VÁROSI KÖZÉLETI LAP. Erdei Sándor felelős szerkesztő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÁROSI KÖZÉLETI LAP. Erdei Sándor felelős szerkesztő"

Átírás

1 Nádudvari VÁROSI KÖZÉLETI LAP június XVI. évfolyam 6. szám Ára: 99 Ft JUBILEUM Köszönet, Kollégák! Június 10-én ünnepelték, ünnepeltük mi, a szerkesztőség tagjai valamint a kiállítás-megnyitóra és az ankétra eljött érdeklődők, hogy 15 éves lett településünk lapja, a Nádudvari Hírek. A lapalapítóknak másfél évtizeddel ezelőtt az volt a szándékuk, hogy a város eseményeinek hű tükrözője, krónikása legyen az újság, s ne politikai csatározások színtere. Inkább vádoljanak bennünket unalmas kimértséggel, mint elfogultsággal, méltánytalansággal. A mi lapunk nem hivalkodó, csak indokolt esetben jelennek meg benne színes oldalak, ugyanakkor nem is szegénységszagú. Formájában is olyan, amilyen a szellemiségében, visszafogott, korrekt, mértéktartó. Persze ha e sorok írója, a lap felelős szerkesztője mond szépeket a lapról, hangozhat-e hitelesnek, nem vádolható-e elfogultsággal? Ám az egész másfél évtizedről mondom ezt, nemcsak az elmúlt három évről ennyi ideje jegyzem szerkesztőként a lapot. Gyakran faggattuk az embereket, mi a véleményük, mivel és hogyan foglalkozzunk, mondjanak kritikát a munkánkról nagyon örültünk, hogy a lappal szemben legfeljebb az volt a vád, hogy későn jelenik meg, néha a hónap utolsó napjaiban. Mára sikerült ezt is orvosolnunk némileg, hisz minden hónapban 20-án történik a lap terítése ha csak 20-a nem esik szombatra vagy vasárnapra. Ebben az évben csak egyszer fordult elő, hogy az előfizetők 21-én kapják meg az újságot. Hála, köszönet jár mindazoknak, akik a lap előállításában s az olvasókhoz való eljuttatásában részt vesznek: a cikkek szerzőinek, a fotók készítőinek, a tördelőszerkesztőnek, a nyomdászoknak és a terjesztőknek. S persze a lapgazda önkormányzatnak is jár a köszönet, amiért állja az előállítás költségeit. Mi, akik jelenleg hónapról hónapra - tudósítunk az eseményekről, s megpróbálunk a város életéről hiteles és aktuális képet adni, bátran oda merjük tenni a Nádudvari Híreket az ország bármely kisvárosának ugyanezen kategóriába tartozó lapja mellé. S ez köszönhető a munkatársak (Boros Erika, Faragó László, Marján László, Dr. Sutus Lenke, dr. Sós Csaba, Varga Ildikó) szorgalmának, áldozatos tevékenységének, műveltségének, íráskészségének. Köszönet, Kollégák! Erdei Sándor felelős szerkesztő Városunk életében talán még sohasem volt olyan mozgalmas a tavasz, mint az idén, különösen a május bővelkedett rendezvényekben. Képünkön Beke Imre polgármester a megye polgárőreinek találkozóján mond köszöntő szavakat (Fotó: Marján László) Tíz éves alapítvány Az idei alapítványi bál különlegesebb volt az eddigieknél, hiszen idén ünnepli 10. évfordulóját A Jövő Nemzedékéért alapítvány. A gyerekek színvonalas műsorral, az iskola a jókedv és jóllakottság minden feltételével, a város lakossága felajánlásokkal, gazdag tombolaajándékokkal járult hozzá az est sikeréhez. Ezúton szeretné megköszönni az iskola vezetése minden támogató, fellépő és segítő munkáját. Te Szedd! A,,Te Szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű akció országszerte megmozgatta az embereket május 21-én. Így volt ez Nádudvaron is, ahol az önkormányzat 24 fővel vett részt az akcióban. Az önkéntesek a városközpontot, a parkokat, s a bevezető utakat tisztították meg a szeméttől aznap délelőtt. Az összegyűjtött hulladékot a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. ingyen a helyi szeméttelepre szállította. Tanévzáró A Kövy Sándor általános Iskola ünnepélyes tanévzárója június 27- én 17 órától lesz. Csaknem kétszáz mazsorettes lány ügyességét és bájait láthatták az érdeklődők, akik kíváncsiak voltak a június 4-én megrendezett III. Országos Mazsorett Fesztiválra, ami a Kövy Sándor Általános Iskola Boldizsár épületének díszudvarán zajlott. A három nádudvari csoport négy arany oklevelet szerzett, képünkön a legnagyobbak, a Napsugár csoport /4. oldal Az alapítvány szülinapi tortája körül A TARTALOMBÓL NYUGDÍJASOK ARATÓFESZTIVÁLJA 2 A GYERMEK NÉPTÁNCFESZTIVÁLRÓL 3 ERDÉLYI HUSZÁROK NÁDUDVARON 4 KÉT CSAVARANYÁVAL KEZDŐDÖTT 5 BALLAGÓK TABLÓJA, NÉVSORA 6-7 CSAPATOT VÁLTÓ SPORTOLÓINK 10 NYÁRI TÁBOROK KÍNÁLATA 12

2 2 Nádudvari Hírek június Ülésezett a testület Május 26-án soros testületi ülést tartott a képviselő-testület. Első napirendi pontként Dr. Gali Sándor hajdúszoboszlói megbízott rendőrkapitány tájékoztatóját hallgatta meg a testület Nádudvar város közbiztonsági helyzetéről a évi adatok alapján. A képviselők felvetették, hogy a mezőgazdasági területeket és a város külterületeit gyakrabban kellene ellenőrizni. Válaszában dr. Gali Sándor elmondta, hogy a polgárőrséggel és a mezőőrséggel jó kapcsolata alakult ki a rendőrségnek, sok esetben segítik egymás munkáját. A külterületek ellenőrzésére vonatkozóan már elkészült egy ún. útvonalterv. A helyzet végleges megoldását az jelentené, ha több rendőr dolgozhatna a Nádudvari Rendőrőrs állományában. A drogprevenciót erősíti, hogy folytatódik az ún. DADA program. A programban pedagógus is részt vehet, nem csak a rendőrség alkalmazottai. A képviselők a tájékoztatót elfogadták. A megyei rendőr-főkapitányság megkeresésére a testület határozatban támogatta dr. Gali Sándor kinevezését a rendőrkapitányi tisztségre. Következő napirendi pontként a testület megvitatta Nádudvar Város Önkormányzat évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak végrehajtásáról szóló beszámolót. A képviselők megállapították, hogy a gazdasági helyzet romlásával együtt a szociális helyzet is tartósan negatívan alakul a városban. Nő a hátrányos helyzetű gyermekek száma, egyúttal fokozatosan nő a településen tapasztalható agresszív viselkedésű gyerekek száma. A testület a beszámolót elfogadta. A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft évi beszámolóját, és a könyvvizsgáló jelentését a testület megvitatta és elfogadta. A évi üzleti tervet is tárgyalta a testület. Azt a változatlanul kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére végrehajthatónak ítélte meg. A hulladéklerakó telepen egy gáztalanító berendezés, valamint a fólia cseréje olyan áthúzódó beruházások lesznek, amelyekre pályázati forrást is találni kell. A képviselők az üzleti tervet elfogadták. Ezután a testület elfogadta a kft. ügyvezetője és az alkalmazottak javadalmazására tett javaslatot. A testület elfogadta a Hajdú-Bihari Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa által tett javaslatot az ún. EU Önerő Alapra történő pályázat benyújtását támogatta. A pályázattal a települést terhelő saját erő (önerő) mértékének mintegy 75%-a váltható ki ebből a forrásból, ha nyer a pályázat. A testület elfogadta a 2011/2012- es tanévben a Kövy Sándor Általános Iskola első évfolyamában indítható osztályok számát. A döntés értelmében kétnapközi otthonos és két iskolaotthonos képzési formában működő osztály indítható szeptember 1-jén. A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának aktualizálását a testület támogatta. A képviselő-testület a városi rendezvények költségeinek felhasználására tett előterjesztést megtárgyalta. A képviselők támogatták a jelenlegi gazdasági helyzetben a pénzeszközök takarékos, megfontolt felhasználását a minőség megtartásával egyidejűleg. Ennek jegyében került sor a XIX. Megyei Polgárőr Találkozó, melynek megrendezését a testület 687 ezer 500 Ft-tal támogatta. A képviselő-testület a működési hiány átmeneti kezeléséhez, illetve egyes fejlesztések átmeneti finanszírozásához szükséges likvid hitel felvételét támogatta. A korábbi hitelkeret nagyságát 140 millió Ft-ra emelte a testület. A hitelt a évi költségvetés terhére fogja visszafizetni a város. Május 31-én rendkívüli ülést tartottak a képviselők. Napirenden az Alapfokú Művészeti Iskola átszervezése szerepelt. A képviselők az Alapfokú Művészeti Iskolának a Kövy Sándor Általános Iskolába történő integrálását elfogadták. Az átszervezés személyi, tárgyi, szervezeti feltételeit, kereteit a képviselő-testület meghatározta. Június 8-án rendkívüli ülést tartott a testület. A képviselők a helyi adóbevételek nem a tervezettnek megfelelő alakulása miatt módosították az önkormányzat költségvetését, a költségvetési tartalék megszüntetésével enyhítették a feszült pénzügyi helyzet okozta nehézségeket. Ezt követően a Szociális Szolgáltató Központ Mikrotérségi és Gyermekjóléti Társulásánál végzett Magyar Államkincstári vizsgálat eredményéről kaptak tájékoztatást a képviselők. Nyugdíjasok aratófesztiválja Július 2-án (szombaton) reggel 7 órától zajlik Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szolnok megye nyugdíjasainak találkozója. Jelentkezni lehet kaszával aratónak, marokszedőnek, kévekötőnek, az egész napos rendezvényre szereplőnek, nézőnek. Várjuk jelentkezését tánccsoportoknak, énekkaroknak, szólóénekeseknek, akik aratást idéző műsort adnak elő, summásdalokat énekelnek. Helyszín: Nádudvar, Művelődési Központ előtti tér. Az étkezési lehetőség megoldható lesz. Kocsis Imréné HBM-i elnök Nádudvar. Kárpát utca 1. Tel.szám: A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány 2010 évi gazdálkodásának beszámolója Összes bevétel: Nyertes pályázatok: Adó 1%-a Lakossági támogatás: Kamat bevételek: Összes kiadás: Összes anyagi jellegű ráfordítás: Személyi jellegű egyéb kifizetések: Értékcsökkenési leírás: Magánszemélyeknek nyújtott támogatás: /tandíjak, táborok támogatása/ Összes szervezetnek, intézménynek nyújtott támogatás: Központi orvosi rendelő Fő út 141. Dr. Püski László: július 4-től július 29-ig. Dr. Király Zoltán: augusztus 1-jétől augusztus 26-ig. Házi-üzemorvosi rendelő Ady tér 7. Dr. Sutus Lenke: július 4-től július 22-ig. Dr. Nagy Benedek: július 25-től augusztus 5-ig. A felnőtt praxisban dolgozó háziorvosok saját rendelési idejükben helyettesítenek! Mi a véleménye a Nádudvari Hírekről? Majoros Györgyné, a Kossuth utcai óvoda nyugdíjba vonuló dajkája, a gyerekek szeretett Jucika nénije rendszeresen vásárolja a lapot. Az egész család átböngészi, ő elejétől végéig átolvassa. Szerethető és hiteles újságnak tartja a Nádudvari Híreket, minden újságíró írását szereti benne, a témák pedig valakiknek mindig fontosak, a sporthírek azoknak inkább, akiknek rokonaik, ismerőseik szerepelnek ott. A lapra mindenképpen igény van véleménye szerint, hiszen hogyan is élhetett volna meg másfél évtizedet egyébként Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft. Barna Sándorné, az alapítvány kuratóriumának elnöke Orvosok nyári szabadsága Gyermekorvosi rendelő Fő út 136. Dr. Sipos Tímea: július 4-től július 22-ig. Dr. Balogh Andrea: július 25-től augusztus 12-ig. Dr. Sipos Tímea: augusztus 15-től 19-ig. Dr. Balogh Andrea: augusztus 22- től augusztus 26-ig. A gyermekgyógyászok rendelési ideje a szabadságolás alatt egységesen 8-11 és között lesz. MEGKÉRDEZTÜK Szűcs Antal, társasházi közös képviselő általában az interneten tájékozódik, van úgy, hogy nádudvari témákban is. Mostanában a települési honlapon ( is egyre több friss információ érhető el, például a Virágos Nádudvarért verseny felhívását is ott olvastam, s onnan töltöttem le a jelentkezési lapot, s már be is neveztem a társasházunkat a versenyre. Az újságnak pedig boldog születésnapot kívánok! Nagy Ágnes mindig a nagymamájánál olvassa a Nádudvari Híreket, aki gondosan meg is őrzi azokat. Először a képeket futja át, azután persze az egészet elolvassa, de mindig hátulról halad előre így szokta meg. Tartalmilag a lap meg így jó, ahogy van. Vizsnyai Máté a napokban diplomázik, de a lapot vizsgaidőszakban is olvasgatja. A sporteseményekről és az iskolai hírekről részletesen, megfelelő pontossággal tájékoztatják az olvasóközönséget. A települési fejlesztésekről is kapnak kellő információkat. Amiről ő személy szerint többet olvasna, az a nádudvari mozifilm-bemutatók, illetve a színházi beharangozók.

3 2011. június A megye polgárőrei Nádudvaron találkoztak A XIX. Megyei Polgárőr Találkozónak adhatott otthont Nádudvar június 4-én, szombaton. A hajdú-bihari civil rendfenntartók minden évben más megyei településen jönnek össze, hogy egy napig jól érezzék magukat egymás társaságában. Nádudvari Hírek 3 KÉPVISELŐINK Ludmanné Papp Ilona A magas rangú rendvédelmi vezetőket is felvonultató vendégsereg délelőtt 10 órakor vonult át a művelődési házból a találkozó helyszínére, a Jókai úti tó melletti területre, a helyi mazsorettes lányok felvezetésével. A beszédek sorát dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke kezdte, aki elmondta, hogy a két évtizedes múltra visszatekintő szervezet országosan, az állami vezetők által is elismert. Ezt erősítette meg a megyei szövetség elnöke, Tóth Attila is, mondván: nem csoda, ha Franciaországból, Olaszországból és Romániából is érdeklődnek a szervezet munkájáról. A vendéglátó Nádudvar város polgármestere, Beke Imre egykori tanítványait, az akkor még ifjú polgárőröket látta örömmel a mostani nagyok kötelékében. Bodó Sándor, a Nádudvari mazsorettesek vezették fel a vendégek menetét (Fotó: Marján László) megyei közgyűlés elnöke a polgárőrök és családjainak önzetlenségéről, s lemondással járó pozitív hozzáállásukról ejtett szót, megköszönve ezt az áldozatvállalást. Kötélhúzás a Horgásztavon át (Fotó: dr. Sutus Lenke) Örökség Gyermek Néptánc Fesztivál Mintegy hétszáz fős gyereksereg népesítette be a művelődési házat május én, szombaton és vasárnap a három megyét (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, és Szabolcs-Szatmár-Bereg) megmozgató regionális gyermek néptánc találkozón. Nádudvar polgárainak nevében Beke Imre polgármester megnyitóbeszédében megemlítette: Annak a nemzetnek van jövője, amelyik a múltjából meríthet. A mi múltunk kincse a néptáncunk is, amelyet annak oktatói örökítenek tovább, hogy ne csak múltunk, hanem jelenünk és jövőnk is legyen a néphagyomány szerves részét képező népi tánc. A nyitótáncot, stílszerűen a nádudvari félfordulóst versenyen kívül a Zombori Judit és Jeremiás Lajos vezette Nádudvari Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adták elő. A jó hangulatú, majális vagy inkább juniális jellegű összejövetelen játékos vetélkedőkön, kispályás fociban, s főzőversenyben is összemérhették tudá - sukat a polgárőrök, akik láthatóan jól érezték magukat a Nádudvaron töltött idő alatt. Köszönhető volt ez a jó hangulat a fellépőknek is: Liszter Sándornak és az ő vadrózsáinak, a Desperado együttesnek, a nádudvari Kéknefelejcs citerazenekarnak és a szintén helyi Edit Fitness Stúdió aerobik növendékeinek. A rendezvényt utólag értékelve Beke Imre polgármester úgy vélte, hogy méltán öregbítette a város jó hírét, illetve a turizmus tekintetében hasznos volt ez a nagyszabású, több ezer embert ide vonzó esemény. A fürdőnek csodájára jártak sokan, s akik bár megyénkben laknak, de még sosem jártak városunkban, ám ígéretük szerint örömmel fognak visszatérni, újra megmártózni a gyógyvízben, vagy a hűsítő úszómedencében. Színpadon a nádudvari félfordulós (Fotó: Marján László) Marján László Nem szívesen szántam rá magam erre az írásra. Nemcsak azért, mert 2010 szeptemberében Egy s Más című kampánykiadványomban szinte minden gondolatomat megosztottam a választópolgárokkal, hanem azért is, mert szerintem én sem vagyok érdekesebb, mint a többi ember. Legfeljebb az önkormányzati döntések súlya, következménye és felelőssége helyezi előtérbe jelenleg egy-egy képviselő személyét. Szerencsés embernek és képviselőnek mondhatom magamat. Már a negyedik ciklusban dolgozom többségében olyan társakkal, akiktől tanulni lehetett, lehet: szakértelmet, elhivatottságot és városunk iránti szeretetet. A képviselő nem ura, hanem szolgálója nemzetének mondta Kossuth, s így van ezzel legtöbb kollégám és magam is. Mindnyájan komolyan gondoltuk, gondoljuk a képviselői munkát, ezért városunk érdekében félreteszünk minden ellentétet: akár pártpolitikai, akár személyes jellegből fakad. A tizenharmadik éve betöltött megtisztelő képviselői megbízatásomra büszke vagyok, s igyekszem hasznára lenni Nádudvar lakóinak. Erre az időszakra sajnos az egyre rosszabbodó gazdasági helyzet jellemezte országunkat, a legtöbb önkormányzatot és Nádudvart is. A nehéz körülmények ellenére nálunk jó színvonalon működtek eddig a kötelező és az önként vállalt feladatok. Mindez az itteni emberek erőfeszítésével történt, de a pozitív tendenciák mellett sajnos, száz számra szűntek meg a munkahelyek is. Lassan mégis gyarapodott városunk: csatornahálózattal, utakkal, felújított iskolákkal, kollégiummal stb. Az eredmények mellett azonban az elszegényedést, a munkanélküliséget semmilyen módon nem tudta megállítani egyetlen ciklusban sem képviselőtestületünk, hiszen nem volt rá eszközünk. A leghátrányosabb kistérségek közé kerültünk, amin megítélésem szerint kormányzati segítség nélkül önerőből nehezen tudunk változtatni. A jelenlegi képviselő-testületben az Oktatási-, Kulturális-, Sport- és Idegenforgalmi Bizottság tagjaként és az Egészségügyi-, Szociális- és Ifjúsági Bizottság elnökeként tevékenykedem. Pedagógusként is ezekkel a területekkel foglalkozom nap mint nap. Célom a színvonalas alapfokú oktatás továbbfejlesztése és a szegénység különösen a gyermekszegénység enyhítése.

4 4 Nádudvari Hírek június HELYI HÓLABDA Két csavaranyával kezdődött A Helyi Hólabda e havi szereplője Kissné Balázs Ibolya kereskedő vállalkozó két élelmiszerboltot, s egy méteráru-üzletet üzemeltet, ez utóbbi a szíve csücske. Augusztusban lesz tizenöt éve, hogy elkezdte vállalkozását. Az egész úgy kezdődött, hogy a férje elküldte Ibolyát a vas-műszakiba, vegyen neki két darab anyacsavart, s kifele jövet hazavitt magával egy ingyenes reklámújságot. Ebben olvasta, hogy az ÁFÉSZ eladásra kínálja a Szabadság utcai élelmiszer-üzletet. Ezután pályázta és vette meg az azóta is működő boltot. Szülés után hamar a pult mögé állt. Sajnos a gyerekek velünk együtt dolgoznak vallja a családszerető üzletvezető, hiszen, de sokszor hallja otthon estenként: Soká jöttél, Anya! Ebben a tekintetben, s minden másban is, állandóan számíthatott szülei segítségére, támogatására. Mérhetetlen szeretettel és tisztelettel van irántuk. Két gyermeke közül Veronika jelenleg a debreceni Csokonaigimnázium 9. osztályos tanulója; míg nagyobbik lányuk, Zsófi 19 éves, egészségügyi iskolába jár, s szeptembertől is az egészségügy területén szeretné folytatni tanulmányait. Férje, Kiss István mezőgazdasággal foglakozik, de az üzletek működtetésébe is besegít. Jellemzi a segítőkészség Kissné Balázs Ibolya A Seregélyes kerti üzlet beindítása után, a város egy másik pontján, a Kossuth utcán vette át az ottani szintén élelmiszer jellegű boltot. Majd időrendben utolsónak következett a Fő utcai Moletti méteráru bolt elindítása, ami gyakorlatilag hobbijának is tekinthető, hiszen első szakmáját Püspökladányban szerezte könnyűipari szakon. Mi is itt találkoztunk, s a házigazda őszinte szívélyessége mellett a vályogfalak hűs lehelete fogadott a nyár eleji kánikulában. Rögtön rá is tértem közismert jó szívére : jó célok érdekében mindig adományoz, segítséget nyújt, s teszi mindezt önzetlenül, míg teheti. Humanitását mi sem jelzi jobban, minthogy önállóan is kezdeményez segélyakciókat. Az elmúlt időszak két legnagyobb hazai katasztrófájának: a vörös iszap áradásnak és az árvízi pusztítás áldozatainak megsegítésére lisztet és ásványvizet gyűjtött a bajok idején. Erősítsük a helyieket Mindig Nádudvaron vásárol, ezzel is a helyi vállalkozásokat segíti, s minden megtalálható helyben is, amire szükségük van. Jó volt annak idején a Vállalkozók Bálja is, mint a vállalkozókat összekovácsolandó esemény, kár, hogy nem lett folytatása. Pedig érdemes lenne a helyi vállalkozói érdekképviseletet erősíteni, s ez nem is elsősorban önkormányzati feladat, hanem önmagunké véli Kissné Balázs Ibolya. Talán az idő kevés hozzá töpreng e nem egyszerű témán. Tetszik neki az időközönként megjelenő Polgármesteri Tájékoztató is, hiszen a lakosságot érdeklő dolgok mellet a vállalkozások számára is szolgál újdonságokkal. Csak csajok A három üzletben jelenleg 8 kolléganővel dolgozik együtt, s a jó kollektívát híven jelzi, hogy évente többször eljárnak egy jót bulizni a Pancsoló kislány étterembe, ahol csak ők nyolcan, csak csajok ünneplik meg a születésnapokat, névnapokat. Ez remekül összekovácsolja a csapatot, s kiváló munkahelyi légkört is eredményez. (A Helyi Hólabdát Kissné Balázs Ibolya egy igaz jó testvérnek, a Fő utcai bútorbolt tulajdonosának, Kiss Józsefné Erikának röpíti tovább. Másnak nem is adhatná talán, hiszen szüleik mindkettőjüket úgy nevelték, hogy nagyon szeressék egymást, s ez a nemes érzés működik is mind a mai napig.) Szöveg és fotó: Marján László Április 25-én és 19 óra között ismeretlen tettes a Szabadság utca egyik lakóházának udvarára a kerítést kitaposva bement, a melléképületből egy juhot ellopott. 28-án 14, és 29-én óra között ismeretlen tettes a Hajdú utca egyik nyitott állapotban lévő lakásába bement és onnan egy hűtőt, egy Siesta gázmelegítőt és egy fogast tulajdonított el. Május 3-án órakor ismeretlen tettesek a Fő utcán lévő társasház előtti közterületen lévő egy acél díszoszlopot amely a földbe volt betonozva a helyéről kitörték és elvitték. 4-én 19 óra és 5-én 10 óra között ismeretlen tettes a Tolbuhin utcai iskola faláról réz esőcsatornát és réz ablakpárkányt tulajdonított el, kitépte azokat a falból. 3-án 14 óra és 6-án 8 óra között ismeretlen tettes a Kossuth Lajos utca 7. szám alatti iskola tanári szobájából egy laptopot tulajdonított el. 16-án 14 és 18-án 6.45 óra között ismeretlen tettes a Kabai útfélen lévő Kuik tanya területéről 1 db RK-2 típusú kaszát tulajdonított el. Aki az eseményekkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a település körzeti megbízottjait, polgárőreit, illetve a rendőrőrsöt, vagy a rendőrkapitányság ügyeletét az alábbi telefonszámokon: Szőllősi József r.zls körzeti megbízott 06 30/ Szabó László r. ftőrm. körzeti megbízott még nincs telefon. Nádudvari Rendőrőrs 06 54/ vagy 06 30/ Mi terjeszti az ismert kórokozót? Május elseje óta tartja rettegésben az E.coli (EHEC baktérium) főleg Németországot, de több uniós országban is kimutatták már a fertőzést. Tünetileg heves hasi fájdalmak, görcsök, hasmenés és láz jellemzi a betegséget. Legsúlyosabb szövődménye a többnyire halálos kimenetelű a kórokozó toxinja által okozott vérzéses veseelégtelenség. Az E.coli baktérium a szarvasmarha és juh beleiben él, és többnyire ártalmatlan. Az Észak-Németországból kiindult betegség okozója az eredeti baktériumból kialakult hibrid változat, mely a súlyos tüneteket többek között azért okozza, mert az emberi szervezet még nem találkozott ezzel a módosult alakkal. A súlyos fertőzés okozójának kezdetben a Spanyolországból származó uborkát tartották, később felmerült a paradicsom, de a hús is. A leghihetőbb verzió szerint a lágy csírakeverék lehet a több mint 1600 megbetegedést okozó hasmenésjárvány okozója (közülük 700 a súlyos eset). Ez magyarázatot adna KÉK HÍREK Nádudvar területén április 22. és május 30. között 19 bűncselekmény történt: 4 testi sértés, 1 zaklatás, 1 garázdaság, 1 rablás és 9 lopás. Az esetek többségét a vagyon elleni bűncselekmények, azon belül is a lopások tették ki. Ezek közül szeretnék kiemelni néhányat, s kérem a lakosságot az eltulajdonított dolgok, valamint az elkövetők felkutatásában. Rendőrkapitányság ügyelete 06 52/ vagy 107, illetve 112 ingyenesen hívható kapcsolási számok. Végezetül egy egyszerű vagyonvédelmi eszközt, az elektronikus ajtóéket ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe, mely a fényképen látható. Különösen azoknak tehet jó szolgálatot, akik nem képesek vagy nem akarnak nagyobb összeget a vagyonuk védelmére áldozni. Az eszközt az ajtószárny és a padló burkolata közé kell illeszteni, mely az erőszakos nyitás és feszítés hatására hangjelzést ad, mikor az ajtó rászorul az ék alakú burkolat felső részére, lenyomva az érzékelő kapcsolót. Az ajtó mozgása automatikusan beindítja a hangjelzést, mely riaszthatja a közelben tartózkodókat, a tulajdonost, a szomszédokat, illetve elriaszthatja a behatolót. Az eszköz karbantartást nem igényel, használata egyszerű. A típusa MA 904, működtetéséhez 2x1,5 Voltos AA elem szükséges. Ára: bruttó 1090 Ft (minimum 8 db rendelése esetén), mely megrendelhető az alábbi címen: Kérem, hívják fel hozzátartozójuk (szülők, nagyszülők, stb.), ismerőseik figyelmét az eszközre. Dr. Gali Sándor rendőr alezredes mb. kapitányságvezető arra is, hogy miért betegedtek meg döntő többségben nők. A magvak csíráit elsősorban az egészséges táplálkozás hívei, fogyókúrázni szándékozók vásárolják és fogyasztják, mert azok fehérje-, ásványianyag-, vitamin-, és olaj tartalma segít az egészség megőrzésében. A kórokozóra vonatkozó feltevés eddig még nem igazolódott, ugyanis a nagyszámú csíra mintából eddig nem sikerült kimutatni a kórokozót. Említést kell tenni azonban arról is, hogy az egészségügy súlyos megpróbáltatása mellett gazdasági válság követi a járványt. A zöldségek fogyasztása felére, harmadára csökkent az uniós országokban, a termelők a csőd szélén állnak. Soha nem volt még ennyire fontos a személyi higiénés szabályok betartása, esetenként fertőtlenítővel történő kézmosás, valamint a zöldségek, gyümölcsök alapos megmosása. Dr. Sutus Lenke

5 2011. június Nádudvari Hírek 5 Aranyeső a mi utcánkban III. Országos Mazsorett Fesztivál Nádudvaron Közel kétszáz mazsorettes lány mérettette meg magát a június 4-én megrendezett III. Országos Mazsorett Fesztiválon, a Kövy Sándor Általános Iskola Boldizsár épületének díszudvarán. A fesztivál résztvevői Várpalotáról, Kiskőrösről, Tiszaújvárosból, Hosszúpályiból, Hajdúböszörményből, Nagyhegyesről és Újfehértóról érkeztek, hogy megmutassák tudásuk legjavát. A fellépőket szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjait Kalmár Erzsébet címzetes főjegyző köszöntötte. A rendezvényt Boros Lajosné, a Kövy Sándor Általános Iskola igazgatónője nyitotta meg. Az Ady Endre Általános Művelődési Központ mazsorett csoportjai közül a Csillagfény arany oklevélben részesült, a Jégvirág csoport megkapta a legnagyobb elismerést, a kiemelt arany oklevelet show kategóriában, a Napsugár csoport pom-pon és show kategóriában is arany oklevelet szerzett. A szünetben felléptek a Nádudvari Alapfokú Művészeti Iskola társas- és moderntánc tagozatainak növendékei: a Józsa Dávid-Kiss Viktória valamint a Dávid Csaba Orosz Melitta páros, az Ady Endre ÁMK óvodás Picur csoportja, a Hajdúböszörményi Ifjúsági Fúvós zenekar, illetve még Tóth Anna és Gáspár Patrik is moderntánc-bemutatót tartott. Az országos fesztivál főszervezője Tőzsér Jánosné művészeti vezető volt. Köszönet a támogatóknak A nádudvari mazsorett fesztiválnak szerencsére sok támogatója, segítője akadt. A rendezvény fő támogatója: Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollégiuma, Ady Endre Általános Művelődési Központ, Kövy Sándor Általános Iskola, Nádudvar Város Önkormányzata, Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. Református Idősek Otthona, Nádudvar Turizmusáért Egyesület, Nádudvari Polgárőr Szövetség, Lapos László, Dávid lovas tanya. Ez a rendezvény nem jöhetett volna létre, ha ennyi nádudvari szülő és vállalkozó ember nem támogatja a fesztivált: EUFER KFT.,Nádudvari CBA üzletek, Mesznikov és Társa, Strand Vendéglő, K. Nagy Zsolt fazekas, a Népművészeti Ifjú Mestere, népi iparművész, K. Nagy József fazekas és cserépkályhamester, ifj. Fazekas István fazekas népi iparművész, Molnár és Kiss Italkereskedés, Kocsis Lajosné virágbolt-tulajdonos, Kirzsáné Kovács Anikó papí-írószer, játékbolt, Kissné Balázs Ibolya méteráru-tulajdonos, Gondáné Varga Erzsébet-papír-írószerbolt, Hajzerné Szilágyi Ildikó virágbolt, Debi Háztartási Bolt, Háziasszonyok boltja, Timarina Hotel, Garai cukrászda, dr. Sipos Tímea gyermekorvos, természetgyógyász, Szalai István és családja, Papp Imréné és családja, Baranyai Sándorné, Dobiné Majoros Ilona és családja, Pinczési család, Kovács Zsolt és családja, Hodosiné Dobi Mariann, Varga Zoltánné, Vargáné Nagy Mónika, Fejes Éva, Székelyné Vancsa Anikó, Minegász Csabáné, Csontosné Boros Erika, Halászné Borsos Judit, Lőrincziné Marika, Nyikos Evelin, Szalai Csilla, Csonka Tünde, Hegedűsné Erika, Balázs Klára, Fejesné Csűrös Kinga, Tőzsér Jánosné és családja, Szathmáriné Gere Anikó, Vértesi Nagy Anna, Ludman Zsolt, Illésházy Katalin, Lovas Attila, Ludmanné Kalmár Piroska. Köszönet a program lebonyolításában részt vállaló szülőknek. (Májusi számunkban a Napsugár csoportról közölt képről hiányzott Fekete Anita.) Tőzsér Jánosné, a mazsorett csoportok művészeti vezetője Erdélyi huszárok Nádudvaron Képünkön a Jégvirág csoport A huszárok a híres Kilenclyukú hídon A Csillagfény csoport leánykái Tüdőszűrés június 20. és július 8. között Az önkormányzat az éves tüdőszűrést június 20. és július 8. között a Tolbuhin utcai iskola udvarán munkanapokon 8 órától 14 óráig szervezte meg. A tüdőszűrésen való megjelenés az idézettek részére valamint a VIII. osztály, szakmunkásképzők III. osztálya, középiskolák IV. osztálya, egészségügyi könyvvel rendelkezők és a 30. év felettiek részére kötelező. A 30. év alattiaknak a szűrésért 860 Ft ot kell fizetni. A szűrővizsgálata a legutóbbi szűrőlapot, Taj kártyát, személyazonosító igazolványt, lakcímkártyát vigye mindenki magával. Május 21-én történelmet írt a hajdúbihari huszárhagyomány-őrző csapat, amikor is Juhász Imre csikós és egyben huszárbandériumi tag főszervezésével sikerrel megvalósították (a hajdú-bihari csapat vendéglátásával) azt a pusztai lovas túrát, melyen erdélyi székely huszárok is részt vettek. Valószínűsíthetően hasonló esemény még nem volt Hajdú-Bihar megyében, de talán Magyarországon sem... A hortobágyi pusztai lovas túrán csaknem hatvanan vettek részt: erdélyi, partiumi és hajdú-bihari huszárok. Huszonöt hátaslovon, négy szekéren indultak neki a magyar pusztának. Indulás előtt Nádudvaron a fővédnök Szilágyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója köszöntötte a lovasokat, Babák, mamák az Angyalkertben A kisgyermekek számára rendkívül fontosak az ölbeli játékok. Ezek valamint a mondókázás és éneklés erejéről, hasznáról bővebben az Angyalkert Gyermekház és Családi napközi baba-mama klubjában kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. A foglalkozások ideje: minden szerdán 15 majd Gellért Gyula bihardiószegi református lelkész megáldotta az útra kelő katonákat és civileket. A túra során a hátaslovakon időnként váltották egymást a huszárok. A lovasmenet Nádudvar város és Hortobágy község között zajlott le, a résztvevők 60 kilométert tettek meg a nap során. Átlovagoltak a híres Kilenclyukú hídon, megtekintették a hortobágyi ökumenikus templomot, majd egy gulyaállásban pusztai gulyásleves várta a túrázókat. Délután ismét átvonultak a lovasok a pusztán, és naplemente előtt érkeztek vissza Nádudvarra. A huszárok a közel harminc fokos meleg ellenére végig teljes menetfelszerelésben lovagoltak, próbára téve állóképességüket... órától. (Megfelelő számú jelentkező esetén indítunk délelőtti csoportot is!) A foglalkozásokon vendég eiőadók is részt vesznek: védőnő, gyermekorvos, fejlesztő pedagógus, gyógytornász. Információ: 30/ Tóth Ilona Márta

6 6 Nádudvari Hírek június BALLAGÓK 8.a Osztályfőnök: Tóthné Kecskeméti Piroska Balás Viktor Balogh Bettina Barató Viktória Bökönyi Mariann Darányi Tamás Dudás Attila Filep Roland László Gál János Jakab István Kárai Rita Kis Barbara Kovács Tünde Nagy József Ivó Őzse Dzsenifer Viktória Pavalacs Renáta Székely Andrea Szombati Szabina Szőnyi Dorina Laura Ugrai Ákos 8.b Osztályfőnök: Kohári István Balázs István Balla Tamás Beke Dávid Antal Boros Attila Boros Dávid Czibere Gábor Csirmaz János Gonda János Hegedüs Csilla Iván Emese Vivien Jurkinya Tímea Karacs Jázmin Kardos Krisztián Kardos Noémi Borbála Kecskés Zsolt Kiss József Ludman Tünde Makula Bettina Orsós Márk Soltész Dániel Viktor Szalai Kitti Andrea Szűcs József Ugrai Viktor 8.c Osztályfőnök: Török Éva Árgyilán Fanni Bíró Dóra Veronika Bökönyi Anett Brágya Csaba Krisztián Dobi Attila Dobi Róbert Dudics Tibor Erdei Csaba Erdős Alexandra Gacsádi Viktória Hermann Zoltán Juhász Bálint Kovács Hajnalka Makula Géza Nagy Márta Nagy Renátó Nagy Zsolt Szabó Enikő Szegedi Attila Szilágyi Éva Váradi Nikolett Katalin Végh Márta Vanda

7 2011. június Nádudvari Hírek 7 8.d Osztályfőnök: Cziberéné Nagy Katalin Bakó Mercédesz Balázs Zsolt Balogh Ernő Dénes Bonczás Regina Czibere Fanni Czibere Krisztián Csuka Mónika Deák Norbert Demjén Ákos Dobi Kitti Katalin Gajda Norbert Hadászi Anna Kálmán Fanni Lapos Gábor Ludman Sejla Nagy Babett Nyíkos Evelin Őri Renátó Pap Nikolett Sári Krisztián Attila Szalmás Gergő Szatmári Sándor Tóth Viktor Búcsú az általános iskolától Mit is jelent számomra a Kövy Sándor Általános Iskola? Nekem tényleg a második otthonom, menedék a szigorú szülői tekintetek elől. Anya nekem mindig azt mondta: az embernek kötelességei vannak, s míg azokat nem teljesítette, addig a szava egy fabatkát sem ér. Én ez alatt a nyolc év alatt megtanultam ezt, bár bevallom, nem mindig vagyok kötelességtudó. Most, hogy közeledik a ballagás, inkább lennék elsős, igaz, jövőre is az leszek. A tudásom, a kötelességtudat nagyon fontosak, de a barátságok, sikerek, kudarcok legalább olyan meghatározók. Valahol olvastam, hogy az embereknek a jó emlékeiket el kellene tenni, mint valami befőttet, hogy rosszabb, nehezebb időkben elővéve azokat erőt adjanak. Például mikor alsósként az udvaron egymást kergettük, vagy mikor felsőben már a saját fejünk után mentünk (a falnak). Volt, hogy addig könyörögtem a barátnőimnek, hogy béküljenek ki velem, míg már én is sírtam. Most, nyolcadikosként eltettem ezeket a befőtteket, s a képzeletbeli polcon ott sorakoznak a következő feliratokkal: Á mint álmos reggelek, L mint lógás (ez üres üveg lesz),t mint tanárok, A mint alapos tudás, L mint lecke, Á mint állóképesség,n mint nevetés, O mint osztálytársak, S mint sírás. Nyolc év, rengeteg kaland. Elkezdtem írni a saját kis történetemet az életben. Valaminek vége lett, de csak egy nagy-nagy fejezetnek. Már mindent megkaptam az iskolától, így elindulhatok tovább. Új dolgok várnak rám, egy új fejezetben. Hadászi Anna, 8.d Pedagógiai szakmai nap a Kövyben Az Oktador Pedagógiai Szolgáltató Intézet az ország nyolc helyszínén, köztük a Kövy Sándor Általános Iskolában szervezett szakmai találkozót pedagógusok részére. A szomszédos megyékből érkező 182 vendég öt szekcióban, műhelymunka keretében vehetett részt a rendezvényen, melynek témája: szövegértési technikák alkalmazása a tanítási órákon. Tanórákon készült rövid videofelvételek, közös feladatok segítségével kutatták, hogyan lehetne fejleszteni az irodalom órákon kívül is a gyerekek szövegértési technikáit. A tapasztalatcsere után az IPR program, összegző, elszámoló feladatairól és a szociális hátrányok enyhítéséről hallhattak két szakértői előadást a rendezvény résztvevői. 8.e Osztályfőnök: Vígh Istvánné Balogh Diána Cseh Bernadett Csendes Viktória Bettina Erdős Bence Forgó Enikő Karacs Richárd Károly Kiss Eszter Kovács József Majoros Anett Makula Róbert Nádházi Dóra Nagy Ibolya Emma Nyitrai Fruzsina Papp Lajos Szabad József Szabó Tamás Szalai Ivett Székely Zoltán Szőnyi Sára Varga Sándor Zsíros Roland 8.g Osztályfőnök: Zsom Józsefné Horváth Szilvia Kovács Alexandra Makula Dalma Makula Dániel Makula Mária Nyitrai Károly Versenyeredmények A Dinasztia Tankönyvkiadó által rendezett LÜK-bajnokság területi fordulóján Bárczi Roland 2.d VI. helyezést ért el (tanítója Tőzsér Jánosné). A Miénk a tudás megyei versenyen Kiss Péter 4.c, Papp Kitti 4.d, Szombati Nándor 4.b és Czina Péter 4.d csapata II. helyezett lett. Egyéni versenyben Kiss Péter matematikából az I. helyen, Papp Kitti környezetismeretből II. helyen végzett (felkészítőik: Gál Ilona, Békési Marietta és Katona Judit). A,,Rigó énekeljen" Kárpát-medencei környezetvédelmi csapatversenyen az 5.a osztály csapata az V. helyen végzett. A csapat tagjai: Bonczás Flóra, Boros Viktória, Garai Petra, Lamos Alma Marianna, Pinczési Anna Réka és Varga Adrienn (tanáruk Kovácsné Beke Mária). (Folytatás a 9. oldalon).

8 8 Az I. és II. világháborúban elesettek, a Nádudvaron meggyilkolt leventék és a kommunizmus áldozatainak emlékműve Biharfélegyházán Falunap Biharfélegyházán Az olvasó joggal kérdezheti, hogy ez miért hír a Nádudvari Hírekben. A Bihar ismerős, de megyénkben nincs ilyen település, sőt az országban sem. Tőlünk közúton 92 km-re, a Berettyó völgyére néz a Bihari-hegységet bevezető dombokról a partiumi Biharfélegyháza, a község széléről messzire el lehet látni a keletre elterülő Bihari-síkra, Pocsaj templomtornyán karnyújtásnyira csillan meg a napfény óta kutatom az 1944-ben Nádudvar határában meggyilkolt leventék történetét, 23 fiatal áldozatnak ismert a neve, közülük 13-an biharfélegyháziak voltak. Minden év október 9-éhez közeli vasárnapon református istentiszteleten emlékeznek meg az áldozatokról. A község központjában felállított emlékműnél a település vezetői és lakossága mellett rendszeresen nádudvariak is jelen vannak a meghatóan bensőséges ünnepségen. Volt, aki túlélte a vérengzést, volt, aki itthon szemtanúja volt a Mihályhalma közeli tanyán történt eseményeknek, az élők személyesen is beszélgethettek nemrégen a megrázó eseményekről. A történet szálainak visszafejtése közben beszélgetések, interjúk zajlanak, emberi kapcsolatok mélyülnek, barátokra találunk. Családi látogatások alkalmával kézről kézre adogatnak bennünket, előfordul az is, hogy egy nap háromszor ebédelünk. Nehéz sorsú, igyekvő, barátságos földművelő nép az itteni magyarság. Ők is rendszeresen jönnek, ha tehetik, legutóbb a pásztornapon jelentek meg kisszámú delegációjukkal. Természetes, hogy ennek folytatásaként mi tettük tiszteletünket az ő rendezvényükön. A félegyházi kultúrotthon kertjében május 28-án rendezték meg A mi majálisunk címmel a falunapot, annak minden kellékével: kisállat-bemutató, kispályás futballmeccsek, divatbemutató, táncegyüttesek színesítették a programot. Színvonalas műsort láthattunk a Nagyváradi Állami Színház művészeitől, míg a fiatalok legnagyobb örömére a Fiesta együttes adott koncertet. Ha már megyünk, különlegességgel kéne előállni, ezért slambuc főzését vállaltuk magunkra, Bíró Mentős Gyula áldozatos munkája lehetővé tette pásztorételünk megismertetését, ott ugyanis nem ismerik azt. Hogy, hogy hús nélkül? Lebbencsleves sütve? hangzottak el a kérdések, majd kóstoló után csak az elégedettséget jelentő szuszogásokat, morgásokat hallottuk. A rendezvényen jelen volt Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke valamint Cseke Attila, Románia egészségügyi minisztere, aki a környék szülötte. Megkóstolták a slambucot, s a tányérokat teljesen leürítették. Ilyen tisztesség ért bennünket Biharfélegyházán. Balogh Károly Nádudvari Hírek június Közbiztonságról és pályázatokról Beke Imre polgármester köszöntötte május 19-én a művelődési házbéli fórum résztvevőit, majd az illetékes szakembereknek adta át a szót. Előbb a Hortobágyi LEADER akciócsoport aktuális pályázati lehetőségeiről Bíróné Nagy Csilla munkaszervezet-vezető tájékoztatta az érdeklődőket. A tíz területet érintő pályázati kiírásokról az alábbi elérhetőségeken lehet bővebb információkat kapni: Hortobágyi LEADER Nonprofit Kft Hortobágy, Czinege J. u. 1. Telefon/Fax: 52/ Egészséghét tolerancianappal Egészséghetet tartottak a Kövy Sándor Általános Iskolában május második hetében. Minden reggel közös tornával indult, hogy frissebben kezdjék a napot a diákok. Hétfőn drog-, alkohol- és dohányzásellenes előadások hívták fel a veszélyekre a gyerekek figyelmét. Szakmai problémamegoldó fórumot is tartottak. Hulladékot gyűjtöttek, s pénteken sztárvendéget, Katus Attila aerobik világbajnokot köszönthették a tanulók. A sportemberrel együtt mozoghattak és kérdezhettek is tőle. A hét közepén a Hajdú-Bihar Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesülete tolerancianapot tartott azzal a céllal, Mobil: 30/ Web: hortobagyi.leader@gmail. com nagycsilla@ hortobagyileader.hu Ezután közbiztonsági fórum vette kezdetét, de a mérsékelt érdeklődésre való tekintettel az előadásokat elnapolták egy későbbi időpontra, s inkább a lakossági észrevételeket, panaszokat hallgatták meg a rendőrség képviselői s próbáltak válaszolni azokra. A közbiztonság aktualitásai is napirenden voltak (Fotó: Marján László) hogy az egészséges emberek (gyerekek és felnőttek) bepillantást nyerjenek a fogyatékkal élők problémáiba. Apagyi Györgyné csoportvezető bevezetőjét és Boros Lajosné iskolaigazgató köszöntőjét követően Kötél Mária irodavezető szolid iróniával kérte a fiatalokat: becsüljék meg a mozgás örömét, lehetőségét, amíg lehet. Ezután az Utolsó Napok Szentjének Jézus Krisztus Egyháza adományából 8 rászoruló kapott kerekesszéket mindennapi életük megkönynyítésére. A nap végén a népes gyereksereg kipróbálhatta a sötétszobát, a jeltolmácsolást, a kerekesszéket és további más segédeszközöket. A képen balról jobbra Kerecsenyi Imre félegyházi alpolgármester, Balogh Károly, Szabó Ödön megyei elnök, Cseke Attila miniszter, Sajti Zoltán önkormányzati tanácsos (képviselő), Bíró Gyula Nyolc rászoruló kapott kerekesszéket (Fotó: Marján László)

9 2011. június Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik PAPP LAJOS temetésén megjelentek, ravatala elé virágot, koszorút helyeztek, mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak. Felesége: Tóth Rozália, gyermekei: Lajos, Katalin, Mária Szalai István halálának 4. évfordulójára Míg jövődet építettük, sorsod el volt döntve rég, Megkívánt, elszeretett tőlünk a hatalmas ég. Nem törődve semmit azzal, hogy szívünk fájni fog. Jöttek érted, s mosolyogva vittek el az angyalok. Négy éve nem vagy velünk, De mi még mindig tiszta szívből szeretünk, Te voltál az, ki önzetlenül szeretett, Mi szólunk hozzád minden nap, melyre nem jön felelet. Szívünkbe zártunk, örökre velünk vagy, Testben nem is, de szívünkben helyet hagysz, Egy rést, mely segít átvészelni a napokat, Tanácsaid segítettek megoldani a gondokat. Gondokat, mik halálod után robbantak, Melyek azóta is tartanak, Melyektől füle nőtt a falaknak, És a családban folyamatos zűrt akarnak. Akcióban a nyárfavágók (Fotó: Marján László) Nyárfátlan Nyárfa Kivágták a korhadt, öreg nyárfát a Kossuth utcai Nyárfa söröző elől május 20-án. Szakemberek hivatalos véleménye alapján, az önkormányzati területen lévő agg fa balesetveszélyessé vált, ezért kellett eltávolítani helyéről. Nádudvari Hírek 9 Nádudvari fazekas mester a Déri Múzeumban A Déri Múzeum idén nemcsak a költözés és fejújítás miatt volt zajos. Az intézményben jelenleg is uniós forrásból támogatott projekt megvalósítása folyik. A TÁMOP /10/1 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása című pályázat Őseink is ezt használták tanórán kívüli kulturális nevelés erősítése című projekt keretében a gyerekek a néprajz, a régészet és a patika témakörén keresztül ismerhetik meg az őket körülvevő világot, hozzájárulva a gyermekek széles látókörének kialakulásához. Harmadik-negyedik osztályos diákok tíz alkalommal Ha nagy leszek... címmel néprajzi szakkörön ismerkedtek a régi népi mesterségekkel. Fazekas Lajos, a Népművészet Mestere vezetésével a gyerekek a híres nádudvari kerámiával ismerkedtek, ezután örömmel vetették bele magukat a munkába, többféle technikával kerámiákat mintáztak, agyagedényeket készítettek. (Fölytatás a 7. oldalról Az Apáczai Kiadó és a Szivárvány gyermekújság országos matematika döntőjén Bugán Flóra 3.a XI. lett, míg a Kis nyelvész országos versenyen Flóra II. helyezést ért el (tanítója Csendes Teréz). Bárczi Roland 2.d osztályos tanuló a Zsákán megrendezett komplex tanulmányi versenyen magyarból IV. helyezést ért el, ugyanitt környezetismeretből Sümegi Ákos 2.b osztályos tanuló V. lett (tanítóik: Tőzsér Jánosné és Baranyai Etelka). A Bolyai megyei matematikaversenyen Kiss Péter 4. c osztályos tanuló IV. helyezést ért el. Péter a Bonifert Domokos Nemzetközi matematikaversenyen II. lett, ugyanitt Czina Péter 4.d a VIII. helyen végzett (tanítóik Gál Ilona és Békési Marietta). A Hetedhéthatár Legjobb Kis nyelvésze országos döntőjén Lovas Míra 6.c III. helyezést ért el (tanára Czirbuszné Szkupi Éva), ugyanitt Czina Ferenc 5.c a IX. helyen végzett( tanára Ludmanné Papp Ilona). A Benedek Elek Általános Iskola országos komplex történelem és műveltségi vetélkedőjén a 7.c osztály csapata (Lovas Viktor, Kiss Martin, Sárközi Zsuzsanna, Szőnyi Péter Zsolt) a XI. helyen végzett (tanáruk Tóthné O. Nagy Judit), ugyanitt a 8.d osztály csapata a VIII. helyen végzett, a csapat tagjai: Czibere Krisztián, Hadászi Anna, Lapos Gábor, Ludman Sejla (tanáruk Timcsukné Gere Ibolya). A Sárrét kincsei című megyei történelemversenyen Lovas Míra, Modrovics Gergő és Varga Judit 6.c osztályos tanulók csapata az V. helyen végzett (tanáruk Tóthné O. Nagy Judit). Az Ópusztaszeren megrendezett Kerek Emese országos történelmi, néprajzi és természetismereti versenyen Hajzer Klaudia, Kiss Petra, Jankó Erzsébet és Kamuti Gábor 5. b osztályos tanulók Diákok sikerei csapata a VII. helyen végzett, a 6.b-sek csapata: Apagyi Bence, Csecsödi Márk, Danka Bence és Darányi Ádám a X. lett (tanáruk Ludmanné Papp Ilona). Az országos TITOK London Bridge angol nyelvi versenyen Lovas Míra 6.c III. helyezést, Nagy Fanni 7.a IV. helyezést és Nagy Angéla 6. a VII. helyezést ért el (tanáraik Fejesné Csűrös Kinga és Szabó Imre). Az OÁTV német nyelvi versenyen Szaniszló Franciska 7.b X. helyezést ért el (tanára Cziberéné Nagy Katalin). A TITOK Országos Herman Ottó természetismereti versenyen Czina Ferenc 5.c VIII. helyen, osztálytársa, Szilágyi Zita a IX. helyen végzett (tanáruk Boros Lajosné). Bodnár Norbert 4.b a Keszegfalván megrendezett IV. Polgármester Kupa nemzetközi kyokushin karate versenyén gyerek kategóriában II. lett, testvére, Bodnár József Zoltán 6.c a serdülők között a legjobbnak bizonyult, így aranyéremmel térhetett haza (edzőjük Nagy Tibor). Az egri országos aerobik mozgásfesztiválon dance kategóriában I. helyezettek lettek: Barát Petra 3.a, Gali Borbála és Gali Béla 3. b és Rácz Amarilla 3. c osztályos tanulók. A 20. Aerobik Magyar Bajnokságon step kategóriában a III. helyen végzett csapat tagjai: Acsádi Aletta, Prém Angéla, Barát Petra, Boldizsár Niké, Burkovits Dóra, Kiss Viktória, Moravetz Laura. Challenge kategóriában Acsádi Aletta, Barát Petra, Boldizsár Niké, Burkovits Dóra, Kiss Viktória és Moravetz Laura csapata a VI. helyen végzett. (edzőjük Örvendi Sándorné). A kézilabda diákolimpia elődöntőjén II. helyezett lett a nádudvariak csapata, melynek tagjai: Szőnyi Sára, Szőnyi Dorina Laura, Karacs Jázmin, Bonczás Regina, Nemes Nikolett, Kardos Judit Beatrix, Bíró Petra, Jurkinya Tímea és Darányi Renáta. Fazekas Lajos a gyerekekkel Varga Ildikó Nyugdíjasok második strandfesztiválja A Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az Éveknek" Országos Szövetsége és annak Hajdú-Bihar megyei Szervezete július 23-án (szombaton) 9 órától találkozót szervez Nádudvaron Borsod- Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szolnok, Hajdú-Bihar megye nyugdíjasainak. Várjuk a megyék valamennyi klubjának részvételét, tánccsoportok, énekkarok, szólóénekesek jelentkezését, és szereplésüket a műsorban. A műsoridő 8 10 perc. Belépő: 350 Ft/fő. Étkezési lehetőség a fürdő területén, kedvezményes áron. A nap folyamán megnézzük a város nevezetességeit, csoportvezetéssel (fazekasműhely, templom, főtér, művelődési központ). Rossz idő esetén a műsorok a művelődési központban lesznek megtartva. Szórakozás, fürdőzés. Jelentkezni lehet: július 7-én 10 óráig. Kocsis Imréné elnök 4181 Nádudvar, Kárpát utca 1. sz. Telefon: A vendégek fájó tagjaikat kúrálhatják a termálvízben

10 10 Nádudvari Hírek június Váltottak a nádudvari élvonalbeliek Három, élvonalban játszó nádudvari kézilabdázó is elhagyta volt csapatát, s új kihívások előtt áll. A válogatott Nagy Kornél az MKB Veszprém színeiben szerzett NB I-es bajnoki aranyéremmel és Nagy Kornél Franciaországban folytatja Magyar Kupa elsőséggel a tarsolyában döntött úgy, hogy a kevés játéklehetőség miatt nem tölti ki két éves szerződését, s új csapatban folytatja. Ez a váltás ráadásul külföldi átigazolást jelent, hiszen a francia élvonalban szereplő Dunkerque alakulatával kötött kétéves szerződést. Hasznos, tanulságos évadot töltöttem Veszprémben, ám a mostani fejemmel gondolkozva lenne még egy állomásom a Veszprém előtt. Mostantól külföldön, átlövőként szeretnék további nemzetközi rutint szerezni. Volt három vagy négy ajánlatom, az egyik legkomolyabbat Spanyolországból, a Leon csapatától kaptam. Az tényleg tetszett, először oda akartam menni, de aztán be kellett látnom, hogy jobb döntés ez a francia csapat. Azt tartottam szem előtt, hogy sokat Három gólon múlt, hogy nem tudták megismételni a tavalyi bronzérmes szereplésüket a szenior férfi kézilabdázók, akik a 4. helyet szerezték meg a +35 éves korosztály hatcsapatos bajnokságában. A Kartalon megrendezett első játéknapot követően amiről előző lapszámunkban már beszámoltunk a második kör mérkőzéseit Gyöngyösön tartották. A Bp. XVI. Ker. együttese ellen 6 góllal nyertünk, majd miután játsszak, és itt biztosítják számomra ezt azokkal a feltételekkel, amiket én akartam. Ráadásul úgy látom, hogy a francia világsztár kézilabdázók folyamatosan térnek vissza hazájukba, és pár éven belül szerintem a francia bajnokság beéri, sőt meg is előzi a spanyol bajnokság színvonalát. Különben egy fiatal csapatról van szó, szerintem nem lesz gond a beilleszkedésemmel sem. A hidat persze nem égetem fel magam mögött, hiszen az MKB a világ egyik legerősebb csapata, s ide szívesen visszatérek, ha a további pályafutásom úgy alakul nyilatkozta Kori az MKB Veszprém honlapjának. Kiss Éva 15 éves kora óta debreceni színekben kézilabdázott, ez idáig. A 23 éves hálóőr is a váltás mellett döntött: egyéves szerződést írt alá az NB I-es Veszprém Barabás KC-val. Szerettem Debrecenben játszani, de fiatal vagyok még, ezért úgy éreztem, hogy váltanom kell. Sok játékra van szükségem, bízom benne, hogy a Veszprém ebből a szempontból is jó választás. Több fronton is megkerestek, tavaly már a kapusedzővel beszélgettünk arról, Kiss Éva Három gólon múlt a bronz hogy mehetnék Veszprémbe játszani, idén pedig már konkrét ajánlattal kerestek meg. Megítélésem szerint jó csapat lesz jövőre Veszprémben, így lesz lehetőségem a fejlődésre és a bizonyításra. Debrecenben is sokat fejlődtem, de azt is meg szeretném tapasztalni, hogy milyen első számú kapusként bizonyítani nyilatkozta Kiss Éva a veszprémi csapat internetes oldalán. Nagy Tamás Nagy Tamás két évet töltött el a Carbonex játékosaként Tatabányán. A tavalyi bajnoki bronzérem után az idén Magyar Kupa bronzérem, magyar bajnoki negyedik hely és EHF-kupa szereplés volt a mérlege. Kicsit furcsa érzés volt, amikor az utolsó hazai meccs előtt elbúcsúztattak. Érdekes volt, de egy játékosnak ez a sorsa. Valahol letelepszel, aztán menni kell. Igazából úgy fogom fel, hogy valaminek a vége az valami másnak a kezdete. Nagyon jó két évet töltöttem Tatabányán. Biztos, hogy mindig boldogan jövök vissza, még ellenfélként is fogalmazta meg gondolatait a klub honlapjának adott interjúban Nagy Tamás, aki azonban még nem tudta, hogy hol folytatja pályafutását. a Salgótarján nem állt ki ellenünk, így ezt a meccset 10-0-s gólaránynyal igazolták nekünk. Ennek aztán nagy jelentősége lett, mert ha lejátszottuk volna a meccset, s esetleg nagyobb arányban nyertünk volna, akkor ismét a miénk lehetett volna a bronzérem. Így azonban ettől csupán három találattal elmaradtunk tudtuk meg Rásó Tibortól. Az Akarat SK hölgykoszorúja Dabason, egy rendkívül jó hangulatú, családias légkörű tornán lépett pályára a +33 éves korosztály ugyancsak hatcsapatos második játéknapján. A salgótarjáni Nógrá-dinamit ellen kifejezetten jól játszott a társaság, ennek ellenére kikapott, mint ahogy a szenior Európa-bajnoki kerettel felálló, hajdani NB I-es játékosokból álló Angyalok ellen is. Mindez persze nem változtatott a lényegen: mindenki kiválóan érezte magát a viadalon. Mindeközben a megyei pontvadászatot is befejezték a hölgyek, s végül két pontot szerezve az utolsó helyen zártak. TABELLAPARÁDÉ Az NB II-es kézilabda-bajnokság végeredménye (A táblázatban szereplő pontszámok a csapatok alapszakaszban egymás ellen elért pontjait és a rájátszásban szerzett pontok összességét tartalmazzák úgy a felső-, mint az alsóházban.) Nők 1. Nyíradony DVSC II Hajdúböszörmény Mátészalka Kállósemjén Nádudvar Derecske Jászberény Füzesabony Ózd Férfiak 1. Hajdúnánás FVSE-Fevill Tiszavasvári Debreceni KSE II Mátészalka Berettyó MSE Nyíregyháza II Mezőtúr Hajdúszoboszló Nádudvari SE SAKK Sereghajtóként zártak Makói vendégjátékkal búcsúztak az idei szezontól az NB II-es sakkozók. A Tóth László csoport utolsó fordulójában a végül bronzérmet szerző hazaiak kétszer annyi pontot gyűjtöttek, mint a mieink, így a vége 8-4 lett oda. Együttesünkből Kun Imre, Baranyai Antal és Czina Ferenc nyerte meg partiját, míg Molnár Tibor és Czina Péter remizett. Ezzel csapatunk 46 pontot begyűjtve végül sereghajtó helyen fejezte be a pontvadászatot. Szöveg és fotók: Faragó László Ezüstös menettáncosok A XIII. Kiskunfélegyházi Országos Mazsorett Fesztiválon május 21-én a nádudvari Ady Endre Általános Művelődési Központ Napsugár mazsorett csoportja show és pom-pon kategóriában ezüst oklevelet kapott, a Jégvirág csoport úgyszintén ezüst oklevelet érdemelt. Művészeti vezető: Tőzsér Jánosné

11 2011. június Két vereség mellett egy-egy döntetlent és vereséget produkáltak a futballisták májusban, ami ugyebár négy pontot hozott a konyhára. A 20. fordulóban a 8. helyezett Vámospércs vendégeként egy ki-ki mecscsen egy gól döntötte el a három pont sorsát, ám ezt sajnos a hazaiak szerezték. Így a 9. helyről a 10-re esett vissza a gárda. (Ifi: 1 1). A 21. játéknapon ismét a 8. ellen kellett szerelést ölteni, ám ezúttal a Görbeháza foglalta el ezt a pozíciót. A gólokban bővelkedő, fordulatos összecsapáson félidőben még a vendégek vezettek 2-1-re, ám a második félidőt ugyanilyen arányban a mieink nyerték meg, így a vége 3-3-as döntetlen lett, amivel egy helyet előrébb lépett a tabellán a Szkupi-alakulat. Csapatunk góljait Tarcsi Sándor, Silye Gábor és Nádudvari Hírek 11 Futball: négy meccsen négy pont NB II.: a hölgyek nyújtottak jobb teljesítményt Véget ért a es NB IIes kézilabda-bajnokság, amelyet felemás szerepléssel zártak csapataink: a hölgyek egy hellyel előrébb végeztek a tavalyi évadhoz képest, miközben a férfiak sereghajtó, azaz kieső helyen zártak. A Vida Gergő által irányított női csapat a bajnoki hajrában előbb Jászberényben kikapott (33 24), majd hazai pályán magabiztosan verte a Füzesabony gárdáját (43 27), végül Derecskén újfent vereséget szenvedett (27 25). Ez utóbbi meccsnek már nem volt tétje, mivel ekkorra eldőlt, hogy a mieink a 6., a hazaiak a 7. helyen fejezik be a pontvadászatot. Ráadásul sérülések és betegségek miatt szinte ifjúsági játékosokkal állt ki együttesünk a találkozóra. De nézzük, hogyan látta a mérkőzéseket Vida Gergő edző. Az idei évad legrosszabb játékát produkálva Jászberényben súlyos vereséget szenvedtünk a nagyon motivált vendéglátókkal szemben. A viszszarendeződésünk minősíthetetlen volt, aminek következtében rengeteg indításgólt kaptunk. A Füzesabony elleni derbi időpontja egybe esett az 1999-es korosztályú gyermekcsapatom országos döntőjével, ezért a helyemet Szilágyi Ildikó foglalta el a kispadon. Ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy távollétem alatt kiválóan megoldotta az edzői feladatokat. Elmondása szerint csapatunk rendkívül agilis, gyors játékot játszva, könnyed győzelmet aratott a vendégek felett. Ezzel a győzelmünkkel szereztük meg tulajdonképpen a 6. helyet. Sajnos a meccsen Lajtos Boglárka súlyos térdsérülést szenvedett. Így a tét nélküli derecskei szezonbúcsúztatón már nem lehetett ott, mint ahogy rajta kívül betegség miatt Zelízi Dóra sem öltött szerelést. Velük együtt négy stabil kezdőjátékosunkat kellett pótolnunk, hiszen Zoványi Szilvi és Faragó Fanni hetek óta maródiak voltak. Mindezen gondok közepette fiatal csapatunk kiválóan helytállt a derecskei pokolban, és tisztességes vereséget szenvedett elevenítette fel az utolsó három meccset Vida Gergő, majd néhány mondatban az egész bajnoki évadot is értékelte. A csapatnak sikerült teljesítenie a kitűzött célt, biztosan bennmaradt, sőt a tavalyihoz képest egy helyet előrelépve a 6. helyen zárta a bajnokságot. Egy-két meccset leszámítva szinte mindig elfogadhatóan játszottunk. A tavalyihoz képest mindenképpen előrelépett a támadó játékunk, ami a lőtt gólok számában mutatkozott meg. Védekezésünk viszont elmaradt a múlt éviektől, de ez a játékunk felgyorsulása miatt törvényszerű volt. A siker kulcsa a csapategységben rejlett: a játékosok kiválóan megértették egymást, s kiváló volt az összhang a fiatal és a rutinosabb játékosok között is. Öröm volt számomra ebben az évben is irányítani ezt a kiváló csapatot! Végül, de nem utolsó sorban, köszönettel tartozunk szurkolóinknak, az önkormányzatnak, valamint a Molnár és Kiss Italkereskedésnek, hogy ebben az évben is támogatták a társaságot. Férfi együttesünk is három mérkőzést játszott a hajrában, s bár ezeken jól teljesített a csapat, egyaránt vereség lett a vége. Hajdúszoboszlón négy góllal (28 24) kaptak ki Dudicsék, a Mezőtúr elleni hazai meccsen három találattal maradtak alul (28 31), míg a Nyírbátor-Nyíregyháza II. vendégeként tízgólos (36 26) lett a különbség a hazaiak javára. Utóbbi két mérkőzésről külön érdemes megemlíteni, hogy mivel mindkét gárda a kiesés ellen küzdött, ezért mindent elkövetett a bennmaradás eléréséért. Így például Nagy I. Sándor szerezték. (Ifi: 2 4). Következett a 23. forduló Fülöp elleni idegenbeli meccse, no meg a közel két hónapig tartó nyeretlenségi szériát megszakító várva várt győzelem. Már a szünetben is nálunk volt az előny (0 1), amit aztán a folytatásban további kettővel toldottak meg a fiúk, miközben a hazaiak is beköszöntek egyszer. Így 3-1-lett ide, ám ez nem jelentett előrelépést a tabellán. A gólokon a kétszer eredményes Nagy II. Sándor és Puskás Richárd osztoztak. (Ifi: 5-1). A 23. játéknapra bizonyára senki nem fog majd szívesen emlékezni, mivel a bajnokság eddigi legnagyobb arányú vereségét szenvedte el csapatunk, ráadásul hazai pályán. A vendég, 4. helyezett Hajdúdorog kétgólos félidei vezetést követően a végére fél tucat gólt rámolt be a mieink kapujába, miközben még a becsületgólt sem sikerült megszerezni. Így 0 6 lett a végeredmény, amit gyorsan el kell felejteni. Ráadásul az ifi is kapott egy ötöst, no nem a teljesítményéért. (Ifi: 0 5). A Megye II. állása 1. Józsa SE Monostorpályi Nyírábrány Hajdúdorog Hajdúhadház Vámospércs Nyíracsád Görbeháza Nádudvar Fülöp Egyek Sáránd Józsai SZTSE Mikepércs törölve a mezőtúriak több NB I/B-s törökszentmiklósi játékossal erősítettek menet közben a bajnokságban, s a játékvezetők is igencsak nekik kedveztek ezen a találkozón. Nyírbátorban nem kevesebb, mint öt NB I/B-s nyíregyházi játékos lépett pályára hazai színekben kettős játékengedéllyel, miközben a mieinknél többen így Horváth Imre is hiányoztak. Ez utóbbi megállapítás egyébként is igaz volt e három fellépésre, de így, tartalékosan is rendre helytálltak a fiúk. Mindez azonban kevés volt az üdvösséghez, csapatunk az utolsó, azaz kieső helyen fejezte be a bajnokságot. Mivel Kovács Ferenc edző munkahelyi elfoglaltság miatt egyik említett találkozón sem volt jelen, ezért ezúttal eltekintünk a szakmai értékeléstől. Nők: Eredmények Jászberény Nádudvar (16 13). Ld.: Beke Csilla 6, Erdei Alíz 5, Szilágyi Mónika 5. (Ifi: 38 25). Nádudvar Füzesabony (23 10). Ld.: Beke Csilla 13, Erdei Alíz 7, Szilágyi Mónika 7. (Ifi: 45 53). Derecske Nádudvar (15 11). Ld.: Beke Csilla 6, Szilágyi Mónika 6, Szőnyi Dorina 4, Karacs Jázmin 4. (Ifi: 29 15). Férfiak: Hajdúszoboszló Nádudvar (14 8). Ld.: Ifj. Rásó Tibor 6, Szabó Gyula 6, Dudics Tibor 4. (Ifi: 35 20). Nádudvar Mezőtúr (15-16). Ld.: Ifj. Rásó Tibor 8, Rásó Tibor 5, Minegász Csaba 5. (Ifi: 36 31). Nyírbátor-Nyíregyháza II. Nádudvar (17-14). Ld.: Szabó Gyula 10, Ifj. Rásó Tibor 6, Rásó Tibor 5. (Ifi: 37 33). Helytálltak a lányok a fináléban Nem okoztak sem meglepetést, sem csalódást az Erima gyermekbajnokság Budapesten megrendezett nyolccsapatos országos döntőjében az 1999-es korosztályú leány kézilabdázók. Vida Gergő tanítványai a rendkívül erős mezőnyben FTC, Vasas, Alcoa Fehérvár, Debrecen, Szekszárd, Szombathely, Óbudai SI, Nádudvar Kövy DSE végül a 8. helyet szerezték meg. A mieink a legszorosabb meccset a Fradival (13 12) és a Vasassal (15 13) tudták játszani, ám sajnos ekkor is kikaptak. Már a döntő előtt tudtuk: nagy tettet hajtottunk végre azzal, hogy idáig eljutottunk. A nagy múltú egyesületek mellett mi voltunk az egyetlen iskolai csapat a mezőnyben, ráadásul a játékosaim nagy része egy évvel fiatalabb, 2000-es születésű volt. Mindezek ellenére tisztességesen helytálltunk az első országos döntőnkön, ám abban is biztos vagyok, hogy nem az utolsón. Dolgoznunk kell tovább, és jövőre előrébb léphetünk. Külön öröm volt a számunkra, hogy a torna legjobb jobbszélsőjének Biró Petrát választották meg a szakemberek. E szép eredmény eléréséhez ezúton mondunk köszönetet a Kövy Sándor Általános Iskola, és a város önkormányzata mellett a KITE Zrt, az U- FERR Kft, valamint Mesznikov Sándor, Danka Sándor, Molnár István és Csirmaz Imre vállalkozók támogatásáért, no és nem utolsó sorban a szülői közösség háttérmunkájáért értékelt és mondott köszönetet a támogatóknak Vida Gergő. Vida Nikolett bronzérmes Niki szép sikert aratott Debrecen adott otthont az országos korcsoportos egyéni sakk diákolimpiának, amelyen tizenkét korcsoportban összesen 165 fiú és 149 lány ült asztalhoz a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának tornatermében. A résztvevők az egyes megyék bajnokai voltak, köztük több nádudvari indulóval. Közülük a legszebb eredményt a nyolc év alattiak mezőnyében Vida Nikolett érte el, aki kiválóan versenyezve bronzérmet szerzett. Rajta kívül Tóth Tamás (11. helyen végzett), Czina Péter (25.), Komáromi Tibor (17.), Dudics Zoltán (7.) és Bényei Piroska (10.) képviselte városunkat. Szöveg és fotó: Faragó László

12 12 Szabó Józsefnét 80. születésnapja alkalmából nagyon sok szeretettel köszönti: családja Nyári táborok a nádudvari Ady Endre Általános Művelődési Központban Nemezes tábor Június 27 július 3-ig. Sün Balázs környezetvédelmi tábor I. Július 4 július 8-ig, kisiskolásoknak. Nádudvari Hírek Az Ady Endre Művelődési Központ programjaiból Június 24-én (pénteken) 15 órától a Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája tanulóinak évzáró ünnepsége, valamint a kézműves tanulók vizsgamunkáiból rendezett tanév végi kiállítás megnyitója. A kiállítás augusztus végéig látogatható! Június 25-én (szombaton) IV. Jótékonysági Labdagála a Kövy Sándor Általános Iskola sportcsarnokában. (Részletek külön szórólapokon!) NYÁRI SZÍNHÁZ Július 15-én (szombaton) 20 órától A szerelmes nagykövet bohózat két részben. Főszereplők: Straub Dezső, Gregor Bernadett, Farkasházi Réka, Böröndi Tamás. Harry Douglas az USA londoni nagykövete a főváros környékén remek és kényelmes villában éldegél. Egy nyugodtnak ígérkező hétvégén megkísérli eltávolítani családját azzal az ürüggyel, hogy tárgyalásra is alkalmas golfpartira kell utaznia Skóciába. Perkins nevű komornyikját mindenesetre beavatja. A változások bekövetkeznek, de nem csak a szerelmes nagykövet, hanem kiterjedt családja és azok partnerei is úgy tudják, hogy üres lesz a ház Jegyár: 2000 Ft. Az előadás napján: 2500 Ft Július 22-én (pénteken) Baba-mama nap a művelődési központban június MOZI Június 21. kedd, 19 óra THOR Színes, szinkronizált amerikai fantasztikus akciófilm. (Korhatár: 12 év alatt szülői felügylet!) 24. péntek, 19 óra A LÁNY ÉS A FARKAS Színes, amerikai romantikus horror. (Korhatár: 12 év alatt szülői felügyelet!) 28. kedd, 19 óra RIO Színes, szinkronizált, amerikai animációs vígjáték. (Korhatár nélkül!) Július 1. péntek, 19 óra ISMERETLEN FÉRFI Színes angol akciófilm. (Korhatár: 12 év alatt szülői felügyelet!) 5. kedd, 19 óra MÁSNAPOSOK 2. Színes, szinkronizált, amerikai filmvígjáték. (Korhatár: 16 év alatt szülői felügyelet!) Diane Kruger (Fotó: Internet) Fazekas tábor Az agyag előkészítésétől az égetésig. Július 3 július 10-ig Nagymedve és Bátor farkas indián tábora Július 11 július 15-ig, 7 15 éveseknek. Informatika és sporttábor Július 25 július 29-ig, 9 16 éveseknek. Sün Balázs környezetvédelmi tábor II. Augusztus 1 5-ig, kisiskolásoknak. Szeretettel várunk mindenkit! Jelentkezés és bővebb tájékoztatás személyesen a művelődési házban, vagy telefonon az 54/ vagy 20/ es számokon. Sárkányos rajzverseny Május 29-én Sárkányos Gyermeknapot tartottunk a művelődési központban, ez alkalomból rajzpályázatot írtunk ki Álmomban Sárkányföldön jártam címmel. Itt tesszük közzé az eredményeket. Általános iskolások: I. Egri Vaneszsza, II. Kovács Máté, III. Karsa Zsófia. Óvodások: I. helyezett: Petrusz Péter, II. helyezett: Kovács Petra, III. helyezett: Kovács Gyöngyvér. Különdíjasok: Kindák Borbála, Medics Petra, Nagy Sándor, Farkas Balázs, Varga Julianna. Gregor Bernadett Straub Dezső Nívó-díj a Kéknefelejcsnek A nádudvari Kéknefelejcs citerazenekar ismét szép sikert szerzett magának és a városnak. Június 4-én a Ködellik a Mátra Regionális Népzenei Találkozó, Országos Citera-zenekari Fesztiválon szerepelt immár sokadik alkalommal. A tavalyi szereplésükért Fesztivál-nagydíjat kaptak, az idén pedig Nívó-díjjal jutalmazták az együttes produkcióját. Ezt a díjat különlegesen kimagasló teljesítmény jutalmazására adja a szakmai zsűri. Ez a díj olyan elismerés, ami ösztönzően hat az együttes további munkájára. A zenészek három nagy feladatot vállaltak az idei évre: elkészítik 2. CD-jüket, ismét megméretik magukat az országos mínősítő versenyen a következő Arany Páva-díjért. A zenekar idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját. Reméljük, a megfelelő támogatás nem marad el. NÁDUDVARI HÍREK Városi közéleti lap Lapalapító: Nádudvar Város Önkormányzata 4181 Nádudvar, Fő út 119. Tel.: (54) , fax: (54) nadudvarihirek@nadudvar.hu A szerkesztőség tagjai: Felelős szerkesztő: Erdei Sándor deidor5@gmail.com Főmunkatárs: dr. Sutus Lenke Munkatársak: Boros Erika, Faragó László, Marján László, dr. Sós Csaba, Varga Ildikó ISSN: Tördelőszerkesztő: Tirol László Nyomda: Fábián Nyomdaipari Bt.

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Országos versenyek eredményei tanév

Országos versenyek eredményei tanév Országos versenyek eredményei 2007 2008 tanév Verseny megnevezése, szintje Elért helyezés Tanuló neve Felkészítő tanár neve Megjegyzés Berczik Sára, emlékverseny országos döntő c kategória RSG Dunaharaszti

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő. 11. helyezés

Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő. 11. helyezés Sakk Diákolimpia Csapatverseny Országos Döntő 11. helyezés A csapat tagjai: Peredi Olivér, Németh Gábor, Csatári Dominik, Baranyi Róbert, Száraz Szabolcs Felkészítő tanár: Sinka István Sakk Diákolimpia

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE 2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-ei ülésének könyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 143/2015. (XI.25.) Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT VÁROS PONTSZÁM

HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT VÁROS PONTSZÁM 2 BAT SEN SOLO 1. Makula Kata Classicon KTSE Szeged 9,2571 1. Dudás Barbara Noémi Classicon KTSE Szeged 9,2571 3. Rácz Erika Írisz Püspökladány 9,1786 BAT CAD SOLO 1. Fodor Dalma Classicon KTSE Szeged

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

V. korcsoport. Fiú ( ):

V. korcsoport. Fiú ( ): HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor

Részletesebben

NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY BÖLCS BAGLYOK

NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY BÖLCS BAGLYOK NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ NYÍREGYHÁZA 2018. 05. 11-12. BÖLCS BAGLYOK Név Oszt. Helyezés Korcsoport Felkészítő Dajkó Virág Anna Hanus Máté Mátyus Janka Sipos Vilmos 4.a III. 4. évfolyam

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3410/2012. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Iskolai, körzeti, megyei, országos szintű rendezvények RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Nap Óra Rendezvény megnevezése Helyszín Felelős Megjegyzés 1. 8.00 Évkönyv fotózás iskola, Március 15.

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei Osztály Név Verseny Helyezés Felkészítő tanár 1.o. Goda Bálint Túl az Óperencián mesemondó I Tószegi Károlyné verseny, pócs 1.o. Goda

Részletesebben

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2.

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2. FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2. Kozma Bálint 3/0 3. Mogyorósi Erik, Celldömölk Mészáros Péter 3/1 4. Mészáros Péter, Cegléd Kozma Bálint 3/2 5. Kramarics Gergő, Veszprém 6. Sós Péter 3/0 7.

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Versenyeredmények 2010/2011-es tanév A 4 tusa lány szept. csapat Horogh Kati 4 tusa fiú okt. csapat 1 Horogh Kati 5 tusa fiú okt. csapat Horogh Kati 5 tusa fiú okt. egyéni Kovács Norbert Horogh Kati 5

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

8. évfolyam névsor terem terem helye Almási Brigitta 1. A épület (főépület) 2. emelet Bak Dávid 1. A épület (főépület) 2. emelet Balla Edina 1.

8. évfolyam névsor terem terem helye Almási Brigitta 1. A épület (főépület) 2. emelet Bak Dávid 1. A épület (főépület) 2. emelet Balla Edina 1. Almási Brigitta 1. A épület (főépület) 2. emelet Bak Dávid 1. A épület (főépület) 2. emelet Balla Edina 1. A épület (főépület) 2. emelet Balla Fanni 1. A épület (főépület) 2. emelet Balogh Balázs 1. A

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének junius 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének junius 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 61/2018. (VI.27.) önkormányzati számu határozata: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Orvosi Ügyelet Egészségügyi

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3692-2/2011. 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint X. Mozdulj az egészségedért futóverseny 2013. augusztus 03. Helyezettek korcsoport szerint GYEREKEK 6-13 ÉVES KORIG, FIÚ 1. Pázmányi Sándor 24.00 2. Molnár László 27.27 3. Berger Márton 36.00 GYEREKEK

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök 2019

Eged Futás és Érsekkert Körök 2019 Eged abszolút férfi 1 35 TÓTH Norbert 00:55:38 00:00:00 2 86 SZUROK Bal?zs 01:00:13 00:04:34 3 24 KORMOS Krisztián 01:01:15 00:05:36 4 108 JENES Zoltán 01:03:54 00:08:15 5 89 MARCZIS Dávid 01:05:05 00:09:26

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben