4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelet. az erdk tz elleni védelmérl

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelet. az erdk tz elleni védelmérl"

Átírás

1 4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelet az erdk tz elleni védelmérl A tz elleni védekezésrl, a mszaki mentésrl és a tzoltóságról szóló évi XXXI. törvény 47. (6) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati miniszter feladat- és hatáskörérl szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a földmvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörérl szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. g) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földmvelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben a következket rendelem el: 1. A rendelet hatálya kiterjed az erdrl és az erd védelmérl szóló törvény (a továbbiakban: Evt.) hatálya alá tartozó erdterületekre (a továbbiakban: erd). Az erdben az általános tzvédelmi szabályokon, valamint az Evt.-nek a tz elleni védelemre vonatkozó rendelkezésein túl az e rendeletben foglaltakat is alkalmazni kell. 2. A Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek kötelesek a kezelésükben nem lév, de az általuk igénybe vett erdben az erdtz megelzésére a szükséges intézkedéseket megtenni, illetve a mködésük közben keletkezett tz eloltásáról haladéktalanul gondoskodni. 3. (1) A Mezgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) Központja (a továbbiakban: erdészeti hatóság) az erdket erdrészletenként az 1. mellékletben meghatározott szempontok alapján tzvédelmi kategóriába sorolja és a besorolást hivatalos honlapján térképi és táblázatos formában közzéteszi. (2) Az erdészeti hatóság a tzvédelmi besorolást a körzeti erdtervek készítésekor felülvizsgálhatja. (3) Az erdészeti hatóság az erdgazdálkodó kérelme alapján az erdrészlet tzvédelmi besorolását határozatban módosíthatja. 4. Az erdk tzvédelmi besorolása az alábbi kategóriákba történik: a) nagymértékben veszélyeztetett terület, b) közepesen veszélyeztetett terület, c) kismértékben veszélyeztetett terület. 5. (1) Az egyes erdrészletek erdtzvédelmi besorolásához szükséges szempontrendszert az 1. melléklet tartalmazza. (2) A megyék erdtz-veszélyeztetettségi besorolását a 2. melléklet tartalmazza. (3) Az erdészeti hatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Figazgatóság (a továbbiakban: OKF) együttmködve a közepes mértékben és a nagymértékben veszélyeztetett megyékre megyei védelmi tervet készít. A megyei védelmi tervet az erdészeti hatóság és az OKF a hivatalos honlapján közzéteszi. (4) A megyei védelmi terv tartalmazza a) a megye erdinek leírását a megelzést és a megfigyelést szolgáló rendszerekre és a rendelkezésre álló tzvédelmi eszközökre tekintettel, beleértve az erdtz elleni védelem módszereinek és technikáinak általános leírását is, b) beszámolót a megelz öt év erdtüzeirl, valamint ezen tüzek okainak leírását és elemzését, c) a tízéves tervidszak végére elérend célokat a fbb tzkeletkezési okok megszüntetésére és csökkentésére, továbbá a megelzési, megfigyelési és ellenrz rendszerek javítására, 1

2 d) a célok elérése érdekében tervezett intézkedések leírását, e) az erdk tzvédelmét végz szervezetek és személyek a feladat elvégzésével összefüggésben szükséges adatait, részvételük összehangolásának módját. (5) Védelmi tervet kell készítenie annak az erdgazdálkodónak, akinek a kezelésében lév erdben a nagymértékben és a közepesen veszélyeztetett terület összesített mérete meghaladja a 100 hektárt. (6) A védelmi terv tartalmazza a) a kérdéses terület vagy területrész jelenlegi helyzetének leírását a megelzést és a megfigyelést szolgáló rendszerekre és a rendelkezésre álló tzvédelmi eszközökre tekintettel, beleértve az erdtz elleni védelem módszereinek és technikáinak leírását is, b) beszámolót a megelz öt év erdtüzeirl, valamint ezen tüzek feltárt okainak leírását és elemzését, c) a tízéves tervidszak végére elérend célokat a fbb tzkeletkezési okok megszüntetésére és csökkentésére, továbbá a megelzési, megfigyelési és ellenrz rendszerek javítására, d) a célok elérése érdekében tervezett intézkedések leírását, e) az erdk tzvédelmét végz szervezetek és személyek a feladat elvégzésével összefüggésben szükséges adatait, részvételük összehangolásának módját. (7) A védelmi tervet az erdgazdálkodó megküldi a székhelye vagy lakóhelye szerint illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz. (8) Egyszersített védelmi tervet kell készítenie a) a 10 hektárt meghaladó nagymértékben veszélyeztetett, vagy b) a 20 hektárt meghaladó közepesen veszélyeztetett területet kezel erdgazdálkodónak. (9) Az egyszersített védelmi terv tartalmazza a) a veszélyeztetett terület leírását, b) a megelz intézkedéséket, c) a tz esetén értesítend szervek elérhetségét, d) a tz esetén igénybe vehet eszközöket és azok elérhetségét. (10) Az erd fekvése szerint illetékes (a továbbiakban: területileg illetékes) MgSzH területi szerv és a területileg illetékes tzoltóság az egyszersített védelmi terv meglétét ellenrizheti. (11) Az elkészített védelmi tervet és egyszersített védelmi tervet módosítani kell, ha a tzvédelmi helyzetre kiható változás következik be. A tzesetek megelzése 6. (1) Az erdvel érintkez vagy azon áthaladó vasút és közút kezelje az erd felli oldalon köteles 2 méter széles védsávot kialakítani. (2) A védsávot éghet aljnövényzettl, gallytól, cserjéktl, fáktól tisztán kell tartani. (3) Erdsítéskor a tzpásztára nem szabad fát telepíteni (magot vetni, csemetét ültetni). A tzpászta minimálisan 3 méter széles, minden éghet anyagtól mentes, talajjal fedett terület, melynek folyamatos karbantartásáról, azaz gyomtól és egyéb éghet anyagtól mentes állapotban tartásáról az erdgazdálkodó köteles gondoskodni. (4) A vasút, illetve a közút és az erd közötti védsávon, valamint az út menti fásított árokparton a száraz növényrészeket és a hulladékot az alkalomszer tzveszélyes tevékenységre vonatkozó szabályok szerint lehet elégetni. 7. Az erdgazdálkodó köteles a kijelölt tzrakó hely környékérl az éghet anyagokat eltávolítani, és azt állandó jelleggel az éghet anyagoktól mentesen tartani. 2

3 8. Az erdgazdálkodó köteles az erdbe vezet utak, ösvények, nyiladékok bejáratánál, az autóspihenknél, valamint a tzrakó helyeken jól látható módon az erdben történ tzrakásra, a nyílt láng használatára, a dohányzás szabályaira és a tzjelzés módjára vonatkozó figyelmeztet, tájékoztató táblákat elhelyezni. Tzveszélyes üzemi tevékenység 9. (1) Védett természeti területen lév erdben a kijelölt és a kiépített tzrakó hely kivételével tz gyújtásához a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges. (2) Vágástéri hulladékot az erdben az Evt.-ben foglaltakon túl csak abban az esetben lehet égetéssel megsemmisíteni, ha annak felhasználására és hasznosítására más lehetség nincs vagy az nem gazdaságos. (3) Védett természeti területen lév erdben kerülni kell a vágástéren történ vágástéri hulladékégetést. (4) A vágástéri és egyéb fahulladék égetése a területileg illetékes tzoltósághoz történ bejelentést követen végezhet alkalomszer tzveszélyes tevékenység. (5) Az égetést az erdgazdálkodó által megbízott személy irányítása mellett, az erre a munkára vonatkozó tzvédelmi oktatásban részesült személyek végezhetik szélcsendes idben. Az égetés helyszínén a tz jelzésére alkalmas eszközt kell készenlétben tartani. (6) Az égetést akkor lehet elkezdeni, ha a vágástéri hulladék a faállomány szélétl legalább 30 méterre halomba van rakva, és körülötte legalább 2 méter széles, éghet anyagoktól mentes tzvéd sávot alakítottak ki. (7) Az égetés helyszínén a tz tovaterjedésének megakadályozására alkalmas, megfelel mennyiség tzoltóeszközt kell készenlétbe helyezni. (8) Indokolt esetben a vágástéri hulladék összegyjtés nélküli elégetésére, a tzpászta tisztántartására ellenrzött tüzet is alkalmazhat az erdgazdálkodó. Az ellenrzött tz olyan folyamatosan ellenrzött viszonyok között ég tz, melynek célja a biomassza mennyiségének csökkentése a területen. (9) Az ellenrzött tz tervezett alkalmazását az erdgazdálkodó köteles bejelenteni a területileg illetékes tzoltóságnak, köteles továbbá az érintett területet bemutató térképet, az alkalmazandó égetési technikák leírását és a tz biztosításához rendelkezésre álló saját eszközeinek listáját részére átadni. (10) Az ellenrzött tz irányítását legalább tzoltó alaptanfolyami végzettséggel rendelkez személy végezheti. (11) Védett természeti területen ellenrzött tz csak a védett természeti területekre vonatkozó jogszabályok betartása mellett, a természetvédelmi hatóság engedélyével végezhet. 10. A faszén- és a mészéget üzemeltetje köteles a boksa és a kemence környékét 15 méteres körzetben fától, cserjéktl, száraz növénytl tisztán tartani és a tzoltáshoz szükséges anyagokról, eszközökrl gondoskodni. A tz teljes elhamvadásáig biztosítani kell a boksa és a kemence felügyeletét. 11. (1) Az erdben létesített építmények használatára, ft- és tüzelberendezéseinek üzemeltetésére, tzvédelmére, az építményekben tartózkodó személyek magatartására vonatkozó szabályokat az erdgazdálkodó, illetve az erdgazdálkodóval egyetértésben az építmény használója külön jogszabály szerinti tzvédelmi szabályzatban köteles megállapítani. (2) Az erd területén az éghet folyadék tárolóhelyét, valamint a környezetét legalább 5 méteres körzetben gyomtalanítva, éghet anyagoktól mentesen kell tartani, és az egész területet további legalább 4 méter széles, felszántott és felásott védsávval kell körülvenni. Bekerített tárolóhelynél a védsávot a kerítés küls oldalán kell létesíteni. 3

4 (3) Éghet folyadékot az erdei tzrakó helytl csak 50 méternél nagyobb távolságban lehet tárolni. Fokozott tzveszély idszakára vonatkozó szabályok 12. (1) Az erdgazdálkodó a tzgyújtási tilalom ideje alatt a tzvédelmi szempontból nagymértékben veszélyeztetett területek esetében köteles a) az erdbe vezet utak, ösvények, nyiladékok bejáratánál és a tzrakó helyeken az általános tzgyújtási tilalomra figyelmeztet táblát elhelyezni, b) a tzgyújtási tilalomra vonatkozó rendelkezések megtartását folyamatosan ellenrizni, c) a veszélyeztetett helyekre a tz jelzésére alkalmas eszközökkel felszerelt tzvédelmi röket (tzjelz szolgálatot) állítani, d) az erdtz oltására megfelel munkacsoport, felszerelés és járm készenlétben tartásáról gondoskodni. (2) Az erdgazdálkodó a tzvédelmi szempontból kismértékben és közepesen veszélyeztetett területek esetében az (1) bekezdés a) c) pontjában meghatározott kötelezettségeket teljesíti. (3) A területileg illetékes tzoltóság és a területileg illetékes MgSzH területi szerv a tzgyújtási tilalom idszaka alatt rendszeresen ellenrzi az ezen idszakra vonatkozó szabályok betartását. Tzoltás 13. (1) A lakott erdészházaknál és az üzemel turistaházaknál gondoskodni kell az állandó tzjelzési lehetségrl. (2) Az erdgazdálkodó köteles az erdben dolgozók riasztását megszervezni. (3) A 100 hektárnál nagyobb, nagymértékben és közepesen veszélyeztetett terület erdgazdálkodója köteles a) az általa kijelölt erdészeti létesítményekben legalább 30 személy részére az erdtz oltására alkalmas felszerelést készenlétben tartani, b) az erdtz oltására megfelel munkacsoport, felszerelés és járm készenlétben tartásáról gondoskodni. 14. Az erdgazdálkodó köteles intézkedni arról, hogy az erdtz után a területet 24 órán át rizzék, és az égett terület szélén ahol lehetséges a talajt legalább 1 méter szélességben felszántsák. Erdtüzek elleni védelem információs rendszere 15. Erdterületet érint tüzek esetén a területileg illetékes MgSzH területi szervet és a területi illetékes tzoltóságot kölcsönös tájékoztatási kötelezettség terheli. 16. Az erdészeti hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján végzi a) az éves erdtz elleni védelem javítását célzó tervek és programok elkészítését, b) az országos erdtz adattár vezetését. 17. (1) Az országos erdtz adattár tartalmazza: a) az els riasztás dátumát és idpontját (év, hónap, nap, óra, perc), amikor a tzoltóságot tájékoztatták a tz észlelésérl, 4

5 b) az els beavatkozás dátumát és idpontját (év, hónap, nap, óra, perc), amikor az els tzoltóegységek megérkeztek az erdtz helyszínére, c) a tz eloltásának dátumát és idpontját (év, hónap, nap, óra, perc), amikor a tüzet teljesen eloltották, és az utolsó tzoltóegységek elhagyták az erdtz helyszínét, d) a tz keletkezésének helyszínét (a település neve és KSH kódszáma), e) a tz feltételezett kiindulási pontját, f) a teljes leégett területet (hektárban), g) a leégett terület megoszlását hektárban a Közösségen belüli erdk és környezeti kölcsönhatások megfigyelésérl szóló 2152/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, november 7-i 1737/2006/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1737/2006/EK rendelet) elírásai alapján (erd, egyéb fás terület, egyéb terület bontásban), h) a tz tényleges vagy feltételezett keletkezésének okát az 1737/2006/EK rendelet elírásai alapján (1. ismeretlen; 2. természetes ok; 3. baleset vagy hanyagság, azaz emberi tevékenységgel kapcsolatos, de nem szándékos tzokozás; 4. szándékosság, gyújtogatás), i) a tz típusát, j) a tz során károsodott vegetációtípusok területi megoszlását és az elégett biomassza mennyiségét, k) a károsodott erdrészletek felsorolását, l) a károsodott erdrészletekbl leégett terület nagyságát, m) a károsodott erdrészletekben a tz intenzitását, n) a leégett terület alakját, o) a károsodott erdrészletek faállomány szint adatait, p) a tzesettel kapcsolatos erdfelügyeleti intézkedések rövid leírását, q) az 50 hektár feletti erdtüzek esetén a leégett terület határát ábrázoló térképet. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok közül az a) i) pontban meghatározottakat az OKF szolgáltatja a tz keletkezése után 30 napon belül. (3) Ha a tzoltóság a tzoltásban nem vett részt, az erdészeti hatóság az erdtüzet utólag jelzi a területileg illetékes tzoltóságnak, és gondoskodik arról, hogy a tzeset bevezetésre kerüljön az erdtz adattárba. Záró rendelkezések 18. (1) E rendelet a kihirdetését követ 15. napon lép hatályba. (2) Az 5. (5) bekezdése szerinti védelmi terv, és az 5. (8) bekezdése szerinti egyszersített védelmi terv készítési kötelezettségének az erdgazdálkodó december 31-ig köteles eleget tenni. 20. Ez a rendelet a Közösségen belüli erdk és környezeti kölcsönhatások megfigyelésérl szóló 2152/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, november 7-i 1737/2006/EK bizottsági rendelet 9. cikke és II. melléklete végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg. 1 A 18. (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette. 5

6 1. melléklet a 4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelethez Az erdrészletek besorolásának alapját az erdrészlet szinten elvégzett osztályozás képezi. 1. Nagymértékben veszélyeztetett kategóriába tartozó erdk: a) Erdeifeny és feketefeny elegyes és elegyetlen állományok b) Közönséges boróka állományok c) Lombos (tölgy, cser, akác csak feny elegyes) erdfelújítások és erdtelepítések 5 méteres magasságig 2. Közepesen veszélyeztetett kategóriába tartozó erdk: a) A nagymértékben veszélyeztetett kategóriába nem sorolt egyéb fenyves fiatalosok b) Tölgy, cser állományok, karsztbokorerdk 5 méteres magasság felett c) A 2 évnél régebbi felújítandó üres vágásterületek 2. melléklet a 4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelethez A megyék erdtz-veszélyeztetettségi besorolása a következ tényezk figyelembevételével történik az egyes társulások biomassza-dinamikai és tzökológiai viszonyai, az adott településhatárhoz tartozó közepesen és nagymértékben veszélyeztetett terület aránya az összes erdterülethez képest, az adott megyében a közepesen és nagymértékben veszélyeztetett terület aránya az összes erdterülethez képest, az elmúlt évek tzkár-statisztikai adatai, a regionális szocio-ökonómiai viszonyok, a geológiai, talajtani viszonyok, az idjárási viszonyok. Nagymértékben veszélyeztetett megyék: Bács-Kiskun megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Közepes mértékben veszélyeztetett megyék: Csongrád megye, Heves megye, Nógrád megye, Veszprém megye, Budapest (fváros) és csatoltan a Pilis és a Budai-hegység fenyvesei, illetve a sr beépítés miatt az alábbi települések: Budajen, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Csobánka, Nagykovácsi, Perbál, Pilisborosjen, Piliscsaba, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszántó, Pilisvörösvár, Pomáz, Páty, Solymár, Szentendre, Üröm. 6

4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelet

4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelet - 1-4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelet A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. (6) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati

Részletesebben

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. /2008. ( ) ÖTM rendelete. az erdők tűz elleni védelméről

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. /2008. ( ) ÖTM rendelete. az erdők tűz elleni védelméről Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter /2008. ( ) ÖTM rendelete az erdők tűz elleni védelméről A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény

Részletesebben

2/1998. (BK 1.) BM utasítás a Belügyminisztérium Tzvédelmi Szabályzatának kiadásáról

2/1998. (BK 1.) BM utasítás a Belügyminisztérium Tzvédelmi Szabályzatának kiadásáról 2/1998. (BK 1.) BM utasítás a Belügyminisztérium Tzvédelmi Szabályzatának kiadásáról A tz elleni védekezésrl, a mszaki mentésrl és a tzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényre, valamint a tzvédelmi szabályzat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ IRÁNYÍTOTT ÉGETÉS SZABÁLYAIRÓL (kérelem nyomtatvány megtalálható a tájékoztató végén)

TÁJÉKOZTATÓ AZ IRÁNYÍTOTT ÉGETÉS SZABÁLYAIRÓL (kérelem nyomtatvány megtalálható a tájékoztató végén) TÁJÉKOZTATÓ AZ IRÁNYÍTOTT ÉGETÉS SZABÁLYAIRÓL (kérelem nyomtatvány megtalálható a tájékoztató végén) 2015. március 5-én hatályba lépett az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM

Részletesebben

I. Az irányított égetés engedélyezése külterületen: 1. Az engedélyezés tárgya

I. Az irányított égetés engedélyezése külterületen: 1. Az engedélyezés tárgya 2015. március 5-én hatályba lépett az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (a továbbiakban: OTSZ), mely új rendelkezéseket tartalmaz a szabadtéri tűzgyújtásra, különösen

Részletesebben

Pilisszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (II. 15.) önkormányzati rendelete

Pilisszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (II. 15.) önkormányzati rendelete Pilisszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (II. 15.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére

Részletesebben

366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról

366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról 366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében,

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete az avar- és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási és szolgáltatási tevékenységgel okozott légszennyezésről

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete A vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

A GYÖNGYÖSI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓJA SZABADTERÜLETI TÜZEK MEGELŐZÉSE

A GYÖNGYÖSI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓJA SZABADTERÜLETI TÜZEK MEGELŐZÉSE A GYÖNGYÖSI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓJA SZABADTERÜLETI TÜZEK MEGELŐZÉSE Az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelete az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról (továbbiakban: OTSZ) 2015. március

Részletesebben

TERVEZET A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. rendelete

TERVEZET A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete a vágóállatok vágás utáni minősítéséről szóló 75/2003. (VII. 4.) FVM rendelet módosításáról 2007. augusztus 7. Az agrárpiaci rendtartásról

Részletesebben

Avar és kerti hulladék égetése. Kerti grillsütő használata, szalonnasütés, bográcsozás

Avar és kerti hulladék égetése. Kerti grillsütő használata, szalonnasütés, bográcsozás TÁJÉKOZTATÓ Belterületen a kerti zöldhulladék elégetésére csak ott van lehetőség, ahol van kifejezetten erre vonatkozó rendelete az önkormányzatnak. Ez pontosan szabályozza, mely napokon, milyen időintervallumban

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete. a növényi hulladék nyílttéri égetéséről

Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete. a növényi hulladék nyílttéri égetéséről Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete a növényi hulladék nyílttéri égetéséről Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

2. E rendelet 2014. március 1. napján lép hatályba. Pásztó, 2013. november 14. Záradék: A rendelet kihirdetésének napja 2014..

2. E rendelet 2014. március 1. napján lép hatályba. Pásztó, 2013. november 14. Záradék: A rendelet kihirdetésének napja 2014.. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete../.. (..) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről szóló 1/2013. (I.31) önkormányzati rendelet módosításáról Pásztó Városi Önkormányzat

Részletesebben

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság FELHÍVÁS A SZABADTÉRI TÜZEK MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság FELHÍVÁS A SZABADTÉRI TÜZEK MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság FELHÍVÁS A SZABADTÉRI TÜZEK MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN A téli időjárás után, a jó idő beköszöntével megnő a szabadtéren, az újra éledő természeti környezetben keletkező

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM XIX. ÉVFOLYAM 16. SZÁM 2008. AUGUSZTUS 21. ÁRA: 1365 Ft AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM JOGSZABÁLYOK 1048/2008. (VII. 16.) Korm. határozat a Mezõ Ferenc Sportközalapítvány alapító

Részletesebben

Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet

Részletesebben

A szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályai

A szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályai A szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályai Változott a szabályozás! Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet (továbbiakban: OTSZ), hatályát vesztette 2015. március

Részletesebben

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet Hatályos:2011.01.01-33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismerésérl szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelölésérl, valamint

Részletesebben

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete. Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete. Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Záhony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/187-9/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet a fás szárú energetikai ültetvényekről

71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet a fás szárú energetikai ültetvényekről http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0700071.kor HATÁLYOS: 2009.01.25. 71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet a fás szárú energetikai ültetvényekről A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Sajókápolna Község Önkormányzata Képviselő -testületének

Részletesebben

AZ ERDŐGAZDÁLKODÓK TŰZVÉDELMI FELADATAI

AZ ERDŐGAZDÁLKODÓK TŰZVÉDELMI FELADATAI AZ ERDŐGAZDÁLKODÓK TŰZVÉDELMI FELADATAI A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendezvénye, az Ipoly Erdő Zrt. partnerségével Szécsény, 2014. július 2. A hozzászólás célja Az erdőgazdálkodás jelentőségének

Részletesebben

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

A belügyminiszter. Az R. 1. melléklet I. fejezet 2.4. pont d) és i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

A belügyminiszter. Az R. 1. melléklet I. fejezet 2.4. pont d) és i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: A belügyminiszter /2017. ( ) BM rendelete az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátos tűzvédelmi követelményekről és a hatóságok tevékenysége során azok érvényesítésének módjáról szóló 5/2015 (II.27.)

Részletesebben

1. A betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló 209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet módosítása

1. A betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló 209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 368/2014. (XII. 30.) Korm. rendelete egyes kormányrendeleteknek az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság állami feladatellátásának központi költségvetési

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról 1. számú melléklet A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.

Részletesebben

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tard község Önkormányzatának 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló. 21/2009. (X. 27.) sz. R E N D E L E T E

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló. 21/2009. (X. 27.) sz. R E N D E L E T E MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 21/2009. (X. 27.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 18/2012. (V. 30.) sz. önkormányzati rendelettel 2 A

Részletesebben

115/1996. (VII. 24.) Korm. r. 79/2007. (IV. 24.) Korm. r. módosítás

115/1996. (VII. 24.) Korm. r. 79/2007. (IV. 24.) Korm. r. módosítás A tőzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tőzoltóságok illetékességi területérıl szóló 115/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet és a tőzvédelmi hatósági feladatokat

Részletesebben

Bata Ádám tű. örgy. Rónai Róbert tű. örgy. Tel.:

Bata Ádám tű. örgy. Rónai Róbert tű. örgy. Tel.: Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-3300 Eger, Vincellériskola u. 5. Tel: (36) 510-620 Fax: (36) 510-624 e-mail: eger.kvk@katved.gov.hu Ügyiratszám: 36010/348-18/2015 ált. Tárgy: Tájékoztató Üi.: Polgármester

Részletesebben

Tárgy: A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelet módosítása

Tárgy: A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelet módosítása 2. NAPIREND Ügyiratszám: 14/539-2/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 8-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII. 12.) önkormányzati

Részletesebben

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt

Részletesebben

14/2000. (VI. 26.) KöM rendelet

14/2000. (VI. 26.) KöM rendelet 14/2000. (VI. 26.) KöM rendelet a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő egyes védett természeti területek erdőrezervátummá nyilvánításáról A természet védelméről szóló 1996.

Részletesebben

Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 15/2014. (VI.26.) önkormányzati rendelete a mezei rszolgálat létesítésér l és m ködésér l

Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 15/2014. (VI.26.) önkormányzati rendelete a mezei rszolgálat létesítésér l és m ködésér l Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 15/2014. (VI.26.) önkormányzati rendelete a mezei rszolgálat létesítésér l és m ködésér l Páty Község Önkormányzatának Képvisel -testülete az Alaptörvény

Részletesebben

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól Opten Törvénytár Opten Kft. I. 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól A 2010.01.01.

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgylése a közoktatásról

Részletesebben

A Kormány /2013. ( ) Korm. rendelete. az M0 autóút 10. sz. és 11. sz. főút közti szakasza nyomvonalának kijelöléséről

A Kormány /2013. ( ) Korm. rendelete. az M0 autóút 10. sz. és 11. sz. főút közti szakasza nyomvonalának kijelöléséről A Kormány /2013. ( ) Korm. rendelete az M0 autóút 10. sz. és 11. sz. főút közti szakasza nyomvonalának kijelöléséről A Kormány a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről

Részletesebben

A belügyminiszter. /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról

A belügyminiszter. /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról A belügyminiszter /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

Magyar joganyagok - 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet - az építési és b 2. oldal (4) Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot - amennyiben az

Magyar joganyagok - 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet - az építési és b 2. oldal (4) Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot - amennyiben az Magyar joganyagok - 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet - az építési és b 1. oldal 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól

Részletesebben

Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében

Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Dokumentációs Szakbizottsága 1971-72-ben elkészítette Magyarország barlangkataszteri számfelosztását az Ausztriában

Részletesebben

Nógrád megyei sajátosságok az erdőtüzek megelőző és mentő tűzvédelmében. Erdőtűz megelőzési konferencia 2014. július 2.

Nógrád megyei sajátosságok az erdőtüzek megelőző és mentő tűzvédelmében. Erdőtűz megelőzési konferencia 2014. július 2. Nógrád megyei sajátosságok az erdőtüzek megelőző és mentő tűzvédelmében Erdőtűz megelőzési konferencia 2014. július 2. Az erdők tűzvédelmére vonatkozó főbb jogszabályok: 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről,

Részletesebben

Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról

Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (X.14.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (X.14.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (X.14.) önkormányzati rendelete Balatonudvari Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének általános szabályairól

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről

Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó,

Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó, Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó, valamint a közterületen engedély nélkül tárolt jármûvek elszállításáról Kazincbarcika

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 8. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ 684 / 2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Helyi rendeletek felülvizsgálta - Önkormányzati

Részletesebben

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések Rendelet tervezet Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (II.07.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról

Részletesebben

A szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályai. (A tűzvédelmi szabályozás, közte a használati szabályok gyökeresen átalakításra kerültek.

A szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályai. (A tűzvédelmi szabályozás, közte a használati szabályok gyökeresen átalakításra kerültek. A szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályai Változott a szabályozás! Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet (továbbiakban: OTSZ), hatályát vesztette 2015. március

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám: 1-177 /2012. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!

Részletesebben

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 18.

Részletesebben

MÁRIAHALOM TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV SZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS

MÁRIAHALOM TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV SZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS 1 MÁRIAHALOM TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV SZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS Megbízó Máriahalom község Önkormányzata Murczin Kálmán Polgármester 2527 Máriahalom, Széchenyi

Részletesebben

az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Képviselő-testülete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata 37/2009. (X. 20.) Kt. rendelete az avar és kerti hulladék

Részletesebben

Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Község Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.évi XLIII. törvény

Részletesebben

Csak együtt sikerülhet az erdőtüzek megelőzése!

Csak együtt sikerülhet az erdőtüzek megelőzése! Csak együtt sikerülhet az erdőtüzek megelőzése! Falugondnokok Duna- Tisza Közi Egyesülete Éves közgyűlés Kecskemét 2015. február 26. Debreceni Péter NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Céljaink: FIRELIFE projekt

Részletesebben

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 32.. 6a) pontja szerinti állami főépítészi eljárás dokumentációja: SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA a Helyi építési szabályzat Ipari gazdasági

Részletesebben

Tűzvédelmi Szabályzat

Tűzvédelmi Szabályzat Tűzvédelmi Szabályzat Kunmadarai Repülőtér területére Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Értesítési telefonszám 06 30 7037616 2013 Kunmadarasi Repülőtér 042 hrsz. Tűzvédelmi Szabályzata Rendkívüli

Részletesebben

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében

Részletesebben

Erdőtüzek Magyarországon

Erdőtüzek Magyarországon Debreceni Péter: Erdőtüzek Magyarországon FIRELIFE projekt LIFE13 INF/HU/000827 Erdőtűz-megelőzési és képzési program Magyarországon Az erdőtűz az egyetlen abiotikus erdőkár, ami ellen már rövid távon

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete a települési köztisztaságról és a helyi környezetvédelemről

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1.

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 86. szám 54033 9. A kistelepülési önkormányzat a települési közkönyvtári és iskolai könyvtári feladatokat együttesen ellátó szolgáltató helyre is igénybe veheti a megyei

Részletesebben

TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT

TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT 1114 Budapest, Villányi út 11-13. (A Központi Tűzvédelmi Szabályzat része) Készítette: Perennius Kft. Boros Brigitta Biz. sz.: 134/182/2012 felsőszintű képz. Tartalomjegyzék 1. Általános

Részletesebben

Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból

Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Máthé László, erdészeti programvezet WWF Magyarország Az erdészeti földterületek fenntartható használatát célzó intézkedések

Részletesebben

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA H - 8291 Nagyvázsony, Kinizsi Pál u. 96. Telefon/fax: 88/264-011; E-mail: info@nagyvazsony.hu Szám:... / 2015. ELŐTERJESZTÉS Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő -

Részletesebben

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat

Részletesebben

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL Tüskevár község Önkormányzatának Képviselő-testülete az egyes

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám: 1-8 /2014. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!

Részletesebben

TERVEZET. Jászberény Város Önkormányzata Képvisel -testületének./2015. ( ) önkormányzati rendelete

TERVEZET. Jászberény Város Önkormányzata Képvisel -testületének./2015. ( ) önkormányzati rendelete TERVEZET Jászberény Város Önkormányzata Képvisel -testületének./2015. ( ) önkormányzati rendelete Jászberény Városi Önkormányzat tulajdonában álló külterületi utak osztályba sorolásáról, használatáról,

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A kerti hulladék égetésének szabályai. (1)A kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással történik.

1. A rendelet célja. 2. A kerti hulladék égetésének szabályai. (1)A kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással történik. Csataszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015 (IV.29.) önkormányzati rendelete kerti hulladék égetésére, valamint a tűzgyújtásra vonatkozó szabályokról Csataszög Község Önkormányzatának

Részletesebben

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet 43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenõrzés részletes szabályairól A gazdasági és közlekedési miniszter feladat-

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 3/2015. JÁSZÁGÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 11/1998. (VIII. 27.) rendelete. Jászladány nagyközség mezőőri szolgálatáról (egységes szerkezetben) 1

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 11/1998. (VIII. 27.) rendelete. Jászladány nagyközség mezőőri szolgálatáról (egységes szerkezetben) 1 JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 11/1998. (VIII. 27.) rendelete Jászladány nagyközség mezőőri szolgálatáról (egységes szerkezetben) 1 Jászladány Nagyközség Önkormányzata a fegyveres biztonsági őrségről,

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TZVÉDELMI SZABÁLYZAT

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TZVÉDELMI SZABÁLYZAT SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TZVÉDELMI SZABÁLYZAT 2010 1. Fejezet 2. Fejezet 3. Fejezet TARTALOMJEGYZÉK A Tzvédelmi Szabályzat hatálya, célja... 4 Ügyrend A tzvédelmi feladatokat is ellátó személyek feladatai

Részletesebben

A kerti zöldhulladék égetésről

A kerti zöldhulladék égetésről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu E l ő t e r j e s z t é s A kerti

Részletesebben

T E R V E Z E T

T E R V E Z E T 1. melléklet a számú kormány-előterjesztéshez T E R V E Z E T 2006. 11. 07. A K o r m á n y /2006. ( ) Korm. r e n d e l e t e váratlan légitámadás esetén a légiriasztás rendszeréről A honvédelemről és

Részletesebben

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításár 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek

Részletesebben

Erdőtüzek Magyarországon A évi adatok elemzése és összehasonlítása a korábbi évek adataival

Erdőtüzek Magyarországon A évi adatok elemzése és összehasonlítása a korábbi évek adataival Erdőtüzek Magyarországon A 2008. évi adatok elemzése és összehasonlítása a korábbi évek adataival Az Európai Unió egyik kiemelt területként kezeli az erdővédelmet és ezen belül az erdőtüzek elleni védekezést.

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési

Részletesebben

Nyilatkozat ... 1/A. A felszámolás, végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet azonosító adatai: ... ... ...

Nyilatkozat ... 1/A. A felszámolás, végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet azonosító adatai: ... ... ... 1.sz. levélminta 1. sz. melléklete 1. számú melléklet a 106/1995. (IX. 8.) Korm. rendelethez Nyilatkozat az 1991. évi IL. törvény 31. (1) bekezdés c) pontja, illetve a 70. c) pontja szerint a felszámolási

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. -a (3) bekezdésének d) pontjában

Részletesebben

A Kormány. Korm. rendelete. a vízgazdálkodási bírság megállapításának részletes szabályairól

A Kormány. Korm. rendelete. a vízgazdálkodási bírság megállapításának részletes szabályairól Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 Melléklet a BM/ /2015. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2015. (.) Korm. rendelete a vízgazdálkodási

Részletesebben

A Kormány. 78/2007. (IV. 24.) Korm. r e n d e l e t e. a környezeti alapnyilvántartásról

A Kormány. 78/2007. (IV. 24.) Korm. r e n d e l e t e. a környezeti alapnyilvántartásról A Kormány 78/2007. (IV. 24.) Korm. r e n d e l e t e a környezeti alapnyilvántartásról A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 110.

Részletesebben

A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület

A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület. Laczkó Levente tű. százados Iparbiztonsági Szakértői napok 2012. november 8-9. -1- -2- Előadás tartalma: 1. Településrendezési tervezés jogi szabályozása

Részletesebben

A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés a) pont ab)

A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés a) pont ab) A nemzetgazdasági miniszter 21/2015. (VIII. 28.) NGM rendelete egyes munkavédelmi tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról, valamint egyes foglalkoztatási és szakképzési tárgyú

Részletesebben