Az állampapír hozamok enyhén csökkenhetnek, de a forint enyhén gyengülhet év végéig

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az állampapír hozamok enyhén csökkenhetnek, de a forint enyhén gyengülhet év végéig"

Átírás

1 Az állampapír hozamok enyhén csökkenhetnek, de a forint enyhén gyengülhet év végéig Erste Bank Treasury Sales és Elemzés április 1. Az elmúlt hetekben több olyan dolog is történt, amely a piaci szereplıket a magyar eszközökkel szemben optimistábbá tette. A forint és az állampapírpiac jó teljesítményét láthattuk az elmúlt napokban, hetekben. Megválasztásuk után egyértelmővé vált, hogy a monetáris tanács új tagjai nem fognak komoly kamatcsökkentéseket forszírozni. Emellett, a sikeres magyar dollárkötvény-kibocsátás a múlt héten ugyancsak erısítette a magyar eszközökkel szembeni bizalmat. Kérdés, hogy a forint- és az állampapírpiacon milyen mozgásokra számíthatunk ezt követıen. Véleményünk szerint az elmúlt napok, hetek mozgása ugyan nem mondható megalapozatlannak, de egy esetleges további, jelentısebb erısödéssel kapcsolatban óvatosabbak lennénk. A forint árfolyama a jelenlegi szintjérıl csak átmenetileg erısödhet tovább, év végére azonban 270-es forint/euró árfolyamot prognosztizálunk. A 10 éves államkötvény esetében 7%-os hozamszintre számítunk év végére. A pozitív hangulat okai A magyar devizapiac és állampapírpiac jelenlegi jó teljesítménye több tényezıvel is indokolható. Regionális összehasonlításban a költségvetési hiány mértéke igencsak jónak mondható, miközben a folyó fizetési mérleg is jelentıs javuláson ment keresztül és 2010-re a GDP több, mint 2%-át elérı többletet mutatott az MNB legfrissebb adatai szerint. A frissen kinevezett monetáris tanácstagoktól pedig nem várható, hogy jelentıs kamatcsökkentéseket fognak majd forszírozni a következı hónapokban (persze, szerintünk ahhoz még el kell telnie néhány ülésnek, hogy pontosabb képet alkothassunk az új tagok monetáris beállítottságával kapcsolatban). 6% 2% -2% -6% -10% A költségvetés egyenlege a régióban, a GDP százalékában Lengyelország Csehország Románia Magyarország Kormányzati hiánycél f 2011e Forrás: MNB, Erste Group Research 3% 0% -3% -6% -9% -12% -15% A folyó fizetési mérleg alakulása a régiós országokban, a GDP százalékában Lengyelország Csehország Románia Magyarország f 2011e Ki kell emelni a múlt heti, jól sikerült dollárkötvény-aukciót is. Az aukció sikeressége miatt a kormány akár azt is megtehetné, hogy további piaci tranzakció nélkül biztosítsa az idén lejáró, 4 milliárd eurónyi devizaadósság megújítását (ha a fennmaradó összeget az MNB-nél tartott devizabetétei egy részének terhére finanszírozná). 1. oldal

2 es deviza lejárati szerkezet, eddigi kibocsátások és devizabetét, milliárd forint Európai Bizottság Devizakötvény kibocsátás FX lejárat 2/3-ad része kibocsátva Forrás: ÁKK, MNB Egyéb deviza Kormány devizabetéte MNB-nél A jelenlévı kockázat: a költségvetés kilátásai Kérdés azonban, hogy a hosszabb távú költségvetési folyamatok hogyan alakulnak. A költségvetés helyzete nem idén, hanem az azt követı években válhat kritikussá megfelelı ellenintézkedések hiányában. A magyar államnak eközben ezekben az években egyre növekvı devizalejáratok finanszírozását kell megoldania, ahogyan a nemzetközi hitelcsomag törlesztése fokozatosan esedékessé válik (az Európai Bizottságtól kapott hitel törlesztését pedig már idén meg kell kezdeni). Eközben a lejáró forintadósság sem lesz elhanyagolható mértékő; különösen a 2013-as évre kell ebbıl a szempontból figyelni. Államadósság lejárati szerkezete, milliárd forint IMF Egyéb deviza Európai Bizottság Forint (DKJ nélkül) Forrás: ÁKK (2010. december végi állapot) A magyar költségvetés helyzete (bár az idei büdzsé jelentıs többletet fog mutatni az átvett nyugdíjpénztári vagyon miatt) komoly strukturális feszültségeket rejt véleményünk szerint. Az idei évben 530 milliárd forintnyi egyszeri forrásbevonás történik a magánnyugdíjpénztári vagyon terhére folyó nyugdíjkiadások finanszírozására, ami ben már nem fog rendelkezésre állni. A válságadók pedig 2013-tól kifutnának, miközben a jelenlegi kormányzati tervek szerint a pénzügyi szervezetek különadója a felére csökkenne (kérdés azonban ezzel kapcsolatban, hogy valóban lesz-e közös európai bankadó, valamint hogy a befizetett összeget nem egy külön alapba kell-e majd befizetni, ami emiatt nem tudna folyó kiadásokat finanszírozni; így ez a kockázat még az említettnél is nagyobb lehet). A költségvetés rossz strukturális helyzetére utal az is, hogy februárig a teljes évi hiánycél több, mint 81%-a halmozódott fel a költségvetésben. Nem véletlen tehát, hogy a kormány 250 milliárd forint zárolásáról döntött korábban az idei költségvetésben, valamint március elején bejelentette a Széll Kálmán tervet, amivel ig szeretné (fıképp kiadáscsökkentésekkel) biztosítani a költségvetési folyamatok kordában tartását. 2. oldal

3 Az idei év elején eldöntött, 250 milliárd forintos zárolások tartóssá válása nélkül, illetve a Száll Kálmán terv hiányában 5,5-6% körüli lenne a költségvetési hiány 2013-ban számításaink szerint, ezzel pedig nem lehetne fenntartható pályán tartani az államadósság GDP arányos mértékét. Amennyiben azonban a Széll Kálmán tervben lefektetett összegeket teljes mértékben meg tudja a kormány takarítani, valamint az idén elhatározott zárolások is tartósak lesznek, úgy sikerülhet a költségvetési hiányt 3% alatt tartani, ami már fenntartható adósságpályát tenne lehetıvé. Sok azonban még a program körül a kérdıjel. Egyrészt, a Széll Kálmán terv végrehajthatósági kockázatai nem elhanyagolhatóak, másrészrıl a megtakarítások nettó összege vélhetıen a kormány által vázoltnál kisebb lesz, hiszen adóbevételektıl fosztaná meg a költségvetést. Úgy véljük, hogy a végrehajthatósági kockázatok alapján a as évekre legalább milliárd forintnyi kockázattal érdemes kalkulálni. A kiesı adóbevételek mértékére becslést adni nehezebb (a konkrét intézkedések ismeretének hiányában), de ez ugyancsak nem elhanyagolható kockázatot jelenthet. mrd Ft Széll Kálmán terv Megvalósíthatóság Munkapiaci megtakarítások % Nyugdíjreform % Közösségi közlekedés % Felsıoktatás % Gyógyszerkassza % Állami és önkormányzati mőködési kiadások, bürokrácia % Államadósságcsökkentı alap, ebbıl: % Megnövelt bankadó 90 Vállalati adócsökkentés kevésbé gáláns 2013-tól E-útdíj SZ.K. terv megvalósíthatósági kockázatokkal súlyozva Forrás: Széll Kálmán terv A tervek végrehajthatósági kockázata a már fent mutatott összegnél is magasabb lehet azonban. A tervezett lépések komolyabb szociális feszültséget is kiválthatnak, miközben a as években az országgyőlési választások közeledtével a kormányzat is kevésbé lehet hajlandó végrehajtani a fájdalmas intézkedéseket. A munkapiaci alapnál azért látjuk a kormányzati tervnél jóval alacsonyabbnak a megvalósíthatóságot, mert az alap 2011-es elıirányzata összesen 337 milliárd forint, ehhez képest pedig a megtakarítandó összegek nagyon ambiciózusnak tőnnek. A gyógyszerkasszánál a kormány kinyilvánított célja komolyabb áremelkedések bekövetkezése nélkül csökkenteni a támogatásokat, ami meglehetısen nehéz feladat lehet. A többi kiadáscsökkentı intézkedésnél nagyobb mozgásteret látunk, azonban ezen tételeknél is érvényes az, hogy csökkenhet a végrehajtás iránti motiváció, amennyiben komoly népszerőségvesztést tapasztal a kormány a választás elıtti egy-két évben. Egyelıre azonban úgy tőnik, a kormány elkötelezett a reformok végrehajtása mellett. Fontos emellett kiemelni azt is, hogy a 250 milliárd forintnyi, idei zárolással kapcsolatban olyan információk láttak napvilágot, hogy az késıbb (ha azt a költségvetés helyzete indokolttá teszi) a tervezési bázisba beépülne. Kérdés azonban, hogy egy egyszeri zárolásból adódó megtakarítást valóban tartóssá lehet-e tenni anélkül, hogy késıbb ne jelentkeznének újra feszültségek a forráshiányos területeken. Így ez további felfelé mutató kockázatot jelenthet a büdzsére nézve. Kérdés emellett az is, hogy az adójóváírás teljes megszüntetését sikerül-e végrehajtani. Ez a következı években (az idei évhez hasonlóan) javítaná a költségvetés egyenlegét, azonban, mivel egy ilyen intézkedés rontaná az alacsonyabb jövedelmőek helyzetét, a büdzsére nézve e tényezı miatt is kockázatokat érzékelünk. 3. oldal

4 90% 80% 70% 60% 50% 40% Bruttó államadósság a GDP százalékában Beavatkozás nélküli adósságpálya Széll Kálmán tervvel, és zárolások tartóssá válásával Végrehajtási kockázatok a Széll Kálmán tervben Zárolások nem épülnek be a tervezésbe + kockázatok a Széll Kálmán tervben Egyéb, a magasabb hiány felé mutató kockázatok: adóbevételek csökkenése a Széll Kálmán terv miatt adójóváírás kivezetésének halasztása Forrás: Erste. A GDP növekedésnél 2011-ben 2,8%-os, 12-ben 3,5%-os, 13-ban 3,7%-os, ezt követıen pedig 3,5%-os növekedéssel számoltunk. A fent vázolt adósságpályák azt érzékeltetik, hogy az említett kockázatokat fokozatosan figyelembe véve, az adósságpálya fenntarthatóságával kapcsolatos bizonytalanság növekszik. (Mivel még több tényezıvel kapcsolatban is érzékelhetı bizonytalanság, ezért itt mindegyik kockázatot nem vettük figyelembe, csak azokat, amelyeknél valamilyen módon számszerő becslést tartottunk érdemesnek készíteni.) A két szélsıséges pálya két valószínőtlennek ítélt forgatókönyvet takar (a 2012-tıl emelkedı adósságpálya azt mutatja, hogy mi történne, ha semmilyen tartós beavatkozás nem következik be, míg a 2020-ra a 60%-os bruttó adósságot elérı pálya azt mutatja, mi lenne, ha az idei zárolások teljes mértékben tartóssá tudnak válni, valamint a Széll Kálmán terv is maradéktalanul megvalósul). Látható, hogy ha a zárolások nem tudnak tartóssá válni és a Széll Kálmán terv is csak a fentebbi táblázatban szereplı, megvalósíthatósági kockázatokkal súlyozott mértékben tud megvalósulni, akkor már csak egy nagyon enyhén csökkenı pályára tudna ráállni a GDP arányos államadósság. További kockázatokat jelenthet valamilyen mértékő adóbevétel kiesés a kiadáscsökkentések következtében, vagy az, ha az adójóváírást nem sikerül teljes mértékben kivezetni. Ha ez utóbbi kockázatok is bekövetkeznek, akkor már vélhetıen nem marad fenntartható pályán az államadósság. A fentiek alapján érzékelhetı, hogy egyáltalán nem elhanyagolhatóak a kockázatok a költségvetési kilátásokkal kapcsolatban. Jelenleg a piac üdvözli, hogy Magyarország sikeresen ki tudott bocsátani devizakötvényt 3,75 milliárd dollár értékben, amivel az idén lejáró devizaadósság több, mint felét sikerült bevonni. Az elmúlt idıszakban a forintkötvény kibocsátások is eléggé jól alakultak ben azonban az idei évihez hasonló, több évben azt meghaladó refinanszírozást kell végrehajtania Magyarországnak, azokban az években, amelyekben a költségvetés strukturális hiányát is kordában kell tartani. 4. oldal

5 Az idei év második felére véleményünk szerint már tisztább képet kaphatunk a 2011-es költségvetés valódi állapotáról, valamint azt is jobban fogjuk látni, hogy hogyan alakulnak a Széll Kálmán terv végrehajtása körüli kockázatok. Amennyiben érzékelhetıen nınek a kockázatok a végrehajtással kapcsolatban, úgy az általunk gondoltnál gyengébb forintárfolyamra, és magasabb hosszú hozamokra lehet felkészülni év végére. (Mindazonáltal jelentıs forintgyengülést nem tartunk valószínőnek, mivel szerintünk reformok valamilyen mértékben meg fognak valósulni, miközben a pozitív folyó fizetési mérleg továbbra is támaszthatja a forintot). Amennyiben azonban azt lehet érzékelni, hogy a kockázatok csökkennek a költségvetéssel kapcsolatban, akkor az általunk jelenleg gondoltnál akár valamivel erısebb forintárfolyam is kialakulhat év végére. Szerintünk azonban a forint erısödése ekkor sem lehet túl jelentıs, mivel a költségvetési kockázatok csökkenése javuló kockázati megítéléssel járna, ami teret engedhetne valamilyen mértékő kamatcsökkentésnek jelenlegi inflációs várakozásaink mellett. Nem szabad mindeközben megfeledkezni arról sem, hogy az euróövezetben akár már ebben a hónapban, valamint idén késıbb az Egyesült Államokban is megindulhatnak a kamatemelések, ez pedig csökkenti a forint kamatelınyét. Ezért, a kockázatok csökkenése esetén inkább a hosszabb hozamok csökkenése következhetne be, semmint a forint jelentısebb erısödése. Összességében jelenleg év végére 270-es forint/euró árfolyamot, valamint 7%-os 10 éves hozamot valószínősítünk. Árokszállási Zoltán makrogazdasági elemzı Treasury, Erste Bank Hungary Zrt. A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt Budapest, Népfürdı u , tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelısséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minısíthetık befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tıkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezık alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektetı által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak teljes vagy részleges felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság elızetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása idıpontjában érvényes. További részletek: Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének elımozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelıen készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelızı ügyletkötésre vonatkozó tilalom. 5. oldal

A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben

A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete 2014 eddig eltelt időszakában. 2. A 2014. évi módosított finanszírozási terv főbb

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 2013-ban. 2. A 2014. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2017-BEN december 28.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2017-BEN december 28. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2017-BEN 2016. december 28. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2016-BAN 2. 2017. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2013-ban

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2013-ban A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2013-ban Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 2012-ben. 2. A 2013. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

2012. november végéig a kincstári kör hiánya 698,0 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU

2012. november végéig a kincstári kör hiánya 698,0 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU 212. november végéig a kincstári kör hiánya, milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely -1, milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási igény,

Részletesebben

2010. augusztus végéig a kincstári kör hiánya 1082,0 milliárd forintot ért el. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU

2010. augusztus végéig a kincstári kör hiánya 1082,0 milliárd forintot ért el. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU 21. augusztus végéig a kincstári kör hiánya 12, milliárd forintot ért el. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege 12, milliárd forint és a privatizációs bevételek 3,1 milliárd

Részletesebben

2009 októberében a kincstári kör hiánya 1047,7 milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási

2009 októberében a kincstári kör hiánya 1047,7 milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási 2 ében a kincstári kör hiánya 14, milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege 5, milliárd forintos és a privatizációs bevételek, milliárd forintos

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2014.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2014. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2014. december

Részletesebben

2012. május végéig a kincstári kör hiánya 345,6 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU

2012. május végéig a kincstári kör hiánya 345,6 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU 212. május végéig a kincstári kör hiánya 34, milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 2,1 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt A költségvetés finanszírozási igénye 2016 óta folyamatosan meghaladja az ESAdeficitet

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE 2010-2011-BEN

SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE 2010-2011-BEN SAJTÓKÖZLEMÉNY A kormány pénzügypolitikájának középpontjában a hitelesség visszaszerzése áll, és ezt a feladatot a kormány komolyan veszi hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2008.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2008. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2008. december

Részletesebben

2012. március végéig a kincstári kör hiánya 514,7 milliárd forintot tett ki. További finanszírozási igényt jelentett az EU

2012. március végéig a kincstári kör hiánya 514,7 milliárd forintot tett ki. További finanszírozási igényt jelentett az EU 212. március végéig a kincstári kör hiánya 14, milliárd forintot tett ki. További finanszírozási igényt jelentett az EU transzferek negatív egyenlege, amely 2,4 milliárd forint volt. Így a teljes nettó

Részletesebben

2005 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 483,8 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt

2005 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 483,8 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt 2 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 3, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az EU EMOGA alapjából történő folyósítások előfinanszírozása, milliárd forint összegben

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC Október. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC Október. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC Havi Tájékoztató 2004. Október ÁLLAMi garanciával 2 004 elsô tíz hónapja során a kincstári kör hiánya hitelátvállalással együtt 1328,6 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt

Részletesebben

Tartalom. 1. Nettó finanszírozási igény. 3. Bruttó kibocsátások. 4. Nettó finanszírozás. 5. Adósságkezelési stratégia. 6. További információk

Tartalom. 1. Nettó finanszírozási igény. 3. Bruttó kibocsátások. 4. Nettó finanszírozás. 5. Adósságkezelési stratégia. 6. További információk Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További információk 7. Kibocsátási naptár 1. Nettó finanszírozási igény

Részletesebben

Pannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15.

Pannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15. Pannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15. Mi történt a tıkepiacokon 2011-ben? Részvénypiacok nov 30-ig 2011.12.17 2 Mi történt a tıkepiacokon 2011-ben? Magyar kötvény- és ingatlanpiac nov 30-ig 2011.12.17

Részletesebben

2014 december végéig a kincstári kör hiánya 825,7 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU

2014 december végéig a kincstári kör hiánya 825,7 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU 214 december végéig a kincstári kör hiánya 825,7 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 4,7 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

2013 augusztus végéig a kincstári kör hiánya 961,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU

2013 augusztus végéig a kincstári kör hiánya 961,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU 21 augusztus végéig a kincstári kör hiánya 91,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 12, milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

2014 február végéig a kincstári kör hiánya 483,3 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek

2014 február végéig a kincstári kör hiánya 483,3 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek 214 február végéig a kincstári kör hiánya 483,3 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 1,1 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2011-ben. Első változat

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2011-ben. Első változat A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 211-ben Első változat A finanszírozás jellemzői 21-ben változatlan, a GDP 3,8%-ának megfelelő államháztartási hiánycél mérsékelt, 472 milliárd

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2011-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2011-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2011-ben Fő kérdések: 1. A központi költségvetés finanszírozása és az állampapírpiac helyzete 2010-ben. 2. A 2011. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC december. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC december. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC Havi Tájékoztató 2004. december ÁLLAMi garanciával A 2004. év során a kincstári kör hiánya hitelátvállalással együtt 1284,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett

Részletesebben

BC Tipp heti statisztika (4. hét)

BC Tipp heti statisztika (4. hét) BC Tipp heti statisztika (4. hét) DAX index eladás 7686 áttörésekor Profitcél: 7443 Javasolt stop loss: 7777 2013.01.18. 10:42 5 db CFD Index 31,96 pont 47 140 Ft 680 210 Ft 2 500 000 Ft 1 / 1 XAGUSD vétel

Részletesebben

Európa legnépszerűbb kereskedési termékei a BÉT-en

Európa legnépszerűbb kereskedési termékei a BÉT-en Európa legnépszerűbb kereskedési termékei a BÉT-en Certifikátok, Warrantok világa Varjú Péter Igazgató Befektetési Szolgáltatások 2016.09.29. 1 Jogi nyilatkozat A kiadványban foglalt információk az Erste

Részletesebben

Jogi nyilatkozat: A 2007. évi CXXXVIII. törvény 40. előírásainak alapján felhívjuk a figyelmet, hogy a jelentésben szereplő adatok és információk egy része a múltra vonatkozik és múltbeli adatokból és

Részletesebben

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, 2014. december

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, 2014. december ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY 2015 BUDAPEST, 2014. december Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További

Részletesebben

2007 első nyolc hónapjában a kincstári kör hiánya - a később részletezett átvállalás nélkül 920,1 milliárd forintot ért el.

2007 első nyolc hónapjában a kincstári kör hiánya - a később részletezett átvállalás nélkül 920,1 milliárd forintot ért el. 2 első nyolc hónapjában a kincstári kör hiánya - a később részletezett átvállalás nélkül 2,1 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése

Részletesebben

2012. szeptember végéig a kincstári kör hiánya 549,8 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az

2012. szeptember végéig a kincstári kör hiánya 549,8 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az 2012. szeptember végéig a kincstári kör hiánya 549,8 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 42,5 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN 2018. december 28. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2018-BAN 2. A 2019. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

Tartalom. 1. Nettó finanszírozási igény. 3. Bruttó kibocsátások. 4. Nettó finanszírozás. 5. Adósságkezelési stratégia. 6. További információk

Tartalom. 1. Nettó finanszírozási igény. 3. Bruttó kibocsátások. 4. Nettó finanszírozás. 5. Adósságkezelési stratégia. 6. További információk Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További információk 7. Kibocsátási naptár 1. Nettó finanszírozási igény

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása 2015.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása 2015. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása 2015. október A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok A

Részletesebben

2016. október 21. Technikai kép

2016. október 21. Technikai kép DAX- Long Belépési pont: Index piaci Kiszállási pont: 11.420 Stop-loss: 10.330 Kitörés előtt a DAX index, a 10.760 pontos ellenállás leküzdésével komolyabb tere nyílna az emelkedésnek. A kedvező technikai

Részletesebben

A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - STABILITÁS ÉS PÉNZÜGYI BIZTONSÁG -

A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - STABILITÁS ÉS PÉNZÜGYI BIZTONSÁG - KOVÁCS ÁRPÁD MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - STABILITÁS ÉS PÉNZÜGYI BIZTONSÁG - 2012. DECEMBER 13. AZ ELŐADÁS

Részletesebben

2013 július végéig a kincstári kör hiánya 851,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek

2013 július végéig a kincstári kör hiánya 851,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek 2013 július végéig a kincstári kör hiánya 851,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 63,9 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2018-BAN december 19.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2018-BAN december 19. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2018-BAN 2017. december 19. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2017-BEN 2. A 2018. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB 2 ában a kincstári kör hiánya 22, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése címen kifizetett 2, milliárd forint. Csökkentette a finanszírozási

Részletesebben

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, december

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, december ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY 2013 BUDAPEST, 2012. december Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2005. december

Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2005. december Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása I. A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2005. december Az előzetes adatok

Részletesebben

2013-ban a kincstári kör hiánya 929,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege,

2013-ban a kincstári kör hiánya 929,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, 2013-ban a kincstári kör hiánya 929,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 296,6 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási igény 1225,8

Részletesebben

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, 2011. december

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, 2011. december ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY 2012 BUDAPEST, 2011. december Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2012-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2012-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2012-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 2011-ben. 2. A 2012. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév 25. I. 26. I. 27. I. 28. I. 29. I. 21. I. 211. I. 2. I. 213. I. 214. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 214. I. negyedév Budapest, 214. május 19.

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 217. 217. végéig 18,2 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2258,5 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 458,4 milliárd

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2011.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2011. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2011. december

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2007. december

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ július

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ július HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 1119,8 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 1624,7 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 54,9 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január HAVI TÁJÉKOZTATÓ végéig 137,7 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 392,8 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 255,2 milliárd forintot tett ki.

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ november

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ november HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 254,9 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2334,9 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 28,1 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ október

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ október HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 1841,2 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2124,6 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 283,4 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ augusztus

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ augusztus HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 1529, milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 234,5 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 55,5 milliárd forintot

Részletesebben

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13.

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13. A Századvég makro-fiskális modelljével (MFM) készült középtávú előrejelzés* Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető 15. október 13. *A modell kidolgozásában nyújtott segítségért köszönet illeti az OGResearch

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ szeptember

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ szeptember HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 1453, milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 254,5 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 61,6 milliárd forintot

Részletesebben

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, 2014. január

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, 2014. január ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY 2014 BUDAPEST, 2014. január Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december HAVI TÁJÉKOZTATÓ 18. 18. végéig 184 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 216,5 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 266,5 milliárd forintot tett

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. január 218. január végéig 466,7 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 461,2 milliárd forintot, a nettó devizakibocsátás 5,5 milliárd

Részletesebben

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el.

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ május

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ május HAVI TÁJÉKOZTATÓ 217. 217. végéig 665,3 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 8,1 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 134,8 milliárd forintot

Részletesebben

Borbély László András. 2014. április 30.

Borbély László András. 2014. április 30. Államadósság és állampapírpiac Borbély László András 2014. április 30. Hogyan keletkezik az államadósság? Éves költségvetési törvény 1. év 1 Mrd Ft deficit 1 Mrd Ft hitelfelvétel 1 Mrd Ft államadósság

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Monetáris politika mozgástere az árstabilitás elérése után

Monetáris politika mozgástere az árstabilitás elérése után Monetáris politika mozgástere az árstabilitás elérése után Dr. Kocziszky György A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja Költségvetési Tanács Magyar Közgazdasági Társaság 2014. július 17.

Részletesebben

A központi költségvetés finanszírozása 2004-ben és az elsődleges forgalmazói Leg -ek

A központi költségvetés finanszírozása 2004-ben és az elsődleges forgalmazói Leg -ek A központi költségvetés finanszírozása 2004-ben és az elsődleges forgalmazói Leg -ek Fő témakörök Fővédnök: Dr. Draskovics Tibor pénzügyminiszter Házigazda: Szarvas Ferenc az ÁKK Rt. vezérigazgatója Az

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 217. január 217. január végéig 436,2 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 421,7 milliárd forintot, a nettó devizakibocsátás

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ július

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ július 216 217 Változás (milliárd Ft) záró mrd Ft Forint 18 43,9 7 19 596,2 75,6 1 165,3 6,3 Hitel 865, 3,4 877,1 3,4 12, 1,4 Államkötvény 11 61,6 45,6 11 538,2 44,5-63,4 -,5 Lakossági állampapír 5 67,9 19,9

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ március

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ március ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 14,5 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 121,2 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 16,7 milliárd

Részletesebben

Az államadósság alakulása és főbb jellemzői 2008-ban

Az államadósság alakulása és főbb jellemzői 2008-ban Fő kérdések: Adósságkezelés a hitelpiaci válság időszakában Dr. Borbély László András általános vezérigazgató-helyettes 1. Az államadósság alakulása és főbb jellemzői 28- ban, 2. A forint államkötvény-piac

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 782, milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2222,9 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 144,9 milliárd forintot

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 18.

Vezetői összefoglaló július 18. 2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ április

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ április ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 13,7 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 119,7 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 16, milliárd

Részletesebben

Az államháztartás finanszírozása tapasztalatok az államháztartás ellenőrzésében Domokos László az Állami Számvevőszék elnökének előadása

Az államháztartás finanszírozása tapasztalatok az államháztartás ellenőrzésében Domokos László az Állami Számvevőszék elnökének előadása Az államháztartás finanszírozása tapasztalatok az államháztartás ellenőrzésében Domokos László az Állami Számvevőszék elnökének előadása Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ március

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ március ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 871,2 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 178,1 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 27, milliárd

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ június

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ június HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 597,1 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 1559, milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 961,9 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. január 216. január végéig 45,6 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 441,9 milliárd forintot, a nettó deviza-kibocsátás 8,7 milliárd

Részletesebben

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a 2019. évi költségvetés Ezekben a hetekben zajlik Magyarország 2019. évi költségvetésének tárgyalása, amelynek során a Költségvetési Tanácsnak is kiemelt

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III. 6. I. 6. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 14. I. 14. III. 15. I. 15. III. 16. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és

Részletesebben

Baksay Gergely Kuti Zsolt: Forintkibocsátásból finanszírozhatóak a 2016-ban esedékes devizalejáratok

Baksay Gergely Kuti Zsolt: Forintkibocsátásból finanszírozhatóak a 2016-ban esedékes devizalejáratok Baksay Gergely Kuti Zsolt: Forintkibocsátásból finanszírozhatóak a 2016-ban esedékes devizalejáratok Az elmúlt években a magyar állam döntő részben forintadósság kibocsátásával fedezte finanszírozási igényét,

Részletesebben

ÁLLAMPAPírpiac. negyedéves tájékoztató. 2010. elsô negyedév n

ÁLLAMPAPírpiac. negyedéves tájékoztató. 2010. elsô negyedév n ÁLLAMPAPírpiac negyedéves tájékoztató n 21. elsô negyedév n A 21. I. negyedéve során a kincstári kör hiánya, milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási igényt az EU transzferek

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. februári adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. februári adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. februári adatok alapján Az MNB téves jelentés korrekciója miatt visszamenőlegesen módosítja a 2. novemberi és az éves fizetési mérleg, valamint a 2. november 21. januári

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006.

ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006. ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006. Fővédnök: Dr. Veres János pénzügyminiszter Házigazda: Szarvas Ferenc az ÁKK Zrt. vezérigazgatója Fő témakörök: Állampapírpiac

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december Változás (milliárd Ft) záró % december % mrd Ft %

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december Változás (milliárd Ft) záró % december % mrd Ft % HAVI TÁJÉKOZTATÓ 15. 15. végéig, az átvállalásokat is figyelembe véve 41 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 1595,9 milliárd forintot, a nettó deviza-kibocsátás

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

Kicsák Gergely A Bundesbank módszertana szerint is jelentős a magyar költségvetés kamatmegtakarítása

Kicsák Gergely A Bundesbank módszertana szerint is jelentős a magyar költségvetés kamatmegtakarítása Kicsák Gergely A Bundesbank módszertana szerint is jelentős a magyar költségvetés kamatmegtakarítása Az MNB programok támogatásával bekövetkező jelentős hazai állampapírpiaci hozamcsökkenés, és a GDP-arányos

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ november

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ november HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 848,6 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2213,2 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 1364,7 milliárd forintot

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ augusztus

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ augusztus HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 381,9 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 1589,9 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 128,1 milliárd forintot

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév 25. I. 25. III. 26. I. 26. III. 27. I. 27. III. 28. I. 28. III. 29. I. 29. III. 21. I. 21. III. 211. I. 211. III. 212. I. 212. III. 213. I. 213. III. 214. I. 214. III. 215. I. 215. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

A válság hatása az államadósság-kezelésre

A válság hatása az államadósság-kezelésre A válság hatása az államadósság-kezelésre Szarvas Ferenc Államadósság Kezelı Központ Zrt. vezérigazgató Tartalom I. Nemzetközi folyamatok (Államok finanszírozása a válságban) II. Magyarország helyzete

Részletesebben

Október hónapban jelentıs korrekció következett be a harmadik negyedévi állapotokhoz képest.

Október hónapban jelentıs korrekció következett be a harmadik negyedévi állapotokhoz képest. Az év elsı négy hónapjában a részvénypiacok kifejezetten jól teljesítettek, csak a fejlıdı piacok teljesítménye volt némileg lemaradó. A magyar részvények április közepére 10% feletti teljesítményt értek

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1 NYILVÁNOS: 2008. május 22. 8:30 órától! Budapest, 2008. május 22. Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2008. I. negyedév 1. 2008. I. negyedévében a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok forgalomban

Részletesebben

MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A

MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A LEGFRISSEBB GAZDASÁGI STATISZTIKÁK FÉNYÉBEN (2014. II. félév) MIRŐL LESZ SZÓ? Konjunktúra (GDP, beruházások, fogyasztás) Aktivitás, munkanélküliség Gazdasági egyensúly

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY

MÓDOSÍTOTT FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY MÓDOSÍTOTT FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY 2014 BUDAPEST, 2014. május Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További

Részletesebben

KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS. 2013. szeptember VARGA MIHÁLY

KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS. 2013. szeptember VARGA MIHÁLY KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS 2013. szeptember VARGA MIHÁLY Tartalom Kiindulóhelyzet Makrogazdasági eredmények A gazdaságpolitika mélyebb folyamatai Kiindulóhelyzet A bajba jutott országok kockázati megítélése

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 2.

Vezetői összefoglaló október 2. 2017. október 2. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest erősödött, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben gyengült. A BUX 11,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2004. IV. negyedév 1 Budapest, 2004. február 21. A IV. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2009-BEN

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2009-BEN A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2009-BEN 1 Fő témakörök 1. A központi költségvetés várható finanszírozása és az állampapírpiac helyzete 2008-ban. 2. A 2009. évi finanszírozási

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország MNB kamatdöntés: változatlan

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a márciusi adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a márciusi adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. márciusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. márciusban 48 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az egyenlegnek az előző év márciushoz mért 97

Részletesebben

XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások A XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet egységes szerkezetben mutatja be az adósságszolgálat 2012. évi folyó kiadásait

Részletesebben