A G R O F E E D S Z A R V A S M A R H A H Í R L E V E L E

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A G R O F E E D S Z A R V A S M A R H A H Í R L E V E L E"

Átírás

1 Levél n e g y e d é v e s s z á m A G R O F E E D S Z A R V A S M A R H A H Í R L E V E L E Egy nagyon nehéz év után kívánunk Önöknek sikeres, eredményes új esztendőt. Tudjuk, hogy minden egyes apró eredményért verejtékesen meg kell küzdeni. Sajnos a piaci és gazdasági feltételek nem mindig támogatják a szorgalmas, hozzáértő munkát végző gazdálkodót. Viszont egyre inkább megtanuljuk, miként tudunk a gazdaságot és az ágazatot sújtó válság körülményei között és annak hatására új utakat keresni, hatékonyságot növelni. Ebben a munkában partnereink a továbbiakban is számíthatnak munkatársaink segítségére. Vállalataink szakembereink lelkiismeretes, hozzáértő munkája, közös útkeresése segít megoldást találni az új kihívásokra. Ez az igazi erősségünk. Ez a magyar mezőgazdaság igazi erőssége. Agrofeed 29 Eredményes évet zárt 29-ben az Agrofeed Kft. Az állattállomány és takarmánygyártás további csökenése ellenére is növelni tudtuk értékesítésünket. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden egyes partnerünknek az együttműködést, a közösen elvégzett munkát. Magunk részéről mindent megteszünk, hogy termékeink minőségével, szolgáltatásaink szakszerűségével 21-ben is hozzájáruljunk partnereink eredményes gazdálkodásához. Szekeres István ügyvezető igazgató Minden kedves olvasónknak eredményekben gazdag Boldog Új Évet Kíván az Agrofeed csapata!

2 A tejtermelő telepek életében az utánpótlás felnevelésének meghatározó szerepe van, mivel ebben az időszakban tesszük le a későbbi nagy tejtermelésű tehénállomány alapjait. Az üszőfelnevelés színvonala bizonyítottan nagy hatással van a jövőbeni termelésre, reprodukcióra és az állomány gazdasági eredményére. A tehéntartáson belül az üszőnevelés egy hosszú improduktív szakasz, amely az ellésig csak kiadásokkal jár, ezért nem mindegy, hogy ez az időszak milyen hosszú és a felnevelt üsző milyen hosszan tud termelésben maradni. A termelésbe állítás után a befektetés megtérül-e, tud profitot termelni a tejtermelés időszakában, vagy a megtérülése előtt már selejteződik. Cél, hogy a tehenek magas termelési szint mellett, megéljék és sikeresen teljesítsék a harmadik vagy akár a további laktációikat. Jelen cikkünkben az Agrofeed Kft. borjú-, és üszőnevelési programját mutatjuk be. Útmutatónk célja, hogy egy egészséges, jó konstitúciójú, hosszú élettartamra képes, nagy termelésű, kiváló szaporulati jellemzőkkel rendelkező tehénállományt alakítsunk ki minél rövidebb felnevelési időszak alatt, minél olcsóbban. Megfelelő üszőnevelési program segítségével az üszők hónaposan tenyésztésbe vehetők, így az első ellés átlagos ideje 24 hónapra csökkenthető. kg A G R O F E E D MARHA LEVÉL A G R O F E E D MARHA LEVÉL tehén üsző liter 1.sz ábra Üszők ellés előtti testtömege és a várható laktációs termelés. Előszó Az ellési nehézségek elkerülése érdekében csak a jól fejlett üszőket vegyük tenyésztésbe. Az első termékenyítés optimális idejét sokkal inkább az üsző testtömege határozza meg, mint az életkora. A nagyobb testtömegű üsző amellett, hogy ellés után jobbak a termékenyülési paraméterei, magasabb tejtermelésre is prognosztizált (1. sz. ábra). A gazdasági előny nyilvánvaló. 1 kg testtömegtöbblet = + 7 liter laktációs termelés. 5 kg testtömegtöbblet = + 35 liter/első laktáció, 3 laktáción keresztül + 1 liter/életteljesítmény Cél: Üszők 24 hónapos korban elljenek Testtömeg: 635 kg ellés előtt 545 kg ellés után A cél elérése érdekében a következő alapelvek betartása ajánlott: 1. A lehető legjobb start biztosítása az első 3 életnapban (kolosztrumitatás) 2. A bendő fejlődésének maximalizálása (tejitatás időszaka) 3. A kitűzött testtömeg elérése a lehető legjobb költséghatékonyság mellett A borjú életének első heteiben elkövetett hibák, ritkán hozhatók helyre, tönkretéve a befektetésünket egy életre. Az első néhány hónap a borjú életében sokkal fontosabb, mint azt sokan gondolnák. A következőkben megtárgyaljuk a legfontosabb tudnivalókat, amelyek birtokában a borjúnevelés eredményessé tehető. A jó borjúnevelés még a borjú megszületése előtt kezdődik. Megfelelő higiénia betartása az ellés során alapvető feladat a betegség megelőzés (hasmenés) érdekében. Higiénia A borjúnevelés három szakaszra bontható: I. Föcstejes, kolosztrum itatás időszaka (-3 nap) II. Tejpótló itatás időszaka (6 napos korig) III. Utónevelési időszak (6 hónapos korig) I. Kolosztrum itatás A borjú antitestek nélkül születik meg. A borjú szervezete 8-12 napos korig ugyanis egyáltalán nem, 6-8 hetes korig pedig csak kis mennyiségben termel ellenanyagokat. A szervezetét érő fertőzések elleni védekezésben kizárólag az anyja tejében a föcstejben lévő immunanyagokra számíthat. A kolosztrum itatás sikerét 4 alapvető tényező befolyásolja: Minőség: milyen magas az IgG koncentráció a kolosztrumban Időzítés: milyen gyorsan jut hozzá a borjú a kolosztrumhoz Mennyiség: mennyi kolosztrumot kap Tisztaság: a kolosztrum pathogéntartalma Minőség A föccstej immunglobulin tartalma az elléstől eltelt idővel párhuzamosan rohamosan csökken. A második fejésnél már 65 %-ra, a harmadik fejésnél pedig 4%-ra csökken az immunglobulin tartalom az első fejéshez képest. (1. táblázat) Fejések száma Összetevők Kolosztrum Átmeneti tej Teljes tej Száraz anyag % zsír % fehérje, % Antitest, % Laktóz, % Ásványi anyagok, % A vitamin, ug/dl Folley and Otterby, sz. táblázat Föccstej összetételének változása az elléstől eltelt idő függvényében A kolosztrumot az IgG tartalom alapján osztályozzuk. Az > 5 gramm /liter IgG tartalom a megfelelő. Az elsőborjas tehenek föccstejében a többször ellett tehenekéhez képest az immunglobulin tartalom kisebb. Azon tehenek föccstejében is alacsonyabb az immunglobulin szint, amelyeknél a szárazonállás időszaka rövidebb volt, mint 4 hét. BORJÚNEVELÉS Időzítés A nagymolekulájú immunglobulinok a bélfalon keresztül jutnak a vérbe. Ez a képesség azonban az ellés elteltétől folyamatosan csökken két okból kifolyólag. A bélszövet sejtjei az elléstől számított 24 óra elteltével már nem engedik a makromulekulákat sértetlenül átjutni a bélfalon (2. sz. ábra) Az emésztőrendszerben az első 12 órában még alacsony mértékű az enzimtermelés, így válik lehetővé, hogy a makromulekulák lebontás nélkül jussanak el a bélfalig sz.ábra Immunglobulin abszorpció alakulása az idő függvényében Elléstől eltelt idő (óra) Az 3.sz. ábra a kolosztrum itatás megkezdésének a hatását mutatja a borjú vérszérum IgG tartalmára Immunglobulin felszívódás (%) Vérszérum IgG g/l Elléstől eltelt idő (óra) MENNYISÉG A borjú megszületése utáni első 12 órában testtömegének 1-15%- nak megfelelő mennyiségű kolosztrumot kell hogy kapjon, kétszeri itatás során, melynek első felét az első 4-6 órában, a maradékot 12 óráig. Pl. 4kg borjúnak 4 liter kolosztrumot szükséges adni itatásonként 2-2 literrel. borjú túlélési esélye % > 1 g/l < 1 g/l sz.ábra Borjú vérszérum IgG tartalma az idő függvényében Source: Journal of Dairy Science (1979) 62: sz.ábra A vérszérum IgG tartalmának hatása a borjú túlélésére Source: USDA NAHMS Report, National Animal Health Monitoring System, 1993

3 A G R O F E E D MARHA LEVÉL A G R O F E E D MARHA LEVÉL Azon borjaknál, amelyek nem kapnak elegendő ellenanyagot alacsonyabbak a gyarapodási mutatók és nagyobb az elhullás aránya. (4.sz.ábra) Cél: a borjú vérében 15 mg/l immunglobulin legyen. A kolosztrum napi 3-4 alkalommal történő itatását (itatásonként 1,5-2 liter) a 72. óráig folytassuk, az emésztőrendszerben fellépő megbetegedések megelőzésére. TISZTASÁG A kolosztrum-itatásnál figyeljünk a kolosztrum tisztaságára. A minőségét nemcsak az IgG magas tartalma jelenti, hanem az alacsonyabb szennyezettség (vér, mastitis, baktérium) is. Itassunk olyan kolosztrumot, amely: Baktérium szám 1. CFU/ml Összes koliform 1. CFU/ml Tiszta és száraz legyen az első fejés előtt Tartsuk tisztán a tőgyet, a fejőkészüléket és az itatókat. A borjak erős immunrendszerének köszönhetően nagyobb a testtömeggyarapodás, jobb a takarmányhasznosítás, kisebb az elhullás és az állategészségügyi kiadás. Mindezek következtében a telep 4-5 ezer forint megtakarítást könyvelhet el borjanként. II. Tejpótló itatás időszaka (4 nap - 6. hét) A borjú bendője kezdetben lényegesen kisebb az oltónál (kb. 3%-a), a táplálékot kizárólag az oltógyomorban és az emésztő-csatornában termelődő enzimek emésztik, azaz a borjú ebben a korban szinte monogasztrikus állatnak tekinthető (5.sz.ábra). Az emésztőrendszer enzimjei kizárólag a tejben lévő táplálóanyagokat képesek tökéletesen bontani. Tehén Borjú nyelőcsővályú bendő 25% 7% oltógyomor Bendő 7% 15% leveles recés 5.sz.ábra A szarvasmarha emésztőrendszerének fejlődése A bendő fejlődés elsődleges stimulálója a szilárd takarmány fogyasztás megkezdése: A takarmánybontás során felszabaduló anyagcseretermékek főként illózsírsavak serkentik az előgyomrok fejlődését, a bendő papillázotságát. (kémiai inger). A megfelelő fali izomzat valamint a bendőpapillák kifejlődéséhez a szilárd takarmány okozta fizikai ingerre is szükség van. Azoknál a -6 hetes borjaknál, ahol megnövelték 5%-al a napi táplálóanyag felvételt, s megváltoztatták az alapvető aminosav összetételt, az átlagos napi gyarapodást több mint 7%-al sikerült növelni. A borjútáp nem tartalmazhat 2%nál nagyobb arányban fehérjét, ugyanis ennél nagyobb mértékben képtelen a borjú a takarmányt hasznosítani. Ez persze függ a takarmányfogyasztás mértékétől. Jó minőségű, ízletes borjútáp esetén nagy fogyasztás mellett elegendő a 18%-os fehérjetartalom. Életkor Tejpótló liter /itatás Itatások száma Borjútáp Várható testtömeg -3 nap Kolosztrum 1,5-2 Minimum 3 ad.lib. 4kg testtömeg min. 4-7 nap Tejpótló 2-2,5 2-3 ad.lib hét Tejpótló 2,5 2 ad.lib hét Tejpótló 3 2 ad.lib hét Tejpótló 3,5 2 ad.lib. 28 naposan 5 kg 5. hét Tejpótló 3,5 2 ad.lib hét Tejpótló 2,5 2 ad.lib hét Tejpótló 2 2 ad.lib hét Tejpótló 2 1 ad.lib hét Tejpótló 1,5 1 ad.lib. 66 naposan 75 kg 12.hét ad.lib. 84 naposan 1 kg 2. táblázat. Itatásos borjú takarmányozási javaslata Három nappal az ellés után átválthatunk a napi kétszeri teljes tej vagy tejpótló itatására. Teljes tej esetén (4%zsírtatalom) napi 4-5- liter itatása javasolt az első hónapban. Tejpótló itatáskor (alacsonyabb a zsírtartalom 2%) 5-6 litert itassunk naponta. 4 és 8 hetes életkor között az itatott tej mennyisége fokozatosan csökkenthető napi 2-3 literre. A tejpótlót 4 C hőmérsékleten itatva nagyobb gyarapodási mutatókat érünk el, ugyanis a melegen történő itatáskor nagyobb energia hányad fordítható a növekedésre. Minden nap ugyanabban az időben itassuk a borjakat. A borjútápot már a második napon felkínálhatjuk a borjaknak. Fontos hogy csak kis mennyiségben (kb.,2kg) adjuk és mindennap cseréljük le az etetőben maradt tápot frissre. Borjútáp fogyása (g/nap) Elléstől eltelt idő (hét) 6.sz.ábra Borjú takarmány fogyasztásának alakulása A jó minőségű tápot a borjú rágcsálni kezdi és pár napon belül már kisebb mennyiséget el is fogyaszt belőle (6.sz. ábra). A tejitatási időszak hosszának megítélésénél fontos, hogy 42 napnál ne legyen rövidebb, mert ennyi időre minimálisan szükség van a bendőműködés érdemi beindulásához. Választási kritérium: 65-75kg-os testtömeg és a napi borjútáp fogyasztás érje el az 1 kg-ot. A borjú 6-7 napos életkorban már 1 kg szilárd takarmányt, 9-1 napos korban pedig már 2 kg-ot is elfogyaszt naponta. A táplálóanyag fermentációjához sok vízre van szükség. A bendőtartalom szárazanyag tartalma optimális esetben 12%. Víz hiányában nem nő a baktérium tömeg, csökken a fermentáció. A víz hiánya a rossz fermentáció miatt hasmenés okozója lehet, ill. kórokozó mikroorganizmusok szaporodhatnak el. A tej vagy tejpótló nem tekinthető a baktériumok számára hozzáférhető folyadéknak, mert nagy része kikerüli a bendőt és a recésgyomrot. A borjak vízigénye az első hónapban napi 8-1 l, a második hónapban napi 1-15l. Mivel a tejjel ennyit nem vesznek fel, a különbséget ivóvízzel kell biztosítani. Ennek hiánya esetén az állatok nem vesznek fel megfelelő mennyiségű szárazanyagot, az abrakfelvétel visszaesik. III. Utónevelési időszak A borjak tejről, tejpótlóról való leválasztásával túljutunk egy költséges és veszélyekkel teli (betegségek, elhullás) időszakon. A választást 5-9 napos kor között végezzük. A borjak élőtömege ekkor rendszerint 7-1 kg. Ezután a borjak a csoportos utónevelőbe kerülnek, az utónevelés 5-6 hónapos korig, azaz a 18-2 kg-os testtömeg eléréséig tart Élősúly kg Abrak Élősúly Széna 3 4 Hónapok 5 6 Víz Fogyasztás kg 7.sz.ábra Borjú fejlődése takarmány-, és vízfogyasztása 3-6 hó között Választás utáni teendők Választás után 1-2 hétig egyedi ketrecben tartás Javasolható 4-6 borjúból tranzíciós csoport kialakítása Étvágy szerint borjú indító granulátum + ivóvíz Kiváló minőségű széna etetése, ha a startertáp felvétel meghaladja a napi 1,4-1,5 kg-ot Ezután üsző csoportok kialakítása Erjesztett takarmány /szilázs, szenázs/ és legeltetés ne legyen 6 hónapos korig 6 hónapos kortól, 2 kg-os testtömeg elérésekor váltsunk növendék takarmánykeverékre. A napi adag függ a tömegtakarmány minőségétől, de maximum 2,5 kg/nap A következőkben a hangsúlyt a borjú nevelésben a kitűzött testtömeggyarapodás megvalósítására kell helyezni (4.sz. táblázat). Hónapok Napi testtömeg-gyarapodás g/nap Testtömeg az időszak végén Ellés után sz. táblázat Javasolt testtömeggyarapodási mutatók Holstein Fríz üszőknél A bendő érdemi működése 4-5 hetes életkorban indul meg, és a növekvő szilárd takarmány-fogyasztás hatására az 5-6. életnapon átveszi a főszerepet a takarmányok emésztésében. Táplálkozás-élettanilag ettől az időponttól lehet a borjút kérődző állatnak tekinteni. Az elsődleges feladat, hogy a borjút törésmentesen szoktassuk át a folyékony táplálékról a szilárd takarmányra. Ennek eléréshez a bendőfejlődés folyamatát kell meggyorsítanunk. Megfelelő etetési stratégiával és kiváló minőségű takarmánnyal a bendő gyorsan fejleszthető már az első élethetekben. Az előgyomrok fejlődéshez elengedhetetlen, hogy mikroorganizmusok kerüljenek a bendőbe, amik a bendőbe kerülő szilárd takarmányt elkezdik bontani. Agrofeed borjú indító takarmánykeverék előnyei Könnyen emészthető rost / NDF/ tartalom fizikai és kémiai stimuláció a bendő fejlődéséhez Ideális emészthető lizin és aminosav arány a borjú első hétében még nem a kérődző emésztés a meghatározó Nyersfehérje tartalom: 18 % intenzív fejlődést biztosít Granulált fizikai struktúra biztosítása A borjak nagy fejlődési energiával rendelkeznek, ezt kihasználandó az abrakfogyasztást fokozatosan 2-2,5 kg-ra kell növelni, jó minőségű széna etetése mellett. Az utónevelésnél a fő szempont már a bendő megfelelő takarmányozása. (3.sz. táblázat, 7.sz. ábra) Szárazanyag felvétel /kg/ 3-7 Nyers fehérje % szárazanyagban Bypass fehérje % nyers fehérjében 35-4 Összes emészthetőség % 7-74 NEg MJ/kg 5,2-5,6 3.sz. táblázat Intenzív növendék nevelés táplálóanyag irányelvei 3-6 hó között

4 Az üszők takarmányozása három szakaszra bontható 1 éves korig 1 éves kortól 22 hónapos korig vagy 8 hónapos vemhességig 22 hónapos kortól az ellésig Választástól egyéves korig Egyéves korukig az üszők nagy növekedési eréllyel rendelkeznek (8-85 g/nap testtömeggyarapodás). Az üszők növekedését akkor tekintjük megfelelőnek, ha 1 éves korukra elérik a kifejlettkori testtömeg 5%-át, a 3-32kg-ot. Az első szakaszon belül a 3-9.hónap takarmányozása kiemelt jelentőséggel bír, mert ez a tőgymirigy fontos fejlődési időszaka (tőgyparenchyma fejlődése 3,5-ször gyorsabb, mint a testi sejtek). (8.sz.ábra) SZÜLETÉSTÕL 3 HÓNAPOS KORIG : 3 HÓNAPOS KORTÓL 9 HÓNAPOS KORIG: LASSÚ GYORS 9 HÓNAPOS KORTÓL LASSÚ 8.sz.ábra A tőgyparenchyma fejlődésének üteme Ezen időszak alatti elégtelen fehérje-, és túlzott energia bevitel negatív következményei: zsírfelhalmozódás a tőgykezdeményben, csökkentve ezáltal tejtermelési potenciált korlátozza a testalkat, ráma kifejlődését Az ivarérettség elérése előtti (9 hónap, 25 kg) hízlaló takarmányozás gátolja a tőgyszövet szekrécióját és/vagy a tőgy mirigy növekedést. Az elhízás megelőzésére a takarmány fehérje szintjét állítsuk be 16%-ra. (5.sz. táblázat) Szárazanyag felvétel /kg/ 7-9 Nyers fehérje % szárazanyagban Bypass fehérje % nyers fehérjében 25-3 Összes emészthetőség % 66-7 NEg MJ/kg 4,2-4,9 5.sz. táblázat Intenzív növendék nevelés táplálóanyag irányelvei 6-12hó között A G R O F E E D MARHA LEVÉL A G R O F E E D MARHA LEVÉL Tömegtakarmány A fő hangsúly már a szálas és tömegtakarmányokra esik Fő takarmányok a szálasokból készült szénák, szenázsok, a silókukorica, vagy egyéb szilázsok Nem szerencsés, ha csak szilázst etetünk szálas és tömegtakarmányként Mellőzzük a 3 %-nál kevesebb szárazanyagot tartalmazó szilázsokat Jó ha az adagokban nagyobb mennyiségű széna, 7 8 hónapos kortól elsősorban réti széna van. ÜSZŐNEVELÉS Abrakkarmány Ebben az időszakban a fiatalkori növekedési erély kihasználása miatt bőséges, teljes értékű táplálóanyag-ellátás szükséges. A bendő erre az időre ugyan már teljesen kifejlődik, az állatok takarmányfogyasztó-képessége ekkor még csekély. A kívánatos tömeggyarapodás csak nagy energia és fehérje-tartalmú takarmányok etetésével érhető el. (2-3 kg abrak-kiegészítés) 1 éves kortól 22 hónapos korig vagy 8 hónapos vemhességig 9 hónapos (12 hó) kor felett, amennyiben jó minőségű tömegtakarmányokat etetünk, nem szükséges külön koncentrált takarmány etetése. Ásványi-anyag ellátásról azonban ekkor is gondoskodnunk kell premix etetéssel. Gyengébb tömegtakarmányok pl. szalma etetésekor azonban tápkiegészítés javasolt. Általános irányelvként a következőképpen etessünk: 1 kg táp alapként + 1 kg táp minden 1 kg testtömegre Az egy évnél idősebb üszőket egészen addig, amíg a vehemépítés nem támaszt nagyobb igényeket, csak mérsékelt energiaellátásban szabad részesíteni (6.sz. táblázat). A takarmányozást döntően tömegtakarmányokra kell alapozni. A bendőt fel kell készíteni a nagy mennyiségű tömegtakarmány befogadásához. Kerülnünk kell azonban a nagy adagban történő kukorica szilázs etetését, mert könnyen túlhizlalhatjuk az állományt, melynek következtében gyakoribb az ellési nehézség. Az energiával bőségesen ellátott üszők tehénkori hasznos élettartama akár két évvel is csökkenhet. Szárazanyag felvétel /kg/ 9-12 Nyers fehérje % szárazanyagban Bypass fehérje % nyers fehérjében 15-2 Összes emészthetőség % 6-66 NEg MJ/kg 3,3-3,8 6. sz. táblázat Intenzív növendék nevelés táplálóanyag irányelvei hó között Ebben a szakaszban történik a vemhesítés. Az üszők kb. 35 kg-os testtömegtől vehetők tenyésztésbe, (amennyiben a kitűzött testtömeggyarapodást elértük) hónapos életkorban. 22 hónapos kortól az ellésig A vemhesség utolsó két hónapjában jelentősen megnő az üszők táplálóanyag-szükséglete, mivel a magzat gyors fejlődésnek indul. Az üszőknek még saját testállományukat is növelni kell, hiszen ekkor még nem érték el végleges fejlettségüket. Az abrak mennyiségét ebben a szakaszban növeljük meg fokozatosan 3-4kg-ra a takarmányadagban, egyrészt felkészíteni a bendőflórát az ellés utáni nagy abrakfelvételre, másrészt kielégíteni a tehén megnövekedett táplálóigényét (saját testállomány+magzat). (7.sz. táblázat) Az ellést megelőző 8-4. héten az abrak mennyisége 1,5-2 kg, az ellést megelőző 4 hétben pedig 3-4 kg. Ekkor 4 kg széna mellett a friss fejőstehenek napi adagjának 3-5%-át kapják az üszők Az ellési bénulás elkerülése végett különösen fontos a foszforellátás növelése (1: 1 Ca: P arány). A fő hangsúly a szálas és tömegtakarmányokra esik A jó minőségű széna etetése (3-4kg/nap) nélkülözhetetlen. A takarmányok minőségére, vitamin- és ásványianyag-tartalmára azonban fokozottabban kell ügyelnünk. Figyeljünk az optimális ellés előtti kondíció kialakítására, mert meghatározó szerepe van a tehenek termelésére, egészségi állapotára. Az üszőnevelés lerövidítésével csökkenthetem a improduktív napok számát és korábban termelésbe állítva az üszőt a bevételi oldalt növelhetem. Ez egy drágább, intenzívebb takarmányozást feltételez, de eredményével többlet üszők állíthatók elő azonos időn belül (9.sz. ábra). Legdrágább Takarmány adag Ft/nap Legolcsóbb Hagyományos Üszőnevelés Átl. napi ttgy.: 65-7gr Vemhesítési idő: 5-54 nap Ellés ideje: hónap Üszőnevelés költsége optimális esetben Többlet üsző Plussz takarmány Ft/nap Az idő = PÉNZ! Első ellés ideje Első ellés idejének kitolódása 9.sz.ábra Üsző előállítás hatékonysága AGROFEED program Átl. napi ttgy.: 75-85gr Vemhesítési idő: 42 nap Ellés ideje: hónap Az általunk kínált takarmányozási technológia többlet költséget jelent üszőnként a hagyományos nevelési módhoz képest. Ha viszont a korábbi elletés okozta kiadáscsökkentést számítjuk, a kiadások még a várható magasabb termelési szint számítása nélkül is megtérülnek. A testtömeg nagyobb hatással van az ivarérésre és a termelékenységre, mint az életkor (8. sz. táblázat). Intenzívebb felnevelés során nagyobb az ellés előtt elérhető testtömeg, így ellés után, kevesebb energia fordítódik a testtömeg további növelésére, és több energia jut a tejtermelésre. ÖSZEFOGLALÁS Szárazanyag felvétel /kg/ 1-11 Nyers fehérje % szárazanyagban 13,5-15 Bypass fehérje % nyers fehérjében NEl MJ/kg 6,4-6,7 A kívánatos immunstátusz eléréséhez célszerű az üszőket a várható ellés előtt 1-2 hónappal arra a tehenészeti telepre szállítani, ahol elleni fognak. Az ott honos kórokozók antigénhatásaival szemben telep-specifikus immunanyagokat képeznek, amelyeket az utódaiknak adhatnak át a kolosztrális immunitás jóvoltából. Állomány laktációs átlaga 5 l 5-8 l 8 l Születési testtömeg kg Tenyésztésbevételkori testtömeg kg Tenyésztésbevétel ideje nap Ellés előtti testtömeg kg Ellési életkor hó Átl.testtömeggyarapodás kg/nap,65,7+,77 8.sz. táblázat: Testtömeg Életkor Testtömeggyarapodás TEJTERMELÉS A következő diagram mutatja be az egy tehénre jutó, a tehén élete során felmerülő költségek és bevételek különbségének (eredmény) alakulását havi bontásban és göngyölítve, végső soron az adott tehén által termelt gazdasági haszon (pozitív vagy negatív) nagyságát. Ft/hó Lerövídíteni a felnevelés idejét? Milyen hatással lesz az eredményességre? Milyen hatással van a laktációra? 7. sz. táblázat Intenzív növendék nevelés táplálóanyag irányelvei 22 hó-ellés között Eredmény Ft havonta összesen életkor

5 A G R O F E E D Viva Borjú Indító Takarmánykeverék Cikkszám: VBT-21A Termék leírás: A Viva Borjú Indító Takarmány keverék egyfázisú táp, amely biztosítja a borjak megfelelő testtömeggyarapodását és törésmentes felnevelését. Lehetőséget nyújt a borjak korai elválasztására. Előnyei Fehérje tartalma segít a kiegyensúlyozott fehérje ellátásban. Növeli a testtömeggyarapodást, biztosítja a borjak fejlődését. Magas biológiai értékű, könnyen emészthető alapanyagokat tartalmaz,ami elősegíti a korai és törésmentes leválasztást. Biztosítja a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat. Speciális rostforrásból származó, magas rosttartalma elősegíti a korai és megfelelő bendőműködés kialakulását, növeli a takarmány felvételt. Ízletes, granulált takarmány. Szárazanyag % 88, Ne l MJ 6,6 Nyersfehérje % 18, MFE g 116 MFN g 124 Nyerszsír % 4, Nyersrost % 9 Beltartalom Ca % 1,1 P %,4 Microvit A vitamin NE 12 D vitamin NE 2 4 E vitamin mg 75 Ne g MJ 4,8 Ne m MJ 7,1 Javasolt adag Egyfázisú borjú takarmányozás esetén napos korig adl. Kétfázisú borjú takarmányozás esetén 7-8 napos korig adl. MARHA LEVÉL Viva Borjú Nevelő Takarmánykeverék Cikkszám: VBT-22 Termék leírás: A Viva Borjú Nevelő Takarmány keverék biztosítja a borjak megfelelő testtömeggyarapodását és törésmentes felnevelését a választás után. Előnyei Fehérje tartalma segít a kiegyensúlyozott fehérje ellátásban. Növeli a testtömeggyarapodást, biztosítja a borjak fejlődését. Biztosítja a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat. Biztosítja megfelelő bendőműködést, növeli a takarmány felvételt. Ízletes, granulált takarmány. Használatával javul a borjúnevelés eredménye. Szárazanyag % 88. Ne l MJ 7,4 Nyersfehérje % 16.5 MFE g 11 MFN g 11 Bypass fehérje % 6, Nyerszsír % 3.4 Nyersrost % 8.7 Beltartalom Javasolt adag 7-8 napos kortól 18napos korig adl. Ca % 1,1 P %,6 Na %,2 A vitamin NE 8 D vitamin NE 25 E vitamin mg 62,5 Ne g MJ 5,2 Ne m MJ 7,9 A MARHA LEVÉL az Agrofeed Kft. lapja, készült 5 példányban Felelős szerkesztő: Dr. Kertész Tamás, Felelős kiadó: Szekeres István, Szerkesztőség: 922 Győr, Dunakapu tér 1. Tel.: (96) 55-62, fax: (96) , premix@agrofeed.hu, Tipográfia: Arttitude Design Kft. Központ: Agrofeed Kft. 922 Győr, Dunakapu tér 1. Tel.: (96) Fax: (96) Ügyfélszolgálat: 922 Győr, Dunakapu tér 1. Tel.: (96) (3) Üzem: 686 Szalkszentmárton, Vadas 7. Tel.: (76) Fax: (76)

Új tejpótló tápszer a Borjú takarmányozási programban

Új tejpótló tápszer a Borjú takarmányozási programban AZ AGROFEED KFT. SZARVASMARHA HÍRLEVELE 201 negyedéves szám Új tejpótló tápszer a Borjú takarmányozási programban 1 Az Agrofeed Borjútakarmányozási program 24 NuStart a természetes alapú hozamfokozó, amely

Részletesebben

ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Termékszám Megnevezés ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Beltartalom ME Nedvesség max.

ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Termékszám Megnevezés ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Beltartalom ME Nedvesség max. ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) 433-269 Termékszám Megnevezés 433-269 ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Beltartalom ME Nedvesség max. % 7,600 NE l min. MJ/kg 8,800 Ny.fehérje min. % 32,020

Részletesebben

Szárazonállás és tejtermelés összefüggései. (gyakorlati tapasztalatok)

Szárazonállás és tejtermelés összefüggései. (gyakorlati tapasztalatok) Szárazonállás és tejtermelés összefüggései (gyakorlati tapasztalatok) 2011. december 3. Dr. Bartyik János Az Enyingi Agrár ZRT. tevékenysége növénytermesztésen és állattenyésztésen alapul, a szarvasmarha

Részletesebben

ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 %

ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 % PÁLYÁZAT, TANÁCSADÁS, INFORMÁCIÓ Partner tájékoztató ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) Szarvasmarha Borjú: születési tömeg: 35-40 kg/db föcstej itatás: 3-10 napig tejpótló-szer itatás: 60-100

Részletesebben

OPTICON ELJÁRÁSSAL GAZDASÁGOSABB TERMELÉS - MAGYARORSZÁGON VÉGZET TELEPI KISÉRLET -

OPTICON ELJÁRÁSSAL GAZDASÁGOSABB TERMELÉS - MAGYARORSZÁGON VÉGZET TELEPI KISÉRLET - OPTICON ELJÁRÁSSAL GAZDASÁGOSABB TERMELÉS - MAGYARORSZÁGON VÉGZET TELEPI KISÉRLET - Tehenészet: MILKMEN Kft., Magyarország Összehasonlítás: deukalac UDP 41 és AminoPlus MILKMEN Kft. 800 nagy tejtermelésű

Részletesebben

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ A PROBLÉMA KÉRŐDZŐK A tejtermelés az ellést követően komoly energia ellátási, takarmányozási nehézségeket támaszt. Sajnálatos módon az ellést

Részletesebben

Borjak felnevelésének takarmányozása. Magyarországon

Borjak felnevelésének takarmányozása. Magyarországon Borjak felnevelésének takarmányozása Magyarországon Éliás Dávid vezető szarvasmarha szaktanácsadó Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. Az előadás témái 1. A tejtáplálás szakasza 2. A leválasztás és a szilárd

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok

Bábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok Bábolna Takarmányozási Program Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány

Részletesebben

INTENZÍV BROILER INDÍTÓ

INTENZÍV BROILER INDÍTÓ INTENZÍV BROILER INDÍTÓ Cikkszám: 4-131-012-01 Felhasználási javaslat: 0-14 napos korig Háromfázisos etetési technológiát teljes körűen kielégítő takarmány fajtától függetlenül, biztonságos, ellenőrzött

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Tejelő tehén /Borjú Borjútápszerek

Bábolna. Takarmányozási Program. Tejelő tehén /Borjú Borjútápszerek Bábolna Takarmányozási Program Tejelő tehén /Borjú Borjútápszerek 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány készítményeinket

Részletesebben

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK A mai rohanó világban egyre gyakrabban érkezik el az a pillanat, amikor összefut a nyál a szánkban és a nagymamáink által elkészített,

Részletesebben

A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék

A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék MELLÉKTERMÉKEK FELHASZNÁLÁSÁNAK CÉLJA - Nagy mennyiségben és folyamatosan

Részletesebben

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK Szarvasmarha- és juhtakarmányok Borjú starter koncentrátum 20% Termékszám: 923-000-00 Nettó súly: 20kg extrahált szójadara, lucernaliszt, MCP, takarmánymész, előkeverék

Részletesebben

MICHEL LEPERTEL Takarmányozási szaktanácsadó

MICHEL LEPERTEL Takarmányozási szaktanácsadó MICHEL LEPERTEL Takarmányozási szaktanácsadó Téléphone : 02.33.59.22.56 Télécopie: 02.33.90.11.44 50 800 VILLEDIEU LES POELES Email : dietalim@orange.fr A szarvasmarha takarmányozása Ne felejtsük el, hogy

Részletesebben

A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai. Sárközi Tamás UBM Feed kft

A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai. Sárközi Tamás UBM Feed kft A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai Sárközi Tamás UBM Feed kft Az előadás tárgya 1, Malac takarmányozás 2, Koca takarmányozás 3, Hízó takarmányozás 4, Malacszám növelésének lehetősége A SERTÉSTAKARMÁNYOZÁSI

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Takarmánykeverékek

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Takarmánykeverékek Bábolna Takarmányozási Program Malac Takarmánykeverékek Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról.

Részletesebben

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA Limousin tenyészüszők választási mutatóinak vizsgálata 1 () LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA KOVÁCS A. 1 -BÁDER E. 1 - MIHÁLYFI I. 2 -GYÖRKÖS I. 3 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-

Részletesebben

Energetikai alapon (1986-tól):

Energetikai alapon (1986-tól): Általános takarmányozástan gyakorlat Energiaértékelés - kérődző A táplálóhatás/táplálóérték jellemzése Takarmányegység egységnyi takarmány ellenében termelődött állati termék az összehasonlítás alapja

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Koncentrátumok

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Koncentrátumok Bábolna Takarmányozási Program Malac Koncentrátumok 1 Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról. Termékeinket

Részletesebben

Csoportos tartás és takarmányozás: monodiéta alapú takarmányozási rendszerben A csoportkialakítás az alábbiak szerint javasolt (a tejtermelés értékei

Csoportos tartás és takarmányozás: monodiéta alapú takarmányozási rendszerben A csoportkialakítás az alábbiak szerint javasolt (a tejtermelés értékei Részletes takarmányozástan gyakorlat Monodiétás takarmányozási rendszer Csoportos tartás és takarmányozás monodiéta alapú takarmányozási rendszerben A nagy létszámú állományok folyamatos és biztonságos

Részletesebben

BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand

BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény

Részletesebben

A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek felhasználása gazdasági haszonállatok takarmányozásában

A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek felhasználása gazdasági haszonállatok takarmányozásában Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési Minisztérium A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmányozásban Budapest, 2013. július 8. A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek

Részletesebben

Tejelő szarvasmarhák legeltetése: fajták, korcsoportok, lehetőségek. 1. előadás

Tejelő szarvasmarhák legeltetése: fajták, korcsoportok, lehetőségek. 1. előadás Tejelő szarvasmarhák legeltetése: fajták, korcsoportok, lehetőségek 1. előadás 1. Tejtermelő fajták Holstein-fríz szín: fekete/vörös szabálytalan tarka, tehén: 650-750 kg, bika: 1100 kg, teny. vétel: 16-18

Részletesebben

BROJLER Teljesítménymutatók

BROJLER Teljesítménymutatók 08 BROJLER Teljesítménymutatók An Aviagen Brand ROSS 708 BROJLER: Teljesítménymutatók Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Mezőgazdaság ismeretek emelt szint 1711 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók

Részletesebben

Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül

Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül Tejtermelő tehenek szaporításának nehézségei tenyésztői szemmel A tejtermelés világszerte szinte kizárólag holstein

Részletesebben

Robert van Buuren (Hollandia)

Robert van Buuren (Hollandia) Robert van Buuren (Hollandia) Tanulmányok: 2004-ben végzett a Wageningeni Egyetemen takarmányozási szakon. Korábbi munkahelyek: 2004 és 2007 között takarmányozási tanácsadó volt különböző tejelő és húsmarha

Részletesebben

WellCome. A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára

WellCome. A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára A legoptimálisabb indítás A modern baromfitartásban a naposcsibék első életnapjai kiemelten fontosak az állomány jövőbeni termelési eredménye szempontjából.

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Tejelő tehén / Tehén Koncentrátumok

Bábolna. Takarmányozási Program. Tejelő tehén / Tehén Koncentrátumok Bábolna Takarmányozási Program Tejelő tehén / Tehén Koncentrátumok 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány

Részletesebben

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában Dr. Gergácz Zoltán Ügyvezető igazgató Agárdi Farm Kft. Seregélyes-Elzamajor Agárdi Farm Kft. Tehenészete Seregélyes-Elzamajor

Részletesebben

A DDGS a takarmányozás aranytartaléka

A DDGS a takarmányozás aranytartaléka A DDGS (Distillers Dried Grains with Solubles) magyarra fordítva szárított gabonatörköly, aminek az alapanyaga kukorica. Kevéssé ismert, hogy a kukorica feldolgozásával előállított bioetanol nem a folyamat

Részletesebben

A rost szerepe a kocák takarmányozásában

A rost szerepe a kocák takarmányozásában A rost szerepe a kocák takarmányozásában Mézes Miklós Szent István Egyetem, Takarmányozástani Tanszék Gödöllő 1 Növényi sejtfal Nyersrost A nyersrost olyan növényi szénhidrátok komplex keveréke, amelyeket

Részletesebben

Kukoricaszilázs. Orosz- 2002, Józsefmajor

Kukoricaszilázs. Orosz- 2002, Józsefmajor Általános takarmányozástan gyakorlat Takarmányismeret 2. Tak. ismeret: erjesztéses tartósítás Alapfogalmak: silózás: tömörítés, anaerob körülmények, mikroorganizmusok, szerves savak, csökkenő kémhatás

Részletesebben

A betegségek megelőzése a fogantatás után kezdődik. Budapest, 2018, március 1. Jantijn Swinkels

A betegségek megelőzése a fogantatás után kezdődik. Budapest, 2018, március 1. Jantijn Swinkels A betegségek megelőzése a fogantatás után kezdődik. Budapest, 2018, március 1. Jantijn Swinkels A betegségek megelőzése a fogantatás után kezdődik Kulcsüzenetek A farmerek és állatorvosok feladata nem

Részletesebben

BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand

BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand BROJLER 708 Teljesítmény mutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény

Részletesebben

EURÓPA. ROSS 308 SZÜLŐPÁR Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand

EURÓPA. ROSS 308 SZÜLŐPÁR Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand EURÓPA ROSS 308 SZÜLŐPÁR Teljesítmény mutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 szülőpár állományok teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross 308 Szülőpár tartástechnológia kézikönyvvel

Részletesebben

Tudás, ami táplál AGROFEED PLUSZ

Tudás, ami táplál AGROFEED PLUSZ Tudás, ami táplál AGROFEED PLUSZ SZARVASMARHA TAKARMÁNYOZÁSI PROGRAM AGROFEED PLUSZ SZARVASMARHA TAKARMÁNYOZÁSI PROGRAM Hízómarhák Tejelő tehenek Szárazonálló tehenek Borjak 2 BEVEZETŐ Ezúton szeretnénk

Részletesebben

Partnereink termelési eredményei Vitafort takarmánnyal

Partnereink termelési eredményei Vitafort takarmánnyal Partnereink termelési eredményei Vitafort takarmánnyal A takarmány önmagában nem elegendő a magas színvonalú termeléshez. Termelést befolyásoló tényezők Takarmány Genetika Egyéb tényezők (menedzsment,

Részletesebben

TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia

TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia 1 TETRA-H nevelési és tojástermelési technológia A kettős hasznosítású TETRA-H nyugodt vérmérsékletű, színes tollú hibrid a külterjes tartást is kitűnően

Részletesebben

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET A Farmina bemutatja új irányvonalát, az Ecopetet. Hat speciális terméket kínálunk az ember legjobb barátjának, hiszen etetésükkel kapcsolatosan számos

Részletesebben

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TARTÁSTECHNOLÓGIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése ÁLLATTARTÁSI TECHNOLÓGIÁK, BORJÚ-, NÖVENDÉKNEVELÉS ÉS HÍZLALÁS - Az állattartási technológiák

Részletesebben

(Adalékkal kezelt repcedara, szójadara kiváltására)

(Adalékkal kezelt repcedara, szójadara kiváltására) (Adalékkal kezelt repcedara, szójadara kiváltására) 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 82-84. telefon: 06 30 473 9989 email: kapcsolat@fhpagrohaz.hu www.fhpagrohaz.hu 1. A takarmány-alapanyag nevének értelmezése

Részletesebben

Rediar a gél alapú védelem. Gyors segítség hasmenés esetén!

Rediar a gél alapú védelem. Gyors segítség hasmenés esetén! Rediar a gél alapú védelem. Gyors segítség hasmenés esetén! A hasmenés önmagában több borjú elhullását okozza, mint a többi ok együttvéve A borjú életének első heteiben óriási kockázatot jelent az újszülöttkori

Részletesebben

SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei

SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei 08 SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei 2013 An Aviagen Brand 1 ROSS 708 SZÜLŐPÁR 708 ÁLLOMÁNY: Takarmányok beltartalmi beltartalmi értékei értékei Bevezetés A kiadvány a Ross 708 szülőpár

Részletesebben

ANTIBIOTIKUM MENTESEN!

ANTIBIOTIKUM MENTESEN! 2015-16 Termékkatalógus nyulaknak HATÉKONY TAKARMÁNYOZÁS! JÖVEDELMEZÖ NYULTENYÉSZTÉS! ANTIBIOTIKUM MENTESEN! Nyúltenyésztés antibiotikummentesen!! Nagyon sok tényező befolyásolja az eredményes nyúltenyésztést.

Részletesebben

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-

Részletesebben

SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Nyúltartás

SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Nyúltartás SZENT ISTVÁN EGYETEM Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ Nyúltartás Nyúltartás Ajánlott fajta/genotípus:

Részletesebben

Premixek lovaknak. Agronatúr Kft. 9330 Kapuvár, Ipartelepi út. 9. Tel./fax: +36 96 245 176 Mobil: 06 20 9 50 60 46 www.agronatur.

Premixek lovaknak. Agronatúr Kft. 9330 Kapuvár, Ipartelepi út. 9. Tel./fax: +36 96 245 176 Mobil: 06 20 9 50 60 46 www.agronatur. Premixek lovaknak A termék tartalmazza mindazokat a vitaminokat, makró és mikroelemeket, melyekre a fokozott fizikai és szellemi igénybevételkor nagyobb mennyiségben van szüksége a szervezetnek és amelyeket

Részletesebben

A korszerű borjú- és növendéknevelés gyakorlata. Helyes döntések a borjak takarmányozásában. Elérendő célok a borjúnevelésben

A korszerű borjú- és növendéknevelés gyakorlata. Helyes döntések a borjak takarmányozásában. Elérendő célok a borjúnevelésben A korszerű borjú- és növendéknevelés gyakorlata Döntési helyzetek a borjúnevelés során Jelen írásunkkal szeretnénk bemutatni egy új technológiát és annak helyét a borjúnevelés hazai rendszerében. A későbbiekben

Részletesebben

Nyári forróság: takarmányozás és a klímaváltozás

Nyári forróság: takarmányozás és a klímaváltozás A bendőben ez az anyag semlegesíti a savfelesleget és hosszú ideig optimálisan tartja a ph-értéket, ráadásul mérsékli a bendő ph-jának ingadozását. Ez csak az egyik újdonság, amely a klímaváltozás okozta

Részletesebben

Nádudvar, április 5. Nagisz Rt. - Takarmánykeverõ

Nádudvar, április 5. Nagisz Rt. - Takarmánykeverõ Tisztelt partnerünk! A Nádudvaron megvalósult állattenyésztés indokolttá tette a megbízható minõségû, zökkenõmentes, magas színvonalú takarmánygyártás megteremtését. Így épült fel 1973-ban az elsõ takarmánykeverõ,

Részletesebben

EURÓPA. Teljesítménymutatók ROSS 708 SZÜLŐPÁR. An Aviagen Brand

EURÓPA. Teljesítménymutatók ROSS 708 SZÜLŐPÁR. An Aviagen Brand EURÓPA ROSS 708 SZÜLŐPÁR Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 szülőpár-állományok teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Szülőpár tartástechnológia kézikönyvvel együtt

Részletesebben

ROSS 308. Teljesítménymutatók SZÜLŐPÁR EURÓPA. An Aviagen Brand

ROSS 308. Teljesítménymutatók SZÜLŐPÁR EURÓPA. An Aviagen Brand ROSS 308 Teljesítménymutatók EURÓPA SZÜLŐPÁR An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 szülőpár állományok teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Szülőpár kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TAKARMÁNYOZÁSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Takarmányok táplálóértékének mérése a takarmányegységekkel szembeni kívánalmak: alkalmas legyen arra, hogy segítségével

Részletesebben

Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Porcijó STANDARD kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Kiszerelések 3 kg 15 kg 30 kg

Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Porcijó STANDARD kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Kiszerelések 3 kg 15 kg 30 kg Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Az átlagos aktivitású házőrző- és hobbikutyák rendszeres táplálására fejlesztettük ki. Élettanilag optimálisan beállított arányban tartalmazza az összes olyan tápanyagot, ásványi

Részletesebben

ROSS 708. Teljesítménymutatók SZÜLŐPÁR EURÓPA. An Aviagen Brand

ROSS 708. Teljesítménymutatók SZÜLŐPÁR EURÓPA. An Aviagen Brand ROSS 708 Teljesítménymutatók EURÓPA SZÜLŐPÁR An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 szülőpár állományok teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Szülőpár kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Komplett premixek

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Komplett premixek Bábolna Takarmányozási Program Malac Komplett premixek 1 Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról.

Részletesebben

PHYSIOLick előnyei. CARO előnyei. Beltartalom

PHYSIOLick előnyei. CARO előnyei. Beltartalom Miért használjunk PHYSIOLick CARO-t? A PHYSIOLick CARO speciális ásványi nyalótömb szarvasmarhák és kecskék számára. vitaminokat tartalmaz, így alkalmas a tömegtakarmány alapú adagok kiegészítésére. CARO

Részletesebben

COOP-NO-RIN. Szarvasmarha termékkatalógus 2013 COOP - NO - RIN KFT.

COOP-NO-RIN. Szarvasmarha termékkatalógus 2013 COOP - NO - RIN KFT. COOP-NO-RIN Szarvasmarha termékkatalógus 2013 COOP - NO - RIN KFT. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 118. Telefon: (52) 420-211, 525-600 Fax: (52) 442-460 e-mail: info@coopnorin.hu Tisztelt Partnerünk! Ezúton

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TAKARMÁNYOZÁSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A létfenntartás táplálóanyag szükséglete A gazdasági állatok a takarmány táplálóanyagait elsőként létfenntartásra

Részletesebben

eredményes takarmányozás Premixek KoncentrátumokKésztápok SZARVASMARHA

eredményes takarmányozás Premixek KoncentrátumokKésztápok SZARVASMARHA eredményes takarmányozás Premixek KoncentrátumokKésztápok SZARVASMARHA TS Art.Nr.: 3380000 Komplett premix szárazonállóknak Kálcium 9,5 % Foszfor 11,0 % Nátirum 9,5 % Magnézium 4,0 % Klór 14,8 % Felhasználás:

Részletesebben

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK Baromfitakarmányok Central intenzív brojler indító 5% komplett premix kokcidiosztatikummal Kiegészítő takarmány Cikkszám: 412-115-01 Nettó súly: 25kg tak.mész, búzatak.liszt,

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TAKARMÁNYOZÁSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A takarmányok emészthetősége Emészthetőnek a táplálóanyagoknak azt a részét nevezzük, amely az emésztőtraktusban

Részletesebben

MEMBER OF ROYAL DE HEUS

MEMBER OF ROYAL DE HEUS TAKARMÁNY ÁLLATAINAK, MEGÚJULT FORMÁBAN MEMBER OF ROYAL DE HEUS NYULAK Nyúl Start kimondottan iatal nyulak számára kifejlesztett takarmány, amely lényegesen csökkenti az elhullást az elválasztás időszakában.

Részletesebben

COOP-NO-RIN. Szarvasmarha termékkatalógus 2014 COOP - NO - RIN KFT.

COOP-NO-RIN. Szarvasmarha termékkatalógus 2014 COOP - NO - RIN KFT. COOP-NO-RIN Szarvasmarha termékkatalógus 2014 COOP - NO - RIN KFT. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 118. Telefon: (52) 420-211, 525-600 Fax: (52) 442-460 e-mail: info@coopnorin.hu Tisztelt Partnerünk! Ezúton

Részletesebben

Perspektívák a sertések precíziós takarmányozásában. Halas Veronika, PhD Kaposvári Egyetem Takarmányozástani tanszék

Perspektívák a sertések precíziós takarmányozásában. Halas Veronika, PhD Kaposvári Egyetem Takarmányozástani tanszék Perspektívák a sertések precíziós takarmányozásában Halas Veronika, PhD Kaposvári Egyetem Takarmányozástani tanszék Az EU országok vágott sertés kibocsájtása (millió hízó) Eurostat (2014) 1000 koca Az

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY FEJŐ ÉS TEJKEZELŐ GÉP KEZELŐJE 2015 TÁMOP-2.2.7-B-2-13/1-2014 0004 Békés Megyei Képzési Klaszter, avagy gyakorlatorientált ágazati szak- és felnőttképzési együttműködések a

Részletesebben

SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei

SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei 308 1 SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei 2013 An Aviagen Brand ROSS 308 SZÜLŐPÁR PARENT STOCK: ÁLLOMÁNY: Nutrition Takarmányok Specifications beltartalmi értékei Bevezetés A kiadvány a Ross

Részletesebben

Michiel Vandaele Technical specialist Swine Trouw Nutrition. Life start sets life performance

Michiel Vandaele Technical specialist Swine Trouw Nutrition. Life start sets life performance Michiel Vandaele Technical specialist Swine Trouw Nutrition Life start sets life performance Kis súlyú malacok = gyenge eredmény?? Valóban a kis súlyú malacok felelősek a gyenge eredményekért? Vagy mi

Részletesebben

Részletes takarmányozástan 3. gyakorlat Tenyésznövendék és tojótyúk takarmányozása A tenyésznövendékek takarmányozása Hajtatott nevelés hátrányai: Ivarérés felgyorsul Tojásrakás korán megindul Apró, keltetésre

Részletesebben

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY

Részletesebben

Kiss Dezső. Korábbi munkahelyek: tehenészetben ágazatvezető között termelésirányító.

Kiss Dezső. Korábbi munkahelyek: tehenészetben ágazatvezető között termelésirányító. Kiss Dezső Végzettségek: 1987-ben végzett a hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Főiskolán. Egy évet töltött Kaliforniában gyakornokként a Baretto & Silviera farmon. Korábbi munkahelyek: 1988-2005 tehenészetben

Részletesebben

SZÁRAZONÁLLÓ ÉS TRANZÍCIÓS TAKARMÁNYOZÁSI PROGRAM

SZÁRAZONÁLLÓ ÉS TRANZÍCIÓS TAKARMÁNYOZÁSI PROGRAM SZÁRAZONÁLLÓ ÉS TRANZÍCIÓS I PROGRAM A szárazonállás időszaka anyagforgalmi és endokrinológiai (hormonális) szempontból, nagyon aktív része a tehén termelési ciklusának. Tulajdonképpen ez egy felkészülési

Részletesebben

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában Kukorica tőzsdei jegyzésének alakulása

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Mezőgazdaság ismeretek emelt szint 1811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók

Részletesebben

KONDA IPSOS. Cégünk élete Kísérleti telep az Alföldön A G R O F E E D S E R T É S H Í R L E V É L. 2 0 1 0. 2. n e g y e d é v e s s z á m

KONDA IPSOS. Cégünk élete Kísérleti telep az Alföldön A G R O F E E D S E R T É S H Í R L E V É L. 2 0 1 0. 2. n e g y e d é v e s s z á m KONDA IPSOS 2 0 1 0. 2. n e g y e d é v e s s z á m A G R O F E E D S E R T É S H Í R L E V É L Cégünk élete Kísérleti telep az Alföldön Fejlesztéseink során rendszeresen felvetődik a kérdés, hogy az alkalmazott

Részletesebben

Tanulmányok: Állatorvosi diplomáját a brazil Sao Paoloban szerezte 2013-ban. Takarmányozásra és takarmányadag-összeállításra szakosodott.

Tanulmányok: Állatorvosi diplomáját a brazil Sao Paoloban szerezte 2013-ban. Takarmányozásra és takarmányadag-összeállításra szakosodott. Dr. Luiza Fernandes (Brazília) Tanulmányok: Állatorvosi diplomáját a brazil Sao Paoloban szerezte 2013-ban. Takarmányozásra és takarmányadag-összeállításra szakosodott. Kutatási terület: Cukor alapú folyékony

Részletesebben

A kaszálás szempontjai állattenyésztő szemmel

A kaszálás szempontjai állattenyésztő szemmel A kaszálás szempontjai állattenyésztő szemmel Kovács Zoltán, Magyar Állattenyésztők Szövetsége Csákvár, 2007.07.04 Állattenyésztés és természetvédelem Közös cél: a gyepek hasznosítása. Kapcsolódási pontokat

Részletesebben

Értékmérő tulajdonságok a szarvasmarha tenyésztésben. Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK

Értékmérő tulajdonságok a szarvasmarha tenyésztésben. Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK Értékmérő tulajdonságok a szarvasmarha tenyésztésben Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK A szarvasmarha legfontosabb értékmérő tulajdonsága a tej- és hústermelő képesség A szarvasmarha

Részletesebben

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK A mai rohanó világban egyre gyakrabban érkezik el az a pillanat, amikor összefut a nyál a szánkban és a nagymamáink által elkészített,

Részletesebben

Általános takarmányozástan gyakorlat Kérődzők emésztési sajátosságai Kérődzés Elfogyasztott takarmány BENDŐ regurgitatio redeglutitio SZÁJÜREG remasticatio resalivatio Néhány hetes kortól szilárd takarmány

Részletesebben

AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN. Dr. Koppány György VITAFORT ZRT

AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN. Dr. Koppány György VITAFORT ZRT AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN Dr. Koppány György VITAFORT ZRT BEVEZETÉS A BIOÜZEMANYAG CÉLÚ ALKOHOLGYÁRTÁS ALAPANYAGAI A MAGAS SZÉNHIDRÁT TARTALMÚ NÖVÉNYI

Részletesebben

Jövőbeni kilátások a szarvasmarhatenyésztésben

Jövőbeni kilátások a szarvasmarhatenyésztésben Mezőhegyes, 2014. április 8. Jövőbeni kilátások a szarvasmarhatenyésztésben Horn Péter Az egy főre eső évi GDP és az állati eredetű élelmiszerek aránya az összes energia-bevitelhez képest GDP $/fő Az állati

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Brojler

Bábolna. Takarmányozási Program. Brojler Bábolna Takarmányozási Program Brojler 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk baromfitakarmányozási programunkat. Takarmánykészítményeinket, keveréktakarmányainkat

Részletesebben

A termékenyítés gyakorlati bemutatása a Szögedi Gazdaság Kft. példáján keresztül. Csíkász Szabolcs 2014-10-02

A termékenyítés gyakorlati bemutatása a Szögedi Gazdaság Kft. példáján keresztül. Csíkász Szabolcs 2014-10-02 A termékenyítés gyakorlati bemutatása a Szögedi Gazdaság Kft. példáján keresztül. Csíkász Szabolcs 2014-10-02 Szögedi Gazdaság Kft. Bemutatkozás Állomány Hosszú távú tervek Tartalom Célok Süldők felkészítése

Részletesebben

AZ ALPROJEKTEK ÜTEMEZÉSE

AZ ALPROJEKTEK ÜTEMEZÉSE Kérjük a különböző fázisokat tevékenységekre és projektelemekre lebontva, negyedéves ütemezéssel megadni (amelyet majd Ganttdiagrammban kell bemutatni és a különböző feladatokat szövegesen is le kell írni

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A Ismertesse a gazdasági állataink tartásánál alkalmazott etetési módszereket és itatási módokat! Az etetés néhány

Részletesebben

Érdemes vakcinázni a sertések 1-es típusú parvovírusa ellen

Érdemes vakcinázni a sertések 1-es típusú parvovírusa ellen 1. oldal (összes: 6) 2. oldal (összes: 6) A PPV1 által okozott szaporodásbiológiai zavarok megelőzésére a tenyészkocák vakcinázását széles körben alkalmazzák. Fogékony sertésekben a PPV1 fertőződést követően

Részletesebben

ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN

ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN A Limagrain Central Europe SE Magyarországi Fióktelepe hagyomány teremtő célzattal, másodszor rendezte meg silókonferenciáját október 16.- án Herceghalomban

Részletesebben

1,45 1,40 1,35. kg/kg 1,20 1,21 1,13 1,15 1,10 1,05. 1,00 D Prestarter 1,37. BS Új Piggy PLATINUM

1,45 1,40 1,35. kg/kg 1,20 1,21 1,13 1,15 1,10 1,05. 1,00 D Prestarter 1,37. BS Új Piggy PLATINUM A BÁBOLNA TAKARMÁNY új fejlesztésű PLATINUM PRESTARTER malac-takarmányának elnevezése az egyik legnemesebb fém, a platina latin nevére utal. Az ékszeriparban is használt platina az aranyhoz, vagy az ezüsthöz

Részletesebben

Minőségi takarmányozás költséghatékonyan! MOLNÁR ISTVÁN, AGROFEED KFT.

Minőségi takarmányozás költséghatékonyan! MOLNÁR ISTVÁN, AGROFEED KFT. Minőségi takarmányozás költséghatékonyan! MOLNÁR ISTVÁN, AGROFEED KFT. MELYIK AZ ERŐSEBB ÉS MELYIK AZ OLCSÓBB TAKARMÁNY? tak. alap Kukorica % 37,14 Búza % 20,00 Extr. szójadara % 33,50 Napraforgó olaj

Részletesebben

COOP-NO-RIN. Szarvasmarha termékkatalógus 2015 COOP - NO - RIN KFT.

COOP-NO-RIN. Szarvasmarha termékkatalógus 2015 COOP - NO - RIN KFT. COOP-NO-RIN Szarvasmarha termékkatalógus 2015 COOP - NO - RIN KFT. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 118. Telefon: (52) 420-211, 525-600 Fax: (52) 442-460 e-mail: info@coopnorin.hu Tisztelt Partnerünk! Ezúton

Részletesebben

APC természetes takarmányozási koncepciók (Előadás - Baromfi)

APC természetes takarmányozási koncepciók (Előadás - Baromfi) APC természetes takarmányozási koncepciók (Előadás - Baromfi) Kapcsolat MAGYARORSZÁG: ANIMAL FEED Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 25-27. Mail: info@animalfeed.hu www.animalfeed.hu Tel/Fax.: 76/ 324-237

Részletesebben

A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók

A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók Ugyanakkor nem lehet tehetetlenül figyelni az emberi tevékenység által bekövetkező kedvezőtlen változásokat. A hőstressz negatív hatásai

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A feladat Ismertesse a gazdasági állataink tartásánál alkalmazott etetési módszereket és itatási módokat! Vázolja

Részletesebben

BÁBOLNA LÓTAKARMÁNYOK PRÉMIUM MINŐSÉGŰ VITAMIN ÉS ÁSVÁNYI KIEGÉSZÍTŐK

BÁBOLNA LÓTAKARMÁNYOK PRÉMIUM MINŐSÉGŰ VITAMIN ÉS ÁSVÁNYI KIEGÉSZÍTŐK BÁBOLNA PRÉMIUM MINŐSÉGŰ LÓTAKARMÁNYOK VITAMIN ÉS ÁSVÁNYI KIEGÉSZÍTŐK Bábolna Sportló Müzli A Bábolna Takarmány által kifejlesztett prémium sportló müzlikeveréket a nagy teljesítményű sportlovak igényeihez

Részletesebben

Colostrum ESSENS. Természetesen tiszta termék

Colostrum ESSENS. Természetesen tiszta termék Colostrum ESSENS Természetesen tiszta termék Mi az a kolosztrum? A kolosztrum, más néven el tej, a tej egy fajtája, amit az emlősök emlőmirigyei a szülést követő néhány órában állítanak elő. Egyedülálló

Részletesebben

Dr. Greg Penner (Kanada)

Dr. Greg Penner (Kanada) Dr. Greg Penner (Kanada) Tanulmányok: Alapdiplomáját és mesterfokozatát a Saskatchewani Egyetemen szerezte ugyanabban az évben, 2004-ben. 2009-ben szerezte meg PhD fokozatát az Albertai Egyetemen. Munkahelyek,

Részletesebben

Kettős hasznosítású (háztáji) hibridek. Nevelési és tojástermelési technológiája

Kettős hasznosítású (háztáji) hibridek. Nevelési és tojástermelési technológiája BÁBOLNA TETRA Kettős hasznosítású (háztáji) hibridek Nevelési és tojástermelési technológiája BÁBOLNA SUPER HARCO & BÁBOLNA TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia Bábolna TETRA Kft a technológiában

Részletesebben

Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A SEGHERS GENETIKÁHOZ ADAPTÁLT TAKARMÁNYOZÁS ÚJDONSÁGAI

Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A SEGHERS GENETIKÁHOZ ADAPTÁLT TAKARMÁNYOZÁS ÚJDONSÁGAI Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A SEGHERS GENETIKÁHOZ ADAPTÁLT TAKARMÁNYOZÁS ÚJDONSÁGAI A sikeres sertéstartás feltételei TÖBB MALAC! HATÉKONYABB MALACNEVELÉS

Részletesebben