EGYENESEN A HUNGARORINGRE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGYENESEN A HUNGARORINGRE"

Átírás

1 FORMULA 1 IRELLI MAGYAR NAGYDÍJ

2 DR. SESZTÁK MIKLÓS A közép-európai országok közül elsőként Magyarország rendezhetett Formula 1-es futamot 1986-ban. Az elmúlt közel három évtizedben ez lett az egyik legfontosabb sportrendezvény Magyarország életében. De természetesen nem csak nálunk vált kiemelkedő eseménnyé, hanem nézők százmillióinak figyelmét irányítja a világ minden részéről három napra hazánkra és fővárosunkra. A verseny színvonalas megszervezéséért járó nemzetközi elismerés mellett a futamnak köszönhetően jelentős mértékben nő a hazai GD, emelkednek az adó-és járulékbevételek és felpezsdül a turizmus is. A Hungaroring Sport Zrt óta hatalmas változásokon, átalakításokon ment keresztül. A jelenlegi menedzsment szemléletváltásának és új stratégiai intézkedéseinek köszönhetően már 2011-ben pozitív volt a társaság mérleg szerinti eredménye, tavaly pedig nyereségük elérte a 72 millió forintot. A Kormány eltökélt a Hungaroring Sport Zrt. fejlesztését illetően, amit a Magyar Állam tulajdoni részesedésének 2010 és 2013 közötti közel 5 %-os növekedése is mutat. A Kormány egyértelmű szándékát fejezi ki az is, hogy tavaly februárban döntést hozott a Magyar Nagydíj szerződésének 2017 és 2021 közötti meghosszabbításáról. Az esemény kiemelt támogatása lehetővé teszi a versenypálya minőségi fenntartását és megfelelő hasznosítását is. A cég jelenét a felelős vagyongazdálkodási keretek, a gondos szakmai irányítás és a hosszú távra garantált állami támogatás határozza meg, ami egyben biztosítja, hogy a FORMULA 1 MAGYAR NAGYDÍJ eddigi sikertörténete folytatódjon. Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter GYULAY ZSOLT számokban : 29. Formula 1 Magyar Nagydíj, 4. Opel nap, 4. WTCC futam, 2. Nagy Futam, 1. DTM futam és még sorolhatnám, hogy mennyi érdekes, már hagyománynak szá - mító eseménynek ad otthont a Hungaroring. ályánk 1986 óta várja a sportszerető közönséget, és a nagy tradíciónak számító világversenyek számának növekedése igazi sportszakmai sikert jelent a számunkra. Emellett a visszajáró nemzeti és nemzetközi klubrendezvényeink elégedett résztvevői is visszaigazolást adnak, hogy van jövőnk. Tulajdonosaink támogatásával törekszünk arra, hogy infrastruktúránk 30 év után megújulhasson, hiszen állnunk kell a versenyt az egyre növekvő konkurencia mellett. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a GAZSI JÚLIA GERSTL ÉTER Immár a 29. Formula 1-es Nagydíjat köszönthetjük Magyarországon, ahol 11 csapat, 22 kiváló versenyző vesz részt a királykategóriában. A világ 19 helyszíne kö zött még mindig stabil pont a Hungaroring és 2021-ig biztos helyünk van a Formula 1-es versenyhelyszínek palettáján. A versenyrendezés, versenyszervezés minden évben más és más, de egy elmondható: a magyar szakemberek a Formula 1 világában nemzetközi elismeréssel bírnak. Az idén Spielbergben megrendezett Osztrák Nagydíj alkalmával is tapasztalt sportszakmai magyar gárda segítette az első Formula 1-es futam megrendezését. A Magyar Nagydíj szervezési folyamata már papírforma szerint bonyolódik, ettől függetlenül ütemezett hazai és nemzetközi tárgyalások előzik meg a futam létrejöttét. Főként a jegyértékesítési adatokkal lehet mérni, mennyire voltunk hatékonyak a versenyrendezés vagy a promóció területén és ennek rengeteg befolyásoló tényezője lehet. Az Osztrák Formula 1 Nagydíj megrendezése évben hatással volt a magyarországi Nagydíj jegyértékesítési adataira. Az előző év maximumot kihozni értékeinkből. Többször is elnyertük sportszakmai viszonylatban a nemzetközi szakemberek elismerését, ez megerősít bennünket, hogy jó úton járunk. Célunk, hogy társaságunk - megfelelve a tulajdonosi elvárásoknak - népszerűsítse a motorsportot, továbbá hozzájáruljon Magyarország turisztikai imázsának növeléséhez. Reméljük, hogy idén is sok külföldi látogat el hazánkba. A nemzeti vállalatok összefogásának köszönhetően idén harmadik alkalommal válik lehetővé, hogy a versenyhétvége vasárnapján kedvezményes konstrukció keretében az ország bármely pontjáról elérhetőek legyünk. Akciónkkal a hazai közönséget célozzuk meg; célunk, hogy minél többen éljék meg a helyszínen a szurkolás és a felejthetetlen motorhang élményét. Ön már megvette a jegyét? Találkozzunk július utolsó hétvégéjén! Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató Hungaroring Sport Zrt. Már negyedik alkalommal nyílik lehetőségem arra, hogy mint a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese a Formula 1 Szervező Bizottsági munkáját vezessem. Megtiszteltetés és egyben nagy felelősség is, hiszen a versenyek előkészítése körültekintő koordinációs munkát igényel. Külön büszkeséggel tölt el, hogy 2010 óta a kiemelt világversenyek száma dinamikusan nőtt, ezzel a Szervező Bizottság munkája is egyre összetettebb. A évi Formula 1 I- RELLI Magyar Nagydíj Szervező Bizottsága nagyságrendileg 60 főt számlál, ahol az összes olyan hatóság és szolgáltató képviselteti magát, amely versenyrendezés szempontjából a legfontosabb bázis. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy remek csapatban dolgozhatok és a munka tekintetében is messzemenőkig bízhatok kollégáim profizmusában. Mint nő és anya súlyozottan fontosnak találom, hogy olyan kezdeményezések élére álljak, amellyel társaságunk közlekedésbiztonsági és baleset megelőzési programjára is felhívjuk a figyelmet. Mint motorizációs központ, társadalmi szerepvállalásunk az autó- és motorsport népszerűsítése, továbbmegyek megszerettetése minden korosztállyal. Missziónk felhívni a figyelmet olyan kiemelten fontos közlekedési kérdésekre is, amellyel a közlekedés biztonsága minden korosztály számára hangsúlyossá válik. Együttműködésünk több társadalmi és állami szervezettel valamint hatósággal arra ad kiváló lehetőséget, hogy akár a gyerekek, akár a felnőtt úrvezetők, továbbá a hivatásos sofőrök számára is tudjuk elméletben és gyakorlatban segítséget nyújtani. Szeretném megemlíteni a három éve létrehozott MINIRING programunkat, amely segítségével számos iskolás korú gyermeket látunk vendégül a Hungaroringen. A program keretében ötvözzük a modern, a mai pedagógiai módszereknek megfelelő baleset megelőzési programot a tapasztalati úton történő tanulással, továbbá megismertetjük a fiatalokkal azt az élményt, hogy az autóversenyzés is biztonságos körülmények között zajlik, és ez a versenyeken az igazi. Már második alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy az Erzsébet tábor és a Hungaroring közös pályázatának keretében gyerek az ún. Erzsébet tribünön szurkoljon kedvenc pilótájának. Az élmény és a sok boldog, mosolygós arc azt tükrözi, hogy jól végezzük munkánkat Gazsi Júlia vezérigazgató-helyettes Hungaroring Sport Zrt. eredményeihez képest nagyságrendileg 10%-os csökkenés tapasztalható. Itt mindenképpen meg kell említeni, hogy a évi Magyar Nagydíj megrendezésével kiemelkedő nézőszámot értünk el az előző évekhez képest, hiszen a versenyhétvége alatt külföldi és magyar vendég látogatta meg a magyar futamot. Az osztrák nézőközönség csökkenése ellenére mindenképpen örömteli, hogy az európai versenyhelyszínek sorába ismét visszatért Ausztria, erősítve Európa státuszát a Száguldó Cirkusz világában. A közel harminc éves rendezési tapasztalattal a hátunk mögött ki lehet jelenteni, hogy az említett 10%-os csökkenés jelentkezése a jegyértékesítési adatokban csak átmeneti tendencia. A már hagyománynak számító Egyenesen a Hungarorinre kampány egyértelmű siker a társaság munkájában, így 2014-ben is életre hívtuk. Az állami vállalatok hathatós segítségével mindent megszerveztünk, így a hazai nézőközönség tervezett járatokkal tud eljutni a 29. Magyar Nagydíjra. egyenesen a évi FORMULA 1 RA! Gerstl éter ügyvezető igazgató Ostermann Forma 1 Kft.

3 FIA Formula 1 Világbajnokság 2014 ROGRAM CSÜTÖRTÖK, július :00-19:00 Nézők boxlátogatása Csak 3 napos jeggyel ÉNTEK, július :45-09:45 Formula 1 addock Club boxlátogatás 10:00-11:30 Formula 1 Első szabadedzés (1) 12:00-12:45 G2 Series Szabadedzés 12:50-13:45 Formula 1 addock Club boxlátogatás 14:00-15:30 Formula 1 Második szabadedzés (2) 15:55-16:25 G2 Series Időmérő edzés 16:45-17:30 orsche Mobil 1 Supercup Szabadedzés 17:50-18:35 G3 Series Szabadedzés SZOMBAT, július :30-09:35 Formula 1 addock Club boxlátogatás 09:45-10:15 G3 Series Időmérő edzés 11:00-12:00 Formula 1 Harmadik szabadedzés (3) 12:25-12:55 orsche Mobil 1 Supercup Időmérő edzés 13:00-13:45 Formula 1 addock Club boxlátogatás 14:00-15:00 Formula 1 Időmérő edzés (Q1,Q2,Q3) 15:40-16:45 G2 Series Első verseny (37 kör vagy 60 perc) 17:20-17:55 G3 Series Első verseny (17 kör vagy 30 perc) VASÁRNA, július :25-10:00 G3 Series Második verseny (16 kör vagy 30 perc) 10:35-11:25 G2 Series Második verseny (28 kör vagy 45 perc) 11:45-12:20 orsche Mobil 1 Supercup Verseny (14 kör vagy 30 perc) 12:25-13:15 Formula 1 addock Club boxlátogatás 12:30 Formula 1 Versenyzői parádé 12:45-13:15 Formula 1 Rajtrács bemutatás 13:30 Formula 1 Boxkijárat nyit 13:45 Formula 1 Boxkijárat zár 13:46 Formula 1 Magyar Nemzeti Himnusz 14:00 Formula 1 irelli Magyar Nagydíj (70 kör vagy 120 perc) FORMULA 1 CSAATOK ÉS ILÓTÁK INFINITI RED BULL RACING MERCEDES AMG ETRONAS SCUDERIA FERRARI LOTUS MCLAREN MERCEDES SAHARA FORCE INDIA Sebastian VETTEL Nico ROSBERG Kimi RÄIKKÖNEN Romain GROSJEAN Kevin MAGNUSSEN Sergio EREZ Daniel RICCIARDO Lewis HAMILTON Fernando ALONSO astor MALDONADO Jenson BUTTON Nico HULKENBERG SAUBER 21 Esteban GUTIÉRREZ 99 Adrian SUTIL SCUDERIA TORO ROSSO 25 Jean-Eric VERGNE 26 Daniil KVYAT WILLIAMS MARTINI RACING 19 Felipe MASSA 77 Valtteri BOTTAS MARUSSIA 4 Max CHILTON 17 Jules BIANCHI CATERHAM 9 Marcus ERICSSON 10 Kamui KOBAYASHI

4 ÁLLAMI TÁRSASÁGOK SZEREVÁLLALÁSA KEDVES OLVASÓ! A Hungaroring Magyarország fejlődése szempontjából kiemelten fontos, hiszen általa növekszik országunk turisztikai vonzereje: a Forma 1 idején megtelnek a budapesti szállás-, és vendéglátóhelyek, a látogatók öszszesen mintegy éjszakát töltenek el hazánkban. Mindez egyértelműen pozitív hatást gyakorol a magyar gazdaságra. A Kabinet, szakítva az előző kormányok gyakorlatával, 2010-ben prioritássá tette a felelős állami vagyongazdálkodást. Így történt ez a Hungaroring esetében is, ahol néhány éve olyan kezdeményezések vették kezdetüket, amelyek sikere egyértelművé tette a folytatást. Az Egyenesen a Hungaroringre elnevezésű akció keretében a versenyre jegyet vásárlók a futam napján tömegközlekedéssel ingyenesen juthattak el a Magyar Nagydíjra. A kedvezményes belépővel az ország legtávolabbi pontjáról is díjmentesen igénybe lehetett venni a MÁV Start Zrt. és a Volán társaságok járatait, továbbá a BKK metróit és az Árpád-híd - Mogyoród külön buszjáratát is. A kedvezményes belépő iránti érdeklődés az elmúlt két évben felülmúlta a várakozásokat, hiszen az Egyenesen a Hungaroringre akció keretében jegyeladási csúcsról számolhattak be a szervezők. A száguldó cirkusz hazai közönségének idén sem okoz majd problémát eljutni a Magyar Nagydíjra, hiszen a szervezők és az állami közlekedési társaságok összefogása ezúttal is ingyenes tömegközlekedést biztosít az ország legtávolabbi sarkából egészen Mogyoródig. Ezen akció ékes példája annak, hogy az állami tulajdonú társaságok a legjobb gyakorlatot szem előtt tartva hatékonyan képesek öszszehangolni társadalmi szerepvállalásukat. A társaságnál véghezvitt szemléletmód-váltás és az új stratégiai intézkedések a felelős vagyongazdálkodás kiváló példái, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a Hungaroring fejlődjön, versenyképesen működhessen, további sikereket érhessen el és hazánkat méltó módon képviselhesse ezen a professzionális területen. Hegmanné Nemes Sára Vagyonpolitikáért felelős államtitkár VONATTAL A FORMA 1-RE! A július 27-ei FORMULA 1 IRELLI MAGYAR NAGYDÍJRA Ft-os állójeggyel illetve Ft-os ülőjeggyel rendelkezők részére a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. díjmentes utazást biztosít bármely belföldi állomásról Gödöllő állomásra. Szintén ingyenes utazást biztosít a GYSEV Zrt. az alább feltüntetett menetrend szerinti járatain, amelyek az érintett vonatokhoz biztosítják az utasok reggeli és esti eljutását. Az érintett vonatok gyorsvonati pótjegy váltása nélkül vehetőek igénybe, viszont az InterCity vonatokra továbbra is szükséges pót- és helyjegyet váltani. Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta: Vonattal érdemes július 27-én a futamra érkezni, hiszen a MÁV-START és a GySEV is elfogadja érvényes vasúti menetjegyként a tízezer álló- és ülőhelyre szóló jegyet valamennyi vonatán egész vasárnap, sőt az utazás akár 28-án, hétfőn hajnal hat óráig is befejezhető. Ezen felül július 27-én több InterCity- és EuroCity-vonatot is megállít a vasúttársaság a menetrendben feltüntetetteken felül Gödöllőn. A Hungarorig és a MÁV-START együttműködésének nemcsak a futamra vasúton érkezők a nyertesei, hanem azok az utazók is, akik mostanában vásárolnak START Klub kártyát, mert az első száz új kártyatulajdonos még egy, a futamra szóló állójegyet is kap ajándékba. GYSEV MENETREND Sopron, Fertőszentmiklós, Kapuvár (Csornán, Győrön át) Szombathely, Répcelak (Csornán, Győrön át) u. u. MÁV MENETREND Szeged Győr Siófok Miskolc-Tiszai Debrecen Nyíregyháza écs Békéscsaba Zalaegerszeg Nyugati 04:36 07: :47 08: :45 09: Kőbánya- Kispest 07:22 09:45 EX :53 21:15 IC :53 22:15 IC :53 23: Kőbánya- Kispest 20:12 22:24 EX : IC :38 20: :38 21: :10 21:36 IC 948 u. u. Csorna, Kapuvár, Fertőszentmiklóson át Sopronig Csorna, Répcelak állomásokon keresztül Szombathelyig 19:30 20: :00 21: :49 09: :00 08:49 IC :10 20:42 IC :10 21:02 IC 918 Gödöllő 05:35 07: :40 08:37 EX :35 09: :28 08:03 IC :28 09:03 EC :29 20: :26 21:18 EX :57 20:31 EC :57 21:31 IC :07 08:49 IC :00 11:49 IC :44 07: :28 08: :20 08:49 IC :28 09: Déli 05:45 07: :01 08: Nyugati 04:09 07: :04 08:37 IC :23 20:52 IC :28 21: :23 21:52 IC :40 21:34 IC 16 09:07 11:49 IC :38 21:56 19:10 21: EN :38 22: :26 08:30 IC 519 Nyugati 5:32 08:37 IC :23 21:24 IC :28 22: :40 22:07 IC 16 Körmend, Szentgotthárd városokból Szombathelyen keresztül érhető el Budapest. Körmend Szombathely Budapest Menetidő: 3:19 Szentgotthárd Szombathely Budapest Menetidő 3:43 19:45 22:41 IC : EN :14 08:15 IC :03 09:15 IC :30 08: :20 08:50 EN 472 Déli 05:24 08:24 IC 959 Gödöllő Nyugati Déli Nyugati Nyugati Déli Szeged Győr Siófok Miskolc-Tiszai Debrecen Nyíregyháza écs Békéscsaba Zalaegerszeg START Klub kártya Forma 1 akció A START Klub Bónusz, START Klub VI és START Klub rémium kártyát vásárló első száz ügyfélnek egy-egy Forma 1 állójegyet ajándékoz a MÁV-START Zrt. az autóverseny július 27-i, magyarországi futamára. 18:38 23: Az akció ékes példája annak, hogy az állami tulajdonú társaságok, a legjobb gyakorlatot szem előtt tartva, hatékonyan képesek összehangolni társadalmi szerepvállalásukat. Az MNV Zrt. a jövőben is kezdeményezni és támogatni fogja az olyan együttműködéseket, amelyek a Kormány gazdaságpolitikájának megvalósítását, a nemzeti vagyon értékének növekedését támogatják, vagy ehhez hasonló társadalmi célokat szolgálnak. hangsúlyozta Márton éter, az MNV Zrt. vezérigazgatója. Márton éter vezérigazgató Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

5 BUDAESTI KÖZLEKEDÉSI KÖZONT A Budapesti Közlekedési Központ és a Hungaroring Sport Zrt. együttműködik a évi FORMULA 1 rendezvény időtartama alatti közösségi közlekedés biztosításában. A Rendezvény látogatásának megkönnyítése érdekében a Budapesti Közlekedési Központ az alábbi szolgáltatások teljesítését vállalja: A FORMULA 1 időszakában, azaz július július 27. között az ezen időszakra érvényben lévő 24 és 72 órás jeggyel, valamint a Budapest kártyával rendelkezőknek a H8-as HÉV vonalán Budapest Ilonatelep és Mogyoród állomás között egyéb, kiegészítő jegy vásárlása nem szükséges. Déli ályaudvar A futam július 27-i napjára szóló speciális Formula 1-es vasúti belépőjeggyel rendelkezők aznap a metróhálózatot külön díjfizetés nélkül használhatják. Árpád híd Nyugati ályaudvar ályaudvar M METRO M METRO HÉV Szilasliget VOLÁN TÁRSASÁGOK Egyenesen a Hungaroringre kampány vasúti csatlakozást biztosító Volán társaságok július 27-én. Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (DAKK) Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KNYKK) Észak magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉMKK) Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KMKK) Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (DDKK) Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK) Budapest, Árpád híd autóbusz-állomás - Mogyoród ÁRÁD HÍD- MOGYORÓD Bács Volán Zrt. Kunság Volán Zrt. Körös Volán Zrt. Tisza Volán Zrt. Alba Volán Zrt. Vértes Volán Zrt. Borsod Volán Zrt. Hajdú Volán Zrt. Szabolcs Volán Zrt. Mátra Volán Zrt. Hatvani Volán Zrt. Agria Volán Zrt. Jászkun Volán Zrt. Nógrád Volán Zrt. Kapos Volán Zrt. Gemenc Volán Zrt. annon Volán Zrt. Kisalföld Volán Zrt. Vasi Volán Zrt. Balaton Volán Zrt. Bakony Volán Zrt. Somló Volán Zrt. Zala Volán Zrt. A közösségi közlekedésben részt vevő társaságok, így a VOLÁN Társaságok is INGYENES eljutási lehetőséget biztosítanak a versenyre az érvényes belépőjeggyel rendelkező nézők számára július 27-én (vasárnap) a Magyar Nagydíj versenynapján az előző évek hagyományainak megfelelően a Hungaroringen megrendezésre kerülő FORMULA 1 RA a VOLÁN Társaságok az érvényes Hungaroring belépő jegyet felmutató utasok számára díjmentes eljutást biztosítanak reggel a Budapestre induló vonatokhoz. A versenyre kilátogatóknak a futamot követően a VOLÁN Társaságok este is biztosítják a - vonatokkal visszaérkező - nézők biztos és kényelmes hazajutását. A VOLÁN Társaságok az ország szinte összes településére közlekednek, így a vonatállomáshoz és onnan való hazaszállítással a VOLÁN Társaságoknak köszönhetően az ország bármely pontjáról könnyedén, kényelmesen és nem utolsó sorban ingyenesen juthatnak el a nézők erre a kiemelkedő sporteseményre. A VOLÁN Társaságok büszkék arra, hogy munkájukkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a Magyar Nagydíj minél sikeresebb és látogatottabb legyen! További fontos információ, hogy július én (péntek-szombat-vasárnap) a VOLÁNBUSZ Zrt. a versenyre elővételben megvásárolt jeggyel rendelkezők számára ingyenes autóbuszjáratokat közlekedtet, Árpád híd autóbusz-állomás, és Hungaroring versenypálya, valamint Mogyoród, HÉV állomás és a versenypálya között. Dr. Dévényi Gergely a VOLÁNBUSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta: örömmel tölti el, hogy immár sokadik alkalommal működhetnek együtt a szervezőkkel és vehetnek részt országunk egyik legnagyobb sporteseményének, a FORMULA 1 MAGYAR NAGYDÍJNAK a sikeres lebonyolításában. A VOLÁNBUSZ a nézőszállítási feladatokat megközelítően 30, nagy befogadó képességű, légkondicionált autóbusszal biztosítja, csúcsidőben akár 5-7 perc követési idővel, melyek az utasok gyors és kényelmes eljutását biztosítja Budapestről a versenypályára. Fontos tudnivaló: az utazáshoz nem kell menetjegyet váltani, csak fel kell mutatni az érvényes versenybelépőjegyet, mellyel oda-vissza útra biztosított az utazás. A belépőjegy kizárólag a MÁV-Start és GYSEV által megjelölt vasúti járatokhoz szállító autóbuszokon jogosít díjmentes utazásra, a közvetlenül Budapestre érkező autóbuszokon menetjegyet kell váltani. Kérjük a látogatókat, hogy az utazás megkezdése előtt informálódjanak a VOLÁN Társaságoknál illetve figyeljék a társaságok honlapját, mert az utazással kapcsolatos információkat folyamatosan frissítjük. Érvényes versenybelépővel rendelkezők által ingyenesen igénybe vehető VOLÁNBUSZ Zrt. járatok Budapest és Mogyoród között (2014. július ): Mogyoród, HÉV állomás Mogyoród (Hungaroring) Mogyoród HÉV állomás- Mogyoród központ Járatsűrűség Oda irány Napközben (mindkét irányban) Vissza irány Időszak ÉNTEK SZOMBAT HÉV járatokhoz VASÁRNA igazítva 07:30-13:00-ig,15:30-től helyszíni forgalomirányítás utasításai alapján, várható utolsó indulás: 18:30 Járatsűrűség Időszak Járatsűrűség Időszak Járatsűrűség Időszak ÉNTEK perc 07:30-11:00 30 perc 11:00-16: perc 16:00-19:00 SZOMBAT 6-8 perc 07:30-11:00 30 perc 11:00-16: perc 16:00-19:00 VASÁRNA 5-7 perc 07:30-13:30 30 perc 12:00-13:00 15:30-tól helyszíni forgalomirányítás utasításai alapján, várható utolsó indulás: 18:30

6 MOL TÖLTŐÁLLOMÁSOK A Forma 1 a MOL életében is egy jelentős esemény, illetve egy jelentős hosszú hétvége. A mogyoródi töltőállomásunkkal együtt gőzerővel készülünk arra, hogy az odalátogató vásárlóknak egy olyan shop árukészletet és felfrissülési lehetőséget biztosítsunk, hogy ez a pár nap gondtalanul teljen el és csak az autóversenyre tudjanak koncentrálni. Tavaly kiléptünk a megszokott felkészülési mederből és a megyeszékhelyeken valamint a nagyvárosokban elindítottuk a jegyértékesítést. Kihasználva azt, hogy rengeteg vevő tankolja meg autóját és vásárol a MOL töltőállomásokon nap mint nap, kézenfekvő volt, hogy a szolgáltatásainkat kiegészítsük. Ezzel nem csak felhívtuk a figyelmet arra, hogy a verseny mindenki számára elérhető, hanem ott azonnal a belépő meg is váltható. kód cím Budapest, Mészáros u. 19. (I.) Budapest, Árpád fejedelem út 103. (III.) Budapest, Garam u.2. (XIII.) Budapest, Róna u (XIV.) Budapest, esti út. 5. (XVII.) Budapest, Vágány u. 21. (XIV.) Budapest, Irinyi u.45. (XI.) Budapest, Mozaik u.3. (III.) Budapest, Ócsai u.kimenő (XXIII.) Budapest, Fóti út 130. (IV.) Budapest, Hunyadi János út 2. (XI.) Budapest, Hűvösvölgyi út 136. (II.) Budapest, Váci út 178. (XIII.) Budapest, rielle Kornélia u. (XI.) Budapest, Hős u. 9. (VIII.) Budapest, Veres éter út (XVI.) Budapest, Hungária krt (XIV.) Budapest, Bogáncs u. (XV.) kód cím Gödöllő, Szabadság u Veresegyház, Fő u Salgótarján, Budapesti u Mogyoród, Hungaroring Vác, Balassagyarmati út Ercsi, M6 I. (kimenő) (M6 külterület 30 km sz.) Ercsi, M6 II. (bejövő) (M6 külterület 30 km sz.) Székesfehérvár, Seregélyesi út Győr, Budai út (Mártírok u.) Győr, Tatai út Esztergom, Dorogi út (111.sz.fkl út) Tatabánya, Győri út Szombathely, Zanati út II Veszprém, Budapesti u écs, 6.sz.fkl. út (Cserkút) écs, Maléter ál u. Hrsz Kaposvár, Füredi út Szekszárd, Csatári Torok Tavaly nagy izgalommal vártuk a vásárlói fogadtatást és szerencsére több ezer ügyfelünkhöz jutott el az információ és élt ezzel a kényelmi lehetőséggel. Az Ostermann Forma 1 Kft-vel végzett közös munka sikerén felbuzdulva idén folytatjuk az együttműködést, hogy vásárlóinknak minél szélesebb lefedettséget biztosítsunk a MOL töltőállomásokon történő kedvezményes jegyvásárlásra. Idén a mogyoródi töltőállomás területére egy olyan megjelenést és szolgáltatási kört választottunk, amely felülmúlja az eddig megszokottakat. Biztosak vagyunk abban, hogy az odalátogatók minden igényét kielégíti majd. kód cím Zalaegerszeg, Balatoni út I Békéscsaba, Sportcsarnok, Gyulai út Szeged, Dorozsmai út Szolnok, Elkerülő út Kecskemét, Békéscsabai út Tiszaújváros, 35.sz.fkl. út Miskolc, Búza tér Debrecen, Segner tér Debrecen, Böszörményi út Eger, Mátyás király út Hatvan, M3 I Hatvan, M3 II Gyöngyös, esti út Nyíregyháza, Széna tér Karcag, Gyarmati u Debrecen, István út 147. A vonatos jegyek megvásárolhatók az Ostermann Forma 1 Kft. irodájában (1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 11.), az ország IBUSZ irodáiban és a kijelölt MOL töltőállomásokon. Az Ostermann Forma 1 Kft. irodájában történő személyes vásárlás esetén bankkártyás és készpénzes fizetési mód közül választhat. A készpénz mellett elfogadjuk a következő utalványokat is: Sodexo (Ajándék, Kultúra, Hajrá és Bónusz), Edenred (Ticket Culture & Sport) és Erzsébet-utalvány (Ajándék, Kultúra, Sport és Szabadidő) A belépők továbbá megvásárolhatók a weboldalon kreditkártyás fizetéssel vagy banki átutalással. A kifizetett jegyek átvehetők irodánkban, a megrendelés során megjelölt IBUSZ irodában, illetve futárszolgálattal is el tudjuk juttatni azokat vásárlóinkhoz. (A futárszolgálat költsége a vásárlót terheli.) IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK Telefon: Város IBUSZ Iroda Cím Telefon Fax Elektronikus levélcím Baja 6500 Baja, Déry Frigyes sétány 2/A fszt. 2/a 79/ , 79/ baja@ibusz.hu Békéscsaba 5600 Békéscsaba, Szent István tér 9. 66/ , 66/ bekescsaba@ibusz.hu Budaörs 2040 Budaörs, Kinizsi u TESCO 23/ , 23/ tescobudaors@ibusz.hu Budapest 1053 Bp., Ferenciek tere , ferenciektere@ibusz.hu Budapest 1182 Bp., Üllői út 661. Lőrinc Center , lorincenter@ibusz.hu Budapest 1066 Bp., Oktogon , oktogon@ibusz.hu Budapest 1117 Bp. Hunyadi János út 19. Savoya ark , savoyapark@ibusz.hu Budapest 1148 Bp., Örs vezér tér Sugár , sugar@ibusz.hu Budapest 1138 Bp., Gács u. 3. Váci úti TESCO , tescovaciut@ibusz.hu Budapest 1118, Bp., Dayka Gábor u. 3. Rubin Irodaház , rubin@ibusz.hu Budapest 1052, Bp. Aranykéz u , aranykez@ibusz.hu Budapest 1152 Bp. Szentmihályi út 131. ólus Center , polus@ibusz.hu Cegléd 2700 Cegléd, Kossuth tér 8. 53/ , 53/ cegled@ibusz.hu Debrecen 4025 Debrecen, Révész tér 2. 52/ , 52/ debrecen@ibusz.hu Dunaújváros 2400 Dunaújváros, Dózsa György u / , 25/ dunaujvaros@ibusz.hu Eger 3300 Eger, Dobó tér 2. 36/ , 36/ eger@ibusz.hu Esztergom 2500 Esztergom, Kossuth L. u / , 33/ esztergom@ibusz.hu Gödöllő 2100 Gödöllő, etőfi tér 3. 28/ , 28/ godollo@ibusz.hu Gyöngyös 3200 Gyöngyös, Kossuth u / , 37/ gyongyos@ibusz.hu Győr 9021 Győr, Kazinczy u / , 96/ gyor@ibusz.hu Jászberény 5100 Jászberény, Szövetkezet u. 7/A 57/ , 57/ jaszbereny@ibusz.hu Kalocsa 6300 Kalocsa, Szent István u / , 78/ kalocsa@ibusz.hu Kaposvár 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 8. 82/ , 82/ kaposvar@ibusz.hu Kecskemét 6000 Kecskemét, Korona u / , 76/ kecskemet@ibusz.hu Miskolc 3501 Miskolc, Széchenyi u / , 46/ miskolc@ibusz.hu Nyíregyháza 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 6. 42/ , 42/ nyiregyhaza@ibusz.hu aks 7030 aks, Dózsa György u / , 75/ paks@ibusz.hu écs 7622 écs, Bajcsy Zs. u. 11/1. Árkád Üzletház 72/ , 72/ pecs@ibusz.hu Salgótarján 3100 Salgótarján, Fő tér 6. 32/ , 32/ salgotarjan@ibusz.hu Siófok 8600 Siófok, Fő u Átrium Üzletház 84/ , 84/ siofok@ibusz.hu Szeged 6720 Szeged, Oroszlán u / , 62/ szeged@ibusz.hu Székesfehérvár 8000 Székesfehérvár, Táncsics M. u / , 22/ szekesfehervar@ibusz.hu Szekszárd 7101 Szekszárd, Széchenyi u / , 74/ szekszard@ibusz.hu Szentendre 2000 Szentendre, Bogdányi u / , 26/ szentendre@ibusz.hu Szolnok 5000 Szolnok, Jászkürt út 1. 56/ , 56/ szolnok@ibusz.hu Szombathely 9700 Szombathely, Fő tér / , 94/ szombathely@ibusz.hu Tatabánya 2801 Tatabánya, Fő tér / , 34/ tatabanya@ibusz.hu Tiszaújváros 3580 Tiszaújváros, Barcsay tér / , 49/ tiszaujvaros@ibusz.hu Veszprém 8200 Veszprém, Rákóczi F. u / , 88/ veszprem@ibusz.hu Zalaegerszeg 8900 Zalaegerszeg, Eötvös u / , 92/ zalaegerszeg@ibusz.hu

7 RENDŐRSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A évi Forma 1-es versennyel kapcsolatban július 24. és július 27. között kerül megrendezésre a FORMAULA 1 MAGYAR NAGYDÍJ a Hungaroringen, melynek rendőri biztosítását a est Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre. A biztosításban az elmúlt évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt, a magyar rendőrök munkáját lengyel, szlovák, osztrák és román rendőrök is segítik majd. Az ő feladatuk elsősorban a külföldi vendégek problémáinak kezelésében való segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése. A tapasztalat alapján a külföldről érkező látogatók örömmel fogadják saját nemzetük rendőreit és bizalommal fordulnak hozzájuk. A sportrendezvényre nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók egyaránt, mely a település és a környék forgalmát erősen terheli. Éppen ezért kérjük a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el otthonaikból, ha az feltétlenül szükséges, illetve a szokásosnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek. A versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok. A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak: Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú forgalom lesz érvényben, de a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypálya felől kifelé közlekedhetnek járműveikkel. Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton amíg a forgalom engedi szintén két irányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután pedig csak onnan kifelé haladhat a forgalom. (A versenypályára való gyors kijutást buszjáratok segítik!) A fenti utakra becsatlakozó utcákban forgalomszervezés nincs! A Kerek tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba - csak a főbejárat felé -, délután pedig szintén egy irányba, a Kerek tó felé lehet majd közlekedni. Az M3-as autópálya m/szelvényében lévő ideiglenes kihajtótól a Kerek tóhoz csak egy irányba, befelé lehet közlekedni. Vasárnap - a futamot követően az autópálya felhajtó felé Budapest irányába és az ideiglenes kihajtón keresztül M3 autópálya Gödöllő csomóponton keresztül - M31(díjmentesen használható) - közlekedhetnek Budapest felé. Az Autós Mozi camping és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz, viszont a Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felé (7-es és 6-os kapu felé) egy irányba haladhatnak gépjárműveikkel délután óráig, ezt követően pedig a főbejárat irányába lesz egyirányú a forgalom. A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7/A kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányba (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 6/A kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába. A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé, a 2-es kapuig a délelőtti órákban, délután pedig kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom. A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül haladhatnak a főváros irányába. Vasárnap, a versenyt követően az előző évek gyakorlatától eltérően lezárásra kerül a Kerek tótól a Mogyoród, Templom tér irányába vezető útszakasz. Ebben az időszakban kizárólag a gyalogos forgalom haladhat a Templom tér, illetve a Dózsa György út irányába, ahonnan a menetrend szerinti buszjáratok indulnak vissza a fővárosba, valamint a mogyoródi HÉV állomáshoz. A Kerek tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni. Egyrészt az M3-as autópálya felé haladhatnak, valamint a víztorony irányba, Szilasliget felé. A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a ince sor-somlói út útvonalon keresztül. Így a Mogyoród, Fóti útra juthatnak el az autósok. A verseny napján a gödöllői vasútállomásról buszok szállítják a vonattal érkezőket a versenypálya közelébe, melyek Szilasliget buszfordulóig közlekednek. (Innen kb. 150 méterre található a 4-es kapu, ahol az érvényes jeggyel rendelkezők bejuthatnak a pálya területére.) A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a est Megyei Rendőr-főkapitányság. Javasoljuk, hogy gépkocsijukkal a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak meg, a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak július 24. és július 27. között (hétfő reggelig) a versenypálya közelében ideiglenes rendőrőrs működik, melynek elérhetőségeit a oldalon a későbbiekben tesszük közzé. Ugyanitt tájékozódhatnak majd az egyes konzulátusok képviselőinek elérhetőségeiről is. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által harmadik éve működtetett Erzsébet-programnak köszönhetően eddig több százezer ember, köztük több mint 180 ezer gyermek kapott üdülési, pihenési lehetőséget: ennek alapján egyértelműen kifejeződik a magyar társadalom segítőkészsége és szolidaritása azok iránt, akik hoszszabb vagy rövidebb időre nehéz anyagi helyzetbe kerülnek. Az Erzsébet-program megvalósítását az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó pénzügyi eredmény biztosítja, központi költségvetési források bevonása nélkül. Az Erzsébet-program, amelynek két alappillére a szociális üdültetés és a gyermektáboroztatás, széles társadalmi rétegeket érintve többek között a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, a fogyatékossággal élők, és a gyermekek számára biztosít kikapcsolódási lehetőséget. ERZSÉBET-TÁBOR Az Erzsébet-tábor keretében meghirdetett több mint 60 pályázattal az idei évben eddig közel 55 ezer gyermeknek biztosít táborozási, kirándulási lehetőséget az Alapítvány. Az Erzsébet-program ismét kétféle tábort hirdetett: tematikus táborokat, amelyeket neves sportolók és művészek vezetnek, valamint olyan általános táborokat, mint például a Forma-1 szabadedzés, a Határtalan túra, vagy a Tavaszi és Őszi kirándulás. ERZSÉBET-TÁBOR FORMA-1 SZABADEDZÉS - EGYNAOS KIRÁNDULÁS A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködve második alkalommal hirdette meg az Erzsébet-tábor keretében a Forma-1 szabadedzés Egynapos kirándulás elnevezésű pályázatot. A pályázatra alap- és középfokú közoktatási intézmények, gyermekvédelmi intézmények, nevelőszülői hálózatok, családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmények, szolgáltatók, gyermekek átmeneti otthonai, családok átmeneti otthonai, valamint helyi önkormányzatok fenntartásában működő egyéb intézmények jelentkezhettek. A kiírás keretében 18. életévüket be nem töltött fiatalok vehetnek részt a 29. Forma-1 autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíjának pénteki napján. A kirándulás önrésze 200 vagy 1000 forint volt, a család jövedelmétől függően. Az Erzsébet-program keretében egész napos élményés kalandtúrában lesz részük július 25-én, pénteken a Hungaroringen, az Erzsébet-tribünön mindazoknak, akik nyertek a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Forma-1 szabadedzés pályázatán. Az idei Forma-1 szabadedzés pályázatnak köszönhetően több mint 3 ezer gyermek vehet részt az elnyert egynapos kiránduláson, így a tavalyi kiírással együtt már összesen több mint 6 ezer gyermek szurkolhat szinte testközelből a száguldó cirkusz általuk eddig csak a televíziók képernyőin keresztül követett világsztárjainak.

8 HUNGARORING 2014 B2 Bronz 2 M3 BUDAEST Mogyoród 2 N E HELIORT B1 Bronz 1 ADDOCK CLUB VI 2A OLICE N E N E TECHNICAL DRIVING CENTER INTERNATIONAL MEDIA OFFICIAL TAXI STATION MAIN M3 BUDAEST VI út FREE MEDIA ACCREDITATION HUNGARORING CLUB Gas station 3 SUORT RACE N E BUS G4 Gold 4 4 N E SUORT RACE ADDOCK 8 OLICE S5 Silver 5 N E F1 ADDOCK S1 Silver 1 S2 Silver 2 SG Super Gold G3 Gold 3 OST OFFICE G2 Gold 2 G1 Gold 1 ROMOTER CLUB FREE OLICE 5 N E RB RedBull S3 Silver 3 7 N E Gate8 C Club N E SG S4 Silver 4 6A FREE N E FORMULA 1 IRELLI MAGYAR NAGYDÍJ 2014 HUNGARORING JÚLIUS FORMA 1 VASÚTI JEGY ÜLŐ VASÁRNA Ft ÁLLÓ VASÁRNA Ft Gate Ticket (Box Office) Tourist Information Bar Tv Screen OTM First Aid Camping GS Coordinates ost Office General Admission romoter: Hungaroring Sport Zrt Mogyoród f. 10. Tel.: Fax: Ostermann Forma 1 Kft Budapest Apáczai Csere János u. 11. Budapest Office: Tel.: Vienna Office: Tel.: Fax:

9 WELCOME TO THE 29 TH FORMULA 1 MAGYAR NAGYDÍJ

Hivatalos részvételi szabályzat. RAGYOGJON AZ ÜNNEPEKRE! Ajándékozd meg autódat egy gépi mosással! 2. ADVENT VASÁRNAPI PROMÓCIÓ

Hivatalos részvételi szabályzat. RAGYOGJON AZ ÜNNEPEKRE! Ajándékozd meg autódat egy gépi mosással! 2. ADVENT VASÁRNAPI PROMÓCIÓ Hivatalos részvételi szabályzat RAGYOGJON AZ ÜNNEPEKRE! Ajándékozd meg autódat egy gépi mosással! 2. ADVENT VASÁRNAPI PROMÓCIÓ 1. Az Akció szervezője RAGYOGJON AZ ÜNNEPEKRE! Ajándékozd meg autódat egy

Részletesebben

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL Sorszám Város Irányítószám 1 Ajka 8400 Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2 Baja 6500 Szegedi út 3 Balassagyarmat 2660 Kõvári út 4 Budaörs 2040 METRO 5 Budapest 1151 Bogáncs u. (XV.) 6 Budapest 1117 Irinyi u.45.

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340

Részletesebben

Nyári menetrendi módosítások

Nyári menetrendi módosítások Nyári menetrendi módosítások Változások Budapest elővárosában 80 sz. Budapest Miskolc vasútvonal Kínálatbővítésként az 5108-as gyorsvonat megáll Pécel, Isaszeg és Tura állomásokon. Ezáltal az esti órákban

Részletesebben

Hivatalos részvételi szabályzat. TAVASZI FELFRISSÜLÉS KEDVEZMÉNNYEL Lepd meg autódat egy gépi mosással!

Hivatalos részvételi szabályzat. TAVASZI FELFRISSÜLÉS KEDVEZMÉNNYEL Lepd meg autódat egy gépi mosással! Hivatalos részvételi szabályzat TAVASZI FELFRISSÜLÉS KEDVEZMÉNNYEL Lepd meg autódat egy gépi mosással! 1. Az Akció szervezője RAGYOGJON AZ ÜNNEPEKRE! Ajándékozd meg autódat egy gépi mosással! elnevezésű

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Város Zóna Szezon Üzemidő Üzemidő Üzemidő Hétfő - Péntek Szombat Vasárnap Max. parkolási idő Személygépkocsi díj Megjegyzés Budapest I. KERÜLET 3016 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I. KERÜLET

Részletesebben

Üzletszabályzat 1/a sz. függeléke

Üzletszabályzat 1/a sz. függeléke Város Irányítószám Ajka 8400 Fő út /Aranyvölgyi utca/ Bácsalmás 6430 Backnang út 7. Baja 6500 Szegedi út Balassagyarmat 2660 Kővári út Balatonfüred 8230 Széchenyi István út Békéscsaba 5600 Bartók Béla

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2014/S 008-010022. Tájékoztató az eljárás eredményéről. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2014/S 008-010022. Tájékoztató az eljárás eredményéről. Szolgáltatásmegrendelés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:10022-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2014/S 008-010022 Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

Induljon jól a suli az egész családnak! - Piros Pöttyös Túró Rudi

Induljon jól a suli az egész családnak! - Piros Pöttyös Túró Rudi Induljon jól a suli az egész családnak! - Piros Pöttyös Túró Rudi irányítószám cím 9151 Abda, Bécsi u. 1. 8448 Bakonygyepes, 8.sz. fkl. út 2660 Balassagyarmat, Kóvári út 8172 Balatonakarattya, 71.sz. főút

Részletesebben

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: 1 Allée 1117, Budapest Október 23. u. 8-10 +36 20 6208 180 H-SZO: 10:00-21:00 V: 10:00-19:00 Astoria 1075, Budapest Károly krt. 3/a.

Részletesebben

Hungary - MOL Filling stations and Truck friendly filling stations

Hungary - MOL Filling stations and Truck friendly filling stations 1 of 6 Hungary - Filling stations and friendly filling stations INA Zalakomár M7 I. (kimenő) 46.512415000000 17.191828000000 X X X X X NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP INA Zalakomár M7 II.

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Sodexo AJÁNDÉK utalvány elfogadó helyek

Sodexo AJÁNDÉK utalvány elfogadó helyek Sodexo AJÁNDÉK utalvány elfogadó helyek Irányítószám Város 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 8261 Badacsony

Részletesebben

Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz

Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz Város Zónakód Aktuális szezon munkanapon szabadnapon munkaszüneti napon Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz Ajka 8401 Jan 02 - Dec 24 07:00-17:00 07:00-12:00 - -

Részletesebben

IRSZ Város Cím 2740 Abony Radák u. 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 6500 Baja Szegedi út 8448

IRSZ Város Cím 2740 Abony Radák u. 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 6500 Baja Szegedi út 8448 2740 Abony Radák u. 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 6500 Baja Szegedi út 8448 Bakonygyepes 8.sz. fkl. út 2660 Balassagyarmat Kővári út 8172 Balatonakarattya

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

TEX-Eventim partner irodák. Ticket Express saját jegyirodák: Budapest

TEX-Eventim partner irodák. Ticket Express saját jegyirodák: Budapest TEX-Eventim partner irodák Ticket Express saját jegyirodák: Budapest 1061, Andrássy út 18. Tel. : 312-0000 Nyitvatartás: H.-P.: 10-18. 30 1052, Deák Ferenc u.19. Tel. : 266-7070 Nyitvatartás: H.-P. : 10-19

Részletesebben

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA 2013. JÚLIUS 1-TŐL

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA 2013. JÚLIUS 1-TŐL 1 Ajka 8400 Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2 Baja 6500 Szegedi út 3 Balassagyarmat 2660 Kõvári út 4 Budaörs 2040 METRO 5 Budapest 1151 Bogáncs u. (XV.) 6 Budapest 1117 Irinyi u.45. (XI.) 7 Budapest 1125 Istenhegyi

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Igen Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Igen Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Igen Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010

Részletesebben

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves K. krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-5032 Mobil: 30 / 87 03 519 Fax: (1) 511-1001 Webcím: www.mav-start.hu Veszprém vasúti

Részletesebben

Magyar Államkincstár családtámogatási ügyfélszolgálatok

Magyar Államkincstár családtámogatási ügyfélszolgálatok Magyar Államkincstár családtámogatási ügyfélszolgálatok (anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás) Figyelem! Az összeállítás a 2011. augusztus 18-i aktuális

Részletesebben

Natúr modullal rendelkező dm üzletek

Natúr modullal rendelkező dm üzletek 1053 Budapest, Királyi Pál u. 20. B 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138. 1024 Budapest, Lövőház utca 1-5. Mamut II. 1027 Budapest, Margit krt. 50-52. 1026 Budapest, Pázsit

Részletesebben

EGYENESEN A HUNGARORINGRE FORMULA1 MAGYAR NAGYDÍJ

EGYENESEN A HUNGARORINGRE FORMULA1 MAGYAR NAGYDÍJ A HUNGARORINGRE www.ostermann.hu Maga Bernie azonban pontosan tudta mit akar, és ezt el is mondta a Népsportnak, még 1983-ban: Arra kell gondolni, hogy ez lesz az első, egy szocialista országban megrendezett

Részletesebben

A Nespresso Magyarország partnerüzleteinek listája

A Nespresso Magyarország partnerüzleteinek listája A Nespresso Magyarország partnerüzleteinek listája (Frissítve: 2019.05.08.) BUDAPEST II. KERÜLET Media Markt Buda Kft. Lövőház u. 2. Mammut Bevásárlóközpont, 1024 Extreme Digital Mammut Lövőház u. 2. Mammut

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

Irsz Város Cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6500 Baja Szegedi út 8448

Irsz Város Cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6500 Baja Szegedi út 8448 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6500 Baja Szegedi út 8448 Bakonygyepes 8.sz. fkl. út 2660 Balassagyarmat Kővári út 8172 Balatonakarattya

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

21213 2060 Bicske Botond tér 53032 4110 Biharkeresztes 42. sz. fkl. út

21213 2060 Bicske Botond tér 53032 4110 Biharkeresztes 42. sz. fkl. út 44369 2740 Abony Radák u. 21010 2457 Adony 6.sz. fkl. út 25524 8400 Ajka Fő út /Aranyvölgyi utca/ 18247 2170 Aszód Pesti út 3. 45114 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 25022 8261 Badacsony 71.sz. föút 45158

Részletesebben

1. sz. melléklet A Játékban matricakiadó és beváltóként résztvevő töltőállomások listája

1. sz. melléklet A Játékban matricakiadó és beváltóként résztvevő töltőállomások listája 1. sz. melléklet A Játékban matricakiadó és beváltóként résztvevő töltőállomások listája IRSZ Város Cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti

Részletesebben

Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon

Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon Ajkai Fiók 8400 Ajka, Szabadság tér 4/a. 88/510-030 Allee Skála Fiók H: 10.00-20.00 K: 10.00-20.00 Sze:10.00-20.00 Cs: 10.00-20.00 P: 10.00-20.00 Szo:10.00-14.00 Allee Bevásárlóközpont 1117 Budapest, Október

Részletesebben

START Klub Kártya átvevő helyek

START Klub Kártya átvevő helyek START Klub Kártya átvevő helyek Balassagyarmat, vasútállomás: 2660 Balassagyarmat, Benczúr Gyula u. u. 1/a Kunszentmiklós-Tass, vasútállomás: 6090 Kunszentmiklós-Tass, Vasút u. 9. H-V: 00:00-24:00 H-V:

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2007. március hónapra 2007. március 30. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi közzé

Részletesebben

MOL - Hungary E-toll services on MOL Filling stations

MOL - Hungary E-toll services on MOL Filling stations services MOL Filling statis Abádszalók Füredi út 47.464230 20.589420 yes yes yes yes no no yes Aby Radák utca 47.191410 20.002530 yes yes no no no no no Ady 6.sz. főút 47.130488 18.865122 yes yes no no

Részletesebben

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL) HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS 2018. JÚLIUS 02-TŐL) A Budapest Bank Zrt. Fiókhálózata: Fiók: lakossági, kisvállalkozási és vállalati termékértékesítés

Részletesebben

LPG/E CO+ Hétköznap nyitás. Hétköznap zárás

LPG/E CO+ Hétköznap nyitás. Hétköznap zárás 5241 Abádszalók Füredi út 0:00 24.00 0 0 0 0 1 20.589420 47.464230 2740 Abony Radák utca 6:00 22:00 0 1 1 0 1 20.002530 47.191410 2457 Adony 6.sz. fıút 6:00 22:00 1 1 1 0 1 18.865122 47.130488 8400 Ajka

Részletesebben

Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig

Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig Vonali menetrend 2018. május 20-tól 2018. december 8-ig Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z72 Kedves Utasunk! Kiadványunk a Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom vasútvonalon 2018.

Részletesebben

Részvételi szabályzat

Részvételi szabályzat Részvételi szabályzat A kijelölt MOL töltőállomások kuponos árakciójához TELEKOM KUPONOS ÁRAKCIÓ 2014. december 1. 2015. január 31. A Telekom kuponos árakció a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan

Részletesebben

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Abádszalók Jászkun Volán Zrt. autóbusz-állomás, Deák F. u. 20. (59) 355-780 Ajka Somló Volán Zrt. autóbusz-állomás (88) 312-222 információs szolgálat (88) 311-183

Részletesebben

Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára

Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára 2006. július hónapra 2006. július 31. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi közzé A Törvény

Részletesebben

Nyitva tartás ÁRUHÁZ Cím TPP pult H-Sz Szo

Nyitva tartás ÁRUHÁZ Cím TPP pult H-Sz Szo ÁRUHÁZ Cím TPP pult Nyitva tartás H-Sz CS P Szo V Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. Aréna Plaza 1087 Budapest, Kerepesi út 9. Aréna Pláza 1087 Budapest, Kerepesi út 9. Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. Baja 6500

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2014/S 003-003205. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban

Magyarország-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2014/S 003-003205. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban 2004/17/EK irányelv I. szakasz: Ajánlatkérő Magyarország-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2014/S 003-003205 Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban I.1)Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda-1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. augusztus havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda-1 Kft. 2018.

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda-1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. július havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda-1 Kft. 2018.

Részletesebben

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz végállomás ITON Kft. Viszonteladói

Részletesebben

SingTel Szingapúri Nagydíj

SingTel Szingapúri Nagydíj SingTel Szingapúri Nagydíj 2011. szeptember 23-25 Szingapúr Szingapúr független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Az ország főszigetét északról a Johori-szoros választja el Malajziától, vagyis

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében

Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében Tisztelt Utasaink! Örömmel értesítjük Önöket, hogy társaságunk 0. szeptember -től új menetrendet vezet be a dunaharaszti helyi autóbuszjáratokon.

Részletesebben

HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYZAT

HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYZAT HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYZAT Váltson MOL Törzsvásárlói kártyáról Multipont kártyára töltőállomási akcióhoz kapcsolódó nyereményjáték (továbbiakban: Nyereményjáték ) A Nyereményjáték szervezője a Multipont

Részletesebben

Bővített hajfesték modullal rendelkező dm üzletek

Bővített hajfesték modullal rendelkező dm üzletek A, Á 8400 Ajka, Csingeri út. 2. 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. B 6500 Baja, Eötvös u. 5 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8630 Balatonboglár, Klapka u. 4. 8230 Balatonfüred, Jókai u. 15. 7570 Barcs,

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Generali Nemzetközi Részvény Alapok Alapja Befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A ( Alapkezelõ ) - amelynek székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44., nyilvántartja a Fõvárosi

Részletesebben

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14. Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz-végállomás 8.00-16.00 6.00-18.00 Kamaraerdei

Részletesebben

A GYSEV ZRT. ÉS AZ ÉNYKK ZRT. EGYÜTTMÜKŐDÉSÉBEN AZ ALÁGAZATOK KÖZÖTTI KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK ÖSSZEHANGOLÁSA ÉS FEJLESZTÉSE

A GYSEV ZRT. ÉS AZ ÉNYKK ZRT. EGYÜTTMÜKŐDÉSÉBEN AZ ALÁGAZATOK KÖZÖTTI KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK ÖSSZEHANGOLÁSA ÉS FEJLESZTÉSE A GYSEV ZRT. ÉS AZ ÉNYKK ZRT. EGYÜTTMÜKŐDÉSÉBEN AZ ALÁGAZATOK KÖZÖTTI KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK ÖSSZEHANGOLÁSA ÉS FEJLESZTÉSE KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI KONFERENCIA GYŐR, 2015. MÁRCIUS 2627. Derdák Miklós, üzemeltetési

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. január havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018. január

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. február havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018.

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. március havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018.

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. április havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018.

Részletesebben

Cím Megnevezés Telefonszám

Cím Megnevezés Telefonszám Város Irányítószám Ajka 8400 Fő út 21. Ajka 8448 8. számú fkl. Út Bácsalmás 6430 Backnang út 7. Baja 6500 Cím Megnevezés Telefonszám Dózsa György utca 97 Balassagyarmat 2660 Kóvári út 6. Balatonakarattya

Részletesebben

"Adni öröm" gyűjtőhelyek

Adni öröm gyűjtőhelyek "Adni öröm" gyűjtőhelyek Spar Ajka, Ifjúság u. 9. Spar Baja, Bernhardt S. u.77. Spar Baja, Jelky tér 4. Spar Balassagyarmat, Mikszáth K. u.14. Spar Balassagyarmat, Rákóczi fej. út 56. Spar Balatonfüred,

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

ING Török Nagydíj június 5-7

ING Török Nagydíj június 5-7 ING Török Nagydíj 2009. június 5-7 Törökország Törökország állam, amelynek területe kisebbik részben Európában, nagyobbik részben Ázsia délnyugati részén fekszik. A Fekete-tenger és a Földközi-tenger között

Részletesebben

Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke

Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke Adott belföldi vonat jegyzékében megtalálható: a vonat típusa, száma, a vonat neve, a vonatra érvényes helyfoglalási előírás, amennyiben nincs jelezve, a

Részletesebben

Kassza (bővítettszélesebb választék) állvánnyal rendelkező üzletek

Kassza (bővítettszélesebb választék) állvánnyal rendelkező üzletek 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1016 Budapest, Krisztina krt. 65-67. 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138. 1024 Budapest, Lövőház utca 1-5. Mamut II. 1027 Budapest, Margit

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra 6. sz. melléklet A hírközlési és a fogyasztóvédelmi hatóság szervei és azok elérhetősége

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. június havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018. június

Részletesebben

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről

Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. május havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018. május

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke

Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke Adott belföldi vonat jegyzékében megtalálható: a vonat típusa, száma, a vonat neve, a vonatra érvényes helyfoglalási előírás, amennyiben nincs jelezve, a

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Vonali menetrend. Wien Budapest Debrecen/Beograd. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig

Vonali menetrend. Wien Budapest Debrecen/Beograd. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Vonali menetrend Wien Budapest Debrecen/Beograd Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Válasszon Ön is START Klub kártyát! Akár féláron vagy díjmentesen is utazhat vonatainkon a START Klub

Részletesebben

Gumi- és boxtaktika elemzés: Belga Nagydíj (2013)

Gumi- és boxtaktika elemzés: Belga Nagydíj (2013) Gumi- és boxtaktika elemzés: Belga Nagydíj (2013) by Papp István - kedd, augusztus 27, 2013 http://www.formula1tech.hu/gumi-es-boxtaktika-elemzes-belga-nagydij-2013/ Romain Grosjean volt az egyetlen a

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

SingTel Szingapúri Nagydíj

SingTel Szingapúri Nagydíj SingTel Szingapúri Nagydíj 2009. szeptember 25-27 Szingapúr Szingapúr független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Az ország főszigetét északról a Johori-szoros választja el Malajziától, vagyis

Részletesebben

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út Agip Abda 62550 Győr-Moson- 9151 Abda Bécsi út 1. 47.6840292687097 18.952205 Agip Baja 61350 Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út 97. 46.195104 19.6489445326511 Agip Balatonederics 65100 Veszprém 8312

Részletesebben

HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 005-005351. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban

HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 005-005351. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:5351-2013:text:hu:html HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 005-005351 Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban

Részletesebben

Személyes ügyfélszolgálatok

Személyes ügyfélszolgálatok 2015. március 24. kedd, 10.38 / Utolsó módosítás: 2018. szeptember 10. hétfő, 15.51 Társaságunk utasaink személyes kiszolgálása érdekében több ügyfélszolgálati irodát is üzemeltet. Amennyiben személyesen

Részletesebben

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117 "Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április

Részletesebben

Bővített mosás modullal rendelkező dm üzletek listája

Bővített mosás modullal rendelkező dm üzletek listája B 6500 Baja, Eötvös u. 5 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8220 Balatonalmádi, Baross utca 2. Tulipán udvar 8630 Balatonboglár, Klapka u. 4. 8230 Balatonfüred, Jókai u. 15. 5630 Békés, Kossuth utca 3.

Részletesebben

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején A közlekedőknek forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Debrecenben 2015. augusztus 19- én és 20-án, a 46. Virágkarnevál miatt. A karneváli menet

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Max Factor termékeket forgalmazó dm üzletek listája

Max Factor termékeket forgalmazó dm üzletek listája 1106 Budapest, Kerepesi út 73. 1052 Budapest, Károly krt. 26. 6500 Baja, Eötvös u. 5. 9023 Győr, Fehérvári út 3. Interspar 2890 Tata, Ady E. út 10. 6400 Kiskunhalas, Jósika u. 1-3. 1211 Budapest, Kossuth

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

IRSZ város cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 8261 Badacsony 71.sz. föút 8448 Bakonygyepes 8.sz.

IRSZ város cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 8261 Badacsony 71.sz. föút 8448 Bakonygyepes 8.sz. 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 8261 Badacsony 71.sz. föút 8448 Bakonygyepes 8.sz. fkl. út 4561 Baktalórántháza 41.sz. főút 8172 Balatonakarattya 71.sz.

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

I heart makeup, Makeup Revoltuion, Physicians Formula termékeket forgalmazó dm üzletek listája

I heart makeup, Makeup Revoltuion, Physicians Formula termékeket forgalmazó dm üzletek listája 6500 Baja, Eötvös u. 5 1126 Budapest, Böszörményi út 36/a. 8220 Balatonalmádi, Baross utca 2. Tulipán udvar 8630 Balatonboglár, Klapka u. 4. 5600 Békéscsaba, Andrássy út 37-43 Csabacenter 2051 Biatorbágy,

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

Szeged város helyi közlekedésében 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek 2013. december

Szeged város helyi közlekedésében 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek 2013. december TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

Részvételi szabályzat

Részvételi szabályzat Részvételi szabályzat A kijelölt Multipont Program Partneri kör kuponos akciójához KUPONOS AKCIÓ 2013. október-december A Kuponos akciót a Multipont Program Zrt. (1117, Budafoki út 79., a továbbiakban

Részletesebben

Cím cím Telefon Fax

Cím  cím Telefon Fax Megye Fiók neve Nyitvatartási rend Cím E-mail cím Telefon Fax Mozgáskorlátozott ügyfelek számára akadálymentes? Allee Fiók Allee Bevásárlóközpont 1117, Október 23. u. 6-8. allee 1/666-2400 489-6230 Akadálymentes

Részletesebben

Ajka ÉNYKK Zrt. autóbusz-állomás (88) Baja DAKK Zrt. autóbusz-állomás, Csermák tér (79)

Ajka ÉNYKK Zrt. autóbusz-állomás (88) Baja DAKK Zrt. autóbusz-állomás, Csermák tér (79) MENETRENDEK.HU 1 Abádszalók KMKK Zrt. autóbusz-állomás, Deák F. u. 20. (59) 355-780 Ajka ÉNYKK Zrt. autóbusz-állomás (88) 312-222 információs szolgálat (88) 311-183 Baja DAKK Zrt. autóbusz-állomás, Csermák

Részletesebben

3-as számú Függelék: Jegy- és Bérletárusító helyek elérhetőségei A Jegy- és Bérletárusító helyeken a forint a fizetőeszköz.

3-as számú Függelék: Jegy- és Bérletárusító helyek elérhetőségei A Jegy- és Bérletárusító helyeken a forint a fizetőeszköz. 3-as számú Függelék: Jegy- és Bérletárusító helyek elérhetőségei A Jegy- és Bérletárusító helyeken a forint a fizetőeszköz. 1.1.1. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei forgalmi igazgatóság 1.1.1.1. Szolnoki Autóbusz-állomás,

Részletesebben

Primőr babakocsi tálcával rendelkező dm üzletek listája

Primőr babakocsi tálcával rendelkező dm üzletek listája 1039 Budapest, Csobánka tér 1. 1106 Budapest, Kerepesi út 73. 1052 Budapest, Károly krt. 26. 6500 Baja, Eötvös u. 5. 9023 Győr, Fehérvári út 3. Interspar 2890 Tata, Ady E. út 10. 2840 Oroszlány, Rákóczi

Részletesebben