Philip Jósé Farmer BARANGOLÁSOK AGYAM ROMJAI KÖZÖTT

Átírás

1 GALAKTIKA 148

2 TARTALOM Philip Jósé Farmer: Barangolások agyam romjai között Pap Viola: Gyökerek Sean McMullen: Amíg a kapu nyitva áll Thomas Baum: Elveszítve és megtalálva Ben Bova: Kis számítási hiba Stephen King: Egy pohárkával útravalónak Joseph P. Brennan: A vérvendég Pat Murphy: Egy forró nyári éjszaka Frederik Pohl: Próbálják meg a hangyák Philip Jósé Farmer BARANGOLÁSOK AGYAM ROMJAI KÖZÖTT Amikorra a gömb tizenegymillió mérföldes távolságra volt a Földt l, a radarok meghatározták a méretét és a formáját, az azonban nem derült ki, milyen anyagból áll. Tökéletesen szferikus volt, az átmér je pontosan egy kilométer. Alig verte vissza a fényt. Valószín leg mesterséges test volt június 1. Este 11 óra, és félek lefeküdni aludni. Nem állok ezzel egyedül. Az egész világ fél az elalvástól. Ma reggel, mint általában szerdánként, fél hétkor keltem. Borotválkozás és zuhanyozás közben Joseph Lankers ügyén töprengtem, akit Illinois államban gyilkossággal vádolnak. B zlik a dolog, mint a háromnapos hal. A koronatanúmat minden bizonnyal hamis tanúzással fogják vádolni. Felöltöztem, és lementem a földszintre. Egy puszival jó reggelt kívántam Carole-nak, aki kitöltött nekem egy csésze kávét, és azt mondta: - Az újság még nem jött meg. Ett l rosszkedvem lett. Ha reggel nem kapom meg a kávémat és az újságomat, el van rontva a napom. Reggeli közben kétszer álltam fel, hogy kinézzek az utcára, de sem az újság, sem az újságkihordó fiú nem voltak sehol. Hétkor Carole felment az emeletre, hogy felébressze a tízéves Mike-ot és a nyolcéves Tomot. Hétvégén mindig korán kelnek, holott jobban örülnék, ha tovább aludnának, és nem ébrednék fel arra, ahogy fel-alá rohangálnak. Bezzeg hét közben, amikor iskolába kell menni, alig lehet ket kiráncigálni az ágyból. Amikor harmadszor néztem ki az utcára, Joe Gale, az újságkihordó fiú már a szomszéd ház ajtajában volt. A küszöbömön ott feküdt a reggeli lap. Zavart voltam, nem értettem, mi történik. Mintha eltévesztettem volna a tárgyalótermet, vagy mintha a bíró életfogytiglanra ítélte volna a védencemet, például egy áruházi tolvajt. Nem voltam szinkronban a világgal. Ma nem lehet vasárnap. Akkor meg mit keres itt ez a vasárnapi szám a színes képregénnyel a hátsó oldalán? Hiszen szerda van. Az ajtóhoz mentem, felvettem az újságot, és észrevettem Mrs. Douglast, a bal oldali szomszédunkat. Az asszony úgy meredt az újság címoldalára, mint aki nem hisz a szemének. A körülöttem lev világ visszaállt a rendes kerékvágásba. Az épphogy csak kezd pánikom szertefoszlott. Ez a Star igencsak elbaltázta ezt a mai számot, gondoltam. Ha az ember túlzottan I.

3 megbízik a számítógépekben, ez sülhet ki bel le. Egyetlen pici, rövid áramkörön múlhat, hogy a szerdai szám vasárnapi alakjában jelenjen meg. Az éjszakai m szak bizonyára úgy döntött, hogy úgy hagyják, ahogy van. Úgysem lett volna idejük kiigazítani a hibát. - Jó reggelt, Mrs. Douglas! - köszöntöttem. - Nem tudja, milyen nap van ma? - Május huszonnyolcadika - felelte. - Azt hiszem... Kimentem az udvarra, és utánaszóltam Joe-nak. A fiú kelletlenül visszafordította a biciklijét. - Mit jelentsen ez? - lóbáltam felé az újságot. - Spórol a Star? - Nem tudom, Mr. Franham - mondta a fiú. - Biz' isten nem tudom, és a többiek se... A többieken valószín leg azokat a fiúkat értette, akikkel az újságelosztásnál találkozott reggel. - Mindenki azt hitte, szerda van, ezért késtem. Nem értettük, hogy mi van. Sokáig tanakodtunk, aztán Bili Ambers betelefonált a központba. Az elosztó, a Gates még nálunk is köcsögebb volt. - Micsodább? - Hát hülyébb! - Beszélhetnél végre rendesebben is! - Ugyan már, Mr. Franham, kit érdekel? - Van, akit igen - mondtam, majd így folytattam: - Na és végül mit mondott Gates? - Nem sok értelmeset - felelte Joe. - Azt mondta, hogy mindenki megbolondult. Az éjszakai m szak elaludt egypár órára, és addig valami humorzsák meghülyítette a komputereket vagy... - Hát csak ennyi az egész? - kérdeztem megkönnyebbülten. Bementem, és el vettem az utóbbi négy nap újságjait. Leültem a díványra, és olvasni kezdtem. Nem rémlett, hogy olvastam volna ket. S t arra sem emlékeztem, mi történt az elmúlt négy napban! A szerdai lap címoldalán ez állt: TITOKZATOS OBJEKTUM A FÖLD KÖRÜL. A keddi cikkre azonban emlékeztem. Arról szólt, hogy a nagy gömb alakú objektum egy pont felé tart a Föld és a Hold között. El ször három hete észlelték, amikor is áthaladt az úgy nevezett aszteroidzónán. Akkor a gömb a Naphoz viszonyítva hozzávet leg kilométeres óránkénti sebességgel haladt. Ezután lelassult, és néhányszor megváltoztatta az irányát. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy - hacsak nem vált ismét irányt a - Földhöz közeledik. Amikorra a gömb tizenegymillió mérföldes távolságra volt a Földt l, a radarok meghatározták a méretét és a formáját, az azonban nem derült ki, milyen anyagból áll. Tökéletesen szferikus volt, az átmér je pontosan egy kilométer. Alig verte vissza a fényt. Valószín leg mesterséges test volt, mivel igen gyakran letért az útvonaláról. Idegen kezek vagy valamik hozták létre. Eszembe jutott, mekkora volt a pánik, és mennyi képtelen cikk jelent meg a lapokban és magazinokban. A tévé rendkívüli adásaiban éjszakákon át vitatkoztak a gömb jelent ségén. Különböz rádió és lézerjelzéseket küldtek az objektum felé, de az nem reagált rájuk. Néhány tudós azt állította, hogy az objektumban valószín leg nincsenek él lények. A gömb feltehet leg az rb l érkezett. Értelmes lények ereszthették útjára egy csillag körül kering bolygóról, felszerelve valamiféle automata berendezésekkel. Nincs olyan él lény, amelynek élettartamába beleférne egy csillagközi utazás. Egy objektum több mint négy év alatt tud eljutni a legközelebbi csillagról a Földre, ha fénysebességgel halad. Ez azonban elképzelhetetlen, mivel a fénysebesség egy tizenhatod része is óriási energiát követel. Nem, ezt a valamit csak utasok nélkül, pusztán elektromechanikus bels irányítással indíthatták el. Az objektum, elérve végs sebességét, kikapcsolt hajtóm vekkel folytatta útját, amíg el nem érte naprendszerünk küls határait. A szakért k szerint, az objektum hatalmas súlya és mérete miatt, semmiképp sem tud leszállni a Földre. Valószín leg csupán egy méréseket végz felderít rhajóról van szó, amely, miután készített néhány fényképet, és radarjaival és lézerjeivel végigpásztázta az atmoszférát, folytatja útját rendeltetési helyére. Alighanem visszatér az anyabolygó körüli pályára.

4 II. Múlt szerdán este az elnök azt mondta, hogy semmi okunk a félelemre. Az elnök próbálta der látóan befejezni a beszédét. Ezt írta legalábbis a szerdai újság. A Gömböt útjára bocsátó lények bizonyára sokkal fejlettebbek nálunk, és biztos rengeteg jó dolgot kaphatunk t lük. Mi pedig hasznos felajánlásokat kínálhatnánk fel nekik. A második oldalon néhány felvételt közöltek a Gömbr l, amelyeket embervezérlés rlaboratóriumokból készítettek. A Gömb óriási fekete biliárdgolyóhoz hasonlított. Egy tévés humorista azzal élcel dött, hogy talán egy nagy fehér nyolcas van a Gömb túlsó felén. Lehet, hogy múlt szerdán még viccesnek találtam volna az ötletet, de most másképp áll a dolog. Egyáltalán nem találtam elképzelhetetlennek, hogy a Gömbnek van némi köze a négynapos emlékezetkieséshez. Hogy mi, arról fogalmam sem volt. Bekapcsoltam a fél nyolcas híreket, de nem lettem sokkal okosabb. Igaz, bemondták, hogy a világon mindenkivel ez történt. Még a gyémántbányák legmélyére és a tengeralattjárókra is eljutott a hatás. Az elnök épp tanácskozáson vesz részt, de bemondták, hogy a mai nap során nyilatkozni fog, az összes csatornán. Közben megtudtuk, hogy a Gömb nem bocsát ki radioaktív sugárzást. Nem volt bizonyíték arra, hogy a Gömb okozta volna a memóriakiesést, amelyre a szójátszó sorvezet k máris találtak egy rövidebb szót, a memlosz -t 1. Ügyvéd lévén nemcsak a történtekr l szeretek logikusan gondolkodni, hanem arról is, ami történhet, így a meglév kevéske bizonyíték vagy adat alapján vontam le következtetéseket a jöv re nézve. Június elsején, szombaton arra ébredtünk, hogy a május közötti napok teljesen kiestek az emlékezetünkb l. Azt hittük, hogy tegnap huszonhetedike volt, ma meg huszonnyolcadika van. Miért csak négy napot vett el t lünk a Gömb, amennyiben az emlékezetkiesés okozója? Erre nem tudtam válaszolni. Senki sem tudott. Bár lehet, hogy a Gömb eszközei korlátozottak. Talán egyszerre nem tudtak négy napnál többet elrabolni a Földön él emberekt l. Ha ebb l a feltevésb l indulunk ki, mi lesz, ha holnap is ez történik? Holnap, azaz június 2-án felébredünk az elsejei emlékeinkkel, s tudatunkból elt nik még három májusi nap: 27-ike, 26-ika és 25-ike. Ez összesen nyolc egymást követ nap. S ha ez a kísérteties dolog másnap, azaz június 3-án is bekövetkezik, további négy nappal leszünk szegényebbek. Elt nnek a június 2-ikai emlékek s velük együtt még három nap emlékei: május huszonnegyedikét l huszonkettedikéig, összesen tizenkét nap! És azután? Elvész június 3-ika s vele május 21., 20. és 19. Tizenhat napos teljes memória r. És a következ nap? És az utána következ? Nem, még a gondolat is borzalmas és elképzelhetetlen. Néztük a tévét, és Carole és a fiúk megállás nélkül kérdez sködtek. Carole szinte az rület határán volt. A fiúk látszólag élvezték ezt a titokzatos dolgot. Amikor reggel felkeltek, úgy volt, hogy iskolába mennek, erre kitört a szünid. Minden kérdésükre azt feleltem, hogy nem tudom, és hogy senki sem tudja. Nem akartam megrémiszteni ket a számításaimmal. Mellesleg magam sem hittem bennük. - Felhívhatnád az irodát, és szólhatnál, hogy ma nem mész be - mondta Carole. - Payne bíró úgyis lefújja a mai ülést. - Ma vasárnap van, Carole és nem szerda - mondtam. - Hát elfelejtetted? Carole elpityeredett, de aztán letörölte a könnyeit, és felkiáltott: - Hát ez az! Nem emlékszem! Istenem, mi folyik itt? A hírekben bemondták, hogy a Fehér Házat elárasztották a táviratok és a telefonok. Az emberek azt követelték, vessenek be a Gömb ellen H-bomba robbanófejes rakétákat. A hírek után a különkiadásban különböz hatósági emberek, tudósok, katonatisztek, miniszterek és néhány sci-fi író szintén a Gömbr l tanakodtak. Megnyugtatni ugyan senkit sem tudtak, de legalább higgadtan közelítették meg a problémát. Azt hiszem, a megfontoltságuk miatt választották ki ket. A

5 tévészerkeszt k szándékosan kisz rték a forrófej eket és a pánikkelt ket, mert nem akarták a hisztériáig fokozni a kedélyeket. A befolyásos rádió és tévéállomással rendelkez fundamentalista Anel Robertson azonban már szétkürtölte, hogy a Gömb nem egyéb, mint Isten büntetése B nös világunkra. A pusztító angyal. Ezt a nem fanatikus, de azért zelóta Mrs. Douglastól tudom, aki felhívott, és azt mondta, kapcsoljak át Robertson csatornájára. Egy órája beszél, mondta, és egész nap beszélni fog. Mrs. Douglas ijedtnek t nt, s mégis, a félelem mögül örömféle csendült ki a hangjából. Nyilván nem gondolt arra, hogy az utolsó ítélet napján a b nösök között lesz. Azt hitte, ártatlanul fog ott állni, mint egy ma született bárány. Kíváncsiságom végül is legy zte a Robertson iránt érzett heves ellenszenvemet. Átkapcsoltam a csatornájára, de nem jött be. Kés bb megtudtam, hogy az állomását betiltották, mert megszegte a Szabad Egyházak Tanácsának szabályzatát. A hírekben legalábbis ezzel magyarázták a dolgot, de gyanítottam, hogy a kormány hisztériaterjeszt nek kiáltotta ki Robertsont. Tizenegykor Carole figyelmeztetett, hogy vasárnap van, és jó lesz sietnünk, különben elkésünk a templomból. A Forest Hill-i presbiteriánus templomba rengetegen jártak, de akkora volt a parkolója, hogy hely mindig jutott mindenkinek. Ma reggel azonban két háztömbnyivel arrébb kellett parkolnunk, és onnan gyalog mentünk a templomig. Benn a templomban minden ül hely foglalt volt. Nekünk csak a bejárati ajtó mellett jutott állóhely az el térben. A gyülekezetb l szinte sugárzott a félelem. A sápadt arcok nem rezdültek, a szemek tágra meredtek. A légkondicionáló sem tudta kivinni az összezsúfolt izzadt testekb l áradó párás meleget. A kórus hangosan rázendített a Krisztus a mi er sségünk -re, de énekük reszket s és szétes volt. Boynton atya szokásától eltér en nem írta meg el re a szentbeszédét. Rögtönzött beszéddel fordult a gyülekezethez. Azt mondta, talán a Gömb okozta az emlékezetkiesését. Lehetséges, hogy a Gömbben tartózkodó él lények nem ellenséges szándékkal fosztottak meg bennünket attól a négy naptól, hanem hogy tudtunkra hozzák, mekkora er kkel bírnak. Semmmi okunk attól tartani, hogy még egy emlékezetkiesésnek leszünk kitéve. Ezek a lények csak arról akarnak minket meggy zni, hogy reménytelenül alacsonyabb szinten állunk náluk tudományosan, így ellenük intézett támadásunkat nem koronázhatja siker. - Mi az ördögr l beszél ez? - gondoltam. Halálra akar rémiszteni minket? Ezután Boynton atya sietve hozzátette, hogy az ekkora er vel és nyilvánvaló fejlettséggel bíró lények nem lesznek, nem lehetnek ellenségesek velünk szemben. Olyan magas erkölcsi szinten állnak, hogy hacsak nem indítunk ellenük támadást, nem jut eszükbe holmi gonoszság, mint a háború. Olyan lényeknek tartanak minket, akik még nem értek fel a szintjükre, de rendelkeznek a magasabb szintre jutás istenadta képességével. Boynton atya meg volt gy dve arról, hogy a lények, kapcsolatba kerülve velünk, közölni fogják, hogy mindez csak a javunkat szolgálja. Megmondják, hogy ha tetszik, ha nem, igaz keresztényekké kell válnunk, ha másképp nem, hát szellemünkben, legyünk akár buddhisták, akár muzulmánok, akár más hit ek, akár hitetlenek. Megmutatják nekünk a testvériesség, a boldogság és az igaz szeretet felé vezet utat. Kétségtelen, hogy Isten küldte ránk a Gömböt, mivel semmi sem történik az tudomása és jóváhagyása nélkül. Bármik legyenek is ezek a lények, Isten akaratából kerültek ide, s nem mint pusztító angyalok, hanem mint a Béke, a Szeretet és a Jólét hírnökei. Az utolsó szó, így, nagybet vel mondva, láthatóan lecsillapította a gyülekezet zömét. Boynton atya nem feledkezett meg arról, hogy a legtöbb híve értelmiségi vagy nagy kaliber üzletember. És emlékezett a feliratra is, amely a bejárati ajtó fölé volt vésve: BOLDOGULNAK AZOK, AKIK TÉGED SZERETNEK. III.

6 A templomból kiáradtunk a meleg, napsütötte júniusi délutánba. Felnéztem az égre, és Gömböt persze nem láttam. A hírekben bemondták, hogy a Gömb, bár óriási távolságra van t lünk, hatvanöt percenként megkerüli a Földet. Nem szabadesés pályán mozog. A pályán maradáshoz állandó er forrásra van szüksége, energiakibocsátást azonban nem észleltek. Az emlékezetkiesés a központi zónaid szerint éjjel egy és két óra között zajlott le szerte a világon. Az ébren lev k legalább egy órára elaludtak, s ez elkerülhetetlenül balesetek százezreit okozta. Lezuhantak a nem automata vezérlés repül gépek, összeütköztek vagy kisiklottak vonatok, elsüllyedtek hajók. Több mint kétszázezer ember szenvedett komoly sérüléseket vagy életét vesztette. Megsérült nem kevesebb mint egymillió gépkocsivezet és utasaik. A ment sök és a kórházak képtelenek voltak megbirkózni a helyzettel. A ment szolgálat és a kórházak dolgozói majd egy órán át aludtak, s az ébredés után némi id be telt, míg magukhoz tértek a nagy rzavarban. Ez nagymértékben megnehezítette a helyzetet. Rengeteg ember maradt volna életben, ha azonnali gyorssegélyben részesül. Számos helyen tört ki t z. A tokióit, az athénit, a nápolyit, a harlemit és a baltimore-it még mindig nem sikerült megfékezni. Vajon ránk hozzák ezek a magas erkölcs lények az álomkórt, töprengtem, ha tudják, mennyi emberáldozattal és sérüléssel jár az? Az egyik újságban különös esetr l számoltak be. Kenyában két erd kerül kergetett egy elefántcsordát. Az erd kerül k elaludtak, s az állatok halálra taposták ket. Nem tudni, mi okozza az elalvást, de a dolog roppant érdekes, mivel csak emberi lények kerülnek hatás alá. A Boynton atyától merített optimizmus semmivé foszlott a napon. Sokan arra gondoltunk, hogy ha Boynton atya beszéde prófétai volt, nincs semmi reményünk. Nem tudni, mik a szándékaik a Gömbben lev él vagy mechanikus lényeknek, a lényeg az, hogy többé már nem vagyunk urai a sorsunknak. Bizonyára voltak, akik arra gondoltak, hogy a technikailag fejlettebb fehérek, a haladással és az istennel takarózva, mennyit vétettek a bennszülött kultúrák ellen. Ez a dolog azonban más, gondoltam, összehasonlíthatatlanul más. Boyton atyának valószín leg igaza van. Ennyire fejlett lények biztosan nem lehetnek olyanok, mint mi. Mi sem vagyunk már olyanok, mint azokban a régi, csúfos id kben. Okultunk bel le. Csakhogy a fejlett technika nem jár szükségszer en együtt magas erkölccsel. - Vagy olyasmivel - dünnyögtem. - Mit mondtál, drágám? - kérdezte Carole. - Semmit - feleltem, és levettem a kezét a karomról, amit az istentisztelet alatt olyan er sen szorongatott, mintha én lennék maga a Messiás. Odamentem Payne bíróhoz. Az öreg hatvanéves, de ma reggel nyolcvannak látszott. Arca pirospozsgás volt, de a megpattant hajszálerek alatt mintha szürkeség rejt zött volna. Köszöntem neki, és megkérdeztem, rendben lesznek-e holnap a dolgok. A bíró mintha nem értette volna, mire gondolok. - Idejében kezd dik holnap a tárgyalás? - tudakoltam. - Á, igen, a tárgyalás - felelte. - Hát hogyne, Mark. - Feltéve - tette hozzá nevetve -, hogy holnap, amikor felébredünk, még emlékezni fogunk a mára. Ez lehetetlen, gondoltam. Mondtam a bírónak is. - Nem az egyetem teszi a jó ügyvédet - válaszolta -, hanem a gyakorlat. Az pedig azt mutatja, hogy csekélyke változással ugyanaz az átkozott dolog történik velünk állandóan, nap nap után. Ugyan mib l gondolod, hogy ez a gonoszság nem következik be újra? S ha bekövetkezik, nem tudsz tanulni bel le, hiszen nem emlékszel rá. Erre nem tudtam felhozni semmilyen ésszer érvet. A bírónak sem volt már kedve tovább beszélgetni. Karonfogta a feleségét, s ketten átgázoltak a tömegen, mint akik arra gondolnak, hogy most örvénybe kerülnek, és elmerülnek a testek tengerében. Elhatároztam, hogy este magnóra veszem a nap eseményeit. Most megyek és lefekszem. Imádkozni fogok Istenhez, ne hagyjon cserben az emlékezetem, ha alvás közben felejtenék...

7 A nap hátralev részét tévénézésel töltöttem. Carole telefonálni akart a barátainak, de hiába töltött órákat a telefon mellett: nem kapott vonalat. Hosszú id után végre sikerült szert tennie egy foglaltra. Hivatalos közleményekben az embereket arra kérték, hogy csak sürg s esetben telefonáljanak, de egész nyolc óráig Carole fittyet hányt a felhívásra. Egy óra leforgása alatt immár hatodszor arra kértek egy tévéközleményben, hogy hagyják szabadon a telefonvonalakat. A városban közel húsz helyen keletkezett t z, de a telefonvonalak annyira zsúfoltak, hogy nem tudják értesíteni a t zoltókat. Ugyanezért a kórházakat sem lehet felhívni. Mondtam Carole-nak, hogy szálljon le a telefonról, s ezen persze összevesztünk. Elszabadult a hisztéria, amit eddig leplezni próbáltunk. A fiúk felvonultak a szobájukba, és magukra csukták az ajtót. Végül Carole könnyekre fakadt, és a nyakamba borult. Erre aztán én is elsírtam magam. Megcsókoltuk egymást, és kibékültünk. A fiúk is lejöttek, és úgy néztek ránk, mintha cserbenhagytuk volna ket. Igazuk is volt. Most már nem holmi tréfás kalandnak látták a dolgot valami fantasztikus könyvb l. - Apa, segítesz megcsinálni a számtanleckémet? - kérdezte Mike. Túl nagy kedvem nem volt hozzá, de úgy éreztem, kárpótolnom kell az el bbi csúnya jelenetért. Persze hogy segítek, mondtam, de amikor megláttam a leckét, elcsodálkoztam: - Ez mind? Mi baja van a tanárotoknak? Sosem láttam ennyi... Nem fejeztem be a mondatot. Hát persze! Hiszen mindent elfelejtett, amit az elmúlt három nap alatt vettek az iskolában. Újra kellett csinálnia az összes leckéjét. Tizenegyig tanultunk. Hamarabb is végezhettünk volna, ha nem nézem félóránként legalább tíz percig a híreket. Megnéztem az összeset. Egy egész félórán át az elnököt figyeltem, aki fél tízkor jelent meg a képerny n. A hírekhez képest nem mondott újat, hacsak azt nem, hogy harminc napon belül a Gömböt még nem tudni, milyen módon, de elintézik. Ha két napon belül nem reagál a jeleinkre, fedélzetére egy négyf s expedíciót küldünk fel. Csak kérdés, hogy odajutnak-e egyáltalán, gondoltam. Ha azonban a Gömb további ellenséges akciókba kezd, az Egyesült Államok, összefogva a többi nemzettel, késlekedés nélkül H-bombákkal felfegyverzett rakétákat vet be ellene. És mit csinálunk id közben? Csatlakozunk az elnökhöz egy szabad egyházak közi imában? Természetesen, igen. Tizenegy után lefektettük a gyerekeket. Még ki sem mentünk a szobából, Tom már aludt. De egy félóra múlva elmentem az ajtajuk el tt, és hallottam, hogy bentr l halkan szól a tévé. Hagytam Mike-ot, bár tudtam, hogy másnap iskola van. Éjfélkor megcsináltam ennek a szalagnak az els felét. De mindjárt egy óra lesz, már csak egy perc hiányzik hozzá. Ha a tegnapi dolog ma éjjel is bekövetkezik, el ször a sötétségbe borult féltekét éri hatás. A dél és észak-atlanti óceánokat kettéosztó és Grönland keleti részét felölel id zónában él emberek álomba merülnek. Abban az esetben, ha a dolog megismétl dik, valamennyi repül gépre felszállási tilalmat rendelnek el. A tévében éppen a Pax nev transzatlanti járat utasterét és közleked jét mutatják. Náluk öt óra van, de az utastér zsúfolt. Az utasok fején papírcsákók és konfetti, szerteszét léggömbök szállnak. Nem tudom, mit ünnepelhetnek. Röviddel ezel tt a kapitány bemondta, hogy a gép automata vezérlés, de reméli, hogy a tegnapi éjszaka nem ismétl dik meg. A tévériporter közölte, hogy a nappali félteke országaiban a kormányok nem tudták visszatartani az embereket az utazástól. Filmfelvételeket látunk a világ minden tájáról. Mindenütt szirénák üvöltöznek, s mégis, a diktatórikus uralom alatt él nemzeteket kivéve, a nappali féltekén az utcák tele vannak autókkal. Szerencsétlen hülyék! Egyszer en nem hiszik el, hogy a dolog megismétl dik. Vissza a repül gép utasterére és közleked jére. Szent isten! Ezek elaludtak! A bemondók megállás nélkül figyelmeztetnek. Mindenki feküdjön le, nehogy esés közben sérülés történjen. Ellen rizzük, ki vannak-e kapcsolva a tüzet okozó háztartási eszközök. És így tovább és így tovább. Hátrad lök a székben. Carole a díványon fekszik. Most én fekszem a díványon. Carole azt mondja, hogy amikor bekövetkezik az a borzalmas dolog, belém akar kapaszkodni.

8 A bemondók kezdik elveszíteni áz önuralmukat. Néhány perc múlva New Yorkot csapás éri. Dél- Amerika keleti része már hatás alatt van. Közép-Amerikának sincs sok hátra. IV. Valós dátum: június 2. Szubjektív dátum: május 25. Uramisten! Hányszor mondhattam már azt, hogy Uramisten, az elmúlt két napban? A díványon ébredtem Carole és Mike mellett. Az óra hajnali hármat mutatott. A tévében Chris Turner beszélt, de, hogy mir l, fogalmam sem volt. Az egészb l csak annyit vettem ki, hogy próbálja megnyugtatni a néz ket. Nincs semmi baj, hamarosan mindenre magyarázatot kapunk. Mit kerestem én a díványon? Május 24-ikén, szombaton tizenegy körül feküdtem le aludni. Kicsit veszekedtünk Carole-lal, mert egész nap a Lankers-ügyön dolgoztam, pedig állítólag megígértem neki, hogy elmegyünk megnézni a Nova expresszt. Persze, de csak nyolc el tt végzek. Nyilván nem sikerült. Akkor meg mit kerestünk a díványon, hogy került mellénk Mike, és mire gondolt Turner, amikor közölte, hogy június 2-ika van? A magnó az asztalon volt mellettem, de eszembe sem jutott, hogy bekapcsoljam. Felráztam Carole-t, és zavarosan kérdezgettük egymást arról, hogy mi történt. A végén felfigyeltünk Turner állhatatos hangjára, aki immár ötödször értékelte a helyzetet. Utána elmondta, hogy maga fél háromkor ébredt fel a feje mellé helyezett ébreszt órára. Carole kávét f zött. Ittunk négy-négy csészével. Egymás szavába vágva beszéltünk. Id nként abbahagytuk, hogy meghallgassuk Turnert. Kezdtünk rájönni, hogy az elmúlt nyolc napból nem emlékszünk semmire. Mike mindvégig aludt. Kés bb felvittem az ágyába. A tévéje most is szólt. Mike kedvenc showmanje, Nate Frobisher beszélt. Rajta is eluralkodott a hisztéria. Kikapcsoltam a tévét, és visszamentem a nappaliba. Kés bb rájöttem, hogy Mike biztos megijedt, azért jött le hozzánk. Hajnalig újságot olvastunk. Átnéztük az összeset május 24-t l június 1-jéig. Mintha a Marsról érkezett híreket olvastunk volna. Carole, hogy egy kicsit lecsillapodjon, bevett egy nyugtatót. Én egy pohár Wild Turkey mellett döntöttem. Carole jócskán töltött a poharamba, aztán azt mondta, mégsem kellene whiskyt innom, mert nem bírok bemenni dolgozni. Azt feleltem, hogy teljesen elment az esze. Csak nem képzeli, hogy ma bárki is dolgozni fog? Hétkor kimentem az újságért, de még nem volt ott. Háromnegyed nyolckor megjelent Joe. Beszélni akartam vele, de meg sem állt. - Nincs szombat! - vettete oda, és elkerekezett. Visszamenten. Az els oldalon csak a Gömbr l írtak és arról, mi történt ma hajnali négyig. Az újság egy részét még éjszaka egy el tt szedték. A lap alján volt egy megjegyzés, miszerint a személyzet három körül ébredt fel. Egy órájukba tellett, amíg helyrerázták a dolgokat. Ezután megszerkesztették a legfrissebb híreket, majd megcsinálták az újság címoldalát és a C oldal egy részét. Sosem készültek volna el a komputer nélkül, amely egyenletes sorokban kigépelte a híranyagot. Korábbi jelentésem ellenére úgy döntöttem, hogy bemegyek dolgozni. Csak el bb rendbe szedem a fiúkat. Tízkor Mike és Tom elindultak az iskolába, úgy éreztem, nincs sok értelme elmenniük, de a fiúk alig várták, hogy megbeszélhessék osztálytársaikkal a helyzetet. Az igazat megvallva ugyanezért akartam bemenni az irodámba és a bíróságra. Meg akartam beszélni a dolgot a kollégáimmal. Id fecsérlés egész nap itthon maradni Carole-lal. Csak rágódnánk naphosszat ugyanazon a kérdésen. Carole nem akarta, hogy elmenjek. Annyira félt, hogy nem mert itthon maradni egyedül. Szüleink már nem éltek, de Carole-nak volt egy n vére, aki egy közeli kisvárosban, Hannah-ban lakott. Mondtam Carole-nak, hogy jót tenne neki, ha egy kicsit kimozdulna. Nekem meg tényleg be kellett mennem a bíróságra. Fogalmam sem volt, mi folyik ott, mivel a telefonvonalak zsúfoltak voltak.

9 Kimentem, s már szálltam be a kocsiba, mikor látom, hogy Carole rohan utánam. Hosszú sz ke haja összekócolódott, szeme alja táskás és árnyékos. Úgy nézett ki, mint egy boszorkány. - Mark! Mark! - kiabálta. Levettem a lábam a gázról. - Mi van? - Tudom, azt hiszed, meg rültem, Mark - mondta -, de tényleg az idegösszeroppanás szélén állok. - És ki nem? - Mark - folytatta Carole -, mi lesz, ha elmegyek a n véremékhez, és aztán elfelejtem, hogy kell hazajönni? Mi lesz, ha rád sem fogok emlékezni? - A dolog csak éjszaka történhet - feleltem. - Eddig még így volt! - kiabálta Carole. - Eddig még igen! - Édesem, korán hazajövök. ígérem. Ha nem akarsz elmenni, maradj itthon. Menj át beszélgetni Mrs. Knighthoz. Látod, most is kinn van az ablakban, majd szóval tart téged. Nem mondhattam Carole-nak, hogy látogassa meg a közeli barátait, mert ilyenek nem voltak. Legjobb barátn je tavaly halt meg rákban. Volt még két barátn je, de azok elköltöztek. - Ha mégis elmennél a n véredhez - mondtam -, jelöld meg térképen a házunkat, és t zd a szerfalra, ahol látod. - Ide figyelj, te gazember! Ez nem tréfa! - Honnan veszed, hogy tréfálok? - mondtam. - Van egy érzésem... - Milyen érzésed? - Hát, ha ez így folytatódik, hamarosan magunkra is emlékeztet cédulákat fogunk kit zni. Akkor azt hittem, hülyéskedek. Ám gondolkodtam ma a dolgon, és látom, hogy reggelenként csak így tudjuk kiismerni magunkat. Jó, lehet, hogy van más módja is, de ez sem egy rossz ötlet arra, hogy kezdjük a napot ébredés után. Valami felt helyre kiteszünk egy cédulát, amely figyelmeztet, hogy kapcsoljuk be a magnót. A magnó összefoglalja az eddigi helyzetet, s ezután bekapcsolhatjuk a tévét, s megtudhatjuk a legújabb fejleményeket. Nyugodtan otthon maradhattam volna. A bírósági tisztvisel k fele nem jött be, de akik benn voltak, sem váltak igazán hasznomra. Payne bíró nem jött be, és többé nem is jön. Reggel hatkor, miközben tévét nézett, meghalt. Agyvérzés érte. Társam, Walter Barbindale szerint, a bírót rövid id n belül mindenképpen szélütés érte volna. De ez a helyzet persze meggyorsította a dolgot. - Az értékpapírt zsde az összeomlás szélén áll - mondta Barbindale. - Még egy ilyen nap, s újabb világválság elé nézhetünk. Az 1919-es elbújhat mellette. Legalább fel tudnám hívni az ügynökömet, hogy adjon el mindent. - Ha mindenki csak elad, tényleg összeomlik a piac - mondtam. - Miért, te megtartod az értékpapírjaidat? - kérdezte Barbindale. - Még nem értem rá gondolkodni rajta - feleltem. - De úgy is mondhatjuk, elfelejtettem. - Ne idétlenkedj! - A feleségem is ezt mondta. Eszemben sincs viccel dni, pedig nagy humorzsák vagyok ám! Inkább azt mondd meg, mit csináljunk ezzel a Lankersszel! - Átnéztem néhány iratot. Semmi esélyünk. Esküszöm, megdöbbentem, amikor másodízben állapítottam meg - igaz, az els re nem emlékszem.-, hogy a koronatanúnkat hamis tanúzás vádjával fogva tartják. A bíróságon minden a feje tetején állt, így nem sok értelme lett volna kideríteni, ki lesz az új bíró a Lankers-ügyben. Az igazat megvallva, nem is érdekelt. Kisebb gondom is nagyobb volt annál, mint hogy egy gyilkos sorsa miatt aggódjak, aki különben is b nös. Elmentem Grover Kalózkocsmájába, ami egysaroknyira van a bíróságtól. Ezt csak úgy mellékesen mondtam, tájékoztatásképpen magamnak vagy valakinek, aki majd egy nap meghallgatja ezt a felvételt. Hiszen magammal miért közölnék olyasmit, amit nagyon jól tudok, mint például, hogy hol van a Grover? Mert talán attól félek, hogy egy nap elfelejtem. A Grovert egyel re nem felejtettem el, hiszen öt éve a törzshelyem, amióta megépült. Benn a kocsmában a leveg t vágni lehetett a dohány és marihuánafüstt l, ami ital, f képp sör szagával keveredett. Az emberek gyorsan és hangosan beszéltek. Nagy volt a hangzavar, mint általában az

10 olyan helyeken, ahová a jogásznemzetség tagjai járnak. A pulthoz furakodtam, s vettem az államügyésznek egy Wild Turkeyt. Megbeszéltük aznapi ügyeinket, aztán az államügyész elmesélte, hogy ma szabadlábra helyezett két betör t, akiket két napja vettek rizetbe. Az elfogó tisztek természetesen írtak jelentést az ügyr l, de ez a tárgyaláson kevésnek bizonyult. Sem a betör k, sem a rend rök, de még az áldozatok sem emlékeztek az egész esetre. - Aztán éjjel 2 óra 10-kor - mesélte az államügyész - a rend rséget felhívták a Washington Street-i Fekete Árnyék tavernából. A rend rök csak fél négyre értek oda, mert jó órába telt, amíg összeszedték magukat. Amikor végül is megérkeztek, egy férfi holttestére bukkantak. A férfit csúnyán összeverték, és aztán hasba szúrták. Persze senki sem emlékezett semmire. A nyomokból arra lehetett következtetni, hogy az áldozat nem sokkal éjjel egy el tt részeg dulakodásba keveredett egy vagy több ismeretlen személlyel. Minimum harminc embernek látnia kellett a gyilkosságot. Szóval van egy gyilkosunk, aki szabadon jár-kel az utcán, s rég elfelejtette a b ntettét és annak okát. - Ha jó el re kitervelték a gyilkosságot, talán tudják, hogy b nösök - mondtam. - Csakhogy nem mondják meg senkinek - vigyorgott az államügyész. - Kizárólag a holttesten találtunk vért, s csak az ökle volt lehorzsolva. Letartóztattak két embert, mert ólmosbotot találtak náluk. Hát aztán? Egykett re kiengedik ket, és senki az égvilágon nem tudja rájuk bizonyítani, hogy használták az ólmosbotjaikat. Az áldozatból félig kiállt a kés, mert megpróbálta kihúzni magából, de csak az ujjlenyomatokat tüntette el. V. Sokat ittunk és beszélgettünk. Észre sem vettük, hogy este hat óra lett. Nem voltam olyan állapotban, hogy vezessek, és nem is akartam megpróbálni. Fel akartam hívni Carole-t, hogy jöjjön értem, de nem sikerült. Fél hétkor és hétkor újra próbálkoztam, de megint csak hiába. Úgy döntöttem, hogy taxit fogok. Ittam még egy pohárral, és utána végre elértem Carole-t. - Hol voltál? - kérdezte. - Hívtalak az irodában, de nem vették fel. Már a rend rségre akartam telefonálni. - Van elég bajuk így is - mondtam. - És te, te mikor értél haza? - Összeakad a nyelved - közölte h vösen Carole. Megismételtem a kérdést. - Két órája - felelte Carole. - Próbáltalak hívni - védekeztem -, de nem kaptam vonalat. - Tudtad, hogy mennyire félek, és fütyültél rám. - Nem tehetek róla, hogy az államügyész pont a Groverben akarta megbeszélni a dolgokat. És különben is, felejteni akartam. - Mit? - Már nem tudom, mit. Elfelejtettem. - Hülye! - kiabálta Carole a kagylóba. - Fogjál taxit! Lecsapta a telefont. Amikor hazaértem, Carole nem rendezett jelenetet. Gondolom, a gyerekek miatt döntött úgy, hogy meg rzi a higgadtságát. Mikor beléptem, épp gintonikot ivott. - Igyál egy kávét - mondta szenvtelenül. - Utána hallgasd meg a tegnapi felvételt. Kísérteties, de érdekes. - Miféle felvételr l beszélsz? - Mike szórakozott itt vele. Megtalálta a szalagon, amit tegnap felvettél. - Büdös kölyök! Folyton szimatol. Pedig megmondtam neki, hogy ne nyúljon a dolgaimhoz. Hát már sehol sincs az embernek nyugta ebben a házban? - Ne szólj neki. Anélkül is olyan zaklatott. Mindenesetre nem bánom, hogy megtalálta ezt a felvételt. Szerintem mindennap kéne ilyet csinálnod. - Szóval úgy gondolod, hogy újra megtörténik? - kérdeztem.

11 Carole sírva fakadt. Vártam egy kicsit, aztán átöleltem. Legszívesebben én is sírtam volna. Carole ellökött magától. - Csak úgy d l bel le az a rohadt whiskyszag! - Azért, mert olcsó whiskyt ittam. Nem engedhetem meg magamnak a háromdolláros Wild Turkeyt. Megittam négy csésze feketét, és elmajszoltam mellé egy kis rákmártást. Csak úgy mellékesen mondom, hogy tényleg nem engedhetem meg magamnak, hiszen csak évi negyvenötezret keresek. Ágyban feküdtünk és szeretkeztünk. - Ne haragudj, drágám - mondta utána Carole -, de ma valahogy nem tudtam igazán szívvel csinálni. - Még nem fejeztük be - mondtam. - De piszok vagy! Azt akartam mondani, hogy végig arra gondoltam, mi értelme van most, hogy szeretkezzünk? Holnapra úgyis elfelejtjük. - És szerinted hányra emlékszünk? - kérdeztem. - Minden napnak megvan a maga... öröme. - Még az a szerencse, hogy nem sikerült valóra váltanod gyerekkori álmodat, és nem lettél pap - mondta Carole. - Született zugügyvéd vagy. Pocsék egy lelkész vált volna bel led. - Hát ide figyelj! A különösen jó együttléteinkre igenis emlékszem. És sohasem fogom elfelejteni a mézesheteket. De most már aludjunk. Lassan már huszonnégy órája ébren vagyunk. Szundítsunk, és holnapig felejtsünk el mindent. Arra az esetre... Carole csodálkozva nézett rám, majd így szólt: - Szegény drágám, hát csoda, hogy ilyen kihívóan pimasz vagy! Ezzel védekezel a félelem ellen! Öklömmel a tenyerembe csaptam. - Azt hiszed, nem tudom?! - ordítottam. - Az isten szerelmére, meddig tart ez még? Kimentem a fürd szobába. A tükörben az arc úgy nézett rám, mintha ki akarna kezdeni velem. Bal szemével megállás nélkül kacsingatott. Visszamentem a hálószobába. Carole emlékeztetett, hogy ne felejtsem el megcsinálni az aznapi magnófelvételt. Nem sok kedvem volt hozzá. Nagyon fáradt voltam. De arra a gondolatra, hogy újabb napot veszíthetünk el az emlékezetünkb l, rögtön felvillanyozódtam. Nem hagyhatok ki egyetlen napot sem. Ha a dolog holnap is megismétl dik, további négy napot veszítek el. A holnapot és még három napot május 25-ike el tt. Június 3-án arra fogok felébredni, hogy azt hiszem, május 22-e van. A dolgozószobámban veszek fel, a földszinten. Nem örülnék, ha Carole meghallaná némelyik megjegyzésemet. Akkor hát holnapig. Nem, holnap nem holnap lesz, hanem tegnap. Majd írok magamnak emlékeztet t, és odacsíptetem a szemüvegtokom sarkához. VI. Valós dátum: június 3. Mikor felébredtem, arra gondoltam, hogy május 22-e van, és ma ünneplem a születésnapom. Megfordultam az ágyban, és észrevettem a szemüvegtok sarkából kikandikáló papírfecnit. Felvettem a szemüvegem, és olvasni kezdtem a cetlit. Nem lettem t le okosabb. Arra sem emlékeztem, hogy írtam volna a cetlit. Ugyan miért kellene lemennem és bekapcsolnom a magnót? De azért lementem. Hallgattam a magnót, s a szívem akkorákat vert, mintha bírói kalapács volna. Hangom hol feler södött, hol elhalkult. Mintha el akartam volna ájulni. Fél napomat arra pazaroltam, hogy megpróbáltam felidézni a tudatomban tizenkét napot. Nem mentem be az irodámba, és a srácok kés n indultak iskolába. Vajon mi lehet az iskolás gyerekekkel a Föld nappali féltekéjén? Tegyük fel, hogy végigalusszák a mértanórát. Akkor aznap még egyszer kell végigülniük. Ez pedig el retolja az aznapi órarendet, bár lehet, hogy hátra. Aztán ott van az az id, amivel a munkások lemaradnak a munkájukban. Be kell hozniuk a lemaradást, így egy órával

12 kés bb végeznek. Csakhogy nem egy óra telik el, amíg magukhoz térnek a z rzavarban és visszaadnak a rendes kerékvágásba. Ezt a felfordulást! És mi lesz még, ha ez tovább folytatódik! Tizenegykor Carole-lal elég er t éreztünk magunkban ahhoz, hogy elmenjünk bevásárolni. Kedd volt, de Carole azt akarta, maradjak vele. Megpróbáltam beszólni telefonon a titkárn nek, hogy ma nem megyek be, de most sem kaptam vonalat, és különben is, volt egy olyan gyanúm, hogy a titkárn úgy sincs benn. Így aztán hagytam az egészet a fenébe. A közeli szupermarket rendszerint nyolckor nyit. Ma azonban nem ez történt. Egy hosszú sorba kellett beállnunk, amely egyre hosszabbá vált. Tizenkett kor végre kinyitottak. Az üzletvezet nek, az eladóknak és a kifutófiúknak sem volt könnyebb magukhoz térni a zavarból, mint nekünk. Volt, aki el sem került. Csak néhány teherautó bukkant fel felpakolva friss áruval. Mire Carole-lal bejutottunk, az el ttünk állók már kiürítették a fél boltot, k is azért jöttek, amiért mi: be akartak spájzolni, hogy ne kelljen állandóan sorba állni. A friss tej elfogyott, a tejporos polcon már csak egy rekeszben volt néhány zacskó. Elindultam a tejpor felé, de egy kamasz megel zött. Kedvem lett volna jól fejbe vágni, de persze nem tettem meg. Miközben vásároltunk, mindennek négyszeresére emelték az árát. Amíg sorban álltunk a kasszához, néhány cikknek újból ugrott az ára. Összesen négy órát töltöttünk el a sorbanállással és a vásárlással. Három csordultig megpakolt kosárral vonultunk ki az áruházból. Míg Carole bepakolt a kocsiba, egy másik szupermarkethez hajtottam. A következ sarokig állt a sor. Mire a bejárathoz érnék, bezárják, mert a vásárlók egy kenyérmorzsát sem hagynak ott. A következ két szupermarket és a sarki f szeres sem kecsegtetett több reménnyel. Elmentem három italboltba is, de ott sem volt jobb a helyzet. A negyediknél úgy harmincan álltak sorban. Én is beálltam. Mire bejutottam, a sör elfogyott. Ezt még kibírtam valahogy, de tömény sem maradt, csak egy üvegnyi vacak pálinka. Egyetemista koromban ittam ilyet, mert jobbra nem futotta a pénzemb l. A pultra tettem ezt a borzalmas löttyöt egy kétliteres olcsó muskotályos bor társaságában. A semminél ez is jobb, habár az árak itt is duplájára emelkedtek. Csekket akartam kitölteni, de az eladó így szólt: - Sajnálom, uram, de csak készpénzt fogadunk el. - Hogyhogy? - Nem hallotta, uram? - mondta az eladó. - Délután kett kor bezártak a bankok. - Bezártak a bankok? - csodálkoztam. Hülyének látszhattam, elismerem. - Igen, uram - felelte az eladó. - A szövetségi kormány utasítására. De csak ideiglenesen, uram. A tévében legalábbis így mondták. Amint a pénzt zsdén megsz nik az összevisszaság, megint kinyitnak. - De hát... - kezdtem mondani. - Tönkrement - vágott a szavamba az eladó. - Összeomlott - javítottam ki gépiesen. - Úgy érti, megint fekete péntek van? - Kedd van - helyesbített az eladó. - Túl fiatal még, nem tudhatja, mire gondoltam - mondtam. És m veletlen is, gondoltam magamban. - Az elnök jegyrendszert akar bevezetni - folytatta az eladó. - Az átmeneti id szakra. És árszabályozást is. Egy órája mondta Turner a tévében. Az elnök este hatkor b vebben fog beszélni err l. Hazaérve Carole-t a tévé el tt találtam. Sápadt volt. Tágra nyitott szemmel meredt a képerny re. - Megint válság lesz! - mondta. - Mit csinálunk akkor, Mark? - Honnan tudjam? Nem én vagyok az elnök! - mondtam, és lehuppantam a díványra. Pimaszságomnak már nyoma sem volt ben születtünk, így nem tudhattuk, mit jelent az a szó, hogy Válság, így, nagybet vel. Pontosabban, nem tapasztaltuk a saját b rünkön. De a szüleink meséltek róla. k gyerekek voltak a válság idején. Carole szülei még csak elteng dtek valahogy igaz, jómódban azért nem éltek. De az apám mesélte, hogy volt id, amikor csak száraz kenyeret és répát kaptak enni, s annak is örültek.

13 Az elnök zömmel a válságról beszélt, amely - állítása szerint - csak átmeneti jelleg lesz. A félórás der látó szónoklat végén az elnök kifejtette, miért nem tartja valószín nek a helyzet fennmaradását. A szövetségi kormány nem fogja megvárni, hogy a lények a Gömbben - ha vannak egyáltalán - érintkezésbe lépjenek velünk. Semmi kétség afel l, hogy a Gömb ellenséges. Ezért lemondták a felderít expedíciót. Az USA, a Szovjetunió, az NSZK, továbbá Franciaország, Izrael, India, Japán és Kína összefognak, és holnap egy armada H-bombával felszerelt rakétát küldenek fel. Ma reggel a komputerek meghatározták a pályákat, és felállították a csatarendet: addig lövik sorozatban a Gömböt, amíg teljesen el nem pusztul. Bosszúval táplált overkill 2. - Ez aztán biztos, hogy felpezsdíti a t zsdét - jegyeztem meg. Ha kész leszek a felvétellel, lefekszem. Holnap majd követjük a cetlik utasításait, újrahallgatjuk a szalagokat, újraolvassuk az újságokban az érdekes cikkeket, és várjuk a tévéhíradót. Mi a fenének menjek be a bíróságra, úgysem lesz ott senki. Ja, igen. A nagy izgalomban és felfordulásban mindenki - jómagam is - megfeledkezett a születésnapomról. Azaz várjunk csak! Nem is ma van a születésnapom! Valós dátum: június 5. Szubjektív dátum: május 16. Dühösen ébredtem. Haragudtam Carole-re a tegnapi veszekedés miatt. Nem arra az összet zésre gondolok, ami június 4-én volt, hanem arra, ami május 15-én. Burlingtonéknál voltunk vendégségben, s egy gyönyör fiatal fest vészn vel, Roberta Gardnerrel találkoztam náluk. Carole meggyanúsított, hogy azért foglalkoztam annyit Robertéval, mert olyan, mint Myrna. Talán igaza volt. Másfel l meg tényleg érdekeltek Roberta Gardner festményei. Úgy találtam, hogy eredeti tehetség. Mikor hazaértünk, Carole nekem esett, s azzal vádolt, hogy még mindig szerelmes vagyok Myrnába. Hiába tiltakoztam. A végén már azt mondtam, adjuk be a válópert, ha képtelen túltenni magát rajta és megbocsátani. Carole sírva rohant ki a szobából. Éjszaka lent aludt a nappaliban, a díványon. Arra persze nem emlékszem, hogy békültünk végül is ki. Valahogy csak túlestünk rajta, különben ma nem lennénk házasok. Na mindegy. Ma reggel viszont azzal a szilárd elhatározással ébredtem, hogy válóperes ügyvéd után nézek. Ha arra gondoltam, min fog keresztülmenni Mike és Tom, vérzett a szívem. De jobb lesz nekik, ha kés bb kimaradnak ezekb l a szörny veszekedésekb l. Emlékszem, hogy kamaszkoromban nehezen viseltem szüleim veszekedéseit. Amikor végül is elváltak, szomorú voltam, de megkönnyebbülést éreztem. Így töprengtem, s mikor a szemüvegért nyúltam, kezembe akadt a cetli. Megint vissza az összevisszaságba, a hitetlenségbe és a rémületbe. Most, hogy némileg elült a pánik, megint eszünkbe jutott május 18-a. Carole-lal kissé h vösen bánunk egymással, nyilván az a nap még mindig tüske a körmünk alatt. Délután 1 óra. Végignéztük, mint l tték ki az els rakétákat, összesen tizet, szép sorban. 1 óra 35 perc. A m holdas csatornán az imént mutatták a japán rakétalövedékeket. Az el bb hallottuk, hogy a kínaiak meg az oroszok is bevetik a rakétáikat. Ha a többi ország is felküldi a rakétáját, harminchétnél fogunk tartani. Június 5-e, 2 óra 30 perc. Semmi hír. Ha nincs, hír, semmi jóra nem számíthatunk. Mi történhetett? A bemondók nem mondanak semmit, csak kerülgetik a forró kását. VII. Valós dátum: június 6. Szubjektív dátum: május 13. A magnó szerint ez a reggel semmiben sem különbözik a többi négyt l. A pokolba is! 1 óra. Az elnök bejelentette, hogy a helyzet katasztrofális. Szomorú öregembernek látszik, holott csak negyvennégy éves. Körülbelül háromezer mérföldnyire a Gömbt l mind a harminchét rakéta felrobbant a saját hidrogénbombájától. Láttunk néhány felvételt, amit kering rlaboratóriumokból

14 készítettek. Hát nem voltak valami lélekemel ek. Gombafelh t persze nem láttunk, még csak túl sok fényt sem. A Gömb olyan fegyverekkel rendelkezik, amelyekkel egész egyszer en nem vetekedhetünk. S ha képesek voltak ellenünk fordítani a H-bombákat kinn az rben, miért ne tehetnénk meg ugyanezt a Földön is? Szent Isten! Hiszen elpusztíthatják a Földön az életet, ha akarják! Beszéde vége felé az elnök azért elhintett némi reményt. Hervatag mosollyal - pedig mindvégig kétségbeesetten próbálta arcára er ltetni a széles, szavazást megnyer mosolyát - azt mondta, tnessze nincs minden elveszve. Most például, mialatt beszél, a tudósok egy Toro tervezet nev új stratégián dolgoznak. Spanyolul a toro bikát jelent, gondoltam, de nem mondtam semmit. Nem hiszem, hogy Carole vagy a gyerekek mulatságosnak találták volna. Nem is volt az. De az is lehet, gondoltam, hogy a toro japán szó, és olyasmit jelent, hogy gy zelem vagy rombolás. Mint kiderült, a Toro egy szabálytalan alakú, 2413 kilométer hosszú és 1609 kilométer széles aszteroida neve volt ben két tudós kiszámította a kisbolygó furcsa pályáját: egy bizonyos L. Danielsson a Svéd Királyi M szaki Egyetemr l és egy bizonyos W. H. Ip a californiai San Diegó-i Egyetemt l. Az elnök azt mondta, hogy a Toró-t hozzákapcsolták a Föld rezonáns pályájához. A Toro valahányszor közel kerül a Földhöz - a közel id nként 126 millió mérföldet is jelenthet -, áthatol a Föld energiarétegén, amit l lökést kap ahhoz, hogy megforduljon és újabb kört tegyen. Az aszteroida azonban változó pályán mozog, mivel keringését felváltva irányítja a Föld és a Vénusz. Néhány évszázadon át a Torót a Föld irányítja, utána a Vénusz veszi át a hatalmat tól a Torót a Föld vezérli ban a Vénusz veszi át az irányítást t l megint a Földet illeti a hatalom, mely 2800-ban visszakerül a Vénuszhoz. Ugyan mir l szól ez a dajkamese, t dtem, mi ez az egész rpingpong? Ekkor az elnök bejelentette, hogy a Toróra rakétákat lehetne telepíteni. A tervezet szerint a dolog úgy nézne ki, hogy a kisbolygóra rhajók szállnának le rakétamotoralkatrészekkel, s ezután össze lehetne szerelni a hatalmas rakétákat. A rakétamotorokat felállítanák stabil, masszív állványokra, s ezután a Torót egy finom energialökéssel ki lehetne mozdítani pályájáról. Ehhez az akcióhoz rengeteg szállítórakétát kellene felküldeni tele üzemanyaggal és motoralkatrésszel. Számtalan motor égne le a m velet során. Végül az aszteroidát sikerülne ráirányítani a Gömbbel frontális ütközésbe torkolló pályára. A Torót képez milliónyi szikladarab-és a nikkelacéltömeg teljesen elpusztítaná a Gömböt és tiszta energiává alakítaná át. - Igen - mondtam hangosan -, de mi tarthatja vissza a Gömböt a pályaváltoztatástól? A Gömb más útirányt választ, ha m szerei észlelik az aszteroidát, és akkor a Toro elhalad mellette, mint a gyorsvonat. Az elnök beszédének következ pontja épp erre a problémára tért ki. A támadás kudarcba fulladt ugyan, de információra tettünk szert, vagy inkább igazoltuk azt. A sugárzás a H-bombákból meggátolta, meghiúsította azt, hogy a rakétákat ellen rizni és megfigyelni tudják radar és lézerállomásokról. Utoljára a rakéták m szeres bombázást hajtottak végre, mert a Földr l képtelenség volt irányítani ket. Ha viszont a bombák tönkre tudták tenni a földi szenzorokat, miért ne tudnák a Gömbét is? Így tehát a Gömböt körbevesszük hidrogénbombákkal, még miel tt a Toro eltérne a célösvény felé vezet útiránytól. A Gömb tulajdonképpen sugárzónába kerül. Szenzorai m ködésképtelenné válnak. A Gömb azt fogja hinni, hogy nem kell pályát változtatnia a Toro kikerüléséhez. Kiszámítja, hogy a Toro pályája számára veszélytelen. A sugárzás lassan betölti a Gömb körüli teret, és a Gömb nem fogja látni, hogy a Toro feltölt dik az utolsó lökéssorozattól, és rátereli t az ütközés ösvényére. A tervezet valószín leg óriási anyagi és emberi befektetést követel, s ezzel az USA egyedül nem tud megbirkózni. A Toro komplett nemzetközi vállalkozás lesz. Amit az egyik ország nem tud beleadni, adja a másik.

15 A végén az elnök mondott néhány szót arról is, hogy az emlékezetkiesés okozta helyzet plusz a Toro-tervezet egy alapos felülvizsgálatot igényel a gazdasági rendszerben. Két napon belül ismertetni fogja az új rendszer - nem irányvonal, csupán rendszer - körvonalait. Az elnök azt mondta, hogy a terv szerint az új rendszerben visszatér a jólét, és a társadalom fokozatosan megszabadul az ipari forradalom óta sz nni nem akaró problémáktól. - Jó, jó, de mennyi id kell majd a Toro-tervezet megvalósításához? - sóhajtottam. - Ó, istenem, mennyi? - Hat - mondta az elnök, mintha hallotta volna kérdésemet. - De lehet, hogy több. Hat év! Carole-nak nem mondtam meg, milyen jöv t láttam magunk el tt. Igaz, ö sem hülye. Volt egy-két jóslata a hat év múlva esedékes dolgokról, de egyik sem biztatott semmi jóval. Még soha az életben nem éreztem ennyire reménytelennek a helyzetet. Carole is így volt vele. De együtt vagyunk, és amíg lehet, szorosan egymásba kapaszkodunk. Igaz, május 18-át nem felejtettük el, de ma már nem t nik annyira fontosnak. Mike és Tom sírtak. Talán mert tudták, hogy ez a nagy szeretetmegnyilvánulás valami borzalmasat jelenthet a család számára. Szegény fiúk! El ször a gy lölködésünk borítja fel lelki nyugalmukat, aztán meg ez a szeretet. Rájöttünk, hogy mit teszünk a gyerekeinkkel, s megpróbáltunk vidámnak látszani. De nem sikerült mosolyt varázsolni az arcukra. Valós dátum: 1981 közepe Szubjektív dátum: 1977 közepe Ma írok, mert nem tudtam új magnószalagot szerezni. Azt mondták, hogy a hiány csak átmeneti. Letörölhetnék néhány régi szalagot, s felvehetnék azokra is, ez azonban olyan lenne, mintha magamból szakítanék ki egy létfontosságú részt. Isten a megmondhatója, így sem maradt már sok bel lem! Az öreg Mrs. Douglas a szomszédból meghalt. A naptáramban az áll, hogy ez év április 2-án öngyilkos lett. Nem hittem volna, hogy megteszi. Szilárd fundamentalista volt, s a fundamentalisták, akár a római katolikusok, rendíthetetlenül hisznek abban, hogy az öngyilkosság majdnem megbocsáthatatlan b n. Talán férjének a halála okozott akkora megrendülést, hogy úgy döntött, eldobja magától az életet. A férje április 2-án halt meg. A sokk és a fájdalom következtében Mrs. Douglas két hétre kórházba került. Amikor hazajött a kórházból, Carole-lal néhányszor áthívtuk ebédre. Folyton a halott férjér l beszélt. Gondolom, hogy ahogy visszafelé haladt az id ben, egyre közelebb került ahhoz a naphoz, amikor a férje meghalt, s a fájdalma napról napra elviselhetetlenebbé vált. Nem volt ereje szembenézni azzal a nappal, amelyen elvesztette a férjét. Más ház is megüresedett a házsorunkban. Feljegyzéseim szerint, a múlt hónapban Jack Bridger megölte a feleségét, három gyerekét és az anyósát, s aztán magával is végzett. Senki sem tudja, miért tette. Gyanítom, azért, mert nem tudta elviselni, hogy hároméves kislányából komplett idióta válik. Visszafejl désében el ször elérte születésének napját, aztán túlment azon is. Elvesztette a beszédkészségét, és elfelejtett önállóan enni. Furcsa, de továbbra is tudott járni, és értelme is magas szinten maradt. Agyának fejlettsége megfelelt egy hároméves gyermekének, csak kivesztek bel le a születés után szerzett tapasztalatok. Inkább ne tudott volna járni. Bölcs ben fekve legalább nem lett volna állandóan szem el tt. A mi Tomunkra is a kis Ann sorsa vár. Úgy beszél már, mint egy ötéves. És Mike sorsa... az én sorsom... Carole-é... Úristen! Mi is úgy végezzük, mint Ann! Ezt nem bírom elviselni. Szegény Carole. Neki a legnehezebb. Én egész nap nem vagyok otthon, így a két fiú gondozása - akik valójában öt és nyolcévesek, de napról napra kisebbekké válnak - teljesen az vállán van. Egy perc nyugta sincs t lük, mert egész nap itthon vannak. Néhány kutatólaboratórium kivételével minden oktatási intézmény zárva van. Az elnök azt mondja, hogy a teljes ipar kilencven százalékát ráállítják a kibernetikára. Tulajdonképpen mindent, amit csak lehet, kibernetizálnak. Muszáj lesz. Csaknem mindent: a

16 bányákat és a rakodóberendezéseket, a vasutakat és a kamionokat, a kirakodóberendezéseket és a végtermékek elrendezését s elosztását a központi elosztóhelyeken. S elég lesz mindehhez hat év? S ki fog érte fizetni? Ne is tör djünk vele, mondja az elnök. A pénz már úgyis elt ben van. Az elnök egy istenverte radikális. Kihasználja a helyzetet, hogy sikerre vihesse az elképzeléseit, amelyeket ügyesen titkolt a választási kampány során. Néha azon t döm, ki küldhette fel vajon a Gömböt. Nem, ez egy mer rültség. Mindenesetre a Munkafejlesztési Hivatal gigantikus beruházásai munkát biztosítanak majd a munkaképesek számára. A garantált minimális kereset reményében a többiek is rendelkezésre fognak állni. Az elnök azonban azt mondja, hogy az emberek szükségletei ki lesznek elégítve, ami az élelmiszer-ellátást, a lakást, az iskoláztatást, a ruházkodást s a többit illeti. S t ennél többet kapnak. Könny mondani! És ha a Toro-tervezet kudarcot vall? De mi van, ha mégsem? Visszatérünk a régi gazdasághoz? Persze hogy nem! Lehetetlen lemondani arról, amin dolgoztunk. Az új kormány majd gondoskodik róla, hogy ne kelljen. Próbáltam kideríteni, hol lakik Myrna. Ezt a felvételt az irodámban készítem, hogy Carole ne tudja megkaparintani. Szenvedélyesen szeretem t, úgy értem, Mymát. Két hete dolgozik nálam, és szerelmes vagyok bele, mint az ágyú. Hevesen, lángolóan szeretem. Mindez persze 1977-ben történt, de most, benn a lelkemben 1977 van. Természetesen Carole semmir l sem tud. Myrna levélkéib l és céduláiból ítélve (meg kellett volna semmisítenem ket, de nem vitt rá a lélek), Carole csak két év múlva szerzett tudomást Mymáról. Legalábbis ez áll Myrna egyik levelében. A n vérét látogatta meg, és azután válaszolt a levelemre. Jó ötlet volt, különben ma nem tudnám, hogy álltak akkoriban a dolgok. Józan eszem azt diktálja, felejtsem el Myrnát. El fogom. Visszafele végiggondoltam a viszonyunkat: a fájó utolsó szakításunktól eljutottam a mostani állapotig, amikor a legjobban szerettem. Tudom, mert az imént újraolvastam a kapcsolatunkat megörökít feljegyzéseket. A szakítást megel en fél évig vajúdtunk, de most már nem tudom átélni azokat az érzéseket. Két hét múlva pedig semmit sem fogok érezni Myrna iránt. Ha nem lapozok bele a feljegyzéseimbe, azt is elfelejtem, hogy Myrna egyáltalán létezett. Még a gondolat is elviselhetetlen. Meg kell találnom Myrnát, bár eddig nem sok szerencsével jártam. Tizennégy nap múlva - nem, öt, hiszen minden el ttünk álló nap három másikat vesz el a múltból - már semmi sem fog hajtani, hogy felkutassam t, mert nem fogom tudni, mit szalasztók el. Nem gy lölöm Carole-t. Szeretem, egyfajta kiegyensúlyozott házastársi szeretettel. Myrna mellett újra kamasznak érzem magam. Magával ragad, és lángolok. Hol lehet Myrna? Valós dátum: október 30. Ma összefutottam az öreg Brackwell Lee-vel, a rémregényíróval. Akár a legtöbb író, akik nem szeg dtek el a kormány propagandairodájába, Lee is gyengén áll anyagilag. Az általános társadalombiztosítási segélyb l még csak-csak eléldegél valahogy, de hol vannak már az els kiadású könyvritkaságok, az új sportkocsik, a Nyugati Tartalékszámla meg a fiatal lányok? Fizettem neki három törkölyt - mostanában csak ezt lehet kapni a Groverban -, s, cserébe az italért, vicces történeteket mesélt. De meg kellett hallgatnom megpróbáltatásainak szomorú történetét is. Az emberek nem veszik a szépirodalmat, azazhogy egyáltalán nem vesznek olyan könyvet, ami hosszú. Még a gyorsolvasónak is, aki egy nap alatt átrágja magát a regényen, elölr l kell kezdenie a könyvet, ha este tette le. A tévének sincs mit írni, kivéve a propagandam sorokat. Mindennap ugyanazt adják, és a néz knek ugyanúgy tetszik, mint tegnap vagy egy évvel ezel tt. Én magam is ötvenszer láttam a mulatságos pilótaepizódot a Szappanopera Blues sorozatból. Az öreg Lee elmesélte, hogy pattantak meg t le a fiatal libusok. Úgy siránkozott, hogy rossz volt hallgatni. Mondtam neki, hogy különösebben nem sajnálom sem t, sem a lányokat. Különben is,

17 ha nem akarta, hogy fájjon, miért nem törölte le azokat a felvételeket, amelyek a visszautasításokról szólnak? Mert nem akarta. Hogy miért, arra nem tudott felhozni semmilyen ésszer érvet. - Van egy ötletem! - kiáltottam fel, valami részeg ihletettséggel indíttatva. - Törölje le a régi felvételeket, és készítsen újakat! Arról, hogy fektette le azt vagy azt a fiatal pipit. Részletesen ecsetelje a hódításait, s a végén azt hiszi, nincs magánál nagyobb Casanova. - De hiszen hazugság lenne! - Pont maga mondja ezt nekem, a hazugságok írója? Különben sem fogja tudni, hogy hazugság volt. - Igen - mondta Lee -, és mi van, ha felspannolom magam, és száguldók, mint egy rakéta, hogy felcsípjek valami pipit, az meg kikosaraz? Ugyanott vagyok, ahol voltam. - Kösse ki magának egy cédulán, hogy csak kés éjszaka hallgathatja meg a szalagot, mondjuk egy órával azel tt, hogy a Gömb aludni küldené a népet. így nem érheti sérelem. Ekkor bejött George Palmer. Kérdeztem t le, hogy mi újság. - Mostanában olyan srácok eseteivel foglalkozom, akik képtelenek jogosítványt szerezni - mondta. - Bárki megtanulhat egy nap alatt vezetni, ez biztos, csakhogy másnapra elfelejti. Akárhogy is van, a jó vezetéshez tapasztalat kell és... most mit magyarázzam? A kölyök alá kocsi kell, így aztán vezetnek bele a vakvilágba, mert az égadta világon semmire nem emlékeznek. Ennélfogva egyre több a közlekedési baleset és szabálysértés. - Ne beszélj - csodálkoztam. - De igen. Reggel még istenes a helyzet, mert az emberek zömmel tizenkett után indulnak munkába. De majd az új közlekedési rendszerrel megoldódnak a dolgok. Valamikor 1984-ben vagy 85-ben készül el. - Miféle új közlekedési rendszerr l beszélsz? - kérdeztem. - Benne volt az újságokban - mondta Palmer. - Ma reggel újraolvastam néhány múlt heti lapot. Los Angelesben már kiépítettek egy kísérleti rendszert, s olyan jól bevált, hogy kiterjesztik Los Angeles külvárosaira is. Végül az ország valamennyi kisebb-nagyobb városában épül ilyen. Legfeljebb négy utcasaroknyit kell gyalogolni a legközelebbi közlekedési vonalig. Ez a rendszer felére fogja csökkenteni a leveg szennyezést és kétharmadára a közlekedési terheket. A vonalrendszer használata természetesen kötelez lesz. Autót csak indokolt esetben lehet használni. Feláll a hátamon a sz r, ha csak belegondolok, mekkora felfordulás lesz bel le: a papírmunka, az aktahalmok a bíróságokon s a többi. A Los Angeles-iek fellázadtak, de a kormány úgy elbánt velük, hogy az ország többi része már engedelmeskedni fog. - És honnan fogják tudni, mit csinált a kormány, ha nem közlik velük? - kérdeztem. - Közlik. Mindennap - felelte Palmer. - Végül már annyi lesz a közölnivaló, hogy a hírcsatornáknak kevés lesz a nap - mondtam. - De még ha elég lesz is, egész nap ülhetünk a tévé el tt. Ki fog akkor dolgozni? - Mindenkinek be kell határolnia saját nézési területét, ami azt jelenti, hogy csak azt szabad megnézni, ami erre a területre vonatkozik, s a többi felett át kell siklani. - De honnan fogják tudni az emberek, hogy mi vonatkozik rájuk, ha nem nézték végig az összes hírm sort? - kérdeztem. - Nap nap után. - Kérek egy italt - mondta Palmer. - Az alkohol egyvalamire jó: elfeledteti veled azt, amit semmiképp sem akarsz elfelejteni. VIII. Valós dátum: 1982 vége Szubjektív dátum: 1974 vége Amikor belépett az irodámba, rögtön tudtam, hogy számomra több lesz egyszer ügyfélnél. Egész nap tükör szindrómában szenvedtem, de a n látványa biztonságérzettel töltött el. Megfeledkeztem a harminchét éves ember arcáról, amit ma reggel a huszonkilenc éves énemmel pillantottam meg a fürd szobatükörben. A n gyönyör volt, s csak huszonhét éves. El ször

18 nehezen tudtam odafigyelni arra, amit mesélt. Csak egyet akartam: nézni t. A végén felfogtam, mit kíván t lem: juttassam ki a férjét a börtönb l, akit ártatlanul tartanak fogva gyilkosság vádjával. Talán azt mondta, hogy 1976 óta van börtönben (valós id számítás szerint). Azt akarta, hogy a visszamen leges rehabilitációról szóló új kegyelmi törvény értelmében újítsam fel a pert. Elvben tudnom kellett volna err l a törvényr l, de miel tt választ adtam volna, mik a férj esélyei, gyorsan átlapoztam a törvénykönyv kivonatát. A visszamen leges rehabilitáció címszó alatt a terminus meghatározását és egy megjegyzést találtam, mely szerint e törvény értelmében több embert szabadlábra helyeztek. A visszamen leges rehabilitáció lényege abban rejlik, hogy a nöz k immár nem ugyanazok az emberek, akik b ntettük elkövetése el tt voltak, mivel elvesztették a b nöz énükhöz kapcsolódó emlékezetüket. Mondhatnánk, visszakerültek a jóság állapotába. Megrögzött b nöz k esetében a visszamen leges rehabilitáció természetesen nem alkalmazható. Elesnek a kegyelemt l továbbá olyan b nöz k is, akik jó el re megtervezték a ncselekményt. Megkérdeztem a n l, miért akar segíteni annak a férfinak, aki hirtelen felindulásból megölte a szeret jét, miután megtudta, hogy az megcsalja? - Mert szeretem - válaszolta. Én meg téged, gondoltam magamban. A n iratokat vett ki egy nagy aktatáskából, és átnyújtotta nekem. Átfutottam az iratokat, és felkiáltottam: - De hiszen önök 1977-ben elváltak! - Igen, tulajdonképpen az exférjemr l van szó. Csakhogy most megint úgy gondolok rá, mintha a férjem volna. Nem kérdeztem, hogy miért. Tudtam anélkül is. - Átnézem az ügyet - mondtam. - Holnap nézzen be hozzám. írja fel, nehogy elfelejtse. És most... mit szólna hozzá, ha innánk valamit a Groverben, s közben megbeszélnénk a stratégiánkat? Hát így kezd dött - újra - az egész. Csak egy héttel kés bb jöttem rá, hogy újra, amikor átolvastam régi feljegyzéseimet. Szeretem. Carole-t is szeretem, pontosabban egy Carole-t. Azt a n t, 24 aki hat évvel ezel tt - mármint a memóriámban - feleségül jött hozzám. De itt van a másik, a mostani Carole, egy szerencsétlen, sajnálatra méltó roncs. Nem teheti ki a lábát sem a házból, ameddig nem jövök. Én viszont kés este járok haza, mert délnél el bb képtelen vagyok munkához látni. Persze ha nem volna Myrna, korábban jönnék. Próbálok is, de hiába. Muszáj találkoznom Myrnával. Te aljas gazember, mondom magamnak, és tényleg az vagyok, mert Carole-nak és a gyerekeknek borzasztóan szükségük van rám. Tom tízéves, de úgy viselkedik, mint aki kett. Mike tizenhét éves testében pedig egy négyéves tudata bujkál. A feljegyzések szerint, mindennap bolondokháza fogad itthon, amikor haza jövök Mymától. Nyilván a mai nap sem lesz különb a többinél. ntudatot és szégyent érzek, de az sem segít. Idegeim a pattanásig feszülnek. Próbálom elfojtani dühömet, amit a kétségbeesés, a tehetetlenség, a b ntudat és a szégyenérzet vált ki bel lem. De az kitör bel lem, s a bolondokháza pokollá változik. Nap mint nap elmondom magamnak, hogy most Carole-nak és a gyerekeknek véd bástyára van szükségük, egy nyugodt emberre, aki biztonságérzetet, s ami ennél is föntosabb, szeretetet nyújt. Olyan ember kellene nekik, aki kézben tartja azokat a fárasztó és bosszantó problémákat, amelyek csökken memóriájú világunkban ezerszám befészkelték magukat a háztartásokba. Egyszóval, h s. Mivel azok az igazi h sök és h sn k, akik bátran szembe mernek nézni a mindennapos gondokkal. Bár isten tudja, manapság valahogy rettenetesen elszaporodtak az efféle h sök. Ma már nem az számít h snek, aki életében egyszer megöl egy sárkányt, és utána éli vígan a világát. Az a h s, aki nap nap után svábbogarakkal meg patkányokkal viaskodik, és soha nem aratja le a babérokat. A szélmalomharcot öregen is folytatja. Egyáltalán mir l beszélek? Ha nem volna ez az emlékezetkiesés, talán meg tudnék küzdeni a problémákkal. De képtelen leszek valaha is megszokni ezt az állapotot. Minden reggel egész lényem - testestül-lelkestül - azt a minden idegszálamat megrezdít impulzust várja.

19 A biztosítótársaságok felbontották a tizenkét éven aluli gyerekek biztosításait. A kormány fontolgatta a biztosítások átvállalását, de végül is másképp döntött. Csak a temetési költségeket fizetik, mivel temetni muszáj. Különben nem hiszem, hogy sok gyerek halna meg mintegy véletlenül, a biztosítási összeg reményében. Nyilvánvaló, hogy a halálesetek zömét a szül k hanyagsága és megrendült idegállapota okozza. Próbálok megszabadulni Myrnától, mert el akarom felejteni azt, hogy vétkeztem. Szeretem, de ha holnap nem találkoznánk, nem emlékeznék rá. Ám holnap is látni fogom. Az emlékeztet cédulák majd gondoskodnak róla. Számomra minden nap - szerelem els látásra. Csodálatos érzés, s azt kívánom, bárcsak örökké tartana. Bárcsak lenne merszem megsemmisíteni mindent, ami Myrnára emlékeztet. De nincs. Kétségbeesem, ha arra gondolok, hogy elveszítem. IX. Valós dátum: 1984 közepe Szubjektív dátum: 1968 közepe Meglep dtem, hogy ilyen korán ébredtem. Tegnap délben Carole-lal megesküdtünk, s utána elutaztunk a Genfi-tóhoz, egy klassz motelbe. Miután megérkeztünk, id nket javarészt természetesen az ágyban töltöttük. Csak ebédelni és pezsg zni keltünk fel. Hajnali négy felé végre elaludtunk. Ezért aztán nem hittem volna, hogy már virradatkor felébredek. Átnyúltam, és meg akartam érinteni Carole-t. Kíváncsi voltam, álmos-e. De nem volt ott. Biztos a fürd szobában van, gondoltam. Majd elkapom, ha jön visszafelé. Felültem. A szívem úgy vert, mintha egyszerre csak rájött volna, hogy létezik. A szoba körvonalai elmosódtak, s a homály nagy sebességgel közeledett felém. Az elsötétít függönyön keresztül besz hajnali világosságban felt nt, hogy a bútor valahogy nem ismer s. Soha életemben nem voltam itt. Kiugrottam az ágyból. Figyelmemet persze elkerülte a szemüvegtokból kiálló cetli. Nem csoda, hiszen akkoriban még nem viseltem szemüveget. - Carole! - üvöltöttem, végigrohanva a teljesen ismeretlen hosszú folyosón. Elrobogva a nyitott fürd szobaajtó el tt, berontottam egy szobába a folyosó túlsó végében, s megtorpantam. A fiúk hálószobája volt: hever k, zászlók, reklámmatricák, két fiatal fiút ábrázoló fényképek, poszterek és óriásira kinagyított képek arcokról, amelyeket sosem láttam, kivéve Laurelt és Hardyt. Néhány könyv: sci-fi, Tolkien és Tarzan meg tankönyvek. A falon valami nagy lapos berendezés. Ha nem ismerem fel a kapcsológombokat, sosem jöttem volna rá, hogy ez egy tévékészülék. Az ágyak érintetlenek voltak. Az els napsugarak megvilágították az íróasztalon a vastag porréteget. Visszarohantam a folyosón. Megint benéztem a fürd szobába, bár tudtam, hogy senkit sem találok odabenn. A sarokban észrevettem egy kupac szennyes törülköz t, fehérnem t és zoknit. Visszamenekültem a hálószobámba. A sötétít függönyön keresztül alig jött be valami fény. Kapcsoló után kezdtem matatni a falon. Nem találtam. A kapcsoló helyén kitapogattam egy kis rézlapot. Megérintettem, s kigyulladt a csillár. Az ágyban Carole helye érintetlen volt. Belenéztem a komód feletti tükörbe, s nem bírtam elszakadni t le. Ki ez az elgyötört arcú öregember, aki visszanéz a tükörb l a huszonhárom éves énemre? Hajam sz volt, szemem alja táskás, arcvonásaim eldurvultak és megereszkedtek, bal arcfelemen hosszú forradás látszott. Kis id múlva, még mindig dermedtem és remegve felvettem a komódról egy könyvet, és a szememhez emeltem. Ilyen közelr l csak a címét tudtam kivenni. Kinyitottam és láttam, hogy a szöveg teljesen elmosódott. Letettem a könyvet, ami egyébként az Ezermester a ház körül címet viselte, s folytattam felderít utamat a házban: a padlástól az alagsorig.

20 - Carole! Carole! - nyögtem panaszosan, de senki sem felelt. Kimentem az utcára, és bekopogtam a szomszéd ház ajtaján. Odabenn nem gyújtottak lámpát. Senki sem jött ajtót nyitni. A következ házhoz rohantam, és próbáltam felébreszteni a lakókat. De itt sem volt senki. Egy házból az utca túloldalán átkiáltott egy asszony. Motyogva szaladtam át hozzá. Az ötven körüli asszony is elvesztette az önuralmát. Egy pillanat múlva hasonló korú férfi bukkant fel mögötte az ablakban. Nem figyeltek rám: elárasztottak kérdésekkel, s én ugyanolyan kérdésekkel válaszoltam. Aztán észrevettem egy fekete-fehér, számomra ismeretlen márkájú rend rautót, amint kikanyarodik a következ utcasaroknál. Rohantam a kocsi felé, aztán megálltam. A motor szinte hangtalanul ment. Még ilyen kusza aggyal is megállapítottam, hogy villanyautó. A két zsaru furcsa, grafitszürke egyenruhát viselt. Fejükön fehér csákó piros tollforgóval a tetején. Alumíniumjelvényeiknek olyan formája volt, mint a szétterjesztett szárnyú sasnak. Kés bb megtudtam, hogy a rend rség országszerte föderációba egyesült. Ezeknek az éjszakai szolgálatot teljesít rend röknek elég idejük lett volna magukhoz térni. Ennek ellenére az egyik annyira reszketett, hogy a másik mondta neki, hogy üljön vissza egy kicsit az autóba és nyugodjon meg. Minket is megnyugtatott, s aztán megkérdezte, miért nem hallgattuk meg a magnófelvételeinket. - Milyen felvételekr l beszél? - csodálkoztunk. - Merre van a hálószoba? - kérdezte a rend r a házaspártól. A hálószobába siettek, ahol a rend r bekapcsolta az éjjeliszekrényen álló masinát. - Jó reggelt! - mondta egy hang. Felismertem a férj hangját. - Csak semmi pánik. Maradjatok ágyban, és figyeljetek rám. Mindenre, amit mondok. Ezután egy rövidnek igazán nem mondható összefoglaló következett az emlékezetkiesés els napját követ f bb eseményekr l. A végén a férfihang utasította önmagukat, hogy nézzék meg a noteszt, amelyben benne van az összes fontos személyes tudnivaló, mint például a munkahely címe, hogy lehet oda eljutni, merre vannak a kerületi központi elosztó áruházak, hogy kell használni a személyi igazolványt és így tovább kor akarták bekapcsolni a készüléket - mondta a rend r -, de korábban ébredtek. Gyakran megesik az ilyen. Nem sok kedvem volt visszamenni a házba, ahonnan elmenekültem. A mi házunk volt, mégis úgy éreztem benne magam, mint egy idegen. Kétszer lejátszottam a felvételeimet, aztán feltettem a szemüvegem, és elkezdtem összerakni életem darabjait. A Fiatal és öreg hajótöröttek az élet viharaiban cím történetem aznapi epizódja. Egész nap nem mozdultam ki. Hova is mentem volna? Munkám nincs. Kinek kell egy ügyvéd, aki még nem végezte el az egyetemet? Eszembe jutott, hogy megpályáztam a rend rségnél egy állást. A rend rség egyre jobban terjeszkedik, de ugyanakkor igen nagy náluk a felfordulás. A magnó szerint holnap felvételi beszélgetésre kell mennem a városházára. Ha holnap is úgy fogom érezni magam, mint ma - s ugyan mit l érezném magam jobban -, valószín leg nem bírom rászánni magam, hogy elmenjek a meghallgatásra. Olyan szomorú vagyok, hogy nehezemre esik bármit is csinálni. Csak ülök és bámulok. Id nként felállok, és fel-alá járkálok a szobában, mint egy beteg párduc az id ketrecében. Már a nyugtatók sem segítenek. Egy nappal az esküv után elvesztettem a menyasszonyomat. Nagyon szeretem Carole-t. Hosszú, boldog életünk és két gyerekünk lesz. Olyan otthonban fogjuk ket felnevelni, ahol szeretet honol. Ám a felvételekb Lkiderül, hogy a nagyobbik fiunk megszökött otthonról, és halálra gázolta egy autó. Fájdalmában és kétségbeesésében Carole megölte a kisebbiket, és aztán önmagával is végzett. A Springdale temet ben vannak eltemetve. Visszamen leg nem érzek fájdalmat a két idegen fiú miatt, akiket úgy hívtak, hogy Mike és Tom. De Carole, az édesen kacagó Carole benne él a tudatomban. Istenem, miért is nem törlöm le az összes felvételemet? Legalább nem gyötörne a lelkiismeretfurdalás azért, amit tettem vagy elmulasztottam megtenni. Nem tudnám, milyen alávaló gazember voltam.