A forduló kérdései megyénk épített örökségeiről és az itt született híres emberekről szólnak.
|
|
- Ignác Molnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ismered? Ismerd meg! Vetélkedősorozat Fejér megyéről I. forduló Csoport neve: cím: Postacím: A forduló kérdései megyénk épített örökségeiről és az itt született híres emberekről szólnak. I. Igaz vagy hamis az állítás? Karikázd be a megfelelő betűt! Beloiannisz községet Nikosz Beloianniszról, a kivégzett görög partizánvezérről nevezték el. I H 1527-ig az volt a szokás, hogy Székesfehérváron kellett megkoronázni a királyt, és a koronázás alkalmával csak az esztergomi érsek tehette a király fejére a koronát. Ingó-kövek a Velencei-hegységben találhatók. A kövek egykor izzó lávával együtt merevedtek meg a mélyben, később a földmozgásokkal kerültek a felszínre. Velencét a Székesfehérvárt építő olasz mesterek alapították, s nevezték el a tóparti kis települést otthoni Velencéjükről. Bonfini, Mátyás király történetírója már Venetiának említi írásaiban. A monda szerint a Vértes hegység az erdővel borított részeken elszórt vértekről (páncélokról) kapta a nevét, melyet a csúfos vereséget szenvedő németek hagytak a hegységben. (dobáltak le magukról menekülés közben). Nadap a szintezési ősjegyről nevezetes. Itt áll az országos szintezési nullpont, amely mind az Adriai-, mind a Balti tengerhez viszonyítja a magasságot. Kálóz, a Sárvíz mentén fekvő község neve 1326-ban bukkan fel először. A falu környéke kelta, római, avar kori emlékekben gazdag. A pákozdi csata előestéjén a közeli sukorói református templomban ülésezett Kossuth honvédseregének vezérkara és az országgyűlés vezérkara. Gárdonyi Géza 24 évesen magyarosíttatta a nevét, eredetileg Ziegler Gézának hívták. I H A Velencei-tó mellett a halászok egy részének a varsa volt a legfontosabb halászó eszköze. I H 1
2 II. Honnan hová lehet eljutni? Egészítsétek ki az útvonalterveket úgy, hogy legalább egy-egy települést írtok a lista elejére és végére is!.., Seregélyes, Szabadegyháza, Perkáta,.., Sárszentágota, Aba, Székesfehérvár, Sárkeresztes, Söréd,.., Agárd, Székesfehérvár, Szabadbattyán,, Alcsútdoboz, Vértesacsa, Lovasberény,, Ráckeresztúr, Martonvásár, Sukoró, Pákozd,..., Mezőszilas, Pusztaegres,.. III. Kössétek össze a párokat! A párosítsátok a híres emberek nevét a településekkel! Ercsi Csoóri Sándor, Csanádi Imre Gárdony Kápolnásnyék Martonvásár Rácalmás Sárbogárd Székesfehérvár Sárpentelle Zámoly Sáregres Vál Fehérvárcsurgó Csók István Amerigo Tot Széchenyi Zsigmond Vörösmarty Mihály Beethoven, Brunszvik Teréz Tinódi Lantos Sebestyén, Mészöly Géza Vajda János Ybl Miklós, Géza nagyfejedelem Eötvös József Gárdonyi Géza Szent Margit 2
3 IV. Megyénkben sok főúri kastély épült. Keressétek meg és párosítsátok össze a települést, a kastélyt és a leírást! A hiányzó leírásokat pótoljátok és keressetek képet a hiányzó kastélyról (az egyik településhez hiányzik a kép)! a. A kastély építési időpontja Fellner Jakab tervei a alapján készült, az Eszterházy családé volt. b. A falu közepén állókastély között épült, majd a Cziráky család a megye egyik legszebb klasszicista kastélyává alakítatta át az 1810-es évben. c. A kastélyt Pollack Mihály tervei alapján 1807-ben építette a Zichy család. d. A klasszicista, emeletes, oromzatos kastélyt 1821-ben építette Zichy Ferenc gróf, majd a Hadik család birtokába került. e. A Brunszvik-kasély 1773-ban épült és 1875-ös átépítésével nyerte el mai formáját, ma emlékmúzeumként is látogatható. f. A Nádasdy család kastélya 1815-ben épült ban impozáns, angol stílusú, tornyos, oromzatos épületé alakították át. Martonvásár: Lovasberény: Csákvár: Iszkaszentgyörgy: Soponya: Csala: Csókakő: Seregélyes: Nádasdladány: 3
4 4
5 V. Több honfoglalás kori törzs neve is szerepel helységneveinkben. Helyezzétek el a törzsek nevét a településnevekben! Tarján Füzes Jászkara.. Buda Sár. Kürt-gyarmat..ládháza Moson dörögd Nyék Salgó Buda Baranya.. Balassa. Fehér.. Bátor. Kápolnás Keszi Felső. Tisza. Karancs.. Diós. Pilisboros. almás Jenő Boros. Ipoly.. Magyar Karikázzátok be a megyénkben található helyiségneveket! Melyik az a fejér megyei település, mely egy az egyben őrzi egyik törzsünk nevét?.. 5
6 VI. Készítsétek el a megye turisztikai térképét. Nyíllal kössétek az ikonokat a településekhez, tájegységekhez! Egy ikont több helyhez is köthettek. 6
7 VII. Plusz pontért a megadott településekhez ti is tervezhettek ikonokat, majd azokat is helyezzétek el a térképen. Tác (Gorsium) Moha (tikverőzés) Pákozd (csata) Nadap (szintezési ősjegy) Gánt (bauxitbánya, múzeum) VIII. Rajzoljátok le településetek címerét és pár sorban írjátok le történetét, jelentését! 7
I. Igaz vagy hamis az állítás? Beloiannisz községet Nikosz Beloianniszról, a kivégzett görög partizánvezérről nevezték el. I H
I. Igaz vagy hamis az állítás? Beloiannisz községet Nikosz Beloianniszról, a kivégzett görög partizánvezérről nevezték el. I H 1527-ig az volt a szokás, hogy Székesfehérváron kellett megkoronázni a királyt,

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY
Ügyszám: 07000/198-65/2016. ált. FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY Jóváhagyom: Vörös Ferenc r. ezredes sk. rendőrségi főtanácsos rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes
helyiség: 750 Ft/m2 2000 m2felett 900 Ft/m2
Fejér megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó Ft/m2 vagy a forgalmi érték %-a Ft/fő %-a Ft/m2 %-a 1 Aba 100 1,8 % 4000 2 Adony 300 Ft/m2 4000 1,5 % 500 és 5000 3 Alap 1,5
helyiség: 750 Ft/m2 2000 m2felett 900 Ft/m2
Fejér megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó vagy a forgalmi érték %-a Ft/fő %-a %-a 1 Aba 100 1,8 % 1000 4000 2 Adony 300 4000 1,5 % 500 és 5000 3 Alap 1,5 % 4 Alcsutdoboz
Bicske Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060 Bicske, Szent István út 42. Bodmér Faluháza 8080 Bodmér, Vasvári P. u. 58.
Bicskei Járás Sportcsarnok 8087 Alcsútdoboz, József A. út 5 Alcsútdoboz Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola 8087 Alcsútdoboz, Szabadság u. 105. Bicske Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060
2016. december hónapra tervezett sebességmérések
december 1. csütörtök december 2. péntek 2016. december hónapra tervezett sebességmérések 13.00-15.00 M6 autópálya Százhalombatta és Dunaújváros között 15.00-17.00 M6 autópálya Iváncsa és Százhalombatta
Egészséges települések
Egészséges települések Jegyzői értekezlet, Székesfehérvár, 2013.11.13. Dr. Pásztor László Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Egészségfejlesztési osztály E-mail: fejer.egeszsegfejlesztes@kdr.antsz.hu
Érvényes: június 16-tól AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK * M
Aba, Hősök tere M 5.12, 5.14 P 5.17, 6.14 < 7.17, 7.17 Y 7.17 H 8.17 9.17 11.12, 13.07 N13.17 * 14.07 M14.17 515.17 < 15.32, 16.17 517.17, 18.17 519.17, 21.17 M21.20 Aba, Rákóczi u., 5.08 M 5.12, 5.14,
FEJÉR MEGYE ÁPRILIS 3-4. időpontja
Ellenőrzés helyszíne FEJÉR MEGYE 2019. ÁPRILIS 3-4. Ellenőrzés kezdetének időpontja és végének Székesfehérvár Seregélyesi út 91. 02:20-02:00 Székesfehérvár Seregélyesi út 96. 02:20-06:00 Zámoly Kossuth
Érvényes: június 16-tól AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 13.30, < H14.30
02 Aba, Hősök tere, 5.15 < 6.15, 6.15, 6.55 7.30 9.30 11.20 H12.30 13.30, 14.15 < 14.25 H14.30, 15.10 515.30, 16.30 517.30, 18.35 f19.30 H19.30 H20.30 f H 16 Ábrahámhegy, v. mh. 222.30 07 Agárd, gyógyfürdő,
FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY szeptember hónapra tervezett sebességmérések
Nap szeptember 1. kedd szeptember 2. szerda FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Mérés tervezett ideje
Érvényes: július 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 13.30, < H14.30, 13.20, 14.00, N15.15
09 7 sz. főút, dinnyési elág., 5.45, 13.00, 15.20 02 Aba, Hősök tere, 5.15 < 6.15, 6.15, 6.55 7.30 9.30 11.20 H12.30 13.30, 14.15 < 14.25 H14.30, 15.10 515.30, 16.30 517.30, 18.35 P19.30 f19.30 f20.30
AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK
Aba, Hősök tere 2 M 5:15 M 6:15 M 6:55 7:30 9:30 11:20 X 12:30 13:30 M 14:15 X 14:30 M 15:10 15:30 M 16:30 17:30 M 18:35 + 19:30 X 20:30 Agárd, gyógyfürdő 7 M 6:55 M 7:15 M 13:10 8 M 10:30 Agárd, gyógyfürdő
FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY augusztus hónapra tervezett sebességmérések
Ügyszám: 07000/176-46/2015. ált. FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY Nap augusztus 1. szombat augusztus 2. vasárnap 2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések
Érvényes: április 4-től AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK. P21.29 Aba, Rákóczi u., 5.08 M 5.12, 5.14, 5.14 P 5.17 N 5.26, 5.46, 18.17
Aba, Hősök tere M 5.12, 5.14 P 5.17, 6.14, 7.17 Y 7.17 H 8.17 9.17 11.12, 13.07 e13.17 * 14.07 M14.17 515.17, 16.17 517.17, 18.17 519.17, 21.17 621.20 Aba, Rákóczi u., 5.08 M 5.12, 5.14, 5.14 P 5.17 N
Érvényes: 2015. december 13-tól AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK, 14.15 H14.30 513.30, 14.35 16.05 517.05 H18.31
02 Aba, Hősök tere, 5.15, 6.15, 6.55 7.30 9.30 11.20 H12.30 513.30, 14.15 H14.30, 15.10 515.30, 16.30 517.30, 18.35 P19.30 f19.30 f20.30 6 ( 09 Agárd, gyógyfürdő, 15.00 08 Agárd, gyógyfürdő, 10.30 07 Agárd,
Érvényes: szeptember 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK, H , H18.31
02 Aba, Hősök tere, 5.15, 6.15, 6.55 7.30 9.30 11.20 H12.30 513.30, 14.15 H14.30, 15.10 515.30, 16.30 17.30, 18.35 P19.30 f20.30 6 ( 09 Agárd, gyógyfürdő, 15.00 08 Agárd, gyógyfürdő, 10.30 07 Agárd, gyógyfürdő
AZ ISKOLÁK HELYREÁLLÍTÁSA
5. AZ ISKOLÁK HELYREÁLLÍTÁSA A tanítás megkezdésével egy idõben megindult az iskolák helyreállítása is. Kitartó, szívós munka kezdõdött meg és hosszú évekig tartott, míg a háború áldozatául esett iskolák
Fejér megye adattára
Fejér megye adattára EU csatl. Székesfehérvár 1, 2 Warvasovszky Tihamér 8000 Városház tér 1. 83 505 104 059 45 391 39 352 6 039 38 114 1. vk. és Szfvár 83 505 104 059 45 391 39 352 6 039 38 114 Csősz 2
2013. augusztus hónapra tervezett sebességmérések
2013. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Nap augusztus 2. péntek augusztus 3. szombat 10.00-12.00 M6 bal 74+750 km mozgó 15.00-17.00 M8 bal 75+600 km szerviz út 09.00-11.00 Szfvár, Kadocsa út
2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések. Mérés tervezett helye
1 / 8 2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések szeptember 2. hétfő szeptember 3. kedd 10.00-12.00 M6 bal 74+750 km mozgó 15.00-17.00 M8 bal 75+600 km szerviz út 14.00-18.00 6228-as jelű út Daruszentmiklós,
Fejér Megy Közgyűlése. 17/1996. (XI.21) K.r.sz. rendelete. A kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről
Fejér Megy Közgyűlése 17/1996. (XI.21) K.r.sz. rendelete A kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 27/2003.(XI.27.).K.r.sz. rendelettel)
KÖZLEMÉNY körzeti erdőtervezési eljárás megindításáról
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉRDI Járási Hivatal KÖZLEMÉNY körzeti erdőtervezési eljárás megindításáról A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal (továbbiakban: erdészeti hatóság) az erdőről, az erdő
Dunaújvárosi RK. 10.00-14.00 Dunaújváros, Papírgyári út Vasmű III. kapunál /50 km/h/
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2012. január hónapban tervezett sebességellenőrzések Nap: Végrehajtó szerv: Időpont: Település helye: 1. Székesfehérvári RK. 12.30-15.30 Székesfehérvár,
Megvalósítási helyszín Iparterület fejlesztését elősegítő út KŐSZÁRHEGY KÖZSÉG TOP FE
Iparterület fejlesztését elősegítő út KŐSZÁRHEGY KÖZSÉG TOP-1.1.1-15-FE1-2016-00014 1. Kőszárhegyen 159882450 Ft 159882450 Ft 100,00 Kőszárhegy 2. Bodajki Tó és környékének TOP-1.2.1-15-FE1-2016-00003
SZÉKESFEHÉRVÁR. dr. Pápai-Székely Zsolt
FEJÉR MEGYE SZÉKESFEHÉRVÁR Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Pulmonológiai Osztály GYEMSZI Az intézmény címe (irányítószámmal): 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u. 3. A tüdõgyógyászati osztály
Fellebbviteli Bizottság határozatai. 1/2015/2016. számú határozat: Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság Fellebbviteli Bizottsága a Megye I.
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
UrszAggy űlés Hivetaie. irományszám : Érkezett 2015 JúN 2 2.
irományszám : UrszAggy űlés Hivetaie i/lllli A A Í[ öoi nuinnmmoi-uo Glmiiuiddiiuiuinü(1 ':?ifiliinininüngdi' ~ mnü3guiuű nnnnn g. ' A A Érkezett 2015 JúN 2 2. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kövér Lászl ó az
Fejér Megyei Gyermekjóléti Szolgálatok 2013. februári állapot szerint
Fejér Megyei ok 2013. februári állapot szerint Ellátási terület (települések felsorolása) Szolgáltató (intézmény) neve, székhelye Fenntartó neve, székhelye Családgondozó, telefon, e-mail Feladatellátás
OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz
OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 030105 Csákberény Község Önkormányzata Általános Iskolája Borbély József Csákberény Fejér Kossuth u. 15. 8073 030106 Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény
Fellebbviteli Bizottság határozatai. meg: - az alsóbb bajnokság harmadik nem feljutott sportszervezete (Enying)
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
Kizárólagos üzemeltetéső vonalszakaszok 4/A. számú melléklet/2
Alba 1163 Budapest, Népliget - Káloz, mozi Alba 1163 Budapest, Népliget - Martonvásár, posta M7-esen közlekedik Alba 1163 Szabadbattyán, kálozi útelág. - Káloz, mozi Alba 1163 Pettend, Muskátli Vend. -
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
KNYKK-FM-09/2015-2016 Érvényes: 2016. december 11. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy 2016. december 11. (vasárnap) üzemkezdettől az alábbi menetrend módosítások kerülnek bevezetésre.
HIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: 2015 év 11 hó 23 nap tól 2015 év 12 hó 04 nap -ig
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
1/2019. (01.23.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
KNYKK-FM-12/2017-2018 Érvényes: 2018. december 9. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy 2018. december 9. (vasárnap) üzemkezdettől az alábbi menetrend módosítások kerülnek bevezetésre.
Fellebbviteli Bizottság határozatai. meg: - az alsóbb bajnokság legjobb nem feljutott sportszervezete (Baracs)
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
FIT-jelentés :: KLIK Székesfehérvári Tankerülete 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. II. emelet Fenntartói azonosító:
FIT-jelentés :: 2013 KLIK Székesfehérvári Tankerülete 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. II. emelet Fenntartói azonosító: 39011654-072000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A KODÁLY ZOLTÁN
B3 TAKARÉK Szövetkezet
4. sz. melléklet A B3 TAKARÉK Szövetkezet ügyfélszolgálati, ügyfelek számára nyitva álló helyiségeinek elérhetősége (fióknév, cím, telefonszám), valamint nyitvatartási ideje Fiók neve Cím Telefonszám Nyitva
TEHETSÉGGONDOZÁS. Fejér megye. Európai Szociális Alap
ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHESÉGGNDZÁS Fejér megye Európai Szociális Alap Pedagógiai Szakszolgálat Fejér egyei
12/2018. (04.18.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
a megyei fenntartású intézmények egyes vagyonelemeire vonatkozó használati jog megvonásáról
F.M. Közgyőlése 172/2009. (V.21.) K.h.sz. határozata a megyei fenntartású intézmények egyes vagyonelemeire vonatkozó használati jog megvonásáról A Megyei Közgyőlés az önkormányzat fenntartásában mőködı
Versenybizottsági határozatok
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév
Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
A Székesfehérvári Egyházmegye miserendje Plébánia Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
Aba Adony télen nyáron 1 (nővéreknél) (nővéreknél) (nővéreknél) Agárd Alap télen nyáron (nővéreknél) első pénteken első pénteken Alsószentiván rácalmás nyáron: télen nyáron advent: Alsótöbörzsök Alcsútdoboz
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. /2013 E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy,
Versenybizottsági határozatok
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
4/2018. (02.14.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
Közös üzemeltetéső vonalak/vonalszakaszok 4/B. számú melléklet
vonal száma lba 1120 Budapest, Népliget - Dunaújváros, aut.áll. Gemenc, Pannon, Volánbusz lba 1134 Dunaújváros, aut.áll. - Harkány, aut.áll. lba 1134 Dunaújváros, aut.áll. - Dunaföldvár, aut.áll. Balaton,
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Székesfehérvár, április 26.
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Székesfehérvár, 2015. április 26. I. korcsoport FIÚ Aba Sámuel Tagiskola. Aba - Rácalmás Ált. Isk. Rácalmás 0-6 Gróf E. M. Ált. Isk., Csákvár - Chernel Ált Isk.,
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
Dunaújváros közigazgatási területe. területe. területe. területe. területe. Székesfehérvár közigazgatási területe
Gyermekek napközbeni ellátása (bölcsőde, bölcsődei, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, alternatív napközbeni ellátások) 2012. november 1-ei állapot szerint Fenntartó neve, székhelye Szolgáltató (intézmény)
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat)
Duna-Tisza köze Autóbuszos program 2003. március 22. (szombat) Szalkszentmárton: Nyakvágó csárda: Pusztavacs: Tápiószele: Jászberény: Aszód: Petöfi Múzeum múzeum Magyarország közepe, emlékhely Blaskovics
30/2018. (10.03.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
Fegyelmi Bizottsági határozatok
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
Fejér
Engedélyezési terv beadásának tervezett Kivitelezés megkezdés Kivitelezés befejezés Kontakt személy Járás Település Nyertes pályázó Közintézményi IH Üzleti IH Lakossági IH határideje tervezett határideje
Versenybizottsági határozatok
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
6/2018. (03.07.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
Versenybizottság határozata
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
Vizsgahely keresési eredmények :54 22 feladatellátási hely 16 intézményben
Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.18. 16:54 22 feladatellátási hely 16 intézményben 030046 Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény címe: 8000 Székesfehérvár,
V. Országos Öko Modellverseny 2018.március.28
V. Országos Öko Modellverseny 2018.március.28 1. Ruha készítése hulladékból Iskolánk az idei tanévben is ÖKO divatbemutatót és versenyt szervez, általános, középiskolai és szakmai kategóriában, újrahasznosítható
29/2018. (09.26.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai. Fegyelmi Bizottság határozatai. Ásványi Balázs Felcsút NB. I /b.
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
Indulási idő Megállóhelyek Visszaút
Székesfehérvár - - Lovasberény - - Vértesacsa - Alcsútdoboz - - Felcsút - Felcsút Indulási idő idő Megállóhelyek Visszaút Visszaút 12:15 Székesfehérvár - Piac tér 17:17 12:15 Székesfehérvár - Piac tér
Ivóvízbázis-védelem Fejér megyében
Magyar Műszaki Értelmiség Napja A mérnökök szerepe a fenntartható fejlődés terén Ivóvízbázis-védelem Fejér megyében Tóth Sándor Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. május 11. Vízbázis-védelem
Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
Versenybizottság határozata
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórumok Fejér megyében 2018
Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórumok Fejér megyében 2018 Mi az a foglalkoztatási partnerség? A tájékoztató kiadvány a Helyi foglalkoztatási együttműködések Fejér megye területén című, TOP-5.1.1-15-FE1-2016-00001
Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 29-i ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról
É R T E S Í T É S. szabadnap (a menetrendben megjelölt korlátozásokkal)
É R T E S Í T É S Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2016. karácsonyi és a 2017. újévi ünnepekkel összefüggésben az autóbuszjáratok közlekedési napjai az alábbiak szerint alakulnak: 2016. december
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
Kétéltűek és hüllők előfordulása Fejér megyében
FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2003 27: 333 340 Kétéltűek és hüllők előfordulása Fejér megyében HÁMORI MÁRTA, PUKY MIKLÓS & SCHÁD PÉTER ABSTRACT: (Amphibian and reptile mapping in Fejér county,
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
Elnökségi határozatok
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
18/2018. (05.30.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
2. 200963 Abai Gimnázium és Kollégium Aba Béke tér 1. 8127 Szilasy György 0622593058 gimnazium@aba.hu Aba Nagyközség Önkormányzata
Sárvíz 1. 039577 Intézmény Aba Béke tér 1. 8127 Tömör Zsuzsanna 22/430396 muveszeti@aba.hu Aba Nagyközség 2. 200963 Abai Gimnázium és Kollégium Aba Béke tér 1. 8127 Szilasy György 0622593058 gimnazium@aba.hu
32/2018. (10.17.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Fellebbviteli Bizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap
FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap február 1. vasárnap február 2. hétfő február 3. kedd Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13.00-16.00 Székesfehérvár,
É R T E S Í T É S. ALBA VOLÁN Zrt. Székesfehérvár Börgöndi u. 14.
ALBA VOLÁN Zrt. Székesfehérvár Börgöndi u. 14. É R T E S Í T É S Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2011. karácsonyi és a 2012. újévi ünnepekkel összefüggésben az autóbuszjáratok közlekedési
Ügyfélszolgálati helyek [1]
Ügyfélszolgálati helyek [1] Táti térség Bajót Dunaalmás Mogyorósbánya Neszmély Nyergesújfalu Sütt? Tát Nyergesújfalu Polgármesteri Hivatal (2536 Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104-106.) Minden páros héten
36/2017. (10.25.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK FEJÉR MEGYÉBEN
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK FEJÉR MEGYÉBEN Viszló Levente Székesfehérvár, 2013. november 21. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: Tájvédelmi
A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal évi ellenőrzési terve. I. Önkormányzatok hivatalainak ellenőrzése. Komplex ellenőrzések
2 A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2010. évi ellenőrzési terve I. Önkormányzatok hivatalainak ellenőrzése Komplex ellenőrzések 1. Pusztaszabolcs november Célellenőrzések Adóigazgatás 1. Előszállás
FMLSZ KUPA U-21 SORSOLÁS
FMLSZ KUPA 2014. U-21 SORSOLÁS A 2014. január 11. (szombat) A 14,30 1. Fehérvárcsurgó U-18 2. Gárdony 1-2 A 14,50 3. Seregélyes 4. Pákozd 3-0 A 15,30 1. Fehérvárcsurgó U-18 3. Seregélyes 0-2 A 16,10 2.
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
www.velenceitoleader.eu
www.velenceitoleader.eu Folyamatosan bővülő adatbázis az Üdülési csekk elfogadóhelyeiről. Részletes ismertető a térség szálláshelyeiről, éttermeiről. Emelett hírek, információk, aktuális ajánlatok, programok
RENDELETEK. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 4/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete
RENDELETEK Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 4/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a Fejér Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (X.29.) önkormányzati
FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE
E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE 14. IKTATÓSZÁM: 55-3/2013. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács mőködési
rang Batthyány-(Strattmann) németújvári gróf/herceg Szabadhídvég Rebecpuszta kúria Bauer Cece kúria
KASTÉLY ÉS KÚRIATULAJDONOS CSALÁDOK FEJÉR MEGYÉBEN A dõlt betûvel szedett épületeket lebontották. Családnév Nemesi elõnév/ kettõs családnév Fõnemesi rang Település Épület típusa Amade várkonyi gróf Iszkaszentgyörgy
Versenybizottsági határozatok
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772
Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.
Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz-végállomás 8.00-16.00 6.00-18.00 Kamaraerdei