(egységes szerkezetben)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "(egységes szerkezetben)"

Átírás

1 Sajóbábony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2005. (XI.30.) önkormányzati rendelete Sajóbábony Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (egységes szerkezetben) Sajóbábony Város Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 1. pontjában, az Étv. 13. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró államigazgatási szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el: Sajóbábony Helyi Építési Szabályzatát és a rendelet részét képező mellékleteket együttesen kell alkalmazni. I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya (1) E rendelet hatálya Sajóbábony közigazgatási területére terjed ki. (2) 1 (3) A HÉSZ rajzi melléklete a Szabályozási Terv, mely a Beépítésre szánt területek Szabályozási tervét (1. számú melléklet), valamint a Beépítésre nem szánt területek szabályozási tervét (2. számú melléklet) tartalmazza. 2. A belterületi határ változásai (1) A belterület határvonalának lehetséges módosítását a Szabályozási Terv és a 3. számú melléklet tünteti fel. A belterület határvonala a rendelet kihirdetése napján érvényes ingatlan-nyilvántartás szerinti állapot. (2) A beépítésre szánt terület határvonalát a Szabályozási Terv tünteti fel. (3) A még belterületben nem lévő beépítésre szánt területek belterületbe vonásáról, illetve a belterületen lévő beépítésre nem szánt területek belterületből való kizárásáról minősített többségű külön határozatban kell intézkedni. (4) A tervezett területhasználat szerinti infrastrukturális ellátásról, a közmű- és közlekedési kapcsolatok kiépítéséről, ill. az egyéb terület-előkészítési feladatok végrehajtásáról a belterületi határ változásáról szóló rendelet megalkotásával egyidejűleg kell dönteni. (5) A terv távlatán túli beépítésre szánt területeket (továbbiakban tartalék területek) a 4. számú melléklet tartalmazza. (1) A Szabályozási Terv elemei: a) Közigazgatási határvonal; 3. Szabályozási elemek 1 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet

2 b) Tervezett belterületi határvonal; c) A beépített és a beépítésre szánt, illetőleg a beépítésre nem szánt terület határvonala; d) A közterületek és egyéb funkciójú területek határvonala kötelező szabályozási vonal e) Szabályozási szélesség a közterületeknél a kötelező szabályozási vonalak közötti minimális keresztmetszeti távolság; f) Az eltérő építési övezetek és övezetek határvonala; g) A területfelhasználási és övezeti besorolás h) Az építési övezeti jellemzők: 1) a kialakítható legkisebb telekterület méret 2) a beépítési mód 3) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 4) a megengedett legkisebb-legnagyobb építménymagasság 5) a beépítés feltételének közművesítettségi mértéke 6) a zöldfelület legkisebb mértéke 7) a megengedett igénybevételi, kibocsátási, szennyezettségi határértékek (környezetterhelési határértékek emisszió és imisszió) 8) terepszint alatti építmények (2) A szabályozás elemei az alábbiak szerint módosíthatók: a) A szabályozási elemek módosításához a Településszerkezeti Terv kialakítását érintő változásokat és a Szabályozási Tervet, valamint a Településszerkezeti Terv leírását érintő változásokat és a Helyi Építési Szabályzatot egyidejűleg módosítása szükséges; b) A meglévő telekhatárok megváltoztatásához (összevonás, telekalakítás, - melyet kötelező szabályozási vonal és telekterület korlátozás nem tilt) településrendezési tervet nem kell módosítani, de az övezeti szabályozás kötelező elemeit be kell tartani. II. FEJEZET TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖVETELMÉNYEK 4. A beépítésre szánt területek területfelhasználása (1) A beépítésre szánt területek az alábbi területfelhasználási kategóriákba sorolandók 2 : TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉG Lakóterületek Kisvárosias lakóterület Kertvárosias lakóterület Falusias lakóterület Vegyes területek Településközponti vegyes terület Gazdasági területek Kereskedelmi, szolgáltató terület Ipari terület Különleges területek Temető területe Garázs területe Sportterület Vízmű területe Turisztikai terület Pincesor területe Mezőgazdasági üzemi terület Szennyvízátemelő területe Megújuló energiaforrás területe JELE L Lk Lke Lf V Vt G Gksz Gip K K/te K/ga K/sp K/vt K/tu K/pi K/mü K/szá K/me (2) A területek építési övezeti határvonalait, valamint övezeti besorolásukat a Beépítésre szánt területek Szabályozási Terve (1. sz. melléklet) határozza meg. 2 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 2

3 5. A beépítésre nem szánt területek területfelhasználása (1) A beépítésre nem szánt területek az alábbi területfelhasználási kategóriákba sorolandók 3 : TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉG Közlekedési és közműterületek Közutak területe Közcélra megnyitott magánutak területe Kötöttpályás közlekedési területek Zöldterületek Közkert, közpark Lakóterületi kert (lakókert) Díszkert Egyéb közterületi zöldfelületek Erdőterületek Védelmi célú erdőterület Gazdasági célú erdőterület Mezőgazdasági területek Általános mezőgazdasági területek Szántóterületek Gyep területek Gyümölcsös terület Kertes mezőgazdasági területek Belterületi kertes mezőgazdasági terület Vízgazdálkodási területek Folyóvíz medre és parti sávja Vízbeszerzési- és vízműterület Különleges beépítésre nem szánt területek Különleges veszélyes hulladéklerakó területe Különleges zagyterület JELE Kö Köu Köu/m Kök Z Z/kp Z/lk Z/dk Ze/köz E Ev Eg M Má Má/sz Má/gy Má/gyü Mk Mk/b V Vá/f Vm Kk Kk/ve Kk/za (2) A területek övezeti határvonalait és övezeti besorolásukat a Beépítésre nem szánt területek Szabályozási Terve (2. sz. melléklet) határozza meg. 6. A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézmények (1) A települési területek rendeltetésszerű felhasználásának biztosítása érdekében az 5. számú melléklet szerinti sajátos jogintézményeket kell alkalmazni, azok felhatalmazása alapján kell eljárni. (2) A lakóterület kialakítása érdekében történő kiszolgáló és lakóút céljára történő lejegyzést az ingatlan tulajdonosainak kell kérelmeznie. (3) Beépítésre szánt területen kiszolgáló utak és közművek kialakítására az útépítés és közművesítési hozzájárulás mértékének és arányának megállapítását a Képviselő-testület külön rendeletben szabályozza. (4) A településrendezési feladatok megvalósulása érdekében önkormányzati rendelettel előírt 4 : tilalmat, vagy annak megszüntetését a vonatkozó rendelet alapján az I. fokú építésügyi hatóság az érintettekkel határozatban közli, és egyidejűleg az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséről gondoskodik, az elővásárlási jogot az önkormányzat köteles az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni, a településrendezési kötelezettség határozattal történő elrendeléséről, és az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséről az építésügyi hatóságnak kell intézkednie. 3 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 4 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 3

4 (5) Az ingatlanok rendeltetésének, használati módjának megváltoztatása, vagy korlátozása során keletkező károkozásért az ingatlan tulajdonosát, haszonélvezőjét külön jogszabály szerinti kártalanítás illeti meg. A kártalanítást az köteles megtéríteni, akinek tevékenysége miatt korlátozást kell elrendelni. (6) A tervben meghatározott területeken az ingatlanok azonosítása a közigazgatási eljárás megindításakor érvényes ingatlan-nyilvántartás szerint kerül megállapításra. 5 (7) A tilalommal terhelt ingatlanon az Étv.22 (2) bekezdés szerinti építési tevékenység engedélyezhető. 6 (8) A településrendezési kötelezettségnek a tulajdonostól elvár-ható mértéken túli teljesítéséhez - a beépítésre vonatkozó kötelezettség kivételével az önkormányzat a képviselő-testület által külön rendeletben meghatározott mértékben hozzájárul. 7 (9) A beépítési kötelezettség nem teljesítése esetén az önkormányzat az Étv. 29. (2) bekezdés szerint köteles eljárni A telekalakítás szabályai (1) A település területeinek övezetein és építési övezetein belül a telekalakítás - a 6. szerinti feltételek betartásával kialakított közterületről vagy magánútról biztosított közvetlen kapcsolat mellett jelen előírás, a Szabályozási tervek és a vonatkozó rendelet alapján engedélyezhető. (2) Beépítésre szánt területen építmény csak az (1) bekezdés szerint kialakított építési telken helyezhető el. (3) Az építési övezetre előírt legkisebb telekméretet el nem érő kialakult ingatlan csak akkor válik építési telekké, és akkor építhető be, ha az ingatlan beépítésére, az épület kialakítására vonatkozó egyéb szabályok betarthatók. (4) Az önkormányzati határozattal jóváhagyott terület-használattól és a szabályozási tervtől eltérő kialakult használat esetén a terv szerinti igénybevétel időpontjáig csak telekegyesítés és telekhatár-rendezés engedélyezhető. 8. A telkek beépítésének feltételei (1) A szabályozási terven jelölt megváltozott területhasználatú és övezetű területeken az építés csak a változásnak megfelelően engedélyezhető. (2) Az önkormányzati határozattal jóváhagyott területhasználattól és a szabályozási tervtől eltérő kialakult használat esetén építési tevékenység csak a vonatkozó előírások szerint engedélyezhető. (3) A beépítésre szánt területen az övezetre előírt legkisebb telekméretet el nem érő ingatlan esetén az építési engedélyezési eljárást megelőzően a telek beépítésére, az építészeti és településképi követelmények tisztázására vonatkozó, összesített tartalmú elvi építési engedélyezési tervet kell készíteni, és elvi engedélyezési eljárást kell lefolytatni. Az elvi építési engedélyben az adott ingatlant a szükséges feltételek megléte és betartása mellett építési telekké kell nyilvánítani. A beépítési feltételeknek meg nem felelő ingatlan csak beépítésre nem szánt területként használható fel. (4) A korábbi előírásoknak megfelelően beépített, ill. jogerős építési engedély vagy fennmaradási engedély alapján kialakult állapot esetén további beépítés amennyiben a telek jelenlegi beépítettsége eléri vagy meghaladja a jelen előírásban meghatározott mértéket -, csak a meglévő beépítettség megtartásával, az engedélyezhető szintterület-növelés mértékéig engedélyezhető. 5 Hatályba léptette: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 6 Hatályba léptette: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 7 Hatályba léptette: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 8 Hatályba léptette: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 4

5 (5) Beépítésre szánt területen az épület rendeltetésszerű használatára vonatkozó engedélyt adni a zárt rendszerű csapadékvíz elvezetés kivételével csak a teljes közműhálózat kiépítése és igénybevétele esetén lehet. (6) (7) (8) Építéshatósági eljárások (1) 12 (2) Azokon a területeken, ahol a terület felhasználása és építési övezete a Szabályozási terv szerint megváltozik, telekalakítás és építés csak a változásnak megfelelően engedélyezhető. (3) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően az építés és telekalakítás a szabályozási tervtől eltérő területhasználat esetén csak akkor engedélyezhető, ha: a) az építés a legszükségesebb (élet-, vagyon-, közbiztonság, vagy egészségügyi szempontok miatt elengedhetetlen) munkálatok elvégzésére irányul, b) a terv szerinti területfelhasználás a terv távlatán túl (10, vagy több év) válik esedékessé, és annak végrehajtását a kérelmezett állapot nem akadályozza, és nem teszi költségesebbé. Ezen a területen építmény csak ideiglenes jelleggel, visszavonásig érvényes hatállyal, kártalanítási igény kizárásával engedélyezhető. (4) Az építési tilalom alá eső területen csak az Étv. 22. (2) bekezdés szerinti építési munka engedélyezhető. (5) A változtatási tilalom alá eső területen építési telket alakítani, építési tevékenységet folytatni, arra engedélyt adni, valamint értéknövelő változtatást végezni - az életveszély elhárításán kívül - nem lehet. (6) (7) (8) (9) (10) 17 (11) 18 (12) 19 (13) 20 (14) 21 9 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 10 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 11 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 12 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 13 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 14 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 15 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 16 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 17 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 18 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 19 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 20 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 21 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 5

6 III. FEJEZET A TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET VÉDELMÉNEK ELŐÍRÁSAI 10. Általános előírások (1) Valamennyi területfelhasználás, létesítés, beavatkozás során érvényre kell juttatni a környezetvédelem előírásait és a környezethasználatot úgy kell megszervezni, hogy az a) a legkisebb mértékű környezetterhelést és a- környezet igénybevételét idézze elő, b) megelőzze a környezetszennyezést, c) kizárja a környezetkárosítást. (2) Új területhasználat, beruházás, létesítés esetén az engedélyezés feltétele a környezeti adottságok, továbbá a változtatással járó várható környezeti hatások vizsgálatának elvégzése és ezen vizsgálati dokumentáció csatolása az engedélykérelemhez. (3) Új beruházás engedélyezésénél, amennyiben az tömb méretű, és a beépítésre szánt terület meghaladja az 1 ha-t, az engedélyezés feltétele környezetvédelmi hatástanulmány készítése, akkor is ha azt egyéb jogszabály nem írja elő. (4) 22 (5) A tervezett belterületi határtól mért 1000 m-es védőtávolságon belül a települési környezetet zavaró, szennyező tevékenység nem folytatható. 23 (6) A környezetszennyező források körül a környezeti terhelés miatt meghatározásával védőtávolságokat kell biztosítani. A védőtávolságon belüli védőterületen csak a hatóságok által engedélyezett területhasználat létesíthető és tevékenység folytatható, a területet a szükséges és lehetséges helyeken védő (zöld) területként kell kialakítani. (7) A földhasználó köteles a termőhely ökológiai adottságaihoz igazodva a földhasznosítás, a termesztés technológia és talajvédelmi beavatkozások összehangolásán alapuló olyan talajvédő gazdálkodást folytatni, amely a külön jogszabályokban meghatározott természetvédelmi, környezetvédelmi, vízvédelmi, közegészségügyi és állategészségügyi követelményeket is figyelembe veszi. (8) A föld védelme A vizek védelme A levegőtisztaság védelme Zaj és rezgés elleni védelem Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 23 Módosította e: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 24 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 25 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 26 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 27 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 28 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 6

7 15. Hulladékgazdálkodás, ártalmatlanítás Kommunális hulladék (1) A települési hulladék ellenőrzött és előírt módon történő gyűjtését, szállítását, elhelyezését és ártalmatlanítását önkormányzati rendeletben kell szabályozni. (2) Tilos a hulladékok illegális lerakása, égetése! (3) A település területén kommunális és egyéb hulladék a szükséges gyakoriságú elszállításig csak zárt edényzetben tárolható. (4) Ki kell jelölni a települési hulladékok hasznosítható komponenseinek szelektív gyűjtésére szolgáló hulladékgyűjtő sziget(ek), illetve a veszélyes hulladékok begyűjtését is lehetővé tevő hulladékgyűjtő udvar(ok) helyét. (5) 29 (6) A közterületek tisztántartásáról, takarításáról, hulladék és gyommentesítéséről külön önkormányzati rendeletben kell intézkedni. (7) Az illegális hulladéklerakatokat fel kell számolni, az összegyűlt hulladékot el kell szállítani. A további problémák elkerülésének érdekében az érintett helyeken konténerek kihelyezésével és rendszeres ürítésével lehet megoldani az illegális lerakás problémáját. (8) 30 Veszélyes hulladék (9) A település területén végzett tevékenységek során képződő veszélyes hulladékokat elkülönítve, a környezet károsítását kizáró módon, az e célra kijelölt gyűjtőhelyen kell összegyűjteni. A keletkezett veszélyes hulladékok kezeléséről (gyűjtés, előkezelés, szállítás, hasznosítás, ártalmatlanítás) a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeire vonatkozó jogszabály szerint kell gondoskodni. 31 (10) 32 (11) A talaj és a felszíni, ill. felszín alatti vizek védelme érdekében veszélyes hulladékot, növényvédő szert, műtrágyát, útsózási anyagot csak fedett, szivárgásmentes, vízzáró szigetelésű, zárt tárolóban szabad elhelyezni. (12) A gazdasági területeken: a) ha a szolgáltató létesítményekben folytatott tevékenységek során veszélyes hulladékok keletkeznek, azokat az ártalmatlanításig, ill. az elszállításig a vonatkozó jogszabályokban előírt módon, hulladék fajtánként elkülönítetten kell gyűjteni és környezetszennyezés nélkül tárolni, b) az övezeten kívül keletkezett veszélyes hulladékok az övezet területén nem tárolhatók. 16. Sugárzás (1) A sugárzás tekintetében a vonatkozó törvényekben foglaltakat kell figyelembe venni. (2) A település területén az 1 W-nál kisebb adóteljesítményű, kereskedelmi frekvencián üzemelő nagyfrekvenciás mikrohullámú átjátszók és adóvevők 1 m-nél nem hosszabb tartóoszlopai a település beépítésre szánt területén lévő építmények tetőfelületén is elhelyezhetők. 29 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 30 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 31 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 32 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 7

8 (3) Az 1 W-nál nagyobb adóteljesítményű, vagy 1 m-nél hosszabb tartóoszlopokon elhelyezésre kerülő átjátszók és adóvevők csak beépítésre nem szánt területen létesíthetők. 17. Települési zöldfelületek védelme (1) A település területén található egyéb területfelhasználási (főként közlekedési) egységekhez kapcsolódóan kialakított zöldfelületek, zöldsávok védelméről a település önkormányzata gondoskodik. Kiemelten kezelendők a nyílt csapadékvíz-elvezető csatornák környezetében található zöldsávok. (2) A meglévő fásított közterek, fasorok településképi szempontból értékes faegyedei, valamint az utcaképet meghatározó településképi jelentőségű gyepes zöldsávok és zöldfelületek védendő zöldfelületi elemit érintő rendezés, változtatás csak önkormányzati engedély alapján történhet. Az építéshatósági hozzájárulást szükség szerint kertészeti szakvélemény alapján szabad kiadni. (3) A település zöldfelületeinek megóvása érdekében meglévő fát, ill. növényzetet kivágni csak rendkívül indokolt esetben, a vonatkozó jogszabály előírásainak betartásával lehet. (4) 33 (5) A visszapótlásra kerülő növényállomány fajtáját, a telepítés helyét és idejét az eljáró hatóság meghatározhatja. A visszapótlásra szánt növényzetet az építési területen, vagy annak közelében kell telepíteni. A visszapótlásra szánt növényzet kiültetéséről - általában - az építési tevékenység megkezdése előtt kell gondoskodni, különösen, ha a visszapótlásra nem az építési területen kerül sor. (6) A fák vázágait eltávolítani, valamint a fák törzsét az ágrendszerük alatt átvágni - a szakszerű ifjító visszametszés és a szabályszerű fakivágás kivételével - tilos. (7) Fasor telepítésénél a gyorsan öregedő, szemetelő vagy allergiakeltő pollenű és termésű fafajok (pl. nyárfák) telepítését kerülni kell. A fafajok kiválasztásánál előnyben kell részesíteni a tájra hagyományosan jellemző, a települési karakterhez illő fafajokat. (8) A település területén amennyiben a zöldfelület rendezési kertépítészeti terv nyár (Populus) fajok telepítését írja elő, csak faiskolai, klónozott, vegetatív szaporítású, porzós nyárfaegyedeket szabad telepíteni. A "vattázó termésű" termő egyedek telepítése tilos. (9) A közutak építési területén, a műszaki lehetőségek szerint legalább egyoldali zöldsávot, út menti fasorokat kell telepíteni. A fasorok helyét a közművek és az útburkolatok tervezésekor biztosítani kell. (10) A zöldfelületek kialakításánál a termőhelyi adottságoknak megfelelő, elsősorban honos fafajok alkalmazandók. (11) Új közutak, utcák kialakításánál legalább egy-oldali fasor telepítéséhez területet kell biztosítani. (12) Ahol a szabályozási szélességek és a közműadottságok lehetővé teszik, a meglévő utcákban is fasorokat kell telepíteni. (13) Légvezeték alatt csak olyan kis növésű fák, cserjék ültethetők, amelyek rendszeres csonkolása nem szükséges. (14) Gondoskodni kell a meglévő utak környezetrendezéséről, új utak létesítése estén, a tervezés folyamán gondoskodni kell az utak menti környezetrendezésre vonatkozó tájépítészeti tervek elkészítéséről. A környezetrendezési tervnek a természetvédelmi, tájképvédelmi, környezetvédelmi és a vezetésbiztonsági szempontoknak egyaránt meg kell felelni. 33 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 8

9 Környezetvédelmi célú övezetek és egyéb szabályozási elemek Ipari létesítmények védőterülete (1) A védelmi övezetben (min. 300 m) állandó emberi tartózkodásra szolgáló épület, valamint időszakos vagy átmeneti emberi tartózkodásra szolgáló létesítmény - így különösen lakó, oktatási, egészségügyi, üdülési célt szolgáló létesítmény nem építhető, élelmezési célt szolgáló növényi kultúra nem telepíthető. (2) A védőterületen belül környezetvédelmi célú védőfásítás (átlagosan min. 30 m széles) telepítése szükséges. Vízfolyások védőterülete (3) Az egyéb HÉSZ előírásoknak megfelelően a vízfolyások menti 50 m széles védősávban: a) a mezőgazdasági területek csak extenzíven (vegyszermentesen) művelhetők, gazdasági épületek nem létesíthetők, b) gazdasági építmény és lakóépület nem építhető. c) természeti területen, vagy ökológiai folyosón meglévő épületek, építmények, létesítmények átépítéséhez, átalakításához az igazgatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges. 19. Környezeti biztonság 35 IV. FEJEZET A TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELMI ELŐÍRÁSAI 20. A természet értékeinek védelme (1) A település mindennemű terület-felhasználása során biztosítani kell a védett növények és állatok értékes élőhelyeit, az élőhelyek kapcsolatát, az ökológiai folyosók megmaradását. A táji-környezeti adottságokban nagyléptékű, maradandó változást okozó közúthálózat-fejlesztés és a felszíni vízlevezető-rendszer átalakítása, valamint egyéb műszaki beavatkozás esetén a természeti értékek védelmét hangsúlyozó komplex környezeti hatástanulmányt (vonatkozó rendelet szerint), illetve környezeti hatáselemzést (a vonatkozó rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben) kell készíttetni. (2) A tájfásítás mezőgazdasági területeket tagoló, valamint a meglévő vonalas létesítményeket kísérő fasorait, erdősávjait védeni és a karbantartásukról gondoskodni kell. Építéshatósági engedélykérelem (pl. területhasználat módosítás, építés, telekalakítás, stb.) esetén - a tájfásítás meglévő elemeinek fenntartása mellett - a szabályozási terven jelölt helyeken az engedélykérőt, a terület(ek) tulajdonos(ait), illetve kezelő(it) kötelezni kell a védelmi célú fásítás elvégzésére. Natura 2000 hálózat területei (3) Az övezet által érintett területek jegyzéke a 1. sz. függelékben található. 36 (4) Tilos a Natura 2000 terület állapota, állaga és jellege elsődleges rendeltetésével ellentétesen történő megváltoztatását, valamint minden olyan beruházás végzését, illetve tevékenység folytatását - kivéve, ha kiemelt közérdekről van szó - amely a terület elsődleges rendeltetéséből fakadó védelmi célokkal ellentétes. A fentieknek megfelelően a jogszabályban rögzített Natura 2000 területeken a jelenlegi területhasználatok fenntartása szükséges, esetleges módosításokhoz a BNPI hozzájárulása szükséges. (5) A Natura 2000 területre - ha külön jogszabály alapján védett természeti terület - a Természet-védelméről szóló törvény, a védetté nyilvánító jogszabály, illetve a HÉSZ egyéb övezetekre vonatkozó előírásait együttesen kell alkalmazni. 34 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 35 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 36 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 9

10 (6) Natura 2000 területen az illetékes nemzeti park igazgatóság - vagy a külön jogszabályban meghatározott elsőfokú természetvédelmi hatóság - engedélye, illetve hozzájárulása szükséges a) a gyep feltöréséhez, felülvetéséhez; b) a terület helyreállításához, jellegének, termőföld más célú hasznosítását eredményező területhasználathoz; c) az erdőkről és az erdő védelméről szóló törvény hatálya alá nem tartozó fa, facsoport, fás legelőn lévő fa kivágásához, telepítéséhez; d) talajfelszínen zajló, technikai jellegű sporttevékenység folytatásához. (7) A Natura 2000 területre közvetlen kihatással lévő, vagy azt közvetlenül érintő más hatósági eljárás során az igazgatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges, így különösen: a) telekalakítás, területfelhasználás, építés és használatbavétel engedélyezéséhez; b) nyomvonalas létesítmény és földmű építése engedélyezéséhez; c) vízimunka, vízilétesítmény és vízhasználat engedélyezéséhez; d) ipari, mezőgazdasági, szolgáltatási tevékenység végzéséhez szükséges telep létesítésének engedélyezéshez; e) erdészeti, vadászati, halászati hatósági eljárásban; f) bányatelek megállapítására, módosítására; g) az ásványi nyersanyag feltárására, kitermelésére, vagy a kitermelés szünetelésére; h) meddőhányó hasznosítására; i) bányászati létesítmények építésére és üzembe helyezésére; j) továbbá a bányászattal összefüggő vízjogi hatósági eljárásokra. Természeti területek és ökológiai folyosók övezete (8) Sajóbábony területén a Nemzeti Park Igazgatóság által kijelölt Természeti területek és ökológiai folyosó elemek átfedik egymást, ezért a rájuk vonatkozó előírásokat összevontan kell kezelni. (9) Az övezet által érintett területek jegyzéke az 1. sz. függelékben található. 37 (10) Az övezetben - az ember által csekély mértékben befolyásolt élőhelyek, tájrészletek a területhasználat módosítása, a termőföld művelési ágának megváltoztatása, építéssel összefüggő tevékenységek csak a természet védelméről szóló törvény előírásai szerint, a Természetvédelmi Szakhatóság hozzájárulásával végezhetők. (11) Természeti területen a termőföld művelési ágának megváltoztatásához a természetvédelmi hatóság engedélyét be kell szerezni, s azt a művelési ág megváltoztatásának földhivatalhoz történő bejelentéséhez csatolni kell. (12) Az övezet területére közvetlen kihatással lévő vagy azt közvetlenül érintő más hatósági eljárás során a természetvédelmi hatóságot szakhatóságként be kell vonni. (13) Új épület, építmény elhelyezése, oktatási, kutatási, ismeretterjesztési, ökoturisztikai és a természeti terület fenntartását szolgáló, extenzív mezőgazdasági tevékenységet kiszolgáló céllal létesíthető az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság egyetértése esetén. (14) Az övezetben erdőtelepítés és erdőfelújítás őshonos fajokkal, természetkímélő módon a termőhely-típusra jellemző elegyarányoknak megfelelően végezhető. (15) Vízfolyások partján legalább 50 méter széles sávban: a mezőgazdasági területek csak extenzíven (vegyszermentesen) művelhetők, gazdasági épületek nem létesíthetők, gazdasági építmény és lakóépület nem építhető. 37 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 10

11 V. FEJEZET A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG VÉDELMI ELŐÍRÁSAI 21. Általános előírások (1) A település sziluettjének védelme érdekében a település bármely területén, ahol a településre jellemzőtől eltérő szintszámú épület vagy eltérő magasságú építmény megvalósítását tervezik, az építés csak településképi vizsgálat alapján engedélyezhető. (2) Védett közterületet érintő településrendezési tervek készítésekor az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: a) a mikroarchitektúra elemei és az utcabútorok egy tárgyegyüttest alkossanak, b) egyedi tervezésű, időtálló kivitelű legyenek, c) a védett területeken el kell kerülni a stíluskeveredést, az épített környezethez és a terek, közterületek karakteréhez nem illő tárgyak elhelyezését, d) a védett közterületekre került tárgy önmagában is a tér, a közterület karakteréhez illeszkedő legyen, összhangban legyen a mikroarchitektúra elemeivel és a többi tárggyal, e) A védett közterületre kihelyezett tárgyegyüttes, utcabútor család terveinek része kell legyen az egyes épületekre elhelyezett feliratok, reklámhordozók, arculatterve is. (3) A védett közterület alakítására rendezési tervet kell készíteni. 22. Építészeti értékvédelem (1) Az önkormányzat az építészeti örökség védelme érdekében egyedi építményeinek védelmét helyi rendeletben szabályozza. Ennek biztosítása érdekében helyi egyedi védelem alatt kell kezelni és nyilvántartani az 5. számú melléklet szerinti területeket és építményeket. 38 (2) Az önkormányzat az építészeti örökség helyi védelmének keretén belül az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló vonatkozó rendelet szerinti szabályokat állapíthatja meg. 39 (3) Az építési hatóság az engedélyezési eljárások során elrendelheti: a) az épület építéstörténeti kutatását, b) az épületben esetleg meglévő üzletek kirakatszekrényeinek, kapuboltozatának megszüntetését vagy visszaállítását, c) az épületen található értékes részletek szakértővel való felújíttatását, d) az épület homlokzati burkolását, színminták szerinti színezését. 23. Régészeti örökség védelme (1) A település nyilvántartott régészeti lelőhelyeit a 2. számú függelék tartalmazza. 40 (2) Földmunkákkal járó beruházásokkal a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket a kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján el kell kerülni. (3) A még beépítetlen területeken el kell készíteni a régészeti lelőhelyek topográfiáját, a veszélyeztetett régészeti lelőhelyek feltárását, és biztosítani azok anyagának megfelelő elhelyezését. (4) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen tilos olyan tevékenységet folytatni, amely a lelőhely állapotromlását eredményezheti. A régészeti területen az építkezés, földmozgatás megkezdését a munkák megindítása előtt a Herman Ottó Múzeumnak be kell jelenteni. (5) A régészeti feltárás költségeit a mentő feltárások kivételével annak kell fedeznie, akinek érdekében a feltárás szükségessé vált. 38 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 39 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 40 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 11

12 (6) A régészeti emlékek és leletek előkerülése esetén a leletmentést a vonatkozó törvény és kapcsolódó rendeletek alapján kell biztosítani. VI. FEJEZET TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉGEK ÖVEZETI SZABÁLYOZÁSA BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK 24. A területre vonatkozó általános előírások (1) A beépítésre szánt területek övezeti jellemzőit az övezeti kódok határozzák meg. Az övezet kódjainak létrehozása az alábbiak szerint történik: (Pl. az övezet jele Lf/O ) ahol Lf a területfelhasználás kategóriája (falusi lakóterület) O a beépítési mód kódja (oldalhatáron álló beépítés) 1 a megengedett legnagyobb beépítési magasság mértékének kódja (3,5 m) 03 a telekterület minimális nagyságának kódja (360 m 2 ) 4 a megengedett legnagyobb beépítettség mértekének kódja (40%) (2) A beépítési mód kódja: Kód Beépítési mód K Kialakult beépítési mód S Szabadonálló beépítési mód O Oldalhatáron álló beépítés I Ikres beépítés HZ Hézagosan zártsorú beépítés Z Zártsorú beépítés C Csoportos beépítés (3) A megengedett legnagyobb beépítési magasság mértékének kódjai: Kód Megengedett legnagyobb építménymagasság (m) K Kialakult építménymagasság 1 3,5 2 4,5 3 6,0 4 7,5 5 9,0 6 10,5 7 12,5 8 15,0 9 33,0 T Technológiától ill. funkciótól függő építménymagasság (4) A telekterület min. nagyságának kódjai: Kód A kialakítható legkisebb telekterület (m 2 ) K Kialakult H H H H

13 (5) A megengedett legnagyobb beépítettség mértékének kódjai: Kód A megengedett legnagyobb beépítettség K Kialakult 0 0 % % % % % % % % % % (6) Az épületek az építési helyen belül a kötelező jellegű szabályozási elemek betartásával az építési vonalon, ill. ha a szabályozási terv erről nem rendelkezik, az építési területen belül szabadon elhelyezhetők. Az építési hely amennyiben a szabályozási terv másképp nem rendelkezik az elő- oldal- és hátsókerttel csökkentett telekméret. (7) Lakóterületeknél a kötelező építési vonal közbenső telek esetén az előkert határvonala, saroktelek esetén a mindkét oldalon kijelölt előkert határvonala. (8) A település egyedi telkes lakóövezeti építési telkein az épületek az alábbiak figyelembe vételével kerülhetnek elhelyezésre: a) A Szabályozási Terv alapján előírt építési helyen belül a max. beépítettségnek megfelelő nagyságú telekterület építhető be, de ez az érték nem lehet több 1. Kisvárosias lakóterületeknél többlakásos épület esetén 300 m 2 -nél 2. Bármely lakóterületen egylakásos épület esetén 200 m 2 -nél 3. Közcélú épület esetén 500 m 2 -nél 4. Kereskedelmi-gazdasági épületeknél 1000 m 2 -nél. b) Lakóterületeken az utcai telekhatártól számított 40 méteren túli telekrész lakóépülettel egyik övezet sem építhető be. (9) Terepszint alatti építmény a közművek és közműépítmények kivételével a legnagyobb beépítés nagyságát meghaladó mértékben csak az építési hely határain belül, a telekre vonatkozó legkisebb zöldfelület megvalósításával, és csak akkor engedélyezhető, ha a terepszinttől számított magassága az 1,0 m-t nem haladja meg. (10) Az épületek és építmények rendeltetésszerű használatához az önkormányzat helyi rendeletével megállapított parkolót kell létesíteni. (11) Az építési telken - a telek beépített területébe beszámításra nem kerülő módon - az alábbi építmények helyezhetők el: elő- és oldalkertben: a) közműbecsatlakozási műtárgy b) hulladéktartály tároló (legfeljebb 1,50 m-es magassággal), c) kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es szélességgel), oldal- és hátsókertben: a) kerti építmény (hinta, csúszda, szökőkút, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), b) kerti víz- és fürdőmedence, napkollektor, c) kerti épített tűzrakó hely, lugas, d) kerti szabadlépcső és lejtő, e) szabadon álló és legfeljebb 6 m magas szélkerék, antennaoszlop. (12) Elő-, oldal- és hátsókertek kialakításának szabályai: a) Előkertek: (I.) Újonnan kialakított lakóterületek esetében az előkert mérete az utcai telekhatártól számított 5 méter, kialakult beépítések esetében a meglévő, vagy a környezetben kialakult értéket kell alkalmazni. b) Oldalkertek: OTÉK előírásai szerint. c) Hátsókertek: OTÉK előírásai szerint. 13

14 LAKÓTERÜLETEK 25. Kisvárosias lakóterületek (Lk) (1) A szabályozási terven Lk jellel jelölt kistvárosias lakóterület közepesen sűrű, szabadonálló beépítésű, 15,0 m-es épületmagasságot meg nem haladó lakóépületek elhelyezésére szolgál. (2) A kisvárosias lakóterületen belül elhelyezhető épületek és funkciók: a) legfeljebb 12 lakásos társasház min. 240 m 2 /lakás telekterület esetén; b) helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület max. 300 m 2 beépített szintterülettel; c) egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület max. 300 m 2 beépített szintterülettel; d) a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari épület max. 150 m 2 beépített szintterülettel; (3) A kisvárosias lakóterület építési telkein kivételesen elhelyezhető: a) a helyi lakosság közbiztonságát szolgáló építmény max. 100 m 2 beépített szintterülettel, a lakófunkciók zavarása nélkül; b) a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmény max. 150 m 2 beépített szintterülettel, a lakóterületre előírt környezeti hatások betartásával. (4) A kisvárosias lakóterület építési telkein kivételesen sem helyezhető el: a) üzemanyagtöltő állomás; b) 12-nél több lakást tartalmazó lakóépület; c) szálláshely szolgáltató épület; d) önálló garázsépület; e) termelő kertészeti építmény. (5) Kertvárosias lakóterületek (Lke) (1) A szabályozási terven Lke jellel jelölt kertvárosias lakóterület laza beépítésű, 7,5 m-es épületmagasságot meg nem haladó lakóépületek elhelyezésére szolgál. (2) A kertvárosias lakóterületen belül elhelyezhető épületek és funkciók: a) legfeljebb négylakásos társasház min. 240 m 2 /lakás telekterület esetén; b) helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület max. 150 m 2 beépített szintterülettel; c) egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület max. 150 m 2 beépített szintterülettel; (3) A kertvárosias lakóterület építési telkein kivételesen elhelyezhető: a) a helyi lakosság közbiztonságát szolgáló építmény max. 100 m 2 beépített szintterülettel; b) sportépítmény a sportterület rendeltetésszerű használatához szükséges méretben max. a telekterület 20%-áig; c) a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari épület max. 100 m 2 beépített szintterülettel; d) a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmény max. 100 m 2 beépített szintterülettel; (4) A kertvárosias lakóterület építési telkein kivételesen sem helyezhető el: a) üzemanyagtöltő állomás; b) négynél több lakást tartalmazó lakóépület; c) négynél több vendégszobát tartalmazó szálláshely szolgáltató épület; d) közösségi szórakoztató, kulturális épület; e) önálló parkolóterület és garázs a 3,5 t önsúlynál nehezebb gépjárművek és az ezeket szállító járművek számára; f) termelő kertészeti építmény. 41 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 14

15 (5) Utcai kerítés legfeljebb 1,80 m magassággal létesíthető. A kerítés kialakítása a következő lehet: Tömör épített kerítés (kő, tégla, fa) - fából készült tömören kialakított kapukkal Áttört jellegű kerítés lábazat nélkül, vagy max. 60 cm-es tömör lábazattal (fa, kovácsoltvas) a kerítés anyagával és kialakításával megegyezően kialakított kapukkal Sövénykerítés fából készült kapukkal 27. Falusias lakóterületek (Lf) (1) A szabályozási terven Lf jellel jelölt falusias lakóterület gazdasági funkciókat is betöltő, falusias karakterű, 4,5 m-es épületmagasságot meg nem haladó lakóépületek elhelyezésére szolgál. (2) A falusias lakóterületen belül elhelyezhető épületek és funkciók: a) a lakóépületben legfeljebb két önálló rendeltetési egység (lakás) helyezhető el b) mező- és erdőgazdasági (üzemi) építmény c) kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület max. 100 m 2 beépített szintterülettel; d) max. 4 vendégszobát tartalmazó szálláshely szolgáltató épület; e) kézműipari építmény max. 100 m 2 beépített szintterülettel; f) helyi igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület max. 100 m 2 beépített szintterülettel; g) sportépítmény a sportterület rendeltetésszerű használatához szükséges méretben max. a telekterület 20%-áig; h) termelő kertészeti építmények a telek max. 50%-áig. (3) A falusias lakóterületen kivételesen sem helyezhető el: a) üzemanyagtöltő állomás; b) önálló parkolóterület vagy önálló garázs. 28. A lakóterületek építési övezeteinek telekre vonatkozó összefoglaló szabályozása 42 Sajátos Alkalmazható Telekre vonatkoztatott használat Min. Max. ép. Max. Min. Építési övezet jele Beépítési mód szerint telekterület magasság beépítettség zöldfelület Lakóterület m 2 m % % Lk/S.09.10,5.K Szabadonálló ,5 Kialakult 40 Kisvárosias Lk/S.09.12,5.K Szabadonálló ,5 Kialakult 40 Lk/S.09.15,0.K Szabadonálló ,0 Kialakult 40 Lk-S.K.10,5.K Szabadon álló Kialakult 10,5 Kialakult 0 Lke/O.05.4,5.3 Oldalhatáron álló 540 4, Lke/O.05.6,0.3 Oldalhatáron álló 540 6, Kert-városias Lke/O.07.4,5.3 Oldalhatáron álló 720 4, Lke/O.07.6,0.3 Oldalhatáron álló 720 6, Lke-S.07.4,5.30 Szabadon álló 720 4, Lf/O.03.4,5.3 Oldalhatáron álló 360 4, Lf/O.05.K.3 Oldalhatáron álló 540 Kialakult Lf/O.07.4,5.3 Oldalhatáron álló 720 4, Lf/O.07.6,0.3 Oldalhatáron álló 720 6, Falusias Lf/O.07.K.3 Oldalhatáron álló 720 Kialakult Lf/O.09.4,5.3 Oldalhatáron álló 900 4, Lf/O.09.K.3 Oldalhatáron álló 900 Kialakult Lf/O.12.4,5.3 Oldalhatáron álló , Lf/O.15.4,5.3 Oldalhatáron álló , Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 15

16 29. Vegyes területek (1) A vegyes terület lakó- és kereskedelmi, szolgáltató gazdasági épületek vegyesen történő elhelyezésére szolgál. 30. Településközponti vegyes területek (Vt) (1) A településközpont vegyes terület több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, lakó- és olyan helyi települési szintű igazgatási-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó-, szálláshely-szolgáltató, egyházi-, oktatási-, egészségügyi-, szociális épületek, valamint sportépítmények elhelyezésére szolgál, melyek alapvetően nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra. (2) A településközponti vegyes területen elhelyezhető: a) lakóépület, max. 12 lakóegységgel, min. 240 m 2 /lakás telekterület esetén; b) igazgatási épület, c) kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület, d) egyéb közösségi szórakoztató épület, e) egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület, f) sportépítmény. (3) A településközpont vegyes területen kivételesen sem helyezhető el: zavaró hatású gazdasági építmény, termelő kertészeti építmény, üzemanyagtöltő állomás, önálló parkolóterület és garázs a 3,5 t önsúlynál nehezebb tehergépjárművek és az ilyeneket szállító járművek számára. 31. A vegyes területek övezeteinek telkekre vonatkozó összefoglaló szabályozása 43 Sajátos Használat szerint Településköz ponti vegyes terület Alkalmazható Telekre vonatkoztatott Építési övezet jele Beépítési Min, Max. építmény- Max. Min. mód telekterület magasság beépítettség zöldfelület m 2 m % % Vt/S.05.4,5.50 Szabadonálló 540 4, Vt/S.09.6,0.40 Szabadonálló 900 6, Vt/S.09.10,5.50 Szabadonálló , Vt/S.20.KT.40 Szabadonálló 2000 Torony, templomtorony Vt/S.50.4,5.40 Szabadonálló , Vt/S.50.7,5.40 Szabadonálló , Vt-Z.03.7,5.50 Zártsorú 360 7, Gazdasági területek (1) A település gazdasági területei sajátos használatuk szerint kereskedelmi, szolgáltató területek (Gksz) és ipari területek (Gip). 33. Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területek (Gksz) (1) A kereskedelmi-, szolgáltató terület elsősorban nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál. (2) A kereskedelmi, szolgáltató területen elhelyezhető: a) mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület; 43 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 16

17 b) gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások; c) igazgatási és egyéb irodaépület; d) sportépítmény; e) üzemanyagtöltő. (3) A kereskedelmi, szolgáltató területen kivételesen elhelyezhető: a) egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület; b) egyéb közösségi szórakoztató épület. 34. Ipari területek (Gip) (1) Az ipari terület olyan gazdasági célú ipari építmények elhelyezésére szolgál, amelyek zavaró hatásuk miatt más beépítésre szánt területen nem helyezhetők el. (2) Az általános terhelhetőségi szintnél nagyobb mértékben környezetszennyező üzemek bővítésére csak úgy adható építési engedély, ha a fejlesztés együtt jár a környezet-szennyező hatás csökkentésével, illetve ha a megvalósuló létesítmény üzembe helyezés után az éves levegőszennyezési kibocsátás nem haladja meg a környezetvédelmi hatóság által meghatározott határértéket. 44 (3) Azoknál az üzemi létesítményeknél, amelyek környezetében a terv védőerdő létesítését írja elő, a védőerdőt annak az üzemnek, gazdálkodó szervnek kell kialakítania, amelyik a környezetszennyezést okozza. A védőerdő legkisebb szélessége 15 m lehet. (4) Azoknál az üzemi létesítményeknél, amelyek környezetszennyezést okoznak, de védőerdő hely hiányában nem alakítható ki, a védőfásításról saját telken belül kell gondoskodni. (4/A) A kijelölt területek körül tájvédelmi, településkép-védelmi és környezetvédelmi érdekeknek megfelelően védelmi célú fásítás telepítése szükséges. A kijelölt területek körül min. 10 méter széles sávban (min. 4 sor fa + cserjesáv) telepítésével védőerdősáv telepítése szükséges. A telepítés során előnyben kell részesíteni a honos, tájba illő fajokat (tölgy, kőris, hárs, stb.), kerülni kell a tájidegen örökzöldek és az allergén fajok (pl. nyárak) telepítését. 45 (5) Az ipari területek övezetén a technológiához kapcsolódó környezetvédelmi berendezéseket meg kell valósítani. A kötelező védőfásítás megvalósítását az engedélyezés során kell elrendelni. (6) Az iparterületeken az egyes részterületek várható zaj- és rezgéshelyzetének minősítése érdekében minden esetben zajkibocsátási határérték megállapítását kell kérni az illetékes hatóságtól. (7) Építési engedély csak akkor adható ki bármely ipari övezetben, ha a szakhatóságok által előírt környezetvédelmi intézkedések előzetesen elvégzésre kerültek. 35. Gazdasági területek övezeteinek telekre vonatkozó összefoglaló szabályozása 46 Sajátos használat szerint Kereskedelmi szolgáltató terület Ipari terület Építési övezet jele Alkalmazható Beépítési mód Telekre vonatkoztatott Min. Max. ép. Max. Min. telekterület mag. beépítettség zöldfelület m 2 m % % Gksz/S.12.6,0.40 Szabadonálló , Gip/S.07.6,0.40 Szabadonálló 720 6, Gip/S.12.10,5.50 Szabadonálló , Gip/S.15.15,0.40 Szabadonálló , Gip/S.15.7,5.40 Szabadonálló , Gip/S.20.9,0.50 Szabadonálló , Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 45 Hatályba léptette: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 46 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 17

18 Gip/S.30.15,0.40 Szabadonálló , Gip/S.30.9,0.40 Szabadonálló , Gip/S.50.10,5.40 Szabadonálló , Gip/S.50.15,0.40 Szabadonálló , Gip/S.1H.15,0.50 Szabadonálló , Gip/S.1H.18,0.40 Szabadonálló , Gip/S.2H.18,0.40 Szabadonálló , Különleges területek (K) (1) A különleges területbe azok a területek tartoznak, amelyek a rajtuk elhelyezendő építmények különlegessége miatt jelentős hatást gyakorolnak a környezetükre, vagy a környezetük külső hatásaitól is védelmet igényelnek. (2) 47 (3) A nagy zöldfelülettel rendelkező, rögzített intézmény-funkciójú területeken csak az azok rendeltetésszerű működéséhez szükséges egyéb építmények helyezhetők el. (4) A sportterületen sportépítmények, ezek kiszolgáló létesítményei helyezhetők el. A parkolást és a megfelelő szociális kiszolgáló épületeket biztosítani kell. (5) A temetőterületen a temetéssel összefüggő építményeken kívül csak a szertartáshoz kapcsolódó kiszolgáló, ravatalozó és egyházi épület építhetők. (6) (7) (8) Különleges területek övezeteinek telekre vonatkozó összefoglaló szabályozása 51 Sajátos Alkalmazható Telekre vonatkoztatott használat Építési övezet Min. Max. ép. Max. Min. Beépítési mód szerint jele telekterület mag. beépíthetőség zöldfelület m 2 m % % Temető területe K/te/S.1.K.K Szabadonálló 1000 Kialakult Kialakult 50 Garázs területe K/ga/S.K.3,0.K Szabadonálló Kialakult 3,0 Kialakult 40 Sport-terület K/sp/S.K.6,0.10 Szabadonálló Kialakult 6, Vízmű területe K/vt/S.12.4,5.20 Szabadonálló , Turisztikai terület K/tu/S.30.6,0.20 Szabadonálló , Pincesor területe K/pi/S.K.4,5.K Szabadonálló Kialakult 4,5 Kialakult 40 Mezőgazdasági üzemi terület K/mü/S.50.7,5.30 Szabadonálló , Szennyvíz-átemelő K/Szá/S.30.K.K Szabadonálló 3000 Kialakult Kialakult 40 területe Megújuló energiaforrás területe K/me/S.12.6,0.40 Szabadonálló , Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 48 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 49 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 50 Hatályon kívül helyezte: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 51 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 18

19 BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK 38. Közterületek kialakítása, nyilvántartása és használata (1) A rendelet hatálya alá eső területen lévő közterületeket a Szabályozási Terv határozza meg. 52 (2) A közterületeket rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja, a használat azonban mások hasonló célú jogait nem korlátozhatja. (3) A közterületek rendeltetéstől eltérő használatához a tulajdonos önkormányzat hozzájárulása szükséges. (4) Amennyiben az eltérő használat építési tevékenységgel is összefügg, a tulajdonosi hozzájáruláson túl az építési hatóság engedélyét is be kell szerezni. (5) A település közterületein engedélyezhető eltérő használat az alábbi lehet: hirdető (reklám) berendezés elhelyezése, közúti közlekedéssel kapcsolatos építmények, köztisztasággal kapcsolatos építmények (tárgyak), szobor, díszkút, egyéb műalkotások elhelyezése, távbeszélő fülke elhelyezése, építési munkával kapcsolatos létesítmények (állványok elhelyezése), építőanyag-tárolás, zöldfelületek, fasorok, közművek felépítményei, egyéb, az Önkormányzat által közterület rendeletben engedélyezett funkciók. (6) A közterületek eredeti rendeltetésétől eltérő használatának időtartamát, a közterület-használat egyéb feltételeit, illetőleg a használat díját a közterület tulajdonosa esetenként, - esetleg a tulajdonosi elvárásokat és az engedély nélküli használat szankcióit is tartalmazó - külön rendeletben szabályozza. (7) Új építési telkek közművesítését közterületről vagy közforgalom számára átadott magánútról kell megoldani. (8) A közterületen minden esetben biztosítani szükséges a szintkülönbség akadálymentes rámpával történő áthidalását is. 39. Közlekedési területek (KÖu) (1) A település közlekedési területei a terven szabályozási vonalak által meghatározott közterületek, melyek közlekedési és közműlétesítmények elhelyezésére szolgálnak. (2) A közlekedési és közműelhelyezésére szolgáló terület az országos és helyi közutak, a kerékpárutak, a közterületi parkolók, járdák és gyalogutak, mindezek csomópontjai, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, továbbá a közművek és hírközlés - kivétel a toronyjellegű - építményeinek elhelyezésére szolgál. (3) A terv szerinti közlekedési és közműterületen csak az OTÉK 26. (3) bekezdés 1. pontja szerinti építmények helyezhetők el. (3/A) A rendelet hatálya alá tartozó területet teljes közművesítéssel kell ellátni. A területek és telkek beépítésének feltétele a közműhálózat kialakítása. 53 (4) Új, illetve meglévő utak esetén gondoskodni kell a tervszerű környezetrendezés, a tájvédelmet és a közlekedésbiztonságot egyaránt szolgáló növénytelepítések és tereprendezés kialakításáról. Az utak környezetrendezési tervét táj- és kertépítész szakember által készített tervek alapján kell megvalósítani. 52 Módosította: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 53 Hatályba léptette: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 19

20 (5) A meglévő fásított közlekedési területeken belül elhelyezkedő közterületek, fasorok településképi szempontból értékes faegyedei, valamint az utcaképet meghatározó településképi jelentőségű gyepes zöldsávok és zöldfelületek védendő zöldfelületi elemit érintő rendezés, változtatás csak önkormányzati engedély alapján történhet. Az építéshatósági hozzájárulást szükség szerint kertészeti szakvélemény és az útkezelő jóváhagyásával szabad kiadni. 39/A. Közcélra megnyitott közlekedési magánterületek (Köu/m) 54 (1) A közcélra megnyitott magántulajdonban lévő közlekedési területek (továbbiakban magánutak) előírásainál az OTÉK 26. előírásait kell figyelembe venni. (2) A magánutak használatát és balesetmentes üzemeltetését a tulajdonosnak folyamatosan biztosítani kell. (3) A magánutak területén a tulajdonos hozzájárulásával a folyamatos közlekedés biztosítása mellett helyezhetők el a közlekedést nem zavaró létesítmények. (4) A magánutak mentén a KRESZ előírásainak megfelelő közlekedési táblákat és jelöléseket kell alkalmazni. 40. Zöldterületek (Z) (1) A település területén a zöldterületi övezetbe sorolt elemek az alábbi alövezetekbe sorolhatók: Közpark, közkert Lakóterületi kert Lakóterületi közkert Egyéb közterületi zöldfelületek Zkp Z/lk Z/dk Ze/köz (2) Zöldterület az állandóan növénnyel fedett közterület. (3) A zöldterületnek közútról, köztérről közvetlenül megközelíthetőnek kell lennie. (4) A zöldterületnek kerekesszékkel, gyermekkocsival is megközelíthetőnek és használhatónak kell lennie. (5) Új zöldterületek kialakítása, ill. meglévő zöldterületek átépítése csak kertépítészeti kiviteli terv alapján történhet. (6) A meglévő közparkok, közkertek funkcionális és zöldfelületi fejlesztése, illetve rekonstrukciója, fenntartása, valamint újak létesítése csak táj-és kertépítész szakember által készített kertépítészeti kiviteli tervek alapján engedélyezhető. (7) A zöldterületek más célú területhasznosítása csak a településszerkezeti terv, a szabályozási terv és a helyi építési szabályzat együttes módosításával engedélyezhető. Közpark, közkert terület (8) Az alövezetbe azok a nagy kiterjedésű közterületi zöldfelületek tartoznak, amelyek alkalmasak többfunkciós közpark kialakítására. Céljuk a reprezentációs szerepen túl a pihenési, szabadidős, játék, sport stb. funkciók betöltése. (9) Az alövezetben csak az alábbi építmények helyezhetők el: a) pihenést szolgáló utcabútor (padok, pergola, pavilon), b) Sportolást szolgáló objektumok, létesítmények, c) Játszószerek, d) Burkolt felületek, sétautak, e) hulladékgyűjtő edény, f) köztéri műalkotás, emlékmű, szökőkút, díszmedence, 54 Hatályba léptette: 6/2014. (IV.30) önkormányzati rendelet 20

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 43/2003. (VIII. 28.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Általános Rendezési Terve szabályozási előírások és szabályozási terv Tiszavasvári út Tagló utca 0518/33

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 15/2002. (III. 27.) számú r e n d e l e t e Sóstófürdő Kemecsei u. Állomás u. 15403 hrsz-ú út Napfény u., valamint a Kemecsei u. Állomás u. 27751/156 hrsz-ú

Részletesebben

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik:

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (X. 17.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 6. sz. melléklet Vegyes területek A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 11. (1) A településközpont vegyes építési övezetek intézményi, kereskedelmi, szolgáltatási

Részletesebben

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3) RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)

Részletesebben

1. A rendelet hatálya és alkalmazása. 2. Szabályozási elemek

1. A rendelet hatálya és alkalmazása. 2. Szabályozási elemek Sárisáp Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) ök. rendelete a Sárisáp Helyi Építési Szabályzatáról szóló 18/2006. (IX. 27.) ök. rendeletének módosításáról Sárisáp Község Önkormányzatának

Részletesebben

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzati Képviselőtestülete A helyi

Részletesebben

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (V. 1.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

A rendelet megalkotásának napja: május 27.

A rendelet megalkotásának napja: május 27. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat

Részletesebben

ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete. I. fejezet A Szabályozási Tervlap szabályozási elemei

ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete. I. fejezet A Szabályozási Tervlap szabályozási elemei 69/2007. (2008.I.14.) RENDELET 2. számú melléklete ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete Kiegészítő előírások a Budapest III. kerület Békásmegyer, Királyok útja, Hadrianus utca, Hatvany Lajos utca és Sarkadi utca

Részletesebben

területfelhasználási egységekbe sorolja.

területfelhasználási egységekbe sorolja. Kisunyom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (IX. 11.) önkormányzati rendelete a község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 3/2000. (VI. 19.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat 110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat Csór Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI LAKÓTERÜLETEK Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI 30. Általános előírások a lakóterületekre 43. (1) Lakóterületen az építési helyen belül a tűzvédelmi távolságok

Részletesebben

HÉSZ módosítás önkormányzati döntés alapján.

HÉSZ módosítás önkormányzati döntés alapján. Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014.(IX.09.) önkormányzati rendelete Balkány Város Szabályozási Tervének elfogadásáról és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról szóló 3/2009.

Részletesebben

A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 )

A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 ) 4001 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: (42) 524-524 NYÍREGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 ) A jelen adatszolgáltatás tájékoztató jellegű Nyíregyháza

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 52/2001. (IX. 10.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 52/2001. (IX. 10.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 52/2001. (IX. 10.) számú r e n d e l e t e a Garibaldi u. Korányi F. u. Krúdy Gy. u. - Ószőlő u. közötti terület Szabályozási Tervének elfogadásáról és a Helyi

Részletesebben

RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen

Részletesebben

P E T Ő H Á Z A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS

P E T Ő H Á Z A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS REGIOPLAN KÖRNYEZET ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, APÁCA U. 44. TEL/FAX.: 96/529751, 311304 email: regioplan@regioplan.hu Munkaszám. Rp.I.1136 P E T Ő H Á Z A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról Lajosmizse Városának Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

SZOLNOK S Z A B Á L Y O Z Á S I T E R V H I B A J A V Í T Á S A A S Z É C H E N Y I V Á R O S R É S Z / 4 5 H R S Z T E L K É N

SZOLNOK S Z A B Á L Y O Z Á S I T E R V H I B A J A V Í T Á S A A S Z É C H E N Y I V Á R O S R É S Z / 4 5 H R S Z T E L K É N SZOLNOK S Z A B Á L Y O Z Á S I T E R V H I B A J A V Í T Á S A A S Z É C H E N Y I V Á R O S R É S Z 8 9 3 9 / 4 5 H R S Z T E L K É N 2 0 1 8. EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ 1 2018 VÁTERV95 A dokumentációt

Részletesebben

13/2001. (VIII.29.) 18/1993. (VI.

13/2001. (VIII.29.) 18/1993. (VI. Ercsi Város Önkormányzatának 13/2001. (VIII.29.) Kt. számú rendelete a többször módosított 18/1993. (VI. 29.) Kt. Ercsi Nagyközség helyi építési szabályzat 19. -ának kiegészítéséről, illetve módosításáról,

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat 38/2007. (XII. 21.) rendelettel módosított 32/2004. (IX. 27.) rendelete a Budapest, XVI. kerület Biztató út - Árpádföldi sor - HÉV vonal - (117579) hrsz. közterület

Részletesebben

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 16-ai soron kívüli ülésére 1. napirend Tárgya: Előadó: A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása Tabányi

Részletesebben

Rendelet-tervezet NYÍRBOGÁT NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (I...)

Rendelet-tervezet NYÍRBOGÁT NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (I...) Rendelet-tervezet NYÍRBOGÁT NAGYÖZSÉG ÖNORMÁNYZAT ÉPVISELŐTESTÜLETÉNE./2016. (I...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírbogát Nagyközség Szabályozási Tervének elfogadásáról és a Helyi Építési

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 19/1998. (X. 13.) RENDELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 19/1998. (X. 13.) RENDELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 19/1998. (X. 13.) RENDELETE a Bökényföldi út - nagynyomású gázvezeték védősávja - Cinkotai út és a 103867 hrsz-ú ipari út által határolt terület szabályozási

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása /2015.( ) önkormányzati

Részletesebben

b) Vegyes terület ba) Településközponti vegyes c) Üdülő terület d) Gazdasági terület Gksz jelű e) Különleges terület

b) Vegyes terület ba) Településközponti vegyes c) Üdülő terület d) Gazdasági terület Gksz jelű e) Különleges terület Vasszécseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (.) önkormányzati rendelete Vasszécseny Község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról, valamint Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2005. (II.25.)

Részletesebben

19/1998. (X. 13.) RENDELETE

19/1998. (X. 13.) RENDELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 19/1998. (X. 13.) RENDELETE a Bökényföldi út - nagynyomású gázvezeték védősávja - Cinkotai út és a 103867 hrsz-ú ipari út által határolt terület szabályozási

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ

JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft. 1116 Budapest Zsurló köz 5. ha@haterv.hu +36 30/236 3295 KARTAL TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA 8 RÉSZTERÜLETET ÉRINTŐ KIEMELT FEJLESZTÉSI

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel /2015.( ) határozat Településszerkezeti terv módosítása

Részletesebben

a többször módosított Újhartyán község Helyi Építési Szabályzatáról szóló

a többször módosított Újhartyán község Helyi Építési Szabályzatáról szóló ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11./2016.(VI. 29. ) sz. rendelete a többször módosított Újhartyán község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 16/2012.(V.24.) számú Kt. R e n d e l e t

Részletesebben

ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEKŰ 39/2005. (IX.20.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE

ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEKŰ 39/2005. (IX.20.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEKŰ 39/2005. (IX.20.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE BUDAPEST, III. KERÜLET MIKOVINY U. - FOLYONDÁR U. - PODOLIN U. - DOBERDÓ ÚT KÖZÖTTI TERÜLET KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

Petőháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 62/2011. (V. 30.) Kt. határozata a településszerkezeti terv módosításáról

Petőháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 62/2011. (V. 30.) Kt. határozata a településszerkezeti terv módosításáról REGIOPLAN KÖRNYEZET ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, APÁCA U. 44. TEL/FAX.: 96/529751, 311304 email: regioplan@regioplan.hu Petőháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 62/2011. (V. 30.) Kt.

Részletesebben

helyi építési szabályzat módosítása (önkormányzati rendelet-tervezet) 1

helyi építési szabályzat módosítása (önkormányzati rendelet-tervezet) 1 Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő- testületének../2013. (.) önkormányzati rendelete Felcsút helyi építési szabályzatáról szóló 8/2006.(VII. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról (tervezet) Felcsút

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV RÉSZMÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - 14/2008 (III. 21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT (46/2003.

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2015.(X.29.) sz. önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 23/2010. (VIII.26.) sz. rendelettel módosított 11/2005. (IV.14.) számú

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE a Budapest III. kerület Harsány lejtő 20039/2 út EV övezet nyugati határa 20 067/2 telek déli határa Domoszló

Részletesebben

JÁNKMAJTIS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete

JÁNKMAJTIS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete Jánkmajtis község képviselő testületének 10/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete Hatályos:2018-01-18-2018-01-19 Jánkmajtis község képviselő testületének 10/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete Jánkmajtis

Részletesebben

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges.

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges. Önkormányzati válaszok Püspökladány város Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztályának

Részletesebben

27. A Rendelet 14. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az épületek elhelyezésének övezeti előírásait az 1.21.melléklet tartalmazza.

27. A Rendelet 14. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az épületek elhelyezésének övezeti előírásait az 1.21.melléklet tartalmazza. Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16./2018. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 9/2007. (IX.01.) önkormányzati rendelet módosításáról Szentkirályszabadja

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca város helyi építési szabályzatának, és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 13/2008. (VI. 02.)

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról HATÁROZAT-TERVEZET Felsőlajos Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TMT Településrendezési és Műszaki Társulás 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. Tel / Fax: (56) 419 087 e mail: tmt@chello.hu Sz: 68 / 2000. CIBAKHÁZA NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Rendelet-tervezet VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

Rendelet-tervezet VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Rendelet-tervezet VAJA VÁROS ÖNORMÁNYZAT ÉPVISELŐTESTÜLETÉNE./2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Vaja város Szabályozási Terveinek elfogadásáról és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TMT Településrendezési és Műszaki Társulás 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. Tel: (56) 419 087 tmt@chello.hu Sz: 12/2005. TÁPIÓSZELE Város TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT H. É. SZ. ÉS

Részletesebben

Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása

Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása BAU-URB Tsz.: 59/2014. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása Budapest, 2015. november hó Szabályozási Terv (bel-

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott, 23/2005. (XII.15.), 22/2006 (XI. 23.) és 8/2008.

Részletesebben

2. ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK BEÉPÍTÉSI HATÁRÉRTÉKEI Kisvárosias lakóterületek A B C D E F G H I. oldalhatár on álló % 40 % 5,0 L=T/350 ek: K

2. ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK BEÉPÍTÉSI HATÁRÉRTÉKEI Kisvárosias lakóterületek A B C D E F G H I. oldalhatár on álló % 40 % 5,0 L=T/350 ek: K MELLÉKLET A BUDAKESZI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL SZÓLÓ 41/2015.(XII.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ alkalmazott rövidítések: L: lakás 2. É: fő rendeltetésű épület 3. T:

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete *

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete * ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete * BUDAPEST, III. KERÜLET BATTHYÁNY UTCA PÜNKÖSDFÜRDŐ UTCA ÁRPÁD UTCA IPARTELEP UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET

Részletesebben

FERTŐD VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

FERTŐD VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529751, 311304 email: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. szám: 7399-5 /2008. Javaslat a településrendezési terv és a Salgótarján Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról

Részletesebben

1/2015. (I.28.) 16/2005. /V.

1/2015. (I.28.) 16/2005. /V. Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1/2015. (I.28.) önkormányzati rendelete a Sárvár város helyi építési szabályzatról és szabályozási tervről szóló 16/2005. /V. 19./ önkormányzati rendelet

Részletesebben

Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása. /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása. /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása. /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet

Részletesebben

FÓT VÁROS HÉSZ MÓDOSÍTÁS 2017 FÁY ANDRÁS ÁLTALÁNOS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

FÓT VÁROS HÉSZ MÓDOSÍTÁS 2017 FÁY ANDRÁS ÁLTALÁNOS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT. 1016 Budapest, Hegyalja út 7-13. POB: 1368 BP 5. PF 215, TEL: (36-1) 312 4570 E MAIL: muhelyrt@muhelyrt.hu OBELISZK STÚDIÓ KFT. 1056 Budapest, Belgrád rakpart 12. E MAIL:

Részletesebben

16/2017. (VIII.16.) 21/ 2009.(XII.

16/2017. (VIII.16.) 21/ 2009.(XII. Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.16.) önkormányzati rendelete Kozármisleny város helyi építési szabályzatáról szóló 21/ 2009.(XII. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

6/2005. (II. 21.) rendelete

6/2005. (II. 21.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 6/2005. (II. 21.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület Rákospalotai

Részletesebben

/2016. (. ) Főv. Kgy. rendelet a Budafok Duna-parti területére vonatkozó Duna-parti építési szabályzatról

/2016. (. ) Főv. Kgy. rendelet a Budafok Duna-parti területére vonatkozó Duna-parti építési szabályzatról /2016. (. ) Főv. Kgy. rendelet a Budafok Duna-parti területére vonatkozó Duna-parti építési szabályzatról Budapest Főváros Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Vizslaparki út Petőfi utca sarkán lévő eladó építési terület

Vizslaparki út Petőfi utca sarkán lévő eladó építési terület Vizslaparki út Petőfi utca sarkán lévő eladó építési terület Tulajdonos: Indotek Vagyonkezelő Zrt. Cím: 1148 Budapest, Kerepesi út 52. Email: indotek@indotek.hu Kapcsolat: Balázs Piri Balázs Tel:30/445

Részletesebben

M E N D E. 2014. január

M E N D E. 2014. január M E N D E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A 0126/17 HRSZ. TERÜLETRE VONATKOZÓAN MENDE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 22/2013. (XII. 20.) KT. RENDELETE A 11/2002. (X. 8.) KT. RENDELETTEL

Részletesebben

Befektetõi ajánlat. Csalánosi Lakópark

Befektetõi ajánlat. Csalánosi Lakópark Befektetõi ajánlat Csalánosi Lakópark T E R V E Z Z E V E L Ü N K J Ö V Õ J É T! BEFEKTETÉSI LEHETÕSÉG Kecskemét, a közel 110 ezer lelket számláló hírös város, az Alföld dinamikusan fejlõdõ települése,

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról melléklettel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról melléklettel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2016.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési

Részletesebben

PALLAS. 21/2005.(VI.24.) sz. rendelet. Té.T. Bt.

PALLAS. 21/2005.(VI.24.) sz. rendelet. Té.T. Bt. Törökszentmiklós város Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Terve 2005. 21/2005.(VI.24.) sz. rendelet PALLAS Té.T. Bt. Településépítészeti és Térinformatikai Szolgáltató Betéti Társaság 3580 Tiszaújváros,

Részletesebben

MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 9/2016. (XII.08.) önkormányzati. r e n d e l e t e

MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 9/2016. (XII.08.) önkormányzati. r e n d e l e t e MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 9/2016. (XII.08.) önkormányzati r e n d e l e t e Mikekarácsonyfa község építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 11/2007. (X.10.)

Részletesebben

Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása

Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása Ingatlan-nyilvántartás adatai: Ingatlan címe: Szekszárd, Alkotmány u. 23. Helyrajzi száma: szekszárdi 4635 hrsz.; Fekvése: belterület; Területe: 242 m 2 ; Megnevezése:

Részletesebben

MADOCSA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

MADOCSA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE MADOCSA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE IV. kötet: Helyi Építési Szabályzat MADOCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2017. (VII.3.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

MHK Jogszab ly szolg ltat s

MHK Jogszab ly szolg ltat s Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017 (II.23.) önkormányzati rendelete Tetétlen Helyi Építési Szabályzatának és a hozzá tartozó Szabályozási Tervének jóváhagyásáról szóló 10/2002.

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.(..) határozat - tervezet mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ)

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.(..) határozat - tervezet mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.(..) határozat - tervezet mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása. /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet

Részletesebben

I I Változások

I I Változások I I. 1. 3. Kunszentmiklós rendelkezik településszerkezeti tervvel. A változásokat a 2006-ban jóváhagyott hatályos településszerkezeti tervhez (továbbiakban: alapterv) viszonyítjuk. Hálózati elemek Főbb

Részletesebben

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 32.. 6a) pontja szerinti állami főépítészi eljárás dokumentációja: SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA a Helyi építési szabályzat Ipari gazdasági

Részletesebben

11/2002. (VI. 3.) rendelete

11/2002. (VI. 3.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 11/2002. (VI. 3.) rendelete a Budapest XVI. kerület Bökényföldi út Zsemlékes út Íjász utca E-TG keretövezet által határolt terület szabályozási tervéről (Egységes

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 23/2015. (XI. 30.) számú Önkormányzati rendelete Pilis Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 10/2010. (VI.02.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2007. (VIII 31.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL - egységes szerkezetben - Lovászi község Önkormányzata

Részletesebben

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata 7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata Az ingatlanok értékbecslése kapcsán gyakran felmerül egy adott ingatlan

Részletesebben

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK LT-PLAN BT. Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2016. TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK Tervező: László Tibor okl. építészmérnök

Részletesebben

2 A R. 4.. (1) (2) (3) bekezdése az alábbiak szerint változik:

2 A R. 4.. (1) (2) (3) bekezdése az alábbiak szerint változik: Kisbajcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2009 (VIII.25.) rendelete a helyi építési szabályzatáról szóló 4/2006. (III.1.) rendelet módosításáról Kisbajcs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 5/05.(III.05.)

Részletesebben

3. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK

3. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK 3. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Módosítási helyszín a településszerkezeti terv belterületi részletén jelölve lakóterület helyett gazdasági terület 3.1. TELEPÜLÉSTERVEZÉS, TÁJRENDEZÉS Lakóterület helyett kereskedelmi

Részletesebben

CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE /2017. ( / ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE /2017. ( / ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE /2017. ( / ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS A KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL SZÓLÓ 10/2006. (VIII.11.)

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (XII.19.) RENDELETE

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (XII.19.) RENDELETE Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (XII.19.) RENDELETE a helyi építési szabályzat módosításáról Tolmács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

HEJŐBÁBA ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL és SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL

HEJŐBÁBA ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL és SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL HEJŐBÁBA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2007. (IV.19.) számú rendelete HEJŐBÁBA ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL és SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL Hejőbába Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi

Részletesebben

HADRIANUS UTCA, HATVANY LAJOS UTCA, SARKADI UT- CA és KIRÁLYOK ÚTJA

HADRIANUS UTCA, HATVANY LAJOS UTCA, SARKADI UT- CA és KIRÁLYOK ÚTJA ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 69/2007. (2008.I.14.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001. (XI.30.) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint, a Budapest III. kerület, HADRIANUS

Részletesebben

Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 67/2004 (VII.07.) számú határozata a településszerkezeti terv leírásáról

Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 67/2004 (VII.07.) számú határozata a településszerkezeti terv leírásáról 1 Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 67/2004 (VII.07.) számú határozata a településszerkezeti terv leírásáról Kazár község Önkormányzata Képviselő - testülete az építésügyről szóló módosított

Részletesebben

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA LT - PLA BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA - 2018 - Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 JÓVÁHAGYADÓ MUKARÉSZ Tata Város

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.. A rendelet hatálya Maklár Község Önkormányzatának 6/2009. (XI.2.) rendelete a település Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 14/2005. (XI.15.) rendelete módosításáról Maklár Község Önkormányzatának

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 7/2005. (II. 21.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet ódosításáról és a Budapest, XVI. kerület Újszász

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület

Részletesebben

Egységes szerkezet október 14.

Egységes szerkezet október 14. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2017. (X. 12.) önkormányzati rendelete a Budapest X. kerület, Maglódi út Szentimrey utca Sörgyár utca Lavotta utca által határolt

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 11/ 2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS Településszerkezeti terv módosítása elfogadva:./2019. (...) képviselő-testületi határozat Helyi Építési Szabályzat módosítása

Részletesebben

Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete

Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló a hatályos 21/2008.(XII.17.) önkormányzati rendelet módosításáról ARNÓT

Részletesebben

TATA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA. a JÁNOS PATAK (ÁLTAL-ÉR) - MALOM PATAK ÁLTAL HATÁROLT (SZŐNYEGGYÁRI SZIGET) TERÜLETRE

TATA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA. a JÁNOS PATAK (ÁLTAL-ÉR) - MALOM PATAK ÁLTAL HATÁROLT (SZŐNYEGGYÁRI SZIGET) TERÜLETRE TATA TELEPÜLÉSRENDEÉSI ESKÖEINEK MÓDOSÍTÁSA a JÁNOS PATAK (ÁLTAL-ÉR) - MALOM PATAK ÁLTAL HATÁROLT (SŐNYEGGYÁRI SIGET) TERÜLETRE JÓÁHAGYANDÓ DOKUMENTÁCIÓ SERKEETI TER MÓDOSÍTÁSA Határozati javaslat Tata

Részletesebben

HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓMUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓMUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓMUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK BABÓTKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA./2018. (.) HATÁROZAT BABÓTKÖZSÉG110/2016. (X. 21.) HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

Részletesebben

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében 2019. február GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

SZABÁLYOZÁSI TERVE november

SZABÁLYOZÁSI TERVE november G Y Ö M R Ő KOSSUTH-TÖMB TERÜLETÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVE GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 32/2013. (XII. 27.) KT. RENDELETE A 14/2011. (V. 20.) KT. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL 2013. november

Részletesebben

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u 52 Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út I/2 Tel/Fax: 46/356-345, Mobil:06/530-6676 E-mail: provinciaterv@gmailcom

Részletesebben

ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK BEÉPÍTÉSÉNEK ELŐÍRÁSAI. 1. táblázat Lakó övezetek beépítésének előírásai

ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK BEÉPÍTÉSÉNEK ELŐÍRÁSAI. 1. táblázat Lakó övezetek beépítésének előírásai /013.(VI.30.) Önk. rendelettel jóváhagyott HÉSZ 5. melléklete ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK BEÉPÍTÉSÉNEK ELŐÍRÁSAI 1. táblázat Lakó övezetek beépítésének előírásai // (m ) min-max 3 Nagyvárosias lakóterület építési

Részletesebben