Dr.Hauschka Hírlevél, 2008/2

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr.Hauschka Hírlevél, 2008/2"

Átírás

1 Dr.Hauschka Hírlevél, 2008/2 Kedves Olvasóink! Nagy örömünkre szolgál, hogy az elsı hírlevelünk megjelenése óta négyszáz fölé emelkedett a regisztrált hírolvasóink száma! Ez meglepetésként ért minket, mivel ekkora érdeklıdésre nem számítottunk, amikor amellett döntöttünk, hogy ebben a formában is megkíséreljük bemutatni a Dr.Hauschka kozmetikát és annak hátterét. Így ösztönözve éreztük magunkat, hogy tovább dolgozzunk hírleveleink formájának fejlesztésén, valamint, hogy továbbra is hasznos írásokkal szolgáljunk olvasóinknak. A mostani hírlevelünk elején egy újabb gyógynövényt, a levendulát mutatjuk be egy kicsit másképpen, mint ahogy az egy szokványos botanikai leírásban található lenne. Riport rovatunkban egy beszélgetés olvasható Elisabeth Sigmunddal, a Dr.Hauschka kozmetikai módszer megalkotójával. A riport révén bepillantást nyerhetünk egy kivételes ember életébe, és megismerhetjük, hogy a sorstörténetén keresztül miként született meg az, amit ma Dr.Hauschka kozmetikának nevezünk. Kozmetikai szakcikkünkben megkíséreljük bemutatni a Dr.Hauschka kozmetika talán egyik legegyedibb elemét, a zsírmentes éjszakai arcápolást. Örömmel számolunk be a Dr.Hauschka kozmetika három új intenzív ápoló készítményérıl is, amelyek a problémás arcbırrel rendelkezık számára nyújthatnak hatékony segítséget. Hírt adunk arról, hogy ban a Dr.Hauschka kozmetika Magyarországon elnyerte a Superbrands 2008 kitüntetést. Örülünk ennek az elismerésnek, de szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy számunkra minden díjnál többet ér és fontosabb a termékeink használóinak az elismerése, véleménye. Ezért nagyon örülnénk, ha Önök közül egyre többen osztanák meg velünk a termékeink használatával kapcsolatos tapasztalataikat legyenek azok akár jók, vagy rosszak. Végezetül Dr. Rudolf Hauschka magyar nyelven is megjelent alapmővére a Szubsztanciatanra hívnánk fel szíves figyelmüket könyvajánló rovatunkban. Jó olvasást kívánunk Önöknek! A Natura-Budapest Kft. munkatársai A tartalomból: Növényportré A levendula Riport Beszélgetés Elisabeth Sigmunddal Kozmetika A zsírmentes éjszakai arcápolás a Dr.Hauschka kozmetikában Új termékek A különleges esetek specialistái Hírek Superbrands 2008 díj Könyvajánló Dr. Rudolf Hauschka: Szubsztanciatan

2 Növényportré A levendula (Lavandula angustifolia Mill.) A növény: Nincs még egy olyan kékség, amely a levendulamezık kékségéhez lenne hasonlatos. Félcserjeként a levendula kb. félméteres magasságot ér el. A hat-tíz virágocskát szegélyezı szájacskák a vir á gzás idıszakáb a n, j úli us - augusztusban ún. álfüzérré alakulnak. Pihékkel borított, elkeskenyedı, lándzsás levelei kiárasztják magukból nyugtató hatású illatukat, ha az ember az ujjai között szétdörzsöli azokat. A levendula virágai hosszú szárakon lebegnek, messze a bokor fölé nıve. A hıkedvelı növény a Nap teljes hıjét és fényét magába győjti és azt számunkra éterikus olaj formájában közvetíti, életerıt, nyugalmat és kiegyensúlyozottságot biztosítva számunkra. A héberek légtisztító hatása miatt füstölıben használták. A közép-európai kolostorokban a levendula elıször a XI. században jelent meg. Nem sokkal késıbb elterjedt a hit, hogy Mária Magdolna Jézus fejét levendulaolajjal kente meg. Ennek folyományaként a XV. század végén csak azt tekintették levendulaolajnak, amelyet magdolnaolajként állítottak össze és sokrétő hatással rendelkezett. A levendula leveleit a növény hazájában konyhai főszernövényként is használják. A provence-i főszerkeverék alkotójaként kiválóan ízesíti az ürühúst, a párolt grillezett húsokat, halleveseket, valamint gazdagítja a saláták és más étkek ízeit. Alkalmazása: A levendula nyugtatja a központi idegrendszert. Az izgatott, felfokozott idegállapotú személyek tapasztalhatják kiegyenlítı, nyugtató, feszültségoldó hatását. A növény alkalmazása a népi gyógyászatban sokkal szélesebb körő: alvászavarok, étvágytalanság, feji vértolulás, puffadás, hascsikarás, hányinger, szédülés, ájulás, migrén, fejfájás, szélhődés, ideggyengeség, sárgaság, máj- és lépbetegségek, kezdıdı ödéma, bénulások kezelésére használták. Olaja kiválóan használható reuma, köszvény és idegzsába esetén fürdıként vagy bedörzsölı szerként. A csecsemıápolásban szinte nélkülözhetetlen fürdetı adalékként. A mediterrán napsütésben érı növény éterikus olaja nyugtató hıburokkal veszi körbe a csecsemıt, pihentetı, mély alvást biztosítva számára. Illóolaját belsıleg csak orvos utasítására szabad alkalmazni!. Tipp: DR.HAUSCHKA TİZEG LEVENDULA OLAJ A különleges, krémes állagú testápoló olaj védelmet nyújt számunkra a külsı hatásokkal szemben. A készítmény középpontját egyedülállóan feldolgozott tızegkivonat képezi, amelynek hatásához további összetevık, mint a vadgesztenye és a zsurló kivonatai, valamint levendula és egyéb éterikus olajok járulnak hozzá. A különösen érzékeny személyek a bırüket védı olajburok segítségével könnyebben ellenállnak az idıjárás hatásainak, különösen a hideg, nyirkos ıszi és téli idıszakban. Hasznos segítséget nyújt az izmok görcsös állapotára visszavezethetı fájdalmak (gerincpanaszok, menstruációs görcsök, stb.) oldásában, megelızésében. Amit érdemes tudni: A növény neve valószínőleg a latin lavare = mosni szóból származik. Ezt támasztja alá, hogy a rómaiak fürdıvizüket levendulával illatosították. Tılük származik a levendula molyirtó hatásának megfigyelése is. 2

3 Riport Beszélgetés Elisabeth Sigmunddal Abban az idıben, amikor a nık még csak szappant és vizet használtak, Elisabeth Sigmund már elkezdett preparátumokat fejleszteni a természetes bırápoláshoz, melyek késıbb a WALA cég Dr.Hauschka kozmetikai termékeinek az alapjává váltak. Felfedezte a nyúlszapuka növény kiegyenlítı hatását, és kialakította a kozmetikai kezelés egy speciális formáját, amelyet Dr.Hauschka kozmetikai kezelésként mővelnek ma világszerte. Elisabeth Sigmund Bécsben született 1914-ben. Középiskolai tanulmányai után orvostudományt kezdett tanulni, de egy súlyos betegsége miatt abba kellett hagynia a tanulmányait. A még kilencvenévesen is szép nı lendületesen és lelkesen beszél nekünk az életérıl: Hogyan jutott el a bırápoláshoz, miután be kellett fejeznie a tanulmányait? Amikor az Osztrák Alpokba mentem, hogy felgyógyuljak a betegségembıl, rengeteg szabadidıvel rendelkeztem. A gondolataim idırıl-idıre a bırápolásra, az orvoslás mostohagyermekére terelıdtek. Abban az idıben a fürdıket és a masszázst használták a test ápolására; a lábakat és a hajat szintén ápolták. Az arc ápolását azonban hiúságnak tekintették, a dekoratív kozmetikán pedig egyáltalán nem gondolkodtak. Azonban az arcunk az, amin elsısorban megnyilvánulunk. A csendes és nyugodt természetben világossá vált számomra, hogy a szívem a kozmetikát magába akarja fogadni. Bátor elhatározás volt abban az idıben Igen, felismertem, hogy az én kozmetikai munkám más kell, hogy legyen, mint a konvencionális kezelések és készítmények. Amikor visszatértem Bécsbe, rengeteg idıt fordítottam az egyetemi és a nemzeti könyvtárban való kutatásra, ahol találtam egy igazi kincset, egy régi, jórészt kézzel írott kolostori tanulmányt. Antikváriumokba jártam, tanfolyamokat látogattam és megszereztem az elsı diplomámat. Végezetül testestül lelkestül áthatottam magam a kozmetika megújításával, mindenekelıtt az arcápoláséval. A kozmetika szó a görög kozmëin kifejezésbıl származik, ami azt jelenti, harmonizálni De azt is jelenti, hogy dekorálni vagy ékesíteni. Harmonizálhatjuk magunkat, sıt ékesíthetjük is magunkat a görög szó értelmében, de nem szabad becsapnunk az érzékeket. Nos, kutattam, tanulmányokat folytattam, kevertem és kavartam. Az édesanyám édes mandula ırleményt használt arctisztításhoz, és ez volt a Dr.Hauschka Mélytisztító krém korai modellje. Aztán fokozatosan már nem csak az édesanyám piperepolcát töltöttem fel Elisabeth kozmetikumokkal, de már a barátaimnak és ismerıseimnek is szállítottam. Mindemellett egy belsı hang ismételten azt súgta nekem, hogy az arcápolás valóban egy mesterséggé, elhivatottsággá, az életem munkájává válhat. Hogyan döntötte el ezt a kérdést? A Választ 1938-ban kaptam meg. Pontosan tudom a dátumát, mert ez akkor volt, amikor Rudolf Steiner könyve Das Künstlerische in seiner Weltmission (A mővészet világtörténelmi jelentısége) megjelent. Rudolf Steiner azt írja itt: a szép (schön), mint szó rokonságban van a ragyogással (scheinen). Az, ami szép ragyog, azaz belsıjét a felszínen hordozza. Igen, ez a szépség lényege, hogy magát nem rejti el, hanem belsıjét a felszínen, külsı megjelenésében hordja. Így az szép, ami a belsıjét külsı megjelenésében megnyilvánítja Ha nem olvastam volna Rudolf Steinernek ezeket a szavait, nem lettem volna kozmetikus. De így most már képes voltam a kozmetikus szakmáról alkotott koncepciómat bevinni a gyakorlatba, és el tudtam kezdeni tapasztalatokat győjteni. És megpróbáltam Rudolf Steiner szépségrıl való szavainak a szellemében cselekedni. De ezelıtt családi körülményekbıl kifolyólag az életem különbözı osztrák és német városokba vezetett. És utána jött a háború amely alatt nıvérként voltam besorozva ban Svédországba települtem a férjemmel és megnyitottam a kozmetikámat Szalon a Szépségápolásért néven Stockholmban. Egy nap egy svéd diák, akinek a családjával barátságban voltunk, hazatért a német WALA cégnél töltött nyári munkájáról. Amit mesélt nekem a tapasztalatairól, annyira felkeltette az érdeklıdésemet, hogy azonnal rendeltem különbözı anyagokat a WALA-tól. Megpróbáltam azokat hozzáadni a saját kozmetikai ké- 3

4 szítményeimhez. Így születtek a WALA cég Dr.Hauschka bırápolási termékei. Számos Dr.Hauschka kozmetikumnak az alapanyaga a nyúlszapuka, amelyet ön fedezett fel a kozmetika számára Igen, egy idıs orosz asszony, aki fiatal korában a forradalom idején Moszkvából menekült Stockholmba, mondta nekem: Figyeljen fel minden jelre, valóban minden jelre! Az ötvenes években lehetett, amikor az egyik svéd szigeten ábrándoztam. A sziget zöldjének közepette egy mezei here virágzott éppen. Hirtelen a ritka növényre, a nyúlszapukára, az Anthyllisre gondoltam, és az az érzés jelent meg bennem, hogy utána kell néznem. A kis mezei here vezetett engem mint egy jel az egyik könyvemhez, amelyben egy kis tanulmány volt a kevéssé ismert Anthyllisrıl. Mibıl adódik a nyúlszapuka kivételes hatóereje? Semmi különös nem volt található ebben a tanulmányban, késıbb még az is kiderült, hogy az abban említett legtöbb anyag egyáltalán nem található meg a növény alkotói között. De én meg akartam ismerni ezt a növényt. Egy kertész révén sikerült beszereznem. Különbözı termékekbe dolgoztam be az Anthyllis leveleket, és elkezdtem elıször a saját kozmetikámba a Szalon a Szépségápolásért-ban vállalkozó szellemő vendégeken tesztelni, elıször csak az arc egyik felére kenve azokat. És elnyertük jutalmunkat: az aknéra hajlamos bır, a korai öregedésre hajlamos bır vagy a kiszáradásra hajlamos bır is válaszul visszanyerte a normál bır szerkezetét. Az Anthyllis gyógyító ereje egészen kivételes. Hogyan reagáltak a vendégei a kísérleteire? Nagyon elégedettek voltak. Szintén kifejlesztettem a saját kezelési technikámat. Olvastam, hogy Dr. Vodder Kopp e n h á g á b a n k i d o l g o z o t t e g y nyirokdrenázs módszert. Ez volt az alapja a nyirokstimulációnak, amely a mai napig a szíve a Dr.Hauschka kozmetikai kezeléseknek. Az érintés különös jelentıséggel bír a kozmetikában Igen, a megfelelı kapcsolat, amit egy kozmetikus önmaga és a vendége között épít fel, gyakran az arckezelés alatt fejlıdik ki. A kezelés ahhoz is hozzájárul, hogy a vendég hamarabb megnyíljon. Az embernek fel kell tennie a megfelelı kérdéseket, ezt magamban mindig kihallgatásnak neveztem. Ez gyakran képessé tett arra, hogy felismerjem a vendégem arcán látható diszharmónia vagy feszültség okait. Egy orvosnak sem tudja úgy megnyitni egy nı a szívét, mint ahogy ezt egy kozmetikában teszi. Ezt állandóan megéltem. Hogyan jött létre a WALA-val való együttmőködése? 1955-ben egy rövid látogatást tettem a WALA-nál ben teljesen váratlanul egy levelet kaptam tılük, melyben azt kérdezték, hogy lenne-e valamilyen ideám egy olyan speciális bırápolási megközelítésre vonatkozóan, amely illeszkedne a WALA ideájához. A válaszom hosszú volt, amelyben részletesen leírtam azt a más kozmetikai és kozmetológiai ideát, amely a saját kozmetikámból származik. Postafordultával egy meghívó levelet kaptam Dr. Hauschkától, és nyáron elutaztam Eckwäldenbe, ahol szívélyes fogadtatásban részesültem. Mióta olvastam a levelét, szeretem magát, mondta Dr. Hauschka. Ezután négy hétig megállás nélkül dolgoztunk: Hauschka- Stavenhagen asszony, Dr. Hauschka, Kaphan úr, Kossmann úr, Mewes aszszony, Platner úr, Dr. Schoppmann, Dr. Vogel és én ben az általunk kifejlesztett bırápolási termékek piacra kerültek. azokon a készítményeken alapultak, amit ön Svédországban dolgozott ki? Igen, különbözı kozmetikumokat fejlesztettem ki, amelyekhez kifejezetten Anthyllis extraktumot adtam. Egyébként az 1950-es években kidolgoztam a Balett lábfürdıt, amelynek nagy sikere volt Svédországban. A formulája gyakorlatilag változatlanul létezik a mai Zsálya fürdıben. Röviddel a WALAval való intenzív együttmunkálkodásom után arra ösztönöztek, hogy felmondjam a svédországi szerzıdéseimet és Eckwäldenbe települjek. Sok kozmetikai elıállító különbözı termékeket fejleszt ki a különbözı bırtípusokra A Dr.Hauschka kozmetika alapvetıen más koncepció alapján épült fel. A bır állapotképek szabályozásán és normalizálásán munkálkodik. Ez az arcápolás alkalmas a bır minden állapotára, mivel harmonizáló hatása segíti a bırt visszajutni az egészséges, egyensúlyi állapotába. Az Anthyllis fokozza a bır ellenálló képességét a számos környezeti károsító hatással és a napi benyomásokkal szemben. A kiszáradásra vagy a zsírosodásra hajlamos bır is visszanyeri egyensúlyát. 4

5 90 év fölötti kora ellenére önnek még mindig gyönyörő a bıre. Ön szintén használja a Dr.Hauschka kozmetika által újabban kifejlesztett készítményeket? Természetesen! Például imádom a Birskrémet. Könnyen elfogadtam, mivel kiváló. Amikor késıbb láttam a receptúráját, kiderült, hogy szintén tartalmaz Anthyllist. Legszívesebben fıként nyáron szeretem használni. Ettıl csak jól ápoltak lehetünk, de szépek nem. A gondolatok tükrözıdnek az arcunkon: a jók és a rosszak egyaránt. Mindenkinek két szépségre van szüksége, egy belsıre és egy külsıre. Az interjút Karen Hartmann készítette Talán nem túlzás azt állítani, hogy ön az életét a szépség szolgálatának szentelte. Elégedett azzal, amit elért? Ó igen, de mindenekelıtt fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy a kozmetika nem mindenható. Még a legjobb bırápolás sem tud megszabadítani minket a diszharmonikus arcvonásainktól. Kozmetika A zsírmentes éjszakai arcápolás a Dr.Hauschka kozmetikában A Dr.Hauschka kozmetika bırápolási koncepciója tartalmaz egy szokatlan elemet, amelyen gyakran meglepıdnek az emberek: az éjszakai arcápolást jól megfontolt okokból zsírozó hatású éjszakai krémek használata nélkül javasolja. Ennek megfelelıen a bır tisztítása után csak vizes alapú készítményeket alkalmaz. Ezt a módszert zsírmentes éjszakai bırápolásnak nevezik. Miért jó ez a bırnek? Az egészséges bır belsı ritmusa Az egészséges, harmonikus mőködéső bır rendelkezik mindazon erıkkel, amelyek a regenerációjához szükségesek, hidratálja és védi önmagát. A nap folyamán a benne található faggyúmirigyek pontosan a megfelelı mennyiségő zsírt termelik. Extrém környezeti behatások esetén, az életkor elırehaladtával, vagy belsı stressz és egyéb gyengítı külsı körülmények miatt azonban a bır kieshet a saját belsı ritmusából és veszélybe kerülhetnek a regenerációs erıi. A bır mőködése ilyenkor károsodik, és ennek eredményeként túlságosan zsíros vagy túlságosan száraz, szélsıséges esetben hiperszenzitív bırállapot jön létre. Ezért rendkívül fontos, hogy a bırt olyan módon és olyan készítményekkel ápoljuk, amelyek támogatják a saját természetes belsı ritmusát és aktivitását. Tartsuk aktívan a bır mőködését A zsírmentes éjszakai arcápolás támogatja a bır egészséges ritmusait. Miért? A kiegyensúlyozott bırmőködéshez szükséges, hogy az ápolásánál rendszeresen zsírmentes szüneteket alkalmazzunk. Ez azért történik, mert amennyiben szünetek nélkül zsírozó készítményekkel ápoljuk, a faggyúmirigyek mőködése csökken és a bır hajlamos lesz ellustulni. A folyamatos krémhasználat végezetül a száraz bırállapot kialakulását eredményezi, mivel a bır elfelejti, hogy miként gondoskodjon önmagáról. A nap folyamán fontos, hogy az arcot krémekkel ápoljuk, mivel a bırünket védeni kell a károsító környezeti behatásoktól. Ezért az éjszakai idıszak a legalkalmasabb a zsírmentes ápolási idıszakok beiktatására. Annál is inkább, mivel éjszaka a bır belsı mőködése, lélegzése, kiválasztó tevékenysége fokozódik a nappali mőködéséhez képest, 5

6 így a bırre egyébként felvitt zsírozó készítmények nem akadályozzák ezekben a tevékenységeiben. A zsírmentes éjszakai arcápolás esetében a bır éjszaka zavartalanul tud mőködni, szabadon lélegzik és hatékonyan tudja magából kiválasztani a káros anyagcsere melléktermékeket, ezáltal megfelelıen tud regenerálódni. Nem mindegy mivel A zsírmentes éjszakai arcápolás természetesen nem azt jelenti, hogy éjszakára nem ápoljuk a bırünket! A nap folyamán a bırünkre rakódott szennyezıdéseket le kell tisztítani, hogy megfelelıen fel tudjon készülni a fokozott éjszakai mőködésére. A Dr.Hauschka kozmetikában erre a leggyakrabban a Mélytisztító krémet használjuk, csak szélsıségesen érzékeny bır esetén javasoljuk a Tisztítótejet. A tisztítás után pedig olyan vizes bázisú ápolókészítményeket használunk, amelyek támogatják a bır éjszakai mőködését. Bizonyos gyógynövények serkentik a bır éjszakai funkcióit és támogatják a regenerációját. Ezek elsısorban a nyúlszapuka (Anthyllis vulneraria), k ö r ö m v i r á g ( C a l e n d u l a officinalis), varázsmogyoró (Hamamelis virginia), vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) és a rózsa (Rosa damascena). A vizes bázisú kivonataikból készült zsírmentes ápoló készítmények a megfelelı éjszakai ápolást biztosítják az arcbır számára. Ilyen készítmények a Dr.Hauschka Arctonik és Speciál tonik, melyek mindennapos használatra alkalmas készítmények, valamint a Dr.Hauschka Kúraampullák (N és S), Intenzív kúrák és Regeneráló szérum, melyeket kúraszerően, négyhetes idıszakban alkalmazunk pár alkalommal az év során. Zsírmentes éjszakai arcápolás Dr.Hauschka kúraampullákkal A zsírmentes éjszakai bırápolás nélkülözhetetlen kellékei a normalizáló hatású Dr.Hauschka Kúraampulla N és a kivörösödésre és foltosodásra hajlamos bır speciális ápoló készítménye a Kúraampulla S, mely készítmények kúraszerően alkalmazva erısítik és támogatják a bır természetes aktivitását és szabályozzák belsı ritmusát. Mint éjszakai ápoló készítmény, a Dr.Hauschka Kúraampulla N serkenti a bır anyagcsere folyamatait, ezáltal normalizálja a kiszáradásra, a túlzott zsírtermelésre hajlamos, valamint túlzottan érzékeny bırt, továbbá segít az idı elıtti ráncok kialakulásának a megelızésében. Hatására a száraz bır ismét megtanulja megtermelni és tárolni a számára szükséges zsírt és nedvességet, a zsíros bır faggyútermelése normalizálódik, az érzékeny bır erısödik és a ráncosodásra hajlamos bır új tónust és rugalmasságot nyer. Normalizáló hatása kiválóan érvényesül a zsírmentes éjszakai arcápolásra való áttérésnél. A Dr.Hauschka Kúraampulla S (szenzitív) gyógynövénykivonatai és higított-ritmizált formában alkalmazott ásványi összetevıi (gyöngy és malachit) erısítik, nyugtatják az érzékeny bırt, finoman halványítják a foltjait. Az intenzív ápoló készítmény erısíti a bır vérereinek a falát, aktivizálja a véredények rugalmasságát, így különösen alkalmas a couperozisra hajlamos bır ápolására. Rendszeresen végzett kúrákkal megelızhetjük a hajszálerek további, fokozódó kitágulását. A bır visszanyeri ellenálló képességét, újra eleven, egészségesen sugárzó lesz. Hogyan alkalmazzuk az N és S kúrákat: A bır felhámjának életfolyamatai négyhetes ritmusokban zajlanak. 28 nap szükséges ahhoz, hogy egy frissen osztódott felhámsejt a bır felületére kerüljön, és onnan teljesen elszarusodott állapotban leváljon. A kúraampullák ritmizált, potenciált alkotói a bırnek ebbe a ritmusába kapcsolónak be és fejtik ki harmonizáló hatásukat. Ezért célszerő minimum 28 napig alkalmazni a kúraampullákat! Az esti arctisztítás után legalább egy ampulla tartalmát oszlassuk el egyenletesen az arcon, nyakon és a fülcimpákon, majd az újhegyekkel gyengéden ütögessük be a bırbe. Fıleg a zsírmentes éjszakai arcápolásra való átállásnál az elsı három héten, egy-két perc elteltével az elsı ampulla után felhordhatunk egy második ampullát is, ezzel fokozzuk a készítmény hatását. A kúraampullák után éjszakára más készítményt ne használjunk! Az év során a kúrát többször is megismételhetjük. Általában azt a szabályt követhetjük, hogy ahányadik X-et elérte az életkorunk, annyi kúrát igényel a bırünk egy év során. Fontos: A kúraampullák használatának kezdetekor az esetleges bırproblémáink tünetei idılegesen felerısödhetnek. Ilyenkor ne hagyjuk abba a készítmények használatát, mert a tünetek a legtöbb esetben hamar normalizálódnak. Erısebb tünetek kialakulása esetén pedig mindenképpen kérjük ki egy Dr.Hauschka kozmetikus véleményét! 6

7 Új termékek A különleges esetek specialistái: a három új Dr.Hauschka kúrakészítmény (01, 02, 03) Az egészséges bır természetesen szép, és elegendı saját erıvel rendelkezik ahhoz, hogy regenerálódjon. A bır saját aktivitását azonban a nap, a szél, stressz vagy egyéb tényezık g y e n g í t h e t i k. Ilyenkor aztán a felnıttek bıre is kivirágzik, pattanások vagy kellemetlen vörös foltok jelennek meg az arcon, nyakon, dekoltázson és természetesen mindig a legfontosabb találkozók elıtt. A kamaszokat pedig rendkívül tudják zavarni a mitesszerek, melyek könnyen gyulladt pattanásokká alakulhatnak. Az ilyen bırállapotok kezeléséhez a Dr.Hauschka kozmetika speciális intenzív ápoló készítményeket fejlesztett ki, melyeket nagyon könnyő a bırre permetezni. Az Intenzív kúra 01 a kamaszkori, az Intenzív kúra 02 a felnıttkori tisztátlan, az Intenzív kúra 03 pedig a túlérzékeny bır ápolására szolgál. A három új intenzív kúrakészítmény kiegészíti az alapápolást, ha a bır elveszítette egyensúlyi állapotát és normalizáló impulzusra van szüksége. A bırre permetezendı készítményeket ezeknek a különféle egyensúlytalan bırállapotoknak a kezelésére fejlesztették ki; összetevıiket a természetbıl vett, majd ritmizált növénykivonatok, különlegesen feldolgozott nemesfémek és drágakövek adják. A harmonizáló kúrakészítményeket célszerő évente négyszer 28 napos kúrához alkalmazni. A 40 ml-es flakon egy kúrához elegendı. Fontos! A három új Dr.Hauschka intenzív kúrakészítmény olyan bırállapotok kezelésére szolgál, amelyek ápolása túlmutat az egyszerő otthoni önkezelésen, mélyebb szakmai ismeretek igényel. Ezért a Dr.Hauschka Intenzív kúra 01, 02, 03 készítmények forgalmazását kizárólag a Dr.Hauschka kozmetikusok végzik! Dr.Hauschka Intenzív kúra 01 Tisztítja és megnyugtatja a fiatalkori tisztátalan bırt, 25 éves korig A bır a hormonális változásokra különösen a pubertás korban reagál erıteljes faggyútermeléssel, ami mitesszerképzıdéshez, pattanásokhoz majd gyulladásokhoz vezethet. A bırnek ilyen állapotban szabályozó impulzusokra van szüksége, hogy a gyulladások gyorsan gyógyuljanak, a bır méregtelenítési folyamatai támogatást kapjanak és a bırkép tisztuljon. Így például a 01-es intenzív kúrában a rózsaszín Rodokrozit ösztönzi a bır anyagcsere folyamatait. A gyulladások ellen és a bırkép tisztulásához segítséget nyújtanak a sarkantyúka és százszorszép kivonatok. a bırt. A varázsmogyoró kivonat stabilizálja, a ritmizált ezüst normalizálja és a Bad Bentheimbıl származó természetes sóvíz a nedvesség megtartásában segíti a bırt. Aki elsı a l k a l o m m a l h a s z n á l Dr.Hauschka kozmetikumokat, annak az optimális eredmény érdekében minimum négy hétig használnia kell az alapkészítményeket: a Mélytisztító krémet, Speciál tonikot és Arcolajat. Összetevık: víz, varázsmogyoró-víz, sóvíz (Bad Bentheim), éterikus olajok, kivonatok százszorszépbıl, sarkantyúkából (higítvaritmizálva), rodokrozit és ezüst (ugyancsak higított-ritmizált formában), alkohol Alkalmazása: A Dr.Hauschka Mélytisztító krémmel történt reggeli tisztítást követıen a Speciál tonik helyett cca. öt pumpányi Intenzívkúra 01-t permetezzünk az arcra. Finom mozdulatokkal nyomkodjuk a bırbe, majd használjuk a megfelelı nappali ápoló készítményt (pl. Arcolajat). Este az intenzív kúra után mást ne tegyünk a bırre. 7

8 Dr.Hauschka Intenzív kúra 02 Tisztítja és nyugtatja a 25 év feletti felnıtt tisztátalan bırét Vannak felnıttek, akiknek a bıre jóval a pubertáskor után is hajlamos miteszszerképzıdésre, pattanásokra és gyulladásokra. A Dr.Hauschka Intenzív kúra 02 speciálisan az ı bırük igényeihez igazodik. A készítmény finomítja a pórusokat, megnyugtatja és tisztítja a bırképet. Így ez az új kompozíció is egyesíti higított-ritmizált formában a tiszta, friss tavaszi zöld színő, a salaktalanítást serkentı drágakı - a peridot - erejét a stabilizáló katáng, a bır anyagcseréjét fokozó szélfő, a Bad Bentheimbıl származó sóvíz és a bırt erısítı varázsmogyoró-víz erejével. Az Intenzív kúra 02 huszonnyolc napos kúraként alkalmazva normalizálja az egyensúlyát vesztett bırt, gyorsítja a gyulladások gyógyulását és serkenti a tisztulási folyamatot. Megnyugtatja és harmonizálja a bırt, segít a pattanások kialakulását megelızni. Aki elsı alkalommal használ Dr.Hauschka kozmetikumokat, annak az optimális eredmény érdekében minimum négy hétig használnia kell az alapkészítményeket: a Mélytisztító krémet, Speciál tonikot és Arcolajat. Összetevık: víz, sóvíz (Bad Bentheim), varázsmogyoró-víz, éterikus olajok, higított-ritmizált kivonatok zsályából, katángból és szélfőbıl, periodot. Alkalmazása: a Dr.Hauschka Mélytisztító krémmel történt reggeli tisztítást követıen a Speciál tonik helyett cca. öt pumpányi Intenzív kúra 02-t permetezzünk az arcra. Finom mozdulatokkal nyomkodjuk a bırbe, majd használjuk a megfelelı nappali ápoló készítményt (pl. Arcolajat). Este az intenzív kúra után mást ne tegyünk a bırre. Dr.Hauschka Intenzív kúra 03 Nyugtatja és erısíti a túlérzékeny bırt Amikor különösen zaklatottan folynak a minket érintı események, bırünk gyakran túlságosan érzékenyen reagál - vörös foltokkal az arcon, nyakon, dekoltázson. Ilyen esetben segít a Dr-.Hauschka Intenzív kúra 03, hogy megerısítsük határainkat, és erısíti, megnyugtatja bırünket. A túlérzékeny bır saját aktivitását ösztönzi például a csak nagyon ritkán elıforduló, harmonizáló hatású drágakı, a fekete turmalin. Olyan gyógynövények, mint a kristályos jégvirág, a nyúlszapuka és az elevenszülı, stabilizáló, kiegyenlítı hatással rendelkeznek, míg a természetes sóvíz Bad Bentheimbıl segíti a bırt a folyadék megtartásában, a rózsavíz pedig harmonizál. A válogatott összetevıknek köszönhetıen az új Intenzív kúra 03 ellenállóbbá teszi a túlérzékeny bırt, gyorsítja a stressz okozta tisztátalanságok tisztulását, nyugtatja és erısíti a nyugtalan, kivörösödött és érzékeny bırt. Ezen túlmenıen feszültségmentes, harmonikus bırérzést biztosít. Összetevık: víz, rózsavíz, sóvíz (Bad Bentheim), varázsmogyoró-víz, éterikus olajok, higított-ritmizált kivonatok varázsmogyoróból, nyúlszapukából, kristályos jégvirágból, katángból, mezei tikszembıl (Anagallis arvensis), csalánból és mályvalevélbıl, valamint fekete turmalin. Alkalmazása: reggel a Tisztító tejjel történt letisztítás után a Dr.Hauschka Arctonik helyett cca. öt pumpányi Intenzív kúra 03-t permetezzünk az arcra, és finoman nyomkodjuk a bırbe. Ezt követıen hordjuk fel a nappali ápoló készítményt, pl. Dr.Hauschka Rózsakrémet vagy Könnyő rózsakrémet. A zsírmentes éjszakai ápolás a Tisztító tejjel történt lemosás után az Intenzív kúra 03 felhordásával be is fejezıdik. 8

9 Hírek A Dr.Hauschka márka elnyerte Magyarországon a Superbrands 2008 kitüntetést Superbrands 2008 A Superbrands a márkaépítés díjazására 1995-ben Nagy-Britanniábam létrehozott független szervezet, mely ma már a világ 82 országában mőködik. A Nemzetközi Superbrands Szervezet és a nemzeti Superbrands Programok legfıbb célkitőzése, hogy a legerısebb márkák díjazásával a márkaépítés jelentıségére irányítsák a figyelmet. Magyarországon arról, hogy mely márkák használhatják a Superbrands 2008 címet, a 14 fıbıl álló Superbrands Bizottság tagjai döntenek. A grémium tagjai független és önkéntes szakemberek, a marketing szakma, a média és a tudományos élet vezetı képviselıi. Legfıbb feladatuk annak biztosítása, hogy csak az arra érdemes márkák kaphassák meg a Superbrands státuszt. A magyarországi Superbrands Szakértı Bizottság a Nemzetközi Superbrands Szervezet definíciója alapján végezte el idén is a márkák minısítését, és több tízezer márka közül a Dr.Hauschka kozmetikát is, most elsı alkalommal Superbrands elismeréssel díjazta. Ezúton is köszönjük a megtisztelı elismerést! Könyvajánló Dr. Rudolf Hauschka: Szubsztanciatan 2005-ben jelent meg Magyarországon az Ita Wegman Alapítvány és Natura- Budapest Kft. gondozásában Dr. Rudolf Hauschka alapmőve, mely a világra, a természetre és a természettudományra való újfajta rátekintés alapján íródott. Dr. Hauschka a könyve elıszavában így mutatja be munkáját: Könyvünk azt a feladatot tőzte maga elé, hogy megmutassa: a ma még szinte általánosan uralkodó materialista természetszemlélet meghaladható, az anyag lényszerő szemléletével. Egy nem materialista kémia elıször persze képtelenségnek tőnik, hiszen éppen az anyagról szóló tudománynak a materiális törvényszerőségekbıl kellene kiindulnia. Az általunk kifejtendı szubsztanciatanban azonban egyáltalán nincs szó e törvények tagadásáról. Vizsgálódásaink kiindulópontját éppen hogy a jelenségek és ezek törvényszerő folyamatai alkotják. Az emberek azonban gyakran és túlságosan könnyen megfeledkeznek arról, hogy a törvények érvényességének határaira is tekintettel legyenek. Egy mőszaki szakembert joggal tekinthetnénk ostobának, aki ugyan ismeri egy vasgerenda teherbíró képességét, de akkor is ezzel számolna, amikor a gerenda anyaga hevítés hatására már egy másik halmazállapotba ment át. Így járnak el azonban manapság, amikor a Földön érvényes törvényszerőségeket " millió fényévnyi" távolságokba is kivetítik a világegyetembe. A szerzı évtizedeken keresztül olyan kísérleti kutatásokat folytatott, amelyek az anyag kozmikus lényének megismerésére irányultak, és ezzel az egész természetszemlélet számára új nézıpontot mutattak fel. De ettıl függetlenül: már a dolgok minıségi vonásaira érzékeny pillantás kifejlesztése is új megvilágításba helyezheti az egyébként jól ismert jelenségeket. A materialista természetszemlélettıl való elfordulás elıször semmi egyebet nem jelent, mint hogy a jelenségeket újra szemügyre vesszük egyfajta gondolkodó megismerést gyakorolva, ahelyett, hogy azokat csupán a mérték, a szám és a súly alapján ítélnénk meg, olyan magyarázatokat főzve hozzájuk, melyeknek köszönhetıen megmerevednek a hipotézisek és teóriák világában. A könyv a Natura-Budapest Kft-tıl rendelhetı meg. Ára 3500 Ft 9

Kozmetika. A természetbôl az embernek

Kozmetika. A természetbôl az embernek Kozmetika A természetbôl az embernek Egy kozmetika a saját útját járja... Tartalomjegyzék h o g y a n k e z d ô d ö t t d r. h a u s c h k a k o z m e t i k a A Dr.Hauschka kozmetika egyedülálló minôsége

Részletesebben

Jasmin Arckezelések. 8900 Ft 10900 Ft 11900 Ft. 14900 Ft 15900 Ft. 12900 Ft. 13900 Ft 16900 Ft. EMZSÉ Institut Árjegyzék

Jasmin Arckezelések. 8900 Ft 10900 Ft 11900 Ft. 14900 Ft 15900 Ft. 12900 Ft. 13900 Ft 16900 Ft. EMZSÉ Institut Árjegyzék Arckezelések Jasmin Alapkezelés (50 ) Jasmin Tápláló alapkezelés (60 ) Jasmin Vitalizáló alapkezelés (60 ) Jasmin Tisztító kezelés (80 ) Jasmin Vitalizáló tisztító kezelés (120 ) Jasmin Ránctalanító kezelés

Részletesebben

Dr.Hauschka Hírlevél, 2009/2

Dr.Hauschka Hírlevél, 2009/2 Dr.Hauschka Hírlevél, 2009/2 Karácsonyi köszöntı 2-3. oldal A levendula 7. oldal A tartalomból: Intenzív ápoló készítmények a Dr.Hauschka kozmetikában 10-11. oldal Ajándékszettek a Dr.Hauschka kozmetikából

Részletesebben

Amit a természet tud, arra az Ön belső ereje is képes.

Amit a természet tud, arra az Ön belső ereje is képes. Amit a természet tud, arra az Ön belső ereje is képes. Élénkítő erősítésre vágyik? Szeretne ellazulni, vagy jelen pillanatban a lendület és a frissesség az, amire szüksége van? A természet mesteri módon

Részletesebben

Új! Dr.Hauschka testápoló tejek

Új! Dr.Hauschka testápoló tejek Új! Dr.Hauschka testápoló tejek Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Dr.Hauschka testápoló tej termékcsalád most két új taggal, a Levendula-szantálfa Testápoló balzsammal és a Mandula Testápoló balzsammal

Részletesebben

Copyright Arcjóga Arctorna Method, Minden jog fenntartva. Koós Viktória

Copyright Arcjóga Arctorna Method, Minden jog fenntartva. Koós Viktória A Szép Arc Titka Hogyan ápold helyesen a bőröd? Első rész Miért fontos a bőrápolás? A szépségápolással kapcsolatos problémák, általában az arcbőrrel kapcsolatosak, ezért fontos néhány anatómiai ténnyel

Részletesebben

MEGÚJULT Anti-aging system absolute termékcsalád. Rendkívül hatékony Anti-aging bőrápolás ÚJ! 40 év felett

MEGÚJULT Anti-aging system absolute termékcsalád. Rendkívül hatékony Anti-aging bőrápolás ÚJ! 40 év felett ÚJ! Rendkívül hatékony bőrápolás 40 év felett FŐ, INNOVATÍV HATÓANYAG: Nagy hatékonyságú Zöldalga kivonat, a tara fa 3 dimenziós szerkezetébe ágyazva Aktívan növeli a bőr kollagén és az elasztin termelését!

Részletesebben

MARKETING PREZENTÁCIÓ GOMMAGE ECLAT PARFAIT

MARKETING PREZENTÁCIÓ GOMMAGE ECLAT PARFAIT KRÉMES BŐRRADÍR MARKETING PREZENTÁCIÓ GOMMAGE ECLAT PARFAIT Elérhető: 2014 július Miért radírozzunk? 30 naponta minden hámsejt megújul. Ezt a sejtmegújulást azonban számos tényező hátráltatja, mint pl.

Részletesebben

Partner- kapcsolati ajánló

Partner- kapcsolati ajánló Partner- kapcsolati ajánló A Martina Gebhardt natúrkozmetika széleskörű lehetőséget biztosít a gyakorló kozmetikusok számára, hogy szakmai felkészültségüknek megfelelő, kozmetikájuk és vendégkörük sajátos

Részletesebben

Testápoló olajok. Mártózz meg a luxusban TITLE OF PRESENTATION 1

Testápoló olajok. Mártózz meg a luxusban TITLE OF PRESENTATION 1 Testápoló olajok Mártózz meg a luxusban TITLE OF PRESENTATION 1 Gránátalma regeneráló olaj: puhít és megújít segít lecsökkenteni az öregedés tüneteit a bőr puhának látszik elősegíti a bőr természetes megújító

Részletesebben

HYALURONSAVAS SIMÍTÓ, FESZESÍTŐ, ÚJRAÉPÍTŐ KEZELÉS, MINDEN BŐRTÍPUSRA, DE KÜLÖNÖSEN SZÁRAZ, VÍZHÁNYOS ÉS IGÉNYES BŐRRE

HYALURONSAVAS SIMÍTÓ, FESZESÍTŐ, ÚJRAÉPÍTŐ KEZELÉS, MINDEN BŐRTÍPUSRA, DE KÜLÖNÖSEN SZÁRAZ, VÍZHÁNYOS ÉS IGÉNYES BŐRRE HYALURONSAVAS SIMÍTÓ, FESZESÍTŐ, ÚJRAÉPÍTŐ KEZELÉS, MINDEN BŐRTÍPUSRA, DE KÜLÖNÖSEN SZÁRAZ, VÍZHÁNYOS ÉS IGÉNYES BŐRRE A kezelési idő: 90 perc Lépések: 1 Make-up Eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás

Részletesebben

TELJES KÖRŰ FÉNYVÉDELEM AZ EGÉSZ CSALÁDNAK

TELJES KÖRŰ FÉNYVÉDELEM AZ EGÉSZ CSALÁDNAK TELJES KÖRŰ FÉNYVÉDELEM AZ EGÉSZ CSALÁDNAK Napozás utáni készítmény hidratálás Önbarnító készítmény bronzosítás SOL az egész családnak & SOL továbbfejlesztett készítmények védelem A Sol napozószerekkel

Részletesebben

AROMA ARCÁPOLÁS. A NÖVÉNYEK természetes erejével

AROMA ARCÁPOLÁS. A NÖVÉNYEK természetes erejével AROMA ARCÁPOLÁS A NÖVÉNYEK természetes erejével Növényi alapú 100% természetes AROMA kezelés TARTALOM A kozmetika és a növények...3 Aroma kezelés...4 Esszencia olajok...5 Növényi kivonatok...6 Személyre

Részletesebben

Arcápoló készítmények

Arcápoló készítmények Arcápoló készítmények 3 Tartalom A Dr. Hauschka kozmetika egyedülállósága 4 Arctisztítás Mélytisztító 7 Tisztító tej 8 Erősítés Arctonik, Arctonik tisztátalan bőrre 9 Arcápolás Arcápoló tej, Birskrém 10

Részletesebben

Árlap. Arckezelések MATIS-sal

Árlap. Arckezelések MATIS-sal Árlap Arckezelések MATIS-sal Hidratáló kezelés 6500Ft 70 perc Célja az öregedés megelőzése és a fiatalság minél hosszabb ideig tartó megőrzése. Hatására a bőr hidratált lesz, hosszantartó feltöltődést

Részletesebben

Normál és vegyes bőrre ARCÁPOLÁS. Erősíti és óvja a bőr saját védelmét. Ellátja a bőrt nedvességgel. Szabályozza a T zóna faggyútermelését.

Normál és vegyes bőrre ARCÁPOLÁS. Erősíti és óvja a bőr saját védelmét. Ellátja a bőrt nedvességgel. Szabályozza a T zóna faggyútermelését. Normál és vegyes bőrre Erősíti és óvja a bőr saját védelmét. Ellátja a bőrt nedvességgel. Szabályozza a T zóna faggyútermelését. Hetente 2-3 a zsíros T zónában a zsíros T zónában Tisztító Tisztító Mélytisztító

Részletesebben

Ultrallergic Szérum TRAINING CENTER

Ultrallergic Szérum TRAINING CENTER Ultrallergic Szérum A nök több, mint 60 %-a gyakorta tapasztalja, hogy diszkomfort érzése van, böre érzékeny MIT MOND A VENDÉGÜNK? A bőröm érzékeny és mindenre reagál Bőröm gyulladt és feszül Folyamatosan

Részletesebben

Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja.

Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja. Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja. A családunkban több, a falu által is elismert táncos volt. Az elsı az üknagymamám testvére, Szente Béniné Bárdos Zsófi nénasszony, aki szerepel

Részletesebben

90 PERCES SOS BŐRNYUGTATÓ EXCELLENCE KEZELÉS LES SENSITIVES DOUCEUR

90 PERCES SOS BŐRNYUGTATÓ EXCELLENCE KEZELÉS LES SENSITIVES DOUCEUR A kezelési idő: 90 perc 90 PERCES SOS BŐRNYUGTATÓ EXCELLENCE KEZELÉS LES SENSITIVES DOUCEUR A kezelés célja : bőrnyugtatás, irritáció csökkentés. Intenzív kezelés az érzékeny, irritációra hajlamos bőr

Részletesebben

Kozmetika. Arcápolás. A természetbôl az embernek

Kozmetika. Arcápolás. A természetbôl az embernek Kozmetika Arcápolás A természetbôl az embernek Dr.Hauschka marka 1967 ota Több mint 40 éves történetében a Dr.Hauschka kozmetika a WALA gyógyszerek mellett a WALA cég egyik stabil hordozójává fejlôdött,

Részletesebben

3 in 1 Mikrodermabráziós készülék

3 in 1 Mikrodermabráziós készülék AB-203 3 in 1 Mikrodermabráziós készülék (Ultrahang, gyémántfejes csiszoló, hideg-meleg vasaló) Fontos megjegyzés: 1) Kérjük olvassa el a használati utasítást mielőtt használni kezdi a készüléket. 2) Ne

Részletesebben

Aromaterápiás Kezelés Esszenciális Olajokkal

Aromaterápiás Kezelés Esszenciális Olajokkal MARKETING ANYAG Aromaterápiás Kezelés Esszenciális Olajokkal ELÉRHETŐ: 2011 április Aromatic Arc Börápolás Börállapot helyreállítása esszenciális olajokkal A nök naponta néznek szembe stresszes, hosszú

Részletesebben

A DIKSON mindig követi a legújabb trendeket, így bővítette a férfi arcszőrzet ápoláshoz és szőrtelenítéshez kapcsolódó termékeinek kínálatát.

A DIKSON mindig követi a legújabb trendeket, így bővítette a férfi arcszőrzet ápoláshoz és szőrtelenítéshez kapcsolódó termékeinek kínálatát. A DIKSON mindig követi a legújabb trendeket, így bővítette a férfi arcszőrzet ápoláshoz és szőrtelenítéshez kapcsolódó termékeinek kínálatát. A kellemesen illatosított speciális hatóanyagokat tartalmazó

Részletesebben

4D COLLAGEN TÖBB MINT LIFTING

4D COLLAGEN TÖBB MINT LIFTING TÖBB MINT LIFTING 4D COLLAGEN Az új 4D COLLAGEN arcápoló termékcsalád a tökéletesen sima bőr érzését nyújtja már az első használatot követően. Tengeri kollagént és biológiailag aktív peptideket tartalmaz.

Részletesebben

Babé mélytisztító gél ph5-200 ml

Babé mélytisztító gél ph5-200 ml Babé mélytisztító gél ph5-200 ml Lágyan tisztító hatóanyagokat tartalmazó zselé, egész napra tisztaság és komfort érzetet ad. Megelőzi és puhítja a pattanások és aknék okozta hegeket. Szabályozza a faggyúmirigyek

Részletesebben

LIPOSOMES ESSENTIELS ÉRETT, VÍZHIÁNYOS BÔRRE (Liposomes Essentiels pour Peaux Dévitalisées) 50 ml Tsz: BE 601

LIPOSOMES ESSENTIELS ÉRETT, VÍZHIÁNYOS BÔRRE (Liposomes Essentiels pour Peaux Dévitalisées) 50 ml Tsz: BE 601 LIPOSOMES ESSENTIELS ÉRETT, VÍZHIÁNYOS BÔRRE (Liposomes Essentiels pour Peaux Dévitalisées) Tsz: BE 601 Érett, idôsödô bôrre; száraz, vízhiányos bôrre. A hidrogél áttetszô. Hyaluronsav: A-vitamin: E-vitamin:

Részletesebben

TIME LOGIC AGE SERUM YEUX Börregeneráló Szérum Szemkörnyékre, 15ml SZÉPSÉGÁPOLÁSI CÉL: FIATALÍTÁS. Elérhető: 2011 szeptember

TIME LOGIC AGE SERUM YEUX Börregeneráló Szérum Szemkörnyékre, 15ml SZÉPSÉGÁPOLÁSI CÉL: FIATALÍTÁS. Elérhető: 2011 szeptember MARKETING PREZENTÁCIÓ TIME LOGIC AGE SERUM YEUX Börregeneráló Szérum Szemkörnyékre, 15ml SZÉPSÉGÁPOLÁSI CÉL: FIATALÍTÁS Elérhető: 2011 szeptember SZEMKÖRNYÉK: EGY ÉRZÉKENY TERÜLET A szem körüli bőr csak

Részletesebben

Betegtájékoztató mőtétek és beavatkozások során végzett altatásról és érzéstelenítésrıl. Tisztelt Betegünk!

Betegtájékoztató mőtétek és beavatkozások során végzett altatásról és érzéstelenítésrıl. Tisztelt Betegünk! Betegtájékoztató mőtétek és beavatkozások során végzett altatásról és érzéstelenítésrıl Tisztelt Betegünk! Az Ön gyógyulása érdekében mőtéti vagy egyéb eszközös beavatkozásra van szükség. A tervezett beavatkozás

Részletesebben

Dermobalance Alapkezelések A különböző tulajdonságokkal rendelkező bőrtípusok egyéni ápolást igényelnek. A kezelés során természetes hatóanyagokkal

Dermobalance Alapkezelések A különböző tulajdonságokkal rendelkező bőrtípusok egyéni ápolást igényelnek. A kezelés során természetes hatóanyagokkal Kezelések 2012 Dermobalance Alapkezelések A különböző tulajdonságokkal rendelkező bőrtípusok egyéni ápolást igényelnek. A kezelés során természetes hatóanyagokkal segítjük a bõr egészséges egyensúlyának

Részletesebben

MARKETING PREZENTÁCIÓ

MARKETING PREZENTÁCIÓ MARKETING PREZENTÁCIÓ CRÈME NIGHT LOGIC Éjszakai Ragyogást Fokozó Krém Elérhető: 2018 május Stresszelt bőr ÉRZELMEK ALVÁSHIÁNY ZAJ FÉNY STRESSZ A bőr sokféle stressznek van kitéve a nap folyamán. A testünk

Részletesebben

Baume Lèvres Confort Tápláló Ajakápoló Balzsam

Baume Lèvres Confort Tápláló Ajakápoló Balzsam Baume Lèvres Confort Tápláló Ajakápoló Balzsam MARKETING PREZENTÁCIÓ Elérhető: 2013 november Ajakápolás Az ajkak szépséget sugároznak: A nők előnyben részesítik az arc és szemápolást a szájápolásdal szemben.

Részletesebben

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.

Részletesebben

2x hidratáltabb bőr *

2x hidratáltabb bőr * ÚJ Neutrogena Hydro Boost hidratáló gél 2x hidratáltabb bőr * *Neutrogena Hydro Boost hidratáló gél. A krémmel kezelt és kezeletlen bőrt 4 órával a használat után összehasonlító műszeres mérés eredményei

Részletesebben

Ha a kiválasztott illóolaj részletes tájékoztatója más alkalmazási mennyiséget tartalmaz, akkor az abban szereplő mennyiséget vegye figyelembe!

Ha a kiválasztott illóolaj részletes tájékoztatója más alkalmazási mennyiséget tartalmaz, akkor az abban szereplő mennyiséget vegye figyelembe! A NATURLAND illóolajok 100 %-os tisztaságú, természetes eredetű, koncentrált hatóanyagok, ezért alkalmazásuk során pontosan tartsa be a felhasználási módokhoz javasolt cseppmennyiségeket! Általános felhasználási

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS ROSANA SZÁRAZ, ÉRZÉKENY BŐRRE

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS ROSANA SZÁRAZ, ÉRZÉKENY BŐRRE A kezelési idő: 90 perc DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS ROSANA SZÁRAZ, ÉRZÉKENY BŐRRE Lépések: 1 Make-up Eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Iontoforézis v. Ultrahang v. Elektroporációs

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2822-09 Kozmetikai eljárások és alapanyagok Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2822-09/3 Anyagismereti

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 6. szám, 2006. június

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 6. szám, 2006. június Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS NAGYON SZÁRAZ, DEHIDRATÁLT BŐRRE

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS NAGYON SZÁRAZ, DEHIDRATÁLT BŐRRE DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS NAGYON SZÁRAZ, DEHIDRATÁLT BŐRRE A kezelési idő: 90 perc Lépések: 1 Make-up eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Vérbőség fokozás 7 Tonizálás 8 Iontoforézis

Részletesebben

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS VEGYES BŐRRE

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS VEGYES BŐRRE A kezelési idő: 90 perc DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS VEGYES BŐRRE Lépések: 1 Make-up eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Vérbőség fokozás 7 Tonizálás 8 Iontoforézis v. ultrahang

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr!

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Ülésnap Napirend Felszólaló Az Állami Számvevőszék elnökének expozéja - A Magyar Köztársaság 2011. 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról és a Domokos László szeptember 20.

Részletesebben

Bőrfiatalító Alapozó, 30ml Jav. ela. ár: Ft

Bőrfiatalító Alapozó, 30ml Jav. ela. ár: Ft MARKETING PREZENTÁCIÓ DOSSIER MARKETING Bőrfiatalító Alapozó, 30ml Jav. ela. ár: 15.600 Ft SZÉPSÉGÁPOLÁSI CÉL: FIATALOS BŐRSZÍN Elérhető: 2011 november 1 Alapozó és fiatalító hatás 2 Az öregedés látható

Részletesebben

3B SCIENTIFIC MEDICAL. BASIC Billy TM életmentési baba P72 [1012793]

3B SCIENTIFIC MEDICAL. BASIC Billy TM életmentési baba P72 [1012793] 3B SCIENTIFIC MEDICAL BASIC Billy TM életmentési baba P72 [1012793] BLS-Szimulátor BasicBilly TM 1. BasicBilly TM tartalma 2. Összeszerelés 2.1 Rugó cseréje 2.1 Tüdı zacskó cseréje 3. Tisztítás és ápolás

Részletesebben

Eucerin Anti-Pigment Nappali arckrém FF 30:

Eucerin Anti-Pigment Nappali arckrém FF 30: trnd Projektmenetrend Eucerin Anti-Pigment Nappali arckrém FF 30: Csökkenti a sötét foltokat és megelőzi újbóli kialakulásukat Projektblog: www.trnd.hu/eucerin-antipigment trnd kapcsolattartód: lizara@trnd.hu

Részletesebben

GYÖNYÖRÛ B Õ R KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL

GYÖNYÖRÛ B Õ R KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL GYÖNYÖRÛ B Õ R KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL TÖRTÉNET Az egyik legismertebb magyar kozmetikai márka története a 80-as években indult: a nézők egy tévéinterjúban megismerhettek egy idős hölgyet, aki a kora ellenére

Részletesebben

1. BIO REJUVENÁLÓ KEZELÉS FOKOZOTTAN ZSÍR- ÉS VÍZHIÁNYOS, ÉRETT BŐRRE

1. BIO REJUVENÁLÓ KEZELÉS FOKOZOTTAN ZSÍR- ÉS VÍZHIÁNYOS, ÉRETT BŐRRE 1. BIO REJUVENÁLÓ KEZELÉS FOKOZOTTAN ZSÍR- ÉS VÍZHIÁNYOS, ÉRETT BŐRRE 1. letisztítás BIOLA830 Bio Bíbor kasvirág arctej 2. peeling BIOLA834 Bio Homoktövis peeling Gyümölcssavakra érzékeny bőrre: BIOLA

Részletesebben

Foglalkozási napló. Kozmetikus

Foglalkozási napló. Kozmetikus Foglalkozási ló a 20 /20. tanévre Kozmetikus (OKJ száma: 54 15 02) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A ló vezetéséért felelős: A ló megnyitásának dátuma: A ló lezárásának dátuma: Tanuló Gondviselő

Részletesebben

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS ÉRETT, IGÉNYES, IDŐSÖDŐ BŐRRE

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS ÉRETT, IGÉNYES, IDŐSÖDŐ BŐRRE DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS ÉRETT, IGÉNYES, IDŐSÖDŐ BŐRRE A kezelési idő: 90 perc Lépések: 1 Make-up eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Vérbőség fokozás 7 Tonizálás 8 Iontoforézis

Részletesebben

SZAKÉRTŐ A NÖVÉNYI EREDETŰ SZÉPSÉGÁPOLÁSBAN. Osztozzunk együtt az ünnep örömein! Ajándékötletek. már. 890 Ft * -tól. www.yves-rocher.

SZAKÉRTŐ A NÖVÉNYI EREDETŰ SZÉPSÉGÁPOLÁSBAN. Osztozzunk együtt az ünnep örömein! Ajándékötletek. már. 890 Ft * -tól. www.yves-rocher. SZAKÉRTŐ A NÖVÉNYI EREDETŰ SZÉPSÉGÁPOLÁSBAN Osztozzunk együtt az ünnep örömein! Ajándékötletek már 890 Ft * -tól www.yves-rocher.hu Mennyei ínyencség Piros gyümölcsökkel... Elbűvölő csábítás Fekete gyümölcsökkel

Részletesebben

Szigorú minőségi követelmények

Szigorú minőségi követelmények Szigorú minőségi követelmények Tudományos alapokon nyugvó, biztonságos termékek Természet ihlette, hatékony összetevők és innovatív formulák Svédországi fejlesztések: szigorú minőségi elvárások és alapos

Részletesebben

MARKETING BEMUTATÓ. Eye LIFT. kezelés. Elérhető: 2019 május

MARKETING BEMUTATÓ. Eye LIFT. kezelés. Elérhető: 2019 május MARKETING BEMUTATÓ Eye LIFT kezelés Elérhető: 2019 május KEZDETI MEGFIGYELÉSEK Az idő múlása a szemkörnyéken fokozottan megjelennek: - megereszkedett szemhéj - szemkörüli ráncok - duzzadtság és sötét karikák

Részletesebben

Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7

Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7 Gyógynövények babáknak és mamáknak Ánizs A Közép-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő szigeteken őshonos köz 1 / 7 Napjaink fitoterápiája a növény termését és annak illóolaját használja,

Részletesebben

Alapvetı európai szociális gondozói tudáskimenetek - Basic European Social Care Learning Outcomes -

Alapvetı európai szociális gondozói tudáskimenetek - Basic European Social Care Learning Outcomes - Alapvetı európai szociális gondozói tudáskimenetek - Basic European Social Care Learning Outcomes - 1. A szociális munka értékei 1.1 Tisztában van a következı értékek jelentésével és tiszteletben tartásuk

Részletesebben

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Mosogatógép öblítő Mi a mosogatógép öblítő használatának módja? Az öblítőt csak mosogatógéppel használjuk. Mire használjuk az öblítőt? Az öblítő többrétűen dolgozik. A tisztított felület csíkmentesen szárad,

Részletesebben

Kozmetikai újdonságok őszre

Kozmetikai újdonságok őszre 2012 szeptember 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Mélytisztítás, hidratálás és vibráló színek ezek várnak ránk idén ősszel. Mi kipróbáltuk

Részletesebben

BLUE LINE HIDRATÁLÓ, REGENERÁLÓ EXKLUZÍV KEZELÉS IGÉNYES BŐRRE - 25 ÉV FELETT A kezelési idő: 120 perc

BLUE LINE HIDRATÁLÓ, REGENERÁLÓ EXKLUZÍV KEZELÉS IGÉNYES BŐRRE - 25 ÉV FELETT A kezelési idő: 120 perc BLUE LINE HIDRATÁLÓ, REGENERÁLÓ EXKLUZÍV KEZELÉS IGÉNYES BŐRRE - 25 ÉV FELETT A kezelési idő: 120 perc Lépések: 1 Make-up Eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Vérbőség Fokozás

Részletesebben

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A manuka méz az új-zélandi manukafák nektárjából származik. Egészségügyi szakértők szerint magasabb tápanyag tartalommal rendelkezik, mint a hagyományos nyers mézek. Különösen erőteljes antibakteriális

Részletesebben

2730-06 Gyógyszertári asszisztens gyógyszerellátással kapcsolatos feladatai követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2730-06 Gyógyszertári asszisztens gyógyszerellátással kapcsolatos feladatai követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 2730-06 Gyógyszertári asszisztens gyógyszerellátással kapcsolatos feladatai követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat: Felnıtt beteg C-vitamin tartalmú készítményt szeretne kérni Öntıl. Tájékoztassa

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Skinoren krém Skinoren krém Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert,

Részletesebben

1. Hideg vagy meleg fehér LED izzó?

1. Hideg vagy meleg fehér LED izzó? 1. Hideg vagy meleg fehér LED izzó? Elıször is mi a különbség a meleg és a hideg fehér izzó között? A meleg fehér szín egy sárgás fehér szín, hasonlít a már megszokott halogén fényéhez (megjegyzés: a halogén

Részletesebben

Kezdje idõben! Menalind professional bõrápolórendszer az igénybevett bõrnek

Kezdje idõben! Menalind professional bõrápolórendszer az igénybevett bõrnek Gyártja: Paul Hartmann AG. 89522 Heidenheim, Germany Forgalmazza: Hartmann-Rico Hungária Kft. 2051 Biatorbágy, Paul Hartmann u.8. Kezdje idõben! Menalind professional bõrápolórendszer az igénybevett bõrnek

Részletesebben

A gyorsaság, mint kondicionális képesség

A gyorsaság, mint kondicionális képesség A gyorsaság, mint kondicionális képesség Készítette: Lucza László 4. évfolyam Testnevelés- Rekreáció 1 Tartalomjegyzék: 1. A gyorsaság fogalma és fajtái 2. A gyorsasági edzés feladatai 3. A gyorsaság élettani

Részletesebben

BAOBAB SPA kezelés* érett, igényes bõrre. Szükséges eszközök: lemosó szivacs, vattakorong. Kezelési idô: 45-60 perc. Munkafázisok

BAOBAB SPA kezelés* érett, igényes bõrre. Szükséges eszközök: lemosó szivacs, vattakorong. Kezelési idô: 45-60 perc. Munkafázisok Kezelési programok 1. Baobab SPA kezelés 2. Thalasso Namíbiai Tengeri kezelés 3. Rooibos kezelés 4. AlegraMED kezelés 5. AmintaMED kezelés 6. Erbana kezelés 7. Rosana kezelés 8. Blue Line/Exalia kezelés

Részletesebben

Az egészség, a jó közérzet és a szépség csak akkor érhető el, ha az ember a természettel és önmagával összhangban van.

Az egészség, a jó közérzet és a szépség csak akkor érhető el, ha az ember a természettel és önmagával összhangban van. Az egészség, a jó közérzet és a szépség csak akkor érhető el, ha az ember a természettel és önmagával összhangban van. Hagyományos gyógymasszázs a jó közérzetért Üdvözöljük azon a helyen, ahol a természet

Részletesebben

INNOVATÍV ÖTLETEK MEGVALÓSÍTÁSA

INNOVATÍV ÖTLETEK MEGVALÓSÍTÁSA Innovatív ötletek megvalósítása INNOVATÍV ÖTLETEK MEGVALÓSÍTÁSA tanácsadó füzet Megvalósíthatósági tanulmány, üzleti terv, különös tekintettel a pénzügyi tervezésre A kiadvány a Kutatás-fejlesztési Pályázati

Részletesebben

LES SENSITIVES. Bőrnyugtató, irritáció csökkentő sorozat, érzékeny bőrre

LES SENSITIVES. Bőrnyugtató, irritáció csökkentő sorozat, érzékeny bőrre LES SENSITIVES Bőrnyugtató, irritáció csökkentő sorozat, érzékeny bőrre A TERMÉKCSALÁD CÉLJA: - A bőr túlérzékenységének csökkentése. - Azonnali nyugtatás. - Védelem a környezeti hatásokkal szemben. -

Részletesebben

Forrás: http://www.doksi.hu

Forrás: http://www.doksi.hu Az illóolajok gyógyító hatását használja ki Az illatok, mint ingerek az idegrostokon keresztül jutnak az agykéregbe, ahol a megfelelő sejteket ingerlik. Ennek hatására javul közérzetünk. Közérzetünk javulásának

Részletesebben

Hatékony Háztartás Termékkatalógus

Hatékony Háztartás Termékkatalógus Zafir3 in1 univerzális mosópor 1,5 kg-os: 470Ft 3 kg-os: 820Ft 10 kg-os: 2170 Ft AntiCalc mosógép védelem a rozsda és a vízkő ellen. Univerzális enzim tartalmú, csökkentett foszfáttartalmú mosópor minden

Részletesebben

Demeter-minősítéssel spagírikus esszenciák során ritmikus, biodinamikus

Demeter-minősítéssel spagírikus esszenciák során ritmikus, biodinamikus A LEGTERMÉSZETESEBB NATÚRKOZMETIKUM ...több, mint BIO Minden Martina Gebhardt termék a bio és natúrkozmetikai minősítő rendszerek legszigorúbb kritériumrendszerét felvonultató Demeter-minősítéssel rendelkezik

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGES HAJÉRT ÉS BŐRÉRT HIALURONSAV ÉS KOLLAGÉN ANTIOXIDÁNS SZŐLŐMAG-KIVONAT 9 VITAMIN, 3 ÁSVÁNYIANYAG HAIR MINA

AZ EGÉSZSÉGES HAJÉRT ÉS BŐRÉRT HIALURONSAV ÉS KOLLAGÉN ANTIOXIDÁNS SZŐLŐMAG-KIVONAT 9 VITAMIN, 3 ÁSVÁNYIANYAG HAIR MINA AZ EGÉSZSÉGES HAJÉRT ÉS BŐRÉRT HIALURONSAV ÉS KOLLAGÉN ANTIOXIDÁNS SZŐLŐMAG-KIVONAT 9 VITAMIN, 3 ÁSVÁNYIANYAG A haj kommunikál rólunk, meghatározza az első benyomást és mutatja azt is, ha változunk Mit

Részletesebben

K I S B Í R Ó. A REGÖLYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2008. szeptember 9. XI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM

K I S B Í R Ó. A REGÖLYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2008. szeptember 9. XI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM K I S B Í R Ó A REGÖLYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2008. szeptember 9. XI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény (TONI) Az utóbbi években szinte megszokott módon újabb szervezeti változások

Részletesebben

Prof. dr. Török Szilveszter - részlet a Megszentelt egészség címő könyvbıl. Olajok

Prof. dr. Török Szilveszter - részlet a Megszentelt egészség címő könyvbıl. Olajok Prof. dr. Török Szilveszter - részlet a Megszentelt egészség címő könyvbıl Olajok A tökmagolaj A zsiradékok a háromértékő alkohol a glicerin zsírsavakkal alkotott észterei. A szobahımérsékleten (20 Celsius-fok)

Részletesebben

Ayurveda kozmetikumok

Ayurveda kozmetikumok Ayurveda kozmetikumok 2011. november 26. szombat Indiai Kulturális Központ Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány Kht. Ügyvezető Igazgató Garuda Trade

Részletesebben

2016 Júniusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

2016 Júniusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! 2016 Júniusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! ILCSI NYÁRI TESTÁPOLÓ CSOMAG Fekete szappan akció A csomag tartalma: 1 db Paradicsomos arc- és testápoló

Részletesebben

Tisztelettel köszöntöm a Konferencia résztvevőit!

Tisztelettel köszöntöm a Konferencia résztvevőit! Tisztelettel köszöntöm a Konferencia résztvevőit! Horváth Mihály /építészmérnök/ Martonvásár, Rózsa u, 65 sz. Jelen konferencián a SC PROCURINT SRL Céget képviselem Testközelben vagyunk keze számára Importőr

Részletesebben

Téli illóolajok 2. Közzétette: ( Még nincs értékelve

Téli illóolajok 2. Közzétette:   (  Még nincs értékelve Téli illóolajok 2. 2010 december 05. Flag Szöveg méret Mentés Mérték 0 Még nincs értékelve Az illóolajokról szóló cikkünk második részében az olajak használati módjait vesszük górcs? alá. Bemutatjuk, hogy

Részletesebben

Paula Seling, énekesnő. Gerovital Plant A krémek királynője HAVASI GYOPÁR, ÖKO-TANÚSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ KIVONAT

Paula Seling, énekesnő. Gerovital Plant A krémek királynője HAVASI GYOPÁR, ÖKO-TANÚSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ KIVONAT Paula Seling, énekesnő Gerovital Plant A krémek királynője HAVASI GYOPÁR, ÖKO-TANÚSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ KIVONAT Original www.farmec.ro Gerovital by Gerovital Plant Új, tartósítószer-mentes formula! A Gerovital

Részletesebben

Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata

Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata Doktori tézisek Fügedi Balázs Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Sporttudományi Doktori Iskola

Részletesebben

SZŐRTELENÍTŐ TERMÉKEK

SZŐRTELENÍTŐ TERMÉKEK SZŐRTELENÍTŐ TERMÉKEK LES BANDES DE CIRE FROIDE BIO HYPOALLERGENIQUES, INNOVATION ACORELLE HIPOALLERGÉN ÖSSZETÉTEL : - bio méhviasszal - bio Aloe verával gyantázás közben hidratálja és nyugtatja a bőrt

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 6771-2/2009. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL

Részletesebben

60 PERCES TISZTÍTÓ PREMIUM KEZELÉS LES PURIFIANTES

60 PERCES TISZTÍTÓ PREMIUM KEZELÉS LES PURIFIANTES 60 PERCES TISZTÍTÓ PREMIUM KEZELÉS LES PURIFIANTES A kezelési idő: 60 perc A kezelés célja: a tiszta, ápolt bőr Mélytisztítás, a bőr a tökéletes hygiéniai állapotának elérése és további kezelésekre való

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

A SZABAD WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SZABAD WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZABAD WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 9-13. ÉVFOLYAM Tartalom I. NEVELÉSI PROGRAM 1. BEVEZETİ 1.1. A felsı tagozat 2. A SZEMÉLYI FELTÉTELEK

Részletesebben

A Belmar cég 2009 végén alakult, székhelye a Dél-Bajorországi Landshut-ban található.

A Belmar cég 2009 végén alakult, székhelye a Dél-Bajorországi Landshut-ban található. Tisztelt Partnerünk! Engedje meg, hogy bemutassuk Önnek a Belmar kozmetikai cég által előállított egyedülálló tisztaságú Bio samponokat. A Belmár kozmetika cég A Belmar cég 2009 végén alakult, székhelye

Részletesebben

KÜLÖNLEGES KEZELŐELJÁRÁSOK

KÜLÖNLEGES KEZELŐELJÁRÁSOK KÜLÖNLEGES KEZELŐELJÁRÁSOK SZAKMAI INFORMÁCIÓTARTALOMT RÉSZBEN LEÍRTAKRA. 1. Masszázsgolyó: különböző, szárított gyógynövényekkel töltött, stamppel végzett masszázs. A stampeket forró vízbe vagy gőzbe

Részletesebben

dog vital 200 ml sampon fehér és világos szőrű kutyáknak DOG VITAL KUTYASAMPON FEHÉR ÉS VILÁGOS SZŐRŰ KUTYÁK SZÁMÁRA

dog vital 200 ml sampon fehér és világos szőrű kutyáknak DOG VITAL KUTYASAMPON FEHÉR ÉS VILÁGOS SZŐRŰ KUTYÁK SZÁMÁRA DOG VITAL KUTYASAMPON FEHÉR ÉS VILÁGOS SZŐRŰ KUTYÁK SZÁMÁRA Összetétel: Aqua, Benzyl alcohol, Citric Acid, Cocamide DEA, Cocamidopropyl betain, Glycol Stearate, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone,

Részletesebben

BOTOX ránctalanító arcmasszázs. Botox ránctalanító dekoltázsmasszázs. Levendula relax dekoltázsmasszázs Q10 regeneráló hidratáló masszázs

BOTOX ránctalanító arcmasszázs. Botox ránctalanító dekoltázsmasszázs. Levendula relax dekoltázsmasszázs Q10 regeneráló hidratáló masszázs MASSZÁZSOK BOTOX ránctalanító arcmasszázs Botox ránctalanító dekoltázsmasszázs 5500 Ft LEVENDULA relax masszázs Levendula relax dekoltázsmasszázs 6000 Ft Q10 regeneráló hidratáló masszázs Q10 regeneráló

Részletesebben

5 éves kutatómunka, 3 szabadalmazott aktív tengeri hatóanyag az idő jelei ellen, a szépség megőrzéséért

5 éves kutatómunka, 3 szabadalmazott aktív tengeri hatóanyag az idő jelei ellen, a szépség megőrzéséért 5 éves kutatómunka, 3 szabadalmazott aktív tengeri hatóanyag az idő jelei ellen, a szépség megőrzéséért Engedd el a múltat, legyen tiéd a szépség örökké! A THALION Laboratórium kutatóinak az élet eredetének

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2010 december 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Az illóolajokról szóló cikkünk második részében az olajak használati módjait vesszük

Részletesebben

Dreumex védőkrémek. Dreumex Omnicare Védőkrém

Dreumex védőkrémek. Dreumex Omnicare Védőkrém Dreumex Omnicare Védőkrém - védőréteget képez a káros anyagok ellen - megakadályozza a baktériumok bőrön átjutását - könnyebben tisztíthatóvá válik a kéz - növeli az érintés biztonságát - bőrbarát - parfüm

Részletesebben

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül.

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. Egy éve a BÁNKIn Közvélemény kutatás v00.7. Ötletgazda: Shadow Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. http://hok.banki.hu Hallgatók a hallgatókért ./mechatronika Tanulni kell sokat, mert hirtelen jönnek

Részletesebben

LES CORRECTRICES. Regeneráló sorozat, amely 20 és 40 év között ajánlott:

LES CORRECTRICES. Regeneráló sorozat, amely 20 és 40 év között ajánlott: LES CORRECTRICES sorozat, amely 20 és 40 év között ajánlott: A TERMÉKCSALÁD CÉLJA: - Az apróbb ráncok kisimítása - A sejtekműködés energizáása - A káros oxidációs folyamatok megállítása - A sejműködés

Részletesebben

Komposztálás Hogy is csináljam?

Komposztálás Hogy is csináljam? Komposztálás Hogy is csináljam? A kerti komposztálás az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy személyesen is tegyen valamit bolygónkért, világunk és gyermekeink szebb jövıjéért! Tudta Ön, hogy éves szinten

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

A SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK BESZÁMOLÓJA. 2009-2010. tanév

A SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK BESZÁMOLÓJA. 2009-2010. tanév A 133/2010.(VI.17.) KT határozat melléklete A SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK BESZÁMOLÓJA 2009-2010. tanév Készítette: Szarkáné Dubabér Mária és a Minıségbiztosítás,

Részletesebben

THE ART OF CLEANSING A BŐR ÁLLAPOTÁNAK MEGFELELŐEN. BEHATOL A PÓRUSOK MÉLYÉRE. KÍMÉLETES. babor.com

THE ART OF CLEANSING A BŐR ÁLLAPOTÁNAK MEGFELELŐEN. BEHATOL A PÓRUSOK MÉLYÉRE. KÍMÉLETES. babor.com THE ART OF CLEANSING A BŐR ÁLLAPOTÁNAK MEGFELELŐEN. BEHATOL A PÓRUSOK MÉLYÉRE. KÍMÉLETES. babor.com CLEANSING FORRADALMI TISZTÍTÁS A sikertörténetek merész elképzelésekből születnek. Így volt ez a HY-ÖL

Részletesebben

Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány. Szöveg: Bank László. Lektor: Dr. Szép Tibor. Nyomda: Borgisz-Print Kft.

Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány. Szöveg: Bank László. Lektor: Dr. Szép Tibor. Nyomda: Borgisz-Print Kft. Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány FECSKEVÉDELMI PROGRAM www.baranyamadar.hu A TERMÉSZET SZOLGÁLATÁBAN İszi fecskegyülekezés (Fotó: Losonczi Lajos) Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány

Részletesebben

ÉRZÉKENY FEJBŐRRE HAJÁPOLÁS A TERMÉSZET ÉRINTÉSE

ÉRZÉKENY FEJBŐRRE HAJÁPOLÁS A TERMÉSZET ÉRINTÉSE ÉRZÉKENY FEJBŐRRE HAJÁPOLÁS A TERMÉSZET ÉRINTÉSE érzés ÉRZÉKENY FEJBŐR TÜNETEK ÉS OKOK Az arc és a test bőréhez hasonlóan a fejbőr is hirtelen érzékennyé válhat. Ez a sérülékeny állapot viszketéssel, szárazság

Részletesebben

NYÍRSÉG VIDÉKFEJLESZTÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Helyi Vidékfejlesztési Stratégia

NYÍRSÉG VIDÉKFEJLESZTÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Helyi Vidékfejlesztési Stratégia NYÍRSÉG VIDÉKFEJLESZTÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 1. Vezetıi összefoglaló A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület élve a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia átdolgozásának

Részletesebben