Kiss Ferenc Szakmai gyakorlat a Diamond Repülőgépgyárban WienerNeustadt március 28. április 17.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kiss Ferenc 2011.04.25. Szakmai gyakorlat a Diamond Repülőgépgyárban WienerNeustadt 2011. március 28. április 17."

Átírás

1 Szakmai gyakorlat a Diamond Repülőgépgyárban WienerNeustadt március 28. április 17. Kiss Ferenc Március 28-án indultam útnak vonattal Bécsújhely felé. Nagyon izgatott a dolog, mert eddig még nem volt ilyen úthoz lehetőségem, és úgy éreztem nagy lehetőséget kaptam. Az utazás alatt nem történt semmi, 11 óra fele megérkeztünk Sopronba, ahol rögtön át tudtunk szállni a Bécsújhelyi vonatra. Az ottani megállóban már várt minket Selinger úr. Bemutatta a város nevezetes pontjait a kocsiból, miközben szállásunk fele haladtunk. Szállásunkra érve táskáinkat letettük és már indultunk is tovább a Diamond művekhez. Útközben megmutatta a gyár különböző részeit, mint például a kompozit anyagkészítő területet vagy a szerelősort. Végül megérkeztünk a gyár Maintenance részéhez. Kicsit meg voltunk lepődve, hogy már munkába is fognak, de végülis ezért jöttünk ide. Ennengel úr az ottani vezető mutatkozott be nekünk először. Körbevezetett a hangárban és megmutatott nekünk mindent. Itt volt az első nagy meglepetés, az Avionik vezetője egy magyar ember volt, aki szívélyesen fogadott bennünket. A rövid bemutató út után beosztottak minket. A társam az avionikba került, míg én a szerelők közé kerültem. Ők szívesen foglalkoztak velem, főleg azután, amikor megtudták, hogy tudok németül és így könnyebben el tudtak magyarázni mindent. Így az első nap gyorsan eltelt. Délután visszamentünk a hotelbe ahol kipakoltunk.

2 Nem sokkal később már az ágyban feküdtünk és aludtunk. Fárasztó nap volt, de tetszett. Másnap reggel fél nyolcra a gyárban voltunk. Megkaptam az első önálló munkámat egy DA- 42 TS Platinumról kellett leszerelnem a szerelő panelokat a szárnyon. Munka közben egyre jobban megismertem a körülöttem dolgozókat, így ők is megismertek engem. Ezzel egy kicsit sikerült oldani a feszült légkört és nem csak csendes munka folyt. Ezután a cowlingokat kellett leszerelnem, hogy egy hengernyomás tesztet el tudjunk végezni. Miután végeztünk a munkával és visszahelyeztük a cowlingokat elhívtak egy DA 42 twinstar motorpróbájára. A motorpróba közben elmagyaráztak minden rendszert, hogy miért kell és azt is, hogy hogy kell ellenőrizni. Ezután visszavittük és folytattam a munkát a másik gépen. A pilot és a co-pilot ülését kiszereltem. A munka végeztével elmentem vacsorázni a hotellel szemben levő Steakbárba, ahol társammal megbeszéltük az aznapi eseményeket és tapasztalatokat. Szerdán folytatódott a munka a DA 42-esen kiszereltem az utasüléseket és az utastéri fedőburkolatokat. Munka közben megismerkedtem Christiannal, aki korombeli lévén sokat tudott mesélni az ottani oktatási rendszerről. A munkámat az akkumulátor kiszerelésével és ellenőrzésével folytattam. Kiszereltem a vész akkumulátorokat is. Az egyik idősebb dolgozó magyarázta el nekem jelentőségük és használatuk részleteit. Majd a műszerfal burkolatát szereltük le. Csütörtökön a Diamond gép orrfutójának ellenőrzése volt a feladat. Először leszereltük a kereket. Ezután a belső csapágyakat szereltük ki és ellenőriztük le. A jobb futóba ezután belsőt cseréltem. Munka közben egyre több dolgozóval ismerkedtem meg, a hangulatuk is egyre jobb lett így egy két poén is elsült munka közben. A nap utolsó feladata a szárnyfelületeken levő szerelőpanelek belsejének ellenőrzése és visszacsavarozása volt. Pénteken, a gépen a huzalvezérlést cseréltük ez a munka eltartott majdnem egész nap, mert cseréje nehéz volt és hosszadalmas. A munkát nem sikerült fél háromra befejezni, így benn maradtam a gyárba még fél négyig és addigra sikerült végeznünk.

3 A szombati nap volt az a nap,amikor városnézést terveztük egy egész napos programként. A városba sétálva mentünk így kisebb zugokat és eldugottabb utcákba is be tudtunk nézni. Elsőként megnéztük a Dom platzot ahol az érseki palota és a dóm is látható. A DÓM Érseki Palota bejárata Az érseki palota átépítés miatt nem volt látogatható viszont a dóm nyitva volt és így megnézhettük a belsejét is. Ezután tovább sétáltunk a főtérre ahol piaci árusokat láttunk így

4 körbe is néztünk a piacon. A bevásárlás után tovább mentünk és megnéztük a régi Városházát és a katonai akadémiát is. Öt óra körül visszasétáltunk a szállásra. Vasárnapra kirándulást szerveztünk Kismartonba (Eisenstadt),ahol a fogadó iskolánk található. Reggel busszal indultunk útnak. Az óváros fő utcáján végigsétálva értünk a kastély elé. Ezután megnéztük az egyik legszebb kastélyt az Eszterházy-aktól. A KASTÉLY A PARK

5 Miután végeztünk a kastéllyal elmentünk sétálni egyet a parkjába ahol pihentünk egy kicsit. A park után visszamentünk az óvárosba Ebédeltünk egyet az étteremben. Miután megtudtuk, hogy a busz csak későn indul elmentünk és megnéztük még Haydn sírját és a Mennybemeneteli kápolnát. A templom tetejéről gyönyörű kilátás nyílt az egész környékre. Látható volt a kastély a parkjával, az óváros és a völgy is, ami elterült a hegy alatt.

6 Este fáradtan, de élményekkel tele tértünk vissza a szállásra. Hétfőn újból kezdődött a munka. Reggel fél nyolcra beértünk a gyárba. Ezen a napon a huzalvezérlés beállítását végeztük. Munka közben megismerkedtem egy finn diákkal, akivel jól össze tudtunk barátkozni. Munka közben sokat mesélt Finnországról, én meg sokat beszéltem Magyarországról. Este elmentünk bevásárolni, de mivel fáradtak voltunk úgy gondoltuk nem nagyon fogunk a városba menni. Kedden a DA-42-es belső paneljait kellett beszerelni. Mivel a munka után épp nem volt mit segíteni, beosztottak Kia mellé gépet polírozni. Nem sokáig dolgoztam vele, mert elhívtak egy motor és műszercheckre az egyik gépen. Délutánra befejeztük a gép karbantartását csak a kabintető szigetelésének cseréje volt hátra. Szerdai napon, kevés gépen volt munka ezért sokat magyaráztak és sok mindent megmutattak a gépen belül. Később a huzalvezérlést kellett még egyszer átnéznünk. Ezután Kiának segítettem takarítani a gépeket. A csütörtöki nap érdekesebben alakult, mert új gépek érkeztek, így újból több volt a munka. A futómű tisztítása az ülésekben levő szerelő deknik leszedése, később a pilóta és másodpilóta ülését is ki kellett szerelni. Ebédszünet után a vészakkumulátorok kiszerelése volt a feladat. Ez volt az első alkalom, amikor felügyelet nélkül dolgozhattam a gépen. Nagyon örültem ennek, mert én ezt a bizalom jelének tekintettem. Pénteken egy új román DA-42-es nagyellenőrzése volt a feladat. Különleges gép volt, mert a hasán lézeres tapogató szenzorok voltak a térképezéshez. Első feladatom a szárnyon levő szerelőpanelek eltávolítása. Ezután a hidraulika folyadékot ellenőriztük az orrfutóba majd újratöltöttük azt. Közben egy DA-40esen kellett még egy gyors alternator cserét végezni. Utána visszatértem a DA-42eshez, ahol a motorok mögötti tartályokat szereltük ki. Pénteken tovább maradtunk, benn mert volt még munka, így csak 5 órára végeztünk. Szombaton úgy gondoltuk megint a városba megyünk. Sétálgattunk a piacon ahol újfent érdekes dolgot vettünk észre. Valószínűleg olaszos hétvége lehetett, mert a főtéren az árusok csak olasz termékeket árultak. Most a város eldugott kis utcáiba sétálgattunk, nézelődtünk és vásárolgattunk. Este elmentünk az irányító torony melletti kis étterembe vacsorázni nagyon hangulatos kis hely volt és volt magyar pincérük is, akivel össze is barátkoztunk.

7 Vasárnapra túrázást terveztem az Alpokba, de az idő keresztbehúzta számításaim, mert egész nap szeles, hideg és esős volt. Így aznap a hotelban ütöttük el az időt. Hétfőn továbbra is rossz volt az idő a gyárban egész munkaidő alatt szeles volt és hűvös kint. Aznapra a DA-42es hűtőrendszerét és gearbox-ját szereltük szét. Este találkozót beszéltünk meg a finn gyerekkel, Markussal. Kiültünk a városba és elbeszélgettünk vele. Majd taxit fogtunk és bementünk a szállásig. Kedden reggel a DA-42es elkészült így elvittek minket motorozni és az elektronikát ellenőrizni. Miután végeztünk, egy másik DA-42esen dolgoztam tovább. Olajszűrő cserét és benzinszűrő cserét kellett csinálni. Majd a szűrőket ellenőriztük. Aznap érkezett egy szlovén gyerek is szakképzésre. Igornak hívták vele is hamar megbarátkoztam. A szerdai napon egy Pilatus Pc 12-esen dolgoztam, ez egy lenyűgöző gázturbinás gép. Nem egészen 1 éves volt és a tulajdonos most hozta vissza Floridából az éves ellenőrzésre. Itt az volt a feladatunk, hogy a gép belsejéből kiszereljük az üléseket.

8 Csütörtökön Egy DA-42es tankjait szereltük vissza majd ezután fel is töltöttük. Ezután a belső szerelő paneleket csavaroztuk vissza. Pénteken újból a Pc 12esen dolgoztam. Itt is a futómű ellenőrzése volt az első. Miután leszereltük a kerekeit le kellett mosni az egész futószárat. Ezután a farok szerelőpaneleit kellett eltávolítani. Majd egy DA-42es hűtőrendszerét kellett ellenőriznem. Estére a finn és a szlovén gyerekkel beszéltünk meg egy találkozó, hogy búcsút vegyünk a finn gyerektől, és hogy köszöntsük Igort. Azon az estén kimulattuk magunkat a városban. Beszélgetés közben címeket cseréltünk és megígértük egymásnak, hogy írunk. A szombati napon bementünk a városba hogy ajándékot vegyünk, meg hogy még egyszer körbenézzünk. Vasárnap reggel utaztunk el.

9 Taxival elmentünk a vasútállomásra majd a vonatozva hazamentünk. Én úgy éreztem, hogy ez a három hét, amit Ausztriában tölthettem rengeteg új tapasztalatot adott nekem. Új barátokat találtam és friss lendületet adott a tanuláshoz. A kultúra megismerésével is sok új dolgot tanultam. Mert ahhoz képest, hogy Ausztria milyen közel van hozzánk, teljesen más az emberek felfogása és életmódja. Ebben a három hétben teljesen új szemszöget tárt fel előttem a munka, és ami még fontosabb, hogy most már kétség sincs, hogy a megfelelő szakmát választottam magamnak.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Készítette: Szakál Gyula 1. nap: Aug. 11. vasárnap: Indulás Békéscsabáról 2013. augusztus 11. hajnal 5:00 körül! Reggel 8:00-kor megérkeztünk

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Olaszországi szakmai gyakorlat 2011.03.21. -04.09 Együd Márk

Olaszországi szakmai gyakorlat 2011.03.21. -04.09 Együd Márk Olaszországi szakmai gyakorlat 2011.03.21. -04.09 Együd Márk 1. nap (hétfő) Ferihegyi felszállásunk után, alig egy óra elteltével már ott is voltunk Bariban, ahol elég rossz esős idő volt. Jó volt a repülés,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Lengyelországi szakmai gyakorlatról. 2012.03.17-2012.04.07 Ticska László

Szakmai beszámoló a Lengyelországi szakmai gyakorlatról. 2012.03.17-2012.04.07 Ticska László Szakmai beszámoló a Lengyelországi szakmai gyakorlatról 2012.03.17-2012.04.07 Ticska László 1.Hét Március 18.-án hajnalban érkeztünk meg és foglaltuk el a szállásunkat. 1. Munkanap (március 19) Rzespól

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Ondrejcsik Ákos 0. nap Augusztus 11. (vasárnap) Reggel 5órakkor indultunk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközép iskolából

Részletesebben

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat 11:30- kor indultunk a ferihegyi repülőtérről, Budapestről. Helsinkiben átszálltunk és kb, fél 7 kor

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Beszámoló ausztriai szakmai gyakorlatról WienerNeustadt, 2011. március 28. április 15. Készítette: Tősér Balázs 14/S

Beszámoló ausztriai szakmai gyakorlatról WienerNeustadt, 2011. március 28. április 15. Készítette: Tősér Balázs 14/S Beszámoló ausztriai szakmai gyakorlatról WienerNeustadt, 2011. március 28. április 15. Készítette: Tősér Balázs 14/S Első nap 03. 28: A hosszú vonatút után kb délre érkeztünk meg WienerNeustadt-ba. A vasútállomáson

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban.

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban. 2017 évi Erasmus program Pálfi Ilona vagyok (1997.07.31.) a Toldi Miklós Él. iskola tanulója. A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is

Részletesebben

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27.

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Beszámoló Franciaország, Marcoussis a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Október 06. szombat: 13:40-re megérkeztünk az északi repülőtérre (Roissy Charles de Gaulle). Marcoussis 25 km-re

Részletesebben

2012. november 22 december 9.

2012. november 22 december 9. 2012. november 22 december 9. Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole du

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Dánia Nykobing Falster SOSU

Dánia Nykobing Falster SOSU Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló 2012.10.06 (szombat) Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló - Délelőtt 11:40-kor indulás a Liszt Ferenc reptérről, EasyJet géppel. 13:40-kor megérkeztünk Párizsba, a Roissy Charles de Gaulle repülőtérre.

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

Dánia magyar szemmel

Dánia magyar szemmel Dánia magyar szemmel Bandula Dominika 1.hét. 2017. november 5-én (vasárnap) indult a transzferünk a pesti reptérre. A repülés gondmentesen zajlott és miután a késő esti órákban megérkeztünk a koppenhágai

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban Hegesztés nemzetközi gyakorlatban LdV-HU-13-IVT-1017 Négy hetes szlovákiai gyakorlat 2014.02.08.-2014.03.08. Készítette: Molnár József 1. nap Utazás 2014. február 08. Február 8.-án indultunk reggel 8-kor

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016. Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2008

Finnországi beszámoló 2008 Finnországi beszámoló 2008 Szakmai gyakorlat Rovaniemiben Készítette: Kerékgyártó Ádám Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Középiskola 2008.03.27. Csütörtök: Délelőtt 11:40-kor elindult

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika [ HATÁRTLANÉPÍTÉSZET] Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Ez a hét gyorsan eltelt és csupán

Részletesebben

München Munkanapló

München Munkanapló 2015. 02. 05. 02. 26. München Munkanapló 02.05. Indulás 7:15-kor Érkezés Münchenbe 14:30-ra A müncheni diákok és Gregor Hanke vártak minket a pályaudvaron. Elkísértek minket a szállásunkra, majd este együtt

Részletesebben

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21.

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Kiutazók: Kovács Györgyi pedagógus Kis Angéla 8.b osztályos tanuló Zakupszky Lili 8.b osztályos tanuló 1. nap II.17. hétfő Hajnali 3 óra

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink

Részletesebben

Kubik Adrienn Beszámoló

Kubik Adrienn Beszámoló Kubik Adrienn Beszámoló A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

HU01-KA mobilitási project szeptember 26- október 23.-áig szeptember 26. ( Hétfő )

HU01-KA mobilitási project szeptember 26- október 23.-áig szeptember 26. ( Hétfő ) 20016-1-HU01-KA102-022601 mobilitási project 2016.szeptember 26- október 23.-áig 2016.szeptember 26. ( Hétfő ) A vasárnapi korán kelés és a fárasztó utazás után szerencsére sokáig tudtunk pihenni, ugyanis

Részletesebben

Finnországi beszámoló

Finnországi beszámoló Finnországi beszámoló 2011.10.24 hétfő Épségben megérkeztünk Helsinkibe. Az iskola kis mikrobuszával jöttek értünk a repülőtérre. Útközben megálltunk hideg élelmet vásárolni, a szállásra érkezés után megvacsoráztunk.

Részletesebben

Németországi szakmai gyakorlat

Németországi szakmai gyakorlat Németországi szakmai gyakorlat Munkanapló: Orbán Gellért 1. nap: Korán reggel indult el csapatunk a Keleti-pályaudvarról. Az időjárás Magyarországon elviselhető volt, ellenben amikor 7 és fél óra múlva

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Előzmények A repülő időben szállt fel, nem volt fennakadás, késés. A gép reggel 9:50 kor indult el és 2,5 óra alatt értünk Svédországba (Malmö-be). A fogadtatás

Részletesebben

Ausztria, Szőlész- borász mérnök Bsc.

Ausztria, Szőlész- borász mérnök Bsc. A szakmai gyakorlatomat Eisenbergben(Ausztria) végeztem a Groszer Wein GmbH-nál(borászat). Az Erasmus+ programról a hallgatótársaimtól értesültem. A gyakorlatomat, azért akartam külföldön végezni, hogy

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program

Leonardo da Vinci mobilitási program Leonardo da Vinci mobilitási program Nemeslaki Rita beszámolója Münster az Aa folyó partján helyezkedik el, a Vesztfáliai-alföld szórványtelepülésekkel és majorságokkal teli Münsterland elnevezésű részén.

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának

Részletesebben

Munkanapló. Bodó Tamás Rovaniemi, Finnország 2011. március 21 - április 10. Március 21. (hétfő)

Munkanapló. Bodó Tamás Rovaniemi, Finnország 2011. március 21 - április 10. Március 21. (hétfő) Munkanapló Bodó Tamás Rovaniemi, Finnország 2011. március 21 - április 10. Március 21. (hétfő) Budapestről késéssel, 12:20-kor indult a repülőgépünk és körülbelül 18:00 után értünk Rovaniemibe. Hóesés

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata

Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata Biberach 2015.09.06-09.25. Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata Gyakorlat felépítése: A gyakorlat két hét tanműhelyi gyakorlatból és egy hét céges gyakorlatból állt. Résztvevők A Szegedi

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Jecsmenik Arnold beszámolója

Jecsmenik Arnold beszámolója Jecsmenik Arnold beszámolója Augusztus 3-án (pénteken) reggel repültünk Skócia felé. Én már ültem egy párszor repülőn, de mint máskor, most is nagyon élveztem. A repülőn alig vártam már, hogy megérkezzünk

Részletesebben

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

nap nap

nap nap 2017.10.03.-1.nap A repülőgép 15.30-kor indult Portugáliába. Ma repültem először, nagyon izgalmas volt. A gép Portóban szállt le, helyi idő szerint 19.00-kor. Leszállás után vártak minket, és egy kisbusszal

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg Rodosz Rodosz egy kis sziget Görögországban, ahol 6-an voltunk 6 hétig szakmai gyakorlaton. Májusban, amikor jelentkeztünk még merni se gondoltam volna, hogy én oda kijutok valamikor is, túl szép volt,

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Erasmus+ : Lengyelország

Erasmus+ : Lengyelország Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is

Részletesebben

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL 2013. ÁPRILIS 18 30 BERUFLICHE SCHULE SCHWALMSTADT, NÉMETORSZÁG KÉSZÍTETTE : Hamza Andor 2013.04.18 csütörtök Ezen

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15 2010. április 12-én 7.10-kor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Kísérő tanáraink Bagyinszki Anett és Elekné Ludányi Zsuzsanna voltak. Az utazás igencsak hosszú volt, délután kb. 15.00-ra értünk

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 2012. április 21. Szombat Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 10:00-kor találkoztuk a többiekkel Ferihegyen, a 2B terminálon. Az utunk zökkenőmentesnek ígérkezett

Részletesebben

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien Erasmus + 2015 Készítette: Csurgai Vivien 1.NAP Délelőtt megismerkedtünk a szállásunk közvetlen környékével. Ez olyan mintha egy farm lenne, ahol 4-5 családi ház, szántóföldek és néhol állatok vannak.

Részletesebben