, ha bekapcsolja a EP megjelenítését.) 5. Érintse meg a ÉP hozzáadása elemet. 6. Érintse meg a kategóriát, amelyhez a EP hozzá kívánja adni. 7. Válassza ki a EP elhelyezkedését az úticél kiválasztásához hasonlóan, pl. Otthon, Cím, stb. Testreszabhatja a NAVIGATOR-t, hogy hangjelzéssel figyelmeztesse, ha egy keresett hely közelében tartózkodik. A Főmenüben érintse meg a Beállítások megváltoztatása > > ÉP-ok rendezése > Figyelmeztet, ha ÉP van a közelben lehetőséget. Meghatározhatja, a ÉP milyen közelségben történjen az értesítés, és kiválaszthat egy használni kívánt értesítési hangot. Útvonal készítése Javasolt az utazás megkezdése előtt eltervezni az útvonalat. Használhatja az Útvonal készítése funkciót a leggyorsabb vagy a legrövidebb út meghatározására az indulási hely és a végcél között. Útvonal előzetes eltervezése 1. Érintse meg a Navigációs nézet, hogy megnyíljon a Főmenü. 2. Érintse meg a Tovább ikont ( ), majd az Útvonal készítése elemet. Megjegyzés Amikor először használja az Útvonal készítése lehetőséget, a NAVIGATOR megkérdezi, hogy szeretne-e egy rövid ismertetőt látni az Útvonal készítése használatához. 3. Válassza ki az indulási helyet úgy, ahogy normál esetben a cégcélt választaná ki.

225 4. Állítsa be az úticélját. 5. Válassza ki a tervezendő útvonal típusát, pl.: Leggyorsabb útvonal. A legrövidebb idő alatt megtehető útvonal. Legrövidebb útvonal. A legrövidebb távolság a megadott helyek között (de előfordulhat, hogy nem ez a leggyorsabb, attól függően, hogy mikor és milyen útviszonyok között halad arra). 6. Érintse meg a Befejez elemet. A NAVIGATOR ekkor kiszámítja az útvonalat, és megjeleníti az Útvonalösszegzőben. Érintse meg a Részletek elemet, hogy megtekintse az útvonal térképét, demóját, stb. Helyek keresése és tárolása 225 Térkép használata Használja a térkép használata az útvonal térképen való megjelenítéséhez, vagy az adott hely megkereséséhez. A térképes böngésző használata 1. Érintse meg a Navigációs nézet, hogy megnyíljon a Főmenü. 2. Érintse meg a Tovább ikont ( ), majd a Térkép böngészése elemet. Megjegyzés A térkép használata első használatakor a NAVIGATOR megkérdezi, hogy szeretne-e egy rövid bemutatót. 3. A pásztázáshoz és a térkép más részeinek megtekintéséhez húzza át az ujját a képernyőn, vagy nyomja meg a NAVIGÁCIÓS fel, le, balra vagy jobbra gombokat.

226 226 Helyek keresése és tárolása Ez az Állapotjelző sáv megjeleníti a térkép által ábrázolt távolságot az aktuális nagyítási arány alapján. 2 Ez az Ön aktuális tartózkodási helye a térképen. Érintsen meg egy másik helyet, ha a térkép egy másik részére ugrana. 3 Érintse meg, ha szeretné kiválasztani, mely elemek jelenjenek meg a térképen, pl. keresett helyek, kedvencek, utcanevek, stb. 4 Érintse meg, ha adott címeket vagy helyeket szeretne megkeresni a térképen. 5 Ez a Kurzor gomb. Érintse meg a kurzor gombnak a térképen való navigálásához, a kurzor helyének kedvencként rögzítéséhez, a pozícióhoz közeli keresett hely meghatározásához, stb. 6 Ez a Nagyítás sáv. Megváltoztathatja a térkép méretét a Nagyítási sáv fel vagy le mozgatásával. 7 Érintse meg, ha az aktuális tartózkodási helyét szeretné középre helyezni a térképen. GPS vezérlők Amikor egy térkép vagy menü jelenik meg a TomTom NAVIGATOR-on, használja a telefon következő vezérlőit a navigáláshoz: A Navigációs nézet képernyőn forgassa el a NAVIGÁCIÓS KEREKET vagy nyomja meg a NAVIGÁCIÓS fel vagy le gombokat a nagyításhoz vagy kicsinyítéshez. A Térkép használata képernyőn nyomja meg a NAVIGÁCIÓS fel, le, balra vagy jobbra gombokat a kurzor mozgatásához, és forgassa a NAVIGÁCIÓS KEREKET a nagyításhoz vagy kicsinyítéshez. A menüben található elemek görgetéséhez forgassa a NAVIGÁCIÓS KEREKET vagy nyomja meg a NAVIGÁCIÓS fel, le, balra vagy jobbra gombokat. Menüelem kiválasztásához és a megfelelő képernyő megnyitásához nyomja meg az ENTER gombot.

227 Helyek keresése és tárolása 227 Preferenciák Megváltoztathatja a TomTom NAVIGATOR kinézetét és viselkedését. Érintse meg a Beállítások megváltoztatása elemet a főmenüben, hogy megnyissa és módosítsa a beállításokat. Többek között a következő beállításokat szabhatja testre a NAVIGATOR-ban: Éjszakai színek használata EP megjelenítése a térképen Biztonsági preferenciák Hangpreferenciák Hang kikapcsolása/ Hang bekapcsolása Hangerő beállítások Kedvencek rendezése Otthon elhelyezkedésének megváltoztatása Térképek rendezése ÉP-ok rendezése Csökkenti a képernyő fényerejét, és sötétebb színeket használ a térképen. Sötét környezetben használja ezt a beállítást. Ha vissza szeretne váltani a világosabb színekre, érintse meg a Nappali színek használata elemet. Válassza ki, a keresett helyek melyik kategóriája jelenjen meg a térképen. Állítsa be a NAVIGATOR használata során alkalmazott biztonsági preferenciákat. Válassza ki az engedélyezni kívánt elemeket, majd érintse meg a Befejez gombot. Figyelmeztetést is beállíthat, hogy ne feledje, az út melyik oldalán kell haladnia, és hogy Térkép elrejtése, hogy csak a következő utasítást lássa. Kezeli a NAVIGATOR hangját. Megváltoztathatja a hangot, kikapcsolhatja a hangutasításokat, és új hangokat is letölthet a TomTom szolgáltatásai keretében. Érintse meg, ha szeretné ki- vagy bekapcsolni a hangos utasításokat. Megváltoztatja a hangutasítások hangerejét. Kedvencek átnevezése, törlése és keresése. Beállíthatja az Otthon elhelyezkedését, ami lehet az Ön tényleges otthona, vagy más, gyakran felkeresett hely, pl. az Ön irodája. Térképek letöltése vagy törlése, vagy váltás másik térképre. EP vagy kategória hozzáadása, szerkesztése vagy törlése. Értesítő hangjelzést is bekapcsolhat, hogy a készülék figyelmeztesse, ha egy EP közelében tartózkodik.

228 228 Helyek keresése és tárolása Autó szimbólum megváltoztatása 2D kijelzés bekapcsolása/váltás 2D/3D kijelzés között Iránytű beállítások Térképszínek módosítása Indítási preferenciák Állapotsor beállítások Automatikus nagyítás Gyorsmenü preferenciák Vezetett utak Név preferenciák Egységek beállítása Bal oldali működtetés/ Jobb oldali működtetés Billentyűzet beállítások Tervezési beállítások A Navigációs nézet használat, az Ön aktuális tartózkodási helyét megjelölő szimbólum megváltoztatása. Válassza ki, hogy 2-dimenziós vagy 3-dimenziós perspektívában szeretné látni a térképet. Válassza ki az iránytű megjelenítését. Dönthet úgy is, hogy nem jeleníti meg az iránytűt. Beállíthatja a nappali és éjszakai térképszíneket. Válassza ki, melyik képernyő jelenjen meg a NAVIGATOR megnyitásakor. Válassza ki a Navigációs nézet az Állapotjelző sávon megjelenő információkat. Bekapcsolhatja vagy kikapcsolhatja az automatikus nagyítás Navigációs nézet. Kiválaszthat maximum hat gombot, amit szeretne megjeleníteni a Gyorsmenüben. A Gyorsmenü ikon csak akkor jelenik meg Navigációs nézet, ha legalább egy gombot kiválasztott. Válasszon ki egy vezetett utat a megjelenítéshez. Válassza ki a Navigációs nézet a térképen megjelenő információkat. Állítsa be a távolság, idő, szélesség és hosszúság, hőmérséklet és légnyomás mértékegységeit. Érintse meg, ha váltani szeretne a fontos gombok képernyőn balra vagy jobbra helyezéséhez. Válassza ki a billentyűzet méretét és elrendezését. Állítsa be a tervezendő útvonal típusát az úticél kiválasztásakor (Alapértelmezés szerint a leggyorsabb útvonal van beállítva.) Beállíthatja azt is, hogy az útvonalösszegző képernyő 10 másodperc elteltével automatikusan bezáródjon.

229 Helyek keresése és tárolása 229 Útdíj beállítások Más nyelv GPS konfigurálása Ne kérdezze le az érkezési időt/érkezési idő lekérdezése Tippek elrejtése/tippek megjelenítése Gyári beállítások visszaállítása Állítsa be, hogyan kezelje a NAVIGATOR a célállomásig útközben található díjköteles útvonalakat. Választhatja a díjköteles utak mindenkori elkerülését, vagy hogy soha ne kerülje el, vagy hogy rákérdezzen, ha díjköteles utat talál. Válassza ki a NAVIGATOR felhasználói felületének nyelvét. Megtekintheti a GPS jel információit, és választhatja a külső GPS vevő használatát, ha van ilyen. Érintse meg, ha váltani szeretne az érkezési idő megkérdezése és meg nem kérdezés között az útvonal tervezése során. Érintse meg ha váltani szeretne a tippek elrejtése és mutatása között. Érintse meg, ha szeretné visszaállítani a TomTom NAVIGATOR alapértelmezett gyári beállításait. Ekkor minden beállítás, beleértve a Kedvenceket, Otthon elhelyezkedését, stb. törlődik Hely beállítások Megváltoztathatja, mely elhelyezkedési adatokat küldje és fogadja a készüléke. Tegye a következők valamelyikét: A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg az Hely elemet. Érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Rendszer fülön az > Hely beállítások elemet.

230 230 Helyek keresése és tárolása Assisted GPS Az Assisted GPS (A-GPS) csökkenti a GPS számára szükséges időt az Ön aktuális tartózkodási helyének megállapításához. Ezt az Ön adatkapcsolatát használva egy hálózati szerverrel való kommunikáció segítségével végzi. A rendelkezésre állás és a költségek az Ön szolgáltatójától függenek. Ha az A-GPS rendelkezésre áll, be- vagy kikapcsolhatja, és kiválaszthatja, melyik adatkapcsolatot használja, ha egynél több elérhető (ld. a GPRS/3G részt a 8. fejezetben). Az Elhelyezkedési beállítások képernyőn érintse meg az AGPS fület, és válasszon a rendelkezésre álló beállítások közül. Fontos Amennyiben a szolgáltató hálózatán Internetes tűzfalakat vagy DNS szervereket alkalmaz, melyek blokkolják ezt a szolgáltatást, lépjen kapcsolatba a szolgáltatójával támogatásért, hogyan tudna csatlakozni egy másik hálózathoz. Amennyiben a készüléke adatkapcsolati beállításai változnak a jövőben, ne feledjen el visszatérni erre a képernyőre és válassza ki ismét az AGPS-hez használni kívánt kapcsolatot. Elhelyezkedési szolgáltatás Az Ön készüléke hozzáférést biztosít hálózati elhelyezkedési szolgáltatáshoz, lehetővé téve a programok számára, hogy meghatározzák a körülbelüli tartózkodási helyét a jeltovábbító tornyok és Wi-Fi hotspotok alapján. Amikor elindít bizonyos programokat, amelyek képesek erre, eldöntheti, szeretné-e használni ezt a szolgáltatást. Azt is eldöntheti, hogy szeretné-e javítani a szolgáltatást azzal, hogy engedélyezi az elhelyezkedési adatok összegyűjtését minden alkalommal, amikor használja a készüléket. Az elhelyezkedési szolgáltatások beállításait bármikor megváltoztathatja, ha az Elhelyezkedési szolgáltatás képernyőn megérinti az Hely szolgáltatás fület, és választ a rendelkezésre álló beállítások közül.

231 10.7 NaviPanel Helyek keresése és tárolása 231 A NaviPanel segítségével kényelmesen, egy érintéssel kezelheti a Footprints alkalmazást, a telefont és a GPS navigációs szoftvert, ha a készüléket a mellékelt autós tartóban használja. Amikor Ön a készüléket a tartóba helyezi, a NaviPanel automatikusan elindul, és a készülék felajánlja a Bluetooth autós készlet vagy a headset csatlakoztatását, amennyiben valamelyik alapértelmezettként van beállítva (lásd: Az alapértelmezett esetben csatlakoztatott Bluetooth készülék beállítása című részt a 9. fejezetben). Ugrás a Footprints alkalmazásba Navigálás a tárolt otthoni címekre a GPS szoftverrel. Navigálás a legfrissebb célállomáshoz, ami a GPS szoftverben található. A Telefon alkalmazás megnyitása Cím megadása a GPS navigációs szoftverben, és útmutatás kérése A GPS navigációs szoftver megnyitása Megjegyzések Más programokat is használhat a készülékén, mialatt az a tartóban van. Miközben másik program képernyőjén tartózkodik, nyomja meg a FOOTPRINTS gombot a NaviPanel-hez való visszatéréshez. Ha a készülék a tartóban van, de nincs csatlakoztatva Bluetooth autós készlethez vagy headsethez, akkor a készülék kihangosítója hívás kezdeményezésekor és fogadásakor automatikusan bekapcsol. A hangszóró hívás közbeni kikapcsolásához lásd a Hívásfunkciók című részt a 2. fejezetben.

232 232 Helyek keresése és tárolása A NaviPanel beállítása Megváltoztathatja a készülék viselkedését az autós tartóba helyezéskor (Autós készlet mód). Az Autós készlet mód képernyő megnyitása és a beállítások megváltoztatása 1. A NaviPanelen érintse meg a Menü > Beállítások lehetőséget. Tipp Megérintheti a Start > Settings (Beállítások) > Rendszer fülön az > Autós készlet mód lehetőséget is az Autós telefon üzemmód képernyő megnyitásához. 2. Válasszon a következő lehetőségek közül: A NaviPanel automatikus elindítása autós készlet üzemmódban. Ha ezt törli, a NaviPanel nem indul el automatikusan, amikor a készüléket az autós tartóba helyezi. A tartóba helyezéskor a NaviPanel manuális elindításához nyomja meg a FOOTPRINTS gombot. Automatikus csatlakozás az alapértelmezett Bluetooth-eszközhöz autós készlet módban. Ha ezt törli, a készülék nem csatlakozik automatikusan az alapértelmezett Bluetooth autós készlethez vagy headsethez, amikor az autós tartóba helyezi. A manuális csatlakoztatáshoz ellenőrizze, hogy a Bluetooth be van-e kapcsolva, majd érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Csatlakozások fülön a > Bluetooth elemet, érintse meg és tartsa nyomva az autós készlet vagy headset nevét, majd érintse meg a Beállítás kihangosítóként vagy a Beállítás vezeték nélküli sztereóként elemet.

233 11. fejezet Multimédiás szolgáltatások 11.1 Fényképek és videók készítése 11.2 Fényképek és videók megtekintése az Album használatával 11.3 A Windows Media Player Mobile használata 11.4 Az Hangkezelő használata 11.5 Az Audió Booster használata

234 234 Multimédiás szolgáltatások 11.1 Fényképek és videók készítése Használja a Kamerát fényképek és videók készítéséhez. A Kamera képernyő megnyitása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Fényképek és videók fülre. 2. Érintse meg a Kamera ikont ( ) vagy a Videókamera ikont ( ). A Kamera megnyitásakor a készülék automatikusan fekvő tájolásra kapcsolja a kijelzőt. Tipp Megérintheti a Start > Programs (Programok) > Kamera elemet is a Kamera alkalmazás megnyitásához. Kilépés a Kamera alkalmazásból Először érintse meg a képernyőt a Kameraképernyő ikonok megjelenítéséhez, majd érintse meg a Kilépés ikont ( ). Felvételi módok A készülék kamerája a különféle működési módoknak köszönhetően képek és videoklipek rögzítésére egyaránt alkalmas, amelyekkel rugalmasan készíthet felvételeket. A felvételi mód megváltoztatása Ha az ikonok nem jelennek meg a képernyőn, érintse meg a képernyőt a Kameraképernyő ikonok megjelenítéséhez, majd a felvételi mód kiválasztásához tegye a követketők egyikét: Nyomja meg jobbra vagy balra a NAVIGÁCIÓS gombot (Fekvő elrendezés). Érintse meg a középső ikont a képernyő alján (a megjelenített ikon az aktuális felvételi módon alapul.) Érintse meg a Tovább vagy Előző elemet az összes elérhető felvételi mód megtekintéséhez, majd érintse meg a használni kívánt felvételi módot.

235 Multimédiás szolgáltatások 235 Jelenlegi felvételi mód A következő rögzítési módok közül választhat: Ikon Felvételi mód Fénykép Normál állóképek rögzítésére használható. Videó Hanggal ellátott vagy hang nélküli videoklipek felvételére alkalmas. Panorámakép Lehetővé teszi több, egymást adott irányban követő állókép rögzítését, majd a képek összeillesztését úgy, hogy végül a képek panorámaképpé álljanak össze. MMS Videó MMS-üzenetben történő elküldésre alkalmas videoklip felvételére használható. Névjegy-kép Állókép rögzítésére használható úgy, hogy a felvétel elkészítése után a készülék azonnal felajánlja a kép névjegyképként való hozzárendelését. Kép-téma Állókép rögzítésére, majd keretbe illesztésére használható.

236 236 Multimédiás szolgáltatások Ikon Felvételi mód GPS Fotó Állóképeket rögzít és GPS-t használ a képek földrajzi hely információval történő címkézéséhez. Amikor ezt megérinti, a készülék elkezdi keresni GPS pozícióját. Amennyiben nem találja meg, a készülék visszavált Fénykép módba. (Ha többet szeretne megtudni a GPS vételről, olvassa el az Útmutatás és előkészületek a GPS használatához részt a 10. fejezetben.) Támogatott fájlformátumok A készülék kamerájával a különféle módokban készített képek a következő formátumokba menthetők: Felvételi mód Fénykép / Névjegy-kép / Kép-téma / Panorámakép / GPS Fotó Videó / MMS-videó Formátum JPEG H.263 (.3gp) ; MPEG-4 (.mp4) Fényképek és videók készítése Használja az ENTER gombot az exponáláshoz fényképek és videók készítésekor: Nyomja meg az ENTER gombot a képkészítéshez vagy a videófelvétel elkezdéséhez. Videó vagy MMS Videó módban nyomja meg az ENTER gombot ismét a felvétel leállításához. Kép-téma vagy Panorámakép ódban nyomja meg az ENTER gombot annyiszor, ahány képet szeretne készíteni.

237 Multimédiás szolgáltatások 237 A kijelzőn látható kezelőszervek és állapotjelzők Érintse meg a képernyőt a kezelőszervek és állapotjelzők megjelenítéséhez. Fénykép, Videó, MMS Videó, Névjegy-kép, és GPS Fotó módok Felvétel készítésekor Videó és MMS-videó módban Nagyítás és kicsinyítés. Érintse meg a nagyításhoz vagy kicsinyítéshez. Tipp Elforgathatja a NAVIGÁCIÓS KEREKET vagy megnyomhatja a NAVIGÁCIÓS fel/le gombot (Fekvő elrendezés) a nagyításhoz vagy kicsinyítéshez. 2 Album. Érintse meg az Album megnyitásához. A részletekért lásd a Fényképet és videók megtekintése az Album használatával részt. 3 Felvételi mód. Megjeleníti az aktuális felvételi módot. Érintse meg a Felvételi mód menü megnyitásához, ahol választhat a rendelkezésre álló felvételi módok közül. 4 Menü. Érintse meg a Menüpanel megjelenítéséhez. A részleteket lásd a Menüpanel című szakaszban. 5 Kilépés. A elemre kattintva léphet ki a Kamera programból.

238 238 Multimédiás szolgáltatások 6 Szabad terület jelzője. Fénykép, Névjegy-kép, Kép-téma, és Panorámakép módban azt jelzi, hogy az éppen érvényes beállítások mellett még hány kép készíthető. Videó és MMS-videó módban a hátralévő felvételi időt jeleníti meg. Videofelvétel készítése közben az eltelt felvételi időt jelzi. 7 GPS ikon. GPS Fotó módban, ha megtalálta az Ön elhelyezkedését, a jelenik meg. Ha az ön elhelyezkedését nem találja, a jelenik meg. 8 Felvételjelző. Videó rögzítése közben villog. Kép-téma mód Sablonválasztási ikon. Kép-téma módban erre az ikonra kattintva különféle sablonok között válthat. 10 Folyamatjelző. Kép-téma és Panorámakép módban az egymást követő képek számát jelzi.

239 Multimédiás szolgáltatások 239 Menüpanel A Menüpanellel gyorsan elérheti a leggyakoribb kamerabeállításokat, és lehetővé teszi, hogy hozzáférjen a speciális beállításokhoz is. A Kamera képernyőn érintse meg a elemet a Menüpanel megnyitásához. A beállítás módosításához érintsen meg egy gombot a bal oldali panelen, pl. Fehéregyensúly, hogy átléptessen a rendelkezésre álló beállítások között. A speciális beállításokhoz érintse meg a elemet. Megjegyzés A menüből elérhető beállítások köre a kiválasztott felvételi módtól függ Felbontás. Érintse meg a fényképkészítéshez vagy videófelvételhez használni kívánt felbontást. 2 Tárolás. Válassza ki, hogy hova szeretné menteni a fájlokat. Mentheti a fájlokat a főmemóriába ( ) vagy egy tárolókártyára ( ) ha van. 3 Önkioldó. Az Önkioldó gombra kattintva 2 másodperces vagy 10 másodperces időzítést állíthat be, vagy visszaválthat Ki módra ha Fénykép, Névjegy-kép vagy GPS Fotó módban van. Ha az állókép rögzítése céljából lenyomja az ENTER gombot, akkor a készülék elkezd visszaszámolni, majd az időzítő lejártakor elkészíti a felvételt. 4 Speciális. Érintse meg a speciális kamerabeállítások megnyitásához. A részleteket lásd a Speciális beállítások című szakaszban.

240 240 Multimédiás szolgáltatások 5 Fényerő. Érintse meg a Fényerő sáv megnyitásához a képernyő alján. Érintse meg a Fényerő sávot a fényerő csökkentéséhez vagy növeléséhez. Érintse meg a Fényerő sáv mellett a változás érvénybe léptetéséhez. 6 Fehéregyensúly. A fehéregyensúly lehetővé teszi, hogy a kamerával sokkal pontosabban rögzítsük a színeket különböző fényviszonyok beállításával. A fehéregyensúly beállítási lehetőségei a következőket tartalmazzák: Automatikus ( ), Napfényes ( ), Éjszaka ( ), Izzólámpa ( ), és Fénycső ( ). Nagyítás Fénykép vagy videoklip felvétele előtt nagyítással közelebb hozhatja, kicsinyítéssel pedig távolabbra tolhatja a felvétel tárgyát. Nagyítás Forgassa a NAVIGÁCIÓS KERÉK az óramutató járásának megfelelően, nyomja meg a NAVIGÁCIÓS fel gombot (Fekvő elrendezés), vagy érintse meg a következőt. Kicsinyítés Forgassa a NAVIGÁCIÓS KERÉK az óramutató járásával ellentétesen, nyomja meg a NAVIGÁCIÓS le gombot (Fekvő elrendezés), vagy érintse meg a következőt. A kamerával az egyes felvételek esetében átfogható nagyítási tartomány a felvételi módtól és a felvétel felbontásától függ. További információt a táblázatban talál.

241 Multimédiás szolgáltatások 241 Felvételi mód Felbontás Nagyítási tartomány Fénykép, GPS Fotó Videó Panorámakép MMS-videó Névjegy-kép Kép-téma 3M (2048 x 1536) 2 megapixel (1600 x 1200) 1 megapixel (1280 x 960) Nagy (640 x 480) Közepes (320 x 240) CIF (352 x 288) Nagy (320 x 240) Közepes (176 x 144) Kicsi (128 x 96) Nagy (640 x 480) Közepes (320 x 240) Közepes (176 x 144) Kicsi (128 x 96) Közepes (240 x 320) Az aktuális sablon határozza meg 1x - 2x 1x - 2x 1x - 2x 1x - 2x 1x - 4x 1x és 2x 1x és 2x 1x és 2x 1x és 2x 1x és 2x 1x, 2x és 4x 1x és 2x 1x és 2x 1x - 4x A kiválasztott sablon mérete határozza meg

242 242 Multimédiás szolgáltatások A Visszajátszás képernyő Rögzítés után a Visszajátszás képernyőn megtekintheti, elküldheti vagy törölheti a fényképet vagy videot a képernyőn található ikon megérintésével. Visszajátszás képernyő ikonok Ikon Funkció Vissza Visszalépés az élő képet szolgáltató Kamera képernyőre. Törlés A felvett kép vagy videó törlése. Nézet A felvett kép megtekintése az Album programban. Lejátszás A felvett videó vagy MMS videó lejátszása az Album programban. Küldés A rögzített kép vagy videó küldése ben vagy MMS-üzenetben. Hozzárendelés névjegyhez Névjegy-kép üzemmódban történő rögzítés után érintse meg ezt az ikont, hogy hozzárendelje a fényképet a kiválasztott névjegyhez.

243 Multimédiás szolgáltatások 243 Speciális beállítások A Speciális beállítások opció lehetővé teszi, hogy beállítsa a kiválasztott felvételi módot és a Kamera programot. A Speciális beállítások eléréséhez érintse meg a Speciális elemet a Menüpanelen. A kijelzőre kattintva és a NAVIGÁCIÓ fel/le gombbal (Fekvő elrendezés) is navigálhat a Speciális beállítások képernypn. Érintse meg a különböző Speciális kamerabeállítások képernyőhöz való lépéshez. Érintsen meg egy elemet a beállítás megváltoztatásához. Érintse meg a Kamera képernyőre történő visszalépéshez. Visszanézés időtartama. Adja meg, hogy a felvett kép vagy videó mennyi ideig legyen látható a Visszajátszás képernyőn. Ha nem szeretne időkorlátot megadni, válassza a Korlátlan lehetőséget. Ha a Nincs visszajátszás lehetőséget választja, a felvétel elkészítése után azonnal visszalép a Kamera képernyőre. Türelmi időszak. (GPS Fotó mód) Válassza ki azt az időtartamot (Nincs, 5 perc, 10 perc, vagy 30 perc) mialatt anélkül készíthet fényképeket, hogy aktív GPS jelet fogna a készüléke. Amennyiben a GPS jelvétel megszakadna a beállított időtartam alatt, felkérést fog kapni a GPS jelvétel újraindítására. Amennyiben a GPS jel ezek után sem lenne elérhető, a felvételi mód Fényképre vált. Ha többet szeretne megtudni a GPS vételről, olvassa el az Útmutatás és előkészületek a GPS használatához részt a 10. fejezetben. Minőség. Adja meg, hogy milyen JPEG képminőségben szeretné rögzíteni az állóképeket. Válasszon az Alap, Normál, Finom, és a Szuperfinom beállítási lehetőségek közül. Formátum (Videó és MMS Videó mód). Válassza ki a kívánt fájlformátumot.

244 244 Multimédiás szolgáltatások Időbélyeg (Fénykép és GPS Fotó mód). Adja meg, hogy a fényképeken szerepeljen-e az elkészítés dátuma és időpontja, vagy sem. Tárolás. Válassza ki, hogy hova szeretné menteni a fájlokat. A fájlok a főmemóriába vagy memóriakártyára (amennyiben van ilyen a készülékben) menthetők. Háttérvil. marad. A háttérvilágítás be- vagy kikapcsolása. A beállítás a kamera használatának idejére felülbírálja a készüléknek a háttérvilágításra vonatkozó beállítását. Rekeszzárhang. Adja meg, hogy a készülék adjon-e ki hangjelzést az ENTER gomb lenyomásakor, vagy sem. Programkód tulajdonságai. Ezzel az opcióval beállíthatja a felvétel tulajdonságait: Kontraszt, Telítettség és Élesség. 1 A módosításhoz kattintson a megfelelő beállításra. 1 2 Az összes beállítás visszaállítása az alapértékre. 3 A beállítások mentése Érintse meg a / elemet, vagy nyomja meg a NAVIGÁCIÓS bal/jobb gombot (Fekvő elrendezés) az érték növeléséhez/ csökkentéséhez. 5 Érintse meg a Képtulajdonságok képernyő bezárásához a változtatások érvénybe léptetése nélkül. Effektus. Válassza ki, hogy milyen különleges effektussal szeretné ellátni a fényképeket és a videoklipeket (pl. fekete fehér, szépia vagy negatív). Mérési üzemmód. Válassza ki, hogy a kamera milyen fénymérési módszerrel mérje meg az érzékelhető fény mennyiségét, illetve hogyan számítsa ki a helyzethez legjobban illeszkedő expozíciós értéket. A Középső terület ehetőséget választva a kép közepén végzett fénymérést, az Átlag beállítást választva pedig a kép teljes területére kiterjedő fénymérést alkalmazhat.

245 Multimédiás szolgáltatások 245 Előtag. Ha az Alapértelmezett előtagot használja, akkor minden felvétel fájlja az IMAGE (kép) vagy a VIDEO (videó) előtagot kapja, amelyet egy sorszám követ. Példa: IMAGE_001.jpg. Úgy is dönthet, hogy a fájlok elnevezésekor az aktuális Dátum vagy az aktuális Dátum és idő értékét használja előtagként. Megjegyzés Ha úgy állítja be a fényképezőgépet, hogy a rögzített képeket tárolókártyára mentse, az előtag nem jelölhető ki. A rögzített képek elnevezése az IMAGnnnn.jpg egyezmény szerint történik (ahol nnnn a számláló), mely a DCIM (Digital Camera Images) elnevezési szabványa, és a tárolókártya \DCIM\100MEDIA mappájába kerül elmentésre. Számláló. A fájlnévszámláló 1-es értékre állításához érintse meg a Alaphelyzet elemet. Képfrissítés beállítása. Beltéri felvétel készítésekor a kamera kijelzőjének függőleges pásztázási gyakorisága és a fénycsöves megvilágítás villogási frekvenciája közötti eltérés miatt vibrálni kezdhet a kamera kijelzője. A vibrálást csökkentheti, ha Auto értékre, vagy a készülék használati helyének megfelelő frekvenciára (50Hz vagy 60Hz) módosítja a fényingadozás beállítását. Rács (Fénykép mód). Adja meg, hogy szeretne-e rácsot megjeleníteni a Kamera képernyőn. A rács segítségével könnyebben és pontosabban keretbe foglalhatja és a középre igazíthatja a témát. Rácsjelek

246 246 Multimédiás szolgáltatások Felvétel hanggal (Videó és MMS-videó mód). Ha hanggal szeretné felvenni a videoklipeket, akkor válassza a Be beállítást, ha pedig hang nélküli felvételt szeretne, válassza a Ki beállítást. Felvételi korlát (Videó módban érhető el.) Adja meg a videofelvételekre vonatkozó maximális idő- vagy fájlméretkorlátot. Sablon (Kép-téma módban érhető el). Válassza ki a kívánt sablont. Sablon mappa (Kép-téma módban érhető el.) A sablonok alapesetben a \My Documents\Sablonok mappában, a készülék Főmemória tárolódnak. Ha az Intézővel áthelyezi a sablonok egy részét a belső memóriára, akkor válassza a Fő + kártya beállítást, ezzel jelezheti, hogy a sablonok egy része a főmemóriában, más része pedig a tárolókártyán található. Emlékeztető megjelenítése (csak Névjegy-kép módban érhető el). Ha a Be beállítást választja, akkor a készülék minden kép felvétele után rákérdez, hogy hozzá szeretné-e rendelni a képet egy névjegyhez. Irány (Panorámakép mód). Válassza ki, hogy milyen irányban szeretné panorámaképpé összeállítani a képeket. Fűzésszám (Panorámakép mód). Válassza ki, hogy hány képet szeretne összefűzni panorámaképpé. Súgó. A Kamera program súgójának megnyitása. Névjegy. Érintse meg itt a verzióra és a szerzői jogokra vonatkozó információ megtekintéséhez.

247 Multimédiás szolgáltatások Fényképek és videók megtekintése az Album használatával Használja az Album alkalmazást a készüléken videók és képek megtekintéséhez. Az Album számos funkciót kínál, többek közt lehetővé teszi a képek elforgatását, a képek diavetítésként történő megjelenítését, névjegyképként való hozzárendelését, stb. Megjegyzés Az Album csak BMP, GIF, PNG, JPG, animált GIF, 3GP, MP4, és WMV formátumokat tud megjeleníteni. Az Album elindítása Tegye a következő valamelyikét: A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Fényképek és videók fülre, majd érintse meg az Album elemet. A Kamera programban, érintse meg a. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Album elemet. Megjegyzés Az Album mindig fekvő elrendezésben jelenik meg. Érintse meg, hogy megnyissa a Kamera programot.

248 248 Multimédiás szolgáltatások Válasszon egy megtekintendő fényképet vagy videót 1. Az Album fő képernyőjén érintse meg az Albumok lehetőséget, majd válasszon egy megtekinteni kívánt albumot. A kiválasztott album tartalma ekkor megjelenik az Album fő képernyőjén. 2. Az ujját felfelé vagy lefelé csúsztatva böngészhet a fájlok között. 3. Tegye a következő valamelyikét: Érintse meg az egyik képet a teljes képernyős módban való megtekintéshez. Ld. a Kép megtekintése részt a további részletekért. Érintsen meg egy videófájlt (az ikonnal megjelölt fájlok) a lejátszásához. Ld. a Videó lejátszása részt a további részletekért. Válasszon egy állóképet, majd érintse meg a Menü > Diavetítés elemet az albumban lévő képek diavetítéséhez. Az animált GIF és a videófájlok nem kerülnek lejátszásra a diavetítés során. Ld. az Állókép megtekintése diavetítéssel részt a további részletekért. Tipp Amennyiben egy fénykép tartalmaz földrajzi hely információt (geocímke), megtekintheti a helyet Google Maps-en. Válassza ki a képet, majd érintse meg a következő opciót: Menü > Térképen megmutat. További információért lásd a 10. fejezetet.

249 Multimédiás szolgáltatások 249 Kép megtekintése Kép megjelenítése közben érintse meg a kijelzőt vagy nyomja meg az ENTER gombot a képernyőn megjelenő menü megnyitásához. Érintse meg a kép elküldéséhez az Üzenetkezelő fiókok valamelyikét használva. Érintse meg a diavetítés elkezdéséhez. Érintse meg, ha visszamenne az Album fő képernyőjére, a Fényképek és videók fülre, vagy a Kamerához. Érintse meg, hogy megnyisson egy menüt, ahol a képernyő képét mentheti névjegyképként, vagy mentheti az aktuális képet új fájlként, törölheti a képet, vagy megtekintheti a fájltulajdonságokat. Tipp Több fájlt is törölhet egyszerre, ha kiválasztja a Menü > Elemek törlése lehetőséget az Album fő képernyőjén, majd kiválasztja a törlendő fájlokat. A kép elforgatása A kép megjelenítése közben rajzoljon az ujjával egy félkört a képernyőre a kép elforgatásához. Rajzoljon felfelé egy félkört, ha a képet 90 fokkal elfordítaná az órajárásnak megfelelően. Rajzoljon felfelé egy félkört, ha a képet 90 fokkal elfordítaná órajárással ellentétesen.

250 250 Multimédiás szolgáltatások A következő vagy az előző kép megjelenítése A képek teljes képernyős megtekintésekor a következő képre úgy léphet, hogy a képernyőn jobbról balra végigsimít az ujjával. Az előző kép megjelenítéséhez húzza az ujját balról jobbra. Kép nagyítása vagy kicsinyítése A kép megjelenítése közben rajzoljon az ujjával egy teljes kört a képernyőre. Az ujját az óramutató járásával megegyező irányba húzva ráközelíthet az adott területre. Az ujját az óramutató járásával ellentétes irányba húzva kicsinyítheti a képet.

251 Tippek A nagyítást és kicsinyítést a NAVIGÁCIÓS KERÉKKEL is elvégezheti. Multimédiás szolgáltatások 251 Kép felnagyítását követően duplán a kijelzőre kattintva megszüntetheti a nagyítást; ezt követően a készülék úgy jeleníti meg a képet, hogy az kitöltse a képernyőt. Ha felnagyít egy képet, akkor a kép pásztázásához érintse meg a képernyőt, majd tartsa rajta az érintőceruzát vagy az ujját. Ha felnagyított egy képet, érintse meg a képernyőt a képernyőmenü megjelenítéséhez. A képernyőn megjelenő menüben érintse meg a elemet, majd válassza a Mentés képernyőképként lehetőséget, hogy a képernyőn megjelenő képet új fájlként mentse. Állóképek megtekintése diavetítéssel A diavetítés lejátszása közben a kijelzőt megérintve jelenítheti meg a lejátszási kezelőszerveket. Érintse meg, hogy visszatérjen az Album fő képernyőjéhez, vagy a Fényképek és videók fülhöz. Érintse meg, hogy megnyissa a Diavetítés beállításait, ahol kiválaszthatja a diák közötti váltáskor alkalmazott hatást, valamint megadhatja a diánkénti időt és a képek tájolását. Tipp Érintse meg az előző képre történő visszalépéshez. Érintse meg a diavetítés elindításához vagy szüneteltetéséhez. Érintse meg a következő képre történő továbblépéshez. Ha a képek a kedvenc albumban találhatók, a diavetítést elindíthatja a Fényképek és videók fülről is a Kezdőképernyőn. A Fényképek és videók fülön érintse meg a Diavetítés elemet.

252 252 Multimédiás szolgáltatások Videó lejátszása Videó lejátszása közben a kijelzőt megérintve jelenítheti meg a lejátszási kezelőszerveket. Itt húzza, ha előrevagy hátra szeretne ugrani a videóban. Eltelt idő Teljes időtartam Érintse meg a videó elejéhez való visszatéréshez. Érintse meg a lejátszás elindításához vagy szüneteltetéséhez Érintse meg a videó leállításához. Tipp Ha a videó a kedvenc albumban található, a lejátszást elindíthatja a Fényképek és videók fülről is a Kezdőképernyőn. A Fényképek és videók fülön érintse meg a Lejátszás elemet. Az Album bezárása Zárja be az albumot úgy, hogy megérinti a elemet az Album fő képernyőjén. Mialatt a fájlokat teljes képernyős módban tekinti meg, érintse meg a képernyőt, hogy megjelenjen a képernyőmenü, vagy a lejátszási kezelőszervek, majd érintse meg a elemet, hogy visszatérjen az Album fő képernyőjére.

253 Multimédiás szolgáltatások A Windows Media Player Mobile használata A Windows Media Player Mobile alkalmazással a készüléken és a hálózaton például egy webhelyen található digitális audio- és videofájlok játszhatók le. Támogatott videofájlformátumok Windows Media Video MPEG4 Simple Profile H.263 H.264 Motion JPEG Támogatott audiofájlformátumok Windows Media Audio WAVE MP3 MIDI és SP MIDI AMR keskenysávú AMR szélessávú AAC, AAC+, és eaac+ MPEG4 hang QCELP EVRC Fájlkiterjesztések.wmv,.asf.mp4.3gp,.3g2.mp4,.3gp,.3g2,.m4v.avi Fájlkiterjesztések.wma.wav.mp3.mid,.midi,.rmi.amr,.3gp.awb,.3gp.aac,.mp4,.m4a,.3gp.m4a.qcp,.3g2.qcp A Windows Media Player Mobile megnyitása Kattintson a Start > Programs (Programok) > Windows Media elemre.

254 254 Multimédiás szolgáltatások A kezelőszervek ismertetése Kattintással és húzással a video- vagy audioklip tetszőleges szakaszára ugorhat Teljes képernyő Elnémítás/ Némítás feloldása Hangerő növelése A WindowsMedia.com Hangerő webhely megnyitása csökkentése Ugrás a jelenlegi fájl elejére Ugrás a következő fájlra vagy az előző fájlra Lejátszás/Szünet A képernyők és a menük ismertetése A Windows Media Player Mobile három elsődleges képernyővel rendelkezik: Lejátszás képernyő. Ezen a képernyőn a lejátszási kezelőszervek (Lejátszás, Szünet, Tovább, Előző, Hangerő) és a videoablak láthatók. Ennek a képernyőnek a kinézete másik felszín választásával megváltoztatható. Most játszott képernyő. Ezen a képernyőn a Most játszott lista látható. Ez egy különleges lista, a pillanatnyilag lejátszás alatt álló és a lejátszás céljából sorba állított további fájlok szerepelnek rajta. Műsortár képernyő. A képernyőn gyorsan megtalálhatja az audiofájlokat, a videofájlokat és a listákat. Többféle kategóriát foglal magában, ilyen például a Zene, a Videók, a TV-felvételek és a Saját listák. Az összes képernyő aljáról megnyitható a Menü. A menüben szereplő parancsok az éppen megjelenített tartalomtól függően változnak. Az ezekben a menükben található parancsokról a készülék Súgójában található további információ.

255 Multimédiás szolgáltatások 255 Video- és audiofájlok szinkronizálása A digitális médiafájloknak a számítógép és a készülék közötti szinkronizálásához telepítse a számítógépre a Windows Media Player alkalmazás legújabb verzióját. Az alkalmazással biztosítható a védett fájlok és a lemezborítók (felszínként használhatók) megfelelő másolása a készülékre. Tartalom automatikus szinkronizálása a készülékre 1. A számítógépen indítsa el a Windows Media Player alkalmazást, majd csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez. 2. Az Eszköztelepítési varázsló elindulása után válassza az Igen, kezdje el a keresést a számítógépen lehetőséget. Megjegyzés Ha korábban már megnyitotta a Windows Media Player alkalmazást, és elvégezte a számítógépen lévő médiafájlok keresését, akkor a program nem ajánlja fel a keresést a 2. lépésben. 3. Az Eszközbeállítás párbeszédablakban adjon nevet a készüléknek, majd kattintson a Befejezés gombra. Megjegyzés Ha 4GB-nál nagyobb kapacitású memóriakártyát telepített, és a teljes mûsortár ráfér, a Windows Media Player automatikusan szinkronizálja a zenefájlokat. Ugyanakkor a készüléket Lemezmeghajtó üzemmódba kell beállítani a Windows Media Player-hez az automatikus szinkronizálás érdekében. 4. A Windows Media Player bal paneljén jobb egérgombbal kattintson a készülék nevére és kattintson a Szinkronizálás beállítása gombra. Megjegyzés A tárolókártyán a média szinkronizálás beállításához jobb egérgombbal kattintson a Tárolókártya gombra a Windows Media Player bal paneljén, majd kattintson a Szinkronizálás beállítása gombra. 5. Jelölje ki azokat a listákat, amelyeket szinkronizálni szeretne a számítógép és a készülék között, majd kattintson a Hozzáadás elemre. Megjegyzés Az Eszközbeállítás, párbeszédablakban győződjön meg róla, hogy az Automatikus másolás az eszközre jelölőnégyzet ki van-e választva. 6. Kattintson a Befejezés gombra.

256 256 Multimédiás szolgáltatások Megkezdődik a fájlok szinkronizálása a készülékkel. Amikor a következő alkalommal csatlakoztatja a készüléket a számítógéphez, miközben fut a Windows Media Player, automatikusan elindul a szinkronizálás. Tartalom manuális szinkronizálása a készülékre 1. Ha még nem állította be a médiaszinkronizálást a készülék és a számítógép között, akkor kövesse a Tartalom automatikus szinkronizálása a készülékre című szakasz 1-3. lépését. 2. Kattintson a Szinkronizálás lapra a számítógépen futó Windows Media Player alkalmazásban. A Windows Media Player bal ablaktáblájáról válassza ki a megfelelő listát vagy műsortárat. 3. A Tartalom listáról húzza a Szinkronizálás listára azokat a médiafájlokat, amelyeket szinkronizálni szeretne a készülékre. Listák és a műsortárlisták Tartalomlista Szinkronizálási lista 4. Kattintson a Szinkronizálás elindítása elemre, hogy elkezdje a kiválasztott fájlok szinkronizálását a készülékre.

257 Megjegyzések Multimédiás szolgáltatások 257 A számítógépen a Windows Media Player 11-es vagy újabb verzióját kell használni a médiafájloknak a készülékkel végzett szinkronizálására. Az audiofájlok másolása gyorsabban elvégezhető, ha a Windows Media Player úgy van konfigurálva, hogy automatikusan beállítsa a készülékre másolt audiofájlok minőségét. További információt a Windows Media Player súgójában talál. Médiafájl lejátszása A készüléken és a tárolókártyán lévő dalok, videók és listák előkeresésére és lejátszására a Műsortár használható. A Műsortár frissítése 1. Ha éppen nem a Műsortár képernyő látható, akkor érintse meg a Menü > Műsortár elemet. 2. A Műsortár képernyőn kattintson a Műsortár nyílra (a képernyő tetején látható), majd kattintson a használni kívánt médiatárolóra, például a Tárolókártyára. 3. A legtöbb esetben a Windows Media Player Mobile automatikusan frissíti a Műsortárat. A Műsortárat manuálisan is frissítheti, ha biztos szeretne lenni abban, hogy az újonnan a készülékre vagy a tárolókártyára másolt fájlokat is tartalmazza. A Műsortár manuális frissítéséhez érintse meg a Menü > Műsortár frissítése elemet. Video- és audiofájlok lejátszása a készüléken 1. Válassza ki a megfelelő kategóriát (például: Zene vagy Saját listák). 2. Koppintson a lejátszani kívánt elemre (dalra, albumra vagy a megfelelő előadó nevére), tartsa rajta az érintőceruzát, majd koppintson a Lejátszás parancsra. Tippek Ha olyan médiafájlt szeretne lejátszani, amely a készüléken található, de nem szerepel műsortárban, akkor a Műsortár képernyőn érintse meg a Menü > Fájl megnyitása elemet. Koppintson a lejátszani kívánt elemre (amely fájl vagy mappa is lehet), tartsa rajta a tollat, majd koppintson a Lejátszás parancsra.

258 258 Multimédiás szolgáltatások Ha az Interneten vagy hálózati kiszolgálón található médiafájlt szeretne lejátszani, akkor érintse meg a Menü > Műsortár elemet, majd érintse meg a Menü > URL megnyitása elemet. Lejátszási listák A Windows Media Player Mobile alkalmazásban úgy hozhat létre új lejátszási listát, hogy menti az aktuális Most játszott listát, és új nevet ad neki. Új lista mentése 1. Ha éppen nem a Műsortár képernyő látható, akkor érintse meg a Menü > Műsortár elemet. 2. Válassza ki a megfelelő kategóriát (például: Zene vagy Saját listák). 3. Jelölje ki a kívánt médiafájlt, majd érintse meg a Menü > Felvétel lejátszási sorba elemet. Ezzel felveszi a fájlt a Most játszott listára. Ismételje meg ezt lépést, amíg az összes kívánt médiafájlt fel nem vette a Most játszott listára. Megjegyzés Egyszerre csak egy fájl jelölhető ki. 4. A médiafájlok hozzáadása után érintse meg a Menü > Most játszott elemet. 5. A Most játszott képernyőn érintse meg a Menü > Lista mentése elemet. 6. Adja meg a lista nevét, majd érintse meg a Kész elemet. 7. A korábban összeállított lejátszási lista lejátszásához érintse meg a Műsortárban a Saját listák elemet, válassza ki a listát, majd érintse meg a Lejátszás elemet. Hibaelhárítás Ha problémába ütközik a Windows Media Player Mobile használata során, olvassa el a Windows Media Player Mobile hibaelhárítását a Microsoft weboldalán : troubleshooting.aspx.

259 11.4 Az Hangkezelő használata Multimédiás szolgáltatások 259 Az Hangkezelő, elérheti az összes készülékén tárolt zenefájlt. Böngészheti a kategóriákat, úgy mint Előadók, Műfaj, és még sok más, és le is játszhatja őket a Kezdőképernyő Zene fülén keresztül (lásd a 3. fejezetet a zenelejátszásról szóló bővebb információért). Létrehozhatja saját játszási listáját. Beállíthat egész zeneszámokat, vagy zeneszám részleteket csaengőhangként. Megjegyzés Az Audiokezelő a következő formátumú fájlokat keresi a készülék memóriáján és a memóriakártyán: MP3, WMA, AAC és AAC+. A következő helyeken keres: A készüléken: Zene (és minden almappája) \My Documents mappa (és minden almappája) A memóriakártyán: \Tárolókártya (és minden almappája) A zenefájlok Előadók, Album, Műfaj, stb. kategóriákba rendeződnek, ha található erre vonatkozó metaadat a fájlokban. Az Hangkezelő megnyitása A Kezdőképernyőn, csúsztassa az ujját Zene fülre, majd érintse meg a Műsortár opciót. Ekkor megjelenik az Minden dal képernyő. A Főképernyő és olyan kategóriák eléréséhez mint Előadók, Műfaj, stb., érintse meg a Fel opciót. A kategória jobb oldalán megjelenő nyíl jelzi, hogy az adott kategória almenükkel is rendelkezik. Ha megérint egy kategóriát a Főképernyőn, több almenüt fog látni, amelyek esetlegesen további almenükkel rendelkeznek. Például az Előadók megérintésekor egy sor almenü jelenik meg az előadók neveit felsorolva. Ha megérinti valamelyik előadó nevét, további almenük jelennek meg az albumnevekkel. Addig nyitogassa az almenüket, amíg el nem éri a zeneszámok szintjét, melyeket kiválaszthat lejátszásra.

260 260 Multimédiás szolgáltatások Hangkezelő: Főképernyő Hangkezelő: Előadók képernyő A digitális jogkezelési (DRM) védelem alatt álló zenefájlok a Védett kategória alatt jelennek meg. A számcím előtt megjelenő lakat ikon jelzi, hogy a zeneszám védett. Válasszon ki egy fájlt, és érintse meg az Információ elemet, ha megtekintené a fájl információit. A számcím előtt megjelenő áthúzott lakat ikon jelzi, hogy a zeneszám lejárt, és nem tudja lejátszani. Érintse meg a Törlés elemet, ha törölni szeretné ezeket a fájlokat. Listák A Lejátszási lista képernyő megjeleníti az aktuális lejátszási listákat, amelyek a készülék memóriájában és a memóriakártyán találhatók. Kétféle lejátszási lista jelenik meg a Lejátszási lista képernyőn: Windows Media Player lista. Ezek a listák a Windows Media Player Mobile Műsortárában találhatók (ami szinkronizálásra került a számítógépén található Windows Media Playerrel), és egy Windows Media Player ikon ( ) jelöli őket. Le tudja őket játszani a Kezdőképernyő Zene fülén, de nem tudja őket szerkeszteni. Egyéni listák. Ezekez a listák az Hangkezelő lettek létrehozva, és szerkeszthetők.

261 Lejátszási lista készítése 1. A Főképernyőn érintse meg a Listák elemet. 2. A Listák képernyőn érintse meg a Menü > Új elemet. Multimédiás szolgáltatások Adjon meg egy nevet a Lejátszási lista neve lehetőségnél, és érintse meg az OK gombot. 4. A Lejátszási lista képernyőn érintse meg a most készített listát, és érintse meg a Menü > Szerkesztés elemet. 5. Érintse meg a Menü > Hozzáadás elemet. 6. Érintse meg a jelölőnégyzeteket, hogy kiválassza a listához adandó számokat, majd érintse meg a Menü > Összes kiválasztása elemet a számok kiválasztásához. 7. Érintse meg az OK gombot háromszor a Lejátszási lista képernyőre való visszatéréshez. Lista lejátszása 1. A Listák képernyőn érintsen meg egy listát a kiválasztáshoz.. 2. Érintse meg az első számot a kiválasztott listában. A Zenelejátszó automatikusan megnyílik, és elkezdi az első szám lejátszását. Amikor véget ér az aktuális dal, elkezdődik a lista következő tételének lejátszása. Megjegyzés A zenei fájloknak a készülék memóriájából vagy a memóriakártyáról való törlésekor nem frissül automatikusan a listák tartalma.

262 262 Multimédiás szolgáltatások Zene beállítása csengőhangként Beállíthatja a készülék csengőhangjaként a kedvenc zeneszámát. 1. Használja a NAVIGÁCIÓS KEREK egy zeneszám kiválasztrásához az Audiokezelőben vagy érintsen meg egy zeneszámot a Kezdőképernyő Zene fülén történő lejátszáshoz, majd érintse meg a Menü > Beállítás csengőhangként elemet. 2. Ha a kiválasztott szám MP3 fájl, érintse meg a TRIM elemet, ha rövidebbé szeretné tenni a számot. Lejátszás/ Leállítás Erősítse meg a csengőhang kivágott részét. Állítsa be a zeneszámnak azt a szakaszát, amelyet csengőhangként szeretne használni. Húzza a bal oldali jelölőt a kezdési pontra, majd húzza a jobb oldali jelölőt a végpontra. A pontosabb megjelölés érdekében meg is érintheti a vezérlőket, hogy egy lépéssel lépjen előre vagy hátra. Vágás visszavonása. 3. Érintse meg a Beállítás alapértelmezett csengőhangként elemet. Tipp Ha csak menteni szeretné a dalt a csengőhangok mappájába későbbi használat céljából, akkor érintse meg a Mentés a csengőhangok mappába elemet. Később a Start > Settings (Beállítások) > Személyes > Telefon elemet megérintve állíthatja be csengőhangként. 4. Ekkor egy megerősítő üzenet jelenik meg. Koppintson az OK gombra.

263 11.5 Az Audió Booster használata Multimédiás szolgáltatások 263 Az Audió Booster optimalizálja a hangot a jobb hangélmény elérése érdekében. Rendelkezik több előre beállított móddal, pl. hip hop, jazz, rock, stb. és több beállítási lehetőséggel, ami különböző zenetípusokhoz illeszkedik. Az Audió Booster megnyitása Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Audió Booster elemet Kezelőszerv Funkció 1 Be Jelölje ki a jelölőnégyzetet a hangszínszabályozó be- vagy kikapcsolásához. 2 Előre beállított hangszínszabályozási értékek Érintse meg, hogy kiválassza a használandó előre beállított Hangszínszabályozási értéket 3 Kész Érintse meg a módosított beállítások alkalmazásához. Kezelőszerv Funkció 4 Menü Érintse meg a Menü > Mégse elemet, hogy kilépjen az Audió Booster alkalmazásból a módosítások érvénybe léptetése nélkül. Érintse meg a Menü > Mentés előbeállításként vagy Előbeállítás törlése elemet az előre beállított hangerőszabályozási értékek törléséhez. 5 Frekvencia Húzza a csúszkákat a frekvencia beállításához.

264 264 Multimédiás szolgáltatások Előre beállított Hangszínszabályozó használata Érintse meg az ablakot, és válassza ki a kívánt beállítást. Egyéni hangszínszabályozási beállítás létrehozása 1. Állítsa be a frekvenciatartományokat a kívánt értékekre a vezérlők húzásával. A kiválasztott értékek a csúszka tetején jelennek meg. 2. Mentse a hangszínszabályozási beállításokat a Menü > Mentés előbeállításként lehetőség megérintésével. 3. Adja meg a beállítás nevét, majd érintse meg a Kész elemet. A beállítás rákerül a listára. Egyéni hangszínszabályozási beállítás törlése 1. Érintse meg az ablakot, és válassza ki a törölni kívánt Hangszínszabályozási beállítást. 2. Érintse meg a Menü > Előbeállítás törlése elemet. Megjegyzés Csak egyéni hangszínszabályozási beállításokat törölhet. A telepített hangszínszabályozási beállítások nem törölhetők.

265 12. fejezet Programok 12.1 Hozzáférés a készülékre telepített programokhoz 12.2 Programok hozzáadása vagy eltávolítása 12.3 Adobe Reader LE 12.4 Naptár 12.5 Névjegyek 12.6 Kommunikációkezelő 12.7 Microsoft Office Mobile 12.8 Megjegyzések 12.9 Java A SIM kezelő Feladatok Hangrögzítő Hangtárcsázás ZIP

266 266 Programok 12.1 Hozzáférés a készülékre telepített programokhoz A készülék Start menüjében és a Programok képernyőn találhatja meg az előre telepített programokat. Program elindítása és használata Tegye a következő valamelyikét: Érintse meg a Start elemet a Start menü megnyitásához, majd érintse meg a kívánt programot. Ha több programot szeretne megtekinteni, érintse meg a Start > Programs (Programok) elemet, vagy csúsztassa az ujját a Programok fülre a Kezdőképernyőn, és érintse meg a Minden program elemet Programok hozzáadása vagy eltávolítása További programok, pl. az Alkalmazások lemezen találhatók, vagy más, vásárolt programok is telepíthetők vagy törölhetők a készüléken. A készülék nem teszi lehetővé a legtöbb előre telepített program törlését. Megjegyzés Mielőtt megvásárolna valamilyen programot a készülékhez, győződjön meg arról, hogy a program kompatibilis a készülékkel. Program telepítése 1. Töltse le a programot a számítógépre (vagy helyezze be a számítógépbe a programot tartalmazó CD-lemezt). Valószínűleg egy-egy *.exe fájlt, *.zip fájlt, és Setup.exe fájlt lát, vagy számos fájlverziót, különböző készülékek számára. Ügyeljen arra, hogy a készülékre tervezett programot válassza ki. 2. Olvassa el a programhoz mellékelt telepítési útmutatót vagy dokumentációt. Egyes programok telepítésének menete eltér a szokványostól. 3. Csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez. 4. Kattintson duplán a telepítő fájlra.

267 Program törlése 1. Érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Rendszer fülön a > Programok eltávolítása elemet. 2. A Memóriában lévő programok listáról válassza ki az eltávolítani kívánt programot, majd érintse meg az Eltávolítás gombot. Programok Adobe Reader LE Az Adobe Reader LE PDF (Portable Document Format) dokumentumok megjelenítésére szolgáló alkalmazás. Az alkalmazás az Adobe Reader asztali számítógépeken futtatható változatában elérhető funkcióknak csak egy részét támogatja. Az Adobe Reader LE alkalmazás megnyitása Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Adobe Reader LE elemet. PDF fájl megnyitása a készüléken Nyissa meg a PDF fájlt az Adobe Reader LE alkalmazásban; vagy Indítsa el az Intézőt, keresse meg a PDF fájlt, majd rákattintva nyissa meg. Navigálás a PDF dokumentumokban Használhatja a program kezelőszerveit, vagy ujjmozdulatokat a PDF dokumentumban való navigáláshoz. A nagyításhoz, forgassa a NAVIGÁCIÓS KEREK az óramutató járásának megfelelően, vagy érintse meg a következőt:. A kicsinyítéshez, forgassa a NAVIGÁCIÓS KEREK az óramutató járásával ellenkezően, vagy érintse meg a következőt:. Nagyítást követően húzza az ujját a képernyőn az aktuális oldal pásztázásához, vagy nyomja meg a NAVIGÁCIÓ fel, le, balra, és jobbra gombokat. A gombbal az előző oldalra, a gombbal pedig a következő oldalra léphet. A gombbal az első oldalra, a gombra kattintva pedig az utolsó oldalra ugorhat. Érintse meg az Eszközök > Ugrás > Oldalszám elemet, hogy megadhassa a megtekinteni kívánt oldal számát.

268 268 Programok 12.4 Naptár A Naptár segítségével találkozókat, megbeszéléseket és egyéb eseményeket rögzíthet. A naptári eseményeket a készülék és a számítógép között is szinkronizálhatja. A Naptár képernyő megnyitása A TouchFLO Kezdőképernyőjén érintse meg a Naptár elemet vagy egy megjelenített találkozót; vagy Érintse meg a Start > Naptár elemet. Találkozó létrehozása Találkozó ütemezése 1. Nyissa meg a Naptár képernyőt, majd érintse meg a Menü > Új találkozó elemet. 2. Adja meg a találkozó nevét. 3. Tegye a következő valamelyikét: Ha különleges alkalomról, például születésnapról vagy egész napos eseményről van szó, akkor állítsa az Egész nap lehetőséget Igen értékre. Ha tartozik valamilyen időkeret a találkozóhoz, akkor adja meg a kezdés és a befejezés dátumát és időpontját. 4. Adja meg, hogy a találkozó milyen kategóriába tartozik, így egy csoportba foghatja az egyéb kapcsolódó találkozókkal. Érintse meg a Kategóriák, elemet, majd válassza ki az egyik előre megadott kategóriát (Munkahelyi, Szabadság, Személyes vagy Szezonális) vagy egy új kategória létrehozásához kattintson az Új elemre. 5. Amikor végzett, érintse meg az OK gombot, hogy visszatérjen a Naptárhoz. Megjegyzések Tipp Az egész napos események nem foglalnak teljes időblokkokat a naptárban, hanem feliratsávként jelennek meg a naptár tetején. Egy találkozó törléséhez érintse meg a Menü > Találkozó törlése elemet. Ha azt szeretné, hogy napi nézet használatakor és találkozó megadásakor automatikusan megjelenjen az időpont, akkor érintse meg a Menü > Új találkozó elemet.

269 Emlékeztetési idő beállítása új találkozókhoz Alapértelmezés szerint a Naptár úgy van beállítva, hogy emlékeztessen az új aktuális találkozókra. Megváltoztathatja az emlékeztetés idejét. 1. Nyissa meg a Naptár képernyőt. 2. Érintse meg a Menü > Eszközök > Beállítások > Találkozók fület. 3. Győződjön meg róla, hogy az Emlékeztetők beállítása új elemekhez jelölőnégyzet ki van-e választva. 4. Adja meg, hogy mikor szeretne emlékeztetőt kapni. 5. Érintse meg az OK gombot a Naptár alkalmazásba való visszatéréshez. Programok 269 A találkozók megjelenítése Alapértelmezés szerint a Naptár a Napirend nézetben jeleníti meg a találkozókat. A találkozók Nap, Hét, Hónap, és Év nézetben is megjeleníthetők. A kiemelt időpontok a találkozók időpontját jelölik. A találkozó részleteinek megjelenítéséhez kattintson ide. A piros doboz és a nyilak jelzik, hogy a találkozók ütköznek. A nézetek közötti váltáshoz kattintson ide. Napirend nézet Találkozó részletes adatait bármelyik nézetből elérheti, ehhez érintse meg a találkozót. Ha kategória szerint szeretné megjeleníteni a névjegyeket, érintse meg a Menü > Szűrő elemet, majd válassza ki a kívánt kategóriát.

270 270 Programok Ha meg szeretné változtatni a Naptár által a találkozók megjelenítésekor alkalmazott alapértelmezett nézetet, érintse meg a Menü > Eszközök > Beállítások > Általános fület. Érintse meg a Kezdés mezőt, majd válassza ki a naptári nézetet. Hónap nézetben a következő állapotjelzők láthatók: Reggeli találkozó Délutáni vagy esti találkozó Reggeli és délutáni/esti találkozók Egész napos esemény Találkozó küldése Értekezlet-összehívás küldése A Naptár segítségével ben is egyeztethet értekezletet az Outlook vagy Outlook Mobile alkalmazást használó személyekkel. 1. Nyissa meg a Naptár képernyőt. 2. Adjon meg egy új találkozót vagy nyisson meg egy meglévőt, majd érintse meg a Menü > Szerkesztés elemet. 3. Érintse meg a Résztvevők elemet, majd érintse meg a Kötelező résztvevő hozzáadása vagy Nem kötelező résztvevő hozzáadása elemet, és adja hozzá a meghívni kívánt személyek névjegyét. Megjegyzés Kötelező és nem kötelező résztvevőket csak akkor választhat ki, ha a készülék Microsoft Exchange 2007 kiszolgálóhoz csatlakozik. Egyébként minden résztvevő kötelező lesz. Ha többet szeretne megtudni erről, olvassa el az Értekezlet-összehívások kezelése részt a 7. fejezetben. 4. Amikor végzett a résztvevők hozzáadásával, érintse meg a Kész elemet. 5. Érintse meg az OK gombot a küldéshez. Tipp Az értekezlet-összehívások küldésére használt fiók kiválasztásához érintse meg a Menü > Eszközök > Beállítások > Találkozók fület. Érintse meg az Értekezletösszehívások a következőn keresztül mezőt, majd válassza ki, hogy Outlook levelezési, POP3/IMAP4- vagy Windows Live -fiókot szeretne használni a küldésre.

271 Programok 271 Megjegyzések Ha Outlook levelezési fiókon keresztül küldi el az értekezlet-összehívásokat, akkor a címzettek a készüléknek a számítógéppel vagy az Exchange kiszolgálóval végzett következő szinkronizálásakor kapják meg azokat Ha a címzettek elfogadják az Ön értekezlet-összehívását, az értekezlet automatikusan bekerül a napirendjükbe. Amikor visszakerül a válaszuk Önhöz, az Ön naptárának tartalma is frissül. Találkozó küldése vcalendar formátumban A vcalendar egy szabványos, ütemezési és feladatinformációk továbbítására szolgáló fájlformátum. A vcalendar fájlok exportálhatók a számítógépen futó Outlook alkalmazásba. Miután kiválasztotta az elküldendő találkozót a Naptár képernyőn, érintse meg a Menü > Küldés vcalendar-ként menüpontot, hogy elküldje a vcalendart a találkozó részleteivel egy MMS-üzenet fájlmellékleteként. További információt a 6. fejezet MMS című szakaszában talál Névjegyek A Névjegyek egy címjegyzék és információtároló, amelyben nyilvántarthatja azoknak a személyeknek és vállalkozásoknak az adatait, akikkel és amelyekkel kapcsolatban áll. A készüléken a következő típusú névjegyek hozhatók létre: Outlook névjegyek. A készüléken tárolt névjegyek, amelyek a készüléken való létrehozással, illetve a számítógéppel vagy az Exchange kiszolgálóval végzett szinkronizálással jöhetnek létre. SIM névjegyek. A SIM-kártyán tárolt névjegyek. Ezekhez a bejegyzésekhez csak név és egy telefonszám rendelhető. Windows Live partnerek. A partnerek azok, akikkel kommunikál a Windows Live Messenger vagy az MSN használatával. Megjegyzés Csak Windows Live névjegyeket vehet fel, miután beállította a Windows Live -ot a készüléken. A részletekért lásd a Windows Live partner felvétele részt a 8. fejezetben.

272 272 Programok A Névjegyalbum képernyő megnyitása Tegye a következő valamelyikét: A TouchFLO Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Személy fülre, majd érintse meg a Minden személy elemet; vagy Érintse meg a Start > Névjegyalbum elemet. Új névjegy hozzáadása Új névjegy hozzáadása a készüléken 1. Nyissa meg a Névjegyalbum képernyőt. 2. Érintse meg az Új elemet, válassza az Outlook névjegy lehetőséget, és adja meg a kapcsolat adatait. 3. A Tárolás mint mezőben adja meg, hogy hogyan szeretné megjeleníteni a névjegyben szereplő nevet a névjegylistán. 4. Ha fényképet szeretne hozzáadni a névjegyhez, érintse meg a Kép kiválasztása, elemet, majd álassza ki a megfelelő képfájlt, vagy érintse meg a Kamera elemet, hogy elkészítse a névjegyképet. 5. Ha csengőhangot szeretne rendelni egy névjegyhez, akkor érintse meg a Csengőhang mezőt, majd a listán görgetve válassza ki a kívánt csengőhangot. 6. Ha elkészült, érintse meg az OK gombot. Tippek Ha a Névjegyalbumban nem szereplő illető hívja fel, és szeretné menteni az illető telefonszámát, tartsa rajta az ujját a számon a Híváslistában, majd érintse meg a Névjegy mentése elemet a felugró menüben. Ha üzenetben szereplő telefonszámot szeretne menteni, akkor nyissa meg az üzenetet, érintse meg az aláhúzott telefonszámot, majd érintse meg a Menü > Névjegy mentése elemet. Adott névjegyben szereplő adatok szerkesztéséhez érintse meg a névjegyet, majd a Menü > Szerkesztés elemet.

273 Névjegy mentése a SIM-kártyára 1. Nyissa meg a Névjegyalbum képernyőt. 2. Érintse meg az Új elemet, majd válassza a SIM névjegy lehetőséget. 3. Adja meg a nevet és a telefonszámot. 4. Érintse meg az OK gombot. Programok 273 Tipp A SIM-kártyán lévő névjegyek szerkesztésére és hozzáadására a SIM kezelő is használható. További információt a jelen fejezet SIM kezelő című részében talál. Névjegyek rendszerezése és keresés A hasonló névjegyek csoportosítása A könnyebb kezelés érdekében a hasonló névjegyek csoportosíthatók, kategóriákba sorolhatók. 1. Hozzon létre egy új Outlook névjegyet, vagy válassza ki szerkesztésre az egyik meglévő Outlook névjegyet. 2. Érintse meg a Kategóriák elemet. 3. Válassza ki az előre megadott kategóriák valamelyikét (Hivatalos vagy Személyes), vagy ha saját kategóriát szeretne létrehozni, érintse meg az Új elemet. 4. Ha elkészült, érintse meg az OK gombot. Névjegy keresése a készüléken A túl hosszúnak bizonyuló névjegylistákban többféle módon is lehet keresni: A megjelenő szövegmezőbe kezdje el beírni a névjegyben szereplő nevet, amíg a kívánt névjegy meg nem jelenik. A Névjegyalbum képernyő jobb oldalán lévő görgetősávval görgessen el a kívánt betűig, vagy érintse meg a névjegy kezdőbetűjét, hogy a névjegylistában ahhoz a betűhöz ugorjon.

274 274 Programok Gyorsgörgetés sor Megjegyzés Inaktiválhatja a görgetősávot, ha megérinti a Menü > Beállítások elemet, és kiválasztja az Ábécés index mutatása jelölőnégyzetet. Ezzel a Névjegyalbum tetején megjelenik az ábécés mutató. Lista szűrése kategóriák alapján. A névjegylista megjelenítése közben koppintson a Menü > Szűrő elemre, majd koppintson a megfelelő kategóriára. Ha ismét az összes névjegyet szeretné megjeleníteni, válassza a Menü > Szűrő > Minden névjegy lehetőséget. A névjegyekben tárolt információk megosztása Névjegy adatainak átsugárzása Bluetooth-sugárzás révén rövid idő alatt átküldheti a névjegyekben tárolt információkat másik mobiltelefonra vagy eszközre. 1. A Névjegyalbum képernyőn válasszon ki egy névjegyet. 2. Érintse meg a Menü > Névjegy küldése > Sugárzás elemet, majd válassza ki az eszközt, ahova küldeni kívánja a névjegyet. Megjegyzés A sugárzás megkezdése előtt győződjön meg arról, hogy a Bluetooth be van kapcsolva, valamint a saját készüléke és a céleszköz egyaránt felismerhető módban van. A névjegyekben tárolt információkat számítógépre is átsugározhatja. További részletek a 9. fejezetben találhatók.

275 Névjegyben tárolt információk küldése szöveges üzenetben 1. A Névjegyalbum képernyőn válasszon ki egy névjegyet. 2. Érintse meg a Menü > Névjegy küldése > SMS \ MMS elemet. Programok Válassza ki, hogy a névjegyben szereplő információk közül melyeket szeretné elküldeni, majd érintse meg a Kész elemet. 4. Az új szöveges üzenetben adja meg a címzett mobiltelefonszámát, majd érintse meg a Küldés elemet. Névjegybeli információk küldése vcard formájában A vcard (virtual business card, virtuális névjegykártya) egy szabványos, névjegyinformációk továbbítására használható fájlformátum. A vcard fájlok exportálhatók a számítógépen futó Outlook alkalmazásba. A készülékről MMS-üzenet fájlmellékleteként küldhet vcard formátumú névjegy-információkat. 1. A Névjegyalbum képernyőn válasszon ki egy névjegyet. 2. Érintse meg a Menü > Küldés vcard formátumban elemet. 3. Létrejön egy új MMS-üzenet, amelyhez csatolva lesz a vcard fájl. Adja meg a címzett mobiltelefonszámát vagy címét, majd érintse meg a Küldés elemet. További információt a 6. fejezet MMS című szakaszában talál Kommunikációkezelő A Kommunikációkezelő egy központi hely, ahol könnyen be- és kikapcsolhatja a készülék kommunikációs tulajdonságait, pl. telefon, Wi-Fi, adatkapcsolat, Bluetooth, stb. A Kommunikációkezelő megnyitása Tegye a következő valamelyikét: A TouchFLO Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Kommunikáció elemet. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Kommunikációkezelő lehetőséget.

276 276 Programok Érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Kapcsolatok fülön a > Kommunikációkezelő lehetőséget Kattintson ide a Repülés mód be- vagy kikapcsolásához. Ha bekapcsolja a Repülés módot, akkor kikapcsolja a telefonos, Wi-Fi és a Bluetooth szolgáltatásokat. További információt a 2. fejezet A Repülés mód engedélyezése és letiltása című szakaszában talál. 2 Ide kattintva kapcsolhatja be vagy ki a telefont. A csengőhangot és az egyéb telefonbeállításokat a Beállítások > Telefon elemre koppintva adhatja meg. További részleteket az Alapszintű beállítások módosítása részben talál a 13. fejezetben. 3 Kattintson ide a Bluetooth be- vagy kikapcsolásához. A készülék Bluetooth-adapterének konfigurálásához kattintson a Beállítások > Bluetooth elemre. További részletek a 9. fejezetben találhatók. 4 Kattintson ide a Wi-Fi be- vagy kikapcsolásához. Érintse meg a Beállítások > Vezeték nélküli LAN elemet, hogy konfigurálja a vezeték nélküli hálózati kapcsolat beállításait. További részleteket a Wi-Fi részben talál a 8. fejezetben. 5 Válthat az Outlook ek automatikus (a megérkezéskor történő) fogadása és manuális letöltése között. További részletek a 7. fejezetben találhatók. 6 Ki- vagy bekapcsolja az adatkapcsolatot (pl. 3G vagy GPRS). További részleteket Az adatkapcsolat indítása részben talál a 8. fejezetben.

277 12.7 Microsoft Office Mobile A Microsoft Office Mobile a következő alkalmazásokból áll A Microsoft Office Excel Mobile lehetővé teszi Excel munkafüzetek és sablonok létrehozását és szerkesztését a készüléken. Programok 277 A Microsoft Office OneNote Mobile lehetővé teszi szövegekkel, fényképekkel és hangfelvételekkel ellátott feljegyzések készítését, melyet később szinkronizálhat a számítógépén található Microsoft Office OneNote 2007 alkalmazással. A Microsoft Office PowerPoint Mobile lehetővé tesziazon diavetítéses bemutatók megtekintését (létrehozását nem), melyek *.ppt és *.pps formátumúak. A Microsoft Office Word Mobile lehetővé teszi a dokumentumok és sablonok létrehozását és szerkesztését Word Mobile-ban, és elmentheti azokat *.doc, *.rtf, *.txt, és *.dot fájlokba. A Microsoft Office Mobile használata 1. Érintse meg a Start > Office Mobile elemet. 2. Érintse meg a használni kívánt Office Mobile alkalmazást. A Word Mobile és az Excel Mobile nem támogatja teljes mértékben a Microsoft Office Word és a Microsoft Office Excel néhány funkcióját. A Word Mobile és az Excel Mobile által nem támogatott funkciók teljes listáját megtalálja a készülék Súgójában. Tippek Alapértelmezésben a Word Mobile a dokumentumokat.docx formátumban menti el, míg az Excel Mobile a munkafüzeteket.xlsx formátumban tárolja. Ha meg szeretné nyitni az ilyen típusú fájlokat egy olyan a számítógépen, amely a Microsoft Office 2000, Office XP, vagy Office 2003 szoftvert használja, akkor le kell töltenie és telepítenie kell a Fájlformátum átalakító programot a számítógépre. Ezt az átalakítót megtalálja a következő címen: details.aspx?familyid=941b3470-3ae9-4aee-8f43-c6bb74cd1466&displaylang=en.

278 278 Programok Ha azt szeretné, hogy a Word Mobile a dokumentumokat.doc formátumban mentse, érintse meg a Menü > Eszközök > Beállítások (vagy a Menü > Beállítások ha nincs dokumentum megnyitva) elemet, majd változtassa meg az Alapértelmezett sablont Word Document (.doc) sablonra. A azt szeretné, hogy a Excel Mobile a munkafüzeteket olyan formátumba mentse, amely kompatibilis a Microsoft Office 2000, Office XP, vagy Office 2003 csomagokkal, akkor érintse meg a Menü > Beállítások (ha nincs munkafüzet megnyitva) elemet, majd változztassa meg az Új munkafüzet sablonját Blank Workbook sablonra Megjegyzések A Megjegyzések segítségével kézzel írt és gépelt feljegyzéseket készíthet, hangjegyzeteket rögzíthet, az olvashatóság javítása érdekében átalakíthatja a kézzel írt feljegyzéseket stb. Feljegyzés készítése 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Megjegyzések elemet. A feljegyzések listáján érintse meg az Új elemet. 2. Válasszon egy beviteli módot, majd írja be a szöveget. Tipp A szövegbevitelről és a szimbólumok beírásáról a 4. fejezetben talál további információt. 3. Amikor végzett, érintse meg az OK gombot a mentéshez, és a feljegyzéslistához való visszatéréshez. Megjegyzések Ha kézzel írt szöveget szeretne kijelölni, mutasson a megfelelő szakasz közelébe, majd tartsa a kijelzőn az érintőceruzát. Rövid idő után pontok jelennek meg. Mielőtt a pontok kört formáznának, gyorsan húzza el az érintőceruzát a kívánt szövegrész felett. Ha egy betű három vezetővonalat is keresztez, akkor a készülék betű helyett rajzként kezeli.

279 Rajz készítése feljegyzésbe 1. Feljegyzésfálj készítése vagy megnyitása. Programok Az érintőceruzával rajzoljon a képernyőre. Egy kijelölő négyszög jelenik meg a rajz körül. 3. Érintse meg az OK gombot a mentéshez. Megjegyzés Rajzot úgy jelölhet ki (például másolás vagy törlés céljából), hogy rákattint, majd rövid ideig rajta tartja az érintőceruzát. A rajz kijelölése az érintőceruza felemelésekor történik meg. Hangjegyzet rögzítése Szükség szerint különálló vagy feljegyzéshez csatolt hangfelvételt (hangjegyzetek) is rögzíthet. 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Megjegyzések elemet. 2. Ha nem látható a Felvétel eszköztár, érintse meg a Menü > Eszköztár megjelenítése elemet. 3. Tegye a következő valamelyikét: Ha feljegyzéshez szeretne hangfelvételt hozzáadni, akkor hozzon létre vagy nyisson meg egy feljegyzést. Ha különálló felvételt szeretne készíteni, akkor a felvételt a feljegyzések listájáról indítsa el.

280 280 Programok 4. Érintse meg a Felvétel ikont ( ) a hangfelvétel elindításához. Érintse meg a Leállítás ikont ( ) a felvétel leállításához. Tipp A hangjegyzet formátumának kiválasztásához térjen vissza a feljegyzési listához, majd érintse meg a Menü > Beállítások > Globális beviteli beállítások elemet (Beállítások képernyő alján). A Beviteli képernyőn érintse meg a Beállítások fület, majd válassza ki a kívánt formátumot a Hangfelvételi formátumok listán Java A MIDletek olyan Java alkalmazások (játékok és segédprogramok), amelyek mobil eszközökön futtathatók, míg a MIDletcsomag egy vagy több MIDlet gyűjteménye. A Java programmal a MIDleteket vagy MIDletcsomagokat letöltheti, telepítheti készülékére és kezelheti azokat. A készülék támogatja a Java 2 Micro Edition (J2ME) szabványt. Java program megnyitása Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Java elemet. MIDletek/MIDletcsomagok telepítése és indítása MIDlet vagy MIDletcsomag telepítésének több módja is van. Letöltés és telepítés az Internet Explorer Mobile alkalmazással 1. Érintse meg a Menü > Telepítés > Böngésző elemet az Internet Explorer Mobile megnyitásához. 2. Csatlakozzon az Internetre, majd keresse meg a kívánt MIDletet vagy MIDletcsomagot. 3. Jelölje ki letöltésre a MIDletet vagy MIDletcsomagot. 4. Ezután megjelenik a MIDlet/MIDletcsomagról szóló információ. Érintse meg a Folytatás elemet. 5. Hagyja jóvá a letöltés megkezdését.

281 6. Válassza a <root> lehetőséget vagy jelölje ki a mappát, ahová telepíteni szeretné a MIDletcsomagot, majd érintse meg az OK elemet. Programok 281 Telepítés a készülékről Szükség esetén az USB-s szinkronizálókábelen vagy Bluetooth-kapcsolaton keresztül a számítógépről is másolhat MIDletet/MIDletcsomagot a készülékre. A fájlokat a gyökérmappába vagy a készülék bármelyik almappájába is elhelyezheti. 1. Érintse meg a Menü > Telepítés > Helyi fájlok elemet. A program megkeresi a készüléken lévő MIDleteket/MIDletcsomagokat, majd megjeleníti azok listáját. 2. Válassza ki a listáról a telepíteni kívánt MIDletet vagy MIDletcsomagot. 3. Erősítse meg a telepítés megkezdését. 4. Válassza a <root> lehetőséget vagy jelölje ki a mappát, ahová telepíteni szeretné a MIDletcsomagot, majd érintse meg az OK elemet. MIDlet vagy MIDletcsomag futtatása Tegye a következő valamelyikét: A MIDlet telepítésének befejezése után érintse meg az Igen elemet. A Java képernyőn nyissa meg azt a mappát, amely a MIDletet vagy MIDletcsomagot tartalmazza. Jelölje ki letöltésre a MIDletet vagy MIDletcsomagot, majd kattintson az Indítás elemre. A MIDletek és MIDletcsomagok kezelése A MIDleteket/MIDletcsomagokat mappákba rendezheti a könnyebb azonítás, átnevezés, frissítés stb. érdekében. Ha a készülék memóriája megtelt, távolítson el néhány MIDletet/MIDletcsomagot memória felszabadításához. Mappa létrehozása 1. A Java képernyőn érintse meg a Menü > Új mappa elemet. 2. Adjon meg egy mappanevet, majd érintse meg a Létrehozás elemet.

282 282 Programok Egy MIDlet/MIDletcsomag frissítése Kattintson a megfelelő MIDletre vagy MIDletcsomagra, tartsa rajta az érintőceruzát, majd kattintson a Frissítés parancsra. Szükség esetén kattinthat a Menü > Műveletek > Frissítés elemere is. Java ott fog frissítéseket keresni a kiválasztott MIDlet/MIDletcsomag alkalmazáshoz, ahonnét azt telepítették. MIDletek eltávolítása Mielőtt eltávolítana egy MIDletet, győződjön meg arról, hogy a program nem fut. 1. Kattintson a kívánt MIDlet fájlra, majd érintse meg az Eltávolítás elemet. 2. Érintse meg az OK gombot a megerősítéshez. Megjegyzés MIDletek és mappák eltávolításához az aktuális mappából érintse meg a Menü > Összes törlése elemet.

283 12.10 A SIM kezelő Programok 283 A SIM kezelő segítségével megjeleníthető a SIM-kártya tartalma, áthelyezhetők a névjegyek a SIM-kártyáról a készülékre és viszont, illetve hívások kezdeményezhetők a SIM-kártyán tárolt névjegyek alapján. Névjegy létrehozása a SIM-kártyán 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > SIM kezelő elemet. Tipp 2. Érintse meg az Új elemet, majd írja be a nevet és a telefonszámot. 3. Érintse meg a Mentés elemet, hogy mentse az információt a SIM-kártyára. A SIM-kártyán tárolt névjegy adatainak megváltoztatásához érintse meg a SIMkapcsolatot, szerkessze az információt, majd érintse meg a Mentés elemet. A SIM-kártyán lévő névjegy másolása a készülékre A SIM-kártyára mentett névjegyeket átmásolhatja a készülék Névjegyalbumába. 1. A SIM kezelő képernyőn, válassza ki a kívánt kapcsolatot, vagy válassza ki az összes SIM-kapcsolatot a Menü > Az összes kijelölése elemet. 2. Érintse meg a Menü > Névjegy mentése elemet. Névjegy másolása a SIM-kártyára A SIM-kártyán nevenként csak egy telefonszám tárolható. Ha olyan névjegyet másol a SIM-kártyára, amely több telefonszámot is tartalmaz, akkor a SIM kezelő mindegyik számot külön név alá menti. Miközben külön név alá menti az egyes számokat a SIM-kártyára, a SIM kezelő egy jelzőkaraktert illeszt az egyes nevek végére. Alapesetben a /M, a /W és a /H utótag jelzi rendre a mobil-, a munkahelyi és az otthoni telefonszámot. Az utótagokat szükség esetén megváltoztathatja, mielőtt megkezdené a névjegyek másolását a SIM-kártyára. Az egyéb típusú telefonszámok utótagjához nem tartozik alapérték, ezeket Ön adhatja meg.

284 284 Programok 1. A SIM kezelő képernyőn érintse meg a Menü > Eszközök > Beállítások elemet. 2. A jelölőnégyzetekkel válassza ki azokat a telefonszámtípusokat, amelyeket át szeretne másolni a SIM-kártyára. 3. A Jel oszlopban megváltoztathatja azt az utótagot, amelyeket a készülék az SIM-kártyára másolt telefonszámok nevéhez fűz. Ehhez válassza ki a megfelelő számtípust, kattintson a Szerkesztés, elemre, írja be a kívánt jelzést, majd kattintson a Mentés gombra. 4. A módosítás elvégzése után érintse meg az OK gombra. 5. Érintse meg a Menü > Névjegyek a SIM-re gombot. 6. Jelölje be a névjegyben szereplő telefonszámok közül azoknak a jelölőnégyzetét, amelyeket a SIM-kártyára szeretne másolni, majd érintse meg a Mentés gombot. A SIM-kártyához tartozó telefonszám tárolása 1. A SIM kezelő képernyőn érintse meg a Menü > Eszközök > Saját számok listája elemet. 2. Érintse meg az 1. hangátviteli vonal elemet. 3. Szükség esetén változtassa meg a nevet, majd adja meg a saját mobiltelefonszámát. 4. Érintse meg a Mentés elemet. Ha szerepel a saját telefonszáma a SIM-kártyán, akkor megjelenik a SIM kezelő képernyőn.

285 12.11 Feladatok Programok 285 A Feladatok alkalmazás segítségével nyilvántarthatja az elvégzendő feladatait. A feladatok egyszeriek vagy ismétlődők lehetnek. A feladatok a feladatlistán jelennek meg. Azok a feladatok, amelyek határideje lejárt, vörös színnel láthatók. Egy emlékeztető jelenik meg, ha új elvégzendő feladata van. Feladat létrehozása 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Feladatok elemet. 2. Érintse meg a Menü > Új feladat majd adja meg a feladat tárgyát és az egyéb információkat, például a kezdés dátumát, a határidőt, a prioritást stb. 3. Adja meg, hogy a feladat milyen kategóriába tartozik, így egy csoportba foghatja a hasonló feladatokkal. Érintse meg a Kategóriák, elemet, majd válassza ki az egyik előre megadott kategóriát (Munkahelyi, Szabadság, Személyes vagy Szezonális) vagy egy új kategória létrehozásához kattintson az Új elemre. 4. Ha elkészült, érintse meg az OK gombot. Feladat prioritásának megváltoztatása Ha prioritás szerint szeretné rendezni a feladatokat, akkor mindegyik feladathoz hozzá kell rendelnie egy prioritási szintet. 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Feladatok elemet. 2. Kattintson arra a feladatra, amelynek meg szeretné változtatni a prioritását. 3. Érintse meg a Szerkesztés elemet, majd a Prioritás mezőben adja meg a megfelelő prioritási szintet. 4. Érintse meg az OK gombot a feladatlistához való visszatéréshez. Megjegyzés Alapesetben minden új feladat Normál prioritást kap. A kezdési időpontok és a határidők megjelenítése a feladatlistán 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Feladatok elemet. 2. Érintse meg a Menü > Beállítások elemet.

286 286 Programok 3. Jelölje be a Kezdő dátumok és határidők megjelenítése jelölőnégyzetet, majd érintse meg az OK gombot. Feladatinformációk küldése vcalendar formátumban Miután kiválasztotta az elküldendő találkozót a Naptár képernyőn, érintse meg a Menü > Küldés vcalendar-ként menüpontot, hogy elküldje a vcalendart a találkozó részleteivel egy MMS-üzenet fájlmellékleteként. További információt a 6. fejezet MMS című szakaszában talál Hangrögzítő A Hangrögzítő segítségével hangfelvételeket készíthet, majd MMS-üzenetben vagy mellékletben elküldheti, átsugározhatja Bluetooth-on keresztül, valamint csengőhangként is beállíthatja őket. Megjegyzés A Hangrögzítő csak AMR-NB (Adaptive Multi-Rate Narrowband) formátumú felvételek készítésére alkalmas. Ez egy, a mobileszközök területén beszéd rögzítésére széles körben alkalmazott hangformátum. Hangfelvétel készítése 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Hangrögzítő elemet. 2. Tartsa a szájához a készülék mikrofonját. 3. Érintse meg a Felvétel vagy gombot a felvétel indításához. Érintse meg a Leállítás vagy gombot a felvétel leállításához. Mappa kiválasztása vagy készítése a hangfelvételek mentése számára Alapesetben az összes felvétel a készülék Saját hangok mappájába kerül. Választhat egy másik mappát, vagy készíthet új mappát a hangfelvételek mentéséhez. Megjegyzés Ha a Hangrögzítő megnyitása előtt tárolókártyát helyezett a készülékbe, akkor a felvételek alapértelmezés szerint a tárolókártya Saját hangok mappájába lesznek elmentve.

287 1. Érintse meg a mappa neve alatti nyilat a képernyő bal felső részénél. 2. A megnyíló menüben válasszon egy létező mappát, vagy érintse meg a Hozzáadás/Törlés lehetőséget, ha új mappát szeretne létrehozni. Hangfelvétel lejátszása A Hangrögzítő képernyőn érintsen meg egy hangfelvételt, vagy navigáljon egy hangfelvételre, majd érintse meg a Lejátszás ( ) gombot. Tipp Programok 287 Ha szeretné beállítani a hangerőt, érintse meg valamelyik állapotjelző ikont a címsorban, majd érintse meg a Hangerő ikont ( ), hogy megnyíljon a Rendszer hangerő képernyő, ahol beállíthatja a hangerőt. Hangfelvétel küldése MMS-ben Válassza ki a hangfelvételt, majd érintse meg a Menü > Küldés MMS-ben elemet. Létrejön egy új MMS-üzenet, amelybe a készülék automatikusan beilleszti a hangfelvételt. Az MMS-üzenetek összeállítását és küldését a 6. fejezet MMS című szakasza tárgyalja. Hangfelvétel küldése ben Válassza ki a hangfelvételt, majd érintse meg a Menü > Küldés, elemet, majd válasszon egy fiókot. Ezzel létrejön egy új , amelyhez a készülék fájlmellékletként csatolja a hangfelvételt. Az küldést a 6. fejezet Elektronikus levelezés című szakasza tárgyalja. Hangfelvétel sugárzása Bluetooth használatával 1. Válassza ki az átvitelhez a hangfelvételeket, majd érintse meg a Menü > Fájlátvitel elemet. Tipp Ha több fájlt szeretne kijelölni, akkor húzza el az érintőceruzát a fájlok felett, vagy érintse meg a Menü > Az összes kijelölése elemet. 2. Érintse meg azt az eszközt, amelyre át szeretné küldeni a hangfelvételt. 3. A másik eszközön fogadja a fájlátvitelt.

288 288 Programok Hangfelvétel beállítása csengőhangként Válassza ki a hangfelvételt, majd érintse meg a Menü > Beállítás csengőhangnak elemet. Felvétel átnevezése vagy áthelyezése 1. Válassza ki a hangfelvételt, majd érintse meg a Menü > Átnevezés/Áthelyezés elemet. Tipp Ha több fájlt szeretne kijelölni, akkor húzza el az érintőceruzát a fájlok felett, vagy érintse meg a Menü > Az összes kijelölése elemet. Egyszerre több fájlt is áthelyezhet, de nem tud egyszerre több fájlt átnevezni. 2. A Név mezőben adja meg az új hangfelvétel nevét. 3. A hangfelvétel áthelyezéséhez válassza ki a kívánt Célmappát és Hely. Koppintson az OK gombra Hangtárcsázás A készülékkel lehetőség van hangcímkék rögzítésére, amelyek segítségével egyszerűen, a megfelelő szó kimondásával tárcsázhatók a telefonszámok és indíthatók el a programok. Hangcímke létrehozása telefonszámhoz 1. A TouchFLO Kezdőképernyőjén csúsztassa az ujját a Személy fülre, majd érintse meg a Minden személy elemet a Névjegyalbum megnyitásához. Tipp Megérintheti a Start > Névjegyek elemet is a Névjegyalbum képernyő megnyitásához. 2. Tegye a következő valamelyikét: Érintse meg a kívánt névjegyet, majd érintse meg a Menü > Hangcímke hozzáadása elemet. Érintse meg a kívánt névjegyet, hogy megnyissa, majd érintse meg a Menü > Hangcímke hozzáadása elemet. Használja az érintőceruzát a kívánt kapcsolat megnyitásához, majd érintse meg a Hangcímke hozzáadása elemet.

289 Programok Válassza ki azt a telefonszámot, amelyhez hangcímkét szeretne rendelni, majd érintse meg a Felvétel ( ) gombot. Jelölje ki a kívánt telefonszámot. Érintse meg a Felvétel ikont a felvétel elindításához. Tipp A hangfelismerés pontossága érdekében a hangfelvételt csendes környezetben készítse. 4. A művelet végrehajtása után megjelenik a Hangparancs ikon a tétel jobb oldalán. Hangcímke létrehozása programhoz Érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Személyes fülön > Hangtárcsázás > Alkalmazás fület. Az Alkalmazás fülön megjelenik a készülékre telepített összes program. A programokhoz a telefonszámok esetében megismerttel azonos módon lehet hangcímkét létrehozni. Hívás kezdeményezése vagy program indítása hangcímke használatával 1. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Hangtárcsázás elemet. 2. A hangjelzés után mondja ki a hívni kívánt telefonszámhoz vagy az elindítani kívánt programhoz tartozó hangcímkét. A készülék visszajátssza a hangcímkét, majd tárcsázza a számot vagy elindítja a programot.

290 290 Programok Megjegyzés Ha a rendszer nem ismeri fel a hangcímkét, akkor menjen egy csendes helyre, majd próbálkozzon újra, de próbáljon tisztábban beszélni. A korábban létrehozott hangcímkék megjelenítése és tesztelése 1. Érintse meg a Start > Settings (Beállítások) > Személyes fülön a > Hangtárcsázás fület. 2. A Hangparancs lapon érhető el az összes korábban létrehozott hangcímkét tartalmazó lista. Válassza ki a lista megfelelő elemét, majd hajtsa végre a szükséges műveletet. Érintse meg a Felvétel gombot ( ) a hangcímke ismételt felvételéhez. Érintse meg a Lejátszás gombot ( ) a hangcímke lejátszásához. Érintse meg a Törlés gombot ( ) a hangcímke törléséhez ZIP A ZIP program segítségével a hagyományos ZIP formátumba lehet tömöríteni a fájlokat, így hatékonyabban kihasználható a készülék tárolókapacitása. A programmal a zip fájlokban lévő más fájlok kibontása is elvégezhető. A ZIP indítása a készüléken Érintse meg a Start > Programs (Programok) > ZIP elemet. A ZIP program minden indításakor megkeresi a készüléken található.zip kiterjesztésű fájlokat, majd megjeleníti őket az Archívumok listája képernyőn. ZIP fájl megnyitása és a fájlok kibontása 1. Érintse meg a zip fájlt a megnyitásához, vagy navigáljon a zip fájlra, majd érintse meg a Fájl > Archívum megnyitása elemet. Megjegyzés Egyszerre csak egy ZIP fájl jelölhető ki.

291 2. A ZIP fájl megnyitása után a kívánt fájlokat a következő műveletek valamelyikével jelölheti ki: Programok 291 Érintse meg a fájlt a kiválasztásához. Ha több fájlt szeretne kijelölni, akkor érintse meg a Menü > Művelet elemet, majd győződjön meg róla, hogy a Többszörös kijelölési mód engedélyezve van-e. Érintse meg egyenként a kijelölni kívánt fájlokat. (A már kijelölt fájlt megérintve törölheti a kijelölést). Az összes fájl kijelöléséhez érintse meg a Menü > Művelet > Az összes kijelölése elemet. 3. Érintse meg a Menü > Művelet > Kibontás elemet. 4. Válassza ki azt a mappát, amelybe ki szeretné bontani a fájlokat, majd érintse meg a Kibontás elemet. 5. Érintse meg a Menü > Fájl > Archívum bezárása elemet a zip fájl bezárásához. Új zip archívum létrehozása 1. Érintse meg a Fájl > Új archívum elemet. 2. A Mentés másként képernyőn adja meg a zip fájl nevét, majd adja meg azt a mappát, amelybe menteni szeretné a fájlt. Azt is megadhatja, hogy a zip fájlt a készülék főmemóriájába vagy a tárolókártyára kívánja-e menteni. 3. Érintse meg a Mentés gombot. 4. Érintse meg a Menü > Művelet > Hozzáadás elemet. 5. Navigáljon az archiválni kívánt fájlokat tartalmazó mappára. 6. A fájlokat a következő műveletek valamelyikével adhatja hozzá: Érintse meg a fájlt a kiválasztásához. Ha több egymás után elhelyezkedő fájlról van szó, húzza el felettük az ujját.

292 292 Programok Ha több, nem egymás után következő fájlt szeretne kijelölni, akkor koppintson a kijelzőre, tartsa rajta az érintőceruzát, majd jelölje be a Többszörös kijelölési mód jelölőnégyzetet. Koppintson egyenként a kijelölni kívánt fájlokra. (Már kijelölt fájlra koppintva törölheti a kijelölést.) Ha minden fájlt szeretne kijelölni, akkor koppintson a kijelzőre, tartsa rajta az érintőceruzát, majd jelölje be az Az összes kijelölése elemet. 7. Érintse meg a Hozzáadás elemet. 8. Érintse meg a Menü > Fájl > Archívum bezárása elemet a zip fájl bezárásához.

293 13. fejezet A készülék kezelése 13.1 Fájlok másolása és kezelése 13.2 A készülék beállítása 13.3 Alapszintű beállítások módosítása 13.4 A Csatlakozás beállítása varázslóhasználata 13.5 Feladatkezelő használata 13.6 A készülék védelme 13.7 Memóriakezelés 13.8 A készülék újraindítása 13.9 Windows Update Tanácsok az akkumulátor kíméléséhez

294 294 A készülék kezelése 13.1 Fájlok másolása és kezelése Fájlokat át lehet másolni a készülék és a számítógép vagy a készülékbe helyezett tárolókártya között. A fájlok és mappák hatékonyan kezelhetők a Intéző segítségével. Fájlmásolás a Windows Mobile-eszközközpont vagy az ActiveSync segítségével 1. Csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez. 2. Kattintson az Fájlkezelés > A készülék tartalmának tallózása elemre elemre a Windows Mobile-eszközközpont, vagy kattintson az Intéző elemre az ActiveSync alatt, vagy a számítógépén. Ekkor megnyílik a számítógépen a Windows Explorer, és megjeleníti a készülék tartalmát. 3. Fájl másolása a készülékről a számítógépre: a. Miközben a készülék tartalmát tallózza, kattintson az egér jobb gombjával az átmásolni kívánt fájlra, majd kattintson a Másolás parancsra. b. Kattintson az egér jobb gombjával a készülék megfelelő mappájára, majd kattintson a Beillesztés parancsra. 4. Fájl másolása a készülékről a számítógépre: a. Miközben a készülék tartalmát tallózza, kattintson az egér jobb gombjával az átmásolni kívánt fájlra, majd kattintson a Másolás parancsra. b. Kattintson az egér jobb gombjával a készülék megfelelő mappájára, majd kattintson a Beillesztés parancsra. A készüléken lévő fájlok kezelése a Intéző segítségével Az Intéző segítségével lehetőség nyílik a készülék tartalmának tallózására és kezelésére. A készülék gyökérmappájának neve Eszköz, és a következő mappák találhatók benne: My Documents, Programok, Windows stb. 1. Kattintson a Start > Programs (Programok) > Intéző elemre. 2. A kívánt mappát rákattintva nyithatja meg. 3. Ha egy felsőbb szintű mappába szeretne visszalépni, kattintson a Fel elemre és válassza ki a mappát.

295 A készülék kezelése Ha gyorsan törölni, másolni vagy átnevezni szeretne egy fájlt, akkor kattintson rá, tartsa rajta az érintőceruzát, majd válassza ki a helyi menüből a megfelelő műveletet. Ha egyszerre több fájlt szeretne másolni vagy törölni, akkor kattintson, majd húzza el az érintőceruzát a fájlok felett, majd tartsa lenyomva a ceruzást a kijelölésen, és válassza ki a kívánt műveletet a megjelenő menüből. Fájlok másolása a tárolókártyára 1. Győződjön meg róla, hogy a tárolókártya megfelelően lett behelyezve a készülékbe. Tipp 2. Érintse meg a Start > Programs (Programok) > Intéző elemet, majd navigáljon a megfelelő mappába. 3. Érintse meg a másolni kívánt fájlt, tartsa rajta az érintőceruzát, majd érintse meg a Másolás elemet. 4. Érintse meg a lefelé mutató nyilat ( ), majd érintse meg a Tárolókártya elemet a listán. 5. Érintsen meg egy üres területet a képernyőn és tartsa lenyomva, majd válassza a Beillesztés elemet a menüben. A különböző alkalmazások, például a Word Mobile és az Excel Mobile konfigurálhatók úgy, hogy a fájlokat közvetlenül a tárolókártyára mentjük. Az adott program fájllistáján érintse meg a Menü > Beállítások elemet, majd válassza ki a Tárolókártya elemet a Mentés helye mezőben.

296 296 A készülék kezelése 13.2 A készülék beállítása A beállítások módosításával a saját munkastílusához igazíthatja a készülék működését. Az összes lehetséges beállítás megtekintéséhez csúsztassa az ujját a Beállítások fülre a Kezdőképernyőn, majd érintse meg a Egyéb elemet. Személyes fül Ikon Leírás Gombok Programnak vagy funkciónak hardvergombhoz való hozzárendelését teszi lehetővé. Beállíthatja a VÉGE billentyű lenyomásakor és nyomva tartásakor történő viselkedését is. Bevitel Az egyes beviteli módszerek beállításainak megadása. Lezárás Jelszó beállítása a készüléken. Menük A Start menüben megjelenő programok kiválasztására használható. Tulajdonos adatai Megadhatja vele azokat a személyes adatokat, amelyeket a készüléken szeretne tárolni. Telefon Lehetővé teszi a telefonbeállítások, például a csengőhang testreszabását, a SIM-kártya PIN-kódjának megadását stb. Hangok és értesítések Segítségével beállíthatók a különféle eseményekhez, értesítésekhez stb. tartozó hangok, illetve megadható az egyes eseményekhez tartozó értesítés típusa.

297 A készülék kezelése 297 Ikon Leírás Ma Lehetővé teszi a Mai nap képernyő megjelenésének és a rajta látható információknak a testreszabását. Megjegyzés Nem látható a Mai nap képernyő, ha a TouchFLO Kezdőképernyő aktív. A Mai nap képernyő megjelenítéséhez kikapcsolhatja a TouchFLO képernyőt, ha megérinti a Start > Settings (Beállítások) > Személyes fülön a > Ma > Elemek fület, és törli a TouchFLO jelölőnégyzetet. A TouchFLO Kezdőképernyő kikapcsolásával nem fogja tudni használni azt. Hangtárcsázás A készüléken vagy a SIM-kártyán tárolt névjegyek tárcsázására és a programok indítására használható hangcímkék létrehozását teszi lehetővé. Rendszer fül Ikon Leírás Névjegy Ennek az elemnek a segítségével érhetők el a különféle alapszintű rendszerinformációk, például a készüléken futó Windows Mobile verziószáma és a készülékben található processzor típusa. Nevet is rendelhet a készülékhez. Autós készlet mód ezen keresztül vezérelheti a készüléket, miután behelyezte azt az autós tartóba. További információért lásd a NaviPanel beállítások részt a 10. fejezetben. Tanúsítványok A készülékre telepített tanúsítványok adatainak megjelenítése. Háttértároló törlése Visszaállítja a készülék gyári beállításait. Óra és ébresztő Segítségével a tartózkodási helyének megfelelő pontos időre és dátumra állíthatja a készülék óráját. Ébresztőket is beállíthat a hét meghatározott napjaira és időpontjaira.

298 298 A készülék kezelése Ikon Leírás Vásárlói visszajelzés Beállíthatja készülékét, hogy automatikusan információkat küldjön az Ön Windows Mobile használati szokásairól. Az alapértelmezés szerint ez az opció le van tiltva. Eszközinformációk A készüléken futó vezérlőprogram (firmware) verziószámának, a hardverinformációknak, az azonosítóknak és a készülékkel lebonyolított hívások időtartamának megjelenítése. Titkosítás Fájlok titkosítása a tárolókártyán. A titkosított fájlok csak az Ön készülékén lesznek megnyithatók. Hibajelentés A készülék hibajelentési funkciójának engedélyezése vagy letiltása. Ha ez a funkció engedélyezve van, és valamilyen programhiba történik, akkor a rendszer egy szöveges fájlba menti az adott program és a készülék állapotát leíró technikai adatokat, majd amennyiben Ön engedélyezi ezt továbbítja a fájlt a Microsoft technikai támogatási részlegének. Külső GPS Segítségével beállíthatók a GPS kommunikációs portok, amennyiben ez szükséges. A beállítások módosítására akkor lehet szükség, ha GPS-adatokat használó programok futnak a készüléken, vagy Ön GPS-vevőt csatlakoztat a készülékhez. További információt a Súgóban talál. Hely Beállítások Módosítsa, hogy milyen hely adatokat küldjön és fogadjon a készüléke.. További információért lásd a Hely beállítások részt a 10. fejezetben. Kezelt programok Megjeleníti a programokat, amelyeket Rendszerközpont Mobileszköz-kezelőjével telepített. Memória A készülék memóriafoglalási állapotának ellenőrzését és a tárolókártyával kapcsolatos információk áttekintését teszi lehetővé. Mikrofon AGC A hangerő automatikus állítása a hangfelvételek készítésekor. Energiagazdálkodás Az akkumulátor töltöttségi szintjének ellenőrzése. Az akkumulátor kímélése érdekében a kijelző kikapcsolása (a készülék Szundi üzemmódba kapcsolása) előtti várakozási időt is beállíthatja.

299 A készülék kezelése 299 Ikon Leírás Területi beállítások A területi beállítások megadására használható, ideértve a készülék által a számok megjelenítésekor alkalmazott formátumot, a pénznemet, a dátumot és a pontos időt. Programok eltávolítása A készülékre telepített programok eltávolítása. Képernyő Képernyő újrakalibrálása, ClearType alkalmazása, és a képernyőn megjelenő szöveg méretének megváltoztatása. Feladatkezelő A pillanatnyilag futó programok leállítása és a ( ) gomb beállítása úgy, hogy amikor Ön rákattint, akkor azonnal állítsa le az adott programot. További információkért lásd a Feladatkezelő használata részt a jelen fejezetben. TouchFLO Engedélyezheti vagy letilthatja az ujjal végzett pásztázást és görgetést kísérő hangjelzést. Engedélyezheti vagy letilthatja egy nagyobb Start menü megjelenítését, és eldöntheti, hogy megmutassa vagy elrejtse a Rendszerállapot képernyőn a címsorban lévő ikonok megérintésekor. Windows Update Csatlakozás a Microsoft webhelyére és a készüléken futó Windows Mobile operációs rendszer frissítése a legújabb biztonsági frissítésekkel és javításokkal. Kapcsolatok fül Ikon Leírás Speciális hálózat A HSDPA ki/bekapcsolása, a vonalkapcsolt adatátviteli (circuit switch data, CSD) kapcsolatok létrehozásakor használt vonaltípus megadása és a GPRS hitelesítési eljárás beállítása. A HSDPA olyan 3.5G-os digitális adatszolgáltatás, amely nagysebességű lefelé irányuló adatáramlást biztosít. Annak érdekében, hogy a készülék létrehozza a nagysebességű HSDPAkapcsolatot, a vezeték nélküli szolgáltatás szolgáltatójának támogatnia kell ezt a tulajdonságot, és Önnek a szolgáltató HSDPA-hálózati lefedettségén belül kell tartózkodnia. A készülék maximum 7,2 Mbps letöltési sebességet támogat.

300 300 A készülék kezelése Ikon Leírás Sugárzás A készülék beállítása a bejövő Bluetooth jelek fogadására. Bluetooth A Bluetooth funkció bekapcsolása, a készülék átállítása felismerhető módba, valamint az egyéb Bluetooth-eszközök keresése. Kommunikációkezelő Kezeli a készülék csatlakozásait (beleértve a GPRS-t, a Wi-Fit és a Bluetooth-t), be- és kikapcsolja a telefont, és engedélyezi vagy letiltja a Közvetlen leküldés (Direct Push) funkciót. Csatlakozás beállítása Beállítja a készülék adatkapcsolatait, például a 3G/GPRS, WAP és MMS beállításait az érzékelt vagy kiválasztott szolgáltatótól függően. A részletekért lásd a A Csatlakozás beállítása varázslóhasználata részt a jelen fejezetben. Kapcsolatok Segítségével különféle típusú (betárcsázásos, 3G/GPRS, stb.) modemkapcsolatok állíthatók be a készüléken; a kapcsolatok révén helyi magánhálózatra vagy az Internetre csatlakozhat. Tartományi regisztráció Jegyezze be a készülékét a vállalati domainhez, hogy lehetővé tegye, hogy a Rendszerközpont Mobileszköz-kezelő kezelje a készüléket. Kérdezze meg a rendszergazdát a további részleteket illetően. USB - PC Beállítja az USB-csatlakozás típusát a számítógépéhez. Válassza ki az ActiveSync alkalmazást az adatok szinkronizálásához, vagy használja a Lemezmeghajtó üzemmódot a készülék tárolókártyájára történő fájlátvitelhez. További részleteket A készülék csatlakoztatása számítógépre részben talál az 1. fejezetben. Wi-Fi A Wi-Fi be- és kikapcsolása, az elérhető vezeték nélküli hálózatok keresése, az aktív vezeték nélküli hálózattal kapcsolatos információk megtekintése és a Wi- Fi-beállítások testreszabása.

301 13.3 Alapszintű beállítások módosítása A készülék kezelése 301 Dátum és idő A dátum és az idő beállítása 1. A Kezdőképernyő, az Otthoni fülön érintse meg az időkijelzőt, majd az Idő fület. Tipp Érintse meg az Egyéb fület, és válassza az Óra megjelenítése a címsorban minden alkalmazásban opciót, ha minden képernyőn szeretné látni az időt. 2. Válassza ki a megfelelő időzónát, majd állítsa be a dátumot és az időt. Megjegyzés A szinkronizálás során a rendszer hozzáigazítja a készülék óráját a számítógépéhez. Másik helynek megfelelő idő és dátum beállítása Ha gyakran kommunikál olyan személlyel, aki másik időzónában tartózkodik, esetleg gyakran utazik másik időzónába, akkor megadhatja ezt a másik időzónát, mint látogatott időzónát. 1. A Kezdőképernyő, az Otthoni fülön érintse meg az időkijelzőt, majd az Idő fület. 2. Kattintson a Látogatás elemre. 3. Válassza ki a megfelelő időzónát, majd állítsa be a dátumot és az időt. Területi beállítások A számok, a pénznem, a dátumok és az időpontok megjelenítési stílusát a területi beállítások határozzák meg. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. 2. A Rendszer fülön, érintse meg a Területi beállítások > Terület fület, majd válassza ki a területet a listáról. Megjegyzés Ez nem változtatja meg a készülék operációs rendszerének nyelvét. A többi lapon elérhető lehetőségek köre attól függ, hogy melyik régiót választja ki. 3. Ha további beállításokat is szeretne testre szabni, akkor váltson át a megfelelő lapra, majd adja meg a kívánt beállítási értékeket.

302 302 A készülék kezelése A kijelző beállításai A kijelző fényerejének módosítása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. 2. A Rendszer fülön érintse meg az Energiagazdálkodás > Háttérvilágítás fület. 3. Törölje a Háttérvilágítás automatikus állítása beállítása jelölőnégyzetet, hogy megjelenjen a fényerő beállító sáv. 4. Állítsa be a fényerőt a csúszkával, mely az Akkumulátoros ellátás és Ellátás külső áramforrásról alatt található. A fényerő csökkentése adott késleltetés után 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. 2. A Rendszer fülön érintse meg az Energiagazdálkodás > Speciális fület. 3. Az Akkumulátoros ellátás és az Ellátás külső áramforrásról résznél válassza a Háttérvilágítás kikapcsolása, ha a készülék adott ideig nincs használva jelölőnégyzetet, majd adja meg a késleltetés idejét. A kijelzőn látható szöveg méretének növelése vagy csökkentése 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. 2. A Rendszer fülön érintse meg a Képernyő > Szövegméret fület. 3. A szövegméretet a csúszkával növelheti és csökkentheti. Eszköznév A következő helyzetekben az eszköznév alapján történik a készülék azonosítása: Szinkronizálás a számítógéppel Csatlakozás egy hálózathoz Információk visszaállítása biztonsági másolat alapján

303 A készülék kezelése 303 Megjegyzés Ha több készüléket is szinkronizál ugyanazzal a számítógéppel, akkor mindegyik készüléknek egyedi nevet kell kapnia. Az eszköznév megváltoztatása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. 2. A Rendszer fülön érintse meg a Névjegy > Eszközazonosító fület. 3. Az eszköznév megadása. Megjegyzés A készülék nevének betűvel kell kezdődnie, A és Z, közötti betűkből és 0 és 9 közötti számokból állhat, valamint nem tartalmazhat szóközt. A szavak elválasztására az alulhúzás karakter használható. Ha készüléket vállalati domain névvel használja, az eszköz neve úgy változik meg, hogy megegyezzen a készülék bejegyzéséhez használt névvel. Csengési beállítások A csengési mód és a csengőhang megváltoztatás 1. Nyomja meg a HÍVÁS/KÜLDÉS gombot a Telefon képernyő megnyitásához, majd érintse meg a Menü > Beállítások elemet. 2. A Telefon fülön válassza ki a kívánt Csengetési típus és Csengőhang a listáról, majd érintse meg az OK gombot. Tippek Használhat csengőhangként *.wav, *.mid, *.mp3, *.wma és más típusú hangfájlokat, melyeket az Internetről töltött le, vagy a számítógépről másolt át. A zenefájl gyorsan beállítható csengőhangként, ha megérinti és lenyomva tartja a zenefájlt, majd kiválasztja a Beállítás csengőhangnak lehetőséget. A csengőhangként használható hangfájlformátumok teljes listáját a Függelék Specifikációk című szakasza tartalmazza. Ha saját hangfájlt szeretne csengőhangként használni, akkor másolja át a készülék /My Documents/Csengőhangok mappájába, majd válassza ki a hangot a készülék Csengőhang listájáról. Ha többet szeretne megtudni a fájlok másolásáról, olvassa el a Fájlok másolása és kezelése részt ebben a fejezetben.

304 304 A készülék kezelése Ébresztők és értesítések Ébresztő beállítása 1. A Kezdőképernyőn, az Otthoni fülön érintse meg az időkijelzőt, majd a Ébresztő fület. 2. Érintse meg a <Leírás> elemet, majd adja meg az ébresztő nevét. 3. Koppintson arra a napra, amelyre be szeretné állítani az ébresztőt. Az egyes napokat megérintve több napot is kiválaszthat. Érintse meg újra a nap kijelölésének megszüntetéséhez. 4. Koppintson az időpont elemre, ekkor megnyílik egy óra, amelynek a segítségével beállíthatja az ébresztő időpontját. Tipp Húzhatja az óra és a percmutatót is az idő beállításához. 5. Érintse meg az ébresztő ikont ( ) majd adja meg az ébresztő típusát. Villogó fényjelzést, egyetlen hangjelzést, ismétlődő hangjelzést vagy rezgést választhat. 6. Ha hangjelzés lejátszását választja, akkor kattintson a Hangjelzés jelölőnégyzet melletti listára és válassza ki a kívánt hangot. Az eseményekre és a műveletekre vonatkozó figyelmeztetés kiválasztás 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Hangok > Speciális elemet. 2. A Hangok fülön található jelölőnégyzetekkel adja meg, hogy milyen értesítést szeretne kapni. 3. Az Értesítések fül Esemény területén kattintson az esemény nevére, majd a jelölőnégyzetekkel adja meg, hogy milyen értesítést szeretne kapni. Többféle lehetőség közül is választhat (hangjelzés, üzenet megjelenése, villogó fényjelzés vagy rezgés). Tipp A hangjelzések és a villogó fényjelzések kikapcsolásával kímélheti az akkumulátor töltését. A bekapcsolható értesítések típusa az adott eseménytől függ. Például csak a Hangjelzés és Rezgés értesítés aktiválható ActiveSync esemény esetén.

305 A készülék kezelése 305 Telefonos szolgáltatások A készülék képes közvetlen kapcsolatot létesíteni a mobiltelefon-hálózattal, így Ön különféle telefonos szolgáltatásokhoz férhet hozzá a készülékkel, illetve módosíthatja a szolgáltatások beállításait. Telefonos szolgáltatás például a Hívástovábbítás, a Hívásvárakoztatás, a Hangposta stb. Arról, hogy a készülékkel mely telefonos szolgáltatásokat érheti el, a szolgáltató ügyfélszolgálatától kaphat információt. A telefonos szolgáltatások elérése és beállításaik módosítása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. 2. A Személyes fülön, érintse meg a Telefon > Szolgáltatások fület. 3. Válassza ki azt a szolgáltatást, amelyet igénybe szeretne venni, majd kattintson a Beállítások lekérdezése elemre. 4. Válassza ki a kívánt opciót, majd kattintson az OK gombra. A telefonos szolgáltatások testre szabásáról a készülék súgójában talál további információt A Csatlakozás beállítása varázslóhasználata A Csatlakozás beállítása varázsló beállítja a készülék adatkapcsolatait, például a GPRS-t, a WAP-ot és az MMS-t, így nem kell kézzel beírni a beállításokat a készülékbe. Ehhez csupán ki kell választania a hálózati szolgáltatót, majd a Csatlakozás beállítása varázsló elvégzi az összes szükséges beállítást. A készülék adatkapcsolatainak automatikus beállításához Amikor először kapcsolja be a készüléket vagy új SIM kártyát helyez a készülékbe és bekapcsolja, akkor látni fog egy értesítési üzenetet a Csatlakozás beállítása varázslótól, amely arról tájékoztat, hogy a készülék automatikusan konfigurálja a készülék csatlakozási beállításait.

306 306 A készülék kezelése 1. Érintse meg az Igen gombot az értesítési üzeneten. Megjegyzés Ha a SIM-kártya több szolgáltatói profilt támogat, akkor a következő megjelenő üzenet megjeleníti a választható hálózati profilokat. Használja ki a használni kívánt profilt, és érintse meg az OK gombot. 2. Amikor a készülék rákérdez, hogy automatikusan konfigurálni akarja-e a készülékben a megfelelő hálózati beállításokat, érintse meg a Igen elemet. A Csatlakozás beállítása varázsló meghatározza a készülék adatkapcsolati beállításait. 3. Miután a Csatlakozás beállítása varázsló befejezte a konfigurációt, érintse meg az Újraindítás gombot. A hálózati szolgáltató kézzel történő kiválasztása adatkapcsolatokhoz Kézzel is kiválaszthatja a hálózati szolgáltatóját a Csatlakozás beállítása képernyőn. A Csatlakozás beállítása ezután újra beállítja a készülék adatkapcsolatait a kiválasztott szolgáltató beállításai alapján. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Kapcsolatok fülön érintse meg a Csatlakozás beállítása lehetőséget. 3. Válassza ki a használni kívánt hálózatnak megfelelő Ország és Szolgáltató beállítását, majd érintse meg az OK gombot. Megjegyzés Ha olyan országot és/vagy szolgáltatót választ, amely eltér a behelyezett SIM kártya hálózati szolgáltatójától, akkor lehetséges, hogy a hálózati szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

307 A készülék kezelése Amikor a készülék rákérdez, hogy az adatkapcsolatot a kiválasztott hálózat alapján szeretné beállítani, érintse meg az Igen elemet. A Csatlakozás beállítása varázsló meghatározza az adatkapcsolati beállításokat. 5. Miután a Csatlakozás beállítása varázsló befejezte a konfigurációt, érintse meg az Újraindítás gombot Feladatkezelő használata A Feladatkezelő segítségével megjeleníthetők és leállíthatók a programok, konfigurálható a gomb, valamint engedélyezhető a Gyorsmenü a Kezdőképernyőn. A Feladatkezelő megnyitása Érintse meg a Gyorsmenü gombot a Kezdőképernyő jobb felső sarkában a gyorsmenü megnyitásához, majd érintse meg a elemet; vagy A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. A Rendszer fülön érintse meg a Feladatkezelő lehetőséget. Visszaváltás futó programra Érintse meg a program nevét a gyorsmenüben. A Feladatkezelő képernyő Futtatás lapján kattintson a program nevére, tartsa rajta az érintőceruzát, majd kattintson az Aktiválás. A Kilépés ( ) gomb konfigurálása A Kilépés gomb konfigurálható úgy, hogy amikor Ön rákattint, akkor záruljon be a futó program, illetve úgy is, hogy csak ideiglenesen zárja be a program képernyőjét, de maga a program fusson tovább. 1. A Feladatkezelő képernyőn váltson át a Gomb fülre. 2. Jelölje be az A programok X gombbal történő bezárásának engedélyezése jelölőnégyzetet.

308 308 A készülék kezelése Megjegyzés Ha az A programok az X gombbal történő bezárásának engedélyezése jelölőnégyzet nincs bejelölve, akkor a Kilépés gombra kattintás hatására csak a programok képernyője zárul be. Ebben az esetben a programok futása a háttérben folytatódik. 3. Adja meg a programok leállítására alkalmazni kívánt műveletet (kattintás az gombra vagy kattintás a gombra és az érintőceruza rajta tartása). 4. Érintse meg az OK gombot. A futó programok bezárása a Feladatkezelőből 1. A Feladatkezelő képernyőn érintse meg a Futtatás fület. Tipp 2. Tegye a következő valamelyikét: Jelölje be a bezárni kívánt programok jelölőnégyzetét, majd kattintson a Kijelöltek leállítása elemre. Érintse meg az Összes leállítása elemet a listán szereplő összes program bezárásához. A Menü> Összes leállítása kivéve a megjelölteket elemre kattintva az összes programot bezárhatja azok kivételével, amelyek jelölőnégyzete be van jelölve. A futó programokat a Kezdőképernyőn található gyorsmenüből is bezárhatja. A részletekért lásd a Gyorsmenü részt a 1. fejezetben. Futó program felvétele a kivételek listára Ha felvesz egy futó programot a Kivételek listára, z adott program nem zárul be, amikor Ön megérinti a Kijelöltek leállítása vagy az Összes leállítása elemet, valamint ezek a programok nem jelennek meg az a Kezdőképernyőn elérhető gyorsmenüben sem. 1. A Feladatkezelő képernyőn érintse meg a Futtatás fület. 2. Kattintson a programnak a listán szereplő nevére, tartsa rajta az érintőceruzát, majd kattintson a Hozzáadás a kivételekhez parancsra.

309 Tipp A készülék kezelése 309 Ha el szeretne távolítani egy programot a kivételek listájáról, akkor érintse meg a Kivételek fület,jelölje be a megfelelő program jelölőnégyzetét, majd érintse meg az Eltávolítás elemet. A gyorsmenüben megjelenő programok rendezési módjának és ikonméretének beállítása 1. A Feladatkezelő képernyőn érintse meg az Egyéb fület. 2. A Programok rendezése a gyorsmenüben a következő szerint opciónál, válassza ki, hogy a Program neve vagy a Memória felhasználtsága legyen a rendezési elv. A lista elemei növekvő sorrend szerint jelennek meg. 3. A programikon mérete a gyorsmenüben lehetőségnél, válassza ki, hogy Kisméretű vagy Nagyméretű ikonokat szeretne használni A készülék védelme A SIM-kártya védelme PIN-kóddal A SIM-kártya PIN-kód (Personal Identification Number, személyes azonosító szám) hozzárendelésével védhető a jogosulatlan hozzáféréstől. Az alapértelmezett SIM kártya PIN-kódot a mobilszolgáltató adja meg. A SIM-kártya PIN-kód aktiválása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. 2. A Személyes fülön, érintse meg a Telefon > PIN/PIN2 fület. 3. Jelölje be a PIN-kód kérése a telefon használatakor jelölőnégyzetet. 4. Adja meg a PIN számot, majd érintse meg az OK gombot. A PIN-kódot bármikor megváltoztathatja a PIN-kód módosítása elemre kattintva. Tipp Segélyhívást bármikor, PIN-kód megadása nélkül is lehet kezdeményezni a készülékkel.

310 310 A készülék kezelése A készülék védelme jelszóval Fokozhatja adatainak biztonságát, ha kötelezővé teszi jelszónak a készülék minden bekapcsolásakor történő megadását. Jelszó beállítása a készüléken 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. 2. A Személyes fülön érintse meg a Lezárás gombot. 3. Jelölje be az Értesítsen, ha az eszköz ennyi ideig nincs haszn. jelölőmezőt, majd határozza meg az az időtartamot, melynek letelte után a készülék jelszót kér. 4. A Jelszó típusa mezőben adja meg, hogy milyen típusú jelszót szeretne használni. Tipp Ha a készülék hálózathoz való csatlakozásra van konfigurálva, akkor a magasabb szintű védelem érdekében alfanumerikus jelszót használjon. 5. Írja be a jelszót a Jelszó és a Megerősítés mezőbe. 6. Érintse meg az OK gombot. A készülék következő bekapcsolásakor be kell írnia a jelszót. Megjegyzések Annak biztosítása érdekében, hogy segélykérés kezdeményezésére mindig legyen lehetőség a készülékkel, ne adjon meg olyan jelszót, amely a helyi segélykérő számmal kezdődik. Ha adott meg emlékeztetőt, akkor az a jelszó ötszöri hibás megadását követően jelenik meg. Minden alkalommal, amikor hibás jelszót ad meg, megnő a készülék válaszideje, egészen addig, amíg látszólag nem is válaszol. Ha elfelejti a jelszót, akkor hardveres alaphelyzetbe állítást kell végeznie, illetve törölnie kell a készülék memóriáját. Mielőtt megtenné ezt, készítsen biztonsági másolatot az adatokról és a fájlokról, így vissza tudja állítani őket a készülékre. A készülék hardveres újraindításáról és a memória törléséről olvassa el a A készülék újraindítása című szakaszában.

311 A készülék kezelése 311 Fájlok titkosítása a tárolókártyán Be lehet állítani úgy a készüléket, hogy titkosítsa a fájlokat, amikor azokat a tárolókártyára menti. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb lehetőséget. 2. A Rendszer fülön érintse meg a Titkosítás elemet. 3. Válassza a Fájlok titkosítása a tárolókártyára mentéskor opciót. Megjegyzések A titkosított fájlokat csak azon a készüléken lehet megnyitni, amelyiken titkosították azokat. Fontos A titkosított fájlok ugyanúgy megnyithatók, mint a többi fájl, de csak azon a készüléken, amelyik a titkosításukat végrehajtotta. A fájlok megtekintéséhez semmilyen más műveletre nincs szükség. Ha a Fájlok titkosítása a tárolókártyára mentéskor opció engedélyezett, készítsen biztonsági mentést a tárolókártyán lévő összes fájlról mielőtt törölné a Háttértároló törlés, teljes újraindítást végezne vagy frissítené a ROM rendszerszoftvert.háttértároló törlése Ellenkező esetben többé nem tud majd hozzáférni a tárolókártyán lévő titkosított fájlokhoz. A tárolókártya és a számítógép között az ActiveSync vagy a Windows Mobile-eszközközpont segítségével vigye át a fájlokat. A művelet után másolja vissza a fájlokat a tárolókártyára.

312 312 A készülék kezelése 13.7 Memóriakezelés A szabad memóriaterület méretének megjelenítése 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Rendszer fülön érintse meg a Memória > Fő fület. A Fő lapon látható, hogy mennyi memóriát foglalnak az adatok, illetve a programok, valamint mekkora a szabad és a foglalt terület mérete. A tárolókártyán rendelkezésre álló hely megtekintése 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Rendszer fülön érintse meg a Memória > Memóriakártya fület. Ha kevés a készülék szabad memóriája, akkor a következő módokon szabadíthat fel memóriát: Zárja be azokat a programokat, amelyek pillanatnyilag nincsenek használatban. Helyezzen be egy tárolókártyát, majd a helyezze át a fájlokat és az ek mellékleteit a tárolókártyára. Törölje a felesleges fájlokat. Kattintson a Start > Programs (Programok) > Intéző elemre. Koppintson a kívánt fájlra, tartsa rajta az érintőceruzát, majd koppintson a Törlés parancsra. Törölje a nagyméretű fájlokat. A nagyobb méretű fájlok kereséséhez érintse meg a Start > Programs (Programok) > Keresés elemet. A Típus listáról válassza a Nagyobb mint 64 KB elemet, majd Keresés elemre. Az Opera Mobile vagy az Internet Explorer Mobile alkalmazásban törölje az ideiglenes internetfájlokat és az előzményeket. Távolítsa el azokat a programokat, amelyeket már nem használ. Az eszköz alapállapotba állítása.

313 13.8 A készülék újraindítása A készülék kezelése 313 Szoftveres újraindítás Egyes esetekben szükség lehet a készülék újraindítására. A készülék szoftveres (más szóval normál) újraindításakor törlődik az aktív programok memóriája, és minden aktív program futása megszakad. Erre a műveletre akkor lehet szükség, ha a készülék a megszokottnál lassabban működik, esetleg valamelyik program nem fut megfelelően. A szoftveres újraindításra egyes programok telepítésekor is szükség lehet. A szoftveres újraindítás végrehajtásakor a futó programok nem mentett adatai elvesznek. Szoftveres újraindítás végrehajtása 1. Vegye le a készülék hátlapját. (További részleteket A hátlap eltávolítása részben talál az 1. fejezetben.) 2. Húzza ki az érintőceruzát, és a hegyével nyomja meg az akkumulátortér mellett található ÚJRAINDÍTÁS gombot. A készülék újraindul, és megjeleníti a Kezdőképernyőt. RESET Hardveres újraindítás Szükség esetén hardveresen (más szóval teljesen) újraindítható a készülék. Hardveres újraindítást csak akkor hajtson végre, ha a szoftveres újraindítással nem tudja elhárítani a problémát. A hardveres újraindításkor a készülék az alapállapotába kerül vissza, vagyis abba az állapotba, amelyben a megvásárlásakor és első bekapcsolásakor volt. Minden telepített program, bevitt adat és a készülék testreszabását szolgáló beállítás elvész. A készüléken kizárólag a Windows Mobile szoftverek és az egyéb előre telepített programok maradnak meg.

314 314 A készülék kezelése Figyelem! Fontos A művelettel gyári alapállapotába állítja vissza a készüléket. Ügyeljen arra, hogy a hardveres újraindítás előtt minden telepített programról és minden felhasználói adatról biztonsági másolatot kell készítenie. Ha a Fájlok titkosítása a tárolókártyára mentéskor opció engedélyezett, készítsen biztonsági mentést a tárolókártyán lévő összes fájlról mielőtt törölné a Háttértároló törlése, teljes újraindítást végezne vagy frissítené a ROM rendszerszoftvert. Ellenkező esetben többé nem tud majd hozzáférni a tárolókártyán lévő titkosított fájlokhoz. A tárolókártya és a számítógép között az ActiveSync vagy a Windows Mobile-eszközközpont segítségével vigye át a fájlokat. A művelet után másolja vissza a fájlokat a tárolókártyára. Hardveres újraindítás végrehajtása 1. Kapcsolja ki a készüléket. 2. Nyomja meg és tartsa nyomva a HANGERŐ LE és az ENTER gombokat, majd nyomja meg a BEKAPCSOLÓ gombot. Ekkor a következő üzenet jelenik meg a képernyőn: Ezzel a művelettel minden személyes adatot töröl, és minden beállítást gyári alapértékre állít vissza. A gyári alapértékek visszaállításához nyomja meg a Hangerő Fel gombot, a művelet elvetéséhez pedig bármely másik gombot. 3. Nyomja meg a HANGERŐ FEL gombot a hardveres újraindítás elvégzéséhez, vagy nyomjon meg bármilyen másik gombot az újraindítás visszavonásához.

315 A készülék kezelése 315 Háttértároló törlése A Háttértároló törlésével is vissza lehet állítani a készülék gyári alapbeállítását. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Rendszer fülön érintse meg a Háttértároló törlése elemet. 3. Írja be az 1234 kódot, majd kattintson az Igen gombra Windows Update A készüléken futó Windows Mobile operációs rendszer frissíthető a rendelkezésre álló biztonsági és egyéb javításokkal. A Windows Update beállítása A Windows Update első futtatásakor meg kell adnia, hogy a Windows Update hogyan keresse a javításokat a Microsoft webhelyén. 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Rendszer fülön érintse meg a Windows Update lehetőséget. 3. A Frissítés beállítása képernyőn, kattintson a Tovább elemre. 4. Adja meg, hogyan szeretné keresni a frissítéseket, Manuális vagy Automatikus, majd érintse meg a Tovább gombot. Megjegyzés Ha az Automatikus lehetőséget választja, akkor a készülék megkérdezi, hogy a jelenlegi adatátviteli előfizetést szeretné-e használni a frissítések keresésére. Jelölje be vagy törölje az Az adatkapcsolati előfizetés használata a frissítések keresésére és letöltésére jelölőnégyzetet, majd koppintson a Tovább elemre. 5. Érintse meg a Befejezés elemet.

316 316 A készülék kezelése A frissítések keresése 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Rendszer fülön érintse meg a Windows Update lehetőséget. 3. Érintse meg az Ellenőrzés most lehetőségre. Megjegyzés Valószínűleg a készülék csak az esetek egy részében fog újabb frissítést találni a Windows Mobile operációs rendszerhez. A frissítési információk a Windows Mobile webhelyen érhetők el. A Windows Update beállításainak megváltoztatása 1. A Kezdőképernyőn csúsztassa az ujját a Beállítások fülre, majd érintse meg a Egyéb elemet. 2. A Rendszer fülön érintse meg a Windows Update elemet. 3. Kattintson a Menü elemre, majd válassza ki a módosítani kívánt beállítást. A Kapcsolatok elemet megérintve megadhatja, hogy a készülék hogyan csatlakozzon az Internetre a frissítések keresésekor. Az Ütemezés módosítása elemet megérintve megváltoztathatja, hogy a Windows Update hogyan keresse a Windows Mobile operációs rendszer frissítéseit.

www.htc.com Felhasználói kézikönyv

www.htc.com Felhasználói kézikönyv www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.

Részletesebben

www.htc.com Felhasználói kézikönyv

www.htc.com Felhasználói kézikönyv www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.

Részletesebben

Az Ön kézikönyve HTC TOUCH CRUISE (09) http://hu.yourpdfguides.com/dref/3022643

Az Ön kézikönyve HTC TOUCH CRUISE (09) http://hu.yourpdfguides.com/dref/3022643 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató HTC TOUCH CRUISE (09). Megtalálja a választ minden kérdésre az HTC TOUCH CRUISE (09) a felhasználói

Részletesebben

www.htc.com Felhasználói kézikönyv

www.htc.com Felhasználói kézikönyv www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.

Részletesebben

www.htc.com Felhasználói kézikönyv

www.htc.com Felhasználói kézikönyv www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.

Részletesebben

Smart Phone Használati útmutató. www.htc.com

Smart Phone Használati útmutató. www.htc.com Smart Phone Használati útmutató www.htc.com Grantulálunk az új Windows Mobile telefonjához A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. www.htc.com

Felhasználói kézikönyv. www.htc.com Felhasználói kézikönyv www.htc.com A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat A TELEFON MEGVÁSÁRLÁSAKOR ANNAK AKKUMULÁTORA NINCS TELJESEN FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A TELEFON TÖLTÉSE KÖZBEN.

Részletesebben

Az első lépések útmutató

Az első lépések útmutató Az első lépések útmutató A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN. HA FELNYITJA

Részletesebben

Az Ön kézikönyve HTC HD2 http://hu.yourpdfguides.com/dref/3022422

Az Ön kézikönyve HTC HD2 http://hu.yourpdfguides.com/dref/3022422 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató HTC HD2. Megtalálja a választ minden kérdésre az HTC HD2 a felhasználói kézikönyv (információk, leírások,

Részletesebben

www.htc.com Felhasználói kézikönyv

www.htc.com Felhasználói kézikönyv www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.

Részletesebben

Az Ön kézikönyve HTC P3470 http://hu.yourpdfguides.com/dref/3462352

Az Ön kézikönyve HTC P3470 http://hu.yourpdfguides.com/dref/3462352 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató HTC P3470. Megtalálja a választ minden kérdésre az HTC P3470 a felhasználói kézikönyv (információk,

Részletesebben

CJB1JM0LCAPA. Rövid használati utasítás

CJB1JM0LCAPA. Rövid használati utasítás CJB1JM0LCAPA Rövid használati utasítás Az óra bemutatása Hangszóró Töltőport Be-/kikapcsoló gomb Tartsa lenyomva 3 másodpercig a be-/kikapcsoláshoz. Tartsa lenyomva 10 másodpercig a kényszerített újraindításhoz.

Részletesebben

XIAOMI NDZ-03-GA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

XIAOMI NDZ-03-GA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ XIAOMI NDZ-03-GA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Bevezetés Köszönjük, hogy Xiaomi terméket választott! Kérjük, használatba vétel előtt olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást, hogy a készüléket könnyen és

Részletesebben

Felhaszálói kézikönyv

Felhaszálói kézikönyv www.htc.com Felhaszálói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.

Részletesebben

2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron. Kezelési útmutató

2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron. Kezelési útmutató 2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron Kezelési útmutató Technikai specifikáció: RAM Memória: 1GB Dual Core Cortex A7 1.3GHz processzor 3,5 kapacitív érintőkijelző 320 x 480 px felbontással

Részletesebben

CK-100 Nokia autóskészlet 9210124/1

CK-100 Nokia autóskészlet 9210124/1 CK-100 Nokia autóskészlet 9210124/1 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, a Navi és az Eredeti Nokia tartozékok (Nokia Original Accessories) logó a Nokia Corporation bejegyzett

Részletesebben

Kezdõ lépések. Nokia N93i-1

Kezdõ lépések. Nokia N93i-1 Kezdõ lépések Nokia N93i-1 A készülék gombjai és részei összecsukott mód 2. kiadás HU, 9253949 Típusszám: Nokia N93i-1. A további hivatkozásokban Nokia N93i néven szerepel. 1 A fõ kamera és az objektív.

Részletesebben

SJ4000 Felhasználói útmutató

SJ4000 Felhasználói útmutató SJ4000 Felhasználói útmutató Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak közelébe, mint például mágnes és elektromos motor. Kerülje az

Részletesebben

SJ5000 Felhasználói útmutató

SJ5000 Felhasználói útmutató SJ5000 Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4, B u d a p e s t M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket

Részletesebben

MD-3 Nokia zenei hangszórók

MD-3 Nokia zenei hangszórók MD-3 Nokia zenei hangszórók MAGYAR Az MD-3 sztereó hangszórók kiváló hangminõséget biztosítanak egy kompatibilis Nokia készüléken vagy más audiokészüléken történõ zenevagy rádióhallgatás közben. A hangszórók

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DG120. 2008 DreimGO.com All rights reserved. Website: www.dreimgo.com

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DG120. 2008 DreimGO.com All rights reserved. Website: www.dreimgo.com HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DG120 2008 DreimGO.com All rights reserved. Website: www.dreimgo.com 1 BIZTONSÁGI FIGYELMEZTETÉSEK Saját biztonsága érdekében ne használja a készülék gombjait vezetés közben. Használja

Részletesebben

Rövid üzembehelyezési útmutató SE888

Rövid üzembehelyezési útmutató SE888 Rövid üzembehelyezési útmutató SE888 A doboz tartalma Kézibeszélő * Bázisállomás Töltő * Adapter * Hálózati csatlakozóvezeték ** Gyors áttekintő útmutató CD-ROM Garancia Megjegyzés * A több kézibeszélőt

Részletesebben

www.htc.com Felhasználói kézikönyv

www.htc.com Felhasználói kézikönyv www.htc.com Felhasználói kézikönyv A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN.

Részletesebben

JABRA MOVE WIRELESS. Használati útmutató. jabra.com/movewireless

JABRA MOVE WIRELESS. Használati útmutató. jabra.com/movewireless Használati útmutató jabra.com/movewireless 1. ÜDVÖZÖLJÜK...3 2. A DOBOZ TARTALMA... 4 3. A FEJHALLGATÓ VISELÉSE...5 3.1 A MAGASSÁG BEÁLLÍTÁSA 4. A FEJHALLGATÓ FELTÖLTÉSE... 6 4.1 AKKUMULÁTOR TÖLTÖTTSÉGJELZŐ

Részletesebben

3G185 router Li-ion akkumulátor Usb kábel Telepítési útmutató.

3G185 router Li-ion akkumulátor Usb kábel Telepítési útmutató. 1. Doboz Tartalma: 3G185 router Li-ion akkumulátor Usb kábel Telepítési útmutató. Rendszer követelmények Az alábbi böngészők támogatottak:ie,firefox, Google Chrome, Safari, Opera. Az alábbi operációs rendszerek

Részletesebben

Ismerkedés a PadFone 2 készülékkel

Ismerkedés a PadFone 2 készülékkel Gyors útmutató E7674 Első kiadás Copyright 2012 ASUSTeK COMPUTER INC. Minden jog fenntartva. Az ASUSTeK COMPUTER INC. ( ASUS ) előzetes írásos engedélye nélkül ennek a kiadványnak, illetve a benne leírt

Részletesebben

HP UC kihangosító. Felhasználói útmutató

HP UC kihangosító. Felhasználói útmutató HP UC kihangosító Felhasználói útmutató Copyright 2014, 2015 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Bluetooth jelölés a jogtulajdonos védjegye, amelyet a Hewlett-Packard Company licencmegállapodás

Részletesebben

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 1. Csomag tartalma 1. 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 2. A készülék áttekintése 15 16 3 4 5 6 1 2 13 14 10 9 8 11 12 7 HU - 1 1 2 3 4 5 6 7

Részletesebben

1. Csomag tartalma. 2. A készülék áttekintése. Kezdő lépések

1. Csomag tartalma. 2. A készülék áttekintése. Kezdő lépések Kezdő lépések 1. Csomag tartalma 1. ekönyv olvasó főegység 2. Tápadapter 3. USB-kábel 4. Rövid használati útmutató 5. Garancialevél 6. Hordozótok 2. A készülék áttekintése 7 ekönyv olvasó HU - 1 1 2 3

Részletesebben

DVR-338 DIGITÁLIS DIKTAFON HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

DVR-338 DIGITÁLIS DIKTAFON HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DVR-338 DIGITÁLIS DIKTAFON HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A készülék bemutatása 1 REC - Felvétel gomb 2 Stop/Kikapcsolás gomb 3 UP - FEL/Visszatekerés 4 DOWN LE/Előretekerés 5 HOLD - Billentyűzár 6 VOL + (hangerő

Részletesebben

Ismerkedés a MyPal készülékkel. Kezelőszervek a hátlapon

Ismerkedés a MyPal készülékkel. Kezelőszervek a hátlapon Ismerkedés a MyPal készülékkel Kezelőszervek az előlapon Kezelőszervek az oldalon Kezelőszervek a hátlapon Kezelőszervek a készülék tetején Kezelőszervek a készülék alján A MyPal készülék beüzemelése Mielőtt

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 1 5 3, B u d a p e s t B o c s k a i u. 8 Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak

Részletesebben

Használati útmutató Tartalom

Használati útmutató Tartalom Használati útmutató Tartalom Általános ismertetés... 2 Belső akkumulátor tesztelése...2 Jármű indítása... 2 Belső akkumulátor töltése...2 Az akkumulátorra nincs garancia... 3 Javaslatok, figyelmeztetések...

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Owner s Guide December 6, 2010 NSOG-1.0-100 Legal 2 2 Jogi nyilatkozat A szerzői jogok tulajdonosa: 2011 Google Inc. Minden jog fenntartva. Copyright 2010 Google Inc. All rights

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÜLSŐ AKKUMULÁTOR PNI mAh

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÜLSŐ AKKUMULÁTOR PNI mAh HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÜLSŐ AKKUMULÁTOR PNI 1014 10000mAh Utasítások: Köszönjük, hogy megvásárolta ezt a terméket. Az első használat előtt, kérjük olvassa el ezt a kézikönyvet, a termék megfelelő használata

Részletesebben

Az Ön kézikönyve HTC TOUCH PRO http://hu.yourpdfguides.com/dref/3022900

Az Ön kézikönyve HTC TOUCH PRO http://hu.yourpdfguides.com/dref/3022900 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató HTC TOUCH PRO. Megtalálja a választ minden kérdésre az HTC TOUCH PRO a felhasználói kézikönyv (információk,

Részletesebben

CMP-VOIP80. VoIP telefon + vezeték nélküli DECT telefon. English Deutsch Français Nederlands Italiano Español Magyar Suomi Svenska Česky ANLEITUNG

CMP-VOIP80. VoIP telefon + vezeték nélküli DECT telefon. English Deutsch Français Nederlands Italiano Español Magyar Suomi Svenska Česky ANLEITUNG MANUAL MODE D EMPLOI MANUALE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BRUKSANVISNING CMP-VOIP80 VoIP telefon + vezeték nélküli DECT telefon ANLEITUNG GEBRUIKSAANWIJZING MANUAL DE USO KÄYTTÖOHJE NÁVOD K POUŽITÍ Česky Svenska

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv M300. Video Kaputelefon Monitor

Felhasználói Kézikönyv M300. Video Kaputelefon Monitor Felhasználói Kézikönyv M300 Video Kaputelefon Monitor TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1 Monitor kijelző állapotok 2. KIJELZŐ FUNKCIÓK ÉS IKONOK LEÍRÁSA 2.1 Kitekintés funkció 2.2 Portás funkció

Részletesebben

myphone 2015. Minden jog fenntartva. myphone HaloX Használati útmutató

myphone 2015. Minden jog fenntartva. myphone HaloX Használati útmutató Használati útmutató 1 csomag tartalma: Használat előtt ellenőrizze a csomag tartalmát: készülék, akkumulátor, töltő, töltő állomás, microusb kábel, használati útmutató, Amennyiben valamely tartozék hiányzik,

Részletesebben

HU Használati útmutató

HU Használati útmutató HU Használati útmutató Kezelők és kijelző 1. Bekapcsoló gomb 2. USB csatlakozó (Quick Charge 3.0) 3. Micro-USB csatlakozó 4. USB csatlakozó 5. Kapacitásjelző LED 6. Zseblámpa funkció LED-je 7. Kábel: Micro-USB

Részletesebben

HU Használati útmutató

HU Használati útmutató HU Használati útmutató Köszönjük, hogy a Hama termékét választotta. Kérjük, hogy figyelmesen és az elejétől a végéig olvassa el a használati útmutatót. A dokumentumot gondosan őrizze meg, mert még szüksége

Részletesebben

Gyorsbeállítási útmutató Mobiltelefon SM 01

Gyorsbeállítási útmutató Mobiltelefon SM 01 Gyorsbeállítási útmutató Mobiltelefon SM 01 Tartalomjegyzék 1. Biztonsági előírások... 2 2. A készülék megismerése... 3 2.1 Technikai specifikációk... 3 2.2 Műszaki adatok... 4 3. A memóriakártya és a

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A. NOKIA PC SUITE 4.51a FOR NOKIA 6510 PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva.

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A. NOKIA PC SUITE 4.51a FOR NOKIA 6510 PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A NOKIA PC SUITE 4.51a FOR NOKIA 6510 PROGRAMCSOMAGHOZ Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. Tartalom 1. BEVEZETÉS...1 2. RENDSZERKÖVETELMÉNYEK...1 3. A PC SUITE

Részletesebben

Nokia N76-1. Kezdő lépések. 9254327, 2. kiadás HU

Nokia N76-1. Kezdő lépések. 9254327, 2. kiadás HU Nokia N76-1 Kezdő lépések 9254327, 2. kiadás HU A készülék gombjai és részei (összecsukott és kinyitott állapot) A továbbiakban: Nokia N76. 1 Jobb oldali fedélgomb 2 Középsõ gomb 3 Bal oldali fedélgomb

Részletesebben

Gyorskalauz NOKIA MMS BIZTONSÁGI KAMERA

Gyorskalauz NOKIA MMS BIZTONSÁGI KAMERA Gyorskalauz NOKIA MMS BIZTONSÁGI KAMERA A KAMERA HASZNÁLATBAVÉTELE KÉP RÖGZÍTÉSE A MOZGÁSÉRZÉKELÉS HASZNÁLATA AZ IDÕZÍTETT FELVÉTEL HASZNÁLATA A HÕMÉRSÉKLET ELLENÕRZÉSE 1. kiadás HU 9311305 Biztonságunk

Részletesebben

SJ4000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato

SJ4000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato SJ4000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak közelébe, mint például mágnes és elektromos motor. Kerülje

Részletesebben

Készülék informácók Készülék hardverének bemutatása.

Készülék informácók Készülék hardverének bemutatása. Készülék informácók Készülék hardverének bemutatása. Szám Tétel Funkciók 1 Earphone jack 2 Power Használjon headset-et a kézmentes telefonbeszéletéshez és zenehallgatáshoz. Tartsa lenyomva néhány másodpercig

Részletesebben

SJM10 Felhasználói útmutató

SJM10 Felhasználói útmutató SJM10 Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4 B u d a p e s t, M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket

Részletesebben

BLUETOOTH HANGFAL. Felhasználói kézikönyv. E-Boda Beat 100

BLUETOOTH HANGFAL. Felhasználói kézikönyv. E-Boda Beat 100 BLUETOOTH HANGFAL Felhasználói kézikönyv E-Boda Beat 100 Bevezető Köszönjük, hogy az E-boda Beat 100 Bluetooth hangfalat választotta. Használhatja ezt a készüléket okos telefonjával vagy tabletjével zenehallgatásra,

Részletesebben

UMAX. VisionBook 8Wi. Használati útmutató ásti balení

UMAX. VisionBook 8Wi. Használati útmutató ásti balení UMAX VisionBook 8Wi Használati útmutató ásti balení Csomag tartalma A csomag a következőket tartalmazza: Táblagép USB kábel Hálózati adapter Táblagép leírása Név Funkció 1. Audio port (3.5 mm) Fülhallgató,

Részletesebben

1. Csomag tartalma. 2. A készülék bemutatása

1. Csomag tartalma. 2. A készülék bemutatása 1. Csomag tartalma 1. Prestigio autós DVR 2. Tapadókorong 3. DC 5V autós töltő 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. AV-kábel 2. A készülék bemutatása 1 SD/MMC-kártyanyílás 10 Fel 2 Mikrofon 11

Részletesebben

Bluetooth párosítás. Felhasználói útmutató

Bluetooth párosítás. Felhasználói útmutató Bluetooth párosítás Felhasználói útmutató Copyright 2012, 2016 HP Development Company, L.P. A Microsoft, a Windows és a Windows Vista a Microsoft Corporation az Egyesült Államokban bejegyzett védjegyei.

Részletesebben

Külső kártyaeszközök Felhasználói útmutató

Külső kártyaeszközök Felhasználói útmutató Külső kártyaeszközök Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Java a Sun Microsystems, Inc. Egyesült Államokban bejegyzett védjegye. Az SD embléma az embléma tulajdonosának

Részletesebben

XIAOMI MDZ-15-DA. Bluetooth hangszóró HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

XIAOMI MDZ-15-DA. Bluetooth hangszóró HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ XIAOMI MDZ-15-DA Bluetooth hangszóró HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Bevezetés Köszönjük, hogy Xiaomi terméket választott! Kérjük, használatba vétel előtt olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást, hogy a

Részletesebben

Kezdő lépések. Nokia N95-1 9205559, 1. kiadás HU

Kezdő lépések. Nokia N95-1 9205559, 1. kiadás HU Kezdő lépések Nokia N95-1 9205559, 1. kiadás HU A készülék gombjai és részei (telefon mód) Típusszám: Nokia N95-1. A továbbiakban Nokia N95 néven szerepel. 1 Fõkapcsoló 2 és választógombok a parancsok

Részletesebben

BackBeat 100 sorozat. Használati útmutató

BackBeat 100 sorozat. Használati útmutató BackBeat 100 sorozat Használati útmutató Tartalomjegyzék A fejhallgató bemutatása 3 Ügyeljen a biztonságra! 3 Párosítás 4 Párosítás 4 Párosítás 4 Az alapok 5 Az eszköz be- és kikapcsolása 5 Hangerő állítása

Részletesebben

Az első lépések útmutató

Az első lépések útmutató Az első lépések útmutató A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN. HA FELNYITJA

Részletesebben

N150 Wi-Fi útválasztó (N150R)

N150 Wi-Fi útválasztó (N150R) Easy, Reliable & Secure Telepítési útmutató N150 Wi-Fi útválasztó (N150R) Védjegyek Az egyéb márka- és terméknevek a tulajdonosaik védjegyei vagy bejegyzett védjegyei. Az itt közölt adatok előzetes figyelmeztetés

Részletesebben

Köszönjük, hogy a LEAGOO termékét választottad! Mielőtt használni kezdenéd készüléked, kérjük gondosan olvasd el a kézikönyvet!

Köszönjük, hogy a LEAGOO termékét választottad! Mielőtt használni kezdenéd készüléked, kérjük gondosan olvasd el a kézikönyvet! KEZELÉSI ÚTMUTATÓ Köszönjük, hogy a LEAGOO termékét választottad! Mielőtt használni kezdenéd készüléked, kérjük gondosan olvasd el a kézikönyvet! A doboz tartalma: LEAGOO készülék Micro-USB adatkábel Töltő

Részletesebben

Külső eszközök Felhasználói útmutató

Külső eszközök Felhasználói útmutató Külső eszközök Felhasználói útmutató Copyright 2007 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett védjegye. Az itt szereplő információ

Részletesebben

800 120Km automatikus Fejlett A2DP & EDR Bluetooth profil

800 120Km automatikus Fejlett A2DP & EDR Bluetooth profil Használati utasítás Főbb jellemzők: Maximálisan 800 méter hatótávolság két motoros között, Valódi vezeték nélküli, kétirányú kommunikáció akár három motoros között Bluetooth kapcsolaton keresztül. Érthető

Részletesebben

Netis vezeték nélküli, N típusú USB adapter

Netis vezeték nélküli, N típusú USB adapter Netis vezeték nélküli, N típusú USB adapter Gyors üzembe helyezési útmutató WF-2109, WF-2111, WF-2116, WF-2119, WF-2119S, WF-2120, WF-2123, WF-2150, WF-2151, WF-2190, WF-2503 1 A csomag tartalma A csomag,

Részletesebben

Az Ön HTC Wildfire S Felhasználói kézikönyve

Az Ön HTC Wildfire S Felhasználói kézikönyve Az Ön HTC Wildfire S Felhasználói kézikönyve 2 Tartalom Tartalom Első lépések A doboz tartalma 8 HTC Wildfire S 8 Hátlap 10 SIM-kártya 10 Memóriakártya 13 Akkumulátor 14 Ki és bekapcsolás 17 A PIN-kód

Részletesebben

CD-ROM (Szoftver, Használati útmutató, garancia) 5V DC, 2.5A Áram-adapter

CD-ROM (Szoftver, Használati útmutató, garancia) 5V DC, 2.5A Áram-adapter Ez a terméket bármely ma használatos web böngészővel (pl. Internet Explorer 6 or Netscape Navigator 7.0) beállítható. Kezdő lépések DP-G321 AirPlus G 802.11g/2.4GHz Vezeték nélküli Multi-Port Nyomtató

Részletesebben

Plantronics Explorer 50. Használati útmutató

Plantronics Explorer 50. Használati útmutató Plantronics Explorer 50 Használati útmutató Tartalomjegyzék Üdvözöljük 3 A doboz tartalma 4 A headset bemutatása 5 Ügyeljen a biztonságra! 5 Párosítás és töltés 6 Párosítás 6 Párosítás mód aktiválása 6

Részletesebben

Home Media Server. A Home Media Server telepítése aszámítógépre. A médiafájlok kezelése. Home Media Server

Home Media Server. A Home Media Server telepítése aszámítógépre. A médiafájlok kezelése. Home Media Server 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek és cégek neve tulajdonosuk védjegye

Részletesebben

Point of View Android 2.3 Tablet Kézikönyv ProTab 2XL

Point of View Android 2.3 Tablet Kézikönyv ProTab 2XL Tartalom 1. Megjegyzések...2 2. Doboz tartalma...2 3. Termék áttekintése...3 4. Indítás és leállítás...4 5. Asztal...5 6. Gombok...5 7. Az App Drawer...6 8. Rendszerbeállítások...6 9. HDMI...8 10. Telepítés,

Részletesebben

Első lépések. Az útmutató tartalma: GAMEPAD. A Moto Mod csatlakoztatása és eltávolítása. A Moto Gamepad töltése

Első lépések. Az útmutató tartalma: GAMEPAD. A Moto Mod csatlakoztatása és eltávolítása. A Moto Gamepad töltése Első lépések Megmutatjuk, hogyan csatlakoztassa és használja Moto Mod modulját. Az útmutató tartalma: A Moto Mod csatlakoztatása és eltávolítása A Moto Gamepad töltése A Moto Gamepad vezérlőszervei Játékok

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv

Felhasználói Kézikönyv SA-1389A Hálózati IP Kamera Felhasználói Kézikönyv 1. LED Jelzések 1. Hálózat jelző LED 2. Riasztás LED 3. Felvételt jelző LED 4. Riasztó élesítés LED 5. Infravörös vevő LED LED jelzés funkciók és jelentések:

Részletesebben

Bevezető Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket! Ahhoz, hogy az eszközt minél tovább örömmel és megelégedéssel használhassa, kérjük az eszköz

Bevezető Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket! Ahhoz, hogy az eszközt minél tovább örömmel és megelégedéssel használhassa, kérjük az eszköz Bevezető Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket! Ahhoz, hogy az eszközt minél tovább örömmel és megelégedéssel használhassa, kérjük az eszköz használatba vétele előtt olvassa el ezt a rövid üzembehelyezési

Részletesebben

OTOsuite. Telepítési útmutató. Magyar

OTOsuite. Telepítési útmutató. Magyar OTOsuite Telepítési útmutató Magyar Ez a dokumentum leírja miképp telepítse az OTOsuite szoftvert DVD-ről, pendrive-ról vagy tömörített fájlból. Rendszerkövetelmények 1,5 GHz processzor vagy gyorsabb (ajánlott:

Részletesebben

GYORSINDÍTÁSI ÚTMUTATÓ

GYORSINDÍTÁSI ÚTMUTATÓ GYORSINDÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kamera áttekintése Lencse Mikrofon OLED képernyő Akkumulátorfedélkioldó LED jelzőfény Hangszóró Sztenderd 1/4"-os rögzítési pont Kioldó/Enter gomb Bekapcsolás/Mód váltása gomb Micro-USB

Részletesebben

TV Használati útmutató

TV Használati útmutató TV Használati útmutató TARTALOM Megjelenés.......................................... 3 Üzembe helyezés.................................... 4 Párosítás hallókészülékkel............................. 7 Jeltovábbítás........................................

Részletesebben

WH-800 Nokia sztereó fülhallgató /2

WH-800 Nokia sztereó fülhallgató /2 WH-800 Nokia sztereó fülhallgató 9211099/2 2009 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Eredeti Nokia tartozékok (Nokia Original Accessories) logó a Nokia Corporation bejegyzett

Részletesebben

GGMM M4. Használati útmutató. M4 vezeték nélküli hangrendszer csomag tartalma. Kezelő egység:

GGMM M4. Használati útmutató. M4 vezeték nélküli hangrendszer csomag tartalma. Kezelő egység: GGMM M4 Használati útmutató M4 vezeték nélküli hangrendszer csomag tartalma M4 hangszóró + PU bőr vállpánt + AC táp adapter + AUX audió kábel + + használati útmutató + garanciajegy Kezelő egység: POWER

Részletesebben

BackBeat PRO 2 BackBeat PRO 2 Special Edition. Használati útmutató

BackBeat PRO 2 BackBeat PRO 2 Special Edition. Használati útmutató BackBeat PRO 2 BackBeat PRO 2 Special Edition Használati útmutató Tartalomjegyzék Leírás 3 Hangerő 3 Zene lejátszása/szüneteltetése 3 Zeneszám kiválasztása 3 Nyílt zenehallgatás 3 Aktív zajszűrés 3 Töltés

Részletesebben

EM4028 PCI 10/100/1000 MBPS HÁLÓZATI ADAPTER

EM4028 PCI 10/100/1000 MBPS HÁLÓZATI ADAPTER EM4028 PCI 10/100/1000 MBPS HÁLÓZATI ADAPTER 2 MAGYAR EM4028 - PCI 10/100/1000 MBPS HÁLÓZATI ADAPTER Tartalomjegyzék 1.0 Bevezetés... 2 1.1 A csomag tartalma... 2 1.2 Mielőtt elkezdené... 2 2.0 A hardver

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv. Rii K18. Multimédiás Billentyűzet és Touchpad , Fax: Mobil: ,

Felhasználói Kézikönyv. Rii K18. Multimédiás Billentyűzet és Touchpad , Fax: Mobil: , Felhasználói Kézikönyv Rii K18 Multimédiás Billentyűzet és Touchpad 1141 Budapest, Fogarasi út 77. 1095 Budapest, Mester u. 34. Tel.: *220-7940, 220-7814, 220-7959, Tel.: *218-5542, 215-9771, 215-7550,

Részletesebben

TORONYVENTILÁTOR

TORONYVENTILÁTOR 10031517 10031518 TORONYVENTILÁTOR Tisztelt vásárló, gratulálunk, hogy megvásárolta termékünket. Hogy elkerülje a technikai hibákat, kérjük, olvassa el figyelmesen és kövesse a következő használati utasítást.

Részletesebben

A távirányító használata

A távirányító használata A távirányító használata A távirányító használata A távirányító használatával kapcsolatos óvintézkedések. Legyen óvatos a távirányítóval, különösen mert kicsi és könnyű. A leejtéstől vagy a kemény ütéstől

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. Movon MK50. Autós telefonkihangosító

Felhasználói kézikönyv. Movon MK50. Autós telefonkihangosító Felhasználói kézikönyv Movon MK50 Autós telefonkihangosító A CSOMAG TARTALMA 1. Kihangosító 2. Fém csipesz 3. Szivargyújtós töltő 4. Felhasználói kézikönyv 5. Hálózati töltő (opcionális) A KÉSZÜLÉK Hangszóró

Részletesebben

Kezelési útmutató VOYAGER LEGEND CS BLUETOOTH SYSTEM. Quantum-R Kft. Importőr:

Kezelési útmutató VOYAGER LEGEND CS BLUETOOTH SYSTEM. Quantum-R Kft. Importőr: VOYAGER LEGEND CS BLUETOOTH SYSTEM Kezelési útmutató Importőr: Quantum-R Kft. 1094. Budapest, Tűzoltó u. 79. Tel: 456-2060 Fax: 456-2069 quantumr@quantumr.hu www.quantumr.hu Doboz tartalma Headset irányítás

Részletesebben

Szerzői jog. Arty A3 1

Szerzői jog. Arty A3 1 Arty A3 Arty A3 0 Szerzői jog A GIGA-BYTE COMMUNICATIONS INC. valamennyi, a jelen dokumentumban szereplő mobilterméke, beleértve a készüléket, kiegészítőket, szoftvert, szöveget, zenét és képeket a GIGA-BYTE

Részletesebben

Az órát az első használat előtt legalább 2 órával fel kell tölteni.

Az órát az első használat előtt legalább 2 órával fel kell tölteni. Használati utasítás 1. Biztonsági figyelmeztetés Az órát az első használat előtt legalább 2 órával fel kell tölteni. Biztonsági kód Az alapértelmezett kód 1122. Ez a kód megakadályozza, hogy más személyek

Részletesebben

Szerzői jog GIGA-BYTE COMMUNICATIONS INC. GX2 1

Szerzői jog GIGA-BYTE COMMUNICATIONS INC. GX2 1 GX2 Szerzői jog A GIGA-BYTE COMMUNICATIONS INC. valamennyi, a jelen dokumentumban szereplő mobilterméke, beleértve a készüléket, kiegészítőket, szoftvert, szöveget, zenét és képeket a GIGA-BYTE COMMUNICATIONS

Részletesebben

Rövid üzembe helyezési útmutató. 1 Csatlakoztassa! 2 Bevezetés 3 Jó szórakozást! CD290 CD295

Rövid üzembe helyezési útmutató. 1 Csatlakoztassa! 2 Bevezetés 3 Jó szórakozást!   CD290 CD295 Regisztrálja termékét és vegye igénybe a rendelkezésre álló támogatást: www.philips.com/welcome CD290 CD295 Rövid üzembe helyezési útmutató 1 Csatlakoztassa! 2 Bevezetés 3 Jó szórakozást! A doboz tartalma

Részletesebben

RC12 Air Mouse. Használati útmutató

RC12 Air Mouse. Használati útmutató RC12 Air Mouse Használati útmutató Bevezetés Köszönjük, hogy Measy terméket választott! Kérjük, használatba vétel előtt olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást, hogy a készüléket könnyen és egyszerűen

Részletesebben

A Smart-UPS 1200/1500 VA 100/120/230 Vac rackbe szerelhető 1U telepítési útmutatója

A Smart-UPS 1200/1500 VA 100/120/230 Vac rackbe szerelhető 1U telepítési útmutatója A Smart-UPS 1200/1500 VA 100/120/230 Vac rackbe szerelhető 1U telepítési útmutatója Fontos biztonsági üzenetek Olvassa el alaposan az utasításokat, hogy megismerje a berendezést, mielőtt üzembe helyezi,

Részletesebben

RC11 Air Mouse. Használati útmutató

RC11 Air Mouse. Használati útmutató RC11 Air Mouse Használati útmutató Bevezetés Köszönjük, hogy Measy terméket választott! Kérjük, használatba vétel előtt olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást, hogy a készüléket könnyen és egyszerűen

Részletesebben

Kezdje itt Gyors üzembe helyezési útmutató

Kezdje itt Gyors üzembe helyezési útmutató Blu-ray Disc /DVD házimozi-rendszer BDV-EF1100 HU Kezdje itt Gyors üzembe helyezési útmutató BDV-EF1100 1 A doboz tartalma/a hangsugárzók üzembe helyezése BDV-EF1100 2 3 Televízió-készülék csatlakoztatása

Részletesebben

Telepítési megjegyzések Windows 7 és Windows Server 2008 R2 felhasználók részére

Telepítési megjegyzések Windows 7 és Windows Server 2008 R2 felhasználók részére FONTOS: Telepítési megjegyzések Windows 7 és Windows Server 2008 R2 felhasználók részére Sajnálattal értesítjük, hogy a készülékkel együtt szállított CD vagy DVD lemezen található automata telepítőprogramok

Részletesebben

Külső memóriakártyák. Felhasználói útmutató

Külső memóriakártyák. Felhasználói útmutató Külső memóriakártyák Felhasználói útmutató Copyright 2007 Hewlett-Packard Development Company, L.P. Az SD logó a tulajdonosának védjegye. A Java a Sun Microsystems, Inc. Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett

Részletesebben

REM Trade Hungary Kft. Budapest III.1036 Lajos utca 129.

REM Trade Hungary Kft. Budapest III.1036 Lajos utca 129. Használati útmutató Kedves Vásárló! Köszönjük, hogy a top5.hu által forgalmazott Meitrack MT90 típusszámú nyomkövető egységre esett a választása. Kérjük, hogy az első üzembe helyezést megelőzően figyelmesen

Részletesebben

Netis Vezetékes ADSL2+, N Modem Router Gyors Telepítési Útmutató

Netis Vezetékes ADSL2+, N Modem Router Gyors Telepítési Útmutató Netis Vezetékes ADSL2+, N Modem Router Gyors Telepítési Útmutató Modell szám: DL4201 Tartalomjegyzék 1. A csomag tartalma... 1 2. Hardware csatlakoztatása... 1 3. A modem webes felületen történő beüzemelése...

Részletesebben

Üzembe helyezési útmutató

Üzembe helyezési útmutató Üzembe helyezési útmutató Model: 5800d-1 Nokia 5800 XpressMusic 9211337, 1. kiadás HU A készülék gombjai és részei 8 Érintőképernyő 9 Másodlagos kamera 10 Hangerő/Nagyítás gomb 11 Média gomb 12 Képernyő-

Részletesebben

UMAX Visionbook 10Wi

UMAX Visionbook 10Wi UMAX Visionbook 10Wi Használati útmutató A csomag a következőket tartalmazza: Csomag tartalma Táblagép Billentyűzet Hálózati adapter Használati útmutató Táblagép leírása Felülnézet Oldalnézet balról Elölnézet

Részletesebben

Plantronics M70. -M90 sorozat. Használati útmutató

Plantronics M70. -M90 sorozat. Használati útmutató Plantronics M70 -M90 sorozat Használati útmutató Tartalomjegyzék Üdvözöljük 3 A doboz tartalma* 4 Nyelv kiválasztása 5 Párosítás 6 A headset bemutatása 7 Ügyeljen a biztonságra! 7 Kezelés 8 Hívás fogadása/befejezése

Részletesebben

Diva 852 ISDN T/A. Gyorstelepítési útmutató. www.eicon.com

Diva 852 ISDN T/A. Gyorstelepítési útmutató. www.eicon.com Diva 852 ISDN T/A Gyorstelepítési útmutató www.eicon.com Tartalom Bevezetés... 2 Jelzõlámpák... 2 Kábelek csatlakoztatása... 2 Telepítés Windows 98 alatt... 3 Telepítés Windows Me alatt... 4 Telepítés

Részletesebben

MÉRY Android Alkalmazás

MÉRY Android Alkalmazás MÉRY Android Alkalmazás Felhasználói kézikönyv Di-Care Zrt. Utolsó módosítás: 2014.06.12 Oldal: 1 / 7 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3 1.1. MÉRY Android alkalmazás 3 1.2. A MÉRY Android alkalmazás funkciói

Részletesebben

KX-TG7100HG/KX-TG7102HG

KX-TG7100HG/KX-TG7102HG TG7100_7120HG(hg-hg)_QG.fm Page 1 Friday, May 12, 2006 11:38 AM 1 Csatlakoztatások Bázisállomás Digitális zsinórnélküli telefon Típus KX-TG7100HG/KX-TG7102HG Digitális zsinórnélküli üzenetrögzítős telefon

Részletesebben