A Veresegyházi Református Egyházközség és a Kálvin Téri Református Általános Iskola kiadványa

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Veresegyházi Református Egyházközség és a Kálvin Téri Református Általános Iskola kiadványa"

Átírás

1 Áldás, békesség! Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá... (1Pt 2,5/a) A Veresegyházi Református Egyházközség és a Kálvin Téri Református Általános Iskola kiadványa Húsvét Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. (1Kor 2,9) Emberi gondolkodásmódunk kicsi korunktól kezdve a világ által elfogadott alapszabályokat igyekszik rögzíteni bennünk. A kicsi gyermekek időnként még felteszik ezekkel kapcsolatban a kérdéseiket, de ahogy idősödünk, úgy állunk be egymás után a sorba. Ha valamiről nincs a közvélemény által elfogadott álláspont, akkor kijelentjük, hogy az nem lehetséges. Rengeteg mindent megkérdőjelez a mai kor embere. A halál keserves tényével kapcsolatban azonban igen hamar összeomlik a lelkünk. Ő az az ellenség, aki mindenkit utolér, mindenkit legyőz, senkinek nem kegyelmez. Ábel halála óta tudja az emberiség, hogy nincs kivétel. Valamennyien a halál rabigája alá kerülünk egyszer. A húsvét csodája azonban azt hirdeti, hogy van szabadulás. Ami az embereknek lehetetlen, Istennek lehetséges. A Mennyei Atya Jézus Krisztusban azt készítette el az övéinek, amiben reménykedni sem mertünk. Nem a római iga alóli szabadulást, hanem a halál hatalmának megtörését adta meg az övéinek. Olyan csodát, amit még a tanítványok sem hittek el akkor. Minden emberi várakozást megszégyenítő valóság a kereszt botránya után az üres sír látványa, majd az előttük megjelenő, sebeit megmutató, velük együtt étkező Krisztus. De ahhoz, hogy a feltámadás csodájára mi is késszé váljunk, először a szívünknek kell üressé lennie a világi beidegződésektől. Ki kell sepernünk, fel kell ékesítenünk, hogy az áldott Vendég, a feltámadott Úr Jézus Krisztus ezen a húsvéton letelepedjék a mi asztalaink mellé is, és megnyissa a szemünket a kenyér megtörésével, ahogyan az emmausi tanítványokkal tette. Talán sok fájdalmat, veszteséget, kétséget kell kizárnunk, ahogyan akkor az asszonyoknak és a tanítványoknak. Elhinni azt, amire olyan sokan mondják ki a környezetünkben, hogy lehetetlen. Elhinni azt, ami mindig másként volt. Elhinni azt, amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett. De Jézus Krisztus pontosan azért jött ebbe a világba, hogy lehetségessé tegye a lehetetlent. Így lesz örök értelme annak, amivel minden ember fél szembe nézni. Így lesz életünk örök Ura a Feltámadott. Fukk Lóránt lelkipásztor A tartalomból: Presbitériumi bizottságok alakultak 2.oldal Presbiteri találkozó házigazdái voltunk 2.oldal Húsvéti kátékérdés 2.oldal Gondolatok a megváltásról 2.oldal Alapítványi beszámoló 2.oldal Böjti evangelizációs hét 3.oldal Világimanap 3.oldal Találkozás Jézussal 4.oldal Egy hét a hegyen 4.oldal Ünnepre készülünk 5.oldal Kálvin Téri Napok 6-8.oldal Bemutatkoznak Tanáraink 8.oldal Velünk az Isten 9.oldal Versenyek, versenyeredmények 9.oldal Családi vasárnapok 10.oldal Iskolai beiratkozás 10.oldal Gyermekkuckó 11oldal Hidetések 12.oldal

2 2.oldal Gyülekezet A bizottságokról, avagy rövid hír az új Presbitérium új munkamegosztásáról A január elsején szolgálatát elkezdő Presbitériumban megalakult öt bizottság: missziós, gazdasági, építési (ez már korábban is működött), diakóniai és kommunikációs, így minden presbiter és pótpresbiter tagja valamelyik, vagy több munkacsoportnak. A bizottságok feladatairól és munkavégzéséről gyülekezeti újságunk következő számától kezdődően időről időre, rendszeresen olvashatunk majd beszámolókat. Tóbiás Csaba Sándor presbiter Presbiteri találkozó házigazdái voltunk Február első vasárnapjának délutánján a mi új gyülekezeti termünkben fogadhattuk az egyházmegye Mátravidéki kiskörének presbiteri konferenciáját. Iskolai és felnőtt kórusunk éneke vezette fel az alkalmat, majd lelkipásztorunk áhítatát hallhattuk a mózesi Krisztus jövendölésekről. Szólt arról, hogy bármilyen nehézségeink is vannak, a próféciák bátorításokat adtak, adnak, hogy Isten nem feledkezik el az övéiről. Szolgálj hűséggel a helyeden áldás leszel! Tudd, hogy Isten erejét senki és semmi nem korlátozhatja, az Úr Lelke határtalanul árad öröktől fogva. Heidelbergi Káté kérdés-felelet olvasása és a sorozatszervező dr. Judák Endre után a szadai presbitertestvérek szolgáltak, majd szeretetvendégség következett. A leghosszabb tanítást Dr. Sípos Ete Álmos helyett (aki a zord téli útviszonyok miatt nem jöhetett közénk) Tariska Zoltán péceli lelkésztől kaptuk, aki Álmos bácsi vázlatára alapozva arról beszélt, hogy milyen a református gyülekezeti istentisztelet, arról, hogy igazi, őszinte tisztelet és szeretet van-e a szívünkben Istenünk iránt, az irányít-e minket? Kistarcsai és hévízgyörki hozzászólások után, a testvéri imaközösségben záruló összejövetel vége előtt Dr. Szeifert György tett bizonyságot hitéről, életéről, szolgálatáról, arról, hogy Krisztusnak meg vannak az eszközei és útjai, hogy megkeressen és megtaláljon bennünket. Húsvéti kátékérdés 45. Kérdés: Mit használ nekünk Krisztus feltámadása? Felelet: Először is: legyőzte feltámadásával a halált, hogy részeseivé tehessen bennünket annak az igazságnak, melyet halálával szerzett meg számunkra. Másodszor: új életre támaszt az Ő ereje által minket is. Harmadszor: Krisztus feltámadása biztos záloga a mi üdvösséges feltámadásunknak. (Róm. 4: 25; 1. Kor. 15: 20-22; Róm. 6: 4-8; Ef. 2: 4-5; 1. Pét. 1: 3.) Gondolat a megváltásról Az elhagyatott ember az elhagyatott Istennel az áldozatban ismernek egymásra. Az áldozatban, ahol Isten a legelhagyatottabb emberként emeltetett föl, szenvedett és megmutatta magát az Őt elhagyónak. /Visky András/ Tóbiás Csaba Sándor presbiter Alapítványi beszámoló A Kornéliusz Alapítvány kuratóriuma nevében szeretettel köszöntöm a testvéreket. Először is szeretném megköszönni a támogatásokat és a bizalmat, ami az 1% felajánlásokban is megmutatkozott. Alapítványunk az így befolyt Ft-tal eddigi gyakorlatunknak megfelelően az Iskola munkáját támogatta. Örömünkre szolgál, hogy az idén immár a Damaszkuszi Út Alapítvány is fogadhatja a felajánlott 1%-okat, amelyeket az elmúlt években kizárólag mi tudtunk hasznosítani, így sokféle igénynek kellett megfelelnünk, és nem kis felelősséget hordoztunk. Ettől az évtől kezdve azonban még hangsúlyosabban szeretnénk a gyülekezet alapítványa lenni, még több hangsúlyt fektetni diakóniai és közösségépítő feladatainkra. Továbbra is támogatni kívánjuk a gyermekek táborozását, a vasárnapi iskola munkáját, és gyülekezetünk kapcsolatát határon túli református testvéreinkkel, miközben továbbra is itt a fontos lehetőség, hogy aki szeretné, az iskola munkáját rajtunk keresztül is támogathassa. Számlaszámunk: Adószámunk: Testvéri köszöntéssel: Kozma Ferenc az alapítvány elnöke

3 Gyülekezet 3.oldal Gondolatok a böjti evangelizációs hét kapcsán én így éltem meg Megérintett! Ez az első szó, ami eszembe jut. 7 igehirdetés, 7 női lelkész, 7 női sors a Bibliából és még egy adat, ami kilóg az előző felsorolásból, hogy sokan voltunk, megtöltöttük az új iskola gyülekezeti termét. Ha böjtről beszélünk, az első kérdés mindig az, hogy miről is szeretnénk lemondani ebben az időszakban. Mivel böjtölsz? Mivel is böjtöljek? hangzik el a kérdés. Én azt gondolom, hogy mást kérdezzünk most magunktól: Keresztyén emberként mivel nem akarok egyáltalán böjtölni? Miről nem akarok semmiképpen lemondani? Mi az, amihez ragaszkodom, sőt inkább több legyen most belőle! Amikor keresztyéneknek mondjuk magunkat, akkor annak vannak látható jegyei, sorolni ezeket a végtelenségig lehetne, talán a legfontosabb az én életemben az, hogy törekedjek arra, hogy összhangban legyen a hitem az életemmel. Ehhez kapcsolódva fogalmazódott meg bennem, hogy nekem mihez is kell ragaszkodnom a böjti evangelizációs héten. A mit IGEN kiinduló gondolat rámutatott, hogy ne elégedjek meg azon a héten a vasárnapi prédikációval, legyek ott minél több alkalmon, még határozottabban buzdítsak másokat, hogy csatlakozzanak hozzám, hozzánk, és ha lehetséges, még többször forduljak imával az Úrhoz. Visszatekintve két következtetést mindenképpen le tudok vonni a magam számára a fentebb említettekből: 1. Azáltal, hogy ott lehettem minden nap, éreztem a Gondviselést az életemben. Alapvetően biztosan izgultam volna, hogy a megszokott délutánok, esték után hogyan is lesz meg a fiam házi feladata másnapra, hogyan készül a következő gitár órára, de valahogy minden megoldódott magától, még a férjem is időben hazaért a munkából Tehát, amiért imádkoztam azt megkaptam, amiért aggódtam, azért nem is kellett volna. 2. Észre sem vettem még akkor azon a héten, de elmaradtak dolgok, amik válaszok lettek volna a Mivel böjtöljek? kérdésre, hiszen fontosabb dolgok vették át a helyét az evilági tennivalóknak. Amikor igehirdetést hallgatok, keresztyén könyveket olvasok akkor pont valami evilági dologgal böjtölök, tehát lemondok egy hasznosabbért, egy fontosabbért, a hitemért ezekről. Persze a böjt nemcsak erről az egy hétről vagy erről az időszakról kellene hogy szóljon, hanem egész életünket át kellene hogy járja. Mennyiszer hallottam ezt már másoktól, ill. olvastam! Eszerint élni? Hogy is kell azt? Sokszor észre sem veszi az ember, de már alkudozni kezd a saját böjti felajánlásaiból! Mégis, meg kell hozni a nehéz döntést, meg kell lépni a lehetőséget, hiszen annál édesebb utána az azt követő öröm! Magamban mindig úgy látom, hogy keskeny az az út, amin járunk, sőt egyre keskenyebb lesz és rögösebb életünk előre haladtával, mégis ne feledjük, kart karba öltve valahogy mindannyian elférünk rajta, ezért kell együtt megélni a böjti időszakot is, ott lenni minden este, hívogatni másokat, hiszen az Úrnak nem magányos hívőkre van szüksége, ne akarjunk Robinson Crusoe-k lenni! Közösségben megélni hitünket, erre hív el minket Jézus. Örömmel és nyitott szívvel kell tehát fogadni, hogy egy hét alatt 7x is megélhetjük vendég lelkészeink tanítványi szolgálatát, sőt ez a lehetőség nem csak most, hanem az évben máskor is ott van számunkra! Magamban, a gondolatmenetem végére aztán útravalót kaptam Istentől, hogy keresztyénként ne hétben, időszakban gondolkodjak, ne határidők, dátumok közzé szorítsam be az Istenhez való ragaszkodásomat, hanem az egész életemet járja át úgy, mint azoknak az asszonyoknak (Mirjam, Anna, Mózes édesanyja, Lydia, Pilátus felesége ), akikről hallhattunk ott február 27-től esténként. Dicker Dóra gyülekezeti tag Világimanap Selamat Datang! (kiejtése: szlamat datang) Isten hozott! - így köszöntik egymást az emberek Malajziában. Március 4-én, a Nőszövetség szervezésében megrendezésre került gyülekezetünkben a Világimanap alkalma. Ezúttal a malajziai asszonytestvérek készítették az anyagot. Húszan gyűltünk össze az iskola gyüle- kezeti termében, hogy az iskolai felvételi sűrű programja között is imádságainkban hordozzuk a világ nehéz körülmények között élő asszonyait. Azért könyörögtünk, hogy nehézségeik között adjon nekik az Úr erőt a hitben való megmaradásra és a krisztusi szeretet megmutatására. A Világimanap története különbözőképpen alakult Nyugat-, és Kelet-Malajziában. Ma egyetlen közös Világimanapi Bizottság létezik, amelyikben legalább kilenc felekezet vesz részt ben kezdték el a Bizottság tagjai a évi istentiszteleti liturgia elkészítését. A mozgalom országos erősödéséhez ezzel nagyban hozzájárultak. Hanna Cheriyan Varghese maláj művésznő tervezte a 2012-es Világimanap nyitóképét, melyen három női alak felemeli társát és Isten Lelke galamb formájában felülről ad erőt a mindennapi próbákhoz. A két zöld rész Malajzia szigetvilágára utal. Szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik idejükből áldoztak egy órát és részt vettek a közös szolgálatban. Fukkné Fukász Enikő karvezető

4 4.oldal Gyülekezet Találkozás Jézussal A húsvéti ünnepkörben, a böjti időszak harmadik vasárnapján Szeretetotthonunk szolgáló csoportja a Veresegyházi Református Gyülekezet meghívásának tett eleget. Áldott előkészítő alkalom volt ez a húsvéti örömhír megélésére. És most következzenek azok, akik eme örömteli meghívásnak eleget tettek: Naftz Katalin intézményvezető, Erdei László az Otthon lelkésze, Bányász Péterné hitoktató, Csécsy Pál foglalkoztató és név szerint heten az Otthon lakói közül: Tubák Irén, Szellő Krisztina, Nagy Ágnes, Vidák László, Nagy Sándor, Tar Szabolcs, Kapcsa László és jómagam, a cikk írója, mint kísérő segédápoló. Ez a találkozás nem volt véletlen, hanem nagyszerű alkalom arra, hogy kifejezzük hálánkat és köszönetünket a vendéglátó gyülekezet felé, hiszen ők a támogatói Otthonunk Napsugár Csoportjának. Odaadó és szeretetteljes támogatásuk, Istentől jövő ajándék és szolgálat az isteni parancs szerint, lakóink nagy örömére és boldogságára! Mert mi sem érkeztünk üres kézzel: lakóink nagy lelkesedéssel és buzgalommal készültek erre a találkozásra. Isten üzenetét egy dramatizált előadásban tolmácsolták. Felhívták a figyelmet arra, hogy mindannyiunk életében a legfontosabb cél, hogy sajátos körülményeink között találkozzunk Jézussal, és Őt kövessük mindennap. De hogyan találkozhatunk ma Jézussal? Hál Istennek nap mint nap megvan erre a lehetőségünk, csak nyitottak és készek legyünk arra, hogy megértéssel és segítőkészséggel szolgáljunk embertársaink javára. Így cselekedeteinken keresztül találkozhatunk Vele! Nem úgy, mint az előadásban várakozó öregember, aki készülve a nagy találkozásra, kitakarította házát, de a szívét elfelejtette tisztába tenni! Várta Jézust, de hiába, mert nem ismerte fel a segítséget kérő ember, a szomszédasszony és a szegény ember személyében a Megváltót, akit Isten küldött hozzá. Hiszen Ő már eljött 2000 évvel ezelőtt, hogy közöttünk éljen példaadó és bűntelen életet, vállalva értünk a kereszthalált is, hogy teste fájdalmával és vére hullásával megtisztítson és megváltson az örökkévalóságra. Én hiszem, hogy akik ott voltunk a templomban, mindannyian maradandó lelki ajándékot, hitbéli megerősítést kaptunk! Lakóink bizonyságtétele után Erdei László az intézet lelkészének szószéki szolgálata következett a Márk 8:34-35 versei alapján. Az Ige Jézus mai tanítványait szólította meg és a tömeget, akik ebben a modern, globalizált világban élnek. Kiemelte, hogy a Krisztus követésének, a Vele való naponkénti találkozásnak komoly konzekvenciái vannak! Istentiszteletünk végén a köszönő szavak következtek. Az intézet lelkésze a gyülekezetnek átadta azt a szimbolikus kerámiatemplomot, amit az Otthonunk kerámiaműhelyében készítettek lakóink. Ugyanitt készült az Igés tábla is. Fukk Lóránt a gyülekezet lelkésze egy jelképes ajándékkal lepte meg személy szerint a vendégeket. Ezt követően szeretetvendégség következett. Finomabbnál finomabb süteményekkel, üdítővel, teával kínáltak bennünket, úgyannyira, hogy a finomságokból az Otthonban maradóknak is bőven jutott. Istennek legyen hála ezért a találkozásért! Egy hét a Hegyen Czira Kata segédápoló Presbiteri és gyülekezeti munkáshét Mátraházán Ebben az évben egy hét fős csapat képviselte gyülekezetünket ezen a konferencián. Az ott töltött öt nap rendkívül gazdag programot kínált. Reggelente a napi ige alapján történt igetanulmány. Délelőttönként színvonalas előadásokat hallgathattunk meg neves előadók tolmácsolásában: - Dr. Sipos Ete Álmos: Hit és hitvallás - Református identitásunk alapvető kérdései. - Pintér Elemér: A vallástétel ereje - Református hitünk megvallása. - Cs. Nagy János: Az élő Isten egyháza - Reformátusságunk megújulási kísérletei. Délutánonként Esperes úr vezetésével fórumot tartottunk a következő témákkal: - Tanítványság és szolgálat - A rétegalkalmak szerepe a gyülekezet építésében Az estéket evangelizációval zártuk, melyek alapja minden alkalommal a Lk terjedő igeszakasz volt. A tékozló fiú történetét estéről estére újragondolva rájöhettünk, hogy nem a fiú a tékozló, hanem az Atya, a szeretetben és a megbocsátásban. Nekünk ez a hét segített hitünk megerősítésében és a református voltunk alaposabb megismerésében. Ezúton is biztatjuk a kedves testvéreket, hogy a következő alkalommal minél nagyobb számban vegyünk részt ezen az áldott alkalmon. Ferschl Gábor gyülekezeti tag Ujvári Attila presbiter

5 5.oldal Kálvin Téri Református Általános Iskola Veresegyház Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá... (1Pt 2,5/a) Ünnepre készülünk Legyen teljessé az ünnepünk! Jézus most személyesen hozzánk is szól: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? (Jn 11,25-26) Húsvéthoz közeledve, már jó előre gondolkodunk: Hogyan lenne legméltóbb az ünneplésünk? Hogyan irányítsuk a figyelmet az ÉLETRE? Kulcskérdés: Érted, hogy ÉRTED is meghalt Jézus a kereszten? Iskolánkban nagy jelentősséggel bír a hétkezdő áhítat. Ezeken, az alkalmakon, az igehirdetések által, tanít minket az Isten. Gyermekeink figyelemmel hallgatják a történeteket, és hiszem, hogy egyre mélyül hitük, világosabbá válik számukra az említett kulcskérdés. Jézus Krisztus meghalt a keresztfán, hogy nekünk életünk legyen! A gyermeki szív tiszta, befogadó. Mi, tanítók, tanárok, szülők, gyülekezet felelősek vagyunk, hogy az igazán lényeges dolgok feltáruljanak előttük. Kínálkoznak a lehetőségek, csak élni kell vele: eljönni a templomba, részt venni közösségi alkalmakon, gyermek-istentiszteleten, családi vasárnapokon, imádságban kérni az Isten útmutatását naponként, és még folytathatnánk a sort. Ha mindezeket hittel, örömmel és szeretetben éljük meg, nem teherként és kötelességként, áldássá lesz életünkben: türelmet, békességet, kölcsönös egyetértést nyerünk. Csak így jutunk arra az útra, amely az ÉLETRE visz. Húsvét előtt csendes napon is segítünk a gyermekeknek a Feltámadás csodáját megérteni. A gyülekezeti bábmisszió előadása különösen hozzájárul ehhez. Kedves történeten keresztül, gyermeki nyelven hangzik az Ígéret. Majd különböző helyszíneken, a tanítók, tanárok segítségével, másmás módon közelítenek a gyermekek a Megváltás lényegéhez. Az iskola folyosóján elhelyezett jelképes kereszthez is odamehetnek. Minden nap keresni kell az isteni mértéket! Életünk gondját, baját, bűneinket, de éppen úgy jó cselekedeteinket, örömünket vihetjük a kereszthez, vihetjük Jézus Krisztushoz. Tehetjük ezt felnőttek, gyermekek egyaránt. S ami a legfontosabb: nemcsak ünnepekkor! A nehézségek és örömök egymást váltogatják, mint ahogy a sötétséget felváltja a fény, és a fényt a sötétség. Van azonban egy állandó fény a sötétségben is: amikor tekintetünket a földről az égre emeljük, ahol az árnyék mögött Fény ragyog: Isten világossága. Nem vagyunk egyedül. Az Úr Isten sosem mondta, hogy minket semmi nehézség nem érhet. Csak azt, hogy ha ér, Ő ott lesz velünk. Mindig, minden körülmények között. Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor. (Zsolt 121,8) Húsvét ünnepe sokkal több annál, mint amit általában az ünneplés fogalma jelent. Jézus Krisztus meghalt mindnyájunk helyett, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (János 3:16). Őszinte szívvel kívánom, hogy a húsvéti napokon e gondolattal a szívünkben, találkozhassunk Jézus Krisztussal, a mi Megváltó Urunkkal. Fukász Lászlóné iskolaigazgató

6 6.oldal Iskola Kálvin Téri Napok Iskolánkban hagyománnyá vált a Kálvin Téri Napok keretében megrendezett, hitéletünkre épített versengés diákjaink között. Így zajlott ez most is március elején. Hogy milyen területeken mutathatták meg tudásukat, tehetségüket tanulóink, az kitűnik az eredmények felsorolásánál. Közel 100 résztvevője volt a versenynek. A komoly felkészülést sok-sok munka, töredelem, olykor elkeseredés, vagy éppen nagy öröm, lelkesedés, és szívből jövő imádságok kísérték. Csak megköszönni tudom a gyerekeknek, kollégáimnak, hogy kitartóan, elkötelezetten formálják ez által iskolánk arculatát, erősítik értékrendünket. Isten áldása pedig nem marad el! Naponta megtapasztalhatjuk az Ő erejét, vezetését. Ezúton is megköszönöm a zsűritagok munkáját, támogatóink Damaszkuszi Út Alapítvány, Gilvádi Fordító- és Tolmácsiroda segítségét. Lássuk az eredményeket! Bibliai Történetek Képekben rajzpályázat 1. évfolyam 1.hely: Csontó Simon 1.b 2.hely: Kiss Kincső 1.a 3.hely: Lehoczky Rebeka 1.a 3.hely: Monostori Dóra Marianna 1.b Szóbeli dicséretben részsül: Mucsi Anna 1.a, Jónás Csenge 1.a, Zsohár Liána 1.a, Kala Zsófia 1.b 2. évfolyam 1.hely: Volper Boglárka 2.a 2.hely: Soós Kitti Panna 2.b 3.hely: nincs 3. évfolyam 1.hely: Igerth Dorina 3.a 2.hely: Virágh Gyöngyvér 3.b 3.hely: Csizmadia Zsófia 3.b Szóbeli dicséretben részesül: Szekér Zita 3.a, Gyarmati Zsolt 3.a, Lapu Boglárka 3.b, Boldizsár Gergely 3.b 4. évfolyam 1.hely: Lehoczky Anna 4.a 2.hely: Laki Balázs 4.b 2.hely: Virágh Eszter 4.b 3.hely: Reuss Mira 4.b Szóbeli dicséretben részesül: Bedő Zalán 4.a, Komjáti Blanka 4.a, Major Zita 4.a, Uszkai Eszter 4.a 5. évfolyam 1.hely: Farkas Dorottya 5.b 2.hely: Medveczki Luca 5.a 3.hely: nincs Szóbeli dicséretben részesül: Balázs Nóra 5.b Zsoltár és népdaléneklő verseny 1. évfolyam 1. hely: Kese Márton 1.a 2. hely: Papp Máté 1.b Mondits Anna 1.b 3. hely: Boga Zsuzsanna 1.b 2. évfolyam 1. hely: Lukács Adél 2.b 2. hely: Kozma Levente 2.b 3. hely: Kaincz Zsófi 2.a 3. évfolyam 1. hely: Csitári Zsófi 3.b Cseresznye Kristóf 3.a 2. hely: Juhász Anna 3.b 3. hely: Hiripi Ádám 3.a 4. évfolyam 1. hely: Fukk Sára 4.a Virágh Eszter Enikő 4.b 2. hely: Komjáti Blanka 4.a 3. hely: Lehoczki Anna 4.a Kese Orsolya 4.b 5. évfolyam 1. hely: Bedő Vince 5.b Drozd Balázs 5.b 2. hely: Baranyi Bence 5.a 3. hely: Bányai Rebeka 5.a Fukász Lászlóné iskolaigazgató Bibliai történetmondó verseny 1. évfolyam 1. hely: Kovács Márton 1.a Varga Zétény 1.a Kiss Kincső 1.a 2. hely: Nagy Bálint 1.b 3. hely: Mucsi Anna 1.a 2. évfolyam 1. hely: Kozma Levente 2.b Laki Barbara 2.a 2. hely: Terebesi Zsófia 2.a 3. hely: Gergely Márton 2.b 3. évfolyam 1. hely: Nagy Réka Eszter 3.b 2. hely: Szekér Zita Gréta 3.a Cseresznye Kristóf 3.a 3. hely: Bányai Brigitta 3.a Fazekas Emília 3.a 4. évfolyam 1. hely: Fukk Sára 4.a Kozma Ferenc 4.b 2. hely: Tarcali Barnabás 4.a 3. hely: Törőcsik József 4.b 5. évfolyam 1. hely: Fukk Áron 5.b 2. hely: Balázs Nóra 5.b Laki Dániel 5.a 3. hely: Bedő Vince 5.b Dramatizált bibliai jelenetek előadása Különdíjat kaptak: 3. b osztályos tanulók - Pál és Silás a börtönben c. jelenet (Kovács Henrik, Kovács Kristóf, Mondics Ágnes, Szabó Botond, Takács-Báthory Zsolt, Topolánszky Milán, Virágh Gyöngyvér) 4. a osztályos tanulók - A királyválasztás c. jelenet (Bedő Zalán, Dénes Csenge, Fukk Sára, Kiss Áron, Korcsik Andrea, Kormos Krisztián, Mátrabérci Máté, Ódé Anna) 5. a osztályos tanulók - A nyelv bűnei c. jelenet (Agócs Luca, Bóta Júlia, Dobos Panna, Fodor Bernadett, Major Veronika, Medveczki Luca, Sárai Fanni, Tőke Anna) Bibliai Történetek Képekben rajzpályázat A GILVÁDI Fordító- és Tolmácsiroda 4. alkalommal hirdette meg a Kálvin Téri Református Általános Iskola tanulói számára a Bibliai történetek képekben című rajzpályázatot. Örömöt jelent számunkra, hogy ezzel is támogathatjuk az iskola tanulóit ben is sok gyönyörű alkotás született, amelyekből kiderül, hogy szívvel lélekkel készült minden egyes munka. Nektek gyerekek, szeretném megköszönni lelkes és szemet gyönyörködtető munkátokat, a pedagógusoknak és az iskolavezetésnek pedig a bonyolításban nyújtott segítséget. Továbbá szeretnék köszönetet mondani Mezősi Eszter üvegművésznőnek, hogy elfogadta felkérésünket a rajzok értékelésére. Nehéz dolga volt, mert szíve szerint mindenkinek adott volna díjat. Lehoczky Enikő Gilvádi Fordító- és Tolmácsiroda

7 Iskola 7.oldal Zsoltár és népdaléneklő verseny Eltelt egy év és ismét sor került a KÁLVIN TÉRI NAPOK keretén belül a zsoltár és népdaléneklő versenyre. Immár harmadik alkalommal kaptam felkérést igazgató asszonytól a zsűrizésben való részvételre, melynek nagy örömmel tettem eleget. Az öt évfolyam tíz osztályából 70 gyermek jelentkezett a versenyre, hogy megmutassa énektudását. Az elsősök közül 16- an, a másodikosok közük 10-en, a harmadikosok közül 11-en, a negyedikesek közül 20-an, az ötödikesek közül pedig 13-an. A zsűri három tagú volt. Elnöke, dr.szeifert György presbiter, orgonista. Tagjai: Farkas Tajti Margit szolfézstanárnő és jómagam. Sok szép zsoltárt, dicséretet és népdalt hallhattunk. A zsűri nevében is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a gyerekek tanításában, felkészítésében, bátorításában. A gálán a helyezést elért gyerekek oklevelet, könyvet és játékokat kaptak az elismerés jeléül. De talán a legnagyobb ajándék az volt, hogy szerepelhettek mindannyiunk örömére, megelégedésére és dicsérhették az Urat. A díjak kiosztása után az első helyezettek -most már még nagyobb közönség előtt- ismét előadták műsorukat, melyet a közönség hosszan tartó tapssal jutalmazott. Írásomat egyik csodálatos dicséretünk mondatával szeretném zárni és köszönteni az olvasókat. Zúgó harang, ének és orgona hang, mind az ő szent nevét áldják. ifj.tóth Sándor zsüritag Bibliai történetmondó verseny és dramatizált bibliai történet előadása A veresegyházi református iskola életében rendszeres, visszatérő hagyománnyá vált a Kálvin Téri Napok megrendezése, melyre idén március én került sor. Ezeken az alkalmakon ismét lehetőség nyílt a diákság számára, hogy képességeiket, adottságaikat kibontakoztassák, tudásukat összemérhessék egymással. A Bibliai Történetmondó Versenyre 55-en jelentkeztek, de néhányukat a betegség távolmaradásra kényszerített. A gyermekek évfolyamonként hat kijelölt történet közül választhattak, hogy azt saját szavaikkal (1-2-3.évf.) illetve a bibliai szöveghez hűen, szó szerint (4-5.évf.) tolmácsolják. Ebben az évben új színfolttal is gazdagodott a verseny, hiszen lehetőség volt egy-egy kiválasztott történet dramatizált előadására is. A zsűri elé igen jól felkészült (és felkészített) gyermekek álltak ki, s a jók közül azok a legjobbak lettek díjazottak, akiknek előadásában tükröződött, hogy a szép, tiszta és érthető formában elmondott történet előadóját megérintette a Biblia üzenete. Dicséretes kezdeményezésként értékelhető a történetek dramatizált előadása, mely nagyobb létszámú csoportok megnyilatkozására ad lehetőséget, s ezt szemmel láthatóan nagyon kedvelték a diákok, és persze a hallgatóság is! A rendezvény minden versenyének, de a Bibliai Történetmondó Versenynek különösen fontos szerepe van abban, hogy a gyermekeket bátor kiállásra nevelje a Szentírás üzenetének megvallására, a megtanult és megértett Ige továbbadására! Azt remélhetjük, hogy ezek a gyermekek felnőtt korukban is az Úr bátor bizonyságtevői lesznek. Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt. (Máté 10,32) Nyilas Zoltánné zsüritag Dramatizálás - felső tagozaton - tanárszemmel Ezek pedig kitartóan részt vettek a közösségben. (ApCsel 2,42) Hangok, arcok, szavak, szemek Mozdulatokban elrejtett való-valóságba rejtett játék. Színház az egész világ! A világot az Igén keresztül színházzá téve és a színházat az Ige vonzásában a világ elé tárva, alkotó közösségben. Ezt éltem át a Kálvin Téri Napok keretében előadott drámajátékok, kis színdarabok gyermeki hittel és megközelítéssel teli sokszínűségében. Az ötödikes tanulókat segítve magam is közelebb kerültem hozzájuk, ami mindennapi életünkre még mindig hatással van. Nem volt kötelező a dramatizálásra jelentkezni, mégis egyre több kéz lendült a magasba, mikor kihirdettem a feladatot. Igen! Benne akarok lenni! Részt akarok venni benne! A szereplők személye csak az utolsó héten vált bizonyossá. Addig minden formálódott a közösségben: a mondanivaló miértje, hogyanja; a szöveg; a díszlet, a megoldások, a tényleges szereposztás, de a legnagyobb formálódást a gyerekek közösség szemléletében éreztem. Csodálatos volt látni, hogy hogyan bontja ki fenséges valóját egyegy Ige, egy-egy rész a Bibliát forgató, bújó gyerekkupacok fejében, szívében. Hogyan válik megfogalmazható gondolattá majd a veszekedések, kacagások, kilépések-belépések, harag-öröm, megbocsátás, barátság és hit útjain: megjeleníthető történetté. A készülődés izgalma, a keddi naphoz vezető ösvény fáradalmai, örömei kitörölhetetlen jellemépítő, közösségformáló élményekkel gazdagították mind a gyerekeket, mind a pedagógusokat, a segítségünkre jövő családokat, a zsűri tagjait és a közönség soraiban ülő érdeklődőket. Mindannyian nyertünk a végén és nyerünk azóta is: nyitottságot, bizalmat, jókedvet, erősödő barátságokat és hitet. Büszkén és szeretettel gondolok minden ötödik osztályos gyerekre, mert ezek pedig kitartóan részt vettek a közösségben. Köszönetet mondok minden segítségért- érkezzen bárhonnan és hálát adok az Úrnak, hogy én is ehhez a közösséghez tartozhatok. Szitásné Nagy Zita tanár Az idei Kálvin Téri Napokon egy új versenyszámmal bővült a programsorozat a gyerekek dramatizált bibliai jeleneteket is előadhattak legfeljebb 8 fős csoportokban. A 3. b osztály vállalkozó kedvű csapata a Pál és Silás a börtönben című történetet választotta, ehhez készítettem el szövegünket bibliai idézetekkel, zsoltárral, ifjúsági énekkel és némi humorral. Bea néninek is tetszett a terv, a megvalósítást értő szemmel, tanácsokkal segítette, s ekkor már csak a tanulás és a gyakorlás volt hátra. Sok nevetéssel, ötletekkel, megbeszéléssel, és rengeteg munkával teltek a próbák, ahol a történet mélyét is megismerhettük. Miért nem menekültek el Pálék, miért esett kétségbe, majd tért meg a börtönőr, s végül, a történet csúcspontja: Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ezekről beszélgetve jutott el a kis csapat addig, hogy Tiszteletes Úr szavával élve bizonyságtétel lehetett a műsorból. A hab a tortán számunkra a zsűri értékelése volt, s hogy szereplőink büszkén előadhatták a történetet újra a gálaműsoron. Kozma Ferencné tanító A 3. b. osztály, Pál és Silás a börtönben c. bibliai jelenetét mutatta be. A gyerekek Bogi néni felhívására annyira belelkesültek, hogy alig tudtuk a kis csapatot 8 főre redukálni. Azt már elsős koruk óta tudjuk, hogy valamennyi gyerek nagyon ügyes a drámajátékban, jól színészkednek, szépen, hangosan, kifejezően tudnak beszélni. Ezt a történetet pár hete tanulták hittan órán, ezért ezt választották. Bogi néni nagyon ügyes szöveget alkotott, figyelve arra, hogy az idézetek jól illeszkedjenek a színdarabba. A próbák során egyre több ötlettel gazdagítottuk az előadást. A versenyen úgy láttam nem izgulnak, teljesen beleélve magukat adták elő a darabot. Nagy öröm volt, mikor megtudták, hogy a zsűri díjazta munkájukat és előadhatják másnap a gálaműsorban. Kocsisné Tepliczky Beáta 3. b osztályfőnök A Rendezvény Gáláján a Damaszkuszi Út Alapítvány jelenlevő képviselője kisorsolta az általuk korábban meghirdetett Internetes Bibliai Totó nyerteseit: Juhász Anna (3.b) és családja Soós Kitti Panna ( 2.b) és családja Wirth Máté ( 3.b), Péter (1.b) és családja folytatás a 8.oldalon

8 8.oldal Dramatizálás - felső tagozaton - diákszemmel Azért volt jó a dramatizálás, mert csoportban szerepeltünk. Összefogtunk és együtt csináltuk. Mindent közösen csináltunk: a jelmezt, a jeleneteket. Nem volt egyszerű dolgunk, de sok segítséget kaptunk és minden jól sikerült. (Balázs Nóra 5.b) Azért léptem be a csapatba, mert számítottak rám és ki akartam próbálni, hogy milyen. Bevallom, hogy először reménytelen volt, végül Isten akaratával sikeresek lettünk. Lehet, hogy nem mi nyertünk, de ez annyira nem számít, mert nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. Sokat tanultam belőle: hogy NE ADD FEL! És nem a győzelem a fontos. Szerintem ez nagyon, de nagyon jó volt! (Gyöngyi Kresszencia 5.b) Én az ötezer ember megvendégelésében szerepeltem. A tanár nénik sok ötletet adtak. Nagyon sokat próbáltunk és mindig változtattunk benne egy csomót. Nekem nagyon tetszett mindegyik előadás. Nem baj, hogy nem mi nyertünk, mert nem mindig ez számít. Remélem jövőre is lesz ilyen dramatizálás! (Fábián Zsófia 5.b) A kezdetek kicsit nehezen mentek, de végül tök jól belejöttünk, nagyon élveztük a próbákat. Néha volt egy-két probléma, de azt megoldottuk. Sikerült tök jó jelmezt is találni. A zsűrinek is tetszett az előadás. (A vénasszonyok az 5.a-ból) Én a dramatizálásba a lányok miatt léptem be. Az elején egy kicsit veszekedtünk, de utána jó volt. Azért is, mert közelebb kerültünk egymáshoz. (Hosszú Norbert 5.a) Én a drámán nagyon jól éreztem magam. Eleinte sokat veszekedtünk, de aztán összejött minden és jól sikerült a műsor. (Baranyi Bence 5.a) Nagyon jól éreztem magam, amikor szerepeltem a színdarabban. Azért éreztem jól magam, mert a csapattársaim és én mindent megtettünk, ami tőlünk telt. Sokat készültünk. Az elején nem ment olyan jól, de a tanáraink segítségével összehoztunk egy jó színdarabot. (Fukk Áron 5.b) Nagyon jó volt, hogy részt vehettem ebben a színdarabban. Csökkent a lámpalázam és örömöt szerezhettem csapattársaimnak. Együtt szerepelhettem a legjobb barátnőmmel. Nem bántam meg, hogy jelentkeztem erre az előadásra. (Törő Anna 5.b) Szitásné Nagy Zita A Kálvin Téri Református Általános Iskola pedagógusai közül az alábbiakban ismerjük meg egy kicsit Szitásné Nagy Zita tanárnőt, Zita nénit, az 5/A osztályfőnökét. Iskola Bemutatkoznak Tanáraink - Kedves Zita néni! Veresegyházon több ezer olyan ember él, akik az ország másik részéről költöztek ide. Ti, a családoddal honnan érkeztetek? - Dévaványáról származunk a férjemmel, de Békéscsabán laktunk, mert én oda jártam főiskolára, majd ott dolgoztam. Mindig pedagógus szerettem volna lenni, gyerekek közt lenni, gyerekekkel foglalkozni. Egy kicsi iskolában tanítottam 10 évig. Gyermektánc pedagógusként pedig óvodásokat és alsó tagozatosokat tanítottam néptáncra. - Miért éppen Veresegyházra jöttetek? - Már 10 éve ismerkedtünk ezzel a várossal, mivel édesapám mindkét testvére akkor költözött ide családostul. Gyakran meglátogattuk őket, nagyon szorosak nálunk a családi kapcsolatok. Békéscsabán rengeteg barátunk volt, de a család közelsége hiányzott. Majd novemberében a férjemnek állást kínáltak Budapesten. Nagyon gyorsan kellett döntenünk januárjában már költöztünk is. - Nem lehetett könnyű ilyen nagy döntést, ilyen hirtelen meghozni. Hogyan alakult itt Veresegyházon az életetek? - Gödöllőn kaptam állást, a Damjanich János Általános Iskolában. A nagyobbik lányunkat beírattuk iskolába, a kisebbik pedig még óvodás. Igaz, hirtelen történt a váltás, a költözés, a gyerekeknek új óvoda, iskola, nekünk új munkahely, de nagyon sokat segítettek az itt élő rokonaink, a nagynéném, az unokatestvérek. Már akkor, 2011.januárjában eljöttem a Református Általános Iskolába Igazgatónőhöz, de a tanév közepén nem volt hely, nem tudott alkalmazni. Kitartó voltam, márciusban újra jöttem, mert nagyon megragadott a Református Iskola légköre. Akkor bemutató órát is tarthattam. Nagyon jó volt a dramatizálás, mert tanulságos volt és jól szerepeltünk. Tetszett, hogy a barátaimmal(és pár lánnyal) összeállhattunk és egy jó színdarabot adhattunk elő. Ezzel átadtunk valamit, amit magunktól tudtunk adni. Szerintem nagyon jó volt csapatban munkálkodni. (Drozd Balázs 5.b) Sokat tanultam a jelenetekből. Nagyon izgultam, mert én kezdtem a jelenetet. Felszabadító érzés volt, mikor elmondtam a szövegemet. Jó volt hogy az idei Kálvin Téri Napokon részt vehettem. (Szijj Dániel 5.b) Nagyon jól éreztem magam a csapatomban. Nagyon jó volt látni, hogy a zsűrinek tetszik az, amiket csinálunk. Én akkor szálltam be a csapatba, mikor az egyik csapattársam megbetegedett. Az elején elég érdekesek voltak a próbák, de mikor összehangolódtunk nagyon jó volt. (Berezvai Márton 5.b) Mindenki nagyon izgatott volt, de végül jól sikerült az előadás. Én jól éreztem magam. A csapatban jókat nevettünk a próbákon. Ez nem valósulhatott volna meg a tanárok nélkül. (Sos Patrik 5.b) A drámában azért volt jó szerepelni, mert sok bibliai ismerettel gazdagodtam és a barátokkal lehettem a szerepléskor és a próbákon is. (Farkas Dorka 5.b) Azért volt jó, mert felszabadultan éreztem magam. Ha jövőre lesz ilyen azon is indulok és mi fogunk győzni de végül is a részvétel a fontos. (Hiripi Árpád 5.b) A barátaimmal kitaláltuk, hogy előadjuk a Pál és Silás a börtönben című drámajátékot. Szóltunk Bogi néninek, hogy elő szeretnénk adni a színdarabot. Két nap múlva behozta a számunkra elkészített szöveget. Az elején még csak akadozva és ülve próbáltunk, de később egyre jobban és jobban mondtuk a szövegeinket. Nagyon izgultam, mikor elkezdődött az előadás. Megpróbáltunk a lehető legjobban teljesíteni. Sajnos Zsombor nem lehetett részese a műsorunknak, mert lebetegedett. Nagyon nagy öröm volt, mikor megtudtuk, hogy különdíjat kaptunk. Hát, még amikor a zsűri az egyéni alakításomért is oklevéllel jutalmazott. A szüleim nagyon büszkék voltak rám. Hogyha Bogi néni nem segített volna, akkor biztos nem érünk volna el ilyen jó eredményt. (Szabó Botond 3.b) - Milyen volt az első találkozás a refis diákokkal? - A gyerekekkel való első találkozásom maradandó élmény volt. Nagyon figyelmesek voltak, bár nem ismertek, mégis tisztelettudóan, szeretetteljesen viselkedtek. Ez azóta is így van, sőt egyre inkább együtt tudunk működni. Az osztályomba járó gyerekekkel, az 5/Aval sokat beszélgetünk, formáljuk egymást. Nagyon szeretem őket. Mindig, mindenben számíthatnak rám. A kollégáimmal pedig jól együtt tudunk dolgozni a gyerekekért. - Sokszor találkozunk vasárnaponként is, a gyermekistentiszteleten. Mi késztet arra, hogy segíts ebben a szolgálatban? - Ha tudok, nagy örömmel jövök a vasárnapi gyermekistentiszteletre. Sajnos én nem részesültem ilyen irányú nevelésben. Bár a nagyszüleim templomba járó, hitüket gyakorló emberek voltak, de a szüleim nem. Mi, a húgommal meg lettünk keresztelve, de nem volt hitoktatás, nem jártunk templomba. Szeretek jönni a vasárnapi iskolába, mert úgy érzem pótolnom kell azt a hiányt, amit gyerekkoromban nem kaptam meg. Amellett, hogy a vasárnapi alkalmakon még jobban megismerem a gyerekeket, a szülőket, a gyülekezeti tagokat, ez nekem lelki feltöltődés. Amit hallok, amiről beszélgetünk, azt tovább gondolom, és az ige átszövi a hétköznapjaimat, a munkámat is. - Néhány hónap múlva - több társaddal együtt - felnőttként, a konfirmáció során teszel majd vallást hitedről, Istenben való bizonyosságodról. Hogyan készülsz erre a jeles alkalomra? - A heti felnőtt konfirmációi oktatás során bibliaismeretet, hitvallásismeretet, egyháztörténelmet tanulunk. Nagytiszteletű úr előadásai révén gyarapszik az ismeretem, erősödik a hitem. Kicsit izgulok, de várom a konfirmáció napját. - Ha most meg kellene fogalmaznod egyfajta hitvallást, ami nagy megtapasztalása az életednek, mi lenne az? - Az életem eseményeit tekintve teljesen biztos vagyok abban, hogy semmi sem történt/történik véletlenül. Isten a mozgatója a történéseknek. Tőle mindig jön segítség, ezt sokszor átéltem már. Időben és megfelelő módon ad erősítést, gyógyulást, békességet. - Isten áldása kísérje további munkádat is! Ő adjon kitartást, szeretetet a gyermekek között végzett szolgálatban minden nap. Kovácsné Éles Edina lelkipásztor

9 Iskola 9.oldal A XV. Velünk az Isten! Országos Bibliaismereti Verseny Kecskeméten Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőséged ezeknek fiain! (Református Énekeskönyv XC. zsoltár 9. vers) Idén másodszor vehettek részt a Kálvin Téri Református Általános Iskola tanulói március én ezen a neves versengésen, ahol az ország számos egyházi iskolájából érkeztek bibliaismeretükről számot adni a diákok. A tavalyi sikeres szereplés után idén fokozott volt a felelősség és a várakozás. Nagy történelmi múltú iskolák jól felkészült diákjai érkeztek idén is Kecskemétre. A mi tíz kisdiákunk (Fukk Sára, Kiss Áron, Kozma Ferenc, Lehoczky Anna, Tarcali Barnabás, Balázs Nóra, Bányai Rebeka, Berezvai Márton, Fukk Áron, Somody Levente) heteken keresztül készült arra, hogy méltó módon képviselje iskolánkat. A megadott bibliai történetek alapos tanulmányozásán túl színdarabbal is készültünk. Idén a Kánai menyegző volt a témánk, ahol a bibliai történetet zenével, énekkel és tánccal is igyekeztünk színesebbé tenni. Nagy segítségére volt ebben a csapatnak Enikő néni, aki az éneket, a táncot, a színpadi mozgást betanította, és a díszleteket, jelmezeket készítette. Az országos döntőre 20 iskola 176 diákja érkezett, ahol első nap délelőtt az írásbeli tesztekkel küzdöttek a csapatok. Amíg a diákok a feladatokat végezték, addig a felkészítő tanárok is beletekinthettek az anyagba a közös fórumon. Valamennyien megállapítottuk, hogy az elmúlt évek legnehezebb feladatsora volt az idei. A diákok becsülettel küzdöttek vele másfél órán át. Délután a színpadi jelenetek előadására került sor, majd ezt követően kecskeméti refis diákok családjainál kaptak szállást a gyerekek, hogy felkészüljenek a szombati szóbeli versenyre. A mieink remekül helyt álltak. Minden feladatnak közös imádsággal vágtunk neki, kérve az Úr segedelmét. Az utolsó pillanatig nem lehetett tudni a verseny végkimenetelét. Örömünk csodálatos módon teljesítette ki, amikor a csapat totóban külön díjat, a színpadi jelenetben külön díjat, a legjobb mellékszereplő kategóriában Kozma Ferkó külön díjat, a II. korcsoportban pedig első helyezést nyerhettünk. A győztes csapat tagjai: Fukk Sára, Kiss Áron, Kozma Ferenc, Lehoczky Anna, Tarcali Barnabás. Ilyen fiatal iskolaként, második éves indulóként első helyezést elérni hatalmas áldás. Bizony velünk volt az Úr és megsegített minket. Áldott legyen érte az ő szent Neve! Fukk Lóránt lelkipásztor Velünk az Isten - diákszemmel Ez volt a jelmondata a XV. Országos Bibliai Versenynek, melyen én is ott lehettem, hogy képviseljem iskolánkat. Mikor pénteken reggel megérkeztünk és regisztráltunk egy levél és több ajándék várt ránk. A levélben azt olvashattuk, hogy mi veresegyháziak, fontos részei vagyunk a nagy Egésznek a két nap során. Izgatottan néztük a sok diákot, akik egymásnak adták a gyönyörű iskola épületének kilincsét. Úgy éreztem, mi nagyon kicsik vagyunk ebben a tömegben, de Velünk az Isten! A nyitó áhítat után elkezdődött a verseny írásbeli része. Rengeteg izgalmas és érdekes feladattal találkoztunk és úgy elrepült az a másfél óra, hogy szinte észre sem vettük. Volt pontosan 5 percünk, hogy elpróbáljuk a színdarabot. Azt gondoltam ez nagyon kevés, de Velünk az Isten! Ebéd volt, és délután következet a színpadi jelenetek előadása. I. évfolyam 1. hely: Kiss Kincső Réka I. a 2. hely: Monostori Dóra Marianna I. b 3. hely: Bóta András I. a II. évfolyam 1. hely: Varga Nándor II. a 2. hely: Varga Szabolcs II. b 3. hely: Tóth Angéla II. a III. évfolyam 1. hely: Szabó Botond III. b 2. hely: Szekér Zita Gréta III. a 3. hely: Gyarmati Zsolt III. a IV. évfolyam 1. hely: Kozma Ferenc Sándor IV. b 2. hely: Tarcali Barnabás IV. a 3. hely: Szirtes Zalán IV. b V. évfolyam 1. hely: Cseri Gergely V. b 2. hely: Varró Márton V. a 3. hely: Drozd Balázs V. b Velünk volt az Isten. Nem csak velünk, a többi csapattal is. Nagyon örültem és élveztem minden előadást. Eljött az este. Családoknál aludtunk, akik nagyon barátságosak és kedvesek voltak. Másnap a reggeli áhítaton a számok fontosságáról hallottunk, s megértettem nem fontos, hogy hányadik, csak az, hogy Istennel. Mindjárt a szóbeli forduló következett, ahol sikerült a legtöbb pontot összegyűjteni. Nemsokára eredményhirdetés! Minden iskola neve elhangzott már csak a miénk nem. Nagyon dobogott a szívem, majd hallottam hátulról, hogy biztos lesz helyezés. Igen! Első! A mi csapatunk lett az első! Veresegyházról, a Kálvin Téri Református Általános Iskola lett az első! Mit éreztem? Hálát, örömet és azt, hogy VELÜNK AZ ISTEN! (Fukk Sára 4. a) A verseny izgalmas volt. A legjobban a szóbeli résztől tartottam. A feladatok igazi kihívást jelentettek az egész csapatnak. Az ajándékok pont nekem voltak kitalálva. (Kozma Ferenc Sándor 4. b) Egyéb versenyek, versenyeredmények Idén Iskolai tanulmányi versenyeink között szerepel az Észforgató Matematika Verseny, melyet február végén tartottunk meg. Tanulóink évfolyamonként mérték össze tudásukat és szép eredményeket értek el. Három-három helyezést ítéltek oda szakos tanáraink mindegyik évfolyamon. Íme az eredmény: Bekapcsolódtunk az Országos Zrínyi Matematika versenybe is! Vácott került megrendezésre a területi forduló. Nagy örömünkre szolgált, hogy a tanulóink szép eredményeket értek el, noha nincs még tapasztalatunk benne. Törőcsik József 4. b osztályos tanuló 9. helyen, Tarcali Barnabás 4. a osztályos tanuló a 13. helyen végzett. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen közel 30 résztvevő között érték el ezt az eredményt. Ebben az évben is megszervezésre került városunkban a kistérségi Ki Mit Tud? elődöntője. Többféle kategóriában nevezhettek a résztvevők. Iskolánkból Boga Zsuzsanna 1. b osztályos tanulónk Vers- és prózamondás kategóriában jeleskedett. Első helyezést ért el. Gratulálunk! Fukász Lászlóné iskolaigazgató

10 10.oldal Három kicsi gyermekkel nem könnyű bárhova is időben megérkezni. Öltözködés, készülődés és persze némi hiszti... gondolom sokaknak ismerős. Nem volt ez másképp ezen a vasárnapon sem, de mégis sikerült időben megérkezni a templomhoz. Gyönyörű napos idő volt, a gyerekek kint várakoztak az udvaron és látszott rajtuk az izgatottság. Így volt ez kislányunkkal, Annával is. Két kicsi fiunkkal, Marcival és Mátéval beültünk a templomba. Hátul foglaltunk helyet, mert Máté még csak másfél éves, mostanában kezdett el beszélni, és ezt szeretné mindenkinek a tudtára adni. Eközben a gyerekek bevonultak, elfoglalták helyüket, és a Tiszteletes Úr megkezdte az istentiszteletet. Az első ének és az azt követő ima alatt jobbnak láttuk, ha Anya Mátéval csendben kioson az udvarra. Én Marcival bent maradtam, és mivel ő is még csak 4 éves, hamarosan elnyomta az álom. Én már csak azt vettem észre, hogy a Tiszteletes Úr bejelenti a kis elsősök műsorát. A gyerekek fantasztikusan jelenítették meg a Teremtés történetét. Eközben Marci is felébredt és érdeklődéssel figyelte az előadást. Büszkeséggel töltött el lányunk szereplése és az, hogy milyen szépen megtanulták a gyerekek a történeteket. Kivonulás közben azon gondolkoztam, hogy milyen jó dolog is ez a Családi Vasárnap. Ezeken az alkalmakon a gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy gyakorolják a nyilvános szereplést, és játékos, szemléltető módon ismerjék meg a bibliai történeteket. De igazából számunkra minden vasárnap családi vasárnap, hiszen a mi életünkben mind a család, mind pedig a hit nagyon fontos szerepet tölt be. Éppen ezért, ha tehetjük, vasárnaponként családostul jövünk el a templomba, Anya, Apa felváltva a felnőtt istentiszteletre, a gyerekek pedig a gyermekistentiszteletre. Mucsi Endre és családja A családi vasárnapokat mindig előre bejegyezzük a naptárunkba, különös fontossággal, amikor a mi gyermekünk is szerepel. A délutáni alkalmakon az egész család együtt ül a templomban és izgalommal várjuk a gyerekek szereplését. A 3. évfolyam a januári alkalomra A három fa legendájá -val készült, egy megható történettel, amelyben Iskola Családi vasárnapok Beiratkozás sok kérdésre választ találnak. A harmadikosok sok órát áldoztak a felkészülésre, hogy a műsor jól sikerüljön. Szívesen teszik, hiszen így tudják szépen elmondani, szívük szerint, amit az iskolában tanulnak. Az előadás, a családi vasárnap mindenkinek kellemes emlék. Szekér család Nagy örömmel készültünk az első olyan családi vasárnapunkra, ahol a két negyedikes osztály közösen adta elő a műsort. Mivel sok időt töltünk együtt - szabadidős programokon, sportjátékokban a két közösség gyakran találkozik -, ezért ennek a feladatnak a megoldása sem okozott nehézséget. Az előadás alapgondolatát a boldogság, ennek keresésére és a megtalálásra adott keresztyén válaszok adták: Máté evangéliuma szerinti boldogmondások hangzottak el, és mintegy magyarázatként verses gondolatok feleltek ezekre a bibliai igeszakaszokra. A boldogság kérdése már komolyan foglalkoztatja kiskamaszainkat, és tudom, nem könnyű a világ által diktált boldogság csapdáit kerülgetve felnőniük. Úgy érzem, hogy ez az előadás sok bennük felmerülő kételyre adhatott választ, és bízom abban, hogy a szülőknek és a gyülekezetnek pedig el tudta juttatni azt az üzenetet, hogy gyermekeink, a negyedikesek hol és hogyan kívánják a valódi boldogságot megtalálni. Köszönöm a felkészítő kollégák és a gyerekeink áldozatos munkáját, Isten áldását kérem a további feladataik elvégzésére! Hargitai Csilla tanító, szülő A negyedikesek családi vasárnapját sok közös próba előzte meg. Vera néni, Vica néni, Eszter néni és Csilla néni tanította be a szerepeket. A gyerekek egy része egyedül mondta a szöveget, a másik része pedig kórusban. Máté evangéliumából idézték a boldogmondásokat. Fukk Sára és Virágh Eszter énekelte a szólót. Nagyon jól éreztem magam a felkészülésen és a családi vasárnapon is. Horváth Ákos 4.b A felvétel eljárásrendjének megfelelően bonyolítottuk le intézményünkben a leendő első osztályosok beiratkozását. Már februárban tájékoztató szülői értekezleten bemutatjuk Pedagógiai Programunkat, hangsúlyt fektetve keresztyén értékrendünkre. Majd megismerkedünk egy beszélgetés keretében azokkal a családokkal, akik ezen értékek szerint kívánják neveltetni gyermeküket. Istennek legyen hála, évről-évre nagy az érdeklődés, az idén különösen is. Mintegy száz család jelentkezését regisztráltuk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az iskolaválasztásnál a keresztyén nevelés legyen a fő szempont. A nagyszámú jelentkezés igen komoly döntés elé állította a vezetőséget. A felvehető osztálylétszám meghatározott, így nem tudtunk minden kérelemnek helyt adni. Fájó szívvel, de el kellett utasítani családokat. Szomorú szívvel küldtem ki az erről szóló értesítéseket. Imádkozom ezekért a gyermekekért is, hogy Isten gondoskodó szeretete kísérje életüket. Nagy örömmel tapasztaltuk meg azt a tényt, mely szerint egy osztályra való azoknak a száma, akiknek a testvére már idejár a mi intézményünkbe. Isten nagy kegyelme által olyan családok tartoznak hozzánk, iskolánkhoz, gyülekezetünkhöz, ahol fontos a hit, a szeretet, az egymásra figyelés. S ha előfordul, hogy ez nem így van, hisszük, Isten Szent Lelkének ereje átformálja, megformálja közösségünket. Fukász Lászlóné iskolaigazgató

11 Gyülekezet 11.oldal Gyermekkuckó Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből (Jel. 5,5) Kedves Gyerekek! Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény - volt a címe annak a filmnek, amit 6-7 éve játszottak a mozikban. (Azóta több részét is bemutatták.) Lehet, hogy láttátok! A film úgy kezdődik, hogy a II. világháború légitámadásai miatt Londonból egy vidéki kastélyba menekítenek négy testvért. Ebben a kastélyban, játék közben a gyerekek egy ruhásszekrényre bukkannak, ami különös világba, Narniába vezeti őket. Ebben az országban örökké tél van, mert a gonosz Fehér Boszorkány tartja varázslata alatt. Az országot csak Aslan, a nemes lelkű oroszlán mentheti meg. A legenda szerint ő majd akkor jelenik meg, amikor négy ember érkezik az országba, akik uralkodói lesznek annak a földnek. A testvérek közül azonban az egyik, aki haragszik a többiekre, áruló lesz, és a boszorkány mellé szegődik. A bűnösnek, a törvény szerint, meg kell halnia. De Aslan feláldozza magát helyette, és ezzel megmenti őt is és az egész országot. Végül az oroszlán feltámad, és győztesként tér vissza. C. S. Lewis, aki a film alapjául szolgáló regényt írta, megmagyarázza az utószóban, hogy az oroszlán Jézus Krisztust jelképezi. Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből (Jel. 5,5) írja a Biblia. Jézus Krisztus miattunk, helyettünk és értünk áldozta fel magát. Nagypénteken Jézust keresztre feszítették, és súlyos szenvedések után meghalt. Egy üres sziklasírba temették, ami elé nagy követ hengerítettek. Harmadnapra a sírt üresen találták. Jézus feltámadt, és megjelent a tanítványok és mások előtt. Az emberek nem akartak hinni a szemüknek, mert ilyet még sose láttak: csoda történt. Így lépett a zsidó páska-ünnep helyébe a keresztyénségben Krisztus halálának és feltámadásának ünnepe, a húsvét. Rejtvény Keresd ki a Jelenések könyve 5. részét, és egészítsd ki az idézetet! Kovácsné Éles Edina lelkipásztor Ekkor a... közül... így... hozzám:... sírj! Íme,... az oroszlán... törzséből, a Dávid..., és... a könyvet és... pecsétjét. A megfejtéseket április 22-ig várjuk a Lelkészi Hivatalba (a nevedet ne felejtsd ráírni). A helyes választ adók könyvjutalmat kapnak. A karácsonyi rejtvényt 5-en fejtették meg: Kiss Kincső, Szmodits Zétény, Szmodits Zsombor, Uszkai Eszter, Kovács Virág. Ügyesek vagytok! Lukátsi Vilma: Mi történt? mire a kő végül elhengerült, a sötétség a sírban kimerült. Harc volt és győzött a Fény a feltámadás reggelén! Robajjal történt-e, vagy nesztelen: a végest áttörte a végtelen. Új törvényt szült új dimenzióval az első húsvét reggelen! Pontokká válnak a kérdőjelek: miért és hogyan? Ezt nem érti meg, csak az, akit elöntött a Fény saját húsvétja reggelén!

12 12.oldal Presbitériumi közlemények A Parókia építése március elejétől folytatódik. Eddig a tetőtér szigetelésére, és a válaszfalak elkészítésére került sor. A Presbitérium köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik eddig munkájukkal és adományaikkal az építkezést támogatták. Egyúttal szeretettel kérünk mindenkit, hogy lehetőségeikhez képest támogassák a munkát, hogy egyházközségünknek öt évvel az iskola elindítása után ismét legyen Parókiája, és az egyházi Törvény szerint állandó hajlékra találjon a lelkész család. Gyülekezet Keresztelések A keresztség sákramentumában részesedett egyházközségünkben: január 22-én Dékán László Dániel és Dékán Csilla Orsolya, március 4-én Ujvári Mónika, Március 25-én Misnyovszki Mirtill, Uramovszky Eszter, Uramovszky Levente és Uramovszky Júlia, április 1-jén Meyer Noémi. Az Úr Jézus kegyelme legyen velük, és növelje őket családjuk örömére, a gyülekezet épülésére, nagy Nevének dicsőségére hitben és szeretetben. Adóbevallási időszakban vagyunk, ezért szeretnénk felhívni a figyelmet a kétszer 1 %-os nyilatkozatok lehetőségére. Külön költség nélkül, a tavaly már befizetett adónk 1-1 százalékáról rendelkezhetünk: az egyikkel országos Református Egyházunkat, a másikkal vagy gyülekezetünk, vagy iskolánk alapítványát támogathatjuk. Magyarországi Református Egyház Technikai száma: 0066 KORNÉLIUSZ ALAPÍTVÁNY Adószáma: DAMASZKUSZI ÚT ALAPÍTVÁNY Adószáma: Temetések A feltámadás reményében vettünk búcsút: december 22-én Hanusz László, december 23-án Terebesi Miklósné (Vetési Piroska), december 29-én Gruber Sándorné (Török Gabriella), december 30-án Kreisz Tamásné (Papp Mária Magdolna), január 10-én Szabó Sándor, január 20-án Fejes Istvánné (Mikolai Katalin), február 1-jén Sajó Gyula, február 10-én Zámbori István, február 15-én E. Ványi Jánosné (Stróbel Rozália), február 17-én Nagy Jánosné (Finta Vilma), Március 13-án Dobó Gyula, március 27-én Dina Imre testvéreinktől. Az Úr Isten adjon vígasztalást a gyászban megsebzett szíveknek! Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Vasárnap óra között: hivatali idő 18 óra: Filmklub Állandó alkalmaink minden hónap 1. keddjén: 10 órakor bibliaóra az Idősek Otthonában minden hónap 2. és 4. keddjén: 10 órakor baba-mama klub a gyülekezeti teremben minden hónap 1. keddjén: 18 órakor tanári bibliaóra minden hónap 2. keddjén: 18 órakor presbiteri bibliaóra minden hónap 1. vagy 2. szerdáján (ünnepektől függően): 18 órakor Nőszövetség minden szerdán: 18 órakor felnőtt káté óra között: hivatali idő 18 órakor: bibliaóra 19 órakor: kórus 15 órakor: kisifi 16 órakor: kiskáté 17 órakor: nagykáté 18 órakor: ifjúsági bibliaóra 10 órakor: istentisztelet és gyermekistentisztelet Kiadja: A Veresegyházi Református Egyházközség (2112 Veresegyház, Kálvin tér 2. tel.: ) Felelős szerkesztő: Fukk Lóránt lelkipásztor, Fukász Lászlóné iskolaigazgató Szerkesztők: Kovácsné Éles Edina lelkipásztor, Tóbiás Csaba Sándor presbiter, Boga György gyülekezeti tag Köszönet a lap elkészítésében közreműködő testvéreknek. Köszönjük Szalay Bélának és munkatársainak (Pslarsson) a sokszorosításban nyújtott segítséget. A lap kiadási költségeinek támogatására persely kerül kihelyezésre. Áldás, békesség!

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a es tanévben

Hitéleti alkalmaink a es tanévben Hitéleti alkalmaink a 2016-2017-es tanévben Intézményünk vezérigéje a 2016-2017-es tanévben: "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. - Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

RAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI

RAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI Ebben a tanévben is részt vettünk rajzpályázatokon. 6 rajzpályázatra összesen 184 diák munkáját küldtünk el. Az iskola minden diákjának lehetősége nyílt pályamunka készítésére a rajz órán is, ezért nemcsak

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny 2017. Eredménylista ÓVÓDÁSOK ssz. Név szül év Város ÓVÓDA Simon Konrád 2012 Budapest BP. Malacka csop Ritnovszky Gergő 2012 Abony Gyöngyszemek Kecskeméti Sándor

Részletesebben

Ladányi Lajos Emlékverseny

Ladányi Lajos Emlékverseny Ladányi Lajos Emlékverseny A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola immár negyedik alkalommal rendezte meg 2011. április 8-án a Ladányi Lajos Emlékversenyt. A megnyitót a felújított, minden tekintetben

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD! iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. február 5. évf. 5. 5 szám

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás Egyházi Hírek Az Első Magyar Református Egyház (Kálvin, Vancouver 1955) lapja 2007. évi első kiadás Templom: Lelkipásztor: Nt. Szigeti Miklós Lelkészi hivatal: 2791. East 27 th Avenue Internet: http://members.shaw.ca/szigetim/index.htm

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK 1 Megjelenik havonta Szent József sztjozsef-rita@freemail.hu Iskolaközpont Újságja BALLAG MÁR A VÉN DIÁK Azért vagy itt, hogy mindent láss, Hogy értsd a szót, olvasd az Írást. Azért vagy itt, hogy mindent

Részletesebben

Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében

Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében Reggeli áhítatok Szeptember-októberben minden osztály hétfőn reggel közös áhítaton vesz részt a templomban, majd tavaszig hétfőn reggel

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben Hitéleti alkalmaink a 2015-2016-os tanévben Intézményünk vezérigéje a 2015-2016-ös tanévben: Urunk, örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik Téged keresnek. (Zsoltárok 40,17) ~ A tanévet megelőző

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

2016/17- os tanév versenyeredményei Növendék neve Esemény neve Helyezés Felkészítő tanár

2016/17- os tanév versenyeredményei Növendék neve Esemény neve Helyezés Felkészítő tanár 2016/17- os tanév versenyeredményei Növendék neve Esemény neve Helyezés Felkészítő tanár XV. Országos Koncz János Hegedűverseny döntő Sikeresen képviselte iskolánkat Vanyó Ingrid Jakobovics Árpád Farkas

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2009, 2008, 2007, 2006, 2005 2009 2007 2006 1. pálya Filetóth Eszter Bencze Boróka Angyalos Panni Pozsonyi Dalma Kun Veronika 2. pálya Korcsmár Kiara Sóskuti Alíz Daragó

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN "BRODARICS TERÜLETI ANYANYELVI VERSENY 13. hely: Balogh Zita (4.o) Felkészítő tanár: Horváth Ildikó 2. hely: Merzay Csenge(5.o) 2. hely: Péterffy Orsolya (5.o)

Részletesebben

Honismereti Tanulmányi Verseny

Honismereti Tanulmányi Verseny Honismereti Tanulmányi Verseny A háromfordulós versenyben a tanulóknak fordulónként 19 feladatot kellett megoldaniuk egyénileg interneten. A 38 nevezett tanulónk közül 10 diák megoldásai lettek hibátlanok:

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus Elért pontszám Tollbamondás Összpontszám 1 Gombos Domokos Kolozsvár János Zsigmond Unitárius

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny

Részletesebben