A PIV - hajtásról I.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A PIV - hajtásról I."

Átírás

1 A PIV - hajtásról I. Faipari géptant is tanító szaktanárként először [ 1 ] - ben találkoztam a PIV - hajtással. Minthogy a név ott nem lett megmagyarázva, [ ] - ben néztem utána; ebből azt vettem ki, hogy a PIV megjelölés a Preger Industrie Werke cég nevének betűiből származik. ( Van ettől eltérő értelmezés is.) Ugyanott elmondják, hogy ez egy alakzáró, vonóelemes, fokozat nélkül állítható hajtás. Most erről beszélgetünk egy kicsit. Annál is inkább, mert úgy tűnik, hogy a magyar nyelvű szakirodalomban nem sok min - dent találhatunk erről a témáról, már ami a matematikai leírását illeti. Természetesen a működését, szerkezeti részleteit bemutatják, ám szerintem a mennyiségtani részle - tekkel a különböző szerzők adósok maradtak. Lehet, hogy erre jó okuk volt: ~ a téma olyan egyszerű, hogy egy középiskolás is elvégezheti; ~ a téma olyan bonyolult, hogy csak magasan képzett ( pl. mérnök ) olvasó - közönség érdeklődésére tarthat számot. Nos, a szakirodalmat ideértve az interneteset is nézegetve az a benyomásom, hogy bizonyos mértékben mindkét okoskodás igaz lehet. Mint hivatásos ismeretterjesztőnek, nekem nyilván az a szándékom, hogy a műszaki - tudományos ismereteket a laikus olva - sóhoz közelebb vigyem, így természetszerűleg az egyszerűbb megközelítés ( modell - alkotás ) útján járok. A fokozat nélkül állítható hajtások itt tanulmányozott fajtája működésének egy jó leírása található [ ] - ben; innen vettük az 1. ábrát is. 1. ábra

2 Itt egy ékszíjas, fokozat nélküli áttételű hajtás elvi vázlatát szemlélhetjük. Ennél vonóelemként ékszíj szerepel, eltérően a PIV hajtásokban használt lemezes láncoktól; ez az eltérés első megközelítésben figyelmen kívül hagyható. Működése az alábbi. A hajtó és a hajtott tengelyen egy két félből álló, a tengelye mentén elcsúsztatható kúpos ékszíjtárcsa található, melynek ék alakú részében hornyában helyezkedik el az ékszíj. A tárcsa - feleket közelíthetjük / távolíthatjuk, egymáshoz képest; például csava - ros állítóorsóval, kétkarú emelő útján. Ezáltal az ékszíj a kúpfelületeken az egyik oldalon kisebb, a másik oldalon nagyobb átmérőjű körön helyezkedik el. A megváltozott átmé - rőhöz már más fordulatszám tartozik. Ha tehát a hajtó tengely fordulatszámát állandó ér - téken tartjuk, akkor a kúpos tárcsák tengelyirányú mozgatásával elérhető a hajtott ten - gely fordulatszámának, így az áttételi viszonynak is egy folyamatos fokozatmentes változtatása, bizonyos határok között. Eddig a népszerű - tudományos, ámde még félreérthető leírás. Most megkíséreljük a mondottakat elemi fizikai és matematikai ismereteink alapján pontosabban, mennyiségi - leg is megfogalmazni. Ehhez tekintsük a. ábrát is, melyet [ 1 ] - ből vettünk.. ábra A bal oldali ábrarészen azt szemlélhetjük, hogy a felső itt: a hajtó tengelyen lévő tárcsán 1, az alsó itt: a hajtott tengelyen lévő tárcsán sugáron futnak az ékszíj - részek. ( Hogy melyik az alsó vagy a felső, az elvileg közömbös. ) A jobb oldali ábrarészen az előzőhöz képest eltolódott szíjhelyzet látható. A bal oldalon ábrázolt felső szíj - középpont kerületi sebességének nagysága: v n ; ( 1 ) az ábrázolt alsó szíj - középpont kerületi sebességének nagysága: v n ; ( ) a szíjközéppontok kerületi sebességét az egész szíj mentén egyenlőnek véve, vagyis a szíjcsúszást elhanyagolva, ( 1 ) és ( ) - vel írhatjuk, hogy:

3 v1 v 1n1 n 1n1 n ; ( 3 ) 3 majd az áttétel n n def i, 1 definíció szerinti bevezetésével ld.:[ 1 ]!, ( 3 ) és ( 4 ) szerint: n n 1 i. 1 ( 4 ) ( 5 ) Most a fizikai összefüggések után írjunk fel egy geometriai kapcsolatot, a. ábra alapján! Innen, a t tengelytáv állandóságát feltételezve, további feltevéssel: t C konst. ( 6 ) 1 Ebből: C t 1 k 1, k C t. ( 7 ) Majd ( 5 ) és ( 7 ) - tel: i n n k 1 ( 8 ) 1 1 innen: n n. 1 1 k 1 ( 9 ) A ( 8 ) képlet szerint az i áttétel az 1 sugár függvényében változik egy alsó és felső határ között, folytonosan, azaz fokozatmentesen. A ( 9 ) képlet szerint n = var, akkor is, ha n 1 = konst. Vegyünk egy példát! Legyen a tárcsák sugara, továbbá ( 6 ) szerint: t C ; ( a ) 1min továbbá legyen max

4 4 1min 0, max 1min 0, 4 ( b ) 5 t ; ekkor ( a ) és ( b ) szerint: C, ( c ) 4 4 majd ( 7 ) és ( c ) szerint: k C t. ( d ) Továbbá: 3 1max. 4 max ( e ) Ekkor ( 8 ), (b ), ( d ), ( e ) szerint: k 5 1min k 5 3 1max 4 4 1min i* 0,666 ; 1max i** 1,500. ( f ) tehát a fenti adatfelvétel esetén az áttétel a lassítótól a gyorsító tartományig változik, az ( f ) képletek adta határokon belül. A változás jellegét a 3. ábra szemlélteti.

5 5 1.6 i = n / n f(x)=x/(5/4-x) / ábra Látható, hogy e példában az áttétel - változás számottevő. Jellege: általában hiperbolikus. Az általában vett feladat - megoldás következő lépése lehet a kúpos tárcsa - felek vízszintes elmozdulása és a sugárváltozás közti kapcsolat felírása. Ezzel kapcsolatban már a magyar nyelvű [ 3 ] szakirodalomra utalunk. A következő oldalakon néhány, az internetről vett szakmai anyagra hívjuk fel a figyelmet. Ezek között feltűnik a CVT megjelölés is. Ennek értelmezése: Continuously Variable Transmission = folytonosan változó áttétel, azaz fokozatmentes sebesség -, illetve nyomatékváltást megvalósító szerkezetről van szó. Forrás: Eszerint: A ma használatos fokozatnélküli váltók (Continuously Variable Transmission CVT), amelyek lényege, hogy két végpont között gyakorlatilag végtelen számú fokozat van, a nyomaték átadása pedig nem fogaskerekek, hanem változó átmérőjű ékszíjtárcsák segítségével megy végbe, története az 50-es évek elejéig nyúlik vissza, ám akkor ezt a

6 6 megoldást még nem autókban, hanem repülőgépek áramfejlesztő generátorainál használták. A CVT váltó igaz, akkor még Variomatic néven a holland DAF cég egyik kisautóján jelent meg később, ám a megoldás akkor nem aratott átütő sikert viszonylagos kiforratlansága miatt. Évtizedekkel később néhány japán gyártó ( például a Nissan és a Toyota) élesztette fel a CVT váltót, majd őket követte az Audi Multitronic nevű szerkezetével. A mindenféle rángatást mellőző modern CVT automata sebességváltók esetében is beavatkozhat a váltási folyamatba a vezető, ám az így kiválasztott fokozatok a működési elvből következően csak virtuálisak. A CVT váltók legkorszerűbb variánsai a modern hibrid járművekben teljesítenek szolgálatot. A 4. ábrához: 4. ábra A Variomatic névre hallgató szerkezet működése azon alapszik, hogy az ékszíjat olyan két éktárcsa közé építették be, melyeknek a tányérjai közeledni, illetve távolodni tudtak egymástól. Az ábrán látható, hogy az alsó éktárcsa tányérjait rugó igyekszik közelíteni egymáshoz, a fölső éktárcsa tányérjait pedig röpsúlyok, melyeknek az erejét azonban a szívócsőböl odavezetett depresszió csökkenteni igyekezett. Az áttétel mindig attól függ, hogy mekkor sugarú körcikken érintkezik az ékszíj a tárcsákkal. A két szélsőséget a rajz mutatja. Működés közben elsősorban a nyomatékigény mértéke szabja meg, hogy mennyire húzza be a motor az ékszíjat az alső tárcsák közé, azt csak finomítja a motor fordulatszáma, illetve terhelése. A Variomatic nem volt hosszú életű, elsősorban a kis teljesítménye és a rövid élettartama miatt. Nemrég azonban újjáéledt, s több márka is beépíti autóiba. Igaz, most már nem gumiból van az ékszíj, hanem acélfonattal kombinált láncból, azon kívül a vezérlése, illetve automatikus szabályozása elektronikán alapszik. Forrása:

7 7 5. ábra 6. ábra Ikerkúptárcsás hajtás Lamellás lánccal kialakított PIV hajtás Az 5. ábrához: A két kúppár tengelyirányban egymással ellentétes értelemben hidraulikusan állítható, így lehet a szíj és a tengely távolságát, ezzel együtt az áttételt is változtatni. Nyomatékátvitelre különleges kialakítású ( bordázott ) szíjat használnak. A 6. ábrához: Működési elve megegyezik az ikerkúptárcsás hajtáséval, csak a szíj helyett görgős vagy lamellás lánc található. Mindkét lánckerék elmozdul a fokozat állításakor. Forrás:

8 8 Az áttétel változtatása szíj hajtású CVT - vel 7. ábra A 7. ábrához: A szíj hajtású fokozatmentes sebességváltó amint a fenti ábrán is látható két, rögzített pozíciójú tengelyekre szerelt kúpos tárcsapárból és az őket összekötő bordásszíjból áll. Az egy tengelyen lévő tárcsák közül az egyik ( mindkét tengely esetében ) a tengelyre van rögzítve, a másik pedig axiális irányban bizonyos határok között tud mozogni a tengelyen. A hajtott tengelyen a mozgó tárcsa egy, a tengelyhez fixált erős rugó által a rögzített tárcsa felé van nyomva oly módon, hogy a két tárcsa a köztük lévő bordásszíjat oldalról összeszorítja. A hajtó tengelyen a csúszó tárcsa pozíciója ( bizonyos korlátok között ) tetszőlegesen beállítható, ezzel meghatározható az ezen a tengelyen lévő tárcsák közti távolság, így a szíj fordulási átmérője. Minél jobban közelítjük egymáshoz a hajtó tengelyen elhelyezett tárcsákat, annál nagyobb ívben fog a tárcsák között a szíj átfordulni, s a hajtott tengelyen a rugó ellenében annál jobban széthúzódnak a tárcsák, ezzel csökkentve ott a szíj fordulási átmérőjét. Nagy hajtó tengelyi szíjátmérő kis hajtott tengelyi szíjátmérő mellett nagy sebességi fokozatot, s kis hajtó tengelyi szíjátmérő nagy hajtott tengelyi szíjátmérő mellett kis sebességi fokozatot jelent. Forrás: illetve:

9 9 Megjegyzések: M1. A PIV - hajtás fentebb vázolt modellje: egy lehetséges szemléltető modell. Több feltevést is felhasználtunk, melyek a valóságos megoldásnál esetleg nem teljesülnek. Ilyen lehet: ~ az L szíjhossz állandósága; ~ a t tengelytávolság állandósága, ~ az 1 t C konst. feltétel, ~ a szíjközéppont v kerületi sebesség - nagyságának állandósága, stb. Ezek oda vezethetnek, hogy a kapott egyszerű összefüggések már nem használhatók. M. A fokozatnélküli hajtóművek működésének pontosabb, így viszonylag bonyolultabb matematikai leírása sem lehet ok feltétlenül arra, hogy ezt a leírást akár jelentősen egyszerűsítve is mellőzzük. Pedig éppen ezt tapasztaltuk a szakirodalom keresése és tanulmányozása során. Úgy is fogalmazhatunk, hogy egy majdnem működőképes köze - lítő leírás vitaalapot szolgáltathat, melynek kapcsán a matematikai modell finomítása megindulhat. Ennek eredményei pedig akár már a középiskolai Géptan tankönyvekbe is beférhetnek. Persze, jogi és pénzügyi okai is lehetnek a nyilvános / nem fizetős érdemi szakirodalom viszonylag sovány mivoltának. M3. Egy internetes animáció három jellegzetes állóképe látható a 8. ábrán. 8. ábra Forrása: M4. Miután idáig jutottam házi dolgozatom írásában, egy újabb internetes keresés során egy másfajta fokozat nélküli hajtás - megoldásra vonatkozó találmány leírására bukkan - tam, ezen a címen:

10 Meglepetésemre az áttételre ugyanolyan alakú egyenletet közöl, mint amilyen a ( 8 ) képlet. Hogy mik vannak 10 M5. Ajánlható az alábbi ismertetés is: Irodalom: [ 1 ] Zsarnai Szilárd: Faipari gépismeret 10. kiadás, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, [ ] Zsáry Árpád: Gépelemek, II. kötet Tankönyvkiadó, Budapest, [ 3 ] B. A. Pronin ~ G. A. evkov: Fokozat nélküli hajtások Műszaki Könyvkiadó, Budapest, Sződliget, 01. március. Összeállította: Galgóczi Gyula mérnöktanár

Egy variátor - feladat. Az [ 1 ] feladatgyűjteményben találtuk az alábbi feladatot. Most ezt dolgozzuk fel. Ehhez tekintsük az 1. ábrát!

Egy variátor - feladat. Az [ 1 ] feladatgyűjteményben találtuk az alábbi feladatot. Most ezt dolgozzuk fel. Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1 Egy variátor - feladat Az [ 1 ] feladatgyűjteményben találtuk az alábbi feladatot. Most ezt dolgozzuk fel. Ehhez tekintsük az 1. ábrát! A feladat 1. ábra forrás: [ 1 ] Egy súrlódó variátor ( fokozatmentes

Részletesebben

Egy érdekes statikai - geometriai feladat

Egy érdekes statikai - geometriai feladat 1 Egy érdekes statikai - geometriai feladat Előző dolgozatunkban melynek címe: Egy érdekes geometriai feladat egy olyan feladatot oldottunk meg, ami az itteni előtanulmányának is tekinthető. Az ottani

Részletesebben

6. Előadás. Mechanikai jellegű gépelemek

6. Előadás. Mechanikai jellegű gépelemek 6. Előadás Mechanikai jellegű gépelemek 1 funkció: két tengely összekapcsolása + helyzethibák kiegyenlítése + nyomatéklökések kiegyenlítése + oldhatóság + szabályozhatóság 1 2 1 hm 2 2 kapcsolható állandó

Részletesebben

Érdekes geometriai számítások Téma: A kardáncsukló kinematikai alapegyenletének levezetése gömbháromszögtani alapon

Érdekes geometriai számítások Téma: A kardáncsukló kinematikai alapegyenletének levezetése gömbháromszögtani alapon Érdekes geometriai számítások 7. Folytatjuk a sorozatot. 7. Téma: A kardáncsukló kinematikai alapegyenletének levezetése gömbháromszögtani alapon Korábbi dolgozatainkban már többféle módon is bemutattuk

Részletesebben

Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat

Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat A feladat egy aszinkron villanymotor és homlokkerekes hajtómű összeépítése ékszíjhajtáson keresztül! A hajtó ékszíjtárcsát a motor

Részletesebben

Egy kérdés: merre folyik le az esővíz az úttestről? Ezt a kérdést az után tettük fel magunknak, hogy megláttuk az 1. ábrát.

Egy kérdés: merre folyik le az esővíz az úttestről? Ezt a kérdést az után tettük fel magunknak, hogy megláttuk az 1. ábrát. 1 Egy kérdés: merre folyik le az esővíz az úttestről? Ezt a kérdést az után tettük fel magunknak, hogy megláttuk az 1. ábrát. 1. ábra forrása: [ 1 ] Ezen egy út tengelyvonalának egy pontjában tüntették

Részletesebben

A visszacsapó kilincs működéséről

A visszacsapó kilincs működéséről 1 A visszacsapó kilincs működéséről A faipari forgácsoló gépek egy részén a munkadarab visszasodródása ellen visszacsapó kilincset / kilincssort alkalmaznak. Ilyen gépek például a felülről vágó körfűrészek

Részletesebben

Végein függesztett rúd egyensúlyi helyzete. Az interneten találtuk az [ 1 ] munkát, benne az alábbi érdekes feladatot 1. ábra. Most erről lesz szó.

Végein függesztett rúd egyensúlyi helyzete. Az interneten találtuk az [ 1 ] munkát, benne az alábbi érdekes feladatot 1. ábra. Most erről lesz szó. 1 Végein függesztett rúd egyensúlyi helyzete Az interneten találtuk az [ 1 ] munkát, benne az alábbi érdekes feladatot 1. ábra. Most erről lesz szó. A feladat Ehhez tekintsük a 2. ábrát is! 1. ábra forrása:

Részletesebben

PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Gépszerkezettan Tanszék

PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Gépszerkezettan Tanszék PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Gépszerkezettan Tanszék Összeállította: Dr. Stampfer Mihály 2009. Segédlet az ékszíjhajtás méretezéséhez A végtelenített ékszíjak és ékszíjtárcsák több országban is szabványosítottak

Részletesebben

A gúla ~ projekthez 2. rész

A gúla ~ projekthez 2. rész 1 A gúla ~ projekthez 2. rész Dolgozatunk 1. részében egy speciális esetre a négyzet alapú egyenes gúla esetére írtuk fel és alkalmaztuk képleteinket. Most a tetszőleges oldalszámú szabályos sokszög alakú

Részletesebben

Forogj! Az [ 1 ] munkában találtunk egy feladatot, ami beindította a HD - készítési folyamatokat. Eredményei alább olvashatók. 1.

Forogj! Az [ 1 ] munkában találtunk egy feladatot, ami beindította a HD - készítési folyamatokat. Eredményei alább olvashatók. 1. 1 Forogj! Az [ 1 ] munkában találtunk egy feladatot, ami beindította a HD - készítési folyamatokat. Eredményei alább olvashatók. 1. Feladat Egy G gépkocsi állandó v 0 nagyságú sebességgel egyenes úton

Részletesebben

Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat

Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat A feladat egy aszinkron villanymotor és homlokkerekes hajtómű összeépítése ékszíjhajtáson keresztül! A hajtó ékszíjtárcsát a motor

Részletesebben

Egy nyíllövéses feladat

Egy nyíllövéses feladat 1 Egy nyíllövéses feladat Az [ 1 ] munkában találtuk az alábbi feladatot 1. ábra. 1. ábra forrása: [ 1 / 1 ] Igencsak tanulságos, ezért részletesen bemutatjuk a megoldását. A feladat Egy sportíjjal nyilat

Részletesebben

Szabályos fahengeres keresztmetszet geometriai jellemzőinek meghatározása számítással

Szabályos fahengeres keresztmetszet geometriai jellemzőinek meghatározása számítással Szabályos fahengeres keresztmetszet geometriai jellemzőinek meghatározása számítással Előző dolgozatunkban jele: ( E ), címe: Szimmetrikusan szélezett körkeresztmetszet geometriai jellemzőinek meghatározása

Részletesebben

Fénypont a falon Feladat

Fénypont a falon Feladat Fénypont a falon 3. Dolgozat - sorozatunk. és. részében két speiális eset vizsgálatát részleteztük. Itt az általánosabb síkbeli esettel foglalkozunk, főbb vonalaiban. Ehhez tekintsük az. ábrát is! 3. Feladat.

Részletesebben

Függőleges koncentrált erőkkel csuklóin terhelt csuklós rúdlánc számításához

Függőleges koncentrált erőkkel csuklóin terhelt csuklós rúdlánc számításához 1 Függőleges koncentrált erőkkel csuklóin terhelt csuklós rúdlánc számításához Az interneten való nézelődés során találkoztunk az [ 1 ] művel, melyben egy érdekes és fontos feladat pontos(abb) megoldásához

Részletesebben

Mérnöki alapok 4. előadás

Mérnöki alapok 4. előadás Mérnöki alapok 4. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel: 463-6-80

Részletesebben

Egy mozgástani feladat

Egy mozgástani feladat 1 Egy mozgástani feladat Előző dolgozatunk melynek jele és címe: ED ~ Ismét az ellipszis egyenleteiről folytatásának tekinthető ez az írás. Leválasztottuk róla, mert bár szorosan kapcsolódnak, más a céljuk.

Részletesebben

Fa rudak forgatása II.

Fa rudak forgatása II. Fa rudak forgatása II. Dolgozatunk I. részében egy speciális esetre oldottuk meg a kitűzött feladatokat. Most egy általánosabb elrendezés vizsgálatát végezzük el. A számítás a korábbi úton halad, ügyelve

Részletesebben

HAJTÁSTECHNIKA ÉS HAJTÁSOK A hajtásról általában

HAJTÁSTECHNIKA ÉS HAJTÁSOK A hajtásról általában HAJTÁSTECHNIKA ÉS HAJTÁSOK A hajtásról általában Gyakori gépészeti feladat az, amikor két különböző gépet kell összekapcsol ni. Ezeknek agépeknek általában igen különböző jelleggörbéjük van, és mégis úgy

Részletesebben

A kerekes kútról. A kerekes kút régi víznyerő szerkezet; egy gyakori változata látható az 1. ábrán.

A kerekes kútról. A kerekes kút régi víznyerő szerkezet; egy gyakori változata látható az 1. ábrán. 1 A kerekes kútról A kerekes kút régi víznyerő szerkezet; egy gyakori változata látható az 1. ábrán. 1. ábra forrása: http://keptar.oszk.hu/015800/015877/1264608300_nagykep.jpg Az iskolában tanultunk alapeleméről

Részletesebben

Egy kinematikai feladat

Egy kinematikai feladat 1 Egy kinematikai feladat Valami geometriai dologról ötlött eszembe az alábbi feladat 1. ábra. 1. ábra Adott az a és b egyenes, melyek α szöget zárnak be egymással. A b egyenesre ráfektetünk egy d hosszúságú

Részletesebben

A kör és ellipszis csavarmozgása során keletkező felületekről

A kör és ellipszis csavarmozgása során keletkező felületekről 1 A kör és ellipszis csavarmozgása során keletkező felületekről Előző dolgozatunkban melynek címe: Megint a két csavarfelületről levezettük a cím - beli körös felület - család paraméteres egyenletrendszerét,

Részletesebben

Lövés csúzlival. Egy csúzli k merevségű gumival készült. Adjuk meg az ebből kilőtt m tömegű lövedék sebességét, ha a csúzlit L - re húztuk ki!

Lövés csúzlival. Egy csúzli k merevségű gumival készült. Adjuk meg az ebből kilőtt m tömegű lövedék sebességét, ha a csúzlit L - re húztuk ki! 1 Lövés csúzlival Az [ 1 ] munkában találtuk az alábbi feladatot 1. ábra. A feladat Egy csúzli k merevségű gumival készült. Adjuk meg az ebből kilőtt m tömegű lövedék sebességét, ha a csúzlit L - re húztuk

Részletesebben

3.3. Dörzshajtások, fokozat nélkül állítható hajtások

3.3. Dörzshajtások, fokozat nélkül állítható hajtások 3.3. Dörzshajtások, fokozat nélkül állítható hajtások Tevékenység: Olvassa el a jegyzet 174-181 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet 12. fejezetében lévı kidolgozott feladatait, valamint

Részletesebben

Két naszád legkisebb távolsága. Az [ 1 ] gyűjteményben találtuk az alábbi feladatot és egy megoldását: 1. ábra.

Két naszád legkisebb távolsága. Az [ 1 ] gyűjteményben találtuk az alábbi feladatot és egy megoldását: 1. ábra. 1 Két naszád legkisebb távolsága Az [ 1 ] gyűjteményben találtuk az alábbi feladatot és egy megoldását: 1. ábra. 1. ábra A feladat Az A és B, egymástól l távolságra lévő kikötőből egyidejűleg indul két

Részletesebben

A hordófelület síkmetszeteiről

A hordófelület síkmetszeteiről 1 A hordófelület síkmetszeteiről Előző dolgozatunkban melynek címe: Ismét egy érdekes mechanizmusról azon hiányérzetünknek adtunk hangot, hogy a hordószerű test görbe felülete nem kapott nevet. Itt elneveztük

Részletesebben

Az eltérő hajlású szarufák és a taréjszelemen kapcsolatáról 1. rész. Eltérő keresztmetszet - magasságú szarufák esete

Az eltérő hajlású szarufák és a taréjszelemen kapcsolatáról 1. rész. Eltérő keresztmetszet - magasságú szarufák esete 1 Az eltérő hajlású szarufák és a taréjszelemen kapcsolatáról 1. rész Eltérő keresztmetszet - magasságú szarufák esete Az alábbi ábrát találtuk az interneten 1. ábra 1. ábra forrás( ok ): http://www.sema-soft.com/de/forum/files/firstpfettenverschiebung_432.jpg

Részletesebben

Meghatározás Előnyök Hátrányok Hajtóláncok típusai Lánchajtás elrendezése Poligonhatás Méretezés Lánc kenése. Tartalomjegyzék

Meghatározás Előnyök Hátrányok Hajtóláncok típusai Lánchajtás elrendezése Poligonhatás Méretezés Lánc kenése. Tartalomjegyzék Lánchajtások Meghatározás Előnyök Hátrányok Hajtóláncok típusai Lánchajtás elrendezése Poligonhatás Méretezés Lánc kenése Tartalomjegyzék Meghatározás Olyan kényszerhajtás (alakzáró hajtás), ahol a teljesítményátvitel

Részletesebben

Ellipszis átszelése. 1. ábra

Ellipszis átszelése. 1. ábra 1 Ellipszis átszelése Adott egy a és b féltengely - adatokkal bíró ellipszis, melyet a befoglaló téglalapjának bal alsó sarkában csuklósan rögzítettnek képzelünk. Az ellipszist e C csukló körül forgatva

Részletesebben

A szabályos sokszögek közelítő szerkesztéséhez

A szabályos sokszögek közelítő szerkesztéséhez 1 A szabályos sokszögek közelítő szerkesztéséhez A síkmértani szerkesztések között van egy kedvencünk: a szabályos n - szög közelítő szerkesztése. Azért vívta ki nálunk ezt az előkelő helyet, mert nagyon

Részletesebben

A kötélsúrlódás képletének egy általánosításáról

A kötélsúrlódás képletének egy általánosításáról 1 A kötélsúrlódás képletének egy általánosításáról Sok korábbi dolgozatunkban foglalkoztunk kötélstatikai feladatokkal. Ez a mostani azon - ban még nem került szóba. A feladat: az egyenes körhengerre feltekert,

Részletesebben

Egy újabb látószög - feladat

Egy újabb látószög - feladat 1 Egy újabb látószög - feladat A feladat Adott az O középpontú, R sugarú körön az α szöggel jellemzett P pont. Határozzuk meg, hogy mekkora ϑ szög alatt látszik a P pontból a vízszintes átmérő - egyenes

Részletesebben

Két körhenger általánosabban ( Alkalmazzuk a vektoralgebrát! ) 1. ábra

Két körhenger általánosabban ( Alkalmazzuk a vektoralgebrát! ) 1. ábra Két körhenger általánosabban ( Alkalmazzuk a vektoralgebrát! ) Egy korábbi dolgozatunkban címe: Két egyenes körhenger a merőlegesen metsződő tengelyű körhengerek áthatási feladatával foglalkoztunk. Most

Részletesebben

Egy érdekes statikai feladat. Az interneten találtuk az [ 1 ] művet, benne az alábbi feladattal.

Egy érdekes statikai feladat. Az interneten találtuk az [ 1 ] művet, benne az alábbi feladattal. 1 Egy érdekes statikai feladat Az interneten találtuk az [ 1 ] művet, benne az alábbi feladattal. A feladat A szabályos n - szög alakú, A, B, C, csúcsú lap az A csúcsán egy sima függőleges fal - hoz támaszkodik,

Részletesebben

GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése

GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése MISKOLCI EGYETEM GÉPELEMEK TANSZÉKE OKTATÁSI SEGÉDLET a GÉPELEMEK II. c. tantárgyhoz GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése Összeállította: Dr. Szente József egyetemi docens Miskolc, 008. A lánchajtás tervezése során

Részletesebben

Az elliptikus hengerre írt csavarvonalról

Az elliptikus hengerre írt csavarvonalról 1 Az elliptikus hengerre írt csavarvonalról Erről viszonylag ritkán olvashatunk, ezért most erről lesz szó. Az [ 1 ] munkában találtuk az alábbi részt 1. ábra. 1. ábra Itt a ( c ) feladat és annak megoldása

Részletesebben

Egymásra támaszkodó rudak

Egymásra támaszkodó rudak 1 Egymásra támaszkodó rudak Úgy látszik, ez is egy visszatérő téma. Egy korábbi írásunkban melynek címe: A mandala - tetőről már találkoztunk az 1. ábrán vázolthoz hasonló felülnézetű szerkezettel, foglalkoztunk

Részletesebben

1. ábra forrása: [ 1 ]

1. ábra forrása: [ 1 ] Merev test emelése négy kötéllel Előző dolgozatunkban melynek címe: Lépcső beemelése már foglalkoztunk a témával. Akkor elmondtuk, hogy a négyköteles teheremelés feladata statikailag egyszeresen hatá -

Részletesebben

Kosárra dobás I. Egy érdekes feladattal találkoztunk [ 1 ] - ben, ahol ezt szerkesztéssel oldották meg. Most itt számítással oldjuk meg ugyanezt.

Kosárra dobás I. Egy érdekes feladattal találkoztunk [ 1 ] - ben, ahol ezt szerkesztéssel oldották meg. Most itt számítással oldjuk meg ugyanezt. osárra dobás I. Egy érdekes feladattal találkoztunk [ 1 ] - ben, ahol ezt szerkesztéssel oldották meg. Most itt számítással oldjuk meg ugyanezt. A feladat Az 1. ábrán [ 1 ] egy tornaterem hosszmetszetét

Részletesebben

A Maxwell - kerékről. Maxwell - ingának is nevezik azt a szerkezetet, melyről most lesz szó. Ehhez tekintsük az 1. ábrát is!

A Maxwell - kerékről. Maxwell - ingának is nevezik azt a szerkezetet, melyről most lesz szó. Ehhez tekintsük az 1. ábrát is! 1 A Maxwell - kerékről Maxwell - ingának is nevezik azt a szerkezetet, melyről most lesz szó. Ehhez tekintsük az 1. ábrát is! 1. ábra forrása: [ 1 ] Itt azt láthatjuk, hogy egy r sugarú kis hengerre felerősítettek

Részletesebben

Rugalmas láncgörbe alapvető összefüggések és tudnivalók I. rész

Rugalmas láncgörbe alapvető összefüggések és tudnivalók I. rész Rugalmas láncgörbe alapvető összefüggések és tudnivalók I rész evezetés rugalmas láncgörbe magyar nyelvű szakirodalma nem túl gazdag Egy viszonylag rövid ismertetés található [ 1 ] - ben közönséges ( azaz

Részletesebben

Egy kötélstatikai alapfeladat megoldása másként

Egy kötélstatikai alapfeladat megoldása másként 1 Egy kötélstatikai alapfeladat megoldása másként Most megint egyik kedvenc témánkat vesszük elő. Bízunk benne, hogy az itt előforduló ismétlések szükségesek, ámde nem feleslegesek. A más módon való megoldás

Részletesebben

t, u v. u v t A kúpra írt csavarvonalról I. rész

t, u v. u v t A kúpra írt csavarvonalról I. rész A kúpra írt csavarvonalról I. rész Sokféle kúpra írt csavarvonal létezik. Ezek közül először a legegyszerűbbel foglalko - zunk. Ezt azért tesszük mert meglepő az a tény hogy eddig még szinte sehol nem

Részletesebben

Fiók ferde betolása. A hűtőszekrényünk ajtajának és kihúzott fiókjának érintkezése ihlette az alábbi feladatot. Ehhez tekintsük az 1. ábrát!

Fiók ferde betolása. A hűtőszekrényünk ajtajának és kihúzott fiókjának érintkezése ihlette az alábbi feladatot. Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1 Fiók ferde betolása A hűtőszekrényünk ajtajának és kihúzott fiókjának érintkezése ihlette az alábbi feladatot. Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1. ábra Itt azt látjuk, hogy egy a x b méretű kis kék téglalapot

Részletesebben

Kiegészítés a három erő egyensúlyához

Kiegészítés a három erő egyensúlyához 1 Kiegészítés a három erő egyensúlyához Egy régebbi dolgozatunkban melynek jele és címe : RD: Három erő egyensúlya ~ kéttámaszú tartó már sok mindent elmondtunk a címbeli témáról. Ez ugyanis egy megkerülhetetlen

Részletesebben

Egy sík és a koordinátasíkok metszésvonalainak meghatározása

Egy sík és a koordinátasíkok metszésvonalainak meghatározása 1 Egy sík és a koordinátasíkok metszésvonalainak meghatározása Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1. ábra Itt az ( u, v, w ) tengelymetszeteivel adott S síkot látjuk, az Oxyz térbeli derékszögű koordináta -

Részletesebben

A csúszóvágásról, ill. - forgácsolásról

A csúszóvágásról, ill. - forgácsolásról A csúszóvágásról, ill. - forgácsolásról A vágás, ill. a forgácsolás célja: anyagi részek egymástól való elválasztása. A vágás, ill. a forgácsolás hagyományos eszköze: a kés. A kés a v haladási irányhoz

Részletesebben

A bifiláris felfüggesztésű rúd mozgásáról

A bifiláris felfüggesztésű rúd mozgásáról 1 A bifiláris felfüggesztésű rúd mozgásáról A végein fonállal felfüggesztett egyenes rúd részleges erőtani vizsgálatát mutattuk be egy korábbi dolgozatunkban, melynek címe: Forgatónyomaték mérése - I.

Részletesebben

Gépjárművek és mobilgépek I.

Gépjárművek és mobilgépek I. Gépjárművek és mobilgépek I. VIII. Előadás Nyomatékváltók Összeállította: Dr. Sarka Ferenc Nyomatékváltók A tengelyhajtás és a tengelykapcsoló között helyezkedik el az erőátviteli láncban. Feladata: A

Részletesebben

Egy geometriai szélsőérték - feladat

Egy geometriai szélsőérték - feladat 1 Egy geometriai szélsőérték - feladat A feladat: Szerkesztendő egy olyan legnagyobb területű háromszög, melynek egyik csúcsa az a és b féltengelyeivel adott ellipszis tetszőlegesen felvett pontja. Keresendő

Részletesebben

Egy általános helyzetű lekerekített sarkú téglalap paraméteres egyenletrendszere. Az egyenletek felírása

Egy általános helyzetű lekerekített sarkú téglalap paraméteres egyenletrendszere. Az egyenletek felírása 1 Egy általános helyzetű lekerekített sarkú téglalap paraméteres egyenletrendszere Az egyenletek felírása Korábbi dolgozataink már mintegy előkészítették a mostanit; ezek: ~ KD - 1: Általános helyzetű

Részletesebben

Ismét a fahengeres keresztmetszetű gerenda témájáról. 1. ábra forrása: [ 1 ]

Ismét a fahengeres keresztmetszetű gerenda témájáról. 1. ábra forrása: [ 1 ] 1 Ismét a fahengeres keresztmetszetű gerenda témájáról Az 1. ábrával már korábban is találkozhatott az Olvasó. 1. ábra forrása: [ 1 ] Ezen azt láthatjuk, hogy bizonyos esetekben a fűrészelt fagerenda a

Részletesebben

A kardáncsukló kinematikája I. A szögelfordulások közti kapcsolat skaláris levezetése

A kardáncsukló kinematikája I. A szögelfordulások közti kapcsolat skaláris levezetése A kardáncsukló kinematikája I. A szögelfordulások közti kapcsolat skaláris levezetése Bevezetés A Hooke -, vagy Kardán - csukló a gyakorlatban széles körben elterjedt gépelem. Feladata a forgó mozgás átszármaztatása

Részletesebben

Egy kinematikai feladathoz

Egy kinematikai feladathoz 1 Egy kinematikai feladathoz Az [ 1 ] példatárból való az alábbi feladat. Egy bütyök v 0 állandó nagyságú sebességgel halad jobbról balra. Kontúrjának egyenlete a hozzá kötött, vele együtt haladó O 1 xy

Részletesebben

Néhány véges trigonometriai összegről. Határozzuk meg az alábbi véges összegek értékét!, ( 1 ) ( 2 )

Néhány véges trigonometriai összegről. Határozzuk meg az alábbi véges összegek értékét!, ( 1 ) ( 2 ) 1 Néhány véges trigonometriai összegről A Fizika számos területén találkozhatunk véges számú tagból álló trigonometriai össze - gekkel, melyek a számítások során állnak elő. Ezek értékét kinézhetjük matematikai

Részletesebben

A középponti és a kerületi szögek összefüggéséről szaktanároknak

A középponti és a kerületi szögek összefüggéséről szaktanároknak A középponti és a kerületi szögek összefüggéséről szaktanároknak Középiskolai tanulmányaink fontos része volt az elemi síkgeometriai tananyag. Ennek egyik nevezetes tétele így szól [ 1 ] : Az ugyanazon

Részletesebben

Síkbeli csuklós rúdnégyszög egyensúlya

Síkbeli csuklós rúdnégyszög egyensúlya Síkbeli csuklós rúdnégyszög egyensúlya Két korábbi dolgozatunkban melyek címe és azonosítója: [KD ]: Egy érdekes feladat, [KD ]: Egy másik érdekes feladat azt vizsgáltuk, hogy egy csuklós rúdnégyszög milyen

Részletesebben

Rugalmas tengelykapcsoló mérése

Rugalmas tengelykapcsoló mérése BUDAPESTI MŐSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Közlekedésmérnöki Kar Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Kar Jármőelemek és Hajtások Tanszék Jármőelemek és Hajtások Tanszék

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem NYOMATÉKÁTSZÁRMAZTATÓ HAJTÁSOK

Széchenyi István Egyetem NYOMATÉKÁTSZÁRMAZTATÓ HAJTÁSOK NYOMATÉKÁTSZÁRMAZTATÓ HAJTÁSOK A tengelyek között olyan kapcsolatot létesítő egységet, amely a forgatónyomaték egyszerű átvitelén kívül azt változtatni is tudja, hajtóműnek, a hajtóműveken belül a különböző

Részletesebben

ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm

ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm A Volverini gépgyár több mint 20 éve kezdte meg működését. A családi vállalkozásként működő gyár mára a világ számos pontjára szállít mezőgazdasági

Részletesebben

Egy általánosabb súrlódásos alapfeladat

Egy általánosabb súrlódásos alapfeladat Egy általánosabb súrlódásos alapfeladat Az előző dolgozatunkban címe: Egy súrlódásos alapfeladat, jele: ( E D ) tárgyalt probléma általánosítása az alábbi, melynek forrása [ 1 ]. Tekintsük az 1. ábrát!

Részletesebben

Az elforgatott ellipszisbe írható legnagyobb területű téglalapról

Az elforgatott ellipszisbe írható legnagyobb területű téglalapról 1 Az elforgatott ellipszisbe írható legnagyobb területű téglalapról Előző dolgozatunkban melynek címe: Az ellipszisbe írható legnagyobb területű négyszögről már beharangoztuk, hogy találtunk valami érdekeset

Részletesebben

Figyelem! Csak belső és saját használatra! Terjesztése és másolása TILOS!

Figyelem! Csak belső és saját használatra! Terjesztése és másolása TILOS! Figyelem! Csak belső és saját használatra! Terjesztése és másolása TILOS! 1. példa Vasúti kocsinak a 6. ábrán látható ütközőjébe épített tekercsrugóban 44,5 kn előfeszítő erő ébred. A rugó állandója 0,18

Részletesebben

Egy újabb térmértani feladat. Az [ 1 ] könyvben az interneten találtuk az alábbi érdekes feladatot is 1. ábra.

Egy újabb térmértani feladat. Az [ 1 ] könyvben az interneten találtuk az alábbi érdekes feladatot is 1. ábra. 1 Egy újabb térmértani feladat Az [ 1 ] könyvben az interneten találtuk az alábbi érdekes feladatot is 1. ábra. Úgy látjuk, érdekes és tanulságos lesz végigvenni. 2 A feladat Egy szabályos n - szög alapú

Részletesebben

Felső végükön egymásra támaszkodó szarugerendák egyensúlya

Felső végükön egymásra támaszkodó szarugerendák egyensúlya 1 Felső végükön egymásra támaszkodó szarugerendák egyensúlya Az [ 1 ] példatárban találtunk egy érdekes feladatot, melynek egy változatát vizsgáljuk meg itt. A feladat Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1. ábra

Részletesebben

A főtengelyproblémához

A főtengelyproblémához 1 A főtengelyproblémához Korábbi, az ellipszis perspektivikus ábrázolásával foglalkozó dolgozatainkban előkerült a másodrendű görbék kanonikus alakra hozása, majd ebben a főtengelyrendszert előállító elforgatási

Részletesebben

A Cassini - görbékről

A Cassini - görbékről A Cassini - görbékről Giovanni Domenico Cassini, a 17-18 században élt olasz származású francia csillagász neve egyebek mellett a róla elnevezett görbékről is ismert lehet; ilyeneket mutat az 1 ábra is

Részletesebben

A lengőfűrészelésről

A lengőfűrészelésről A lengőfűrészelésről Az [ 1 ] tankönyvben ezt írják a lengőfűrészről, működéséről, használatáról: A lengőfűrész árkolásra, csaprések készítésére alkalmazott, 150 00 mm átmérőjű, 3 4 mm vastag, sűrű fogazású

Részletesebben

A Lenz - vektorról. Ha jól emlékszem, először [ 1 ] - ben találkoztam a címbeli fogalommal 1. ábra.

A Lenz - vektorról. Ha jól emlékszem, először [ 1 ] - ben találkoztam a címbeli fogalommal 1. ábra. 1 A Lenz - vektorról Ha jól emlékszem, először [ 1 ] - ben találkoztam a címbeli fogalommal 1. ábra. 1. ábra forrása: [ 1 ] Ez nem régen történt. Meglepett, hogy eddig ez kimaradt. Annál is inkább, mert

Részletesebben

Versenyző kódja: 15 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.

Versenyző kódja: 15 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. 34 521 04-2016 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 34 521 04 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Géplakatos szakmai

Részletesebben

A manzárdtetőről. 1. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_ of_gambrel-roofed_building.

A manzárdtetőről. 1. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_ of_gambrel-roofed_building. A manzárdtetőről Az építőipari tanulók ácsok, magasépítő technikusok részére kötelező gyakorlat a manzárdtetőkkel való foglalkozás. Egy manzárd nyeregtetőt mutat az. ábra.. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_

Részletesebben

További adalékok a merőleges axonometriához

További adalékok a merőleges axonometriához 1 További adalékok a merőleges axonometriához Egy szép összefoglaló munkát [ 1 ] találtunk az interneten, melynek előző dolgoza - tunkhoz csatlakozó részeit itt dolgozzuk fel. Előző dolgozatunk címe: Kiegészítés

Részletesebben

Kocka perspektivikus ábrázolása. Bevezetés

Kocka perspektivikus ábrázolása. Bevezetés 1 Kocka perspektivikus ábrázolása Bevezetés Előző három dolgozatunkban ~ melyek címe: 1. Sínpár perspektivikus ábrázolása, 2. Sínpár perspektivikus ábrázolása másként, 3. Sínpár perspektivikus ábrázolása

Részletesebben

Az egyenes ellipszishenger ferde síkmetszeteiről

Az egyenes ellipszishenger ferde síkmetszeteiről 1 Az egyenes ellipszishenger ferde síkmetszeteiről Vegyünk egy a és b féltengelyekkel bíró ellipszist a vezérgörbét, majd az ellipszis O centrumában állítsunk merőlegest az ellipszis síkjára. Ez a merőleges

Részletesebben

Kecskerágás már megint

Kecskerágás már megint 1 Kecskerágás már megint Az interneten találtuk az újabb kecskerágós feladatot 1. ábra. 1. ábra forrása: [ 1 ] A feladat ( kicsit megváltoztatva az eredeti szöveget ) Egy matematikus kecskét tart a kertjében.

Részletesebben

A felcsapódó kavicsról. Az interneten találtuk az alábbi, a hajítás témakörébe tartozó érdekes feladatot 1. ábra.

A felcsapódó kavicsról. Az interneten találtuk az alábbi, a hajítás témakörébe tartozó érdekes feladatot 1. ábra. 1 A felcsapódó kavicsról Az interneten találtuk az alábbi, a hajítás témakörébe tartozó érdekes feladatot 1. ábra. 1. ábra forrása: [ 1 ] Ez azért is érdekes, mert autóvezetés közben már többször is eszünkbe

Részletesebben

Hajtások. 2011. október 1.

Hajtások. 2011. október 1. Hajtások 2011. október 1. Végtelenített hajtások 1. Dörzs: a tárcsákat egymáshoz nyomva a súrlódásos kapcsolat hozza létre a nyomaték átvitelt 2. Szíj: a tárcsákra ráfeszített végtelenített szíj hozza

Részletesebben

Egy forgáskúp metszéséről. Egy forgáskúpot az 1. ábra szerint helyeztünk el egy ( OXYZ ) derékszögű koordináta - rendszerben.

Egy forgáskúp metszéséről. Egy forgáskúpot az 1. ábra szerint helyeztünk el egy ( OXYZ ) derékszögű koordináta - rendszerben. Egy forgáskúp metszéséről Egy forgáskúpot az 1. ábra szerint helyeztünk el egy ( OXYZ ) derékszögű koordináta - rendszerben. Az O csúcsú, O tengelyű, γ félnyílásszögű kúpot az ( XY ) sík itt két alkotóban

Részletesebben

Forgatónyomaték mérése I.

Forgatónyomaték mérése I. Forgatónyomaték mérése I Bevezetés A forgatónyomaték az erőpár mint statikai alapalakzat jellemzője A nevéből is következően a testekre forgató hatást fejt ki Vektormennyiség, melyet az M = a x F képlettel

Részletesebben

Egy sajátos ábrázolási feladatról

Egy sajátos ábrázolási feladatról 1 Egy sajátos ábrázolási feladatról Régen volt, ha volt egyáltalán. Én bizony nem emlékszem a ferde gerincvonalú túleme - lés ~ átmeneti megoldásra 1. ábra az ( erdészeti ) útépítésben. 1. ábra forrása:

Részletesebben

A tűzfalakkal lezárt nyeregtető feladatához

A tűzfalakkal lezárt nyeregtető feladatához 1 A tűzfalakkal lezárt nyeregtető feladatához Bevezetés Ehhez először tekintsük az 1. ábrát! 1 Itt azt szemlélhetjük, hogy hogyan lehet el - kerülni egy épület tűzfalának eláztatását. A felső ábrarészen

Részletesebben

Keresztezett pálcák II.

Keresztezett pálcák II. Keresztezett pálcák II Dolgozatunk I részéen a merőleges tengelyű pálcák esetét vizsgáltuk Most nézzük meg azt az esetet amikor a pálcák tengelyei nem merőlegesen keresztezik egymást Ehhez tekintsük az

Részletesebben

A konfokális és a nem - konfokális ellipszis - seregekről és ortogonális trajektóriáikról

A konfokális és a nem - konfokális ellipszis - seregekről és ortogonális trajektóriáikról 1 A konfokális és a nem - konfokális ellipszis - seregekről és ortogonális trajektóriáikról Előző dolgozatunk melynek címe: Ha az évgyűrűk ellipszis alakúak lennének készítése során böngész - gettük az

Részletesebben

A magától becsukódó ajtó működéséről

A magától becsukódó ajtó működéséről 1 A magától becsukódó ajtó működéséről Az [ 1 ] műben találtunk egy érdekes feladatot, amit most mi is feldolgozunk. Az 1. ábrán látható az eredeti feladat másolata. A feladat kitűzése 1. ábra forrása:

Részletesebben

A ferde tartó megoszló terheléseiről

A ferde tartó megoszló terheléseiről A ferde tartó megoszló terheléseiről Úgy vettem észre az idők során, hogy nem nagyon magyarázták agyon azt a kérdést, amivel itt fogunk foglalkozni. Biztos azt mondják majd megint, hogy De hisz ezt mindenki

Részletesebben

Használható segédeszköz: Függvénytáblázat, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép

Használható segédeszköz: Függvénytáblázat, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 523 04 Mechatronikai technikus

Részletesebben

A csavarvonal axonometrikus képéről

A csavarvonal axonometrikus képéről A avarvonal axonometrikus képéről Miután egyre jobban megy a Graph ingyenes függvény - ábrázoló szoftver használata, kipróbáltuk, hogy tudunk - e vele avarvonalat ábrázolni, axonometrikusan. A válasz:

Részletesebben

Gépjárművek és mobilgépek I.

Gépjárművek és mobilgépek I. Gépjárművek és mobilgépek I. IX. Előadás Automata nyomatékváltók Összeállította: Dr. Sarka Ferenc Automata nyomatékváltók Bolygókerekes hajtómű Részei: Napkerék Bolygókerekek Belső fogazású gyűrűkerék,

Részletesebben

A Föld középpontja felé szabadon eső test sebessége növekszik, azaz, a

A Föld középpontja felé szabadon eső test sebessége növekszik, azaz, a a Matematika mérnököknek I. című tárgyhoz Függvények. Függvények A Föld középpontja felé szabadon eső test sebessége növekszik, azaz, a szabadon eső test sebessége az idő függvénye. Konstans hőmérsékleten

Részletesebben

Kerék gördüléséről. A feladat

Kerék gördüléséről. A feladat 1 Kerék gördüléséről Nemrégen egy órán szóba került a címbeli téma, középiskolások előtt. Úgy látszott, nem nagyon értik, miről van szó. Persze, lehet, hogy még nem tartottak ott, vagy csak aludtak a fizika

Részletesebben

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett

Részletesebben

Csúcsívek rajzolása. Kezdjük egy általános csúcsív rajzolásával! Ehhez tekintsük az 1. ábrát!

Csúcsívek rajzolása. Kezdjük egy általános csúcsív rajzolásával! Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1 Csúcsívek rajzolása Előző dolgozatunk kapcsán melynek címe: Íves nyeregtető főbb számítási képleteiről találkoztunk a csúcsívvel, mint az építészetben igen gyakran előforduló vonalidommal. Most egy másik

Részletesebben

Használható segédeszköz: rajzeszközök, nem programozható számológép

Használható segédeszköz: rajzeszközök, nem programozható számológép A 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 521 04 Ipari gépész Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a

Részletesebben

Tevékenység: Követelmények:

Tevékenység: Követelmények: 3.1. Szíjhajtások Tevékenység: Olvassa el a jegyzet 146-162 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet 10. és 10.1. fejezeteiben lévı kidolgozott feladatait! A tananyag tanulmányozása közben

Részletesebben

Rugalmas megtámasztású merev test támaszreakcióinak meghatározása I. rész

Rugalmas megtámasztású merev test támaszreakcióinak meghatározása I. rész Rugalas egtáasztású erev test táaszreakióinak eghatározása I. rész Bevezetés A következő, több dolgozatban beutatott vizsgálataink tárgya a statikai / szilárdságtani szakirodalo egyik kedvene. Ugyanis

Részletesebben

Hajtások 2. 2011.10.22.

Hajtások 2. 2011.10.22. Hajtások 2. 2011.10.22. 3. Lánchajtás Lánc típusok Folyóméteres görgős láncokat kívánság szerinti hosszúságúra vágják A füles láncok számos típusa elérhetõ, mellyel a szállítási feladatok döntõ része megvalósítható.

Részletesebben

A síkbeli Statika egyensúlyi egyenleteiről

A síkbeli Statika egyensúlyi egyenleteiről 1 A síkbeli Statika egyensúlyi egyenleteiről Statikai tanulmányaink egyik mérföldköve az egyensúlyi egyenletek belátása és sikeres alkalmazása. Most egy erre vonatkozó lehetséges tanulási / tanítási útvonalat

Részletesebben

Meghatározás. Olyan erőzárásos hajtás, ahol a tengelyek közötti teljesítmény-, nyomaték-, szögsebesség átvitelt ékszíj és ékszíjtárcsa biztosítja.

Meghatározás. Olyan erőzárásos hajtás, ahol a tengelyek közötti teljesítmény-, nyomaték-, szögsebesség átvitelt ékszíj és ékszíjtárcsa biztosítja. Ékszíjszíjhajtás Tartalomjegyzék Meghatározás Ékhatás Előnyök, hátrányok Szíjhossz, tengely állíthatóság Ékszíjtárcsák szerkezeti kialakítása Normál ékszíjak Keskeny ékszíjak Különleges ékszíjak Keskeny

Részletesebben

Hasítókúp kínálatunk 70, 90, valamint 120 mm átmérőjű hasítókúpokból áll.

Hasítókúp kínálatunk 70, 90, valamint 120 mm átmérőjű hasítókúpokból áll. Hasítókúp kínálatunk 70, 90, valamint 120 mm átmérőjű hasítókúpokból áll. Átmérő (mm) Hossz (mm) 70 220 90 250 120 300 Az összes kúp edzett, cserélhető véggel szerelt. A kúp anyaga: Hegy anyaga: Menetemelkedés:

Részletesebben