Irány az Egyesült Királyság!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Irány az Egyesült Királyság!"

Átírás

1 Szerkeszti: Informatikai munkaközösség. Főszerkesztő: Németh József, tanár Kiadja: Tarczy Lajos Általános Iskola Diákönkormányzata november Irány az Egyesült Királyság! kéttannyelvűs Tarczy- tábor Ugodon Bár a nyár nem kényeztetett el minket sok napsütéssel, az augusztus én rendezett Kéttannyelvűs Tarczy táborra összeszedte minden erejét, és kellemes időjárással ajándékozta meg a táborozókat. Idén is az ugodi Árnyaserdő Vendégház adott otthont a tábornak, ahol ezúttal az Egyesült Királyságot barangoltuk be", ismerkedtünk meg Ébresztő november 1

2 nevezetességeivel, lakóinak jellegzetes szokásaival. Hétfőn délelőtt őfelségével, II. Erzsébet angol királynővel találkoztak" a gyerekek, családjával, kastélyaival, kedvenc időtöltésével, és azt is megtudhatták, mivel tölti hétköznapjait egy modern koronás fő. Ezután a táborlakók megfestették az ország zászlaját és szimbólumait, mint a Big Ben, az emeletes buszok vagy az angol rendőrök, népszerű nevükön a bobbik. A délután folyamán az Egyesült Királyságban számos helyen található szebbnél szebb várak alapján mindenki elkészíthette kartonból a maga erődítményét. Só-liszt gyurma segítségével Loch Ness-i szörnyet formázhattak és festhettek ki, mialatt meghallgatták az elképesztőbbnél elképesztőbb történeteket a tóban élő szörnyről. Akár igazak ezek az elméletek, akár nem, az biztos, hogy évente több ezer turista látogat el Skóciába abban a reményben, hogy vethetnek egy pillantást Loch Ness híres lakójára. Miután a gyerekek jóízűen befalták a tanító nénik által sütött, házi lekvárral töltött palacsintát, a nap hátralévő része vidám szabadtéri játékkal, és Mr. Bean kalandjaival folytatódott. Kedden az Egyesült Királyság négy országrészével, Angliával, Wales-szel, Skóciával és Észak-Írországgal ismerkedtek meg közelebbről a gyerekek, de készítettek palotaőr hűtőmágnest és gumikarkötőt is. Délután lovagi tornán mérhették össze erejüket és ügyességüket a táborozók. A célbadobás, kötélhúzás, erőfitogtatás, háton cipelés sok vidám pillanatot és nevetést hozott. Tipikus angol sütit, muffint is készítettek a fiúk és lányok, amelyet természetesen jóízűen el is fogyasztottak az ötórai tea mellé. Szerdán Londonba látogattunk el" képek, dalok és játékos feladatok segítségével, majd a gyerekek a londoni utcák jellegzetes járművéből, a double deckerből készítettek perselyt. Ebéd után hatalmas zápor áztatta el a tábort, szinte percek alatt került víz alá a játszótér, és telt meg újra a kis patak. Míg az eső végét vártuk, a tanító nénik kutyusokat, tigriseket és gyönyörű hercegnőket varázsoltak a gyerekekből arcfesték segítségével. A harmadik nap végén megkérdeztem a gyerekektől, mi tetszett a legjobban, a legtöbben azt felelték: Az egész." Remélem, hogy a kellemes szórakozás és a vidám játék mellett sok hasznos információval gazdagodtak a táborozók arról az országról, melynek nyelvét intenzíven tanulják az iskolában, és ahová remélhetőleg valamennyien eljutnak, hogy személyesen is láthassák a piros buszokat, a medvekucsmás palotaőröket és a gyönyörű várakat. 2 Ébresztő november

3 Welcome to the United Kingdom! Bilingual Tarczy Camp in Ugod Although this summer was complete rain and gloom, we overcame the inclement weather and enjoyed our annual Tarczy bilingual camp from August. The Árnyaserdő Guesthouse played host our camp this year, and we visited" the United Kingdom, learning about its famous sights and the traditions of its people. On Monday morning we met" Her Royal Highness, Queen Elizabeth II and learned about her family, palaces and interests. She gave us an insight into one of her typical days. Then the children painted the flag of the UK and its well-known symbols such as the Big Ben, double deckers and London policemen, also known as the bobbies". In the afternoon after watching some videos about the marvellous castles that can be found all around the UK, the children made their own castle from cardboard. The children made and painted the monster of Loch Ness from salt and flour. While they were working, their teachers told them incredible theories about the mysterious dweller of the lake. Nobody knows whether these theories are true or false but thousands of tourists visit Loch Ness every year hoping they could have a glimpse of Nessie. Ébresztő november 3

4 After eating delicious pancakes filled with home-made jam the rest of the day was spent with games in the playground and watching Mr Bean's holiday adventures. On Tuesday the children got acquainted with the four countries of the UK: England, Wales, Scotland and Northern Ireland. They made a collage with the symbols of the countries, their flags, capitals and famous attractions. Bracelets and fridge magnets featuring guards were also made during handicraft activities. In the afternoon a joust took place where children could measure their strength, swiftness and skills. Everyone baked a typical English cake, muffin that the British typically eat with their five-o'clock tea. On Wednesday we made a virtual tour in London visiting its many tourist attractions with the help of power points, songs and memory games. Double decker piggy banks were also made from cardboard and red paper. A heavy rain made the playground muddy and bloated the small stream in the camp. Staying inside, the teachers turned the children into dogs, tigers and beautiful princesses with the help of face paint. At the end of the third day I asked the children what was their favourite activity in the camp and most of them answered: I enjoyed everything". I hope that besides the great fun and joyful games the participants of the camp learned a lot about the country whose language they study at school. Hopefully everybody will have the chance in the future to visit the UK, travel on a double decker, meet the guards in front of Buckingham Palace and visit the wonderful castles. Nyári élményeim Tünde Hardi A nyári szünet, mint mindig, most is nagyon hamar eltelt. Júliusban családommal ellátogattunk Erdélybe, ahol szebbnél szebb tájakat láttunk. Útközben két helyen álltunk meg: Hajdúszoboszlón és Gyulán. Hajdúszoboszlón strandoltunk, Gyulán sétarepülőztünk. Augusztus végén pedig barátnőmmel és családjával boboztunk egyet a balatonfűzfői kalandparkban. Én nagyon élveztem a nyarat. Szalay Violetta 6.e 4 Ébresztő november

5 Egy verőfényes, nyári reggel elindultam szüleimmel és barátnőmmel Balatonfűzfőre, a kitervelt program a bobozás volt. Az utazás nagyon gyorsan eltelt, zenét hallgattunk és beszélgettünk. A bobpálya bejáratánál már nagyon izgultunk és alig vártuk, hogy beülhessünk a színes bobokba. A pálya tetejéről csodás kilátás nyílt a Balatonra. A barátnőmmel nagyon gyorsan siklottunk, nevettünk, kiabáltunk és fényképeket készítettünk. E szép nap emlékét egy táska őrzi, melyen bobos szelfi található rólunk. Bognár Csenge 6.e. Nagyon élveztem a nyarat. Az első hónapban volt a szülinapom és a nyári edzőtábor. Azután Görögországban nyaraltunk, ami igazán tetszett. A tiszta vízben búvárkodtunk. A tengerpart melletti vásárlóutcákon kaptam egy sapit és egy pulcsit. Nem szívesen jöttem haza! Utána még jártunk két szép helyen. Jó volt a nyár, csak egy baj volt vele, hogy hamar eltelt. Benkő Ármin 6.c 2014 nyarán egy olaszországi nyaraláson vettem részt a családommal. Nagyon jó volt a tengerben fürödni. A legjobb, amikor a Mirabilandia nevezetű vidámparkban szórakoztunk. Mindenféle, felnőtteknek és gyerekeknek való hullámvasutat kipróbáltunk. Az utolsó nap tűzijátékkal szórakoztattak bennünket. Császár Jácint 6.c Nyáron Németországba, Ulmba utaztunk, hogy meglátogassuk a világ legmagasabb tornyát. Délután felmentünk a tetejére. Gyönyörű kilátás nyílt az Alpokra. Másnap az üvegfúvó gyár sok színes termékét csodáltuk meg. Következő nap hazaindultunk. Az út 12 órán át tartott. Heizler Korina 6.e Horvátországban nyaraltunk. Orebicben szálltunk meg közel a tengerparthoz. Így hát nagyon sokat fürödtünk. Apuval gyakran búvárkodtunk, és apa még kagylókat is hozott fel. Egy hétig maradtunk ott, közben 2 nap esett az eső. Ez nem volt baj, mert akkor egy kicsit bent maradtunk a szomszédjainkkal, és még kirándulni is mehettünk (persze autóval). Egy nap áthajóztunk Korculára, ami nagyon tetszett. Végül mégis tökéletes lett ez a nyaralás. Hunyadi Nagy Sára 6.e A családommal Balatonfüredre utaztunk autóval. Sokat boboztunk a bobpályán. Másnap fürödtünk a strandon, kipróbáltam csúszdákat is. Utána Ébresztő november 5

6 elsétáltunk a kikötőhöz, ahol rengeteg hajó állt. Megetettük a hattyúkat, a kacsákat és a sirályokat is. Másnap Balatonfüredről áthajóztunk Tihanyba. Ott megnéztük a Kalóz Múzeumot, az apátságot, és visszaindultunk Füredre. A következő nap elmentünk Csopakra. Oda már az egész család jött. Testvéreim, a testvérem felesége és mindenki más is a családomból. Csopakon is fürödtünk a Balatonban. A csúszdán csak párszor csúsztam le, mert nem volt olyan jó. Csopakon csak 1 hétig maradtunk, majd Almádiban töltöttünk 3 napot. Benkő Lili 6.e Nagyon jól telt a nyári szünetem. A Balatonnál töltöttünk 1 hetet. Egy hegy tetején lévő nyaralóban laktunk, ahonnan szép kilátás nyílt a környező településekre és a Balatonra. Az első nap lelátogattunk a partra, de sajnos elkezdett szakadni az eső. Ennek nagyon nem örültünk. A többi napon pedig bejártuk Balatonfüredet és Siófokot. Sétahajókáztunk is. Az utolsó napokban meglátogattuk Keszthelyt és Tapolcát. Győri Dávid 7.a My summer was very good. I was in Germany and stayed at my brother s house for 2 weeks. It was fantastic. But I had to look after my brother s daughter. It was boring sometimes. When I was at home, I always hanged out with my friends. You know just chilling out. So my summer was awesome. Vizkeleti Kristóf 7.e I had a fantastic summer holiday. I was in Tunesia last summer. Tunesia is the best country in North Africa. We stayed at a hotel (in Djerba). We went to the Sahara. We rode a camel. It was fun. Petrik Máté 7.e We visited Greece in August. I loved the sea and we swam a lot. There were palm trees. The weather was very hot. We had gyros and souvlaki. Lefler Adél 7.e I visited to Liverpool for one week. I had a great time there with my father. I saw a lot of nice things that I couldn t have imagined before. First I saw the Beatles museum, it was amazing and I really loved the museum s gift shop where we could buy nice bracelets and necklaces. I also saw the famous football stadium on Anfield road where I bought a key chain for my dad. We also visited Lake Balaton. We had a great time there. 6 Ébresztő november

7 Unfortunately I couldn t swim a lot in the lake because the water was too cold. I met with my friends in the city. We had a lot of fun together and we made our friendship stronger. This was my best summer and I will always remember this summer. Bank Elina Zoé 7.e I was in Győr in summer. It was great because I was together with my family. We went sightseeing. It was beautiful. I was at Lake Balaton, too. But it wasn t very good because it was cold and it rained a lot so we had to come home early. I was is Budapest with my mom and my little sister. I loved Budapest. It s a great city. The Parlament and the Matthias Church are beautiful. On Margaret Island there were lots of flowers. I was in Döbrönte, too. We walked in the city 6 times a day. This was the best in summer but in the evening I was very tired. I relaxed a lot in summer. Szántó Celina 7.e I was extremely happy when summer started so I organized a big pool party for my friends! All of my friends were there! I and my family were in a nice city called Zalakaros. We spent four wonderful and unforgettable days there. We spent most of our time in the swimming pool. I played a lot with my cousins. We also visited the Tagore prom in Balatonfüred. I was with my best friends on the beach and we also watched a very good movie at the local cinema. I spent my remaining time with surfing the internet! All in all I had a great summer and I miss those great days very much! Bereczki Laura 7.e This summer was one of the best I have ever had. I went to Budapest and to lake Balaton. I stay in Budapest for a week and I went to the zoo and the Buda Castle. I swam every day but the water was very cold. Sometimes I visited my friends and we always had a good time. My summer was wonderful. Kálmán Luca 7.e My summer holiday was awesome! We went to Budapest, we visited the ZOO, we swam a lot in the hotel's swimming pool. Now I've got a SteelSeries Siberia V2, it arrived at the end of the summer holiday and it s just awesome!!!! I played on my computer of course, I watched TV, too. So my summer holiday was fantastic and I will never forget it. Kuti Áron 7.e Ébresztő november 7

8 Megemlékezés október 6-ról A Tarczy Lajos Általános Iskola 8. a és c osztályos tanulóit, valamint színjátszó köröseit érte az a megtiszteltetés, hogy felléphettek műsorukkal október 6-án a városi ünnepségen. A műsor rövid, de tartalmas volt. Versek, mozgások és dalok tették színessé a produkciót. A felkészülés csaknem 3 hétig tartott. Eleinte nehézkesen indult, de a végén nagy sikerünk lett. Köszönjük felkészítőinknek, Lombosi Anikó és Rostáné Horváth Ida tanárnőknek. Az ünnepi műsort délelőtt a sportpályán is bemutattuk. Az egész iskola figyelemmel kísérte az előadást. Jól sikerült, de ez csak a bemelegítés volt. Ugyanis késő délután 18:00 órakor a Március 15. téren került sor a fellépésünkre. Kicsit izgultunk, néhányan nem a hideg miatt remegtek. Az ünnepséget a polgármester úr nyitotta meg. Utána mi következtünk. Nagy tapsot kaptunk a közönségtől. Az ünnepséget koszorúzás zárta. Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett a műsorban, különösen az új színjátszó körösöknek, akiknek ez volt az első komoly és nagyszabású" előadásuk. Szabó Zsóka, Varga Hajnalka 8.c 8 Ébresztő november

9 Iskolai földrajzverseny Október 21-én a Földünkért világnap keretében rendezett iskolánk egy játékos vetélkedőt. A versenyt 3 fős felső tagozatos csapatoknak hirdették meg. Az első feladat egy 13+1-es totó volt. A második egy kérdéssor, amelyben a helyes választ kiválasztva, bekarikázva kijött a megfejtés: környezettudatos fogyasztás. Néhány esetben több jó választ is adhattunk. Harmadiknak egy puzzle képet kaptunk, mely az erdő egy növényét vagy állatát ábrázolta, összeillesztés, felismerés után beszéltünk róla. A negyedikben egy léggömbre rajzoltunk kontinenseket. Az ötödik feladatban egy zsákba kellett beledobni 5 labdát, a zsákot a csapat másik két tagja fogta. A kérdéseket a szervezők, Kovács Gézáné és Szűcs Judit tanárnők tették fel. A mi csapatunk 40 pontból 37-et ért el, ezzel megszereztük az első helyezést. Nekem nagyon tetszett ez a verseny. Csapatunk tagjai: Wieder Krisztián, Kozák János és én. Sághi Dániel 7.c Az ifjúság parlamentjében jártunk október 14-én a gyermekek világnapja alkalmából a IV. Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlésen vettünk részt. Kora reggel indultunk az Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskola elől. Kísérőink Knollné Domonkos Erika és Ludvig Andrea tanítónők voltak. Kilenc óra körül érkeztünk a Parlamenthez. Finom reggelivel várták az odaérkező csoportokat. Ennek elfogyasztása után beültünk a felsőházi ülésterembe, ahol látszott, milyen sokan vagyunk. Kövér László házelnök megérkezése után kezdődött az ülés, ahol a legjobb kérdéseket megfogalmazó diákok feltehették kérdéseiket az államtitkároknak, akik válaszoltak rá. Mi pedig elfogadhattuk vagy elutasíthattuk ezeket a szavazógombok használatával. Magyarországról és a határon túlról érkező társaink többek között az Ébresztő november 9

10 oktatás, a munkanélküliség, a sport és a környezetvédelem témakörében kérdezték az illetékes államtitkárokat. Gyermekországgyűlésünk több mint másfél órán át tartott. Majd finom ebédet fogyaszthattunk el a gyönyörű dunai kilátás mellett. Később a Főlépcsőházban a díszőrség tartott bemutatót nekünk. Ezek után sok élménnyel gazdagodva indultunk haza. Paraicz Petra 8.a, Érsek Viktória 8.c Anyukám szerint legalább négyszer felkeltem éjszaka, hogy egészen biztosan ne késsük le a korai indulást Budapestre az országos diákparlament programjára. Az ország minden tájáról és még Erdélyből is érkeztek diákok Budapestre Kövér László parlamenti házelnök meghívására. Városunkat összesen 20 tanuló képviselhette a mi iskolánkból és az Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskolából. A parlamentbe megérkezve az ülésterembe kísértek minket, ahol a diákparlament tagjaiként egy napra mi is kipróbálhattuk az országgyűlési képviselők munkáját. Elsőként Edvi Péter bácsi, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület ügyvezető alelnöke köszöntött bennünket, majd egy játékos feladattal megtanultuk kezelni a parlamenti szavazógépet és megkezdődhetett a munka. A diákok által összeállított kérdésekre az ülésen részt vevő miniszter asszonynak és államtitkároknak kellett válaszolniuk. Mi pedig dönthettünk arról, hogy elfogadjuk-e a kapott válaszokat. Miután valamennyi kérdés és válasz elhangzott, nagyon finom ebéddel vártak bennünket. Ezután egy rövid bemutató során megismerhettük a parlamenti díszőrök munkáját. Látogatásunk zárásaként Andi néni az Erkel iskolából mesélt nekünk érdekességeket az országházról. Nagyon örülök, hogy részt vehettem a kiránduláson, nem mindennapi élményben volt részünk! Tardos Luca 4.a 10 Ébresztő november

11 Bolyai matekverseny Ebben a tanévben is beneveztünk a Bolyai matematikaversenyre, melyre október 17-én került sor. Zsanett néni kíséretével 2 órakor elindultunk. Iskolánkból három 4. évfolyamos csapat vett részt a versenyen, melyet a Munkácsy Mihály Általános Iskolában rendeztek. Egy ajtón megláttuk a csapatunk nevét, és oda mentünk be. Meghallgattuk a Himnuszt, majd kiosztották a feladatlapokat. 60 perc állt a rendelkezésünkre 14 feladat megoldására és egy kódfejtő lap kitöltésére. A feladatok között voltak könnyebbek és nehezebbek is. Amikor letelt az idő, ki kellett jönnünk a tanteremből. Másnap az iskolában izgatottan beszéltük meg a feladatok megoldásait Jutka nénivel. Úgy éreztük, hogy csak 3 feladatot rontottunk el. Harmadnap aztán kiderült, hogy iskolánk mindhárom csapata a középmezőnyben végzett. Varga Luca, Völgyi Tina, Tardos Luca és Patkó Zsófia 4.a Mezei juharok Vaszaron Október 17-én részt vettünk az Őszi kikerics nevű természetismereti vetélkedőn Vaszaron osztályos, 8 fős csapatoknak hirdették. A mi csapatunk a Mezei juhar nevet viselte, mert ez 2014 fája. A verseny szólt az év virágáról, a szibériai nősziromról; az év madaráról, a túzokról; az év hüllőjéről, a mocsári teknősről; az év rovaráról, a poszméhről; az év haláról, a magyar bucóról. Először nagyon izgatottak voltunk, mert elkezdődött verseny, és mert megismertük Hidvégi Üstös Pált, aki hosszútáv-sportoló, világjáró, túlélési és navigációs specialista. 10 feladatot oldottunk meg. Közöttük egy térképen be kellett jelölni a vendég előadó korábban megtett útjainak vonalát a világban. Nekünk a totó és a virágokról szóló kézműves feladat sikerült a legjobban. Nem kerültünk a dobogóra, de nem keseredtünk el. Hazafelé vidáman autóztunk kísérőinkkel: Kovács Gézáné Anikó nénivel és dr. Kalmárné Bóka Ildikó tanító nénivel. A Mezei Ébresztő november 11

12 juhar csapat tagjai: Méhes Lotti 3.a, Őri Bianka 3.a, Aradi Bálint 4.c, Györkös Andor 4.c, Holb Enikő Villő 5.c, Palatin Amina 5.c és a cikk írói: Fleck Krisztina 6.a, Friss Luca 6.a A 8. a osztály a Teveli úti otthonban október 18-án idősek napja alkalmából meglátogattuk régi ismerőseinket a Teveli úti otthonban, akikkel már iskolába kerülésünk óta tartjuk a kapcsolatot. Osztályfőnökünk, Ferencziné Simon Ágnes állította össze köszöntő műsorunkat, melyben mindenki mondott egy verset. CD-ről odaillő dalok szóltak. Utána osztálytársunk, Patkó Judit anyukája által készített süteménnyel vendégeltük meg őket. A gondozók minket is megkínáltak csokival, üdítővel. Sajnos az idei évben már kevesebben vettek részt ünnepségünkön, mint az előző időkben. Május óta sajnálatos módon többen eltávoztak közülük. Egyre többet gondolnak az élet mulandóságára. Szokásunkhoz híven társalogtunk is a nagymamákkal és nagypapákkal, vidám életünkről meséltünk nekik, ők jövőbeli terveinkről kérdezgettek minket. Domonkos Eszter, Paraicz Petra 8.a Megnyertük a közlekedési versenyt Szeptember 30-án délelőtt kerékpáros közlekedési versenyen vettünk részt, amit a Pápai Rendőrkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezett a városi általános iskolák öt fős csapatainak. Az előző napokon Gyenge Ferenc tanár bácsival felkészültünk a versenyre. Csapatunkból ketten, Péntek Tamás és Sós Benjámin Sólyom a gépjárműbarát szakkörnek is tagjai, ahol sokat tanulnak a közlekedési 12 Ébresztő november

13 szabályokról, helyzetekről, táblákról; a kerékpárról a megvásárlásától kezdve a használatáig. Feri bácsi és Kontrátné Vas Zita néni kísért el minket a Sportcsarnokhoz. Rendőrök vezetésével a parkolóban zajlott a gyakorlati rész, az ügyességi verseny. Sokféle feladatot teljesítettünk egy kijelölt területen. Szlalomoztunk, akadálypályán haladtunk. Szivacslabdát vittünk egy kézzel, amit egy felfordított zsámolyba tettünk bele. (Ehhez hasonló feladatot az iskolában is gyakoroltunk, csak az akkor sokkal nehezebb volt, mert egy pohár vizet vittünk messzebb egy padra, lehetőleg kicsepegés nélkül.) Az elhelyezett KRESZ-táblák szerint szabályosan bicikliztünk, alkalmaztuk a kézjeleket, körforgalomba be- és kihajtottunk, kerültünk, megálltunk stb. Közben mérték az időt. Minden csapatból két fő teljesítette az ügyességi versenyt. Péntek Tamás hibátlanul, a legjobb idővel, így a gyakorlatiban első lett. Németh Dominik ideje megegyezett Tomiéval, és második lett két hibaponttal. Volt egy kéztartási hibája, és az elindulásnál vesztett pontot. Mert mielőtt elindulunk, hátra kell nézni, jön-e valami, és balra kéztartással jelezni az indulási szándékunkat. (Hányan indulunk így biciklivel?) A verseny második, elméleti részét a Sportcsarnok emeletén tartották. Itt plakátot készítettünk a biztonságos közlekedésről, keresztrejtvényt oldottunk meg, közlekedési táblákat ismertünk fel, a stoptáblát rajzoltuk le helyesen, útkereszteződéses kérdéseknél az áthaladási sorrendet írtuk le. Minden időre ment, mi a megadott időket az utolsó másodpercig ki is használtuk. Végül a rendőrök értékeltek bennünket, iskolarendőrünk, Császárné Elek Veronika rendőr alezredes kihirdette az eredményt. Harmadik lett a Munkácsy iskola csapata, második a Weöres, mi pedig az elsők. A verseny neve KRESZ-FESZT volt, a fesztiválból rövidítve. Az eredményhirdetésig Ébresztő november 13

14 nem volt fesztivál hangulatunk, csak amikor megtudtuk, hogy győztünk. A közlekedésről szóló könyvet és egy tábla csokit kaptunk jutalmul. Németh Dominik Kristóf, Németh Patrik Dávid, Péntek Tamás, Sós Benjámin Sólyom, Véber Gábor, 6.a Játékkiállítás Erzsi nénivel, Kati nénivel és az osztályommal, a 4. c-vel elmentünk a Kékfestő Múzeumban látható Játék kiállításra. Sok érdekes játékkal találkoztunk ott. Köztük volt régi Commodore, többféle gyerekhinta, Gazdálkodj okosan, babaház, társasjáték és még sok más, régen használt játékok. Nekem nagyon tetszett. Mindenkinek ajánlom, hogy menjen el és nézze meg! Grácsmann Ákos 4.c 14 Ébresztő november

15 Színjátszás Szerintem a színjátszás fontos dolog az életben. Fontos, hogy meg merjünk szólalni egy idegen társaságban, fontos, hogy ki merjünk állni a magunk igazáért és ne húzódjunk vissza. Ebben segít nekünk a színjátszószakkör. Itt rengeteg dolgot megtanulhatunk. Nemcsak a beszédkészséget és a szerepléshez való kiállást fejleszti, hanem megtanít minket arra, hogy nem szabad félni az idegen helyzetektől. Én és pár osztálytársam már négy éve járunk színjátszóra, de a fellépések előtt mi is izgulunk. A gondolat, hogy például a város legfontosabb embereinek kell előadnunk egy darabot, nagyon izgalomgerjesztő. Ez által sok helyre eljuthatunk, fesztiválokra, különféle rendezvényekre, ahol új diákokkal is megismerkedhetünk. Röviden ennyi. Remélem, hogy felkeltettem az érdeklődéseteket a színjátszás iránt! Szabó Zsóka 8.c Hetesnek lenni felelősségteljes munka Hetesnek lenni nem könnyű, hisz tulajdonképpen az osztály személyes takarítója az ember. Én ezen a héten vagyok hetes a társammal. Amint kicsengetnek az utolsó óráról, nekünk ott kell maradni, az osztályt feltakarítani. Ezzel nincs semmi baj, ez a hetes dolga. Minden nap ügyelnünk kell a rendre. Krétát kell hozni, jelenteni, ablakot nyitni, táblát törölni, ez mind beletartozik a munkába. Szeretem ezt csinálni. Továbbá figyelnünk kell arra, hogy a tanárt az osztály csendben várja. Viszont ezt egy egész héten át kell csinálnunk, ami néha fárasztó tud lenni. A két hetes feloszthatja egymás között a tennivalókat. Ez egy felelősségteljes, kétfős munka. Kőhalmi Vivien 8.c Kirándulás a Tölgyerdei tónál Hamar véget ért a nyár. Osztályfőnökünk gondoskodott arról, hogy a tanév vidáman, jó kedvvel kezdődjön nekünk. Meglepetésként ért a hír minket, hogy az első pénteki napon kirándulni megyünk a Tölgyerdei-tóhoz. Mindenki hallott már erről a gyönyörű helyről, de nem mindenki volt ott. Ezért is nagyon kíváncsian és izgatottan vártuk a nagy napot. Ébresztő november 15

16 Kerékpárral vagy autóval lehetett kimenni. Én a kerékpáros utazást választottam, ezért már előző este bevittük az iskolába a kétkerekűt. Sokat készültünk otthon, hogy minden meglegyen, ami a kiránduláshoz kell: szendvicsek, üdítők, grillezéshez való alapanyagok, üdítőital, szúnyog-és kullancsriasztó, fürdőruha. Elérkezett a várva várt reggel, útnak indultunk. Óvatosan, de ütemesen haladtunk Adásztevel felé. Útközben figyeltünk a közlekedésre és osztályfőnökünk intelmeire. A körülbelül 4 km-es utat fél óra alatt tettük meg. Kicsit elfáradtunk, de megérte a fáradtság, mert nagyon szép helyre érkeztünk. Lassan mindenki megérkezett, megkezdődött a felhőtlen szórakozás és kikapcsolódás. A jó időt kihasználva szinte egytől egyig a medencében kötöttünk ki hamarosan. Vizesek lettünk, de nem vettünk róla tudomást, bár egy kis aggodalom elfogott minket, hogy mit fognak ehhez otthon szólni. A medenceparti után kipróbáltunk mindent. Csúszdáztunk, pingpongoztunk, kenuztunk, szörfdeszkáztunk. Nagy meglepetésünkre egy kis nyuszit is megláttunk, megpróbáltuk megfogni. A sok játék közben rengeteget nevettünk, viccelődtünk és beszélgettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. A délután hamar véget ért, szinte észre sem vettük az idő múlását. A grillezésre már nem is maradt időnk, de ígéretet kaptunk, hogy bepótolhatjuk valamikor. Megköszöntük osztályfőnökünknek, Dudás Szabolcs bácsinak, hogy ilyen remek és felejthetetlen élményt szerzett nekünk. Az eseményeket és az élményeket fotókon örökítettük meg, melyek ma már az osztályunkat ékesítik. Reméljük, hogy még lesz hasonló alkalom arra, hogy együtt és vidáman töltsünk el néhány órát az osztállyal. Kirándulás Ausztriában Heizler Korina 6.e Iskolánk tanulói október 20-án az Ausztriában lévő Ötschergraben szurdokvölgy bebarangolására indultak. Tiszta patak, sziklák társaságában kb. 15 km-t tettünk meg. Olykor szűk sziklaperemeken, sziklakapukon, fapallókon vagy épp hidakon keltünk át. Néhol emelkedők, lejtők vártak bennünket. De a magasabb helyekről vagy kis hídról leeső üvegek mentése se maradt ki. Körülbelül 17 órakor várt ránk a busz Mitterbachban. Nagy 16 Ébresztő november

17 élmény volt számunkra és reméljük, hogy tavasszal vagy jövőre is hasonlókban lesz részünk. Szarvas Eszter 6.e Wing Tsun Kung fu Az intelligens ember harcművészete A Wing Tsun vagy Leung Ting Wing Tsun kung-fu kínai eredetű, modern, önálló harcművészeti stílus. A Leung Ting Wing Tsun egyik legszembetűnőbb jellemzője, hogy nem tartalmaz határozottan köríves mozdulatokat. A Wing Tsun gyakorlója többnyire rövid, egyenes vonalú, gyors mozdulatokkal vezeti el az ellenfele támadásait ( két pont között a legrövidebb út az egyenes ), miközben egyidejűleg egy gyors, elsöprő támadást is indít felé ( egyidejűség elve ). A gyakorlás nem Ébresztő november 17

18 igényel különösebb hajlékonyságot, mivel kerüli a magas rúgásokat; továbbá nincs szükség nagy fizikai erőre sem, mert a Wing Tsun alapvetően nem az izomerőt használja eszközként, hanem az azonnal végigvitt támadássorozatot. (Jackie Chan is Wing Tsunt tanult),,a magas szintű technikák olyanok, mint a hegycsúcsok, melyeket, köd borít; te nem látod őket, mégis ott vannak." Yip Man,,Amikor az ember kis kortyokban issza a vizet, mindig a forrásra kell gondolnia." Yip Man Babári Milán 5.c Egy mai könyv: A Szent Johanna Gimi Futótűzként terjedt a 2010-ben megjelenő A Szent Johanna Gimi című ifjúsági regény. Nem is csoda, hiszen ez egy olyan könyv, ami egy gimis lány átlagos hétköznapjait mutatja be a mai világban, egy mai, fiatal író tollából. Leiner Laurának nem ez volt az első könyve, így már volt rutinja az írásban. Első könyvét 18 évesen írta Remek! címmel, 2005-ben. Mint címében is olvashatjuk, eléggé remek mű lett, mivel az olvasói dicséreteknek hála, Laura tovább folytatta írói munkásságát. Az írónő azért gondolta, hogy megír egy ilyen könyvet, mert akart egy olyan sorozatot, ami itt és most játszódik. A Szent Johanna Gimi főhőse (akinek a naplóját olvashatjuk) nem más, mint Rentai Renáta (Reni), aki egy egyszerű, átlagos lány, mégsem lesz egy napja sem unalmas, hála az 18 Ébresztő november

19 osztálytársainak. Már második héten beleszeret a gimi legmenőbb fiújába (Cortezbe). Ez a szerelem nem marad viszonzatlan, de ez csak 2 és fél év múlva (11.-ben) derül ki. A francia tagozatos iskola egyik legbalhésabb osztályává válnak már az első évben 9.b-sekként. Ám nem ők az egyetlen osztály az évfolyamon, így meg kell küzdeniük a másik osztállyal való ellentétekkel is. Az írónő több diák és tanár személyiséget is felvonultat, és mint minden iskolában, itt is adódnak ellentétek. Például Zsolti és Máday igazgatóhelyettes-asszony soha nem találják meg a közös hangot, Zsolti őrültségei miatt. Reni eléggé jól tanul mind a négy éven keresztül, így 12. év végén kap egy ösztöndíjat Párizsba és Cortezzel ki is költöznek oda. Reni családja is említésre méltó. Szülei, mikor Reni megkezdte a gimnáziumi éveket, eléggé bepánikoltak, ezért rengeteg kamaszkezelő könyvet vásároltak. Ezekre semmi szükség nem volt, mivel Reni egyáltalán nem volt problémás tini. Nem volt testvére, így Reni egyke. A 10 kötet (minden félév egy, 12. második félév kettő + egy Kalauz) kiadása után Laurának még 3 könyve jelent meg. Az egyik idén, 2014-ben. Ezt a pályát folytatni is fogja, mivel igen tehetséges, amiben persze családja is támogatja. Viszont az SzJG-t csak ajánlani tudom mindenkinek. Szalay Violetta 6.e A tánc a hobbim Pápán a Zsoodance táncsoport egyesületben táncolok. Vezetőnk Cserkuti Zsófia, aki hiphopot, aerobikot, testegyensúly gerinctréninget és show táncot tanít. Aki már régebb óta táncol Zsófinál, az járhat balettra is. A Zsoodance-ban csapatokban táncolunk. Nyáron táborokat is rendeznek. Nekem lassan a 3. évem lesz itt. A csapatokkal kialakítunk egy táncot, és azt adjuk elő a gálán. Ebben az évben már a 3. gálát tartjuk. Aki nagyon ügyes és jól táncol, az duózhat szólózhat is. Nagyon szeretek táncolni. Friss Luca 6.a Ébresztő november 19

20 Méhészet Apukám méhészkedéssel foglalkozik. Sok méhünk van, ezért néha segítek megetetni őket vagy keretet készíteni. Sok mézfajta van: akácméz, repceméz, mustárméz, hársméz, napraforgóméz, vegyes virágméz, lépesméz, stb. Méh fajták: dolgozó (lány), here (fiú), királynő. Méhész védőruha nélkül csak este érdemes kimenni, mert nagyot csípnek. Nyáron mindig segítek mézet pörgetni. Háziállat nevelés Lukácsi Dániel 8.c Nekem van 2 hörcsögöm: Masni és Maszat. Testvérem kutyája Lulu. Valamint 3 cicáról és 10 kiscicáról gondoskodunk. Nehéz őket nevelni, mert sokan vannak. Főleg a kiscicákat, mert ők ugranak a tápjukra. A hörcsögöt lehet a legkönnyebben etetni. Neki az almát is cserélgetni kell. Luluról ne is beszéljünk, utána csak takarítunk. Ha pedig készen vagyok mindennel, akkor játszom velük. Igaz, hogy a hörcsögökkel nem lehet játszani. Csak a kiscicákkal és a Luluval. Arra szoktam ébredni, hogy a Lulu a hasamon van. Verrasztó Eszter 6.a Az én kiskutyám Nekem van egy kutyám, Mangó. Igen, tudom, fura név, de nekem tetszik. Mangó fajtája csivava meg törpe tacskó. Általában suli után le szoktam vinni az udvarra, ezt nagyon szereti. Hátul, a játszótér mögött elengedem, és labdázni szoktam vele. Amilyen pici, olyan gyorsan fut. Először amerikai staffordshire terriere kutyát akartam, csak anyukám nem engedte meg. Na, mindegy, azért örülök neki, hogy lett kiskutyám. Amúgy ha unatkozom, és már nem akarok játszani Mangóval, akkor görkorcsolyázni szoktam pár barátnőmmel, mikor ők is ráérnek. Bodnár Zseraldin 6.a 20 Ébresztő november

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

LAKATOS PATRIK Első évem a Csányi Alapítványban 2010/2011 magyarul és angolul

LAKATOS PATRIK Első évem a Csányi Alapítványban 2010/2011 magyarul és angolul 1 LAKATOS PATRIK Első évem a Csányi Alapítványban 2010/2011 magyarul és angolul Patrik Lakatos My first year at Csányi Foundation 2010/2011 In Hungarian and in English 2 Nagyon örültem, mikor megtudtam,

Részletesebben

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK Lecke (Kezdő 2. / 2.) ADVERBS OF TIME IDŐHATÁROZÓK Ezek olyan fajta időhatározók, amelyekkel azt tudod kommunikálni, hogy milyen sűrűn vagy milyen rendszerességgel csinálsz, vagy

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer.

1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer. 1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer. 2. feladat: Hallgasd meg a második hanganyagot, a magyarázatom, és utána azonnal hallgasd meg az eredeti szöveget, figyeld meg, mennyivel jobban

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

BEMELEGÍTÉS. Lecke (Kezdő 2. / 1.) MELLÉKNEVEK. Olyan mellékneveket választottunk, amelyeket a hétköznapokban remekül lehet alkalmazni.

BEMELEGÍTÉS. Lecke (Kezdő 2. / 1.) MELLÉKNEVEK. Olyan mellékneveket választottunk, amelyeket a hétköznapokban remekül lehet alkalmazni. BEMELEGÍTÉS Lecke (Kezdő 2. / 1.) MELLÉKNEVEK Olyan mellékneveket választottunk, amelyeket a hétköznapokban remekül lehet alkalmazni. Nézd át alaposan a listát! friendly fine kind great new old dry wet

Részletesebben

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now? Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up

Részletesebben

Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?)

Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Hi Agents! This is your final test so get ready. Work your way through the exercises and when you have finished, the letters will spell out the name of

Részletesebben

Megyei Angol csapatverseny 2015/16. MOVERS - 3. forduló

Megyei Angol csapatverseny 2015/16. MOVERS - 3. forduló MOVERS - 3. forduló Beküldő csapat tagjai:.. Beküldési határidő: 2016. január 29. Beküldési cím: Erzsébethelyi Általános Iskola, Baloghné Aradszki Gyöngyi 5600 Békéscsaba, Rózsa u. 21-23. 1. Look at the

Részletesebben

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg:

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg: PONTOS IDŐ MEGADÁSA EGÉSZ ÓRÁK MEGADÁSA ( óra van. ) Az óra száma után tesszük az o clock kifejezést. pl. It s 7 o clock. (7 óra van.) A britek az órák számát csak 12-ig mérik. Náluk nincs pl. 22 óra!

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17 2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni

Részletesebben

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 24. Beauty and the Beast. A szépség és a szörnyeteg 1. rész

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 24. Beauty and the Beast. A szépség és a szörnyeteg 1. rész HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 24 Beauty and the Beast A szépség és a szörnyeteg 1. rész A rich man lives in a big city near the sea. He has got three daughters and three sons. One daughter is called Beauty

Részletesebben

Tanmenetjavaslat heti 3 óra

Tanmenetjavaslat heti 3 óra Tanmenetjavaslat heti 3 óra Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni. Vannak olyan leckék, amelyek 2 óra alatt elvégezhetők, míg olyanok is, amelyek több gyakorlást igényelnek.

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

ISMÉTLÉS 2. IGEIDŐK-SPECIÁLIS ESETEK

ISMÉTLÉS 2. IGEIDŐK-SPECIÁLIS ESETEK Könnyen, Gyorsan Angolul! ISMÉTLÉS 2. IGEIDŐK-SPECIÁLIS ESETEK IDEGTÉPŐ IGEIDŐK Csak azután tudjuk berendezni a házat, miután felépítettük! EGYSZERŰ JELEN IDŐ And then he says... And then he said... In

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Tisztelt Olvasó! Az önálló témakifejtés vagy más néven képleírás a

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

Túlélő angol kezdőknek 11. lecke Időjárás (Fordítás- megoldás)

Túlélő angol kezdőknek 11. lecke Időjárás (Fordítás- megoldás) Túlélő angol kezdőknek 11. lecke Időjárás (Fordítás- megoldás) 1. There will be fog. Köd lesz. 2. There will be some rain. Lesz egy kis eső. 3. Will there be any snow? Lesz hó? 4. It won t be sunny. Nem

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint 1. Személyes vonatkozások, család - A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet,

Részletesebben

EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ

EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ Lecke (Középhaladó 1. / 5.) MÉG TÖBBET A HAVE IGÉRŐL Igaz volt az előző leckére, igaz erre is. Részletes és átfogó. Kemény meló lesz ez is, de a kemény meló jellemző a profikra.

Részletesebben

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 25. Beauty and the Beast Chapter Two Beauty s rose

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 25. Beauty and the Beast Chapter Two Beauty s rose HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 25 Beauty and the Beast Chapter Two Beauty s rose A year later Beauty s father gets an important letter. He calls his six children and says, Listen to this letter: Your ship is

Részletesebben

6. évfolyam Angol nyelv

6. évfolyam Angol nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2016. május 18. 6. évfolyam ngol nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben csak a füzetben kell dolgoznod.

Részletesebben

KERÜLETI DIÁKHETEK VERSENYKIÍRÁS 2017.

KERÜLETI DIÁKHETEK VERSENYKIÍRÁS 2017. 1183. Budapest, Thököly u. 11. Tel.: 290-0642 Fax: 290-8222. KERÜLETI DIÁKHETEK VERSENYKIÍRÁS 2017. Kapcsolattartó: Dobner Tímea Erzsébet dobner.timea@gmail.com Játékos irodalmi és nyelvi vetélkedő 1183

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

A Present Perfect Tense magyar megfelelői

A Present Perfect Tense magyar megfelelői - 105 - Donga György A Present Perfect Tense magyar megfelelői Szövegelemzés közben egyik hallgatómnak szeget ütött a fejében, hogy egyik olvasmányunk két mondatát, egy jelen idejű és egy múlt idejű mondatot

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland

Részletesebben

Olvasd el a példákat figyelmesen!

Olvasd el a példákat figyelmesen! SZÓFAJOK KOMBINÁCIÓJA Lecke (Kezdő 3. / 4.) MELLÉKNÉV + FŐNÉVI IGENÉV Egy nagyon fontos és praktikus szerkezetet fogunk megtanulni. Mégpedig azt, hogy hogyan tudunk összekötni mellékneveket igékkel. Ezt

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően.

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. TANMENETJAVASLATOK Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. a) változat (heti 3 óra) Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni.

Részletesebben

Könnyen, Gyorsan Angolul!

Könnyen, Gyorsan Angolul! Könnyen, Gyorsan Angolul! 98. Nap/Day ninety-eight FÜGGŐ BESZÉD FÜGGŐ BESZÉD reported speech Jelentjük, hogy mit mondott az adott illető. Éhes vagyok. Azt mondta éhes. LEHETŐSÉGEK -egyszerűbb -kicsit bonyolultabb

Részletesebben

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME?

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? EGY KIS ZŰRZAVAR Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? Igen hasznos adatot fogunk bemelegítésként letisztázni. Tapasztalataink alapján ez a témakör csak elméletben van meg, meglepően

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el 2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked

Részletesebben

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 1. Good morning / afternoon / evening. Jó reggelt / napot / estét. 2. How are you? / How is it going? Hogy van? /

Részletesebben

7. osztály Angol nyelv

7. osztály Angol nyelv 7. osztály Angol nyelv I. Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés Elköszönés Good morning. Hello. Hi. Goodbye. Bye-bye. See you soon. Bemutatkozás,

Részletesebben

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz ANGOL NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

ANGOL NYELVI TÉMAHÉT Programtervezet 2014. 05. 19-23

ANGOL NYELVI TÉMAHÉT Programtervezet 2014. 05. 19-23 ANGOL NYELVI TÉMAHÉT Programtervezet 2014. 05. 19-23 1. ANGOL ÓRÁKON 2. osztály: színezés (London nevezetességei) 3-4. osztály: beszélgetés London történetéről és nevezetes helyszíneiről 5-8. osztály:

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 B CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 B CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 B CSOPORT A feladatok megoldására 60 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes megoldást.

Részletesebben

ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK

ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK Könnyen, Gyorsan Angolul! ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK All modal verbs are auxiliary verbs but not all auxiliary verbs are modal verbs. Minden módbeli segédige segédige, de nem minden segédige módbeli

Részletesebben

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ERZSÉBET TÁBOR Zánka ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon

Részletesebben

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata Can/ Can is one of the most commonly used modal verbs in English. It be used to express ability or opportunity, to request or offer permission, and to show possibility or impossibility. A az egyik leggyakrabban

Részletesebben

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! 2

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Végre itt a jó idő, melegszik a levegő, így egyre többször alkalmunk nyílt a hónapban a szabadban szervezett programokra. Ismét sok színes közös programon vehettek

Részletesebben

Well, Already said. Pardon?

Well, Already said. Pardon? Well, Already said. Pardon? near Australia a high school student that tall boy a junior high school student my classmate my new classmate play the guitar a baseball fan a very good cook a very good player

Részletesebben

Tel.: (+361)342-4905, FAX: (+361)342-1984 E-mail: rakoczi@mail.rakoczif.hu vagy rakoczif@mail.rakoczif.hu Honlap: http://www.rakoczif.

Tel.: (+361)342-4905, FAX: (+361)342-1984 E-mail: rakoczi@mail.rakoczif.hu vagy rakoczif@mail.rakoczif.hu Honlap: http://www.rakoczif. ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2011/2012-ES TANÉV Tantárgy: Angol nyelv Osztály: 13.A Szint: közép Budapest, 2011. december 1 1. Personal data When and where were you born? What are your interests or hobbies? Have

Részletesebben

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26.

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Csapattagok: Bak Dávid 7.b Boldizsár Cintia 6.b Dudás Fanni 7.b csapatkapitány Kardellás Renátó 6.a Felkészítő tanárok: Kardosné Nagy Tímea Kelemen

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954 TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,

Részletesebben

GYAKORLÓ FELADATSOROK AZ ANGOL NYELVI MÉRÉSHEZ. 6. évfolyam A feladatsor. A feladatsor

GYAKORLÓ FELADATSOROK AZ ANGOL NYELVI MÉRÉSHEZ. 6. évfolyam A feladatsor. A feladatsor GYAKORLÓ FELADATSOROK AZ ANGOL NYELVI MÉRÉSHEZ 6. évfolyam A feladatsor A feladatsor ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 2018 6. évfolyam, A feladatsor, I. rész: Olvasott szöveg

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita 1. A tanulmányút általános értékelése 2013-ban elvégeztem az Agenda Projektház Oktatási, Tanácsadó

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vitorlás és vízitábor

Szakmai beszámoló. Vitorlás és vízitábor Szakmai beszámoló Vitorlás és vízitábor Helyszín: Balatongyörök, Holiday Sportcentrum Ideje: 2013.augusztus 24-28. Létszám: - 18 fő tanuló - 4 fő pedagógus Program: 1. nap: A tábor augusztus 24-én reggel

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

GYAKORLÓ FELADATSOROK AZ ANGOL NYELVI MÉRÉSHEZ. 6. évfolyam B feladatsor. A feladatsor

GYAKORLÓ FELADATSOROK AZ ANGOL NYELVI MÉRÉSHEZ. 6. évfolyam B feladatsor. A feladatsor GYAKORLÓ FELADATSOROK AZ ANGOL NYELVI MÉRÉSHEZ 6. évfolyam B feladatsor A feladatsor ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 2018 6. évfolyam, B feladatsor, I. rész: Olvasott szöveg

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

JANUARY FEBRUARY MARCH APRIL MAY JUNE JULY AUGUST SEPTEMBER OCTOBER NOVEMBER DECEMBER Minden hónapra egy angolos kihívás! Az idei naptárral minden egyes hónapban egy angolos kihívás elé állítalak Titeket!

Részletesebben

NYELVPICIK 9. Az it személyes névmás és a this mutató névmás 1/6

NYELVPICIK 9. Az it személyes névmás és a this mutató névmás 1/6 Az it személyes névmás és a this mutató névmás 1/6 AZ IT SZEMÉLYES NÉVMÁS NYELVPICIK 9 1. Alapvető különbség az it semleges nemű személyes névmás és a this mutató névmás között: What is this / that? This

Részletesebben

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014 Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete 2120 Dunakeszi Garas utca 24 fsz 1 Telefon : 06-70-421-3473 noe.dunakeszi@gmail.com Zánkai tábor 2014 Oldal 1 Tisztelt Kísérőink, Önkéntes segítőink! A Dunakeszi

Részletesebben

Minta ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. Minta VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

Minta ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. Minta VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. A feladatsor három részből áll VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

MY ENGLISH BOOK Class 4

MY ENGLISH BOOK Class 4 MY ENGLISH BOOK Class 4 heti 3 óra Egy leckére átlagosan 2 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni. A leckék 2 óra alatt kényelmesen elvégezhetők, de vannak, amelyek több gyakorlást igényelhetnek

Részletesebben

2016. januári programbeszámoló 2. lakás

2016. januári programbeszámoló 2. lakás 2016. januári programbeszámoló 2. lakás A januári hónapot egy közös vetélkedővel kezdtük. Klári néni szervezésével és irányításával a gyermekotthon összes gyermeke, és persze a felnőttek is részt vettek

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben